Napjaink nemzetközi jogának egyik legfontosabb jogforrása a nemzetközi szerződés, mely megfelelő politikai szándék esetén, észszerű időn belül, lényegében bármilyen legitim szabályozási cél elérésére alkalmas: rugalmassága, pontossága és gyorsasága okán akár a modern nemzetközi jog jelképének is vélhetnénk. Messze járnánk azonban az igazságtól. Ez az államközi kapcsolatok egyik legősibb szabályozó eszköze, melynek eredete a régmúlt homályába vész. Már az ókori-közel keleti térség első ismert megállapodásai is kifinomult szerződéskötési eljárások alkalmazásáról tanúskodnak, melyek néhány mozzanata egyes kortárs intézmények és gyakorlatok korai előképeinek tekinthető.
Korán felismerve a szerződések kínálta előnyöket, az ókori közel-keleti térség államai már a történelem hajnalán rendszeresen kötöttek megállapodásokat kapcsolataik szabályozása céljából.[1] Nemzedékeken átívelő áldozatos munkával az érintett humán-/bölcsészettudományok művelőinek legkevesebb hatvan szerződés szövegét sikerült megőrizniük és közzétenniük az időszámításunk előtti harmadik évezred második felétől az első évezred első feléig tartó kétezer éves időszakból. Közvetett források számtalan további megállapodásról tanúskodnak. Hangsúlyozandó azonban, hogy az előkerült bronzkori és vaskori szerződések állapota többnyire erősen töredékes, a földrajzi és a kronológiai eloszlásuk egyenetlen.[2] Ezek a körülmények nagyban megnehezítik az egyetemes érvényű következtetések levonását, ám korántsem mentenek fel az egyik legfontosabb nemzetközi jogforrás eredetének megismerésére és megértésére irányuló törekvés alól.
Nagy általánosságban kijelenthető, hogy az ókori közel-keleti szerződéseket két konstitutív elem alkotta: a szerződéses kötelék/rendelkezések és az istenekre/istenek előtt tett eskü.[3] Mivel a megállapodások tartalmát a szerződő felek politikai, gazdasági, biztonsági és egyéb megfontolásai határozták meg, a rendelkezésekből kibontakozó kép meglehetősen sokszínű. Ennek ellenére az államközi kapcsolatok néhány kérdését, például a szökött alattvalók kiadását, figyelemre méltó gyakorisággal szabályozták, ami talán a megszilárdult szokás hiányával
- 545/546 -
magyarázható.[4] Bármilyen tartalommal is ruházták fel, a megállapodás teljesítésére a szerződő felek esküvel tettek ígéretet, aminél erősebb köteléket más cselekmény aligha teremthetett. Ez az ünnepélyes aktus a szerződés létfontosságú elemeként számos hatással járt: az istenekre/istenek előtt tett eskü eredményezte a szerződés kötelező hatályának elismerését, a szerződés isteni oltalom alá helyezését és sérthetetlenségét, a szerződési biztosítékként szolgáló feltételes átkok és áldások működését és a szerződés hatálybalépését. Mindezek következtében az eskünél felhívott istenek és istennők egyszerre lettek a szerződés tanúi és oltalmazói.[5] Nagy jelentőséggel bírtak a szerződéskötés során az esküt kísérő, gyakran a szimpatikus vagy imitatív mágia elemeit is felvonultató rituális cselekmények.
Ez a két konstitutív elem a korabeli szerződések megnevezéseiben is tetten érhető. Minthogy az ókori közel-keleti nyelvekben nem alakult ki általános és egységes szakmai terminológia, a szerződés mint fogalom és tárgy leírására többféle megnevezést használtak, előszeretettel alkalmazva a metonímia/szinekdoché ábrázoló eszközét. Néhány ősi megnevezés, például az akkád nyelvű "rikiltu" (kötelék, ~szerződés), "riksu/rikistu/rikiltu u māmītu" (kötelék és eskü), "tuppi riksi/tuppu (ša) rikilti" (kötelék táblája) vagy "tuppu ša rikilti u ša māmīti" (kötelék és eskü táblája) kifejezés, alkalmasint érzékletesebben ragadta meg a szerződés lényegét, mint a napjainkban használatos szavak túlnyomó többsége, melyek etimológiája és szemantikai gazdagsága ráadásul egyre kevésbé ismert a használók előtt. Megfigyelhető továbbá, hogy a különböző források sokszor a meghatározó tartalmi elemek útján hivatkoztak a szerződésekre. Ennek megfelelően például a következő akkád nyelvű kifejezések, a szövegkörnyezet függvényében, akár egy megállapodásra is utalhattak: "salāmu/šulmu" (béke), "tābūtu/tūbtu" (barátság), "ahhūtu" (testvériség) és "ardūtu/wardūtu" (szolgaság, alávetettség).[6]
Hagyományosan az ókori közel-keleti szerződések két nagy csoportra oszthatók: paritásos szerződések és nem paritásos szerződések. Ez utóbbiakat a szakirodalom többnyire a "vazallusi szerződés", a "szuverenitási szerződés" vagy az "alávetési szerződés" néven említi, és a mennyiségük messze meghaladja a paritásos szerződésekét. Mint látható, a csoportosítás a szerződő felek relatív politikai státuszán alapul. Egyenlő szerződő felek paritásos szerződéseket, egyenlőtlen szerződő felek nem paritásos szerződéseket kötöttek.[7] Mindkét csoport kapcsán elmondható, hogy a szerződések általában az uralkodók között jöttek létre. Egyes nézetek szerint ezért nem tekinthetők tényleges államközi szerződéseknek, sokkal inkább a magánjogi megállapodásokhoz álltak közelebb.[8] Elvétve fordult elő, hogy szerződő félként nem egy uralkodó, hanem egy állami entitás szerepelt a szövegben. Más szerződések arról tanúskodnak, hogy a politikai és a társadalmi szerveződés alacsonyabb fokán álló népek szintén rendelkeztek szerződéskötési képességgel. Érdekesség továbbá, hogy a korabeli meggyőződés szerint az istenek is köthettek megállapodásokat: egyaránt szerződéses kapcsolatra léphettek más istenekkel, uralkodókkal, népekkel és egyénekkel.[9] Ennek tökéletes kifejeződését a bibliai szövetségekben ("berît") találjuk meg, melyek sokrétű tudományos vizsgálata már régóta szorosan összefonódik az ókori közel-keleti szerződések kutatásával.[10]
Multilateralizmus a történelem hajnalán még nem létezett, az államközi kapcsolatok ápolása és szabályozása az unilateralizmus és a bilateralizmus keretében történt.[11] Ebből kifolyólag az ókori közel-keleti szerződéseket a bilateralizmus jellemezte.[12] Megfelelő szerződéskötési technikák alkalmazásával azonban már ekkor is biztosítani lehetett, hogy kettőnél több szereplőre hasonló rendelkezések vonatkozzanak. Erre a legkézenfekvőbb megoldást a szükséges számú kétoldalú szerződés kidolgozása és megkötése kínálta. Noha olyan megállapodásokkal is találkozhatunk, melyek szemlátomást több mint két szereplő kapcsolatát szabályozták, alaposan megvizsgálva őket nyilvánvalóvá válik, hogy lényegében ezek is kétoldalú szerződéseknek tekintendők. Mindössze két szer-
- 546/547 -
ződési pólussal rendelkeztek, és a pólusok egyikén több szereplő helyezkedett el.
