A Kúria elnöke 2013-tól kezdődően három éven keresztül joggyakorlat-elemző csoportokat hozott létre a közigazgatási bíráskodással kapcsolatos kérdések vizsgálatára. A különböző szinteken ítélkező bírókból, jogtudósokból, ügyészekből és a jogterület más szakértőiből álló szakértői csoportok elemzéseik eredményeként összefoglaló véleményeket készítettek, melyekben javaslatokat dolgoztak ki a közigazgatási perjog, és tágabban a közigazgatási bíráskodás továbbfejlesztésére is. Az utolsó, a korábbi évek munkáit is integráló összefoglaló véleményt 2015-ben fogadta el a Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiuma, az abban megfogalmazott javaslatokkal a Kollégium tagjai egyetértettek.[1] Az összefoglaló véleményt a közigazgatási bíráskodással kapcsolatos törvények tervezeteinek kidolgozása során a szakértői javaslatokat előkészítő munkacsoportok tagjai munkaanyagként hasznosították.
Dolgozatom célja, annak vizsgálata, hogy a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény, valamint a közigazgatási bíróságokról szóló 2018. évi CXXX. törvény mennyiben tartalmazzák a Kúria joggyakorlat-elemző csoportjának összefoglaló véleményében (a továbbiakban: a Kúria véleménye) kidolgozott kodifikációs javaslatokat, továbbá az azoktól eltérő szabályok elősegítik-e a korábbinál korszerűbb, hatékonyabb és a közérdeket is jobban szolgáló közigazgatási bíráskodás kialakítását.
A kétezres évek vége felé felerősödtek a közigazgatási bíráskodással kapcsolatos szakmai kritikák. Tudományos konferenciák, szakmai tanácskozások és a jogirodalom állandó témája lett a közigazgatási bíráskodás eljárási, szervezeti, hatásköri és személyi kérdései szabályozásának elégtelensége.
Ha megvizsgáljuk, hogy milyen kifogások merültek fel a közigazgatási bírósági modell ellen, a következőket találjuk:
- nem mindenben felel meg az alkotmányos követelményeknek;
- elvi alapjai kimunkálatlanok;
- szervezeti megoldása átgondolatlan;
- hatásköri szabályai áttekinthetetlenek, és végül az egyik leglényegesebb,
- a közigazgatási perjog a polgári per "Prokrusztész ágyában" vergődik.[2]
A közigazgatási bíráskodás hiányosságaival kapcsolatos vizsgálódások alapvetően négy fő kérdéskört öleltek fel:
A közigazgatási bíráskodás alapproblémája ugyanis nem a sokat emlegetett különbíróság kérdésében rejlett - bár a szervezeti anomáliák sem hagyhatók figyelmen kívül -, hanem abban, hogy olyan eljárási szabályokat kellett a közigazgatási perben alkalmazni, amelyeket teljesen eltérő anyagi jogviszonyokra szabtak. Ennek volt szükségszerű következménye, hogy a kezdeti években a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiuma száznál több eljárási tárgyú állásfoglalás, kollégiumi vélemény, valamint több jogegységi határozat kiadására kényszerült.
A közigazgatási perjog szabályozásának ellentmondásai tükröződtek
- a peres felek személyével kapcsolatos bizonytalanságokban (perindítási, kereshetőségi jog),
- a kereseti kérelemhez kötöttség kérdésében,
- a pervezetésben,
- a bizonyítás terjedelmében és
- a határozatban (első-, másodfokú közigazgatási szerv kötelezése).
Mindezekre figyelemmel szakmai egyetértés alakult ki abban, hogy a közigazgatási perjogot el kell választani a polgári perrendtartástól és a közigazgatási per céljának, tárgyának és szerkezetének megfelelő olyan önálló eljárásjogot kell kialakítani, amely lehetővé teszi a közigazgatási jogviták gyors, szakszerű elbírálását.
A valódi, teljes körű közigazgatási bíráskodás megvalósítását akadályozta a szubjektív jogvédelmi funkcióra szabott jogi szabályozás. A közigazgatási bíráskodásnak többféle funkciót kell ellátnia, így az objektív jogvédelmi funkció biztosításával a közigazgatási bíráskodásnak védelmeznie kell a közérdeket is.
Szakmai egyetértés alakult ki abban a hatásköri kérdésben, hogy a közigazgatási bíráskodás hatáskörét ki kell terjeszteni minden olyan jogvitára, amelynek tárgya valamely közigazgatási jogalany közigazgatási jog által szabályozott döntésének, cselekményének vagy mulasztásának törvényessége.
A közigazgatási bíráskodással kapcsolatosan a legélesebb szakmai vita a különbíróság kérdése körül bontakozott ki. A tudományág művelői között jelentős többséget képviseltek a különbíróság szorgalmazói. Voltak nézetek, amelyek - bár kevésbé támogatták, de - elfogadhatónak talál-
- 797/798 -
ták a különbíróságot és az egységes bírósági rendszeren belüli relatívan önálló működést egyaránt (pl. Varga Zs. András vagy Patyi András)[3], és néhányan, köztük magam is - az adott gazdasági és társadalmi viszonyok között - az egységes bírói szervezeten belüli teljes önállóság megteremtésében láttuk a továbbfejlődés lehetőségét azzal a határozott igénnyel, hogy haladéktalan paradigmaváltás szükséges a bírósági szervezetben a közigazgatási ügyszak megítélése és kezelése területén.[4]
A Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiuma a Közigazgatási Bírák Egyesületével karöltve, már az előző években kimunkálta azt a koncepciót, amely szerint létre kell hozni a közigazgatási bírók valódi szakmai közösségeit, az igazgatásilag is elkülönült, önálló regionális közigazgatási kollégiumokat, majd 2011-ben már több javaslat is született az önálló közigazgatási bíróságok létrehozására.
Ezek a javaslatok erős kompromisszumokkal valósultak meg, oly módon, hogy az Alaptörvény hatálybalépését követően az új bírósági szervezeti törvény alapján megalakultak a közigazgatási és munkaügyi bíróságok, valamint a közigazgatási és munkaügyi regionális kollégiumok. Az újonnan létrejött közigazgatási és munkaügyi bíróságok igen vegyes fogadtatásban részesültek, és már megalakulásukkor sem volt kétséges, hogy ezzel nem is zárult le a szervezeti átalakítás folyamata. Az a paradigmaváltás, amely a közigazgatási ügyszak önállóságának megteremtéséhez szükséges lett volna, az eljárási, személyi, továbbképzési és más területeken az egységes bírósági szervezetben csak részben, egyes elemeiben valósult meg.
