A tolmács feladata, hogy az egymástól eltérő nyelveken beszélő személyek között verbális kontaktust teremtsen, és a mondanivalójukat hűen, elfogulatlanul és érthetően közvetítse. A jó tolmács kompetenciái közé tartozik a tolmácsolt nyelv anyanyelvi szintű ismerete, a szociális intelligencia, a figyelemmegosztó képesség, hogy csak néhányat említsünk a tőle elvárt tulajdonságok közül. Mivel a tolmácsokra vonatkozó jogszabályi környezettel foglalkozik a cikk, ideértve a jogállásukat, képesítésük megszerzését, szerepüket a bírósági és közigazgatási eljárásokban, nem tér ki a szerződéseket érintő polgári jogi normákra, ahogy a tolmácsolás nyelvi, kulturális kérdéseire sem. Ugyanakkor a közjogi alapokhoz tartozónak tekinthető az állami fordító- és tolmácsszolgálat, az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (OFFI) feladata az igazságügyi tolmácsolás területén. Az elemzés alapján egyértelművé válik, hogy a tolmácsok közjogi státusa meglehetősen töredezett, megérett az idő az átfogó reformra ezen a téren.
Kulcsszavak: igazságügyi tolmács, tolmács jogállása, OFFI, tolmácsigazolvány
The interpreter's job is to establish verbal contact between people who speak different languages and to convey what they say in a faithful, unbiased and understandable way. The competences of a good interpreter include a good command of the mother tongue, social intelligence and the ability to share attention, to name but a few of the qualities expected of them. As the article deals with the legal environment in which interpreters operate, including their legal status, their qualifications and their role in judicial and administrative proceedings, it does not deal with civil law rules on contracts, nor with linguistic and cultural issues relating to interpreting. At the same time, the role of the State translation and interpretation service provided by the National Translation and Translation Certification Office, in the field of judicial interpretation, can be considered to be part of the public law framework. The analysis makes it clear that the public status of interpreters is rather fragmented and that the time is ripe for a comprehensive reform in this field.
Key terms: judicial interpreting, status of interpreter, National Translation and Translation Certification Office, interpreter certification
Ahhoz, hogy az anyanyelvhasználathoz és a tolmácsoláshoz való jog intézményesen elérhetővé váljon, a tolmácsolás közjogi helyének stabilitása elengedhetetlen. Vajon ez a követelmény hogyan érvényesül hazánkban? Noha az utóbbi években örvendetesen megnőtt a témára vonatkozó jogi, és a tolmácsok képzésében a jogi relevanciájú tudás átadását segítő publikációk száma (Horváth 2017; Seresi-Láncos 2017; Puklus 2021; Láncos-Szabó-Bakti 2022; Láncos-Hajas 2023), a szabályozás meglehetősen szétszórt, így már önmagában annak áttekintése is nehézségekkel jár. A joganyag koherenciájának a hiánya pedig megkérdőjelezi az említett alap- és emberi jog érvényesülését.
A tolmácsok jogállását 1986-ban megalkotott rendeleti szintű jogszabályok - a szakfordításról és tolmácsolásról szóló minisztertanácsi rendelet, az ennek végrehajtása tárgyában kibocsátott igazságügyi miniszteri rendelet, végül a szakfordító és tolmácsképesítés megszerzésének feltételeiről szóló művelődési miniszteri rendelet - szabályozzák.[1] A szabályozás erősen hiányos és idejétmúlt, egyes normák a mai jogszabályi környezetben nem alkalmazhatók. Az 1986-ban született MT rendelet hatálya kiterjed mind a munkaviszonyban álló tolmácsokra és munkáltatójukra, mind a munkaviszonyon kívül tolmácstevékenységet ellátó személyekre. A hivatkozott rende-
- 14/15 -
letek néhány, még hatályban lévő részletszabályára a későbbiekben visszatérek.
A tolmácstevékenység központi ágazati irányítását az igazságügyért felelős miniszter látja el. Az MT rendeletnek ezt a rendelkezését ismétli meg a kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló Kormányrendelet,[2] amely úgy fogalmaz, hogy az igazságügyi miniszter az igazságügyért való felelőssége körében ellátja az igazságszolgáltatással kapcsolatos kormányzati feladatokat, az e körbe tartozó egyik feladata a szakfordítói és tolmácstevékenység ágazati irányítása.
Az IM rendeletnek a szövetkezeti szakcsoportban és a gazdasági munkaközösségekben dolgozó tolmácsokra vonatkozó kitétele a szocializmus utolsó éveit jellemző - máig hatályos, de a mai viszonyok között nem értelmezhető - rendelkezés, amikor az állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek mellett egyre markánsabban jelentek meg a magánszférába tartozó, illetve annak javára működtetett keresőfoglalkozások.[3] A szövetkezet mint vállalkozási forma persze ma is létezik, de a szövetkezeti szakcsoport nem, és a gazdasági munkaközösség is megszűnt gazdasági formáció. A szabályozás tehát idejétmúlt.
Hasonlóan zavaros, hogy az MT rendeletben foglaltaktól eltérő szabályokat állapíthat meg a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek által alkalmazott szakfordítók és tolmácsok tekintetében [az MT rendelet 7. § (2) bekezdése szerint] a Kormány feladatkörében érintett tagja. Ebből arra lehet következtetni, hogy az MT rendeletben meghatározott szervezeti körre figyelemmel erre a honvédelmért és a belügyért felelős miniszter kapott felhatalmazást. Ám az MT rendelettől eltérő szabályokról - felhatalmazás hiányában - az oktatásért felelős művelődési miniszter rendelkezett. Az MM rendelet [11. § (2) bekezdése] ugyanis kibővítette az eltérő szabályozásra feljogosított személyek körét, amikor a művelődési miniszter - a tolmácsok képesítettsége és a képesítés megszerzése tekintetében - a minisztertársain kívül az országos hatáskörű szervek vezetőit is felhatalmazta az MT rendeletben foglaltaktól eltérő jogalkotásra. Az országos hatáskörű szervek - amelyeken az országos illetékességgel eljáró, nem miniszteriális formában szervezett központi államigazgatási szervek voltak értendők - vezetőinek felhatalmazása szintén mára alkalmazhatatlan, mivel ellentétes a jogalkotási törvénnyel, amely a jogalkotás alapvető követelményeként határozza meg, hogy a törvény által jogalkotásra felhatalmazott szerv/személy a felhatalmazást nem delegálhatja tovább.[4] Már a megalkotásakor is disszonáns volt az MM rendeletnek az a jelenleg is hatályos kitétele, mely szerint a miniszter jogalkotásra hatalmazza fel a minisztertársait.
A tolmácsok munkavállalói jogviszonyban (belfordító), egyéni vállalkozóként (freelancer) vagy gazdasági társaságok tagjaiként végzik a tevékenységüket. Ezért azt mondhatjuk, hogy a munkajogi helyzetük a jelenlegi körülmények között külön szabályozást nem igényel. A tevékenység végzésére vonatkozó feladatellátási felelősség kérdéseit pedig a magánjogi jogviszonyok meghatározzák.
A beszélt nyelvet közvetítő tolmácsok jogi helyzetétől eltérően, a jelnyelvi tolmácsok pozíciója jogilag szabályozott, részben törvényben, részben pedig e tolmácsok névjegyzékét rendelet rögzíti.[5] Ám ez nem oldja meg a tolmács, tolmácsolás kifejezések alatt általam tárgyalt, kizárólag a szóbeli nyelvi közvetítést végzők jogállási ellentmondásait.
Az MT rendelet kimondja, hogy tolmácsolást díjazás ellenében az végezhet, aki tolmács képesítéssel rendelkezik, és egyben az oktatásért felelős minisztert felhatalmazza a tolmácsok képzésére, továbbképzésére, valamint a tolmácsképesítés megszerzésének feltételeire vonatkozó normák megalkotására [6. § (2) bekezdés].
Az MM rendelet ezek alapján, háromféle képesítést határoz meg:
(a) Tolmács: tolmácsképesítést az kaphat, aki általános témakörökben magyar nyelvről idegen nyelvre, idegen nyelvről magyar nyelvre, vagy idegen nyelvről idegen nyelvre, tartalmilag pontos, nyelvileg helyes tolmácsolásra képes. Tolmácsvizsgára - iskolai végzettségétől és életkorától függetlenül - bárki jelentkezhet.
(b) Szaktolmács: ezt a képesítést az szerezheti meg, aki a szakiránynak megfelelő körben, magyar nyelvről idegen nyelvre, idegen nyelvről magyar nyelvre, vagy idegen nyelvről idegen nyelvre, tartalmilag pontos, nyelvileg helyes tolmácsolásra képes. A szakirányok a következők: társadalomtudományi, természettudományi, gazdasági és műszaki. Szaktolmács vizsgára az jelentkezhet, aki felsőfokú (elsősorban szakirányú) iskolai végzettséget tanúsító oklevéllel rendelkezik.
