Napjainkban egyre gyakrabban kerülnek előtérbe a perfüggőség jelentésével és értelmezésével kapcsolatos kérdések, tekintettel arra, hogy Magyarország 2004. május 1-jén teljes jogú tagként csatlakozott az Európai Unióhoz, ahol az utóbbi néhány évben jelentős jogegységesítési folyamat indult meg a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés területén, mindenekelőtt a bírósági joghatósági szabályok közös szabályozására tekintettel, ami a párhuzamos eljárások elkerülésének, a perfüggőség beállta értelmezésének eddigiektől eltérő dimenzióját jelenti. Csatlakozásunk pillanatától kezdve részeseivé váltunk ezen eljárásjogi szabályokat rendező közösségi jogi "mátrixnak", amelyben egyre gyakrabban fog felvetődni a perfüggőség értelmezésének problémája.
A joghatóság - az általánosan elfogadott definíció szerint - az ügyek megosztását jelenti az államok között.1 A megosztás szó azt sejteti, mintha a joghatóságnak létezne valamilyen világviszonylatban kialakított harmonikus rendje. Ez azonban nincs így. A joghatósági szabályok nemzetközi összhangjának hiánya azt eredményezi, hogy ugyanazon ügyben esetleg több állam bírósága is joghatósággal rendelkezik, mindegyik a saját belső jogában lefektetett személyi, területi és tárgyi ismérvek szerint kialakított joghatósági kapcsolóelvek alapján.2 Ez pedig elkerülhetetlenül együtt jár azzal, hogy ugyanazon jogvitával kapcsolatban különböző államok bíróságai előtt indulhat meg egy eljárás. Ennek a nemkívánatos állapotnak az elkerülése érdekében az európai integrációs szervezetek már idejekorán fontos lépéseket tettek.
Az Európai Közösségek létrehozásának elsődleges célja egy egységes belső piac megteremtése volt. A Közös Piac hatékony működtetése érdekében biztosítani kellett az egyik tagállamban hozott határozat másik tagállamban történő elismerésének és végrehajtásának - minél egyszerűbb eljárási rendben történő - lehetőségét, másrészt az állampolgárok hatékony jogvédelme szempontjából minimalizálni kellett a párhuzamos eljárások lehetőségét, azaz a lehető legszélesebb körben össze kellett hangolni a joghatósági szabályokat.3
Ez a célkitűzés az európai integrációs szervezetek létrehozása után elég korán megvalósult, hiszen az EK akkori hat tagállama 1968-ban aláírta a Brüsszeli Egyezményt a bírósági joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról polgári és kereskedelmi ügyekben. A Brüsszeli Egyezmény zárt joghatósági rendszert hozott létre, ami azt jelenti, hogy, ha az alperes lakóhelye vagy székhelye az Unió területén van, vele szemben csak az Egyezmény joghatósági szabályai alapján lehet eljárni. A Brüsszeli Egyezmény 1973. február 1-jén lépett hatályba. Egységes értelmezése érdekében, az 1971. június 3-án aláírt, és 1975-ben hatályba lépett jegyzőkönyv szerint az Európai Bíróság dönt az Egyezmény értelmezéséről. Ez lehetővé teszi, hogy a nemzeti bíróságok ún. előzetes döntéshozatali eljárás keretében (234. cikk) előzetes döntést kérjenek a Bíróságtól.
20 évvel később megszületett a Brüsszeli Egyezmény párhuzamos egyezménye, a Luganoi Egyezmény ugyanebben a tárgykörben, az EK és az EFTA tagállamai között, így az egységesített joghatósági és végrehajtási szabályok már egy kibővített európai térben kerülnek alkalmazásra.4
Még ebben, az egységesített joghatósági szabályokkal és kapcsolóelvekkel operáló rendszerben is előfordulhat, hogy ugyanabból a ténybeli alapból származó, ugyanazon jog iránt különböző államok bíróságai előtt indul polgári per. Hogyan történhet ez meg?
