A tanulmány célja, hogy egységes szemléletben és a lehetséges tömörséggel áttekintse a címben jelzett jogforrásokat, utalva a tagállami implementáció modelljeire, értékelve az eddigi hazai jogharmonizációt és a jövőbeni magyar szabályozás lehetőségeit. Mindazonáltal nem mutatja be külön-külön az egyes irányelveket, lévén, hogy azok meglehetősen széles körben ismertek és a kodifikáció szempontjából gyaníthatóan kevés hasznosítható gondolatra vezetne egyszerű leírásuk.
A közösségi jog átfogóbb és összetettebb befolyást gyakorol a nemzeti szerződési jogokra annál, mint ami egy szűken értelmezett gazdasági integráció szabályaiból feltétlenül következne.1 Ez mindenekelőtt annak tudható be, hogy az Európai Közösség nem egyszerűen a kereskedelemkorlátozó nemzeti rendelkezések (pl. vámok, mennyiségi korlátozások, megkülönböztető adószabályok) felszámolására törekszik, hanem a tagállamok gazdasági szempontból releváns rendelkezéseinek közelítésére is, egy viszonylag egységes szabályozási térség (level playing field) kialakítása érdekében. A deregulatív funkció, mint negatív integráció mellett tehát évtizedek óta jelen van, és egyre inkább előtérbe kerül a nemzeti jogok harmonizálása, azaz a pozitív integráció is.2 Ez a folyamat az utóbbi évtizedekben a magánjogot is elérte, és különösen jól dokumentálható a társasági jog és a szerződési jog területén. Ami ez utóbbit illeti a közösségi jog számos ága vagy ágazata állapít meg a nemzeti szerződési jogokba inkorporálandó szabályokat, sőt az is előfordul, hogy bizonyos szerződéstípusokat, amennyiben azok érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet, közvetlenül szabályoz. A közösségi jog benyomulása a kötelmi jog területére különösen a következő területeken érhető tetten:
- fogyasztóvédelem - számos irányelv a házaló kereskedéstől a fogyasztási cikkek adásvételére vonatkozó szerződés teljesítése és a jótállás szabályozásáig,
- pénzügyi szolgáltatások (bank és hitelviszonyok),3
- klasszikus kereskedelemi jog - például a kereskedelmi ügynöki szerződésre vonatkozó irányelv,4
- munkaszerződések bizonyos aspektusainak közösségi szintű regulációja,5
- versenyjog - az úgynevezett csoportmentességet megállapító rendeletek - egyebek között olyan szerződések tiltott, illetve megengedett feltételeiről, mint a franchise vagy a know-how megállapodások, feltéve, hogy azok érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet,6
- nemzetközi magánjog - Római Egyezmény a szerződéses kötelmekre alkalmazandó jogról.7
Jelen dolgozat csak a fogyasztóvédelem területén alkotott irányelveket és a magyar polgári jog kodifikációjára gyakorolt hatásukat vizsgálja, abban a reményben, hogy a szerző a közeljövőben kiterjesztheti vizsgálódását a fentebb jelzett témakörök legtöbbjére.
Sajátos módon az első fogyasztóvédelmi irányelvek korábban megjelentek a másodlagos jogforrások körében mint az Európai (Gazdasági) Közösséget létrehozó Római Szerződésben.8 Az első közösségi jogalkotási program a 70-es évek közepén látott napvilágot,9 az első - szerződések jogát érintő - irányelv 1985-ben jelent meg,10 ám csak az 1992-es Európai Unióról szóló szerződés iktatta az alapító szerződés kifejezett célkitűzései közé a fogyasztóvédelmet.11 E rendelkezést utóbb az Amszterdami Szerződés módosította. Az irányelvek megalkotásának a Római Szerződés jelenlegi rendszerében kettős jogalapja van: egyrészt a Szerződés 153. [korábbi 129. a)] cikke, amely szerint a Közösségnek hozzá kell járulnia a fogyasztóvédelem magas szintjének megvalósításához, másrészt állandó hivatkozási alap a belső határok nélküli egységes piac megteremtése érdekében irányelvek kibocsátására módot adó 95. [korábbi 100. a)] cikk.
