https://doi.org/10.59851/mj.73.02.2
A mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos felelősségi kérdések szükségessé teszik a meglévő büntetőjogi felelősségi dogmatikai keretek újragondolását, felülvizsgálatát. Különös figyelmet érdemel a cselekménytan, az objektív büntethetőségi feltétel és az actio libera in causa elvének alkalmazhatósága. A tanulmány igyekszik néhány gondolattal hozzájárulni a mesterséges intelligenciával összefüggő bűncselekmények körében a felelősségi kérdések bemutatásához, javaslatot téve a dogmatikai kérdések esetleges rendezésére is.
Kulcsszavak: mesterséges intelligencia; büntetőjogi felelősség; de lege ferenda; objektív büntethetőségi feltétel
Issues of responsibility related to artificial intelligence (AI) necessitate a rethinking and review of the existing dogmatic framework of criminal responsibility. Particular attention should be paid to the doctrine of actio libera in causa, the objective condition of punishability, and the applicability of the principle of actio libera in causa. This study attempts to contribute some thoughts on the presentation of liability issues in the context of crimes related to artificial intelligence, while also making suggestions for the possible resolution of dogmatic issues.
Keywords: artificial intelligence; criminal responsibility; de lege ferenda; objective conditions of criminal liability
A mesterségesintelligencia-rendszerek, főként a gépi tanuláson alapuló rendszerek legfőbb problémája felelősségi szempontból azok kiszámíthatatlansága. Ezt a jelenséget nevezzük az MI indeterminizmusának vagy fekete doboz (black box) hatásnak.[1] Ebben az esetben az alábbiak szerint írható le felelősségi szempontból a jogsértő gépi működés és az ehhez kapcsolódó emberi magatartás.
Van egy emberi magatartás - az elkövetők utasítást adnak a gépnek, vagy megtervezik a gép működését. Az MI ezután a felhasználás során produkál egy output eredményt (meghoz egy döntést, vagy választ ad egy kérdésre), valami történik a gépen belül: ez az a mozzanat, amiről nagyon keveset tudunk, és nehezen állapítható meg a tényleges működés. A végeredmény azonban végül többnyire az, amire számított az elkövető, de nem mindig: a működési bizonytalanság miatt ez nem minden esetben lesz igaz. A komoly kérdés a büntetőjogi felelősség szempontjából az, hogy ha a működés bizonytalansága jogsértést eredményez, az mennyire köthető a felhasználó vagy a fejlesztő emberi magatartásához?
Először különbséget kell tennünk a különböző MI-rendszerek között. A köznyelv és bizonyos esetekben a jogirodalom is ellátja a "mesterséges intelligencia" jelzővel azokat az eszközöket is, amelyeknél ez a megnevezés nem feltétlenül indokolt. Az eltérő működési elven túl az okosórák, okostelefonok, egyéb ehhez hasonló eszközök nem rendelkeznek ezzel az említett, csak bizonyos technológiákra jellemző tulajdonsággal, hogy a működésük kiszámíthatatlan. Felelősségi szempontból kizárólag a gépi tanuláson (öntanuláson, mélytanuláson) alapuló mesterséges intelligencia esetén merül fel az előreláthatatlanság kérdése, míg az ebbe a körbe nem tartozó eszközök az előre kódolt algoritmusok (szakértői rendszerek) kategóriájába vonhatók. Egy önvezető autó esetén például nem látható mindig előre a gép által hozott döntés végkimenetele, és a feladat bonyolultságával növekszik a döntés bizonytalansága. Bár egy ember számára triviálisnak tűnik, de egy önvezető autó képfelismerő szenzorainak megtanítása arra, hogy meg tudja különböztetni az általa "látott" fákat, autókat, utakat, bicikliseket, gyalogosokat stb. egymástól, rendkívül nehéz és időigényes feladat. Több tízezer képnyi adat felhasználása szükséges ahhoz, hogy elfogadható bizonyossággal végezze el ezt a feladatot a gép, és ekkor sem lehet a programozó teljesen biztos abban, hogy a közlekedés során a szenzor nem fogja összetéveszteni a piros lámpát a zölddel. Az ily módon működő mesterséges intelligencia természetéből adódóan teljes tökéletesség várhatóan soha nem érhető el, azonban a súlyszámoknak köszönhetően ezek a rendszerek az előre kódolt algoritmusoknál lényegesen fejlettebb döntési struktúrával bírnak.[2] Az öntanulással fejlesztett gép esetében még több az ilyen, az alkotó által előre nem látható döntési lehetőség. Noha egy önvezető autó neurális hálózata a forgalmi szituációk modellezésekor "képzeletben" megszámlálhatatlanul sokszor teszteli le, hogy milyen módon lehet optimálisan kikerülni egy úttesten lévő akadályt, figyelembe véve a szembejövő forgalmat, a jármű sebességét, az időjárási viszonyokat és még több tucat más körülményt, a rendszerek komplexitása miatt kis eséllyel jósolható meg, hogy miként fog dönteni egy valódi helyzetben.
Ambrus István kiemeli, hogy a német szakirodalomban kikristályosodó álláspont szerint sem tekinthető mesterséges intelligenciának a betáplált adatok alapján
- 78/79 -
döntéseket hozó számítógép, csupán automatizált rendszernek. Mesterséges intelligenciának csak a nem kiszámítható, ismeretlen eredményekre jutó algoritmusok tekinthetők. A gyakorlatban több technológiára használt a mesterséges intelligencia elnevezés, de ez leginkább a gépi tanulás és mélytanulás eszközével működő gépek esetén indokolt.[3]
Fontos azonban kiemelni, hogy a gépi tanuláson alapuló MI-rendszerek kiszámíthatatlan működése sem a teljes kiszámíthatatlanságot jelenti. A gépi tanulásnak léteznek olyan válfajai, melyek esetén a black box hatást a fejlesztés során elkerülik, és az algoritmus működése megmagyarázható marad.[4] A legtöbb esetben azonban fennáll a kiszámíthatatlanság és megismerhetetlenség kritériuma a gépi tanuláson alapuló MI-rendszereknél, ezért a felelősségi kérdést indokolt ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével vizsgálni.
A kiszámíthatatlan működési elvű MI-nél az alábbiakban sorba vesszük a kapcsolódó dogmatikai kérdéseket.
Az egyik elsődleges dogmatikai kérdésként szükséges az MI-rendszer működésének a cselekménytan szempontjából történő vizsgálata. A bűncselekmény fogalmának alapvető eleme a cselekmény fogalma. A cselekmény elsősorban életjelenségként határozható meg: Erdősy Emil a cselekményt tekinti "a legmagasabb rendű mozgásformának, amellyel az élővilágban csak az ember rendelkezik".[5]
Finkey Ferenc szerint a büntetőjogi és a köznapi értelemben vett cselekvés fogalma azonos egymással, így nincsen a cselekvésnek különös büntetőjogi definíciója. A cselekvés öntudatos, és a cselekvő akaratára visszavezethető magatartást jelent, az akarat és öntudat nélküli cselekvés nem létezik, nem tekinthetők így cselekvésnek az akarattól független testmozgások sem. A cselekvésnek a külvilágban is meg kell nyilvánulnia, mulasztás esetén pedig "a testi erő visszatartása, a kötelességszerű tevékenység abbahagyása" minősül cselekvésnek.[6]
A magyar jogtudományban jelenleg uralkodó nézet[7] szerint az ún. redukált cselekményfogalom alapján ítélendő meg a bűncselekmény fogalmi elemeiként elsőként vizsgálandó cselekmény. A redukció a természetes cselekményfogalomhoz képest értendő, amely szerint a cselekmény a megvalósított akarat, és lényegében a bűnösséget is magában foglalja.[8] Tokaji Géza és Nagy Ferenc megfogalmazása szerint: "A valamennyi bűncselekményre egyaránt érvényes cselekményfogalomhoz úgy juthatunk, ha az általános cselekményfogalmat redukáljuk, azaz bizonyos tartalmi ismérveitől a büntetőjog szükségleteinek megfelelően megfosztjuk, úgy azonban, hogy mindaz megmaradjon, amire a bűncselekmény további fogalmi eleme ráépülhetnek... a büntetőjogi szempontból redukált cselekményfogalmi cselekmény is szubjektív és objektív mozzanatok egysége, tárgyi oldala a hatóképesség, míg az alanyi oldala az akarat tartalmától megfosztott akarati forma, az ún. akaratlagosság".[9] A cselekmény büntetőjogi értelemben tehát egy hatóképes és akaratlagos emberi magatartás.
