"Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok - ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait - tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában."[1]
Az Európai Unió meghatározott elvek mentén felépülő és működő nemzetközi szervezet, amely elköteleződését fejezi ki a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvei mellett. Ezen elveket az EU nem kizárólag tagállamaival szemben és határain belül kívánja érvényre juttatni, hanem nemzetközi kapcsolataiban is meghatározó szerepet játszanak. Az EU integrációja során egy hat tagállamból álló egyesülésből a globális világ meghatározó szereplőjévé lépett elő, mely elsősorban gazdasági befolyással rendelkezett, de az elmúlt évtizedek során politikai akarata is komoly meghatározó erővel bír. Az EU által képviselt érdekek, értékek és elvek mértékadókká váltak. Az EU gazdasági befolyása, politikai ereje és földrajzi nagysága predesztinálja arra, hogy az emberi jogok, a béke és biztonság elősegítésének élharcosa lehessen, a kérdés azonban az, hogy megvan-e benne a potenciál, hogy érvényre is juttassa azokat. Ahhoz, hogy az EU által képviselt értékek érvényesülni tudjanak, az EU-nak egy jól működő emberi jogi politikára van szüksége, mely minden téren példamutató és kikezdhetetlen.
Napjainkban az EU politikái közül az emberi jogi politika az egyik legmeghatározóbb terület, amely alapjaiban határozza meg a szervezet teljes működését. Az integráció több évtizedes múltjában azonban az emberi jogok védelme, az alapjogvédelem és az emberi értékek nem minden esetben kapták meg azt a kiemelt figyelmet, melyet az adott terület megérdemel. A lisszaboni reformok azonban az EU emberi jogi gondolkodását magasabb szintre emelték és rendelkezéseivel egy olyan elv- és keretrendszert hozott létre, mely az emberi jogok védelmét és betartásának elősegítését helyezi a középpontba. A reformszerződés hatálybalépésével az emberi jogok központi szerepet kaptak, mely nem csak kitüntetett figyelmet jelent, hanem az EU más politikáit befolyásoló tényezővé lépett elő.
Az EU emberi jogi politikáját vizsgálva meg kell állapítani azonban, hogy a fentebb vázolt kitüntetett figyelem az integráció történetében nem volt jelen. Az EU fejlődéstörténetének elején a gazdasági érdekeknek volt döntő szerepe, a politikai integráció, és ezzel együtt a különböző közös politikák létrehozása csak a későbbiekben kapott hangsúlyt, így a külkapcsolatok terén is.
Az EU emberi jogi politikájának kialakulása különösen hosszú folyamatot vett igénybe, azonban e fejlődés és előrehaladás azt szemlélteti, hogy az emberi jogok egyik meghatározó védelmezője az Európai Unió és tagállamai. Meg kell azonban állapítani, hogy ez a szerep vitatható, habár a külkapcsolatok teljes egészét átfogja az emberi jogi gondolkodás, de az EU határain belül az emberi jogok védelme nem rendezett, számos nyitott kérdés maradt még megválaszolatlanul, mely aláássa az EU globális megítélését e téren.
Az EU gazdasági célok és meggondolások mentén épült fel - ez egyértelműen látszik is az alapítószerződéseken és az azokhoz kapcsolódó kiegészítéseken, módosításokon is. A gazdasági integráció fejlődése indukálta változások okán azonban az EU életében egyre fontosabb szerepet kaptak egyéb politikai szempontok is, mely megkerülhetetlenné tették, hogy új politikai irányvonalakat is kijelöljenek, és létrehozzanak közös politikákat, melyek nem csak az EU, hanem tagállamai viszonyait is nagyban befolyásolják.
Az emberi jogi politika meglehetősen fiatal területe az európai integrációnak, melynek alapjai azonban meglehetősen sok összetevőből állnak össze. Napjaink emberi jogi politikájának előzményei között szerepelnek a Szerződésekben foglalt emberi jogi vonatkozású rendelkezések, az Európai Unió Bíróságának jogfejlesztő gyakorlata, az Emberi Jogok Európai Bíróságának tevékenysége, illetve a tagállami hagyományok, amelyek együttesen szolgálták azt, hogy a Lisszaboni Szerződés egy egységes emberi jogi alapot alakíthatott ki, mely egységes elv- és keretrendszer mellett megfelelő kiindulási pontja lehet egy hatékony emberi jogi politika kialakításnak.
Az EU-t létrehozó alapító szerződésekben[2] emberi jogi vonatkozású rendelkezéseket ugyan találunk, de azok említés szintjén történő szerepeltetése[3] nem az emberi jogi gondolkodás kezdeti megje-
- 47/48 -
lenését bizonyítja, azok és gazdasági megfontolásból kerültek be a Szerződésekbe, ezt támasztja alá a kezdeti felfogás is, mely szerint az emberi jogok kérdésköre tagállami hatáskörbe tartozik.[4]
A Szerződések elég szűkmarkúan nyilatkoznak az emberi jogokról, azok első jelentős említése a Maastrichti Szerződés szövegében található, amely kimondja, hogy az Unió a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvein alapul, amely alapelvek közösek a tagállamokban.[5] Az EUSz nem részletezi azonban, mely jogokat ismer el és milyen tartalommal teszi ezt, hivatkozik azonban az 1950. november 4-én Rómában aláírt európai egyezmény által elismert, illetve a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból eredő jogokra és azok értelmezésére.[6]
Megállapítható tehát, hogy az EU meglehetősen széles körben ismerte el az alapjogokat, azok tartalmi meghatározását az egyezményből illetve a tagállamok gyakorlatából eredeztette, melyek konkrét megfogalmazására - uniós alapjogi szabályok hiányában - az Európai Unió Bírósága (EuB) hivatott. Az Amszterdami és Nizzai Szerződések módosítása már meglevő esetjogra építkezett, csak az Európai Bíróság létező -közösségi pillérben kifejtett - joggyakorlatát erősítette meg, az utalások továbbra is általánosak maradtak. Említést érdemel ugyanakkor a nizzai módosításokkal párhuzamosan elkészített és elfogadott - alábbiakban kifejtett - Alapjogi Charta.