Ugyanakkor a közigazgatási bíráskodás önállósága felé vezető fontos lépésként feltétlenül meg kell említeni, hogy a Kúrián megalakult a normakontroll-hatáskörrel felruházott önkormányzati tanács, amely az elmúlt években a közigazgatási bíráskodás keretei között fennakadás nélkül folytatta az Alkotmánybíróság által kijelölt úton az önkormányzati jogalkotás törvényességi kontrollját.
Szakszerű közigazgatási bíráskodás csak professzionális közigazgatási bírói kar kialakításával valósítható meg. Ehhez két úton lehet eljutni: a bírói karrierpályán - fogalmazó, titkár, bíró - képezni erre az ügyszakra speciálisan felkészített bírókat, vagy már kiképzett közigazgatási szakjogászokat beépíteni a közigazgatási bírói karba. Külföldi és hazai példákat mindkét megoldásra találunk, hiszen a magyar közigazgatási bírók között is jelentős számban vannak a közigazgatásból érkezettek.
A közigazgatási bírók szakmai felkészültsége szoros összefüggésben áll a bírósági szervezettel. Olyan szervezet kialakítása szükséges, amely biztosítja a bírák számára a folyamatos szakmai fejlődést és az egyes ügycsoportoknak megfelelő specializálódást.
Mindezen problematika feltárását és elemzését végezték el a Kúria joggyakorlat-elemző csoportjai, és Trócsányi László igazságügyi miniszter vezetésével már 2013-ban megindult az a széles körű kodifikációs tevékenység, amelynek eredményeként elsőként megszületett a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.), majd a közigazgatási bíróságokról szóló 2018. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Törvény). A törvények hatálybalépése óta eltelt rövid idő még nem nyújt elegendő ismeretet a tapasztalatok levonására, azonban magukból az új szabályokból már levonhatók következtetések.
Terjedelmi okokból e dolgozat keretében nincs lehetőség a Kp. valamennyi szabályának részletes elemzésére, ezért csupán azoknak a kérdésköröknek a vizsgálatára törekszem, amelyeket - óhatatlanul is szubjektív megítélésem alapján - koncepcionális kérdésnek tekintek.
A Kúria véleménye szerint a Kp. megalkotásának céljaként kell kitűzni a közigazgatás feletti hatékony ellenőrzés megteremtését, annak biztosítását, hogy a közigazgatás jogellenesen ne korlátozza a polgárok és szervezeteik jogait, és érdekeit.
A Kp. preambuluma a Kúria javaslatával teljes összhangban a következő célkitűzéseket tartalmazza:
- a közigazgatási bíróságok által a közigazgatás jogsértő tevékenységével szemben nyújtott jogvédelem és jogorvoslat biztosítása,
- a közigazgatási szervek hatásköreiket törvényben előírtaknak megfelelően gyakorolják, és tevékenységük összhangban legyen azokkal a célokkal, amelyek elérése érdekében azokat megvalósították.
A preambulum kifejti, hogy mindezen célok elérése érdekében szükséges a közigazgatási perek hatékony, gyors és szakszerű elbírálását lehetővé tevő önálló perrendi szabályok megalkotása.
A Kp. preambulumában célként megfogalmazott hatékony jogvédelem akkor biztosítható, ha a közigazgatási bíráskodás hézagmentesen kiterjed a közigazgatás mindenfajta külső cselekvésére. Ezért állt a Kúria vizsgálódásának középpontjában a Kp. tárgyi hatályának kérdése, amely más jogágakkal, így alapvetően a polgári joggal és a munkajoggal való érintkezése miatt elhatárolási problematikát is felvet. A Kúria véleménye generálklauzula megalkotását javasolta, amely szerint a Kp. hatálya a közigazgatási jogvitákra terjedjen ki. A közigazgatási jogvita fogalmát pedig úgy határozta meg, hogy közigazgatási jogvita minden olyan jogvita, amelynek tárgya valamely közigazgatási jogalany közigazgatási jog által szabályozott döntésének, cselekményének vagy mulasztásának törvényessége.
A Kp., a Kúria véleményében foglalt javaslattal egyezően, megteremtette a teljes körű közigazgatási bíráskodás törvényi alapjait. Az 1. § (1) bekezdésében rögzíti, hogy e törvényt kell alkalmazni a közigazgatási jogviták elbírálása iránti közigazgatási perben és az egyéb bírósági eljárásban, a közigazgatási jogvita tárgyát pedig - pontosítva a Kúria véleményében foglalt szövegjavaslatot - a következők szerint határozza meg:
"4. § (1) A közigazgatási jogvita tárgya a közigazgatási szerv közigazgatási jog által szabályozott, az azzal érintett
- 798/799 -
jogalany jogi helyzetének megváltoztatására irányuló vagy azt eredményező cselekményének, vagy a cselekmény elmulasztásának (a továbbiakban együtt: közigazgatási tevékenység) jogszerűsége."
A tisztán közigazgatási tevékenységek mellett a Kp. tárgyi hatálya alá vonta a közigazgatási szerződésekkel kapcsolatos jogvitákat, s ami a törvényjavaslat előkészítése során különösen nagy szakmai vitákat váltott ki, a közszolgálati jogvitákat is. A munkajogi felfogás szerint ugyanis a közszolgálati jog nem önálló jogág, hanem a munkajog részét képező speciális jogterület, tekintettel a szabályozás módszerére, és nem lehet a munkajogtól elszakítottan alkalmazni, mert a szabályozott életviszonyok szoros hasonlóságot mutatnak. Ez a munkajogi szakmai álláspont tükröződött a Kúria véleményének kollégiumi vitájában is, melynek eredményeként a Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiuma a joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló véleményét azzal fogadta el, hogy többségi vélemény szerint a közszolgálati jogviták a munkaügyi bíráskodás feladatkörébe tartoznak.[5]
Értékelve a közszolgálati jogvitákkal kapcsolatos munkajogi érvelést, a közigazgatási bíróságokon biztosítani kell olyan közigazgatási bírók foglalkoztatását, akik munkajogi felkészültséggel is rendelkeznek. A közigazgatási bíróságok szakszerű működését a speciális jogterületeken az azokkal adekvát tudással rendelkező bírók biztosíthatják. A jelentős számú közszolgálati jogvita eldöntését ezért olyan bírókra lehet csak bízni, akik a közigazgatási tudásuk mellett munkajogi tudással és gyakorlattal is rendelkeznek. Ezt a szempontot már a bírói állomány kialakítása során szükséges érvényesíteni. Hozzáteszem, a közigazgatási szerződésekkel, valamint a közigazgatási szerződéses jogviszonnyal összefüggésben okozott károk megtérítésével kapcsolatos jogvitákban pedig nélkülözhetetlen bizonyos polgári jogi felkészültség is.
