https://doi.org/10.59851/mj.72.05.7
A Kúria szerint, ha jogszabály eltérő rendelkezést nem tartalmaz, a közigazgatási szerződéssel kapcsolatos jogvitában is irányadó a Kp. 39. § (1) bekezdésében foglalt keresetindítási határidő.
Jogeset száma: Kúria Kfv.V.37.375/2024/11.
Kulcsszavak: közigazgatási per; közigazgatási jog; jogalkalmazás; közigazgatási szerződés; keresetindítási határidő
The Curia ruled on the issue of the time limit for bringing an action in an administrative dispute concerning administrative contracts between public authorities. The court held that administrative contracts qualify as administrative acts, therefore, in the absence of a statutory provision to the contrary, the general deadline for filing an administrative action regulated in Section 39 (1) of the Code of Administrative Court Procedure is also applicable to disputes relating to the performance of such administrative contracts.
Keywords: administrative litigation; administrative law; administrative contracts; judicial practice; judicial review
A Kúria végzésének tényállása szerint az I-II. rendű felperesek és az alperes olyan települési önkormányzatok, amelyek képviselő-testületei közös önkormányzati hivatal létrehozására irányuló közigazgatási szerződést kötöttek. A szerződésben a felek megállapodtak, hogy a közös hivatal működési költségeit elsődlegesen az állam finanszírozza akként, hogy támogatást folyósít az alperesnek, aki azt átutalja a közös hivatal számlájára, míg az ezt meghaladó működési költségeket a felperesek térítik meg.
Az alperes 2016 és 2019 között a kiutalt támogatás egy részét, az ún. kiegészítő támogatást nem utalta át a közös hivatal számlájára, hanem azt saját működésére fordította. A felperesek erre hivatkozással 2021. december 1. napján keresetlevelet terjesztettek elő, amely az alperesnek a kiegészítő támogatás kamattal növelt összegében történő marasztalására irányult a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 94. § (1) bekezdés c) és d) pontjai alapján. A felperesek állításuk szerint 2021 augusztusában szereztek tudomást arról, hogy az alperes a kiegészítő támogatást nem a közös hivatal működtetésére fordította. Az alperes írásbeli ellenkérelmében elsődlegesen a keresetlevél elkésettség miatti visszautasítását kérte arra hivatkozással, hogy a keresetindítás Kp. 39. § (1) bekezdése szerinti 30 napos határidejét a felperesek évekkel elmulasztották, így keresetlevelük elkésett.
Az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adott, és ítéletével kötelezte az alperest, hogy kártérítésként fizesse meg az I-II. rendű felpereseknek a kiegészítő támogatás késedelmi kamattal növelt összegét. A bíróság az alperes alaki védekezése kapcsán kifejtette, hogy a közigazgatási szerződéses jogviszonnyal kapcsolatos jogviták tekintetében a Kp. nem határoz meg keresetindítási határidőt. A Kp. 39. § (1) bekezdésében foglalt keresetindítási határidő nem a közigazgatási szerződésekre van modellezve, ugyanis közigazgatási cselekménynek nem az alperesi szerződésszegő magatartás, hanem a közigazgatási szerződés minősül. A keresetlevél ekként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:22. § (1) bekezdése szerinti ötéves elévülési időn belül terjeszthető elő. A bíróság az ügy érdemében a Kp. 94. § (1) bekezdés d) pontja alapján kötelezte az alperest a szerződésszegésből fakadó kár megtérítésére.
