Az az időszak, amikor a napi híradások a gazdasági válságról és annak devizahitelezésre kifejtett hatásáról szóltak, úgy tűnik, már mögöttünk van. A devizahitelezés azonban mint az egyik legösszetettebb gazdasági és társadalmi problémakör továbbra is jelen van a mindennapjainkban. Az elmúlt néhány év hazai jogalkotásában és jogalkalmazásában (ideértve különösen a Kúria jogegységesítési tevékenységét) ugyan egyaránt az volt a cél, hogy lezáruljanak a devizahitelezést övező viták és útkeresések, azonban a statisztika ennek éppen az ellenkezőjét mutatja. A 2013. november 1. és 2016. december 31. közötti időszakban országosan több mint 36.000 ügy érkezett a különböző bíróságokra., jelenős részük (mintegy 19.000) a 2016-os évben.[1] A számok egyértelműen arra utalnak, hogy az "bajba jutott" adósok egy része továbbra sem képes elfogadni a jogalkotó által a felmerült problémák orvoslására kidolgozott megoldási javaslatokat, hanem folyamatosan vitatják a szerződések, illetőleg az egyes szerződéses kikötések tisztességességét.
Annak ellenére, hogy Magyarország esetében a devizahitelezés és az azzal kapcsolatosan felmerülő gazdasági és társadalmi nehézségek - azok mértékénél és jelentőségénél fogva - különösen nagy figyelmet és sajtónyilvánosságot kaptak, a devizahitelezés nem sajátosan magyar probléma, hiszen jogi jellegű kérdések gyakorlatilag az Európai Unió valamennyi olyan tagállamában felmerültek, amelyekben az effajta szerződéses konstrukciók alkalmazásra kerültek.[2] Az össztársadalmi szintű jogi megoldások iránti igény ugyanakkor nem mindenütt jelentkezett azonos intenzitással, hanem azt jelentős mértékben befolyásolta adott állam eurózónához tartozása vagy éppen az, hogy a devizahitelezés a válságot megelőző időszakban adott tagállam szintjén milyen méreteket öltött.[3] A válságot követően tömegével kerültek a különböző tagállami bíróságok elé a devizahiteles ügyek, azonban a felmerülő kérdésekkel - a problémakör határokon átívelő jellege folytán - az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban Bíróság) is szembesülnie kellett. Ma már jól látható, hogy a devizahitelekkel kapcsolatos kérdésekben hozott ítéletek a Bíróság ítélkezési gyakorlatát is átformálták és pontosították az uniós jog (pl. 93/13/EGK irányelv[4]) rendelkezéseit.
A jelen tanulmány apropóját a nemrégiben, 2017 szeptemberében napvilágot látott új uniós bírósági ítélet képezi, amely lehetőséget ad arra, hogy a devizahitelekkel kapcsolatos néhány kérdéskört részletesen megvizsgáljuk, elsősorban az említett uniós irányelv értelmezése kapcsán, másrészt a magyar - és az ügy eredetére tekintettel alkalmanként a román - szabályozási környezet sajátosságait figyelembe véve.[5]
A Bíróság C-186/16. sz. Andriciuc és társai ügyben hozott ítélete[6] első látásra új reményeket adott nemcsak a magyar, hanem Európa-szerte valamennyi devizahitelesnek. Ahogyan azt azonban a tanulmányból az ítélet részletes elemzését követően látni fogjuk, az ítélet nyomán a devizahitelezést érintő uniós ítélkezési gyakorlatban jelentős változás mégsem tapasztalható.
Az eljárás alapját képező ügyben 2007 áprilisa és 2008 októbere között több személy, a hitelfelvevők svájci frank alapú hitelszerződést kötöttek egy romániai bankkal többek között ingatlanvásárlás és más hitelek refinanszírozása céljából. Valamennyi hitelfelvevő személy szerződése tartalmazta azt a szerződési feltételt, amely szerint az adósok a szerződésben vállalt hitel visszafizetésére ugyanabban a pénznemben kötelesek mint, amelyben a hitelt felvették, vagyis a törlesztőrészleteket svájci frankban kötelesek rendezni annak ellenére, hogy jövedelmüket román lejben kapták.[7] Az említett feltételhez kapcsolódott a hitelszerződésnek egy másik feltétele, amely azt írta elő, hogy a havi törlesztőrészletek esedékessé válása vagy a hitelfelvevők által vállalt kötelezettségek megszegése (szerződésszegés) esetén a bank jogosult megterhelni a hitelfelvevő számláját és szükség esetén az ott rendelkezésre álló teljes összeget átváltani svájci frankra a teljesítés napján a bank által alkalmazott árfolyamnak megfelelően.
- 40/41 -
A hitelfelvevők álláspontja szerint a bank ez utóbbi rendelkezésével teljes egészében a hitelfelvevőkre hárította az árfolyamkülönbözet kockázatának viselését. Érvelésük szerint a bank előre láthatta a svájci frank árfolyamának változását, ingadozását, erről a körülményről azonban nem adott egyértelmű tájékoztatást a hitelfelvevőknek.[8] Minthogy az érintettek az előbbiekben részletezett két szerződési feltételt jogsértőnek találták, 2014-ben pert indítottak a Bihar megyei Törvényszék (Tribunalul Bihor) előtt. Keresetükben kérték, hogy a román bíróság állapítsa meg az említett szerződési feltételek semmisségét és kötelezze a bankot arra, hogy valamennyi hitelszerződés vonatkozásában dolgozzon ki egy olyan új hiteltörlesztési tervet, amely a hitel összegének a hitelszerződés megkötése időpontjában érvényes árfolyamon román lejre történő átváltását írja elő.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította és kimondta, hogy az a feltétel, amelynek értelmében a hitelt ugyanabban a pénznemben kell visszafizetni, mint amelyben nyújtották, annak ellenére sem tisztességtelen, hogy azt egyedileg nem tárgyalták meg a hitelfelvevőkkel.
