A Pp. 264. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés helyes értelmezése szerint a jogerős büntetőbírósági ítélet a tényállás szabad megállapításának korlátjaként abszolút kötöttséget jelent: a polgári bíróság nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. A polgári bíróság nem állapíthat meg tehát olyan ítéleti tényállást, amely az elítélt terhére rótt bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek ellentmondana, ugyanakkor a rendelkezés biztosítja a polgári bíróság számára az önálló elbírálás elvét mindaddig, amíg a jogerős büntetőítéletben foglaltaktól eltérő tényállás nem eredményezi annak megállapítását, hogy a terhelt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. A büntetőítélet polgári perbeli hatályával kapcsolatos elméleti kérdésekből munkánkban két témakörrel foglalkozunk: egyfelől, hogy a büntetőbírói ítélet milyen terjedelemben köti a polgári bíróságot, másfelől, hogy minden büntetőbírói ítélet, tehát a bűnösséget megállapító, a felmentő ítélet és az eljárást megszüntető határozat is köti-e a polgári bíróságot.
A bűncselekményt is megvalósító magatartással okozott kár, illetve nem vagyoni sérelem esetén a károsult a károkozótól a kárának megtérítését, a sérelmet szenvedett fél a jogsértőtől sérelemdíj fizetését követelheti. Ezen igények elbírálására mind a polgári perjog,[3] mind a büntető eljárásjog[4] biztosít lehetőséget. Legyen szó akár polgári perről, akár büntetőeljárásról, a bíróság az igény megalapozottságáról kell hogy döntsön. E jogalkalmazói tevékenység középpontjában a megállapított tényeknek az irányadó törvényi tényállásnak való megfeleltetése áll.[5] A bíróság az ítéleti döntés alapját képező ténymegállapító tevékenysége során az anyagi jogi szabályok tényállási elemét képező tények fennállásáról, valóságáról kell, hogy meggyőződjék.[6] Az eljárási törvények, különösen azoknak a
- 193/194 -
bizonyítási eljárásra vonatkozó rendelkezései jelölik ki azokat a kereteket, amelyek között a bíróság tényfeltáró tevékenysége haladhat. A bírói tényállás-megállapításnak fontos garanciája a döntés indokolása. A megállapított tényeknek meg kell jelennie a döntés indokolásában. A bíróság az ítéletében meg kell hogy jelölje azokat a körülményeket is, amelyeket a bizonyítékok értékelésénél, mérlegelésénél irányadónak vett. A bíróság indokolási kötelezettsége egyszerre adja tehát a szabad bírói mérlegelés korlátját és biztosítékát.[7]
A polgári perjog szabályai szerint az érvényesített jog megalapozásául szolgáló tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el [a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 265. § (1) bekezdés]. Az alkalmazandó anyagi jogszabályok határozzák meg, hogy milyen tények relevánsak a per eldöntése szempontjából. A polgári bíróság[8] feladata, hogy azonosítsa az anyagi jogi norma értelmezése útján a bizonyítandó tényeket, majd állapítsa meg, hogy az adott tényt melyik félnek kell bizonyítania (kinél áll fenn a bizonyítási érdek). A felek feladata a bizonyítékok rendelkezésre bocsátása, a bizonyítási eljárás lezártát követően pedig a bíróság feladata a bizonyítékok értékelése, mérlegelése és a jogvita eldöntése. Bizonyításnak csak az állított tények tekintetében van helye. Ténymegállapításra azonban nemcsak bizonyítás útján van mód, polgári perjogunk szabályozza a bizonyítás nélküli ténymegállapítás eseteit[9] is. A bíróság az ítéleti tényállást végső soron a per egész anyagának az értékelése[10] alapján meggyőződése szerint állapítja meg.[11]
A kártérítési és sérelemdíj iránti igény elbírálása során a polgári bíróság a tényállás megállapítása szempontjából sajátos helyzetben van és a "döntési szabadsága" is korlátozottabb, ha a károkozó magatartás valamely bűncselekmény törvényi tényállásában szereplő elkövetési magatartás. A büntetőbíróság ítélete ugyanis már állást foglalt abban a kérdésben, hogy valamely magatartás megtörtént-e, ezt a magatartást a terhelt (vádlott) tanúsította-e, illetve az általa tanúsított magatartás megvalósított-e és milyen bűncselekményt.[12] Ebből kiindulva értelmezendő a Pp. 264. § (1) bekezdésében[13] foglalt, a büntetőítélet polgári perbeli hatályára vonatkozó rendelkezés. Eszerint a polgári bíróság a kártérítési és sérelemdíj iránti igények elbírálása során nem tekinthet el attól, ha a cselekmény jogi minősítéséről a büntetőbíróság már jogerős határozatot hozott. A tényállás szabad megállapításának elve (Pp. 263. §)[14] e körben tehát nem érvényesül. A jogerős büntetőbírósági ítélet a tényállás szabad megállapításának korlátjaként abszolút kötöttséget jelent: a polgári bíróság nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt [Pp. 264. § (1) bekezdés].[15] A polgári bíróságnak erre figyelemmel kell határoznia arról, hogy elrendelhető-e, s ha igen, milyen körben további bizonyítás, valamint döntenie a polgári jogi felelősség fennállásáról, a kártérítési, illetve a sérelemdíj iránti igény megalapozottságáról.
A Pp. 264. § (1) bekezdésében foglalt, a büntetőítélet polgári perbeli hatályára vonatkozó rendelkezésnek megfelelően mindig esetileg vizsgálandó, hogy a bűncselekményt is megvalósító magatartással okozott kár, illetve nem vagyoni sérelem miatt előterjesztett kártérítési, illetve sérelemdíj iránti igények érvényesítésekor a polgári bíróság ténymegállapító tevékenységét a büntetőbíróság ítélete hogyan határolja be. A kérdés elméleti oldalának vizsgálatából kiindulva kerül a gyakorlat bemutatásra. Mivel a témának nemcsak eljárásjogi, hanem büntető és polgári anyagi jogi vonatkozásai is vannak,[16] ezért a témát ilyen megközelítésben tárgyaljuk.