A hatóképesség tekinthető a cselekmény objektív oldalának. A hatóképesség a kifejtett (vagy kifejteni elmulasztott) emberi magatartás tényleges vagy potenciális ártó, jogsértő hatásának meglétét jelenti. Így kiesnek a cselekmény - és a bűncselekmény - fogalmi köréből azok a magatartások, melyek kizárólag az elkövető gondolataiban jelennek meg, és a külvilágra semmilyen hatással nem bírnak.[10] Az MI-rendszerek vonatkozásában ilyen lehet az a fejlesztési mulasztás, amely a gép hibás működésével járhat, de a hibás működés nem fejeződik ki a külvilágban érzékelhető formában.
Az akaratlagosság a cselekmény szubjektív oldala. Az akaratlagosságban fejeződik ki az emberi magatartás és az azt tanúsító ember közötti akarati kapcsolódás,[11] vagyis az, hogy a cselekvést "az emberi tudat vezérlő mechanizmusai irányítják".[12] Ez a leírás mentes az akarat tartalmának értékelésétől. A magatartás cselekményként történő minősítéséhez csupán az szükséges, hogy a magatartás az azt tanúsító személyhez tudati szinten köthető legyen, ne pedig egy akaratlan, adott esetben öntudatlan állapotban megvalósított testmozgás. A cselekvő személy értelmi, érzelmi viszonyulása a magatartásához nem a cselekmény fogalmán belül, hanem a bűnösség körében kerül értékelésre.
Az akaratlagosság nem egyezik a büntetőjogi értelemben vett beszámíthatóság fogalmával, így a kóros elmeállapotban kifejtett magatartások is akaratlagosnak minősülnek. Nem tekinthetők viszont akaratlagosnak a
- 79/80 -
reflexmozgás jellegű tevékenységek, az akaratot megtörő kényszer (vis absoluta) hatására vagy a vis maior során kifejtett tevékenység.[13]
Az akaratlagosság körében meg kell különböztetni annak tényleges és potenciális formáit. A tényleges akaratlagosság esetén a magatartás és a cselekvő közötti kapcsolati viszony a tudatossággal írható le, vagyis a magatartást kifejtő személy bizonyos pszichés folyamatain keresztül kifejezhetően (az elérni kívánt cél meghatározása, a cél megvalósítása érdekében a magatartás kifejtése), az akaratát uralva cselekszik. A cselekmények ezen típusát rendszerint tevékenység, és nem mulasztás útján valósítják meg.
Ezzel szemben a potenciális akaratlagosság esetén az akarati viszonyban a fentiek szerinti tudatosság teljesen hiányzik, és az emberi magatartás ilyenkor rendszerint valamilyen magatartás kifejtésének a hiányával írható le. Az akarati kapcsolat a nemtevés és a nemtevő között abban nyilvánul meg, hogy nem valamely fentebbi példában említett akaratlagosságot kizáró ok miatt kerül sor a nemtevésre. Így a fentebb kifejtettekkel összhangban (potenciálisan) akaratlagos a cselekmény, ha valaki figyelmetlenségből elfelejti bezárni házának ajtaját távozásakor, de a potenciális akaratlagosság is hiányzik, ha például valamilyen gyógyszer hatása miatt az ajtó bezárása előtt összeesik, és ezért nem kerül sor az ajtó bezárására.
A kommentárirodalom szerint a cselekvő akarati viszonya kivételesen lehet potenciális, hanyagság esetében.[14]
Végül a redukált cselekményfogalom (és a természetes cselekménytan szerint is)[15] a cselekmény csak emberi magatartás lehet. Nincsen emberi magatartás, és ezért nem is minősül cselekménynek a természeti katasztrófa (földrengés, árvíz, erdőtűz) vagy az állati viselkedés. Ilyen esetekben is vizsgálandó azonban a természeti eseményt vagy az állati viselkedést megelőző, azt lehetővé tevő emberi magatartás, rendszerint emberi mulasztás.[16]
Miskolczi Barna és Szathmáry Zoltán az MI önálló büntetőjogi felelősségének megállapítása érdekében a redukált cselekménytan további redukciója mellett foglaltak állást. Álláspontjuk szerint a büntetőjogi dogmatika akkor tudja az MI működésével megvalósított bűncselekményeket helyesen kezelni, ha a cselekmény fogalmából eltávolítjuk az akaratlagosság kitételét, és kizárólag a fogalom objektív elemeit tartjuk meg, mely által "a cselekményt a külvilágban változást eredményező, ott megnyilvánuló, tehát hatóképes jelenségnek tekintjük".[17] Ezen további redukció által nem kizárólag az emberi magatartások, hanem a gépi működés is bevonható a cselekmény fogalma alá. Azért tartják ezt megalapozottnak, mert valójában az emberi szabad akarat létezése sem igazolható természettudományos eszközökkel, az akaratképzés folyamata is vitatott konstrukciónak tekinthető, ezért az emberi elme működésével kapcsolatos viták tükrében indokolt a cselekményfogalom általános revideálása.[18]
Ambrus István monográfiájában jelenleg kizárhatónak tartotta az MI önálló büntetőjogi felelősségének megállapítását, azonban a hazai és külföldi jogirodalmi álláspontok alapján szükségesnek tekintette a cselekmény fogalmának további redukcióját.[19] Véleménye szerint annak érdekében, hogy az MI felelőssége megállapítható legyen, a nem embertől indult, de emberi magatartásra visszavezethető gépi működést cselekményként kell elismerni. A potenciális hatóképesség a mesterséges intelligencia működésével kapcsolatban is adott, azonban az akaratlagosság kritériuma az MI autonóm működése esetén hiányozhat. Ambrus István megoldása a felvázolt problémára a redukált cselekményfogalom további redukciója akként, hogy a (potenciális) akaratlagosságot abban "a bíróság in concreto vizsgálata alapján eldönthető elemként hagynánk meg". Ez a megoldás viszont álláspontja szerint "feszegeti a tettfelelősség elvén alapuló büntetőjog kereteit".
A cselekmény kizárólag emberi magatartást jelenthet, így fogalmilag kizárt, hogy emberhez nem köthető történéseket jogi értelemben cselekményként értékeljünk.[20] Ebből is következik az, hogy terminológiailag helytelen az MI által megvalósított bűncselekményről beszélni: az MI közvetlenül legfeljebb formailag, látszólag folytathat olyan működést, amely emberi cselekvés esetén kimerítene egy törvényi tényállást.
A büntetőjogi dogmatikával is összhangban megállapítható az, hogy az MI-rendszer közvetlen működése nem tekinthető bűncselekménynek. Egyetértve Miskolczi Barna, Szathmáry Zoltán és Ambrus István megállapításaival, a redukált cselekménytan további redukciója, az akaratlagosság és az "emberi" magatartás elvétele nélkül az MI-rendszer működése nem tekinthető büntetőjogi értelemben vett cselekvésnek. Igaz ez akkor is, ha az MI-rendszer önálló büntetőjogi felelősségét akarjuk megállapítani, de akkor is, ha az MI-rendszer tényleges működését vizsgáljuk, az emberi cselekvő szempontjából.