A hitelfelvevők az ítélet ellen fellebbezést terjesztettek elő. A másodfokon eljáró nagyváradi fellebbviteli bíróságnak (Curtea de Apel Graded) kétségei támadtak a vonatkozó, a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv értelmezésével kapcsolatban, így előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az uniós bíróság előtt. Kérelmében három kérdést terjesztett elő:
a) Az első kérdés az említett irányelv 3. cikkének (1) bekezdését érintette. Arra irányult, hogy a felek szerződésből eredő jogai és kötelezettségei között fennálló jelentős egyenlőtlenség szigorúan csak a szerződés megkötésének időpontjában vizsgálandó tényező vagy az az ügy körülményeire is tekintettel, akár a szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítése során is vizsgálható, figyelembe véve az átváltási árfolyam jelentős ingadozását.
b) Az eljárást kezdeményező bíróság második kérdése az irányelv 4. cikk (2) bekezdésének értelmezésére irányult és a világos és érthető szerződési feltétel kritériumaira kérdezett rá, illetve a tájékoztatási kötelezettség mértékét vizsgálta. Kérdés volt, hogy a világos és érthető szerződési feltétel csak a felek szerződésének alapját képező tényeket, indokokat foglalja magában, vagy annak ki kell terjednie valamennyi olyan lehetséges következményre is, amely alapján a fogyasztó által teljesítendő szerződéses kötelezettség változhat. Ez utóbbi körbe tartozik például az árfolyamkockázat. Ezzel összefüggésben kérdés volt tehát, hogy a tájékoztatási kötelezettségnek kizárólag csak a hitel feltételeire (kamatok, díjak, hitelfelvevőt terhelő biztosíték) kell kiterjednie vagy magába kell foglalnia a kötelezettségvállaláshoz kapcsolódó külföldi pénznem le- és felértékelődését is.
c) A harmadik kérdés szintén az irányelv 4. cikkének (2) bekezdését érintette és arra irányult, hogy a "szerződés elsődleges tárgyaként" és "az árnak vagy díjazásnak az ellenértékként szállított árunak vagy nyújtott szolgáltatásnak való megfeleléseként" kell -e értelmezni a valamely külföldi pénznemben kötött hitelszerződésben foglalt olyan feltételt is, amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg, és amely alapján a hitelt a folyósítással egyező pénznemben kell visszafizetni.
Tanulmányunk következő pontjaiban a Bíróság által a fentebb említett három kérdés kapcsán megfogalmazott álláspontot mutatjuk be. Minthogy a kérdések megválaszolásakor a Bíróság az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező román bíróság által feltett kérdések sorrendjét megfordítva, logikai rend szerint visszafelé halad, a következőkben mi magunk is ennek megfelelően haladunk és ismertetjük a Bíróság válaszait.
A Bíróság már több hasonló ügyben is körüljárta azt a kérdést, hogy mit és hogyan kell a 93/13/EGK irányelv 4. cikkében szereplő kifejezés, a "szerződés elsődleges tárgya" körébe tartozó feltételként értelmezni. Ennek jelentősége abban áll, hogy az ebbe a tárgykörbe tartozó szerződési feltételek tisztességtelensége az irányelv szerint nem vizsgálható, hanem a tisztességtelen feltételek tartalmi vizsgálatának az irányelv által előírt rendszere alóli kivételt képez, feltéve, hogy a feltételek a szerződő fél számára világosak és érthetők.[9]
Ennek megfelelően, egy adott szerződési feltétel vonatkozásában két lépcsőben is vizsgálódni szükséges ahhoz, hogy annak tisztességessége vitatható legyen. Vizsgálandó egyrészt, hogy az adott szerződési feltétel az irányelv értelmében a "szerződés elsődleges tárgyának" tekinthető-e. A Bíróság ítélkezési gyakorlatában a C-484/08. sz. Caja de Ahorros ügyben hozott ítélete[10] volt az első, amely az említett fogalom tartalmának pontos meghatározására törekedett. Az ítélet szerint egy adott feltétel akkor tartozik az említett fogalom alá, ha azt egyedileg nem tárgyaltak meg és az az eladó (vagy szolgáltatásnyújtó) és a fogyasztó között kötött szerződések alapvető szolgáltatásait írja le.[11]
- 41/42 -
A Bíróság a vizsgált fogalmat a magyar vonatkozású devizahiteles ügyben, a C-26/13. sz. Kásler-ügyben[12] hozott ítéletében tovább pontosította és igyekezett meghatározni, hogy mi tekinthető a szerződés elsődleges tárgyának egy kölcsönszerződés esetében. Amint a Bíróság az ítéletében rögzítette, a 93/13/EGK irányelv által létrehozott fogyasztóvédelmi mechanizmus azon az elven alapul, hogy a fogyasztó a másik szerződő félhez (eladóhoz vagy szolgáltatóhoz) képest jóval kiszolgáltatottabb helyzetben van. Kiszolgáltatottsága tárgyalási helyzetében és információval való ellátottságában, információs szintje tekintetében egyaránt megmutatkozik ("információs egyensúlyhiány")[13], hiszen az eladó vagy szolgáltató gyakran olyan feltételeket alkalmaz, amelyek befolyásolására a fogyasztónak egyáltalán nincs vagy legalábbis kis mértékben van lehetősége.[14] Erre tekintettel a "szerződés elsődleges tárgya" kifejezés (mint a tisztességtelen feltételek tartalmi vizsgálatának rendszere alóli kivétel) szigorúan értelmezendő. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatát figyelembe véve rögzíthető, hogy egy adott feltétel akkor tartozik a fenti fogalom alá, ha az a szerződés alapvető szolgáltatásait állapítja meg és amely "ilyenként" jellemzi azt.[15] Nem tartozik azonban a vonatkozó rendelkezés értelmében a "szerződés elsődleges tárgyának" fogalma alá az a feltétel, amely magának a szerződéses kapcsolatnak a lényegét meghatározó feltételekhez képest pusztán járulékos jelleggel bír.[16] Annak megállapítása során, hogy az adott feltétel a szerződés alapvető szolgáltatására vonatkozik vagy csupán járulékos jellegű, tekintettel kell lenni egyrészről az adott szerződés (a jelen esetben hitelszerződés) természetére, általános rendszerére és annak valamennyi kikötésére, valamint annak jogi és ténybeli összefüggéseire.[17]
A C-186/16. sz. Andriciuc és társai ügyben benyújtott főtanácsnoki indítvány - a C-26/13. sz. Kásler-ügyben kifejtettekkel azonos módon - kiemeli, hogy hitelszerződések esetében a bank részéről a kölcsönösszeg rendelkezésre bocsátása, míg a hitelfelvevő (adós) részéről a tőkeösszeg és kamatok (mint a hitel ára) visszafizetése tekinthető a szerződéses főszolgáltatásnak.[18] Ezek a szolgáltatások elválaszthatatlanul kötődnek a hitelnyújtás pénzneméhez, így nem helytálló az a megközelítés, amely szerint a szerződés elsődleges tárgyát kizárólag a számszerűsített összegek képezik, és abba a referenciadeviza nem tartozik bele.
Kérdésként merül fel ugyanakkor, hogy annak meghatározása, hogy a hitelfevevő fizetési kötelezettségének milyen pénznemben köteles eleget tenni, a hitelszerződés szempontjából szükségképpeni feltételnek tekintendő és így a szerződés alapvető jellemzőjének minősül, vagyis a "szerződés elsődleges tárgya" fogalom alá tartozik.
