1. Az utóbbi években publikált néhány tanulmányomban általános következtetéseket fogalmaztam meg az európai kontinentális alkotmányos jogállamok alaptörvényeiben többnyire megtalálható értékek fogalmára, jellemzőire és főbb csoportjaira vonatkozóan.1 Megállapításaim az általános értéktan (axiológia) és az ágazati (pl. vallási, erkölcsi, jogi, művészeti, közgazdasági) értéktanok széles körben vallott tételeiből indultak ki és annak elemző bemutatására irányultak, hogy mely tárgyakat, milyen tartalommal szabályozzák az említett alkotmányok és miben nyilvánul meg az általuk létesített, szolgált, illetve védett tárgyak, valamint a rájuk vonatkozó rendelkezések értékes volta.
Anélkül, hogy korábbi vizsgálataim változatos felfogásokat tükröző forrásait és a velük összefüggő elemzéseket részletesen felidézném, ehelyütt csak azokra az általam is képviselt felfogásokra utalok, amelyeket ebben a tanulmányomban is szemléleti keretként alkalmazok. Közülük elsődleges annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy mi minősül emberi szempontból értéknek, miben rejlik az alkotmányi értékek sajátossága, melyek az alkotmányi értékek jellegzetes rétegei és főbb csoportjai. E kérdésekre adott válaszok ismeretében törekszem rendszerezve megjelölni azokat az értékeket, amelyeket a magyar Alkotmány tartalmaz és azokat is, amelyek megítélésem szerint a hatályos alaptörvényből hiányoznak, illetve odaillenek.
Széles körben elfogadott axiológiai felfogás szerint értéknek az minősül, amit az értékelő alany annak tekint. Értékelő alany lehet bármely személy, emberi közösség, állami, nemzetközi, szupranacionális, egyházi, politikai, társadalmi szervezet, szerv vagy intézet. Az értékelés tárgya pedig bármi lehet. Az értékelhető tárgyak főbb csoportjaiként említhetjük a transzcendens lényeket és erőket, az univerzum élőlényeit és élettelen természeti tárgyait, az egyén és a közösség anyagi és szellemi alkotásait, a politikai, társadalmi, állami, egyházi, nemzetközi, szupranacionális szervezeteket, szerveket és intézményeket, az ember, a közösségek és az említett szervezeti alakzatok bizonyos megnyilvánulásait és tulajdonságait. Az emberi értékelés markáns kifejeződése a pozitív tartalmú értékítélet és az értékirányultság. Az előbbi inkább eseti megnyilvánulást, az utóbbi tudatosan választott, vagy anélkül - pl. szokás, általános elterjedtség alapján - kialakult, az ember szellemét, érzelmeit, akaratát, magatartását és felelősségét átható és nagyrészt meghatározó, tehát internalizálódott beállítottságot, értékszemléletet jelent. Valamely közösség egészét és tagjait jellemző, a közösség - vallási, politikai, művészeti stb. - beállítottságát kifejező és működését rendszeresen befolyásoló értékszemléletet interiorizálódott értékirányultságnak nevezzük. Mind az egyéni értékszemlélet, mind pedig a közösségi értékirányultság meghatározza a tevékenység, a magatartás, a viselkedés, az életvitel, a működés milyenségét, tehát szabályozó szerepet tölt be. Ezért állíthatjuk azt, hogy az internalizálódott egyéni értékszemlélet és az interiorizálódott közösségi értékirányultság szabályozó, normatív hatású. A tapasztalatok alapján az az állítás is megalapozott, hogy az emberi közösségek követésre, érvényesítésre, alkalmazásra irányuló, lényeges értékfelfogásaikat gyakran szabályzatokba, rendelkezésekbe foglalják. Az értékeket megállapító, szolgáló, védő vallási, erkölcsi, jogi és illemnormák ezáltal értékhordozó szerepet töltenek be és eme rendeltetésük révén maguk is értékesek lesznek, eszközértékké válnak.
A liberális és a szociális jogállamiságot követő harmadik fejlődési szakaszként funkcionáló európai kontinentális alkotmányos jogállam előzményei, kortársi meghatározói és sajátosságai köréből nem mellőzhetjük az alábbiak kiemelését. A jogállamiságnak erre a szakaszára is hatást gyakorolnak az európai civilizáció és kultúra alapozó előzményei: az ókori görög demokrácia és a római arisztokrácia kultúrájának összetevői, a zsidó-keresztény hitelvek és erkölcsi normák, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás, a szocialisztikus eszmék, a II. világháború tengernyi szenvedései és a totalitárius, autoritárius önkényuralmi rendszerek reflexeiként nemzetközi összefogással kimunkált demokratikus alapelvek, tilalmak és alapjogok. Ezekhez kapcsolódnak a posztmodernnek nevezett időszak sok meglepetést okozó, újszerű és természetesen lezártnak korántsem tekinthető olyan előnyös és hátrányos megnyilvánulásai, mint a tudományos-műszaki fejlődés, az egyéni és közösségi életvitel számos elemének egységesülése, a nagyrészt elektronikus nemzetközi, illetve multinacionális tőke- és pénzpiac befolyásának fokozódása, a vallási, etnikai, kulturális, gazdasági differenciálódás és integrálódás egyidejű elmélyülése. Mindezeket a folyamatokat alterálja és dramatizálja számos hagyományos és újszerű veszély. Közöttük különösen súlyosak az élővilágot és benne az embert fenyegető környezetszennyezés, a természeti és műszaki katasztrófák, a közlekedési akcidenciák, a gyógyítható és gyógyíthatatlan fertőző és más betegségek, a szervezett és egyéb bűnözés terjedése, a szenvedélybetegségek és az addiktív megnyilvánulások gyakorisága, a szegényedés, a munkanélküliség, az infláció stb. Ezek a folyton ismétlődő jelenségek sokak számára súlyos megrázkódtatást, tragédiát, kiábrándulást, kétségbeesést okoznak. Az országok és a nemzetközi társulások felelős szerveit és személyiségeit pedig arra sarkallják, hogy az újszerű feszültségek és nehézségek közepette is keressék a veszélyek ellensúlyozásának, az elszenvedett sérelmek orvoslásának és az emberiség haladásának, boldogulásának feltételeit, eszközeit és követési módozatait.
2. Az előzmények, a tradíciók és a változékony korszakmeghatározók, különösen az előbbiekre is reagáló európai integrációs mechanizmus korszerűsítésére irányuló törekvések figyelembevételével és a fejlett államok szaporodó és gazdagodó alkotmányi értékeinek hatására az új demokráciák alaptörvényei a liberális, a szociális és jóléti jogállam bizonyos túlhaladott értékeit mellőzik, másokat módosítva fenntartanak és mindezeket új értékekkel egészítik ki. Az 1989-ben a rendszerváltó politikai erők megállapodásával megalapozott és azóta többször módosított magyar Alkotmány megfelelő tartalmi kereteket állapított meg a végbement demokratikus átalakuláshoz és a jelenleg is folytatandó fejlesztésekhez. Az így kialakult alaptörvényi keretek összetevőinek tartalmi kiegészítését azonban számos körülmény indokolja. Ezek között szerepelnek a korábbi és az újabb nemzetközi jogi és szupranacionális normák, így különösen az Európai Unió alapításáról szóló Maastrichti Szerződés, az Amszterdami Szerződés, az Európai Közösség alapításáról rendelkező, módosított Szerződés, az EU alkotmánytervezetei, az EU-nak a Nizzai Csúcsértekezletén 2000. december 7-én elfogadott, december 18-án kihirdetett, de nem kötelező Alapjogi Kartája (a továbbiakban: Karta), a fejlett országok és az új demokráciák alkotmányainak korszerű megoldásai, az Emberi Jogok Európai (strasbourgi) Bíróságának és a Luxemburgban működő Európai Bíróságnak a tagállamokra kötelező ítéletei és értelmezései, a nemzeti alkotmánybíróságoknak, közöttük a magyar Alkotmánybíróságnak az alkotmányi értékek tartalmát részletesen kifejtő és egyre gazdagító, kötelező doktrínái.