Ahogy korábban kifejtettük, az MI önálló büntetőjogi felelősségét több okból is indokolatlannak tartjuk, és kizárólag az MI-vel kapcsolatos fejlesztési és felhasználási tevékenységen alapulhat a büntetőjogi felelősség megállapítása. A vizsgálatot ezért távolabbról szükséges meg-
- 80/81 -
kezdeni, koncentrálva az MI-rendszer fejlesztése és üzemeltetése során kifejtett emberi magatartásokra.
Példaként vegyük azt az esetet, mely során az önvezető autó autonóm működése során elgázol egy, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen szabályosan közlekedő gyalogost, aki belehal a sérüléseibe. Amennyiben az autót nem egy algoritmus, hanem emberi sofőr vezeti, a Btk. 235. § (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő közúti baleset okozásának vétsége miatt lenne megállapítható a büntetőjogi felelőssége.
Az autó önálló működése esetén azonban nincs olyan akaratlagos és hatóképes emberi magatartás, mely összefüggésbe hozható a közúti baleset okozásával. Érdemes azonban a kérdést távolabbról is megvizsgálni: az MI-rendszer fejlesztése és működtetése során kifejtett emberi magatartások oldaláról.
A gépi tanuláson alapuló MI-rendszer fejlesztése során a fejlesztők különböző akaratlagos és hatóképes magatartásokat fejtenek ki. Idetartozik többek között a fejlesztési célok meghatározása, a felhasználni szándékozott adattömeg megszerzése, kiválogatása, a gépi tanulás megkezdése, a modellalkotás. A fejlesztőnek döntő szerepe van a gépi tanulás, de az öntanulás, valamint a mélytanulás (deep learning) során követett adatfelhasználási és tanítási súlyszámok kialakítása során. Büntetőjogi értelemben a fejlesztés során kifejtett magatartások egyrészről emberi, másrészről akaratlagos és hatóképes magatartásoknak minősülnek.
Hasonló a megítélése az MI-rendszer üzemeltetése során kifejtett magatartásoknak. Az algoritmus felhasználója üzembe helyezi a rendszert, az elkezdi a tényleges működését a felhasználó érdekében. Legtöbbször az üzemeltetőnek fennáll valamilyen ellenőrzési, felügyeleti kötelezettsége is a gép működtetése tekintetében: ezen kötelezettségek teljesítése vagy elmulasztása is emberi magatartásként értékelendő. A felhasználó így a gépi működés elindítása és a működés felügyelete körében valósít meg akaratlagos és hatóképes emberi magatartásokat.
A cselekmény fogalmának figyelembevételével így a helyes megközelítés az, ha a mesterséges intelligencia működését megelőző emberi magatartások pönalizálásával éri el a jogalkotó a legsúlyosabb jogsértések tekintetében a büntetőjogi felelősség megállapíthatóságát. Ezzel a megoldással nem szükséges a cselekményfogalom további tágítása, a jelenlegi dogmatikai rendszer alapvető megváltoztatása. Az actio libera in causa doktrínája[21] nyújthat segítséget az MI-vel kapcsolatos bűncselekmények cselekménytani kategorizálásához.
A rendszertanilag a bűncselekmény fogalmán belül elkülönülten szereplő, egyes fogalmi elemek együttes tárgyalása szükséges az MI-rendszerekkel kapcsolatos büntetőjogi felelősség vizsgálata érdekében.
A büntető anyagi jog alapelveként érvényesül a bűnösségen alapuló felelősség elve. A bűnösség a bűncselekmény fogalmi eleme, melynek hiányában a bűncselekmény nem jön létre.[22]
A bűnösségnek továbbá ki kell terjednie valamennyi tényállási elemre: ha az elkövetési magatartás bármely része tekintetében a bűnösség valamely formája nem állapítható meg, akkor a bűncselekmény nem valósul meg.
Amennyiben a törvényi tényállás az eredményt nem a bűncselekmény alapesete, hanem a minősített eset körében szabályozza, az elkövető felelősségét a minősített eset tekintetében is csak akkor lehet megállapítani, ha a bűnössége erre is kiterjedt. A hatályos Btk. 9. §-a alapján a minősített esetben meghatározott eredményre legalább az elkövető gondatlanságának ki kell terjednie ahhoz, hogy büntetőjogi felelőssége megállapítható legyen.[23]
A bűnösségen alapuló felelősség elvének fentebb említett tartalmával ellentétes lenne, ha az elkövető felelősségét olyan körülmény alapozná meg, amelyre bűnössége az elkövetéskor nem terjedt ki. Ezt jelentené az objektív büntetőjogi felelősség elve, mely alapján a cselekmény és a következmény közötti okozati összefüggés megalapozza a felelősséget.[24] A Legfelsőbb Bíróság 2/1999. büntető jogegységi határozatának indokolásában kifejti, hogy a magyar büntetőjogi rendszertől idegen az objektív felelősségi forma, ezért ha az elkövető a veszélyhelyzetet vétlenül idézi elő, és bűnösen nem nyújtja a tőle elvárható segítséget a sértettnek, a súlyosabban minősülő esetért nem vonható felelősségre.[25] Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogból levezetve megállapíthatónak tartotta az objektív büntetőjogi felelősség tilalmát, ezért alkotmányosan csak a bűnös elkövetőt lehet megbüntetni.[26]
Az objektív büntetőjogi felelősség jogirodalmi, tételes jogi és bírói gyakorlatban is kifejeződő tilalmához képest előfordulnak bizonyos határmezsgyék, melyek esetén felmerül a bűnösségi elv sérelme. Mészáros Ádám ilyenként
- 81/82 -
azonosítja az actio libera in causa alá eső eseteket, az önhibából eredő ittas vagy bódult állapotban elkövetett cselekmény miatti felelősségre vonás Btk. 18. §-ban meghatározott esetét, továbbá a segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának esetét.[27]
Ezen példákban közös, hogy a büntetőjogi felelősség megállapítása nem igényli az alanyi oldal ismérveinek meglétét vagy vizsgálatát. Az actio libera in causa esetén a felróható előmagatartás kifejtése körében kell vizsgálni az elkövető bűnösségét, az azt követően, öntudatlan állapotban kifejtett magatartás körében az alanyi oldal teljesen hiányzik. Az önhibából eredő ittas vagy bódult állapotban elkövetett cselekmény miatti felelősség tekintetében kizárólag az önhiba megléte körében kell a bűnösséget megállapítani; indifferens, hogy ezt követően az elkövető ittassága teljesen kizárja akaratának szabad kifejtését. A törvény ezzel egyrészről áttöri a bűnösségen alapuló felelősség elvét, továbbá egy megdönthetetlen törvényi vélelmet állít fel az elkövető bűnössége mellett.[28]
A segítségnyújtás halált okozó elmulasztása is objektív felelősséget keletkeztet. A bűnösségi elv alapján az elkövetőnek előre kellene látnia, vagy előre kellett volna látnia a minősített esetben foglalt tényállási elemet, vagyis a halál potenciális bekövetkeztét. A halál a tényállás tekintetében nem minősül eredménynek, sem egyéb objektív ismérvnek és másodlagos (objektív) büntethetőségi feltételnek sem.[29]
Ugyanígy nem értelmezhetőek a bűnösségi alakzatok, és a büntetőjogi felelősség megállapításához elegendő az, hogy az elkövető tudomással bírjon a körülmény létezéséről vagy a körülmény bekövetkezésének lehetőségéről bizonyos objektív ismérvek esetén. Ilyennek látja Mészáros Ádám a hamis vád keretében a Btk. 268. § (2) bekezdésében (a hamis vád alapján az érintett ellen büntetőeljárás indul) és (3) bekezdés b) pontjában (a hamis vád olyan bűncselekményre vonatkozik, amelynek elkövetőjét a törvény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegeti) meghatározott minősített eseteket, a vagyon elleni bűncselekmények elkövetési értékeit mint minősítő eseteket, továbbá a több tényállás tekintetében megjelenő, csoportosan, bűnszövetségben vagy üzletszerűen történt elkövetés minősítő körülményeit.[30]
Az objektív büntetőjogi felelősség magyar büntetőjogban való megjelenéséről ír Molnár Erzsébet is. Álláspontja szerint a hatályos büntetőjogban több olyan, a tényállás tárgyi oldalához tartozó feltétel (objektív büntethetőségi feltétel) található, mely "vonatkozásában a szubjektív oldal vizsgálata egyáltalán nem követelmény".[31] Ilyen objektív büntethetőségi feltételt tartalmazó törvényi tényállásként azonosítja az öngyilkosságban közreműködés alapesetét, az emberölés Btk. 160. § (5) bekezdésében meghatározott alapesetét, az emberrablás feljelentésének elmulasztását, a hivatali vesztegetéshez kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség Btk. 293. § (4) és (5) bekezdése szerinti megsértését, a költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség megsértését és a csődbűncselekményt.[32]
A fentiek folytán felmerül a kérdés, hogy összeegyeztethető-e a bűnösségen alapuló felelősség elvével olyan objektív büntethetőségi feltétel beépítése a törvényi tényállásba, amely tekintetében az elkövető bűnösségének vizsgálata fogalmilag kizárt. Ezek részletes vizsgálata meghaladná jelen mű terjedelmi kereteit, azonban néhány szempontot ebben a körben is meg kell jeleníteni.