Nem könnyű feladat elé állítja a közigazgatási bíróságokat a Kp. a közigazgatási szerződéses jogviszonyokkal kapcsolatos jogviták értelmezése terén. A Kúria véleménye több fejezetben is tárgyalta az ún. közszerződésekkel összefüggő perek tapasztalatait. Típusperként a polgári bíróság gyakorlatában gyakran felbukkanó támogatási szerződések elemeit vizsgálva a vélemény megállapította, hogy az állami támogatások körében a támogatást nyújtó szerv és a jogosult esetében, ha a támogatás gazdasági célokat szolgál, a jogviszony jellege közelebb áll a polgári jogviszonyhoz annak ellenére, hogy a szerződés tárgya közigazgatási jogi alapú kötelezettségvállalás. Erre tekintettel a jogvita elbírálása a polgári bíróság hatáskörébe tartozik. (Kúria véleménye 45., 46. o.) A Kúra véleménye ugyanakkor tágabb körben vizsgálta az ún. közjogi szerződéseket, beleértve a hatósági szerződéseket is. A jogintézmény szabályozatlanságára utalva alternatív javaslatként fogalmazta meg, hogy a hatósági szerződések vonatkozásában a közigazgatási bíróság, míg az egyéb közigazgatási szerződések tekintetében a polgári bíróság járjon el (47. o.). Ez a javaslat lényegesen könnyítette volna a bíróságok jogértelmező feladatát, mivel az elhatárolás ismérveit törvényi szabályok, így az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) megállapítják.
A Kp. 4. § (7) bekezdés 2. pontjában foglalt közigazgatási szerződés fogalom új jogintézményként jelenik meg a magyar jogban[6], amikor arra a következő definíciót állapítja meg: "[E törvény alkalmazásában] közigazgatási szerződés: a magyar közigazgatási szervek között közfeladat ellátására kötött szerződés vagy megállapodás, továbbá az a szerződés, amelyet törvény vagy kormányrendelet annak minősít;" A Kp. alkalmazásában közigazgatási szerveknek minősülő intézményeket a 4. § felsorolja, azonban azt, hogy közfeladat ellátására kötötték-e meg a jogvita tárgyát képező szerződést, már a bíróságnak kell értelmeznie. A Kp. részben követi a Kúria véleményét, mivel csak a közigazgatási szervek között megkötött közigazgatási szerződéseket vonja tárgyi hatálya alá, így az ezen körön kívül eső szerződéses jogvitákat továbbra is teljes egészében a polgári eljárások körében tartja. Ilyenek például a Kúria véleményében vizsgált pénzügyi támogatásokkal kapcsolatos perek. Álláspontom szerint a törvényhozó helyes irányba indult el, amikor a hatósági szerződések mellett már a tágabban vett közigazgatási szerződések alanyi oldalról jól körülhatárolt részét is a közigazgatási bíráskodás körébe vonta, azonban osztom Várhomoki-Molnár Márta előzőekben hivatkozott tanulmányában foglalt álláspontját, amely szerint az egyes jogviszonyok jellemzőit mérlegelve a közigazgatási szerződés besorolást a jogalkotónak kell elvégeznie. Ez mentesíthetné a bíróságokat a közigazgatási szerződések tárgyi oldalának jogalkalmazói mérlegeléstől függő megítélésének bizonytalanságai és az esetlegesen felmerülő hatásköri viták alól is.
A közigazgatási bíráskodás hatáskörének kiterjesztése, a valódi, teljes körű közigazgatási bíráskodás megvalósítása következtében szükségessé vált a Kp. különös eljárásokat szabályozó fejezeteinek kimunkálása, mivel a közigazgatási per korábban kizárólag aktus-felülvizsgálatra épülő szabályai az új hatáskörök szerint indított perekben - és egyes nemperes eljárásokban - speciális eljárási szabályok megalkotását tették szükségessé. A Kúria véleményében foglaltak szerint azok a közigazgatási bíráskodás hatáskörébe tartozó jogviták, amelyek gyakorlása esetén a bíróság nem, vagy nem kizárólag aktus-felülvizsgálatot végez, a következők:
a) hatósági szerződésekkel kapcsolatos jogviták,
b) közszerződésekkel kapcsolatos jogviták (költségvetési támogatás folyósítása, közfeladat ellátására kötött szerződés, közterület használatával kapcsolatos ügyek stb.),
c) Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény (Mötv.) alapján indított jogvitás ügyek, a helyi önkormányzatok bírói jogvédelme (Mötv. 5. §); közös önkormányzati hivatalhoz tartozó települések kijelölése (Mötv. 85. §); az önkormányzatok társulásai közötti jogviták (Mötv. 92. §) stb.,
d) közigazgatási hatóság kötelezése eljárás lefolytatására,
e) alkotmányjogi panasz orvoslásának eljárási eszköze, ha jogszabály alkotmányellenességét állapították meg (Pp. 360. §),
f) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára irányuló, valamint a helyi önkormányzat jogalkotási kötelezettsége elmulasztása miatti eljárás (Bszi. 45. §, Mötv. 136. §, 137. §),
- 799/800 -
g) államigazgatási jogkörben (közhatalom gyakorlásával) okozott kár megtérítése,
h) közszolgálati jogviták,
i) társadalombiztosítási ügyek,
j) választási bíráskodás.
A Kp. a felsorolt jogviszonyokban felmerülő jogviták elbírálására a következő különös eljárási szabályokat állapítja meg:
a) Az alkotmányjogi panasz esetén követendő eljárás (XX. fejezet),
b) Egyszerűsített per (XXI. fejezet),
c) Mulasztási per (XXII. fejezet),
d) Marasztalási per (XXIII. fejezet),
e) Köztestületi felügyeleti per (XXIV. fejezet),
f) Az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközésének vizsgálatára irányuló, valamint a helyi önkormányzat jogalkotási kötelezettségének elmulasztása miatti eljárások (XXV. fejezet).
A Kp.-ben megállapított különös eljárási szabályok lényegében a közigazgatási bírósági hatáskörbe utalt valamennyi közigazgatási tevékenység felett biztosítják a bírói kontroll érvényesítését, amely jogterületen pedig ezt a Kp. részletesen nem szabályozza, ott a jogintézményről szóló külön törvények tartalmazzák a szükséges eljárási szabályokat (pl. választási bíráskodás). Ez a megállapítás nem teszi mellőzhetővé a jövőben sem a Közigazgatási Felsőbíróság jogegységesítő tevékenységét a konkrét jogvitákban felmerülő eljárási kérdések megoldásában.
