A büntethetőséget kizáró okok közül az egyik leginkább érdeklődésre számon tartott intézmény kétségtelenül a jogos védelem. A 1978. évi IV. törvény a korábbi Btk. jogos védelemre vonatkozó rendelkezése hosszú éveken keresztül érintetlen maradt. Lényegét tekintve az 1961-es törvény szövegét vette alapul.[1] A jogos védelemre vonatkozó törvényi rendelkezések és a jogintézmény bírói gyakorlata azonban az utóbbi évtizedben jelentős változáson ment keresztül, amely számos monográfia, tanulmány megszületését inspirálta. A hatályos Btk. IV. fejezetében a büntethetőséget kizáró okok között találjuk meg a jogos védelemre vonatkozó szabályokat, amely immáron differenciálódott klasszikus, megelőző és szituatív jogos védelemre.
Az 1978-as Btk.-hoz szervesen kapcsolódó a Legfelsőbb Bíróság az élet és a testi épség büntetőjogi védelméről szóló 1981. november 23-án meghozott 15. számú irányelve 30 évre határozta meg a jogos védelem bírói gyakorlatát. Egyes vélemények szerint az irányelv több ponton is alkotmányellenes volt, amelynek értelmében lényegében jogot alkotott volna az LB túlmenve a Btk. akkori rendelkezéseinek határain.[2] Jómagam nem osztom ezt az álláspontot, az irányelvet felváltó 4/2013-as jogegységi határozat azért született meg, mert jelentősen megváltozott a jogos védelemre vonatkozó normaszöveg, és szemléletváltozás következett be a jogos védelem megítélését illetően, tehát nem annak alkotmányellenessége miatt került rá sor. Ahogyan a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria is megjegyezte, az irányelv több évtizeden keresztül hasznosan szolgálta az ítélkezés egységének kialakítását. A bekövetkező jogszabályi változások tették indokolttá, hogy az irányelv bizonyos részei felülvizsgálatra kerültek.
A jogos védelemben bekövetkezett változás ugyan az új 2012-es Btk.-val teljesedett ki, de a változás nem ekkor, hanem közel tíz évvel ezelőtt kezdődött. 2009-ben ugyanis megtörtént az 1978-as Btk. szövegének módosítása, amely eltörölte a kitérési kötelezettséget és törvénybe iktatta a megelőző jogos védelem intézményét.
Mindezek mellett a 2009. évi LXXX. törvény hatályon kívül helyezte a korlátlan enyhítés lehetőségét, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza az elhárítás szükséges mértékének felismerésében. A korlátlan enyhítés lehetősége helyett büntetlenséget eredményezett tehát, ha az elhárítás szükséges mértékének túllépése a jogtalan támadás okozta ijedtség vagy menthető felindulás miatt történt, így a jogalkotó ezekkel a szabályokkal egyértelmű elmozdulást tett abba az irányba, amely a védekező jogának kiszélesítését jelenti.
Jelen tanulmányban be kívánom mutatni azt a fejlődési ívet, amely a jogos védelem körében bekövetkezett. Ez a változás egyfelől a jogos védelem intézményének említett differenciálódását jelenti, másfelől a bírói gyakorlat és szemléletmód megváltozását, a védekezés lehetőségének kiterjesztését. Minden változás azonban magában rejtheti azokat az anomáliákat és problémákat, amelyek megoldása szükséges, és idővel végül az egységes és szilárd bírói gyakorlat rögzüléséhez vezethetnek. A tanulmányban így kísérletet teszek arra, hogy a jogos védelem kapcsán felmerülő ezen problémákra kitérjek.
A klasszikusnak vagy hagyományosnak tekinthető jogos védelemről az új Btk. a 22. § (1) bekezdésében rendelkezik, amikor kimondja, [n]em büntetendő az a cselekmény, amely a saját,
- 492/493 -
illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
A támadás rendszerint aktív magatartást jelent, amely valamely bűncselekmény törvényi tényállását valósítja meg. Elméletileg azonban nem zárható ki mulasztás esetében sem, de ennek a kérdésében megosztott a szakirodalom.[3] A Legfelsőbb Bíróság még a korábbi törvény tekintetében leszögezte, hogy amennyiben az aktív magatartással megvalósuló támadás jogellenes állapotot eredményez, annak fenntartása érdekében a támadó által tanúsított passzív magatartás is jogtalan támadásnak minősül.[4] Erre a Kúria is hivatkozott a 4/2013-as jogegységi határozatában. Ebben az ügyben a fegyveres emberrablást megvalósító személyeknek a terheltek életét közvetlenül fenyegető támadását a fogva tartottak úgy hárították el, hogy a fogva tartó személy életét kioltották. A Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy jogos védelem címén felmentésnek van helye.
Lényeges kérdés, hogy a jogtalan támadás kizárólag bűncselekmény lehet-e? Van olyan álláspont, amely szerint, amikor a támadás szabálysértésnek minősül és annak bűncselekményi alakzata is van, akkor ebben az esetben ez is jogos védelmi helyzetet keletkeztet.[5] Más szabálysértések esetében pedig a szabálysértésről szóló törvény jöhet szóba.[6] A Kúria a 4/2013-as jogegységi határozatában a támadást bűncselekménynek illetve szabálysértésnek tekinti. A jogirodalomban olyan álláspont is van, amely szerint jogtalan támadásnak tekinthető az is, ha a jogszerű birtokost birtoklásában megzavarják.[7] Mészáros Ádámmal értek egyet, aki szerint nem bármelyik jogtalan magatartás alapozza meg a büntetőjog-ellenességet. A jogtalan magatartásokkal szembeni fellépést a polgári jog éppúgy lehetővé teszi, mint a szabálysértési jog.[8] A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény kimondja azt, hogy [s]zabálysértés miatt nem vonható felelősségre, akivel szemben büntethetőséget kizáró ok áll fenn.[9] A birtokvédelem vonatkozásában, vagyis a polgári jogban megengedett jogos önhatalom intézménye a jogszabály felhatalmazása alapján fog büntetlenséget eredményezni és nem a jogos védelemre hivatkozásul.[10]
A jogtalanság fogalmát illetően azonban már egységes mind a szakirodalom, mind a bírói gyakorlat abból a szempontból, hogy a jogos védelem akkor is megállapítandó, ha a támadó gyermekkor vagy kóros elmeállapot miatt nem büntethető. A jogos védelemtől azonban el kell határolni a végszükséget, mert ott a más által okozott veszéllyel kerül szembe a cselekvő.