(c) Konferenciatolmács: ilyen képesítést az kaphat, aki magyar nyelvről idegen nyelvre, idegen nyelvről magyar nyelvre, vagy idegen nyelvről idegen nyelvre, nagyobb nyilvánosság előtt, teljes terjedelmet közvetítő, összefoglaló (konszekutív), vagy egyidejű (szinkron-) tolmácsolásra képes. Konferenciatolmács vizsgára az jelentkezhet, akinek szaktolmács képesítése van.
Mint látható, a kategorizálás nem egységes osztályozási elvek mentén történt: a tolmács képesítés feltétele-
- 15/16 -
ként a rendelet bizonyos nyelvi tudásszintet jelöl meg, a szaktolmács képesítés alapja a szaktudás tudományterületenkénti felosztása, a konferenciatolmács képesítettség pedig a tolmácsolás módjához van kötve.
Az MM rendelet alapján a tolmács, szaktolmács és konferenciatolmács képesítések a felsőoktatási intézményekben alap- és továbbképzésben, továbbá a művelődési miniszter[6] által kijelölt intézményekben szerezhetők meg. A megjelölt szakokat a felvételi tájékoztató tartalmazza, azokat az intézményeket pedig, amelyekben vizsgát lehet tenni, évenként a Művelődési Közlöny[7] teszi közzé [1. § (3)-(4) bekezdések].
Ám az MM rendelet kihirdetése óta eltelt évtizedek során a felsőoktatás rendszere megváltozott. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény szerint a felsőoktatás egymásra épülő, felsőfokú végzettségi szintet biztosító képzési ciklusokból áll (3. §): alapképzés, mesterképzés és doktori képzés. Az alap- és mesterképzést egymásra épülő ciklusokban, osztott képzésként vagy jogszabályban meghatározott esetben, osztatlan képzésként lehet megszervezni. A ciklusokra bontott, osztott és az osztatlan képzések szerkezetét a felsőoktatásért felelős miniszter határozza meg. A felsőoktatás keretében - a felsorolt három képzési ciklus mellett - felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzésként felsőoktatási szakképzés, illetve szakirányú továbbképzés is szervezhető.
Vajon az 1986-os MM rendeleti képzési rendszer beilleszthető-e a hatályos törvény által meghatározott felsőoktatási képzési rendszerbe? Hol marad a szabályozás egyértelműsége?
Manapság Magyarországon nincs alapszintű (BA) tolmácsképzés. Az MM rendelet által szabályozott tolmácsképesítés, amely sem iskolai végzettséghez, sem életkorhoz nem kötött, a szakképzés egy speciális fajtájának tekinthető. A felsőoktatási intézmények által I. szintű (általános) összekötő tolmácsképesítésnek nevezett képesítést egy e célból szervezett vizsga letételével lehet megszerezni (Kántor 2019). Tolmácsvizsgák - köztük I. szintű vizsga - letételére van lehetőség az ELTE BTK Nyelvi Közvetítés Intézete szervezésében. Az országos vizsgák célja, hogy "képesítést biztosítsanak mindazok számára, akik szervezett tolmácsképzésben nem vettek részt ugyan, de megfelelő tolmácsolási gyakorlattal rendelkeznek. Ennélfogva e vizsgák szakmai jellegűek, a felsőfokú nyelvtudást alapkövetelménynek tekintve, elsősorban a szükséges tolmácsolási készségek és ismeretek meglétét vizsgálják." Az összekötő tolmácsképesítés kísérő- és közösségi tolmácsolás ellátására jogosít.[8] Ennek a képesítésnek gyakorlatilag a ritka nyelvek szempontjából lehet jelentősége (gondolunk itt elsősorban az afrikai és ázsiai államokban beszélt nyelvekre), amelyeken nem folyik szakképzés.
A szaktolmács képesítés nem épül az előbbiekben vázolt tolmácsképesítésre. Szaktolmács képesítést csak mesterképzés (MA) keretében lehet szerezni, ami feltételezi, hogy a tolmács a BA képesítést valamely - de nem feltétlenül a tudományterülettel összefüggő - felsőfokú alapképzésben szerezte meg. Mesterképzésre az vehető fel, aki legalább egy alapképzési diplomával - vagy a korábbi képzési rendszer szerinti főiskolai/egyetemi diplomával - rendelkezik. A felvétel pontos követelményeit a felsőoktatási intézmények saját maguk határozzák meg. A mesterképzés általában 2-4 féléves.[9] Szaktolmács képesítés szerezhető szakirányú tolmácsképzés keretében is. A szaktolmács szakirányát a szerzett oklevélen tüntetik fel.
Anakronisztikus módon maradt hatályban az MM rendeletnek az a szakasza, miszerint, aki a rendelet hatálybalépése (1986. július 1.) előtt legalább négy éven át munkaviszonyban vagy munkaviszonyon kívül, de díjazás ellenében, hivatásszerűen tolmácsként működött, az szaktolmács vizsgára felsőfokú képzettség nélkül is jelentkezhet (5. §). Ráadásul, a szabály ellentétes a felsőoktatási törvénnyel, bár ez a képzési helyeknek az idő múlása folytán nem okoz gondot, mivel a lehetőséget senki sem veszi igénybe.
A konferenciatolmácsot mesterszakon képzik. Ilyen képesítést csak szaktolmács képesítéssel már rendelkező személyek szerezhetnek. Itt tehát megtörik a képzések egymásra épülésének a felsőoktatás szerinti szervezési elve, mivel mesterfokozat épül mesterfokozatra. Ismereteink szerint az ELTE-n egymásra épül a két képzés, a BME-n pedig szakirányú tolmácsképzés keretében képezik a szinkrontolmácsokat. "A szakirányú továbbképzés a megszerzett mesterfokozatra, illetve a korábbi rendszerben szerzett főiskolai vagy egyetemi szintű végzettségre épülő, oklevelet adó képzési forma, amely nem módosítja a már megszerzett végzettségi szintet. A képzés speciális feladatok ellátására ad felkészítést, illetve lehetővé teszi a korábban szerzett ismeretek meghatározott irányú elmélyítését" - rögzíti a felvételi tájékoztató.[10]
A Fordítástudományi Doktori Program az ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskolájának keretén belül indult
- 16/17 -
2003-ban. "A program a fordítás és tolmácsolás összes válfajának, azaz a legtágabb értelemben vett nyelvi közvetítésnek folyamatát, eredményét és funkcióját kutatja, és ennek megfelelően érintkezik a pszicholingvisztikával, a kognitív nyelvészettel, szövegnyelvészettel, a korpusznyelvészettel, a kontrasztív nyelvészettel, a lexikográfiával, a terminológiával, a szociolingvisztikával, a kommunikációelmélettel és más tudományágakkal." A programban részt vevő hallgatók foglalkoznak a gépi fordítás és utószerkesztés, valamint az audiovizuális fordítás különböző modalitásainak (szinkronizálás, feliratozás, hangalámondás, képregények) fordításával, valamint a különböző szakterületeken folyó fordítás és tolmácsolás (pl. jogi, bírósági, egészségügyi) elsajátításával is.[11]
Annak a jelentkezőnek, aki külföldi felsőoktatási intézményben szerzett fordító- vagy tolmácsképesítést, és azt az oklevelében megjelölt nyelven kívül a magyar nyelvre is érvényesíteni kívánja, kiegészítő vizsgát kell tennie az MM rendelet értelmében (8. §).
Az MT rendelet szerint, annak hatálybalépése előtt megszerzett tolmácsképesítések változatlanul érvényesek maradnak a hatálybalépést követően is [7. § (4) bek.]. A jogfolytonosság kimondásának azért volt jelentősége, mert a rendelet kibocsátásakor jelentős számban voltak olyan tolmácsként foglalkoztatott személyek, akiknek a végzettsége, képzettsége nem felelt meg az MT, illetve az MM rendeletben elvárt szintnek. Anélkül, hogy ennek a társadalmi okait itt elemeznénk, elég arra utalni, hogy a megelőző évtizedekben kiadott különböző rendeletek nem támasztottak magas követelményeket a lakosság számára munkát végző tolmácsokkal szemben.[12] Nem sorolom ide a központi állami szerveknél munkaviszonyban foglalkoztatott tolmácsokat, valamint az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (a továbbiakban: OFFI) tolmácsait.
Az MT rendelet tartalmazott egy olyan rendelkezést is, mely szerint a rendelet hatálybalépésének időpontjában tolmácstevékenységet folytató, illetőleg tolmácsvizsgával nem rendelkező személy köteles volt a rendeletben meghatározott képesítést 1988. december 31-ig megszerezni. Ez azonban nem vonatkozott arra az 50. életévét betöltött tolmácsra, aki a rendelet hatálybalépését megelőzően, legalább öt éven át munkaviszonyban vagy munkaviszonyon kívül, díjazás ellenében, rendszeresen vagy hivatásszerűen tolmácstevékenységet végzett. A tolmács lakóhelye szerint illetékes tanácsi szakigazgatási szerve ezen személyeknek, a rendeletben meghatározott képesítés hiányában is, köteles volt kiadni a tolmácsigazolványt [7. § (5) bekezdés]. Az pedig feljogosította az igazolvány birtokosát a tevékenysége további folytatására. Az MT rendeletnek ez a szakasza ma is hatályban van, ami teljes képtelenség ennyi idő elteltével. Szerencsére a gyakorlatban nem érvényesül, mivel matuzsálemi korú emberekről lenne szó.
