A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: hatályos Be.) a papíralapú ügyintézésre és sok tekintetben múlt századi eszközökre épült, amelyeket a későbbi törvénymódosításokkal bevezetett technológiai újítások sem tudtak átfogóan megváltoztatni. Bár nem az eljárási törvény technikai elmaradottsága volt a büntetőeljárás reformjának fő indoka, a jogalkotó felismerte, hogy szükséges a kor nyújtotta technikai lehetőségeket kamatoztatni a büntetőeljárásban.
A Kormány az új büntetőeljárási kódex kodifikációja során a 2015. február 11. napján elfogadott előterjesztéssel kijelölte az új törvény megalkotásának irányelveit. Az Igazságügyi Minisztérium azt a feladatot kapta a Kormánytól, hogy egy hatékony, gyors, egyszerű, korszerű és célszerű büntetőeljárás koherens jogszabályi környezetét teremtse meg. Szűk két és fél évvel ezután, 2017. június 13. napján az Országgyűlés 154 igen szavazattal elfogadta a büntetőeljárásról szóló T/13972. számú törvényjavaslatot, amely a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényként (a továbbiakban: új Be.) 2018. július 1. napjával lép hatályba.
Jelen tanulmány célja annak bemutatása, hogy az új Be. miként törekszik a Kormány által meghatározott irányelvek közül a korszerűség technikai elvárásának megfelelő eljárási szabályok bevezetésére.
Kiindulópontként rögzíthető, hogy az új technikai megoldások igénybevétele önmagában csupán a hatóságok kényelmét szolgálhatja, ha nem társul hozzá olyan eljárási cél, amelynek elérését ezen eszközök segítenék. Fontos ezért megvizsgálni, hogy a technikai fejlődés milyen önmagán kívülálló eljárási célt szolgál. Az új Be. a modern technológiákat akként szabályozza, hogy igénybevételükkel hatékonyabbá, gyorsabbá és egyszerűbbé válik a következő büntetőeljárási célok elérése is:
1. az eljárási cselekmények hitelességének biztosítása,
2. az eljárásban részt vevő személyek kímélete és védelme,
3. az eljárást folytató hatóságok és részt vevő személyek adminisztrációs terheinek csökkentése és ezzel az eljárás gyorsítása, illetve a költségek csökkentése, valamint
4. a bűnüldözés hatékonyságának javítása.
Bár egyes technikai eszközök többféle büntetőeljárási célt is elősegítenek, annál a pontnál tárgyaljuk őket, amelyhez a legszorosabban kapcsolódnak.
Erdei Árpád emelte ki egy tanulmányában, hogy a büntetőeljárástól valamely múltbeli eseményről szóló igazság megállapítását várjuk, függetlenül attól, hogy milyen rendszerű maga az eljárás és milyen a megcélzott igazság természete.[1] Az igazság kiderítése általános törekvése, legfőbb feladata[2] a büntetőeljárásoknak, függetlenül attól, hogy az igazság fogalma alatt az egyes büntetőeljárási rendszerek anyagi igazságot vagy eljárási igazságot értenek. Az igazsághoz való hozzáférés egyik alapelvi biztosítéka a bírósági közvetlenség elve, amely azonban kivételt engedő főszabály, számos intézmény lehetővé teszi, hogy a bíróság más által felvett bizonyítás eredményére hagyatkozzon az igazság feltárása során. A bizonyítékokhoz való közvetett hozzáférés szükségszerű velejárója a legtöbb büntetőeljárási rendszernek. Mindazok az eljárási rendszerek, amelyekben a bírósági eljárást valamiféle előkészítő eljárás
- 17/18 -
- nyomozás - előzi meg, szükségszerűen magukban hordozzák, hogy a bíróság az előkészítő eljárás eredményét és az abban beszerzett bizonyítási eszközöket értékelni fogja. Számos olyan helyzet adódik, amikor a bíróság már képtelen a korábban beszerzett bizonyítási eszközöket közvetlen bizonyítási cselekmények útján felülvizsgálni, mert például a bizonyítási eszköz elenyészik, a tanú eltűnik, meghal vagy csak nem hajlandó vallomást tenni. Az ügyben eljáró bíróság ilyen esetekben a valóságot többszörös közvetítőkön keresztül ismerheti meg, mert egyfelől a bizonyítékforrás hitelt érdemlő volta, másrészről pedig a rögzítés hitelessége is befolyásolhatja a valósághű tényállás megállapítását.