Az objektív büntethetőségi feltételek nem minősülnek tényállásszerű eredménynek.[33] Az eredmény az a törvényi tényállásban szereplő külvilági változás, mely az elkövetési magatartással összefüggésben jön létre. Az eredményre ki kell terjednie az elkövető bűnösségének.[34] Az objektív büntethetőségi feltételek nem részei a törvényi tényállásnak, nem tekinthetők tényállási elemnek. Ezért az objektív büntethetőségi feltétel megállapíthatósága nélkül is megvalósulhat a bűncselekmény a tényállási elemek létrejöttével, mindössze az elkövető nem büntethető akkor, ha a büntethetőségnek ez a második feltétele nem valósul meg.[35]
Mivel az objektív büntethetőségi feltétel nem eredmény, az elkövetési magatartás és az objektív büntethetőségi feltétel között okozati összefüggés vizsgálata fogalmilag kizárt.[36] Molnár Erzsébet a német dogmatika eredményeit bemutatva az objektív beszámítás tanát tartja az okozatosság helyett alkalmasnak az objektív büntethetőségi feltétel és az elkövetési magatartás közötti kapcsolat leírására. Az objektív beszámítás tana és az abból származó kockázatfokozási elmélet is nélkülözi a bűnösség vizsgálatát.[37] Olyan esetekben, amikor a két esemény (elkövetési magatartás és eredmény) közötti kapcsolat nem kauzálisan determinált, az összefüggést a kettő között az a kritérium adja meg, hogy az okfolyamatot emberi uralom alatt tartja az elkövető. Az elméletet rend-
- 82/83 -
szerint a nem okozatos mulasztás miatti okozatossági problémák orvoslására használják.[38]
Az imént ismertetett szerzők részletesen foglalkoztak a már említett, a Btk. 397. §-ban szabályozott, a költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztása bűntettével,[39] mint az objektív büntethetőségi feltétel magyar büntetőjogban fellelhető "állatorvosi lovával".
Molnár Erzsébet álláspontja szerint a mulasztásban megnyilvánuló elkövetési magatartás elkövetőjének nem kell és nem is szabad tudnia a más (a gazdálkodó szervezet tagja vagy dolgozója) által elkövetett költségvetési csalásról, ezért a törvényi tényállásban szereplő kitétel objektív büntethetőségi feltételnek tekinthető. A német büntetőjogi dogmatikával alátámasztott érvelésének lényege szerint ez a kitétel szembemegy a bűnösségen alapuló felelősség elvével, hiszen az elkövetési magatartás kifejtése önmagában nem minősül materiális jogellenes cselekménynek, az az elkövetőn kívüli más személynek a bűnelkövetése nélkül nem is büntethető. Kriminálpolitikai oldalról szemlélve kánonjogi (versari in re illicita) és angolszász jogrendszerbeli (strict liability) megközelítés fedezhető fel a tényállásban: az lényegében eredményfelelősséget kodifikál a magyar jogban, az elkövetési magatartás és az azt követő, elkövetőtől független magatartás között csupán bizonyos "okozati nexus", és nem a bűnösségi kapcsolat vizsgálata szükséges.[40] Értékelése alapján sem a bizonyítási eljárás megkönnyítése, sem a kockázatfokozás mint felelősségalapító tényező nem adhat alapot a büntetőjogi felelősség kiterjesztéséhez, a bűnösségi elv áttöréséhez.
A kommentárirodalomban is vitatott a tényállás dogmatikai megítélése. Karsai Krisztina szerint az elkövető szándékának ki kell terjednie az ellenőrzés, felügyelet lehetőségére és konkrét képességére, a tudattartalomnak azonban nem része a beosztott bűncselekménye, vagy a felügyelet elmaradása és a bűncselekmény elkövetése közötti okozati összefüggés. Kifejezetten nem állhat fenn szándékegység az elkövető és a másik bűncselekmény elkövetője között, mert akkor a költségvetési csalás tekintetében lennének társtettesek.[41]
Molnár Gábor álláspontja szerint a beosztott magatartása nem minősül a tényállás eredményének. Az elkövető nem lehet szándékegységben a beosztottal a költségvetési csalás elkövetése tekintetében, mivel akkor társtettesként valósítanák meg a költségvetési csalás bűncselekményét.[42]
Tóth Mihály a korábbi Btk. lényegét tekintve hasonló tartalmú tényállását[43] akként elemezte, hogy az a magyar jogi szabályozáshoz képest idegen módon terjeszti ki a felelősséget. Álláspontja szerint az elkövetőnek tudnia kell a dolgozó által elkövetett cselekményről, azzal kapcsolatban a bűnösségének is fent kell állnia.[44]
Mészáros Ádám álláspontja szerint a költségvetési csalás lehetővé tétele az elkövetési magatartás körébe tartozó tényállási elem, vagyis nem másodlagos (objektív) büntethetőségi feltételként jelentkezik a törvényi tényállásban.[45]
Az objektív büntetőjogi felelősséggel kapcsolatosan fentebb ismertetett álláspontokat az alábbiak szerint lehet összegezni a mesterséges intelligenciához kapcsolódó kriminális magatartásokkal kapcsolatban.
Ahogy említettük, az MI-rendszerek működésével kapcsolatos technológiai és egyben dogmatikai probléma a kiszámíthatatlan működés. A kiszámíthatatlan működés szükségszerűen olyan működésekkel járhat, melyek esetén hiányzik az előreláthatóság. Az előreláthatóság hiánya olyan szinten jelentkezik, hogy az a gondatlanság enyhébb alakzatába sem vonható be. Vagyis az MI-rendszer fejlesztője, felhasználója bizonyos jogsértések tekintetében képtelen olyan magatartást gyakorolni, mely esetén láthatja a gép potenciális jövőbeli működését.
- 83/84 -
A büntetőjogi dogmatika, valamint a jogalkotó előtt így két út áll. Vagy elfogadja azt, hogy a technológiai újítás ára a technológia legfőbb haszonélvezőinek mindenképpeni büntetlensége a bűnösségen alapuló felelősség elve alapján, vagy a bűnösségi elvet részben áttörve, konstruál egy olyan dogmatikai és törvényi megoldást, amely esetén szűkebb körben lehetőség van bizonyos magatartások szankcionálására akkor is, ha az elkövető tudattartalma és bűnössége a gép működése esetén hiányzik.