Az integráció történetben az emberi jogokra a legnagyobb hatást az EuB joggyakorlata és jogfejlesztő tevékenysége gyakorolta. Egyre kevésbé szokás tagadni az EuB jogalkotó szerepét,[7] ugyanakkor gyakran éri kritika, hogy túllép jogértelmező szerepén és kvázi jogalkotást, jogfejlesztést[8] végez. Mind a gazdasági, mind a politikai integráció területén egyre többször jelent meg az alapjogok alkalmazásának szükségessége, melyre elsődlegesen az EuB joggyakorlata igyekezett megoldást találni értelmezései során. A bírói gyakorlat elsősorban a Közösségek jogi aktusaival szemben érvényesülő alapjogi védelmet fejlesztett ki, a tagállami aktusok csak annyiban képezték vizsgálódásának tárgyát, amennyiben azokra a közösségi jog végrehajtása, illetve alkalmazása érdekében került sor.
Az EuB eleinte elutasította az alapjogi tárgyú kérelmeket hivatkozva arra, hogy nincs hatásköre a tagállami alkotmányokban foglalt elvek megsértésére alapozott panasz vizsgálatára, azonban a '60-as évektől kezdve figyelembe vette az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteit, a '70-es évektől pedig a közösségi jogban "íratlanul benne rejlő"[9] alapvető jogok elméletének megfogalmazásával a Bíróság közvetetten foglalkozni kezdett alapjogértelmezéssel is. A bírói gyakorlat elsősorban a Közösségek jogi aktusaival szemben érvényesülő alapjogi védelmet fejlesztett ki, a tagállami aktusok csak annyiban képezték vizsgálódásának tárgyát, amennyiben azokra a közösségi jog végrehajtása, illetve alkalmazása érdekében került sor.
Az emberi jogok vonatkozásában meglehetősen visszás joggyakorlatot hozott a Costa kontra Enel[10] ügyben kimondott elv, mely szerint a közösségi jog elsőbbséget élvez a tagállami joggal szemben. Figyelemmel arra, hogy a korabeli közösségi szabályok híján voltak a közvetlen és írott alapjogi kontrollnak, azonban a tagállamok belső jogában az alapjogok már akkor is a legmagasabb szintű normák között helyezkedtek el, ez számos összeütközéshez vezetett. A fenti elvet az EuB az Internationale Handelgeselschaft-ügyben (1970)[11] is kimondta, mikor lefektette, hogy a közösségi jog még a tagállami alkotmányokkal szemben is elsőbbséget élvez. Megerősítette, hogy az alapvető jogok tiszteletben tartása a közösség általános jogelveinek szerves részét képezi, kimondta továbbá, hogy a jogok védelmének a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból kell merítenie, de a jogvédelmet a közösségi érdekek szem előtt tartásával kell biztosítania.[12] Az ügy az EuB és a német alkotmánybíróság - valamint más szempontból az elsőbbség elvének és az alapjogok védelmének -nagy összeütközését hozta magával.[13] Az NSZK Alkotmánybírósága 1974-ben kimondta, hogy "addig amíg" - innen az ítélet elnevezése, a Solange -"a közösségi jog nem biztosít az alapjogoknak a német alkotmánnyal azonos szintű védelmet, addig az Alkotmánybíróság fenntartja magának a jogot a közösségi jogi aktusok alapvető jogok szempontjából történő ellenőrzésére."[14]
Az igen éles "kritika" hatására és a gazdasági integráció széleskörű elterjedésével a Közösség vezetése fokozatosan felismerte, hogy az emberi jogok kérdését nem lehet megkerülni. Az EK Bizottsága 1979-ben kiadott egy memorandumot, melyben szorgalmazta az Európai Gazdasági Közösségnek az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez való csatlakozását, azonban előrelépés az ügyben ugyan nem történt, helyette egy saját emberi jogi katalógus elkészítése került napirendre.
A fentiek mellett az EuB jogfejlesztő tevékenységbe kezdett, hangsúlyozva, hogy az Unió alapelvei tartalmazzák az emberi jogokat, e munka hatására a jogvédelem olyan szintre jutott, amely a német alkotmánybíróságot korábbi döntésének visszavonására késztette, ezzel is elismerve, hogy a közösségi jog tiszteletben tartja az alapvető emberi jogokat s mindaddig ameddig ez így marad, a német AB nem kontrollálja a közösségi aktusokat.[15]
Látható, hogy az EuB-nak az alapjogi szempontok európai integrációban való megjelenésében meghatározó szerepe volt, az Alapjogi Chartához való
- 48/49 -
viszonya és annak jelentősége is alapvető fontosságú az emberi jogok uniós fejlődése szempontjából, továbbá az Emberi Jogok Európai Bíróságával kialakított kapcsolat is fontos tényező az Európai Unió alapjogvédelmi rendszerében.
Az emberi jogi politika egyik alapköve az Európai Unió Alapjogi Chartája, mely az első alapjogkatalógus, amely a tagállamok akarata alapján az Unió legitimációs bázisának tekinthető. A katalógus a legújabb nemzetközi jogfejlődést nagymértékben tükröző jogokat tartalmazza, a liberális alapjogok mellett kiterjed az alapvető szociális, kulturális és politikai jogokra. Meg kell azonban említeni a legalapvetőbb jogtételt, melyre mind az EUSz, mind az Alapjogi Charta utal, hogy az uniós jogban biztosított alapjogok védelme csak a Szerződések alkalmazási körében - az uniós tevékenység határai között - érvényesül. A Charta 51. cikk (2) bekezdése utal arra, hogy nem lehet úgy értelmezni, mint ami az unió hatásköreit szélesítené, vagy újakat alkotna.[16] Szerződések és az Alapjogi Charta nem terjeszti ki az uniós hatásköröket oly módon, hogy általában biztosítaná az alapjogok védelmét, mint ahogyan azt az Emberi Jogok Európai Egyezménye teszi. "Az alapszabadságok - az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása"[17] - elsősorban és főként a tagállamok korlátozó intézkedéseivel szemben érvényesíthető jogok. Az EU összes tevékenységi területére kiterjedően (főként az Unió intézményeivel szemben) érvényesítendő alapjogok és a közösségi jog által (főként a tagállamokkal szemben) garantált gazdasági alapszabadságok közötti áthidaló funkciót esetenként a diszkrimináció tilalma látja el. Amennyiben ugyanis egy tagállam közösségijog-ellenes, korlátozó intézkedésének indoka az eltérő tagállami állampolgárság, ez a tény megalapozhatja valamelyik gazdasági alapszabadság sérelmét.
