A fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek témakörén keresztül, a Tanácsnak a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13 irányelvéhez kapcsolódó hazai jogalkotás, a luxemburgi és a magyar bírói gyakorlat szemléltetésével mutatták be, miként befolyásolja a tételes európai jog és az Európai Unió Bíróságának egyedi döntései a magyar polgári jogi szabályozást és joggyakorlatot.
A speciális fogyasztóvédelmi szabályozás létrejöttének mozgatórugója, a fogyasztóvédelmi jogalkotás célja a szerződő felek közötti aszimmetrikus szinallagma felismerésével a gazdaságilag gyengébb fél, a fogyasztó védelme. Ehhez nem bizonyultak elegendőnek a magánjogi kódexekben klasszikusan szereplő jogintézmények, s ez inspirálta a XX. század második felében általában a kódexeken kívül megjelenő fogyasztóvédelmi jogalkotást.
Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződés eredetileg nem tartalmazott a fogyasztóvédelemre vonatkozó nevesített jogi alapokat, az EKSZ 235. cikkelyében szabályozott "tartalék-hatáskörön" alapulóan azonban idővel megjelenhettek az első irányelvek, a szerződések jogát érintően legelőször a Tanács 85/577számú irányelve.[1]
A fogyasztóvédelem az 1992. évi Európai Unióról szóló Szerződéssel, az ekkor beiktatott 129/A. cikkellyel vált az Alapító Szerződés kifejezett célkitűzésévé. Ezt részletezte tovább az Amszterdami Szerződéssel megjelenő módosítás, az új 153. cikk. Az irányelvek kibocsátásának alapját részben e rendelkezés, részben az egységes piac megteremtését célzó 94. cikk képezte. Napjainkban az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés XV. Cím 169. cikke a legalapvetőbb uniós jogi rendelkezés, mely az Amszterdami Szerződésben írtak lényegét nem érintette.
A fogyasztóvédelmi jogalkotás tipikusan a nemzeti jogba átültetést igénylő irányelvekben valósul meg, mely nem gátolja - az Alapító Szerződésnek való megfelelés esetén -a fogyasztók javára szigorúbb védelmi intézkedés fenntartását vagy bevezetését; erről a Bizottságot értesíteni kell. A fogyasztóvédelmi irányelvek átültetése a magyar jogba több-kevesebb sikerrel már az 1990-es években megkezdődött. Ez a korábbi jogharmonizációs aktusok esetében a jogszabály " összeegyeztethető szabályozást tartalmaz" fordulatával volt felismerhető, míg újabban " az uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja" kifejezéssel találkozhatunk.
Az uniós jognak a fogyasztóvédelem területén a magyar polgári jogra gyakorolt hatását leginkább a Tanács 93/13/ EGK számú irányelvével, az ennek nyomán kibontakozó harmonizációs célú nemzeti jogalkotással, a kapcsolódó luxemburgi és hazai bírói gyakorlattal szemléltethetjük. Az irányelv legfőbb céljai a fogyasztók védelme érdekében a velük kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekre vonatkozó jogszabályok feltűnő eltéréseire tekintettel a jogharmonizáció biztosításában, a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazásának mellőzésében, e szerződési feltételek ismérveinek meghatározásában, személyek vagy szervezetek számára eljárás indítási lehetőség biztosításában foglalhatók össze. Míg a természetes személy fogyasztó az irányelv hatálya alá tartozó szerződések keretében saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén kívül eső célból jár el, addig az eladó vagy szolgáltató, aki (amely) természetes és jogi személy egyaránt lehet, ugyanebben a körben saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglakozása körében cselekszik. Az irányelv melléklete tartalmazza azoknak a feltételeknek jelzésszerű felsorolását, amelyek tisztességtelennek tekinthetők. A magyar bíróságok előtt felmerült legtöbb probléma a 6. cikk (1) bekezdésével függött össze, amely szerint a tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket. A " nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve" az EuB gyakorlatában olyan kogens rendelkezés, amely az egyik fél hátrányosabb helyzetére tekintettel arra irányul, hogy a felek jogai és kötelezettségei vonatkozásában a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúllyal helyettesítse (C-168/05. - Mostaza Claro).
A Tanács 93/13/EGK irányelvét az 1998. március 1-jétől hatályos 1997. évi CXLIX. törvény ültette át a Ptk.-ba. Az implementálást szolgálta a 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet megalkotása is, mely az irányelv mellékletének mintájára nem kimerítően a különösen tisztességtelen szerződési feltételekre "fekete" listát, az ellenkező bizonyításig különösen tisztességtelen szerződési feltételekre "szürke" listát állított fel.
Az irányelv átültetésének tökéletlenségét a magyar bírói gyakorlat a csatlakozás után nagyon hamar érzékelte, s kért többször is előzetes döntéshozatalt az EuB-tól.
A legelső előterjesztés az Ynos-ügy (C-302/04.) volt. Az első kérdés arra vonatkozott, koherens-e az irányelvvel az a szabályozás, mely a tisztességtelen szerződési feltétel sikeres megtámadását követeli meg, a második pedig a Ptk.-nak a részleges érvénytelenségre vonatkozó 239. §-a alkalmazhatóságával volt kapcsolatos. Bár a tényállás az irányelv átültetését követő, de a csatlakozást megelőző volt, ezért az EuB csak az előterjesztő bíróság harmadik kérdését válaszolta meg, a témához kapcsolódó első kettőt nem. A felvetett kérdésekre azonban reagált a magyar jogalkotó, s azok visszaköszöntek későbbi előterjesztésekben is.[2]
- 1103/1104 -
Az ÁSZF-re, illetve a fogyasztói szerződésre vonatkozó szabályozás átfogó reformját célozta a mások mellett a Ptk. új 209/A. § (2) bekezdését és 239. § (2) bekezdését beiktató, 2006. március 1-jétől hatályos 2006. évi III. törvény, mely indokolásában többször is visszautalt az Ynos-ügyre. Később a Ptk.-t ugyancsak módosító 2009. évi XXXI. törvény szintén az uniós jognak való megfelelés jegyében fogant.
