2013. május 3-án lépett hatályba az új választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény; ekkortól az Alkotmánybíróság elbírálhatja a választási ügyekben benyújtott alkotmányjogi panaszokat is. A magával a bírói döntéssel szemben igénybe vehető, az Abtv. 27. §-a alapján indult panaszeljárásokban eddig megszületett érdemi határozatokból kibontakozni látszik az a felfogás, amelyet a testület a politikai vitákban (különösen a választási kampányok során) tett, a becsület csorbítására alkalmas kijelentéseknek a választási ügyekben eljáró szervek (választási bizottságok és bíróságok) általi szankcionálásának alkotmányosságáról, végső soron tehát a politikai vitákban megtehető kijelentések jellegéről gondol. Ez a kép azonban (még) nem eléggé éles, a véleményszabadság alapjoga alkotmányos védelmének a mértékére ugyanis (összevetve különösen a méltósághoz való jog, és ennek részeként a választási ügyekben hivatkozható választási eljárási alapelvek megsértésével) még nincs egységes mérce, sőt az AB több alkalommal is hangsúlyozta, hogy a véleményszabadság védendőségét vagy korlátozásának indokoltságát az adott ügy körülményei fényében, esetről esetre bírálja el. Ezzel azonban a testület a választási panaszügyekben - egy általános jelleggel használható, a politikusok által figyelembe vehető alkotmányos teszt kialakítása helyett - óhatatlanul a ténybíráskodás felé közelít, olyan szerepet vállalva magára, amely eddig idegen volt tőle.
Jelen tanulmány arra vállalkozik, hogy feltérképezze az Alkotmánybíróságnak a véleménynyilvánítás szabadságával (a kifejezés szabadságával)[1] összefüggő, a 2012. január 1-je óta létező hatáskörében, azaz a "valódi", a bírói döntéssel szembeni alkotmányjogi-panasz eljárásokban kialakított gyakorlatát. E körben különösen a véleménynyilvánítási szabadság választási eljárási alapelvekkel (például a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlással) való kapcsolata érdemel figyelmet, mivel egyazon magatartás értékelhető úgy is, mint
- 1/2 -
amely ezen alapelvet sérti, és úgy is, mint amely a véleményszabadság alkotmányos jogának kiemelt védelmét élvezi. Annak megállapítása, hogy hol húzódik az alkotmányos védelem határa, és milyen véleményekre (illetve a vélemények milyen módon való kifejezésére) nem terjed már ki a szólásszabadság, nem egyértelmű. Csak az egyes, ezzel a kérdéssel foglalkozó alkotmánybírósági határozatok elemzésével juthatunk közelebb annak megválaszolásához, vajon a politikai csatározások során tett, a rivális politikusra vonatkozó vagy egyéb kijelentések meddig maradnak az alkotmányosan tolerálható és tolerálandó szinten belül, és mikor kell a választási eljárásban tett kifogásnak (az azt elbíráló határozattal szembeni fellebbezésnek, illetve az utóbbi elleni bírósági felülvizsgálati kérelemnek) helyt adni.
A véleménynyilvánítási szabadság általában az emberi méltósághoz való joggal konkurál, így az alkotmánybírósági gyakorlat is a legtöbbször e kérdéssel foglalkozott, illetve az AB legfontosabb elvi megállapításai e jogok kollíziója feloldására tettek kísérletet. Valójában a választási eljárási jogvitákban döntő választási bizottságok és bíróságok egyik legfontosabb hivatkozási alapjaként megjelenő választási eljárási alapelv, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás is részben ezt abszorbeálja, így a véleményszabadság alapjoga és az emberi méltósághoz való jog ütközése áttételesen a választási eljárási jogvitákban is megjelenik. Ennek okán célszerű áttekinteni, vajon az Alkotmánybíróság hogyan tekintett és hogyan tekint ma a szólásszabadságra, különös tekintettel az emberi méltósághoz való jog védelmére és érvényesítésére.
A véleménynyilvánítási szabadság korlátozási lehetőségei először büntetőjogi vonatkozásában jelentek meg,[2] mégpedig két, viszonylag korai alkotmánybírósági határozatban; a 30/1992. (V. 26.) AB határozatban,[3] valamint a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatban.[4] Az előbbi az ún. gyűlölet-bűncselekmények paradigmatikus példájának számító közösség elleni izgatás tényállását elbírálva[5] fejtett ki olyan általános tételeket, melyek nemcsak a büntetőjogi korlátozás eseteire - így a büntetőjogi rágalmazás és becsületsértés megítélésére -, hanem más esetekre is irányadóak lehetnek. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepe van az alkotmányos alapjogok között, tulajdonképpen "anyajoga" többféle szabadságjognak, az ún. "kommunikációs" alapjogoknak.[6] Az Alkotmánybíróság szerint a véleménynyilvánítás szabadsága "teszi lehetővé az egyén megalapozott részvételét a társadalmi és politikai folyamatokban. (...) Az eszmék, nézetek szabad kifejtése, a mégoly népszerűt-
- 2/3 -
len vagy sajátos elképzelések szabad megnyilvánulása a fejlődni képes és valóban eleven társadalom létezésének alapfeltétele."[7] Továbbá: "A szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. Egyedül ez felel meg (...) az ideológiai semlegességnek (...). A véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátai vannak csak; amíg egy ilyen alkotmányosan meghúzott külső korlátba nem ütközik, maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak tartalmára tekintet nélkül.(...)[8] Az Alkotmány a szabad kommunikációt - az egyéni magatartást és a társadalmi folyamatot - biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a szabad véleménynyilvánítás alapjoga. Ebben a processzusban helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt, különösen azért, mert maga a vélemény minősítése is e folyamat terméke."[9]
A véleménynyilvánítási szabadság ugyanakkor - ha jóval szűkebb körben is, mint más alapjogok - korlátozható.[10] Az Alkotmánybíróság által ezen ügy kapcsán megfogalmazott ún. szükségességi-arányossági teszt értelmében: "Az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. (...) Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan."[11] (E teszt egészen az Alaptörvény hatályba lépéséig csak az Alkotmánybíróság mindenkire kötelező /erga omnes hatályú/ értelmezéseként működött, alkotmányi szintű megfogalmazása nem volt.)
E tételek felhasználásával, illetve a szükségességi-arányossági teszt alapján született meg az Alkotmánybíróságnak a jelen fejezet szempontjából legfontosabb határozata, a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat. Ami a döntés közvetlen tételes jogi következményekkel járó részét illeti, az AB e határozatával megsemmisítette a régi Btk. (1978. évi IV. törvény) 232. §-át, mivel a hatóság vagy hivatalos személy megsértése elnevezésű deliktumot egészében alkotmányellenesnek találta, mégpedig az alapjogi teszt arányossági követelményének a megsértése miatt. Ha a véleménynyilvánítás szabadsága egy olyan kitüntetett alapjog, amelynek nagyon kevés joggal szemben és nagyon kevés esetben kell meghátrálnia [mint ahogy azt a 30/1992. (V. 26.) AB határozat kinyilvánította], akkor a hatóságok és hivatalos személyek fokozott, a többi sértetthez képest kiemelt védelme nem indokolt, azaz - az elérni kívánt célhoz képest - aránytalan. A védelem ugyan szükséges lehet, azonban a véleménynyilvánításhoz való alapvető jog alanyi jogosultságként történő, az emberi személyiség elismerésének elválaszthatatlan részét jelentő gyakorlása, illetve a hatóságokkal, hivatalos személyekkel, továbbá a közszereplő politikusokkal szembeni bírálat mint kiemelt, a közvélemény formálásában szerepet játszó demokratikus érték alapján éppen a szólásszabadság ezen sértetti körrel szembeni kisebb korlátozása, azaz méltóságuk, becsületük, jó hírnevük alacsonyabb szintű védelme igazolható; a szólás jogával szemben előírt fokozott büntetőjogi becsületvédelem tehát mindenképpen alkotmányellenes.[12]
A véleménynyilvánítási szabadság kiemelt értékként történő védelmének igazolása - ahogy azt már a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat is tartalmazta, de amelyet dogmatikailag rendszerezetten csak a (nem büntetőjogi tárgyú kérdésben döntő) 7/2014. (III. 7.) AB határozat foglalt keretbe - kétféle alapon is történhet. Egyrészt individuális (emberi jogi) alapon, miszerint a személy erkölcsi integritásának, személyiségének elválaszthatatlan része a véleménye, melynek kifejezése a személy autonómiájából fakadó jog; másrészt kollektív (objektív) alapon, miszerint a szólásszabadság kiemelt védelme közösségi cé-
- 3/4 -
lokat és érdekeket szolgál. A 7/2014. (III. 7.) AB határozat ezt később így fogalmazta meg: "A szólás- és sajtószabadság elméleti igazolásai hagyományosan két nagy csoportba rendezhetők. Az instrumentálisnak nevezhető igazolások közül kiemelést érdemelnek azok, amelyek az igazság keresését, illetve a demokratikus közvélemény szolgálatát helyezik a középpontba, míg a konstitutívnak nevezhető igazolás az egyéni önkifejezésre, az egyéni autonómiára fókuszál."[13] Az előbbi igazolást utilitarista, vagyis haszonelvű igazolásnak is nevezhetjük; történetileg elsőként ez jelent meg,[14] amikor is John Stuart Mill 1859-es, A szabadságról (On Liberty) című könyvében azt fejtegette, hogy "a vélemények piacaként" leírható folyamat (amely kifejezést egyébként maga Mill még nem használta) öntörvényű működésébe az államnak nem szabad beavatkoznia, egyrészt mert ezzel azt deklarálná, hogy ő maga tévedhetetlen, pedig senki sem az, másrészt mert az igazság az érvek és ellenérvek, a különböző vélemények ütköztetése során úgyis a felszínre bukkan, az ellenvélemények tehát egyáltalán nem károsak, sőt kifejezett társadalmi funkciójuk van, jelesül az, hogy hozzájárulnak az igazság megtalálásához.[15] Később az utilitarista (kollektív, instrumentális) igazolások a véleménynyilvánítás szabadságának funkcióját a demokrácia működésének lehetővé tételében jelölték meg - a magyar alkotmánybírósági gyakorlat is már erre fókuszál, amikor e jog instrumentális igazolásáról ír, nem az igazság keresésére. Az AB azonban ezzel egyenértékűnek tekinti a véleménynyilvánítás szabadsága egyéni önkifejezésben játszott szerepét is, anélkül, hogy az bármiféle külső cél érdekében történnék.[16]
A szólásszabadság e kettős igazolása végighúzódik az alkotmánybírósági gyakorlaton, és a 7/2014. (III. 7.) AB határozatban kulminál. Már a 30/1992. (V. 26.) AB határozat elismeri e kettős, egymást erősítő igazolás létét, sőt, a nagyjából fél évvel korábban kialakított[17] alapjogi dogmatikának megfelelően már az individuális (erkölcsi) igazolást a szólásszabadság alanyi jogi oldalaként, a kollektivista igazolást pedig annak objektív (intézményvédelmi) oldalaként határozza meg, integrálva ezzel a szólásszabadság két igazolását a magyar alkotmánybírósági gyakorlat egészébe.[18] A 36/1994. (VI. 24.) AB határozat megerősíti ezt az érvelést;[19] végül a - polgári jogi kérdésben döntő - 7/2014. (III. 7.) AB határozat az Alkotmánybíróság egész korábbi gyakorlatának elvi megalapozását adja.[20] Ez utóbbi határozat legfontosabb, korábban nem explikált elvi megállapítása azonban az, hogy e két igazolás nem lerontja vagy helyettesíti, hanem kiegészíti egymást: "a szólás- és sajtószabadság kétféle igazolása és tartalma, azaz az egyéni önkifejezésre fókuszáló alanyi, valamint a demokratikus közvéleményt középpontjába állító intézményi oldal nem versengő, még kevésbé egymást gyengítő érvek, hanem egymást kölcsönösen kiegészítő és támogató alkotmányos szempontok",[21] amelyek "összességében [...] erősítik egymást".[22] A 13/2014. (IV. 18.) AB határozatban a kettős igazolás szintén megerősítést nyert.[23]
Az azonban az idézett határozatokból látható, hogy az AB valójában leginkább a demokratikus akaratképzés nélkülözhetetlen feltételeként foglalkozik a véleménynyilvánítás szabadságával és annak lehetséges korlátozásaival, az individuális (konstitutív) igazolást pedig legfeljebb mint axiómát fekteti le, különösebb érvelés nélkül; a véleménynyilvánítás alapjogának kitüntetett szerepét tehát elsősorban mégiscsak utilitarista alapon vezeti le. Ennek oka részben az lehet, hogy a konstitutív, az emberi személyiség kibontakoztatásának lehetőségére és az egyéni autonómiára épülő igazolás annyira magától értetődő, hogy tényleg nincs szükség annak megindo-
- 4/5 -
kolására, míg a szólásszabadságnak a kollektív érdekek védelme érdekében történő felhasználása, végső soron az egész társadalom számára való kiemelkedő hasznossága, kevésbé evidens lévén, kellő és részletezett megalapozást kíván. Részben pedig az lehet az ok, hogy az alkotmánybírósági határozatok meghozatala alapjául szolgáló ügyekben a véleménynyilvánítási szabadság büntetőjogi korlátozásai elsősorban olyan célok érdekében történtek, amelyek kisebb fokú védelemre érdemes voltának bizonyításai (a szólásszabadsággal szemben) a demokratikus akaratképzés védelme igényének megalapozását kívánták szolgálni. Mivel tehát maguk e büntetőjogi korlátozások is nagyrészt kollektivista/utilitarista alapokon kívánták igazolni önmagukat, a cáfolatok is annak kimutatására korlátozódtak, hogy a szólásszabadság korlátozása valójában ilyen alapon is tarthatatlan.