Az alkotmányozó hatalom által megállapított alkotmányi értékeknek tárgyi minőségük alapján két átfogó rétege különböztethető meg. Az első réteget azok a fizikai létezők és eszmei adottságok alkotják, amelyek értékes voltát az alkotmányozó hatalom elismeri és fenntartásukat, szolgálatukat, tiszteletüket, védelmüket alkotmányos erővel elrendeli. Ilyen értékek például az emberi élet és méltóság, bizonyos védetté nyilvánított természeti tárgyak és emberi alkotások, nemzeti és etnikai kulturális hagyományok, az alkotmányban megjelölt állami szervek, egyházak, politikai pártok, társadalmi szervezetek, oktatási és egyéb intézetek, a közrend, a közbiztonság, a közegészség, a közerkölcs, valamint az alaptörvény által biztosított alapjogok és alapkötelességek.
E teljességre nem törekvő felsorolás is érzékelteti, hogy az alkotmányi értékek körében nagy számban találhatók eleve létező, az alaptörvény által értéknek nyilvánított és védeni rendelt összetevők, valamint olyan elemek (pl. bizonyos szervezetek és szervek, valamint meghatározott alapjogok és alapkötelességek), amelyeket az alaptörvény létesít, illetve biztosít. Értéktani szempontból rendkívül izgalmas az a kérdés, hogy minek minősülnek azok az alkotmányi rendelkezések, amelyek az említett létezőket, adottságokat, minőségeket, jogosultságokat, kötelességeket nyilvánítják fenntartandó, szolgálandó, óvandó értéknek. Hangsúlyozom azt a megállapítást, hogy ezek az alkotmányi előírások mint eszközértékek, éppen a védett tárgyak szolgálata folytán maguk is értéknek tekintendők. Ennek alapján ezek az előírások alkotják az alkotmányi értékek második, ún. normatív rétegét. Az alkotmányi értékek tárgyi és normatív rétege értékes voltának megállapítása után a magyar Alkotmányból megítélésem szerint jelenleg hiányzó és az alaptörvénybe illő, ezért általános vagy részleges alkotmányreform révén az alaptörvénybe felveendőnek ítélt értékeket - a már ott szereplőkkel összefüggésben szemlélve - hat csoportban törekszem áttekinteni. Ezek a csoportok a következők: 1) alkotmányi alapelvek, 2) alkotmányi tilalmak, 3) emberi és állampolgári alapjogok, 4) alapkötelességek, 5) államcélok és állami kötelességek, 6) egyéb alkotmányi értékek. Az alkotmányi értékek felsorolt csoportjainak közelebbi bemutatása előtt már ehelyütt kiemelem azokat az újabb fejlődési irányokat és vonásokat, amelyek az említett nemzetközi, szupranacionális és néhány nemzeti jogi alapdokumentumban élesen kidomborodnak.
a) Elsőként említem közülük a szociális érzékenységet, a szolidaritást és a társadalmi igazságosság igénylését a növekvő szociális feszültségek hatékony enyhítése érdekében. Hangsúlyozást nyer a hátrányos helyzetűek, a sérültek, a kirekedtek, illetve kirekesztettek, a hajléktalanok, a nincstelenek, a testi és szellemi fogyatékosok, a betegek, az öregek, a gyerekek, a fiatalok és a nők, a sajátos nemi orientációjúak, a különös genetikai adottságúak, az etnikai és nyelvi kisebbségek tagjai sajátos jogainak meghatározása és egyenjogúságának garantálása, hátrányaik pozitív megkülönböztetéssel történő enyhítése. Az eltérő helyzetű emberek szükségleteinek differenciált jogi kezelése nyilvánul meg a fogyasztók és a különös szolgálatot teljesítők alapjogainak kimunkálására és meghatározására irányuló fellépésekben is. Erőteljes törekvés lett tehát az EU hatókörébe tartozó feladatok és problémák emberközpontú, polgárközeli kezelése, a hátrányos helyzetű közösségek és személyek sajátos nehézségeinek, gondjainak a körülményeket figyelembe vevő, differenciált gondozása. Mindez együtt szolgálja a fenntartható fejlődést, valamint az európai területi, társadalmi, gazdasági és szociális kohézió szilárdulását.
b) A 2001. szeptember 11-én elkövetett korszaknyitó terrorcselekmények és következményeik megerősítik az emberi életminőség oltalmára, a nemzetbiztonság, a közrend, a közbiztonság, a közegészség, az egészséges környezet védelmére vonatkozó anyagi, műszaki feltételek és kiterjedt jogi erőfeszítések fontosságát.
c) Markáns vonása az alkotmányi értékek fejlődési irányának az alaptörvénybe foglalt alapelvek, tilalmak, alapjogok és alapkötelességek erkölcsiesedése. A vallási és a szekularizált erkölcsök lazulásával, a súlyos visszaélésekkel, az emberi kapcsolatok eldurvulásával szemben nem folytatható hatékony küzdelem csupán a jellegzetes jogi eszközökkel. Mellőzhetetlen korszakunkban is az erkölcsi követelmények, szabályok, eszközök és felelősségi formák fejlesztése és alkalmazása, a közerkölcsök tiszteletben tartásának és a közszolgálati erkölcsi kódexek kidolgozásának alkotmányi előírása, valamint az e törekvések közjogi megalapozását szolgáló néhány erkölcsi alapelv, tilalom, követelmény alkotmányba iktatása.
d) A súlyos veszélyek, valamint a szaporodó alkotmányi alapelvek, tilalmak, alapjogok és alapkötelességek nagymértékben gyarapítják és mélyítik a nemzetközi és integrációs szervezetek, valamint az alkotmányos jogállam célkitűzéseit, feladatait, kötelességeit és az állami szervek felelősségét. Korszakunk olyan nagyszámú súlyos veszéllyel és káros megnyilvánulással terhelt, amelyek ellen sem az állam, sem a társadalom, és még kevésbé az egyén nem képes egyedül és eredményesen küzdeni. Korparanccsá (kategorikus imperativusszá) vált az állam, a társadalom, a közösségek és az egyének bizonyos törekvéseinek egyeztetése, korszerűen szervezett együttműködése, valamint a hatékony együttműködés anyagi, technikai és egyéb feltételeinek biztosítása.
e) Lényeges újszerű vonása az is a vizsgált alapértékek fejlesztésének, oltalmának és érvényesítésének, hogy a felelős nemzetközi, szupranacionális és nemzeti fórumok mellőzhetetlennek tekintik a fiatal generációk tartalmas nevelését, a közvélemény alapos tájékoztatását és annak felismerését, hogy a tapasztalható szociális és egyéb problémákat nemcsak a jogi és az erkölcsi eszközök tökéletesítésével kell enyhíteni, hanem körültekintő gondossággal és felelősséggel kell gyarapítani a veszélyek, a feszültségek, a hátrányok, a sérelmek mérséklésének anyagi, műszaki, eljárási és egyéb feltételeit is.
f) A nemzetközi és szupranacionális okmányokban, az alkotmányokban, a kódexekben és más jogi normákban megállapított alapértékek száma és tartalma hatalmasra növekedett. E körülményből okozatszerűen következik a vizsgált jogi alapértékek gyakori versengése, sőt esetenkénti ütközése. Ezért vált a nemzetközi alapjogi bíráskodás, a szupranacionális ítélkezés és különösen a nemzeti alkotmánybíráskodás alapvető funkciójává a kollízióba került alapértékek komplex kezelése, viszonyítása és érvényesülésük szakszerű arányosítása.