- 194/195 -
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) - egyezően a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénnyel (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) - önálló szabályozást ad a 'bűncselekménnyel okozott kár'-ból eredő igények elévülésének[17] időtartamára. A jogszabály szövegezésére figyelemmel, elismerve egyúttal e rövid terminus technicus alkalmazásának célszerűségét, hangsúlyozni kell: a 'bűncselekménnyel okozott kár' nem önálló felelősségi alakzat. A polgári jogi felelősség akkor állapítható meg, ha annak törvényi feltételei fennállnak, függetlenül attól, hogy az adott károkozó magatartás bűncselekmény törvényi tényállását is megvalósítja.[18] Ugyanez igaz a bűncselekményt is megvalósító magatartással okozott nem vagyoni sérelem miatt előterjesztett sérelemdíj iránti igényre is. A bűncselekményt is megvalósító magatartással okozott kár, illetve nem vagyoni sérelem esetére érvényesített kárigény, illetve sérelemdíj iránti igény megítélése tehát mindig a tényállásra alkalmazandó polgári jogi felelősségi alakzat, illetve - személyiségijog-sértés esetén - polgári jogi szankció alapján történik. A károkozó magatartás, illetve a személyiségijog-sértés polgári jogi következményei ugyanis nem változnak önmagában amiatt, mert a magatartás egyúttal egy bűncselekmény törvényi tényállását is kimeríti.
Ugyanakkor a felelősségre vonás alanya eltérhet a büntetőjogban és a polgári jogban. A büntetőjogi felelősség alanya a természetes személy elkövető, a polgári jogi felelősség alanya ezzel szemben a polgári jogi jogalany. Egyes polgári jogi kárfelelősségi alakzatoknál a törvényi rendelkezésben elválik a károkozó és a kárért felelős személy, aki az okozott kár megtérítésére lesz köteles. A kárért felelős személy ez esetben tehát más, mint a kárt okozó személy. A bűnösséget megállapító ügydöntő határozat alapján, de a polgári jog szabályai szerint ítélendő meg, hogy lehet-e megalapozottan kártérítési, illetve sérelemdíj iránti igényt érvényesíteni a terhelttel szemben, vagy az más polgári jogi jogalannyal szemben lehet alapos.[19]
A kártérítési, illetve sérelemdíj iránti igények elbírálásakor nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy kárkötelem, illetve nem vagyoni sérelem nem csak szerződésből vagy szerződésen kívüli károkozásból eredhet [Ptk. 6:2. § (1) bekezdés].[20] Aki személyiségi jogainak megsértéséből eredően szenved kárt, a polgári jogi felelősség szabályai szerint követelheti a jogsértőtől kárának megtérítését (Ptk. 2:53. §). A szerzői és az iparjogvédelmi jogok, valamint az üzleti titokhoz fűződő jog megsértése esetén a jogosult szintén a polgári jogi felelősség szabályai szerint követelhet kártérítést.[21] A szerző és a feltaláló a személyhez fűződő joga megsértése esetén a polgári jog általános szabályai szerint követelhet sérelemdíjat.[22] Bűncselekményt is megvalósító magatartással kárt, vagy - büntetőjogi terminológiával - a büntetőjogi kárt is magában foglaló vagyoni hátrányt (lásd később) okozni tehát személyiségi jog, szerzői és iparjogvédelmi jog, valamint üzleti titokhoz fűződő jog megsértése útján is lehet, mely számos bűncselekmény - így például a bitorlás (a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény [a továbbiakban: Btk.] 384. §), a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése (Btk. 385. §), az iparjogvédelmi jogok megsértése (Btk. 388. §) - tényállási eleme, illetve ontológiai következménye (például a Btk. 418. §-a szerinti üzleti titok megsértése) is lehet. A fent hivatkozott szabályozás alapján ez irányadó a bűncselekményt is megvalósító magatartással okozott nem vagyoni sérelemre is. A fentieknek jelentősége azért van, mert az egyes igények érvényesítésekor nem mellőzhető a felelősség jogalapjának helyes meghatározása a Pp. 342. § (3) bekezdésére[23] tekintettel.
Kártérítési igény előterjesztése esetén az irányadó anyagi jogi szabály alapján - figyelemmel a Pp. 265. § (1) bekezdésében foglaltakra - a felperest terheli annak bizonyítása, hogy kára az alperes magatartásával áll ok-okozati összefüggésben, és ekként a kereseti kérelmet előterjesztő fél köteles a kérelmét megalapító jogszabály tényállási eleméhez tartozó tényeket bizonyítani. A ki-
- 195/196 -
mentés alapjául szolgáló tényeket pedig a károkozónak kell bizonyítania. A sérelemdíj iránti igény érvényesítése során a sérelmet szenvedett felperesnek kell - a Ptk. 2:52. § (1) és (2) bekezdései értelmében - bizonyítania, hogy az alperes magatartásával megsértette valamely személyiségi jogát, és az őt ért nem vagyoni sérelmet is elő kell adnia. A Ptk. 2:51-2:52. §-ait - a kezdeti értelmezési irányok[24] után - a bírói gyakorlat úgy értelmezi, hogy a jogsértés megállapításának nem automatikus következménye a sérelemdíj alkalmazása, mert a Ptk. 2:52. § (1) bekezdéséből kitűnően a sérelmet szenvedett az őt ért nem vagyoni sérelemért követelhet sérelemdíjat.[25] Ez az értelmezés az immateriális sérelmet a sérelemdíjra kötelezés anyagi jogi feltételének tekinti, de a hátrány bizonyításának eljárásjogi kötelezettsége alól[26] mentesíti a felperest.[27] A kimentés alapjául szolgáló tényeket pedig a jogsértőnek kell bizonyítania.
A polgári törvénykezési rendtartásról szóló 1868. évi LIV. törvénycikk és a sommás eljárásról szóló 1893. évi XVIII. törvénycikk[28] sem rendelkezett arról, hogy a jogerős büntetőítéletnek van-e, és ha igen, milyen kötőereje a polgári bíróságra.[29] Ami a korabeli büntetőeljárási jog rendelkezéseit illeti: noha a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikk 6-7. §-ai a bűnvádi eljárásban felmerülő több magánjogi kérdés mikénti értékeléséről is részletes szabályozást adtak, az említett kötőerőt explicit formában még ezen kódex sem rögzítette. A tételes jogban változást a büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény hozott, amelynek 9. §-a[30] tartalmazta azt a szabályt, amely előírta a korábban hozott büntetőítélet kötöttségét a polgári ügyben később eljáró bíróságra.