- 320/321 -
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az alperes fellebbezést terjesztett elő. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet az indokolás kiegészítésével helybenhagyta. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a Kp. 39. § (1) bekezdésében foglalt keresetindítási határidő csak akkor alkalmazható, ha az ügyben volt megelőző eljárás, amelynek során egy közigazgatási szerv közigazgatási cselekményt valósított meg. A közös önkormányzati hivatal költségvetésének elfogadása nem minősül a Kp. 4. § (1) és (3) bekezdéseiben foglalt közigazgatási cselekménynek, így az ügyben nem volt olyan közigazgatási cselekmény, amelynek jogszerűségét a felperesek támadták. Közigazgatási cselekmény hiányában pedig a pernek nem a Kp. 4. § (1) és (3) bekezdései és 5. § (1) bekezdése alapján, a közigazgatási jogvita fogalmán keresztül van helye, hanem a Kp. 5. § (5) bekezdésének külön rendelkezése alapján, amely szerint a bíróság a közigazgatási szerződéses jogviszonnyal kapcsolatos jogvitát közigazgatási perben bírálja el. Az ilyen perben nincs keresetindítási határidő, a kártérítési igény a Ptk. által szabályozott 5 éves elévülési időn belül érvényesíthető azzal, hogy az elévülés kezdő időpontja az egyes költségvetési éveket követően elvégzett pénzügyi elszámolás. Az ügy érdemét tekintve az ítélőtábla lényegében osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben ismételten kifejtette, hogy a keresetindítási határidőt a közös hivatal egyes évi költségvetéseinek elfogadásától kell számítani, nem pedig a kiegészítő támogatásról való tudomásszerzéstől. Utalt arra, hogy még utóbbi álláspont elfogadása esetén is elkésettnek minősülne a keresetlevél, a felperesek ugyanis 2021 augusztusában szereztek tudomást a kiegészítő támogatásról, keresetlevelüket így a Kp. 39. § (1) bekezdése szerinti 30 napos határidőn túl terjesztették elő. Tévesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a perben nincs támadott közigazgatási cselekmény, közigazgatási cselekmény hiányában ugyanis nem közigazgatási, hanem polgári pernek lenne helye. Kiemelte, hogy a Kp. hatálya alá tartozó valamennyi pertípusban van keresetindítási határidő, így a közigazgatási szerződéses jogvitákban is. Az ilyen perekben a keresetlevelet - az ügy tárgyától függően - az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Kar.) 93. § (4) bekezdése alapján 30 napos, a Kp. 134. § (3)-(4) bekezdései alapján 90 vagy 30 napos, a Kp. 39. § (1) bekezdése alapján pedig 30 napos, de legfeljebb 1 éves határidőn belül kell benyújtani.
A Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére kiterjedő hatállyal hatályon kívül helyezte, és az eljárást megszüntette.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a per tárgyát egy közigazgatási szerződéses jogviszony képezte, amely a jövőre nézve jön létre közfeladatok ellátására, és tartósan fennáll. A közigazgatási szerződéses jogviszony a szerződést kötő felektől folyamatos és kölcsönös tevékenységet követel meg. Ennek következtében az, hogy a Kp. 4. § (3) bekezdés d) pontja szerint a közigazgatási szerződés közigazgatási cselekménynek minősül, nem azt jelenti, hogy kizárólag a szerződés megkötése vagy maga az okirat lenne a közigazgatási cselekmény. A közigazgatási szerződések esetében a közigazgatási cselekmény a szerződést kötő közigazgatási szerveknek a szerződés teljesítésével kapcsolatos cselekményeinek, interakcióinak összessége. Ebből fakadóan a Kúria szerint a feleknek a közigazgatási szerződés teljesítése körében kifejtett egyes tevékenységével, cselekményével, magatartásával kapcsolatos igény per tárgya lehet, amelyet a Kp. 5. § (5) bekezdése alapján közigazgatási perben kell elbírálni.
A Kúria megállapította azt is, hogy a Kp. nem zárja ki, hogy a felperes az egyedi döntés meghozatala előtt, annak érdekében kifejtett közigazgatási tevékenységgel kapcsolatos jogsérelmét érvényesítse a perben. Így például, ha a felperes a hatósági ellenőrzés megindításának jogszerűségét vitatja egy megtámadási perben, akkor nem magát az egyedi döntést, hanem a közigazgatási szerv azzal kapcsolatos tevékenységét sérelmezi. Ez esetben az egyedi döntést megelőző közigazgatási tevékenység is a per tárgya lehet, annak ellenére, hogy megvalósításának időpontjában az egyedi döntés még nem létezik.