A szólás- (és vele együtt sokszor a sajtó-) szabadság kiemelt védelmének kettős igazolása azonban más aspektusokban is megjelent az alkotmánybírósági gyakorlatban. A 36/1994. (VI. 24.) AB határozat szerint ugyan nem ellentétes az Alkotmánnyal a hatóság vagy a hivatalos személy becsületének vagy jó hírnevének büntetőjogi védelme,[24] de a szabad véleménynyilvánításhoz való jog által védett, alkotmányosan nem büntethető véleménynyilvánítás köre a közhatalmat gyakorló személyekkel, valamint a (Btk.-ban egyébként külön nem nevesített) közszereplő politikusokkal kapcsolatos véleménynyilvánítást tekintve tágabb, mint más személyeknél.[25] Ebből következően a rágalmazás és a becsületsértés büntetőjogi tényállásainak alkalmazásánál is alkotmányos követelmény, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog által alkotmányosan védett véleménynyilvánítás köre a fenti alanyi körrel kapcsolatban tágabb legyen, mint másoknál.[26]
E sértetti kör esetében az AB a következő mércét állította fel alkotmányos követelményként a büntető jogalkalmazás számára: "A hatóság vagy hivatalos személy, valamint a közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas - e minőségére tekintettel tett -, értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető; a becsület csorbítására alkalmas tényállítás, híresztelés, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használata pedig csak akkor büntethető, ha a becsület csorbítására alkalmas tényt állító, híresztelő, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló személy tudta, hogy a közlése lényegét tekintve valótlan vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a hivatása vagy foglalkozása alapján reá irányadó szabályok szerint (...) elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta."[27] Röviden: egyrészt e személyekkel szemben az AB szerint becsületsértés semmilyen esetben sem követhető el, amennyiben a becsületsértő cselekmény e minőségükkel áll összefüggésben;[28] másrészt akár egy hétköznapi személy, akár egy politikus, akár egy újságíró már akkor is mentesülhet a hatóság, hivatalos személy vagy (másik) politikus sérelmére elkövetett rágalmazás miatti felelősségre vonás alól, ha bizonyítani tudja, hogy a tényt jóhiszeműen közölte (azaz a tény lényegét tekintve igaz, vagy nem igaz ugyan, de a közlő nem tudott és nem is kellett /volna/ tudnia ennek valótlanságáról).[29]
A hatóságok, hivatalos személyek és közszereplő politikusok (a továbbiakban egyszerűsítve: közhivatalnokok és politikusok) tehát többet kötelesek tűrni, mint az átlagemberek, aminek az az oka, hogy a demokratikus akaratképzés alapjául szolgáló véleménycsere szabadságának szükségessége miatt a velük szembeni kritika határai tágabbak kell, hogy legyenek.[30] Ha nem így lenne, vagyis ha a közhivatalnokokkal és politikusokkal szembeni értékítéletek vagy értékítélettel terhelt tényállítások miatt a tényállásszerű magatartást kifejtő személynek a büntetőjogi felelősségre vonás lehetőségével kellene számolnia, az - az egyének saját maguk egyfajta öncenzúrára kényszerítése miatt - a közéletet alakító személyekkel szembeni vélemények elhallgatásához, végső soron a szabad vita elenyészéséhez vezetne ("chilling effecf").[31]
- 5/6 -
Az Alkotmány a véleménynyilvánítás szabadságát az 1989. évi XXXII. törvény hatályba lépése óta védte. Az Alkotmány 61. § (1) bekezdése szerint: "A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze." A 61. § (2) bekezdése alapján pedig "a Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát". Ezekkel szemben legfeljebb az 54. § (1) bekezdése ("a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani"), valamint az 58. § (1) bekezdése volt felhozható, mely utóbbi azt nyilvánította ki, hogy "a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez ... való jog"; az Alkotmány azonban egyiket sem nevesítette mint a véleménynyilvánítási szabadság korlátozása lehetőségének explicit példáját. Valójában az Alkotmánybíróság gyakorlatában - éppen a véleménynyilvánítási szabadság alaphatározataként számon tartott 30/1992. (V. 26.) AB határozatban - kimunkált szükségességi-arányossági teszt alapján bármely alapjog és alkotmányos érték a véleménynyilvánítás korlátjaként jelenhetett meg, bár eltérő mértékben és feltételekkel;[32] ezek közül az Alkotmány nem emelt ki egyet sem, azt az AB gyakorlata alakította és fejlesztette. 2010 nyarán az alkotmánymódosító hatalom megváltoztatta az Alkotmány 61. §-ának szövegét;[33] a módosítás jelen tanulmány számára fontos rendelkezései a következők voltak. Az (1) bekezdésbe kemény vitákat követően, kompromisszumos megoldásként bekerült a szólás szabadságának védelme is;[34] a (2) bekezdés kiegészült a sajtó sokszínűségének a védelmével;[35] a (3) bekezdés pedig egy teljesen új rendelkezést iktatott az Alkotmányba, eszerint: "A demokratikus közvélemény kialakítása érdekében mindenkinek joga van a megfelelő tájékoztatáshoz a közügyek tekintetében." Ezáltal tehát a véleménynyilvánítási szabadságnak az alkotmánybírósági gyakorlatban kialakított kettős igazolása alkotmányi rangra emelkedett.
Igazán jelentős változások e tekintetben azonban csak az Alaptörvénnyel történtek. A 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény IX. cikkének eredeti szövege (illetve annak számunkra fontos rendelkezései) szerint: "(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. (2) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit." Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása (2013. március 25.) azonban e kérdéskört sem hagyta érintetlenül. A módosítás szerint az Alaptörvénynek a véleménynyilvánítás szabadságával foglalkozó IX. cikke egyebek mellett a következő rendelkezésekkel egészül ki:[36] "A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére." [(4) bekezdés]; "A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen közösséghez tartozó személyek - törvényben meghatározottak szerint - jogosultak a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni." [(5) bekezdés]
Az emberi méltóság tehát 2013 tavaszától a véleménynyilvánítás szabadsága explicit korlátja lett; a kérdés, hogy mindez hogyan érintette ezen alapjog védelmi körét. Mivel az Alaptörvény erga omnes hatályú értelmezésére az Alkotmánybíróság jogosult, erre a kérdésre csak magából az alkotmánybírósági gyakorlatból kaphatunk választ. Az AB rövidesen szembesült is ezzel a problémával, és a 7/2014. (III. 7.) AB határozatban úgy foglalt állást, hogy lényegileg nem történt változás az Alaptörvény negyedik módosításával sem; mivel az emberi méltóság eddig is kiemelt védelmet élvezett, így az AB korábban is a szólásszabadság legitim korlátjaként fogadta azt el, és ez ezután is így lesz.[37] Igaz ez a polgári jogi rendelkezések vonatkozásában is, és természetesen a büntetőjogi szabályok esetében is, melyet leginkább a 13/2014. (IV. 18.) AB határozat bizonyít, amely határozat egyben - érvelését tekintve - átmenetet képez szűkebb témánkhoz, a választási ügyekben született, az emberi méltóságot (illetve választási eljárási alapelveket) sértő, közéleti vita során elhangzott kijelentések vizsgálatához.
A határozat alapjául egy kisvárosi közéleti vita so-
- 6/7 -
rán született kijelentés, illetve annak bírósági megítélése szolgált, amely kijelentés miatt büntető eljárás indult. Az ügyet elsőfokon tárgyaló Siklósi Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a későbbi indítványozó, a büntetőper I. r. vádlottja, ifj. Szalai Ottó Siklós város önkormányzati képviselője, a sértett, dr. Marenics János pedig § (2002 óta folyamatosan) Siklós polgármestere volt.[38] 2011 januárjában az egyik ingyenes terjesztésű, ifj. Szalai Ottó által kiadott, "Demokrácia megalkuvás nélkül" című helyi közéleti újságban egy cikk jelent meg "Mit hozott az új év Marenics Jánosnak? 521.775.- forint jutalmat a Siklósiak pénzén" címmel, melynek szerzője maga ifj. Szalai Ottó volt. E publicisztikában ifj. Szalai Ottó a következőket írta: "Amikor nagyon sok embernek a karácsonya nélkülözéssel telt, és sokan még a tüzelőt sem tudták beszerezni, addig városunk kapzsi polgármestere ismét bebizonyította: a pénzt mindennél jobban szereti. Sajnos megint a miénket." "Bizonyára emlékeznek még, amikor 3 havi jutalmat markolt fel a polgármester, a világon egyedüliként komolyan véve Györei »humbuk« Zsolt frenetikus meséit. A meg nem valósult ötletbörze és a lebukás után a jutalmat elfelejtette visszafizetni. A magát Ludas Matyinak képzelő városvezető alig, hogy hazatért évi szokásos luxusnyaralásainak egyikéből, a város katasztrofális állapotára fittyet hányva - ami az ő áldásos tevékenységének a következménye - ismét a siklósiak zsebébe nyúlt. Amíg saját magukra nem sajnálják az adófizetők pénzét és úgy bánnak vele mintha a sajátjuk lenne, addig a Marenics János - Mehring Tóth Szilvia városvezetés az új év alkalmával drasztikus megszorító csomaggal állt elő, amely minden eddiginél mélyebben érinti a lakosságot."[39]
A kurzívval szedett kijelentést a Siklósi Járásbíróság 2013. március 12-én meghozott ítéletében[40] úgy értékelte, mint amely tényállítást tartalmaz, amelyre elrendelte a valóság bizonyítását, mivel azonban az sikertelen maradt, ezért a vádlottat - egy korábbi ügyben született, két rendbeli rágalmazás vétsége miatt alkalmazott próbára bocsátás intézkedés megszüntetésével egyidejűleg - nagy nyilvánosság előtt megvalósított rágalmazás vétsége [valamint a korábbi ügyben megállapított további két rendbeli, hasonló vétség] miatt halmazati büntetésül 35 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egy napi tétel összegét pedig 2 500 forintban, azaz a törvény szerinti legkisebb összegben[41] állapította meg. A "kapzsi" jelzőt viszont úgy értékelte, mint a becsület csorbítására alkalmas kijelentést, amely azonban egy közszereplő közügyeivel kapcsolatban hangzott el, és bár túlzó volt, azt egy polgármesternek tűrnie kell; ezért a bíróság ifj. Szalai Ottót becsületsértés vétségében nem találta bűnösnek. Az ítélet ellen a terhelt fellebbezett, ám azt a Pécsi Törvényszék 2013. október 25-én kelt és e napon jogerőssé vált végzésében[42] elutasította, és az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokaira tekintettel - helybenhagyta.
Ezen jogerős döntés ellen ifj. Szalai Ottó 2014. január 3-án az Abtv. 27. §-a szerinti (ún. "valódi") alkotmányjogi panaszt nyújtott be, aminek az Alkotmánybíróság a 13/2014. (IV. 18.) AB határozatban helyt adott, a másodfokú és az az által helybenhagyott elsőfokú döntést alaptörvény-ellenesnek nyilvánítva és megsemmisítetve, mivel azok sértették az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében elismert véleménynyilvánítási szabadságot. Amiben a határozat semmi újat nem tartalmazott, az a véleménynyilvánítási szabadság kiemelt védelmének kettős igazolása,[43] ezen alkotmányos alapjognak a kommunikációs jogok anyajogaként történő felfogása,[44] illetve a vélemények tartalomfüggetlen védelmének elve[45] megerősítése. Nóvumként jelent meg viszont egyebek mellett az, hogy az eddig pusztán absztrakt normakontroll eljárásokban, csak elvi tételekként értelmezett véleménynyilvánítási szabadságot az AB a valós eljárásokban döntő bíróságok számára is értelmezhető és alkalmazható módon, a konkrét ítéletre kiható jelleggel értelmezte; továbbá hogy a közszereplő politikusokról, generalizáltabban a közszereplőkről a hangsúly áttolódott a közügyekre, vagyis a különböző kijelentések értelmezésének alkotmányossági bírálatakor immáron nem a véleménnyel illetett személy általános státusza (közszereplő-e vagy sem) kell, hogy a vizsgálat középpontjába kerüljön, hanem az a tény, hogy a kijelentés, a vélemény kinyilvánítása közügyekkel kapcsolatban történt-e vagy sem.[46]
Ennek alapja az a - helyes - felismerés, hogy egy közszereplőnek is lehetnek magánügyei, amelyekben a véleménynyilvánítás szabadságának kiemelt védelme nem indokolja a sértettnek például a gyalázkodó kijelentések vagy egyéb cselekmények tűrésére történő
- 7/8 -
kötelezését (mint láttuk, ezt már a korábbi gyakorlat is elismerte, az elvi alap tisztázásával azonban adós maradt), és fordítva, egy nem közszereplő is kerülhet saját akaratából olyan helyzetbe, amikor közügyekben vesz részt, ilyenkor viszont a közügyek szabad vitathatósága akkor is indokolja a véleménynyilvánítás szabadságának kiemelt védelmét, akár még a gyalázkodó kijelentésekkel szemben is, ha arra egy nem közszereplővel szemben kerül sor, hiszen a szabad közéleti vita, a félelemmentes és megalkuvás nélküli véleménynyilvánítás csak így biztosítható. E tétel deklarálása ugyan nem volt előzmények nélküli, azonban a közügyek szabad vitatása korábban még csak mint a közszereplők bírálhatóságának egyik (a demokrácia védelme érdekében történd) igazolása jutott szerephez, nem mint a vélemények alkotmányosságának önálló értékelési szempontja. Ez utóbbi csak a 13/2014. (IV. 18.) AB határozatban (utalás szintjén pedig már a 7/2014. (III. 7.) AB határozatban)[47] történt meg, amelyben az AB leszögezte például, hogy "a közügyeket érintő véleménynyilvánítás középpontjában elsősorban a politikai közösség demokratikus működése és nem a szólással, bírálattal érintett közszereplő személye áll".[48] Továbbá: "A nyilvános közlés megítélése során elsőként arról szükséges dönteni, hogy az adott közlés a közügyekben való megszólalást, közérdekű vitában kifejtett álláspontot tükröz-e, vagyis a közügyek szabad vitatásával áll-e összefüggésben."[49] Tehát az alkotmányos mérlegelés elsődleges, minden más szempont vizsgálata előtti aspektusa nem az, hogy az állítás közszereplőt érintett-e, hanem kifejezetten az, hogy a kijelentés közüggyel kapcsolatban történt-e. [Az alanyi helyett a tárgyi szempontok vizsgálatának szükségességét erősítette meg később a - polgári ügyben született - 28/2014. (IX. 29.) AB határozat is, annyi különbséggel, hogy ezen AB határozat a "közszereplő" helyett nem a "közügy", hanem a "közszereplés" fogalmával operált.][50][51] Végül az ügy közügykénti megítélése alapjául szolgáló szempontokat is felvázolta az AB,[52] melyeknek a választási ügyekben hozott alkotmánybírósági határozatok esetében is jelentőségük lesz.