A magyar bírósági praxisban kitapintható további kétségek több, az EuB által górcső alá vett eseten keresztül fogalmazódtak meg. Az EuB napjainkig három ilyen ügyben is ítéletet hozott.
A Pannon GSM-ügy (C-243/08.) első kérdése lényegében azonos volt az Ynos-ügyben feltett első kérdéssel. Az EuB válasza szerint nem szükséges, hogy az ilyen feltételt a fogyasztó előzetesen eredményesen megtámadja. Az EuB kifejtette azt is, a nemzeti bíróság hivatalból köteles vizsgálni valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, ha rendelkezésre állnak a szükséges ténybeli és jogi elemek. A tisztességtelen feltételek alkalmazását mellőzi, kivéve, ha a fogyasztó ezt ellenzi. Ez a kötelezettség saját illetékességének vizsgálatakor is terheli. A vizsgálat szempontjából mérlegelendő körülményekkel kapcsolatos harmadik kérdés kapcsán az EuB arra a nézetre jutott, miszerint a nemzeti bíróság feladata annak megállapítása, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló szerződési feltétel megfelel-e azoknak a szempontoknak, amelyek alapján azt tisztességtelennek kell tekinteni. A konkrét ügyre nézve - amelyben az eladó vagy szolgáltató az ÁSZF-et tartalmazó üzletszabályzatában a felek által külön meg nem tárgyaltan a székhelye szerinti bíróság illetékességét kötötte ki - az Océano Grupo Editorial-ügyre (C-240/98. és C-244/98. egyesített ügyek) hivatkozással az EuB mégis konkrét választ adott. Szerinte az ilyen szerződési feltétel megfelel mindazoknak a szempontoknak, amelyek alapján az irányelv értelmében véve tisztességtelennek tekinthető.
A VB Pénzügyi Lízing Zrt.-ügy (C-137/08.) tárgya a Pannon GSM-ügyhöz hasonló volt, de az előterjesztő bíróság számára kétséges volt, a szerződési feltétel tisztességtelen jellegének hivatalból történő vizsgálata azzal is jár-e, hogy az említett vizsgálathoz szükséges ténybeli és jogi elemeket hivatalból kell-e megállapítania. Az EuB szerint ugyan hatásköre kiterjed a "tisztességtelen feltétel" fogalmának, valamint annak értelmezésére, az irányelv rendelkezései szerinti szerződési feltétel vizsgálatakor a nemzeti bíróságoknak milyen feltételeket kell vagy lehet alkalmazniuk, de a nemzeti bíróságok feladata e feltételekre figyelemmel, az adott tényállás körülményei függvényében az adott szerződési feltétel minősítéséről határozni. Hivatalból kell viszont bizonyítást lefolytatni, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződés részét képező kizárólagos illetékességi kikötés a 93/13/EGK irányelv hatálya alá tartozik-e, illetve ha igen, hivatalból kell értékelnie az ilyen kikötés esetlegesen tisztességtelen jellegét.
Egészen friss az EuB-nak az Invitel Távközlési Zrt. -ügyben (C-472/10.) hozott ítélete. Az ügy alapja olyan szerződési feltétel volt, mely lehetővé tette az eladó vagy szolgáltató számára a nyújtandó szolgáltatáshoz kapcsolódó díjak egyoldalú módosítását ennek érvényes indoka megjelölése nélkül. Az EuB kissé általánosan megfogalmazott válaszában a nemzeti bíróságok általi vizsgálat irányát igyekezett kijelölni, illetve foglalkozott azzal is, a nemzeti szabályozás által közérdekű kereset indítására feljogosított szervezet által indított perben hozott ítéletnek milyen hatása van az ugyanezen ÁSZF-et alkalmazó szerződést megkötő fogyasztók jogaira, illetőleg a jövőre nézve.
Az uniós és a nemzeti jogalkotás és jogalkalmazás kölcsönhatását e tárgykörben vizsgálva a Legfelsőbb Bíróság reakciójaként értékelhetők a hazai praxist orientáló 2/2011. (XII. 12.) és a 3/2011. (XII. 12.) PK vélemények. ■
JEGYZETEK
* Az Európai Jogi Szaktanácsadó Bírák Egyesületének 2012. május 18-án tartott konferenciáján elhangzott előadás szerkesztett változata.
[1] Staudenmayer, Dirk: Az európai fogyasztóvédelmi jog Amszterdam után - jelen helyzet és perspektívák. In.: Magyar Jog 2000. évi 4. szám, 246-249. old. és Dr. Király Miklós: Az Európai Közösségek irányelveinek hatása a szerződési jogra a fogyasztóvédelem területén. In.: Magyar Jog 2000. évi 6. szám 325-336. old.
[2] A részleges érvénytelenség kérdését az EuB érdemben vizsgálta a Perenicová, Perenic-ügyben (C-453/10.)
Visszaugrás