Lényeges megjegyezni, hogy a romániai bank és a román kormány az alapügy és az előzetes döntéshozatali eljárás során is arra is hivatkozott, hogy a fentebb említett szerződési feltétel, amely szerint a hitelfevevőknek a hitel folyósításával megegyező pénznemben kell eleget tenniük törlesztési kötelezettségüknek, megfelelt az akkor hatályos román polgári törvénykönyv (Cod Civil) 1578. cikkében rögzített, ún. monetáris nominalizmus elvének. A hivatkozott rendelkezés értelmében a kölcsönösszegből eredő kötelezettség minden esetben a szerződésben meghatározott számszerű összegre korlátozódik és az adós a felvett összeg visszafizetésére a hitelfelvétel pénznemében, a fizetés idején érvényes árfolyamon köteles akkor is, ha a hitelszerződésben meghatározott deviza értéke a fizetési határidő lejártát megelőzően megváltozik.[19]
Az említett rendelkezés képezte az alperesi érvelés alapját, tekintve, hogy a 93/13/EGK irányelv 1. cikk (2) bekezdésének értelmében nem tartoznak az irányelv rendelkezéseinek hatálya alá azok a feltételek, amelyek valamely tagállam nemzeti jogának kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseit tükrözik. Igaz ugyan, hogy a C-186/16. sz. Andriciuc és társai ügyben vitatott szerződési feltétel megfeleltethető a román polgári törvénykönyv fentebb említett rendelkezésének és ezáltal az irányelv hivatkozott cikke értelmében kivételt képez az irányelv alkalmazhatósága alól, azonban a Bíróság úgy foglalt állást, hogy az irányelv szerinti kivétel teljesüléséhez az ott rögzített feltételek mindegyikének együttes fennállása szükséges. A kivétel tehát csak abban az esetben áll meg, ha az adott szerződési feltétel ténylegesen nemzeti jogszabályi előíráson alapul és ezen előírás kógens, vagyis kötelező érvényű. Ennek vizsgálatát a Bíróság ítélete visszautalta a nemzeti bíróságok hatáskörébe és egyúttal előírta az említett kitételek szigorú értelmezését az irányelv által biztosított fogyasztóvédelmi mechanizmus fenntartása és biztosítása érdekében.[20]
A C-186/16. sz. Andriciuc és társai ügyben feltett második kérdés szorosan kapcsolódik a tanulmány előző fejezetében tárgyalt problémakörhöz, ahol már utaltunk arra, hogy a szerződési feltételek tisztességtelenségének megítélésekor alkalmazan-
- 42/43 -
dó vizsgálódási módszer kétlépcsős. Az 93/13/EGK irányelv értelmében ugyanis nincs lehetőség azon szerződési feltételek tisztességtelenségének vizsgálatára, amelyek a "szerződés elsődleges tárgya" hatálya alá tartoznak, feltéve, hogy azok a felek számára világosan és érthetően kerültek megfogalmazásra. Ahogyan az a tanulmány 2. fejezetében rögzítést nyert, a Bíróság álláspontja szerint a fentebb már részletezett szerződési feltételek egyértelműen a "szerződés elsődleges tárgyának" tekintendők, így szükségessé vált annak vizsgálata, hogy ezen feltételek a hitelfelvevők számára átláthatók voltak-e, megfogalmazásuk világos és érthető volt-e.
A Bíróság az adott szerződéses feltétel világosságának és érthetőségének kritériumát - a "szerződés elsődleges tárgya" fogalomhoz hasonlóan -szintén számos alkalommal vizsgálta. Ennek során szempont egyrészt, hogy milyen mértékű tájékozottság várható el a fogyasztóktól, másrészt pedig az, hogy milyen mértékű tájékoztatásra köteles az eladó vagy szolgáltató fél.
A világosság és érthetőség kritériumával kapcsolatban a Bíróság már a C-26/13. sz. Kásler-ügyben megállapította, hogy az átláthatóság követelménye nem korlátozható kizárólag a szerződési feltételek nyelvi és nyelvtani szempontból érthető jellegére (világos és érthető feltétel szűkebb értelmű megközelítése), vagyis nem elegendő, ha a fogyasztó az érintett feltételeket nyelvtanilag, a szavak általános értelme szerint képes értelmezni.[21] Az átláthatóságnak ki kell terjednie a szerződés tényleges tartalmára is, hiszen ahogy már korábban is említést nyert, a fogyasztó a másik szerződő félhez (eladóhoz vagy szolgáltatóhoz) képest információval való ellátottságát tekintve jelentős mértékben hátrányosabb helyzetben van. Ebből következően tehát az átláthatóság követelménye kiterjesztően értelmezendő és az eladó vagy szolgáltató világosan és érthetően, átlátható jelleggel köteles feltüntetni azt a mechanizmust, amelyre az adott szerződéses feltétel utal.[22] Hitelszerződés esetén ez azt jelenti, hogy a szerződésnek átlátható jelleggel fel kell tüntetnie az érintett feltételben meghatározott külföldi pénznem átváltási mechanizmusának konkrét működését, valamint az e mechanizmus és a kölcsön folyósítására vonatkozó többi feltételben előírt mechanizmus közötti viszonyt, még pedig úgy, hogy a fogyasztó egyértelmű és érthető szempontok alapján értékelni tudja a számára ebből eredő gazdasági következményeket.[23]
A Bíróság a Kásler-ügyben hozott ítéletében kifejtette, hogy a banknak egyértelmű tájékoztatást kellett volna nyújtania arra vonatkozóan, hogy miért használ különböző árfolyamokat a devizaváltások során, vagyis a kölcsön folyósítása miért a vételi, míg a törlesztőrészletek átszámítása miért az eladási árfolyamon történik. Szükséges ugyanakkor utalni a Magyarországon és Romániában alkalmazott hitelezési gyakorlat eltéréseire. A Kásler-ügyben a bank azt a devizahitelezési konstrukciót alkalmazta, amely szerint a kölcsön folyósítása és visszafizetése eltérő pénznemben történik. Ez a szerződéses kikötés nem volt jogellenes, hiszen a magyar szabályozás lehetővé teszi, hogy a kölcsön kirovó és a lerovó pénzneme eltérjen egymástól. A romániai esetben ezzel szemben a bank és a szerződő felek olyan konstrukcióban állapodtak meg, amelynél nem tettek különbséget kirovó és lerovó pénznem között, hanem a folyósításra és a visszafizetésre egyaránt idegen pénznemben, svájci frankban került sor. Az Andriciuc és társai ügyben a hitelfelvevőkkel szemben eleve követelményként fogalmazódott meg az, hogy képesek legyenek felfogni az árfolyam ingadozását. A banknak ugyanakkor egyértelműen tájékoztatni kell az ügyfelet arról, hogy bizonyos árfolyamkockázat viselésére köteles és ez a kötelezettség a kölcsön visszafizetése során akár terhesebbé is válhat, különösen abban az esetben, ha az a pénznem, amelyben a jövedelmét szerzi, leértékelődik. Álláspontunk szerint helytálló Nils Wahl főtanácsnok indítványa, amelyben kifejti, hogy a bank kötelezettségévé kell tenni, hogy legjobb szakértelmére és ismereteire tekintettel felhívja az érintettek figyelmét az átváltási árfolyam lehetséges változásaira és a devizában felvett kölcsönnel összefüggő kockázatokra, különösen, ha az érintett hitelfelvevő nem ebben a pénznemben kapja a jövedelmét. Nem köteles ugyanakkor a bank tájékoztatást nyújtani olyan tényekről és körülményekről, amelyeket körültekintő gondosság mellett maga sem láthatott előre.[24]