Alkotmányi alapelveknek minősülnek az alaptörvényben megállapított olyan elvek és követelmények, amelyek széles nyílásszögben általános útmutatásokat, fő irányokat, vezérfonalat, elvárásokat tartalmaznak és tág mozgásteret nyújtanak a címzettek számára a kivitelezés, a végrehajtás, az alkalmazás módozatainak kialakításában. Az alapelvek nemcsak a jogalkotás, a jogalkalmazás, a jogkövetés részére tartalmaznak támpontokat, konkrét tartalommal kitöltendő kereteket, hanem determinatív szerepet töltenek be az Alkotmány egyéb rendelkezéseinek konzisztenciája, az Alkotmány teljes normaállománya és egyes rendelkezései autentikus és autoritatív, tehát hiteles és kötelező értelmezésének koherenciája számára is. Metaforikus hasonlattal élve azt is mondhatjuk, hogy a korszerű alapelvek az Alkotmány építményének vázát, szilárdságot biztosító tartószerkezetét képezik és arra hivatottak, hogy egyértelműen kifejezzék az alkotmányos rendszer alapvető jellegét és biztosítsák sajátos összetevőinek harmonikus egybekapcsolódását.
Az alkotmányi alapelvek hatószférája természetesen igen eltérő. Az Alkotmányba iktatható alapelvek körében megkülönböztethetjük a magyar állampolgárságú társadalom egészéhez, az itt élő népességhez, az állam, illetve államszervezet egészéhez, az állam, a társadalom és a társadalmi közösségek viszonyához, a jogrendszerhez, az állami szervek némely csoportjaihoz, továbbá meghatározott jogágazatokhoz kapcsolódó, valamint bizonyos alapjogokhoz illeszkedő, azokat erősítő vagy kifejezetten alapjogot fakasztó és az egyéb alapelveket. Az alapelvek jelentős része az Alkotmány bevezető fejezetében elhelyezkedő, alapozó rendelkezések körébe illik és ezért itt fogalmazandó meg. Nem kizárt azonban, sőt logikus, hogy bizonyos alapelvek - így pl. a bírói függetlenség elve -, az Alkotmány tárgykör szerinti fejezetében nyerjenek megállapítást.
A népesség egészét érintő alapelvként szerepel a népszuverenitás, valamint a népi hatalomgyakorlás képviseleti és közvetlen gyakorlásának elve. A népszuverenitáshoz kapcsolódnak a parlamenti és a helyi önkormányzati választások anyagi és eljárási alapelveinek (pl. a választójog általánossága, egyenlősége, a választás közvetlensége vagy közvetettsége, a szavazás titkossága, a választások egyéni, kerületi vagy listás, többségi vagy arányos, esetleg vegyes rendszere), valamint a parlamenti képviselői mandátum ún. kötetlen, szabad jellemzői.
Az állam egészét érintő alapelvként szerepelhet a jogállam alkotmányos, demokratikus és szociális jellegének, egységes, (unitárius) szerkezetének, területi integritásának, határai sérthetetlenségének, a nemzeti és etnikai kisebbségi nyelvhasználatot nem korlátozó hivatalos nyelvnek, a hatalommegosztásnak és az államhatalmi ágak elválasztásának, a jogbiztonságnak, a bírói függetlenségnek, a szubszidiaritásnak és az állami tevékenység átláthatóságának elve. Ugyancsak ebbe a csoportba sorolhatjuk az egyházak és az állam elválasztásának elvét.
A demokratikus jelleg egyrészt magában foglal meghatározott tartalmi elemeket, másrészt pedig formai, tehát működésrendi és eljárási összetevőket. Egyik általános tartalmi követelménye a demokratizmusnak, hogy a közhatalmat gyakorló szervek és bizonyos politikai, társadalmi szervezetek vezető testületei jellegüktől függően felhatalmazásukat közvetlenül vagy közvetve a megfelelő népi, lakossági, társadalmi, közösségi forrásokból nyerjék és ezáltal megfelelő társadalmi legitimációval rendelkezzenek. A szoros értelemben vett társadalmi legitimáció nem mellőzhető a képviseleti testületek, szervek, intézmények létrehozásában. A képviseleti szervek társadalmi felhatalmazottságának demokratikus volta megköveteli, hogy a képviselteknek joga legyen és lehetősége nyíljon arra, hogy előre szabályozott szabad, nyilvános, törvényes, tiszta választási eljárásban döntsenek képviselőik kiválasztásáról.
A megfelelő társadalmi legitimációs rendszer további kelléke, hogy az ún. "kis és elszigetelt kisebbségek" is részesei lehessenek a társadalmi legitimáció kialakításának. A vázoltakból az is világosan kitűnik, hogy alkotmányos jogállami körülmények között a demokrácia, a demokratizmus nemcsak szorosan vett jogállami alapelv, hanem a társadalom politikai, érdekképviseleti, köztestületi és civil szervezetei életében és működésében is érvényesítendő követelmény. A demokratizmust ezért mind az államot, mind a társadalmat érintő alkotmányi alapelvként kell tiszteletben tartanunk és alkalmaznunk. Sajnos az Alkotmány nem tartalmaz e tekintetben megfelelő rendelkezést. Ennek hátrányos következményei esetenként - főleg némely politikai párt szervezeti felépítésében, működésében és a vonatkozó belső szabályozás antidemokratikus tartalmában, valamint a szükséges alkotmányossági védelem hiányában - tapasztalhatók. Ezért indokolt alkotmányi rangra emelni a demokratizmus alapelvét és követelményét a politikai pártok, a köztestületek, az érdekvédelmi szervezetek és a civil szervezetek szervezetében és működésében is.2
Részben jogrendszeri, részben polgári jogi alapelvként indokolt megállapítani a szabad verseny tisztességes jellegének követelményét. A verseny tisztességességének alapelve ugyancsak hiányzik az Alkotmány szövegéből. Alkotmányi megerősítést érdemel a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek jóhiszeműségének és tisztességének, valamint a méltányosságnak (vagyis a bona fidesnek és az aequitasnak) a követelménye, a mások és a másság iránti türelem és a hátrányos helyzetűek iránti szolidaritás elve. Az alapelvek között kellene rögzíteni az állam világnézeti semlegességének alapelvét, valamint azokat a követelményeket is, amelyeket az Alkotmánybíróság az egyházak és az állam elválasztásának tényéből és az állam világnézeti semlegességének elvéből vezetett le. Kiemelkedik ezek közül az az elvárás, hogy az állam nem azonosulhat kizárólagosan egyetlen világnézet és azon belül egyetlen vallás tanításaival sem, nem dönthet hitelvek igazságáról, nem alkalmazhat kényszert vallási normák és belső egyházi előírások érvényesítésére, nem hozhat létre állami szervet az egyházak irányítására és felügyeletére, továbbá, hogy az egyházi belső viták állami bíróság előtt nem peresíthetők. Ezeket a követelményeket azonban inkább az alább bemutatott tilalmak közé sorolhatjuk.
Az alkotmányi értékek körében jelentős csoportot alkotnak az alaptörvényben foglalt tilalmak. A tilalom fogalmából önként következik, hogy olyan kötelezést tartalmaz, amely valaminek a mellőzésére, elkerülésére, valamitől való tartózkodásra irányul. Az alkotmányi tilalmak címzettjeiként esetenként az állam egésze, meghatározott állami szervek, állampolgárok, közösségek, politikai és civilszervezetek stb. szerepelhetnek. Az államra és a közhatalmi (tehát az állami és az önkormányzati) szervekre vonatkozó tilalmak rendszerint az alkotmányban rögzített egyéb értékek (alapelvek, alapjogok stb.) védelmét szolgálják. Rendkívül jelentős megállapításként jegyezhetjük meg azt is, hogy az államra háruló tilalmak, mint kötelezettségek tiszteletben tartása az érintettek számára igényt, jogosultságot fakasztó hatást gyakorol. Az alkotmányi tilalmak értékes voltát alátámasztó tárgyköröket és a tilalmak értékes következményeit az alábbi példák érzékeltetik.
A hatalom erőszakos megszerzése és kizárólagos gyakorlása tilalmának, valamint a politikai pártok és az állam szervezeti egybekapcsolódása kizárásának nagy értékű védett tárgya az alkotmányos jogállami intézmények egész rendszere. Az alapjogok vonatkozásában kifejezetten az alkotmány állapítja meg azt az általános tilalmat, hogy alapvető jog lényeges tartalmát törvény - és természetesen más jogszabály - nem korlátozhatja. Az alapjogok harmadik személyek irányában megnyilvánuló hatása (Drittwirkung) egyben minden külső jogalanyt kötelez arra, hogy tiszteletben tartsa mások jogait és tiltja mások alapjogai érvényesülésének jogtalan zavarását.