Formailag szóban és írásban is létrejöhettek szerződések. Kétségtelen, hogy az írásbeliség sok szempontból előnyösebb lehetett a szerződő felek számára, ám a két szerződési forma alkalmazásának egymáshoz viszonyított aránya kapcsán legfeljebb találgatásokba bocsátkozhatunk. Egyes nézetek szerint az időszámításunk előtti második évezred közepéig a szerződéseket alapesetben szóban kötötték, és csak szükség esetén folyamodtak az írásbeliséghez.[13] Ennek minden kétséget kizáró bizonyítása nyilvánvaló korlátokba ütközik. Bárhogyan is történt, az írásbeli szerződések túlnyomó többségének szövegét táblák őrizték meg az utókornak. Magukat a táblákat tipikusan agyagból készítették, a fontosabb szerződéseknél nagy értékű fémeket, ezüstöt, bronzot és vasat is használtak. (Eleinte a kizárólag meteoritokból kinyerhető vas ritka és értékes alapanyagnak számított.) Kevésbé tartós anyagok használata esetén ezek a megállapodások alighanem a feledés homályába merültek volna. A táblák eredeti példányait hagyományosan az istenek templomaiban helyezték letétbe, az előzetes tervezeteket és az archiválási céllal készített másolatokat levéltárakban őrizték. Számos táblán pecsétet is találunk, ám a releváns gyakorlat még tisztázásra szorul. Ha bármely megfontolásból tanácsosnak tűnt, a szerződések szövegét akár kősztéléken vagy épületek falán is megörökítették.[14] Nyelvi sokszínűségük és töredékességük miatt az előkerült szövegek átbetűzése, átírása és lefordítása olykor komoly kihívásokkal szembesítette és szembesíti az ókori közel-keleti nyelvek kutatóit. Mennyiségileg a legtöbb szerződés akkádul, az időszámításuk előtti második évezred diplomáciai nyelvén maradt ránk. Hettita nyelven is számos szöveget tanulmányozhatunk. Elsődleges forrásaink gyűjteményét arámi, eblai, egyiptomi, elámi és talán ugariti nyelvű szövegek egészítik ki. A legkorábbi ismert megállapodás rendkívüli részletességű narratíváját egy sumer nyelvű uralkodói feliraton, a híres Keselyű-sztélén találták meg. Néhány korabeli szerződés két nyelvi változatban is olvasható.[15]
Megjegyzendő, hogy az ókori közel-keleti szerződések tudományos vizsgálata során érdekes elhatárolási nehézségekkel kell szembenézni, melyek egyebek mellett az előkerült szövegek töredékességére, az esetleg felmerülő nyelvi kihívásokra, az állam, a közhatalom és az uralkodó azonosítására és az uralkodó irányában fennálló külső és belső kötelezettségek közötti határok elmosódására vezethetők vissza.[16] Egyes szövegekről nehéz megállapítani, hogy egy szerződés eredeti példányaként, előzetes tervezetként, archivált másolatként, kapcsolódó okmányként, királyi adományként, uralkodói rendeletként vagy hűségesküként keletkeztek-e.[17] Előfordul továbbá, hogy egyes megnevezések egyaránt utalhatnak államközi szerződésekre és államközi szerződéseknek nem minősülő okmányokra: például az óbabiloni korban a "ṣimdatum" utasítást, rendeletet és szerződést, a hettita birodalomban az "išhiul-" (kötelék) szerződést és belső utasítást, az újasszír birodalomban az "adê" szerződést és hűségesküt is jelenthetett.[18] Körültekintésre int továbbá, hogy a különböző "adê" megnevezésű okmányok nemcsak a nevükben, hanem a szerkezetükben is rokonságot mutattak. Nem meglepő tehát, hogy a szakirodalom rendre egy lapon tárgyalja az előkelők és alattvalók lojalitását biztosítani hivatott újasszír belső szerződéseket vagy hűségpaktumokat és az államközi kapcsolatok szabályozása céljából kötött megállapodásokat.
Meglehetősen korlátozott a tudásunk az időszámításunk előtti harmadik évezred második felében alkalmazott szerződéskötési eljárásokat illetően, ami leginkább az elsődleges források szórványosságával, töredékességével és nyelvi kihívásokkal magyarázható. Ennek megfelelően mindössze néhány általános megállapítás tehető. Noha ebben nincs teljes egyetértés, a bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy az ókori közel-keleti térséget benépesítő városállamok már a kora bronzkorban részletesen kidolgozott szerződéskötési eljárásokat alkalmaztak, melyek közös eredője és kialakulása a régmúlt homályába vész.[19] Ezek az eljárások már ekkor magukban foglalták
- 547/548 -
az istenekre/istenek előtt tett esküt, a szerződési biztosítékként szolgáló átkokat, és az aktust kísérő ünnepélyes vagy rituális cselekmények végrehajtását.[20] Hogy kiküszöböljék a vallási különbségeket és a lehető legnagyobb mértékben biztosítsák a megállapodás tiszteletben tartását, a szerződő felek szükség esetén mindkettőjük istenei és istennői előtt letették az esküt. Ez a korabeli politeista vallásokban magától értetődőnek számított.[21] Mindkét szerződő fél isteneit a szobraik vagy a jelképeik képviselték az eljárás során, az esküt kísérő cselekményekhez különböző kultikus jelentőségű tárgyakat, állatokat és/vagy anyagokat használtak. Nem maradhatott el és később is folytatódott, a szerződéses kapcsolat kvázi megerősítéseként, az értékes ajándékok cseréje.
Mindezt a mezopotámiai irodalmi hagyomány is megerősíti. Etana, Kis királya történetében a sas és a kígyó hasonló eljárás útján kötött szerződést. Bár a népszerű eposzt későbbi szövegekből ismerjük, gyökerei a tárgyalt korszakba nyúlnak vissza:
A sas hallatta hangját, és így szólt a kígyóhoz,
"Jöjj, legyünk barátok,
Legyünk bajtársak, te és én." [...]
Samas, a harcos jelenlétében esküt tettek,
"Bárki, aki átlépi a Samas által szabott határt,
Samas a bakó kezeire adja, hogy baja essék.
Bárki, aki átlépi a Samas által szabott határt,
Tartsa tőle távol hágóját a hegy,
Tartson egyenesen felé a portyázó fegyver,
Buktassák fel őt és ejtsék őt csapdába a hurkok,
(melyekre) Samasnak az esküt (tette)!"
Mikor letették az esküt [Samas hálójá]ra [?],
Felálltak [?] és felmentek a hegyen.[22]
Kétségkívül az Eannatum lagasi uralkodó és Enakalli (?) ummai uralkodó szerződésének (kb. i. e. 25. század) előzményeiről, tartalmáról és megkötéséről tudósító Keselyű-sztélé tekinthető a kora bronzkor legbeszédesebb forrásának. Forráskritikai szempontból nem hagyható figyelmen kívül, hogy a területi vitában álló két sumer városállam[23] vezetőjének szerződését egy lagasi uralkodói feliratról ismerjük, ám a megkötés leírásának hitelességét ez a körülmény talán kevésbé érinti. Magát a szerződést az ummai uralkodó által tett eskük, a saját városára mondott átkok, a lagasi uralkodó által végrehajtott rituális cselekmények és a lagasi uralkodó által a másik szerződő félre mondott újabb átkok sorozata útján kötötték meg:
"Eannatum Enlil isten hatalmas harci hálóját adta Gis[a] (Umm[a]) vezérének, hogy arra tegyen neki esküt. Gisa (Umma) vezére megesküdött Eannatumnak: »Enlil isten, az ég és a föld királyának életére! [...] [Ha ezt bármikor megsértem, Enlilnek, az ég és a föld királyának hatalmas harci hálója, melyre az esküt tettem, hulljon Gisára (Ummára)!«] [Bizony Eannatum nagyon okos volt, és két galamb szemét korommal festette ki, és fejüket cédrus(gyantával) kente meg.] [Eleresztette őket Enlilhez, az ég és a föld királyához, a Nippurban lévő Ékurba (?).] [»Azután, amit kijelent]ett és megismételt [az uramnak, Enlil istennek], ha Gisában (Ummában) bármely vezér visszakozik a megállapodástól, ha ellenzi vagy vitatja a megállapodást, ha bármikor megsérti ezt a megállapodást, Enlil hatalmas harci hálója, melyre az esküt tette, hulljon Gisára (Ummára)!«"[24]
Ninhurszag, Enki, Szín, Utu és Ninki istenek előtt, néhány kisebb eltéréstől eltekintve, ugyanezt az eljárást követték: Utunál például áldozati bikákról is említést tettek.[25] Ez az ismétlődő szerkezet a sumer irodalom kedvelt és hatásos eszköze volt. Nagy hangsúlyt kölcsönzött a mondanivalónak, növelte az ünnepélyességét és elősegítette annak emlékezetbe idézését.[26] Könnyen lehetséges, hogy a lagasi uralkodó is esküt tett, ám a Keselyű-sztélén csak a legyőzött ummai uralkodó fogadalma olvasható.[27] Mintegy két évszázaddal később, Narám-Szín akkád király és egy elámi uralkodó szerződése (kb. i. e. 23. század) nagyjából hasonló mintát követett. Minden szerkezeti egységet ismétlődő eskük vezettek be, melyekhez helyenként áldások is kapcsolódtak. Egyes nézetek szerint a történelem első birodalmának negyedik királyaként és az első mezopotámiai istenkirályként számon tartott akkád uralkodó a hajdani sumer szerződéskötési eljárás erősen leegyszerűsített változatának alkalmazásával köthette meg a megállapodást,[28] melynek helyes kategorizálása kapcsán megoszlanak a vélemények.