Az MM rendelet egyéb szabályokat is tartalmaz a képesítő vizsga letételéről, de ezeknek egy része ma már idejét múlt. Például a tolmácsvizsga díja 500 Ft, a szaktolmácsvizsga díja 600 Ft, a konferenciatolmács-vizsga díja 700 Ft. A normák másik része a vizsgáztatással kapcsolatos részletkérdésekre vonatkozik. Példaként, a vizsgáztatással összefüggésben felmerült tényleges költségek elszámolása után, a vizsgadíjból fennmaradó összeg az intézményi rezsiköltségek (energia, papír, irodaszer, posta stb.) fedezetéül szolgál. Ez már nevetésre készteti az olvasót is, mi maradhatott meg e célra az 500 forintból.
Az MT rendelet eredeti szövege különbséget tett a munkaviszonyban (ideértendő a szövetkezeti tagsági viszony is) foglalkoztatott tolmács, valamint a foglalkozást hivatásszerűen, ám munkaviszonyon kívül végző tolmács között. Mindkét csoport esetében előírás volt a tolmácsképesítéssel rendelkezés, míg a munkaviszonyon kívül tolmácsként tevékenykedő személy esetében a munkavégzés feltétele volt a tolmácsigazolvány megléte. Képesítésüket ezek a tolmácsok az igazolványuk felmutatásával igazolták.
Az MT rendelet alapján a tolmács szakképesítéssel rendelkező büntetlen előéletű személy számára - kérelmére - az állandó lakóhelye szerint illetékes községi/városi/fővárosi kerületi/megyei városi tanács végrehajtó bizottságának szakigazgatási szerve adta ki a tolmácsigazolványt.[13] Az igazolványban fel kellett tüntetni a tolmács szakismeretére, valamint nyelvismeretére vonatkozó adatokat is. A tolmácsigazolvány kiadását a szakigazgatási szerv csak akkor tagadhatta meg, ha annak kiadása jogszabályba ütközött. A szakigazgatási szerv a tolmácsigazolványt visszavonta, ha utóbb olyan
- 17/18 -
körülmény merült fel, amely alapján az igazolvány kiadását meg kellett volna tagadni. A tolmácsigazolványt visszavonhatták akkor is, ha a tolmács a munkáját szakszerűtlenül vagy felelőtlenül végezte, és emiatt őt a szakigazgatási szerv egy éven belül ismételten figyelmeztetésben részesítette. A munkaviszonyon kívüli tolmács tevékenysége felett a szakigazgatási szerv hatósági ellenőrzést gyakorolt. A tolmácsigazolvánnyal rendelkező személyekről az igazolványt kiállító szakigazgatási szerv nyilvántartást vezetett. Az MT rendelet 1992. évi módosítását követően ezek a hatósági jogkörök az önkormányzatok jegyzőinek hatáskörébe kerültek át. A jogalkalmazói gyakorlatot ismerve állíthatjuk, hogy ezek a hatáskörök formálisak voltak, az önkormányzatok csak a nyilvántartást vezették, az egyéb hatásköreiket ténylegesen nem gyakorolták.
Az MT rendeletnek a tolmácsok nyilvántartásával és a tolmácsigazolványok kiállításával kapcsolatos rendelkezéseit 2009-ben hatályon kívül helyezték,[14] ezért ma a tolmácsokról nincs semmiféle nyilvántartás. Ugyanis a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK (2006. december 12.) európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetésekor[15] a jogalkotó úgy vélte, hogy a tolmácsok nyilvántartásának eltörlésével az irányelvben megfogalmazott célokat szolgálja (a szolgáltatások szabad mozgásának biztosítása, a versenyképes szolgáltatási piac megteremtése). Nyilvánvalóan téves magyarázat, hogy a szolgáltatások szabad áramlását akadályozza valamely foglalkozásnak a hatósági nyilvántartása (vö. az orvosok, az egyéni vállalkozók és egyéb foglalkozások nyilvántartásával), a kettő között nincs ilyen természetű összefüggés. A nyilvántartásba való felvétel a fogyasztók, ügyfelek védelmét szolgálná, és nem jelent szolgáltatási kötelezettséget a tolmácsok számára, azaz nem gátolja a szolgáltatás nyújtását egy másik tagállamban.
A módosítás az MT rendeletbe beiktatott kiegészítő rendelkezés alapján úgy szól, hogy a 2009. október 1. napja előtt kiadott tolmácsigazolványok változatlanul a tevékenység végzésére jogosítanak [7. § (5) bekezdés], ami a jogalkalmazásban egy ideig zavart okozott: az önkormányzatok a megszűnt nyilvántartás alapján változatlanul tolmácsigazolványokat állítottak ki, bár a közigazgatási eljárási szabályok szerint, ilyen esetben, csak hatósági bizonyítvány kiállítására van lehetőség.[16]
A nyilvántartás alapján kiadott tolmácsigazolvánnyal összefüggő kérdés, hogy milyen végzettséget kellett igazolnia annak, akit a nyilvántartásba felvettek. Miután a tolmácsképesítés megszerzése sem iskolai végzettségtől, sem életkortól nem függött, a nyilvántartásba számtalan olyan személy is bekerült, aki a magyar nyelv ismeretét és használatát illetően igen szerény nyelvi készségekkel rendelkezett. A rendszerváltozást követően gazdasági társaságok, civil szervezetek, magánvállalkozások rövid tanfolyamok keretében, vagy akár anélkül tolmácsképesítést igazoló bizonyítványokat állítottak ki, amelyek a tolmácsigazolvány kiadásának alapjául szolgáltak. Ugyanakkor azok, akik nem rendelkeznek tolmácsigazolvánnyal, a képzettségüket ma az adott oktatási intézmény végzettséget igazoló okiratának (diploma, oklevél, bizonyítvány) felmutatásával tudják csak igazolni.
A tolmács szerepét az igazságügyi, hatósági eljárásokban a különböző eljárásjogi törvények szabályozzák.[17] Vajon ezek koherens rendszert alkotnak? A választ csak e jogszabályoknak a fontosabb rendelkezései segítségével lehet megadni.
A büntetőeljárás nyelve a magyar. A Magyarországon élő, törvényben elismert nemzetiségek tagjai a büntetőeljárásban nemzetiségi anyanyelvüket használhatják. A büntetőeljárásban mindenki jogosult az anyanyelvét használni [Be. 8. § (1) bekezdés, (3) bekezdés]. Ha az eljárásban részt vevő személy a nem magyar anyanyelvét, nemzetiségi anyanyelvét vagy törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződésben meghatározott egyéb anyanyelvét kívánja használni, - lehetőleg a jogi szaknyelv megfelelő ismeretével rendelkező - tolmácsot kell igénybe venni [Be. 78. § (1) bekezdés].
A Pp. deklarálja, hogy a polgári eljárás nyelve a magyar, de a bíróság tolmácsot rendel ki, ha ezt szükségesnek látja. A bíróság előtt szóban mindenki jogosult anyanyelvét, nemzetközi egyezményben meghatározott körben pedig anyanyelvét, regionális vagy nemzetiségi nyelvét használni. A Magyarországon élő, a nemzetiségek jogairól szóló törvényben elismert valamennyi nemzetiség tagja jogosult nemzetiségi nyelvét a regionális vagy kisebbségi nyelv használatára vonatkozó nemzetközi egyezményben foglaltaknak megfelelően használni [61. § (3) bekezdés, 113. § (4) bekezdés]. A polgári perekre vonatkozó szabályok alatt a közigazgatási pereket is értem, mivel ezekben a bírósági eljárásokban a tolmács részvételére a polgári perrendtartás szabályait kell alkalmazni [Kp. 16. § (4) bekezdés].
Egyes közigazgatási ágazati törvények rendelkeznek az eljárásban tolmács alkalmazásáról. Ilyen rendelkezéseket találunk pl. a külföldiek magyarországi belépésére, tartózkodására (idegenrendészetre) vonatkozó törvé-
- 18/19 -
nyekben, vagy a jogi segítségnyújtásról szóló törvényben.[18] Ezekre az eljárásokra kiterjed az általános közigazgatási eljárási törvény (Ákr.) hatálya, kivéve az Ákr. 8. §-a szerint ez alól kivett eljárásokat (például a szabálysértési eljárást).[19] Ezekben az eljárásokban nincs a tolmácsokat illetően olyan rendelkezés, ami lényegesen eltérne az Ákr. szabályaitól, ezért a közigazgatási hatósági eljárásokban foglalkoztatott tolmácsok helyzetét az Ákr. szempontjából elemzem.