Jelen fejezetben tanulmányunk tulajdonképpeni tárgyának az elemzését, vagyis a választási ügyekben született bírói döntésekkel szemben benyújtott "valódi" (az Abtv. 27. §-a szerinti) alkotmányjogi panaszok alapján hozott érdemi alkotmánybírósági határozatok analízisét végezzük el, mellőzve az érdemi jelleget nélkülöző, ugyanilyen ügyekben hozott visszautasító alkotmánybírósági végzések bemutatását.
A "valódi" alkotmányjogi panasz lényege, hogy a bírósági eljárásban érintett bármely személy vagy szervezet az Alkotmánybírósághoz fordulhat akkor is, ha nem a bíróság által alkalmazott jogszabályt tartja alaptörvény-ellenesnek (mint az alkotmányjogi panasz "régi", 2012 előtt is létezett fajtájánál), hanem (a jogszabály alkotmányosságának elismerése mellett) magát a bírósági döntést, vagy a bírósági döntéshez vezető bírósági eljárást.[53] Minderre az Alaptörvény és az új Abtv. hatályba lépése, azaz 2012. január 1-je óta van lehetőség. Ám a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) szerinti, a választással kapcsolatos alkotmányjogi panasz benyújtása csak a Ve. hatályba lépését követően, 2013. május 3-tól lehetséges. A választással kapcsolatos alkotmányjogi
- 8/9 -
panaszok esetében is érvényesül az Abtv. 27. §-ában írt azon feltétel, miszerint az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet csak akkor fordulhat az Alkotmánybírósághoz (az így benyújtott alkotmányjogi panasz csak akkor bírálható el érdemben), ha az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette (vagy, ami a választási ügyekben nem releváns, akkor, ha jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva). A továbbiakban ezen, választási ügyekben rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket összefoglaló névvel választási jogorvoslatoknak nevezzük.
A választási jogorvoslatoknak négy fajtája van.[54] Az első a kifogás: a Ve. 208. §-a értelmében kifogást a választásra irányadó jogszabály, illetve a választás és a választási eljárás alapelveinek megsértésére hivatkozással lehet benyújtani, a benyújtásra pedig bármely, a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet jogosult. Ugyanezen jogalanyok, ugyanezen okokra való hivatkozással nyújthatnak be a választási bizottság elsőfokú határozata ellen fellebbezést, melyet a felettes választási bizottság bírál el (ha van ilyen);[55] az utóbbi által hozott határozat (valamint a Nemzeti Választási Bizottság elsőfokú határozata) pedig - hasonló okok miatt - bírósági felülvizsgálati kérelemmel támadható, erre azonban a Ve. 222. § (1) bekezdése értelmében már csak az ügyben érintett jogalany (természetes személy, jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet) jogosult. Rendkívüli jogorvoslatként végül a bírósági döntéssel érintett jogalany az Abtv. 27. §-a és a Ve. 233. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha véleménye szerint a bírói döntés alaptörvény-ellenes.[56] A következőkben az ilyen panaszeljárásokban született érdemi alkotmánybírósági határozatokat mutatjuk be, különös hangsúlyt fektetve azok indokolására, mivel a véleménynyilvánítási szabadságnak a választási eljárás, különösen a választási kampány során való alkotmánybírósági védelme és ezáltal e szabadságjog feltehető jövőbeni, a választási szervek és a választási ügyekben eljáró bíróságok általi alkalmazása és érvényesítése nem elsősorban az erga omnes hatályú alkotmánybírósági határozatok rendelkező része, hanem azok indokolása alapján jelezhető előre.
A Ve. 2013. május 3-i hatályba lépése, valamint jelen tanulmány 2015. júniusi megírása között összesen hat olyan alkotmánybírósági határozat született, mely valamely, választási ügyben született bírói döntést támadó, a Ve. 233. §-a alapján benyújtott, speciális alkotmányjogi panasz alapján indult ügyet érdemben döntött el.[57] E hat határozatból kettő a véleménynyilvánítási szabadság "semleges", konszolidált értelmezését nyújtja, három kifejezetten szólásszabadság-párti döntésként értékelhető, és mindössze egyetlen olyan határozat született, mely (egy extrém esetben) a véleményszabadság végső korlátját jelentő méltósághoz való jog érdekében a kifejezés szabadságának egyértelmű korlátozását arányosnak és ezáltal alkotmányosnak ismeri el. (Ezek közül a három "véleményszabadság-párti" Abh. mindegyike a támadott bírói döntéseket megsemmisítő határozatot jelentett, a "neutrális" és a véleményszabadság korlátait felállító határozatok ellenben mind elutasították az indítványokat.)
Ami először is a "semleges" döntéseket illeti, e jelzőn azt értjük, hogy az e kategóriába tartozó két Abh. nem terjesztette ki a véleményszabadság hatókörét (az arra való hivatkozhatóságot) olyan esetekre, melyekre explicite az korábban nem terjedt volna ki, de nem is lépett vissza a korábban elért védelmi szinttől. Ezekben a határozatokban az Alkotmánybíróság a véleményszabadság egy plauzibilis, a vélemények kifejezését lehetővé tevő értelmezését adta (az indítványozó által felhozott más lehetséges értelmezéssel szemben), miközben a vizsgálat fókuszában nem e szabadságjog feltétlen érvényesülésének igénye állt. Ezek közül (valamint mind a hat, általunk elemzett érdemi határozat közül) az első a 2014. március 24-én - teljes ülésen - meghozott 3065/2014. (III. 26.) AB határozat (AB ügyszám: IV/548/2014.) volt, mely a választási plakátok kihelyezésének korlátozhatósága tárgyában született. Az ügy előzményéhez tartozik, hogy a Kúria a jelen ügyben indult eljárást megelőzően egy olyan végzést hozott,[58] melyben a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 12. § (3) és (3b) bekez-
- 9/10 -
dése alapján jogszerűtlennek ismerte el a reklámnak minősített választási plakátok kihelyezését villanyoszlopokra.[59] Jelen ügyben azonban - felülbírálva az addigi nemzeti választási bizottsági jogértelmezést és ezen alapuló joggyakorlatot jóváhagyó említett kúriai végzést - megváltoztatta álláspontját, és úgy döntött, hogy az ilyen választási plakát nem minősül reklámnak,[60] így annak elhelyezésére csak maga a Ve. írhat elő korlátozást. A Ve. viszont önmaga ilyen korlátozást nem ír elő, ezért választási plakátok villanyoszlopokra történő kihelyezése pusztán ezen az alapon nem tiltható meg. Mivel a kérelmező (egy, a 2014. évi országgyűlési választáson induló képviselőjelölt) kifogása alapján az elsőfokú határozatot meghozó Hajdú-Bihar Megye 04. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság határozatával[61] e magatartást jogellenesnek minősítette, és a jelöltet eltiltotta a további jogsértéstől, amely döntést a Nemzeti Választási Bizottság 676/2014. sz. határozatával helybenhagyott, ezért a Kúria Kvk.II.37.307/2014/3. számú végzésével e határozatokat megváltoztatta, a kérelmező kifogását pedig elutasította. A kérelmező ez ellen a kúriai végzés ellen nyújtott be alkotmányjogi panaszt, annak alaptörvény-ellenességét állítva. A panaszos szerint a kúriai döntés több alaptörvényi rendelkezést is sért, így a IX. cikk (1) bekezdése szerinti véleménynyilvánítási szabadság jogát is, mivel az adott egyéni választókerületben induló más jelöltek (köztük maga a panaszos is), betartva az NVB-nek az első kúriai végzés által is helyesként elismert korábbi gyakorlatát, tartózkodtak a választási plakátok villanyoszlopokon történő elhelyezésétől. Mivel a rivális párt politikusa e korábbi gyakorlat ellenére helyezte ki plakátjait, így a többi jelöltnek már nem maradt a villanyoszlopokon hely,[62] ezáltal pedig hátrányosabb helyzetbe kerültek a másik párt jelöltjéhez képest, ami - az indítványozó véleménye szerint - sérti ezen személyek véleménynyilvánítási szabadságát.
Az Alkotmánybíróság azonban határozatában megállapította, hogy éppen az indítványozó általi jogértelmezés jelentené a véleménynyilvánítási szabadság korlátozását. A Kúria nem állapította meg valamely kampányeszköz (jelen esetben a választási plakát) használatának tilalmát, azaz éppen a szólásszabadságot biztosította a második végzésben adott jogértelmezéssel. E döntés senkinek a jogát nem korlátozza véleménye kifejezésére, és ennek során senkit nem korlátoz valamely kampányeszköz igénybe vételében. Az AB szerint "a panasz lényeges tartalma az, hogy a támadott bírói döntés alapjául szolgáló jogszabályok olyan értelmezését tartja a felhívott alapjogokkal (...) összhangban állónak, amely a képviselőjelöltek kampánytevékenységét illetően ugyanezeknek a jogoknak (...) az általános korlátozását jelentené mindenkire kiterjedő hatállyal. Alkotmányjogi panasz nem irányulhat ilyen jogkorlátozásra."[63] Emiatt az Alkotmánybíróság az indítványt - éppen a véleménynyilvánítási szabadság védelme, pontosabban korlátozásának megakadályozása érdekében - elutasította.
A második érdemi, választási, bírói döntés elleni panasz alapján indult ügyben született Abh. szintén egy "neutrális", a szólásszabadság lehetséges felfogásainak egyikét kijelölő, illetve megerősítő határozat, a 3096/2014. (IV. 11.) AB határozat (AB ügyszám: IV/735/2014.) volt, melyet az Alkotmánybíróság (annak teljes ülése) 2014. április 8-án fogadott el. Az alapul fekvő választási vita egy önkormányzati tulajdonban álló lap kampányidőszakban történő szerkesztési gyakorlatának korlátozhatóságával volt kapcsolatos. A XIV. kerületi önkormányzat hivatalos lapja, a Zuglói Lapok 2014. március 13-i számának 3. oldalán "A szocialista képviselő kilencven alkalommal nem Zuglót támogatta" címmel cikket közölt, mellyel szemben egy magánszemély kifogást nyújtott be a Budapest 08. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz. Arra hivatkozott, hogy az újság megsértette - egyebek mellett - a Ve. 2. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt alapelvet (jóhiszemű és rendeltetésszerű jogygyakorlás). Az OEVB a kifogást elutasította,[64] melyet az NVB 880/2014. sz. határozatával helybenhagyott. Az NVB határozatával szemben a cikkben említett, a Budapest 08. számú országgyűlési egyéni választókerületben induló jelöltet közösen állító öt párt bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, melyben új bizonyítékkent terjesztették elő, hogy míg az általuk támogatott jelölt a Zuglói Lapok említett lapszámában mindössze egyszer, akkor is negatív színben jelent meg, viszont egy másik képviselőjelölt, aki a kerület akkori polgármestere és országgyűlési képviselője is volt, hétszer, ráadásul mindannyiszor pozitív tartalommal.
A felülvizsgálati kérelmet a Kúria alaposnak talál-
- 10/11 -
ta, ezért az NVB határozatát (az OEVB határozatára is kiterjedően) Kvk.I.37.394/2014/2. számú végzésével megváltoztatta. A Kúria megállapította, hogy a sérelmezett cikk valóban megsértette a választási eljárás jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelvét; mindezek miatt eltiltotta a Zuglói Lapokat a további jogsértéstől, és arra kötelezte, hogy a végzés rendelkező részét a legközelebbi lapszámban a jogsértő közléshez hasonló módon tegye közzé. A Kúria szerint a jogintézményekkel a címzettek csak célhoz és tartalomhoz kötötten élhetnek: csak az a joggyakorlás élvez törvényi védelmet és elismerést, amelyben a jogosultság formális előírásain túl annak valódi tartalma is felismerhető. Mivel pedig az érintett lapszámban több helyen megjelenő és mindig kedvező színben feltüntetett képviselőjelölt pártjának kerületi hírlevele, valamint a jelölt választási szórólapja nagy mértékű tartalmi egyezést mutatott a vizsgált cikkel, ezért a jogsértés megvalósult. A Kúria a végzés indokolásában kiemelte, hogy "választási időszakban bármely párt, bármely jelölt kampány anyagában foglaltak megismétlése az önkormányzat, mint helyi közhatalom által fenntartott sajtótermékben formálisan ugyan önálló cikket eredményez, mondanivalójával azonban sérti a rendeltetésszerű joggyakorlás követelmény[é]t".
A Kúria végzésével szemben a Zuglói Lapok Szerkesztősége, annak főszerkesztője, az újság kiadója, továbbá a lap fenntartója alkotmányjogi panaszt nyújtottak be, több más alaptörvényi rendelkezés mellett arra hivatkozva, hogy a Kúria döntése sérti az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése által biztosított véleménynyilvánítás szabadságát, valamint az e cikk (2) bekezdése által elismert szabad sajtóhoz való jogot. A panaszosok szerint a sajtó tevékenysége a választási eljárással, a választási kampánnyal összefüggésben kizárólag a Ve. szabályozási keretei között vizsgálható; a sajtónak a politikai reklám és politikai hirdetés közzétételén kívüli egyéb tevékenysége azonban a Ve. tárgyi hatályán kívül esik, ezért a véleménynyilvánítási szabadság részét képező sajtószabadságot sérti a Ve.-ben nevesített sajtótevékenységeken kívüli, más jellegű sajtóközlések választási szabályok alkalmazásával történő megítélése, szankcionálása. A támadott döntés és az abban foglalt jogértelmezés így ellentétben áll a szabad tartalommeghatározás és a szerkesztési szabadság jogával, azaz összességében korlátozza a sajtószabadságot és ennek alapján a véleménynyilvánítási szabadságot; az indítványozók szerint ugyanis ha a sajtószerveknek a választási kampány időszakában a politikai hirdetésnek nem minősülő sajtóközlemények kapcsán is szankciótól kellene tartaniuk, akkor ez elkerülhetetlenül öncenzúrához vezetne.