A közigazgatási szerződést a felek a jövőre nézve kötik, így a szerződés alapján létrejött jogviszony körében kifejtett tevékenységük is közigazgatási tevékenység; az ezzel kapcsolatos jogsérelmeik peresíthetőségét a szerződés teremti meg. Különbség csupán abban van, hogy ekkor a megtámadási perekkel ellentétben nem a közigazgatási cselekményt megelőző, hanem az azt követő közigazgatási tevékenység a per tárgya.
A Kúria kiemelte továbbá, hogy az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Ejhet.) a Kp. 4. § (2) bekezdésének módosításával a közigazgatási jogvita fogalmi elemévé tette a megelőző eljárás meglétét. Miután a közigazgatási szerződéses jogvitában nincs megelőző eljárás, jelen per nem minősül a Kp. 5. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási jogvitának. A közigazgatási szerződés azonban ettől függetlenül a Kp. 4. § (3) bekezdés d) pontja alapján közigazgatási cselekmény marad. A Kúria szerint e ténynek a keresetindítási határidő szempontjából is jelentősége van, mivel a közigazgatási szerződéses jogvitáknak a közigazgatási jogviták köréből történő kiemelésével párhuzamosan a jogalkotó a keresetindítási határidőt szabályozó Kp. 39. § (1) bekezdését nem módosította.
A Kúria szerint a konkrét közigazgatási szerződés alapján a feleknek a közös hivatal finanszírozása kapcsán lehetőségük nyílt a közigazgatási jogviszonyból eredő kötelezettség teljesítésére kötelezés iránt marasztalási pert kezdeményezni a Kp. 38. § (1) bekezdés d) pontja alapján. Az ilyen per megindítására azonban sem a Kp. marasztalási perre vonatkozó fejezete, sem pedig más törvény nem határoz meg speciális keresetindítási határidőt. A Kp. 39. § (1) bekezdése ehhez képest általános jelleggel 30 napos keresetindítási határidőt szabályoz.
- 321/322 -
A Kúria elismerte, hogy a Kp. 39. § (1) bekezdésének közigazgatási szerződéses jogvitákra vonatkozó alkalmazása a rendelkezés megszövegezése folytán nehézségeket vet fel, azonban rögzítette, hogy az Alaptörvény 28. cikke értelmében a nyelvtani értelmezés mellett a további jogértelmezési módokra is figyelemmel kell lenni. A Kúria a történeti értelmezés körében kiemelte, hogy a Kp. eredeti szövegváltozata alapján nem volt kétséges, hogy a Kp. 39. § (1) bekezdése a közigazgatási szerződéses jogvitában is alkalmazandó. Az Ejhet. által bevezetett módosítás, miszerint a közigazgatási szerződéses jogvita nem minősül közigazgatási jogvitának, nincs kihatással az általános keresetindítási határidő tárgyi hatályára. A Kúria a rendszertani értelmezés körében utalt arra, hogy a jogalkotó a nem közigazgatási szerv ellen indítandó marasztalási perre és a hatósági szerződéses jogvitára külön keresetindítási határidőt szabott, amiből az következik, hogy a Kp. 130. § (1) bekezdésének utaló szabálya alapján - eltérő törvényi rendelkezés hiányában - jelen perre is irányadó a Kp. 39. § (1) bekezdése.
A Kúria szerint tehát a közigazgatási szerződéses jogviszonnyal kapcsolatos perre irányadó a Kp. 39. § (1) bekezdése, ekként az első- és másodfokú bíróságok jogszabálysértő módon mellőzték e rendelkezést, és jogszabályi alap nélkül tágították ki a 30 napos, illetve 1 éves keresetindítási határidőt a polgári jogi elévülési idő 5 éves tartamára. A peres felek a közös hivatal éves költségvetését évente fogadták el, a legutóbbi, 2019. évi költségvetést 2019. február 14. és 15. napján, erre figyelemmel a felperesek 2021. december 1. napján előterjesztett keresetlevele elkésett.