Nem szükséges a gyakorlat mélyreható ismerete ahhoz, hogy behatároljuk azokat az eljárásjogi intézményeket, amelyek a bizonyítási eszközök hiteles biztosítását szolgálják. Elegendő példaként arra gondolni, hogy a magyar eljárásjogban a Csemegi Kódex óta tilalmazott az olyan bizonyítási eszközök felhasználása, amelyeket a hitelességet érintő legsúlyosabb eljárási szabálysértésekkel szereztek be. De az eljárási szabályok megsértése nemcsak a bizonyítási eszközök felhasználhatóságával kapcsolatos általános szabály, hanem a perorvoslati eljárásban is általános hatályon kívül helyezési ok, amennyiben az eljárási szabályok megsértése lényeges kihatással volt a büntetőeljárási főkérdésekre.[3] Kiemelkedő jelentősége van tehát a büntetőeljárásban annak, hogy a bizonyítási eszközök rögzítése megfelelően adja vissza az eljárási cselekményen történteket.
A hatályos Be. az eljárás korai szakaszában két fő intézménnyel kezeli azt a helyzetet, amikor az eljárás korai szakaszában is szükséges az általánosnál magasabb fokú hitelességet biztosítani a bizonyítási eszközöknek.
Egyrészt lehetőséget biztosít arra, hogy a nyomozást végző szerveknél magasabb fokú hitelesítésre képes nyomozási bíró folytassa le a bizonyítást, amennyiben előre látható, hogy a bizonyítási eszköz a tárgyaláson nem állna rendelkezésre.[4] Ezzel a hatályos Be. bár a szabad bizonyítás talaján áll, de nagyobb súlyt tulajdonít a nyomozási bíró által felvett bizonyításnak. A nyomozási bíró ugyanakkor nem feltétlenül ismeri a nyomozás irányát, és nem kötelezhető nyomozási taktika érvényesítésére. Annál is inkább, mert az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a korábbi rendelkezést, miszerint a nyomozási bíró köteles volt figyelemmel lenni a nyomozást végző szervek nyomozástaktikai szempontjaira.[5] A nyomozási bíró a jelenlegi rendszerben tehát úgy végezheti el a bizonyítási cselekményt, hogy az eljárás adott szakában nem ismeri teljes körűen, hogy a bizonyítás mire irányul. A helytelen nyomozástaktika alkalmazása pedig esetenként veszélyeztetheti a bizonyítás eredményét.
A hatályos Be. alapján a hitelesség és főként a rekonstruálhatóság magasabb fokának biztosítása történhet az eljárási cselekményről készített kép- és hangfelvétel útján, amely a szabályozás jelenlegi rendszerében egyes személyekhez, illetve eljárási cselekményekhez kötött. A jelenlegi szabályozás képes lehet a legfontosabb bizonyítási cselekmények reprodukálhatóságának biztosítására, de semmiképpen sem nevezhető átfogó megoldásnak. A hatályos Be. az eljárást folytató szervek mérlegelésétől függően elsősorban lehetőségként szabályozza a szemle,[6] a bizonyítási kísérlet és a felismerésre bemutatás,[7] a nyomozási cselekmények[8] és a bírósági eljárás részeinek vagy egészének[9] kép, illetve hangfelvevő eszközzel történő rögzítését. Kötelező a rögzítés a tizennegyedik életévét be nem töltött tanú kihallgatása esetén.[10] Mind a nyomozás során, mind a bírósági eljárásban a rögzítés indítványra is történhet, ennek egyik feltétele azonban, hogy az indítványozó az indítvánnyal egyidejűleg a költséget is előlegezze.
Az eszköz igénybevételével kapcsolatos jelentős probléma, hogy nincs egységes szabályozás arra nézve, hogy az indítványozó milyen költségek előlegezésére kötelezhető. További hátráltató ok a büntetőeljárásban részt vevő szervek hiányos eszközállománya, amely a szabályozási hiányosságokkal társulva a modern eszközök igénybevételét esetlegessé teszi.
Az új Be. a hatályos Be. két megoldása közül az egyiket megszünteti, a másikat pedig széleskörűen teszi alkalmazhatóvá. Az új Be. a bizonyítási eszközök hitelességét nem a nyomozó hatóságtól független személyen keresztül, a nyomozási bíró igénybevételével kívánja biztosítani, hanem a szabályozás egységesítése mellett a technikai eszközökkel történő rögzítés széles körű igénybevétele révén.