Az Alkotmánybíróság - tanácsban eljárva - a panaszt elutasította. A vélemény- és sajtószabadság indítványozói felfogásával szemben arra a következtetésre jutott, hogy bár a sajtószabadság korlátozásának alkotmányossági mércéi eltérnek az egyes tömegkommunikációs eszközök tekintetében, így - a médiaszolgáltatókkal (televíziókkal, rádiókkal) ellentétben, amelyekben a kiegyensúlyozott, elfogulatlan, tárgyilagos tájékoztatás követelményét fokozottan érvényesíteni kell - a nyomtatott sajtótermékek szerkesztői szabadsága általában nem korlátozható.[65] Az írott kiadvány tehát lehet elfogult és szubjektív is, azonban a közhatalmi szervek által fenntartott sajtótermékekre ez a korlátlan szerkesztői szabadság választási kampányidőszakban nem vonatkozik. A véleményszabadság egyik elvi indoka az, hogy e jog védelme és érvényesítése által biztosítható a demokratikus közvélemény kialakítása, amelyhez pedig elengedhetetlen, hogy a közpénzből fenntartott sajtótermékek - különösen kampányidőszakban - elfogulatlanok és tárgyilagosak legyenek. Megalapozott döntés csak így várható el a választóktól, ezért ilyen helyzetben a szabad és demokratikus választások érdekében az állami (önkormányzati) szerv által fenntartott sajtótermék szerkesztőinek szerkesztési és tartalom-meghatározási szabadsága korlátozható.
A hat elemzett érdemi alkotmánybírósági döntés közül három kifejezetten szólásszabadság-párti; ezek olyan határozatok, melyekben a közügyekkel kapcsolatos vélemény kifejezését az Alkotmánybíróság - mindhárom esetben a Kúria döntésével szemben, azt megsemmisítve - védelmébe vette. Valamennyi esetben közös annak AB általi hangsúlyozása, hogy a testület a döntést az ügy összes körülményére tekintettel, az eset egyedi sajátosságait figyelembe véve hozta meg. Ezzel azonban az AB óhatatlanul lépést tett a - hatáskörébe nem tartozó - ténybíráskodás irányába, mivel az eset körülményeit nem a Kúria megállapításaira és tényállás-értékelésére hagyatkozva, hanem - szükségképpen - a tények (legalább részbeni) önálló (újra-, illetve át-) értékelését elvégezve vette figyelembe.
E három véleményszabadság-párti Abh. közül az első, a 31/2014. (X. 9.) AB határozat (AB ügyszám: IV/1672/2014.) egy önkormányzati választási jogvitában hozott ítélőtáblai döntéssel szemben benyújtott - tanácsban elbírált - "valódi" panaszindítvány alapján született (ez az egyetlen olyan határozat a hat, jelen tanulmányban elemzett érdemi Abh. közül, mely nem az országgyűlési képviselők, hanem a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása során keletkezett vitás ügyben döntött). A határozat alapjául szolgáló jogvitában Foktő község egyik polgármester-jelöltje, az alkotmányjogi panasz későbbi indítványozója a 2014. évi önkormányzati választások kampányában egy olyan szórólapot terjesztett, amelyen a község akkori polgármesteréről, a tisztségért újra ringbe szálló polgármesterjelölt vetélytársáról a
- 11/12 -
következőket írta: "[...] diktatúra folytatódik, [...], amik már napvilágot láttak: [...] a hivatali dolgozók minden nap összeszorult gyomorral veszik fel a munkát [...]". Emiatt a szórólapon megnevezett vetélytársa kifogást nyújtott be Foktő Község Helyi Választási Bizottságához, amely 2014. szeptember 15-i, 46/2014. számú határozatával helyt adott annak, megállapítva, hogy a később indítványozó megsértette a Ve. 2. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét, mivel a szórólapon valótlan tényt állított, amely tényt az akkori polgármester bizonyítható módon, tényszerűen megcáfolt.[66] A későbbi indítványozó e határozattal szemben fellebbezést nyújtott be, amit azonban a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 52/2014. (IX. 20.) számú határozatával elutasított, a HVB határozatát helybenhagyva. A TVB indokolása megegyezett a HVB-ével: a TVB szerint a jelölt állításával arra utalt, hogy a hivatal minden dolgozója félve jár dolgozni, valamint hogy ez kifejezetten a jelenlegi, és a választáson újra jelöltként induló polgármester magatartásának köszönhető. A szórólap tehát olyan ténymegállapítást, kijelentést tartalmazott, amely túllépett a szabad véleménynyilvánítás határán, tekintve hogy valóságtartalma nem állapítható meg, ezért az sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási eljárási elvét.
A TVB döntése ellen a jelölt bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújtott be, azt állítva, hogy mind a HVB, mind a TVB döntése téves, mivel közlése nem tényállítás, hanem véleménynyilvánítás, amelyre - tekintettel az érintett közszereplői mivoltára - kiterjed a véleménynyilvánítás szabadsága. A kérelmet elbíráló Szegedi ítélőtábla sem osztotta azonban ezt az érvelést, és a kérelmet 2014. szeptember 26-án kelt, Pk.I.20.821/2014/2. számú végzésével elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy az idézett mondat tényközlés, amellyel a kérelmező azt sugallta, hogy a jelenlegi polgármester diktatorikus vezetési módszerei miatt a hivatali dolgozói légkör - minden dolgozót beleértve - rossz, a dolgozók félve járnak munkába, amit azonban az eljárás során beszerzett bizonyítékok egyértelműen cáfolnak. Hozzátette továbbá, hogy "nemcsak a valótlan tartalmú tényállítás, hanem az alkotmányos értékekkel összeegyeztethetetlen véleménynyilvánítás sem védett", ezért "a rendeltetésszerű joggyakorlás sérelmét okozza az olyan felismerhető szándékú közlés", legyen az akár tény, akár vélemény, amely "a formális jogkövetés égisze alatt a jogintézményben rejlő tartalom kihasználására, kijátszására irányul". Végül azt is kijelentette, hogy a sérelmezett közlés nem a jelenlegi polgármester közéleti tevékenységével, közszerepelésével vagy polgármesteri tevékenységével kapcsolatos, így arra a véleménynyilvánítás fokozott védelme eleve nem terjedhet ki. E végzéssel szemben fordult az indítványozó az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz, kérve az ítélőtáblai döntés alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, mivel az - egyebek mellett - ellentétes a véleménynyilvánítási szabadság alapjogával, és az ezt értelmező, ezen alkotmányos jog tartalmát kibontó korábbi alkotmánybírósági határozatokkal. A panaszos kitartott amellett, hogy a szórólapon található szövegrész nem tényközlés, csak vélemény, amely közügyekben kiemelt alkotmányos védelmet élvez.
Az AB összességében osztotta ezt az érvelést, és az ítélőtábla végzését megsemmisítette. A 31/2014. (X. 9.) AB határozat indokolása szerint ugyanis a panaszos nem tényt közölt, hanem véleményként fejtette ki mondandóját,[67] amivel pusztán a jelenlegi és jelöltként újra induló polgármesternek a közügyekkel egyértelműen kapcsolatba hozható vezetői tevékenységét minősítette.[68] Visszautalva a 7/2014. (III. 7.) AB határozatban megfogalmazott tételekre, ismét kimondta, hogy "a véleménynyilvánítás szabadsága az értékítéletet kifejező, az egyén személyes meggyőződését közlő megszólalásokra attól függetlenül kiterjed, hogy a vélemény értékes vagy értéktelen, helyes vagy helytelen, tiszteletre méltó vagy elvetendő";[69] hogy "a véleménynyilvánítás szabadsága tehát fokozottan érvényesül olyan értékítéletekkel kapcsolatban, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, még akkor is, ha esetleg túlzóak és felfokozottak";[70] valamint hogy még a tényállítások is részei a szólásszabadságnak, hiszen "egyrészt valamely tény közlése is kifejezhet személyes véleményt, másrészt tényközlések nélkül a véleményformálás is ellehetetlenülne"[71] (noha a szólásszabadsággal összefüggésben azért van különbség a tényállítások és az értékítéletek védettsége között). Mivel azonban a tények és vélemények elhatárolása még magának az AB-nak a felfogása szerint sem egyértelmű, és arra nem lehet általános
- 12/13 -
sorvezetőt alkotni, ezért az Alkotmánybíróság külön is hangsúlyozta, hogy "a jelen választási ügyben kifejtett megállapításait a konkrét ügy összes értékelt körülményeire tekintettel tette,[72] s minden további más ügyben esetről-esetre fogja vizsgálni a véleménynyilvánítási szabadsághoz való jog esetleges sérelmét."[73][74]
A második érdemi véleményszabadság-párti döntést 2015. február 23-án hozta meg az AB [5/2015. (II. 25.) AB határozat (AB ügyszám: IV/614/2015.)], amikor is a Veszprém megyei 01. számú országgyűlési egyéni választókerületben (Veszprémben) a 2014. évi országgyűlési választásokon megválasztott, de később képviselői mandátumáról lemondott Navracsics Tibor helyére új egyéni képviselőt kellett választani. Ezen időközi választás egyik kampányeseményeként tartott 2015. február 1-jén a nagyobb baloldali pártok által támogatott, de hivatalosan függetlenként induló Kész Zoltán egy budapesti választási gyűlésen egy politikai beszédet, amelyben a következőket mondta: "Veszprémből jöttem. Egy felvilágosult, büszke városból. Abból a városból, ahol 12 jelölt indul a választáson. A Fidesznek van 11 jelöltje, 11 különböző mezben. Kamujelöltekkel és az ellenzéki szavazók megosztására készülő kalandorokkal állt fel a fideszes csapat. De engem ért a megtiszteltetés, hogy egyedüli esélyesként, ellenzékiként képviselhetem azokat, akiknek elegük van Orbán Viktor rendszeréből. A Fidesz vesztésre áll. Én pedig támogatásotokkal február 22-én le fogom győzni a Fidesz jelöltjét Veszprémben." A Magyar Munkáspárt kifogást nyújtott be a Veszprém Megyei 01. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz, mivel véleménye szerint Kész Zoltán megsértette a Ve. 2. § (1) bekezdés a) és e) pontjában foglalt eljárási elveket (a választás tisztaságának megóvása, illetve jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás), azzal, hogy magát - a kifogástevő szerint - egyedüli baloldali jelöltként tüntette fel. Azzal ugyanis, hogy "a Fidesznek van 11 jelöltje, 11 különböző mezben", Kész Zoltán olyan tényt állított, amely nem felelt meg a valóságnak, mert valójában a Fidesz-KDNP színeiben egyetlen jelölt indul, a többiek ellenben nem a Fidesz jelöltjei, ez pedig mint hamis tényállítás alkalmas a választók megtévesztésére.
Az OEVB a kifogást alaki hibásnak minősítette, és érdemi vizsgálat nélkül elutasította, mivel a bizonyítékként megjelölt videónak a kifogástevő által megadott linkjét nem tudta megnyitni. A döntéssel szembeni fellebbezés folytán eljárt Nemzeti Választási Bizottság azonban 2015. február 12-én meghozott 17/2015. számú határozatával a kifogásnak helyt adott.[75] A kifogásolt szövegrész az NVB szerint valótlan tényállítást tartalmazott, amivel a jelölt a választókat megkísérelte megtéveszteni. Indokolásában kifejtette, hogy a kérelmező, "azáltal, hogy saját magán kívül az összes nyilvántartásba vett jelöltet a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség jelöltjeként nevez[te] meg, politikai és választójogi értelemben azonosította [őket] e jelölő szervezettel." Mivel ez ellenkezik a megjelölt választási eljárási alapelvekkel, így a jogsértést megállapította, és a jelöltet eltiltotta a további jogsértéstől. Az NVB határozatával szemben Kész Zoltán felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, kifejtve, hogy kijelentései nem tényállítások, hanem szubjektív politikai következtetések, értékítéletek, melyekkel a kérelmező csupán azt a politikai véleményét fogalmazta meg, hogy az ellenzéki szavazatok megosztása a Fidesz politikai érdekét szolgálja. A Kúria az NVB határozatát Kvk.I.37.191/2015/3. számú végzésével helybenhagyta, egyetértve a választási bizottsággal abban, hogy a kérdéses kijelentés egyértelműen tényállítás. A kérelmező az időközi választáson induló többi jelölt mindegyikét a Fidesz jelöltjeként nevezte meg, és a jelölő szervezeteket is a Fidesszel azonosította, így az mint hamis tényközlés alkalmas a választók megtévesztésére, ezáltal sérti a kifogásban megjelölt eljárási alapelveket.[76]
A Kúria végzésével szemben Kész Zoltán az Abtv. 27. §-a és a Ve. 233. §-a alapján alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, kérve a végzés alaptörvény-ellenességének az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésébe ütközése miatti megállapítását és megsemmisítését. Az indítványozó szerint a korábbi alkotmánybírósági határozatokból következik az az értelmezés, hogy egy közéleti vita során tett, közszereplők (politikusok) közötti vita esetében a véleménynyilvánítási szabadságból fakadóan egy közszereplőnek lényegesen többet kell tűrnie, beleértve ebbe akár a felfokozott és túlzó kritikát is. Amíg a közszereplő-
- 13/14 -
vel kapcsolatban hamis tényközlés nem valósul meg, addig a vélemény nem korlátozható. A politikai szerepvállaláshoz hozzátartozik a politikai vita, a többi politikussal szembeni kritika lehetősége, a személyes politikai meggyőződés kifejezése, amely a választások során a választópolgárok tájékoztatása érdekében is szükséges; az ilyen közlések nélkül a véleményformálás ellehetetlenülne. Megismételte, hogy a véleménynyilvánítási szabadság alapján "joga van Kész Zoltánnak azt az álláspontját közölnie, hogy a Fidesz érdekét szolgálják, így a Fidesszel egy csapatnak játszanak az ellenzéki jelölttársai"; mindezek alapján végül amellett érvelt, hogy a "megnyilvánulását nem lehet úgy értelmezni, hogy megkérdőjelezte volna a Veszprém 01. számú egyéni választókerületben nyilvántartásba vett jelöltekre vonatkozó hivatalos adatokat".
