A szerzői jogok érvényesíthetőségének biztosítéka a szankciórendszer megfelelő szabályozása. A szerzői művekhez való hozzáférés egyszerűbbé, könnyebbé válásával, a források növekedése maga után vonja a felhasználások legalitásának ellenőrzésére, és a jogdíj megfizetésére irányuló igényt. A jogviszonyban a szerző feladata a szellemi alkotás létrehozatala, bizonyítása szerzői státuszának, igénye ugyanakkor jogainak tiszteletben tartása, érvényre juttatása.
Mint minden abszolút szerkezetű jogviszony esetében a társadalom, ezen belül különösen a jogásztársadalom felelőssége, hogy a jogosultat megillető jogokat a társadalom tagjai tiszteletben tartsák, azok érvényre jussanak, kikényszeríthetőek legyenek. A felhasználási lehetőségek megváltozott dimenziói között azonban az elektronikus formában tárolt szerzői művek a világ bármely pontjára, bármely társadalma tagjához eljuttathatóak. Mindezen tények tudatában időről időre vizsgálni szükséges, hogy megfelelő védelmet nyújt-e a szerzői jogi jogosultak részére a hatályos szabályozás.
A kérdés vizsgálatakor érdemes az igényérvényesítők köréből kiindulni. Tényként kell elfogadni, hogy a szerző egyedül nem tud megbirkózni a feladattal, általánosságban sem anyagi eszközei, sem apparátusa, gépparkja nincsen a feladat végrehajtására, illetve ne feledük az ő feladata, funkciója az alkotás és nem a felhasználások jogszerűségének ellenőrzése. E feladat ellátására jöttek létre a közös jogkezelő szervezetek, melyeknek viszont elsődleges küldetése a felhasználásokkal kapcsolatos szerzői érdekek érvényesítése. A közös jogkezelés a felhasználás jellege, illetve körülményei miatt egyedileg nem gyakorolható szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó ilyen jogok érvényesítése a jogosultak által erre létrehozott szervezet útján, függetlenül attól, hogy azt a törvény írja elő vagy az a jogosultak elhatározásán alapul. A közös jogkezelés körében e szervezet a felhasználás engedélyezése vagy a díjigény érvényesítése érdekében megállapítja a jogdíjakat és a felhasználás egyéb feltételeit, figyelemmel kíséri a művek és a kapcsolódó jogi teljesítmények felhasználását, beszedi és felosztja vagy felosztás céljára másik közös jogkezelő szervezetnek átadja a jogdíjakat, valamint fellép a szerzői jog vagy a kapcsolódó jog megsértésével szemben.
Az egyes igények érvényesítése kapcsán vitat tárgyát képezte, hogy azok csak személyesen, vagy jogkezelő által is érvényesíthetőek-e. A hazai elméleti megközelítés a személyhez fűződő jogok körében helyezi el hagyományosan a szellemi alkotásokat, azoknak azonban a vagyoni jellege sok esetben domináns, a szankciórendszer sajátosságai abból adódnak, hogy abszolút szerkezetű, de nem dologi jellegű, hanem természetes személyhez köthető tulajdonjogról van szó. Elmondható, hogy a szerzői jogi törvény a művek szerzőin kívül az ún. szomszédos jogi jogosultaknak is kizárólagos jogot biztosít: előadóművészeknek az "előadóművészi teljesítményeikre", a hangfelvételek és filmek körében azok előállítóinak a hang-felvételre/filmre, illetve a rádióknak és televízióknak az általuk sugárzott műsorokra.
A szerzői jogok gyakorlása során a műfaji megkülönböztetést is figyelembe kell venni a jogosult személyének meghatározásakor. A hatályos szabályozás szerint a szoftver, adattár, reklám és film műfajok kivételével csak felhasználási engedély adható. A felsorolt négy műfaj esetében külön vizsgálandó tehát az is, hogy ki a vagyoni jogok jogosultja, mely kérdésre, mivel a személyhez fűződő jogok nem ruházhatóak át, kétség esetén az utóbbi jogok jogosultjai adhatnak választ. Segítséget jelenthet még az újabban a Nemzet Szabadalmi Hivatal által felállított és kezelt szerzői jogi adattár, melybe a szerzői jogi jogviták könnyítése érdekében a szerzők önként nyilvántartásba vetethetik műveiket.
Az igényérvényesítők köre tehát a szerzői, illetve a szoftver, adattár, reklám és film műfajok esetén a tulajdonos, előadóművészek, rádiók, televíziók, és a közös jogkezelők. A hatályos szabályozás azonban tartalmaz kiegészítésre szoruló pontokat. Szerencsés lenne annak jogszabályi szintű szabályozása, hogy az objektív jogkövetkezmények személyhez fűződő és vagyoni jogok megsértése esetén egyaránt alkalmazandók. Ehhez kapcsolódva a jogérvényesítők körét tágabban és pontosabban kellene a szabályozásban meghatározni, úgy hogy a szerző, a szerző jogutódja valamint a szerző javára fellépő közös jogkezelő szervezet az őt megillető személyhez fűződő vagy vagyoni jogainak megsértése esetén - az eset körülményei szerint - az objektív igényeket támaszthassa.