A fentiek alapján a második álláspont követése a helyes. Az objektív büntethetőségi feltételek tekintetében rendelkezésre álló, részben ellentmondásos álláspontok figyelembevételével az alábbiak állapíthatók meg. Az objektív büntethetőségi feltételek - különösen akkor, ha az elkövetési magatartás egyébként büntetlennek minősül - áttörik a bűnösségi elven alapuló dogmatikai kereteket.
A Btk. 397. §-ban rögzített "más bűncselekményének lehetővé tétele" kitétel objektív büntethetőségi feltételnek minősül, ahogy több más, a jogirodalomban megnevezett bűncselekmény is tartalmaz ilyen kritériumot. A magyar büntetőjognak így már részét képezik a bűnösség elvétől eltávolodó, bűnösség hiányában is büntetést előíró tényállások. A kommentárokban megjelent álláspontokkal egyetértve, a Btk. 397. §-a szerinti bűncselekmény esetén nemhogy bűnösséget, még tudattartalmat sem lehet megállapítani a "más" által elkövetett bűncselekmény tényére vonatkozóan, mivel akkor már más bűncselekmény megállapítása lenne indokolt. A rendszertani értelmezés alapján pedig, ha a tényállás megvalósítása csak akként képzelhető el, hogy nincs szándékegység a felügyelő és felügyelt között, az következik, hogy helyesen nem eredményként, hanem objektív büntethetőségi feltételként kell értelmezni a felügyelt bűnelkövetését. Ez pedig a másért való felelősség egy sajátos, a büntetőjogi gondolkodástól valóban idegen esetét kodifikálja a Btk.-ban.
Bár a dogmatikai problémák élét természetesen ez a körülmény nem csorbítja, de a teljesség igénye érdekében megemlítendő, hogy a Bírósági Határozatok Gyűjteményében egy olyan ítélet sem található, melyben megállapították volna a Btk. 397. §-a alapján a gazdálkodó szervezet vezetőjének büntetőjogi felelősségét.[46] Ennek megemlítése csupán arra kíván utalni, hogy a bűnösségen alapuló felelősség elvét áttörő tényállás semmiképpen nem jelenti a tettfelelősség általánosulását a magyar büntetőjogban.
Indokolt megfontolni, hogy egy igen szűk körben a jogalkotás enyhítheti a dogmatikai gondolkodás merevségét, ha az elérni kívánt kriminálpolitikai cél másként nem valósítható meg. Ahogy a költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztása, úgy a mesterséges intelligencia működésével kapcsolatos felelősség sem jelent valóban objektív felelősséget. A törvényi tényállás bűnös kimerítése mindenképpen szükséges a büntethetőséghez, és az is igazolható, hogy annak kimerítése önmagában még nem igényel büntetőjogi fenyegetést.
Összességében a bűnösség tekintetében indokolt lehet - a cselekmény fogalmához hasonlóan - tágabb értelmezéssel élni a dogmatikai megközelítés terén. A mesterséges intelligencia bizonyos előre nem látható működése esetén, ha azt az elkövető bűnös mulasztása előzte meg, érdemes lehet az objektív büntethetőségi feltétel kategóriájának alkalmazásával áthidalni a jelentkező elméleti akadályokat. A dogmatikai "lazítás" egyik útja lehet az actio libera in causa elvének alkalmazása a mesterséges intelligenciával kapcsolatos bűncselekmények esetében.
Az actio libera in causa formulája szerint egy személy felelősségre vonható olyan magatartásokért, melyeknek kifejtésekor nem volt képes szabad akarata szerint eljárni, ha a szabad akaratkifejtés lehetőségének elvesztése ezen személy korábbi, teljes cselekvési képességének birtokában kifejtett magatartásának volt köszönhető.
Az actio libera in causa eredeti értelmében azt jelentette, hogy az elkövető csak akkor vonható felelősségre az öntudatlan állapotban kifejtett magatartásáért, ha a saját öntudatlanságát szándékosan idézte elő, továbbá azzal a céllal, hogy a cselekmény megvalósításakor már öntudatlan állapotban legyen. Az elv ezen értelemben vett alkalmazásával lehetőség nyílt arra, hogy az elkövetőt felelősségre vonják akkor, ha a bűncselekmény alanyi oldalának (mens rea) és tárgyi oldalának (actus reus) megvalósulása nem egy időben következett be - vagyis az előzetes cselekménykor csak az alanyi oldal, míg a jogsértő magatartás kifejtésekor csak a tárgyi oldal valósult meg.[47] Ezen eredeti értelemben fogalmazta meg az actio libera in causa jelentését Angyal Pál 1920-ban írt tankönyvében: "a cselekvő a kauzális folyamatot ugyan beszámíthatatlan állapotban kifejtett magatartásával indítja meg, de e magatartása beszámítható állapotban fogamzott elhatározásával, illetve tevékenységével függ össze".[48] Hasonlóan megkívánja az öntudatlan állapot bűnelkövetési szándékú előidézését Földvári József: a beszámítási képességnek az elkövetés során végig meg kell lennie, melynek hiányában az elkövető felelősségre nem vonható, kivéve, ha a beszámítási képesség folyamatosságát az elkövető sza-
- 84/85 -
kítja meg abból a célból, hogy valamilyen bűncselekményt kövessen el.[49]
Az actio libera in causa tágabb értelmében nem kívánja meg, hogy az elkövető saját öntudatlanságát a későbbi jogsértés kifejezett szándékával idézze elő azért, hogy a felelősségre vonás alól mentesülhessen. Elegendő az is, hogy az elkövető felróhatóan idézi elő az öntudatlan állapotát, melynek következtében később jogsértő magatartást tanúsít.
A kommentárirodalom és a jogirodalom rendszerint a büntethetőségi akadályok között (Btk. 18. §), az elkövető beszámíthatósága körében tárgyalja az actio libera in causa elméletét. Így az actio libera in causa esetén az elkövető még beszámítható állapotban felróható előmagatartásával beszámíthatatlan állapotba helyezi magát, így a tényállásszerű eredmény és az objektív tényállási elemek később, a beszámíthatatlanság állapotában következnek be. Ilyen esetben az elkövető beszámítási képességét vélelmezni kell, és a ténylegesen megvalósított bűncselekményért kell felelősségre vonni. Figyelmen kívül kell hagyni tehát az elkövető tényleges felismerési képességének hiányát, és a cselekmény tárgyi oldalának értékelése alapján kell állást foglalni a szándékosság és a gondatlanság kérdésében is. Az actio libera in causa a felelősséget megalapozó kivételes esetkörnek tekinthető, mely a felelősség megállapíthatóságát a bűnösség hiányában is lehetővé teszi.[50]
Nagy Ferenc megfogalmazásában: "Az actio libera in causa alatt olyan cselekmény (actio) értendő, amelynek döntő oka (causa) az elkövető beszámítható (libera) állapotában kifejtett felróható előmagatartása (actio praecedens), aminek következtében olyan állapotba helyezi magát, hogy a tényállásszerű eredmény, illetve az objektív tényállási elemek csak abban az időpontban jelentkeznek, amikor az elkövető már nem beszámítható. Vagyis a bűnösséget, illetve a beszámítási képességet a tényállásszerű magatartáshoz képest egy korábbi időpontból nézve állapítjuk meg a későbbi történésre nézve."[51]
Mészáros Ádám monográfiájában az actio libera in causa kérdését a bűnösségen alapuló felelősség áttörésének egyik szegmenseként, azonban az önhibából eredő ittas vagy bódult állapottól eltérő esetként tárgyalja. Álláspontja szerint az eset a beszámíthatatlanság állapotában elkövetett cselekmények körét fedi le azzal, hogy szándékos és gondatlan actio libera in causa is lehetséges.[52] A cselekményt önálló dogmatikai fogalomként felfogó álláspont esetén a beszámíthatatlan állapotban megvalósított elkövetési magatartás az akaratlagosság hiányában nem minősül cselekménynek - ezáltal úgy kellene megállapítani a büntetőjogi felelősséget, hogy nincs büntetőjogi értelemben vett cselekmény. Cselekménytani szempontból nézve így fogalmilag nem jön létre bűncselekmény az actio libera in causa esetén. Az actio libera in causa folytán bűnösség hiányában nem valósul meg fogalmilag bűncselekmény akkor sem, ha az akaratlagosságot nem a cselekmény fogalmi elemeként, hanem a bűnösség körében kezeljük. Eltérő megoldást hozhat az actio libera in causa hanyag gondatlanság körében való vizsgálata, mely esetben az elkövető hanyagsága az elkövetés időpontját kivetíti az elkövető valamennyi felróható magatartására.[53]
Mészáros Ádám szerint azonban megalapozott lehet az a megoldás, amely szerint a magát felróhatóan beszámíthatatlan állapotba helyező elkövető felel minden bűncselekményért, melyet így követett el. Nincsen kizárva, hogy az öntudatlan állapot ne csak az ittasságnak vagy bódultságnak legyen betudható: véleménye szerint példa lehet erre a kényszer hatása alá helyezés során kifejtett magatartás, ha törvényileg szabályozzák ezt az esetet is - szokásjogon vagy bírói jogon nem alapulhat. Az actio libera in causa elvének használata azonban szükségszerűen "áttöri a bűnösségen alapuló felelősség elvét, és objektív felelősséget létesít a büntetőjogban".[54]
A fentiek alapján megállapítható, hogy az actio libera in causa tekintetében nem tekinthető egységesnek a jogirodalmi felfogás a doktrína rendszertani elhelyezkedése vonatkozásában. A szélesebb körben elfogadott, a redukált cselekménytan mentén értelmezett bűncselekmény-fogalom alapján az actio libera in causa dogmatikailag két helyen is értékelést igényel: egyrészt a cselekmény fogalmi elemét képező akaratlagosság, másrészt a felróható (szándékos vagy gondatlan) bűnösség körében.