Az Alkotmánybíróság - teljes ülésen meghozott határozatában - a panasznak helyt adott, a Kúria végzését annak az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdését sértő jogértelmezése miatt alaptörvény-ellenesnek nyilvánította, és megsemmisítette; indokolásában itt is leszögezte, hogy a döntést az ügy összes körülményére tekintettel hozta meg. Az érdemben - a döntés meghozatalára rendelkezésre álló idő rövidsége miatt - mindössze másfél oldalas indokolás lényege azon megállapítás, miszerint az inkriminált kijelentések mindegyike véleménynyilvánítás, nem pedig tényállítás. Mivel a Kúria (és az NVB) a véleményt - helytelenül - tényként értékelte, ezért döntése, illetve az abban foglalt jogértelmezés sérti az Alaptörvény IX. cikkét. A közszereplőkkel kapcsolatos, politikai tartalmú véleményeket e cikk fokozott védelemben részesíti; a politikusok pedig - szintén a közvéleményre való hatásukat felhasználva - e közlésekkel szemben meg is tudják magukat védeni.[77][78] Az Abh. indokolása szerint: "Választási kampányban tipikusan a közszereplők egymás közti kontextusában kell értelmezni és megítélni a véleménynyilvánítási szabadságot, illetve annak korlátait. Ez mindenekelőtt annyit jelent, hogy az egymással versengő jelöltek igyekeznek előnyt szerezni, s ennek elérése érdekében nyíltan és akár kendőzetlenül is megnyilvánulhatnak. Társadalmi érdek, hogy a kampányban nemcsak a közügyeket, hanem az egyes jelöltek alkalmasságát és a jelölő/támogató szervezet programját is megvitassák. Ez alkalmanként kemény verbális csatározásokat is jelenthet, de ez része a kampány során megvalósuló véleménynyilvánítási szabadságnak."[79] Sőt, a 31/2014. (X. 9.) AB határozatra hivatkozva a testület lefekteti azt a tételt is, miszerint "a választási kampány során tett, a másik jelöltet negatív színben feltüntető kijelentések a véleménynyilvánítási szabadság körébe tartoznak, ha ezzel a választópolgárok döntési lehetőségét kívánják elősegíteni".[80] Ezzel az AB végeredményben azt juttatta kifejezésre, hogy a politikai vitákat, még ha azok élesek is, lefolytatni kell, nem pedig jogellenessé minősíteni és megtiltani.
A harmadik, ez idáig (az Abtv. 27. §-a szerinti eljárásban) meghozott véleményszabadság-párti határozatot - a másodikhoz hasonlóan - szintén egy időközi országgyűlési képviselő-választás során keletkezett vitás ügyben adta ki az Alkotmánybíróság [9/2015. (IV. 23.) AB határozat (AB ügyszám: IV/1061/2015.)]. Ezúttal a Veszprém megye 03. számú egyéni választókerületben (Tapolca) a 2014. évi országgyűlési választáson megválasztott és 2015 januárjában elhunyt Lasztovicza Jenő megüresedett parlamenti képviselői helyére kellett időközi választást kiírni, amelyen a későbbi alkotmányjogi panaszos Pad Ferenc is elindult két baloldali párt, az MSZP és a DK közös jelöltjeként. Róla jelentetett meg a Fidesz Ajkai Szervezete a "Fidesz AJKA" nevű Facebook-csoportban egy, korábban a Youtube internetes fájlmegosztóra feltöltött videót "Pad Ferenc bemutatkozik" címmel, melyben a videó készítője Pad Ferenc személye és az ajkai vörösiszap-katasztrófa közötti kapcsolatot kívánta bemutatni. A videóban - a katasztrófával kapcsolatos köztudomású, így feltétlenül igaz tények mellett - elhangzott egyrészt az a kijelentés, hogy "A cég vezetői között ott ült Pad Ferenc"; másrészt hogy "Pad Ferenc dolga az lett volna, hogy megakadályozza a katasztrófát, de ő semmit sem tett". Emiatt egy magánszemély kifogást nyújtott be a Veszprém megye 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz, arra hivatkozva, hogy a Fidesz Ajkai Szervezete valótlan és Pad Ferenc emberi méltóságát sértő tények híresztelésével megsértette a Ve. 2. § (1) bekezdésének e) pontját. A kifogástevő hivatkozott arra és bizonyította is, hogy a jelölt nem a MAL Zrt. vezetőségének, csak a felügyelő bizottságának volt a tagja. Állítása szerint a felügyelő bizottság ellenőrző tevékenységet végez, így annak tagja még köznyelvileg sem sorolható a vezetőség körébe. Emiatt Pad Ferenc semmit sem tudott tenni a tragédia elkerülése érdekében, vagyis a fent említett két kijelentés hamis tény állítását jelentette. Az OEVB határozatával[81] a kifogást elutasította, azt állapítva meg, hogy a felügyelő bizottsági tag a közfelfogás szerint a társaság "vezetőjének" minősül, az pedig "köztudomású, hogy a vállalat részéről senki sem tett semmit a tragédia elkerülése érdekében".
- 14/15 -
A kifogástevő e döntés ellen fellebbezett, azt azonban a Nemzeti Választási Bizottság 67/2015. számú határozatával elutasította, helybenhagyva az OEVB határozatát. Az NVB részletesen elemezte az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatát, hangsúlyozva a tények és vélemények megkülönböztetésére, valamint a vélemények tekintetében a közszereplőkkel szembeni kritika fokozott tűrési kötelezettségére vonatkozó kitételeket; elvégezte továbbá azt a tesztet, amelyet az Alkotmánybíróság a 13/2014. (IV. 18.) AB határozat indokolásának [39] bekezdésében állított fel a kijelentések közügyekkel való összefüggésének vizsgálatára vonatkozóan. Mivel ennek eredménye alapján a sérelmezett közlések "az időközi választással összefüggésben tett megszólalások, a jelölt alkalmasságáról szóló megnyilvánulások" voltak, emiatt a közügyek szabad vitatásával álltak összefüggésben, ezért a véleménynyilvánítási szabadság által nyújtott magasabb szintű védelmet kell, hogy élvezzenek. Végül megismételte az NVB az OEVB azon álláspontját, hogy a közvélemény a felügyelő bizottsági tagot a társaság vezetői körébe tartozónak véli, így a közlés nem valósította meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás sérelmét. Pad Ferenc az NVB határozata ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, azt sérelmezve, hogy az NVB tévesen értékelte véleménynyilvánításként tények közlését (a videóanyag megosztásával való híresztelését). A kérelmező szerint tényállítás hangzott el, ami egyenesen a kérelmező büntetőjogi felelősségét állítja emberek halálának bekövetkezéséért, és mivel az tényszerűen hamis, tehát öncélú és önkényes, sérti az említett választási eljárási alapelvet.
A Kúria Kvk.II.37.345/2015/3. számú végzésével a kérelemnek helyt adott, az NVB határozatát (az OEVB határozatára is kiterjedően) megváltoztatta, és megállapította, hogy a Fidesz Ajkai Szervezete megsértette a Ve. jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelvét, egyúttal eltiltotta azt a további jogsértéstől. A Kúria szerint a két vitatott kijelentés valóban tényállítás, amely azonban egyrészt hamis, másrészt - emiatt - sérti (a Ptk. 2:44. §-ában foglaltakra is figyelemmel) Pad Ferenc emberi méltóságát. Bár az első kijelentés ("A cég vezetői között ott ült Pad Ferenc") hamisságát - a Kúria interpretációja értelmében - a két választási bizottság is elismerte, ám tévesen azt állapította meg, hogy a kétféle tisztség között nincs lényegi különbség. Hivatkozott - egyetértve a kérelmező érvelésével - az akkor hatályos, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény vezető tisztségviselőkre, illetve a felügyelőbizottságra vonatkozó szabályozására, amely szerint a két tisztség elkülönül, ezért azok a "közfelfogásra" hivatkozva sem "moshatók" össze. Mivel pedig ez a kijelentés szolgált a második, Pad Ferencnek a katasztrófával összefüggő személyes felelősségéről szóló, úgyszintén hamis állítás alapjául, ezért a Kúria megállapította, hogy a sérelmezett videó "hamis tényállításokat tartalmaz, amikor a jelöltnek tulajdonít olyan döntési kompetenciát, vezetőnek állítva őt be, amellyel a jelölt ténylegesen nem rendelkezett"; "félrevezető és valótlan ezért az az állítás, hogy a jelölt a gazdasági társaság vezetői között ült, dolga lett volna a katasztrófa megakadályozása, de döntési jogosultsága birtokában mégsem tett semmit."
A döntés ellen a Fidesz Ajkai Szervezetének elnöke alkotmányjogi panaszt nyújtott be, arra hivatkozva, hogy a Kúria végzése sérti a véleménynyilvánítási szabadságot, a Facebookon megosztott videóban tett kijelentések ugyanis nem tényállítások, hanem politikai vélemények kifejezései voltak, amelyek összességében a jelölt politikai alkalmatlanságáról szóltak, ily módon pedig az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésének védelme alatt állnak. Hivatkozott arra is, hogy maga a Kúria is eltérő módon ítélt meg hasonló eseteket: míg három ügyben[82] a sérelmes kijelentéseket tényállításként értékelte, és megállapította a jogsértést, addig egy negyedikben[83] ugyanilyen jellegű kijelentéseket véleménynek minősített, és nem tartotta azokat a Ve.-be ütközőnek. Mindezeket a végzéseket ráadásul egyazon napon hozta, miközben az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló eljárásban elbírált kijelentések ("A cég vezetői között ott ült Pad Ferenc"; illetve "Pad Ferenc dolga az lett volna, hogy megakadályozza a katasztrófát, de ő semmit sem tett") a negyedik ügyben elbírált, és végül jogszerűnek ítélt kijelentésekkel ("Pad Ferenc az iszapkatasztrófa idején a vezetőség tagja volt a MAL Zrt.-nél"; "Semmit sem tett a tragédia elkerüléséért") majdnem szó szerint, de tartalmukban mindenképp megegyeztek. Az egyetlen különbség az volt, hogy utóbbiak nem egy videóban hangzottak el, hanem egy szórólapon szerepeltek, de a tartalom hordozója az indítványozó szerint semmiképp sem indokolja a két hasonló tartalom eltérő jogi megítélését.
Az AB - teljes ülésben eljárva - az indítványnak helyt adott, megállapítva, hogy a Kúria végzése a véleménynyilvánítási szabadság jogának sérelme miatt alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. A döntés indokolásának érdemi része - a korábbi, jelen ügyben releváns alkotmánybírósági gyakorlat kivonatos ismertetése mellett - egyetlen oldalnyi terjedelemben foglalkozik a határozat alapjául szolgáló indokokkal; eszerint a kúriai döntés alkotmányossága azon múlik, hogy a videóban foglalt közlés a közügyek szabad vitatásának körébe tartozik-e.[84] Az AB szerint egy, "a választási kampány során közzétett videó és annak közlései egyértelműen a véleménynyilvánítás szabadságának fokozott védelmét élvező közügyek szabad
- 15/16 -
vitatásának fogalmi körébe tartoznak. A Kúria a döntése meghozatalakor tehát nem volt tekintettel arra, hogy a jelölő szerv indítványozó által képviselt városi szervezete politikai véleményként tette közzé a videót egy választási kampány során."[85] Végül a határozat egy, a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat értékítélet és tényállítás közti megkülönböztetésének alkotmányjogi jelentőségére vonatkozó idézetet követően - különösebb indokolás vagy levezetés nélkül - közli, hogy "az indítványozó értékítéletet közvetített, amely nem az ellenérdekelt jelölt büntetőjogi felelősségre vonására irányult".[86] Ez az érdemi indokolást nem tartalmazó kijelentés (vagyis hogy a sérelmezett közlés értékítélet volt) a konkrét ügy során természetesen kötelezően alkalmazandó, a szoros határidőre tekintettel azonban az AB sajnos adós maradt azzal az érdemi indokolással, hogy a jövőben milyen alapon fog egy kijelentést tényként, avagy véleményként minősíteni. Pontosabban: az Abh. indokolásának szövegéből következik egy ilyen szempont, mégpedig az, hogy az ügy közügynek tekinthető-e, azaz a kérdéses kijelentés a közügyek szabad vitatásának körébe esik-e. Ez azonban a maga puszta mivoltában hosszú távon, elvi szempontként aligha alkalmazható. Attól ugyanis, hogy egy közlés összefügg a közügyekkel ("a közügyek szabad vitatásának körébe esik"), még egyrészt tartalmazhat tényállítást, amely esetben a tudatosan hamis közlések nem élvezik a kiemelt alkotmányos védelmet, másrészt sérthet olyan más, az Alaptörvény által biztosított jogokat, például az emberi méltóságot, amely miatt a politikai véleményként egy választási kampány során közzétett, "a közügyek szabad vitatatásának körébe eső" vélemények korlátozása, illetve azok megfogalmazóinak szankcionálása nem sérti a véleménynyilvánítási szabadságot.
Az utolsóként elemzett, 3122/2014. (IV. 24.) AB határozat (AB ügyszám: IV/788/2014.) éppen ilyen: a véleménynyilvánítási szabadság jogának határait vonja meg, amikor egy politikai véleményt - kifejezetten nem annak tartalma, hanem formája, pontosabban stílusa alapján - jogellenessé nyilvánító döntést alkotmányosnak ismer el. A 2014. tavaszi országgyűlési választások kampányában az indítványozó Bartha Attila, a Negyedik Köztársaság (4K!) képviselőjelöltje ugyanis olyan videót készített és szeretett volna választási kampányfilmként közzétenni, amely két miniszterelnököt, Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet állatként ábrázol,[87] ezt azonban a kerületi televízió megtagadta, az ezzel szemben beadott választási kifogását az egyéni választókerületi választási bizottság,[88] az e határozat elleni fellebbezését pedig a Nemzeti Választási Bizottság[89] elutasította. Az NVB határozata szerint a véleménynyilvánítás során tekintettel kell lenni az emberi méltóságnak az Alaptörvényben és a Ptk.-ban is megfogalmazott védelmére;[90] emellett a reklámfilm sérti a Ve. 2. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét is. Bartha Attila az NVB döntésével szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, azt azonban a Kúria Kvk.I.37.441/2014/2. számú végzésével elutasította. A felülvizsgálati kérelem indoka az volt, hogy a közszereplők tűrési kötelezettsége tágabb, az ominózus politikai reklám pedig sem tartalmában, sem formájában nem lépte át a szatíra és az irónia határait, így a méltóság sérelme sem vetődhet fel. Ezzel szemben a Kúria azt állapította meg, hogy bár az ún. "negatív kampány", vagyis a konkurens jelöltek képességeinek, programjának hibáinak felsorolása, felnagyítása, karikírozása nem tilos, az nem sértheti a Ve.-ben szabályozott jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét. Mivel az állattal való azonosítás mindenkor dehumanizálja az érintett személyt, így ez sérti az emberi méltóságot, ezen keresztül pedig a választási eljárás alapelveit: "A Kúria álláspontja szerint ez a negatív kampánynak olyan meg nem engedhető formája, mellyel szemben az érintett nem érvelhet, nem bizonyíthat."