A közigazgatási hatósági eljárás hivatalos nyelve a magyar. Ez nem akadálya a konzuli tisztviselő és a külpolitikáért felelős miniszter eljárása során annak, hogy más nyelvet használjanak. A nemzetiségi szervezet nevében eljáró személy, valamint a nemzetiségek jogairól szóló törvény hatálya alá tartozó személy a hatóságnál használhatja nemzetiségi nyelvét [Ákr. 20. § (1) és (3) bekezdések]. Az Ákr. a Magyarországon tartózkodó külföldiek nyelvhasználati jogával kapcsolatban különbséget tesz a hivatalból indított eljárás és az ügyfél által indított eljárás között (és nem az alapján, hogy alapjogot vagy egyéb jogot érint-e az ügy). Ha a hatóság nem magyar állampolgár, a magyar nyelvet nem ismerő természetes személy ügyfél ügyében magyarországi tartózkodása alatt indít hivatalból azonnali eljárási cselekménnyel járó eljárást, vagy a természetes személy ügyfél azonnali jogvédelemért fordul a magyar hatósághoz, a hatóság gondoskodik arról, hogy az ügyfelet ne érje joghátrány a magyar nyelv ismeretének hiánya miatt. Így hivatalból rendel ki tolmácsot. A magyar nyelvet nem ismerő ügyfél kérelmére induló eljárásokban az ügyfél kérheti, hogy a hatóság bírálja el az anyanyelvén vagy valamely közvetítő nyelven megfogalmazott kérelmét, de a tolmácsolási költség előlegezése és viselése az ügyfelet terheli (Ákr. 21. §).
Büntetőeljárásban tolmácsként a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő személy vehető igénybe. Ha ez nem lehetséges, eseti tolmácsként kellő nyelvismerettel rendelkező más személy is kirendelhető [Be. 201. § (2) bekezdés]. A "jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő személy" kitételen a MM rendelet hatálya alá tartozó képesített személyek értendők; erre utal a mondat második fele, amely szerint kellő nyelvismerettel rendelkező, esetileg közreműködő személyek is kirendelhetők tolmácsként a perben. Az MM rendelet egy közel negyven évvel ezelőtti képzési rendszerre építi fel a képesítési feltételeket. Tolmácsvizsgára - iskolai végzettségétől és életkorától függetlenül - ugyanis bárki jelentkezhet, azaz egy büntetőperben bárki kirendelhető hites tolmácsként, ha feltételezhetően kellő nyelvismerettel rendelkezik. Hasonló a helyzet a polgári perek és a közigazgatási hatósági eljárások esetében is. A Be. rendelkezik arról, hogy a tolmács közreműködésével folytatott eljárási cselekménynél a jelenlévők, a tolmácsolás nem megfelelő minősége miatt, más tolmács kirendelését indítványozhatják [201. § (4) bekezdés]. Új rendelkezés a Be.-ben, hogy az eljárási cselekményről értesített, büntetőeljárásban részt vevő személy részére akkor kell tolmácsot kirendelni, ha azt a büntetőeljárásban részt vevő személy indítványozza az értesítés közlését követően, az eljáró szerv által - az eljárási cselekmény időpontjára figyelemmel - meghatározott határidőn belül; erre az értesítésben figyelmeztetni kell az eljárási cselekményről értesített büntetőeljárásban részt vevő személyt.[20]
A Pp. röviden annyit mond, hogy a bíróság tolmácsot, jelnyelvi tolmácsot rendel ki, ha fentiekben már hivatkozott nyelvhasználat jogok érvényesülése, vagy egyébként a törvénynek a nyelvhasználattal kapcsolatos rendelkezése értelmében az szükséges. (Pp. 61. §)
Az Ákr. alapján, ha az ügyfél vagy az eljárás egyéb résztvevője által használt idegen nyelvet az ügyintéző nem beszéli, akkor tolmácsot kell alkalmazni. A helyszíni szemlével, illetve a hatósági ellenőrzéssel kapcsolatban mondja ki az Ákr., hogy az ügyben eljáró hatóság nem ügyintéző, hanem más tagja, valamint - ha az a tényállás tisztázáshoz elengedhetetlen - az ellenőrzés helyszínén tartózkodó, idegen nyelvet beszélő személy is igénybe vehető tolmácsként (73. §).
A bírósági, hatósági eljárásokban tolmácsolásra igénybe vehető személyekről az EU irányelv is rendelkezik, amelyre visszatérek.
A tolmács szerepére vonatkozóan az eljárási törvények sommásan úgy rendelkeznek, hogy a tolmácsra fő szabály szerint a szakértőre vonatkozó rendelkezéseket kell értelemszerűen alkalmazni.[21]
Ez igen felületes megközelítés, hiszen a szakértő és a tolmács jogállásának a perben való összehasonlíthatósága csak látszólagos. Az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény (Isztv.) a szakértő feladataként határozza meg, hogy a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel döntse el a perben felmerülő szakkérdést, és segítse - a bíróságot - a tényállás megállapításában (3. §). A tolmácsnak ezzel szemben sem döntési, sem döntést támo-
- 19/20 -
gató jogköre nincs a perben: az a feladata, hogy a magyar nyelven nem beszélő személy nyilatkozatát a forrásnyelvnek megfelelően fordítsa át magyar nyelvre, bármi hangozzék is el a nyilatkozatban. Továbbá, a szakértő az ebbeli tevékenységét döntően nem a tárgyaláson látja el, hanem a bírósághoz benyújtott szakvéleménye elkészítésekor (tényállás megismerése, kutatás, következtetések levonása, írásba foglalás stb.), a tárgyaláson a szakértő a szakvéleményével kapcsolatban tesz nyilatkozatot. Ezzel szemben a tolmács nem végez az üggyel kapcsolatosan munkát a tárgyalás előtt (bár nagyban segítené felkészülését az iratok előzetes megismerése a megfelelő szakkifejezések feltárása), mert érdemi tevékenységét a tárgyaláson fejti ki, és a nyelvet olyan szinten kell ismernie, hogy a perbeli felek, közreműködők nyilatkozatait előzetes felkészülés nélkül is pontosan közvetítse a bíróság felé. Miután a tolmács az iratokba csak előzetes engedéllyel tekinthet be (ezt a hatóságnak/bíróságnak kellene számára garantálnia), egy ügy kezdetén legfeljebb az eljárás tárgyának megnevezéséből indulhat ki azzal kapcsolatban, hogy milyen tárgykörben kell majd tolmácsolnia. Ezt az ellentmondást röviden így lehet összefoglalni: "A tolmácsra a szakértőkre vonatkozó szabályokat húzzák rá, noha egészen más munkafeltételek között végzik munkájukat, miközben az előzetes iratbetekintés, a munka előtti tájékozódás, a kérdezési jog mint érdemi garancia nem áll gyakran rendelkezésére a tolmácsnak, hiszen ő az eljárási szereplők jelenlétében és az adott szituációban, spontán felmerülő kommunikációs igények alapján, előzetes érdemi felkészülés hiányában dolgozik, és valós időben nyújt szolgáltatást" (Tóth 2018: 129).
Az Isztv.-t megelőző szakértői törvény[22] hatályának ideje alatt adták ki a ma is alkalmazandó 9/2006. (II. 27.) IM rendeletet az igazságügyi szakértői szakterületekről, valamint az azokhoz kapcsolódó képesítési és egyéb szakmai feltételekről. A rendelet mellékletei tartalmazzák az egyes igazságügyi szakértői szakterületek képesítési követelményeit. A 8. sz. melléklet a nyelvészeti szakterülethez kapcsolódó képesítési feltételként határozza meg a következő okleveles bölcsész, illetve tanár szakokat: magyar nyelv és irodalom, alkalmazott nyelvészet, elméleti nyelvészet, a magyar, mint idegen nyelv szak. Vizsgálni kellene, hogy ezek a szakok lefedik-e a szakértő iránti igényeket, különösen a gazdasági tárgyú perek esetében. A gyakorlati tapasztalatok ugyanis arra utalnak, hogy a bíróságok esetenként az OFFI-t ugyan tolmácsként rendelik ki a perben, ténylegesen azonban a tárgyaláson a tolmácsot nyelvi szakértőként hallgatják meg. Hasonló eseteket dolgoz fel a magyar szakirodalom, hivatkozva a német tapasztalatokra is (Puklus 2018).
Az Isztv. alapján a bíróságok, hatóságok az eljárásaikban kirendelik a szakértőket, akik a kirendelésnek kötelesek eleget tenni. A tolmácsok helyzete azonban ezen a területen is eltér a szakértőkétől. A Be. és a Pp. egyaránt rendelkezik a tolmács perbeli kirendeléséről. A kirendelésnek csak a büntetőeljárásban és csak az OFFI tekintetében van jogszabályi alapja. Az IM rendelet kötelező erővel mondja ki, hogy a budapesti székhelyű bíróságnál, ügyészségnél, valamint nyomozó hatóságnál (a továbbiakban együtt: bíróság) a tolmácsolást az OFFI látja el. Ha az OFFI-nak nincsen a szükséges nyelvben jártas tolmácsa, a nyelvben jártas más alkalmas személyt kell kirendelni. Ha a nem budapesti székhelyű bíróságnál a tolmácsolás szakképzett tolmács, vagy más alkalmas személy kirendelésével nem biztosítható, az OFFI bármely bíróságnál köteles a tolmácsolást ellátni (6. §). Az OFFI-t tehát ellátási felelősség terheli abban a tekintetben, hogy a büntetőeljárás lefolytatásához tolmácsot biztosítson. Sem a polgári perben, sem a közigazgatási eljárásban azonban nincs ilyen kötelezettsége. Ennek ellenére az OFFI a bírósági kirendeléseknek a polgári és a közigazgatási perekben is eleget tesz. Ami pedig az egyéni vállalkozóként, munkaviszonyban, gazdasági társaság tagjaként dolgozó tolmácsokat illeti, részükre ellátási kötelezettséget jogszabály nem állapít meg, így a bírósági, közigazgatási hatósági eljárásokban való részvételük az eljáró szerv és közöttük történő megállapodástól függ.