Az Alapjogi Charta hét fejezetben szabályozza az emberi jogokat - összesen 54 cikkben -, melyek tartalmazzák az Európai Unió alapvető értékeit, és az uniós polgárok polgári, politikai, gazdasági és szociális jogait. Hat fejezet a jogok különböző fajtáival foglalkozik, az utolsó pedig meghatározza a Charta hatályát, illetve az értelmezését irányító alapelveket. A Charta egyik fontos sajátossága a jogok egyedi csoportosításában rejlik - sorrendben a méltóság, a szabadság, az egyenlőség, a szolidaritás, a polgárok jogai és igazságszolgáltatás -, mivel felhagy a polgári és politikai jogok, illetve a gazdasági és szociális jogok közötti hagyományos különbségtétellel, megtartja azonban a jogok és alapelvek közötti egyértelmű különbségtételét.
A Charta saját eljárásjogot, érvényesítési mechanizmust azonban nem tartalmaz. Az alapjogok betartásának kikényszeríthetősége nem biztosított, csak a már meglévő eszközökkel történik, melyek az alábbiak, az uniós polgár személyes érintettsége esetén a luxemburgi bírói testületek előtt folyamodhat közvetlen kereset formájában jogorvoslatért, másrészt pedig a nemzeti bíróságok előtti, a nemzeti jogok szerint nyitva álló eljárásokban lehet az alapjogokra hivatkozni.
Az EuB jogalkalmazása során kialakította azokat az elveket, melyek az alapjogok védelmére vonatkoznak eljárásaiban, az alapító szerződések kellő iránymutatása híján, a tagállamok közös alkotmányos hagyományaira és a tagállamok által kötött nemzetközi emberi jogi egyezményekre - mindenekelőtt az Európai Emberi Jogi Egyezményre - támaszkodott. Az EuB alapjogvédelmi tevékenységével európai szinten a kilencvenes évekre kettős nemzetközi emberi jogi ítélkezési rendszer alakult ki. Az EuB jogalkalmazása során erős alapjogvédelmi gyakorlatot alakított ki, melynek hatása erősen fejlesztette az alapjogvédelmet, illetve az emberi jogi gondolkodást, ugyanakkor eljárása során gyakran hivatkozza meg az EJEE egyes rendelkezéseit és az EJEB döntéseit. Eljárása során igazodott a strasbourgi bíróság megváltozott vagy a későbbiekben kifejezetten megmutatkozó esetjogához, és figyelembe vette és veszi az ott kibontakozó joggyakorlatot, ezáltal a két fronton feltűnő európai szintű alapjogvédelem egységes képet kezdett mutatni.
Mindamellett, hogy az Alapjogi Charta elfogadásával - és elsődleges jogba történő beemelésével - az EU és ezzel az EuB rendelkezésére áll egy a védendő alapjogokat tartalmazó, kötelezően alkalmazandó dokumentum, az emberi jogok védelme nem nevezhető teljesnek. Kijelenthető ez arra hivatkozással, hogy az európai polgároknak nincs lehetősége az EuB-hoz fordulni abban az esetben, ha a tagállam jogorvoslati lehetőségeit kimerítették, ez a garancia csak az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatlakozott tagállamok polgárait illetik meg, de ez egy Unión kívüli eljárást eredményez, melynek eredményeként a döntés az uniós belső jogra is hatással lehet. Az EJEE-hez való esetleges csatlakozás már korábban az EU napirendjén volt, de a Lisszaboni Szerződés már deklarálta is azt, mikor kimondja, hogy az Unió csatlakozik az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez.[18]
Az emberi jogok védelme az EuB ad hoc módon történő jogfejlesztésével, illetve az Alapjogi Charta uniós jogba történő beemelésével magasabb szintre
- 49/50 -
lépett, korántsem tekinthetjük kielégítőnek a jelenlegi állapotot, hiszen a Charta bár kötelező erővel bír, inkább egyfajta eligazodást segítő térképként működik, mintsem komplex rendszerként (Douglas-Scott 2011)[19]. Az EJEE-hez történő uniós csatlakozás az EU emberi jogi rendszerének újabb mérföldköve lenne, amellyel magasabb szintre léphetne az uniós alapjogvédelem és egységesebb kép formálódna ki, s ezzel teljessé válhatna az EU alapjogvédelme.
Annak ellenére, hogy a Lisszaboni Szerződés deklarálja az EJEE-hez történő csatlakozást, ezen aktus még nem jött létre. A tény, hogy EU egyes emberi jogi döntéseit egy rajta kívül álló nemzetközi szervezet vizsgálja számos támogatót, mindazonáltal számos ellenzőt is szerzett magának.
Az EJEE-hez történő csatlakozás már a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt is kérdésként merült fel az integráció történetében, viszont pont az EuB volt az, aki mindmáig ellenzi a csatlakozást annak ellenére, hogy eljárásában, ahogy fentebb is szerepel, nagymértékben támaszkodik az EJEB döntéseire.
Az EuB 2/94. számú tanácsadó véleményében[20] kimondja, hogy az Európai Unió az alapító szerződések, illetve az Európai Unióról szóló szerződések módosítása nélkül nem csatlakozhat az Európa Tanácshoz, mivel nincs rá felhatalmazása. A Maastrichti szerződést követően az Amszterdami Szerződés bővítette a szerződés által garantált emberi jogi garanciák körét és még több emberi jogi vonatkozású rendelkezést iktatott be, habár magát a csatlakozást továbbra sem tette lehetővé. Az egyezményhez csatlakozás kizárólag államok számára állt nyitva: "Az Egyezmény az Európa Tanács tagjai számára áll nyitva, aláírásra."[21] Az Európa Tanács kimondja, hogy alapokmánya csak a tagjaira vonatkozik, kizárólag államokat nevez meg, mint szerződő feleket: "egy szervezet, amely közelebb hozza egymáshoz az európai államokat."[22]
Az Unió csatlakozása egy újabb mérföldkő lehetne a jogi integráció történetében, hiszen ezzel mind az unió polgárainak, mind a vállalkozásoknak lehetősége lesz arra, hogy az EJEB-nél egyes uniós intézmények jogaikat csorbító - kétségtelenül a mindennapi életben egyre fontosabb szerepet betöltő - cselekedeteivel szemben felülvizsgálatot kérjenek.[23] A fennálló akadályok egyikét az EJEE-hez csatolt 14. számú kiegészítő jegyzőkönyve hárította el. A jegyzőkönyv nem csak feljogosítja az Uniót a csatlakozásra, hanem egyenesen kötelességévé is teszi azt: "Az Unió csatlakozik az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez." A másik akadály 2010-ben hárult el (Bargiotti 2010)[24], a 14. számú jegyzőkönyv életbe lépésével, mely expressis verbis lehetővé tette az Európai Unió csatlakozását. A jegyzőkönyv 17. cikkének értelmében az EJEE 59. cikk (2) bekezdését a következő kitétellel kell módosítani: "Az Európai Unió csatlakozhat a jelen egyezményhez."[25]
