Az információs társadalom új vagyonelemeinek kialakulása és elterjedése miatt az új büntetőeljárási törvény kodifikációjának apropóján felülvizsgálandók a hatályos törvény vagyon biztosítására vonatkozó rendelkezései is abból a szempontból, hogy alkalmasak-e a rendeltetésükre. A megfelelően szabályozott polgári jogi státusszal nem rendelkező virtuális tulajdoni formák és az innovatív fizetési módok új eszközei lehetnek a pénzmosásnak vagy a bűncselekményből származó gazdagodás felhalmozásának, így ezek biztosítására az államnak képesnek kell lennie. A kérdés tehát az, hogy a vagyoni jogokat korlátozó kényszerintézkedések hatályos rendszere alkalmazható-e ezen vagyonelemekre, vagy kiegészítő szabályok alkotása szükséges. Ennek megválaszolásához nem mellőzhető az említett technológiák azon elemeinek meghatározása, amelyek a büntető eljárásjogi jogalkalmazás vagy jogalkotás szempontjából relevánsak lehetnek.
Az innovatív fizetési megoldások tárgyalását megelőzően érdemes különbséget tenni a fizetési módok és a fizetési megbízások benyújtási csatornái között. A fizetési mód fizetési konstrukcióként vagy fizetési modellként határozható meg, amely magában foglalja azon eszközök, szabályok, eljárások, csatornák összességét, amelyek azt biztosítják, hogy a fizető féltől a jogosultig eljusson a pénz, azaz megtörténjen maga a fizetés.[1] Ilyen fizetési módként jelent meg az elektronikus pénz (e-pénz vagy e-money) és a virtuális pénz (pl. bitcoin), valamint az ún. mobilfizetés konstrukciója. Ezzel szemben a benyújtási csatorna a fizetési megbízás pénzforgalmi szolgáltatóhoz történő eljuttatásának mikéntje, az a mód, ahogyan a megbízás a pénzforgalmi szolgáltatóhoz eljut.[2] Ilyen csatorna például a bankkártya, vagy az ún. internetbank-szolgáltatás. A továbbiakban az innovatív fizetési módok közül kizárólag az e-pénz és a virtuális pénz vizsgálatára szorítkozom.
A dolgokra, vagyonelemekre vonatkozó büntetőeljárási kényszerintézkedések azon alapulnak, hogy az intézkedéssel érintett személy és a vagyonelem közötti hatalmi viszony valamely elemét korlátozzák vagy felfüggesztik. Ez a hatalmi viszony lehet a birtoklás, vagy a rendelkezési jog, az intézkedés és a vagyonelem jellegétől függően. A tárgyalt új típusú tulajdoni formák vizsgálata elsősorban ebből az aspektusból történik, a hangsúly esetükben az infrastruktúrán, a fizetési rendszer elemein és az esetleges közvetítőkön van, tehát azon közegen, amely a tulajdonos befolyását biztosítja a vagyoni érték felett. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a vizsgált új típusú vagyontárgyak az alkalmazható kényszerintézkedések - a lefoglalás és a zár alá vétel - tárgyainak megfeleltethetők-e.
Az elektronikus pénznek a jogszabályi definíciókon kívül több szakirodalmi fogalma is ismert. Széplaki Viktória összefoglaló meghatározása szerint az e-pénz elektronikus fizetési eszközön tárolt, digitális, hitelviszonyt megtestesítő pénzérték, amely kibocsátóját kötelezi, bemutatóra szól (anonim) és amit a kibocsátón kívül más is elfogad fizetésként.[3] Pénzként attól viselkedik, hogy azt a felek egymás között, harmadik személy közbeiktatása vagy engedélye nélkül átruházhatják. E tulajdonsága különbözteti meg a bankszámlapénztől és a számlapénzzel való rendelkezés benyújtási csatornáinak innovációján alapuló, készpénz-helyettesítő fizetési eljárásoktól. Míg az e-pénzzel akár számlakezelés vagy pénzintézet közbeiktatása nélkül, formájától függően közvetlenül, off-line, akár anonim módon teljesíthetjük fizetéseinket, addig a számlapénz esetében a számlakezelő bank autorizációja is szükséges a tranzakció érvényességéhez, mivel a fizetés időpontjában valós idejű, hiteles egyenleg nem áll rendelkezésünkre.[4] Meg kell azonban említeni, hogy ezen tulajdonságok teljes mértékben csak a hardver-alapú e-pénzre igazak, ahogyan azt később látni fogjuk.
