Éppen tizenhárom éve annak, hogy a szerző "Magyarország a Luganói Egyezmény kapujában" címmel egy tanulmányt tett közzé a Magyar Jogban[1], amelyet hamarosan a német fordítás is követett[2]. A cikk megírásának közvetlen előzménye a Magyar Kormány 1997 decemberében tett nyilatkozata volt a Luganói Egyezményhez[3] való csatlakozás szándékáról. Az 1988-ban megkötött, de napjainkban már csak "első" vagy "régi" Luganói Egyezményként emlegetett nemzetközi szerződés az 1968. évi Brüsszeli Egyezménnyel[4] azonos tartalommal jött létre "a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról". A magyar szándéknyilatkozat az Európai Unió kibővítésével és a magyar felvételi kérelemmel kapcsolatos tárgyalások árnyékában nem keltett különösebb figyelmet. Kevesen tudták azt, hogy a Luganói Egyezményhez való magyar csatlakozás fontos lépést jelenthet az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamatban is, mivel Magyarország - közvetett módon - részesévé válhatna az 1968. évi Brüsszeli Egyezmény által megteremtett egységes európai joghatósági és végrehajtási rendszernek. A magyar bíróságok a Luganói Egyezmény szabályainak az alkalmazása során már a közösségi jog alkalmazására is felkészülhettek volna. A feltételes mód alkalmazása indokoltnak bizonyult, mivel Magyarországnak nem sikerült belépnie az (első) Luganói Egyezmény kapuján. Az ezredfordulót követően hamar elterelődött a figyelem erről a fiaskóról, hiszen az Európai Unióhoz történő csatlakozás megnyitotta az utat az egységes joghatósági szabályok, valamint a tagállamokban hozott határozatok egyszerűsített elismerése és végrehajtása előtt. A Brüsszeli Egyezményt felváltó 44/2001/EK Tanácsi rendelet egyre jobban terebélyesedő irodalma[5] a Luganói Egyezményt szinte a lábjegyzetekbe száműzte. Éveken keresztül a külföldi jogirodalomban is érzékelhető volt a bizonytalanság az egyezmény jövőjét illetően[6], mígnem 2007. október 30-án az Európai Közösség, az Izlandi Köztársaság, a Norvég Királyság és a Svájci Államszövetség képviselői Luganóban (a Dán Királyság[7] részéről 2007. december 5-én Brüsszelben) aláírták az egyezményt. Magyarország részvétele egy pillanatig sem lehetett kérdéses, mivel a tagállamok nevében az Európai Közösség járt el, amely az Európai Bíróság megerősítő állásfoglalása alapján a szerződés megkötésére kizárólagos hatáskörrel rendelkezett. Magyarország mintegy tíz évig tartó "totyogás"[8] után beléphetett a megújított Luganói Egyezmény kapuján.
1968. szeptember 27-én az Európai Gazdasági Közösség akkori hat tagállama Brüsszelben egyezményt kötött a bírósági joghatóságról, valamint a bírósági határozatok végrehajtásáról polgári és kereskedelmi ügyekben. Az egyezmény aláírásával a tagállamok ele-
-449/450-
get tettek az Alapító Szerződés 220. cikkében foglalt azon kötelezettségüknek, hogy a formalitások leegyszerűsítésével megkönnyítsék a bírósági és a választottbírósági ítéletek elismerését és végrehajtását. A csaknem tízéves előkészítő munka után aláírt Brüsszeli Egyezmény 1973. február 1-jén lépett hatályba. Az EGK tagjainak a gyarapodásával együtt nőtt az egyezményben részes államok köre is. 1978-ban Dánia, Írország, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság, 1989-ben Görögország, majd 1989-ben Spanyolország és Portugália csatlakozhatott az egyezményhez.
Mivel a Brüsszeli Egyezményhez a megállapodás jogi természetéből adódóan csak az Európai Gazdasági Közösség tagállamai csatlakozhattak, 1988-ban a Brüsszeli Egyezménnyel lényegében azonos tartalmú, azzal "párhuzamos" megállapodás jött létre az Európai Közösség és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (European Free Trade Association - EFTA) között. Az egyezményt, amelynek megkötését a hetvenes években Svédország, majd a nyolcvanas években Svájc kezdeményezte, hároméves bizottsági előkészítő munka után írtak alá Luganóban.[13] Az Egyezmény hatálybalépése 1992. január 1-je és 1996. szeptember 1-je között, tagállamonként eltérő időpontban, a ratifikációs okmány letétbe helyezését követő harmadik hónap első napján történt.[14] Az egyezményhez a belga Paul Jenard és a finn Gustaf Möller készített magyarázó jelentést.[15]
A Luganói Egyezmény jelentősége - Kropholler értékelése szerint - abban állt, "hogy a Brüsszeli Egyezmény vívmányait, így az egységes európai joghatósági rendszert, valamint a leegyszerűsített és felgyorsított elismerési és végrehajtási eljárást, egy kibővített európai térre[16] terjesztette ki. Az EK- és EFTA-tagállamok a 370 millió lakosukkal együtt egy hatalmas gazdasági teret képeznek, amelyik a vámoktól és az egyéb korlátozásoktól már csaknem teljesen mentes. [...] Az európai egyezmény jogbiztonságot nyújt, amennyiben túlnyomó részben pótolja a kétoldalú szerződések átláthatatlan sokaságát, egy világos, az exorbitáns illetékességi okoktól mentes joghatósági rendszert teremt és egyúttal lehetővé teszi valamennyi tagállamban a vitatott döntések gyors végrehajtását."[17]
Ezeket az előnyöket a Luganói Egyezmény csak Európa egyik fele számára teremthette meg, hiszen a kontinens 1988-ban még politikailag és gazdaságilag is megosztott volt. A 62. cikk mégis kinyitotta a kaput az olyan országok előtt is, amelyek sem az Európai Közösségnek, sem pedig az Európai Szabadkereskedelmi Társaságnak nem voltak tagjai. Ezek az országok akkor csatlakozhattak az egyezményhez, ha valamelyik szerződő államnak a letéteményes államhoz intézett kérelme alapján felhívást kaptak a csatlakozásra. A letéteményes állam az érintett államot csak akkor hívta fel csatlakozásra, ha az érintett állam részéről az Egyezmény 63. cikke szerint közölni szándékoltak tartalmának az átadása után mindegyik aláíró állam, valamint a 60. cikk a) és b) pontjában megjelölt szerződő állam beleegyezése rendelkezésre állt. A meglehetősen bonyolult csatlakozási folyamat megindításához a belépni szándékozó államnak -a Jenard-Möller-jelentés megfogalmazása szerint - egy keresztapát kellett találnia, majd a tárgyalások végeztével valamennyi, a Luganói Egyezményt 1988-ban aláíró, továbbá ahhoz később csatlakozó EK- és EFTA-tagállam beleegyezését meg kellett szereznie.[18]
A kilencvenes években több volt szocialista ország is célul tűzte ki a Luganói Egyezményhez való csatlakozást. Közéjük tartozott a Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország és Lengyelország is.