Az MI-rendszerrel összefüggésben megvalósított bűncselekmények tekintetében így egyrészről elemezni kell, hogy az elkövetőnek a fejlesztés, illetve a felhasználás körében kifejtett cselekménye (felróható előmagatartása) akaratlagos magatartásnak minősíthető-e az MI-rendszer későbbi működése tekintetében. Másrészről elemzésre szorul annak a kérdése, hogy az elkövető bűnösségének megállapíthatósága hiányában a doktrínára alapozva lehetséges-e a büntetőjogi felelősség megállapítása az előre nem látható gépi működés tekintetében, más szóval: megalapozott-e az objektív felelősség létesítése ebben az esetben.
A válasz mindkét kérdés tekintetében helyeslő. A korábban kifejtettekre visszautalva, a legsúlyosabb jogsértések esetén nem lehet társadalmilag és etikailag elfogadható egy olyan büntetőpolitikai megoldás, mely mellőzi ilyen esetekben a büntetőjogi felelősség megállapítását, esetleg megelégszik kizárólag közigazgatási vagy polgári jogi szankciók alkalmazásával. A dogmatikának és a jogalkotónak meg kell teremtenie azt a jogi környezetet, melyben legalább az életet, testi épséget és az egészséget sértő gépi működések tekintetében helye lehet a legkirívóbb felhasználói és fejlesztői magatartások büntetőjogi értékelésének.
- 85/86 -
Hangsúlyozandó, hogy a büntetőjogi szankció csak kivételesen lehet megoldás egy olyan újonnan bevezetett, innovatív technológia esetén, mint az MI-rendszerek. Tekintettel arra, hogy teljesen biztonságos, az emberi életben kárt biztosan nem okozó algoritmus megalkotása a jelenlegi technológiai színvonal mellett valószínűleg lehetetlen, a felelősséget egyrészről szűk körben kell meghatározni, másrészről azt kiszámítható és átlátható szabályok megtartásához kell kötni.
Az actio libera in causa doktrínáját azonban - a legalitás elvére való tekintettel - törvényi szabályozás útján kell érvényesíteni az MI-rendszerekkel kapcsolatos bűncselekmények tekintetében. Ennek részletes kifejtésére a következő fejezetben kerül sor.
A fentiekre való tekintettel csak röviden kívánok kitérni az MI-rendszerrel kapcsolatos bűncselekmények tekintetében az okozatosságra. Az okozatosság vizsgálata materiális bűncselekményt feltételez: az elkövetési magatartás és az eredmény közötti tényleges, ontológiai összefüggést jelenti. Az okozatosság vizsgálata során figyelmen kívül marad az elkövető pszichés viszonyában megnyilvánuló kapcsolódás az eredmény és a kifejtett magatartás között, mivel az a bűncselekmény tudományos fogalmán belül a bűnösség körébe tartozik. Ettől függetlenül a materiális bűncselekmények esetén is szükséges a felelősség megállapításához az, hogy az elkövető tudata átfogja a törvényi tényállásban megjelenített objektív tényállási elemeket.[55]
Mivel a mesterséges intelligencia bizonyos működési esetei szükségszerűen előre nem láthatóak, az elkövető bűnössége ezekre az esetekre nem terjedhet ki. Ebből az is következik, hogy a jogpolitikailag büntetőjogi eszközökkel üldözni indokolt, jogsértő MI-működés eredményként nem, csak objektív büntethetőségi feltételként szabályozható. Az ezen eseteket is magában foglaló tényállás egy objektív büntethetőségi feltételt tartalmazó, immateriális bűncselekményként szabályozható, mely esetben az okozatosság vizsgálata nem merül fel.
Azokban az esetekben, ahol az MI-rendszer működése nem kiszámíthatatlan (és az elkövető bűnössége gondatlan), vagy az elkövető bűnössége szándékos (és a gép működése kiszámíthatatlan), a megvalósuló bűncselekménytől függően szükséges lehet a materiális deliktumok esetében az okozatosság vizsgálata. Ez azonban várhatóan dogmatikai problémák nélkül kezelhető lesz a jogirodalomban és a bírói gyakorlatban is széles körben alkalmazott conditio sine qua non vagy valamely okkiválasztó elmélet segítségével.[56] A terjedelmi korlátokra való tekintettel így mellőzöm az okozatosság körében ezen elméletek részletes kifejtését.[57]
Végül említést igényel a büntetőjogi felelősség körében a kerettényállás kérdése. A mesterséges intelligenciával kapcsolatosan megalkotandó tényállás tekintetében szükségszerűen kerettényállás jellegű deliktumként érheti el a jogalkotó a szabályozási célokat. Hasonlóan a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéshez, az MI fejlesztésére és felhasználására vonatkozó szabályok tölthetnék ki tartalommal a mulasztással megvalósított elkövetési magatartást. Tekintve, hogy az MI egy innovatív és gyorsan változó technológiai területnek tekinthető, fontos, hogy az azzal kapcsolatos változásokat az igazgatási norma lekövethesse, továbbá a technológia szabályozásának terjedelmes volta ne terhelje a büntető törvénykönyv különös részét.[58]
Az MI fejlesztésére és felhasználására vonatkozó szabályok elsődlegesen az Európai Unió korábbi fejezetben ismertetett jogalkotási tevékenysége kapcsán jelennek meg, abban a körben is legfőképp az MI rendeletben. A jövőt tekintve további végrehajtási jellegű normában, szakmai, etikai iránymutatást tartalmazó soft law eszközben fog várhatóan kikristályosodni az MI-rendszerek társadalomba történő integrálására vonatkozó szabályozási anyag. Az Unió több dokumentumában kifejtette a szabályozási alapelveket: úgymint a biztonság, a stabilitás és a felelősség.[59]
Természetesen az MI használatára és készítésére vonatkozó igazgatási jellegű szabályokról várhatóan a magyar jogalkotó is rendelkezni fog. Az, hogy az említett normák a keretdiszpozíciót kitöltő formájukban az elkövetési magatartás részévé váljanak, természetesen feltételezi azt is, hogy azok észszerű és az érintettek által könnyen betartható tartalmat öltsenek.
