A következő írás a bíró perbeli bizonyítási kötelezettségének témáját járja körül a polgári perre vonatkoztatva. Miután a bizonyítás hivatalból történő elrendelésének eseteit, okait és szabadságfokait szemügyre vette, tárgylemezre helyezi a polgári perrendtartás azon rendelkezéseit is, amelyek a felek rendelkezési jogainak legteljesebb érvényesülése mellett biztosítanak lehetőséget a bírónak az érdemi döntése alapjául szolgáló tényállás alaposabb megismerésére. Bemutatja, hogy az anyagi igazság érvényesítésére a törvény az eljárási igazságosságon túl is biztosít lehetőséget, az "igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás" olyan hamis jelszó, amely nemhogy a bírói hivatással, de a jogpolitikai célkitűzésekkel és a jogszabályi rendelkezésekkel sem fér össze.
Ez az írás a Szerkesztőség felkérésére készült Fázsi Lászlónak A bizonyítás bizonytalansága a büntetőeljárásban című vitacikkével (JK 2021/1. lapszám) elindított, majd Gyekiczky Tamásnak Az emancipáció útján című tanulmányával (JK 2021/2. lapszám) folytatott diskurzushoz való hozzászólásként. A cím szokatlan megfogalmazása hivatott kifejezni a téma átrétegzettségét, ami olyan kérdéseket is magában rejt, mint hogy a polgári perben a bírónak a jogszabályi keretek között mennyi önálló mozgástere van, mennyiben irányíthatja a feleket a bizonyításban, és ezt a szerepet átveheti-e tőle a jövőben egy természetes vagy mesterséges intelligencia által vezérelt algoritmus.
A vitaindító cikk a büntetőügyben eljáró bíróság által hivatalból végezhető bizonyítás vizsgálatával foglalkozik. Ez a polgári perben az ezredforduló óta törvényben is deklaráltan kivételes, tematikusan szűk körben megengedett lehetőség. Első ránézésre tehát a Szerkesztőség vitafelhívásával érintett kérdés a polgári perjog területén nem vet fel lényegi problémát. Nagyító alatt azonban felfedezhetjük a mozdulatlan felszín alatti elevenséget. Célom elsősorban ennek az elevenségnek a megvilágítása, és ezáltal a polgári szakágon belül értelmezhető további kérdések felvetése anélkül, hogy azok verdiktszerű megválaszolására vállalkoznék.
Fázsi László cikke arra kívánja felhívni a szakmai köz-
- 194/195 -
vélemény figyelmét, hogy a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 164. § (3) bekezdése nem kellően pontos a bíróság által ex officio végzendő bizonyítás előírásában (kötelezővé tételében). Véleménye szerint a puszta lehetőség biztosítása kiszámíthatatlanná teszi a bizonyítási eljárást, lehetetlenné téve egyrészt a felek (vád és védelem) közreműködését a bizonyítékok beszerzésében, ami a tisztességes eljáráshoz való jogukat sérti, másrészt a hivatalból bizonyítás hangsúlyeltolódásának lehetősége (hogy túlnyomórészt a vád vagy a védelem alátámasztását kívánja-e elősegíteni a bíró) a bírói pártatlansággal és a perbeli funkciómegosztással kapcsolatos aggályokat is felvet, harmadrészt a bíró egyéni attitűdjétől, bírói szerepfelfogásától függ, mennyiben él a törvényi lehetőséggel, amely döntése diszkrecionális, nem társul hozzá számon kérhető felelősség.
Mielőtt a fentiekre reflektálva a polgári perben eljáró bíró szerepfelfogása által vezérelt bizonyítási aktivitás autonóm lehetőségeire rátérnék, Gyekiczky Tamáshoz csatlakozva magam is kitérek röviden a vitaindító cikkel kapcsolatos laikus álláspontom megfogalmazására. Azért tartom ezt szükségesnek, mert a téma a polgári eljárásjogi vetületében is hasonlóképpen mutatkozik meg.