Megmarad az a jelenlegi rendezőelv, hogy a felvételek készítése alapjaiban a hatóságok mérlegeléséhez kötött. A kötelezően rögzítendő eljárási cselekmények köre zártkörű felsorolás, de az új Be. felhatalmazást ad, hogy a nyomozás szakára nézve jogszabály további eseteket határozzon meg.
Az új Be.-ben kötelezővé válik az eljárási cselekmények kép-, illetve hangfelvétel útján történő rögzítése a tizennegyedik életévét be nem töltött különleges bánásmódot igénylő személy részvételével tartott valamennyi eljárási cselekmény,[11] illetve a tizennyolcadik életévét be nem töltött, a nemi élet szabadsága vagy nemi erkölcs elleni bűncselekmény sértettjét
- 18/19 -
érintő minden eljárási cselekmény[12] esetében. Továbbra is kötelező marad a nyomozás során a felvétel készítése, amennyiben azt a terhelt vagy a védő a költségek előlegezése mellett indítványozza.[13] A bírósági eljárás során a felvétel készítésének elrendelésére a felsoroltak mellett az ügyészség vagy a sértett indítványára is sor kerülhet.[14] Fontos újítás, hogy ez utóbbi eljárási szakaszban a kép- és hangfelvétel a jegyzőkönyv helyébe lép, és arról csupán kivonatot kell készíteni.[15]
Az új Be. felvételeket érintő újításai összefoglalhatók azzal, hogy létrejöttek a széles körű rögzítés törvényi alapjai, amelyekre építve megfelelő költségvetési források biztosításával és a kötelező esetek körének további jogszabályi bővítésével olyan gyakorlat kialakulása várható, amelyben az eljárási cselekmények hitelessége az eljárás későbbi szakaszában csak elenyésző esetben lesz megkérdőjelezhető. Mindez nemcsak a valósághű tényállás megállapítását célzó jogalkalmazói törekvéseket támogatja, hanem segíti a büntetőeljárásban részt vevő szervek törvényes működését is, hiszen a felvételeken nem az eljáró hivatalos személy szubjektumán keresztül rögzül az eljárási cselekmény, hanem a közvetítést objektív elektronikai eszköz végzi el.
A büntetőeljárás során sokszor nehéz elkerülni, hogy a sértett másodszor is áldozattá váljon, amikor az eljárás során újra és újra át kell élnie, amit legszívesebben kitörölne az emlékezetéből. A másodlagos viktimizáció hatással van arra, hogy - különösen meghatározott bűncselekmények esetében - magasabb látenciával kell számolni. A hatékony bűnüldözés érdekében is elengedhetetlen ezért a sértettek megnyerése és a bűnüldözésben való aktív közreműködés ösztönzése.[16] A hatékony bűnüldözés érdekében is kímélni kell tehát a sértetteket azokban az esetekben, ha az őket érő fenyegetés hiányában a külön tanúvédelmi eszközrendszer igénybevételére nem lenne alap.
A másodlagos viktimizáció kiküszöbölésére alkalmas lehet minden olyan eszköz, amely a sértettet valamelyest eltávolítja a büntetőeljárási cselekményektől, és biztosítja, hogy a terhelti nyomásgyakorlás távoli veszélye is elkerülhető legyen.