A végzés azt az elvi jogkérdést veti fel, hogy irányadó-e a Kp. 39. § (1) bekezdésében foglalt általános keresetindítási határidő a közigazgatási szerződéses jogviszony kapcsán induló marasztalási perre. Ennek kapcsán abból kell kiindulni, hogy a Kp. szerint a közigazgatási szerződésekkel kapcsolatos igények két módon érvényesíthetőek.
Egyfelől lehetőség van a Kp. 38. § (1) bekezdés a) pontja szerinti megtámadási kereset benyújtására, amelynek keretén belül kérhető a közigazgatási szerződés vagy valamely rendelkezésének megsemmisítése, megváltoztatása. A jogalany ez esetben tehát megtámadja a szerződést, és vitatja annak jogszerűségét, a bíróság pedig a Kp. általános szabályai szerinti megtámadási pert folytat le. Ezt a lehetőséget az teremti meg, hogy a Kp. 4. § (3) bekezdésének d) pontja szerint a közigazgatási szerződés közigazgatási cselekménynek minősül, így annak jogszerűsége a Kp. 4. § (1) bekezdése szerint közigazgatási jogvita tárgyát képezheti, amely a Kp. 5. § (1) bekezdése alapján közigazgatási bíróság hatáskörébe tartozik. A jogalany ekkor arra alapítja jogvédelmi igényét, hogy a közigazgatási szerződés vagy annak valamely rendelkezése jogsértő, magasabb rendű jogi normába ütközik, például semmisségi vagy megtámadhatósági ok miatt érvénytelen.[1] Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a támadott szerződés vagy szerződéses rendelkezés valóban jogsértő, akkor - ágazati jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a Kp. 94. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti jogkövetkezményeket alkalmazhatja, tehát a szerződést vagy annak rendelkezését megsemmisítheti vagy megváltoztathatja.
Másfelől lehetőség van a Kp. 38. § (1) bekezdés d)-e) pontjai szerinti marasztalási kereset benyújtására, amelynek keretén belül kérhető a közigazgatási szerződéses jogviszonyból eredő kötelezettség teljesítésére, valamint az azzal kapcsolatban okozott kár megtérítésére, sérelemdíj megfizetésére kötelezés. A bíróság ilyen esetben a Kp. 130. § (1) bekezdése szerinti marasztalási pert folytat le, amelyben a megtámadási per szabályait a XXIII. fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Ezt a lehetőséget a Kp. hatályos rendszerében már nem a közigazgatási jogvita fogalma teremti meg. Az Ejhet. ugyanis beiktatta a Kp. 5. § (5) bekezdését, amely egy külön rendelkezés, tehát nem a közigazgatási jogvita fogalmán keresztül nyitja meg a bírói utat a közigazgatási szerződések tekintetében. Álláspontunk szerint e szabály csak azon közigazgatási szerződéses jogviták tekintetében nyitja meg a közigazgatási bírói utat, amelyek a közigazgatási jogvita Kp. 4. § (1) bekezdésében található fogalmába nem illeszthetőek be, tehát amelyek esetében a jogvita tárgya nem a közigazgatási szerződés mint közigazgatási cselekmény jogszerűsége, hanem például a szerződés teljesítésével összefüggő igény érvényesítése.[2] A közigazgatási szerződésekkel kapcsolatos marasztalási perek pontosan ez utóbbi kategóriába tartoznak. Ebben az esetben ugyanis a jogalany arra alapítja jogvédelmi igényét, hogy a másik fél a szerződés teljesítése során követ el jogsértést, például megsérti a szerződés valamely rendelkezését nem, vagy hibásan teljesít, illetve jogsértésével kárt vagy személyiségi jogsérelmet okoz. E jogvédelmi igény tehát nem a szerződés vagy annak rendelkezése jogszerűségének vitatására, hanem a másik fél teljesítés körében tanúsított jogsértő magatartása következményeinek orvoslására irányul.[3] Ha a bíróság szerint a felperes keresete alapos,
- 322/323 -
akkor annak megfelelően marasztalja az alperest. A marasztalás lehetséges tartalmát az ágazati jogszabály vagy a Ptk. rendelkezései határozzák meg, azonban a Kp. 94. § (1) bekezdés c) és d) pontja kiegészítő jelleggel maga is meghatároz jogkövetkezményeket, mint például a szerződés teljesítésére vagy kártérítés fizetésére kötelezés.