- 548/549 -
Ebla levéltárának szerződési és egyéb dokumentumai az ókori közel-keleti térség nyugati részének hagyományaiba nyújtanak bepillantást. Ebla és Abarszal (?) szerződése (kb. i. e. 24-23. század), a gyűjtemény egyik leghíresebb táblája, a későbbi törvénykönyveket idéző alapossággal szabályozza a különböző életviszonyokat, ám a szerződéskötési eljárásról kevés érdemi részletet tartalmaz. Mindössze annyit tudunk meg, hogy a terjedelmes megállapodást az istenekre/istenek előtt tett esküvel kötötték meg, a tiszteletben tartását átkokkal biztosították, és a megkötését kísérő rituális cselekményekhez olajat használhattak.[29] Helyes kategorizálása kapcsán szintén megoszlanak a vélemények. Más szövegek ugyancsak az olaj központi szerepét jelzik a szerződések megkötésénél, sőt a szerződés egyik megnevezéseként feltűnik az "olaj felajánlásának táblája" ("dub nídba ì-giš") kifejezés is.[30] Mindezen cselekményeket áldozati állatok, ünnepélyes étkezések, vallási felvonulások és értékes ajándékok tették teljessé; az események során használt állatok hagyományosan ökrök, birkák és kecskék voltak. Egy erősen töredékes szöveg végén talán a közreműködő követek vagy emberi tanúk neve olvasható, ami újabb adalékkal szolgál a szerződéskötési eljárás részleteinek megismeréséhez.[31] Emberi tanúk ritkán szerepeltek az államközi szerződésekben, alkalmazásuk a magánjogi megállapodások szokásos kelléke volt.
Nagy hangsúlyt fektettek a helyszín megválasztására is. Bár Eannatum és Enakalli (?) szerződésének keletkezési helyét illetően a Keselyű-sztélé nem nyújt eligazítást, az eseményre a feltételezések szerint a győztes városállam központjában került sor, a hírét pedig a szétküldött galambok a határokon túl található szentélyekbe is elvitték.[32] Ebla az alávetett államokat érintő szerződéseket a fővárosban vagy a környékén, míg a térség többi hatalmát érintő szerződéseket más helyszíneken, Mariban vagy Tuttulban, Dagan szentélyében kötötte meg.[33] Megjegyzendő, hogy mindhárom példaként említett kora bronzkori szerződésről elképzelhetőnek tartják, hogy a szerződő felek jogainak és kötelezettségeinek egyenlőtlenségétől függetlenül paritásos szerződések voltak, és a látszólag fölérendelt helyzetben lévő szerződő felet terhelő kötelezettségeket tartalmazó táblák még nem kerültek elő. Ha ez az elképzelés helyesnek bizonyulna, a következő korszak egyik legfontosabb szerződéskötési eljárásának előzményével állnánk szemben.
Nagy mennyiségű elsődleges és közvetett forrás segíti az időszámításunk előtti második évezred első felében alkalmazott szerződéskötési eljárások megismerését, melyek számos korabeli település, köztük Mári, Sehna/Subat-Enlil, Karana/Kattara és Kanis feltárásának köszönhetően kerültek elő. Noha néhány fontos kérdésben a tudásunk még hézagos, a kora bronzkorhoz képest egyértelműen szélesebb körű és megalapozottabb. Ezeket az évszázadokat a középhatalmak és alávetett entitásaik szövevényes kapcsolatai határozták meg: "Nincs olyan király, aki egyedül (igazán) hatalmas lenne! 10 (vagy) 15 király követi Hammurapit, Babilon királyát, ugyanennyi Rím-Színt, Larsza királyát, ugyanennyi Ibal-pí-Élt, Esnunna királyát, ugyanennyi Amut-pí-Élt, Qatna királyát; 20 király követi Jarim-Limet, Jamhad királyát."[34]
Forrásaink tanulmányozása többféle szerződéskötési eljárásról tanúskodik. Elsőként a szakirodalomban "standard/alapvető eljárásnak" is nevezett módszerről kell említést tenni, melyet minden bizonnyal a szóbeli szerződések megkötésénél alkalmaztak. Ez a relatíve egyszerű eljárás a követek útján való kezdeményezésből, a szerződő felek személyes találkozásából, a szerződéses kötelezettségek megtárgyalásából, a szerződéses kötelezettségek/követelések kölcsönös közléséből, egy állat feláldozásából, az istenekre/istenek előtt tett esküből, a szertartásos ivásból és az ajándékok cseréjéből állt. Hagyományosan egy szamarat áldoztak fel, melynek vére a szerződéses kötelék keletkezését és komolyságát ábrázolta.[35] Ekkor a szamár megítélése még mentes volt a negatív konnotációktól, és kifejezetten nagyra értékelték ezt az állatot. Egy korabeli levélből tudjuk, hogy amikor a szerződő felek egy kölyökkutyát és egy madarat vagy kecskét (?) kívántak leölni, a mári király jelen lévő követe ezt elfogadhatatlannak találta, és egy nőstény szamár csikójának feláldozását követelte.[36]
Egy másik levél az eljárás részleteiről is tudósít. Atamrum andarigi király és Askur-Addu karanai király szerződésének (i.e. 18. század) megkötéséről ezt olvashatjuk:
"Uramnak mondom! Szolgád, Jaszim-Él (szól): »A harmadik napon azután, hogy beléptünk Andarigba, Atamrum elküldte szolgáját, Hittipanumot Askur-Adduhoz
- 549/550 -
(szólván): "Jöjj és találkozzunk Szidkumban!" [...] Szidkumban mind összegyűltek és elkezdtek beszélni a közöttük lévő ügyekről és [...] Miután előhozatták egymással dolgaikat és 'megkötötték a kötelékeket', leölték a csődört. A testvér szent 'esküt' 'mondatott a testvérrel', és leültek inni. Miután társultak és 'ittak', a testvér ajándékot hozott a testvérnek, és Askur-Addu visszatért a földjére. És Atamrum visszatért 'Andarig' belsejébe. [...]«"[37]
Mindez a szerződő felek kísérőinek és egyes harmadik államok követeinek közreműködésével zajlott. Nem paritásos szerződéseknél szintén elvárás volt az alávetett uralkodó személyes jelenléte.[38]
Más megállapodásokat a szakirodalomban "hosszú távú eljárásnak" is nevezett módszerrel, követek útján és írásos formában kötöttek meg. Elsősorban a nagy hatalmú és a távoli uralkodók folyamodtak ehhez a körülményes eljáráshoz, mely két lépésben hozta létre a szerződéses kapcsolatot, és párhuzamos egyoldalú okmányokon alapult. Ezeket az okmányokat mindkét szerződő fél a másik szerződő fél részére állította ki, és azokban a másik szerződő fél kötelezettségeit rögzítette. Minthogy az eljárás két lépésből állt, a megállapodást összesen négy okmány alkotta.[39] Először a "kis táblák" ("tuppum ṣehrum") cseréjére került sor. Ezek a néhány istent tanúként szólító, a szerződéses kötelezettségeket tömören összefoglaló és az átkokat mellőző kompakt okmányok a szerződés kezdeményezésének vagy tervezetének tekinthetők. Egyetértését a másik szerződő fél a torok megérintésével juttatta kifejezésre, ami alighanem a kötelezettségek megsértésének baljós következményeire utalt. Ebből kifolyólag a "kis táblák" a "torok megérintésének táblája" ("tuppi lipit napištim") néven is ismertek. Ezt az aktust nem paritásos szerződések megkötésénél is alkalmazhatták.[40] Miután követek útján kidolgozták a részleteket, megérett az idő az istenek sokaságát tanúként szólító, a szerződéses kötelezettségeket részletesen kibontó és a szerződési biztosítékként szolgáló átkokat is tartalmazó "nagy táblák" ("tuppum rabűm") cseréjére. Megállapodásuk teljesítését a szerződő felek az istenekre/istenek előtt tett esküvel ígérték meg, ezért a "nagy táblák" megnevezéseként az "isten életére tett eskü táblája" ("tuppi nīš ilim") kifejezéssel is találkozhatunk.[41] Zimri-Lim mári király és Hammurapi babiloni király szerződéséről (i. e. 18. század) például egy "kis tábla", II. Ibal-pí-Él esnunnai király és Zimri-Lim mári király szerződéséről (i. e. 18. század) egy "nagy tábla" tanúskodik.
Hammurapi babiloni király és Szilli-Szín esnunnai király szerződésének (i. e. 18. század) megkötéséről egy levél tudósít, melyből az egész eljárásról képet kapunk. Esnunna királya követeket küldött a babiloni királyhoz. Hammurapi a következő napon hallgatta meg őket, a harmadik napon adott nekik választ, majd utasításokkal látta el és útnak indította követeit a másik uralkodóhoz. Hogy ezt követően mi történt, arról a levélben ezt olvashatjuk:
"[Uramnak mondom! Szolgád] Jarim-Addu (szól): »[...] Kezeikbe vették [a kis táblát]. [Az esnunnaival] el fogják köteleztetni magát [azzal] a táblával egyezően. [...] jönni fog, és 'Hammurapi' 'el' fogja 'kötelezni magát' itt. Miután ő (az esnunnai) 'elkötelezte magát' a 'kis' táblával egyezően, Hammurapi [el fog küldeni] egy nagy táblát, a [szerződési] táblát, az 'esnunnainak'. Az esnunnaival szent esküt fog mondatni. [Az esnunnai] 'el' fog 'indítani' egy nagy táblát, a 'szerződési' táblát, Hammurapinak. Kötelékeket fognak 'létesíteni' maguk között. [...]«"[42]
Mindkét szerződő fél isteneit a szobraik vagy a jelképeik képviselték az eljárás során, melynek megfelelő időben történő szabályos végrehajtását a másik szerződő fél követeinek jelenléte és közreműködése biztosította.
