A gyűlölet-bűncselekményeket dogmatikailag legtisztábban kisebbség-, nem pedig identitásvédő intézményként lehet konceptualizálni. Az ettől eltérő, a védett csoportok körének proliferációját jelentő jogalkotás az identitáspolitikai populizmus jól dokumentált formája. Az identitásvédelem szolgálatába állított kodifikáció teret engedhet a büntető populizmus büntető nacionalizmusnak nevezett formájának is. A tényállások alkalmazásának elmaradása az intézményes diszkrimináció (az Emberi Jogok Európai Bírósága által is kimondott) egy formája, emellett a desuetudo, azaz a jog devalvációja is, és ezáltal sérti a jogállamiság elvét. Amennyiben az megállapítható, hogy a jogalkotásra tényleges gyakorlati alkalmazásra való elköteleződés hiányában kerül sor, ez a nemzetközi szakdiplomácia irányában megvalósuló büntető populizmus egy formájaként is koncepcionalizálható. A gyűlölet-bűncselekmények egyre szélesebb védelmi körére irányuló identitáspolitikai verseny arra is rámutat, hogy a büntető populizmus referenciacsoportja sem feltétlenül a "csendes többség", hanem lehet egy lobbicsoport is, és a populista büntető igazságszolgáltatási jogalkotás sem feltétlenül a szigorítás formáját ölti.
Az elemzés aktualitását az adja, hogy számos hazai és nemzetközi összehasonlító kutatás vizsgálja a populista közpolitika és jogalkotás morfológiáját.[1] Az írás a populizmus és a gyűlöletcselekmények kodifikációjának összefüggéseit elemzi. A gyűlölet-bűncselekmények természetrajzának bemutatását követően elsőként a tényállásban meghatározott védett csoportok körének meghatározása során, ezt követően a tényállás alkalmazásának elmaradásával jelentkező anomáliákat vizsgálom. Állításaim a következők: (i) A gyűlölet-bűncselekményeket dogmatikailag legtisztábban kisebbség- és nem identitásvédő intézményként lehet konceptualizálni. (ii) Az ettől eltérő, a védett csoportok körének proliferációját jelentő jogalkotás az identitáspolitikai populizmus jól dokumentált formája. (iii) Az identitásvédelem szolgálatába állított kodifikáció teret engedhet a büntető populizmus Haney által büntető nacionalizmusnak nevezett formájának is.[2] (iii) A tényállások alkalmazásának elmaradása az intézményes diszkrimináció (az Emberi Jogok Európai Bírósága által is kimondott) egy formája, emellett a desuetudo (normatív aktust lerontó, eltörlő szokásjog), azaz a jog devalvációja is, és ezáltal sérti a jogállamiság elvét. (iv) Amennyiben az megállapítható, hogy a jogalkotásra tényleges gyakorlati alkalmazásra való elköteleződés hiányában kerül sor, ez a nemzetközi szakdiplomácia iránt megvalósuló büntető populizmus egy formájaként is koncepcionalizálható. Godzisz széles körben elemzi e jelenséget a balkáni országok példáján, és rámutat, hogy ott ez az "európaizáció" folyamatának része, a csatlakozást előkészítő jogharmonizáció proaktív színlelése.[3] Ebből kiindulva, a populizmus fogalmi keretei közötti értelmezésre egy összehasonlító európai kutatás[4] elemeit használva teszek kísérletet, fel-
- 485/486 -
vetve a jogi és büntető populizmus fogalmát és értelmezési kereteinek kitágítását az olyan jogalkotási aktusokra is, a) amelyek mögött nem áll tényleges alkalmazási elkötelezettség, és b) célközönségük sem a hazai választópolgárok, hanem nemzetközi szervezetek, a nemzetközi közösség[5] vagy akár az Európai Unió, amelynek szemében ily módon egyfajta eminens diák szerepébe kerülhet a jogalkotó. A gyűlölet-bűncselekmények egyre szélesebb védelmi körére irányuló identitáspolitikai verseny arra is rámutat, hogy c) a büntető populizmus referenciacsoportja sem feltétlenül a "csendes többség", hanem lehet egy lobbicsoport is, és ahogy egy korábbi írásomban érveltem,[6] a populista büntető igazságszolgáltatási jogalkotás sem feltétlenül a szigorítás formáját ölti.
Az írás - terjedelmi kereteire tekintettel - csak vázlatosan ismerteti a releváns jogalkotás történetét és a joggyakorlatot, többnyire a jogszabályokra és indokolásukra, valamint az új Btk. kommentárjára szorítkozva.[7] Az általános állításokat követően a magyar szabályozásról a következő megállapításokat teszem: (i) a szűken értelmezett gyűlölet-bűncselekményeknek a büntető populizmus értelmezési keretében megragadható szabályozása 2008-ra, azaz a második Orbán-kormány időszaka előttre datálható, és a 2012-es Btk. ezen érdemben nem változtat, azonban (ii) a gyűlöletbeszéd büntető- és polgári jogi szabályozása már a 2010 utáni korszak szülötte; és (iii) a joggyakorlat volumenében, továbbá abban a tekintetben is visszafogottnak mondható, hogy egyrészt gátat szabott a védett tulajdonságok köre kiterjesztésének, másrészt egyelőre radikális vagy visszaélésszerű alkalmazásnak sincs nyoma - és ez is a kirakatszabályozás gyanúját erősíti. Már csak azért is, mert a polgári keresetek kezdeményezése nem az állam kezében van (ügyészi eljáráskezdeményezéseket nem találunk a bírósági adatbázisokban), a polgárok pedig a jelek szerint eleddig nem éltek széles körben e jogvédelmi lehetőséggel.
A magyar szabályozás mérlege tehát a következő: (i) a gyűlölet-bűncselekmények hazai szabályozását nem lehet a jogalkotó markáns identitáspolitikai elkötelezettségéhez kapcsolni; (ii) a jogalkalmazás elmaradása mellett hozott, illetve fenntartott szabályok így a büntető populizmus ártalmatlanabb formájának tekinthetők; (iii) amellett, hogy a visszaélésszerű, a büntető nacionalizmus fogalma alatt értelmezhető büntető populizmus, bár megjelent sporadikusan, de általános jellegűnek nem mondható.
1. A gyűlölet-bűncselekmény mint sajátos bűncselekménytípus-elnevezés az 1980-as években terjedt el. Számos nemzetközi szervezet, elsősorban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az ENSZ folytat kampányt a jelenség a nemzeti jogalkotásban történő minél kiterjedtebb szabályozására és a gyakorlat monitorozására. A gyűlölet-bűncselekmények fogalma bővebb egy-egy konkrét tényállásban rögzíthető magatartásnál. Minden olyan bűncselekmény ide tartozik, amelyet (részben vagy egészben) egy csoporttal szemben érzett előítélet motivál. Ezért a legtöbb vonatkozó nemzetközi norma vagy ajánlás meglehetősen általánosan fogalmaz.[8]
A gyűlölet-bűncselekmény megvalósulásához két együttes feltétel fennállására van szükség: egy "alapbűncselekmény" (például emberölés, testi sértés, rongálás), másrészt a cselekményt motiváló előítéletre.[9] Ezáltal a gyűlölet-bűncselekmény inkább a motiváció - és nem a tett - által meghatározott cselekmény. A gyűlölet-bűncselekmény áldozatait az elkövető az áldozat egy vagy több valamely jellemző (vélt vagy valós) tulajdonsága - például vallás, etnikai hovatartozás, szexuális orientáció, fogyatékosság stb. - alapján választja ki. (Nem szükséges tehát, hogy az áldozat valóban az adott csoporthoz tartozzék, akkor is megilleti a védelem, ha csupán az elkövető percepciója a csoportba sorolja.) Ugyancsak gyűlölet-bűncselekménynek tekinthetők a védett csoporthoz vagy csoportok tagjához tartozó vagy ezekkel azonosított vagyontárgyak, ingatlanok, azaz a társadalmi csoporttal összefüggésbe hozható dolog sérelmére elkövetett bűncselekmények, például a temetői vandalizmus vagy vallási kegytárgy megrongálása.[10]
- 486/487 -
A "gyűlöletvezérelt bűncselekmények"[11] fogalmának kialakítását az indokolja, hogy az emberek egyes tulajdonságai, például a bőrszín, a vallás, a szexuális orientáció a személyiség olyan lényeges elemének tekinthetők, amelyek a kiemelt, speciális védelem igényét is hordozzák. Az antidiszkriminációs jogban és terminológiában ezek az úgynevezett védett tulajdonságok, amelyek alapján az egyébként összehasonlítható helyzetben lévő személyek között tilos különbséget tenni. Az, hogy melyek lesznek a védett tulajdonságok, térben és időben, társadalmi és politikai körülmények függvényében változik. A gyűlölet-bűncselekmények azáltal támadják az egyenlő emberi jogokon alapuló demokratikus társadalmak alapjait, hogy egy csoport dominanciájának erősítését célozzák meg egy másik degradálása révén.[12] A gyűlöletvezérelt bűncselekménnyel megvalósított agresszió rendeltetése ugyanis szimbolikus: gyűlöletet és elutasítást hivatott közvetíteni a közvetlen áldozato(ko)n túl a csoport többi tagja irányába is, ezért "üzenet-bűncselekményeknek" tekinthetők.