A hatályos szabályozásból az kell következzék, hogy a közös jogkezelőt a szerzővel azonos igényérvényesítési pozíció illeti meg a magyar törvény alapján. Szükséges lenne, hogy a szabályozás a jelenleginél egyértelműbben utaljon arra, hogy minden szerzői és kapcsolódó jogi jogosult egyaránt élhet a szankciók teljes körével. Ennek talán a legkézenfekvőbb megoldása az lenne, hogy a 94.§ (1) bekezdésének bevezető mondatát egészítené ki
- 222/223 -
a jogalkotó, pl. a következőképpen: "A szerző, a szerző jogutódja, valamint a szerző javára fellépő közös jogkezelő szervezet jogainak megsértése esetén - az eset körülményei szerint - a következő polgári jogi igényeket támaszthatja:" Ezzel a megoldással a kapcsolódó jogi visszautalás (Szjt. 99.§) is teljeskörűvé válna, és lefedné az elsődleges jogosultakon túl azok örököseit, a vagyoni jogokat átruházás útján megszerző személyeket (mint speciális jogutódokat), és a jogosultak javára fellépő közös jogkezelő szervezeteket.[1] Rendezni kellene a kapcsolódó vagyoni jogokat nem teljes egészében megszerző, hanem csak felhasználási engedélyt szerző személy igényérvényesítési jogállását. A jogalkotó döntése lehetne, hogy a szerzőkhöz hasonlóan nem adnak automatikusan fellépési jogosultságot számukra, vagy az ő esetükben szélesebb fellépési jogot biztosítanak.
Változott a jogsértők körének a meghatározása, így a jogsértő dolgok előállításában közreműködő, a jogsértő dolgokat birtokában tartó, a jogsértéssel érintett művet igénybe vevő a jogsértővel egyetemlegesen felelősségre vonható. Az alanyi kör meghúzása e szabályozás alapján okozhat nehézségeket, hiszen a bíróságnak kell eldöntenie, hogy az érintett dolgok, illetve szolgáltatások jellegéből és mennyiségéből kikövetkeztethető-e a kereskedelmi vagy más gazdasági előny. Ráadásul ellenkező bizonyításig a jóhiszeműséget vélelmezni kell. Álláspontom szerint a szabályozás eme megfogalmazása egy rosszhiszemű elkövetővel szemben rendkívül nehezen alkalmazható, együttműködés hiányában eredménytelenné teheti az igényérvényesítést, a gondatlan elkövető pedig gondatlansága okán nem tud kellő felvilágosítást adni az igényérvényesítés során.
A szankciórendszer legutóbbi felülvizsgálata során az implementált irányelv hatására számos eljárásjogi rendelkezés került beemelésre. Adatközlési kötelezettségre kötelezhetőek a jogsértők, illetve a fentiekben felsorolt a jogsértéssel kapcsolatba hozható személyek. A jogsértéssel kapcsolatos tájékoztatás, információszolgáltatás kiemelt jelentőséget élvez, üzletszerűen elkövetett jogsértés esetén az irányelv alapján a tagállamok biztosítják, hogy a bíróságok óvintézkedésként elrendelhessék a feltételezett jogsértő ingó és ingatlan vagyonának lefoglalását, beleértve bankszámláinak zárolását és egyéb vagyontárgyainak lefoglalását, amennyiben a sértett fél igazolja, hogy a kártérítési igényének teljesítése kétséges. E célból az illetékes hatóságok elrendelhetik a banki, pénzügyi vagy kereskedelmi iratok közlését, vagy a szóban forgó információhoz való megfelelő hozzáférést.
A szabályozás célja a jogsértés körülményeinek minél körültekintőbb feltárása. Azonban ha gyakorlati szempontból közelítjük meg a kérdést, hamar rájövünk, hogy a cél nem minden esetben érhető el.
A mai körülmények között a jogsértők legtöbb esetben csak közzéteszik, hozzáférhetővé teszik a szerzői műveket elektronikus formában, arról azonban, hogy azt kik, hányan és hányszor töltötték le, vagy használták nincs nyilvántartásúk, már csak saját védelmük érdekében sem. Mindez azt jelenti, hogy a jogsértők vonatkozásában legtöbb esetben nem érhető el az az eredmény, melyet a szerzői jogi szabályozás megcélzott.[2]
Irányelvi szintű követelmény volt, hogy az ügy érdemében lefolytatandó eljárás megindítása előtt valamely fél kérelmére, aki az összes ésszerűen rendelkezésre álló bizonyítékokat bemutatta azon igényének alátámasztására, hogy szellemi tulajdonjogát megsértették vagy ilyen jogsértés veszélye fennáll, az illetékes bíróságok azonnali és hatékony ideiglenes intézkedéseket rendelhessenek el a feltételezett jogsértésre vonatkozó releváns bizonyítékok biztosítása érdekében. Az intézkedések magukban foglalhatják a jogsértő áruk, illetve adott esetben az ilyen áruk előállításához és/vagy terjesztéséhez használt anyagok és eszközök, valamint az ahhoz tartozó dokumentumok részletes leírását - mintavétellel vagy anélkül - vagy fizikai lefoglalását. Ezen intézkedéseket szükség esetén az ellenérdekű fél meghallgatása nélkül kell meghozni, különösen akkor, ha a késedelem valószínűleg helyrehozhatatlan kárt okozna a jogosultnak vagy bizonyíthatóan fennáll a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.
E szabályok alkalmazása sem egyszerű a joggyakorlat számára, az intézkedéseket az ellenérdekű fel meghallgatása nélkül kell meghozni, a jogsértés kérdésében a bíróságnak kell mérlegelni, melyik döntésével okoz kisebb hátrányt, illetve az előzetes intézkedés alkalmazása egyben megelőlegezi a végleges döntést. Maga a szabályozás jellege jelzi, hogy mivel gyors döntés születik, fontos az időbeliség, nem alkalmazható a szabályozás, ha a szerzői jog megsértésének megkezdése óta hat hónap, illetve a kérelmezőnek a jogsértésről és a jogsértő személyéről való tudomásszerzése óta hatvan nap már eltelt, másrészt a bíróság az ideiglenes intézkedésről hozott döntését az ellenfél kérelmére hatályon kívül helyezi, ha a szerző a pert a szerzői jog megsértése miatt az ideiglenes intézkedéssel érvényesített követelés tárgyában nem indította meg a határozat közlésétől számított tizenöt napon belül.