A Kp. 2018. január 1-jén lépett hatályba azzal a hatályba léptető rendelkezéssel, hogy a törvényt az ezt követően előterjesztett keresetlevél alapján indult eljárásokban kell alkalmazni. Mielőtt a közigazgatási peres eljárási szabályok egyes elemeit megvizsgáljuk, szót kell ejteni a Kp. szabályozási koncepciójáról, nevezetesen annak a dilemmának a feloldásáról, hogy a Kp. teljeskörűen, önállóan szabályozzon minden eljárási kérdést, vagy csak azokat, amelyeket a polgári perrendtartás (Pp.) nem, illetve a közigazgatási perekre nem megfelelően szabályoz.
A Kúria véleményében megfogalmazott javaslat határozottan az átfogó, teljes körű szabályozás mellett foglalt állást. A javaslat azt a célt szolgálta, hogy megkönnyítse a gyakorlati jogalkalmazást, a közigazgatási perek résztvevői egyetlen jogszabályból állapíthassák meg az eljárás minden szabályát, ne kelljen keresni a polgári perrendtartás Kp.-ben hivatkozott rendelkezéseit, és azok helyes értelmezésének és törvényes alkalmazásának a polgári ügyszakban kimunkált megoldásait. A polgári perrendtartás szabályainak egységes alkalmazását ugyanis a Kúria Polgári Kollégiuma jogegységi határozatokkal, kollégiumi véleményekkel, különböző tanácskozások állásfoglalásaival és az egyedi ügyekben hozott határozataival biztosítja. Ezek a polgári peres eljárásokra kidolgozott iránymutatások nem minden esetben felelnek meg a közigazgatási per specifikumainak, ezért kényszerült a közigazgatási bírói gyakorlat közigazgatási ügyszakban a polgáritól eltérő megoldások kidolgozására.
A Kp. nem a Kúria javaslata szerinti teljes körű szabályozást valósítja meg, mivel a 6. §-ában a polgári perrendtartás szabályainak alkalmazását írja elő a következők szerint:
"6. § A közigazgatási perben vagy az egyéb közigazgatási eljárásban a polgári perrendtartás szabályait akkor kell alkalmazni, ha azt e törvény kifejezetten előírja. A polgári perrendtartás szabályait e törvénnyel összhangban kell alkalmazni."
A 6. § második mondata értelmezhető úgy, hogy az elkerülhetetlen ismétlések ellenére, talán mégis helyesebb lett volna, ha a közigazgatási per minden szükséges szabályát a Kp. maga is tartalmazná. Azzal, hogy a polgári perrendtartás szabályainak a Kp.-vel összhangban való alkalmazását írja elő, megnyitja az utat a polgári perben kialakított gyakorlattól eltérő jogértelmezéshez olyan esetekben is, amelyeknél a Kp. nem ír elő a Pp.-től eltérő szabályokat. Számolni kell azzal a körülménnyel is, hogy a Pp. egyes szabályainak későbbi módosításai közigazgatási perben alkalmazási problémákat okozhatnak. Erre a Kp. hatálybalépése előtti bírósági gyakorlatban bőségesen találunk példákat. Vizsgáljuk meg, hogy a Kp. előírásai alapján a Pp. mely szabályait kell - esetenként a Kp.-ben foglalt eltérésekkel - közigazgatási perben is alkalmazni:
- Perképesség, támogató, tolmács, fordító részvétele az eljárásban (16. §);
- Képviselet (26. §);
- Kötelező jogi képviselet (27. §);
- Beadványok (28. §);
- Elektronikus technológiák és eszközök alkalmazása (29. §);
- Az eljárás félbeszakadása és felfüggesztése (32. §);
- Az Európai Unió Bírósága vagy az Alkotmánybíróság eljárásának kezdeményezése (34. §);
- Költségek (35. §);
- A polgári perrendtartás egyéb általános szabályainak alkalmazása (36. §);
- A tárgyalás nyilvánossága, felvételkészítés, pervezetés (71. §);
- Bizonyítás (78. §);
- Határozatok (84. §);
- Perújítás (122. §);
- Az alkotmányjogi panasz esetén követendő eljárás (123. §);
- Marasztalási perben szünetelés, pertárgy értékének meghatározása, fizetési meghagyásos eljárás (131. §).
A Kp. - az áttételes visszautalásokat nem beszámítva - 15 esetben hivatkozik vissza a polgári perrendtartás szabályaira. Ezek között többségben vannak azok a szabályok, amelyek alkalmazása esetén a közigazgatási perek gyakorlata az elmúlt években kikényszerítette a Legfelsőbb Bíróság/Kúria jogegységesítő tevékenységét. Ennek eredményeként születtek meg a formálisan meghozott jogegységi határozatok és kollégiumi vélemények mellett, a többségükben a közigazgatási bírák nem nyilvános éves tanácskozásain kialakított állásfoglalások, amelyek bár kényszerítő erővel nem bírtak, de amelyeket a közigazgatási bírák belső meggyőződésük alapján követtek. Ugyanakkor, mivel ezek az állásfoglalások többnyire belső bírósági dokumentumokban jelentek meg, más jogalkalmazók a bennük kifejtett jogi tartalmakat az egyedi ügyekben meghozott konkrét határozatokból ismerhették meg, mint ítélkezési gyakorlatot. A fentiekben felsorolt eljárási szabályok közül több ilyen állásfoglalás is született a perképesség, képviselet, kötelező jogi képviselet, beadványok, egyéb általános szabályok, bizonyítás, vagy a határozatok konkrét kérdéseiben. Bár a Kp. a legtöbb esetben már tar-
- 800/801 -
talmazza azokat az eltérő rendelkezéseket, amelyeket a Pp. felhívott szabályainak alkalmazása esetén közigazgatási perben figyelembe kell venni, azonban a 6. § második mondatában meghatározott alkalmazási előírás egyértelmű utalást tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a törvényhozó is számolt további, a polgári pertől eltérő eljárási jogalkalmazásra ugyanazon szabályok mellett. A Pp.-ben foglalt eljárási szabályoknak a polgári pertől eltérő alkalmazását az teheti szükségessé, hogy a két pertípusban egymástól teljesen eltérő feladata van a bíróságnak. Amíg polgári perben a bíróság a magánjogi jogviták tisztességes eljárás elvén nyugvó rendezése és az anyagi jogok hatékony érvényre juttatása érdekében alkalmazza az eljárási szabályokat (Pp. preambuluma), addig közigazgatási perben a bíróság feladata, hogy eljárásával a közigazgatási tevékenységgel megvalósított jogsértéssel szemben - erre irányuló megalapozott kérelem esetén - hatékony jogvédelmet biztosítson [Kp. 2. § (1) bekezdés]. Tehát alapvetően más a per célja a két pertípus esetében, amely különbözőség óhatatlanul más eljárási jogalkalmazást követel meg, még az olyan azonosnak látszó jogintézmények esetében is, mint pl. a perköltség. Ezt ismerte fel a jogalkotó a Kp. 6. § második mondatában megfogalmazott szabály megalkotásakor.