A Kp. kérdéses 39. § (1) bekezdése szerint a keresetlevelet - ha törvény eltérően nem rendelkezik - a vitatott közigazgatási cselekmény közlésétől számított harminc napon belül kell benyújtani. Ha a közigazgatási cselekményt nem kell közölni, a keresetlevelet - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a cselekményről való tudomásszerzéstől számított 30 napon belül, de legkésőbb a cselekmény megvalósulásától számított egy éven belül kell benyújtani.
Nem vitás, hogy az első esetkörben, tehát a közigazgatási szerződés megtámadására irányuló kereset esetében alkalmazni kell a Kp. 39. § (1) bekezdése szerinti keresetindítási határidőt, az ugyanis egy közigazgatási cselekmény, a közigazgatási szerződés jogszerűségének vitatására irányul. A közigazgatási szerződést nem kell közölni a féllel, így annak megtámadására a 30 napos szubjektív, illetve 1 éves objektív határidő irányadó.
Ezzel szemben megítélésünk szerint a második esetkörbe tartozó, marasztalási jellegű jogvédelmi igényekre a Kp. 39. § (1) bekezdése szerinti keresetindítási határidő fogalmilag nem alkalmazható. A Kp. 39. §-a ugyanis konzekvensen a "vitatott közigazgatási cselekmény" fogalmát használja, amiből az következik, hogy ez a határidő csak azokra a perekre irányadó, amelyek tárgyát egy közigazgatási cselekmény jogszerűsége képezi, mint például a Kp. 38. § (1) bekezdés a) pontja alapján induló megtámadási perek. A marasztalási per nem egy közigazgatási cselekmény vitatására irányul, hanem egy közigazgatási jogviszonyból fakadó igény érvényesítésére. Erre utal az is, hogy a Kp. 134. § (3) bekezdése, amely a nem közigazgatási szerv ellen indított marasztalási perre határoz meg keresetindítási határidőt, szintén nem a közigazgatási cselekményről, hanem "a perben érvényesített igényt megalapozó tényről, körülményről" való tudomásszerzéstől rendeli számítani a határidőt. Egy közigazgatási szerződés teljesítésével kapcsolatos elszámolási vita körében például a felek nem a közigazgatási szerződés, hanem a másik fél közigazgatási szerződés alapján tanúsított magatartásának jogszerűségét vitatják, és erre alapítva érvényesítenek igényt.
Hasonlóképp, egy közszolgálati kártérítési igény érvényesítése esetén a vita tárgya nem a kinevezés mint közigazgatási cselekmény jogszerűsége, hanem az annak nyomán létrejött jogviszonyban a fél által tanúsított jogsértő magatartás és annak következményei. Kétségtelen, hogy a marasztalási jogvita alapjául szolgáló jogviszony egy közigazgatási cselekmény eredményeként jön létre, de a jogvita tárgya nem annak jogszerűsége, hanem a cselekmény nyomán létrejött tartós mellérendeltségi jogviszony teljesítése során felmerülő igény érvényesítése.[4]
A megtámadási és marasztalási igények eltérő természetére utal az Ejhet. említett módosítása is, amely a közigazgatási bírói út megnyitása kapcsán is különbséget tesz a két igény között. Abból ugyanis, hogy a jogalkotó nem a közigazgatási jogvita fogalmán keresztül, hanem a Kp. 5. § (5) bekezdésében foglalt külön szabállyal nyitja meg a bírói utat a közigazgatási szerződéses marasztalási jogviták tekintetében, arra lehet következtetni, hogy e jogviták tárgyát nem egy közigazgatási cselekmény jogszerűsége képezi a Kp. 4. § (1) bekezdése szerinti értelemben. Ha ezt elfogadjuk, akkor a marasztalási jogvitákra nem alkalmazható a Kp. 39. § (1) bekezdése sem, hiszen e szabály megfogalmazásánál fogva csak egy közigazgatási cselekmény vitatása esetén irányadó.