A polgári bíróságot érintő tényállás-megállapítási kötöttség a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952. évi Pp.) hatálybalépésével vált a polgári eljárásjogunk részévé. Az eredetileg az 1952. évi Pp. 9. §-ába iktatott szabályozás[31] az 1951. évi III. törvény rendelkezésén alapult. Az 1952. évi Pp. hatálybalépését követően nem alakult ki egységes gyakorlat a 9. §-ban foglalt szabályozás értelmezéséről. Szemenyei László szerint az megállapítható volt, hogy az elítélő büntetőbírói ítélet kötelező ereje figyelembevételre kerül, elfogadva, hogy a bűnösség kérdésével kapcsolatban a polgári ügyben bizonyításnak nincs helye, vita alakult ki azonban a felmentő ítéletek kötőerejét illetően. Több olyan ítéletet is hivatkozott, ahol a polgári bíróság a kárfelelősség kérdésében a felmentő ítélethez kötötte magát, de számos ellentétes álláspontot tükröző döntést is feldolgozott. Kiemelést érdemel egy ügy, amelyben kártérítési per indult a MÁV ellen, miután a vád alá helyezett alkalmazottakat a büntetőbíróság a vád alól felmentette. Az alperes MÁV a felmentő büntetőbírói ítéletre hivatkozással a kereset elutasítását kérte, a polgári bíróság azonban megállapította a MÁV felelősségét. Szemenyei a Budapesti Fővárosi Bíróság ítéletének indokolásából a következőket emelte ki: a büntetőbírói ítélet csak abban a kérdésben irányadó, hogy a vádlottakat terheli-e fele-
- 196/197 -
lősség a baleset bekövetkezéséért, de nem köti a tekintetben, hogy "más közegek felelősek vagy sem". Figyelemre méltónak tartotta az ítélet indokolásából felhívni azt az érvet is, hogy az 1952. évi Pp. 9. §-ának "semmi esetre sem volt az a célja, hogy a büntetőbírói ítéletnek a polgári perben olyan hatályt tulajdonítson, amely szerint a büntető ítélet eldöntsön olyan kérdéseket is, amely kérdésekkel a büntetőbíróság nem is foglalkozott."[32]
A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 1954. évi VI. törvény 4. §-a új szöveget állapított meg az 1952. évi Pp. 9. § (1) bekezdésének,[33] amely azután 1973. január 1. napjáig maradt hatályban. Az (1) bekezdésében foglalt mondat utolsó fordulata, ti. "a kártérítési kötelezettség megállapításában azonban a büntetőbírói ítélet a polgári perben eljáró bíróságot nem köti", szintén értelmezési viták forrásává vált. Az egyik nézet szerint a jogszabályhely szövegezésére tekintettel "a kártérítési perben a bíróságot semmilyen vonatkozásban nem köti a büntető ítélet, kivéve, ha a kártérítési kötelezettség keletkezésének előfeltétele az elkövető jogerős elítélése". A másik álláspont képviselői pedig úgy foglaltak állást, hogy "a felmentő ítélet [...] nem zárja ki, hogy a polgári jog szempontjából mégis kártérítésre kötelező jogellenes magatartásnak minősüljön. Vagy megfordítva: a büntetőjogi felelősségre vonás nem akadálya annak, hogy a bíróság a kártérítési kötelezettség fenn nem állását állapítsa meg."[34] A bírói gyakorlat az (1) bekezdés utolsó fordulatának olyan értelmezést adott, hogy a polgári bíróság a kártérítési kötelezettség elbírálásánál nincs a büntetőítélethez kötve, de nem juthat a bűnösség jogerős megállapításával ellentétes következtetésre. Ennek megfelelően az az állandó bírói gyakorlat alakult ki, hogy csak az elítélést tartalmazó büntetőítéletnek van kötőereje, a felmentő ítéletnek és az eljárást megszüntető határozatnak nincs.[35] Farkas József hivatkozott egy az állandó bírói gyakorlatot összefoglaló 1967. évi legfelsőbb bírósági döntést,[36] amely kimondta: "a polgári perben eljáró bíróság önállóan állapíthat meg tényállást abban a kérdésben, hogy a büntetőbíróság által megállapított cselekmény alapján fennáll-e kártérítési kötelezettség". A döntés szerint a polgári bíróság "azt is önállóan állapíthatja meg, hogy olyan tények, amelyekre vonatkozóan a büntetőügyben tényállást nem állapítottak meg, a kártérítés megállapítása szempontjából mennyiben jelentősek". Sőt azt is kiemelte, hogy "ha valamilyen tényt nem talált bizonyítottnak a büntetőügyben eljáró bíróság, azt többlet tényállásként, a lefolytatott bizonyítás alapján megállapíthatja, és önállóan állapíthatja meg ennek a kérdésnek a kártérítés szempontjából fennálló jelentőségét is". Lényegesnek tartotta Farkas kiemelni azt a döntést[37] is, amely szerint a polgári bíróság elítélés esetén is önállóan állapíthatja meg a kártérítési felelősség feltételeit, önállóan vizsgálva pl. a vétőképességet, a belátási képességet, és álláspontja szerint a kártérítés mértékét,[38] mely kérdésre még visszatérünk.
Az 1952. évi Pp. III. novellája[39] a kötetlenség elvének szellemében módosította 1973. január 1. napjával az 1952. évi Pp. 9. § (1) bekezdését.[40] Az új szabályból kikerült a sokat vitatott fordulat, ti. "a kártérítési kötelezettség megállapításában azonban a büntetőbírói ítélet a polgári perben eljáró bíróságot nem köti". Erre a változtatásra és a rendelkezés új szövegezésére figyelemmel kerülhetett a III. novella miniszteri indokolásába az a megállapítás, hogy a módosítás "teljesebbé teszi az utóbb polgári ügyben eljáró bíróság mérlegelési szabadságát, mert csupán abban az egy vonatkozásban köti a büntetőbíróság határozata, hogy a bűnösség kérdésében nem helyezkedhet attól eltérő álláspontra".
Az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény újraszabályozta az 1952. évi Pp. I. fejezetét, amelynek eredményeként a büntetőítélet perbeli hatályára vonatkozó rendelkezés - egy kivétellel[41] - ugyanazzal a szövegezéssel került át az 1952. évi Pp. 4. § (2) bekezdésébe[42] 2000. január 1-jei hatállyal. A Pp. 264. §-ában kodifikált szabály az 1952. évi Pp. 4. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés érdemi változás nélküli megfelelője.