A kitérési kötelezettség a 2009-es Btk. módosításáig a jogos védelem gyakorlatának egy fontos eleme volt. A Csemegi kódexhez született Edvi kommentár is már az erkölcsi parancsra hivatkozva kitérési kötelezettséget írt elő a gyermek számára a támadó szülővel szemben, bár ezt sem maga a törvény, sem pedig az akkori bírói gyakorlat nem írta elő általánosan.[11] A Magyar Kúria 1888-ban kimondta, hogy [n]em követeli meg a törvény, hogy a megtámadott megfutamodás, elrejtőzés, elzárkózás, vagy a rendőrség előhívása által iparkodott légyen megelőzni az ellen intézett megtámadást. A törvény a jogos védelem feltételéül csupán azt követeli meg, hogy a megtámadás legyen jogtalan s hogy a védelmező cselekedet ne lépje túl a védelem szükségét).[12]
A 15-ös számú irányelv előtt a büntető törvény ugyan nem fogalmazta meg az arányosságot, ahogyan a kitérési kötelezettségről sem rendelkezett, mégis ez utóbbival kapcsolatban 1951 és 1957 között a Legfelsőbb Bíróság elvi határozata értelmében előírta a megfutamodás, illetve elrejtőzés lehetőségének bírói vizsgálatát.[13] Ez azonban 1957 után módosult, mivel a kitérési kötelezettség szükségessége egyre szűkült a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatában.
A 15-ös irányelv rögzítette, hogy a megtámadott általában nem köteles meneküléssel kitérni a támadás elől; kivételesen azonban a hozzátartozót a felmenője, testvére vagy házastársa részéről ellene intézett, illetőleg fenyegető támadás esetén ez terheli. Ennek indoka vélhetően abban volt, hogy a családon belüli konfliktusoknak ne adjon eszközt a jogintézmény arra, hogy a vitáikat súlyos, élet elleni cselekménnyel rendezzék. Ugyanígy előírta a súlyosabb fokban kóros elmeállapotban, szemmel láthatóan tudatzavarban levő személyek jogtalan támadása esetén is. Itt az irányelv feltehetőleg abból indult ki, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévők támadása elleni fellépést visszaszorítsa a kitérési kötelezettséggel.
- 493/494 -
A 2009. évi LXXX. törvény hatályon kívül helyezte a kitérési kötelezettséget, míg az új Btk. kifejezetten rendezi a kérdést és mentesíti a védekezőt a kitérés kötelezettsége alól.
A szükségesség és arányosság fogalma nagyon sokáig a jogos védelemről szóló szakirodalom reflektorfényében állt, amely így számos tudományos művet és vitát ihletett meg.
A Legfelsőbb Bíróság 1955-ben meghozta a 63. számú kollégiumi állásfoglalást, amelyben rögzítette, hogy a szükségesség a támadás legfőbb jellemzőjéhez kapcsolódik, az arányosságot pedig a védelmi cselekményhez kapcsolták. Ezt a gondolatmenetet követte utána 1981-ben is a legfelsőbb bírói fórum, a már említett 15-ös számú irányelvben.[14]
A jogos védelem körében az eszközarányosságot és a kárarányosságot különbözteti meg a jogirodalom. Előbbi a támadó és a védekező rendelkezésére álló fegyverek hatóereje, utóbbi az elhárítással okozott hátrányra vonatkozik.[15] Székely János az eszközarányosság vonatkozásában úgy fogalmaz, hogy az a bírósági párviadal elemeit viszi a jogos védelem intézményébe.[16]
A relativitás problémája azt a kérdést boncolgatja, hogy vajon a vagyon megvédhető-e akár, a támadót ért súlyos sérülést okozásával. A vita abból indul ki, hogy ha a támadó kizárólag vagyoni jogokat sért, akkor a védelmi cselekmény során veszélyeztetett személyhez fűződő jogok nem egyneműek. Ujvári Ákos egyenesen úgy fogalmazott, hogy a [s]zemély elleni erőszakos cselekménnyel nem párosuló vagyon elleni támadás testi sértéssel történő elhárítása esetén, a jogos védelmi helyzetben lévő személytől az arányos védekezés elvárása a szemben álló jogi tárgyak heterogenitása folytán fogalmi képtelenség.[17] Belovics Ervin ezzel szemben úgy érvel, hogy [l]étezik olyan közös nevező, mértékegység, amelynek alapján minden bűncselekmény (tényállásszerű cselekmény) megmérhető, illetve összemérhető. Az említett közös mértékegység pedig nem más, mint a - kivételt nem ismerően - minden egyes bűncselekményt jellemző törvényi büntetés. Majd úgy folytatja, hogy a javak értékére tekintettel lehet eldönteni, hogy az elhárítás arányos volt-e.[18] Belovics azonban abban a tekintetben egyértelműen állást foglalt, hogy a vagyon elleni támadás nem hárítható el az élet elvételével.
A 2012. évi C. törvényhez fűzött indokolás felhívja a figyelmet arra, hogy az arányosság fogalmát a hatályos Btk. sem tartalmazza, azt a bírói gyakorlat alakította ki. Belovics Ervin ezért úgy véli, hogy a jogos védelemnek egyetlen központi kérdése maradt, ez pedig a szükségesség. Azt kell eldönteni, hogy szükség volt-e a védekező magatartás kifejtésére vagy sem.[19] Ezzel szemben Ott István tanulmányában indokoltnak tartaná az arányosság követelményének fenntartását, hiszen egyáltalán nem lényegtelen, hogy mekkora lesz a sérelem nagysága, ezt kívánatos volna minimalizálni. Álláspontja szerint, az arányosság akkor is létezik, ha azt kifejezetten a törvény nem mondja ki.[20]
A Kúria a hivatkozott jogegységi határozatában leszögezte, hogy a szükségesség azt jelenti, hogy a védekezőnek a jogtalan támadás elhárításához enyhébb védekezési mód nem állt rendelkezésére, mint amelyet alkalmazott. Az arányosságról pedig kimondta, hogy meghaladottá vált annak a vizsgálata, hogy az elhárító magatartás nem idézett-e elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amelyet a jogtalan támadás okozott volna. A jogegységi határozat szerint az arányosság a szükségesség kritériumából vezethető le és csak azon belül bír jelentőséggel. Kifejtette továbbá azt is, hogy a támadó és védekező cselekményének lehetséges eredményét egymáshoz viszonyítottan továbbra is vizsgálni kell, mert csak ezáltal érvényesülhet a túllépés büntetlenségére vonatkozó bekezdés tartalma, amely az elhárítás szükséges mértékének túllépésével továbbra is számol.