Amennyiben a bizonyítékok biztosítását szolgáló intézkedéseket az ellenérdekű fél meghallgatása nélkül hozták meg, az érintett feleket legkésőbb az intézkedések végrehajtását követően haladéktalanul értesíteni kell. Az érintett felek kérelmére a vizsgálatot kell lefolytatni, amely a véleménynyilvánítás jogát is magában foglalja annak érdekében, hogy az intézkedésekről szóló értesítést követő ésszerű időn belül dönteni lehessen az intézkedések módosításáról, visszavonásáról vagy megerősítéséről.
- 223/224 -
A hatályos szabályozás ideiglenes intézkedések bevezetésével tett eleget az előírásoknak.[3] Így ideiglenes intézkedés kérhető különösen ha a kártérítés, illetve a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítése iránti követelésének későbbi kielégítése veszélyben van, és a jogsértés kereskedelmi mértékű, a jogsértő kötelezését banki, pénzügyi és kereskedelmi adatainak és iratainak közlésére, illetve bemutatására biztosítási intézkedés elrendelése céljából, biztosíték adása, ha ennek fejében - a jogsértés abbahagyásának követelése helyett - hozzájárul a feltételezett jogsértő cselekmények jogsértő általi folytatásához. Az ideiglenes intézkedés azonban határidőhöz kötött, nem korlátlanul alkalmazható eszköz. Az esetek jellege nyomán megfontolandó nemcsak az egyszeri, egy összegű biztosíték lehetővé tétele, hanem annak folyamatos szolgáltatása a bitorló részéről az eljárás jogerős befejezéséig, igazodva a bitorlás volumenéhez. Az ilyen jellegű "járadékszerű" biztosíték mértéke felülvizsgálatának bírósági kezdeményezését az eljárás alá vont személy részére is biztosítani lehetne. Mivel az ideiglenes intézkedések jelentős hátrányt okoznak annak akivel szemben alkalmazzák, ezért azok felülvizsgálatára időbeli korlátot kellene meghatározni a törvényben.
Különösen nehéz az ideiglenes intézkedések alkalmazásának megítélése az interneten működő fájlcserélő programok alkalmazásával kapcsolatban. A fájlcserélő programok kérdései a szabad felhasználás és a jogellenes magatartás kérdéskörét feszegetik. A hatályos szerzői jogi szabályozás értelmében a magáncélú felhasználás szabad, nem jogdíjköteles. A Szerzői Jogi Szakértő Testület szerint a jogellenes forrásból történő másolás engedélyezése antagonisztikus ellentétben állna a szerzői jog értelmével, céljaival és alapvető jellegével, azáltal az egyértelmű üzenet által, hogy az Internet szabadságát nem korlátozhatja olyan "másodlagos tényező", mint a szerzői jog.[4]
A 2001/29/EK un. InfoSoc irányelv szerint a magáncélú másolásra vonatkozó kivételek és korlátozások csak annyiban megengedettek, amennyiben azok összhangban állnak a "háromlépcsős teszttel." A teszt első "lépcsője:" a kivételek és korlátozások csak "különleges esetekre" vonatkozhatnak. Ez a feltétel részben terjedelmi, részben pedig tartalmi, normatív jellegű. Terjedelmi jellegű abban az értelemben, hogy a kivételek, illetve korlátozások nem lehetnek általános jellegűek; csak egy szűkebb, meghatározott körre vonatkozhatnak. Tartalmi, normatív jellegű abban az értelemben, hogy nyomós és magalapozott társadalmi, jogpolitikai indokokra van szükség a kivételeknek, illetve korlátozásoknak az érintett esetekben való alkalmazásához. Második "lépcső:" a kivételek és korlátozások nem lehetnek sérelmesek a művek rendes felhasználásra. A harmadik "lépcső:" a kivételek és korlátozások indokolatlanul nem károsíthatják a szerzők jogos érdekeit.
A magáncélú másolás önmagában nem "különleges eset." A másolás jellege és célja teheti csak a magáncélú másolás bizonyos eseteit "különleges esetekké." Akkor, amikor a magáncélú másolásra a kezdetekben kivételeket engedtek a nemzeti törvények, elsősorban manuális vagy kezdetleges gépi (például írógép útján) másolásról volt szó, amely a kivétel esetkörét nemcsak terjedelmileg, de tartalmilag is meghatározta. Az ilyen kivételek, majd a jogdíjigényre épülő korlátozások köre és jellege a magáncélú másolást hallatlanul megkönnyítő, tökéletessé és tömegessé tevő eszközök (készülékek és hordozók) megjelenésével bővült, illetve változott.[5]
A jogellenes forrásból történő magáncélú másolás következményeinek vizsgálatánál néha érvként merül fel az, hogy az ilyen másolást azért kell mégis megengedni, mert a magánszemélyek nem lehetnek tisztában, mely forrás jogellenes, mely forrás jogszerű. Az eljáró tanács ezt az érvet nem látja megalapozottnak. Nyilván nem kerülhet sor sem a polgári, sem esetleg a büntetőjogi következmények alkalmazásáról olyankor, amikor jóhiszemű eljárásról van szó, és az érintett jogágak szankciórendszerében figyelembe veendő tudattartalmak és egyéb feltételek (mint a szándékosság, gondatlanság vagy az adott helyzetben való általános elvárhatóság) nem állapíthatók meg. Amikor viszont megállapíthatók, és esély, lehetőség van a szankciók alkalmazására - ennek a gyakorlati nehézségei közismertek, de nem korlátlanok - nincs ok azok kizárására. A szakértő testület álláspontja szerint a jogellenes magáncélú másolás nem megengedett, sem szabad felhasználásként, sem pedig a jogdíjigényre való korlátozás alapján.
