A Családi Jog című folyóiratot rendszeresen olvasó, házassági (vagy élettársi) vagyonjoggal foglalkozó szakemberek munkáját a mindennapokban jelentősen segítheti Kőrös András nyugalmazott kúriai tanácselnöknek a folyóirat decemberi lapszámában[1] megjelent tanulmánya, amelyben a kúriai joggyakorlat alakulását vizsgálja a törvényes vagyonjogi rendszer, a házastársi vagyonközösség keretein belül úgy, hogy olvasóinak a figyelmét a házastársak jogvédelme szempontjából talán legkritikusabb kérdéseire, a különvagyon meghatározási nehézségeire, az üzleti célú vagy a foglalkozás gyakorlásához szükséges vagyontárgyakra vonatkozó speciális szabályokra, valamint a közös vagyonnal való rendelkezés és e jog gyakorlásából eredő felelősség értelmezésére hívja fel. A szerző korábbi írásait ismerve nem volt meglepő az az összegző állítása, mely szerint a házassági vagyonjog alakulásában továbbra is döntő szerepet tulajdonít a bírói jogfejlesztésnek, mint ahogy 1953 (a Csjt. hatálybalépése) után is a felsőbíróságokra hárult az a feladat, hogy az eléjük kerülő ügyekben hozott határozatokból összeálló elvekkel és "normákkal" pótolják ki az elégtelen törvényi szabályozásból adódó hiányt.
1953 és 2014, a Ptk. Családjogi Könyvének (a továbbiakban: Csjk.) hatálybalépése között nem önmagában a bírói jogfejlesztés jelenségével volt probléma a házassági (és élettársi) vagyonjog területén, hanem annak a rendkívüli mértékével, ami meghaladta az egyszerű joghézagkitöltést. A kodifikáció kora (1952) előtt is a bírói gyakorlatban formálódó szokásjog és a részleges törvényi jog kettőse volt az "élő jog", sőt ma is elfogadott a "bíró alkotta jog" a kontinentális jog területén is, többek között az 1911-ben hatályba lépett svájci polgári kódex (ZGB 2. §) modelljét, az ún. nyitott rendszert követve, és ezzel hidat építve a common law és a kontinentális jog között, miközben ez utóbbi - elvileg - megkívánná, hogy a kodifikálást a teljességre törekedve végezze el a törvényhozó szerv. Más kérdés, hogy erre a tapasztalat szerint soha nem képes, hiszen a jogéletben rendszeresen előfordulnak olyan új jelenségek, amelyekre a törvényhozó és a törvényhozási aktust előkészítő kodifikátor nem gondolhatott. Az ilyen jelenségekre csak utólag lehet reagálni, méghozzá két eszköz: a bírói jogfejlesztés vagy újabb törvényhozói aktus által.
Ebben a tanulmányban arról szeretnék beszélni, amire Kőrös András helyzetértékelése nem terjed(hetett) ki: a szerződéses vagyonjogunk alkalmazásáról, vagy még pontosabban arról, hogy miért nem honosodott meg a gyakorlatban a szerződéses vagyonjogon belül az ún. közszerzeményi rendszer (4:69-71. §),[2] miközben annak számos előnye lehetne. Választ keresek arra a kérdésre is, hogy szükséges-e a két törvényben felkínált szerződéses rendszer szabályainak a törvényhozás útján történő kiegészítése, illetve módosítása, vagy bízhatunk a bírói jogfejlesztésben ezen a területen is. A tapasztalat szerint jogrendünk akkor szolgálja leghatékonyabban az állampolgárokat, ha a jogtudomány és a joggyakorlat között az összhang és az egyensúly megvalósul. Rövid írásommal ezt a célt szeretném közelebbivé tenni, várva a joggyakorlat képviselőinek esetleges viszontválaszát.
Bár a II. Csjt.-novellától (1986. évi IV. törvény) újra elérhetővé vált hazánkban is a szerződéses házassági vagyonjog, amelyet 1953-ban - az egykori szovjet blokkban uralkodó trendet követve - mesterségesen metszettek ki a magyar magánjogból, az 1986 óta eltelt majd' negyven évben az még csak részben tudott újra meggyökerezni a mindennapi jogéletben.