Az Unió ezzel a megoldással azonban nem az Európa Tanács tagja lesz, csupán az EJEE-ét aláíró, részes fél. Ebből következően az Unió részvétele és képviselete az Európa Tanács testületeiben - köztük a Strasbourgi Bíróságban -, külön megállapodást igényel, ilyen kérdés az Unió bírájának jelölésére vonatkozó szabályok, valamint annak jogállása[26]. A csatlakozást követően az EJEE - mint az összes többi nemzetközi szerződés - az Unió jogforrási hierarchiájában, az elsődleges és a másodlagos jogforrások között fog elhelyezkedni; ennek megfelelően nem lehet ellentétes a primer joggal, viszont elsőbbséget sem fog élvezni a másodlagos joggal szemben[27]. A csatlakozás vizsgálata során az EuB rámutatott arra, hogy a csatlakozás magasabb szintre emelné az alapjogvédelem uniós rendszerét, erre tekintettel a Chartát összhangba kell hozni az EJEE rendelkezéseivel és eszközrendszerével.[28]
A csatlakozási tárgyalások 2010-ben kezdődtek meg, melyek végül a Csatlakozási Megállapodás Tervezet (CsMT) megalkotásához vezettek. A Bizottság 2013-ban az EUMSZ 218. cikk (11) bekezdésének megfelelően az EuB véleményét kérte a megállapodás-tervezet uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően, az EuB a 2/13. számú véleményében[29] kimondja, hogy a CsMT ellentétes az EU joggal. Az EuB döntése számos kritikát kapott, melynek okán többen hangoztatták, hogy az emberi jogok európai védelmében jelentős visszalépés történt.[30]
Az EuB csatlakozási szerződést illető aggályai a következőképpen összegezhetők, azok vagy az EU-s jog autonómiájára jelentett fenyegetéssel, vagy az EuB kizárólagos hatáskörével kapcsolatosak. A csatlakozással az EJEE az uniós jog szerves részét képezné és így kötné az uniós intézményeket. A csatlakozással az EJEB az Unió jogrendszerének részévé válna, így szabadon álló forrásává válik az uniós emberi jogi szabályozásnak, ezzel döntéseinek kötelező ereje lesz az Unió területén és intézményein belül, beleértve az Európai Bíróságot is.[31] Ebben az esetben az Unió "külső ellenőrzés alá kerülne, amelynek tárgya az EJEE-ben foglalt jogok és szabadságok tiszteletben tartása. Az EuB - idézve a Kadi-ügyben megállapítottakat[32] - egy nemzetközi szerződésnek nem lehet kedvezőtlen hatása közösségi jogrendszer autonómiájára nézve. Emellett a csatlakozás nem korlátozhatja az EU és intézményei belső hatásköreinek gyakorlását az EU-s joganyag értelmezésében.[33]
A Lisszaboni Szerződés az emberi jogok tekintetében egy egységes elv- és keretrendszert állított fel, hatálybalépésével az emberi jogok az EU politikáinak középpontjába kerültek, hiszen a szerződés
- 50/51 -
vezérelvként határozta meg az emberi jogoknak történő megfelelést.
Az EUSZ-ben foglaltak alapján az EU a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásának értékein alapul.[34] Az EUSz az EU külpolitikájának célkitűzéseiként határozza meg a szegénység felszámolását és az emberi jogok, különösen a gyermekek jogainak védelmét, illetve a nemzetközi jog szigorú betartását és fejlesztését, így különösen az ENSZ Alapokmányában foglalt alapelvek tiszteletben tartását. Az Unió a nemzetközi szintű fellépései során EUSz-ben meghatározott elvek alapján az abban foglalt célkitűzések megvalósítására törekszik,[35] nemzetközi kapcsolatai során érvényre juttatja értékeit és érdekeit, továbbá hozzájárul polgárainak védelméhez.[36]
Azzal, hogy az Európai Unió elismeri az Alapjogi Chartájában foglalt jogokat, szabadságokat és elveket, illetve kijelenti, hogy a Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések, azt az uniós intézményeknek, szerveknek és tagállamoknak nem csak az EU belső politikáiban, hanem a külkapcsolataiban is tiszteletben kell tartaniuk. Ezzel párhuzamosan e rendelkezés az EU-val csatlakozási szerződést aláíró országoknak és az azt kötni kívánó országoknak is kötelezővé teszi a Chartának való megfelelést és annak tiszteletben tartását.[37]
Az egységes elv- és keretrendszer, ahogy az előbbiekből következtethető az Unió külkapcsolataira is vonatkozó szabályozás, azonban mindezt megerősíti az EUSz 21. cikke is, mikor kimondja, hogy az Unió nemzetközi szintű fellépése azon elvekre épül, amelyek létrehozását, fejlődését és bővítését vezérelték. Külső tevékenysége arra irányul, hogy ezek érvényesülését a világ többi részén is előbbre vigye; ezek az alapelvek a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és alapvető szabadságok egyetemes és oszthatatlan volta, az emberi méltóság tiszteletben tartása, az egyenlőség és a szolidaritás elvei, valamint az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt elvek és a nemzetközi jog tiszteletben tartása.[38]
Az Unió külső tevékenysége során többek között törekszik arra, hogy nemzetközi együttműködései során megvédje értékeit, alapvető érdekeit, biztonságát, függetlenségét és integritását, illetve megszilárdítsa és erősítse a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat és a nemzetközi jog elveit.[39]
Az EUSZ és EUMSZ emberi jogokra vonatkozó rendelkezéseit vizsgálva azonban megállapíthatjuk, hogy azok általánosan, részben teoretikusan fogalmaznak. A Szerződés konkrétumokat az emberi jogok védelme vonatkozásában nem határoz meg, nem szabályozza egyértelműen a belső alapjogvédelmi rendszert sem. Az Alapjogi Charta elsődleges jogba emelése és az emberi jogok védelmének kijelentése mellett nem mutat irányt. Az EJEE-hez való csatlakozás ugyan a belső jogvédelmet magasabb szintre emelné, amely kellő alapot nyújtana a külpolitikát befolyásoló emberi jogi megfelelés kikényszeríthetősége végett. Ugyan a Lisszaboni Szerződésnek nem feladata részletekbe menően szabályoznia az emberi jogok védelmének rendszerét, de amennyiben kijelenti, hogy az alapvető, egységesen elfogadott emberi jogok az integráció egyik alappillére és ennek védelme mind belső, mind külső tevékenységét befolyásoló tényező, akkor kellő részletességet várhatnánk annak szabályozásában.