Egy másik definíció szerint az elektronikus pénz elektronikusan tárolt - ideértve a mágneses tárolást is - monetáris érték, amely követelést testesít meg a kibocsátójával szemben, előre kifizetett pénzeszköz ellenében bocsátják ki (prepaid), és a kibocsátón kívül más természetes vagy jogi személyeknél is fizetési műveletek lebonyolítására használható.[5]
Az e-pénz tulajdonképpen az értékpapírok dematerializációjának folyamatán ment keresztül, számítástechnikai adat formájában létezik, és alapvetően szilárd dologi és kötelmi jogi alapokkal bír. Az e-pénz tulajdonosa magával az e-pénzzel rendelkezik, azzal folytat tranzakciókat és nem annak fedezetével, azaz nem közvetlenül áll mögötte számlapénz.[6] Az e-pénz működését nem
- 639/640 -
szabad összekeverni a klíring folyamatával sem, amely alapján a forint is elektronikus valuta lenne a SWIFT/VIBER rendszerek alkalmazása miatt.[7] A számítástechnikai adatként létező e-pénzre kétféle rendszer épülhet: a "hardver alapú" és a "szerver alapú" fizetési rendszer.
A hardver alapú rendszer esetén a felhasználó közvetlen birtokában lévő hardver (pl. chipkártya) fizikailag is tárolja az e-pénzt, pontosabban annak egyenlegét, tehát jellemzően azon esetekben használható, amikor az eladó és a vevő személyesen is találkoznak.[8]
Az e-pénzt a hardver alapú megoldásban sem az egységnyi értékek adatállományaként kell elképzelni az összegnek megfelelő számban. A hardveren rögzített számítástechnikai adat az egyenleget, illetve az utoljára végrehajtott tranzakciókat tárolja, tehát nem a valutának megfelelő egységek elektronikus leképződéseit.[9] A fizetés során a hardveren futó szoftver a fizetendő összegnek megfelelően módosítja a fizető birtokában lévő, egyenleget tartalmazó adatot és a terminál egyenlegét. A megoldás számunkra fő eleme az, hogy a művelet során nincs szükség az e-pénz kibocsátójával való kapcsolatra. A rendelkezésre álló egyenleg a kártyán van tárolva, így nem kell a kibocsátónak autorizálni a tranzakciót, amely így "off-line" környezetben bonyolódik le, hiszen nincs egy központi nyilvántartás, ahol a fedezetet kellene vagy lehetne vizsgálni.[10]
A hardver alapú e-pénz a fedezetétől elszakadva a készpénzhez hasonlóan viselkedik. Az e-pénz birtokosa közvetlenül rendelkezik az e-pénzzel, a bankkártyától eltérően a birtokos nem ad megbízást a számlakezelő részére a számla megterhelésére. Az eseményt a fizetésben részt vevő mindkét eszköz naplózza és a terminál időről időre jelenti azt a kibocsátó felé, amely így nyomon tudja követni azt, hogy az egyes kártyákon mekkora összeg áll még rendelkezésre, azonban a már kibocsátott e-pénzre nincs ráhatása, csupán ellenőrzi azt.[11] Ez adott esetben a vagyon felderítéséhez szükséges információgyűjtés szempontjából lehet fontos.
Az off-line környezet és az innováció főbb szempontját jelentő mindenkori gyors fizetés miatt az e-pénz tulajdonosának ellenőrzésére a fizetés során nem kerül sor, ez a megoldás tipikusan a kisebb összegű vagyonképzésre alkalmas.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