A sértettnek az eljárástól és a terhelttől való fizikai eltávolítására és ezáltal a félelemérzet minimalizálására jelenleg is több eszköz áll rendelkezésre, a hatályos Be. a hatálybalépése óta igénybe veszi ezek közül a távmeghallgatás eszközét. A távközlési módszerekkel történő kihallgatás magyar jogrendszerbe történő bevezetése és általános alkalmazhatósága ezt megelőzően is felmerült, a Legfőbb Ügyészség már 1991-ben ebben a témában konferenciát szervezett.[17] A büntetőeljárási szabályok közé azonban a távmeghallgatás csak a 2002. évi I. törvénnyel lépett. A módosítás lehetővé tette, hogy elsősorban a bírósági szakban, de a nyomozási bíró előtt történő bizonyításfelvétel során is sor kerülhessen a tanú vagy a gyanúsított technikai közvetítéssel - zártcélú távközlő hálózat útján - zajló kihallgatására. E téren is előrelépést hozott az uniós áldozatvédelmi irányelv átültetését elvégző 2015. évi CLI. törvénnyel végrehajtott módosítás, amely lehetővé tette a különleges bánásmódot igénylő tanú zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatását a nyomozás során.[18]
Mindezek mellett a hatályos Be. a távmeghallgatásra továbbra is csak korlátozott lehetőséget biztosít, nem áll rendelkezésre valamennyi büntetőeljárásban részt vevő személy vonatkozásában, és az eszköz igénybevétele a bírósági infrastruktúrához kötött. A bírósági infrastruktúra azonban a tapasztalatok szerint nehézkes és költséges.[19] A bíróságok nem rendelkeznek állandó kiépített felszereléssel, az eszközökhöz a hozzáférést az Országos Bírósági Hivatal Informatikai Főosztálya biztosítja. Az eljárási cselekmények végrehajtására vonatkozó bírósági szabályzat szerint[20] a felvétel iránti igényt célszerűen az eljárási cselekmény kitűzésének időpontját megelőzően, lehetőleg 30 nappal korábban írásban kell jelezni a Hivatalnak. Az igény alapján a Hivatal elkészíti a várható költségtervet, majd tájékoztatja a kérelmező bíróságot az eljárási cselekmény teljesíthetőségéről, illetve költségéről. A rendszer összeszerelése és kipróbálása 2-3 munkaórát vesz igénybe. A technika Budapesten belüli felhasználásának összköltsége 40-50 000 Ft-ra rúg. A magas üzemeltetési költségek a jelentős adminisztrációs terhekkel és a korlátozott hozzáféréssel együtt a gyakorlatban azt eredményezik, hogy a bíróságok rendkívül ritkán veszik igénybe ezt a lehetőséget, 2003. és 2014. között mindössze 15 esetben került sor a technika igénybevételére.[21]
Az új Be. ugyan nem vezet be a korábbiakban nem ismert intézményt, de a meglevő intézmények újraszabályozásával szélesre tárja a kaput a résztvevők kíméletét és védelmét szolgáló technikai eszközök igénybevétele előtt.
Az új Be. kiszélesíti a telekommunikációs eszközhasználat útján lefolytatható eljárási cselekmények körét. A technikai eszköz igénybevételére ennek megfelelően az eljárás bármely szakaszában, a büntetőeljárásban részt vevő bármely személy vonatkozásában és bármely eljárási cselekmény egész tartalmára nézve lehetőség lesz.
- 19/20 -
Figyelemreméltó újítás, hogy telekommunikációs eszköz használata esetén a két helyszín között az összeköttetést egyidejű kép- és hangfelvétel mellett önmagában a folyamatos hangfelvétel[22] is biztosíthatja, garanciális okokból azonban a hangfelvétel csak korlátozott körben, kizárólag tanú kihallgatása, tolmács jelenlétének biztosítása, illetve a nyomozás során a szakértő meghallgatása és a terhelt kihallgatása érdekében alkalmazható.[23]
Fontos hangsúlyozni, hogy az új rendszer a kép- és hangfelvétellel képes kiváltani a jelenléti jogosultságot, illetve kötelezettséget bármilyen eljárási cselekmény tekintetében, így elképzelhető, hogy akár szembesítés, bizonyítási kísérlet, szemle vagy felismerésre bemutatás keretében is telekommunikációs eszközzel lenne biztosítva a jelenlétét.
Az új Be. alapvetően a hatóságok diszkrecionális jogkörében szabályozza a telekommunikációs eszköz igénybevételének lehetőségét, egyes esetekben főszabályként előírja az eszköz igénybevételét, de minden esetben lehetőséget biztosít arra, hogy megfelelő indok esetén a közvetlenség elve érdekében e törvényi előírástól el lehessen térni. Az új Be. a hatóságok diszkrecionális jogkörét csak a legszükségesebb esetekben korlátozza: negatív irányban, vagyis meghatározott feltételekhez - hozzájáruláshoz - köti az eszköz alkalmazását, és pozitív irányban, vagyis csak meghatározott feltételek esetén lehet eltekinteni az eszköz igénybevételétől.