A magyar diplomáciai törekvések, legalábbis a csatlakozáshoz szükséges első lépések megtétele tekintetében, sikerre vezettek: Finnország elvállalta a "keresztapa" szerepét és a Finn Köztársaság Kormánya 1996. november 18-án - az Osztrák Köztársaság Kormánya támogatásával - kérelmet intézett a svájci Szövetségi Tanácshoz, mint az Egyezmény Letéteményeséhez, hogy Magyarország kapjon meghívást az egyezményhez való csatlakozásra. Ezt a tényt a svájci Szövetségi Külügyminisztérium a svájci Magyar Nagykövetséggel 1996. november 29-én jegyzékben közölte. Ezt követően a Magyar Köztársaság Kormánya megtette az Egyezmény 63. cikkében előírt közléseket és nyilatkozatokat.[19]
Magyarországnak meg kellett jelölnie azt az ún. exorbitáns (kapcsolatszegény) joghatósági okot[20], amelynek az alkalmazását a Luganói Egyezmény 3. cikke kizárta. Több kapcsolatszegénynek minősíthető joghatósági ok közül a Nmjtvr. 54. §-ában foglalt ún. általános joghatósági okra[21] esett a választás, amely a 2000. évi módosítása alkalmával ki is került a Kódex szövegéből.
A Luganói Egyezmény 32. cikke valamennyi szerződő állam vonatkozásában megjelölte azt a bíróságot, ahová a jogosult kérelmet nyújthatott be a másik szerződő államban hozott határozat végrehajthatóvá nyilvánítására.[22] A magyar közlés szerint ezt a kérelmet a megyei bíróság székhelyén működő helyi bírósághoz, illetve Budapesten a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz kellett (volna) benyújtani.[23] Az Egyezmény 37., illetve 40. cikke tagállamonként sorolta fel azokat a bíróságokat, ahova az adós, illetve a jogosult a jogorvoslat iránti kérelmét benyújthatta.[24] A magyar közlés mindkét esetben a megyei bíróságot, Budapesten a Fővárosi Bíróságot jelölte meg eljáró fórumként. A Luganói Egyezmény 37. cikk (2) bekezdése, illetve 41. cikke a jogorvoslatról szóló döntés felülvizsgálatát is megengedte. A magyar közlés az igénybe vehető további jogorvoslatként a felülvizsgálati kérelmet, eljáró fórumként pedig a Legfelsőbb Bíróságot nevezte meg.
A Luganói Egyezmény az alkalmazási területén a szerződő államok közötti két- vagy többoldalú megál-
-450/451-
lapodások helyébe lépett. Az 55. cikkben található felsorolásukat a magyar közlés a magyar-görög és a magyar-francia jogsegélyegyezményekkel egészítette ki.
Figyelmet érdemel még az Egyezmény 1. számú jegyzőkönyvének V. cikkéhez tett magyar nyilatkozat. Eszerint "A harmadik féllel szembeni szavatossági keresetre vagy beavatkozási keresetre vonatkozó, a 6. cikk 2. pontjában, illetőleg 10. cikkben szabályozott joghatóságra[28] a Magyar Köztársaságban nem lehet hivatkozni. Olyan személyek, akiknek lakóhelye valamely másik Szerződő Államban van, a Magyar Köztársaság a Polgári Perrendtartásnak (1952. évi III. törvény) a perbehívásra vonatkozó rendelkezései (58-60. §) alapján idézhetők bíróság elé. Azon határozatokat, amelyeket valamely más Szerződő Államban a 6. cikk 2. pontja, illetőleg a 10. cikk alapján hoztak, a Magyar Köztársaságban a III. cím rendelkezései szerint elismerik és végrehajtják."
A nyilatkozat indoka az volt, hogy a magyar jog nem ismeri sem a szavatossági, sem pedig a beavatkozási keresetet. Az erre vonatkozó joghatósági szabály a romanista perjogokból ered, az alkalmazását elsősorban a célszerűség indokolja. A germán jogcsaládhoz sorolt perjogok (német, osztrák, svájci, magyar), valamint a spanyol eljárásjog is a perbe vonás helyett a perbe hívás intézményét alkalmazzák, ahol a harmadik személy beavatkozóként csatlakozhat a perbehívóhoz. Mivel a perbehívottból nem lesz fél, a közte és a perbe hívó fél között fennálló jogviszony az alapperben nem dönthető el.[29] Ezt a különbséget Németország, Spanyolország, Svájc és Ausztria az Egyezmény 6. cikk 2. pontjával, illetve 10. cikkével kapcsolatos fenntartásával juttatta kifejezésre, amelyet az 1. számú jegyzőkönyv V. cikkébe foglaltak.
A Luganói Egyezményhez való csatlakozás előkészítése nem merült ki a fenti közlések és nyilatkozatok megtételében. A 2392/1997. (XII. 3.) Korm. határozat 4. pontja ugyanis megbízta az igazságügyi miniszter azzal, hogy vizsgálja felül az Egyezmény tárgykörét érintő egyes hazai, nemzetközi magánjogi, polgári eljárásjogi, végrehajtási jogi jogszabályokat és a szükséghez képest tegyen előterjesztést azok módosítására, illetve kiegészítésére. A felülvizsgálat legfontosabb hozadéka a 2000. évi CX. törvény lett, amely a Luganói Egyezményhez való csatlakozásra tekintettel jelentősen módosított az Nmjtvr.-nek a joghatóságra és külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályait.[30]
Az ezredfordulón Magyarország valóban a Luganói Egyezmény kapujában állt, de a várt bebocsátás mégis elmaradt. Ebben a magyar diplomácia bizonytalankodása éppúgy szerepet játszott, mint a rossz időzítés: a Brüsszeli és a Luganói Egyezmény tervezett felülvizsgálata miatt egyes szerződő államok nem tartották időszerűnek a magyar csatlakozást.[31] A volt szocialista országok közül csak Lengyelország járt sikerrel. Már 1993-ban megnyerte Hollandiát "keresztapának" és 1998-ra valamennyi szerződő állam támogatását megszerezte, így 2000. február 1-jei hatállyal csatlakozhatott az Egyezményhez.[32]
A Brüsszeli és a Luganói Egyezmény átfogó felülvizsgálatának a gondolata a kilencvenes évek közepén merült fel. Ausztria és Finnország, nem sokkal azután, hogy csatlakoztak a Brüsszeli Egyezményhez[33], konkrét módosító javaslatokkal álltak elő. A Luganói Egyezmény Állandó Bizottsága 1996 szeptemberében látta elérkezettnek az időt a felülvizsgálat megkezdésére.[34] A befejezés időpontját eredetileg 1998-ra tűzték ki, ami nem volt mentes a "számmisztikától, tekintettel a Brüsszeli Egyezmény megkötésének harmincadik, a Luganói Egyezmény aláírásának tizedik évfordulójára". A munkálatok kezdetén még teljes volt az egyetértés abban, hogy mindkét egyezmény felülvizsgálata során csupán "korlátozott műveletekre" van szükség, sem a szervezeti keretek, sem pedig az alapvető szabályok nem szorulnak mélyreható változtatásokra.[35]
Az Európai Unió Tanácsa 1997-ben egy közös munkacsoportot hozott létre a két egyezmény felülvizsgálatára, amelyben helyet kaptak az EU-tagállamok, a Luganói Egyezményben részes EFTA-tagállamok, Izland, Svájc és Norvégia - az ún. luganói államok[36] - képviselői, akik ilyen módon az Európai Bizottság munkájában is részt vehettek, továbbá megfigyelőként az Európai Bíróság, a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia, és a Luganói Egyezményhez való csatlakozás előtt álló Lengyelország delegáltjai. A munkacsoport vezetője a finn Gustaf Möller, helyettese a svájci Jametti Greiner, a referense pedig az olasz Fausto Pocar lett.