A Kp. szabályozási koncepciója folytán ezért változatlanul a közigazgatási perekben eljáró bírókra hárul annak folyamatos vizsgálata, hogy a polgári peres eljárási szabályok alkalmazása igényel-e a közigazgatási perben eltérő jogalkalmazást a polgári perben folytatott gyakorlattól. A peres feleknek pedig fel kell készülniük arra, hogy a közigazgatási bíróság gyakorlatát ezekben az eljárási jogkérdésekben is figyelemmel kísérjék.
A közigazgatási bíráskodás akkor tudja teljes mértékben betölteni közérdekvédelmi feladatát és a közjó szolgálatát, ha a közigazgatási perindításra jogosultak körét a Kp. kiterjeszti mindazokra, akik a törvényesség helyreállítása érdekében - akár az érintett egyéni érdekek rovására - a köz érdekében kívánnak fellépni, és a közigazgatási bíróság megkapja azokat a jogosítványokat, amelyek hatáskörének beteljesítéséhez szükségesek. Ez utóbbiak közül a két legfontosabb közigazgatási perben a kereseti kérelemhez kötöttség feloldása, valamint a bizonyításban az officialitás elvének érvényesítése. Az objektív jogvédelmi funkció ellátásához nem elegendő a közigazgatási bíróság hatáskörének kiterjesztése a közigazgatási tevékenységek minél szélesebb körére, mivel a közigazgatás működésének törvényességét attól függetlenül is biztosítani kell, hogy sérült-e valakinek a joga vagy jogos érdeke, továbbá nem lehet kizárólag az érintettek rendelkezési jogosultságától függővé tenni a bírói ellenőrzés kereteit. Azokban az esetekben ugyanis, amelyekben az érintettek számára kedvező közigazgatási döntés született, nyilvánvalóan nem áll érdekükben a döntés törvényességének bírói ellenőrzése. A Kúria véleménye ezért szorgalmazta mindenekelőtt az ügyész Alaptörvényben rögzített közérdekvédelmi szerepének biztosítását a közigazgatási perben is, másrészt a közigazgatási per megindítására jogosult szervek körének bővítését.
A Kp. 17. §-a a Kúria véleményében foglalt javaslattal összhangban b)-e) pontokban sorolja fel azokat a szerveket és szervezeteket, amelyek közigazgatási perben a közérdek védelme céljából perindításra jogosultak. A perindításra jogosultak körének törvényi szabályozása megítélésem szerint megfelelően tartalmazza azokat a hatósági és társadalmi (civil) szerveket, szervezeteket, amelyek a közigazgatási bíráskodás objektív jogvédelmi funkciójának ellátásában fontos szerepet tölthetnek be. A 17. § d) és e) pont alkalmazásában különös jelentősége lesz a bírói gyakorlatnak. Az elmúlt évek tapasztalata ugyanis azt mutatja, hogy a konkrét ügyek elbírálása során közigazgatási perben sok esetben a perindításra jogosultság megállapításánál a szűkítő, vagy a megengedő, esetleg a kiterjesztő jogalkalmazás döntheti el a keresettel érvényesíteni kívánt igény jogi sorsát. A közigazgatási bíróság objektív jogvédelmi funkciójának biztosítása megkívánja, hogy a Kp.-ben biztosított perindítási jogosultságok minél szélesebb körben érvényesülhessenek. Ezért elsősorban a környezetvédelmi ügyekben kialakított bírói gyakorlat folytatását tartom indokoltnak, amely kerülve a szűkítő jogértelmezés lehetőségét, a Kp. által felsorolt szervek számára bírói korlátok felállítása nélkül biztosítja a jogérvényesítés útját közigazgatási perben. (ld. 4/2010. KJE határozatot) Megítélésem szerint ezt a szempontot kívánta érvényesíteni a jogalkotó is, amikor a Kp. 17. § a) pontban - követve a közigazgatási bírói gyakorlatot - "közvetlen" érintettséget ír elő az érdekeltek számára a perindítási jog biztosításánál, ugyanakkor a további pontokban ezt a "közvetlen" érintettséget már nem követeli meg.
Közigazgatási perben az objektív jogvédelmi funkció ellátása szoros összefüggésben van a kereseti kérelemhez kötöttség közérdekvédelmi szempontok szerinti feloldásával és a hivatalbóli bizonyítás megengedésével. Ezért javasolta a Kúria véleménye is, hogy "a kereseti kérelemhez kötöttség feloldásával és a bizonyításban az officialitás elvének érvényesítésével biztosítani kell, hogy közigazgatási perben a bíróság az objektív jogvédelmi funkcióját hatékonyan elláthassa" (61-62. o.). Közigazgatási perben a kereseti kérelemhez kötöttség abban a mértékben valósulhat meg, amennyiben még összeegyeztethető a jogállamisággal, a bíróságnak a közigazgatás joghoz kötöttségét érvényesíteni kell. Részletesebb kifejtés nélkül, e helyütt csak arra kívánok rámutatni, hogy az officialitás elve közigazgatási perben szorosan kapcsolódik a rendelkezési elvhez is, azaz ezekben a perekben az aszimmetrikus viszonyhoz igazodva lehet meghatározni a hivatalbóliság és a rendelkezési elv egyensúlyát. Az erre való törekvés ismerhető fel a Kp. 2. § (4) bekezdésében foglalt szabályban, amely alapján a Kp. 85. § (3) bekezdésében foglalt esetekben a bíróság nincs kötve a kereseti kérelemhez. A Kp. egyes rendelkezéseivel kapcsolatos bírói gyakorlat hiányában is úgy tűnik, hogy a Kp. megfelelően széles körben biztosítja a bíróság számára a hivatalbóli eljárás lehetőségét közigazgatási perben, különösen, ha a 85. § (3) bekezdés c) pontjában foglalt szabályt vizsgáljuk. A Kp. ugyanis e helyütt "a törvény" szövegmegjelöléssel nem csupán "e törvény"-ben, vagyis a Kp.-ben foglalt egyes tények vagy körülmények esetében oldja fel közigazgatási perben a kereseti kérelemhez kötöttséget, hanem lehetőséget biztosít arra, hogy bármely más törvényi szintű szabályozás ezt megtegye. A közigazgatási bíróság hivatalbóli eljárásának szükségessége tehát - a 85. § (3) bek.