A legfőbb bírói fórum felhívta a figyelmet arra is, hogy a jogtalan támadás értékelése a jogalkalmazó feladata, és ennek eredményeképpen juthat arra a megállapításra, hogy az intézett vagy fenyegető magatartás - akár a támadó személyének vétőképtelenségére, akár a magatartás súlytalanságára figyelemmel - nem indokolta az elhárító cselekményt, mert az nem volt szükséges, tehát a szükségesség hiányzott. Ilyen esetnek nevezi a jogegységi határozat a
- 494/495 -
kerekesszékbe kényszerült, súlyosan mozgáskorlátozott személy ütést szándékoló, ám azt végrehajtani komolyan nem képes személy mozdulatát, hároméves gyermek általi tettlegességet. Ebben az esetben a jogalkalmazói értékítélet végkövetkeztetése a jogos védelem hiányát állapíthatja meg.
Ahogyan az a szakirodalomban jól ismert, túllépésnek a jogos védelem kapcsán két változatát kell megkülönböztetni: az időbeli és a szükséges mértékben való túllépést.
A kialakult bírói gyakorlat értelmében a jogos védelemi helyzet meglétét az egész eseménysor alapos vizsgálatával állapíthatjuk meg. Ez a vizsgálat fogja ugyanis eldönteni, hogy a védekező akár időben, akár a szükséges mértékben túllépte-e a törvény által meghatározott kereteket. HA jogos védelmi helyzet időbeliségét egy idővonalon kívánjuk ábrázolni, akkor ennek a skálának lesz két végpontja. Az egyik a jogos védekezés lehetőségének a kezdete, amely a jogtalan támadás bekövetkezésének közvetlen reális veszélyét jelenti; míg a végpont a támadás megszűnésének objektíve érzékelhető volta. Álláspontom szerint, ha a védekezés időpontja ezen a skálán nem jelölhető meg, akkor nem beszélhetünk jogos védelemről. A támadás puszta előkészítése önmagában még nem tekinthető jogtalan támadásnak, de közvetlen fenyegető a támadás, ha a védekezés elmulasztása reális veszélyt jelent, vagyis annak elhárítása kétségessé válna.[21] A fenyegető személy a támadását azonnal ígéri, illetve olyan magatartást tanúsít, amiből a támadás azonnali megindítására számítani kell.[22]
Számos bírósági döntésben láthatjuk, hogy a védekezés jogossága megszűnik, ha a támadó kétséget kizáróan felismerhetően felhagy a további támadás szándékával. Amennyiben viszont a jogtalan támadás megismétlődése fenyeget, a jogos védelmi helyzet fennáll. Bizonyos bűncselekmények esetében, ahol a befejezettség és a bevégzettség elkülönül egymástól, a jogos védelmi helyzet a befejezettség után is tovább tarthat, mint például az emberrablás esetében.[23] Mint az jól ismert a jogirodalomban, a védekező cselekménynek a jogos védelmi helyzet megszűnése utáni továbbfolytatását időbeli túllépésnek nevezzük.[24]
A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a jogos védelmi helyzet nem állapítható meg, ha az elkövető a testi épségét sértő cselekmény befejezése után, annak megtorlásaként bosszúból bántalmazza a neki korábban sérelmet okozó személyt. Ha ugyanis a jogtalan támadás már befejeződött, és ilyen támadásnak a reális veszélye sem áll fenn: a jogos védelem szóba sem kerülhet.[25] A szükséges mértékben történő túllépés azt jelenti, hogy a megtámadott az elhárítás szükséges mértékét a védekezés során meghaladja. A szükséges mértékben való túllépésnek attól függően van következménye, hogy a védekezőből ijedtséget vagy indulatot kiváltott-e a jogtalan támadás. A Kúria a jogegységi határozatában kimondta, hogy a túllépésért akkor felel a védekező, ha az enyhébb - ám célravezető - elhárítási módot tudatosan tette félre, amikor a súlyosabb kimenetelűt választotta, mert ezáltal a jogos védelmet a megtorlás eszközeként alkalmazta, amelyre ez a jogintézmény nem ad felhatalmazást.
A 2009. évi LXXX. törvény hatályba lépése előtt a korábbi Btk. differenciáltan szabályozta a túllépés kérdését, mert ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozta az elhárítás szükséges mértékének felismerésében, akkor nem büntethetőséget kizáró ok, hanem korlátlan enyhítés illette meg a védekezőt.
A 2009.évi LXXX. törvény által kodifikált megelőző jogos védelem intézményén a 2012. évi C. törvény annyit változtatott, hogy nem a tárgyalt jogintézmény végén, hanem éppen ellenkezőleg, a legelején helyezte el a megelőző jogos védelem szabályait.[26] Véleményem szerint ennek inkább politikai indokai lehetnek, kifejezésre juttatva azt a társadalmi igényt, amely a támadókkal tehetetlen ingatlan tulajdonosoknak ad eszközt és lehetőséget a védekezésre. A megelőző jogos védelem azonban nem vizsgálható a klasszikusnak tekintett jogos védelem elméleti keretei nélkül. Szükséges mindezek
- 495/496 -
alapján különbséget tenni a klasszikus és a megelőző jogos védelem között.
A hagyományosnak tekintett jogos védelemnél a megtámadott, illetve a védelmében fellépő személyesen fejti ki a védekező cselekményt; a megelőző jogos védelemnél viszont az elhárító cselekmény védelmi eszköz használatával történik. A védelmi eszköz ugyanis még be nem következett jövőbeni jogellenes támadások ellen kíván védelmet nyújtani, illetőleg felkészülést jelent a támadással való közvetlen fenyegetést megelőzően.[27] A Kúria 4/2013-as jogegységi határozatában a megelőző jogos védelem esetében arra utal, hogy ebben az esetben a védekező nincs jelen. A határozatban a bíróság megjegyezte, hogy ha a védelmi eszköz akkor lép működésbe, amikor a védelmi eszköz telepítője maga is jelen van, akkor az aktualizálódott elhárító cselekményt nem a 21. §, hanem a 22. § (1) vagy (2) bekezdése szerint indokolt megítélni.