A Bíróság a jelen ügyben azt is kimondta, hogy a tagállami bíróságok feladata az, hogy az eset összes körülményére tekintettel megvizsgálják, az adott szerződési feltétel megfelel a világosság és érthetőség követelményének. Az Andriciuc és társai ügyben az eljáró bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy bank tájékoztatta-e a hitelfelvevőket a kötelezettségvállalásuk befolyásolására alkalmas valamennyi tényről, körülményről, így különösen a hitel teljes költségéről. E vizsgálódás során komoly jelentősége lesz majd annak (és ebben ragadhatjuk meg a világos és érthető feltételek lényegét), hogy a szokásos mértékben tájékoztatott, ésszerűen figyelmes és körültekintő fogyasztó[25] képes legyen
- 43/44 -
felmérni e költségeket. Alapvető jelentőséggel bír ugyanis az, hogy a fogyasztó a szerződéskötést megelőzően valamennyi szerződési feltételt és szerződést érintő körülményt megismerjen, hiszen mindezen ismeretek birtokában lesz majd képes felmérni, hogy képes-e vállalni a szerződésben szereplő kötelezettségeket és ténylegesen elkötelezi-e magát.[26]
Ezt a követelményt már az Európai Rendszerkockázati Testület is rögzítette a 2011-ben kiadott ajánlásában, mely szerint "a nemzeti felügyeleti hatóságoknak és a tagállamoknak ajánlott, hogy a pénzügyi intézmények számára annak előírása, hogy a kölcsönfelvevőket megfelelően tájékoztassák a devizahitelezéssel járó kockázatokról. A tájékoztatásnak elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy a kölcsönfelvevők tájékozott és megalapozott döntéseket hozhassanak, és ki kell terjednie legalább a kölcsönfelvevő lakóhelye szerinti tagállam fizetőeszköze súlyos leértékelődésének és a külföldi kamatlábak emelkedésének a törlesztőrészletekre gyakorolt hatására.[27]"
A devizahitelekkel összefüggésben felmerülő problémák magasszintű rendezése hazánkban a bírói gyakorlatban már 2013 folyamán megkezdődött. A legmagasabb bírói fórum keretei között megszületett, az ítélkezési gyakorlat egységesítését szolgáló döntések kiterjedtek az átláthatóság követelményére és a feleket érintő tájékoztatási kötelezettségre is.
A Kúria 2013 decemberében hozta meg a 6/2013. PJE határozatát[28], amelyben rögzítést nyert, hogy "[a] pénzügyi intézményt a jogszabály alapján terhelő tájékoztatási kötelezettségnek ki kellett terjednie az árfolyamváltozás lehetőségére, és arra, hogy annak milyen hatása van a törlesztőrészletekre."[29] A határozat azt is kimondta, hogy a tájékoztatási kötelezettségnek azonban nem kell kiterjednie a tényleges árfolyamváltozás mértékére. Ez utóbbi elvárás jogszerű, hiszen az árfolyamváltozás mértéke egy előre nem látható, objektív körülmény. A magyar jogi álláspont egyértelműen utal arra, hogy a bankoknak - a tájékoztatási kötelezettség szükségszerű elemeként - tudatosítaniuk kell a hitelfelvevőkben azt, hogy az árfolyam a törlesztési kötelezettség teljesítése alatt változhat. Tájékoztatási kötelezettségük ugyanakkor nem terjed (és nem is terjedhet) ki a változás számszerű mértékének ismertetésére.
A Bíróság devizahitelekhez kapcsolódó gyakorlatában is kiemelkedő jelentőséggel bíró Kásler-ügyben hozott ítélet, amely kiemelten foglalkozott az átláthatóság követelményével, Magyarországon új lökést adott a devizahitelezés jogi úton történő rendezésének. A Kúria újabb jogegységi határozata, a 2/2014. PJE már a Bíróság Kásler-ügyben hozott döntését követően készült el és annak hatására került megfogalmazásra, szinte teljes mértékében átvéve az uniós bírósági ítéletben kifejtett álláspontot.[30] A 2/2014. PJE 1. pontja értelmében a devizakölcsön szerződések azon rendelkezése, amely szerint a kedvezőbb kamat ellenében a teljes árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli, a főszolgáltatás részét képező feltétel, így annak tisztességtelensége csak akkor vizsgálható, ha az a szerződéskötéskor a fogyasztó számára nem volt világos és egyértelmű.
A Kúria devizahiteleket érintően kifejtett jogegységesítési törekvései a hitelezési ügyletek szabályozási környezetének alakulására is hatással voltak. A korábban hatályos magyar polgári jogi kódex, az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban régi Ptk.) 205. §-ának (3) bekezdése a szerződő felek számára általános kötelezettségként rögzítette, hogy a felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek és tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről. A régi Ptk. rendelkezését a 2013. évi V. törvény, a hatályos Ptk. is átvette, kiegészítve egyúttal azzal, hogy az együttműködés és tájékoztatás kötelezettségének a szerződő felek nemcsak a szerződéskötéskor, hanem a szerződés fennállásának teljes időszaka alatt, így a teljesítéskor és a szerződés megszüntetésekor is kötelesek eleget tenni.[31]
A régi Ptk. rendelkezését a fogyasztókkal (lakossági ügyfelekkel) szemben kötött devizahitel nyújtására irányuló szerződések esetén a hitelintézetekről szóló korábbi jogszabály, az 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban régi Hpt.) egészítette ki, előírva egyúttal azt is, hogy az ilyen szerződésekben a pénzügyi intézményeknek fel kell tárniuk a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő valamennyi kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfelek a kockázatfeltáró nyilatkozat aláírásával igazoltak.[32] Ez utóbbi nyilatkozatnak devizahitelek esetén kötelezően tartalmaznia kellett az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztőrészletre.[33]
A fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (a továbbiakban Fhtv.) módosítására 2014 folyamán került sor. Az Fhtv. fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény
- 44/45 -
és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2014. évi LXXVIII. törvény 9. §-a által 2015. február 1-i hatállyal beiktatott 21/A. §-ának (1) bekezdése[34] a fogyasztóval devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztendő (vagyis deviza alapú) hitelszerződések megkötése esetén a hitelező oldalán kötelezettségként rögzíti, hogy tájékoztatási kötelezettsége során a fogyasztó előtt a szerződéses ügylettel összefüggésben őt érintő kockázatokat tárja fel. A pénzügyi intézmény a tájékoztatás ügyfél általi tudomásulvételét az ügyfél aláírásával ellátott (kockázatfeltáró) nyilatkozattal igazolja, amelynek tartalmaznia kell a deviza alapú hitelszerződésből eredő árfolyamkockázat részletes ismertetését, valamint ennek hatását a törlesztőrészletekre.[35]
A Bíróság a C-186/16. sz. Andriciuc ügyben a román bíróság által feltett első kérdésben a 93/13/EGK irányelv 3. cikkének (1) bekezdését értelmezte, meghatározva azt az időpontot, amikor a tagállami bíróságok vizsgálhatják a felek szerződésből eredő jogai és kötelezettségei között felmerülő jelentős egyenlőtlenséget, amelynek alapján egy adott szerződéses feltétel tisztességtelennek minősülhet. Lényeges megjegyezni, hogy az említett kritérium ("jelentős egyenlőtlenség") csak és kizárólag abban az esetben van lehetőség, ha az adott szerződéses kikötés nem tartozik az irányelv 4. cikk (2) bekezdésének hatálya alá.[36]
E kérdés vonatkozásában Nils Wahl főtanácsnok indítványában helyesen hívja fel a figyelmet arra, hogy két esetkör között szükséges különbséget tenni.