- 197/198 -
A büntető- és a polgári ítélet egymáshoz való viszonya vizsgálható a büntetőítéletnek a polgári bíróságra, illetve a polgári ítéletnek a büntetőbíróságra irányadó kötőereje szempontjából,[43] tanulmányunkban azonban csak az előbbi esetkört vizsgáljuk, vagyis, hogy a büntetőbíróság ügydöntő határozata mennyiben köti a polgári bíróságot.
A jogirodalom szerint, bár a jogrendszerek nagy eltéréseket mutatnak a büntetőítélet és az egyéb hatósági határozat polgári perbeli hatályát illetően, de a különböző megoldások két fő elv[44] szerint csoportosíthatók. Az egyik elv a bíráskodás egységének követelményét hirdeti: nem megengedhető, hogy ugyanabban a kérdésben két bíróság más és más tényállást állapítson meg, és ennek megfelelően más és más döntést hozzon. A jogrendszernek ezért úgy kell felépülnie, hogy a jogi következtetéseket azonos tényállás alapján vonja le mind a büntető-, mind a polgári bíróság. E megoldás hátránya: a később eljáró - és ez általában a polgári - bíróság az ítéleti tényállást, amely alapján majd a döntését is meghozza, nem szabad mérlegelés útján, az előtte lefolytatott bizonyítás eredményeként meggyőződése szerint állapítja meg. Ehelyett a korábban eljárt bíróság által megállapított ítéleti tényállást kell elfogadnia, ez kötöttséget teremt számára, és akár ellentétes lehet az igazságérzetével is. A másik elv a kötetlenség, amely a szabad bizonyítási rendszer elvének megfelelően azt képviseli, hogy a bíróság a tényállást a bizonyítékokat szabadon mérlegelve belső meggyőződése szerint állapítja meg és ebben nincs semmilyen korláthoz kötve. Az előző századelőn még nagy vita folyt arról, hogy melyik elv érvényesüljön.[45] A tételes jogi megoldások sokat változtak polgári eljárásjogunkban a két elv mentén, keresve a megoldást a két szélső álláspont között. A vita végül a bíráskodás egységének követelménye javára dőlt inkább el. Álláspontunk szerint a Pp. 264. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés révén megvalósuló jogalkotói célkitűzés tekinthető helyesnek. A polgári bíróság ugyanis nem állapíthat meg olyan ítéleti tényállást, amely az elítélt terhére rótt bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek ellentmondana, ugyanakkor biztosítja a polgári bíróság számára az önálló elbírálás elvét mindaddig, amíg a jogerős büntetőítéletben foglaltaktól eltérő tényállás nem eredményezi annak megállapítását, hogy a terhelt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. A kérdés az, hogy elméleti oldalról nézve hogyan rajzolhatók meg az önálló elbírálás határai.
A korábbi jogirodalmi megállapításokra építve Farkas foglalkozott alaposabban a büntetőítélet polgári perbeli hatályával kapcsolatos elméleti kérdésekkel. Farkas praeiudiciálisan[46] megállapított tényeknek nevezi azokat a büntetőbíróság ítéletében megállapított tényeket, amelyek a polgári bíróságot kötik. Farkas a praeiudicium fogalmi körébe azokat az eseteket sorolta, amikor a törvény előírja a bírónak, hogy "valamely nem általa megállapított tényt vegyen ítéleti tényállása alapjául", és úgy foglalt állást, hogy az köti a bírót. Farkas ilyennek tekintette az 1952. évi Pp.-nek a büntetőítélet perbeli hatályával kapcsolatos - akkor 9. §-beli - rendelkezését is. Álláspontja szerint ilyenkor "a polgári bíróság ítéleti tényállásként olyan tényeket fog megállapítani, amelyeket nem ő maga, hanem másik bíróság tett bizonyítás tárgyává, és amelyekről nem ő, hanem egy másik bíróság győződött meg. Ténymegállapítás történik tehát, de nincs bizonyítás az ítélőbíróság előtt."[47] Úgy fogalmazott, hogy a rendelkezés "a bizonyítást egyenesen kizárja és ténymegállapítást tesz kötelezővé bizonyítás nélkül". Rámutat arra is, hogy ez az eset a bizonyítás nélküli ténymegállapítás eseteitől is különbözik, mégpedig abban, hogy "az előzetesen eljárt bíróság vagy más hatóság e tényállást bizonyítás útján állapította meg. [...] végeredményben nem arról van szó, hogy tényeket bizonyítás nélkül állapítaná meg, hanem arról, hogy bizonyítás alapján más bíróság vagy hatóság által megállapított tényeket fogad el ex lege megvizsgálás nélkül valónak." Farkas az 1952. évi Pp. - akkor hatályos - 9. §-át a következőképpen magyarázta: abban a kérdésben, hogy "elkövettek-e bűncselekményt és annak elkövetője a terhelt volt-e vagy sem, a büntetőítélet praeiudiciumot alkot a polgári bíróság számára és ezen kérdéskörön belül köti a polgári bíróságot". Érvelése szerint "a polgári bíróság a preiudiciumokban megállapított tényeket köteles magáévá tenni, arra vonatkozólag bizonyítást egyáltalán nem folytathat le és a preiudiciumokban megállapított tényeknek megfelelően ítéletében ő is köteles tényeket megállapítani."[48]
A büntetőítélet polgári perbeli hatályával kapcsolatos elméleti kérdésekből munkánkban két témakörrel[49] foglalkozunk: egyfelől, hogy a büntetőbírói ítélet milyen terjedelemben köti a polgári bíróságot, másfelől, hogy minden büntetőbírói ítélet, tehát a bűnösséget megálla-
- 198/199 -
pító, a felmentő ítélet és az eljárást megszüntető határozat is köti-e a polgári bíróságot.[50]