A Kúria azzal érvelt, hogy a Kp. 39. § (1) bekezdése azért irányadó a marasztalási perre is, mivel a közigazgatási cselekmény fogalma a közigazgatási szerződésen kívül magába foglalja a szerződés teljesítése körében a felek által kifejtett cselekményeket, magatartásokat is. A Kúria analógiaként arra hivatkozott, hogy egy megtámadási perben sem csak maga az egyedi döntés képezi a per tárgyát, hanem a közigazgatási szerv korábbi cselekvései, például a hatósági ellenőrzés is. Álláspontunk szerint a közigazgatási szerződés teljesítése körében, valamint a megtámadási perben vitatott közigazgatási cselekmény meghozatalát megelőzően megvalósított cselekvések között nem vonható ilyen párhuzam. A közigazgatási cselekmény megvalósítását (létrejöttét) szolgáló, a megvalósítást megelőzően tanúsított cselekvések, magatartások a Kp. dogmatikai rendszerében olyan járulékos közigazgatási cselekmények, amelyek beleolvadnak a később megszülető, támadott "érdemi" közigazgatási cselekménybe, így azok önálló peresítése a Kp. 4. § (4) bekezdés b) pontja alapján kizárt. Jó példa erre a hatósági ellenőrzés, amely aktustani szempontból tényleges cselekmény,[5] a Kp. rendszerében az érdemi döntésbe beolvadó járulékos cselekmény, amely az érdemi döntéssel szembeni megtámadási perben vitatható.
Ehhez képest a közigazgatási szerződés teljesítése körében tanúsított féli magatartások nem a közigazgatási szerződés mint cselekmény létrejöttét, megkötését szolgálják, hanem a már létrejött közigazgatási szerződés teljesítése során, utólag merülnek fel, így járulékos cselekménynek fogalmilag nem minősülhetnek. Az ezzel ellentétes álláspont bizonytalanná teszi a közigazgatási cselekmény fogalmi határait is, hiszen nem világos, hogy például egy kártérítési jogvita esetén mit kell közigazgatási cselekménynek tekinteni: a szerződésszegő maga-
- 323/324 -
tartást vagy a kár bekövetkeztét? Problémás az is, ha a szerződést a közigazgatási szervnek nem minősülő fél szegi meg, hiszen ő a Kp. 4. § (1) bekezdése szerint fogalmilag képtelen közigazgatási cselekmény megvalósítására.
A közigazgatási szerződések esetében is vannak járulékos cselekmények, hiszen azok létrejöttét is megelőzi egy szerződéskötési eljárás. Az ennek során a közigazgatási szerv által tanúsított magatartások, cselekvések járulékos cselekményként beleolvadhatnak a közigazgatási szerződésbe mint érdemi közigazgatási cselekménybe, így azok jogszerűségét a bíróság megtámadási kereset alapján vizsgálhatja.[6] A Kp. 94. § (1) bekezdés b) pontja szerint például semmis a szerződés, ha azt képviseleti joggal nem rendelkező személy írta alá, ennek megítéléséhez pedig a bíróságnak vizsgálnia kell a szerződéskötési eljárást. A Kúria által említett, egy egyedi döntés meghozatalát megelőző cselekvésekkel kapcsolatos analógia tehát fennáll, viszont nem a közigazgatási szerződés teljesítése során, hanem az annak megkötését megelőzően tanúsított féli cselekvések vonatkozásában. Ezeket megtámadási perekben lehet vitatni az érdemi cselekménnyel, azaz a szerződéssel együtt.