a) Vannak olyan esetek ugyanis, ahol a szerződéses feltétel már kezdettől fogva, vagyis a szerződés megkötésének pillanatától magában hordozza a jelentős egyenlőtlenséget, ez azonban csak a teljesítés során válik világossá a szerződő felek számára.
Itt említhető például a C-92/11. számú ügy[37], amelyben meghozott ítéletében a Bíróság egy német földgázszolgáltató vállalat tisztességtelen szerződéses gyakorlatával összefüggésben tett az általunk vizsgált téma szempontjából releváns megállapításokat. A hivatkozott ügyben az RWE gázellátó vállalkozásnak egyszerre volt kötelezettsége arra nézve, hogy a fogyasztókkal különböző jogszabályi előírásoknak megfelelően földgázellátására vonatkozó szerződéseket kössön, ugyanakkor ezen előírások diszpozitív jellegéből, illetve a szerződési szabadság elvéből adódóan egyedi szerződési feltételeket is alkalmazhatott. Az ügy alapjául szolgáló problémát a fogyasztókkal kötött egyedi szerződések okozták, amelyekben a cég a maga által kidolgozott általános szerződési feltételeket alkalmazta. Ezen szerződési feltételek között nyert rögzítést a szolgáltatónak a gáz árának díjszabására vonatkozó egyoldalú szerződésmódosítási joga, amelyet anélkül gyakorolhatott, hogy a változtatás indokát, feltételeit és mértékét közölnie kellett volna a fogyasztókkal. A vállalat a fogyasztók felé mindössze a változás tényéről volt köteles beszámolni, illetve a felet a felmondás lehetőségeiről kellett tájékoztatnia. Az eset sajátossága, hogy a jelentős egyenlőtlenséget tovább növelte az a körülmény, hogy a fogyasztóknak ekkoriban nem volt lehetőségük a szolgáltatóváltásra.
A Bíróság az említett szerződéses feltétellel kapcsolatban arra a következtetésre jutott, hogy bár a tájékoztatás szintje az adott termék sajátosságaira, jellemzőire tekintettel eltérő lehet, azonban a szerződés megkötését megelőzően elmulasztott vagy hibás tájékoztatást nem egyenlíti ki önmagában az a tény, hogy a fogyasztó a szerződés teljesítése alatt a megváltozott körülményekről (pl. árváltozás) és a szerződés felmondásához való jogáról (ha a módosításokat nem kívánja elfogadni) információt kap, azonban a tájékoztatás nem terjed ki a körülményváltozás okaira és indokaira.[38] A szerződés megkötésekor alkalmazott feltétel tehát már a megkötésének időpontjában magában hordozta a felek közötti jelentős egyenlőtlenséget, és mint ilyen, az tisztességtelennek minősült.
b) Más esetekben az adott szerződéses feltétel tisztességtelensége a szerződés megkötésének időpontjában ugyan még nem merül fel, azonban a szerződés teljesítése során előfordulhatnak olyan körülményváltozások, amelyek a szerződő fél kötelezettségvállalását elnehezítik, és ezáltal utólagosan idézik elő a szerződő felek helyzete közötti jelentős egyenlőtlenséget.
Ide sorolható a jelen tanulmányban részletesen vizsgált eset is, ahol a hazai pénznem romlása okozott többletkötelezettséget a hitelfelvevők számára. Az is megállapítható ugyanakkor, hogy a hitelszerződések megkötésének időpontjában sem a hitelfelvevőktől, sem pedig a pénzügyi intézménytől nem volt előre elvárható, hogy az árfolyamváltozás mértékét pontosan előre lássa. A körülmények megváltozásának előre nem láthatósága mint objektív körülmény mindenképpen változást eredményez a feleket terhelő kötelezettségekben, ugyanakkor álláspontunk szerint a szer-
- 45/46 -
ződéses egyensúlyt nem bontja meg, hiszen a hitelfelvevő meghatározott egységnyi hitelt kapott a banktól, a bank pedig ennek megfelelő egységnyi visszafizetést követel. Az árfolyam ingadozása, illetőleg annak akár jelentős mértékű megváltozásának kockázata a hitelfelvevők számára már a szerződés megkötésének időpontjában ismert volt, így a Bíróság ítéletében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felek között fennálló jelentős egyenlőtlenség kérdése mindenképpen a szerződéskötés időpontjában vizsgálandó körülmény. Ezen túlmenően a Bíróság szerint a tagállami bíróságok feladata annak a megállapítása, hogy jelen esetben a bank - az alapügy valamennyi körülményére tekintettel - tiszteletben tartotta-e a jóhiszeműség és tisztességesség követelményét és hogy fennállhatott-e a felek között a jelentős egyenlőtlenség a szerződéskötés során.