A Brüsszelben tartott üléseken áttekintették a két egyezmény aláírása óta bekövetkezett változásokat, így különösen a nemzetközi kereskedelem fejlődését, az elektronikus kommunikáció területén bekövetkezett forradalmi változásokat, valamint a két európai integrációs szervezet közötti "erőviszonyok" átrendeződését is. Miután 1995-ben Ausztria, Finnország és Svédország is az Európai Unió tagja lett, az EFTA képviseletében mindössze a fentebb már említett három állam maradt. A Luganói Egyezmény sokat veszített a jelentőségéből, amin Lengyelország csatlakozása sem tudott már változtatni.
A felülvizsgálat konkrét célkitűzései között szerepelt a két egyezmény közötti nyelvi és tartalmi ellentmondások kiküszöbölése, továbbá az Európai Bíróság több évtizedes joggyakorlatának a figyelembevétele.[37] Az eredetileg kitűzött időpontot, a Brüsszeli Egyezmény aláírásának harmincadik, illetve a Luganói Egyezmény megkötésének tizedik évfordulóját ugyan nem sikerült tartani, de 1999. április végén a munkacsoport megállapodott a két egyezmény felülvizsgált szövegében.
A Tanács asztalára letett tervezet[38] további sorsát Fausto Pocar, a munkacsoport referense a következő-
-451/452-
képpen foglalta össze: "1999. május 1-jén azonban hatályba lépett az Amszterdami Szerződés, amely új jogkörökkel ruházta fel az Európai Közösséget a polgári ügyekben folyatott igazságügyi együttműködés tekintetében, és megakadályozta, hogy az ad hoc munkacsoport által javasolt tervezet a Brüsszeli Egyezmény és ezzel párhuzamosan az új Luganói Egyezmény új változatává váljon. A tervezetet a Tanács 1999. május 12-én »befagyasztotta« addig, amíg a Bizottság elő nem terjeszti egy olyan - az EK-Szerződés 61. cikkén alapuló - közösségi jogi aktus tervezetét, amely a közösségi jogi keretben a Brüsszeli Egyezmény helyébe lépne." A Tanács döntése megnyitotta az utat a Brüsszeli Egyezmény "közösségi joggá válásához", amelyet a jogirodalom lépésről lépésre nyomon követett. A Bizottság sem tétlenkedett, alig két hónappal az Amszterdami Szerződés hatálybalépése után benyújtotta a Tanácsnak azt a közösségi jogi rendeletre vonatkozó javaslatot, amely jelentős részben a munkacsoport által készített szövegen alapult. Először a Tanács Polgári Jogi Bizottsága vizsgálta meg, majd az Európai Parlament is állást foglalt és kisebb módosításokat javasolt. Ennek figyelembevételével a Tanács 2000. december 22-én elfogadta a 44/2001/EK rendeletet a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. A jogforrás, amely a Brüsszeli Egyezménnyel való szoros kapcsolatára tekintettel a jogirodalomban a Brüsszel-I. rendelet elnevezést kapta, 2002. március 1-jén lépett hatályba. Az alkalmazási területe - Dánia kivételével - valamennyi tagállamra kiterjed, beleértve a később csatlakozott tagállamokat is .
A Brüsszeli Egyezmény közösségi joggá válása végleg meghiúsította az ad hoc munkacsoport eredeti elképzelését a két megújított egyezmény azonos időpontban történő hatálybalépéséről. Hiába hagyta jóvá a Tanács az 1999. május 27-28-i ülésén az ad hoc munkacsoport által elért megállapodást, a két jogforrás további sorsa csaknem egy évtizedre elvált egymástól.