Kérdés lehet, hogy a másolatkészítés tömeges jellege milyen nézőpontból állapítható meg aggálytalanul. A tömegesnek tűnő másolatkészítés ugyanis nem feltétlenül jelent tömeges jogsértést az egyes forgalmazásra jogosultak esetében, ahogy az egyes felhasználók vonatkozásában sem. "A letöltő mindig mint egyén, és nem mint tömeg cselekszik, ennek megfelelően cselekménye is egyedileg és nem mint tömegjelenség bírálandó el." Előfordulhat, hogy a felhasználó viszonylag nagy számban tölt le szerzői jogi oltalom alatt álló műveket, amelyek azonban nem ugyanazon jogtulajdonoshoz köthetőek. Ilyen esetben az egyes forgalmazásra jogosultak szemszögéből a jogsértő magatartás korántsem nevezhető tömegesnek. A magatartás jogszerű vagy jogellenes voltának megítélése nem alapulhat azon a megfontoláson, hogy az adott magatartás jövőbeni következményei folytán várhatóan olyan jelleget ölt majd, amely jogszerűként való elismerését valószínűsíthetően kizárja. A megoldás keresését sokkal inkábban annak tudomásulvételével kellene kezdeni, hogy jogellenes forrásból történő letöltés volt, van és mindig is lesz. Célszerűbbnek tűnik ezért a jogellenes cselekménnyel
- 224/225 -
okozott hátrányok kompenzációjának előtérbe helyezése, mint egy felszámolhatatlan társadalmi tömegjelenség elleni szélmalomharc kilátástalan folytatása.[6]
Önmagában a fájlcsere ténye és a jogellenes forrásból való többszörözés tömeges jellege is azt mutatatja, hogy a jogellenes forrásból való másolásra való igény igenis létező entitás. Azon persze lehet vitatkozni, hogy ez az igény jogosnak tekinthető-e jogellenes forrás esetén vagy sem. Általánosságban megállapítható, hogy a testület olyan tényezők és körülmények általánosításával, illetve prognosztizálásával jut a jogellenes forrásból történő másolatkészítés megengedhetetlenségére vonatkozó végkövetkeztetéséig, amelyek nehezen általánosíthatóak, illetve vetíthetőek előre.
Gyenge Anikó és Mezei Péter álláspontja[7] szerint a magáncélú többszörözés az üreshordozó-jogdíj megfizetésének kötelezettsége okán nem szabad felhasználásként, hanem más korlátként, törvényi engedélyként értékelhető. Ennek fényében viszont védhető az az álláspont, hogy a magáncélú többszörözésnek nem kell megfelelnie a háromlépcsős tesztnek, hiszen ez utóbbi a szabad felhasználásokra vonatkozik, a magáncélú többszörözés pedig nem szabad felhasználás, hanem a szerzői jog más korlátja, törvényi engedély.
Faludi Gábor szerint viszont jogellenes ezen weboldalak üzemeltetése, a fájlcsere ugyanis túllép a szabad felhasználás körén, az több, mint szabad magáncélú másolás, mert megvalósul a nyilvánossághoz közvetítés a szerzői jogilag védett fájlok továbbítása útján, és a másolatkészítés sem magánérzékelés céljára, hanem nyilvánossághoz közvetítési céllal is történik, s ilyen módon a szabad felhasználás háromlépcsős tesztjébe való ütközés esete áll fenn, vagyis ilyen típusú felhasználás sérelmes a mű rendes felhasználására, és indokolatlanul károsítja a szerző jogos érdekeit, nem felel meg a tisztesség követelményeinek, és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével összeférő célra. Mivel ilyen esetben nem magánközlés történik, a fájlcserélő magánszemély szolgáltatónak, az elektronikus kereskedelemről szóló törvény szerinti tartalomszolgáltatónak minősül, akinek az adatai kiadhatóvá válnak.[8]
Álláspontom szerint a fájlcserélést bár egyértelműen hátrányt okoz a szerzőknek nem lehet abszolút negatív jelenségként értelmezni. Mint azt már jeleztem egyéni és társadalmi érdekek csapnak össze a szerzői jogvédelem vonalának meghúzásakor, ezért egy olyasfajta kompromisszumot javaslok, hogy a fájlcserélői oldal üzemeltetőin, esetleg az adatszolgáltatón keresztül, egy átalány díjazást kellene bevezetni a bevételek közös jogkezelők általi elosztásán keresztül. Így a szerzői jog jogosultjai is részesednének az adatforgalom után járó bevételből, és a felhasználók sem járnak rosszul.
Megjegyzendő, hogy amennyiben a felek nem jutnak megállapodásra, úgy a felhasználással kapcsolatos információk megszerzése jelentősen megnehezíthető, adott esetben eredménytelen lehet, bírói kötelezés ellenére is. Gondoljunk egy internet kávézóban végzett cselekményre vagy egy vezeték nélküli szolgáltatást igénybe vevő személy magatartásaira, valamint ne feledjük a személyes adatok védelméhez való jogot, mely adott esetben erősebb lehet, mint a szerzői jogvédelem.