A román ügy helyes megítéléséhez feltétlenül szükséges néhány mondat erejéig kitérni a devizahitelezés román szabályozási hátterére, annak változására. A szerződéskötések idején hatályos, régi román polgári törvénykönyv 970. §-a kimondta, hogy a szerződés nemcsak az abban kifejezetten előírt kötelezettségek teljesítésére kötelezi a szerződő feleket, hanem kötelesek valamennyi más olyan kötelezettséget is teljesíteni, amely a mindenkori szerződés jellegének megfelelően a méltányosságból, forgalmi szokásokból vagy a törvényből következik. A hivatkozott rendelkezés két szempontból is figyelmet érdemel. Egyrészről, a felek közötti szerződési szabadságot igyekszik erősíteni, kifejezve a román jogalkotó abbéli szándékát, hogy a szerződések tartalmát a felek szabadon határozhassák meg. Másrészről azonban, a román jogalkotó egyértelművé a "pacta sunt servanda" elv elsőbbségét a "clausula rebus sic stantibus" (mint az említett elv alóli kivételi esetkör) alkalmazásával szemben. A román kötelmi jog ugyanis alapelvként deklarálja a jogügylet kötelező jellegét (principiul fortei obligatorii), amelynek értelmében a jogügylet a felek között törvényi erővel bír, betartása kötelező.[39] Ebből kifolyólag a szerződő felek minden szerződéses kötelezettségnek kötelesek eleget tenni, ugyanis a gazdasági kapcsolatok egyensúlya és stabilitása csak ilyen módon biztosítható.[40] Az említett elv gyakorlati alkalmazása így nem teszi például lehetővé, hogy a bíróságok a körülmények objektív, feleken kívülálló, ugyanakkor valamelyik szerződő félre nézve hátrányos megváltozását értékelhessék és esetlegesen bírói szerződésmódosítást alkalmazzanak, ehelyett a szerződés módosítására kizárólag a felek konszenzusa alapján kerülhet sor.[41] Az előbb említett körülmények tulajdonképpen a szerződéskötéskor előre nem látható körülménynek minősülnek, amelynek értékelését - ahogyan fentebb már rögzítettük - a szerződéskötések idején hatályban lévő román polgári jogi kódex nem ismert el.
A 2011-ben hatályba lépett új román Ptk. (287/2009. törvény) átvette ugyan a korábbi kódexnek a szerződések kötelező erejét kimondó rendelkezését és továbbra is kimondja, hogy a feleknek akkor is teljesíteniük kell szerződéses kötelezettségeiket, ha számukra a teljesítés terhesebbé vált, akár a teljesítés költségeinek növekedése, akár az ellenszolgáltatás értékének csökkenése (pl. infláció) folytán.[42] Az új Ptk. azonban a tartós szerződési viszonyokban - elsősorban az Európai Unió által előírt jogharmonizációs kötelezettségének eleget téve - bevezeti az előre nem látható körülmények értékelését és ezáltal a szerződéses viszonyokba való "külső" beavatkozás lehetőségét[43], amelyet ugyanakkor szigorú feltételekhez köt. E feltételek részben objektív, részben szubjektív jellegűek. A román Ptk. 1271. § (2) bekezdése objektív feltételként rögzíti, hogy a kötelmi viszonyba való beavatkozásra csak abban az esetben kerülhet sor, ha a szerződés megkötése után a körülményekben változás következik be, be, amely hatással van a felek között fennálló szerződésre és amelynek eredményeként a teljesítés túlzott terhet jelent és nyilvánvalóan hátrányos valamelyik fél számára. A körülményváltozáshoz ugyanakkor szubjektív elemek is társulnak. Nincs ugyanis lehetőség az említett rendelkezés alkalmazására, ha az adós kifejezetten vállalta a körülményváltozásban rejlő kockázatokat vagy a kockázatok vállalása okkal feltételezhető. Lényeges továbbá, hogy az adós a körülmények megváltozásának lehetőségét (és annak mértékét) a szerződés megkötésének időpontjában nem látta és ésszerű elvárhatóság mellett nem is láthatta előre, valamint a szerződés módosítását a jóhiszeműség követelményének megfelelően ésszerű időn belül megkísérelte. A román Ptk. értelmében tehát a szerződéses jogviszonyba való külső beavatkozásnak kifejezetten előfeltétele, hogy a szerződő felek a körülményváltozás folytán előállt helyzetet elsősorban együttesen, konszenzusos alapon, szerződésmódosítás útján rendezzék. A szerződéses szabadság elve tehát még itt is "hat" és a felek között fennálló jogviszony külső, bíróság általi alakítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a szerződés módosítására irányuló egyező akaratnyilvánításra nem került sor vagy valamelyik szerződő fél a szerződés módosításától kifejezetten elzárkózott.[44]
- 46/47 -
Ahogyan erre már a tanulmány kezdetén, a bevezetésében is utaltunk, a devizahitelezés problematikája továbbra is napirenden van, nemcsak hazánkban, hanem Európa-szerte mindenhol, annak ellenére, hogy tagállami szinten általában már mindenütt megszülettek azok a jogalkotási megoldások, amelyek többé-kevésbé alkalmasak (?) a kialakult helyzet kezelésére. Az adósok ennek ellenére továbbra is reménykednek abban, hogy új, számukra kedvezőbb körülmények, lehetőségek bukkanhatnak fel, így nagy elvárásokat támasztanak nemcsak a tagállami jogalkotókkal és jogalkalmazókkal, hanem az uniós bírósággal szemben is.
Noha a Bíróság továbbra "napirenden tartja" a devizahitelezés problémakörét - ezt jól bizonyítja a jelen tanulmányban vizsgált ügy is -, a megszületett ítéleteket látva jogosan merülhet fel a címben megfogalmazott kérdés, van-e, egyáltalán lehet-e még újdonság a devizahitelezés uniós szinten történő megítélésében.
Úgy véljük, a Bíróság gyakorlata a devizahitelszerződésekkel kapcsolatosan a szerződéses feltételek tisztességtelenségének megítélése vonatkozásában ma már egységesnek és kiforrottnak mondható, a tagállamok részéről nem vagy legalábbis csak meglehetősen ritkán jutnak el Luxembourgba olyan indítványok, amelyek képesek lennének ezt a gyakorlatot egy teljesen másik irányba terelni. Az Andriciuc és társai ügyben hozott ítélet ezt is jól példázza, hiszen bár a Bíróság állást foglalt a román bíróság által feltett valamennyi kérdésben, megállapításainak megfogalmazásakor erőteljesen támaszkodott korábbi esetjogára, így különösen a C-26/13. sz. Kásler-ügyben és a C-96/14. sz. Van Hove-ügyben hozott ítéleteire.
A Bíróság előtt ugyan jelenleg több, a devizahitel-szerződésekkel kapcsolatos előzetes döntéshozatalra előterjesztett ügy is folyamatban van[45], ezek kimenetele egyelőre azonban még nem megjósolható.[46] A Fővárosi Ítélőtábla a C-51/17. számon nyilvántartott - az Ítélőtábla előtt folyamatban lévő ügyekre is kihatással bíró[47] - előzetes döntéshozatali eljárás iránti kérelmében öt kérdést fogalmazott meg, amelyek a Bíróságtól a 93/13/EK irányelv egyes rendelkezéseinek értelmezését a Magyarországon 2014-folyamán elfogadott első devizahiteles törvénnyel[48] összefüggésben kérik.[49] Kérdéses azonban, miként értékeli majd a Bíróság az Ítélőtábla által feltett kérdéseket, ad-e majd érdemi választ vagy azokat visszautasítja arra hivatkozással, hogy az előzetes döntéshozatal keretében előterjesztett kérdések az irányelv értelmezése vonatkozásában új, a múltban még meg nem válaszolt felvetést nem tartalmaznak.