2. A szabályozással kapcsolatban több technikainak tűnő, valójában konceptuális kérdés is felmerül: lehet-e az áldozat és az elkövető ugyanazon (védett tulajdonsággal rendelkező) csoport tagja? Lehetnek-e a többségi közösségek a kisebbségek által elkövetett gyűlölet-bűncselekmény áldozatai? Lehetnek-e gyűlöletcsoportok tagjai is áldozatok? A személyiség milyen vonásai alkalmasak arra, hogy megalapozzák a kiemelt büntetőjogi védelmet? Bármilyen (vallási, kulturális, politikai) identitás, vagy szükséges az is, hogy ez valamilyen sérülékeny helyzettel járjon: tehát kifejezetten kisebbségvédő vagy bármilyen identitásvédő cél és funkció indokolja-e a szabályozást? Általában indokolt-e például a többségi, nemzeti identitás védelme, vagy csak ha valamilyen sérülékeny helyzet folyománya, és fennáll a tényleges vagy potenciális kirekesztés, marginalizáció veszélye? Az is kérdés, hogy ha nyílt végű a védett tulajdonságok listája (például "egyéb társadalmi helyzet"), amely az antidiszkriminációs jog esetében egyértelműen kívánatos, az nem veti-e fel a jogbiztonság és a nullum crimen sine lege ("nincs büntetés bűncselekmény nélkül") elv sérelmét a büntetőjog esetében? Mi a helyzet akkor, ha ugyan kifejezetten valamely védett tulajdonság motiválja az elkövetőt az áldozat kiválasztásakor, de rasszista vagy homofób érzület nélkül, például egy melegbárból kilépők sérelmére elkövetett rablás esetén arra számítva, hogy az áldozatok jó eséllyel nem fordulnak a hatóságokhoz, mert titokban kívánják tartani a szexuális orientációjukat? Ilyen lehet az is, ha valaki azért rabol ki kínai üzletembereket, mert feltételezi, hogy több készpénz van náluk az üzlet bezárását követően. (Az ilyenek a nem prototipikus, hanem opportunisztikus elkövetők.) Az elkövetők szándéka szerint a bűncselekmény még a szűken vett értelemben is több csoportba sorolható: ilyen az izgalomkeresés; a felségterület védelme; valamilyen megtorlás (reváns egy valós vagy képzelt támadásért); vagy a küldetést teljesítő, ahol valamilyen szélsőséges ideológia alapján követik el a gyűlölet-bűncselekményeket. Dilemmák általánosságban is felvetődnek: még ha kisebbségvédelmi alapra helyezkedünk is, adódhat olyan helyzet, hogy egy nemzeti szinten számszerű kisebbségben lévő csoport lokálisan vagy regionálisan alkothat többséget.[13]
Egy korábbi írásomban[14] hosszasan érveltem amellett, hogy a gyűlölet-bűncselekményeket kisebbségvédelmi, nem pedig identitásvédő intézményként helyes konceptualizálni. (Még akkor is, ha adott esetben e kisebbségi státus megállapítása komoly, elvi nehézségeket vet fel.) Pontosabban, az identitásalapú méltóság védelme akkor releváns, ha az valamilyen sérülékeny helyzet folyománya, és fennáll a tényleges vagy potenciális kirekesztés, marginalizáció veszélye. A gyűlölet-bűncselekmények ugyanis eredendően a szimbolikus igazság(szolgáltatás) eszközei, nagy részben arra tekintettel, hogy az elkövetési magatartás is szimbolikus forrása és hatása miatt válik a kiemelt büntetőigény alapjává. Fontos szem előtt tartani, hogy az alapbűncselekmény (személy vagy vagyon elleni erőszak, adott esetben bántó beszéd) eleve büntetendő, így azok sértettjei mindenképp jogosultak a büntetőjog védelmére. Azon csoportok tagjai vonatkozásában, tehát akiknél a fent említett rendszerszerű kiszolgáltatottság vagy kisebbségi helyzet nem igazolható, álláspontom szerint nem igazolható a büntetőjog által nyújtott szimbolikus többletvédelem sem. A kiemelt büntetőjogi védelem alapja ugyanis nem az identitás, a személyiség valamely vonásának a jogalkotó által értékesként történő elismerése kell hogy legyen.
- 487/488 -
A szimbolikus, normatív erővel nem rendelkező jogalkotás széles körű alkotmányos vita középpontjában áll[15] még az alkotmányos identitás "egyszerű" törvények keretei között történő megjelenítése vonatkozásában is, de a büntetőjog "ultima ratio" jellegéből fakadóan e standardoknak különösen magasaknak kell lenniük. A büntetőjog alkotójának tehát ellen kell állnia az különböző identitáspolitikai törekvéseknek, és kifejezésre juttatni, hogy az állam által elismert identitásoknak különböző szintjei léteznek, és a kisebbségi (nemzetiségi) törvény, az antidiszkriminációs törvény vagy akár a népszámlálási szabályok más-más kategóriákkal és elismert tulajdonsági körrel operálnak, ez azonban nem jelent identitáshierarchiát, és a kiemelt büntetőjogi védelemből történő kimaradás nem megbélyegző, diszkriminatív magatartás. Az antidiszkrimiánciós jogban alkalmazott azon logika ugyanis, mely szerint "minél szélesebb a védelem alá vont személyek, tulajdonságok köre, annál jobb", tehát itt nem alkalmazandó, sőt "a kevesebb: több". Mégpedig több okból: egyrészt egy, a közigazgatási vagy civiljog területhez tartozó antidiszkriminációs jogban helyesnek tekinthető a védett tulajdonságokra vonatkozó nyílt végű lista a büntetőjog vonatkozásában komoly jogbiztonsági, jogállamisági és alkotmányossági aggályokat vet fel, hiszen a nullum crimen sine lege elvét sérti, ha a jogalkalmazó tetszőlegesen tágíthatja a büntetőjogi szankció hatályát.
4. Összességében tehát amellett érvelek, hogy a helyes gyűlölet-bűncselekmény-jogalkotás (i) taxációt alkalmaz a védett tulajdonságok és csoportok vonatkozásában; (ii) e lista, és ez nyilván közpolitikai viták eredményeként határozható meg, ténylegesen csak az adott társadalomban strukturális kirekesztettségben vagy sérülékeny helyzetben lévő csoportok tagjait érinti, és semmiképpen sem foglalja magába a többség sérelmére a kisebbségi csoport tagjai által elkövetett cselekményeket; (iii) bár evidenciának tűnik, de e bűncselekménytípus esetében kiemelten fontos továbbá, hogy azokat a gyakorlatban megfelelően alkalmazzák (és már emiatt is fontos, hogy a jogalkalmazó a jogalkotó által világosan megfogalmazott fogalmi keretben, pontosan meghatározott személyi és tárgyi hatály ismeretében dolgozhasson), ugyanis itt rendszerszerű a tényleges joggyakorlat elmaradása: többnyire az úgynevezett "alulminősítés" formájában, amikor indul ugyan eljárás, de az alapbűncselekmény alapján, és éppen a gyűlölet-bűncselekmények lényegét jelentő, a motivációt sújtó speciális szankció marad el.
Az elemzés alapjául az említett egy összehasonlító európai kutatás a populista közpolitika operatív, módszertani fogalmait használom - igaz, kitágítva a jogi és büntető populizmus fogalmát és értelmezését az olyan jogalkotási aktusokra, amelyeket (i) rendszerszerűen nem követ jogalkalmazási elkötelezettség, illetve (ii) a célközönségük sem a hazai választópolgárok, hanem nemzetközi szervezetek, tágabban a nemzetközi közösség vagy identitáspolitikai csoportok.
Gönczöl Katalin megfogalmazásában a "büntető populizmus" a büntető igazságszolgáltatásról, a bűnözéskontrollról szóló viták átpolitizálódását jelenti, és ilyenkor "az uralkodó politikai elit a közvélemény nyomására hivatkozva a bonyolult társadalmi jelenségekre [...] folyamatosan leegyszerűsítő, látványos és gyors sikereket ígérő módon reagál. A súlyos társadalmi konfliktusok enyhítésének érdemi kezelése helyett az elit gyakran nyúl a társadalmi kontroll kiterjesztéséhez, a korábbinál indokolatlanul szigorúbb büntetések alkalmazásához. [...] David Garland a jelentős közfelháborodást keltő, amúgy ritkán előforduló bűncselekményekre adott, nagy médiaérdeklődést és érzelmileg fűtött válaszokat kiváltó, tartós politikai folyamatként határozta meg. [...] más szakértők szerint [...] ez abban is jelentkezik, hogy] a tájékozatlan közvélemény a média egy részének tevékeny közreműködésével nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra, arra hivatkozva, hogy megnövekedett a bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb elbánás igénye."[16]
Boda Zsolt és szerzőtársai szerint pedig "a büntető populizmus olyan büntetőpolitikának tekinthető, amelynek fő célja a közvélemény vélt vagy valós elvárásainak való megfelelés és ezáltal politikai népszerűség szerzése".[17]
Tekintsük át a gyűlölet-bűncselekményekkel összefüggésben értékelhető populizmus két esetkörét: elsőként a tényállásban meghatározott védett csoportok körének meghatározását, majd a tényállás alkalmazásának rendszerszerű elmaradását.