Az SzJSzT nem ad választ arra a kérdésre, hogy a magáncélú másolatkészítés formájában megvalósuló szabad felhasználás kapcsán fennálló díjigény jogszerűségét miként indokolhatja egy olyan körülmény, amely a szabad felhasználáskénti elismerést nyilvánvalóan lehetetlenné teszi. Fordított logikával élve azt mondhatjuk, hogy amennyiben a tömeges jelleg és a szerző jogos érdekeinek károsítása kiszorítja a magáncélú másolatkészítést a szabad felhasználás köréből, úgy azután üreshordozójogdíj sem fizetendő, hisz ez utóbbi egyértelműen a szabad felhasználás körében megvalósuló magáncélú többszörözéshez kötődik. Aggályt vet fel az SzJSzT azon álláspontja, miszerint a tömeges másolatkészítés által okozott hátrányok ellentételezése azért díjigényre korlátozás formájában gondolható el, mert a másolatkészítés - éppen tömegessé válása folytán - ellenőrizhetetlen. Kevéssé tűnik elfogadhatónak egy olyan megközelítés, miszerint egy a jogosultak érdekeit éppen tömegessége folytán indokolatlanul sértő magatartás az üreshordozójogdíjra figyelemmel azért minősülhet szabad felhasználásnak, mert ellenőrzéséhez nem rendelkezünk megfelelő eszközrendszerrel.[9]
A jogellenes forrásból történő másolatkészítés kapcsán kialakult jogértelmezési dilemmát Magyar Csaba a következők szerint összegzi: "Mivel a mérlegelést lehetővé tevő gumiparagrafusokat bajosan lehet kikerülni, így a másolás eredeti példányának jogi minőségével kapcsolatban egyértelmű, minden fél számára megnyugtató választ nem találhatunk. Az szerzői jogi szabályozásunk közvetlenül nem tartalmaz erre vonatkozó rendelkezést. Sehol sincs leírva benne, hogy "a szabad felhasználás körébe eső többszörözés kizárólag abban az esetben lehetséges, ha az eredeti műpéldány jogszerű körülmények között jött létre", sem ehhez hasonló. A megoldást az egyéb rendelkezések között tallózva kell megtalálni."[10]
A jogkövetkezmények körében elsőként szerepel a jogsértés tényének megállapítása, nem véletlenül, hiszen olyan minimum igény, mely kiindulási alapot biztosít minden további igény érvényesítéséhez. A 2004/48/EK rendelet nem említi külön, talán annyit lehet megemlíteni, hogy az igényérvényesítéshez ez a jogforrás is megjelöli, hogy az igényérvényesítő az, aki igényének kielégítő megalapozásához az összes ésszerűen rendelkezésre
- 225/226 -
álló bizonyítékot bemutatta, és megjelölte az igényeinek alátámasztását szolgáló bizonyítékokat.[11] Az irányelvi szabályozás kapcsán hangsúlyozandó, hogy sok eljárási jellegű iránymutatást tartalmaz, szemlélete első sorban a hatékony jogérvényesítésre irányul.
A jogsértés tényének megállapítása kapcsán le kell szögezni, hogy ez önmagában szankció, annak megállapítása, hogy az adott magatartás jogellenes. Mint szankciónak első sorban erkölcsi visszatartó ereje van, érzékelteti a jogsértővel, hogy hol van a határ és előre vetíti magatartása folytatásának esetleges következményeit. E szankció alkalmazásának a jogérvényesítő célja a jogbiztonság tudatosítása, a tisztességes üzleti magatartás betartatása, a jogsértő felé annak kinyilvánítása lehet, hogy tevékenysége nem felel meg a jogszabályi szintre emelt társadalmi normáknak.
A bírósági gyakorlat konkrétumokat tartalmaz ezen igény megítélésével kapcsolatban, így értékelni kell a jogsértés tartalmát, jellegét, egyszeri vagy ismétlődő voltát, súlyát. A jogsértés ténye a szerzői jogvédelem esetén megkerülhetetlen, akkor is ki kell térni rá, ha a felperes ilyen igényt nem támasztott.[12] Ezen szankció alkalmazásának köre enyhébb fokú jogsértésekre korlátozódik, amikor a jogsértő gondatlan, vagy egyszeri magatartást tanúsít, másképpen fogalmazva az ítélet mely kimondja a jogsértést jelzés értékű az elkövető felé. Ebben az esetben a jogosult úgy ítéli meg, komolyabb hátrány hiányában, hogy elegendő figyelmeztetni a jogsértőt magatartásának negatív jellegére.
Jövőbe mutató és visszatekintő jellege van a korábbi jogsértéstől és a további jogsértéstől való eltiltásnak. Ez egyszerre két jogkövetkezmény, melyet a bírói gyakorlat ritkán választja ketté, általában együtt alkalmazzák.[13]
Különválasztani talán annyiban szükséges, hogy az abbahagyásra kötelezés csak és kizárólag abban az esetben alkalmazható, ha a jogsértés folyamatos jellegű, és a jogsértés még a határozat meghozatala idején is fennáll. Amennyiben az ítélethozatalt megelőzően - a bírósági eljárás elhúzódása miatt akár évekkel korábban is - kerül sor egy egyszeri jogsértésre, úgy a jogsértés abbahagyására kötelezés értelmezhetetlen, alkalmazása indokolatlan. A bírói gyakorlat megfogalmazta e körben azt, hogy a további jogsértéstől való eltiltás, mint objektív jellegű jogkövetkezmény, alkalmazására csak akkor van lehetőség, ha ismétlődő jogsértés történik, illetőleg ennek veszélye áll fenn.[14]
A következő szankció viszont kifejezetten a múltban elszenvedett joghátrány miatt keletkezett anyagi és még inkább erkölcsi kár kompenzálását szolgálja. A jogaiban sértett szerző alappal tarthat igényt arra, hogy a jogsértő elégtételt adjon úgy, hogy az elkövetett jogsértésért elnézést kérjen kifejezett, a jogaiban sértett félhez címzett nyilatkozatával. A nyilatkozat lehet írásbeli és szóbeli is, lényege a jogsértő részéről a sajnálkozás kifejezése.