Luxembourg mindenesetre messze van, és ahogyan a szorult helyzetbe került devizahitelesek kiáltásai sem mindig hallatszanak el odáig, úgy azt sem halljuk, mi zajlik a bírósági testület zárt ajtajai mögött. A devizahitelesek mindenesetre várnak. Várnak és reménykednek. Reménykednek a fordulatban és abban, hogy még lehet valami új a nap alatt. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával az NKFI Alapból valósult meg, a K-124797 sz. projekt keretében.
[1] http://birosag.hu/sites/default/files/allomanyok/stattart-file/devizahiteles_peres_eljarasok_2013._november_1.-2017._augusztus_31.pdf (A letöltés ideje: 2017. október 30.)
[2] V.ö. Pann, Johannes - Seliger, Reinhardt - Übeleis, Julia: Foreign currency lending in Central, Eastern and Southeastern Europe: the case of Austrian banks, In: Finanzmarkt-stabilitätsbericht, Vol. 20 (2010), 60-80. o., Buszko, Michal -Krupa, Dorota: Foreign Currency Loans in Poland and Hungary - A Comparative Analysis, In: Procedia Economics and Finance, 30 (2015), 124-136. o., valamint Kriston Edit: A devizahitelek és az érvénytelenség, In: Keresztes Gábor (szerk.): Tavaszi Szél 2015 konferenciakötet, Doktoranduszok Országos Szövetsége, Budapest, 2015, 229-241. o.
[3] Magyarország mellett a válság devizahitelezésre kifejtett negatív hatása szintén erőteljesen érződött a balti államokban, valamint Lengyelországban, illetve Romániában és Bulgáriában is. L. Fazekas Judit: Gondolatok a devizaalapú hitelszerződések jogi hátteréről és a tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségi kontrolljáról, In: Jog, Állam, Politika, 2016/4. sz., 73-96. o.
[4] A Tanács 93/13/EGK irányelve (1993. április 5.) a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről, HL L 95., 1993.4.21., 29-34. o.
[5] Az irányelv értelmezésével kapcsolatosan lásd: Micklitz, Hans-Wolfgang - Reich, Norbert: The court and sleeping beauty: The revival of the unfair contract terms directive (UCTD), In: Common Market Law Review, June 2014, 771-808. o.
[6] A Bíróság C-186/16. sz. Ruxandra Paula Andriciuc és társai kontra Banca Româneasca ügyben 2017. szeptember 20-án hozott ítélete, ECLI:EU:C:2017:703
[7] Az említett időszakban a svájci frank és a román lej árfolyama más devizákhoz képest jelentős mértékben ingadozott, a bank azonban a hitelfelvevők (adósok) figyelmét erre és az ezzel kapcsolatos kockázatokra nem hívták fel, inkább az adott szerződéses konstrukció előnyeit hangsúlyozta.
[8] Ebben az időszakban más külföldi pénznemmel ellentétben a svájci frank román lejhez viszonyított árfolyama jelentősen ingadozott, a bank azonban az adott terméktípus és az alkalmazott pénznem előnyeit hangsúlyozta, nem ismertette azonban a lehetséges kockázatokat, illetve ezek bekövetkezésének valószínűségét.
[9] 93/13/EGK irányelv, 4. cikk (2) bekezdés
[10] A Bíróság C-484/08. sz. Caja de Ahorros y Monte de Piedad de Madrid kontra Asociación de Usuarios de Servicios Bancarios (Ausbanc) ügyben 2010. június 3-án hozott ítélete, ECLI:EU:C:2010:309
[11] C-484/08. sz. Caja de Ahorros ügyben hozott ítélet, 34. pont
[12] A Bíróság C-26/13. sz. Kásler Árpád és Káslerné Rábai Hajnalka kontra OTP Jelzálogbank Zrt. ügyben 2014. április 30-
- 47/48 -
án hozott ítélete, ECLI:EU:C:2014:282. Az ügy részletes ismertetését lásd: Somssich Réka: Az Európai Bíróság ítélete a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről. JeMa 2014. 4. sz. 83-91. o.
[13] L. Gárdos István - Nagy András: A devizahitel jogi alapkérdései. Hitelintézeti Szemle 2013. 5. sz. 371-387. o., 377. o.
[14] C-26/13. sz. Kásler-ügyben hozott ítélet, 40. pont
[15] C-484/08. sz. Caja de Ahorros ügyben hozott ítélet, 34. pont, A Bíróság C-96/14. sz. Jean-Claude Van Hove kontra CNP Assurances SA. ügyben 2015. április 23-án hozott ítélete, ECLI:EU:C:2015:262, 33. pont, A Bíróság C-26/13. sz. Kásler Árpád, Káslerné Rábai Hajnalka kontra OTP Jelzálogbank ügyben 2014. április 30-án hozott ítélete, ECLI:EU:C:2014:282, 49. pont
[16] C-26/13. sz. Kásler-ügyben hozott ítélet, 50. pont, C-96/14. sz. Van Hove-ügyben hozott ítélet, 33. pont, valamint A Bíróság C-143/13. sz. Bogdan Matei és Ioana Ofelia Matei kontra SC Volksbank Romania SA. ügyben 2015. február 26-án hozott ítélete, ECLI:EU:C:2015:127, 54. pont
[17] C-26/13. sz. Kásler-ügyben hozott ítélet, 50-51. pont, C-143/13. sz. Matei-ügyben hozott ítélet, 53-54. pont, C-96/14. sz. Van Hove-ügyben hozott ítélet, 37. pont, C-186/16. sz. Andriciuc és társai ügyben hozott ítélet, 30. pont
[18] Nils Wahl főtanácsnok indítványa (2017. április 27.), 43. pont
[19] C-186/16. sz. Andriciuc és társai ügyben hozott ítélet, 7. pont
[20] C-186/16. sz. Andriciuc és társai ügyben hozott ítélet, 2731. pont
[21] C-26/13. sz. Kásler-ügyben hozott ítélet, 75. pont
[22] C-186/16. sz. Andriciuc és társai ügyben hozott ítélet, 4546. pont, C-26/13 sz. Kásler-ügyben hozott ítélet, 75. pont
[23] C-26/13 sz. Kásler-ügyben hozott ítélet, 73. és 75. pont
[24] "Csak olyan információ nyújtása várható el a szolgáltatótól, amelynek objektíve a birtokában van, vagy kellene lennie a szerződés megkötése pillanatában." - Nils Wahl főtanácsnok indítványa (2017. április 27.), 66-68. pont
[25] Az "átlagos fogyasztó" kifejezés a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kimunkált fogalom. A C-26/13. sz. Kásler- ügyben hozott ítélet szerint az "általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó nem csak felismerni képes a külföldi pénznem eladási és vételi árfolyama között a pénzpiacon általánosságban megfigyelt különbség fennállását, hanem képes-e értékelni is a végső soron általa megfizetendő törlesztőrészletek kiszámítására alkalmazott eladási árfolyam alkalmazásának rá nézve - esetlegesen jelentős - gazdasági következményeit is, és ennélfogva az általa felvett kölcsön teljes költségét." (74. pont) Ezzel kapcsolatosan lásd még: C-96/14. sz. Van Hove-ügyben hozott ítélet, 47 pont, valamint Durovic, Mateja: European Law on Unfair Commercial Practices and Contract Law, Hart Publishing, Oxford and Portland, Oregon, 2016, 60. o. és Leone, Candida: Of Private Law, Market Regularisation and Telling Them Apart in the EU, Amsterdam Law School Legal Studies Research Paper, No. 28 (2017), 8. o.