Figyelemmel arra, hogy az EU elsődleges joga nem rendelkezik az emberi jogok védelmének kellő szabályozásáról, az uniós szabályozás egyéb szegmenseire hárul a feladat, hogy részleteiben mutasson irányt.
Az Európai Tanács 2012. június 25-én elfogadta az emberi jogokra és demokráciára vonatkozó stratégiai keretet[40] egy kiegészítő cselekvési tervvel. Az elfogadottak meghatározzák azon elveket, célkitűzéseket és prioritásokat, melyek az uniós politikának következetességét és hatékonyságát biztosítják, magukban foglalva az emberi jogok valamennyi uniós politikába való integrálását. A terv rámutat arra, hogy egy emberi jogokért felelős különleges képviselői[41] tiszt rendkívül fontos szerepet játszhatna az uniós emberi jogi politika hatékonyságának és ismertté tételének fokozásában. A tervben a Tanács kifejti továbbá, hogy a megfelelő uniós védelem érdekében a Tanácsnak hatékonyan együtt kell működnie a Parlamenttel, illetve a Bizottsággal, továbbá az Uniónak az emberi jogok és demokrácia területén együtt kell dolgoznia partnereivel, nemzetközi szervezetekkel és a világ egyéb szereplőivel is.[42]
A terv II. melléklete tartalmazza az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó uniós stratégiai keret részletezését. A stratégiai keret kiterjed az emberi jogok és demokrácia uniós politikában való megjelenésére, kifejezi, hogy az emberi jogok egyetemesen alkalmazandó jogi normák, a demokrácia pedig egyetemes törekvés; ezeket nem szabad adottnak tekinteni és előmozdításuk érdekében az Unió határozottan törekszik még többet tenni azért, hogy azok mindenki számára nyilvánvalóvá váljanak.[43]
A terv kitér arra, hogy az Unió és tagállamai nem csak saját területükön tartják tiszteletben az emberi jogokat és igyekeznek előmozdítani azok érvényre jutását, hanem külkapcsolataik során is. Az Unió célja, hogy a világon mindenütt megakadályozza az emberi jogok megsértését, továbbá, az esetleges jogsértések bekövetkezése esetén biztosítsa, hogy a
- 51/52 -
sértettek bírósághoz fordulhassanak és jogorvoslattal élhessenek, és a felelősök elszámoltatása megtörténjen. Ennek érdekében az Unió felhívja partnerei figyelmét, hogy tartsák tiszteletben az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglalt rendelkezéseket, továbbá ratifikálják és hajtsák végre a kulcsfontosságú nemzetközi emberi jogi szerződéseket és mozdítsák elő az azokban foglaltakat. Az Unió elkötelezi magát, hogy fokozni fogja a nemzetközi partnereivel a demokrácia előmozdítása érdekében folytatott munkát.[44]
A terv mindamellett, hogy kifejezi az Unió törekvéseit és elkötelezettségét az emberi jogok tekintetében, kiemeli azon prioritásokat, melyek megvalósulása elsődleges szempontot képez e cselekvése során. E területek a halálbüntetés elleni fellépés, emberi jogi párbeszédek előmozdítása, a gyermekek jogainak védelme, a kínzás és más kegyetlen bánásmód elleni fellépés, a fegyveres konfliktusok által érintett gyermekek védelme, az emberi jogi jogvédők védelme, a nemzetközi humanitárius jog betartása és betartatása, a nők és lányok elleni erőszak leküzdése, a vallás és a meggyőződés szabadságának előmozdítása, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) személyek jogainak védelme, továbbá az online és offline véleménynyilvánítás szabadságának előmozdítása.[45]
A stratégiai keret ugyan több helyen kifejezi, hogy az Unió külpolitikája során törekszik az emberi jogok és a demokrácia elősegítésére, azonban külön foglalkozik a kétoldalú partnerkapcsolatokról és az Unió szomszédságpolitikája során követendő irányvonalról. Ez alapján az Unió harmadik országokkal- a stratégiai partnereivel - fenntartott kapcsolatai középpontjába fogja helyezni az emberi jogok kérdését, teszi ezt úgy, hogy az adott ország körülményeihez igazítja politikáját, ennek érdekében országspecifikus emberi jogi stratégiát dolgoz ki. Az Unió harmadik országokkal folytatott párbeszédei során kiemelt figyelmet szentel az emberi jogi kérdéseknek, célja, hogy e párbeszédek eredményre vezessenek. Ennek előmozdítása érdekében támogatja azon törekvéseket, melyeket a partnerország az emberi jogok érvényesülése érdekében tesz, illetve a megkötött megállapodásokba foglalt emberi jogi záradékára tekintettel az esetleges szankciók, intézkedések megtételétől sem riad vissza. A szomszédságpolitika területén határozottan elkötelezi magát az emberi jogok köré szerveződő, helyi irányítású átfogó politikai reformok programja mellett, beleértve a "többet többért" elv alkalmazását is. Ennek okán az emberi jogok érvényesülése továbbra is az uniós bővítési politika központi elemét fogja képezni.[46]
Az Unió emberi jogi stratégiája a multilaterális szervezetekkel kapcsolatban is tartalmaz szabályozásokat, mely értelmében a velük fenntartott kapcsolatok sarokkövévé emeli az emberi jogok előmozdítását. A terv kitér az ENSZ-szel és szervezeteivel fenntartott kapcsolatokra, az Európai Tanács és az EBESZ munkájára, de más regionális szervezetekkel fennálló kapcsolatokra is.[47]
A stratégiai kerethez fűzött cselekvési terv célja a keret kellően rugalmas módon történő végrehajtása, figyelemmel az uniós politikai- és a külső tevékenységek során kialakult eszközökre.[48]
A cselekvési terv 7 főpontban és 36 alpontban határozza meg azon eredményeket és feladatokat, melyek elérését meghatározott tevékenységgel és időkeretben kell végrehajtani és ellenőrizni. A fő pontok vizsgálatakor láthatjuk, hogy az főleg az EU és tagállamainak külkapcsolatai során tanúsított magatartását határozza meg. A területek az emberi jogok és a demokrácia az uniós politikában, az emberi jogok egyetemességének előmozdítása, a koherens szakpolitikai célok megvalósítása, az emberi jogok az EU valamennyi külső politikájában, az emberi jogokkal kapcsolatos prioritásainak megvalósítása, az együttműködés kétoldalú partnerekkel, illetve többoldalú intézmények révén végzett munka meghatározása. Látható, hogy a fő pontok elsősorban a külső tevékenységekre fókuszálnak és az EU, illetve tagállami kapcsolatok vonatkozásában is a külpolitikai kapcsolatok során tanúsítandó egységes magatartások szükségességét hangsúlyozza.