A bíróság gyakorlat nagy hangsúlyt fektet a nyilatkozat tartalmára, ezért az ítéletek azt pontosan tartalmazzák, nem változtatható tehát az elégtétel módja és tartalma sem. A Legfelsőbb Bíróság sajtó-helyreigazítási perekre vonatkozó idevágó 15. számú polgári kollégiumi állásfoglalását valamennyi személyhez fűződő jog megsértésének megállapítására irányuló perre alkalmazandónak tekinti, így az elégtételadó nyilatkozatra nézve is - akkor is, ha az helyreigazító nyilatkozat - irányadónak tekinthetjük ezen állásfoglalásban megfogalmazottakat. A kollégiumi állásfoglalás szerint az elégtételadó nyilatkozatnak a szövegét a bíróság a belátása szerint állapítja meg, és abból ki kell tűnnie, hogy mely cselekményért kér elnézést a bitorló fél. A nyilvánosság biztosításának pedig oly módon kell megfelelőnek lennie, hogy az igazodjék a jogsértés jellegéhez, súlyához és egyéb körülményeihez, különös tekintettel a jogsértés nyilvánosságára is. A Legfelsőbb Bíróság azon általános jogelvet fektette le, hogy az elégtételadásnak is olyan nyilvános körben kell megvalósulnia, mint amilyen körben a jogsértésről a közvélemény tudomást szerzett.
A kifejtettekből következik, hogy bár az elégtételadásnak prevenciós hatása is van, alapvetően az elszenvedett nem vagyoni hátrányok kompenzálására irányul. Ez a kompenzáció azonban hangsúlyozottan a szerző személyhez fűződő és vagyoni jogai megsértése esetén a szerzőt esetlegesen ért károk, illetőleg vagyoni hátrányok reparációjára nem alkalmas. A szerzői jogi szankciórendszer reformjának eredménye a jogsértés tárgyában hozott bírósági határozatot országos napilapban vagy internetes formában közzétételének lehetősége. Mindez a jogsértő költségére történhet.
A szabályozás célja a jogsértés körülményeinek minél körültekintőbb feltárása. Azonban ha gyakorlati szempontból közelítjük meg a kérdést, hamar rájövünk, hogy a cél nem minden esetben érhető el. A mai körülmények között a jogsértők legtöbb esetben csak közzéteszik, hozzáférhetővé teszik a szerzői műveket elektronikus formában, arról azonban, hogy azt kik, hányan és hányszor töltötték le, vagy használták nincs nyilvántartása, már csak saját védelme érdekében sem. Mindez azt jelenti, hogy a jogsértők vonatkozásában legtöbb esetben nem érhető el az az eredmény, melyet a szerzői jogi szabályozás megcélzott.[15]
Azt azonban le kell szögezni, hogy a szerzőt megilleti a felhasználás után a díjazás. Ebben a hatályos szabályozás értelmében benne foglaltatik a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítésére vonatkozó igény. A törvény ezen rendelkezéséhez főzött miniszteri indokolás szerint a jogsértéssel elért gazdagodás minimuma a jogszerű felhasználás esetén a szerzőt megillető szerzői díj összege. A
- 226/227 -
gazdagodás mértékének meghatározásánál a jogsértőnek a jogsértéssel összefüggésben elért teljes bevételéből kell kiindulni, és abból lehet levonni a tényleges, igazolt költségeket, melyek között a jogdíj nem szerepelhet. A bírói gyakorlat szerint továbbá a gazdagodás mértékének megállapításához elengedhetetlenül szükséges a bevétel összegének meghatározása, amihez pedig a jogsértéssel összefüggő üzleti kapcsolatokra vonatkozó adatszolgáltatási igény érvényesítése és a hozzá tartozó bizonyítás szükséges.[16]
A szankció erkölcsi jellege háttérbe szorul, és elsődlegessé a reparációs funkció válik. Azáltal, hogy a jogsértőt a jogsértés következtében a nála jelentkező vagyoni előny visszatérítésére kötelezi felróhatóságtól függetlenül is, a generális és speciális prevenció célját is egyaránt hatékonyan képes szolgálni ezen jogkövetkezmény, amely az eddig tárgyalt objektív szankciókhoz képest jelentős eltérést mutat mind célját, mind jellegét tekintve.
A jogsértéssel elért gazdagodás tekintetében üdvözlendő lenne azon értelmezés meghonosítása, hogy ez az igény legalább az egyébként járó díjazást jelenti. Ezen igény tekintetében a fellelhető irodalmi álláspontok, és a törvény miniszteri indokolása is teljesen egybehangzó véleményt állít: a "jogsértéssel elért gazdagodás" legalább az egyébként járódíjazást jelenti - mindazokban az esetekben, ahol az összes körülmény ismeretében e második fogalom értelmezhető. (Vannak ugyanis olyan esetek, ahol a jogosult egyáltalán nem járult volna hozzá a felhasználáshoz, így nem is beszélhetünk "jogszerű felhasználás fejében járó" vagy "egyébként járó" díjazásról.)
Beszélnünk kell a kártérítésről, mint felróhatóságon alapuló, azaz szubjektív szankcióról. A felróhatóság megítélésénél az általában elvárható magatartás lesz a mérce, vagyis az adott viszonyok között azt kell vizsgálni, hogy az adott személy szerződés, vagy egyszerűen csak szabályszerűen járt-e el. Az eljáró bíróságnak nincsen könnyű dolga a kártérítés megítélése kapcsán, hiszen a szerzői jogi jogosult oldalán viszonylag ritkán mutatható ki vagyoni hátrány, így nem kompenzációról, hanem reparációról beszélhetünk, mely a fentebb tárgyalt objektív szankciók alkalmazásával elérhető.
A szerzői jogot sértő, bitorló magatartásokkal összefüggésben keletkező károk meghatározása leggyakrabban a büntetőeljárásban merül fel, amikor az adott büntető tényállással összefüggésben a szerzői jogi jogosultat ért vagyoni hátrányt kell meghatározni. Ez a vagyoni hátrány pedig a büntetőjogi fogalmak szerint is a vagyonban bekövetkezett tényleges kárt (damnum emergens), illetőleg az elmaradt vagyoni előnyt (lucrum cessans) jelenti, utóbbi esetében a jogosulatlan felhasználás esetén a szerzőnek a jogszerű felhasználás esetén járó jogdíjával egyenlő mértékben.