Az IM rendelet egyebekben tartalmaz egy olyan kitételt, hogy ha az OFFI-nak a szükséges nyelvben jártas tolmácsa nincs, továbbá a nem budapesti székhelyű bíróságnál kell tolmácsolni, a tolmácsolásra a bíróság illetékességi területén a szakigazgatási szervnél nyilvántartott tolmácsot kell kirendelni. Ez a rendelkezés ugyan hatályos, de nyilvánvalóan nem alkalmazható, mivel a tolmácsok nyilvántartása már több mint egy évtizede megszűnt, onnan legfeljebb informatív jelleggel lehet a bíróságoknak adatot kiadni.
Díjazás ellenében végzi a munkát a tolmács, ha a tevékenységéért pénzben vagy természetben ellenszolgáltatást kap. Nem tekinthető díjazásnak, ha a megrendelő csak a tolmácsolást végző személy készkiadásait téríti meg, illetőleg a munkavégzés időszakára ellátásáról gondoskodik az IM rendelet értelmében [1. § (1) bekezdés]. A megfogalmazás tükrözi, hogy a rendeletet a jelenlegitől eltérő adózási rendszerben bocsátották ki, a természetbeni juttatások - ha van ilyen - ma már alapvetően adókötelesek.
Az 1986. évi kodifikációval együtt járt a szakfordítás és tolmácsolás díjáról szóló 8/1986. (VI. 26.) IM rendelet kiadása, amelyet azonban 1989. november 1-jével hatályon kívül helyeztek. Ettől kezdve nincs külön jogszabály, amely a tolmácsolás díjáról egységesen rendelkezne, egységesen meghatározná a tolmácsdíj mértékét. Ez a piaci szolgáltatásoknál akár természetes is lehet, de közpénzből működő költségvetési intézményeknél, alapjogokat érintő működésnél a jogokhoz való egyenlő hozzáférés gátjává válhat, ezért szabályozni kellene legalább a kalkuláció módját, mértékét.
A Be. ezért felhatalmazta az igazságügyi minisztert, hogy a tolmács/fordító díjára és költségeire vonatkozó szabályokat, az államháztartásért felelős miniszterrel
- 20/21 -
egyetértésben, rendeletben állapítsa meg [866. § (2) bekezdés 12. pont]. A felhatalmazásból az a következtetés adódik, hogy a törvényalkotó az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet hatályát a tolmácsokra nem is kívánta kiterjeszteni. Ezt egyébként sem lehetne a díjazás elemeire, a díj kiszámításának sajátos szempontjaira figyelemmel a tolmácsok díjazására megfelelően alkalmazni. Mindezek ellenére, a tolmácsok és fordítók díjazásáról szóló miniszteri rendelet kiadására eddig nem került sor. Tehát a tolmácsolás díját a tolmácsok szabadon állapítják meg, árajánlatuk elfogadása a bíróság döntésétől (és pénzügyi/költségvetési tervezésének minőségétől, fekvésétől) függ, amely nem tűnik jogi garanciának alapvető jogok alkalmazása szempontjából.
A Pp. sem rendelkezik a tolmács díjazásáról. A kirendelt szakértőre vonatkozó szabályok analóg alkalmazásából az következik, hogy ha a bíróság a tolmácsnak a bizonyításban történő részvételét szükségesnek tartja, a tolmács jogosult a közreműködésével összefüggésben felmerült költségeinek a megtérítését kérni, és - ha a közreműködés a hivatása gyakorlásával valósul meg - megfelelő díjazásra igényt tartani (271. §). A díjazás mértékével és összegével kapcsolatban a polgári eljárásban ugyanaz a helyzet, mint a büntetőeljárás esetében. A Fővárosi Ítélőtábla még a 4. Pkf.25.720/2006/2. sz. végzésében részletesen kifejtette, hogy mivel a tolmácsdíj mértékére jogszabály kötelező előírást nem tartalmaz, ezért a tolmácsolás díját az OFFI szabadon állapítja meg. Ez a helyzet az új Pp. kibocsátását követően sem változott. Külön jogszabályi felhatalmazás alapján nincs mód az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendeletben foglaltak alkalmazására. Ugyanezt állapította meg a BDT 2008.1753 alatt közzétett jogeset is. Az OFFI-val kapcsolatos döntést a bíróságok által kirendelt egyéb tolmácsokra is alkalmazni kell.
A közigazgatási hatósági eljárásokra más szabályok vonatkoznak. Az Ákr. felhatalmazza az igazságügyért felelős minisztert, hogy rendeletben állapítsa meg, az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben, a közigazgatási hatósági eljárásban közreműködő tolmácsok díjazására vonatkozó szabályokat [140. § b) pont]. A felhatalmazással élve, az igazságügyi miniszter a közigazgatási hatósági eljárásban közreműködő tolmácsok és jelnyelvi tolmácsok díjazásának szabályairól szóló 23/2017. (XII. 22.) IM rendeletben szabályozta a díjazás kérdéskörét. A rendelet alapján az eljárásban közreműködő tolmácsot munkadíj, várakozási díj, készenléti díj és utazási költségtérítés illeti meg. Ha a tolmács a tevékenységét valamely szervezet tagjaként, munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban végzi, a munkadíj, várakozási díj, készenléti díj és utazási költségtérítés az őt foglalkoztató szervezetet illeti meg. A díj mértékét és a kiszámítására vonatkozó előírásokat a rendelet részletesen meghatározza.
Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) a szakértők és tolmácsok szerepét az elkövetőhöz hasonlóan szabályozza. Például a hamis tanúzásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni arra, aki szakértőként hamis szakvéleményt, vagy szaktanácsadóként hamis felvilágosítást ad, avagy tolmácsként/fordítóként hamisan fordít [272. § (2) bekezdés]. Amennyiben a tolmácsra az eljárási kötelezettségei megszegése miatt rendbírságot szabnak ki, a szakértővel egyezően, húszezer forinttól egymillió forintig terjedő rendbírságot kell fizetnie (127. §).
Nem azonos mégsem a két közreműködő jogi megítélése az ellenük elkövetett cselekmények esetén. A bírósági vagy más hatósági eljárásban a védőt, a jogi képviselőt, a szakértőt, és a hivatalos személynek nem minősülő kézbesítési végrehajtót közfeladatot ellátó személynek kell tekinteni [Btk. 459. § (1) bekezdés 12. pontja]. A felsorolt személyek minősített védelmet élveznek, ha velük szemben büntetőjogi megítélés alá tartozó cselekményt követnek el. A tolmács nem tartozik ebbe a kategóriába, így ha a tolmácsot például egy rendőrségi, ügyészségi, bírósági eljárás során fizikai atrocitás éri, ő nem számít közfeladatot ellátónak, tehát nem lesz szigorúbb az elkövető büntetése sem (Btk. 311. §).
A tolmács a bírósági, hatósági eljárásokban sem hivatalos személynek, sem közfeladatot ellátó személynek nem minősül, tehát személyiségi jogainak védelmére a Ptk. 2:43. §-ában nevesített jogok vonatkoznak. A Ptk. személyiségi jogokat védelmező felsorolásában szerepel a képmáshoz és a hangfelvételhez, valamint a becsülethez és jó hírnévhez való jog. A Be. 108. § (2) bekezdése alapján a bírósági tárgyalásról - a médiarendszer útján való tájékoztatás érdekében meghatározott célból - kép-, hang-, vagy kép- és hangfelvételt az egyesbíró vagy a tanács elnöke engedélyével, míg a bírósági tárgyaláson jelen lévő személyről - a bíróság tagjain, a jegyzőkönyvvezetőn, az ügyészen és a védőn kívül - csak az érintett hozzájárulásával szabad készíteni. A jó hírnév megsértését jelenti, ha valaki egy valós tényt hamis színben tüntet fel.
Az Alkotmánybíróság 28/2014. (IX. 29.) AB határozatában kifejtette, hogy a képmás védelméhez fűződő jog és az Alaptörvény IX. cikk (1) és (2) bekezdéseiben elismert szólás- és sajtószabadság ütközése esetén mérlegelni kell, hogy indokolt-e a sajtónak a tájékoztatáshoz való jogának korlátozása a magánszféra védelmével szemben. Az érintett hozzájárulásának a megkövetelése olyan kifejezett, törvényben rögzített feltétel, amelynek mellőzése önmagában jogszerűtlenné teszi a képmás elkészítését és nyilvánosságra hozatalát.[23] Például egy büntetőeljárásról készült képfelvételt az Index annak ellenére tett közzé, hogy a tárgyaláson a bíró kérdésére az OFFI tolmácsa megtagadta a hozzájárulását a képmása közzétételéhez. Az ítélethirdetésről szóló felvételen a
- 21/22 -
tolmács - a két vádlott között állva - mégis teljes arcával látható, míg a vádlottak arcát kitakarták. Vagyis a média nem tett eleget a tolmács kérésének. A felvétel alapján nem állapítható meg, hogy a középen álló személy nem a büntetőper valamelyik vádlottja, hanem az OFFI tolmácsa, miközben a közérdeklődésre számot tartó büntetőügy vádlottjai a felvételen arctalanok maradtak.[24]
A büntetőperben részt vevő személyek védelmével kapcsolatos szabály, hogy a büntetőperben különösen indokolt esetben az eljárást folytató bíróság tanácsának elnöke, az ügyész, valamint a nyomozó hatóság kezdeményezheti: a Be.-ben felsorolt személyek, illetve a felsoroltak valamelyikére tekintettel, más személy, külön jogszabályban meghatározott védelemben részesüljön. A védelem a tolmácsra is kiterjed [Be. 98. § (1) bekezdés].