A faji, vallási, politikai stb. gyűlöletre uszítás, az ilyen indíttatású diszkrimináció, ellenségeskedés, erőszak és agresszió nemzetközi jogilag is előírt, abszolút tilalma az emberiség ember által okozott eddigi szenvedéseinek legveszélyesebb forrását kívánja kiiktatni és egyben az egyik legáldásosabb értéket, a köznyugalmat, a békés, kellemes és tartalmas emberi együttélést szolgálja. Ennek jegyében nyilvánítja ki a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (a továbbiakban: Egyezségokmány) 20. cikke, hogy: "Minden háborús propagandát törvényben kell megtiltani. Törvényben kell megtiltani a nemzeti, faji vagy vallási gyűlölet bármilyen hirdetését, amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra izgat".
Alig szorul bizonyításra a kínzás, a kegyetlen, embertelen és megalázó büntetés, illetve bánásmód, továbbá a hátrányos tartalmú jogszabályok visszaható hatálya, a "nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege", a joggal való visszaélés, valamint a hatáskör elvonása és túllépése tilalmának értéket védő szerepe. A "ne bis in idem" tilalma az "ítélt dolog" tekintélyét védi és ezáltal a jogbiztonságot szolgálja. Magyarországon is tilos emberen hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni.
A magyar Alkotmányban is hasznosítandók a Kartának azok az újszerű rendelkezései, amelyek lényegesen bővítik a diszkrimináció tilalmának kritériumait és hatókörét. E dokumentum egyrészt kinyilvánítja, hogy az Unió tiszteletben tartja a kulturális, a vallási és a nyelvi többféleséget (22. c.), a 21. cikkben pedig a hagyományos (nemi, faji, bőrszín, etnikai és társadalmi származás, nyelv, vallás vagy hit, politikai vagy más vélemény, vagyon, születés) kritériumokon nyugvó hátrányos megkülönböztetésen túl tiltja a genetikai tulajdonságokon (genetic features), az életkoron, a szexuális irányultságon (sexual orientation), valamint a szellemi vagy testi fogyatékosságon (disability) alapuló hátrányos megkülönböztetést is. E cikk 2. bekezdése az Európai Közösséget alapító szerződés és az Európai Unióról szóló szerződés alkalmazásának keretében - e szerződések különös rendelkezéseinek érintetlenül hagyásával - külön is tilt bármiféle diszkriminációt az állampolgárság alapján.
Az orvostudomány és a biológia legújabb eredményeiből és lehetőségeiből származó veszélyek elhárítását célozzák a Kartának "A személyes integritáshoz való jog" c. 3. cikkében található tilalmak, amelyek az emberek szelekcióját célzó fajnemesítési gyakorlatokat (eugenic practices), az emberi test és testrészek árusítását, valamint az emberi lények klónozással történő megismétlését (reproductive cloning of human beings) tiltják. A Karta élén (5. c.) találhatók a rabszolgaságra, a jobbágyságra, a kényszermunkára és a munkakényszerre, valamint az emberkereskedelemre vonatkozó tilalmak is.
Lényegesen kiterjeszti a hátrányos megkülönböztetés tilalmának hatókörét az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről Szóló Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 2000. november 4-én Rómában elfogadott Tizenkettedik Kiegészítő Jegyzőkönyve. Az Egyezmény eredeti 14. §-a csak az Egyezménybe foglalt alapjogok tekintetében tilalmazta a felsorolt kritériumok alapján történő diszkriminációt.3 A 12. Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikke szerint az Egyezményben foglalt alapjogokon kívül bármely jogszabályban meghatározott jogok élvezetét is biztosítani kell a felsorolt szempontú megkülönböztetések nélkül. A jegyzőkönyv a partnerállamok valamennyi hatóságával szembeni tilalomként és kötelességként állapítja meg, hogy azok nem alkalmazhatnak az 1. cikkben meghatározott jellegű hátrányos megkülönböztetést.
Témánk szempontjából ugyancsak lényeges újszerű tilalmak és követelmények megvalósítását szorgalmazza az EU Tanácsának 2000. június 29-én elfogadott 43. sz. irányelve a személyek közötti, faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének végrehajtásáról. Ez az irányelv többek között kinyilvánítja, hogy a faji vagy etnikai származáson nyugvó megkülönböztetés alááshatja az EK-szerződés célkitűzéseinek megvalósítását, különösen a magasfokú foglalkoztatási szint és szociális védelem elérését, az életszínvonal és életminőség emelését, a gazdasági és szociális kohéziót, a szolidaritást, valamint a szabadság, a biztonság és az igazságosság érvényesülését. Előírja a dokumentum, hogy a benne foglalt célkitűzéseknek és tilalmaknak az olyan területeket is le kell fedniük, mint az oktatás, a szociális védelem, beleértve a szociális biztonságot és az egészségügyi ellátást, valamint az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Tilalmazza az irányelv a nők közvetett és többszörös megkülönböztetését is. Javasolja a tagállamoknak, hogy segítsék elő a párbeszédet a szociális partnerek között, valamint a nem kormányzati szervezetekkel. A tagállamoknak hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat kell előírniuk a jelzett tilalmak és kötelezettségek megsértőivel szemben. A vázoltakból logikusan fakad az a következtetés, hogy az új, illetve a módosítandó Alkotmányban nem mellőzhetjük a diszkrimináció tilalmának kiterjesztő újrafogalmazását a megkülönböztetési szempontok, a védett jogok és a védelem módozatai tekintetében egyaránt.
Alkotmányi tilalmat tartalmaznak az alaptörvénynek azok a rendelkezései is, amelyek bizonyos - pl. képviselői, köztársasági elnöki, alkotmánybírói, bírói stb. - tisztséget betöltőkkel szemben politikai, hivatali, gazdasági vagy magatartási összeférhetetlenséget állapítanak meg. Ezek a tilalmak arra irányulnak, hogy megelőzzék, illetve kiküszöböljék a közhatalom túlzott összpontosítását, az eltérő rendeltetésű funkciók és jogosultságok összefonódását, az érdekeltségből fakadó elfogultságot és visszaélést. Arra is hivatottak az összeférhetetlenségi tilalmak, hogy megkönnyítsék az olyan értékek érvényesülését, mint az érintettek hatékony ellenőrzése, egyensúlyozott működése és tartalmas kapcsolata.
Az emberi életre vonatkozó értékfelfogásra, valamint az Egyezmény Hatodik Kiegészítő Jegyzőkönyvének Magyarországra is kötelező előírására figyelemmel különösen jelentőssé vált a halálbüntetés tilalma. A holland alkotmány (114. c.) a halálbüntetés kiszabását, a román és a szlovák alkotmány [15. c. (3) bek., 21. § (3) bek.] mint büntetési nemet, a horvát alkotmány [21. c. (2) bek.] és a szlovén alkotmány (17. c.) a halálbüntetés létezését, a svájci alkotmány [65. c. (1) bek.] a politikai bűncselekmények miatti halálbüntetés kiszabását tilalmazza. Csak háború idején alkalmazható kivételes büntetésnek minősíti a halálbüntetést a portugál alkotmány [24. c. (2) bek.], a spanyol alkotmány (15. c.) és az olasz alkotmány [27. c. (4) bek.].