Előnyei mellett azonban az eljárás kockázatokkal is járt. Mivel párhuzamos egyoldalú okmányokon alapult, a kicserélt táblák szövegében könnyen előfordulhattak a rendelkezéseket érdemben érintő, szándékosan vagy véletlenül előidézett, kisebb vagy nagyobb eltérések. Nehézségek származhattak abból is, hogy az eljárás lényegi sajátosságai miatt a szükséges cselekmények végrehajtása nyomán a szerződés kötelező hatálya a másik szerződő fél hasonló cselekményétől függetlenül elismerést nyert és beállt. Egyes nézetek szerint a párhuzamos egyoldalú okmányok alkalmazása szerződésszegés esetén kizárta a szerződésből folyó jogok és kötelezettségek kölcsönösségére és az inadimplenti non est adimplendum elvének előképére való hivatkozást is.[43] Zimri-Lim mári királynak ez bizonyíthatóan gondot okozott. Hammurapi udvarába küldött követei egy levélben arra figyelmeztették, hogy a babiloni király halogatja a torok megérintését, ezért a babiloni követekre hallgatva, semmi esetre se hajtsa végre ezt az aktust, amíg ők maguk haza nem térnek és nem tájékoztatják a helyzetről. Ebből a levélből az is kiderül, hogy nagy hangsúlyt fektettek a kedvező időpont megválasztására, ugyanis a babiloni király valamilyen kedve-
- 550/551 -
zőtlen jelenségre hivatkozással halogatta a torok megérintését.[44]
Megjegyzendő, hogy a különböző táblák szerepe és jelentősége még nem tisztázott. Hasonlóképpen tisztázásra vár a rituális cselekmények számos részlete is, különös tekintettel a vér szerepére, melyet a feltételezések szerint mindkét eljárásnál használtak. Ezeket a feltételezéseket erősíti a szerződéses kapcsolat vérségi kötelékként való gyakori ábrázolása is. Ha a kérdéses feltételezések helyesnek bizonyulnak, a két tárgyalt módszer strukturálisan közelebb állt egymáshoz, mint azt korábban gondolták.[45]
Néhány megállapodás arra enged következtetni, hogy a középső bronzkorban más szerződéskötési eljárásokat is követtek.[46] Nyilvánvaló szerkezeti, szövegezési és egyéb különbségeik ellenére, ezek közé sorolhatók az óasszír kereskedelmi kolóniák ("kārum") jogállását szabályozó szerződések (kb. i. e. 20-19. század), Sadlas és Nerebtum szerződése (i. e. 19. század), és Abba-AN jamhadi/halapi (aleppói) uralkodó és Jarim-Lim alalahi uralkodó szerződése (i. e. 18. század). Noha keletkezésük folyamata az előkerült szövegek alapján nem rekonstruálható, a tanulmányozásuk nyomán kibontakozó kép közvetve a korábban tárgyalt két módszertől eltérő szerződéskötési eljárások alkalmazására utal. Különösen erős ez a gyanú akkor, amikor mindkét szerződő fél jogait és kötelezettségeit tartalmazó szövegekkel találkozunk. Némelyik megállapodás érdekes részleteket árul el a megkötésről is. Egy óasszír kereskedelmi szerződés megkötésénél az asszír istenekre, a földre vagy az alvilágra (?) és az ősök szellemére tett esküt a kéz felemelésével, egy asztallal és egy székkel vagy trónnal (?), valamint egy pohár megtöltésével és kiöntésével végrehajtott rituális cselekmények kísérték. Ezek a cselekmények a szerződés tanúinak és oltalmazóinak felajánlott italáldozatként, jelképes ünnepélyes étkezésként és/vagy a vér kiontását kilátásba helyező átkok ábrázolásaként is értelmezhetők.[47] Nemzedékekkel később, a jamhadi/halapi uralkodó esküjét egy bárány feláldozása kísérte, míg testvére és vazallusa emberi tanúk közreműködésével tett ígéretet a megállapodás teljesítésére. Nevüket a szerződés megőrizte az utókornak.[48]
Kétségkívül az időszámításunk előtti második évezred második fele az ókori közel-keleti térség történelmének egyik legérdekesebb időszaka. Ezeket az évszázadokat a nagyhatalmak és alávetett entitásaik együttműködése és versengése határozta meg. Élénk kapcsolataik alakításában és ápolásában, a folyamatos követi tevékenység mellett, a szerződéseknek is komoly szerep jutott.[49] Elsődleges forrásaink nagyrészt ekkortájt keletkeztek. Néhány kivételtől eltekintve azonban ezek a források hettita uralkodók szerződései, melyek szövege a hattuszaszi kancellária alaposságának köszönhetően maradt ránk. Nagy mennyiségű közvetett forrás is segíti a tájékozódást, melyek több értékes darabja az "amarnai levelek" néven ismert egyiptomi archívumból került elő.[50]
Forrásaink lényeges változást mutatnak a szerződéskötési eljárások terén. Egy késő bronzkori paritásos szerződés megkötésének menete a következőképpen rekonstruálható: Miután követek útján sor került a megállapodás kezdeményezésére, előkészítésére és tartalmának egyeztetésére, mindkét szerződő fél elkészítette a saját változatát, esküt tett annak tiszteletben tartására az istenekre/istenek előtt, majd megküldte a táblát a másik szerződő félnek. Mivel ezek a megállapodások mindkét szerződő fél jogait és kötelezettségeit tartalmazták, a középső bronzkor párhuzamos egyoldalú okmányokon alapuló szerződéskötési eljárásának legtöbb hátrányát kiküszöbölték, bár a két változat közötti eltéréseket nem lehetett teljesen kizárni.[51] Úgy tűnik, hogy az államok rugalmasan kezelték a reciprocitást, és a két változat teljes szövegszerű azonosságát nem tekintették alapvető követelménynek. Egyes nézetek szerint a szerződő felek nem a saját változatukra, hanem a másik szerződő fél által megküldött változatra tettek esküt.[52] Egy korabeli levél mégis az elsőként említett megoldást valószínűsíti:
"Így szól Uszermaatré Szetepenré, Nagykirály, [Egyiptom Királya], a Napisten fia, Ramszesz, Amon Kedveltje: Szólj Kupanta-Kuruntának, Mira földje királyának: [...] Az eskü írott változata, melyet [én] a Nagykirálynak,
-551/552 -
Hatti Királyának, a testvéremnek [tettem], [a Viharisten] lábaihoz és a Nagy istenek elé lett helyezve. Ők [az eskü szavainak] tanúi. És az eskü írott változata, melyet a Nagykirály, [Hatti Királya, a testvérem] nekem tett, a [héliopoliszi] Napisten lábaihoz és a Nagy istenek elé [lett helyezve]. Ők [az eskü] szavainak tanúi."[53]
Ez a levél az ókori közel-keleti történelem talán leghíresebb megállapodására, II. Ramszesz egyiptomi fáraó és III. Hattuszilisz hettita király szerződésére (i. e. 13. század) utalt, melynek hettita változatát a karnaki és a thébai templomok falára vésett, önkényes kiegészítésektől, propagandisztikus torzításoktól és egyéb hibáktól sem mentes, hieroglif írással készült fordításból ismerjük.[54] Mindazonáltal az egyiptomi szöveg megőrizte számunkra a megkötés körülményeit, a közreműködő követek nevét, a szerződés ezüsttáblájának leírását és a szerződéskötés során tett esküt is: "Ami ezeket a szavait illeti a rendeletnek, [melyet] Hatti Nagy Fejedelme [alkotott] Ramszesz [Meriamonnal], [Egyiptom] nagy uralkodójával írásban, ezen az ezüsttáblán - ami ezeket a szavakat illeti, Hatti földjének férfi istenei és női istenei ezer istene, Egyiptom földjének férfi istenei és női istenei ezer istenével együtt vannak velem tanúként ezeket a szavakat [hallván]: [...]."[55]
Ezt a szövegrészletet a tanúként felhívott istenek, istennők és deifikált természeti képződmények és jelenségek hosszú felsorolása követte. Idrimi alalahi király és Pillijasz kizzuvatnai király szerződéséből (i. e. 15. század) azt is megtudhatjuk, hogy akár alacsonyabb rangú uralkodók is köthettek paritásos szerződéseket, melynek létrejöttéhez és hatálybalépéséhez alkalmasint a szuverén engedélyére vagy jóváhagyására is szükség volt. Ezt a megállapodást például a mitanni királynak is jóvá kellett hagynia: "Bármelyik napon, amikor Parattarna letette az istenek esküjét Idrimivel, akkor attól a naptól a szökevényt vissza határoztatik adni."[56] Fordított esetben az alárendelt fél egyetértésére valószínűleg nem volt szükség. II. Ramszesz és III. Hattuszilisz szerződésének egyiptomi változata, a megállapodáson kívüli harmadik szereplőként, alighanem a hettita király egyik vazallusára is kötelezettségeket rótt.[57] Erről a korszakról is elmondható, hogy mindkét szerződő fél isteneit és istennőit a szobraik vagy a jelképeik képviselték az eljárás során, melynek szabályos végrehajtását a másik szerződő fél követeinek jelenléte és közreműködése biztosította.