A polgári perekben a per iratainak megtekintésére feljogosított személyek, köztük a szakértő, a per bármely szakaszában élhet ezzel a jogával, és az iratokat - a határozattervezetek és a különvélemények kivételével - külön engedély nélkül megtekintheti. A nem nevesített közreműködők, így a kirendelt tolmácsok, az iratokat csak a bíróság külön engedélyével tekinthetik meg, ha ez a feladataik ellátásához szükséges (Pp. 162. §). A tolmácsnak tehát engedélyt kell kérnie a bírótól (akit nem ismer, nem is feltétlenül tudja időben elérni), ellenkező esetben a kezelő iroda nem teszi lehetővé, hogy a per tárgyáról még a tárgyalás előtt tájékozódjék.
Sem a törvény indokolásából, sem a megismert jogesetekből nem állapítható meg, hogy a jogalkotó szerint mi az a védett érdek, amelyre tekintettel egy polgári eljárásban a kirendelt tolmács csak külön engedély alapján ismerheti meg azt az ügyet, amelyben nyelvi közvetítést lát el. Különösen a gazdasági és a műszaki tárgyú, a legújabb technológiákkal kapcsolatos szerződéses vitákban okozhat a tolmácsnak gondot, hogy nem készülhet fel a speciális szakkifejezések használatára, bármennyire is járatos a tolmácsolt nyelvre és az adott szakterületre jellemző terminusok használatában.
Az eljárás ügyiratainak megismeréséről a nem zártan kezelt iratok esetében a Be. 100-101. §-ai rendelkeznek. A megismerésre feljogosított szervek és személyek felsorolásában sem a szakértő, sem a tolmács nem szerepel.
A tolmács és a tolmácsolási feladatokat ellátó segítő megkülönböztetése indokolt, mert a büntetőeljárásban tolmácsolási feladatokat ellátó segítő személy olyan közreműködő, aki nem minősül tolmácsnak, de kommunikációs, tolmácsolási feladatokat lát el. A jogintézményt 2023-ban iktatták be a Be.-be. A rendelkezés célja, hogy a vádlott, a sértett és a büntetőeljárásban érintett más érdekeltek törvény szerinti jogainak és jogos érdekeinek képviselete, védelme, valamint jogaik gyakorlása, kötelezettségek teljesítésének elősegítése érdekében vesznek részt az eljárásban [Be. 59.§ (1) bekezdés].
Az eljárási cselekményen jelenlétre jogosult sértett, vagyoni érdekelt, egyéb érdekelt nyelvhasználatának (és kommunikációs zavarainak csökkentése[25]) érdekében igénybe veheti az általa megjelölt, az eljárási cselekményen jelen levő, tolmácsnak nem minősülő, tolmácsolási feladatokat ellátó személyt (Havasi 2003). A segítő jogosult arra, hogy a saját, valamint az általa segített személy büntetőeljárási jogairól és kötelességeiről a bíróságtól, az ügyészségtől és a nyomozó hatóságtól felvilágosítást kapjon (Be. 60. §). Az eljáró bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság a tolmácsolási feladatokat ellátó segítő igénybevételére vonatkozó indítványról határozat meghozatala nélkül dönt. A tolmácsolási feladatokat ellátó segítő nem vehető igénybe a magánvádló vagy a pótmagánvádló részvételével tartott eljárási cselekményen, valamint az olyan eljárási cselekményen, amelyen a sértettet, a vagyoni érdekeltet, illetve az egyéb érdekeltet tanúként vagy terheltként kell kihallgatni, szakértőként kell meghallgatni vagy tőle tárgyi bizonyítási eszközt vagy elektronikus adatot kell lefoglalni.
A tolmácsolási feladatokat ellátó segítő igénybevételét a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság megtagadhatja, ilyenkor azonban köteles tolmácsot kirendelni. A tolmácsolási feladatokat ellátó segítő az eljárási cselekményről értesített sértett, vagyoni érdekelt vagy egyéb érdekelt nyelvhasználatának biztosítása érdekében jelen lehet az eljárási cselekményen.[26]
A bíróság vagy hatóság előtt folyó eljárásban kirendelt tolmácsot az ügyre vonatkozó tényekre és adatokra nézve titoktartási kötelezettség terheli, azokról csak az ügyben eljáró bíróság vagy hatóság, továbbá az adatok kezelésére jogosult más szerv vagy személy részére nyújthat tájékoztatást (MT rendelet 3. §). A tolmácsot a kirendelésével egyidejűleg figyelmeztetni kell a hamis tolmácsolás következményeire [Be. 201. § (3) bekezdés].
A tolmácsokkal szembeni elvárás a tisztességen, a szakszerűségen és a szakmai hatékonyságon kívül a pártatlanság, a diszkriminációmentesség és az együttműködési készség. A tolmács a tárgyalóteremben láthatatlan marad, semleges módon közvetít, és nem formál véleményt az elhangzottakról (Németh 2017). "Az etikátlan cselekményeknek tipikus jogi és nem jogi következményei lehetnek, attól függetlenül, hogy az adott
- 22/23 -
sérelem etikai kódexben vagy nem leírott erkölcsi normának a megsértését, vagy leírott, jogsértésnek is minősülő etikai sérelmet jelent. [...] a szakmán belüli negatív megítélés szinte a legsúlyosabb következménye az etikátlan cselekményeknek akkor is, ha azok valójában nem jogi következmények" (Németh 2020: 30). A jogászi vagy jogi közreműködői hivatásrendek saját etikai kódexszel rendelkeznek. A tolmácsok tevékenységére vonatkozóan nem került sor - a hivatkozott MT normán kívül - etikai elvárások megfogalmazására.
Az OFFI részére dolgozó fordítók, lektorok, vezető lektorok, terminológusok, tolmácsok tevékenységét az OFFI Hiteles Nyelvi Szolgáltatások Etikai Kódexe szabályozza. A kódex létrehozásának célja, hogy az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Zrt. "egységesen rögzítse azokat az elveket és elvárásokat, amelyeket fordító és tolmács szakmunkatársaival szemben támaszt, és ezáltal az OFFI részére dolgozó szakmunkatársak egységes etikai normák mentén dolgozzanak."[27] Az egyéni vállalkozóként, gazdasági társaság tagjaként dolgozó tolmácsok pedig maguk alkotják meg önszabályozó etikai normáikat.
A tolmácsolás kérdése nem tartozik az EU közösségi politikái közé, ezért kötelező erejű rendeletet az EU szervei ebben a tárgykörben nem bocsátottak ki. Mivel a tolmácsolás szabályozása a tagországok hatáskörébe tartozik, az EU által kiadott irányelvek a személyek, szolgáltatások tagállamok közötti mozgásával, az uniós szabadságjogok érvényesülésével összefüggésben kerültek be a másodlagos uniós szabályok körébe. Ezeket át kell(ene) ültetni a hazai jogba, mégpedig úgy, hogy a tolmácsok tevékenységére vonatkozó nemzetközi közjogi szerződésekkel is összhang jöjjön létre. Az efféle hatásvizsgálatot azonban még nem készítették el, vagy ha van is, nem hozták nyilvánosságra.
A normatív szabályok összehangolásának érzékeltetésére csupán a legfontosabb, az Európai Unióban született, a tolmácsok tevékenységére közvetlenül kiható normákat említem meg, amelyeket a határokat átlépő szolgáltatások körében, másrészt az egyéni jogérvényesítésben nélkülözhetetlen garanciaként minősíthetünk.
(a) A belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv alapján, a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályai szerint, bejelentési kötelezettséget kell teljesíteni. Ezt a Belső Piaci Információs Rendszer működése biztosítja, amely a tolmácsolási szolgáltatókat is érinti, mivel az irányelv minden szolgáltatásra vonatkozik, amely nincs egyértelműen kizárva a hatálya alól. Szolgáltatás alatt minden olyan önálló gazdasági tevékenység értendő, amelyet díjazás ellenében nyújtanak (EK szerződés 50. cikk). Az irányelv alkalmazhatóságát a tolmácsok képesítésének igazolásával kapcsolatban is érvényesíteni kell.