Dánia különállása, illetve a Luganói Egyezmény fennmaradó hatálya sajátos jogalkalmazási helyzetet teremtett, amelyet Junker a következőképpen írt le: "Egy német bírónak 2002. március 1-jétől egy nyaralóingatlan bérletének a vitája esetében három tartalmilag különböző szabályt kell figyelembe vennie, attól függően, hogy az ingatlan Franciaországban [Brüsszel-I. rendelet 22. cikk 1. pont], Dániában [Brüsszeli Egyezmény 16. cikk 1. b) pont] vagy Svájcban [Luganói Egyezmény 16. cikk 1. b) pont] fekszik."[46]
A Brüsszeli Egyezmény alkalmazásának az a megállapodás vetett véget, amely 2005. október 19-én jött létre az Európai Közösség és a Dán Királyság között a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról.[47] A 2007. július 1-jén hatályba lépett nemzetközi jogi szerződés alapján a Brüsszel-I. rendelet szabályai Dániában is alkalmazhatóvá váltak.[48]
A Bizottság mindazonáltal nem tett le arról, hogy a Brüsszeli és a Luganói Egyezmény közötti korábbi párhuzamosságot, amelyet a Brüsszel-I. rendelet hatálybalépése "tört szét"[49], helyreállítsa. Ezért 2002. március 22-én a Tanácstól felhatalmazást kért arra, hogy a Közösség és Dánia részéről tárgyalásokat folytathasson Izlanddal, Lengyelországgal, Norvégiával és Svájccal a Luganói Egyezmény megújításáról.[50] A Tanács 2002. október 14-15-én tartott ülésén megadta a kért felhatalmazást, "de nyitva hagyta annak a kérdését, hogy az új egyezmény megkötése a Közösség kizárólagos hatáskörébe vagy a Közösség és a tagállamok megosztott hatáskörébe tartozik-e"[51]. A tanácsi határozat melléklete irányelveket fogalmazott meg a Bizottság számára az új egyezmény megkötéséről folytatandó tárgyalásokhoz. A legfontosabb útmutatás szerint a meglévő egyezmény II-V. címének szövegét - ti. a joghatóságra, az elismerésre, a végrehajtásra, valamint a közokiratokra és a bírói egyezségre vonatkozó rendelkezéseket - "úgy kellene kiigazítani, hogy az a lehető legnagyobb mértékben megegyezzék a 44/2001/EK tanácsi rendelet szövegével". A tárgyalásra meghívandó országok sorában Magyarország neve is felbukkant, mint a "régi" Luganói Egyezményhez is csatlakozni szándékozó államé, amely a Cseh Köztársasággal és Észtországgal együtt megfigyelői státust kapott a tárgyalásokon.[52]
A Tanács nem kívánt állást foglalni abban a kérdésben, hogy az új Luganói Egyezmény megkötésére a Közösségnek kizárólagos vagy a tagállamokkal megosztott hatásköre van-e. Ezért a 2003. február 27-28-án tartott ülésén úgy határozott, hogy az EK-Szerződés 300. cikkének (6) bekezdése alapján[53] vélemény iránti kérelemmel fordul a Bírósághoz.[54] A 2003. március 7-én benyújtott megkeresésre három év elteltével érkezett meg a válasz. A tagállamok többségével ellentétben[55] a Bíróság véleménye az volt, hogy az új Luganói Egyezmény megkötése teljes egészében az Európai Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozik.[56] A 2006. február 7-én közzétett véleményében a testület arra hívta fel a figyelmet, hogy az új Luganói Egyezményhez hasonló olyan megállapodás, amely a joghatóságra, illetve a határozatok végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz, hátrányosan érintheti a Brüsszel-I. rendelet által létrehozott átfogó és koherens rendszert. A legnagyobb veszélyt abban látta, hogy az egyezmény kiterjeszti a bírósági határozatok külön eljárás nélküli elismerésének a hatályát, és így megnöveli azon esetek számát, amikor nem közösségi tagállamok bíróságának határozatait kell elismerni.[57]
A Bíróság véleménye pontot tett a hatásköri vita végére és megnyitotta az utat az új Luganói Egyezmény megkötése előtt. A tárgyalások ettől kezdve gördülékenyen haladtak előre és a 2006. október 10-12-én Luganóban tartott diplomáciai konferencián hivatalosan is elfogadták az új egyezmény szövegét.[58] Mivel valamennyi részletkérdésben nem sikerült megállapodni[59], még egy tárgyalási fordulót kellett tartani Brüsszelben ahhoz, hogy a szerződő felek 2007. október 30-án[60] Luganóban aláírhassák az új egyezményt.[61]
-452/453-
Dánia ezúttal is elérte a célját, mivel megőrizhette a különállóságát. Az Európai Közösséggel 2005-ben kötött megállapodásra[62] tekintettel de facto részt vehetett a tárgyalásokon, majd a megállapodás 2007. január 1-jei hatálybalépése után mint önállóan szerződő fél írhatta alá az új Luganói Egyezményt.[63]
Az egyezmény hatálybalépésére - a 69. cikk (4) bekezdésének megfelelően - az Európai Közösség, valamint az Európai Szabadkereskedelmi Társulás valamely tagja megerősítő okiratának letétbe helyezésének napját követő hatodik hónap első napján került sor. Az Európai Közösség 2009. május 5-én[64], Norvégia - az EFTA- tagállamok közül elsőként - 2009. július 1-jén helyezte letétbe a megerősítő okiratot a svájci Szövetségi Tanácsnál. Erre tekintettel az új Luganói Egyezmény az Európai Unióra, mint az Európai Közösség jogutódjára[65] és Norvégiára nézve 2010. január 1-jén hatályba lépett. A többi szerződő félre nézve az egyezmény 69. cikk (5) bekezdése rövidebb, három hónapos határidőt írt elő. Dánia 2009. szeptember 24-én, Svájc pedig 2010. október 20-án helyezte letétbe a ratifikációs okmányt, ennek megfelelően az előbbire nézve 2010. január 1-jén, a másodikra nézve pedig 2011. január 1-jén lépett hatályba az egyezmény.[66] Izland esetében kétséges a ratifikációs okmány letétbe helyezése, mivel az ország az Európai Unióhoz való csatlakozási tárgyalások megkezdésére vár.[67] Liechtenstein mint EFTA-tagállam nem vett részt a tárgyalásokon és a belépési szándékát sem nyilvánította ki.
Az új egyezmény minden részletre kiterjedő elemzése Fausto Pocar Magyarázó jelentésében olvasható[68]. A kommentár, hasonlóképpen Paul Jenard-nak és Gustaf Möllernek az 1988. évi Luganói Egyezményhez írott jelentéséhez[69], elsősorban a nemzeti bíróságok számára készült, hogy tisztázza az esetlegesen felmerülő értelmezési bizonytalanságokat, segítse az egyezmény tartalmának a pontosítását, továbbá elősegítse az egységes alkalmazást, "figyelembe véve nem utolsósorban azt, hogy a jövőben más országok is csatlakozhatnak az egyezményhez"[70]. A jelentés sorra veszi az új egyezmény valamennyi rendelkezését, hogy a magyarázatokon túl feltárja a korábbi egyezményhez és "a lényegében azonos tartalmú Brüsszel-I. rendelethez" való viszonyát, beleértve az Európai Bíróságnak a Brüsszeli Egyezmény értelmezésével és a 44/2001/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos gyakorlatát is. Pocar mindazonáltal szükségesnek tartotta leszögezni azt, hogy a jelentése csak a 2007. évi Luganói Egyezménnyel foglalkozik, és "semmilyen módon nem tükrözi az államoknak vagy a Közösségnek a Brüsszel-I. rendelettel kapcsolatos álláspontját"[71].
A jogirodalom az új Luganói Egyezmény kapcsán mindenekelőtt a Brüsszel-I. rendelettel helyreállított párhuzamosságot méltatta[72], amely az 1968. évi Brüsszeli és az 1988. évi Luganói Egyezmény között 2002. március 1-jéig fennállt. Pocar szerint ez a párhuzamosság abból adódik, hogy az új egyezmény "kiterjeszti a szerződő felekre a Brüsszel I. rendelet elveit, és lényegében megismétli annak rendelkezéseit".[73] Az egybeesés az új egyezmény 1-től 62-ig cikkéig csaknem teljes, a szövegezésbeli eltérések a két jogforrás személyi hatálya közötti különbségből adódnak. Amíg a Brüsszel-I. rendeletet a tagállamokra kell alkalmazni, de az 1. cikk (3) bekezdése szerint a "tagállam" kifejezés Dániára nem vonatkozik, addig az új Luganói Egyezmény 1. cikk (3) bekezdésében az "ezen egyezmény által kötelezett állam" kifejezés szerepel, amely a szerződő feleket és az Európai Unió (mint az Európai Közösség jogutódja) tagállamai jelenti.[74] (A kifejezés nemcsak a tagállamokra, hanem az Európai Unióra is vonatkozhat.) A személyi hatályból adódó különbség nem változtatja meg a szabályozás tartalmát. Példa erre a különös joghatósági szabályokat felsoroló 5. cikk bevezető mondata: "Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető:" (Brüsszel-I. rendelet), illetve "Az ezen egyezmény által kötelezett valamely államban lakóhellyel rendelkező személy ezen egyezmény által kötelezett más államban perelhető:" (2007. évi Luganói Egyezmény).