Végül utalunk arra, hogy a Kp. és ágazati törvények egyes marasztalási perekre valóban meghatároznak keresetindítási határidőket. A Kp. 134. § (3) bekezdése a közigazgatási szerv számára határoz meg a közigazgatási szervnek nem minősülő jogalannyal kötött közigazgatási szerződésből eredő marasztalási per megindítására 90 napos határidőt. Az Ákr. 93. § (4) bekezdése a hatósági szerződésekre, más törvények a közszolgálati jogvitákra tartalmaznak hasonló szabályokat. A közigazgatási szervek által kötött közigazgatási szerződésből fakadó marasztalási jogvitára azonban ilyen szabály - ismeretlen okból - sem a Kp.-ban, sem az ágazati törvényekben nem található. Önmagában ebből ugyanakkor álláspontunk szerint nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy az ilyen jogvitákra irányadónak kell tekinteni a Kp. 39. § (1) bekezdésében foglalt rövidebb keresetindítási határidőt, ezt ugyanis a fentiek szerint a nyelvtani és a rendszertani értelmezés sem támasztja alá.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az ilyen perek megindítására időbeli korlátok nélkül kerülhet sor. A közigazgatási szerződésekre ugyanis irányadóak a Ptk. rendelkezései is,[7] így a marasztalási igény érvényesítésének a polgári jogi elévülés speciális törvényi keresetindítási határidő hiányában is mindenképp időbeli gátját képezi. Álláspontunk szerint tehát a közigazgatási szervek által kötött közigazgatási szerződéssel kapcsolatos marasztalási per megindítására - ágazati törvény eltérő rendelkezése hiányában - az első- és másodfokú bíróság által is hivatkozott elévülési időn, és nem pedig a Kp. 39. § (1) bekezdésében foglalt határidőn belül van lehetőség.[8] ■
JEGYZETEK
[1] Erre lásd Nagy Marianna: A közszerződések érvénytelensége közigazgatási jogi aktustani nézőpontból. Jogtudományi Közlöny, 2024. (11), 510-518. DOI: https://doi.org/10.59851/jk.79.11.3
[2] Hasonlóan Barabás Gergely - F. Rozsnyai Krisztina: 5. § [Közigazgatási bírói út]. In: Barabás Gergely - F. Rozsnyai Krisztina - Kovács András György (szerk.): Nagykommentár a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvényhez. Budapest, Jogtár-formátumú kiadás, 2024. Ha az összes közigazgatási szerződéses jogvita a Kp. 5. § (5) bekezdése alapján tartozna közigazgatási bírói útra, mint ahogy azt a végzés állítja, akkor a Kp. 4. § (3) bekezdése feleslegesen minősítené a közigazgatási szerződést közigazgatási cselekménnyé, mivel e fogalomnak csak a közigazgatási jogvita körében van jelentősége.
[3] A kétféle jogvédelmi igény együttesen is jelentkezhet, például ha a fél a szerződés jogsértő rendelkezése folytán kárt szenved, lásd Istenes Attila - Petrovics Zoltán: 130. §. In: Barabás Gergely - F. Rozsnyai Krisztina - Kovács András György (szerk.): Nagykommentár a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvényhez. Budapest, Jogtár-formátumú kiadás, 2024. Ezesetben a két igény az eltérő eljárási rezsimek folytán külön perekben érvényesíthető azzal, hogy a megtámadási per a marasztalási per előkérdése.
[5] Madarász Tibor: A magyar államigazgatási jog alapjai. Budapest, Tankönyvkiadó, 1990. 306-307.
[6] Barabás Gergely: 4. §. In: Barabás Gergely - F. Rozsnyai Krisztina - Kovács András György (szerk.): Nagykommentár a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvényhez. Budapest, Jogtár-formátumú kiadás, 2024.
[7] Ennek levezetésére lásd Barabás Gergely: 94. §. In: Barabás Gergely - F. Rozsnyai Krisztina - Kovács András György (szerk.): Nagykommentár a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvényhez. Budapest, Jogtár-formátumú kiadás, 2024.; a Kp. 134-135. §-hoz fűzött miniszteri indokolás is erre utal.
[8] Ez vonatkozik a közigazgatási szerv és a nem közigazgatási szerv által kötött közigazgatási szerződésből fakadó jogvitára is, ha utóbbi indít pert, hiszen erre az esetre a Kp. 134. § (3) bekezdése nem irányadó.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.
Visszaugrás