A jogos védelem klasszikus értelmezése szerint a támadásnak meg kell történnie, vagy legalábbis közvetlen veszélyének fenn kell állnia. Ez a követelmény a Csemegi kódex óta töretlen, így látható, hogy itt alapvető különbség van a 21. § és 22.§ jogos védelme között. Amennyiben a jogtalan támadás viszont bekövetkezik, és az eszköz azt elhárítja, abban az esetben a védekezés már a közvetlen támadással szemben valósul meg. Így az előre ugyan pontosan nem látható, de potenciálisan mégis fennálló jogtalan támadás elleni absztrakt védekezés, konkrét és jogszerű védekezéssé fordul át.[28]
Különbség van a két intézmény között a kockázatviselés szempontjából is. A Btk. indokolása felhívja a figyelmet arra, hogy a megelőző jogos védelem során előfordulhat, hogy a jogtalan támadás végül nem következik be, azonban annak esetleges bekövetkezésére való felkészülés büntetendő cselekménynek mi-nősül.[29] A klasszikus jogos védelem esetében kockázatról akkor beszélhetnénk egyáltalán, ha úgy lépi túl a védekező a törvényi kereteket, hogy nem alkalmazható rá a 22. § (3) bekezdése, vagyis az ijedtség, illetve a menthető felindulás, mint kizáró ok. A megelőző jogos védelem esetében tehát a törvény a megelőző védekezés büntetlenségét kizárólag a jogtalan támadás tényleges bekövetkezése esetében biztosítja.
Eltér a megelőző jogos védelem abban, hogy nem tartalmazza a védendő érdekek között a közérdeket, így az nem is vehető igénybe más személyét vagy javait ért támadáson kívül.
További alapvető különbség a két intézmény között az is, hogy a megelőző jogos védelem esetében rögzített konjunktív feltételeknek kell fennállniuk ahhoz, hogy a védekezés büntetlen legyen. Ezek olyan tárgyi és személyi körülmények, amelyeknek hiánya esetében a védekezőt nem illeti meg a büntetlenség.
A Btk. által megkívánt feltételeknek tehát hiánytalanul teljesülniük kell ahhoz, hogy a megelőző jogos védelem büntetlenséget eredményezzen. Ezek a következők:
1) a védelmi eszköz nem lehet az élet kioltására alkalmas,
2) a védelmi eszköz működtetése folytán csak a jogtalan támadó szenvedhet sérelmet,
3) védekezőnek a sérelem elkerülése érdekében mindent meg kell tennie, ami az adott helyzetben elvárható.
Az egyik legfontosabb feltétel, hogy az élet kioltására nem lehet alkalmas a telepített védelmi eszköz. A 2009. évi LXXX. törvény hatályba lépése előtt ugyan nem volt törvényi alapja annak, hogy eszköz telepítésével lehessen védekezni jövőbeni támadásokkal szemben, ennek ellenére a bírói gyakorlat nem zárta ki védelmi eszközök alkalmazását, ha azok egyébként nem okoztak testi sértést. A megelőző jogos védelem alkalmazásának problémája elsősorban éppen azzal kapcsolatban jelent meg, hogy sokszor halálos eredménye volt a védelmi eszköznek. Ezek közül is leggyakrabban a halálos áramütések kerültek a médiába. Az eszköz azonban nem lehet alkalmas az élet kioltására, így a bekövetkező tényleges és jogtalan támadás esetében sem okozhatja az eszköz az agresszor halálát. Az élet kioltására alkalmas eszköz értelmezéséhez maga a Btk. is segítséget nyújt az értelmező rendelkezések között. Nyilvánvalóan mind a lőfegyver mind a robbanóanyag alkalmas a halálos eredményre, azonban ezen eszközök mellett a Btk. 459. § (1) bekezdésének 6. pontja szerinti felfegyverkezve fogalom alatti tartalmi meghatározás is érteni kell, hiszen itt található az élet kioltására
- 496/497 -
alkalmas eszköz fordulat. Ennek megfelelően a szúró- vágófegyver, valamint magasfeszültségű áram alkalmazása mind tiltott a megelőző jogos védelem esetében.
A második feltétel, hogy kizárólag a jogtalan támadónak okozható sérelem, vétlen személynek nem. A kerítésbe vezetett halálos feszültségű áram, nem csupán az élet kioltására való alkalmasság szempontjából nem felel meg a törvényi feltételnek, de abból a szempontból sem, hogy csak is kizárólag a jogtalan támadó szenvedne sérelmet. Ebből adódik, hogy a labdáért kerítésen átmászó gyermekeket érő halálos vagy súlyos áramütéseket okozó berendezések nem felelnek meg a jogalkotó által támasztott szigorú követelményeknek. Ha bármilyen okból nem a jogtalan támadót éri a sérelem, akkor szintén nem alkalmazhatóak a megelőző jogos védelem szabályai.
Végül a harmadik feltétel kötelezettségként írja elő a védekező számára, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az eszköz ne okozzon sérelmet. A korábbi törvényszöveg a tőle elvárható fordulatot használta. Éppen ezért álláspontom szerint téves a Btk. kommentárjának azon a fejtegetése, amely a tőle elvárhatóság fordulat jelentését elemzi.[30]
A Btk. kommentár szerint a sérelem elkerülése érdekében fordulat helyes értelme az, hogy ez a gondoskodás a vétlen személyekre vonatkozik és nem a jövőbeni konkrét jogellenes támadást végrehajtó támadóra, hiszen a jogtalan cselekményéért a támadó maga viseli a kockázatot. Ennek megfelelően a védekezőnek az a kötelezettsége, hogy jelzéssel, felirattal, ábrázolással, fény- vagy hangjelzéssel illetve más egyéb módon, de a külvilág számára egyértelművé tegye a védelmi eszköz meglétét. Így nem azt kell vizsgálni, hogy a támadó tudott-e róla, hogy védelmi eszközt telepített a megtámadott, hanem azt, hogy a védekező egyébként megtett-e mindent annak érdekében, hogy általában ne okozzon sérelmet az eszköz (vétlen személynek).