A Kúria döntésével szemben az indítványozó az Alkotmánybírósághoz fordult, mivel véleménye szerint a végzés sértette az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében biztosított jogát.[91] Az AB - tanácsban eljárva - megállapította, hogy a Kúria döntése - a IX. cikk (4) bekezdése alapján, mely szerint a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat
- 16/17 -
mások emberi méltóságának a megsértésére - helytálló.[92] Bár a szólásszabadság kitüntetett helyet foglal el az alkotmányos jogok között, de nem korlátozhatatlan: például éppen az emberi méltósághoz való jog a véleményszabadság explicit korlátját jelentheti.[93] A jelöltek állatokkal való azonosítása dehumanizálja az érintett személyeket; a majmokhoz kötődő negatív tulajdonságok így közvetlenül a reklámban hangjukkal "szereplő" politikusokhoz kötődnek, ami által sérül az érintettek méltósága. Hangsúlyozta az Alkotmánybíróság, hogy "[b]ár [...] az Alaptörvény által védett véleménynyilvánítás köre a közhatalmat gyakorló személyekkel, valamint a közszereplő politikusokkal kapcsolatos vélemények esetében tágabb, mint más személyeknél, az emberi méltóságuknak az ő esetükben is van egy olyan lényegi, érinthetetlen magja, melyet az esetleges kritikát megfogalmazó személyek is kötelesek tiszteletben tartani. Jelen választási ügyben az érintetteknek állatokként történő, megalázó módon megvalósított ábrázolása ezt a lényegi tartalmat - és ezzel az Alaptörvény II. cikkét és a IX. cikk (4) bekezdését - sérti meg."
Összefoglalva megállapítható, hogy az eltelt két évben az Abtv. 27. §-a és a Ve. 233. §-a szerinti hatáskörben meghozott hat érdemi Abh. a választási ügyekben is azt a "csapásirányt" követi, amelyet az Alkotmánybíróság a 30/1992. (V. 26.) AB határozatban és a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatban lefektetett. A véleményszabadság e határozatokban is kiemelt alkotmányos védelmet élvez, melyet - döntően a "jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás" választási eljárási alapelvére hivatkozva - egy másik jog érdekében is csak extrém esetekben lehet korlátozni. Ezen esetkörnek ez idáig egyetlen konkrét példája ismeretes, ami ráadásul nem is az általános alapjogi teszt, vagyis a szükségességi-arányossági teszt véleményszabadságra történő, a 30/1992. (V. 26.) AB határozatban lefektetett mérce[94] szerinti konkretizálása, hanem az Alaptörvény által, az annak 2013. március 25-i negyedik módosítása utáni IX. cikkének (4) bekezdése alapján megfogalmazott méltóságvédelemnek[95] az érvényesítése.[96]
Kiemelendő továbbá, hogy az Alkotmánybíróság a "szólásszabadság-pártiként" jellemzett határozatok mindegyikében (de csak azokban) hangsúlyozta, hogy határozatát az adott ügy körülményeire tekintettel hozta meg, és a véleményszabadság védelemre érdemes voltát a jövőben is esetről esetre fogja elbírálni.[97] Ezzel egyrészt nagyon közel került a ténybíráskodáshoz, mert annak felülbírálata, hogy egy kijelentés tényállítás vagy értékítélet (véleménynyilvá-
- 17/18 -
nítás), különösen az értékítélettel terhelt tényállítások vonatkozásában, önmagában ténykérdés;[98] jogkérdés legfeljebb ennek konzekvenciáinak levonása lehet. Másrészt adós maradt egy olyan mércével, amelynek ismeretében a jogalkalmazó szervek, azaz a választási bizottságok és a választási jogvitákban felülvizsgálatot lefolytató bíróságok megállapíthatnák, milyen körülmények között, milyen szempontok alapján kell, lehet vagy tilos a (konkrét Ve.-beli szabályokhoz képest képlékeny) választási eljárási elvek alapján egy politikai vélemény kifejezését szankcionálni. Bár az egyes döntésekre rendelkezésre álló idő rövidsége indokolhatja egy ilyen mérce kidolgozásának elmaradását, a jövőben aligha kerülhető meg, hogy azt a testület létrehozza, mert a jogbiztonság elve még az Alkotmánybíróságtól is azt követeli meg, hogy a jog működése, így magának az alkotmányvédő testületnek a döntése is kiszámítható, legalább többé-kevésbé előrelátható legyen, nemcsak a jogalanyok, hanem a(z alkotmányos módon működni kívánó) jogalkalmazók számára is. ■
JEGYZETEK
[1] Ádám Antal és Halmai Gábor amellett érvel, hogy a "kifejezés szabadsága" terminus technicus több, tágabb értelmű, mint a "véleményszabadság": "A vélemény ugyanis tudatos, vagy reflexszerű, de mindenképpen állásfoglalást jelent. A kifejezés szó igénybevétele azonban alkalmas nemcsak a saját, hanem mások véleményének, vagy puszta tény, esemény, tehát egyszerű információ közlésének jelzésére is. A kifejezés szó nem szűkül le a szólásra, hanem magában foglalja a gondolat, a vélemény, a meggyőződés, az információs adat, a hit, az érzés, az intuíció kifejezési módozatainak és eszközeinek szinte felsorolhatatlan sokféleségét." (Ádám Antal - Halmai Gábor. A véleményszabadság problémái az alkotmánybíráskodásban. Acta Humana. 1996. 24. sz. 11.) Ugyanakkor a magyar terminológiától némiképpen idegen a "kifejezés szabadsága" terminus technicus, és bevettebb a "szólásszabadság" vagy a "véleménynyilvánítási szabadság" (néha pedig egyszerűen csak a "véleményszabadság") kifejezés. A "szólásszabadság" elnevezés ugyan sokáig általánosan használatos volt, az 1989. évi alkotmánymódosítástól (a jogállami Alkotmánytól) kezdve azonban azt a hivatalos (alkotmányos) szóhasználatban felváltotta a "szabad véleménynyilvánítás" vagy a "véleménynyilvánítási szabadság". Mindazonáltal a jogtudomány e kifejezéseket alapvetően szinonimákként használja, és ugyanazt érti alattuk. (Vö.: Koltay András: A véleménynyilvánítás szabadsága, a sajtószabadság és a közérdekű adatok nyilvánossága. In: Jakab András /szerk./: Az Alkotmány kommentárja. II. kötet. Budapest, Századvég, 2009. 2222-2223.) Mi jelen tanulmányban leggyakrabban - követve a mai magyar alkotmányos szóhasználatot - a "véleménynyilvánítás szabadsága" kifejezést használjuk, azonban annak szinonimájaként szintén alkalmazzuk a "szólásszabadság" terminust is, elismerve, hogy tisztán textuális alapon, vagyis a hétköznapi nyelvtani értelmezés alapján a "szólás" nem ölel fel minden olyan élethelyzetet, amit a "véleménynyilvánítás" felölel ("szóláson" tehát - a nyelvtani értelemtől eltérően - bármilyen véleménykifejezést érteni fogunk). (A jogértelmezés lehetséges módszereiről ld.: MacCormick, Neil D. - Summers, Robert S. /eds./: Interpreting statutes: a comparative study. Aldershot [etc], Dartmouth Publishing Company, 1991. 21. és 512-515.; Tóth J. Zoltán: A pozitív jogi normák bírói értelmezésének módszertana. Jogtudományi Közlöny. 2012. 3. sz. 93-109.)
[2] A véleményszabadság büntetőjogi vonatkozásairól részletesebben ld.: Tóth J. Zoltán: A rágalmazás és a becsületsértés Európában és Magyarországon. In: Koltay András - Török Bernát (szerk.): Tanulmányok a sajtószabadságról. Budapest, Wolters Kluwer, 2015. (Megjelenés alatt.)
[3] 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167.
[4] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219.
[5] E határozatban az AB kimondta, hogy míg a gyűlöletre uszítás alkotmányosan büntethető, addig az egyszerű gyalázkodás nem. A gyűlöletre uszítás nem más, mint az erőszak érzelmi előkészítése, visszaélés a véleménynyilvánítás szabadságával. Aki uszít, az valamely személy, csoport stb. ellen ellenséges magatartásra, kárt okozó tevékenységre ingerel, lázít. [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 177.] A gyűlöletkeltés, gyűlöletre uszítás az Alkotmánybíróság szerint olyan veszélyt jelent, ami miatt a véleményszabadság korlátozása szükségesnek és arányosnak tekinthető. A "gyalázkodásnál" ezzel szemben nem tényállási elem a sértő kifejezésnek vagy az azzal egyenértékű cselekménynek a köznyugalom megzavarására alkalmas volta. A bűncselekmény megvalósul akkor is, ha a sértő kifejezés a körülmények folytán nem jár annak veszélyével sem, hogy egyéni jogokon sérelem esne. A köznyugalom ilyen elvont veszélyeztetése ezért az AB szerint nem elégséges érv ahhoz, hogy a véleménynyilvánítási szabadságot büntetőjogi büntetéssel korlátozni lehessen. (E határozat, és az ezt követő, hasonló tárgyú alkotmánybírósági határozatok [12/1999. (V. 21.) AB határozat, 18/2004. (V. 25.) AB határozat, 95/2008. (VII. 3.) AB határozat] indokaival természetesen nem mindenki értett egyet. A mértékadó ellenvélemények megfogalmazóinak közel teljes listáját ld. Tóth Gábor Attila írásának elején: Tóth Gábor Attila: A szólástilalom közvetlen veszélye. Jogtudományi Közlöny. 2010.2. sz. 83-89.; az e felsorolásban nem szereplő további tanulmányként ld. még a 30/1992.(V. 26.) AB határozathoz: Kiss Anikó: Szabadság a gyalázkodásra? Acta Humana. 1996. 24. sz. 42-55.; illetve a 95/2008. (VII. 3.) AB határozathoz: Bárándy Gergely - Berta Aliz: Gyalázkodás - elfogadott törvényjavaslat - elutasító alkotmánybírósági határozat (Országgyűlés: igen, Alkotmánybíróság: nem). Jogtudományi Közlöny. 2008. 12. sz. 808-818.))
[6] Az akkori, Sólyom László szavaival "láthatatlan alkotmánynak" nevezett, bár explicite mindössze egyetlen alkotmánybírósági határozat [konkrétan a 61/2011. (VII. 13.) AB határozat] főszövegében, azon belül is csak az indokolásban megjelenő felfogásból következő alapjogi értékrend - az emberi élethez és méltósághoz való, egységesként, oszthatatlanként és korlátozhatatlanként meghatározott alapjogot követő - második legfontosabb jogának a véleménynyilvánítás szabadsága számított. (Vö.: A "nehéz eseteknél" a bíró erkölcsi felfogása jut szerephez. Sólyom Lászlóval, az Alkotmánybíróság elnökével Tóth Gábor Attila beszélget. Fundamentum. 1997. 1. sz. 40.; Halmai Gábor- Tóth Gábor Attila: Emberi jogok. Budapest, Osiris, 2003. 425.) Ennek megalapozását egyébként - a véleménynyilvánítási szabadságnak az ún. kommunikációs jogok anyajogaként történő definiálásán túl - az Alkotmánybíróság által megfogalmazott következő tétel jelentette: "A szabad véleménynyilvánítás jogának kitüntetett szerepe ugyan nem vezet arra, hogy ez a jog - az élethez vagy az emberi méltósághoz való joghoz hasonlóan - korlátozhatatlan lenne, de mindenképpen azzal jár, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jognak valójában igen kevés joggal szemben kell csak engednie [...]". [36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994,219,223.]
[7] 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.
[8] E külső korlát az erőszak reális veszélye; ha a vélemény már nemcsak értéktelen, erkölcsileg elítélendő stb., hanem mások jogai, szabadsága sérelmének valós és közvetlen veszélyével jár, a vélemény mint "az erőszak érzelmi előkészítése" (de nem önmagában mint vélemény) már büntethető. E tétel lényegében nem más (még ha vannak is eltérések a kettő között), mint az amerikai "clear and present danger" tesztjének importálása (maga a 30/1992. (V. 26.) AB határozat a tesztre közvetlenül is hivatkozik [vö.: 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 179.]), melyet az AB nemcsak a gyűlölet-bűncselekmények, hanem más büntetőjogi tényállások vonatkozásában is irányadónak tekint. (Lásd például a rémhírterjesztés akkori tényállásának alkotmányellenességéről szóló Abh.-t [18/2000. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2000, 117.]) (A "nyilvánvaló és közvetlen veszély" ["clear and present danger"] tesztjének történetéhez: annak első, 1919-ben a Schenck-ügyben [és az azzal párhuzamosan eldöntött Frohwerk- és Deis-ügyekben] történő megjelenésétől a ma alkalmazott, 1969-ben kimunkált ún. Brandenburg-tesztig tartó fejlődési útjához, valamint e teszt USA-n kívüli hatásaihoz ld.: Barnum, David G.: The Clear and Present Danger Test in Anglo-American and European Law. San Diego International Law Journal. 2006. 2. sz. 263-292. A teszt amerikai történetének rövid összefoglalását magyarul ld.: Koltay András: A szólásszabadság alapvonalai. Budapest, Századvég, 2009. 488-494.) Megjegyzendő, hogy - az Alkotmánybíróság szövegszerűen is kifejezésre juttatott akaratával szemben - komoly vita van a jogirodalomban arról, vajon a 30/1992. (V. 26.) AB határozat valóban az amerikai "clear and present danger" tesztjére alapította-e a határozatát. Koltay András például amellett érvel, hogy azt valójában csak a 18/2004. (V. 25.) AB határozat vezette be (Koltay András: A nagy magyar gyűlöletbeszéd-vita: A "gyűlöletre uszítás" alkotmányos mércéjének azonosítása felé. Állam- és Jogtudomány. 2013. 1-2. sz. 97-99. és 109.), emellett szerinte a 30/1992. (V. 26.) AB határozat alapján az sem világos, hogy e teszt (avagy akár a magyar közvetlen veszély tesztje) pontosan mire is vonatkozott volna: a köznyugalom vagy az egyéni jogok sérelmének a veszélyére (Koltay: i.m. 98-99.).