Fent amellett érveltem, hogy a gyűlölet-bűncselekményeket dogmatikailag a legtisztábban kisebbség-, nem pedig
- 488/489 -
identitásvédő intézményként lehet konceptualizálni. Az ettől eltérő, identitásvédő felfogás következménye az, hogy számos identitáscsoport azzal az igénnyel fog fellépni, hogy bekerüljön a jogalkotó által kiemelt elismeréssel és védelemmel "megbecsült" körbe, mi több, ennek elmaradását a csoport nem megfelelő elismerésének veszi. A védett csoportok körének proliferációját jelentő jogalkotás az identitáspolitikai populizmus jól dokumentált formája.[18] Schweppe bemutatja, hogy nemzetközi kitekintésben az alábbiak a leggyakrabban használt csoportok: abortuszt végző orvosok közössége, állampolgárság, az utazó (Traveller)-közösséghez tartozás, bőrszín, büntetett előélet, családi állapot, családi felelősségek (idős- vagy gyermekápolás például), egészségi állapot, életkor, érdekképviseleti szervezeti tagság, etnikai hovatartozás, faj, fizikai megjelenés, fogyatékosság, gazdasági helyzet, kábítószer-függőség, nem, pedofil tendenciák, politikai nézetek vagy szervezeti tagság, származás, tanulói jogviszony, társadalmi helyzet, terhesség, vallás.[19] E csoportok politikai vagy jogi érvekkel eredményesen bizonyították vagy az elnyomás és a marginalizáció hosszan tartó történelmi folyamatát, vagy az emberi jogi szempontok meggyőzőségét, többnyire valamilyen politikailag is jelentős társadalmi mozgalom részeként - "a legitim áldozatok hierarchiájának versenyében". Azt is látni kell, hogy a legtöbb védett csoport beemelésekor, néhány olyan megosztó identitáspolitikai csoport kivételével, mint a melegek vagy a transzneműek, az emellett síkraszálló politikusok csak nyerhetnek: anélkül érvelhetnek, jó pontokat szerezve az érdekcsoportok és szavazóik részéről, hogy érdemi ellenállásba ütköznének például törvénymódosító javaslataik kapcsán. Nemigen kell költségvetési többletterhekkel számolniuk, és a bűn elleni fellépés mellett pozitív társadalmi ideák és csoportok támogatóikká válhatnak. Bottoms rámutat, hogy az identitáspolitika így automatikusan büntető populizmusba csap át, akár úgy is, hogy a politikusok elhiszik, és akként érvelnek, hogy e törekvések a többség szigorú büntetőpolitikai igényeit elégítik ki.[20]
Az identitásvédelem szolgálatába állított kodifikáció különös vadhajtása az a magyar példákkal is szemléltetett esetkör, amikor a gyűlölet-bűncselekményi tényállásokat a többségi társadalom tagjainak sérelmére kisebbségi csoporthoz tartozó elkövetőkkel (szélsőséges esetben kifejezetten gyűlöletcsoportok tagjaival) kapcsolatban alkalmazzák. Ez a büntető populizmus Haney által büntető nacionalizmusnak nevezett formája.[21]
A gyűlölet-bűncselekményi tényállások alkalmazásának rendszerszintű elmaradása a nemzetközi szakdiplomácia irányában megvalósuló büntető populizmus egy formájaként is koncepcionalizálható. Godzisz széles körben elemzi e jelenséget a balkáni országok példáján, és rámutat, hogy ott ez az "európaizáció" folyamatának része, a csatlakozást előkészítő jogharmonizáció proaktív színlelése, a jogalkotásra ugyanis a tényleges gyakorlati alkalmazásra való elköteleződés hiányában kerül sor.[22] Kutatásában olyan társadalmakra fókuszál, ahol a homofóbia jelentős mértékűnek mondható, ugyanakkor kiterjedt jogalkotás zajlik a homofób erőszak elleni büntetőjogi fellépés céljából - csak éppen nem alkalmazzák e tényállásokat. A magyar esettanulmány erre a jelenségre is szolgál példákkal, de e gyakorlat széles körben elterjedt. A sajátossága, eltérően más, látenciában maradó bűncselekményekkel, hogy itt a joggyakorlat hiánya a leggyakrabban nem azt jelenti, hogy a büntető igazságszolgáltatási rendszer egy az egyben kizárná e közszolgáltatásból az érintett sértetteket, hanem hogy az úgynevezett "alulminősítés" esetében indul ugyan eljárás, de az alapbűncselekmény alapján, és éppen a gyűlölet-bűncselekmények lényegét jelentő, a motivációt sújtó speciális szankció marad el. Azon túl, hogy a jog alkalmazásának elmaradása az intézményes diszkrimináció egy formája, emellett a desuetudo (normatív aktust lerontó, eltörlő szokásjog), azaz a jog devalvációja is, és ezáltal sérti a jogállamiság elvét.
Az általános állításokat követően rátérünk a magyar jogalkotás és jogalkalmazás vizsgálatára. A vizsgált szabályozásnak három esetkörét érdemes elkülöníteni: (i) a szűken értelmezett gyűlölet-bűncselekmény szabályait; (ii) a büntető törvénykönyv további gyűlöletcselekményeket szabályzó rendelkezéseit; (iii) a gyűlöletbeszéd polgári jogi szabályait.
A szűken vett gyűlöletbűncselekmény-tényállást a hatályos Btk., az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni bűncselekmények fejezetében szereplő 216. §-a szabályozza, az alábbi módon: "(1) Aki más valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása, így különösen fogyatékossága, nemi identitása, szexuális irányultsága
- 489/490 -
miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy az adott csoport tagjában riadalmat keltsen, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." A (2) bekezdés a hasonló védett tulajdonságok vonatkozásban azt szankcionálja, ha valaki mást "arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön".
Az előítéletes indítékból elkövetett bűncselekmény önálló tényállásként a magyar jogban az 1961-es Büntető Törvénykönyv elfogadásával jelent meg. A "nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűncselekmény" elnevezésű tényállás a Btk. X., az emberiség elleni bűncselekményeket tartalmazó fejezetében, a béke elleni bűncselekmények cím alatt szerepelt. A törvényhez fűzött miniszteri indokolás szerint a tényállás bevezetésére a népirtás bűntettének megelőzése és megbüntetése tárgyában az 1948. évi december 9. napján kelt nemzetközi egyezmény által Magyarországra rótt nemzetközi kötelezettség miatt volt szükség. Az 1978-as Btk. a vonatkozó tényállást változatlan formában fenntartotta, de később számos módosításon ment keresztül, ezek mindegyike a védett csoportok, illetve a tényállás körébe vont elkövetői magatartások bővítése irányába mutatott. 1996-ban az emberiség elleni bűncselekmények közül átkerült a személy elleni bűncselekmények közé, és a bűncselekmény elnevezését "nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak"-ra változtatták. A módosítás hátterében az állt, hogy nem volt alkalmazható olyan esetekben, amikor a bűncselekmény sértettje egy konkrét személy volt, mivel a tényállás az emberiség elleni bűncselekmények között szerepelt, jogi tárgya az emberiség békéje, illetve a különböző nemzeti, népi, faji vagy vallási csoportok mint olyanok voltak. 2008-tól, a Meleg Méltóság Menet résztvevőit ért erőszakos incidensekre adott reakcióként a jogalkotó a védett csoportok listájának nyílttá tette "a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása" fordulattal és a tényállást "közösség tagja elleni erőszak"-ra nevezte át.
A 2012-es Btk. a nyílt lista fenntartása mellett szélesebb körben nevesíti az előítéletes indítékból elkövetett támadásoknak gyakran kitett társadalmi csoportokat. Emellett részben újrafogalmazva a 2011-ben bevezetett garázda jellegű elkövetési magatartást, a tényállás megállapításához elég, ha a kirívóan közösségellenes magatartás az adott társadalmi csoport tagjaiban alkalmas a riadalom kiváltására, ugyanakkor nem szükséges, hogy a kihívóan közösségellenes magatartás kifejezetten egy konkrét személy ellen irányuljon. A törvény indokolása külön is kitér arra, hogy a tényállás magába fogalja a vagyon ellen irányuló magatartásokat is, amelyek adott esetben például a rongálással halmazatban állapíthatók meg.[23]
Fontos hangsúlyozni, hogy a korábbi törvényszöveg indokolásaként a jogalkotó következetesen a nemzetközi kötelezettségek teljesítését jelölte meg a szabályozás indokaként, a 2012-es szöveg vonatkozásában, noha a törvényszöveg érdemben nem változott, előtérbe került a hazai nemzetiségek irányában érzett elköteleződés. A hatályos Btk. indokolása[24] elsőként a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvényt hozza fel a szabályozás indokaként, amely "9. § (1) bekezdése értelmében Magyarország tilalmaz minden olyan politikát, magatartást, amely a) a nemzetiségnek [...] a többségi nemzetből történő kirekesztését, [...] célozza, vagy ezt eredményezi [...] c) a nemzetiséget vagy nemzetiséghez tartozó személyt hovatartozása miatt üldözi, megfélemlíti, életkörülményeit nehezíti, jogai gyakorlásában akadályozza [...]. E rendelkezésre figyelemmel a Javaslat büntetendővé nyilvánítja a közösség tagja elleni erőszakot."