Az, hogy a büntetőbírói ítélet milyen terjedelemben köti a polgári bíróságot, összefügg az anyagi jogerőhatás tárgyi terjedelmének vizsgálatával, azzal a kérdéssel, hogy az ítélet mely részéhez fűződik a jogerőhatás (formális megközelítés).[51] A büntetőítélet kötőerejéről Szemenyei - Schönvitzky Bertalan anyagi jogerőhatás elméletéből[52] kiindulva - azt képviselte, hogy nemcsak az ítélet rendelkező részének van kötőereje, hanem az indokolásnak is abban a részben, amelyen a rendelkező rész alapul. Ebből helyesen következtetve hangsúlyozta: kötöttséget mindaz "a büntetőbírói ténymegállapítás jelent, amely a bűncselekmény el vagy el nem követésére, illetve a terhelt személyre vonatkozik". Nem tartozik szerinte a polgári bíróságra "a büntetés mértékénél a súlyosító vagy enyhítő körülmények tekintetében való ténymegállapítás, a sértett magatartására vonatkozó álláspont, mely a polgári jogi felelősség kérdésében is döntő lehet".[53] Farkas hasonlóan foglalt állást: nemcsak az ítéleti rendelkezés, hanem az a megállapított tényállás is jogerőre emelkedik, amelyre a bíróság a rendelkező részt felépítette, és a büntetőítéletben megállapított tények e körben kötik a polgári bíróságot.[54] Ez az elméleti megközelítés ma is uralkodónak tekinthető, a büntetőítéletnek nemcsak a rendelkező részét, hanem a bűnösséget megalapozó tényállást sem lehet polgári perben vitássá tenni, hiszen eltérő vagy ellentétes ténymegállapítás a bűnösség kérdésére is kihatna.[55]
Napjaink kommentárirodalma hivatkozik ugyanakkor olyan ítéleti indokolásokat is, amely szerint a polgári bíróságot a büntetőítéletben megállapított tényállás nem köti, és hogy nincs akadálya annak sem, hogy a polgári bíróság a per során felmerült valamennyi bizonyíték, így a büntetőeljárás iratai figyelembevételével a büntetőbíróságtól eltérő tényállást állapítson meg. Egyetértünk azokkal a jogirodalmi megállapításokkal, amelyek az eltérés lehetőségének korlátozottságára is utalnak a ténymegállapítás folyamatában és hangsúlyozzák: a polgári bíróság a bűnösség, s az ezt közvetlenül megalapozó törvényi tényállási elemek fennállásának kérdésében nem helyezkedhet a büntetőbíróságtól eltérő álláspontra.[56] Helytelennek tekintjük továbbá az olyan általános megállapítást is, amely szerint a polgári bíróság a polgári jogi kárfelelősség feltételeit, ezen belül az okozati összefüggés fennállását önállóan bírálja el.[57] Ha ugyanis ún. materiális (eredménnyel rendelkező) bűncselekményt követett el a vádlott, annak törvényi tényállása eredményként határozza meg a kárt, a vagyoni hátrányt, vagy valamilyen polgári jogi nem vagyoni sérelemként jelentkező hátrányos következményt (pl. testi sérülést, becsület csorbítására alkalmas tényt stb.). Ebben az esetben az eredmény bekövetkezését, valamint a magatartás és az eredmény közötti ok-okozati összefüggést megítélésünk szerint nem bírálhatja el önállóan a polgári bíróság.
Némileg árnyaltabb megközelítést igényelhet ugyanakkor a súlyosító és enyhítő körülmények, valamint a sértetti magatartás büntetőeljárás-beli megítélésének polgári perben történő figyelembevételi kötelezettsége. Természetesen számos ilyen, alapvetően a büntető joggyakorlatban az 56. Büntető Kollégiumi vélemény[58] alapján értékelt körülménynek polgári jogi szempontból nincs számottevő jelentősége. Így többnyire indifferens, hogy az elkövető büntetett előéletű-e, milyen életkorú, az adott bűncselekmény országosan vagy lokálisan elszaporodott-e stb. Vannak ugyanakkor olyan, a büntetőbíróság által is értékelt szempontok, amelyek a majdani polgári perben is relevanciával bírhatnak. Ilyen enyhítő körülmény lehet, ha a bűncselekményhez a sértett felróható közrehatása is hozzájárult. A sértett felróható közrehatására vonatkozó büntetőbírósági ténymegállapítás esetén a Pp. 264. § (1) bekezdésére figyelemmel felmerül a kérdés, hogy a büntetőbíróság által már értékelt e körülmény mennyiben köti a polgári bíróságot. Nézetünk szerint annyiban, hogy alperesi hivatkozás esetén a polgári bíróságnak e ténymegállapításra figyelemmel, de a károsulti közrehatásra vonatkozó polgári jogi szabályok (Ptk. 6:525. §) szerint kell határoznia a kármegosztásról (lásd részletesebben az V.1.5.2 pont alatt írottakat). A polgári per szempontjából szintén lényeges - a büntetőeljárásban súlyosí-
- 199/200 -
tóként értékelt - körülmény lehet, ha az elkövető a bűncselekményt folytatólagosan [Btk. 6. § (2) bek.] követte el, ilyenkor ugyanis másként alakul például a kamatszámítási kötelezettség, mintha a bűncselekmény csupán egyetlen részcselekményből[59] állt volna.[60]
A változó tételesjogi szabályozás miatt a korábbi jogirodalomban nagyobb hangsúlyt kapott annak a kérdésnek a tárgyalása, hogy a bűnösséget megállapító és a felmentő ítélet is köti-e a polgári bíróságot. Uralkodó álláspont volt: a büntetőbíróság elítélést tartalmazó ítélete annyiban köti a polgári bíróságot, hogy a bűncselekmény törvényi tényállását képező tényeket megtörténtnek kell venni és meg kell állapítani, hogy azokat az elítélt követte el. Felmentő ítélet vagy megszüntető határozat esetén bonyolultabbnak látták a kérdést, és az alábbi esetkörök mentén keresték a választ: 1. ha a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény, 2. ha nem bizonyított, hogy a terhelt a vád tárgyává tett bűncselekményt elkövette, 3. ha büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok áll fenn.[61]