(b) A jogi garanciákkal kapcsolatos a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról szóló 2010. október 20-i 2010/64/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv értelmében a tagállamok feladata a tolmácsolás és fordítás megfelelőségének és az azokhoz való hatékony hozzáférésnek az előmozdítása. Ezért a tagállamok törekednek arra, hogy létrehozzák a megfelelő képesítéssel rendelkező független fordítók és tolmácsok nyilvántartásait. A nyilvántartás adatait adott esetben a jogi képviselők és releváns hatóságok rendelkezésére kell bocsátani. A tolmácsok névjegyzékének bevezetésére nálunk nem került sor. Az Irányelv a minimumkövetelményeket foglalja magában, ugyanakkor minőségbiztosítási igényt is megfogalmaz. "Az e cikk értelmében nyújtott tolmácsolás minőségének elégségesnek kell lennie a tisztességes eljárás garantálásához, különösen annak biztosításával, hogy a gyanúsítottak vagy a vádlottak megismerhessék az ellenük indított ügyet, és képesek legyenek gyakorolni védelemhez való jogukat" [2. cikk (8) bekezdés]. Vajon a bemutatott magyar képzési rendszer a szabályozás szintjének emelésére való törekvést segíti-e? Ugyanis ez is benne van az irányelvben.
(c) Az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak 2016/1191/EU rendelete alapján egyes közokiratoknak az Európai Unión belüli bemutatására vonatkozó előírásokat Magyarországon is alkalmazni kell. Ellenkező esetben ez a polgárok szabad mozgásának az akadályozása. Minden tagállam köteles nyilvánossá tenni a nemzeti joga szerinti fordítás, tolmácsolás végzésére jogosult szakemberek jegyzékét, és a leggyakrabban használt közokiratok mintáját, vagy sajátos jellemzőit. Ezt a 269/2018. (XII. 20.) Korm. rendelet valósítja meg, öt minisztert kijelölve felelős központi hatóságként és egyet fő központi hatóságként, hogy aki keresgélni kívánja a hazai közokiratokat, az az IMI rendszerben megtehesse.[28]
(d) Az Európai Parlament és a Tanács 2005/36/EK irányelve a szakmai képesítések elismeréséről rendelkezve, elősegíti a tagállamok állampolgárai számára annak a jognak a biztosítását, hogy vállalkozóként vagy munkavállalóként valamely szakmát attól eltérő államban gyakoroljanak, mint ahol a képesítésüket szerezték. Az irányelv nem gátolja a tagállamokat abban, hogy saját szabályozásukkal összhangban elismerjék azokat a szakmai képesítéseket, amelyeket harmadik országbeli állampolgárok az Európai Unió területén kívül szereztek meg. Az elismerés keretében minden esetben be kell tartani az egyes szakmákra vonatkozó képzési minimumkövetelményeket.
(e) Az Európai Bizottság az Egységes Piaci Stratégiában foglalt intézkedések megvalósítása keretében fogadta el a szolgáltatási intézkedéscsomagját, amelyben az európai szolgáltatási ágazatban rejlő potenciál minél teljesebb kiaknázása, valamint a szolgáltatók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében számos jogalkotási javaslatot terjesztett elő. A csomag része az európai
- 23/24 -
elektronikus szolgáltatási kártya bevezetése, amely az irányelv melléklete alapján érinti a tolmácsokat is.
A tanulmány a tolmácsok és a tolmácsolás közjogi alapjait tekintette át, legalábbis annak főbb elemei szerint. Első ránézésre minden rendben lehet, hiszen 150 éve létezik állami felügyeletű tolmácsolást ellátó szervezet, amelyből kinőtt az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda. Az egyes állami tulajdonban álló gazdasági társaságok felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét gyakorlók kijelöléséről szóló 1/2022. (V. 26.) GFM rendelet szerint a kizárólagosan állami tulajdonban álló OFFI felett a tulajdonosi joggyakorló az igazságügyi miniszter. Az IM rendelet alapján - mint arról már szó volt a tolmács kirendelésével kapcsolatban - a budapesti székhelyű bíróságnál, ügyészségnél, valamint nyomozó hatóságnál a tolmácsolást az OFFI látja el. Ha az OFFI-nak a szükséges nyelvben jártas tolmácsa nincs, továbbá a nem budapesti székhelyű bíróságnál a tolmácsolásra a bíróság illetékességi területén a szakigazgatási szervnél (sic!) nyilvántartott tolmácsot kell kirendelni. Amennyiben az elmondottak alapján a tolmácsolás nem biztosítható, annak ellátására a szükséges nyelvben jártas más alkalmas személyt kell kirendelni. Ha a nem budapesti székhelyű bíróságnál a tolmácsolás szakképzett tolmács, vagy más alkalmas személy kirendelésével nem biztosítható, az OFFI bármely bíróságnál köteles a tolmácsolást ellátni (6. §). Az OFFI az igazságügyi tolmácsolást ellátási felelősséggel közfeladatként látja el. Az állami és önkormányzati közfeladatokat tartalmazó közfeladatkataszterről kormányrendelet szól,[29] és a szakfordító, tolmácstevékenység címszó alatt nevesített felsorolásban szerepel az igazságügyi tolmácstevékenység, mégpedig az OFFI egyéb közfeladatai között.[30] Habár az eljárási törvények a saját rendelkezéseikkel kapcsolatban mondják ki, hogy a tolmácsra a szakértőről szóló rendelkezéseket kell analóg alkalmazni, a szakértő és a tolmács funkciója és feladatainak szabályozása között számottevő a különbség, a két közreműködő szerepkörének egyenlőként kezelése generálja azokat az eltérő nézeteket, amelyek az OFFI tolmácsainak díjazásával, időfelhasználásával és általában a tevékenységével kapcsolatban a peres ügyeknél esetenként felmerülnek.
Ám ha alaposabban szemügyre vesszük a tolmácsolás egyes intézményi elemeit, különösen pedig a szabályozást, akkor kiderül, hogy sem a piaci tevékenység fogyasztóvédelmi garanciái, sem az igazságügyi, hatósági eljárásokban végzett tolmácsolás, azaz a közjogi alapok nem stabilak, az egész rendszer ingatag. Az Európai Unióban a személyek szabad mozgása, számos alapjog és emberi jog érvényesülése meghiúsul, ha a hatóságok előtt folyó eljárásban nincsenek meg a tisztességes eljáráshoz való jog kommunikációs biztosítékai.
A tanulmányban részletesen igazoltam, hogy a tolmácsolásra vonatkozó jogi szabályozás régi és töredezett, sürgősen egységesítésre szorul, amely együtt kell, hogy járjon a hatályos hazai és nemzetközi normákkal való összhang kialakításával. A szabályozási és jogintézményi reformnak különösen az alábbi témakörökre kellene összpontosítania:
• a tolmácsolással kapcsolatos alapvető fogalmak jogszabályi meghatározása;
• az igazságügyi tolmácsolás mint közhatalmi tevékenység definiálása;
• a hatósági eljárásokban igénybe vehető tolmácsokra vonatkozó általános szabályok megalkotása, amelyeket nem pótolnak az egyes ágazati, sajátos rendelkezések;
• a tolmácstevékenységet ellátó személyekre vonatkozó képesítési előírások;
• tolmácsolásra felhatalmazott személyekre kiterjedő képzési, továbbképzési előírások rögzítése;
• az igazságügyi tolmácsolást végzők személyiségi és büntetőjogi védelmének megteremtése;
• a tolmácsolást végzőkre vonatkozó felelősségi, titoktartási és etikai követelmények meghatározása;
• a tolmácsok foglalkoztatásával kapcsolatos alkalmazási feltételek korszerű, reális szabályozása;
• a tevékenység végzésének ellenőrzése, az ellenőrző szervezet megjelölése, hatásköre, szankciók a tevékenységet jogosulatlanul végzőkkel szemben;
• a tolmácsolással kapcsolatos ágazati, uniós és nemzetközi normák áttekintése, hogy a generális rendezés és az esetleges kivételes szabályok együttesen működőképesek legyenek, összhangban legyenek egymással.
Csak ismételni tudom a bő évtizede leírtakat: "mindenképpen szükség van a hiteles fordítással, hatósági tolmácsolással kapcsolatban szakmai koncepció kidolgozására, ennek alapján pedig az uniós joggal és a hazai jogrendszerrel koherens, komplex szemléletű, átfogó szabályozás kialakítására, illetve az annak megfelelő intézményrendszer létrehozására" (Kisfaludy 2011: 101). Vajon meddig kell még várni ennek az alapjogokkal ellentétes helyzetnek a megszüntetésére?
Havasi Ágnes (2003) Vizuális segítség autizmussal élő személyek kommunikációjának fejlesztésében. Fogyatékosok Esélye Közalapítvány, Budapest.
Horváth Ildikó (2017) A tolmácsoláshoz való jog és a bírósági tolmácsolás. Magyar Jogi Nyelv 2017/2: 8-13.
Kántor Ákos (2019) Az OFFI története jogszabályokban. In Szoták Szilvia (szerk.) Az Állami fordítószolgálat 150 éve. OFFI Zrt., Budapest, 61-86.
Kisfaludy Zoltán (2011) A hiteles fordítás helyzete Magyarországon. Jogelméleti Szemle 2011/2. 87-101.