Hangsúlyozza, hogy "a bűncselekmény jogi tárgya a nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjainak szabadsága és emberi méltósága; az emberi szabadság és méltóság, illetve a meghatározott csoporthoz való tartozás joga és az ezen alapuló különbözőségek tiszteletben tartása". A védett csoportok vonatkozásában mindemellett már megjelenik a nemzetközi kötelezettségek teljesítése mint indok is: "A nemi irányultság és a nemi identitás szerepeltetését a nemzetközi ajánlások teljesítése mellett az is indokolja, hogy Magyarországon növekedett az e csoportok tagjai ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények száma. A fogyatékos személyek kiemelését szintén a nemzetközi elvárások és az teszi indokolttá, hogy e személyek az állapotukból fakadóan nehezebben tudják megvédeni magukat az ellenük elkövetett támadásokkal szemben."
A kommentár[25] már elsőként a nemzetközi elvárásokat említi, nevesítve a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát és az Emberi Jogok és az Alapvető Szabadságjogok Védelméről szóló európai egyezményt: "Magyarország több olyan nemzetközi egyezményhez is csatlakozott, amely a nemzeti, népi, faji és vallási csoportok elleni erőszakos cselekményeket, az ilyen csoportok elleni uszítást, izgatást és gyűlöletkeltést, valamint a csoportok tagjainak mindennemű diszkriminálását tiltják, kötelezettséget vállalt arra is, hogy az ilyen magatartásokat büntetőjogi szankcióval sújtsa."
A szabályozással kapcsolatban leginkább két irányból fogalmazódik meg kritika: a védett csoportok és a jog alkalmazásának tekintetében. Vegyük ezeket sorra!
- 490/491 -
A hatályos Btk. indokolása szerint "a büntetőjogi védelem valamennyi olyan közösség, csoportosulás tagjára kiterjed, akit a csoporthoz való tartozása vagy annak vélelmezése miatt bántalmaztak, avagy erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerítettek valaminek a megtételére, meg nem tételére vagy eltűrésére".[26] Amint azt a közösség elleni izgatás tényállását vizsgáló 30/1992. (V. 26.) AB határozat kifejtette, az Alkotmánybíróság értelmezésében a lakosság egyes csoportjai kitétel mögött "az eltérő nézetrendszer (párttagok, egyesületek, mozgalmak stb. résztvevői) vagy egyéb, tulajdonképpen bármely ismérv szerint elkülönülő személyek védelmének szándéka húzódik meg". A kommentár szerint "a bármely ismérv szerint elkülönülő személyek védelmének szándékából következik, hogy [...] azok lakosságon belüli számarányától a jogalkotó nem kívánta függővé tenni. [...] A bűncselekmény passzív alanya elvileg bárki lehet [...] mivel a törvény speciális elkövetői kört nem jelöl meg [...] Tehát [...] az sem zárható ki, hogy ugyanazon [...] csoporthoz [...] tartozó tagja követi el a bűncselekményt a csoport egy másik tagja sérelmére."[27]
Annak ellenére döntött így a jogalkotó, hogy több, jelentős kritikai visszhangot kiváltó olyan döntés született, ahol a tényállást a roma kisebbség által a többségi társadalom, esetenként rasszista gyűlöletcsoportok tagjai ellen elkövetett cselekmények tekintetében alkalmazták. Egy sajtóbeszámolót idézve: "2009 márciusában, nem sokkal a tatárszentgyörgyi gyilkosságok után, Miskolcon cigányok egy csoportja megtámadott egy autót, amely a házaik közelében cirkált éjszaka. Az autóban százezer forintos kár keletkezett, a benne ülők könnyebb hámsérüléseket szenvedtek. 2009 novemberében Sajóbábonyban szintén cigányok egy csoportja támadt a városba érkező gárdisták autójára, miután előző nap már összetűztek egy Jobbik-gyűlés részvevőivel. Az autóban komoly károk keletkeztek, súlyos személyi sérülés itt sem történt. 2009 szeptemberében a józsefvárosi Tavaszmező utcában egy főleg cigányokból álló társaság megtámadott egy diákot. [...] Miskolcon a bizonyíték egy bot volt, amelyet a támadás közelében találtak, és amelyre rá volt írva, halál a magyarokra. Sajóbábonyon a szemtanúk és a sértettek szerint a támadók azt kiabálták, megdöglötök, büdös magyarok. A Tavaszmező utcában szintén magyarsága miatt gyalázták a fiút, azt mondták neki, hogy mersz bejönni a mi utcánkba?"[28]
Ugyanakkor a jogalkotó, noha a nemzetiségi/kisebbségi törvényt hozza fel "háttérjogszabálynak", mégiscsak magáévá tette azt a jogértelmezői álláspontot, miszerint a gyűlölet-bűncselekmény tényállások identitás-, és nem kisebbségvédelmi indíttatású klauzulák.[29] Olyannyira, hogy a többségi nemzethez vagy valláshoz tartozó személyekkel szembeni előítéletes cselekményekre is vonatkozik a szabály. A bírói gyakorlat kezdetben meglehetősen ellentmondásos volt. A Kúria szerint "a bűncselekmény az emberi méltóságot és emellett, illetve ezen belül a különböző kisebbségeket védi; elsősorban a nemzeti, etnikai, faji, vallási vagy más csoportok elleni erőszakos fellépést tilalmazza. [...] relatív, és mindig a tényleges szituációtól is függ, hogy adott helyen és időben ki tekinthető többségnek, illetve kisebbségnek."[30] Ugyanakkor a 3/2015 számú büntető elvi döntés rámutat, hogy "a közösség tagja elleni erőszak bűntettének sértettjei adott esetben a többségi társadalomhoz tartozó személyek is lehetnek, amennyiben az e csoporthoz valós vagy vélt tartozásuk miatt szenvednek sérelmet".[31]
A bírói gyakorlatban a legtöbb értelmezési nehézséget a "lakosság egyes csoportjai" fordulat jelenti. Egyfajta nyelvtani értelmezés szerint - ahogy az fentebb olvasható - e fordulatnak megfelel egy bármilyen jellemvonás szerint azonos csoportba tartozó személyi kör. A történeti és a teleologikus értelmezés alapján azonban megállapítható, hogy csak a személyiség lényeges vonása által létrehozott csoportokhoz tartozó egyének kerülhetnek a védelem körébe, az összes többi, bármilyen egyszerű, kevésbé személyes ismérv által létrejövő csoportok kizártnak tekinthetők. Az utóbbi tekintetében ugyanis a kiemelt büntetőjogi védelemnek semmilyen indoka nincs. Nem csak a kisebbség-többség-sérülékenység problémája merül fel ezzel összefüggésben, hanem az a kérdés is, hogy hogyan kell megítélni azon társadalmi csoportokhoz tartozást, amelyek valamely politikai nézethez vagy szubkulturális azonosságtudathoz kapcsolódnak, mint például egy futballklub szurkolóinak vagy egy szélsőséges nézetet valló csoport tagjainak összetartozását. Ez utóbbi kérdés kapcsán a Legfelsőbb Bíróság 2011-ben már állást foglalt egy, a Magyar Gárdához tartozó személyek terhére elkövetett bántalmazás kapcsán. A bíróság értékelése szerint "a nemzeti, etnikai, faji, vallási vagy egyéb lakossági csoport ellen irányuló célból létrehozott és a törvényi előírásokkal nyilvánvalóan szembe helyezkedő szerveződés tagjait - kiváltképpen akkor, ha a szervezetet a bíróság jogerős döntésével már fel is oszlatta - értelemszerűen a büntetőjog sem védheti fokozottan, hi-
- 491/492 -
szen ebben az esetben a jogrend egységének elve szenvedne súlyos sérelmet".[32]
Bencze Mátyás ezen (és általában a gyűlölet-bűncselekményeket érintő) döntésekkel kapcsolatban átfogóan érvel amellett, hogy az ellentmondásos és a sok esetben alapjogi szempontból aggályos bírói gyakorlat legfőbb oka az "ítélkezési populizmusban" rejlik.[33] (Érdemes megjegyezni, hogy létezhetne olyan jogértelemzés is, amely szerint a "magyar nemzet" mint védett jogtárgy a később tárgyalandó "uszítás" esetével ellentétben a közösség tagja elleni erőszak tényállásának nem része, és amikor a jogalkotó kihagyta a taxációból, akkor az egy szándékos döntés eredménye volt.)