Nem paritásos szerződéseknél, sajátos jellegükből adódóan, némiképp eltérő eljárást követtek. Ezek a megállapodások egy változatban készültek, és tartalmukat a szuverén egyoldalúan állapította meg. Figyelemre méltó a hettita vazallusi szerződések nagyfokú szerkezeti következetessége.[58] Elkészültét követően a szöveget az alávetett fél rendelkezésére bocsátották, aki a megállapodás teljesítésére az istenekre/istenek előtt tett esküvel tett ígéretet.[59] A szuverén követeléseinek hangneme, az atyáskodástól a nyers kioktatáson át a nyílt fenyegetésig terjedő tartományban, a szerződő felek kapcsolatához és a körülményekhez igazodott. Kiváló példa erre I. Szuppiluliumasz hettita király és Hukkana hajaszai vezető szerződése (i. e. 14. század):
"Így szól a Fenségem, Szuppiluliumasz, Hatti Királya: Felemeltelek most téged, Hukkana, egy alantas kutyát, és jól bántam veled. Hattuszaszban megkülönböztettelek téged Hajasza emberei között és neked adtam húgomat a házasságban. [...] És ha mindig jól viseltetsz és jótékonyan védelmezed a Fenségemet, akkor én, a Fenségem, később kedvezően fogok cselekedni a fiaid kapcsán, és a fiam jótékonyan fogja védelmezni a fiaidat. Én, a Fenségem, meg foglak védelmezni. Ezeket a szavakat most eskü alá helyeztem neked, és most meghívtuk az Ezer isteneket, hogy gyűljenek össze ez ügyben. [...] - ők [lesznek tanúk]."[60]
Ugyanebben a szerződésben a hettita király, a szerződési biztosítékként szolgáló átkoktól függetlenül, egyenesen kivégzéssel fenyegette meg az alávetett felet, ha az nem hajlandó változtatni a hettiták számára elfogadhatatlan szexuális szokásain.[61] Nincs teljes egyetértés abban, hogy a nem paritásos szerződések megkötése során a szuverén tett-e esküt. Egyes nézetek szerint a szerződés egyenlőtlen jellege miatt erre nem került sor, aminek alátámasztására II. Muvatallisz hettita király és Alakszandusz viluszai király (i. e. 13. század) szerződését szokás idézni: "Ezek a szavak semmi esetre sem kölcsönösek. Hattitól erednek."[62] Más nézetek szerint a szuverén is esküt tett az alárendelt félnek, amit több szerződési és egyéb szöveg is meggyőzően bizonyít.[63] Ha az alávetett fél a politikai és a társadalmi szerveződés alacsonyabb fokán álló nép volt, az esküt a közösség vezetői tették le.
- 552/553 -
Rituális cselekményekről a hettita szerződések szinte semmilyen érdemi részletet nem közölnek. Elképzelhető, hogy a nem paritásos szerződéseknél az esküt kísérő rituális cselekmények hasonlók lehettek a hettita katonai eskü menetéhez, ám ez mindössze a gondolkodásnak irányt mutató feltételezésként kezelendő.[64] Megjegyzendő, hogy a hettita szerződésekben az átkok mellett az áldások is rendre megtalálhatók. Kidolgozottságuk foka messze elmarad a következő korszak szerződési biztosítékaitól.[65]
Különböző külső és belső tényezők hatására a késő bronzkor nagyhatalmi rendszere és élénk diplomáciai élete látványos gyorsasággal összeomlott. Hogy mi lehetett a katasztrófa oka, arról megoszlanak a vélemények: természeti csapások, éghajlati változások, katonai támadások, belső felkelések, gazdasági nehézségek, társadalmi és államszervezeti zavarok egyaránt a lehetséges magyarázatok között szerepelnek. Ez a közel-keleti térség arculatát radikálisan átalakító változás alig néhány évtized leforgása alatt ment végbe, valamikor az időszámításunk előtti 13. és 12. század közepe között.[66] Kezdetét vette a vaskor.
Kevés korabeli nagyhatalom vészelte át a késő bronzkori összeomlást viszonylagos épségben és biztonságban. Egyikük az asszír birodalom volt, melyet bár szintén meggyengített a katasztrófa, kisebb érintettsége és a kialakuló regionális hatalmi vákuum okán kedvezőbb helyzetben várhatta az újrakezdést. Idővel az újasszír birodalom a korabeli világ leghatalmasabb államává nőtte ki magát, melynek fennhatósága csaknem az egész közel-keleti térségre kiterjedt. Kiépítésében, fenntartásában és működésének biztosításában a félelmetes hadsereg mellett a szerződések is szerepet kaptak, melyek ismeretének hiányát a "barbarizmus" jeleként értékelték.[67] Nem meglepő tehát, hogy a korai vaskorból ránk maradt megállapodások szinte mindegyike az újasszír birodalomhoz köthető.
Meglehetősen kevés és töredékes elsődleges forrás áll rendelkezésünkre az időszámításunk előtti első évezred első feléből, melyek többségében Assur, Kalhu/Nimrud és Ninive feltárásának köszönhetően kerültek elő. Megismerésük és megértésük terén komoly kihívást jelent a szövegek rendkívüli sokszínűsége és a bevezetőben említett elhatárolási nehézség. Noha a szakirodalomban gyakran egységesen tárgyalják őket, a belső szerződések és a hűségpaktumok nyilvánvalóan nem tekinthetők államközi szerződésnek. Közvetett források ugyanakkor számos további újasszír és újbabiloni megállapodásról tanúskodnak. Ekkortájt született az Ószövetségben említett több világi szerződés is.[68]
Erősen korlátozott a tudásunk a paritásos szerződések megkötésének folyamatáról. Bár V. Samsi-Adad asszír király és I. Marduk-zákir-sumi babiloni király szerződése (i. e. 9. század) előkerült, és alighanem egyenlő felek között jött létre, a töredékes szöveg érdemben semmit nem árul el a keletkezéséről.[69] Ha hitelt adhatunk a krónikáknak, elődeik több megállapodást is kötöttek, részben a határ megállapítása tárgyában, ám egyiknek a szövegét sem ismerjük.[70] Egy befejezetlen levél szerint Mita/Midasz phrüg király egy tartományi kormányzóhoz küldött követek útján ajánlott egy szerződés megkötésére utaló békét II. Sarrukín/Szárgon asszír királynak (i. e. 8. század).[71] Maga a megállapodás, ha egyáltalán létrejött, nem került elő. Néhány évtizeddel később Assur-ah-iddina/Eszarhaddon asszír király és Urtaku elámi kiráy szerződése (i. e. 7. század) szintén egyenlő felek kapcsolatát szabályozta. Közvetett forrásokból kiderül, hogy a megállapodást az elámi uralkodó követek útján kezdeményezte, és a még szintén felfedezésre váró szöveg kidolgozására többszöri egyeztetés eredményeként került sor. Békéjük és barátságuk biztosítására a szerződő felek gyermekeket küldtek túszként egymás udvarába.[72]
Elsődleges forrásaink túlnyomó többsége azonban nem paritásos szerződés, melyek megkötését általában az alávetett fél kezdeményezte valamilyen kézzelfogható előny vagy egyszerűen a puszta túlélés reményében.[73] Hozzá kell tenni azonban, hogy a szakirodalomban a nem paritásos szerződések kapcsán tárgyalt belső szerződéseket és hűségpaktumokat az uralkodó kényszerítette az előkelőkre és alattvalókra. Érdekesség, hogy az ún. Zakutu-szerződést (i. e. 7. század) az anyakirályné kötötte meg a királyi család és a királyi udvar tagjaival kedvenc unokájának zavartalan trónra lépését biztosítandó. Ezek
- 553/554 -
a megállapodások akkor nyertek különös jelentőséget, amikor a hatalmának tetőpontján álló újasszír birodalom számára már a trónutódlás rendjének és belső politikai stabilitásának megőrzése képezte az egyik legkomolyabb kihívást.[74] Nagy hangsúlyt fektettek az istenek véleményének megismerésére, a megfelelő helyszín és a kedvező időpont kiválasztására. Míg az alávetési szerződéseket Assurban, a belső szerződéseket és a hűségpaktumokat Kalhuban/Nimrudban kötötték meg.[75] Hasonlóan az élet más területeihez, folyamatosan keresték a szerződéskötés szempontjából kedvező napokat. Ezt példázza a főírnok uralkodóhoz intézett levele is: "A királynak, uramnak: szolgád, Isszar-sumu-eres. Jó egészséget a királynak, uramnak! [...] 20, 22. és 25. jó napok a szerződés megkötésére. Neki fogunk látni, (hogy) megköthessék azt bármikor, amikor a király, uram, szól."[76]