- 801/802 -
a) pontjában foglalt "lényeges alaki hiányosság" megítélésével együtt - a konkrét perekben komoly értelmezési feladat elé állítja a közigazgatási bíróságokat. Mindezek miatt a közigazgatási bíráskodás objektív jogvédelmi funkciójának biztosítása terén szükségesnek tartom a bírói gyakorlat folyamatos vizsgálatát és az egységes ítélkezési gyakorlat mielőbbi kialakítását.
Lényegében ugyanez a következtetés vonható le a hivatalbóli bizonyítás új szabályaival kapcsolatban is. A Kp. 78. § (5) bekezdésében foglalt hivatalbóli bizonyítás esetei szorosan kapcsolódnak a 85. § rendelkezéseihez, ezért a Kp. hivatalbóli eljárással kapcsolatos szabályait csak egymással adekvátan lehet alkalmazni.
A Kúria véleménye a perorvoslatokkal kapcsolatban a következő javaslatokat fogalmazta meg:
"4. A perorvoslati szabályokat differenciáltan, az egyes ügytípusoknak megfelelően kell megállapítani.
5. A közigazgatási határozatok felülvizsgálata iránti perekben főszabályként meg kell tartani - a kétfokú közigazgatási eljárást követő - egyfokú bírósági felülvizsgálatot, fellebbezésre csak kivételesen meghatározott esetekben legyen lehetőség.
6. Létre kell hozni a fellebbviteli fórumként működő, egyes ügyekben elsőfokú hatáskörrel is rendelkező országos illetékességű közigazgatási felsőbíróságot.
7. A Kúria felülvizsgálati eljárásába a jogegységi funkció erősítése érdekében be kell iktatni az előszűrő intézményét" (61. o.).
A Kp. lényeges jogorvoslati kérdésekben követi a Kúria véleményében foglalt egyes javaslatokat, más vonatkozásokban - így elsősorban a szervezeti kérdésekben - viszont a törvényhozás túllépett a 2015-ben tervezhető realitásokon. Egyrészt az Ákr. hatálybalépésével, a jogorvoslati rendszer differenciált szabályozásával a közigazgatási hatósági eljárás fő szabálya az egyfokú eljárás lett, amely jelentősen befolyásolta a közigazgatási peres eljárás szabályait is. Másrészt a Kp. előkészületei során alaptételként fogalmazódott meg, hogy a közigazgatási felsőbíróság koncepcióján túlmenően a jogalkotás alapvető bírósági szervezeti kérdéseket nem fog érinteni. A Kp. a lefolytatott szakmai viták eredményeként ekkor még nem hozta létre a közigazgatási felsőbíróságot, azonban mindezekkel együtt sikerült egy olyan koherens és konzisztens fórumrendszert kialakítani, amely megfelel a jogállam alkotmányos követelményeinek és biztosíthatja a jogviták törvényes, de gyorsabb befejezését is. A Kp. perorvoslati szabályainak igazi próbája azonban már csak a külön közigazgatási bíróságok működésének megkezdésével következhet be, amely időpontig természetesen - más, pl. a hatásköri és illetékességi szabályok mellett - át kell tekinteni a perorvoslati szabályokat is és hozzá kell azokat igazítani a megváltozó szervezeti keretekhez.
A perorvoslatok tekintetében az egyik legfontosabb előrelépésnek a Kúria felülvizsgálati eljárásában az előszűrő jogintézményének a bevezetését tekintem. A Kúria/Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásával szemben már évek óta éles kritikaként merült fel, hogy közigazgatási perben a felülvizsgálati eljárás lényegében másodfokú eljárásként funkcionál. Ezért javasoltuk az előszűrő intézményesítését annak érdekében, hogy a Kúria alkotmányos feladatát, az ítélkezési gyakorlat egységének biztosítását hatékonyabban legyen képes ellátni.
A Kúria véleménye a felülvizsgálati eljárásban szűrő bevezetésére a következő javaslatot tartalmazta:
"Felülvizsgálatnak csak akkor van helye, ha a felülvizsgálat iránti kérelem előterjesztését a Kúria engedélyezi.
A Kúria a felülvizsgálati eljárás lefolytatását akkor engedélyezi, ha
a) a jogerős határozat a Kúria jogegységi határozatával, vagy ítélkezési gyakorlatával ellentétes döntést tartalmaz;
b) olyan eljárási szabálysértés történt, amely kihatott az ügy érdemi eldöntésére;
c) az ügy különleges súlya vagy jelentősége indokolja;
d) a Kúria jogegységesítő feladatának ellátása érdekében szükséges" (41-42. o.).
Garanciális szabály, hogy a Kp. 118. §-a, a Kúria véleményével azonosan, a Kúria három tagú tanácsának döntési jogkörébe utalja a felülvizsgálati kérelem befogadását. A felülvizsgálati kérelmek szűrésének alapkérdése, hogy milyen szempontok alapján fogadhatja be a Kúria a felülvizsgálati kérelmeket. A Kp. 118. § (1) bekezdése erről az alábbiak szerint rendelkezik:
"118. § (1) A Kúria a felülvizsgálati kérelmet akkor fogadja be, ha az ügy érdemére kiható jogszabálysértés vizsgálata
a) a joggyakorlat egységének vagy továbbfejlesztésének biztosítása,
b) a felvetett jogkérdés különleges súlya, illetve társadalmi jelentősége,
c) az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásának szükségessége vagy
d) a Kúria közzétett ítélkezési gyakorlatától eltérő ítéleti rendelkezés
miatt indokolt."