A fentiek értelmében a gyűlölet-bűncselekmények elmélete sem különíthető el a gyakorlattól. Természetesen egy puszta számsor-összehasonlítás nem jelent nagyon sokat, hiszen a látenciától kezdve a tényleges bűnügyi fertőzöttségen át sok minden lehet a háttérben, de beszédes, hogy a 65,8 milliós Egyesült Királyságban Angliában és Walesben 2017-ben 95 552 gyűlölet-bűncselekményt regisztráltak,[34] a kb. ötmilliós Norvégiában 549-et, amíg Magyarországon 36-ot, amely 30 vádemelést eredményezett. A gyűlölet-bűncselekményekkel szembeni büntetőjogi fellépés említett alapvető jelentőségű problémája: az alulminősítés. Az áldozatok számára jogi képviseletet nyújtó szervezetek és a témával foglalkozó független szakértők egybehangzó véleménye ismerhető meg pragmatikus szemléletű, empirikus kutatáson alapuló tanulmányokból.[35] Mind a nyomozási, mind a büntetőeljárás későbbi szakaszában jellemző a jogalkalmazási probléma, hogy a hatóságok figyelmen kívül hagyják a bűncselekmény hátterében húzódó előítéletes indítékot annak minősítése során. Így lesz rasszista vagy egyéb előítéleten alapuló, kihívóan közösségellenes magatartással járó közösség tagja elleni erőszakból garázdaság; bántalmazással, fenyegetéssel járó közösség tagja elleni erőszakból testi sértés. Érvelhet az ebben problémát nem látó jogalkalmazó azzal, hogy amennyiben bűnösség esetén elmarasztaló ítélet születik, nincs jelentősége, hogy azt garázdaság vagy közösség tagja elleni erőszak elkövetéséért állapítják meg.
Az áldozat, a teljes áldozati közösség és a társadalom egésze szempontjából azonban ennek el nem hanyagolható jelentősége van, mint ahogy arra az Emberi Jogok Európai Bírósága vonatkozó iránymutatása is rávilágít.[36] Eszerint egyetlen előítéletre utaló körülmény fennállása kötelezettséget keletkeztet arra, hogy a nyomozó hatóságok megtegyenek minden szükséges intézkedést az esetleges rasszista motívum feltárása érdekében. E tétel visszaköszön a Šečić kontra Horvátország,[37] a Stoica kontra Románia ügyben,[38] de több Magyarország ellen folyt eljárásban született döntésben is.[39] A strasbourgi bíróság gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásaiban a következő sztenderdek határozhatók meg: hatékony és gyors nyomozásra, hatósági gondosságra vonatkozó kötelezettség; a bizonyítékok pártatlan értékelésének kötelezettsége; az előítéletes indíték feltárására vonatkozó kötelezettség (sui generis tényállás hiányában is); valamint az, hogy a vegyes motiváció nem zárja ki az előítéletes indíték feltárására vonatkozó kötelezettséget. Ezek elmaradása pedig az Egyezmény sérelmét jelenti.
A Btk. több további, gyűlöletcselekményt kriminalizáló szabályt tartalmaz: ilyenek az emberiesség elleni bűncselekményeket felsoroló fejezetben szereplő (a korábbi Btk.-ban is ismert, de szerencsére a gyakorlatban nem releváns) "népirtás",[40] "emberiesség elleni bűncselekmények",[41] és az "apartheid"[42] tényállások. Emellett a XXXII., a köznyugalom elleni bűncselekmények fejezetében találhatók a gyűlöletbeszéd-cselekmények: a "közösség elleni uszítás",[43] "a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek
- 492/493 -
nyilvános tagadása",[44] a "nemzeti jelkép megsértése",[45] valamint az "önkényuralmi jelkép használata".[46]
Ezek közül a témánk szempontjából az uszítás, a klasszikus gyűlöletbeszéd szabályozása lesz leginkább releváns. A jogalkotás döntő részben 2010 előtti, de az Alaptörvény és az új Btk. is hozott némi változást. Az Alaptörvény IX. cikk (5) bekezdése szerint a "véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen közösséghez tartozó személyek - a törvényben meghatározottak szerint - jogosultak a közösséget sértő véleménynyilvánítás okán emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni."
A kérdést illető alkotmányos dilemma túlmutat az írás és a gyűlöletcselekmények tárgykörén, ugyanis, ellenétben a szűken vett, fent tagalt tényállással, itt van egy a közösségek tagjai számára nyújtott speciális védelem és jelképes elismeréssel szemben álló érték: a véleménynyilvánítás szabadsága. (A bántalmazás, erőszak esetén ilyen jog értelemszerűen nincs.) A hatályos Btk. indokolása szerint "az elmúlt években a jogalkotó számos kísérletet tett arra, hogy büntetendővé nyilvánítsa a gyűlöletbeszédet, de az Alkotmánybíróság minden egyes esetben megállapította az új tényállás alkotmányellenességét".[47]
Valamilyen formában a legtöbb tényállás mindazonáltal régóta a büntetőjog része: Az 1989. évi XXV. törvény állapította meg a (régi) Btk. 269. §-ának új címét (közösség elleni izgatás) és szövegét, de már 1979 óta létezett olyan jogszabályhely, amely a magyar nemzet vagy valamely nemzetiség, illetve valamely nép, felekezet vagy faj, továbbá a lakosság egyes csoportjai elleni gyűlöletre uszítást rendelte büntetni. A szabályozás tehát kezdettől fogva identitás-, és olyannyira nem kisebbségvédő intézmény volt, hogy, ellentétben a "közösség tagja elleni erőszakkal", itt a többségi nemzet kifejezetten nevesített védett jogtárgy. A fő kérdés az, hogy a nem tett, hanem beszéd által elkövetett cselekmény védett jogtárgya a közösség (tagjának) méltósága, vagy valamilyen sérelem veszélye.[48] Az alkalmazott "clear and present danger" formula a nyilvánvaló és közvetlen veszély tesztjét és a támadott értékek egyediségének követelményét jelenti. Az AB szerint az uszítás éri csak el azt a szintet, amelytől szükséges és arányos mértékben korlátozható a véleménynyilvánítás szabadsága.
Az új Btk. bővítette, és a lakosság egyes csoportjai közül nevesítette a nemi identitást, a nemi irányultságot és a fogyatékosságot, az indokolásban megismételve szó szerint a közösség tagja elleni erőszaknál használt indokokat a nemzetközi ajánlások teljesítése vonatkozásában.[49] A kommentár szerint "a bűncselekmény általános jogi tárgya a köznyugalom fennmaradásához fűződő fontos érdek, a jogállam politikai és szociális struktúrájának, az ahhoz kapcsolódó tudati, érzelmi viszonyok összessége".[50]
Külön kiemelést érdemel a "nemzeti jelképek védelmét" tartalmazó büntetőtényállás, amelynek sajátossága, hogy a beszédaktusok, azaz a jelképes cselekmények védett jogtárgya tágabb értelemben a nemzet méltósága, konkrétabban a himnusz, zászló, címer védelme a sértő vagy lealacsonyító kifejezéstől vagy más módon történő meggyalázásától. A horogkereszt, SS-jelvény, nyilaskereszt, sarló-kalapács, ötágú vöröscsillag terjesztését, nagy nyilvánosság előtti használatát, közszemlére tételét büntető rendelkezéshez hasonlóan itt sem hozott lényegi változást az új Btk. Ugyancsak nem teljesen új (a régi Btk.-ba a 2010. évi LVI. törvénnyel beillesztett) tényállás a "nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása",[51] és itt is a "nemzetközi büntetőjogi gyakorlatra" utal az indokolás.
A védett csoport vonatkozásában a kommentár szerint "a lakosság egyéb elkülönült csoportjai mint speciális jogi tárgyak lehetséges sokféleségük miatt kimerítően nem sorolhatók fel [de ...] adott esetben a többségi társadalomhoz tartozó személyi csoport is lehet (Kúria Bfv.II.590/2012/18)".[52]
A joggyakorlat a "közösség tagja elleni erőszakhoz" hasonlóan itt is visszafogott, 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban négy, 2017-ben két bűncselekményt regisztrált a rendőrség, és ugyanennyi esetben került sor vádemelésre.[53]
A büntető populizmus sajátos esete a gyűlöletbeszéd polgári szabályozása, hiszen itt nem büntetőjogi eszközökről beszélünk, és alapesetben nem is az állam lép fel a normakövetés őreként (noha elvileg van lehetőség a polgári jogi igény az ügyész vagy az alapvető jogok országgyűlési biztosa általi érvényesítésére). A hasonlóság abban áll ugyanakkor, és ez indokolja az együttes
- 493/494 -
tárgyalást, hogy végső soron itt is arról van szó, hogy bizonyos kijelentésekért az állam által végrehajtható vagyoni szankciók fenyegetik a beszéd "elkövetőjét" - sőt még abban a tekintetben szigorúbb is a szabályozás, hogy szűkebb körben állnak rendelkezésére védekezési lehetőségek (például ingyenes védőhöz való jog), mint a büntetőeljárás esetében.