A gyakorlatban sokkal több esetben ítélhető meg sérelemdíj. Az szerzői jogi törvény értelmében a szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű egészének vagy valamely azonosítható részének anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére. E törvény eltérő rendelkezése hiányában a felhasználási engedély felhasználási szerződéssel szerezhető. Ha a törvény másképp nem rendelkezik, a szerzőt a mű felhasználására adott engedély fejében díjazás illeti meg, amelynek - eltérő megállapodás hiányában - a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel kell arányban állnia. A díjazásról a jogosult csak kifejezett nyilatkozattal mondhat le. Ha a törvény a felhasználási szerződés érvényességét megszabott alaphoz köti, a díjazásról való lemondás is csak megszabott alakban érvényes. A mű egyéb olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely a szerző becsületét vagy hírnevét is sérti, ugyancsak a mű integritásához fűződő jog megsértésének minősül. Téves az az álláspont, hogy a szerzői műnek a becsület vagy hírnév sérelmével járó megváltoztatása vagy megcsorbítása a felhasználás módjától független, önmagában értékelendő folyamat és ekként kell eredményeznie az egyéb sérelem bekövetkezését. A mű tartalmi és formai egységének kérdése és a művön engedély nélkül végrehajtott változtatás megítélése ugyanis a felhasználás módjától nem különíthető el. Önmagában - a mű felhasználása, azaz a nyilvánossághoz való közvetítése nélkül -ezért általában nem is értelmezhető a szerzői jogsértés. Ebből következően a felhasználás módja is jelentheti a mű olyan mértékű eltorzítását vagy megcsorbítását, amely a becsület vagy hírnév sérelmét eredményezi. Ezért jogszabálysértés nélkül állapította meg a jogerős ítélet, hogy a perbeli műnek a szándékolt mondanivalójától, szellemiségétől eltérő műsorban való, engedély nélküli felhasználása, mint a mű tartalmi ismérveinek csorbítása, sértette a szerző hírnevét is. a műve jogosulatlan megváltoztatása és igen nagy gyakoriságú felhasználása miatt szerzői minőségében hátrány érte. Ezért - függetlenül attól, hogy a felperes zenei karrierje törést kifejezetten nem szenvedett - a jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül marasztalta az alperest nem vagyoni kártérítésben.[17]
A szerzői jogi jogsértések tárgykörében bár a vagyoni sérelmek a jogsértés megállapítása után viszonylag könnyebben bizonyíthatóak mint jeleztem nem szoktak előfordulni. A szerző személye is megfelelő védelemben részesül azonban, ne feledjük a nem vagyoni kártérítés - illetve a helyébe lépett sérelemdíj - a személyhez fűződő jogok megsértése esetére alkalmazható jogkövetkezmény, a kárigény alapjául a szerző személyhez fűződő jogai körébe tartozóan első sorban a mű integritásának a sérelme merülhet fel. Eszerint a szerző személyhez
- 227/228 -
fűződő jogát sérti művének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes.
A hatályos Polgári Törvénykönyv előtt problémát jelentett, hogy a nem vagyoni kártérítést a polgári jogi felelősség általános rendszerében helyezte el a bírói gyakorlat, aminek azzal a következménnyel kellett volna járnia, hogy a polgári jogi felelősség megállapításához szükséges valamennyi feltétel fennálltát a bíróság vizsgálja. Ez azonban nem volt elmondható, mert a bírói gyakorlat a hátrányok bizonyítását nem tartotta szükségesnek, helyette - többszöri szemléletbeli fordulatot követően - a köztudomású tény eljárásjogi fogalmát beemelve, dogmatikai "bukfencet vetve" próbált úrrá lenni a gyakorlat igényeinek megfelelve, de a jogszabályi rendelkezések következetlen alkalmazásával. Ezen okból érzékelhető, hogy témánk szempontjából különösen üdvözlendő a sérelemdíj intézmény és szabályozása.[18]
A jövőre nézve célszerű megfontolás tárgyává tenni a közösségi irányelv azon ajánlását, mely szerint a tagállamok ösztönzik olyan közösségi szintű magatartási kódexek kidolgozását a kereskedelmi és szakmai egyesületek és szervezetek által, amelyek hozzájárulnak a szellemi tulajdonjogok védelméhez, különösen azáltal, hogy ajánlják az optikai lemezeken a gyártás helyét azonosító kódok használatát, tagállami vagy közösségi szintű magatartási kódexek tervezeteinek valamint az azok alkalmazására vonatkozó értékeléseknek a megküldését a Bizottság részére. Álláspontom szerint ezen etikai kódexek lefektetése több szempontból pozitív, azon túl, hogy írásba foglalják a jogsértésekkel kapcsolatos álláspontot, minősítve azokat, útmutatóul szolgálnak a szakma számára az egyes vitás kérdések megítélése tekintetében. Nem feledhető el az ítélkezésre gyakorolt közvetett hatása sem, hiszen a bíróságok számára is támpontul szolgál, akik egyébként is előszeretettel veszik igénybe a szerzői szakértői testület véleményeit. A közösségi előírás éppen ezért csak támogatandó lehet.