A fentiekből látható, hogy bizonyos esetekben a felhasználó és a fejlesztő bűnös szabályszegése a jelenlegi büntetőjogi keretek között nem büntethető.
- 86/87 -
Ezen esetek tekintetében - a korábban kifejtett jogpolitikai és etikai indokok alapján - a jogalkotónak az Alaptörvény II. cikkében foglalt életvédelmi kötelezettségét teljesítenie kell. Meg kell teremtenie azt a jogszabályi környezetet, melyben a szándékos vagy gondatlan, MI-rendszerrel kapcsolatos szabályszegések esetén büntetéssel fenyegeti a törvény azokat az eseteket, amikor a gépi működés súlyos következménnyel jár.
Ahogy felfejtettük, a gépi működést illetően felmerülnek bizonyos aggályok a cselekmény fogalma körében az akaratlagossággal, valamint a bűnösséggel kapcsolatban.
Az actio libera in causa elvének alkalmazásával a kiszámíthatatlan gépi működés akaratlagos magatartásnak, így cselekménynek minősíthető a felróható előcselekmény megállapíthatósága esetén. Dogmatikai oldalról ilyenkor a jogalkalmazónak a felróható előcselekmény (a fejlesztő/felhasználó bűnös szabályszegése) alapján kell megítélnie a gépi működés cselekményi voltát. Ha a felróható előcselekmény emberhez köthető, hatóképes és akaratlagos magatartásnak minősül, akkor annak kell minősülnie az azt követően történt gépi működésnek is.[60] Ahogy Tokaji Géza fogalmaz: "a felróható megelőző magatartás az az akaratlagos cselekmény, amelyet a felelősségrevonásnak, illetőleg a büntetőjogi intézkedés alkalmazásának a feltételei szempontjából meg kell ítélni".[61] Az actio libera in causa elve alapján így a cselekményfogalom megváltoztatása (további redukciója) nélkül is akaratlagosnak minősülhet a kiszámíthatatlan MI-rendszer működése.
A bűnösség tekintetében a beszámíthatóság tényleges hiányának orvoslására szolgáló jogintézményként jelenik meg törvényi szabályozásként az önhibából eredő ittas vagy bódult állapotban elkövetett cselekmények esetén az actio libera in causa elve. A konstrukció azonban dogmatikai szempontból alkalmazható és alkalmazandó is olyan esetekben, amikor nem a kóros elmeműködésből következő tudatzavar, hanem más ok folytán kerül az elkövető olyan állapotba, hogy magatartásának következményeit nem ismerheti fel.
Ilyen okként azonosítható a tárgyalt eset is. Ha az elkövető a felhasználáskor vagy a fejlesztéskor tisztában van azzal, hogy a keretszabályokban meghatározottaktól eltérő magatartást tanúsít egy innovatív, ebből következően ismeretlen és veszélyes technológiával összefüggésben, akkor ezt a magatartást büntetőjogi szempontból értékelni kell. A büntetőjogi felelősséget nem az fogja megalapozni, hogy a pontos működés tekintetében ismeretekkel rendelkezik az elkövető, hanem az, hogy a technológia veszélyességének teljes ismeretében nem a kijelölt, biztonságos megoldást választja.
Exkurzusként megemlítendő az Uber autonóm járművének Arizonában történt balesete és annak büntetőjogi elemzése. 2018. március 18. napján az esti órákban az Uber által üzemeltetett önvezető autó autonóm üzemmódban közlekedett Tempe városában. Az MI-rendszer egy 2017-es évjáratú, Volvo XC90 luxusterepjáróban üzemelt, mely korszerű, vezetőtámogató technológiával volt ellátva, így ütközésgátló funkcióval is. A jármű képes volt arra, hogy gyalogosok, kerékpárosok észlelésekor automatikusan fékezzen a baleset elkerülése érdekében. Az Uber ezt a funkciót kikapcsolta a mesterséges intelligencia tanítását szolgáló tesztvezetés során.[62]
Az Uber alkalmazásában álló Rafaela Vasquez volt az autó tesztvezetője. Az ő feladata az volt, hogy hibás működés észlelése esetén átvegye az MI-rendszer felett az irányítást, és megakadályozza a balesetek bekövetkeztét. A bizonyítási eljárás során megállapították, hogy a tesztvezető az ütközés előtti pillanatokban a The Voice (Magyarországon A Hang néven bemutatott) zenei tehetségkutató műsort nézte, a közlekedésre nem figyelt.[63]
A baleset pontos körülményeiről az alábbiakat állapította meg a technológia fejlesztőjének tekinthető Uber vállalat. Az Uber által használt MI-rendszer a gépi tanulás elvén működött, vagyis autonóm működésre volt képes. A gépet úgy állították be, hogy az képes legyen figyelmen kívül hagyni az úgynevezett fals pozitív jelzéseket az úton található akadályok tekintetében. Így például, ha egy műanyag zacskót észlel a képfelismerő MI-rendszer a vezetés során, az autó mozgását uraló autonóm MI-rendszer akkor dönt helyesen, ha azt nem kísérli meg kikerülni. A kevesebb szükségtelen manőver miatt ugyanis biztonságosabb közlekedés érhető el, ha az autó nem próbál meg kikerülni minden akadályt, így például az út szélén található szemetet.[64]
A baleset sértettje, Elaine Herzberg a biciklijét maga mellett tolva, nem a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, jogszabályba ütköző módon próbált meg átkelni az úttesten. A képfelismerő rendszer a sértettet az ütközés előtt 6 másodperccel észlelte, és bicikliként azonosította azzal, hogy az irányvonala kiszámíthatatlan. Pontosan 1,3 másodperccel az ütközés előtt, a manőverekért felelős MI-rendszer megállapította, hogy az ütközés elkerülése érdekében azonnali vészfékezésre van szükség. A rendszer azonban olyan üzemmódban működött az ütközéskor, amely nem tette lehetővé a vészfékezést a már említett szükségtelen manőverek elkerülése érdekében.[65]
- 87/88 -
Az autonóm jármű így a tesztvezető közbeavatkozása és fékezés nélkül elgázolta a sértettet, aki belehalt a sérüléseibe. A National Transportation Safety Board[66] a baleset okaként a tesztvezető magatartását jelölte meg, aki nem figyelt a közlekedésre. A baleset bekövetkeztéhez hozzájárult az Uber nem megfelelő kockázatkezelési eljárása, különösen az, hogy nem felügyelték megfelelően a tesztvezetők tevékenységét. Hozzájárult a balesethez a sértett magatartása is, mivel bódult állapotban,[67] nem a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen próbálta meg áttolni biciklijét a túloldalra, továbbá Arizona állam is, mivel nem szabályozta és felügyelte megfelelően az autonóm járművek tesztelését.[68] A tesztvezető beismerte bűnösségét, az ügyészséggel vádalkut kötött.[69]
Az esettel kapcsolatban az alábbiakat állapíthatjuk meg. Az autonóm jármű tesztvezetője - aki jelen esetben az MI-rendszer felhasználójának minősül - nem tartotta be az MI felhasználására vonatkozó előírásokat. Bűnössége a szabályszegés tekintetében szándékosnak minősíthető: tudata átfogta azt, hogy végig figyelnie kell a közlekedésre, és bármikor képesnek kell lennie arra, hogy közbeavatkozzon. Ennek ismeretében döntött úgy, hogy kötelességének teljesítését elmulasztja, és helyette televíziós vetélkedőt néz a telefonján. Magatartása akaratlagos, mulasztással megvalósított cselekménynek minősül.