Az új Ptk. és az Alaptörvény hatálybalépését megelőző években a gyűlöletbeszéd polgári jogi szabályozására is több meddő, alkotmánybírósági kontrollon elbukott szabályozási kísérletet láttunk Magyarországon. Új fejezetet nyitott tehát az új Polgári Törvénykönyv[54] (a továbbiakban: új Ptk.) 2:54. § (5) bekezdése, amely biztosítja az egyén számára a jogot, hogy gyűlöletbeszéd esetén a jogsértővel szemben igényt érvényesítsen: "A közösség bármely tagja jogosult a személyisége lényeges vonásának minősülő, a magyar nemzethez, illetve valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséghez tartozásával összefüggésben a közösséget nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó jogsérelem esetén [...] személyiségi jogát érvényesíteni."
Az új Ptk., megszüntetve a "közérdekű bírság" és a nem vagyoni kártérítés intézményét, a személyiségi jogok új szankciójaként bevezeti a sérelemdíjat. Annak érdekében, hogy eloszlassa a felmerülő alkotmányos aggályokat, a kétharmados többséggel rendelkező kormányoldal nem sokkal az új Ptk. elfogadását követően a gyűlöletbeszéd szankcionálását lehetővé tévő szabályt az Alaptörvénybe is beillesztette.[55]
Az új Ptk. a közösséget ért jogsérelem esetén teszi lehetővé a fellépést. A közösség ugyanakkor a polgári jog általános szabályai szerint nem jogalany, így személyisége sincs, azaz polgári jogi védelemben nem részesülhet. A jogsértéssel előálló polgári jogi jogviszony az esetekben túlnyomó többségében (amennyiben egy károkozó és nem több áll szemben a károsulttal) két, egymással "szemben álló" jogalany jogviszonyaként értelmezendő, így ez a szabályozás a polgári jog logikájába sem anyagi jogi, sem eljárásjogi szempontból nem illeszkedik. Emellett a klasszikus alkotmányjogi dogmatika számára is kemény dió, hiszen az emberi méltósághoz való jog[56] csak egyes emberek viszonylatában értelmezhető.[57]
A nyilvánvalóan identitás-, és nem kisebbségvédő intézmény kapcsán Majtényi Balázs rámutat, hogy az emberi méltóság általában az egyén és nem a közösség, különösen nem a többségi nemzet méltóságát védi, az pedig különösen rendhagyó, hogy a többség méltóságát is védjék a kisebbséggel szemben. A szabályozás alkalmazhatósága körében ugyanakkor az a központi kérdés, hogy a "közösséget ért jogsérelem" esetében megállapítható-e egyáltalán az egyéni jogsérelem bekövetkezése. A német alkotmánybírósági gyakorlatból ismert átsugárzási elmélet értelmében "elsősorban az etnikai, faji, testi vagy szellemi tulajdonságokkal összefüggő kijelentéseknél fordulhat ez elő, ha a kijelentésből egy egész személyi körnek és egyben e személyi kör minden egyes tagjának kisebbrendűsége levezethető".[58] A magyar nemzethez tartozás esetében ugyanakkor ez az elmélet értelemszerűen nem lesz alkalmazható, hiszen egy gyűlölködő kijelentés esetében aligha megállapítható, hogy a csoport olyan sérülékeny, hogy a csoportot ért támadás képes átsugározni valamennyi egyénre.
Érdemes megemlíteni, hogy a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 507. §-a értelmében a felperesnek keresetlevélben kell nyilatkoznia arról, hogy az érintett közösséghez tartozik, és erről további bizonyítást nem kell elrendelni, valamint a (2) bekezdés értelmében "a bíróság a személyiség lényeges vonásának minősülő, a közösséghez tartozással összefüggő személyiségjegy vonatkozásában azt vizsgálja, hogy a közösséget bántó jogsérelem alkalmas lehet-e arra, hogy általában véve a közösséghez tartozó személy személyiségi jogának a sérelmét is okozza".[59]
A többségi közösség védelmének bírói elismerése összességében tehát a büntetőjog mellett a polgári jog területén is töretlennek mondható Magyarországon. Az Alkotmánybíróság egy 2008-ban született határozata szerint sértette az egyenlő emberi méltósághoz való jogot az, hogy a 2007-ben született Ptk.-módosítás gyűlöletbeszéd esetében csak a kisebbséghez tartozást illetően tette lehetővé a törvényben szabályozott módon az egyéniesített jogvédelmet. A szabályozással létrehozott új, nevesített személyiségi jog alapját az Alkotmánybíróság szerint az
- 494/495 -
képezte, hogy elismerhetők olyan, a személyiségbe beépült tulajdonságok, amelyek egyben közösségteremtő funkcióval is rendelkeznek.[60]
Mindazonáltal, noha a szabályozás elvileg széles körű alkalmazásnak enged teret, a joggyakorlat egyelőre itt is visszafogottnak mondható: (i) a sérelem intenzitásának, (ii) az átháramlás koncepcionalizálásának és (iii) a védett csoportok meghatározásának terén is.[61]
1. A fentieket összefoglalva a magyar szabályozásról a következő állapítható meg:
(i) A gyűlöletvezérelt cselekmények elleni jogi fellépés hatékonysága legalább annyira múlik a jogalkalmazói gyakorlaton, mint a jogalkotás nyújtotta kereteken. Ezért mindkettő vizsgálata szükséges.
(ii) A büntető populizmus sajátos esete a gyűlöletbeszéd polgári jogi szabályozása, hiszen itt nem büntetőjogi eszközökről beszélünk, és alapesetben nem is az állam lép fel a normakövetés őreként. A hasonlóság abban áll ugyanakkor, és ez indokolja az együttes tárgyalást, hogy végső soron itt is arról van szó, hogy bizonyos kijelentésekért az állam által végrehajtható vagyoni szankciók fenyegetik a beszéd "elkövetőjét".
(iii) A szűken értelmezett gyűlölet-bűncselekményeknek a büntető populizmus értelmezési keretében megragadható szabályozása 2008-ra, azaz a második Orbán-kormány időszaka előttre datálható, és a 2012. évi Btk. ezen érdemben nem változtat, azonban
(iv) a gyűlöletbeszéd büntetőszabályainak egy része, de leginkább annak polgári jogi szabályozása már a 2010 utáni korszak szülötte; és összességében a korábbi jogpolitikai vitákat a "felülalkotmányozás" technikájával oldotta meg.
(v) Szabályozás, noha nemzetközi jogi kötelezettségvállalásokat és részben a kisebbségi/nemzetiségi törvényt jelöli meg a jogalkotás indokaként, eredendően identitás-, nem pedig kisebbségvédő intézményként jelenik meg.
(vi) Noha a gyűlölet-(bűn)cselekményeket dogmatikailag legtisztábban kisebbség-, nem pedig identitásvédő intézményként lehet konceptualizálni, az Alaptörvény kiemelt hangsúlyt fektet a különböző közösségek, elsősorban a többségi közösség méltóságának védelmére. Ezt az elvet az új Polgári és Büntető Törvénykönyv is kodifikálja. A szabályozás, noha egyes elemei tekintetében engedhetne teret eltérő jogértelmezésnek, a joggyakorlat töretlen abban a tekintetben, hogy a többség (a magyar nemzet és tagjai) viktimizációja tekintetében is irányadó. Sőt, esetenként kirekesztő többségi gyűlöletcsoportok védelmére is alkalmazták.
(vii) Noha dogmatikailag helyesebb zárt listát alkalmazni a védett csoportok vonatkozásában, a hazai jogalkotó nem ezt az utat járja.
(viii) Amíg a magyar nemzet (és tagjai) védelme tekintetében ez az alkotmányos és jogalkotói jogértelmezésből kiolvasható, a gyűlöletcselekmények szabályozása esetén alkalmazott nyílt lista alkalmazása nem köthető a jogalkotó markáns identitáspolitikai elkötelezettségéhez.
(ix) A joggyakorlat volumenében és abban a tekintetben is visszafogottnak mondható, hogy egyrészt gátat szabott a védett tulajdonságok köre kiterjesztésének, másrészt egyelőre radikális vagy visszaélésszerű alkalmazásnak sincs nyoma.
(x) A gyűlölet-bűncselekmények kapcsán rendszerszerűnek mondható a jogalkalmazás (leginkább az alulminősítés formáját öltő) elmaradása; ez a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos ügyészi polgári jogi kezdeményezésekről is elmondható, és a jogesetek alacsony száma arra utal, hogy a polgárok sem éltek széles körben e jogvédelmi lehetőséggel, leginkább néhány stratégiainak tekinthető civil szervezeti, egyházi kezdeményezésről számolhatunk be.
(xi) Ezek alapján a gyűlöletcselekmények szabályozása megfelel a büntető populizmus sajátos, jóindulatú/ártalmatlanabb fogalmának.
(xii) A populizmus és a tárgyalt jogalkotás összefüggéseit vizsgálva elmondható, hogy egyrészt a védett tulajdonságok proliferációja, másrészt a szigorú jogalkalmazási gyakorlat elmaradása megalapozzák annak a gyanúját, hogy e jogalkotás eredendően populista.