A két jogforrás egybeesése felett érzett öröm nem tarthatott sokáig. Amióta a Bizottság 2011. január 3-án közzétette a Brüsszel-I. (44/2001/EK tanácsi) rendelet átdolgozására vonatkozó javaslatát[75], tudjuk, hogy a párhuzamosság napjai meg vannak számlálva. A bizonytalanság tovább erősítheti azt a kételyt, amely az Európai Igazságügyi Térség mintájára kialakítandó "Luganói-Térség" jövőjét illetően egyes EFTA-tagállamokban, így különösen Svájcban[76] felmerült. Axel Buhr szerint a megújított Luganói Egyezménynek csekély hatása lesz az Európai Igazságügyi Térség fejlődésére, amely rohamléptekkel halad előre a Luganói Térség integrálódásához képest.[77]
A tagállamokban a jogirodalom figyelmét elsősorban az egyezmény alkalmazásával kapcsolatos újdonságok kötik le. Ezek közé tartozik a csatlakozás újraszabályozása (70-73. cikk). A korábbi szabályozás nehézkességét Magyarország sikertelen csatlakozási kísérlete kapcsán közvetlenül is megtapasztalhattuk (lásd a jelen tanulmány II. pontját). Teljes mértékben egyetérthetünk Pocar kritikájával, miszerint "ezt a rendszert nem tartották igazán hatékonynak, többek között azért, mert a kérelmező államot egy szerződő állam támogatása ellenére is el lehetett utasítani, valamint azért, mert versengéshez vezethetett a csatlakozni kívánó államok támogatása vonatkozásában"[78]. Az új Luganói Egyezmény fenntartotta a nyitottságot, a 72. cikkében megállapított feltételek mellett bármely más állam csatlakozhat az egyezményhez. Az eljárási szabályok ugyan egyszerűsödtek, de a csatlakozáshoz továbbra is valamennyi szerződő fél beleegyezésére van szükség.[79] Wagner szerint a fenti szabályok hamarosan "élettel telhetnek meg", mivel a 2009-ben elfogadott Stockholmi Program szerint "a szerződő felekkel együttműködésben fel kell
-453/454-
mérni, hogy mely harmadik államokat lehetne ösztönözni az Egyezményhez való csatlakozásra".
Az 1988. évi Luganói Egyezmény mintájára az új egyezmény értelmezése is egy külön jegyzőkönyvben kapott helyet.[81] A jegyzőkönyv preambulumában a szerződő felek kinyilvánították azt a szándékukat, hogy megakadályozzák a Brüsszel-I. rendelettől eltérő értelmezés kialakulását. Ennek érdekében a korábbinál nagyobb szerepet szántak az Európai Bíróságnak. A jegyzőkönyv 1. cikke az egyezményt értelmező bíróságokat arra kötelezi, hogy "megfelelően vegyenek figyelembe" minden olyan elvet, amelyet az egyezménnyel kötelezett államok bíróságai és az Európai Bíróság az 1968. évi Brüsszeli Egyezményre, az 1988. évi Luganói Egyezményre, a Brüsszel-I. rendeletre, valamint az Európai Közösség és Dán Királyság között 2005-ben kötött megállapodásra vonatkozó határozataikban kifejlesztettek.[82] A 2. cikk lehetővé teszi azt, hogy az Európai Bíróság előtt folyó olyan előzetes döntéshozatali eljárásban, amelynek a tárgya az egyezmény vagy a fentebb felsorolt jogi aktusok értelmezése, az "egyezménnyel kötelezett azon államok" közül azok, amelyek nem tagjai az Európai Uniónak, beadványokat vagy írásbeli észrevételeket nyújthassanak be. Mivel ezek az államok előzetes döntéshozatali eljárást nem kezdeményezhetnek, ezen a módon közölhetik az álláspontjukat az Európai Bírósággal.[83]
Az 1996-2000 közötti sikertelen csatlakozási kísérlet után Magyarországnak már nem kellett egy újabb kudarctól tartania. Mint az Európai Közösség tagja, minden külön eljárás nélkül léphetett "az egyezménnyel kötelezett államok" sorába. A közösségi akarat formálódását a Tanács határozatai alapján lehetett nyomon követni, amelyek hírt adtak az egyezménynek a közösség nevében történő aláírásáról[84], majd egy évvel később a megkötéséről[85]. Mivel ezeknek a határozatoknak Magyarországon alig volt visszhangjuk, az új egyezmény hatálybalépése sem váltott ki különösebb érdeklődést.
Az új Luganói Egyezmény megkötéséhez nem volt szükség arra, hogy az Európai Közösség tagállamai közléseket és nyilatkozatokat tegyenek. (Ilyen kötelezettséget az egyezmény 71. cikke csak a hatálybalépés után csatlakozó államok számára ír elő.) Az egyezmény mellékleteinek Magyarországra vonatkozó rendelkezései a Brüsszel-I. rendeletnek megfelelően kerültek rögzítésre.
Az I. melléklet szerint Magyarország "a Luganói Egyezmény által kötelezett valamely államban lakóhellyel rendelkező személlyel" szemben nem alkalmazza a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 57. cikkét, a végrehajtás alá vonható vagyon fekvése szerinti joghatósági okot[86]. A II. melléklet szerint valamely államban hozott határozat végrehajthatóvá nyilvánítására irányuló kérelmet Magyarországon a megyei bíróság székhelyén működő helyi bírósághoz, Budapesten pedig a Budai Központi Kerületi Bírósághoz kell intézni. A III. melléklet azokat a bíróságokat sorolja fel, amelyekhez a végrehajthatóság tárgyában hozott határozat elleni jogorvoslati kérelem benyújtható. Magyarországon: a fellebbezést a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bírósághoz (Budapesten a Budai Központi Kerületi Bírósághoz) kell benyújtani; a fellebbezést a megyei bíróság (Budapesten a Fővárosi Bíróság) bírálja el. A IV. melléklet szerint Magyarországon a végrehajthatóság tárgyában hozott határozat elleni további jogorvoslat a felülvizsgálati kérelem. Magyarország neve a IX. mellékletben is felbukkan. Az 1. jegyzőkönyv II. cikke szerint a szerződő feleknek itt kell megjelölni azokat a szabályokat, amelyek alapján szavatossági és jótállási ügyekben harmadik személyekkel szemben el lehet járni, amennyiben szavatossági vagy jótállási kereset az egyezmény 6. cikk (2) bekezdése és a 11. cikk alapján nem indítható. Magyarország az - általa el nem fogadott - harmadik féllel szembeni szavatossági vagy jótállási kereset helyett a IX. mellékletben a Polgári perrendtartásnak a perbe hívásra vonatkozó 58-60. §-át jelölte meg.[87] (Bővebb magyarázat a jelen tanulmány II. pontjában olvasható.)