Egy ünnepélyes lakoma keretében került sor a szerződéskötésre, az alávetett fél ennek alkalmával tett esküt az istenekre/istenek előtt.[77] V. Assurnirári asszír király és Mati'-ilu arpadi király szerződése (i. e. 8. század) az esküt kísérő rituális cselekményekről is részletesen tudósít:
"Ezt a tavaszi bárányt nem áldozathoz hozták ki akoljából, nem is egy lakomához, nem is egy eladáshoz, nem is egy beteg ember(rel kapcsolatos jövendölés)hez, nem is azért, hogy levágják [...]nak: azért hozták, hogy megkössék Assurnirári, Asszíria királyának szerződését Mati'-iluval. Ha Mati'-ilu [vét] e[me] esküvel kötött szerződés ellen, akkor, miként ezt a tavaszi bárányt kihozták akoljából és nem fog visszatérni akoljába és [nem látja] akolját újra, (hasonló módon), jaj, Mati'-ilu, fiaival, leányaival, [előkelőivel] és földjének népével együtt [kiűzetik] országából, nem tér vissza országába és nem [látja] országát újra."[78]
Ezt követően módszeresen feldarabolták a bárányt, és minden egyes lépésnél gondosan az alávetett fél emlékezetébe vésték, hogy ha megsérti a megállapodást, elkerülhetetlenül ez a sors vár a személyére, a gyermekeire, az előkelőire és az országának népére.[79] Mati'-ilu bizonyára nagy tapasztalattal rendelkezett az ilyen eljárások terén, mert a szefirei sztéléken fennmaradt arámi nyelvű szerződések megkötésénél hasonló cselekmények kíséretében tett esküt. Noha Bar-Gája, KTK királya és Mati'el arpadi király szerződésének/szerződéseinek (i. e. 8. század) helyes kategorizálása, mennyisége, időpontja és sorrendje kapcsán is megoszlanak a vélemények, a szerződés megsértésének esetére kilátásba helyezett átkok megvalósulását ábrázoló rituális cselekmények szerepe magától értetődő. (Mati'el az uralkodó nevének arámi nyelvű változata.) Ebben az esetben egy borjút vágtak két részre, amihez viaszfigurák elégetése, íj és nyílvesszők eltörése, egy viaszfigura megvakítása, egy prostituált lemeztelenítése és egy női viaszfigura arculcsapása társult, félreérthetetlen üzenetet küldve az arpadi királynak, országának, előkelőinek és asszonyaiknak.[80]
Az Ószövetségben az áldozati állat két részre vágása szintén a szövetség megkötésének egyik központi mozzanatát képezi.[81] Némelyik említett motívum Assur-ah-iddina örökösödési szerződésében/vazallusi szerződéseiben (i. e. 7. század) is megtalálható.[82] Hangsúlyozandó, hogy a tárgyalt szövegekben a mutatónévmások tudatos alkalmazása, a lemeztelenítés valószínűsíthető kivételével, a rituális cselekmények tényleges végrehajtására enged következtetni.[83] Más források tanúsága szerint az asszírok az eskütétel alkalmával olajat és vizet is használtak.[84]
Magát a szerződést két példányban készítették el: az egyik példányt archiválták, a másikat az alávetett fél rendelkezésére bocsátották.[85] Egyes nézetek szerint az újasszír "adê" megnevezésű szerződések, általánosságban vagy konkrét esetekben, a megkötés sajátos körülményei, az isteni pecsétnyomata és a templomi elhelyezés következtében a mezopotámiai mitológiából ismert "sorsok táblájává" alakultak át.[86] Ennek megfelelően a korabeli uralkodók úgy hihették, hogy a szerződés táblája ugyanolyan módon határozza meg a másik szerződő fél magatartását, mint ahogyan az istenek legféltettebb kincseként az említett mitológiai tábla meghatározza a világmindenség rendjét és az ember életét.[87]
Két évezred szerződéskötési eljárásai kapcsán néhány erősen töredékes elsődleges és közvetett forrás birtoká-
- 554/555 -
ban aligha lehetséges egyetemes érvényű következtetéseket megfogalmazni. Ez a tanulmány nem is erre hivatott. Mindössze egy lenyűgözően színes és összetett jogtörténeti és kultúrtörténeti mozaik néhány elemét kívánta a helyére illeszteni. Noha egy szerencsés régészeti lelet vagy egy új tudományos eredmény bármikor megkérdőjelezheti vagy alapjaiban módosíthatja elképzeléseinket, nem kétséges, hogy már az ókori közel-keleti szerződéskötési eljárásokról most rendelkezésünkre álló tények és a hozzájuk kapcsolódó feltételezések is számottevő mértékben átalakítják a nemzetközi szerződésekről alkotott szemléletünket. Megmutatják, hogy bár a múlt ismerete nélkül is megköthetjük és használhatjuk ezeket a megállapodásokat, ám teljes mélységében nem érthetjük meg őket. Nem érthetjük meg a keletkezésük bizonyos mozzanatait és a modern nemzetközi jogtudomány eszközeivel is nehezen magyarázható tekintélyüket. Eredetüket ismerve azonban meglátjuk a tárgyalásokon helyet foglaló képviselőkben az ősi államok követei által teremtett hagyományok hordozóit, a szerződéskötést követő társasági eseményekben az új kapcsolat kezdetét ősi idők óta jelző közös étkezést és italfogyasztást, a megerősítési okmányok technikai nyelvezetében a letűnt korok uralkodóinak ünnepélyes esküjét, a szerződések közismert tekintélyében és sajátos viselkedésében a vallással való hosszú és szoros összefonódás lenyomatát, és a szerződéskötési eljárás alig két évszázada végbement szekularizációjának hátterében a napjainkban is érzékelhető kvázi szakrális hatásokat.[88] Kijelenthető tehát, hogy a múlt kutatása és megismerése nem érdektelen kedvtelés, hanem értékes tudást nyújtó kötelesség. ■
JEGYZETEK
[1] Ez a tanulmány a személy- és a földrajzi nevek írásánál a kiejtés szerinti átírást használja, elsősorban a következő műre támaszkodva: Ókori keleti történeti chrestomathia (szerk. Harmatta János). Budapest, Osiris, 2003. 417-420. A szövegben előforduló államokról, személyekről és földrajzi helyekről ld. The Oxford Handbook of the State in the Ancient Near East and Mediterranean (szerk. Peter F. Bang, Walter Scheidel). Oxford - New York, Oxford University Press, 2013; Trevor Bryce: The Routledge Handbook of the Peoples and Places of Ancient Western Asia: The Near East from the Early Bronze Age to the Fall of the Persian Empire. London - New York, Routledge, 2009; Kalla Gábor: Mezopotámiai uralkodók. Budapest, Kossuth, 1993. Nem tartozik a tanulmány céljai közé, hogy bizonyítsa vagy megcáfolja a nemzetközi jog létezését az ókorban. Helyenként azonban elkerülhetetlen a modern nemzetközi jogi terminológia alkalmazása, a szövegben előforduló szakkifejezések ennek tükrében értelmezendők. Kronológiai bizonytalanságok miatt mindenhol egységesen az évszázad megadására került sor.
[2] Amnon Altman: How Many Treaty Traditions Existed in the Ancient Near East? In: Pax Hethitica: Studies on the Hittites and their Neighbours in Honour of Itamar Singer (szerk. Yoram Cohen, Amir Gilan, Jared L. Miller). Wiesbaden, Harrassowitz, 2010. 17.
[3] Gábor Sulyok: Treaties, Origin. In: The Max Planck Encyclopedia of Public International Law (szerk. Rüdiger Wolfrum). Oxford, Oxford University Press, 2015. [4], [25] http://opil.ouplaw.com/home/epil.
[4] Sulyok: i. m. (3. jegyzet) [21]-[24].
[5] Donald L. Magnetti: The Function of the Oath in the Ancient Near Eastern International Treaty. American Journal of International Law. 1978/4. sz. 815, 824; Karl-Heinz Ziegler: Conclusion and Publication of International Treaties in Antiquity. Israel Law Review. 1995/1-2. sz. 234.