A jogirodalomban többen kritikát fogalmaztak meg a megelőző jogos védelem vonatkozásában; illetve egyáltalán az intézmény létjogosultságát továbbá annak egyes fogalmi elemeit illetően. Kadlót Erzsébet egyenesen úgy fogalmazott, hogy egy többismeretlenes egyenlettel állunk szemben, amely sérti a jogbiztonságot a kiszámítható jogalkalmazás követelményét.[31] Az kétségtelen tény, hogy Európában a büntető törvénykönyvek nem ismerik ezt az intézményt, arra azonban Bárd Károly hívta fel a figyelmet, hogy a bírói gyakorlat erre rácáfolhat. A német jogirodalom például nem zárja ki preventív eszközök alkalmazását, azzal a feltétellel és érvvel, hogy a támadás idejében lépnek működésbe.[32]
A megelőző jogos védelem legfontosabb feltétele, amely előírja, hogy élet kioltására nem lehet alkalmas az eszköz, több problémát is felvet. Az egyik, amely gyakran felmerül a szakirodalomban, hogy lényegében bármely eszköz, megfelelő használata mellett élet kioltására alkalmas lehet. Mészáros Ádám azt a kérdést teszi fel, hogy mi történik abban az esetben, ha az eszköz általában nem alkalmas élet kioltására, de a támadó mégis meghal.[33] Ott István álláspontjával egyet tudok érteni, aki bizonyos esetben a megelőző jogos védelem körében élet kioltására alkalmas berendezés alkalmazásának indokoltságát elfogadhatónak tekinti, akkor, ha a védelem kifejtésére jogosult, magára hagyja magatehetetlen rokonát, akivel szemben élet elleni támadás reális esélye fennáll.[34] Ez azonban véleményem szerint a törvény szövegéből nehezen olvasható ki. Így vélhetően nem a megelőző jogos védelemből lenne szükséges egy ilyen konkrét esetben levezetni a védekezés jogosságát, hiszen ellenkező esetben csak súlyos dogmatikai bakugrásokhoz vezetne egy ilyen bírósági döntés indokolása. A jogos védelmet érintő jogegységi határozatnál láthattuk, hogy a Kúria kifejtette azt, hogy ha a védelmi eszköz telepítője maga is jelen van, akkor az aktualizálódott elhárító cselekményt nem megelőző jogos védelemként indokolt megítélni. Kétséges azonban számomra, hogy "telepítőt"vagy "védekezőt" kell-e érteni a legfőbb bírói fórum döntésében. Gál Andor éppen ezért szorgalmazza a Kúria értelmezésének kiegészítését, hogy akkor is a Btk. 21. § - a legyen alkalmazandó, ha a védekező ugyan jelen van, de az elhárításra az adott körülmények között reális lehetősége nincs.[35]
Vitatott kérdés a megelőző jogos védelem harmadik feltétele is, amely a kritikákban egyfajta "tájékoztatási" kötelezettségként merül fel. Belovics Ervin azt hangsúlyozza, hogy a hagyományos jogos védelem esetén a véde-
- 497/498 -
kezőt nem terheli olyan kötelezettség, amely alapján tájékoztatnia kellene a támadót, hogy ellenáll, tehát védekezni fog, mivel ezt a jogot a törvény biztosítja figyelmeztetési kötelezettség nélkül.[36] Álláspontom szerint a jogalkotó jól döntött, amikor feltételként szabta a figyelmeztetési kötelezettséget. Ez ugyanis azt a célt szolgálja, hogy lehetőség szerint megelőzze a felesleges baleseteket és az ebből következő büntetőeljárásokat. A figyelmeztetési kötelezettség ugyanis prevencióként működik, annak érdekében, hogy az eszköz ne okozzon vétlen személyeknek sérelmet.
A római jog ismerte azokat a helyzeteket, amelyekben a mai büntetőjogi elmélet szerint a cselekmény ugyan formailag jogellenes, de a materiális jogellenesség mégis hiányzik, így az elkövetőt nem vonják felelősségre.[37] Erőszak áll szemben erőszakkal, de - ahogyan Gaius fogalmaz - a józan ész alapján mindenkinek joga van magát megvédeni.[38] A hatályos Btk.-nak a szituatív jogos védelmére vonatkozó szabályainak egyik régi római jogi szabálya a XII. táblás törvények között található, amely az éjszaka tetten ért tolvaj megölésének lehetősége. Lényegében a szükségességet láthatjuk ebben a jogintézményben is, hiszen kiabálással kellett figyelmeztetni előtte a tolvajt; míg nappal erre akkor volt szükség, ha fegyver volt a behatolónál.[39] Ahogyan arra Jakab Éva rámutat, a familia lakhelyéül szolgáló ház egyaránt élvezte a világi jog és az isteni jog védelmét, az szent és sérthetetlen volt. Az éjszaka leple alatt a házba lopózó tolvaj nem pusztán a tulajdonhoz való jogot, a család lakóhelyét támadta, hanem a család integritását, a lakóhely rituális tisztaságát is megbecstelenítette.[40]
A szituatív jogos védelmet a klasszikus jogos védelem intézményéhez sorolhatnánk, ugyanakkor attól mégis jelentősen eltér azzal a lényegi ismérvvel, hogy a jogtalan támadást élet ellenes támadásnak kell tekinteni a felállított törvényi vélelem miatt. A Btk. 22. § (2) bekezdésének kodifikációja során nem volt világos, hogy a felsoroltak konjunktív vagy diszjunktív jogalkotói értelmezést jelentenek-e.[41]
A jogos védelemmel foglalkozó jogirodalomnak igen gazdag és sokszínű tárháza mellett a szituatív jogos védelem már jóval szerényebb szakirodalmi feldolgozottsággal bír. Ez nyilván nem véletlen, hiszen a 2012. évi C. törvény hatálybalépése óta nem is alakulhatott még ki olyan hosszú joggyakorlat, amely alapja lehetne a mély dogmatikai fejtegetéseknek. Ezért csak néhány, a jogirodalomban megjelent kritikára fogok kitérni, amely a szituatív jogos védelem kodifikációjához, illetve a többször hivatkozott 4/2013. számú BJE határozatához kapcsolódik.