A kettős jogalap összetett célkitűzéseket sejtet: A közösségi fogyasztóvédelmi szabályozásnak - más normákkal egyetemben bizonyítaniuk kell az európai integráció szociális dimenzióját.12 Legalább ilyen fontos azonban, ha nem fontosabb a fogyasztóvédelem és az alapvető gazdasági szabadságok kapcsolata. A közösségi szintű fogyasztóvédelmi jogalkotásnak - miként más összefüggésben a közösségi versenyjognak is - kifejezetten integrációs célkitűzése van, hozzá kell járulnia az áruk és szolgáltatások szabad áramlásához. A termelési tényezők szabad áramlása ugyanis nem csupán a kereskedők egymás közötti export-import ügyletei révén valósul meg, hanem egyebek között a másik tagállamban vásárló, vagy más tagállamból érkező kereskedőt fogadó, velük üzletet kötő magánszemélyek (a fogyasztók) ügyletei révén is. A fogyasztók ügyleteinek tehát kitüntetett szerepe van a belső piac megteremtésében - amelyet viszont veszélyeztetnek a tagállamok jogrendszereinek különbségei, amelyek ilyen és hasonló határon átlépő ügyletek esetében elbizonytalanítják a fogyasztót jogait illetően. Ezért törekszik a közösség a fogyasztóvédelem szabályozás közös kemény magjának, "a uniform set of minimum fair rules",13 megteremtésére.
A közösségi fogyasztóvédelmi szabályozás indítékairól szólva azonban nem szabad megfeledkezni ezen irányelvek előképeiről sem, melyeket számos esetben évekkel a közösségi szabályozás előtt fogadtak el. Ide sorolható például az 1971-es angol Unsolicited Goods and Services Act vagy az 1974-es Consumer Credit Act, amely mellékletek nélkül is 193 cikkre rúg illetve az 1976-os - általános üzleti feltételek szabályozásáról szóló - német AGB Gesetz. A tagállami szintű fogyasztóvédelmi normák gyarapodása pedig szabályozási - jogközelítési - kényszert teremtett az Európai Közösség számára is, hiszen az eltérő tartalmú, szigorúságú nemzeti normák piacfelosztó hatása nyilvánvaló volt.
A tanulmány a következő irányelveket vizsgálja részint belső sajátosságaik részint a nemzeti jogrendszerekre gyakorolt hatásuk tekintetében:
- A Tanács 85/577. EGK sz. irányelve a fogyasztók védelméről az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén.14
- A Tanács 87/102. EGK sz. irányelve a fogyasztási kölcsönről.15 Módosította a Tanács 90/88. EGK sz. irányelve.16
- A Tanács 90/314. EGK sz. irányelve a szervezett utazásról, szervezett nyaralásról és túrákról.17
- A Tanács 93/13. EGK sz. irányelve a fogyasztókkal kötött szerződések tisztességtelennek minősülő feltételeiről.18
- Az Európai Parlament és a Tanács 94/47. EGK sz. irányelve a fogyasztók védelméről az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződések bizonyos vonatkozásai te-kintetében.19
- Az Európai Parlament és a Tanács 97/7. EK sz. irányelve a fogyasztók védelméről a távollévők között kötött szerződések tekintetében.20
- Az Európai Parlament és a Tanács 1999/44. EK sz. irányelve a fogyasztási cikkek adásvételének és az ahhoz kapcsolódó jótállás bizonyos vonatkozá-sairól.21
A fogyasztóvédelmi irányelvek száma a felsoroltaknál jóval tekintélyesebb, így nagyon fontosak például a megtévesztő hirdetéseket tilalmazó,22 a termékfelelős-ségre23 vonatkozó vagy a fogyasztói érdekek érvényesí-téséről24 szóló direktívák, azonban ezek nem érintik közvetlenül a szerződések világát, így kívül esnek jelen elemzés hatókörén.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