Ha a technikai feltételek fennállnak, főszabályként kötelező a telekommunikációs eszköz igénybevétele: az ügyészség, illetve a nyomozó hatóság eljárásában a különleges bánásmódot igénylő sértett, a fogva levő, a személyi védelem alatt álló vagy a Védelmi Programban részt vevő tanú, illetve terhelt esetén a technikai eszköz igénybevételét akkor mellőzheti, ha a védelmi vagy kíméleti cél más módon is elérhető, illetve eljárási érdekből a személyes megjelenés nélkülözhetetlen.[24] A bíróság eljárásában ezen eseteken felül a letartóztatás tárgyában tartott ülésen csak különösen indokolt esetben mellőzhető a telekommunikációs eszköz használata.[25]
Garanciális okból a terhelt előzetes hozzájárulásának hiányában kizárt a telekommunikációs eszközhasználat, mert biztosítani kell a lehetőséget a személyes védekezésre a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelése tárgyában tartott ülésen, valamint a bizonyításfelvételről szóló és az ügy érdemi eldöntésére is alkalmas előkészítő ülésen.[26] Mindezek mellett a vádemelést követően az eszköz igénybevétele utólagos jóváhagyáshoz kötött. A vádlott kérheti, hogy a tárgyalás személyes jelenlétében történjék, és ezt a kérelmét a bíróság csak akkor utasíthatja el, ha a személyes jelenlét biztosítása a törvény erejénél fogva kizárt, vagy ha bármely személy védelme más módon nem biztosítható.[27]
Az új Be. a fentiek mellett az eljárás számos pontján törekszik orientálni a büntetőeljárást lefolytató szerveket az eszköz speciális igénybevételére.
- A különleges bánásmód körébe tartozó kíméleti intézkedések között szerepel a telekommunikációs eszköz útján biztosított jelenlét.[28] Védelmi célból ezt az új Be. azzal egészíti ki, hogy az egyedi tulajdonságok technikai eszközzel történő torzított közvetítésére is van lehetőség.[29]
- A telekommunikációs eszköz a különösen védett tanú védelmét is szolgálja. Az eszköz igénybevételére ugyanakkor csak abban az esetben van lehetőség, ha a különösen védett tanú személyének titokban tartása így is biztosítható. Ilyen esetben kötelező lesz a közvetítés torzítása.[30]
- A nemi bűncselekmény tizennyolcadik életévét be nem töltött sértettje a törvény erejénél fogva különleges bánásmódot igénylő személynek minősül. Az ilyen személyek kímélete érdekében írja elő a törvény,[31] hogy amennyiben telekommunikációs eszköz útján vesznek részt az eljárási cselekményen, a sértett kizárólag az eljáró bírót, ügyészt vagy a nyomozó hatóság tagját láthatja.
Az új Be. fentiekben összefoglalt szabályai megteremtik a távmeghallgatás általánossá válásának szabályozási alapjait. Ahogy azt a hatályos szabályozás alapján is tapasztalhattuk, a szabályozás hiába tartalmaz előremutató elemeket, ha a rendszerhez nem társul megfelelő infrastruktúra. Jó jel, hogy az új Be. előzetes hatásvizsgálatát és annak pontosítását előíró 1503/2017. (VIII. 11.) Korm. határozat alapján végzett felmérés szerint valamennyi - összesen 1224 - bírósági tárgyalóterem felszerelése megtörténhet, továbbá a rendőrségen 401, az ügyészségen 33, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetében pedig 22 meghallgatópont kialakítására kerülhet sor.
Jelentős adminisztrációs tehertől szabadítja meg a hatóságot és a résztvevőket az új Be. azzal, hogy a kapcsolattartás terén is nagy hangsúlyt fektet az informatikai ügyintézési lehetőségek kihasználására. Ezen eljárási szabályok azonban nem az új Be. által önállóan bevezetett szemléletváltást tükrözik, hanem az egyébként is hatályba lépő E-ügyintézési törvény[32] szabályait kiegészítő rendelkezéseket tartalmaznak, ezért ezeket csak röviden foglaljuk össze.
Az új Be. rendszere arra épül, hogy az E-ügyintézési törvény alapján elektronikus kapcsolattartásra kötelezett személy a büntetőeljárásban is csak elektronikus úton tarthat kapcsolatot, a további személyek azonban csak önkéntes vállalásuk alapján kötelesek ilyen formában kapcsolatot tartani. Fontos előrelépés, hogy a büntetőeljárásban részt vevő szervek más elektronikus ügyintézést biztosító szervvel, továbbá a Kormány által kijelölt közfeladatot ellátó szervvel - vagyis a köz-
- 20/21 -
igazgatási szervekkel és más hatóságokkal - főszabály szerint elektronikus úton tartanak kapcsolatot.