Mindenek előtt szükséges leszögeznem, hogy nem tárgya jelen dolgozatnak jogelméleti fejtegetésekbe kezdeni a vélelem fogalmát illetően, ezért csak arra kívánok röviden kitérni, hogy mi a vélelem fogalma és szerepe, illetve mi különbözteti meg a fikciótól. Mindkét fogalom ugyanis releváns a szituatív jogos védelemmel kapcsolatos alapvető probléma megértésében. A vélelem, jogi jelentését tekintve tények megalkotásának technikája meghatározott jogeset megvalósultságának bizonyíthatósága érdekében. Vélelem esetében normatíve rögzített tényeket elegendőnek fogadunk el ahhoz, hogy adott tényállást egy másik, nem igazolható tényállás megvalósultsága bizonyítékaként elfogadhassunk.[42] A szituatív jogos védelem esszenciája a vélelem fogalmában ragadható meg, csakhogy ez a büntetőjogi dogmatikában ritkán fordul elő; alapvetően a polgári jogban ismert a bírói mérlegelést negligáló jogalkotói megoldás.[43] A római jogban a vélelem az, amikor a jogszabály előírja, hogy a bíró ítéletét nem közvetlenül bizonyított, hanem csak valószínű tényállásra alapozza. Fikció esetén pedig a jogszabály azt írja elő, hogy a bíró ítéletét valótlan, képzelt tényállásra alapítsa.[44]
Gál Andor a szituatív jogos védelem kritikájaként felhívja a figyelmet, hogy a lakásba, illetve a lakáshoz tartozó bekerített helyre történő jogtalan behatolás önmagában nem tekinthető élet elleni cselekményként. A jogalkotó egy tudottan valótlan tényt fogad el valósként, és erre alapítva biztosít bizonyos körülmények között jogot más életének elvételére, amely pedig nem vélelem, hanem fikció.
A Btk. indokolása szerint [a]törvény...vélelmet állít fel arra, miszerint vannak esetek, amikor a jogtalan támadás oly módon történik,
- 498/499 -
hogy a megtámadott joggal feltételezheti, hogy a támadás az élete ellen is irányult, és ilyenkor a jogtalan támadás körülményei megteremtik a lehetőséget a védekezés szükséges mértékének a túllépésére. Tóth Mihály tanulmányában erre hivatkozva hívja fel a figyelmet arra, hogy ez egy dogmatikai tévedés, mert ez a rendelkezés nem túllépésre ad felhatalmazást, hanem a szükségesség mértékének vizsgálata alól adhat felmentést. Véleményem szerint érdemes feltenni azt a kérdést, hogy miként kell megítélni azokat az eseteket, amelyeknél az élet elleni támadás szándéka egyértelmű illetve bizonyított, és amelyet a védekező az agresszor életének elvételével hárít el, de egyébként a szituációs jogos védelem feltételei is fennállnak? Ezekben az esetekben ugyanis a bíró a döntését nem valószínű, hanem közvetlenül bizonyított tényre fogja alapítani, tehát a vélelem alkalmazása szükségtelen. Ebben a helyzetben a Btk. 22. § (2) bekezdésének az alkalmazása sem indokolt.
A szituatív jogos védelem körében fontos kérdés az éjjel fogalma. Ennek problémája a szituatív jogos védelem kapcsán felértékelődött, mert ugyan régóta változatlan a fogalom jelentése és töretlen annak alkalmazása a bírói gyakorlatban, de jelentősége egyre inkább előtérbe került, mert a definíció tartalmának komoly tétje lett. A hatályos Btk. értelmező rendelkezései között továbbra sem találjuk meg az éjjel fogalmát. A jogegységi döntés is az éjjel meghatározásának vonatkozásában megjegyzi, hogy sem az új, sem a korábbi Btk. nem definiálta ezeket a fogalmakat. Azonban a magánlaksértés ítélkezési gyakorlata ennek a napszaknak az értelmezését kialakította, így az változatlanul irányadó.
A korábban többször hivatkozott kommentár továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy az éjjel tovább növeli a támadó és a megtámadott közötti esélykülönbséget a védekező hátrányára. Az éjjel az a napszak, amikor az emberek általában kevésbé vannak felkészülve akármilyen támadásra, hiszen a nap fáradalmait pihenve, nyugalomban vannak, kiszolgáltatottabbak és védtelenebbek a támadásokkal szemben. Az éjjel történő elkövetés megállapítható a fővárosban és a városokban 23.00 órától reggel 5.00 óráig, míg vidéki településekben (községekben) 22.00 órától 5.00 óráig. Kónya István szerint, ha egy környezet mesterségesen nappallal azonos körülményeket teremt, akkor az ilyen szituációban elkövetett támadást, a jogos védelem általános szabályai szerint indokolt vizsgálni.[45] Az éjszaka folyamán, de egyébként jól megvilágított helyen, nappallal azonos körülmények esetében felmerül a hagyományos jogos védelem szabályainak alkalmazása. Gál Andor ugyan helyesli Kónya István ez irányú jogpótló gondolatát, mégis alkotmányos aggályokra hivatkozva, szerinte ez nem jelenthet megoldást; törvénymódosítás lenne indokolt. A kommentárban rögzített véleménnyel több szempontból nem értek egyet, mert egyfajta láthatósági kérdésre szűkíti az éjjel fogalmát.[46] Értelmező rendelkezést a jogalkotónak akkor kell alkalmaznia, ha a fogalom jelentése az adott jogszabály alkalmazásában eltér a köznyelvi jelentésétől; a magától értetődő jelentésű fogalmak viszont nem értelmezhetőek értelmező rendelkezésben.[47] Az, hogy a jogalkotó miért nem definiálta az éjjel fogalmát, véleményem szerint feltehetőleg az éjjel bizonyos mérvű szubjektivitására is visszavezethető. Az a bírói gyakorlat, amely az éjjel fogalmát városokban későbbi időpontban határozza meg a községekhez képest, azt mutatja, hogy az éjjel függ a település jellegétől, annak életritmusától is. Így a nappalt követő éjszaka az emberek tömegei számára a pihenés, a visszavonulás szakasza. Ezt a felfogást tükrözi az előbb említett bírói gyakorlat is, amikor a támadásokkal szembeni védtelenséget jelöli meg az éjjeli elkövetés szabályozásának indokaként. A másik indok meglátásom szerint viszont abban rejlik, hogy az éjszaka nemcsak a pihenés, a nyugalomra térés, hanem ellenkezőleg, a szórakozás, a kikapcsolódás, de a büntetőjogi szempontból is releváns "kicsapongás" napszakát jelenti. A gyakran alkoholfogyasztásból eredő antiszociális magatartások előfordulásának lehetőségét is megteremti. A bűnöző, alvilági személyek éjszakai mozgása is erőszakos bűncselekmények elkövetésének kedvez, hiszen a menekülés és az elrejtőzés könnyebb. Ebből eredően meggyőződésem szerint a jogalkotó célja ezeknek a veszélyes helyzeteknek a megelőzése és megkülönböztetése a hagyományos nappali elkövetéstől. Éppen ezért álláspontom szerint az éjszaka, de közvilágítás mellett elkövetett bűn-
- 499/500 -
cselekmények esetében is az éjszakai elkövetés szabályait kell alkalmazni.