Láncos Petra Lea - Szabó Csilla - Bakti Mária (szerk.) (2022) Iránytű a tolmácsolás oktatásához. A kompetenciafejlesztés új fókuszai. Fordítástudomány 2022/1: 151-155.
- 24/25 -
Láncos Petra Lea - Hajas Barnabás (2023) A tolmácsoláshoz való jog szabályozása az Ákr.-ben. Magyar Jogi Nyelv 2023/1: 1-11.
Németh Gabriella (2017) Igazságügyi és etikai dilemmák és összefüggések a bírósági tolmácsolásban. In: Horváth I. (szerk.): Tolmácsolás a bíróságon. Esettanulmányok a bírósági tolmácsolás gyakorlatából, HVG-ORAC, 14-22.
Németh Gabriella (2020) Az igazságügyi etikai szemlélet jelentősége a hiteles fordítási és a bírósági tolmácsolási nyelvi közvetítő tevékenységben. In Szoták Szilvia (szerk.) A hiteles fordítás mint közfeladat. OFFI Zrt. Budapest. 26-35.
Puklus Márta (2018) Két tolmácsolt bírósági eset tanulságai. In Horváth Ildikó (szerk) TransELTE 2018: Az ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke 20. nemzetközi fordítástudományi konferenciájának előadásai (Budapest, 2018. március 22-23.) 81-92.
Puklus Márta (2021) Mi változott a bírósági tolmácsolásban a koronavírus-járvány hatására. Magyar Jogi Nyelv 2021/2: 6-12.
Seresi Márta - Láncos Petra Lea (2017) Tolmácsolás az Európai Unió Bíróságán - A gyakorló tolmácsok szemével. Magyar Jogi Nyelv 2017/2: 1-7.
Tóth Judit (2018) A tolmácsolás: egymásrautaltság és jogbiztonság együttese. In Horváth Ildikó (szerk) TransELTE 2018: Az ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke 20. nemzetközi fordítástudományi konferenciájának előadásai (Budapest, 2018. március 22-23.) 119-130. ■
JEGYZETEK
[1] 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet a szakfordításról és a tolmácsolásról (a továbbiakban rövidítve: MT rendelet), 7/1986. (VI. 26.) IM rendelet a szakfordításról és a tolmácsolásról szóló 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet végrehajtásáról (a továbbiakban rövidítve: IM rendelet), 7/1986. (VI. 26.) MM rendelet a szakfordító és tolmácsképesítés megszerzésének feltételeiről (a továbbiakban rövidítve: MM rendelet). Hatályba léptek 1986. július 1-jén.
[2] 182/2022. (V. 24.) Kormányrendelet a kormány tagjainak feladat- és hatásköréről, 122. § (8) bekezdés g) pont.
[3] IM rendelet 2. § Szövetkezeti szakcsoport és gazdasági munkaközösség szakfordító, illetőleg tolmácstevékenységet akkor folytathat, ha valamennyi - szakfordító, illetőleg tolmácsfeladatot ellátó - tagja rendelkezik szakfordító, illetőleg tolmácsképesítéssel.
[4] A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény a jogalkotás alapvető követelményei között szabályozza, hogy "A felhatalmazás jogosultja a jogi szabályozásra további felhatalmazást nem adhat" [5. § (7) bekezdés].
[5] A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvény részletesen szabályozza a magyar jelnyelv nyelvi státusát, a hallássérült és siketvak emberek nyelvi jogait, a jelnyelvi tolmácsszolgálatok igénybevételét. A Jelnyelvi Tolmácsok Országos névjegyzékének vezetéséről, a névjegyzékbe való bekerülés feltételeiről kormányrendelet rendelkezik [370/2017. (XII. 8.) Korm. rendelet a Jelnyelvi Tolmácsok Országos Névjegyzékéről].
[6] Jelenleg a kultúráért és innovációért felelős miniszter a szakképzésért és felsőoktatásért felelős miniszter.
[7] Jelenleg a Kulturális és Innovációs Minisztérium hivatalos lapjában, az Oktatási és Kulturális Közlönyben jelennek meg felsőoktatási, köznevelési, kulturális, felnőttképzési és szociális tárgyú értesítések és közlemények.
[8] Lásd: https://languages.elte.hu/altalanososszekototolmacsvizsga.
[9] Az ELTE mesterszak felvételi követelményeit lásd: https://languages.elte.hu/forditoestolmacsmesterszak.
[10] Lásd: https://www.felvi.hu/felveteli/szakok_kepzesek/szakleirasok/kkk_elerhetosegek.
[11] Lásd: https://btk.elte.hu/forditas-phd (Letöltés: 2024.március 1.)
[12] MM rendelet 10. § (1) Az e rendeletben meghatározott képesítésekkel egyenértékű a) az 1011-67-2/1951. (VIII. 11.) KM rendelet alapján szerzett fordító, tolmács, valamint fordítótolmács, b) a 4/1978. (III. 18.) OM és a 2/1978. (II. 24.) OM rendelettel módosított 3/1974. (II. 6.) MM rendelet alapján szerzett szakfordító, tolmács, valamint szakfordító és tolmács, c) a 33.119/1978. (M. K. 16.) MM intézkedés alapján szerzett fordító, illetőleg fordító és tolmács, valamint szakfordító, továbbá szakfordító és tolmács és d) a 8. §-ban foglalt megkötéssel a külföldön szerzett fordító, illetőleg tolmács képesítés.
[13] A megelőző évtizedek szabályozásához képest ebben az időben a hatáskörök a központi államigazgatási szintről már lekerültek a helyi államigazgatási szintre. Az 1/1962. (VII. 7.) MM rendelet szerint a tolmácsigazolványt a művelődési miniszter állította ki, és vezette a tolmácsok nyilvántartását, amelynek adatait, és az adatok változását közölte a fővárosi/megyei szintű művelődési szakigazgatási szervvel.
[14] 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével, valamint a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról és hatályon kívül helyezéséről.
[15] 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 689. § (1) Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK (2006. december 12.) európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetését szolgálja.
[16] 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól V. fejezet, 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról V. fejezet.
[17] 2017. évi XC. tv. a büntetőeljárásról (Be.), 2016. évi CXXX. tv. a polgári perrendtartásról (Pp.), 2016. évi LX. tv. az általános közigazgatási rendtartásról (Ákr.), 2017. évi I. tv. a közigazgatási perrendtartásról (Kp.)
[18] 2007. évi II. törvény és 2023. évi XC. törvény a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról, 2003. évi LXXX. törvény a jogi segítségnyújtásról.
[20] A Be.-t ezzel a rendelkezéssel a 2023. évi XXXI. törvény egészítette ki 2023. szeptember 1-jei hatállyal.
[21] Be. 201. § (1) A szakértőre vonatkozó rendelkezések a tolmácsra is értelemszerűen irányadóak azzal, hogy a magánszakértőre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók; tolmács által lefordított ügyirat, az eredeti ügyiratra vonatkozó szabályok szerint ismerhető meg; kirendeléséről és felmentéséről szóló határozatot csak a tolmács részére kell kézbesíteni; a tolmács díját megállapító határozatot a tolmáccsal, valamint a bíróság határozatát az ügyészséggel is közölni kell. Pp. 61. § (2) Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, a kirendelt tolmácsra és fordítóra e törvény kirendelt szakértőre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Ákr.73. § (3) A tolmácsra egyebekben a szakértőre vonatkozó rendelkezések irányadók.
[22] Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény.
[23] Lásd még a 8/2021. PJE határozatot (2021. december 6.) a büntetőeljárásban készített képfelvételről.
[24] 2017. szeptember 19. https://index.hu/belfold/2017/09/19/rohac_beszelni_akar_de_mar_keso/ (Letöltés: 2024. március 1.)
[25] Például az autista személyeknek, kommunikációs nehézségeik miatt, nem jeltolmácsra [Be. 8. § (4) bekezdés], hanem kommunikációs segítőre, azaz sajátos tolmácsra van szükség, amely egyáltalán nincs intézményesítve, sőt a bíróságok az autizmus spektrum zavar felismerésére sem képesek, így az egyenlő bánásmód e garanciája még kihasználatlan, noha a témában a szakirodalom már régóta rámutatott a kommunikációs segítő szükségességére.
[26] A jogintézménnyel az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi XXXI. törvény egészítette ki a Be. 78. §-át 2023. szeptember 1-jei hatállyal.
[27] OFFI Hiteles Nyelvi Szolgáltatások Etikai Kódexe, Preambulum.
[28] Az IMI rendszerről szóló tájékoztatót ld. https://eujog.im.kormany.hu/belso-piaci-informacios-rendszer-imi és https://eujog.im.kormany.hu/download/0/18/52000/IMI_Tajekoztato_hat%C3%A1lyos%C3%ADtott_20190108.pdf (Letöltés: 2024.március 1.)
[29] 45/2018. (III. 19.) Korm. rendelet az állami és önkormányzati közfeladatkataszterről.
[30] Lásd https://kfk.pest.gov.hu/kozfeladat/36682/59198/59260 (Letöltés: 2024.március 1.)
Lábjegyzetek:
[1] A szerző mesteroktató, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmánybíróság ny. tanácsosa.
Visszaugrás