Bár nem minősül elektronikus kapcsolattartásnak, de szintén papíralapú ügyiratkezeléshez köthető terhektől szabadítja meg a büntetőeljárást az elektronikus formátumban rendelkezésre álló ügyirat továbbításának lehetősége.[33] Eszerint a büntetőeljárásban részt vevő személy, valamint a bírósági eljárásban az ügyészség indítványozhatja, hogy az elektronikus formában rendelkezésre álló ügyiratot az elektronikus levelezési címére továbbítsák, ilyen esetekben az ügyiratért nem kell illetéket fizetni.
Az új Be. az adminisztrációs tehercsökkentés jegyében az önkormányzati hirdetőtábla helyett a kézbesítést elrendelő bíróság, ügyészség és nyomozó hatóság elektronikus tájékoztatását szolgáló honlapján, valamint a Kormány által meghatározott közzétételi felületen történő közzétételt vezeti be, és az önkormányzatok közreműködését csupán az ismeretlen helyen tartózkodó terhelt esetében tartja meg.[34]
Az új Be. főként új bizonyítási szabályok, valamint a bűnügyi vagyon követése és elvonása terén törekszik technikai eszközökkel is a bűnüldözés hatékonyságának javítására.
A modernizáció irányába tett jelentős lépés, hogy az új Be. a tárgyi bizonyítási eszköz és okirat fogalmától elkülönítve, önálló bizonyítási eszközként nevesíti[35] és definiálja[36] az elektronikus adatot.
A hatályos Be. e kérdéssel csak érintőlegesen foglalkozott, hiányzott az elektronikus adat átfogó meghatározása, és nem volt egyértelmű az sem, hogy az adat megszerzése érdekében az adathordozó lefoglalása mely esetekben igazolható, és mikor, milyen eljárásrendben kerülhet sor az adat lefoglalására.
Az új eljárási törvényben a bizonyítási eszköz nevesítése nemcsak a dogmatikai tisztaságot szolgálja, hanem megfelelő alapot teremtett a bizonyítási eszköz hatósági megszerzéséhez, és kezeléséhez szükséges önálló eljárási szabályok kialakítására.[37] Ennek során a fokozatosság előírása mellett az új Be. meghatározza az elektronikus adat lefoglalásának végrehajtási módjait is. A lefoglalás végrehajtható másolat készítésével, áthelyezéssel, az információs rendszer vagy adathordozó teljes tartalmáról történő másolat készítésével, korlátozott esetkörben az információs rendszer vagy az adathordozó lefoglalásával, illetve jogszabályban meghatározott más módon. Speciális, a fizetésre használt elektronikus adatra vonatkozó lefoglalási szabály, hogy a kényszerintézkedés végrehajtható bármilyen olyan művelettel, amely az érintettnek a vagyoni érték feletti rendelkezési lehetőségét megakadályozza.
Az új Be. azáltal, hogy a bűnüldözési célú titkos információgyűjtést a büntetőeljárás keretei közé emelte, és a Hatodik Részben leplezett eszközökként a korábbi titkos adatszerzéssel egységesen újraszabályozta, jelentősen hatékonyabb rendszert kínál a bűnözés új formáival - különösen az informatikai bűnözéssel - szemben. A Kilencedik Részben szereplő előkészítő eljárás ezen eszközök nyomozást megelőző alkalmazására nyújt lehetőséget. Előkészítő eljárás csak a bűncselekmény gyanújának megállapításáig folytatható, de a beszerzett adatok az ekkor induló nyomozásba mindenféle utólagos jóváhagyás nélkül átvihetők, mert a garanciális korlát az előkészítő eljárás folyamatába, nem pedig a végpontjába épített. Ennek alapján az előkészítő eljárásból a nyomozásba való átmenet zökkenőmentes és az adatok elvesztésének veszélye minimális lesz.[38] A titkos felderítés tehát hatékonyabban szolgálja majd a későbbi bizonyíthatóságot.
Az új alapok az eljárás hatékonyságát elsősorban a megfelelő szabályozási környezettel szolgálják, de emellett tetten érhető egyes eljárási szabályokban a technológiai fejlődés figyelembevétele is. Ilyen például a lehallgatás esetén az érintett eszköz megjelölése. Míg a hatályos Be. a telefonlehallgatás esetén a kapcsolási szám megjelölését írja elő, az új Be. már ehelyett az eszköz, illetve az információs rendszer azonosítását jelöli meg.[39] Technológiasemleges, rugalmas felhatalmazás szabályozza majd a lehallgatást olyan eszközök esetén is, amelyek a kommunikációt nem a hagyományos kapcsolási számok között közvetítik.