Problémaként merül fel a csoportos elkövetés fogalma is. Gál rávilágít tanulmányában arra is, hogy a Kúriának állást kellett volna foglalnia a 2/2000. BJE által a csoportos elkövetés kapcsán tett megállapításoknak jogos védelem körében történő alkalmazhatósága kérdésében. Gál szerint ugyanis ez utóbbi jogegységi határozatra hivatkozva a csoportos elkövetés megállapítása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a sértett az elkövetők bármelyikének jelenlétét, részvételét észleli-e. Gál kritikájának eszenciája az, hogy a szituációs jogos védelem indoka meghatározott kiszolgáltatott élethelyzetekben a védekező számára korlátlan szembeszállási jog biztosítása. Ez azt feltételezi a csoportos elkövetés vonatkozásában, hogy a megtámadottban tudatosulnia kell a támadók létszámfölényének, máskülönben nem alakulna ki benne fokozott veszélyérzet, az elhárítás kilátástalanságának tudata.[48]
Vitatom Gál Andor álláspontját, mert a 2/2000. BJE arra hivatkozik, hogy döntő jelentősége annak van, hogy a terheltek tudatában a többes elkövetés, mint az elkövetést megkönnyítő mód megjelenik. A 2012. évi C. törvény általános indokolásából és a Kúria 4/2013. számú BJE határozatából egyértelműen láthatjuk, hogy a jogalkotói akarat célkitűzése a súlyos, erőszakos bűncselekmények elleni hatékonyabb fellépés biztosítása, a jogos védelmi helyzet kiszélesítése. Meggyőződésem szerint a csoportos elkövetés veszélye indokolja a jogos védelem határainak szélesítését a jogalkotó által, nem pedig az a tény, hogy egyébként egy vagy több elkövetőt fedez fel a védekező a támadás során. Így álláspontom szerint a 2/2000. BJE összhangban van a jogos védelem hatályos rendelkezéseivel.
A szituatív jogos védelem intézményével kapcsolatos egyik fő kritika abban ragadható meg, hogy a törvényi vélelem korlátozza a bírói jogalkalmazást, amely szerint a történések egész folyamatát kell vizsgálni, mert ennek gondos elemzése alapján ítélhető meg a jogos védelem alkalmazási lehetősége.[49]
A jogos védelem intézményéről gyakran mondjuk azt, hogy az államhatalom bűnüldöző, illetve rendfenntartó szerveinek működéséről is árulkodik, hogy hol húzódik annak határa, illetve milyen lehetőséget biztosít a védekezésre a törvény. Ahol az állam nem képes kellőképpen szavatolni polgárai biztonságát, ott indokolt tágabban biztosítani a védekezés lehetőségét is. A megalakuló Amerikai Egyesült Államok 1787-es alkotmányában a fegyverviselés lehetősége is ezen az elgondoláson alapult. Ha egy állam komolyan veszi a legális erőszak monopóliumát, akkor a jogos védelem szűkebb és körültekintő szabályozása indokolt. Egyetértek azzal a felvetéssel, amely arra az ellentmondásra hívja fel a figyelmet, amely a kormány részéről a rend hangsúlyozása, mint nemzeti érdek és a szituatív jogos védelemhez kapcsolódó vélelem bizonytalansága között van. [50]
A jogos védelem jogforrási rendszere kibővült, nemcsak a Btk.-ban kodifikált szituatív jogos védelem rendelkezéseivel, hanem az Alaptörvény V. cikkének önvédelmi szabályával is. A jogintézményt azonban több kritika is érte, elsősorban az alaptörvényi alapjogi megközelítést, a megelőző és a szituatív jogos védelem szabályait és a kapcsolódó 4/2013. Büntető Jogegységi határozatot illetően.
A tanulmányban be kívántam mutatni azt a szemléletbeli változást, amely a jogos védelem intézményének megítélése kapcsán következett be és hatást gyakorolt a jogalkotóra és jogalkalmazóra egyaránt. A jogos védelem expanziója olyan központi jogpolitikai elvárás volt az elmúlt tíz évben, ami véleményem szerint egyensúlytalanul és némiképp átgondolatlanul engedett teret a mindenek felett álló védekezés jogának. A jogalkotó az arányosság követelményét megszüntette, amely önmagában komoly elmozdulást jelentett volna a bírói gyakorlatban a támadó viselje a kockázatot elve mentén.[51] A törvényhozó azonban ezen felül a kitérési kötelezettséget megszüntette és kodifikálta a szituációs jogos védelmet egy megdönthetetlen törvényi vélelemmel, amelyek így együtt véleményem szerint már megbillentik a jogintézmény belső arányosságát.
- 500/501 -
A bírói gyakorlat ráadásul a szituatív jogos védelem kérdéskörében is több fogalmat tisztázatlanul hagy. Meggyőződésem szerint azonban a meghatározásuk azért lenne különösen fontos, mert a törvényi vélelem csorbította a jogalkalmazó mozgásterét, így a tárgyalt fogalmaknak a szerepe felértékelődhet a jogalkalmazás során, ezek adhatják azt a kapaszkodót, amely ezeknek a rendkívül érzékeny szituációknak a megítélésénél döntőek lehetnek. ■
JEGYZETEK
[1] "29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni.
(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza az elhárítás szükséges mértékének felismerésében."
[2] Lásd többek között Ujvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései. Doktori értekezés, PPKE-JÁK, Budapest 2008. 4. o., Gellér Balázs - Ambrus István: A jogos védelmi helyzetben kifejtett elhárító cselekmény szükségessége, valamint a szituációs jogos védelem a legújabb bírói gyakorlatban. Magyar jog 2018./2. sz. 123. o
[3] Belovics Ervin kifejti, hogy a jogtalan támadás szöveget kellett volna kicserélni jogtalan cselekmény szóösszetételre, és ezáltal az egész vita nyugvópontra jutott volna. Lásd: Belovics Ervin: Az emberi élethez és méltósághoz való jog és az új Btk., különös tekintettel a büntetési rendszerre és a jogos védelemre. In: Hack Péter (szerk.): Új büntető törvénykönyv. Hagyomány és megújulás a büntetőjogban. ELTE Bibó István Szakkollégium, Budapest 2013. 72. o.
[4] BH 1997.512.