A hatályos jogunkban is különbséget kell tenni a bűnösséget megállapító ítélet, a felmentő ítélet és az eljárást megszüntető határozat esetei között (a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény [a továbbiakban: Be.] 564-569. §). Ugyanakkor, mivel e témakör valamennyi alesetének körüljárása önálló tanulmány(oka)t igényelne, jelen munkában csak a bűnösséget megállapító ítélettel foglalkozunk részletesebben; utóbbiak kapcsán csak a következő, rövid megállapításokat tesszük. A felmentő büntetőítélet kérdése valóban nem függetleníthető annak jogcímétől, lévén annak ellenére, hogy a büntetőbíróság értékelése szerint "a cselekmény nem bűncselekmény" [Be. 566. § (1) bek. a) pont], a polgári bíróság még megítélhet kártérítést (vagy sérelemdíjat). Így például annak ellenére, hogy a bíróság a közúti baleset okozásának (Btk. 235. §) vádja alól, gondatlanság hiányában felmenti a vádlottat, a Ptk. veszélyes üzemi felelősségre vonatkozó szabályai alapján köteles lehet az okozott kár megtérítésére (Ptk. 6:535. §). A büntetőügyben beszerzett bizonyítékokat és megállapított történeti tényállást ugyanakkor a kapcsolódó polgári perben a polgári bíróság értékelheti a szabad bizonyítás elve szerint, élve a rá ruházott mérlegelési, tényállás-megállapítási szabadsággal [Pp. 279. § (1) bek.]. Szabadabb a keze a polgári bíróságnak, ha a büntetőügyben a felmentés jogcíme a bizonyítottság hiánya [Be. 566. § (1) bek. c) pont I. ford.], ilyenkor ugyanis a bizonyítékok és a tényállás újbóli értékelése is rá hárul. Az elsődleges büntethetőségi akadályok körében pedig a Btk. és a Ptk. hasonló élethelyzetre reagáló, de nemritkán eltérő szabályozása alapján tehető distinkció. Így például a büntetőjogi jogos védelem (Btk. 21-22. §) nagyobb hatókörű, mint a polgári jogból ismert, hasonló természetű jogellenességet kizáró körülményé [Ptk. 6:520. § b) pont]. Ebből fakadóan, ha a büntetőbíróság a terheltet felmenti ugyan jogos védelem jogcímén az ellene emelt vád alól, polgári jogi felelősséggel még tartozhat (mint például a Ptk. által nem szabályozott ún. szituációs jogos védelem esetei kapcsán). Végül az eljárást megszüntető határozat későbbi polgári eljárásbeli kötőereje többnyire nem áll fenn, ha annak jogcíme ontológiai, mint például az elkövető halála esetén, amikor ugyan a terhelt büntetőjogi felelősségre vonása ellehetetlenül, de a már megindult polgári perben a jogutódok perbe hívhatóak. Bizonyos esetekben viszont - például a (kizárólag a büntetőeljárásban releváns) magánindítvány elkésettsége esetén - a polgári jog általános szabályai szerint, általánosságban is helye lehet a polgári eljárás lefolytatásának. ■
JEGYZETEK
[1] Dr. habil., PhD, tanszékvezető egyetemi docens, ELTE-ÁJK, tudományos munkatárs, HUN-REN TK JTI.
[2] PhD, egyetemi adjunktus, BCE Gazdasági Jogi Tanszék.
[3] A polgári perjog szerinti igényérvényesítés alatt értjük mind a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.), beleértve tehát a munkaügyi pereket is, mind a bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított perről szóló 2020. évi LXX. törvény szerinti igényérvényesítést.
[4] Ambrus István - Csöndes Mónika: A polgári jogi igény érvényesítése és elbírálása - büntetőjogi és polgári jogi megfontolások. Állam- és Jogtudomány, 2022/1. sz., 3-23.
[5] Légrádi István: Gondolatok a bizonyítás általános kérdéseihez. In: Németh János - Varga István (szerk.): Egy új polgári perrendtartás alapjai. HVG-ORAC, Budapest, 2014. 447.
[6] Az ítéleti bizonyosság elméleti és gyakorlati kérdései Joggyakorlat-elemző Csoport (2017) munkáját megalapozó kérdésfeltevés az volt, hogy a bizonyítási eljárás lefolytatása során mikor jut el a bíró ahhoz a pillanathoz, a bizonyítottság mikor éri el azt az optimális szintet, amelyre már érdemi döntés alapítható. Az "Összefoglaló vélemény - Az ítéleti bizonyosság elméleti és gyakorlati kérdései" cím alatt az Összefoglaló vélemény és annak mellékletei is letölthetők: https://kuria-birosag.hu/hu/joggyakorlat-elemzo-csoportok-osszefoglaloi?page=1.
[7] Légrádi: i. m. 447., Joggyakorlat-elemző Csoport. Összefoglaló vélemény. Az ítéleti bizonyosság elméleti és gyakorlati kérdései. i. m. 28-29., 38., 43-45.
[8] A Pp. munkaügyi perekre irányadó szabályainak (XXXIX. fejezet) megfelelően a munkajogi kárfelelősségi jogvitákat tárgyaló bíróságokat is értjük a polgári bíróságok alatt, hiszen a munkajogi jogviszony alanyai is okozhatnak bűncselekményt is megvalósító magatartással kárt, illetve nem vagyoni sérelmet.
[9] Vannak olyan tények, amelyek bizonyítás nélkül válnak a per anyagává (beismerés, egyező előadás, az ellenfél által bírói felhívás ellenére nem vitatott, a bíróság által köztudomásúnak tekintett tények és az olyan tények, amelyekről hivatalos tudomása van, törvényes vélelmek). Lásd a Pp. 266. §-át.
[10] A Pp. 279. § (1) bekezdése szerint "[a] bíróság a perben jelentős tényeket a felek tényállításainak és perben tanúsított magatartásának, valamint a per tárgyalása során megismert bizonyítékoknak és egyéb peradatoknak az egybevetése, egyenként és összességében történő értékelése alapján a meggyőződése szerint állapítja meg".
[11] Farkas József - Kengyel Miklós: Bizonyítás a polgári perben. KJK, Budapest, 2005. 76-77., 194-195., Légrádi István: i. m. 449-450., 459., 462., Döme Attila: Magyarázat a 265. §-hoz. In: Petrik Ferenc (szerk.): Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára. ORAC Kiadó, 2022. Jogkódex.
[12] Kubitsch János: A büntetőbíróság bűnösséget megállapító ítéletének hatása a kártérítés iránti polgári perben hozandó határozatra. Ügyészségi Értesítő, 1969/2. szám, 5.
[13] 264. § [Más hatóság határozatához kötöttség] (1) Ha jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni jogi következményeiről polgári perben kell határozni, a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt.