- 495/496 -
(xiii) Ugyanakkor az identitáspolitikai vagy valamilyen tudásbróker lobbicsoportok nyomásának, a kormány ideológiai vagy akár a nemzetközi szakdiplomácia irányában látványosan jelentkező elkötelezettségének és a választópolgárok ilyen irányú mobilizációjának hiánya nem teszi világossá a büntető populizmus referenciacsoportját. Mindez összhangban van a populizmus azon általános természetével, amely jól tolerálja az ideológiailag diffúz megoldásokat, és alapvetően kedveli az olyan diskurzust, amely törésvonalat tételez a politikai közösségben: a populista közpolitikai narratívák tipikusan megosztóak.
2. Szükségesnek tartom e helyütt is hangsúlyozni ugyanakkor a vizsgálat (tudatos) módszertani korlátait: a referenciapontnak használt DEMOS-kutatás populista közpolitika-értelmezési mátrixának csupán azokat az elemeit vettem figyelembe, amelyek a jogterület(ek) természetéből vagy a szabályozási tárgykörből relevánsak és adekvátak. Így kimaradt például a politikai kommunikációs stílussal kapcsolatos elemzés.
Néhány, a fenti értelmezési keretben meghatározott szempont azonban alkalmazható:
(i) Az intézmények vagy az intézmények szerepének felfogásával kapcsolatban például megállapítható, hogy a jogalkotás tudatosan épít az alkotmánybírósági gyakorlat alkotmánymódosítással történő felülírására.
(ii) Jellemzi az is, hogy a közpolitikai tartalom említetten gyakran ideológiailag diffúz: keveredik a kisebbségvédelem, a nemzetközi kötelezettségvállalások és a többségi identitásvédelem, adott esetben a náci és kommunista múlt kapcsán a történelmi igazságtétel formájában is megjelenő alkotmányos identitás.
Az írás állítása nem az, hogy az itt ismertetett gyűlölet-bűncselekményekhez kötődő jogalkotás a közpolitikai büntető populizmus hagyományos (vagy a példának felhozott konkrét) elemzési keretének teljes mértékben megfelelne. Éppen ezen értelmezési keretek tágítására vezettem be a "jóindulatú büntető populizmus" fogalmát, ahol egyrészt nem az "igazi népet" reprezentáló választói többség vélt vagy valós elvárásainak való megfelelés a cél, hanem egyrészt egyes identitáscsoportoknak, másrészt a nemzetközi diplomáciának való tetszelgés, a "virtue signalling" releváns véleményközössége. Továbbá nem is az az érzelmekre kihegyezett narratíva központi eleme, hogy "visszaszerezze a büntető igazságszolgáltatási rendszert a többség számára, amely most a bűnözőknek kedvez, szemben az áldozatokkal és a jogkövető, elnyomott és csendes többséggel", csupán egy, sok esetben tényleges, politikai és közpolitikai költségekkel nemigen járó, közpolitikailag leginkább üres kirakatszabályozásról van szó. ■
JEGYZETEK
[1] A kutatás részben a DEMOS (Democratic Efficacy and the Varieties of Populism in Europe) H2020 RIA project, továbbá a 129 018 and 129 245 NKFI-kutatás keretében folyt.
[2] Lynne Haney: Prisons of the past: Penal nationalism and the politics of punishment in Central Europe. Punishment & Society. 2016/3. 346-368.
[3] Piotr Godzisz: The Europeanization of anti-LGBT hate crime laws in the Western Balkans, Crime. Crime, Law and Social Change. 2019/3. sz. 291-306.
[4] DEMOS (Democratic Efficacy and the Varieties of Populism in Europe) Horizon, 2020, research and innovation programme under grant agreement. No 822590 (Demokratikus hatékonyságérzet és populizmusvariációk Európában). A módszertanról: Attila Bartha - Zsolt Boda - Umut Korkut - Dorottya Szikra: Populism in Policy-Making: A Conceptual Framework. In: Populista korszellem? A Magyar Politikatudományi Társaság XXIII. Vándorgyűlése (szerk. Smuk Péter). Győr, Széchenyi István Egyetem, 2017, 53.
[5] Ehhez ld. Pap András László: Jószándékú jogalkotói populizmus a rendészeti jogban. Rendészettudományi helyzetértékelés. Magyar Rendészet. 2020, megjelenés alatt.
[6] Pap: i. m.
[7] Kónya István (szerk.): Magyar büntetőjog I-III. Kommentár a joggyakorlat számára (frissítve 2019. december 31.), Budapest, HVG-ORAC, 2020.
[8] Ld. pl. az Európai Unió Tanácsának 2008/913/IB-s számú kerethatározatát vagy a 2012/29/EU számú áldozatvédelmi irányelvet, az EBESZ 2009-ben kiadott 9/09-es számú minisztertanácsi határozatát, vagy az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának CM/Rec(2010)5. sz., ajánlását.
[9] A szakirodalom, illetve a nemzetközi dokumentumok - pl. az EBESZ Miniszteri Tanács 9/09. sz. döntése a gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépésről (OSCE Ministerial Council, Decision No. 9/09, Combating Hate Crimes) - egy része előszeretettel használja az "előítélet-bűncselekmény" kifejezést ("bias crime") a gyűlölet motiválta bűncselekmény ("hate crime") helyett, mivel egy társadalmi csoporttal szemben érzett előítélet a bűncselekmény mozgatórugója, és bár valamilyen szintű ellenséges érzülettel mindig rendelkezik az elkövető, viszont nem szükséges, hogy az érzelmi állapota elérje a gyűlölet szintjét.
[10] Bővebben ld. Danka Anita: Rossz helyen lenni rossz időben, avagy mit üzennek a gyűlölet-bűncselekmények?. Föld-rész, 2009/3-4. sz. 92-96.
[11] A témáról bővebben ld. még Balogh Lídia - Pap András László: A homofób és transzfób indíttatású gyűlölet-bűncselekmények előfordulása, valamint a jogi fellépés keretei Magyarországon. In: Homofóbia Magyarországon (szerk. Takács Judit) Budapest, L'Harmattan, 2011, 128-139.
[12] Utasi Judit: A gyűlöletbűnözés háttere. Kriminológiai Tanulmányok. 48. 115-126.
[13] Bővebben ld. pl. Jovánovics Eszter - Pap András László: Kollektív bűnösség a XXI. század Magyarországán: magyarellenesség vádja cigányokkal szemben két emblematikus perben. Fundamentum. 2013/4. sz. 153-157, továbbá Balogh Lídia - Dinók Henriett - Pap András László: A jog által láthatatlan? A gyűlölet-bűncselekmények szabályozási kérdései és gyakorlati problémái. Fundamentum. 2012/4. sz.
[14] András László Pap: Neglect, Marginalization, and Abuse: Hate Crime Legislation and Practice in the Labyrinth of Identity Politics, Minority Protection, and Penal Populism. Nationalities Papers. 2020, megjelenés alatt.
[15] Ld. Fröhlich Johanna: Az alkotmányértelmezési módszerek igazolása (Doktori értekezés), Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, 2017.
[16] Gönczöl Katalin: A "büntető populizmus". Élet és Irodalom. 2013/36. sz. Ld. még Gönczöl Katalin: A büntető populizmus térnyerése 2010-2014. Kriminológiai Közlemények. 75. Ld. még John Pratt: Penal populism. London, Routledge, 2007.
[17] Boda Zsolt - Szabó Gabriella - Bartha Attila - Medve- Bálint Gergő - Vidra Zsuzsanna: Főszerepben a politika: A büntető populizmus diskurzusai a magyar politikában és a médiában. Politically Driven: Mapping Political and Media Discourses of Penal Populism - the Hungarian Case. Politikatudományi Szemle. 2014/3. sz.
[18] Ld. pl. Jennifer Schweppe: Defining Characteristics and Politicising Victims: A Legal Perspective. Journal of Hate Studies. 2012/1. sz. 173-198.
[19] Schweppe: i. m. 177, 185.
[20] Anthony Bottoms: The Philosophy and Politics of Punishment and Sentencing. In: The Politics of Sentencing Reform (szerk. Morgan Rod, Chris Clarkson) New York, Clarendon Press, Oxford University Press, 1995 40.
[21] Haney: i. m. 346-368.
[22] Godzisz: i. m. 291-306.
[23] Átol Dorottya - Dombos Tamás - Jovánovics Eszter - M. Tóth Balázs - Pap András László - Udvari Márton: Közösség tagja elleni erőszak - alternatív kommentár. Fundamentum. 2013/4. sz. 81-83.
[24] T/6958. számú törvényjavaslat a Büntető Törvénykönyvről. https://www.parlament.hu/irom39/06958/06958.pdf (2020.06.10.).
[25] Kónya (szerk.): i. m.
[26] T/6958. számú törvényjavaslat a Büntető Törvénykönyvről.
[27] Kónya (szerk.): i. m.