A piaci szereplőknek is tevékenyen részt kell vennie a kalózkodás és hamisítás elleni küzdelemben. Az irányelv is hangsúlyozza[19] magatartási kódexek kidolgozása a közvetlenül érintett körökben a jogi keretet kiegészítő eszközként szolgál. A tagállamoknak a Bizottsággal együttműködve általában ösztönözniük kell a magatartási kódexek kidolgozását. Az optikai lemezek előállításának nyomon követése -különösen a Közösségben előállított lemezekben elhelyezett azonosító kód útján - segíti a szellemi tulajdonjogok megsértésének visszaszorítását ebben a gazdasági ágazatban, amelyet súlyosan érint a kalózkodás. Ezekkel a műszaki intézkedésekkel azonban nem lehet visszaélni a piacok védelme vagy a párhuzamos import megelőzése érdekében. Ajánlatos egyrészről együttműködési rendszerek, másrészről a tagállamok közötti, illetve a tagállamok és a Bizottság közötti információcsere biztosítása, különösen a tagállamok által kijelölt kapcsolattartó szervek hálózatának kialakítása, illetve az irányelv alkalmazását és a tagállami szervek által hozott különböző intézkedések hatékonyságát értékelő rendszeres jelentések készítése által.
A leírtak alapján általánosságban elmondhatjuk, hogy szerzői jogi szankciórendszerünk teljesen kompatibilis az uniós követelményekkel, azonban a gyakorlat rámutat arra, hogy vannak még hiányosságok. Így az időbeliség továbbra is komoly gondokat okoz, azaz a jogsértések és az ítéletek meghozatala, a jogkövetkezmények alkalmazása közötti időt csökkenteni szükséges a kellő visszatartó hatás elérése érdekében. E téren nagyobb szerephez kell juttatni az ideiglenes intézkedéseket, melyek alkalmazásától a bírói gyakorlat sokszor ódzkodik. Az ideiglenes intézkedés tárgyában rögzített törvényi határidőknek a bíróságok számára megkerülhetetlen, feltétlen érvényesülésre érdemes szabályokként kell érvényesülniük, nem engedhető meg, hogy a bíróságok túlzott munkaterhére hivatkozással figyelmen kívül hagyásra kerüljenek kógens törvényi rendelkezések.
A 2004/48/EK rendeletnek való megfelelés eredményeként a szankciórendszer szabályozásába beépítésre került egy sor eljárásjogi rendelkezés, melyek szétválasztása az anyagi szabályoktól egyértelművé tenné a szabályozás jellegét. ■
JEGYZETEK
[1] Tóth Péter Benjamin: A közös jogkezelő szervezet által érvényesíthető szankciók köre, különös tekintettel a további jogsértéstől való eltiltás igényére, Liber Amicorum - Studia Gy. Boytha dedicata, Ünnepi dolgozatok Boytha György tiszteletére, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék, Budapest 2004. 34. o.
[2] Dr. Kiss Tibor: A szerzői jogi szankciórendszer fogyasztóvédelmi aspektusból, A fogyasztóvédelmi jog új irányai az elméletben és a gyakorlatban című konferencia tanulmánykötete (szerk. Szikora Veronika), a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszékének és a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének közös kiadványa, Debrecen 2007. 97. o.
[3] 2004/47/EK rendelet 9. cikk
[4] SZJSZT 17/2006. számú szakvélemény 63. pont
[5] SZJSZT 17/2006. számú szakvélemény 35. pont
[6] dr. Ott István: A szerzői jogok hazai büntetőjogi védelme a fájlcserélő rendszeres körében, Doktori értekezés, Témavezető: Dr. Vókó György DSc, A kézirat lezárva: 2012. augusztus 15., Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Doktori Iskola, Budapest 2012. 67. o.
[7] Mezei Péter: A sárkány levágott feje helyére mindig kettő új nő?; Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 114. évfolyam 3. szám 15. o.
Gyenge Anikó: A média-konvergencia hatása a szerzői jogban: az ismeretlen felhasználási módra vonatkozó szerződési kikötések érvénytelenségének problémája, Infokommunikáció és Jog 2006. 11. sz.
- 228/229 -
[8] Faludi Gábor: A közös jogkezelő szervezetek felhasználási szerződései, Liber Amoricorum, Ünnepi dolgozatok Boytha György tiszteletére, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, Budapest 2004. 45. o.
[9] dr. Ott István: A szerzői jogok hazai büntetőjogi védelme a fájlcserélő rendszeres körében, Doktori értekezés, Témavezető: Dr. Vókó György DSc, A kézirat lezárva: 2012. augusztus 15., Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Doktori Iskola, Budapest, 2012, 72. oldal
[10] Magyar Csaba: Fájlcsere és szabad felhasználás, Infokommunikáció és Jog 2008. 3. sz. 17. o.
[11] 2004/48/EK 2. cikk (1) bekezdés
[12] Bérczes László - Gyenge Anikó - Lendvai Zsófia: A szerzői jogi jogsértések esetén alkalmazható jogi eszközökről. Segédanyag a gyakorlat számára, ASVA, Budapest 2007. 42. o.
[13] Dr. Kiss Tibor: Gondolatok a szerzői jogi törvény legújabb módosítása kapcsán, Debreceni Jogi Műhely 3/2006 (2006. július 1.) (http://www.law.klte.hu/jogimuhely/01_hun_index.htm)
[14] BH 2007.111. számú eseti döntés
[15] Dr. Kiss Tibor: A szerzői jogi szankciórendszer fogyasztóvédelmi aspektusból, A fogyasztóvédelmi jog új irányai az elméletben és a gyakorlatban című konferencia tanulmánykötete (szerk. Szikora Veronika), a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszékének és a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének közös kiadványa, Debrecen 2007. 97. o.
[16] Dr. Kiss Tibor: Szerzői jogi jogsértések szankcionálásának sajátosságai, Állam és Jogtudomány 2007. 1. sz. 200. o.
[17] Kúria Pfv.IV.21.744/2007/6. szám
[18] Dr. Kiss Tibor: Szerzői jogi jogsértések szankcionálásának sajátosságai, Állam és Jogtudomány 2007. 1. sz. 197. o.
[19] 2004/47/EK rendelet 29-30 bekezdése
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus, Debreceni Egyetem ÁJK.
Visszaugrás