[14] Pp. 263. § [A tényállás szabad megállapításának elve] (1) A bíróság a perben - törvény eltérő rendelkezése hiányában - alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint minden bizonyítékot, amely a tényállás megállapítására alkalmas. (2) A bíróságot határozatának meghozatalában más hatóság döntése vagy a fegyelmi határozat, illetve az azokban megállapított tényállás - a 264. §-ban foglaltak kivételével - nem köti.
[15] Lásd a polgári perrendtartásról szóló T/11900. számú törvényjavaslat indokolása a Pp. 264. §-ához.
[16] Hasonlóan, a korábbi jogirodalomból ezt hangsúlyozta: Szemenyei László: A büntető és a polgári ítéletnek egymáshoz való viszonya. Jogtudományi Közlöny, 1954/6. szám, 246., Habermann Gusztáv: A büntetőbírósági ítélet kötelező erejének a kérdéséhez. Jogtudományi Közlöny, 1957/1-3. szám, 66.
[17] Az elévülési kérdéseket illetően lásd pl.: Csöndes Mónika: A bűncselekményt is megvalósító magatartással okozott kár, illetve nem vagyoni sérelem esetére előterjesztett kártérítési, illetve sérelemdíj iránti igény érvényesítésének és elévülésének egyes kérdései. In: Bodzási Balázs (szerk.) Gazdasági jogi és adójogi tanulmányok 2020. Budapesti Corvinus Egyetem Budapest, 2020. 75-98.
[18] Ld. pl.: Szegedi Ítélőtábla Gf.I.30.345/2011. - EBD 2013.G8, Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.374/2012. - ÍH 2013.106, Szegedi Ítélőtábla Gf.III.30.413/2014/2. - BDT 2015.3364, ÍH 2017.18.
[19] Részletesebben ld.: Csöndes (2020): i. m. 76-80.
[20] Ptk. 6:2. § [Kötelemkeletkeztető tények]. (1) Kötelem keletkezhet különösen szerződésből, károkozásból, személyiségi, dologi vagy más jog megsértéséből, egyoldalú jognyilatkozatból, értékpapírból, jogalap nélküli gazdagodásból, megbízás nélküli ügyvitelből és utaló magatartásból.
[21] Lásd a Ptk. 2:55. §-át, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 94. § (2) bekezdését, a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény 27. § (3) bekezdését és 110. § (3) bekezdését, a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 34. §-át és 35. § (3) bekezdését, 114. § (4) bekezdését, a használati minták oltalmáról szóló 1991. évi XXXVIII. törvény 18. §-át, a formatervezési minták oltalmáról szóló 2001. évi XLVIII. törvény 22. §-át, valamint az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény 9. § (1) bekezdését.
[22] Lásd a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 94. § (2) bekezdését és a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 43/A. § (2) bekezdését.
[23] "Törvény eltérő rendelkezése hiányában az érdemi döntés nem terjedhet ki olyan jogra, amelyet a fél a perben nem állított."
[24] A vita tárgya kezdettől fogva az volt, hogy a személyiségijog-sérelem önmagában megalapozza-e a sérelemdíj megítélését. A kérdés megválaszolását nem könnyíti meg, hogy a Ptk. 2:52. §-ának normaszövege nem egyértelmű abból a szempontból, hogy az (1) bekezdésében a "nem vagyoni sérelem", a (2) bekezdésében pedig a "további hátrány" fordulat került kodifikálásra. A Ptk. fogalomhasználata alapján - ahogy erre Parlagi Mátyás rámutatott - nehezen állapítható meg a jogsértés, a hátrány és a nem vagyoni sérelem fogalmak pontos viszonya egymáshoz, illetve azok tartalma. Lásd Parlagi Mátyás: A sérelemdíj iránti kereset elutasítása és a hátrány kutatása. Jogtudományi Közlöny, 2018/9. sz., 373-374.
[25] Lásd a BH 2016.241. sz. eseti döntést, továbbá pl. a Kúria Pfv.22201/2017/7., az ÍH 2019.12., az ÍH 2018.134., az ÍH 2018.53., a Debreceni Ítélőtábla Pf.20.797/2018/6., a Pécsi Ítélőtábla Pf.20.160/2018/5., a Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.918/2018/3., Pf.21.303/2018/6. és Pf.20.139/2019/3. számú határozatait. Lásd továbbá az Új Ptk. Tanácsadó Testület véleménye - "Hozható-e olyan ítélet, amely a személyiségi jog megsértése esetén azon az alapon utasítja el a sérelemdíj iránti keresetet, hogy a sérelmet szenvedett felet nem érte hátrány? (Ptk. 2:52. §)", https://kuria-birosag.hu/hu/ptk?tid%5B%5D=344&body_value=.
[26] A Ptk. normaszövegét Parlagi a Pp.-re tekintettel kritikával illeti: Parlagi: i. m. 374-375.
[27] L. pl. a BH 2016.241., a BH 2018.13., a BDT 2018.3821., a BDT 2017.3657., a Debreceni Ítélőtábla Pf.21.125/2017/10., a Pécsi Ítélőtábla Pf.20.160/2018/5., a Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.918/ 2018/3., Pf.21.303/2018/6. és Pf.20.139/2019/3. számú határozatait.
[28] Ugyanakkor az 1893. évi XVIII. tc. 44. §-a arról rendelkezett, hogy a polgári bíróság a per tárgyalását a büntetőeljárás "jogerejü befejezéseig" felfüggesztheti.
[29] Az 1952. évi Pp. hatálybalépésig tartó jogfejlődésről lásd: Szemenyei: i. m. 246-255., Farkas József: A büntetőítélet és más hatósági határozat hatálya a polgári perben. Jogtudományi Közlöny, 1980/8. szám, 496-505.
[30] Polgári és büntetőperben hozott ítéletek viszonya 9. § (1) Ha a polgári perben a büntetőbíróság által jogerős ítélettel már elbírált bűncselekmény polgári jogi következményei felől kell határozni, a büntetőbírói ítélet a polgári perben eljáró bíróságra is irányadó abban a kérdésben, hogy követtek-e el bűncselekményt és annak elkövetője a terhelt volt-e; a kártérítési kötelezettség megállapításában azonban a büntetőbírói ítélet a polgári perben eljáró bíróságot nem köti. (2) Azt, hogy a terheltet bűnösnek kell-e kimondani és milyen bűncselekményben, a büntetőbíróság önállóan bírálja el akkor is, ha a polgári perben a bíróság már jogerős határozatot hozott.