[28] Plankó Gergő: Csak cigányok támadnak rasszista okokból? https://index.hu/belfold/2011/03/17/csak_ciganyok_tamadnak_rasszista_okbol (2020.06.10.). Bővebben ld. pl. Jovánovics-Pap: i. m., továbbá Balogh-Dinók-Pap: i. m.
[29] Koltay András: A gyűlöletbeszéd korlátozása a magyar jogrendszerben. In: A gyűlöletbeszéd korlátozása Magyarországon. Alkotmányos és jogalkalmazói megközelítések, európai kitekintéssel (szerk. Koltay András) Budapest, Wolters Kluwer, 2013. 110. De a 96/2008. (VII. 3.) AB határozat (ABH 2008, 816, 817.) is erre a következtetésre jut.
[31] Debreceni Ítélőtábla Fkhar. II. 248/2014.
[32] Bfv.III.87/2011/5.
[33] Bencze Mátyás: Gyűlölet-bűncselekmények és "ítélkezési populizmus". Fundamentum. 2014/1-2. sz. 129-139.
[34] https://hatecrime.osce.org/united-kingdom (2020.06.10.).
[35] Bárd Petra: A gyűlölet-bűncselekmények büntetőjogi üldözésének jogszabályi és társadalmi feltételrendszere. In: Kriminológiai Közlemények, 75. (szerk. Inzelt Éva) Budapest, Magyar Kriminológiai Társaság, 2015. 93-154; Dombos Tamás - Jovánovics Eszter - Kirs Eszter - M. Tóth Balázs - Udvari Márton: Jogalkalmazási problémák a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásokban. A Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport (GYEM) tapasztalatai. http://gyuloletellen.hu/sites/default/files/ejk_esetosszefoglalo.pdf (2020.06.10.).
[36] A témáról bővebben Kirs Eszter: Jogegységesítés az Európai Unióban a gyűlölet-bűncselekmények megtorlása kapcsán. In: Decem anni in Euroaea Unione II. Európai és nemzetközi jogi tanulmányok (szerk. Angyal Zoltán) Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó, 2015, 47-64.
[37] Šečić kontra Horvátország (40116/02), 2007. aug. 31.
[38] Stoica kontra Románia (42722/02), 2008. márc. 4.
[39] Balázs kontra Magyarország (15529/12), 2015. okt. 20., Király és Dömötör kontra Magyarország (10851/13), 2017. jan. 17., R.B. kontra Magyarország (64602/12), 2016. ápr. 12. Ld. még Balázs v. Hungary, no. 15529/12, 2015. október 20. Bővebben ld. Kirs Eszter - Pap András László: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete a gyűlölet-bűncselekmények esetén folytatott nyomozásról. Az előítéletes motiváció feltárásának kötelezettsége a Balázs kontra Magyarország ügyben hozott ítélet szerint. Jogesetek Magyarázata. 2016/3. sz. 69-78, továbbá a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport gondozásában, Ivány Borbála, Jovánovics Eszter és Kirs Eszter szerzőségével készült egy összefoglaló esetválogatás, ld. Ivány Borbála - Jovánovics Eszter - Kirs Eszter: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata a gyűlölet-bűncselekmények kapcsán folytatott büntetőeljárások tárgyában. http://gyuloletellen.hu/aktualitasok/strasbourg-megfelelo-vedelmet-kell-adni-romaknak-gyulolet-buncselekmenyekkel-szemben (2020.06.10.).
[40] 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről (Btk.) 142. §.
[41] Btk. 143. §.
[42] Btk. 144. §.
[43] Btk. 332. §.
[44] Btk. 333. §.
[45] Btk. 334. §.
[46] Btk. 335. §.
[47] Kónya (szerk.): i. m.
[48] Ld. még a büntető jogszabályok módosításáról szóló 1993. évi XVII. törvény.
[49] "A nemi irányultság és a nemi identitás szerepeltetését a nemzetközi ajánlások teljesítése mellett az is indokolja, hogy Magyarországon növekedett az e csoportok tagjai ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények száma. A fogyatékos személyek kiemelését szintén a nemzetközi elvárások és az teszi indokolttá, hogy e személyek az állapotukból fakadóan nehezebben tudják megvédeni magukat az ellenük elkövetett támadásokkal szemben."
[50] Kónya (szerk.): i. m.
[51] A "holokauszt nyilvános tagadása" módosítása a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadására.
[52] Kónya (szerk.): i .m.
[53] Igazságügyi Minisztérium, közérdekű adatközlés iránti kérelem alapján. Dokumentáció a szerzőnél.
[54] 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről.
[55] Bővebben ld. pl. Koltay: i. m. 106-109; Gárdos-Orosz Fruzsina: Az új polgári jogi gyűlöletbeszéd-szabályozásról. Fundamentum. 2013/4. sz. 21-37; Smuk Péter: Ostrom vagy felújítás alatt? A véleményszabadság új határai. Közjogi Szemle. 2013/2. sz. 25-34; Tóth J. Zoltán: Az önkényuralmi jelképek használata mint a véleménynyilvánítási szabadság korlátja? Jogelméleti Szemle. 2013/2. sz. 178-195; Hanák András: Sötétség délben: Az alkotmányosság alkonya Magyarországon. Fundamentum. 2013/1. sz. 63-75.
[56] Ld. pl. Matthias Mahlmann: Human dignity and autonomy in modern constitutional orders. In: The Oxford Handbook of Comparative Constitutional Law (szerk. Michel Rosenfeld, Sajó András). Oxford, Oxford University Press, 2012. 370-396; Christopher McCrudden: Human Dignity and Judicial Interpretation of Human Rights. The European Journal of International Law. 2008/4. sz. 655-724.
[57] Ld. pl. 14/2000. (V. 12.) AB határozat, továbbá Pap András László: Személyiségkép és alkotmányos identitás a Nemzeti Együttműködés Rendszerében (II. rész). Közjogi Szemle. 2015/1. sz. 1-11.
[58] BVerfGE 93, 266.
[59] A kérdés átfogó elemzését ld. Koltay András: A vallási közösségek védelme a magánjogban - a lengyel abortusztörvény elleni tüntetés ügyének példáján keresztül. In: Lábady Tamás emlékkönyv (szerk. Landi Balázs) Budapest, Magyarország, Wolters Kluwer, 2019, 159-182.
[60] 96/2008. (VII. 3.) AB határozat (ABH 2008, 816, 831-832.).
[61] A jogsérelem intenzitását tekintve a talán legnagyobb visszhangot a Kúria egy 2019. novemberi döntése hozta, amely elutasított egy, a lengyel abortuszszabályozás szigorítása kapcsán szervezett olyan performansz tárgyában indított keresetet, amelyben a résztvevők a katolikus egyház szentáldozás szertartását gyakorló híveit utánozva a Krisztus testét jelképező ostyát "abortusztablettára" cserélik, amit a pap szerepét eljátszó személy a résztvevők nyelvére helyez a "Krisztus teste" kijelentés kíséretében. Pfv.21163/2018/4. számú határozat, ÍH 2017.53., a döntés átfogó elemzéséhez ld. Koltay: i. m. 59. jegyzet. Hasonló következtetésre jutott a Kúria a HVG Nagy Harácsony címmel megjelenő címlapja kapcsán hozott döntésében is, amely Gerard von Honthorst A pásztorok imádása című festményének felhasználásával készült, úgy, hogy a jászol alatt ismert vezető politikusok képmásai láthatók (Pfv.20636/2016/4). A Fővárosi Ítélőtábla a magyar nemzet közösségéhez való tartozáshoz fűződő személyiség megsértését utasította el a HVG Magyar ember nem lop csak kalandozik című cikke kapcsán (Pf.20546/2019/4). Az átháramlás kérdésében fontos a Fővárosi Ítélőtábla azon határozata, amelyben elutasított egy olyan televíziós interjú alapján indított keresetet, amely a felperes szerint Magyarországon élő iszlám vallásúakat úgy tüntette fel, mint akik bűnözésből élnek (Pf.20534/2018/4). A Debreceni Ítélőtábla ugyanakkor a jogsértés és a sérelemdíj megállapítása mellett döntött abban az ügyben, ahol egy megyei közgyűlési képviselő és lelkipásztor a közgyűlés nyilvános ülésén azt a kijelentést tette, hogy "ha a cigányok Európa rejtett erőforrásai, akkor lehetne deportálni őket, hogy kibontakozhassanak" (Pf.20623/2015/7). A védett csoport meghatározása kapcsán kiemelést érdemel a Kúria azon döntése, amely szerint a fegyveres szervek szolgálati nyugdíjba vonult hivatásos állományú tagjai nem alkotnak olyan közösséget, amelynek tagjainál az e csoporthoz tartozás személyiségük lényeges vonását képezi. Ennek hiányában csak a sérelmezett közléssel közvetlenül, egyedileg érintett személy rendelkezik kereshetőségi joggal (Pfv. IV. 20.168/2016/5., BH 2017.4.117).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző az MTA doktora, egyetemi tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem / Nemzeti Közszolgálati Egyetem, tudományos tanácsadó, Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet (Budapest).
Visszaugrás
