A büntetőeljárás központi kérdését szükségképpen a bizonyítás képezi, miután az egyik alapvető célját a bűncselekmén[y elkövetőjének felelősségre vonása jelenti, amire csak a bűntett megtörténtének és az elkövető kilétének bizonyítottsága esetén van törvényes lehetőség. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a büntetőeljárásban milyen törvényi szabályok szerint kerül sor a bizonyítás lefolytatására. Az erre vonatkozó szabályozás legfontosabb elemének pedig kétségtelenül a bírósági bizonyításra vonatkozó rendelkezések tekinthetők. Ebből következően a törvényt és a bírósági szervezetet egyaránt szolgáló bíró számára nem lehet közömbös az, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény bírósági bizonyításra vonatkozó speciális rendelkezései - az Alaptörvény 28. cikkének szem előtt tartásával - az alaptörvényi rendelkezésekkel összhangban miként értelmezhetők. Ennek megfelelően a tanulmány a továbbiakban a büntetőeljárási törvény 164. §-ának értelmezése kapcsán felmerülő alkotmányossági aggályok kérdéskörét vizsgálja.
A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 164. §-a a következő rendelkezéseket tartalmazza: (1) A vád bizonyításához szükséges tények feltárása, az alátámasztásukra szolgáló bizonyítási eszközök rendelkezésre bocsátása, illetve beszerzésének indítványozása a vádlót terheli. (2) A bíróság a tényállás tisztázása során bizonyítékot indítvány alapján szerez be. (3) Indítvány hiányában a bíróság bizonyíték beszerzésére és megvizsgálására nem köteles.
E szabályozást a Be. 163-164. §-hoz fűzött indokolás a következőkkel magyarázza: "A törvény strukturális jelentőségű újítása a bíróság tényállás tisztázási kötelezettségének újragondolása. A törvény a bizonyítás alapelveinek megfelelően azt irányozza elő, hogy a büntetőeljárás során eljáró és döntést hozó szervek a döntésüket csak valósághű tényállásra alapozhatják. Főszabály szerint a bíró-
- 41/42 -
ság a vád tisztázása során bizonyítási eszközöket hivatalból csak pártatlanságának fenntartása mellett, az eljárási alapelvekre figyelemmel, indítványok alapján szerezhet be és vizsgálhat meg. A vádlói funkció elkülönítése következtében a bíróságnak lehetősége van arra, hogy hivatalból, teljes körben tisztázza a tényállást, azonban a vád bizonyítására nem kötelezhető , és ezért a vádló bizonyítási kötelezettségének elmulasztása a bíróságra nem telepíthet az ítélkező funkciótól idegen következményeket. Éppen ezért a törvény megfogalmazásában a bíróság feladata a tényállás tisztázása a vád garanciális keretei között."[1]
Belegi József ezzel összhangban álló álláspontja szerint "vádlói illetőleg védelmi indítvány hiányában a bíróság ugyan bármely bizonyítási eszközből származó bizonyítékok beszerzésére és megvizsgálására hivatalból nem köteles [164. § (3) bek.], de a valósághű tényállás megállapítása érdekében hivatalból bármilyen bizonyítékot beszerezhet és megvizsgálhat."[2] Ibolya Tibor álláspontja szerint pedig: "Mivel a vád bizonyításához szükséges tények feltárása, az azokat alátámasztó bizonyítási eszközök rendelkezésre bocsátása (vagy legalábbis az azok beszerzésére irányuló indítványtétel) a vádlót terhelik, ezért a váddal való rendelkezésből fakadó eljárási feladatok teljesítése vagy elmulasztása is kizárólag a vádló (ügyész, magánvádló, pótmagánvádló) felelőssége. Mindebből következően a bíróság a vád bizonyítására nem kötelezhető, a vád tisztázása során bizonyítási eszközöket hivatalból pedig csak elfogulatlanságának, pártatlanságának megőrzése mellett, s indítvány alapján szerezhet be. Indítvány hiányában a bíróság bizonyíték beszerzésére és megvizsgálására nem köteles."[3]
A Be. két különböző kommentárjából idézett jogirodalmi álláspontokkal kapcsolatban viszont sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy azok a bírók számára nem szolgálnak olyan magyarázattal, amely hasznos információt jelenthet a jogalkalmazó számára a magyarázott jogszabályhely értelmezésekor, amikor a törvényszöveg tágabb összefüggéseinek ismerete is szükségesnek mutatkozik.[4] Ez azonban a továbbiakból következően nyilván nem a kommentárszerzők, hanem az általuk kommentált rendelkezések önmagukból fakadó ellentmondásaira vezethető vissza.
A Be. bizonyításra vonatkozó 164. §-ának általános rendelkezései ugyanis nem kötelezik, de nem is zárják el a bíróságot az olyan bizonyíték (értelemszerűen: bizonyítási eszköz) beszerzésére, illetőleg beszerzésétől, amely a vád megalapozottságának megítélését alapvetően meghatározó tényállás tisztázásához - az eljárás résztvevőinek bizonyítási indítványaitól függetlenül - egyébként szükséges lenne. Ennek elvi jelentőségű magyarázata a Be. XVIII. Fejezetének indokolása szerint az, hogy: "A törvény egy korszerű, vegyes rendszerű eljárás kialakítását célozza, amelyben az inkvizitórius és az akkuzatórius jegyek a legelőnyösebb formában keverednek. Ennek jegyében a törvény rendezi a Be. bizonyítási rendszerének anomáliáit, következetesebbé téve a bíróság és a vádló bizonyítás során betöltött szerepét. A törvény elképzelései szerint a büntetőeljárásnak több eljárási szereplő tevékenységén keresztül biztosított célja az igazság kiderítése. A bizonyítás mint szabályozott megismerési folyamat a törvény vegyes eljárási rendszerében továbbra is és szükségszerűen az anyagi igazságra irányul, azonban az anyagi igazság megállapítása a jogállami büntetőeljárás garanciális szabályainak elvárásai miatt sem lehet a törvény bizonyítási rendszerének kizárólagos és egyedüli értéke. Az Alaptörvény az anyagi igazság érvényesülésére nem biztosít alanyi jogot, ugyanakkor a büntetőeljárás és az igazság Alaptörvénynek megfelelő kapcsolatát illetően csak olyan bizonyítási és eljárási rendszer elfogadható, amely nem lehetetleníti el az anyagi igazság kiderítését."[5]
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: korábbi Be.) bírósági bizonyításra vonatkozó rendelkezéseinek anomáliáit a Be. egyrészt kétségkívül rendezte, másrészt viszont újabb anomáliát idézett elő a valóban csupán következetesebb, de nem következetes szabályozással a következők miatt.
Magyarország Alaptörvénye (a továbbiakban: Alaptörvény) B) cikkének (1) bekezdése szerint Magyarország független, demokratikus jogállam. "A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam - s elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is."[6] Az Alkotmánybíróság egy másik határozatában pedig "elvi éllel" mutatott rá arra, "hogy a világos, érthető
- 42/43 -
és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság [...] megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon."[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