A hatályos büntetőeljárási jogszabályi környezet nincs felkészülve az olyan decentralizált elektronikus fizetőeszközökre, amelyek nem tekinthetők dolognak, jognak vagy követelésnek, mégis ún. kriptovalutaként vagyoni értéket képviselnek, és ekként elkobzás, vagyonelkobzás tárgyai vagy akár bizonyítási eszközök lehetnek. Decentralizált virtuális fizetőeszközök esetén azok fogalmi besorolása mellett az alapvető problémát az jelenti, hogy a jogviszonyból hiányzik egy olyan személy,
- 21/22 -
aki a fizetőeszközöket kiállítja, vagy az egyenleget vezeti, ezért a zár alá vétel végrehajtására vagy a fizetőeszköz elvonására rajta keresztül nincs lehetőség.
Az új Be. kereteket teremt arra, hogy az ilyen eszközök tényleges lefoglalására sor kerüljön. Már a hatályos Be. is lehetővé tette az elektronikus adat lefoglalását, de a kényszerintézkedés végrehajtásának törvényi alapjai nélkül erre nem került sor. Az új Be. megjeleníti az elektronikus adatok lefoglalásának módszerét, és ezzel támpontot szolgáltat a gyakorlat számára ahhoz, hogy a lefoglalást miként tudja hatékonyan végrehajtani. Fizetésre használt elektronikus adat esetén ez végső soron az új Be. 315. § (2) bekezdése szerint bármilyen művelettel végrehajtható, ami a vagyoni érték feletti rendelkezési lehetőséget megakadályozza.[40]
Az új Be. megteremti a decentralizált virtuális fizetőeszközök büntetőeljárás során történő biztosításának feltételeit, de nem szólhat a jogerős ügydöntő határozattal elrendelt intézkedések végrehajtásáról. Ez utóbbi körben a szükséges alapokat a bírósági végrehajtásról szóló törvényben az új Be. saláta[41] kívánja megteremteni azzal, hogy a végrehajtási eljárás során a fizetésre használt elektronikus adatra előírja a büntetőeljárás során lefoglalt dolog előzetes értékesítésének szabályai szerinti biztosítást és értékesítést.
A hatályos Be. alapján nem volt lehetőség arra, hogy a pénzügyi szolgáltató a hatóság felhívására megfigyelés alatt tartson egy fizetési számlát és továbbítsa az arra vonatkozó fizetési műveleteket. Ha erre szükség volt, a hatóságoknak ismételt megkereséssel kellett bekérniük a keletkező adatokat. Az új Be. XXXVII. fejezet 1. alcímében szabályozott fizetési műveletek megfigyelésének intézménye[42] e helyzetet orvosolja. Ezen intézmény keretei között a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított szerv a pénzügyi szolgáltatási vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző szervezetet arra kötelezheti majd, hogy valós időben, meghatározott időszakban rögzítsen, őrizzen meg és továbbítson fizetési műveletekkel kapcsolatos adatokat.
Az ismertetett szabályok alapján látható, hogy az új Be. bár kevés alapjaiban új technikai eszközt vesz igénybe, de jelentős előrelépést tesz a kor nyújtotta technikai lehetőségek büntetőeljárásba való integrációja terén. Az új Be. ennek megfelelően nevezhető technológiai értelemben is modernnek, de nevezhető egyúttal konzervatívnak is, mert a technikai eszközök hagyományos büntetőeljárási célokat szolgálnak, a hitelességet, a résztvevők kíméletét, a terhek csökkentését és a hatékony bűnüldözést.
Mindezen célok érvényesítése terén azért is várható jobb büntetőeljárás, mert az új lehetőségekhez való gyakorlati hozzáférhetőséget megfelelő költségvetési források biztosítják majd, így várhatóan a jogalkalmazó szervek igényeinek megfelelően sor kerül az eszközállomány fejlesztésére, és az ügyek jelentős hányadában a technikai eszközök igénybevétele által a büntetőeljárásokban az elvárásoknak megfelelő modernizációs fordulat következhet be. ■
JEGYZETEK
[1] Erdei Árpád: Mi az igazság? - A büntető ítélet igazságtartalma. (szerk.: Erdei Árpád), Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2010. pp. 9-22., In. Elek Balázs: Az igazság és a jogerő összefüggései. http://www.uni-miskolc.hu/~wwwdeak/Collegium%20Doctorum%20Publikaciok/Elek%20Bal%E1zs.pdf, p. 1.