Az új egyezmény, amint arra fentebb is utaltunk, Magyarország számára nem jelent különösebb vonzerőt, mivel a "Luganói Térségben" csak Svájchoz fűzik szorosabb kapcsolatok. Ám az "egyezmény által kötelezett államok" körének bővülése, amely a Stockholmi Program célkitűzései között is szerepel, már rövid távon is felértékelheti az egyezményt. Feltéve, ha túljut majd azon a válságon, amelyet a Brüsszel-I. rendelet tervezett módosításából bekövetkező újbóli "párhuzamosság-vesztés" idézhet elő. ■
JEGYZETEK
1 Magyar Jog. 46. évf. (1999) 6. sz. 329-338. o.
2 Ungarn vor dem Tor des Lugano-Übereinkommens. In Reinhold Geimer (Hrsg.): Wege zur Globalisierung des Rechts. Festschrift für Rolf A. Schütze zum 65. Geburtstag. München, 1999, Verlag C. H. Beck, 345-358. o.
3 HL L 319., 1988.2.25., 9. o.
4 Egységes szerkezetben: HL C 27., 1998.1.26., 1. o. A magyar fordítását lásd Osztovits András (szerk): Európai polgári eljárásjog. Jogszabálygyűjtemény. 2. bővített kiadás, Budapest, 2009, HVG-ORAC, 295-344. o.
5 E helyütt csak a hazai jogirodalomra utalunk időrendben: Brávácz Ottóné - Szőcs Tibor: Jogviták határok nélkül. Joghatóság, külföldi határozatok elismerése és végrehajtása polgári ügyekben. Budapest, 2003, HVG-ORAC; Osztovits András (szerk.): Európai polgári eljárásjog. Jogszabálygyűjtemény. Budapest, 2004, HVG-ORAC; Wopera Zsuzsa-Wallacher Lajos (szerk.): Polgári eljárásjogi szabályok az Európai Unió polgári eljárásjogá-
-454/455-
ban. Budapest, 2006, Complex; Kengyel Miklós - Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog, Budapest, 2006, Osiris; Wopera Zsuzsa (szerk.): Az Európai Unió polgári eljárásjoga. Budapest, 2007, CompLex, Osztovits András (szerk.): Európai polgári eljárásjog. Budapest, 2009, HVG-ORAC; Gombos Katalin: Bírói Jogvédelem az Európai Unióban. Budapest, 2009, CompLex; Kengyel Miklós - Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog, 2. átdolg. kiadás, Budapest, 2009, Osiris.
6 Geimer, Reinhold: Internationales Zivilprozessrecht, Köln, 2001, Otto Schmidt Verlag, 97. o.; Jayme, Erik - Kohler, Christian: Europäisches Kollisionsrecht: Territoriale Erweiterung und methodische Rück-griffe. IPRax, 2004, 491. o.; Rauscher, Thomas (Hrsg.): Europäisches Zivilprozeßrecht. Kommentar. Sellier, München, 2004, 41-42. o.; Geimer, Reinhold - Schütze, Rolf A.: Europäisches Zivilverfahrens-recht. 2. Aufl. München, 2004, Beck, 18. o.
7 Dánia különleges helyzetének a magyarázatáról lásd a 43. lábjegyzetet.
8 Kecskés László: A civilisztikai jogalkalmazást érintő újabb EU jogalkotással kapcsolatos néhány elméleti kérdés. Európai Jog. 2006. évi 2. sz. 7. o.
9 "A tagállamok, amennyiben szükséges, tárgyalásokat folytatnak egymással annak érdekében, hogy állampolgáraik javára biztosítsák: [...] a bírósági határozatok és a választottbírósági határozatok kölcsönös elismerésére és végrehajtására vonatkozó alakiságok egyszerűsítését." Az idézett rendelkezés számozását az Amszterdami Szerződés (1997) 293-ra változtatta, majd a Lisszaboni Szerződés (2007) hatályon kívül helyezte.
10 Egyezmény a Dán Királyság, Írország, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság csatlakozásáról (HL L 304., 1978.10.9.).
11 Egyezmény a Görög Köztársaság csatlakozásáról (HL L 388., 1982.10.25.).
12 Egyezmény a Spanyol Királyság és a Portugál Köztársaság csatlakozásáról (HL L 285, 1989.05.26.).
13 Luganói Egyezmény a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról (HL L 319., 1988.09.16.).
14 A 61. cikk (3) bekezdése szerint az Egyezmény azt a napot követő harmadik hónap első napján lép hatályba, amelyen a ratifikációs okmányokat két olyan állam letétbe helyezte, melyek közül az egyik az Európai Közösségek, a másik az Európai Szabadkereskedelmi Társulás tagja. Az Egyezmény 1992. január 1-jén Franciaország, Hollandia és Svájc vonatkozásában lépett hatályba. A (4) bekezdés szerint az Egyezmény minden más aláíró számára az azt követő harmadik hónap első napján lép hatályba, hogy a ratifikációs okmányt letétbe helyezte. 1992 és 1996 között valamennyi tagállam ratifikálta az Egyezményt, utolsóként Ausztria 1996. június 27-én, rá nézve 1996. szeptember 1-jén lépett hatályba.
15 Convention on jurisdiction and the enforcement of judgments in civil and commercial matters done at Lugano on 16 September 1988. (90/C 189/07) Report by P. Jenard and G. Möller. HL C 189., 1990.7.28. 57−121. o.
16 A két egyezményben részt vevő országok: Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Luxemburg, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság, Német Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország.
17 Kropholler, Jan: Europäisches Zivilprozessrecht. Kommentar zu EuGVO und Lugano Übereinkommen. 8. Auflage, Heidelberg, 2005, Verlag Recht und Wirtschaft, 56. o.