Magyarországon az Alkotmánybíróság 1990. október 31-én kelt határozatában alkotmányellenesnek minősítette a halálbüntetést és megsemmisítette a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. A Magyar Köztársaság által ratifikált és az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Európai Emberi Jogi Egyezmény Hatodik Kiegészítő Jegyzőkönyve egyrészt előírja, hogy "a halálbüntetést el kell törölni", másrészt tilalomként mondja ki, hogy "senkit nem lehet halálbüntetésre ítélni, sem kivégezni". Az 1995. évi II. tv. az Egyezségokmány 1989. december 15-én kelt Második Kiegészítő Jegyzőkönyvét inkorporálta. A jegyzőkönyv 1. cikkének tilalma szerint "a részes államok joghatósága alatt senkit nem végeznek ki". A Karta az élethez való jogról szóló 2. cikkében nyilvánítja ki, hogy senki nem ítélhető halálbüntetésre és senki sem végezhető ki, sőt több alkotmányhoz hasonlóan ez az okmány is kiköti, hogy "senki sem távolítható el, utasítható ki vagy adható ki olyan államnak, amelyben a halálbüntetés, a kínzás, az embertelen és megalázó büntetés vagy bánásmód komoly veszélye fenyeget". (A Kartának e rendelkezést tartalmazó 19. cikkében található a kollektív kiutasítás tilalma is.) Nyilvánvaló tehát, hogy a halálbüntetés egyesek által követelt visszaállítása az országra kötelező, illetve tiszteletben tartandó, idézett nemzetközi dokumentumok megszegésével, felmondásával és az ezekhez kapcsolódó következmények viselésével járna.
Az említett alkotmányok példája, a hivatkozott alkotmánybírósági döntés, valamint a Magyarországra is szigorúan kötelező nemzetközi jogi okmányok rendelkezései alapján tehát természetes az a következtetés, hogy a halálbüntetés tilalmát az új magyar Alkotmánynak tartalmaznia kell.
1. Az alapjogok az emberek, a polgárok, a közösségek alapvető szellemi, erkölcsi, politikai, élet- és egészségvédelmi, szociális ellátási, valamint anyagi lehetőségeit és védelmét garantálják, tehát számukra előnyös, kedvező hatásokat biztosítanak, ezért kétségtelenül alapértékeknek minősülnek. Az alapjogokat áthatja és egybefűzi bizonyos filozófiai finalitás: nevezetesen az emberi élet, méltóság és egészség védelme, a magánszféra sérthetetlensége, a személyi önrendelkezés és kibontakozás szolgálata, az állami önkény kizárása, továbbá a másság tudomásulvétele, kölcsönös elismerése és elviselése. E megállapításból az is következik, hogy az alapjogilag elismert másság megvetése, gyűlölete, az azzal szembeni uszítás és a legsúlyosabb szenvedések forrása, az erőszak, valamint az általuk okozott szellemi, lelki gyötrelem vagyis a félelem csak akkor csökkenthető, vagy előzhető, illetve szüntethető meg, ha az alapjogokban rejlő egyéni és közösségi politikai, erkölcsi, ellátási, vagyoni követelmények is valóra válnak. Korszakunk egyik globális jellemzője az emberi és az állampolgári alapjogok gazdagodása, egyetemesedése és egységesülése.4
Ez a számottevő eredményekkel rendelkező folyamat elsősorban annak következtében bontakozott ki, erősödik és gyarapszik napjainkban is, hogy a háborúk, valamint a totalitárius, autoritárius diktatúrák kegyetlenkedéseinek tanulságaként, az állami és egyéb hatalmi visszaélések, az önkény kiküszöbölésére és megelőzésére, valamint az ember mindenoldalú fejlődésének előmozdítására, továbbá más egyéni és közösségi célok szolgálatában a népek, a nemzetek egyesített erőfeszítéssel nemzetközi jogi okmányokban (nyilatkozatokban, szerződésekben, egyezményekben, egyezségokmányokban, kartákban) határozták meg az alapvető emberi és polgári jogokat. A részes államok pedig vállalták és vállalják, hogy ezeket a jogokat alkotmányozással, törvényalkotással, valamint az állami jogalkalmazás és végrehajtás eszközeivel, továbbá képzéssel, neveléssel és a megvalósulási feltételek megteremtésére irányuló változatos akcióprogramokkal érvényre juttatják. Az alapjogok katalógusa tehát univerzális és regionális nemzetközi okmányokba rögzítés révén túlnyomó részt nemzetközi és szupranacionális jogilag meghatározottá vált. Ez a körülmény egyben azt is jelenti, hogy a részesállamok alkotmányának, illetve alkotmányjogának alapjogi terjedelme és tartalma jelentős arányban a nemzetközi jogból, illetve az EU keretében az elsődleges és másodlagos közösségi jogból fakad. Előttünk áll az alkotmányos jogállamnak az az újszerű, a liberális és a jóléti jogállamiságot meghaladó vonása, amely az Alkotmány, illetve alkotmányjog alapjogi állományának nagyrészt nemzetközi és szupranacionális jogi meghatározottságában és a törvényalkotásnak, illetve a jogszabályalkotásnak a jelentős hányadában külső jogilag meghatározott tartalmú alkotmányhoz kötöttségében testesül meg. Ezekben a folyamatokban tehát összekapcsolódik az alkotmányos jogállam jogrendszerének nemzetköziesedése, szupranacionalizálódása és alkotmányosodása.
2. A történelem különböző időpontjaiban létrejött nemzeti és nemzetközi okmányok egymástól eltérő, többféle megfogalmazásban részesítik azokat a jogokat, amelyeket alapvetőnek, nélkülözhetetlennek minősítenek az ember, az állampolgár, az emberi és állampolgári közösségek léte, fejlődése és aktivitása szempontjából. Ezt az adottságot és a vele kapcsolatos problémákat az alapjogok többrétegű szabályozottsága szindrómájának nevezhetjük. Attól függően, hogy a vizsgált alapvető jogok közül melyek álltak a társadalmi küzdelem, az érdeklődés és az érvényesítés előterében, e jogoknak négy nagyobb csoportját különböztetjük meg.
a) A polgári átalakulás kezdetén a személyi szabadságjogokra, a tulajdon, a szerződéskötés és a verseny szabadságára, majd a közösségi vagy politikai szabadságjogokra,
b) ezt követően pedig szociális, kulturális és egészségvédelmi jogokra helyeződött a hangsúly. Mindegyik jogcsoport tartalmi gyarapodása mellett hosszabb ideje ismerjük már
c) az alapjogok ún. harmadik generációját, amelynek összetevői közé főleg a népek békéhez és fejlődéshez való jogát, a természeti javak emberi örökségének arányos hasznosításához való jogát, továbbá az egészséges környezethez, a tájékozódáshoz és tájékoztatáshoz való jogot soroljuk.
d) A biológia, a genetika, az orvostudományok szédületes fejlődése elkerülhetetlenné teszi az emberi lény életéhez, méltóságához és egyéb jogaihoz kapcsolódó, ún. bioetikai és biomedicinális normák, jogok, kötelességek és tilalmak kimunkálását, folytonos fejlesztését, elismerését és alkalmazását.
e) A fokozatos haladás és az elért eredmények ellenére nem lehetünk elégedettek sem nemzetközi szinten, sem a belső jogalkotás terén a nemzeti, etnikai, nyelvi kisebbségekre vonatkozó szabályozással és gyakorlattal.5
Anélkül, hogy az alapjogok vázolt csoportjainak bővítési lehetőségeire kitérnék, hasznosítási célzattal a Karta néhány újszerű alapjogi rendelkezésére hívom fel a figyelmet. A Karta külön cikkben (25. c.) nyilvánítja ki, hogy az Unió elismeri és tiszteletben tartja a korosodók jogát a méltóságteljes és független életvitelre, valamint a társadalmi és kulturális életbe való részvételre. Nevesítetten rendelkezik a Karta a fogyatékos személyeknek arról a jogáról, hogy kedvezményezettjei legyenek azoknak az intézkedéseknek, amelyek arra hivatottak, hogy biztosítsák függetlenségüket, valamint társadalmi és foglalkozási integrációjukat, illetve részvételüket a közösségi életben. (26. c.) A fogyasztók fontos jogosultságait alapozza meg a Kartának az az előírása, amely szerint az Unió biztosítja a fogyasztók védelmének magas színvonalát. (38. c.) Nagy a gyakorlati jelentősége a Karta ama rendelkezésének is, amely szerint az Unió elismeri és tiszteletben tartja a nemzeti szabályozás és gyakorlat által előírt általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz való hozzájutást, összhangban az Európai Közösségről szóló szerződéssel, annak érdekében, hogy előmozdítsa az Unió társadalmi és területi kohézióját. (36. c.) A gyermekek jogairól szóló, három bekezdésből álló 24. cikk rendelkezéseiből azt emelem ki, hogy mind a közhatalmi szervek, mind pedig a magánintézmények kötelesek a gyermekeket érintő minden tevékenységükben különös figyelmet fordítani a gyermeki érdekekre. Minden gyermek jogosult rendszeres személyes viszonyt és közvetlen kapcsolatot fenntartani mindkét szülőjével, feltéve hogy ez nem sérti a gyermeki érdekeket. Az ügy jelentőségét fejezi ki az a körülmény, hogy a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés általános tilalmán túlmenően a Karta külön is rendelkezik a férfiak és a nők egyenlőségéről a követező szövegezésben. "A férfiak és a nők közötti egyenlőséget biztosítani kell minden területen, ideértve a foglalkoztatást, a munkát és a fizetést is. Az egyenlőség elve nem akadályozza az olyan intézkedések fenntartását vagy elfogadását, amelyek sajátos előnyöket írnak elő az alulképviselt nem (under-represented sex) javára." (23. c.)