A 2012-ben elfogadott cselekvési terv hatására az Unió többek között továbbfejlesztette a legfontosabb emberi jogi kérdésekkel kapcsolatos iránymutatásokat, fokozta az emberi jogokat és a demokráciát érintő kétoldalú tevékenységek hatékonyságát, továbbá javította az emberi jogoknak az EU külső tevékenységeiben való horizontális érvényesítését.[50]
Az Európai Parlament és a Tanács közös közleményében[51] kiemelte, hogy az Unió milyen eredményeket ért el a 11855/12 számú stratégiai keret és cselekvési terv nyomán. A dokumentum kiemeli az Unió emberi jogi különleges képviselőjének hatékony munkáját és annak kimagasló eredményét, hogy az emberi jogi gondolkodás beépült az uniós külpolitikába és a végrehajtandó műveletek kidolgozásába, továbbá azt, hogy a szükséges forrásokat és eszközöket előteremtették, hogy a multilateralizmus hatékonyabbá vált, és az Unió fellépései átláthatóbbá váltak, amellyel együtt az elszámoltathatóság is fejlődött. Felhívja viszont a figyelmet arra, hogy az elért eredmények további intézkedéseket indukálnak annak érdekében, hogy a fejlődés folyamatos lehessen.[52]
Az Európai Tanács felülvizsgálva a tapasztalatokat és az elért eredményeket a 2015 és 2019 közötti
- 52/53 -
időszakra egy újabb stratégiai keretet dolgozott ki.[53] A kerethez kapcsolódó cselekvési terv a 2019. december 31-ig történő időszakot öleli fel, mely végrehajtásának felülvizsgálatát 2017-ben végzik el. A cselekvési terv kihangsúlyozza, hogy a megfelelő eredmények eléréséhez szükséges az európai intézmények együttműködése és a kölcsönös tisztelet, továbbá az, hogy a tagállamok a rájuk vonatkozó feladatoknak maradéktalanul eleget tegyenek.[54]
A cselekvési tervben meghatározzák az EU emberi jogi politikájának alapelveit, melyek iránymutatásként szolgálnak kétoldalú kapcsolataiban, illetve nemzetközi szervezetekkel - elsősorban az Európa Tanáccsal és az ENSZ-szel - kapcsolatos tevékenysége során, illetve többoldalú és regionális fórumokon való megjelenésekor.
Az EU-nak a helyi erők támogatására kell összpontosítania, mely során a harmadik országbeli partnereket és az igazságszolgáltatás szerepét meg kell erősíteni, továbbá folytatnia kell a civil társadalom támogatását, valamit elősegíteni a regionális szervezetek és mechanizmusok hatékonyságát.
Az EU-nak az emberi jogok tekintetében példamutató magatartást kell tanúsítania, tekintettel arra, hogy emberi jogi tevékenysége előtérbe került, és folyamatos figyelem irányul rá. A terv hangsúlyozza, hogy az EU-nak megújított kötelezettségvállalásra van szüksége annak érdekében, hogy javuljon a koherencia az EU külső tevékenységei és a belső politikák külső szempontjai terén. Ennek alapját a Bizottság Alapjogi Chartájának hatékony végrehajtása érdekében kidolgozott megközelítése szolgálja, melyet 2010-ben fogadtak el.[55]
Az EU-nak mind határain belül, mind külkapcsolataiban koncentrálnia kell az emberi jogi kihívásokra, melyek közül a különösen fontos területeket fokozott figyelemmel kell kezelnie, így a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet, a véleménynyilvánítás szabadságát és a magánélet védelmét, valamint az emberi jogok tiszteletben tartását a migrációs, a kereskedelmi, illetve a terrorizmusellenes politika során.
A fentiek érdekében az Uniónak meg kell erősítenie magát, illetve jobban kell kommunikálnia tevékenységeit és hatékonyabb megoldásokat kell találnia a felmerült problémákra.
A korábbi cselekvési tervvel összehasonlítva a 10897/15 számú terv ugyan kevesebb - szám szerint 5 - főponttal rendelkezik, de sokkal részletesebben és tematizáltabban foglalja össze azon feladatokat, melyek a kívánt fejlődést elérni hivatottak. Az 5 cselekvési stratégiai terület, melyre a következő időszakban kiemelt figyelmet szentel az Unió, a helyi szereplők szerepének növelése, a fő emberi jogi kihívások kezelése, a konfliktusok és válságok átfogó emberi jogi megközelítésének biztosítása, a nagyobb koherencia és konzisztencia támogatása, illetve a hatékonyság és az eredmények kultúrájának elmélyítése az emberi jogok és a demokrácia terén.[56]
A helyi szereplők részvételének növelése érdekében az EU az összes külső, kormányzati és nem kormányzati érdekelt féllel folytatott interakció fejlesztését célzó intézkedésekre és tevékenységekre koncentrál, e tekintetben külön figyelmet kapnak a civil társadalom mozgásterét érintő kihívások. A főbb emberi jogi kihívások terén megőrzi a szükséges egyensúlyt egyrészről a polgári és politikai, másrészről a gazdasági, szociális és kulturális jogok között s a célkitűzések mentén igyekszik megoldani azokat.
A cselekvési terv harmadik pontja a konfliktusok és válságok átfogó emberi jogi megközelítésének biztosítása, amely vonatkozásában a terv számos intézkedést javasol az emberi jogi jogsértések megelőzését, kezelését és jóvátételét célzó nemzeti, regionális és nemzetközi szintű eszközök és politikák fejlesztésének ösztönzésére és támogatására, különös hangsúlyt fektetve a nemzetközi közösség számára aggodalomra okot adó legsúlyosabb bűncselekményekre. E fejezet vizsgálata rámutat, hogy az EU-nak meglévő eszközeit összhangba kell hoznia a konfliktusok jellegének átalakulásához és folyamatosan fejlődnie kell.
A terv is kitért arra, amit a Lisszaboni Szerződés lefektetett, nevezetesen, hogy az emberi jogi szempontoknak be kell épülniük az EU-s politikákba. Ennek érdekében a Bizottság és a főképviselő illetve az alelnök építsék be az emberi jogi szempontokat az uniós politikák külső vonatkozásaiba, különös tekintettel a kereskedelmi, beruházási, migrációs, menekültügyi, illetve menedékjogi és fejlesztési politikákba, valamint a terrorizmus elleni küzdelembe.
