1989. október 23-án lépett hatályba az Alkotmány 1989. évi XXXI. törvénnyel megállapított 50. § (2) bekezdése, amely szerint a bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét.
1989. december 11-én az 1989. évi XLII. törvény létrehozta a Legfelsőbb Bíróságon és a megyei bíróságokon a közigazgatási kollégiumokat, ezzel megteremtődtek a közigazgatási bíráskodás alkotmányos alapjai és szervezeti keretei.
Mondhatjuk tehát, hogy az újkori közigazgatási bíráskodás húsz évvel ezelőtt indult meg Magyarországon.
Ez a megállapítás azonban csak részben fedi a valóságot. Közel két évet kellett várni, amíg az Alkotmánybíróság 1990. évben meghozott határozata nyomán az Országgyűlés megalkotta az 1991. évi XXVI. törvényt a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának kiterjesztéséről.
Közigazgatási bíráskodás de lege lata ma sincs, a közigazgatási hatósági eljárás szabályozásáról szóló törvényben (Ket.) és a Polgári perrendtartásban (Pp.)1 foglalt eljárási szabályok léteznek a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatáról, illetve a közigazgatási perekről.
A demokratikus jogállam egyik alappillérét képező közigazgatási bíráskodás jövőjét vizsgálva három megközelítést alkalmazhatunk.
Az első a politikai aspektusból történő vizsgálódás: ez a bíró számára idegen és tiltott terület.
A második a közigazgatási jogtudomány álláspontjának felvázolása, amely egyre erőteljesebben a közigazgatási különbíróság felállítása mellett tör lándzsát. Ezt elfogadva ki lehetne jelenteni, hogy az Európai Unió tagállamainak többségéhez igazodva Magyarországon is a helyes megoldás az önálló közigazgatási bíróság létrehozása.
A harmadik típusú megközelítés a jogtudomány eredményeit hasznosító pragmatikus szemlélet alkalmazása.
Amikor ugyanis a közigazgatási bíráskodás jövőjét szakmai szempontok alapján vizsgáljuk, három tényezőt nem hagyhatunk figyelmen kívül:
Az 1991. évi XXVI. törvény parlamenti vitájában elhangzott, hogy a törvényt az országgyűlés kényszerintézkedésként, a közigazgatási bíráskodás átfogó szabályozásáig tudja elfogadni. Ez, a törvény preambulumában is megfogalmazott ideiglenes helyzet húsz éve tart. Húsz éve várjuk az átfogó szabályozást, azonban a rendszeresen felszínre törő szakmai kritika ellenére még csak kísérlet sem történt a közigazgatási bíráskodás kodifikálására.
A másik tényező, amit figyelembe kell venni, hogy 1990 évhez képest jelentősen megváltozott a társadalmi és a jogi környezet.
Az Alkotmány 1989. évi módosítása, az Alkotmánybíróság 1990. évi határozata, majd az 1991. évi XXVI. törvény megalkotása óta eltelt közel húsz évben - ha mégoly átgondolatlan, koncepció nélküli jogi környezetben is -, de a gyakorlatban létezett és működött Magyarországon a közigazgatási bíráskodás. Jelentős szerepe volt abban, hogy az elmúlt évtizedekben a közigazgatási hatósági tevékenység törvényessége megerősödött és szemléletváltás eredményeként a közigazgatási szervek nem alattvalónak, hanem jogokkal és kötelezettségekkel felruházott polgároknak tekintik ügyfeleiket. Az ország polgárai pedig tudatában vannak a bírósághoz fordulás lehetőségével a törvénysértőnek tartott hatósági döntésekkel szemben.
Létrejött az elhivatott, szakértelemmel rendelkező közigazgatási bírói kar, amely az elmúlt évek törvényhozási dömpingje és a jogszabályok szakmai színvonaltalansága mellett is eredményesen látja el feladatát.
Nem tagadható, hogy előfordulnak téves és ellentmondásos döntések, azonban ezek kevésbé vethetők a bírók szemére egy olyan jogrendszerben, melyben az alapvető fontosságú törvényeket is évente többször módosítják.