Figyelmet érdemel, hogy a Karta a házasságkötéshez és a család alapításához való jog meghatározásában nem utal a jogosultak (vagyis a férfi és a nő) nemi különbözőségére, hanem általános megfogalmazással azt nyilvánítja ki, hogy "a házasságkötés és a családalapítás joga biztosított az ennek gyakorlását szabályozó nemzeti törvények szerint". (9. c.) A személyes adatok védelméhez és tisztességes kezeléséhez való jog magában foglalja annak lehetőségét, hogy mindenki megismerhesse a rá vonatkozóan gyűjtött adatokat és elérje a hibás adatok kiigazítását. Kötelezővé teszi a Karta, hogy e szabályok érvényesülését független hatóság ellenőrizze. (8. c.) A tulajdonhoz való jogról rendelkező (17.) cikk szerint a törvény a szükséges mértékben kikötheti, hogy a javak az általános érdek figyelembevételével használhatók.
Bár a Karta az Unió polgárai számára biztosítandó jogok között határozza meg a jó közigazgatáshoz való jogot, megfelelő adaptálással az Alkotmánynak is biztosítania kellene mindenki jogát ahhoz, hogy ügyeit a közigazgatási szervek és a közjogi intézetek részrehajlás nélkül, méltányosan és ésszerű határidőn belül intézzék. Biztosítani kellene a meghallgatás jogát az ügyfelet érintő hátrányos egyedi határozatok meghozatala előtt, és azt is, hogy mindenki hozzájuthasson a rá vonatkozó iratokhoz, továbbá, hogy a kibocsátó szerv minden közigazgatási határozatot indokoljon.
A szociális és egészségvédelmi jogok jellegének különbözőségei folytán - az ILO, az Európa Tanács, az EK, illetve az EU keretében elfogadott számos és jelentős szociális jogi dokumentum6 követésével - valószínűsíthetjük, hogy az új Alkotmányban ötvözve alkalmazandó az alapelvek, a tilalmak, az államcélok, a törvényi szabályozás alkotmányi előírása, valamint néhány esetben konkrét alanyi alapjogok biztosítása. Alanyi alapjogként kellene - szerintem - rögzíteni az Alkotmányban pl. a szakmai képzéshez, a foglalkozás megválasztásához, a munkahelyek ingyenes közvetítéséhez, a munkahelyi tájékoztatáshoz és konzultációhoz, a különböző szintű kollektív szerződések tárgyalásához és megkötéséhez, a megelőző egészségvédelemhez és az egészségügyi alapellátáshoz, a munkavállaló egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez, a munkaidő maximálásához, a napi és heti pihenőidőhöz, a fizetett évi szabadsághoz, törvényben meghatározandó minimális alapbérhez és munkanélküli segélyhez, törvényben szabályozott nyugdíjbiztosításhoz, a munkával összefüggő balesetbiztosításhoz, bizonyos feltételek fennállása esetén szociális támogatáshoz való jogokat, valamint az érdekvédelmi szerveknek azt a lehetőségét is, hogy rászorult tagjaik jogi képviseletében a munkáltatóknál és a hatóságok előtt eljárjanak. Figyelembe veendőnek tartom a Kartának azt a rendelkezését is, amely a családi és a szakmai élet összeghangolása érdekében védelmet ígér az anyaság miatti elbocsátás ellen, fizetett anyasági szabadságot garantál, sőt az apa számára is lehetővé teszi, hogy hasonló szabadságot vegyen igénybe a gyermek születése, illetve örökbefogadása után.
Az Egyezmény és a Karta hasonló rendelkezéséhez igazodva az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó alapjogok között a magyar Alkotmány sem mellőzheti a habeas corpus szakszerű megfogalmazását a nem igazságszolgáltatási célzatú őrizetbe vétel esetére is, továbbá a szabadságvesztés büntetésének kizárólag bíróság általi alkalmazását, valamint a rászorulók ingyenes jogvédelemhez való jogának biztosítását abban az esetben, ha ez az igazságszolgáltatás hatékonyságához szükséges.
Az alapjogok alkotmányi szabályozásának kérdéseit vizsgáló szerzők és előadók gyakran fogalmazzák meg az alábbi kérdéseket: a) a nemzetközi okmányokban rögzített alapjogok közül melyek iktatandók az Alkotmányba és melyek törvénybe; b) az alapjogok kimerítő alaptörvényi rögzítésére irányuló törekvés nem teszi-e terjedelmes kódexé az Alkotmányt (holott a nemzetközi egyezmények kifejezetten nem írják elő ezeknek a jogoknak alaptörvényi garantálását, hanem csupán törvényi biztosítást kötik ki); c) hogyan történhet annak a dilemmának a megoldása, amely abban nyilvánul meg, hogy valamely alapjog tartalmát és korlátozási lehetőségeit Magyarország által elfogadott két vagy három nemzetközi okmány eltérően rögzíti. E kérdéseket érintő véleményemet tézisszerűen a következőkben fogalmazom meg.
1) Az alkotmányos jogállam alaptörvényének színvonala, értéke és tekintélye nagymértékben függ attól, hogy a standardizálttá vált alapjogokat megfelelő szövegezésben tartalmazza-e.
2) Az alkotmányba foglalt alapjogok helyzete, védelme és hatása lényegesen különbözik a törvényben rögzített egyéb jogokétól.
3) Alapjognak nemzetközi okmányokban történt eltérő megállapítása esetén a partnerállamokban sem az alkotmányi, sem a törvényi szabályozás nem hagyhatja figyelmen kívül a gazdagabb tartalmú nemzetközi jogi szövegezést.
4) Az alkotmányi, illetve törvényi szövegezés mindig lehet részletesebb és gazdagabb tartalmú, mint a nemzetközi jogi vagy a szupranacionális alapjogi előírás.
5) Az alapjogok belső jogi szabályozásának tiszteletben kell tartania a nemzetközi és szupranacionális alapjogi ítélkezés kötelező értelmezéseit is.
6) Szinte mindegyik nemzetközi alapjogi dokumentum tartalmazza azt a kikötést, hogy a benne foglalt jogok nem használhatók fel más nemzetközi vagy nemzeti okmányban biztosított jogok kijátszására.
Az alapjogok egyetemesedésével, szerepük és védelmük fokozódásával párhuzamosan gyakran merül fel az alapjogok és emberi vagy állampolgári kötelességek viszonyának problémája. E jelentős kérdéskomplexum feldolgozása több tanulmány, sőt önálló monográfia kereteit is kitölthetné. Ehelyütt csak a következő összefüggések és sajátosságok megfogalmazására szorítkozom.
a) Az alapjogok elsődleges kötelezettje - a jogok és kötelezettségek korrelatív összefüggésének képletében - az államszervezet. Az államra nemcsak a közvetlen címzett tartózkodási vagy teljesítési kötelezettsége hárul, hanem az ún. "horizontális Drittwirkung" elősegítésének, védelmének feladata is. Ezt egészíti ki a szabadságjogok és bizonyos egyéb alapjogok intézményes biztosításának állami kötelessége. Ez azt jelenti, hogy az államnak megfelelő jogi szabályozással, az érvényesülési feltételek ésszerű alakításával és hatékony védelemmel kell hozzájárulnia az alapjogok érvényesüléséhez.