Ha csak az általános joghatóság kapcsolóelvét vesszük alapul, ami az alperes lakóhelyén, ill. székhelyén alapul,5a párhuzamos eljárások lehetősége akkor is fennáll. A Brüsszeli Egyezmény 52. cikke értelmében ugyanis "annak a kérdésnek az eldöntése során, hogy a fél lakóhelye annak a szerződő államnak a területén van-e, melynek a bíróságához fordult, a bíróság saját jogát alkalmazza." Az egyes államok nemzeti jogszabályai pedig eltérően határozzák meg a lakóhely fogalmát.6
A helyzet még bonyolultabbá válik, ha az Egyezmény vagylagos joghatósági szabályai7 alapján több állam bírósága előtt is megindítható a per, ezek a joghatósági okok ugyanis az általános joghatósági okkal versengő viszonyban vannak, annak alternatíváit jelentik. Így az eljáró bírói fórumok száma megsokszorozódhat. Úgy vélem, már ezzel a néhány példával illusztrálni tudtam azt, hogy milyen gyakran kell egy más bíróság előtt folyó párhuzamos eljárás, egy más bíróság előtt beállt perfüggőség lehetőségével számolni.
A magyar jogalkotó a nemzetközi magánjogi kódex 2000. évi módosításakor8 már figyelembe vette a Brüsszeli Egyezmény, és - a 2002. március 1-jétől - azt felváltó9 44/2001/EK tanácsi rendelet (akkor még javaslatként meglévő) szabályait, és szakítva a korábbi magyar gyakorlattal, lényegében átvette az uniós joghatósági szabályok struktúráját és kapcsolóelveit.
A joghatósági szabályok egységesítése azonban ezen a ponton nem állt meg, és nem szűkült le a polgári és kereskedelmi ügyekre.
1999 május 1-jétől, az Európai Unió Alapító Szerződését módosító Amszterdami Szerződés hatálybalépésének napjától alapvető szemléletváltásnak lehetünk tanúi a polgári eljárásjogi együttműködés, elsősorban a joghatósági szabályok egységesítése terén. Az Amszterdami Szerződés (1997) megfogalmazta az "európai igazságszolgáltatási térség" (European judicial area in civil matters), fogalmát, amely már önmagában feltételezi a nemzeti jogszabályok közelítésének szükségességét.10
Az Európai Tanács még 1998-ban, Bécsben elfogadta azt a Cselekvési tervet (Vienna Action Plan) amely meghatározta azokat a prioritásokat, amelyeket az Amszterdami Szerződés hatálybalépésétől számított öt éven belül el kell érni az egységes európai igazságszolgáltatási térség realizálása érdekében. E Cselekvési terv alapján fogadták el azt a Tanács Rendeletet11, amely egy 2002-2006-ig tartó időszakra előirányoz egy keretprogramot (részben jogalkotási tervet) a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés végrehajtása érdekében.
Az 1999. október 15-16-án Tamperében tartott Európai Tanácsi ülés megerősítette a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés fontosságát. Az itt megfogalmazott Elnökségi Következtetések címe is jelzi az Unió elkötelezettségét az e területen folyó jogegységesítés iránt: "A szabadság, biztonság és igazságosság egysége felé: a Tampere mérföldkövek".12
Öt évvel a tamperei európai tanácsi ülés után, amely elfogadta a szabadságon, a biztonságon és az igazságosság érvényesülésén alapuló térség jelentős vívmányainak alapjait megteremtő programot, 2004. november 4-5-én az EU tagállamainak állam- és kormányfői elfogadták az elkövetkezendő öt évre szóló ún. hágai programot. Ez a program már tükrözi a 2004. október 29-én valamennyi tagállam által aláírt Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződésben megfogalmazott törekvéseket.
A hágai program utal arra, hogy az Európai Alkotmány jelentősen megnövelte az Európai Bíróság hatáskörét a szabadságon, biztonságon és igazságosságon alapuló térség hatékony működése terén, annak érdekében, hogy a Bírósághoz jogkérdésben benyújtott előzetes döntés iránti kérelmek gyors elintézést nyerjenek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