(Csak egy példát említek az eljárásjog köréből: a 182 §-ból álló, adózás rendjéről szóló törvényt 2009. évben 19 alkalommal módosították.)
A harmadik lényeges körülmény, amelyet a közigazgatási bíráskodás jövőjének alakításakor figyelembe kell venni, az a bírósági igazgatás kérdése.
Az Alkotmány 1997. évi módosítása létrehozta a bíróságok igazgatásának központi feladatait és felügyeletét ellátó Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot (OIT).2 Az önálló közigazgatási bíróság értelemszerűen nem tagozódna be az egységes bírósági igazgatási rendszerbe, hiszen elsősorban az adná meg az önállóságát, hogy elkülönül az egységes bírósági szervezettől.
Az önálló bírói hatalmi ág teljes függetlensége a végrehajtó hatalomtól a közigazgatási bíráskodás területén is biztosítja a befolyásolás mentes, csak a törvénynek alávetett ítélkezést. A közigazgatási bíróság kiszakítása az egységes szervezetből óhatatlanul felvetné azt az alkotmányossági kérdést, hogy a különbíróság igazgatása követné-e az egységes bírósági szervezet Alkotmányban biztosított teljes önállóságát és függetlenségét az igazgatásban is.
A közigazgatási bíráskodás jövője nem szűkíthető le egyszerű szervezeti kérdésre. Meggyőződésem, hogy az európai normáknak megfelelő, gyors, hatékony és szakszerű közigazgatási bíráskodás az egységes bírósági szervezeten belül is kialakítható. Nem vitatva a különbíróság felállítása mellett szóló érvek megalapozottságát, csupán azt állítom, hogy az elengedhetetlen szabályozási, személyi és szakmai feltételek az egységes bírósági szervezetben is megteremthetők.
Melyek ezek közül a legfontosabbak?
1. Meg kell alkotni a közigazgatási bíráskodás önálló hatásköri és eljárási szabályait.
a) A közigazgatási bíráskodás hatáskörébe kell utalni az állami irányítás egyéb jogi eszközei, az önkormányzati rendeletek és megfontolás szerint - esetleg - a miniszteri rendeletek norma-kontrollját. Ez a hatáskör természetesen nem érintheti az Alkotmánybíróság hatáskörét, mégis jelentősen tehermentesítené az Alkotmánybíróságot a számára idegen feladatoktól. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a közigazgatási bíráskodás hatáskörébe tartozik a közszolgálati jogviszonyból, a közszolgáltatási szerződésekből származó és a társadalombiztosítási jogviták elbírálása.
b) A közigazgatási perjogot el kell választani a polgári perrendtartástól és a közigazgatási per céljának, tárgyának és szerkezetének megfelelő önálló perjogot kell megalkotni.
A polgári perjog szabályai a közigazgatási peres eljárás lefolytatásához nem megfelelőek. A mai közigazgatási bíráskodás egyik alapproblémája, hogy olyan eljárási jogszabályokat kell alkalmazni, amelyeket teljesen eltérő anyagi jogviszonyokra szabtak.
Már a polgári peres eljárás alapelvi rendelkezéseit kollégiumi állásfoglalással kellett átültetni és a közigazgatási per perindítási-, kereshetőségi jogi kérdéseit is állásfoglalásokkal, véleményekkel és jogegységi határozatokkal kellett megoldani.
Alig találunk olyan szabályt a polgári perrendtartás általános részében, melyhez az elmúlt években nem kellett értelmező magyarázatot fűzni a közigazgatási perben való alkalmazhatósága érdekében. Jellemző példa minderre a kereseti kérelemhez kötöttség alapelvi rendelkezés helyes alkalmazása, melyet a Legfelsőbb Bíróság 1996. évben a KK 34. sz. állásfoglalásában válaszolt meg.
A Pp. 3. § (2) bekezdése (korábban 4. §-a) szerint a felek által előterjesztett kérelemhez, jognyilatkozatokhoz a bíróság kötve van.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