Az alapjogok nemcsak ebben a kétoldalú jogviszonyban hatnak, hanem valamennyi jogalanytól tiszteletben tartást követelnek. Az emberi méltóság alapjoga, a személyiségi jogok, a személyi és más szabadságjogok az ember és az emberi közösségek léte és boldogulása szempontjából olyan értékeket, biztosítékokat tartalmaznak, amelyeknek hathatós érvényesülése nagy számú alanyi jogosultság, jogi és erkölcsi kötelesség valóra váltását igényli.
b) Az állam az állampolgárokra, illetve a területén tartózkodó emberekre az alapjogok tiszteletben tartása érdekében és más alkotmányi értékek szolgálatában, - anélkül, hogy ezeket az értékeket alkotmányellenesen korlátozná - kötelességeket állapíthat meg és szankciókat helyezhet kilátásba. Indokolt, hogy a legjelentősebb kötelességek tartalmi kereteit, így különösen: 1) az alkotmány és az alkotmányos jogszabályok követése, 2) mások alapjogai tiszteletben tartása, 3) a jogok rendeltetésszerű gyakorlása, 4) a tulajdonnak a közösségi érdekeket is tiszteletben tartó használata, 5) a közterhekhez való hozzájárulás, 6) az általános tankötelezettség, 7) a közegészség védelme, 8) a közrend és a közbiztonság elősegítése, 9) a természeti és a művi környezet védelme, 10) a katasztrófa-elhárításban való közreműködés, 11)a baleset áldozata iránti segélynyújtás, 12) az igazságszolgáltatásban való közreműködés (tanúzás, feljelentés stb.), 13) a közerkölcs tiszteletben tartása, 14) a szülők nevelési feladata, valamint a szülők és gyermekek kölcsönös támogatása kötelességének kereteit és főbb tartalmi összetevőit - utalva esetenként a részletező törvényi szabályozás feladatára - az Alkotmány szakszerűen meghatározza. 15) Az Alkotmányba illik ezen kívül a lelkiismereti szabadságból fakadó bizonyos választás lehetőségével enyhített honvédelmi kötelességek összetevőinek megállapítása is. A felsoroltak közül jelenleg az Alkotmány csak az 1), 2), 5) és a 6) pontban jelzett kötelességeket állapítja meg.
c) Korábban és jelenleg is sokan és sokat vitatták azt a kérdést, hogy milyen a viszony az alapjogok és az említett alapkötelezettségek között. Feltétele-e az alapjogok gyakorolhatóságának az alapkötelezettségek teljesítése. Erre a bonyolult kérdésre diktatórikus viszonyok között gyakran adtak kategorikusan igenlő választ, napjainkban pedig inkább tagadják ennek lehetőségét. Alkotmányos jogállamban valamely kötelesség elmulasztása természetesen nem vezethet alapjog megsemmisüléséhez. Az nem kizárt azonban, hogy meghatározott bűncselekmények elkövetőire kiszabható szankcióként bizonyos alapjogok gyakorlásának megszabott időtartamú korlátozása (pl. közügyektől eltiltás, szabadságvesztés büntetése) háramoljék.
Az alkotmányban rögzített államcélok és az állam alkotmányban megállapított alapvető kötelességei egyaránt kötik az államot. E két kategória jogkövetkezményei tekintetében mégis különbségek állapíthatók meg. Az államcélok szélesebb mozgásteret jelentenek a jogalkotó és végrehajtó szervek számára a megvalósítás eszközeinek, formáinak és módjának megválasztásában. Államcélként szerepel pl. az Alkotmányban a világ országaival és népeivel való együttműködés, az ország határain kívül élő magyarokkal való kapcsolat ápolása. Az alkotmányban rögzített állami kötelességek közelebbről megjelölt és ezért pontosabban számonkérhető feladatmeghatározást foglalnak magukban. A jelzett alkotmányi rendelkezések mindkét csoportja az új Alkotmányban fenntartásra, sőt gazdagításra érdemes.
Más alkotmányok kapcsolódó rendelkezései és a már kimunkált hazai elképzelések terén egyaránt bő választék áll rendelkezésre annak eldöntéséhez, hogy milyen tartalmú szövegezésben határozza meg az Alkotmány az állami szuverenitás bizonyos elemeinek átruházására és közös gyakorlására irányuló közhatalmi döntések alanyait, feltételeit és meghozásának rendjét, majd az EU tagság tényét és az ahhoz fűződő ún. közösségi hűség alapelvét, valamint az államnak, illetve a különböző állami szerveknek az uniós tagságból fakadó sajátos feladatait.
Az EU-hoz csatlakozás feladataival összefüggő vizsgálatok keretében többen logikusan valószínűsítették már a következőket: 1) a csatlakozás után az Országgyűlés bizonyos, a közösség kizárólagos hatáskörébe tartozó tárgykörökben egyáltalán nem alkothat törvényt; 2) a másodlagos közösségi jogi normák által szabályozott, illetve az európai bírósági döntéssel érintett tárgykörökben tiltott vagy korlátozott lesz a nemzeti jogalkotás; 3) az EU irányelvek keretet szabnak a hazai jogalkotásnak, illetve hatályos jogszabályok módosítására késztethetnek; 4) az Európai Bíróság a közösségi joggal ellentétesnek minősíthet bármely törvényt vagy egyéb jogszabályt, és egyben meghatározott tartalmú jogalkotási kötelezettséget is megállapíthat a tagállam számára; 5) a magyar bíróságok nem alkalmazhatják a közösségi jogba ütköző hazai jogszabályokat, és ezáltal sajátos normakontrollt gyakorolnak.7
Azt is feltételezhetjük, hogy a hazai alkotmánybíráskodás tekintetében hosszabb ideig időszerűek lesznek Németh Jánosnak, az Alkotmánybíróság második elnökének a Testület létrehozása 10. évfordulója alkalmából megfogalmazott következő megállapításai: "A Közösség alapító szerződése és intézményeinek jogalkotása adott esetben maga is, de leginkább a szükséges hazai implementációs vagy végrehajtási jogalkotás ki van téve az alkotmánybírósági vizsgálat lehetőségének. Ebben a kontextusban mutatkozik meg annak szükségessége, hogy a tagállami alkotmánybíráskodás ismerje és lehetőség szerint beépítse a tagállami alkotmány szerinti alapjogi gyakorlatába a közösségi jog vonatkozó kérdésben kialakult álláspontját, amit az Európai Bíróság állapított meg. A tagállami alkotmányból folyó alapjogi bíráskodási tartalmat és a közösségi jogból adódó alapjogvédelmi tartalmat kell a nemzeti alkotmánybíráskodásban minél harmonikusabb együttélést kialakítva kidolgozni. Ehhez alapvetően szükséges a közösségi jog vonatkozó részének - amit teljes egészében az Európai Bíróság esetjoga alakít - alapos és folyamatos ismerete".8
A hagyományos állami kötelességeken - pl. az alapjogok általános és intézményes védelmén, a tudományos, az oktatási és nevelési, a gyermek és ifjúságvédelmi, a szociális, egészségvédelmi és nyugdíjbiztosítási, a környezetvédelmi, az igazságszolgáltatási, a közigazgatási, valamint a honvédelmi rendszer meghatározásán és működtetésén, az általános infrastruktúra fejlesztésén - kívül indokolt a vállalt nemzetközi és közösségi jogi kötelességek teljesítésével az Alkotmányban megállapítani a fogyasztóvédelemnek, a monopóliummentes, plurális tömegközlési rendszer kialakításának, a független közszolgálati médiumok működésének, a különös védelem alá helyezett természeti értékek elért védettségi szintje megőrzésének, a fenntartható fejlődés szolgálatának és a katasztrófaelhárításnak feladatát. Alaptörvényi megerősítésre szorul az állami szervek és az állami alkalmazottak által feladatkörükben jogtalanul okozott károkért viselendő kárfelelősségnek, valamint az állami és önkormányzati alkalmazottak sajátos alkotmányhűségének kötelessége is.