[6] Sulyok: i. m. (3. jegyzet) [4], [24].
[7] Sulyok: i. m. (3. jegyzet) [6]-[11].
[8] Hargitai József: Nemzetközi jog a gyakorlatban. Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2008. 19; Rüdiger Wolfrum: International Law. In: The Max Planck Encyclopedia of Public International Law. Vol. V. (szerk. Rüdiger Wolfrum). Oxford, Oxford University Press, 2012. 820.
[9] Sulyok: i. m. (3. jegyzet) [12].
[10] Ld. George E. Mendenhall: Law and Covenant in Israel and the Ancient Near East. Pittsburgh, The Presbyterian Board of Colportage of Western Pennsylvania, 1955; Matitiahu Tsevat: The Neo-Assyrian and Neo-Babylonian Vassal Oaths and the Prophet Ezekiel. Journal of Biblical Literature. 1959/3. sz. 199-204, és a kibontakozó szakmai diskurzust. Magyar nyelven például ld. Frivaldszky János: Közelítések a "szövetség" ószövetségi értelméhez. In: Ad astra per aspera: Ünnepi kötet Solt Pál 80. születésnapja alkalmából (szerk. Darák Péter, Koltay András). Budapest, Pázmány Press, 2017. 141-188; Frivaldszky János: További közelítések a "szövetség" ószövetségi értelméhez. In: A Természetjog Napja: Konferenciatanulmányok (szerk. Frivaldszky János, Tussay Ákos). Budapest, Pázmány Press, 2017. 193-244.
[11] Péter Kovács: Relativities in Unilateralism and Bilateralism of the International Law of Antiquity. Journal of the History of International Law. 2004/2. sz. 173-186.
[12] Szalai Anikó: Nemzetközi szerződések. In: Internetes Jogtudományi Enciklopédia (szerk. Jakab András, Fekete Balázs) (Nemzetközi jog rovat, rovatszerkesztő: Sulyok Gábor). 2018. [1] https://ijoten.hu; Takó Dalma: A többoldalú nemzetközi szerződések megjelenése és a szerződések jogának fejlődésére gyakorolt hatásuk. Közjogi Szemle. 2020/2. sz. 61.
[13] Jesper Eidem: The Royal Archives from Tell Leilan: Old Babylonian Letters and Treaties from the Lower Town Palace East. Leiden, Nederlands Instituut voor het Nabije Oosten, 2011. 311-312.
[14] Sulyok: i. m. (3. jegyzet) [14], [18], [28].
[15] Sulyok: i. m. (3. jegyzet) [20].
[16] Gary Beckman: Hittite Treaties and the Development of the Cuneiform Treaty Tradition. In: Die deuteronomistischen Geschichtswerke: Redaktions- und religionsgeschichtliche Perspektiven zur "Deuteronomismus"-Diskussion in Tora und Vorderen Propheten (szerk. Markus Witte et al.). Berlin - New York, Walter de Gruyter, 2006. 283; Jany János: A mezopotámiai jog. In: Internetes Jogtudományi Enciklopédia (szerk. Jakab András, Fekete Balázs) (Jogtörténet rovat, rovatszerkesztő: Komáromi László). 2018. [2] https://ijoten.hu.
[17] Altman: i. m. (2. jegyzet) 17.
[18] Gary Beckman: Hittite Diplomatic Texts. Second edition. Atlanta, Scholars Press, 1999. 2; Jared L. Miller: Royal Hittite Instructions and Related Administrative Texts. Atlanta, Society of Biblical Literature, 2013. 2-4; Simo Parpola - Kazuko Watanabe: Neo-Assyrian Treaties and Loyalty Oaths. Helsinki, Helsinki University Press, 1988. xv; Karen Radner: Assyrische tuppi adê als Vorbild für Deuteronomium 28,20-44? In: Witte et al: i. m. (16. jegyzet) 358-367. Magyar nyelven ld. Vér Ádám: Az Újasszír Birodalom keleti tartományai. Pécs-Budapest, PTE Ókortörténeti Tanszék - L'Harmattan, 2018. 183-184.
[19] Dennis J. McCarthy: Treaty and Covenant: A Study in Form in the Ancient Oriental Documents and in the Old Testament. New edition. Rome, Biblical Institute Press, 1978. 122-125; Noel Weeks: Admonition and Curse: The Ancient Near Eastern Treaty/Covenant Form as a Problem in Inter-Cultural Relationships. London - New York, T&T Clark International, 2004. 174-177.
[20] Jerrold Cooper: International Law in the Third Millennium. In: A History of Ancient Near Eastern Law. Vol. 1. (szerk. Raymond Westbrook). Leiden-Boston, Brill, 2003. 245-246.
[21] Kalla Gábor: Léteztek-e vallási alapú konfliktusok Mezopotámia és a szomszédos népek között? In: Religio(nes): A vallás és a vallások (szerk. Déri Balázs, Vér Ádám). Budapest, ELTE BTK Vallástudományi Központ, 2018. 47-67. Monoteista vallások esetén más a helyzet. Később Izrael népe számára például szigorúan tilos volt a kánaáni népekkel való szerződéskötés. Kiv 23,32 és 34,12; MTörv 7,2 és 23,6; Bír 2,2.
[22] Stephanie Dalley: Myths from Mesopotamia: Creation, the Flood, Gilgamesh, and Others. Revised edition. Oxford, Oxford University Press, 2000. 191-192. Magyar nyelven ld. Komoróczy Géza: Gilgames: Agyagtáblák üzenete. Ékírásos akkád versek (ford. Rákos Sándor). Budapest, Európa, 1974. 75-87.
[23] Jerrold S. Cooper: Reconstructing History from Ancient Inscriptions: The Lagash-Umma Border Conflict. Malibu, Undena, 1983; Sulyok Gábor: Lagas és Umma területi vitája. Jogtörténeti Szemle. 2013/1. sz. 17-27.
[24] Douglas R. Frayne: The Royal Inscriptions of Mesopotamia: Early Periods. Vol. 1. Toronto-Buffalo-London, University of Toronto Press, 2007. 132-133. Magyar nyelven ld. Ēannatum, Lagaš királyának felirata (A Keselyű-sztélé) (ford. Komoróczy Géza). In: Harmatta: i. m. (1.jegyzet) 95-97.
[25] Frayne: i. m. (24. jegyzet) 133-138.
[26] Komoróczy Géza: A šumer irodalmi hagyomány. Tanulmányok. Budapest, Magvető, 1980. 648-649.
[27] Claus Wilcke: Early Ancient Near Eastern Law: A History of Its Beginnings. The Early Dynastic and Sargonic Periods. Revised edition. Winona Lake, Eisenbrauns, 2007. 74.
[28] Kenneth A. Kitchen - Paul J. N. Lawrence: Treaty, Law and Covenant in the Ancient Near East. Part 1. Wiesbaden, Harrassowitz, 2012. 43-52, és Part 3. 21-22.
[29] Kitchen-Lawrence: i. m. (28. jegyzet) Part 1. 17-30, és Part 3. 16.
[30] Kitchen-Lawrence: i. m. (28. jegyzet) Part 1. 34-35, 38-42, és Part 3. 18-19; Neal A. Huddleston: Arbitrating the Ebla Treaty Tradition: A Discourse Analytic Approach. In: Studia Eblaitica: Studies on the Archaeology, History, and Philology of Ancient Syria. Vol. 3. (szerk. Paolo Matthiae). Wiesbaden, Harrassowitz, 2017. 97-141.
[31] Kitchen-Lawrence: i. m. (28. jegyzet) Part 3. 16-19.
[32] Kitchen-Lawrence: i. m. (28. jegyzet) Part 3. 7-8.
[33] Cooper: i. m. (20. jegyzet) 246.
[34] Dossin Georges: Les archives épistolaires du palais de Mari. Syria. 1938/2. sz. 117-118.
[35] Dominique Charpin: Writing, Law, and Kingship in Old Babylonian Mesopotamia (ford. Jane Marie Todd). Chicago-London, University of Chicago Press, 2010. 107; Jesper Eidem: International Law in the Second Millennium: Middle Bronze Age. In: Westbrook: i. m. (20. jegyzet) Vol. 1. 748.
[36] Archives royales de Mari II: Lettres diverses (ford. Charles-F. Jean). Paris, Imprimerie Nationale, 1950. 83; Joan Joan Margaret Munn-Rankin: Diplomacy in Western Asia in the Early Second Millennium B.C. Iraq. 1956/1. sz. 90-91.
[37] Wolfgang Heimpel: Letters to the King of Mari: A New Translation, with Historical Introduction, Notes, and Commentary. Winona Lake, Eisenbrauns, 2003. 343-345.