[5] Szatmári Csaba: Jogos védelem és végszükség, avagy ellentmondások a lőfegyver-használati jog körül. Belügyi szemle 2004/4. sz. 108. o.
[6] Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok. HVG-ORAC, Budapest 2009. 86-88. o.
[7] Alföldi Ágnes Dóra: Jogos védelem a birtokvédelem területén. Ügyészek lapja 2011/1. sz. 35-47. o.
[8] Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. sz.
[9] 2012. évi II. törvény 2. § (7) bek.
[10] Ujvári Ákos úgy fogalmaz, hogy a jogos önhatalom gyakorlását lehetővé tevő nem feltétlenül alapoz meg jogos védelmi helyzetet. Ez csak akkor lehetséges, ha a jogszabályba ütköző magatartás egyúttal büntetőjogi értelemben büntetendő is. Lásd Ujvári Ákos: A jogos védelem és a birtokvédelem viszonya az EBH 2007.1584. számú határozatban. Jogelméleti szemle 2010/4. sz.
[11] Edvi Illés Károly: A magyar büntetőtörvénykönyv magyarázata. Révai, I-III. Budapest 1909. 345. o.
[12] Orosz P. Gábor: Jogos védelem és végszükség, mint a jogellenesség kizáró okai a római jogban és napjainkban. Jogelméleti szemle 2003/ 2. sz.
[13] Pallagi Anikó: A jogos védelem szabályozásának változásai büntetőpolitikai szempontból. Belügyi szemle 2015/2. sz. 133. o.
[14] Belovics i.m. In: Hack Péter 72. o.
[15] Belovics Ervin: Gondolatok a jogos védelem körében kifejthető védelmi cselekményről. Rendészeti szemle 2007/7-8. sz. 114. o.
[16] Székely János: Jogos védelem. Magyar jog 1976/8. sz. 670. o.
[17] Ujvári Ákos: Jogos védelem - arányosság. Jogelméleti szemle 2009/1. sz.
[18] Belovics i.m. In: Rendészeti szemle 2007/7-8. 118. o.
[19] Belovics i.m. In: Hack Péter 73. o.
[20] Ott István: Adalékok a jogos védelem vitatott kérdéseihez. Magyar jog 2014/ 10. sz. 582. o.
[21] Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2010. 142. o.
[22] Görgényi Ilona - Gula József - Horváth Tibor - Jacsó Judit - Lévay Miklós - Sántha Ferenc - Váradi Erika: Magyar büntetőjog. Általános rész. CompLex Kiadó, Budapest 2012. 179. o.
[23] A Legfelsőbb Bíróság azonban leszögezte, hogy amennyiben az aktív magatartással megvalósuló támadás jogellenes állapotot eredményez, annak fenntartása érdekében a támadó által tanúsított passzív magatartás is jogtalan támadásnak minősül [BH 1997.512.]. Erre a Kúria is hivatkozott a 4/2013-as jogegységi határozatában. Ebben az ügyben a fegyveres emberrablást megvalósító személyeknek a terheltek életét közvetlenül fenyegető támadását a fogva tartottak úgy hárították el, hogy a fogva tartó személy életét kioltották. A Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy jogos védelem címén felmentésnek van helye.
[24] Nagy i.m. 143. o.
[25] Lásd például BH 1999.3.97 I., BH 2000.8.335
[26] A hatályos Btk. 21. § értelmében [n]em büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.
[27] Dr. Kónya István (szerk.): Magyar Büntetőjog I-III. -Kommentár a gyakorlat számára. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest 2017.
[28] Kónya i.m.
[29] 2012. évi C. törvény indokolása.
[30] A "tőle elvárhatóság" minden esetben az ügy egyedi körülményei szerint állapítható meg. Az adott helyzetben elvárhatóság pedig azt fejezi ki, hogy nem csupán a védekező személye, hanem a választott eszköz is befolyásolja, hogy milyen módon kell a védekezőnek a sérelem elkerülése végett mindent megtennie. Kónya i.m.
[31] Kadlót Erzsébet: A jogos védelem és a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés a Btk.-ban In: Hack Péter 81.o.
[32] Bárd Károly hivatkozása alapján Hans-Heinrich Jescheck: Lehrbuch des Strafrechts. Allgeimeiner Teil. Duncker & Humblot, Berlin 1988. 307. o.
[33] Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. sz.
[34] Ott i.m. 584. o.
[35] Gál Andor: A Kúria jogegységi határozata a jogos védelemről. Jogesetek magyarázata 2014/3. sz. 33. o.
[36] Belovics 2009 i.m. 130. oldal
[37] Orosz i.m.
[38] Orosz i.m.
[39] Zlinszky János: Római büntetőjog. Kézirat. Tankönyvkiadó, Budapest 1991.
- 501/502 -
[40] Jakab Éva: Éjjel fegyverrel. Önvédelem, jogos védelem történeti megközelítésben. Acta Universitatis Szegediensis, Acta juridica et politica, 2018. (81. Tomus) 1-81. fasc. 488. o.
[41] Tóth Mihály: Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához. Büntetőjogi Szemle 2012/1. sz. 30. o.
[42] Varga Csaba: A jog mint folyamat. Szent István Társulat, Budapest 2002. 236. o.
[43] Gál i.m. 32. o.
[44] Földi András - Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 2003. 159. o.
[45] Kónya i.m.
[46] Az éjjel e tulajdonságainak hiányában nem különbözik a nappaltól. Tehát ha egy környezet mesterségesen kiküszöböli az éjjel említett tulajdonságait és a nappallal azonos körülményeket teremt, akkor az ilyen feltételek mellett végrehajtott támadásokat is az éjjel figyelmen kívül hagyásával, a jogos védelem általános szabályai szerint indokolt vizsgálni és az elhárító cselekmény megítélésére a Btk. 20. § (1) bekezdése, valamint a 22. §-ának (3) bekezdése alkalmazható. Lásd Kónya i.m.
[47] A jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet 67. § (1), (4) bek.
[48] Gál i.m. 34. o.
[49] Görgényi Ilona - Gula József - Horváth Tibor - Jacsó Judit - Lévay Miklós - Sántha Ferenc - Váradi Erika: Magyar büntetőjog. Általános rész. CompLex Kiadó, Budapest 2012. 183. o.
[50] Pallagi i.m. 146. o.
[51] Gellér - Ambrus i.m. 125. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző kriminalisztikai szakjogász, adjunktus, NKE-ÁKK Lőrincz Lajos Közigazgatási jogi Intézet.
Visszaugrás