Az alkotmányi rendelkezések vizsgált alakzatai között sajátos szempontú elemzést igényel az egyéb alkotmányi értékek megítélése. Egyéb alkotmányi értéknek az alkotmányban kifejezetten megjelölt olyan kategóriákat tarthatunk, amelyek nem minősülnek alkotmányi alapelvnek, tilalomnak, alapjognak, alapkötelességnek, államcélnak vagy állami kötelezettségnek. Bizonyos elvek, alapjogok, tilalmak és kötelességek, mint normatív értékek alaptörvényi meghatározása mellett a modern alkotmányok gyakran minősítenek meghatározott szerveket, intézményeket, viszonyokat, megnyilvánulásokat, minőségeket, természeti és művi tárgyakat alkotmányosan védendő értékeknek.
Ennek alapján egyéb alkotmányi értékek lehetnek a) a népek, nemzetek, országok, államok kölcsönös bizalmán és tiszteletén nyugvó általános béke, b) a belső társadalmi rétegek, közösségek közötti, valamint ezek és az állam közötti kölcsönös tisztelet, bizalom, érdekegyeztetés és együttműködés, c) az alapjogok és alapkötelességek alkotmányos érvényesülésén nyugvó pluralitás, tolerancia és szolidaritás, továbbá a nemzetbiztonság, a közegészség, a közrend, a közbiztonság és a közerkölcs, d) a haladó emberi, európai, nemzeti és etnikai kulturális örökségek, e) bizonyos természeti és művi tárgyak, f) az alkotmányban megjelölt állami szervek és intézmények, g) a vallásszabadságon nyugvó, az alkotmányba nem ütköző vallások és egyházak, h) az alkotmányi követelményeknek megfelelő politikai pártok, köztestületek, érdekképviseletek és civil szervezetek, i) a piacgazdaság, a család, a házasság, az ifjúság stb.
Bizonyos szervek, szervezetek, intézmények, megnyilvánulások, minőségek, természeti tárgyak és emberi alkotások alkotmányi értékkategóriává minősítése legfelsőbb normatív erővel fejezi ki az alkotmányozó, az állam, a társadalom értékszemléletét, ezáltal orientálja az Alkotmány címzettjeinek valamennyi megnyilvánulását. A különböző jellegű és tartalmú alaptörvényi rendelkezések konzisztenciájánál fogva kiinduló bázist és ösztönzést jelenthetnek, az ilyen tartalmú alkotmányi megállapítások is a jelzett értékkategóriák fennmaradását, érvényesülését, valóra váltását célzó fejlesztő vagy védelmi jellegű jogszabályalkotás és más állami, társadalmi erőfeszítés számára egyaránt. Fontos támpontul szolgálhatnak ezek az értékek is az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezéséhez, a felmerülő alkotmányossági kollíziók elbírálásához.
* * *
A vázoltak talán meggyőzően érzékeltetik, hogy az alkotmányi értékek körvonalazott lényeges összetevői a társadalom valamennyi rétege, csoportja és tagja számára előnyösek és ezáltal közös kincset, egybekapcsolódó, egységes értékrendszert alkotnak. Bármely alapelv, tilalom, alapjog, alapkötelesség, államcél, állami kötelesség, egyéb érték alaptörvényi rangra emelése ugyanis azzal a következménnyel jár, hogy az adott kategória alkotmánybírósági védelemben részesül és beszámítási pontként szerepel az alkotmányi rendelkezések alkalmazásának esetleges versengésében és a jogszabályok alkotmányosságának elbírálásában. Ez az értékrendszer olyan funkcionáló mechanizmus, amely lehetővé teszi a folytonos gyarapodást és tökéletesedést, valamint egyéb értékek létrejöttét. Az alkotmányi értékeket tiszteletben tartó társadalmi, politikai és állami rendszer tehát szükségképpen az értékteremtés, értékrendezés és értékvédelem állandó megvalósítója. ■
JEGYZETEK
1 Ld. különösen szerzőtől: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Osiris, Budapest 1998, valamint Értékek és értékelméletek. Társadalmi Szemle 1997. 5. sz.
2 Hosszabb idő óta sokrétű vizsgálódások és viták tárgyát képezik a demokratikus deficit megszüntetésének és a demokratizmus alkalmazásának módozatai az Európai Unió keretében is.
3 Hazánkban az Alkotmánybíróság terjesztette ki a hátrányos megkülönböztetés tilalmát az Alkotmányban biztosított alapjogokon kívül az egyéb jogosultságokra is. A hátrányos megkülönböztetés tilalmának sokrétű összefüggéseit ld. különösen Bokorné Szegő Hanna - Környei Agnes: A diszkrimináció tilalmának modern felfogása. Acta Humana (2001) 43. sz.
4 Az alapjogokra vonatkozó újabb szakirodalomból ld. Adám Antal: Az emberi jogok mint értékek. Acta Humana (1999) 34. sz.; Sári János: Alapjogok, Alkotmánytan II. Osiris, Budapest, 2001; Weller Mónika: Emberi jogok és európai integráció. Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány, Budapest 2000; Weller Mónika: Az Európai Unió Alapjogi Kartája. Acta Humana (2001) 43. sz.; Orgován Eszter: Vélemények az EU Alapjogi Chartájáról. Acta Humana (2001) 44-45. sz.; Horváth Zoltán - Sinka László: Az Alapvető Jogok Kartája. Európai Tükör 2001. 1. sz.; Chronowski Nóra - Petrétei József: Az Európai Unió alkotmánytervezete. Jura 2001. 1. sz.; Blutman László: Az alkotmányos és európai alapjogok viszonya. In: EU-csatlakozás és alkotmányozás. (Szerk.: Bodnár László) Szeged 2001, 13-66. o.
5 Ld. pl. Kovács Péter: A nemzetközi jogi kisebbségvédelem a 90-es években IV. A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának illeszkedése a kisebbségekre vonatkozó magyar jogi szabályozáshoz. Magyarország és Európa 1994. 6. sz.; uő.: Nemzetközi jog és kisebbségvédelem. Osiris, Budapest 1996; Szalayné Sándor Erzsébet: A kisebbségi kérdés előzményei és összefüggései a nemzetközi jogrendben. Regio. Kisebbségi Szemle 1998. 1. sz.; Péter Kovács: International Law and Minority Protection. Rights of Minorities or Law of Minorities? Akadémiai Kiadó, Budapest 2000; Nagy Károly: A kisebbségek jogi helyzetének szabályozása egyes európai alkotmányokban. In: EU-csatlakozás és alkotmányozás. (Szerk.: Bodnár László) Szeged 2001, 163-207. o.
6 Ld. különösen a Turinban 1961-ben elfogadott Európai Szociális Kartát, valamint a Karta 1991-ben elfogadott Módosító Jegyzőkönyvét, továbbá az Európai Közösségek keretében1989-ben elfogadott "A Dolgozók Alapvető Szociális Jogairól" szóló Közösségi Kartát.
7 Ld. különösen Felföldi Enikő: Az európai integráció magyar országgyűlést érintő alkotmányos vonatkozásairól. In: EU-csatlakozás és alkotmányozás. (Szerk.: Bodnár László) Szeged 2001, 67-132. o., valamint Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról (negyedik átdolgozott, bővített kiadás) Magyar Országgyűlés, Budapest 2001
8 Németh János: Az Alkotmánybíróság további működését befolyásoló körülmények. In: Tíz éves az Alkotmánybíróság. Budapest 2000. 60. o.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Ádám Antal, professor emeritus, ny. alkotmánybíró, Pécs
Visszaugrás