Az ügyvédi és közjegyzői tapasztalat szerint a magyar házastársak, ha kötnek is házassági vagyonjogi szerződést, az vagy a törvényes vagyonjogi rendszertől való részleges eltérés bizonyos vagyontárgyakra nézve a vagyonelkülönítést alkalmazva, vagy teljes vagyonelkülönítés. Másik választható rendszerünkkel, a közszerzeményi rendszerrel szemben azonban idegenkedés tapasztalható. Az, hogy ez a rendszer 2014 óta még meg sem jelent a bírói gyakorlatban, két okra vezethető vissza: egyrészt a rendszer struktúráját az ügyvédi kar még nem ragadta meg, és saját
- 7/8 -
bizonytalansága miatt nem is ajánlja ügyfeleinek, másrészt, ha kivételesen születnek közszerzeményi rendszert kikötő házassági vagyonjogi szerződések (amit a közjegyzői kartól származó információk alapján egyébként kétlek), azokból nem keletkezik olyan jogvita, mellyel a feleknek bírósághoz kellene fordulniuk. Ez a közszerzeményi rendszer, melynek a hazai polgári kori magánjogban, jelesül Grosschmid Béni 1891. évi tervezetét követve a Magánjogi Törvénykönyv 1928. évi javaslatában találhatók az előzményei,[3] a szerkezetét tekintve megfelel a német, a svájci és az osztrák Zugewinngemeinschaft rendszerének. Ezért meggyőződésem, hogy ezeknek az országoknak a szabályozásából és joggyakorlatából származó tanulságok hasznosíthatóak lehetnek a magyar jogéletben is, legalábbis a rendszer értelmezése tekintetében.
A téma aktuális azért is, mert az élettársak törvényes vagyonjogi rendszerét a jogalkotó a házassági vagyonjog közszerzeményi rendszerére történő utaló szabályozással állította fel [6:516. § (4) bek.]. A különbség gyakorlatilag abban jelentkezik, hogy a házastársi és az élettársi életközösség fogalmi elemei a házasság és az élettársi jogviszony közötti különbségre figyelemmel nyertek meghatározást (az első a kúriai gyakorlatban, a második magában a Ptk.-ban), valamint abban (és vagyonjogi szempontból ez a lényeg), hogy az életközösség alatti vagyonszaporulatból az élettárs a szerzéshez való hozzájárulása arányában részesül [6:516. § (2) bek.]. A szóhasználat kérdésére, amely a nyelvtani értelmezést nem feltétlenül könnyíti meg, itt csak röviden utalnék: a vonatkozó szakasz szerint az élettársak önálló vagyonszerzők, de igényük keletkezik az életközösség megszűnését követően a vagyonszaporulat megosztására, amelyről nem árulja el a norma, hogy kinek a vagyonszaporulata, miközben különvagyonról tesz említést [6:516. § (1) bek.]. Magyarul: a szöveg alapján az a képzet keletkezik, hogy három vagyontömegről van szó, miközben a rendszer fennállása alatt vagyonelkülönítés érvényesül [6:526. § (1) bek.], azaz ez fogalmilag kizárt. Gyakorlatilag ugyanaz a jogi probléma ismétlődik, amely a házassági vagyonjogban a közszerzeményi rendszernél jelentkezik, ahogy ezt a későbbiekben látni fogjuk.
Az európai magánjogtudomány dogmatikai értelemben elkülöníti egymástól a házassági köteléki jogot (ún. tiszta házassági jog) és a házassági vagyonjogot (ún. alkalmazott házassági jog). Házassági vagyonjog alatt kizárólag a vagyonjogi rendszerből fakadó joghatásokat értették és értik, elkülönítve (1) a házassági vagyonjogtól (2) a házasság egyéb vagyonjogi joghatásait, melyek a felek között - a vagyonjogi rendszertől függetlenül - érvényesülhettek (mint a tartás vagy a lakáshasználat), valamint (3) a házastársak olyan vagyoni viszonyait, melyek nem a házassági jogon, hanem az általános polgári vagyonjogon alapulnak (például munkaszerződés vagy társasági
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