A Kp. 118. §-ában meghatározott befogadási okok tartalmilag megegyeznek a Kúria javaslatával. A törvényjavaslat előkészítése során sokáig tartotta magát az a nézet, hogy közigazgatási perben az eljárások gyorsítása érdekében lényegesen szűkebb körre kell korlátozni a Kúria felülvizsgálati szerepét. Ennek megvalósítása esetén a Kúria Alaptörvényben előírt feladatának betöltésére alkalmatlanná vált volna, ezért helyesen döntött a jogalkotó, amikor a Kúria véleményében foglaltakat megfogadva, biztosította a felülvizsgálati eljárás lefolytatását mindazon esetekben, amikor az egységes ítélkezési gyakorlat megteremtése érdekében a Kúria rendelkezésére álló eszközök alkalmazásának szükségessége felmerül. Mindehhez nem nélkülözhető az egységes szemléletű befogadási gyakorlat kialakítása a Kúria egyes tanácsai között. Az elkövetkező évek feladata lesz, hogy a Kúria/Közigazgatási Felsőbíróság ítélkező tanácsai a Kp. 118. §-ának alkalmazása során figyelemmel kísérjék egymás befogadási gyakorlatát is, és ha a felülvizsgálati kérelmek befogadásának számában az egyes tanácsok között jelentős eltérés mutatkozik, annak okait vizsgálják. Nem fordulhat elő ugyanis olyan peres gyakorlat, mint amely például a múltban megtörtént, hogy jogi képviselők kizárási kérelmek benyújtásával és más fondorlatos úton megkísérelték egyes közigazgatási pereket olyan bíróságokra irányítani, amelyeknél tudomásuk szerint kedvezőbb döntésre számíthattak. A felülvizsgálati kérelmek sorsa nem múlhat azon, hogy "szigorúbb" vagy megengedőbb szemléletű tanács dönt annak befogadhatóságáról. Különösen
- 802/803 -
fontos az egységes gyakorlat biztosítása olyan esetekben, amikor azonos tárgyú közigazgatási pereket több tanács is tárgyal.
A közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának kiterjesztéséről szóló 1991. évi XXVI. törvény parlamenti vitájában Áder János, a Fidesz vezérszónoka a következőket mondta:
"...ezt a megoldást kényszerintézkedésként tudjuk elfogadni, rögzítve, hogy meghatározott időn belül a kérdést átfogóan szabályozni kell. Tekinthetjük a mai helyzetet hasonlónak a múlt századihoz, amikor a közigazgatási bíróság 1896-os felállítása előtt 13 évvel egy pénzügyi közigazgatási bíróságot létesített kísérleti terepként az Országgyűlés. Remélem, ezúttal nem kell ilyen hosszú idő ahhoz, hogy a közigazgatási bíróság megfelelő színvonalú szabályozására sor kerüljön."
Ebben az országgyűlési vitában a szabályozás átmeneti jellegét a többi parlamenti párt is hangsúlyozta, és a törvény preambulumában lefektették, hogy "ezt a törvényt az Országgyűlés a közigazgatási bíráskodás teljes körű megteremtéséig alkotta meg".
Ez az átmeneti időszak elég sokáig tartott. Az 1991. évi XXVI. törvény elfogadása után több mint 25 évvel később született meg a Kp., majd egy évvel később a közigazgatási bíróságokról szóló törvény. A közigazgatási bíráskodással kapcsolatos törvények megalkotását több évig tartó szakmai vita előzte meg, amely főképpen a szervezeti kérdések terén fennálló eltérő nézetek ütköztetésében csúcsosodott ki.
A Kollégium véleménye, bár még nem számolhatott egy átfogó szervezeti átalakítással, így a külön bírósági szervezet kialakításának lehetőségét figyelmen kívül hagyva, a törvény szervezeti megoldásával egyezően kétfokú közigazgatási bírósági rendszer létrehozását javasolta. Indokoltnak látta törvényszéki szinten, de regionális illetékességgel létrehozni az elsőfokú közigazgatási bíróságokat. Tényként rögzítette, hogy számos szakmai és célszerűségi érv szól amellett, hogy az általános elsőfokú fórum regionálisan szerveződjön, így: az ügyek száma, a bírók száma, adott ügytípusban megszerezhető speciális gyakorlat, az egységes jogalkalmazás. Generális másodfokként pedig az országos illetékességgel rendelkező közigazgatási felsőbíróság létrehozását tartotta támogatandónak (23. o.).
2018-ra megteremtődtek a közigazgatási bíráskodással kapcsolatos törvényhozási dilemmák feloldásához szükséges politikai, szakmai és gazdasági feltételek. Az alapvető kérdés eldőlt, a törvény létrehozta a rendes bírósági szervezettől elkülönülő, önálló közigazgatási bíróságokat: a Közigazgatási Felsőbíróságot és a nyolc regionálisan működő közigazgatási törvényszéket.
Közigazgatási és más jogtudósok már a XIX. században hitet tettek a külön közigazgatási bíróság felállításának szükségessége mellett. Gruber Lajos egy 1877-ben írt tanulmányában kifejtette, hogy a rendes bíróságok azért nem képesek betölteni egy közigazgatási bíróság szerepét, mert egyrészt nincs szakértelmük, másrészt nem ismerik a közigazgatási jogot, harmadrészt pedig eljárásukban teljes magánjogi szemlélet uralkodik az állam helyzetét illetően.
A külön közigazgatási bíróságok létrehozásának egyik előfutáraként 1992-ben megjelent Trócsányi László munkája, amelyben a külön bírósági szervezet mellett a következő érveket sorakoztatja fel:
- "az ügyek sajátos jellege sajátos szakismeretet követel (a per egyik résztvevője a közigazgatási szerv, a vizsgálandó jog a közigazgatás);
- a bíróságok részt vállalnak a közigazgatás politikai formálásban, ami idegen a rendes bíróságoktól (mérlegelési jogkörben meghozott határozatok felülvizsgálatánál a határozatlan jogfogalmak: pl. közérdek, közbiztonság, közegészség, közjó tartalmat adó értelmezése esetében);
- az önkormányzatok határozatai vonatkozásában felülvizsgálatot gyakorolhatnak;
- az önkormányzati jogok védelmezője lehet;
- az ellenőrzés tartalma egyre érdemibbé válik, a bíróságok a közigazgatási határozatok tartalmát is fel kívánják tárni;
- a keresetindítási jog bővülése tapasztalható.
Mindezek a teljesség igénye nélkül felsorolt tényezők támasztják alá álláspontunk szerint a közigazgatási bíráskodás sui generis jellegét, s teszik szükségessé a külön bírósági szervezet kiépítését is."[7]
Stipta István egy 2010-ben publikált tanulmányában a következőket írta:
"Húsz év után ismét szükség lenne egy bátor törvényhozási döntésre: nem csupán a múlt iránti kegyeletből, hanem helyesen értelmezett jogállami érdekből is vissza kellene állítani az önálló közigazgatási bírósági rendszert."[8]
A támogató tanulmányokkal szemben idézhetném a külön bíróságok elleni, akár a saját korábbi munkáimban kifejtett érveket is, de a törvény megszületett, nézzünk előre. Új korszak kezdődik a magyar jogtörténetben, hiszen a most megalakuló közigazgatási bírósági szervezetben csak nyomokban fedezhető fel a jogtörténészek által szívesen felidézett, az 1896. évi 26. tc.-vel létrehozott önálló közigazgatási szakbíróság, amely egyfokozatú bíróságként, a mainál lényegesen szűkebb hatáskörben működött.