A fokozódó kihívásokra és a korlátozott forrásokra figyelemmel a meglévő eszközök, tevékenységek és politikák jobb felhasználása az egyetlen lehetőség arra, hogy az EU nagyobb hatással legyen az emberi jogokra. Ezért a terv olyan intézkedésekre tesz javaslatot, amelyek hozzá fognak járulni ahhoz, hogy az EU eredményorientáltabb és stratégiai jellegű megközelítéseket dolgozzon ki, és amely által hatékonyabb és eredményesebb tevékenységet végezhet.
A cselekvési terv céljaként azt határozza meg, hogy intézkedéseivel az EU az emberi jogok és a demokrácia előmozdítása terén megfelelő rugalmasságot nyújtson a felmerülő kihívások során. A külső tevékenységek terén pedig az emberi jogi és demokráciát támogató politikai környezetet alakítson ki, melynek eszközei az uniós iránymutatások, eszköztárak és egyéb elfogadott álláspontok, valamint a különféle külső finanszírozási eszközök.
A cselekvési tervben foglaltak elérése érdekében az egyik legfontosabb alapvetés, hogy az csak abban az esetben vezethet eredményre, ha az uniós
- 53/54 -
intézmények együtt dolgoznak, tiszteletben tartják az eltérő intézményi szerepeiket, továbbá, ha adott esetben a cselekvési tervet nemzeti szinten a tagállamok is végrehajtják. A tevékenységek elvégzéséért az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) által támogatott főképviselő felel, akinek a munkáját a Bizottság, a Tanács és a tagállamok saját illetékességi területükön támogatják. Mindezek mellett az EU emberi jogokkal foglalkozó különleges képviselője megbízatásával összhangban hozzájárul a cselekvési terv végrehajtásához.
Érezhető, hogy az újabb cselekvési terv célja továbbra is az, hogy a külkapcsolatok során erősítse az EU emberi jogi védelmét. A terv ugyan megszólítja a tagállamokat, de oly mértékben, hogy járuljanak hozzá az emberi jogok külkapcsolatok során történő erősítésében és a tervvel összhangban alakítsák politikájukat.
A fentiekből kitűnik, hogy az Európai Unió emberi jogi politikája egy összetett, lépcsőzetes felépítésű, egymással szorosan összefüggő terület. Az Alapjogi Charta elsődleges jogba emelése, a Lisszaboni Szerződés emberi jogi rendelkezései, az Emberi Jogok Európai Egyezményhez történő csatlakozás kimondása és Európai Unió Bíróságának jogfejlesztő tevékenysége és az elfogadott stratégiai programok egy egységes emberi jogi politikát mutat.
Részletesebb vizsgálat azonban rámutat arra a deficitre, hogy az EU külkapcsolatai vonatkozásában igen intenzíven foglalkozik az emberi jogok elősegítésével és annak gyakorlati kérdéseivel, mely területeken előrelépések mutatkoznak, azonban a belső problémákat nem kezeli megfelelően. Habár az EU meglehetősen széles körben elismeri az emberi jogokat, az alapjogi katalógusa mellett, tagállamai, az ENSZ dokumentumaiban foglalt, illetve az EJEE által egyetemlegesen elfogadott jogok is a védendő körbe tartoznak, megfelelő belső jogrendszer nem áll rendelkezésére.
Az EU nem biztosítja polgárai számára a tagállami fellebbezési lehetőségek kimerítése után uniós jogorvoslati rendszert, ugyan az EJEE-hez történő csatlakozás ezt az anomáliát kiküszöbölhetné, a Lisszaboni Szerződés előírása ellenére továbbra sem történt ez meg. Ebben a viszonylatban azonban meglehetősen visszás az a helyzet, hogy a kialakított elv- és keretrendszer, mely az EU mind belső, mind külső politikáit meghatározza, a külkapcsolatok során sokkal erőteljesebben jelentkezik és erősebb szankciók övezik.
Az EU a szerződések mellett számos irányelvvel konkretizálta tennivalóit és célkitűzéseit az emberi jogok területén, melyek meghatározták, milyen feladatok és elvárások állnak a közösség illetve a tagállamok előtt. A kiadott emberi jogokra és a
demokráciára vonatkozó stratégiai keretek és a hozzájuk tartozó cselekvési tervek összefoglalóan tartalmazzák, hogy az emberi jogok érvényre juttatása milyen eszközökkel érhetők el. A kitűzött célok megvalósítása érdekében bevezetett kontroll-mechanizmusok és jelentések elősegítik azok érvényesülését és lehetőséget nyújtanak az esetleges változtatások eszközölésére, azonban ezek leginkább a külkapcsolatok javítását szolgálják.
Meg kell állapítani továbbá, hogy önmagában a szabályozás és a politikai célkitűzések meghatározása nem fog eredményre vezetni, az csak akkor fogja előremozdítani az emberi jogok érvényesülését, ha azokat a gyakorlatba átültetik, és következetesen kitartanak mellettük. Azonban mindaddig, amíg a belső hiányosságokat az EU nem képes rendezni és megfelelő megoldást találni a fennálló problémákra, addig a külkapcsolatai során elvárt emberi jogi megfelelés a partnerországoktól meglehetősen visszás és a hitelesség szempontjából nem elfogadható. ■
JEGYZETEK
[1] Európai Unióról szóló Szerződés 2. cikk
[2] ESZAK, EGK és EURATOM alapító szerződései
[3] Ilyen elvek voltak az "egyenlő munkáért egyenlő bért" elvének deklarálása, amely a férfi és női munkavállalók közti különbségtételt tiltja, illetve munkavállalók szabad mozgása, és ehhez kapcsolódóan a diszkrimináció tilalma. forrás: Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződés (aláírás: 1957. III.25., hatály: 1958. 119. cikk és 48. cikk
[4] Raisz Anikó: Az Európai Unió hatása az Európa Tanács emberi jogvédelmi rendszerére. Publicationes Universitatis Miskolciensis Series Juridica Et Politica. 2006. 24. sz. 315. o.
[5] EUSz. 6 cikk (1) bek.
[7] L.N. Brown - T. Kennedy: The Court of Justice of the European Communities. Sweet and Maxwell, 2000. pp. 321-381.
[8] Werner Schroeder: Die Auslegung des EU-Rechts In: JuS 3/2004. 180-186. p.