[38] Amnon Altman: Tracing the Earliest Recorded Concepts of International Law: The Ancient Near East (2500-330 BCE). Leiden-Boston, Martinus Nijhoff, 2012. 70.
[39] Charpin: i. m. (35. jegyzet) 107-108; Eidem: i. m. (35. jegyzet) 748-750.
[40] Munn-Rankin: i. m. (36. jegyzet) 90.
[41] Altman: i. m. (38. jegyzet) 70-72.
[42] Heimpel: i. m. (37. jegyzet) 325.
[43] Altman: i. m. (38. jegyzet) 72-73; David J. Bederman: International Law in Antiquity. Cambridge, Cambridge University Press, 2004. 142; Robert Kolb: The Law of Treaties: An Introduction. Cheltenham- Northampton, Edward Elgar, 2016. 2, 13; Gábor Sulyok: Breach of Treaties in the Ancient Near East. Journal of the History of International Law. 2018/1. sz. 54-55.
[44] Archives royales de Mari II, 144-147.
[45] Klaas R. Veenhof - Jesper Eidem: Mesopotamia: The Old Assyrian Period. Fribourg-Göttingen, Academic Press - Vandenhoeck & Ruprecht, 2008. 311-315; Eidem: i. m. (13. jegyzet) 315-324.
[46] Altman: i. m. (38. jegyzet) 67-69, 73-75.
[47] Kitchen-Lawrence: i. m. (28. jegyzet) Part 1. 187-190, és Part 3. 62; Veenhof-Eidem: i. m. (45. jegyzet) 187.
[48] Donald J. Wiseman: Abban and Alalah. Journal of Cuneiform Studies. 1958/4. sz. 129.
[49] Trevor Bryce: Letters of the Great Kings of the Ancient Near East: The Royal Correspondence of the Late Bronze Age. London - New York, Routledge, 2003; Amarna Diplomacy: The Beginnings of International Relations (szerk. Raymond Cohen, Raymond Westbrook). Baltimore-London, The Johns Hopkins University Press, 2000; Mario Liverani: International Relations in the Ancient Near East, 1600-1100 BC. Basingstoke - New York, Palgrave, 2001; Amanda H. Podany: Brotherhood of Kings: How International Relations Shaped the Ancient Near East. Oxford - New York, Oxford University Press, 2010.
[50] William L. Moran: Les lettres d'El-Amarna: Correspondance diplomatique du pharaon (ford. William L. Moran et al). Paris, Le Cerf, 1987.
[51] Altman: i. m. (38. jegyzet) 117, 127, 130-133.
[52] Gary Beckman: International Law in the Second Millennium: Late Bronze Age. In: Westbrook: i. m. (20. jegyzet) Vol. 1. 760-761.
[53] Beckman: i. m. (18. jegyzet) 130-131.
[54] Elmar Edel: Der Vertrag zwischen Ramses II. von Ägypten und Ḫattušili III. von Ḫatti. Berlin, Gebr. Mann, 1997. Magyar nyelven ld. Sulyok Gábor: II. Ramses és III. Ḫattušiliš szerződése az örök békéről és testvériségről. Jog - Állam - Politika. 2014/2. sz. 3-21.
[55] Treaty between the Hittites and Egypt (ford. John A. Wilson). In: Ancient Near Eastern Texts Relating to the Old Testament. Third edition (szerk. James B. Pritchard). Princeton, Princeton University Press, 1969. 200-201 ("rendelet" = szerződés).
[56] Donald J. Wiseman: The Alalakh Tablets. London, The British Institute of Archaeology at Ankara, 1953. 31.
[57] Edel: i. m. (54. jegyzet) 46, 48.
[58] Viktor Korošec: Hethitische Staatsverträge: Ein Beitrag zu ihrer juristischen Wertung. Leipzig, Theodor Weicher, 1931. 11-14.
[59] Altman: i. m. (38. jegyzet) 134, 137; Beckman: i. m. (52. jegyzet) 761.
[60] Beckman: i. m. (18. jegyzet) 27-29.
[61] Beckman: i. m. (18. jegyzet) 31-32.
[62] Beckman: i. m. (18. jegyzet) 91; Beckman: i. m. (52. jegyzet) 760.
[63] Amnon Altman: Who Took the Oath on the Vassal Treaty: Only the Vassal King or also the Suzerain? - The Hittite Evidence. Zeitschrift für Altorientalische und Biblische Rechtsgeschichte. 2003/9. sz. 178-184.
[64] The Soldiers' Oath (ford. Albrecht Goetze). In: Pritchard: i. m. (55. jegyzet) 353-354.
[65] McCarthy: i. m. (19. jegyzet) 148-151.
[66] Eric H. Cline: 1177 B.C.: The Year Civilization Collapsed. Princeton-Oxford, Princeton University Press, 2014.
[67] Simo Parpola: Letters from Assyrian and Babylonian Scholars. Helsinki, Helsinki University Press, 1993. 89; Parpola-Watanabe: i. m. (18. jegyzet) xv-xvi, xxxiii-xxv. Mindegyik hivatkozott újasszír forrás elérhető itt: http://oracc.museum.upenn.edu/saao/corpus és http://oracc.museum.upenn.edu/rinap/corpus.
[68] Például ld. 1Kir 5,15-26, 15,18-20, 20,30-34; 2Kir 24,17; Jer 37,1; Ez 17,13-14. Ld. még McCarthy: i. m. (19. jegyzet) 287-289. Ezek a szerződések gyakran képezték a próféták bírálatának tárgyát: 1Kir 20,39-43; 2Krón 16,7-10; Iz 30,1-7, 31,1-3; Jer 2,14-19; Ez 17,11-21; Oz 12,1-2.
[69] Parpola-Watanabe: i. m. (18. jegyzet) xxvi-xxvii, 4-5.
[70] A. Kirk Grayson: Assyrian and Babylonian Chronicles. Winona Lake, Eisenbrauns, 2000. 52-53, 157-168; Jean-Jacques Glassner: Mesopotamian Chronicles. Atlanta, Society of Biblical Literature, 2004. 176-183.
[71] Simo Parpola: The Correspondence of Sargon II. Part I. Helsinki, Helsinki University Press, 1987. 4.
[72] Erle Leichty: The Royal Inscriptions of Esarhaddon, King of Assyria (680-669 BC). Winona Lake, Eisenbrauns, 2011. 22; Parpola-Watanabe: i. m. (18. jegyzet) xvii.
[73] Parpola-Watanabe: i. m. (18. jegyzet) xvi.
[74] Parpola-Watanabe: i. m. . (18. jegyzet) xxiv, xxxi-xxxii, 62-64.
[75] Simo Parpola: International Law in the First Millennium. In: Westbrook: i. m. (20. jegyzet) Vol. 2. 1059.
[76] Parpola: i. m. (67. jegyzet) 7.
[77] Parpola: i. m. (67. jegyzet) 1057, 1059.
[78] Parpola-Watanabe: i. m. (18. jegyzet) 8.
[79] Parpola-Watanabe: i. m. (18. jegyzet) 9.
[80] Joseph A. Fitzmyer: The Aramaic Inscriptions of Sefire. Revised edition. Roma, Editrice Pontificio Istituto Biblico, 1995. 47, 92-98.
[81] Ter 15, 9-21; Jer 34,18-20.
[82] Donald J. Wiseman: The Vassal-Treaties of Esarhaddon. Iraq. 1958/1. sz. 59-80; Parpola-Watanabe: i. m. (18. jegyzet) 45-58; Jacob Lauinger: Esarhaddon's Succession Treaty at Tell Tayinat: Text and Commentary. Journal of Cuneiform Studies. 2012/64. sz. 113, és a korábban hivatkozott internetes adatbázisban.
[83] Klaas R. Veenhof: Review (cím nélkül). Vetus Testamentum. 1972/3. sz. 383.
[84] Leichty: i. m. (72. jegyzet) 13; Wiseman: i. m. (82. jegyzet) 39-42; Parpola-Watanabe: i. m. (18. jegyzet) 35.
[85] Parpola: i. m. (67. jegyzet) 1059.
[86] Dalley: i. m. (22. jegyzet) 203-227. Magyar nyelven ld. Komoróczy: i. m. (22. jegyzet), 64-68.
[87] Jacob Lauinger: The Neo-Assyrian adê: Treaty, Oath, or Something Else? Zeitschrift für Altorientalische und Biblische Rechtsgeschichte. 2013/19. sz. 99-115.
[88] Kardos Gábor: A nemzetközi szerződések tiszteletben tartása. Jogtudományi Közlöny. 2019/11. sz. 431-432.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, Széchenyi István Egyetem (Győr) és Károli Gáspár Református Egyetem (Budapest); tudományos főmunkatárs, Társadalomtudományi Kutatóközpont - MTA Kiváló Kutatóhely (Budapest).
Visszaugrás