[2] Angyal Pál: A magyar büntetőeljárásjog tankönyve Budapest, 1915. 265. p.
[3] Hatályos Be. 375. § (1) bekezdés.
[4] Ennek alapjaként a hatályos Be. több okot határoz meg. Egyrészt a tizennegyedik életévét be nem töltött tanú a tárgyaláson nem hallgatható ki, ezért a 207. § (4) bekezdése lehetővé teszi a tanú nyomozási bíró általi kihallgatását. A 207. § (5) bekezdése lehetővé teszi további olyan bizonyítás felvételét, amelyből származó bizonyítási eszköz várhatóan a bírósági eljárásban nem állna rendelkezésre. Ilyen esetben lehetőség van a zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatásra is. A 87. § nevesíti továbbá, hogy az életét közvetlenül veszélyeztető állapotban levő tanú, továbbá az a tanú, akiről megalapozottan feltételezhető, hogy a tárgyaláson nem jelenhet meg, a nyomozás során is kihallgatható a bíróság által.
[5] 166/2011. (XII. 20.) AB határozat.
[6] Hatályos Be. 119. § (3) bekezdés.
[7] Hatályos Be. 123. § (5) bekezdés.
[8] Hatályos Be. 167. § (1) bekezdés.
[9] Hatályos Be. 252. § (2) bekezdés.
[10] Hatályos Be. 167. § (1) bekezdés.
[11] Új Be. 88. § (1) bekezdés d) pontja.
[12] Új Be. 89. § (4) bekezdés d) pontja.
[13] Új Be. 358. § (4) bekezdés.
[14] Új Be. 444. § (3) bekezdés.
[15] Új Be. 444. § (6) bekezdés.
[16] Ezt a gondolatmenetet vezeti le részletesebben Törös Judit A másodlagos vagy halmozott viktimizáció című írása - Belügyi szemle (1995-2006), 2000. (48. évf.) 4-5. sz. pp. 158-173.
[17] Dr. Kertész Imre-Dr. Bócz Endre: Letartóztatási meghallgatás zártcélú televíziós rendszer segítségével. Rendészeti Szemle, 1991/9. sz. 14. p.
[18] Hatályos Be. 62/C. §.
[19] Antal Dániel: Videokonferencia a magyar büntetőeljárásban. Magyar Jog, 2014. 11. pp. 652-657.
[20] 1/2006. OIT szabályzat 5. § (1) bekezdés.
[21] Antal Dániel: id. mű 657. p.
[22] Az új Be. 120. §-hoz fűzött miniszteri indokolás azt is kifejezésre juttatja, hogy ez akár telefonos összeköttetés útján is biztosítható.
[23] Új Be. 120. §.
[24] Új Be. 122. § (1) és (2) bekezdés.
[25] Új Be. 122. § (3) bekezdés.
[26] Új Be. 122. § (5) bekezdés.
[27] Új Be. 122. § (6) bekezdés.
[28] Új Be. 85. § (1) bekezdés k) pontja.
[29] Új Be. 86. § (2) bekezdés a) pontja.
[30] Új Be. 92. § (3) bekezdés.
[31] Új Be. 89. § (4) bekezdés.
[32] Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény.
[33] Új Be. 159. §.
[34] Új Be. 135. §.
[35] Új Be. a 165. § f) pontja.
[36] Új Be. 205. § (1) bekezdés szerint elektronikus adat a tények, információk vagy fogalmak minden olyan formában való megjelenése, amely információs rendszer általi feldolgozásra alkalmas, ideértve azon programot is, amely valamely funkciónak az információs rendszer által való végrehajtását biztosítja.
[37] Új Be. 315. §.
[38] Az átmenetre vonatkozó szabályokat az új Be. 345. § (1) bekezdése tartalmazza.
[39] Új Be. 236. § (2) bekezdés f) pontja.
[40] A vagyoni érték legmegnyugtatóbb biztosítását Szathmáry Zoltán egyfajta kikényszerített tranzakcióként képzeli el, mert önmagában az "átutaláshoz" szükséges titkos kulcsokat tartalmazó wallet.dat fájl lefoglalása nem feltétlenül vezet eredményre. Szathmáry Zoltán: Az elektronikus pénz és a bitcoin biztosítása a büntetőeljárásban, Magyar Jog, 2015/11. pp. 639-647.
[41] A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/18316. számú törvényjavaslat 47. §.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző beosztott ügyész.
Visszaugrás