[9] 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 179.
[10] E jog korlátainak általános, de rövid áttekintéséhez lásd: Sári János - Somody Bernadette: Alapjogok. Budapest, Osiris, 2008. 162-171.
[11] 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.
[12] Vö. 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219., rendelkező rész.
[13] A 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [9] (Kiemelés tőlem - T.J.Z.)
[14] Vö. pl.: Tóth Gábor Attila: Szólásszabadság és befogadó társadalom. Pro Futuro. 2014. 1. sz. 21.
[15] "[H]a korlátozzák egy vélemény kifejtését, abban épp az a különlegesen rossz, hogy az emberi nemet rabolják meg, az utókort éppúgy, mint a kortársakat, s az eltérő véleményűeket még jobban, mint az egyetértőket. Mert ha a vélemény helyes, megfosztják őket az alkalomtól, hogy igazságra váltsanak egy tévedést, ha pedig helytelen, nélkülözni kénytelenek egy majdnem ekkora nyereséget, hogy tudniillik élesebben és elevenebben észleljék az igazságot azáltal, hogy az megütközik egy tévedéssel." (Mill, John Stuart: A szabadságról, [ford.: Pap Mária] Budapest, Századvég - Readers International, 1994. 25-26.)
[16] A véleménynyilvánítás szabadságának elméleti igazolási kísérleteiről bővebben ld.: Koltay András: A szólásszabadság alapvonalai. Budapest, Századvég, 2009. 25-47.
[17] Vö.: 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297.
[18] Vö.: 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 172 és 179.
[19] Vö.: 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219, 222-223.
[20] "A véleményszabadság [...] kitüntetett szerepe kettős igazolással bír: mind az egyén, mind pedig a közösség szempontjából különösen becses jogról van szó. A szabad szólás lehetősége egyrészt nélkülözhetetlen az egyéni autonómia kiteljesítéséhez, hiszen a személyiség kibontakoztatása teljes mértékben elképzelhetetlen anélkül, hogy bárki szabadon, tartalmi kötöttségek nélkül közölhesse másokkal nézeteit, gondolatait. [...] Másrészt a szólásszabadság a demokratikus, plurális társadalom és közvélemény fundamentuma. A társadalmi, politikai viták szabadsága és sokszínűsége nélkül nincs demokratikus közvélemény, nincs demokratikus jogállam. A demokratikus közvélemény azt kívánja meg, hogy a társadalom valamennyi polgára szabadon fejthesse ki gondolatait, és ezzel a közvélemény alakítójává válhasson. A közösség szellemi gazdagodására a véleményszabadság széles körű biztosítása vezet, hiszen a téves, elvetendő nézetek kiszűrése is csak nyílt közvitában lehetséges. A szólásszabadság szubjektív jogának biztosítása mellett tehát az államnak a demokratikus közvélemény kialakulása és fennmaradása érdekében is őrködnie kell a véleménypluralizmus fölött." (Vö.: 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [39])
[21] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [41]
[22] Uo.
[23] Vö.: 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [23]
[24] Vö. 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219., rendelkező rész, 1. pont.
[25] Uo.
[26] Vö. 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219., rendelkező rész, 3. pont.
[27] Uo.
[28] Ugyanakkor ha a becsületsértő cselekmény nem függ össze politikusi (közszereplői), hatósági vagy hivatali tevékenységükkel, vagyis az őket magánemberi mivoltukban sérti, a velük szembeni becsületsértő magatartás is büntethető lesz.
[29] Ez az alkotmányos követelmény lényegében jogalkotást jelentett, hiszen olyan rendelkezéseket tartalmazott a kérdéses büntetőjogi normák alkalmazására nézve, amelyek nem voltak benne a Btk. elbírált szakaszaiban, sőt amelyek annak értelmezésével sem voltak levezethetők. Ezt egyébként később az AB-nak az e határozat meghozatalakor hivatalban lévő elnöke, Sólyom László is elismerte: "Akárhogy nézzük, az Alkotmánybíróság beleírt a Büntető Törvénykönyvbe." (Vö.: A "nehéz eseteknél"... i.m. 40. Továbbá: "valójában ezeknek a bűncselekményeknek a módosítása ment végbe". (Sólyom László: Az EJEB esetjoga és a szólásszabadság védelme Magyarországon. Állam- és Jogtudomány. 1996-97. 170.)
[30] Ennek pontos mértékére alkotmányos szempontok nem adhatók; ezektől maga az Alkotmánybíróság is tartózkodott. [Vö.: 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219, 231.]
[31] "Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint kiemelkedő alkotmányos érdek az állami és a helyi önkormányzati feladatokat ellátó szervek és személyek tevékenységének nyilvános bírálhatósága, valamint az, hogy a polgárok bizonytalanság, megalkuvás, félelem nélkül vehessenek részt a politikai és társadalmi folyamatokban, a közéletben." [36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219, 229.] "Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint [...] fokozott alkotmányos védelmet élveznek az olyan értékítéletek, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, még akkor is, ha esetleg túlzóak és felfokozottak. A demokratikus jogállam állami és önkormányzati intézményeinek szabad bírálata, működésük, tevékenységük kritikája - még ha az becsületsértő értékítéletek formájában történik is - a társadalom tagjainak, az állampolgároknak olyan alapvető alanyi joga, amely a demokrácia lényegi eleme." [36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219, 230.]
[32] "A vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely »intézmény« közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya (pl. a köznyugalom)." [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 178.]
[33] A módosítások hatályba lépésének napja 2010. július 7. volt.
[34] Az alkotmánymódosító hatalom először a véleménynyilvánítás szabadsága helyébe kívánta tenni a szólás szabadságát; miután azonban a szólás kevesebbet jelent, mint a véleménynyilvánítás, ezért végül csak kiegészítette vele a 61. § (1) bekezdését. Valójában e módosítás felesleges volt, hiszen a véleménynyilvánításba a szólás is beletartozik. A 61. § (1) bekezdésének szövege ezt követően a következőképpen hangzott: "A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságához, továbbá a közérdekű adatok megismeréséhez, valamint terjesztéséhez."
[35] Az Alkotmány 61. § (2) bekezdése szerint: "A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét."
[36] Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása (2013. március 25.), 5. cikk (2) bekezdés.
[37] Jelen sorok írásakor, azaz 2015 nyarán is ez a helyzet, tekintettel arra, hogy Marenics Jánost független jelöltként a 2014. októberi önkormányzati választásokon újraválasztották polgármesternek, míg Szalai Ottót - szintén független jelöltként - az ottani 01. számú egyéni választókerületben választották újra képviselőnek.
[38] Jelen sorok írásakor, azaz 2015 nyarán is ez a helyzet, tekintettel arra, hogy Marenics Jánost független jelöltként a 2014. októberi önkormányzati választásokon újraválasztották polgármesternek, míg Szalai Ottót - szintén független jelöltként - az ottani 01. számú egyéni választókerületben választották újra képviselőnek.
[39] Kiemelés tőlem - T.J.Z.
[40] 4.B.85/2012/16. szám
[41] Vö.: régi Btk. 51. § (3) bekezdés.
[42] 4.Bf.276/2013/7. szám.
[43] Vö. pl.: 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [23]
[44] Vö. pl.: 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [24]
[45] Vö. pl.: 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [24]-[25], [31]
[46] A fejlődési út azonban nem egyenletes, erre példa az Alkotmánybíróság 1/2015. (I. 16.) AB határozata, melyben az AB ismét a véleménynyilvánítás közszereplővel kapcsolatos voltára (illetve a konkrét ügyben annak hiányára), nem pedig annak a közügyekkel való kapcsolatának vizsgálatára alapozta döntését.
[47] Vö. pl.: "[A] közéleti véleménynyilvánítás fókuszában maguk a közügyek - nem pedig a közszereplők - állnak [...]" (7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [48]); "A politikai véleménynyilvánítás fokozott védelme mind a közügyekben megfogalmazott értékítéletekre, mind pedig a közügyek körébe tartozó tényállításokra vonatkozik." (7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [50]); stb.
[48] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [26]
[49] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [39]
[50] "A jogirodalom álláspontja szerint a társadalom életét általában befolyásoló, akár az országos, akár a helyi viszonyok alakulását meghatározó, vagy ilyen célzattal létrejött nyilvános rendezvényeken, eseményeken történő szereplés tekinthető közszereplésnek [...]. Tipikusan ilyen a kulturális, társadalmi, politikai rendezvényeken, gyűléseken történő felszólalás, nyilvános szerepvállalás. Ez a minősítés nem kötődik semmilyen formális társadalmi vagy jogi státushoz. A közszereplés tényét a köz érdekében való megszólalás, szerepvállalás alapozza meg." (28/2014. (IX. 29.) AB határozat, Indokolás [30])
[51] Hasonlóan, a 31/2014. (X. 9.) AB határozat szerint: "A véleménynyilvánítás szabadsága tehát fokozottan érvényesül olyan értékítéletekkel kapcsolatban, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, még akkor is, ha esetleg túlzóak és felfokozottak." (31/2014. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [30]; kiemelés tőlem - T.J.Z.)
[52] "Ennek megítéléséhez pedig elsődlegesen a közlés megjelenésének módját, körülményeit és a vélemény tárgyát, kontextusát szükséges figyelembe venni. Így a közlést érintően vizsgálni kell a médium típusát, a közlés apropóját adó eseményt, illetve az arra érkező reakciókat és az adott közlésnek ebben a folyamatban játszott szerepét. További szempontként szükséges értékelni a kijelentés tartalmát, stílusát, illetve a közlés aktualitását, valamint célját. Amennyiben e körülmények értékelésével az állapítható meg, hogy a közlés a közügyek szabad vitatását érinti, úgy a közlés automatikusan a véleménynyilvánítási szabadság nyújtotta magasabb szintű oltalmat élvezi. Az ilyen közlés ugyanis a közhatalom és a közhatalmat gyakorlók ellenőrzésének, ellenőrizhetőségének egyik legfőbb garanciája, amely egy plurális alapokra épülő társadalom demokratikus és nyílt működéséhez nélkülözhetetlen követelmény [...]." (13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [39])
[53] Az Alkotmánybíróság jelenlegi alapjog-védelmi hatásköreinek felosztásáról ld.: Tóth J. Zoltán: A "valódi" alkotmányjogi panasz használatba vétele: az Abtv. 27. §-a szerinti panasz első két éve az Alkotmánybíróság gyakorlatában. Jogtudományi Közlöny. 2014. 5. sz. 225-227. A valódi alkotmányjogi panasz és a másik két panaszeljárás közötti viszonyról pedig ld.: Tóth J. Zoltán: Az egyéni (alap)jogvédelem az Alkotmányban és az Alaptörvényben (I. rész) Közjogi Szemle. 2012. 3. sz. 11-19.
[54] Ezen négy (két rendes és két rendkívüli) jogorvoslatról kimerítően lásd: Csemy Ákos (szerk.): Választójogi kommentárok. Budapest, Wolters Kluwer, 2014. 318-342.
[55] A Nemzeti Választási Bizottság elsőfokú határozata ellen fellebbezést értelemszerűen nem lehet benyújtani [vö.: Ve. 221. § (2) bekezdés].
[56] Az alkotmányjogi panaszt fő szabály szerint ugyan a sérelmezett döntés kézbesítésétől vagy - ennek hiányában - a tudomásszerzéstől, avagy az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének bekövetkezésétől számított hatvan napon belül lehet benyújtani; ez a fő szabály azonban a választási jogorvoslati eljárásban nem érvényesül. A többi választási jogorvoslati elbírálási határidőhöz hasonlóan az Alkotmánybíróságnak is rendkívül szűk időkeretben kell dönteni: a panasz befogadásáról szóló döntés meghozatalára három munkanapja van, befogadás esetén pedig további három munkanap áll rendelkezésére az érdemi döntés meghozatalára. (Megjegyzendő egyrészt, hogy az AB gyakorlata az, hogy érdemi döntés esetén nem születik külön döntés a befogadásról, így a valóságban az érdemi döntés nem 3 + 3, hanem legfeljebb 3 munkanapon belül megszületik; másrészt hogy az AB-val némiképp kivételezett a jogalkotó, mert amíg az elsőfokú és a másodfokú határozatot meghozó választási bizottságoknak, valamint a közigazgatási határozat felülvizsgálatát végző bíróságnak három napja van a döntésre, melybe a munkaszüneti napok is beleszámítanak, addig az AB-nak 3 munkanapja.)
[57] Jelen tanulmányban tehát nem foglakozunk azon érdemi alkotmánybírósági határozatokkal, melyek nem az Abtv. 27. §-a szerinti "valódi", hanem az Abtv. 26. §-a szerinti, normakontrollal egybekötött, a bíróság által alkalmazott jogszabály alaptörvény-ellenességét állító panaszindítványok vonatkozásában születtek.
[58] Kvk.III.37.183/2014/10. sz. végzés
[59] A Kkt. és a Ve. viszonyáról és annak anomáliáiról a választási plakátok tekintetében részletesen lásd: Téglást András: A választási plakát mint kampányeszköz elhelyezésével kapcsolatos alkotmányossági problémák a 2014. évi választások során. In: Cserny Ákos (szerk.): Választási dilemmák. Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2015. 132-135.
[60] A politikai reklámról és politikai hirdetésről bővebben lásd: Török Bernát: A politikai reklámozás magyar szabályozásáról. In: Cserny (szerk.): i.m., 151-174.
[61] A Ve. 144. § (7) bekezdése értelmében a plakátot úgy kell elhelyezni, hogy az ne fedje más jelölt vagy jelölő szervezet plakátját. Tehát ha egy helyen már van választási plakát, arra a felületre jogszerűen más nem helyezhet el plakátot.