18 Jenard-Möller: i. m. (15. sz. lábj.) 87. o.
19 A közlések és a nyilatkozatok tartalmát a 2392/1997. (XII. 3.) Korm. határozat állapította meg.
20 Kengyel - Harsági 2009: (5. sz. lábj.) 67. o.
21 Az Nmjtvr. 2000. április 31-ig hatályos 54. §-a szerint magyar bíróság vagy más hatóság minden olyan ügyben eljárhatott, amelyben a joghatóságát a törvényerejű rendelet nem zárta ki. E felhatalmazás alapján a magyar bíróságok elvileg olyan ügyek elbírálására is joghatósággal rendelkeztek, amelyeket semmiféle személyi vagy tárgyi kapcsolat nem fűzött Magyarországhoz. Vö. Mádl Ferenc - Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Budapest, 1992, Nemzeti Tankönyvkiadó. 552. o.
22 Kengyel-Harsági 2009: (5. sz. lábj.) 126-127. o.
23 A végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás helyi bírósághoz való telepítését az indokolta, hogy a Vht. 16. § c) pontja a külföldi bírósági határozatok alapján a végrehajtási lap kiállítását a helyi bíróságok hatáskörébe utalta. Erre tekintettel célszerűnek látszott a helyi bírósági hatáskört a Luganói Egyezmény alkalmazásában is fenntartani, mégis azzal a megszorítással, hogy a végrehajtási ügyek gyors és szakszerű ügyintézése érdekében helyi bíróságoknak egy szűkebb köre, nevezetesen a megyei bíróságok székhelyén működő helyi bíróságok járhatnak el. A külföldi bírósági határozatok végrehajthatóvá nyilvánítását - a Pesti Központi Kerületi Bíróság tehermentesítése érdekében - 2001. szeptember 1-jei hatállyal telepítették a Budai Központi Kerületi Bírósághoz (2000. évi CXXXVI. tv. 8. §).
24 Brüsszeli Egyezményhez hasonlóan a Luganói Egyezmény is különbséget tett az adós által benyújtható jogorvoslat (37. cikk), valamint - a végrehajthatóvá nyilvánítási kérelem elutasítása esetén - a jogosult által benyújtható jogorvoslat között (40. cikk).
25 Szerződés a Magyar Népköztársaság és a Görög Köztársaság között a polgári és a bűnügyi jogsegélyről, kelt Budapesten, 1979. október 8-án.
26 Szerződés a Magyar Népköztársaság és a Francia Köztársaság között a polgári és családi jogsegélyről,
-455/456-
a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, a bűnügyi jogsegélyről és a kiadatásról, kelt Budapesten, 1980. július 31-én.
27 Magyarországnak a Luganói Egyezmény tagállamai közül Ausztriával, Finnországgal, Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysággal, valamint Olaszországgal is volt kétoldalú jogsegélyegyezménye, de ezek nem terjedtek ki a polgári ügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerésére és végrehajtására.
28 A Luganói Egyezmény 6. cikkének 2. pontja szerint az a személy, akinek a lakóhelye valamelyik szerződő állam felségterületén van, szavatossági kereset vagy beavatkozási kereset esetén a főper bírósága előtt is perelhető, kivéve ha azért indítottak keresetet, hogy ezt a személyt elvonják a bíróság elől. A 10. cikk szerint felelősségbiztosítás esetén a biztosító azon bíróság elé is megidézhető, amelynél a károsultnak a biztosított elleni keresete folyamatban van, amennyiben mindez ezen bíróság joga szerint megengedhető.
29 Kengyel -Harsági 2009: (5. sz. lábj.) 90-91. o.
30 Kecskés László szerint a 2000. évi CX. törvény "tökéletlen, sőt hamis jogharmonizációs produktumnak tekinthető", mert a törvény előkészítésének időszakában a magyar jogharmonizációs tevékenységet már az az időben folyamatban volt csatlakozási tárgyalás tematizálta és határozta meg. Kecskés: i. m. (7. sz. lábj.) 8. és 12. o.
31 Brávácz Ottóné - Szőcs Tibor: Jogviták határok nélkül. Joghatóság, külföldi határozatok elismerése és végrehajtása polgári ügyekben. Budapest, 2003, HVG-ORAC, 33. o.; Kecskés: i. m. (7. sz. lábj.) 7. o.; Kengyel - Harsági 2006: (5. sz. lábj.) 58-58. o.
32 Wagner, Rolf: A Luganói Egyezmény életbe lépése a Lengyel Köztársaságban. Magyar Jog, 2000. évi 11. sz. 699-700. o.
33 Egyezmény az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozásáról (HL. C 15., 1996.11.26.)
34 Wagner, Rolf: Die geplante Reform des Brüsseler und des Lugano-Übereinkommens. Praxis des Internationalen Privat- und. Verfahrensrechts. 1998. Heft 4. 241. o.
35 Christian Kohler: Die Revision des Brüsseler und des Luganer Übereinkommens - Generalia und Gerichtsproblematik. In Revision des EuGVÜ - Neues Schiedsverfahrensrecht. In Veröffentlichungen der Wissenschaftlichen Vereinigung für Internationales Verfahrensrecht e.V. Band 11, Bielefeld, 1999. Gieseking. 3. o.
36 Az EFTA negyedik tagja, Liechtenstein nem csatlakozott a Luganói Egyezményhez.
37 Wagner: i. m. (34. sz. lábj.) 243. o.
38 Council document 7700/99, 30.4.1999.
39 Pocar, Fausto: Magyarázó jelentés a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2007. október 30-án Luganóban aláírt egyezményről. HL C 319/1-56., 2009.12.23. 2. o.
40 A legrészletesebb elemzésre lásd Besse, Dirk: Die Vergemeinschaftlichung des EuGVÜ. Baden-Baden, 2001, Nomos.
41 COM (1999) 348 végleges, 1999.7.14.
42 HL L 12., 2001.1.16., 1-64. o.
43 Dánia különleges helyzetét az Amszterdami Szerződéshez csatolt jegyzőkönyv biztosítja. A 2. cikk szerint az EK-Szerződés IV. címe alapján elfogadott intézkedések, beleértve a Közösség által kötött nemzetközi megállapodások rendelkezéseit, valamint az Európai Bíróság értelmező határozatait, nem kötelezőek, illetve nem alkalmazhatóak Dániára; az ilyen rendelkezések, intézkedések vagy határozatok Dánia hatásköreit, jogait és kötelezettségeit semmilyen módon nem érintik. Ebből következően a Brüsszel-I. rendelet területi hatálya Dániára nem terjed ki.
44 A 76. cikk szerint a rendelet "teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó az Európai Közösséget létrehozó szerződésnek megfelelően".
45 A Brüsszel-I. rendelet mint a közösségi jog (uniós jog) része, Magyarországon és a többi új tagállamban az Európai Unióhoz történő csatlakozás napján, 2004. május 1-jén, Romániában és Bulgáriában 2007. január 1-jén hatályba lépett.
46 Junker, Abbo: A Brüsszeli Egyezménytől a Brüsszeli Rendeletig - a nemzetközi polgári eljárásjog változása. Magyar Jog, 2003, 366. o.