[9] Szalayné Sándor Erzsébet: Alapjogok (európai) válaszúton. Jogtudományi Közlöny 2013. 1. sz. 15-27. o. (a továbbiakban Szalayné: Alapjogok), 16. o.
[10] 6/64. sz. Costa kontra ENEL ügy (1964) EBHT 585. o. para. 588.
[11] A vonatkozó közösségi rendeletek kaució letételét írták elő a kukoricagrízre vonatkozó exportengedély beszerzéséhez, melyet az engedély fel nem használása esetén a jogosult elveszít, ahogy ez az Internationale Handelsggesselshaft esetében is történt. Az eljáró német közigazgatási bíróság a közösség által előírt óvadékrendszert ellentétesnek találta a nemzeti jog egyes alkotmányos elveivel, mint például a cselekvési szabadsággal és az arányossággal.
[12] 11/70 Internationale Handelsgesellschaft mbH v Einfuhr- und Vorratsstelle für Getreide und Futtermittel [1970] EBHT 1125, 4. pont.
- 54/55 -
[13] Chronowski N. - Zeller J.: Az alapjogok védelme az Európai Unióban. In: Összehasonlító alkotmányjog. Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest 2006. 411-456. o.
[14] BVerfGE 37, 271 2 BvL 52/71 Solange I-Beschluß, para. 7 (c)
[15] BVerfGE 73, 339 2 BvR 197/83 Solange II- Beschluß, II/1/f pont
[16] C-617/10 Åkla garen v Hans Åkerberg Fransson /2013/ EBHT I-0000 /2013.FEB.26./ 22. pont; C-256/11 Murat Dereci és társai v Bundesministerium für Inneres /2011/ EBHT I-0000, (2011.NOV.15.) 71. pont
[17] Az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (Római Szerződés) harmadik részének I. és III. pontjai értelmében.
[19] Sionaidh Douglas-Scott: The European Union and Human Rights after the Treaty of Lisbon, Human Rights Law Review 11:4 - The Author [2011]. Published by Oxford University Press: 2011. 656. o.
[20] 2/84. számú tanácsadó vélemény (1886) EBHT I-1759. o.; para. 1. 188-189. o.
[21] Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (eredeti formájában), 58. cikk (1)
[22] Az Európa Tanács Statútuma (aláírás: 1848. V. 5., hatályba lépés: 1848. VIII.3.), preambulum
[23] http://echr.coe.int/Pages/home.aspx?p=court/accessioneu&c=
[24] Leda Bargiotti: The approval of Protocol 14 opens the way to the EU adhesion to the European Convention on Human Rights - European Area of Freedom Security & Justice - 2010. január 18.
[25] Az EJEE 14. kiegészítő jegyzőkönyve (Aláírás dátuma: 2004. V. 13., hatályos: 2010. június 1.), 17. cikk
[26] Szalayné Sándor Erzsébet: Új távlatok az európai alapjogvédelemben. Közjogi Szemle 2010. 3. sz. 33-40. o.
[27] Sulyok Gábor: Az emberi jogok nemzetközi jogi és európai uniós védelmének összehasonlítása. Acta Humana: emberi jogi közlemények. 2005. 2. sz. 45-46. o.
[28] Court of Justice rejects draft agreement of EU accession to ECHR - 2015. January 14. http://www.euractiv.com/sections/eu-priorities-2020/court-justice-rejects-draft-agreement-eu-accession-echr-310883
[29] The Court of Justice delivers its opinion on the draft agreement on the accession of the European Union to the European Convention for the Protection of Human Rights and Fundamental Freedoms and identifies problems with regard to its compatibility with EU law -2/13 opinion http://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/-application/pdf/2014-12Acp140180en.pdf
[30] Szalbot Balázs: Az Európai Unió Bírósága elutasította az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez való csatlakozást: Mit jelent ez a döntés? - Arsboni jogi folyóirat -2015. február 5.
[31] Oby Johansen Stian: The European Union's Accession to the ECHR - As seen from Strasbourg, University of Oslo Faculty of Law Research Paper No. 2012-28, 37. o.
[32] T-315/01. sz. ügy Yassin Abdullah Kadi kontra az Európai Unió Tanácsa és az Európai Közösségek Bizottsága
[33] Michèle Finck: The Court of Justice of the European Union Strikes Down EU Accession to the European Convention on Human Rights: What Does the Decision Mean?, Int'l J. Const. L. Blog, Dec. 28, 2014
[34] EUSZ 2. cikk
[35] EUMSZ 205. cikk
[36] EUSZ 3. cikk (5)
[37] EUSZ 6. cikk (1) cikk
[38] EUSZ 21. cikk (1) cikk
[39] EUSZ 21. cikk (2) a)-b) pont
[40] Emberi jogok és demokrácia: uniós stratégiai keret és cselekvési terv - Európai Unió Tanácsa - 11855/12 -Brüsszel, 2012. június 25.
[41] Az első képviselő Sztávrosz Lambrinídisz volt, akit a 2012/440/KKBP határozattal neveztek ki 2012-ben, mandátuma - kétszeri hosszabbítás után - 2017. február 28-án jár le.
[42] Ibid I. melléklet 2. o.
[43] Ibid II. melléklet 3. o.
[44] Ibid 4-5 o.
[45] Ibid 6. o.
[46] Ibid 7. o.
[47] Ibid 8. o.
[48] Cselekvési terv III. melléklet
[48] E címen adott ki közös közleményt az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és az Európai Bizottság.
[50] A Tanács új uniós cselekvési tervet fogadott el az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozóan "Az emberi jogok központi szerepének megőrzése az uniós menetrendben" című közlemény alapján - Külügyek és nemzetközi kapcsolatok - Sajtóközlemény - 2015. július 20. - http://www.consilium.europa.eu/hu/press/press-releases/2015/07/20-fac-human-rights/
[51] Közös Közlemény az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak Cselekvési terv az emberi jogokról és a demokráciáról (2015-2018) "Az emberi jogok központi szerepének megőrzése az uniós menetrendben" - Brüsszel, 2015.4.28. JOIN(2015) 16
[52] Ibid 3-4. o.
[53] A Tanács következtetései az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó cselekvési tervről (2015-2018) -10887/15 - Brüsszel, 2015. július 20. [54] 10887/15 Cselekvési terv
[55] Strategy for the effective implementation of the Charter of Fundamental Rights by the European Union - A Bizottság Közleménye - Brüsszel, 2010.10.18 COM(2010) 573
[56] JOIN(2015) 16
Lábjegyzetek:
[1] A szerző doktorjelölt, PPKE JÁK.
Visszaugrás