[62] A Ve. 144. § (7) bekezdése értelmében a plakátot úgy kell elhelyezni, hogy az ne fedje más jelölt vagy jelölő szervezet plakátját. Tehát ha egy helyen már van választási plakát, arra a felületre jogszerűen más nem helyezhet el plakátot.
[63] 3065/2014. (III. 26.) AB határozat, Indokolás [29]
[64] 53/2014. (III. 24.) sz.
[65] Vö.: 165/2011. (XII. 20.) AB határozat, ABH 2011, 478.
[66] A HVB által cáfolatként értékelt bizonyíték egy magánlevél volt, melyet a hivatal egyes dolgozói írtak a polgármesternek, amelyben kifejezésre juttatták, hogy nem értenek egyet a szórólap állításaival.
[67] Vö.: 31/2014. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [29]
[68] "Miután egy polgármester úgy közszereplő, hogy a helyi közhatalom gyakorlásában vesz részt (vezeti a képviselő-testületet, irányítja a hivatalt, illetve közös hivatal esetén rész vesz abban), a kritizáló nem lépi túl a közügyek megvitatásának kereteit, ha éppen vezetői tevékenységét minősíti. A személyiségi jogait is érintő kritika különös indokoltságát pedig az jelenti, hogy a polgármester-jelölti minőségében megnyilvánuló panaszos éppen az ilyen stílusú vezetői tevékenységtől akart elhatárolódni." (31/2014. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [29])
[69] 31/2014. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [29]. Az idézet eredeti forrása: 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [49].
[70] 31/2014. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [30]
[71] Vö.: uo.
[72] Ezen körülmények körében az AB külön is hangsúlyozta, hogy figyelemmel volt arra a tényre is, miszerint az egykori polgármester és a képviselő-testület tagjainak egy része közötti kibékíthetetlen nézeteltérések miatt Foktő önkormányzata működésképtelenné vált, és emiatt a 18/2013. (VII. 3.) AB határozatban az önkormányzat képviselő-testületének a működését alaptörvény-ellenesnek ítélte.
[73] 31/2014. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [29]
[74] Az ügy külön érdekessége, hogy a 2014. őszi választáson sem az indítványozót, sem a kifogást előterjesztő akkori polgármestert nem választották meg polgármesternek: előbbi a szavazatok 11,1%-át, utóbbi azok 34,16%-át szerezte meg; a győztes egy harmadik független jelölt lett, a szavazatok 53,13%-ával.
[75] A linkkel kapcsolatban megállapította, hogy a kérelmező azt helyesen jelölte meg a kifogásban, ám azt az OEVB rosszul írta le (szóközökkel és ékezetekkel), ami miatt valóban nem volt megnyitható. A helyesen leírt link viszont működött, így az NVB a bizonyítékként az interneten megtalálható videót értékelni tudta.
[76] A Kúria szavaival: "Nem vonható a véleménynyilvánítás körébe az a kijelentés, hogy » [a] Fidesznek van tizenegy jelöltje, tizenegy különböző mezben.« Ez egyértelmű tényállítást tartalmaz, és nem értékítéletnek minősül." Továbbá: "A »kamujelölt« megjelölés még éppen értékítéletet takarhat, de az adott szövegkörnyezetben vizsgálva alkalmas a választók megtévesztésére, a jelöltek olyan színben történő feltüntetésére, hogy a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség jelöltjei. Ezek kategorikus állítások és nem feltételezések, így azok nem tekinthetők értékítéletnek."
[77] 5/2015. (II. 25.) AB határozat, Indokolás [28]
[78] Kérdés ugyanakkor, mennyire (lesz) tartható ez az érvelés egy olyan ügyben, amikor az elbírálandó kijelentést olyan időben (például a választás előtti napon tartott rendezvényen, vagy a választás előtti napon a postaládába bedobott szórólapon) tették, amikor a politikai rivális arra már nem tud reagálni (legalábbis a választást befolyásoló módon).
[79] 5/2015. (II. 25.) AB határozat, Indokolás [26]
[80] 5/2015. (II. 25.) AB határozat, Indokolás [30]
[81] 38/2015. (IV. 2.) sz.
[82] Kvk.II.37.344/2015/3.; Kvk.II.37.345/2015/3.; Kvk.II.37.346/2015/3.
[84] Vö.: 9/2015. (IV. 23.) AB határozat, Indokolás [42]
[85] 9/2015. (IV. 23.) AB határozat, Indokolás [43]
[86] Uo.
[87] A videóban egy majom a két miniszterelnök hangjára tátog, illetve rappel és táncol, miközben egy nagy halom banán veszi őt körül.
[88] Az indítványozó a főváros XII. kerületében, pontosabban a lakóhelye szerinti 03. számú országos egyéni választókerületben indult képviselő-jelöltként. A XII. kerületi (önkormányzati) televízió (Hegyvidék Média Műsorszolgáltató Kft.) a kampányfilm közzétételére irányuló kérésnek nem tett eleget, mivel az nézete szerint sérti a jelöltek személyiségi jogait. Emiatt az indítványozó kifogást nyújtott be a Budapest 03. számú Országos Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz, amely azonban a kifogást 35/2014. számú határozatával elutasította.
[89] 908/2014. számú határozat
[90] "[A]véleménynyilvánítás szabadsága és a negatív kampány fogalma nem értelmezhető oly módon, hogy annak keretében, illetve arra való hivatkozással a joggal összeegyeztethető lenne, ha a kampány során a jelöltekkel szembeni értékítélet kialakítása emberi mivoltuk kigúnyolására irányulna."
[91] Az indítványozó legfontosabb érvei a következők voltak. A reklámfilm a panaszos szerint "nem lejárató, hanem inkább erősen kritikus és a humor eszközét alkalmazza, hogy kritizálja a konkurens jelölteket és pártokat. A két politikus közszereplő, ráadásul közhatalmat gyakorló személy is, akiknek nagyon széles a tűrési kötelezettségük [...] A két miniszterelnök egyik esetben sem magánemberi mivoltában, hanem mindkét esetben a közfeladatának ellátásával kapcsolatban kerül célkeresztbe, és a közéleti tevékenységükkel összefüggésben hasonlítja őket a reklámfilm egy majomhoz, ezzel érzékeltetve, hogy megbízhatatlanok és komolytalanok. [...] A kampányfilm nem a jelöltek emberi mivoltát érintette, csupán az ő közéleti tevékenységüket kritizálta, így nem érintette a személyiségnek azt a magját, amit a közhatalmat gyakorló politikusok esetében is véd az emberi méltósághoz való jog. A jelöltek közéleti tevékenysége, a közhatalom ellátásával kapcsolatos képességeik nem tartoznak ebbe a körbe, így azokkal kapcsolatban az ilyen típusú kritika megengedhető, különösen a választási kampányban, ami a politikai véleménynyilvánítás és a közügyekről való beszéd elsőszámú terepe, továbbá különösen a versengő jelöltek szájából, akik a véleményükkel igyekeznek a többieket legyőzni."
[92] Ezért tehát "jelen választási ügyben az érintetteknek állatokként történő, megalázó módon megvalósított ábrázolása ezt a lényegi tartalmat - és ezzel az Alaptörvény II. cikkét és a IX. cikk (4) bekezdését - sérti meg." (3122/2014. (IV. 24.) AB határozat, Indokolás [17])
[93] Hasonló módon oldotta fel a véleménynyilvánítás (és a sajtó) szabadsága, valamint az emberi méltóság (és annak részeként a képmáshoz való jog) közötti dilemmát az AB a közhatalom gyakorlójaként közéleti rendezvényeken jelenlevő rendőrök képmásainak sajtótermékekben, egyedileg is felismerhető módon való közzététele ügyében, a 28/2014. (IX. 29.) AB határozatban is. Az AB e határozatával megsemmisítette a Fővárosi ítélőtábla 2013. február 7-i, 2.Pf.20.656/2012/7. számú ítéletét, amelyben a bíróság (helybenhagyva az elsőfokú ítéletet) megállapította, hogy az INDEX.HU Zrt. jogsértést követett el, amikor szolgálatot teljesítő rendőrökről olyan képfelvételt tett közzé, amelyen felismerhetőek voltak. Az AB érvelése szerint a rendezvényről készített, a rendőröket is érintő beszámoló kifejezetten a közügyekről való tájékozódást és a közügyek vitathatóságát szolgálta, vagyis politikai beszédnek minősült. Bár a rendőr nem közszereplő, de a közhatalom gyakorlója, így a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadsága alapján minden olyan híradás, amely egy ilyen, közügyben történő részvételről szól, az Alaptörvény IX. cikkének kiemelt védelme alatt áll, és az azt korlátozó jogokat megszorítóan kell értelmezni. Ilyen jog lehet - egyebek mellett - a képmáshoz való személyiségi jog is; mivel azonban a képmáshoz való jog nem szerepel az Alaptörvényben, így az nem önmagában, hanem csak mint az emberi személyiség megnyilvánulása, azaz mint az emberi méltóság jogának része áll védelem alatt. Emiatt az olyan ábrázolás közzétételének tilalma, amely ábrázolás az ember méltóságát sérti, alkotmányosnak tekinthető, míg az olyan tilalom, ahol ilyen méltóságsérelem nem áll fenn, nem tekinthető annak. Az AB megfogalmazásában: "Rendőri bevetés demonstrációkon minden esetben a jelenkor eseményének minősül, még akkor is, ha a rendőrök nem igazi "résztvevői" a történésnek. Ezért az arról készült felvétel a képen lévők hozzájárulása nélkül közvetíthető a nyilvánosság felé, kivéve, ha ez a rendőr emberi méltóságának - mint az emberi mivolt benső lényegét feltétlenül megillető védelemnek - sérelmét jelenti; ilyen lehet például a hivatása gyakorlása során megsérült rendőr szenvedésének bemutatása. (28/2014. (IX. 29.) AB határozat, Indokolás [41]-[44]; kiemelés tőlem - T.J.Z.)
[94] "A vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely »intézmény« közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya (pl. a köznyugalom)." [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 178.] Mint látható, ezen Abh. elvileg bármely más alkotmányos jog vagy alkotmányos érték érvényesítése, illetve védelme érdekében lehetővé tette a véleménynyilvánítási szabadság korlátozását.
[95] "A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére."
[96] Ennek mintájára elképzelhető, hogy a jövőben a másik gyakorlati véleményszabadság-korlátozási esetkör az Alaptörvény - szintén 2013. március 25. utáni - IX. cikk (5) bekezdése lesz, miszerint "a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére".
[97] "Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a jelen választási ügyben kifejtett megállapításait a konkrét ügy összes értékelt körülményeire tekintettel tette, s minden további más ügyben esetről-esetre fogja vizsgálni a véleménynyilvánítási szabadsághoz való jog esetleges sérelmét." (31/2014. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [33]) "Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a jelen választási ügyben eljárva a konkrét ügy összes értékelt körülményére figyelemmel volt, és döntését erre tekintettel hozta meg." (5/2015. (II. 25.) AB határozat, Indokolás [31]) "Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a jelen, kifejezetten politikai jellegű választási ügyben eljárva a konkrét ügy összes értékelt körülményére figyelemmel volt, és döntését erre tekintettel hozta meg." (9/2015. (IV. 23.) AB határozat, Indokolás [44])
[98] E vonatkozásban utalunk arra, hogy bár a nem megalapozott (hamis) tények alapján is közzé lehet tenni politikai véleményt (amely mint vélemény védendő), de ettől még a vélemény alapjául szolgáló tényközlés valótlan marad. A kérdés e körben az lehet, mekkora fokú valótlanság szükséges ahhoz, hogy az ilyen értékítélettel terhelt tényállítás már - közvetlenül annak hamisságára, nem pedig a méltósághoz való jog sérelmére tekintettel - az AB szerint ne élvezze a véleményszabadság, ezen belül a politikai szólás kampányidőszakon belüli kiemelt védelmét. Pad Ferenc ügye ilyen értelemben határeset, mivel tényszerűen (jogi értelemben) a MAL Zrt. vezetőségének nem volt tagja, és - szintén tényszerűen - sem jogosultsága, sem lehetősége nem volt arra, hogy műszaki kérdésekben bármit is tegyen, lévén egy pénzügyi-számviteli-gazdasági ellenőrző testületben volt szakszervezeti delegált. De hasonló kérdést vet fel az NVB (Kúria, és így az AB elé végül nem került) azon határozata (1402/2014. sz.), melyben Erőss Gábor, a 2014. őszi önkormányzati választásokon indult Együtt-PM-es polgármesterjelölt beadványa alapján állapították meg az mno.hu internetes sajtóportál jogsértését (eltiltva azt a további jogsértéstől, kötelezve továbbá a határozat három napon belüli közzétételére), mivel a portálon megjelent egyik cikk címe azt tartalmazta, hogy "Elítélték Józsefváros Együtt-PM-es polgármesterjelöltjét", ami a Be. értelmében csak büntető eljárásban megállapított büntetőjogi felelősség esetében lehetséges, a politikus viszont csak egy birtokháborítás tárgyában indult polgári pert vesztett el. Mindkét ügyben közös, hogy az alapul szolgáló kijelentés tényszerűen valótlan (jogilag Pad Ferenc nem volt a "vezetőség" tagja, Erőss Gábort pedig jogilag nem "ítélték el"), de mindkét állítás választási kampányban egy politikai vélemény alátámasztására született, és a választók befolyásolását célozta. Azonban aligha kétséges, hogy pusztán az a tény, hogy egy hamis tényállítás kampányidőszakban történik, és politikai célja van, önmagában nem adhat menlevelet a véleményszabadság alkotmányos jogára hivatkozva minden hamis információközlés és a választók tudatos félretájékoztatása szankcionálhatósága (a választási eljárási alapelvek megsértésének megállapíthatósága) alól; e tekintetben legfeljebb az lehet kérdéses, hogy az értékítélettel terhelt (valótlan) tényállításoknak a valóságtól való milyen fokú távolsága indokolhatja a vélemény védelmét az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése alapján, és milyen fokú távolsága már nem. Ennek eldöntése azonban tényállás-megállapítási tevékenység, amelynek felvállalásával az Alkotmánybíróság óhatatlanul a ténybíráskodás felé közelít, átvéve - részben - a Kúria szerepét.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző főtanácsadó, Alkotmánybíróság, egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem (Budapest).
Visszaugrás