47 HL L 299., 255.11.16., 62. o.
48 Hess, Burkhard: Europäisches Zivilprozessrecht, Heidelberg, 2010. C. F. Müller, 43. o.
49 Wagner, Rolf - Janzen, Ulrike: Das Lugano-Übereinkommen vom 30. 10. 2007. Praxis des Internationalen Privat- und Verfahrensrechts. 2010. Heft 4, 299. o.
50 SEC (2002) 298 végleges 2002.3.22.
51 Pocar: i. m. (39. sz. lábj.) 7. o.
52 A három ország megfigyelői, valamint Lengyelország önálló tárgyalópartneri státusa 2004. május 1-jéig, az Európai Unióhoz való csatlakozásukig, tartott.
53 A benyújtásakor hatályos szöveg szerint: "a Tanács, a Bizottság vagy bármelyik tagállam kikérheti a Bíróság véleményét a tervezett megállapodásnak e szerződés rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségéről. Ha a Bíróság véleménye kedvezőtlen, a megállapodás csak az Európai Unióról szóló szerződés 48. cikkének megfelelően léphet hatályba." A rendelkezés módosított szövegváltozata az Európai Unió működéséről szóló szerződés 218. cikkének (11) bekezdésében található.
54 A 2003. március 7-én benyújtott kérelem a következő kérdést tartalmazta: "A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló új Luganói Egyezmény megkötése teljes egészében a Közösség
-456/457-
kizárólagos hatáskörébe vagy a Közösség és a tagállamok megosztott hatáskörébe tartozik?
55 A tagállamok többsége vitatta az Európai Közösség kizárólagos hatáskörét. Franciaország, Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország nagyon markáns ellenvéleményt fogalmazott meg a hatáskör megosztása érdekében. Ezzel szemben Allan Rosas előadó kezdettől fogva azt az álláspontot képviselte, hogy a "vegyes egyezmény" nem volna kívánatos. Vö. Wagner-Janzen: i. m. (49. sz. lábj.) 300. o.
56 A Bíróság 2006. 02. 07-1 1/03. sz. véleménye, 173. pont (EBHT 2006., I-1145).
57 Uo. 168,. 170., 172. pont.
58 Pocar: i. m. (39. sz. lábjegyzet) 8. o.
59 Az EFTA tagállamok nem támogatták az Európai Közösség által tervezett európai szabadalmi bíráskodással összefüggő joghatósági szabályt. Vö. Hess: i. m. (48. sz. lábj.) 200. o., Wagner-Janzen: i. m. (49. sz. lábj.) 300. o.
60 A Dán Királyság 2007. december 5-én Brüsszelben írta alá az egyezményt.
61 Egyezmény a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. HL L 339., 2007.12.21., 3-41. o.
62 Lásd a 47. sz. lábjegyzetet!
63 Geimer, Reinhold - Schütze, Rolf A.: Europäisches Zivilverfahrensrecht. 3. Aufl. München, 2009, Beck, 24. o.
64 A Bizottság már 2008. február 19-én javasolta a Tanácsnak a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezménynek a Közösség részéről történő megkötését (COM/2008/0116 végleges).
65 Az Európai Unióról szóló szerződés 1. cikkének (3) bekezdése szerint: "Az Unió az Európai Közösség helyébe lép és annak jogutódja." HL C 83., 2010. 3. 30. 1. o.
66 Bundesamt für Justiz: Abgeschlossene Rechtssetzungsprojekte. Revidiertes Lugano-Übereinkommen. http://www.ejpd.admin.ch (2011. 5. 21.)
67 Wagner-Janzen: i. m. (49. sz. lábj.) 310. o.
68 Lásd a 39. sz. lábjegyzetet!
69 Lásd a 15. sz. lábjegyzetet!
70 Pocar: i. m. (39. sz. lábj.) 8. o.
71 Pocar: i. m. (39. sz. lábj.) 10. o.
72 Buhr, Axel: Europäischer Justizraum und revidiertes Lugano-Übereinkommen. Bern, 2011, Stämpfli, 172. o.; Hess: i. m. (48. sz. lábj.) 200. o.; Geimer: i. m. (63. lábj.) 24. o.; Staudinger: i. m. (82. sz. lábj.) 995. o.; Wagner-Janzen: i. m. (49. sz. lábj.) 300. o.
73 Pocar: i. m. (39. sz. lábj.) 11. o.
74 Az új megfogalmazás "azon a felismerésen alapszik, hogy az Egyezmény alkalmazása rendszerint a Közösség tagállamainak felelőssége, és nem a Közösség mint olyan feladata. Az Egyezmény szerződő feleire való egyszerű utalás ezért nem lenne célszerű vagy elegendő az Egyezmény megfelelő végrehajtásának biztosításához." Pocar (39. sz. lábj.) 14. o.
75 COM (2010) 748 végleges, 2011.1.3.
76 Svájc egy év késéssel (2010. október 20-án) helyezte letétbe a ratifikációs okmányt, valamint egyedüli szerződő államként fenntartással élt az új Luganói Egyezmény 34. cikk (2) bekezdésének alkalmazása tekintetében.
77 Buhr: i. m. (73. sz. lábj.) 182. o.
78 Pocar: i. m. (39. sz. lábj.) 153. o.
79 A csatlakozási tárgyalások elhúzódását a 72. cikk (3) bekezdése annak a kimondásával próbálja megakadályozni, hogy "a szerződő Felek arra törekszenek, hogy a letéteményes általi felkérést követően legkésőbb egy évvel beleegyezésüket adják".
80 A Tanács információja a Stockholmi Programról - a polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európáról (2010/C 115/01), HL C 115., 2010.4.4., 3.5.1. pont.
81 HL L 339., 2007.12.21., 27-29. o.
82 Staudinger, Ansgar: Lugano-Übereinkommen vom 30. Oktorber 2007 über die gerichtliche Zustän-digkeit und die Anerkennung und Vollstreckung von Entscheidungen in Zivil- und Handelssachen. In: Rauscher, Thomas (Hrsg.): Europäisches Zivilprozess- und Kollisionsrecht EuZPR / EuIPR. Kommentar. München, 2011, Sellier, 993. o.
83 Pocar: i. m. (39. sz. lábj.) 162. o.
84 A Tanács 2007. október 15-i 2007/712/EK határozata a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezménynek a Közösség nevében történő aláírásáról. HL L 339., 2007.12.21.
85 A Tanács 2008. november 27-i 2009/430/EK határozata a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezmény megkötéséről. HL L 147., 2009.6.10.
86 Kengyel-Harsági 2009: (lásd 5. lábj.) 74. o.
87 Kengyel-Harsági 2006: (lásd. 5. lábj.) 231-233. o.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Kengyel Miklós, egyetemi tanár, PTE Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs
Visszaugrás