[31] Más hatósági határozatok hatálya polgári perben 9. § (1) Ha a polgári perben a büntetőbíróság által jogerős ítélettel már elbírált bűncselekmény polgári jogi következményei felől, kell határozni, a büntető-bírói ítélet irányadó a polgári perben eljáró bíróságra abban a kérdésben, hogy követtek-e el bűncselekményt és annak elkövetője a terhelt volt-e.
[32] Szemenyei: i. m. 249-250.
[33] Más hatósági határozatok hatálya polgári perben 9. § (1) Ha a polgári perben a büntetőbíróság által jogerős ítélettel már elbírált bűncselekmény polgári jogi következményei felől kell határozni, a büntetőbírói ítélet a polgári perben eljáró bíróságra abban a kérdésben irányadó, hogy követtek-e el bűncselekményt és annak elkövetője a terhelt volt-e, a kártérítési kötelezettség megállapításában azonban a büntetőbírói ítélet a polgári perben eljáró bíróságot nem köti.
[34] Farkas József: Bizonyítás a polgári perben. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1956. 90.
[35] Farkas (1980): i. m. 499-500.
[36] Lásd a Legfelsőbb Bíróság Pf.20621/1967. sz. határozatát.
[37] Lásd a Legfelsőbb Bíróság Pf.20091/1969. sz. határozatát.
[38] Az eseteket hivatkozza: Farkas József: Kötöttségi elemek a bizonyítékok szabad mérlegelésénél a polgári perben. In: Tóth Károly (szerk.): Emlékkönyv dr. Szilbereky Jenő egyetemi tanár oktatói működésének 30. és születésének 70. évfordulójára. Acta Universitatis Szegediensis: Acta Juridica et Politicia. Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, Szeged, 1987. 70.
[39] Lásd a polgári perrendtartás módosításáról szóló 1972. évi 26. törvényerejű rendelet 5. §-át.
[40] "Ha jogerősen elbírált bűncselekmény anyagi jogi következményei felől polgári perben kell határozni, a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt."
[41] Az "anyagi jogi következményei" fordulat helyébe a "vagyoni jogi következményei" fordulat került: "Ha jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni jogi következményei felől polgári perben kell határozni, a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt."
[42] "Ha jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni jogi következményei felől polgári perben kell határozni, a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt."
[43] Balás P. Elemér: A büntető és a polgári ítélet viszonya. Jogállam, 1933/8-9. szám, 331-333., Szemenyei: i. m. 246.
[44] A két fő elvi felfogáshoz példaként rendszerint a francia (az egység elve) és a német (függetlenség elve) jogrendszert hozzák fel példaként. lásd: Balás P.: i. m. 334-336.
[45] Az irodalmat részletesen feldolgozza: Szemenyei: i. m. 246-249., Farkas (1980): i. m. 496-497.
[46] A német jogirodalom alapján használja Habermann: i. m. 70.
[47] Farkas (1956): i. m. 30.
[48] Farkas (1956): i. m. 88-89.
[49] A megváltozott jogszabályi környezet (elsősorban a törvényességi óvás jogintézményének megszüntetése) miatt nem érintjük azt a korábbi jogirodalomban vizsgált kérdést, hogy mi az eljárás akkor, ha a polgári bíróság a korábbi büntetőítélettel nem ért egyet. Hasonló okból nem tárgyaljuk azt az esetet sem, ha a büntetőeljárásban később hozott ítélet kerül ellentétbe a polgári ítélettel.
[50] Szemenyei: i. m. 251., Farkas (1956): i. m. 92.
[51] Varga István (szerk.): Magyarázat a 360. §-hoz. In: A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja I-II/III. HVG-ORAC, 2018. Jogkódex.
[52] Farkas szerint Schönvitzky álláspontja úgy foglalható össze, hogy "a jogállítás feletti döntés emelkedik jogerőre". Lásd: Schönvitzky Bertalan: Az ítélet és a jogerő. Bevezetés a jogerőtanba. Eger, 1938. 246. Hivatkozza: Farkas (1956): i. m. 99.
[53] Szemenyei: i. m. 253.
[54] Farkas (1956): i. m. 92., 98-99.
[55] A jogirodalmi álláspontok szerint a polgári bíróság nem vitathatja a jogerős büntetőítélet alapjául szolgáló tényeket, lásd: Cserba Lajos - Gyekiczky Tamás - Kormos Erzsébet - Nagy Adrienn - Nagy Andrea - Wopera Zsuzsa: Polgári perjog. Általános rész. Complex, Budapest, 2008. 97., Kiss Daisy - Németh János (szerk.): Nagykommentár a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényhez. Magyarázat a 4. §-hoz. 2014. Wolters Kluwer Jogtár, Wopera Zsuzsa (szerk.): Magyarázat a 4. § (2) bekezdéséhez. In: Kommentár a polgári perrendtartáshoz. Kommentár a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényhez. 1. kötet. Wolters Kluwer, Budapest, 2016. 57.
[56] Döme Attila: Magyarázat a 264. §-hoz. In: Petrik Ferenc (szerk.): Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára. ORAC Kiadó, 2022. Jogkódex, Osztovits András (szerk.): Magyarázat a 4. §-hoz. In: A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény nagykommentárja. Opten, Budapest, 2015. 29.
[57] Cserba-Gyekiczky-Kormos-Nagy-Nagy-Wopera: i. m. 97., Wopera (2016): i. m. 57.
[58] Recens értékeléséhez ld. Ambrus István - Ujvári Ákos: Adalékok a büntetéskiszabás elvi és gyakorlati kérdéseihez. Magyar Jog, 2020/10. szám, 585-591.
[59] Lásd a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának és Polgári Kollégiumának 1. számú közös állásfoglalása - amely nemcsak az 1959-es Ptk., hanem a Ptk. alkalmazása körében is megfelelően irányadó (2/2015. BKMPJE határozat V. 1. pont).
[60] Ehhez ld. Ambrus István: Egység és halmazat - régi dogmatikai kérdés, új megközelítésben. SZTE-ÁJK, Szeged, 2014. 152.
[61] Összefoglalóan lásd: Szemenyei: i. m. 251-254., Farkas (1956): i. m. 92-94.
Visszaugrás