Fázsi László akkor látná alkotmányosnak a Be. vonatkozó szabályait, ha a bíróság számára tilos lenne a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapításához, a felelősségét súlyosító körülmények feltárásához vezető bizonyítékok beszerzése, viszont kötelező lenne az őt mentő és felelősségét enyhítő tények felderítése. Értelmezésemben így valósulhatna meg az "inkább fusson száz bűnös, mint hogy egyetlen ártatlan is bűnhődjön" büntetőjogi "alapelve". Gyekiczky Tamás az ügyszaktól független bírói ténymegállapítási folyamat tudásszociológiai szempontú vizsgálatának eredményeként veszi védelmébe a törvényt. Álláspontja szerint a törvénynek a valóság feltárására (értsd: teljes, nem pedig részleges feltárására), vagy legalábbis minél pontosabb rekonstruálására kell ösztönöznie a bírót, ezért "örülni kellene a bírói szuverén szerep megjelenésének és garantálásának",[1] ugyanis "[a] büntetőeljárásban nem követhető az az út, hogy a bíró a törvény által megengedett esetekben bizonyíthat csak hivatalból, mert itt a legfontosabb cél a valóság minél pontosabb rekonstrukciója".[2]
Amikor ahhoz veszem a bátorságot, hogy polgári ügyszakos bíróként büntetőeljárási kérdésben nyilvánítok véleményt, értelemszerűen nem a szakembert kívánom magamban megszólaltatni, hanem annak a társadalomnak a tagját, amelynek szolgálatára rendeltetik a törvény. És e minőségemben úgy vélem, hogy nem feltétlenül baj, ha a büntető ügyben eljáró bíró nem korlátozott a valóság minél hiánymentesebb megismerésében. Sőt, kívánatos, ha erről a lehetőségről nem is mond le.
A büntetőeljárásban az állami büntetőigény érvényesítése történik, bírói szakban már végső fórumrendszerében. Kiemelt közérdek fűződik ennek az állami mechanizmusnak a minél kevesebb hibát hordozó működéséhez. A büntetőbíróság tevékenysége is ennek szolgálatában áll. Maga a törvényi lehetőség még nem tolja a bírót a pártatlan "0"-pozíciójából egyik vagy másik tartományba. Mindig az adott eset, a rendelkezésre álló információk alapján formálódó bírói meggyőződés függvénye lehet, hogy - megfelelő indítvány hiányában, kiegészítő jelleggel - mikor milyen, a vádlottra nézve terhelő vagy kedvező információt valószínűsítő bizonyításfelvételt rendel el. Az már nem a jogszabályi előírásnak, hanem a jogalkalmazásnak lehet az esetleges diszfunkciója, ha valamely bíró esetről esetre mindig csak a vádlott terhére szolgáló bizonyítás felvételére törekszik hivatalból. Ilyenkor nem a jogszabályi tartalommal, hanem az adott bíró pártatlanságával, esetleges előítéleteivel van probléma.
Ugyanez a közérdek indokolja a polgári per egyes típusaiban is a hivatalból történő bizonyítás lehetőségének biztosítását, így a személyi állapotot érintő perekben[3] (ide kell érteni a gondnoksági pereket, a házassági pereket, a származási pereket, a szülői felügyelettel kapcsolatos és kapcsolattartási pereket, valamint az örökbefogadás felbontásával kapcsolatos pert),[4] továbbá a kiskorú gyermek tartása iránt indított perben.[5] Közérdek fűződik a jognyilatkozatok számon kérhető felelősséggel való megtételéhez, ami az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel rendelkező személy esetén nem áll fenn. Közérdek fűződik a látszatházasságok (nem létező vagy érvénytelen házasságok) kiszűréséhez, a leszármazás kétségmentességéhez. Ezekben az esetekben a közérdek természetesen nem azt jelenti, hogy a köz (a társadalom) minden tagja érdekelt az ügyben, hanem azt, hogy a bíróság elé vitt ügy olyan személyek jogállására is kihathat, akik a perben nem vesznek részt. Ennél is általánosabb jellegű közérdek
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