A 2020-ban felálló közigazgatási bíróságok tekintélyét, függetlenségét, szakmaiságát, és a közigazgatás működésének törvényessége feletti, eddiginél hatékonyabb ellenőrzést a közigazgatási bírók fogják megteremteni és ítélkezésük során fenntartani. Ennek egyik garanciális jelentőségű biztosítéka az, hogy a felkészült és már komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkező közigazgatási bírók kizárólag saját döntésük alapján folytathatják eddigi tevékenységüket a külön bírósági szervezeten belül. Óriási ezért bíró kollégáim felelőssége. Több évtizedes bírói múlt tapasztalatával állíthatom, hogy a bírói függetlenség alapvető feltétele a bíró magas szakmai felkészültsége és az ebből eredő személyes helytállás, hivatástudat. Az a bíró, aki mindezzel rendelkezik függetleníteni tudja magát az olyan, a társadalmi közhangulatot is mérgező körülményektől, amelyek ítélkezési munkáját megnehezíthetik. A mai közigazgatási bírói kar már bizonyított. Bizonyította, hogy képes magas szakmai színvonalon ellátni alkotmányos feladatát, védeni a polgárok jogait és kontroll alatt tartani a közigazgatási tevékenységet.
A törvény a színvonalas ítélkezési munkához szükséges
- 803/804 -
szakmai feltételeket kielégítően rendezi. A teljesség igénye nélkül ilyennek látom a Közigazgatási Felsőbíróság joggyakorlat-egységesítő tevékenységének ellátásához biztosított eszközöket, a bírák oktatásának és továbbképzésének kialakítására vonatkozó szabályozást, valamint azokat a bírói fórumokat, amelyeken a különböző szinteken ítélkező bírók az aktuális jogértelmezési kérdéseket megvitathatják. És rendelkezésre áll mindehhez a korszerű eljárási törvény, a Kp.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a magas szakmai színvonalú, egységes ítélkezés érdekében változatlanul kiemelt szerepet kell betöltenie a közigazgatási bírók egyesületének, amely a közigazgatási bírók formális és informális együttműködésének legfontosabb színtere.
A Kúria joggyakorlat-elemző csoportjainak többéves munkáját minősíti, hogy az elemzések eredményeként kidolgozott javaslatok a közigazgatási bíráskodással kapcsolatos törvényekben rendre visszaköszönnek.
A törvényhozás sokéves késedelemmel, de elvégezte feladatát. Még ha egyes részletkérdésekben vitatható megoldásokkal is, de a közigazgatási bíráskodást jogállami szerepének megfelelően, a polgári és büntető ügyszakkal azonos szintre emelte. Megszüntette azt az évek óta kifogásolt gyakorlatot, amely az egységes bírósági szervezeten belül a közigazgatási ügyszakot minden téren a polgári bíráskodás egyik mellékágaként kezelte. Ez a degradálás megnyilvánult szervezeti, személyi, eljárási, oktatási és más területeken egyaránt. A törvény a teljes körű, korszerű és hatékony közigazgatási bíráskodás alapvető feltételeit biztosítja, a közigazgatási bírók történelmi felelőssége, hogy bírói hivatástudattal éljenek a lehetőséggel. Megítélésem szerint nehéz, de dicsőséges napok állnak közigazgatási bíró kollégáim előtt. Nem szabad meghátrálni, vagy elszalasztani a történelmi lehetőséget, amely évekkel később a tankönyvek lapjain nyer elismerést.[9]
Mint minden bírónak, a működésüket jövő évben megkezdő közigazgatási bíróságok bírái előtt is álljon szem előtt dicső elődünk, Juhász Andor hitvallása a bírói hivatásról:
"Mihelyt a bírónak lelkiismerete parancsa helyett akár az állami végrehajtó hatalom gyakorlóinak, akár politikai vagy társadalmi irányzatoknak, avagy hatalmaskodó peres feleknek tetszéséhez kell alkalmaznia ítéletét, nem bíró többé. ■
JEGYZETEK
[1] A "Közigazgatási perjog" című összefoglaló véleményt a Kúria 2015. november 24-én tette közzé a Kúria honlapján.
[2] F. Rozsnyai Krisztina: Közigazgatási bíráskodás Prokrusztész-ágyban (ELTE Eötvös Kiadó Budapest, 2010)
[3] Varga Zs. András: Közigazgatási bíráskodás és egy lehetséges új bírósági szervezeti modell (Közérdekvédelem; A közigazgatási bíráskodás múltja és jövője PPKE JÁK - KIM Budapest 2011 Szerk. Varga Zs. A. - Fröhlich J. 115. o.)
Patyi András: Közigazgatási bíráskodás de constitutione ferenda (Közérdekvédelem; A közigazgatási bíráskodás múltja és jövője PPKE JÁK - KIM Budapest 2011 Szerk. Varga Zs. A. - Fröhlich J. 52. o.)
[4] Kozma György: A közigazgatási bíráskodás jövője Magyarországon (Magyar Jog 2010. 6. szám Főszerk. Németh J. 330. o.)
[5] Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium, Közigazgatási joggyakorlat-elemző csoport: Közigazgatási perjog (Összefoglaló vélemény) 259., 264. o. (Kúria honlap 2015. november 24.)
[6] Várhomoki-Molnár Márta: A közigazgatás által kötött szerződés, közigazgatási szerződés (Jogi tanulmányok [epa oszk.hu]).
[7] Trócsányi László: Milyen közigazgatási bíráskodást? (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest 1992.)
[8] Stipta István: A magyar közjogi múlt üzenete: önálló közigazgatási bíróság (Magyar Jog 2010. 6. szám Főszerk. Németh J. 337. o.)
[9] A Kormány 2019. május 29-ei ülésén hozott döntése értelmében a közigazgatási bírósági rendszer bevezetését határidő nélkül elhalasztják. Az ezzel kapcsolatos jogszabálymódosítást május 30-án az Országgyűlés elnökének benyújtották.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző a Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumának korábbi vezetője, nyugalmazott kúriai tanácselnök.
Visszaugrás