[26] C-186/16. sz. Andriciuc és társai ügyben hozott ítélet, 4648. pont
[27] Az Európai Rendszerkockázati Testület ajánlása a devizahitelezésről (ERKT/2011/1) 1. szakasz A. ajánlás - A kölcsönfelvevők kockázattudatossága
[28] Czugler Péter Áron: A Kúria jogegységi határozata a devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerülő egyes elvi kérdésekről. JeMa 2014. 2. sz. 36-45. o.
[29] 6/2013. PJE határozat, 3. pont
[30] A Kúria 2/2014. PJE jogegységi határozatáról lásd részletesen: Fazekas i.m. 90-91. o.
[31] Ptk. 6:62. § (1) bekezdés. A Ptk. hivatkozott rendelkezésével összefüggésben lásd: Juhász Ágnes: The Borders of the Duty to Disclose Information in a Contractual Relationship, In: Kékesi Tamás (szerk.): MultiScience - XXXI. microCAD International Multidisciplinary Scientific Conference (ISBN:978-963-358-132-2), Miskolc, 2017, p. J, valamint Juhász Ágnes: Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettséghez kapcsolódó egyes kérdésekről, In: Publicationes Universitatis Miskolciensis, Sectio Iuridica et Politica, Tomus XXXV. (2017), 285-301. o.
[32] Régi Hpt., 203. § (6) bekezdés
[33] Régi Hpt., 203. § (7) bekezdés, a) pont
[34] Az Fhtv. hivatkozott szakaszát a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2014. évi LXXVIII. törvény 9. §-a iktatta be, 2015. február 1-i hatállyal.
[35] Fhtv. 21/A. § (2) bekezdés
[36] V.ö. a jelen tanulmány 2. pontjában kifejtettek.
[37] A Bíróság C-92/11. sz. RWE Vertrieb AG kontra Verbraucherzentrale Nordrhein-Westfalen eV. ügyben 2013. március 21én hozott ítélete, ECLI:EU:C:2013:180
[38] C-92/11. sz. RWE-ügyben hozott ítélet, 51-53. és 55. pont
[39] Veress Emőd: Román Polgári Jog. Általános rész, Forum Iuris Könyvkiadó, Kolozsvár, 2017, 121. o.
[40] Pätru, Radu Stefan: Theory of imprevision from the economic and legal perpective of contract analysis, In: Juridical Tribune, 1 (2011), 124-131. o., 125. o.
[41] L. Veress Emőd "A szerződések általános szabályozásának reformja az új Román Polgári Törvénykönyvben" című előadása, Miskolc, 2017. november 9.
[42] Román Ptk., 1271. § (1) bekezdés
[43] Az említett rendelkezés bevezetésére francia mintára (théorie de l'imprevision) került sor. Erről lásd részletesebben: Culda, Sidonia: The theory of imprevision, In: Fiat Iustitia, 1/2008., 19-30. o., Lachièze, Christophe: Droit des contrats, Ellipses Édicion, Paris, 2012, 181-184. o., Lutzi, Tobias: Introducing Imprévision into French Contract Law. A Paradigm Shift in Comparative Perspective, In: Stijns, Sophie - Jansen, Sanne (eds.): The French Contract Law Reform: a Source of Inspiration?, Intersentia, Cambridge, 2016, 89-112. o., 94-97. o., valamint Rösler, Hannes: Hardship in German Codified Private Law: In Comparative Perspective to English, French and International Contract Law, In: European Review of Private Law, Vol. 15 (2007), 483-513. o., 500-502. o.
[44] Gânfalean, Ioan - Gheberta, Ioana Nicoleta: A Brief overview of the effects of contractual imprevision, In: AGORA International Journal of Juridical Sciences, No. 3 (2014), 63-70. o., valamint Patru i.m. 128. o. és Oglinda, Bazil: The theory of imprevision in the context of the economic crisis and the new romanian civil code (NCC), In: Perspective of Business Law Journal, Vol. 1. Issue 1. (2012), 233-237. o.
[45] C-483/16. sz. ügy: A Fővárosi Törvényszék (Magyarország) által 2016. szeptember 6-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem - Sziber Zsolt kontra ERSTE Bank Hungary Zrt. HL C 419., 2016.11.14., 32-34. o.; C-51/17. sz. ügy: A Fővárosi Ítélőtábla (Magyarország) által 2017. február 1-jén benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem - Ilyés Teréz és Kiss Emil kontra OTP Bank Nyrt. és OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt., HL C 144., 2017.5.8., 20-21. o.
[46] A Bíróság honlapja szerint a C-483/16. sz. ügyben 2017. október 24. napjára tűzték ki a tárgyalást. Erre vonatkozóan ugyanakkor a kézirat lezárásának időpontjában (2017. november 29.) hozzáférhető információ még nem állt rendelkezésre.
[47] A Fővárosi Ítélőtábla közleménye értelmében az előzetes döntéshozatali eljárás tárgyára figyelemmel a Fővárosi Ítélőtáblán jelenleg folyamatban lévő további 91 per tárgyalását és 149 nemperes eljárást is felfüggesztettek a Bíróság döntésének megszületéséig. L. http://fovarosiitelotabla.birosag.hu/ (A letöltés ideje: 2017. november 26.)
- 48/49 -
[48] 2014. évi XXXVIII. törvény a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről
[49] A C-51/17. sz. kérelemben megfogalmazott kérdésekkel kapcsolatosan lásd részletesen: Gadó Gábor: A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről, In: Gazdaság és Jog, 2017/4. sz., 18-23.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus, ME ÁJK Polgári Jogi Tanszék.
[2] A szerző tudományos segédmunkatárs, ME ÁJK Polgári Jogi Tanszék főtanácsadó, Kúria.
Visszaugrás