A szabályszegést követő baleset tekintetében megállapítható, hogy az elkövető tudata nem fogta át az MI-rendszer potenciális működését. A konkrét esetben megfigyelhető interakciók tökéletes példáját adják a kiszámíthatatlan MI-működésnek. A baleset bekövetkeztéhez az autonóm rendszer egyes alegységeiként működő algoritmusok szerencsétlen együttműködése volt szükséges. A baleset előtt a működés ilyen formában történő megtörténtét - azaz, hogy a sértett felismerését követően a gép több másodpercen keresztül nem reagál sem lassítással, sem kikerüléssel, és később a gép a vészfékezést is elmulasztja a vezetési élmény fokozása érdekében - az elkövető tudata egyáltalán nem fogta át. Megjegyzem, hogy ezt a szerencsétlen kölcsönhatást utólagos vizsgálattal képesek voltak a szakértők visszafejteni, de ez a balesetet megelőzően nem lett volna lehetséges. Vagyis bűnösség szempontjából a baleset tekintetében az elkövető vétlennek tekinthető.
A konkrét ügyben - a vádalkura való tekintettel - nem került sor a büntetőjogi felelősség érdemi vizsgálatára. A tények teljes körű ismerete hiányában is kijelenthetőnek tartom azonban azt, hogy a bizonyítási eljárás lefolytatását követően elképzelhető, hogy a fentebb vázolt cselekmény esetén dogmatikai akadályba ütközne a jogalkalmazó a felelősség megállapítása tekintetében; mérlegeléstől függően ez jelentheti azt, hogy felmentő ítéletet kellene hoznia a bíróságnak.
A fentieket egybevetve az alábbi tényállás megalkotását tartom szükséges és elégséges megoldásnak a kiszámíthatatlan mesterséges intelligencia felhasználásával elkövetett cselekmények szabályozására.
"A mesterségesintelligencia-rendszerre vonatkozó szabályok megsértésével elkövetett veszélyeztetés
(1) Aki a mesterségesintelligencia-rendszer megalkotására, illetve forgalomba hozatalára vonatkozó szabályok megszegésével mesterségesintelligencia-rendszert hoz forgalomba, és a szabályszegés következtében a mesterségesintelligencia-rendszer a működés során más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét közvetlen veszélynek teszi ki, ... miatt ... évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés
... évig terjedő szabadságvesztés, ha a működés maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget,
... évig terjedő szabadságvesztés, ha a működés halált,
... évig terjedő szabadságvesztés, ha a működés kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget
okoz.
(3) Ha az elkövető a mesterségesintelligencia-rendszer megalkotására, illetve forgalomba hozatalára vonatkozó szabályokat gondatlanságból szegi meg, az (1) bekezdésben meghatározott esetben ... évig, a (2) bekezdésben meghatározott esetben - az ott tett megkülönböztetés szerint - ... évig, ... évig, illetve ... évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) Az (1)-(3) bekezdés szerint büntetendő, aki a mesterségesintelligencia-rendszer felhasználására vonatkozó szabályok megszegésével mesterségesintelligencia-rendszert használ fel, és a szabályszegés következtében a mesterségesintelligencia-rendszer a működés során más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét közvetlen veszélynek teszi ki.
(5) Az (1), (3) és (4) bekezdésben foglalt bűncselekmények esetén a büntetés korlátlanul enyhíthető - különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető - azzal szemben, aki a veszélyt, mielőtt abból káros következmény származott volna, önként megszünteti.
(6) E § alkalmazásában mesterségesintelligencia-rendszeren a mesterséges intelligenciára vonatkozó harmonizált szabályok megállapításáról, valamint a 300/2008/EK, a 167/2013/EU, a 168/2013/EU, az (EU) 2018/858, az (EU) 2018/1139 és az (EU) 2019/2144 rendelet, továbbá a 2014/90/EU, az (EU) 2016/797 és az (EU) 2020/1828 irányelv módosításáról (a mesterséges intelligenciáról
- 88/89 -
szóló rendelet) szóló (EU) 2024/1689 európai parlamenti és tanácsi rendelet (e bekezdés alkalmazásában a továbbiakban: 2024/1689/EU rendelet) 3. cikkében meghatározott fogalmat, a mesterségesintelligencia-rendszer megalkotására, forgalomba hozatalára és felhasználására vonatkozó szabályon az 2024/1689/EU rendeletben foglalt szabályokat kell érteni."
A védett jogi tárgy az Alaptörvény II. cikkében megjelölt élethez való jog, illetve az élet, a testi épség és az egészség sérthetetlenségéhez fűződő érdek. A büntetőjog eszközeivel kizárólag az ezen értékeket sértő magatartásokat indokolt szankcionálni. Az MI felhasználásával elkövetett egyéb jogsértéseket vagy más jogágak illetnek szankcióval, vagy más törvényi tényállások rendelik azt büntetéssel fenyegetni.[70]
Az (1) bekezdésben meghatározott alapeset alanya bárki lehet, aki MI-rendszert állít elő, azonban a tényleges elkövetői kör várhatóan az MI-rendszert fejlesztő, előállító, forgalomba hozó gazdálkodó szervezet döntéshozatalra jogosult vezetői, illetőleg munkavállalói közül kerül ki.
A (4) bekezdésben meghatározott alapesetet az MI-rendszer felhasználói követhetik el: ebbe beletartoznak mind az "üzleti", mind a fogyasztó jellegű felhasználók is. Természetesen más keretszabályok vonatkoznak az eltérő felhasználói háttérrel rendelkező, potenciális elkövetőkre.
Az (5) bekezdés lehetőséget ad a büntetés korlátlan enyhítésére vagy mellőzésére, tekintettel arra, hogy nagyobb érdek fűződik az MI-rendszerrel kapcsolatban előidézett és felismert veszélyhelyzet elhárításához, mint az elkövetők felelősségre vonásához és megbüntetéséhez.[71]
Az elkövetési magatartás kerettényállásként kerül szabályozásra, az MI felhasználására és fejlesztésére vonatkozó szabályokat azok terjedelme és gyorsan változó természete miatt nem lehet a büntetőtörvényben szabályozni. Tekintve, hogy jelen sorok írásakor feltehető, hogy az Európai Unió MI rendelete fogja tartalmazni a legfontosabb szabályokat a technológia biztonságos implementálására vonatkozóan, ezt tüntettem fel a de lege ferenda javaslatban.
Az elkövetési magatartás abban áll, hogy az elkövető az MI-vel kapcsolatos szabályokat akár aktív magatartással, de feltehetően leggyakrabban mulasztással megszegi. A bűncselekmény szándékosan és a (3) bekezdés alapján gondatlanul is elkövethető.
A tényállás specialitását az (1) bekezdés második mondatrészében megfogalmazott objektív büntethetőségi feltétel adja. Ahogy a jelen fejezet során kifejtettem, az elkövető bűnössége a kiszámíthatatlan MI-működés esetén nem állapítható meg: ezért nem lesz felelős a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés tényállásában megállapított veszélyhelyzet mint eredmény előidézéséért. Annak érdekében, hogy az egyébként szándékosan kifejtett, MI-re vonatkozó bűnös szabálysértést a jogalkotó minden esetben szankcionálni tudja, nem fogalmazható meg az MI működése eredményként a törvényi tényállásban. Ezt fejezi ki nyelvtanilag a "működés során" kitétel.
Az MI-rendszerrel kapcsolatos szabályszegések önmagában nem igényelnek büntethetőséget: amennyiben a szabályszegés ténye nem jár közvetlen veszélyhelyzettel, a jogtárgy közeli sérelmével, elégséges annak az egyéb jogág útján történő szankcionálása. Ezért csak akkor járhat büntetéssel a szabályszegés, ha annak következménye egyben súlyos jogsértést is megvalósít.
A tényállás tervezete inkorporálja az actio libera in causa elvi tartalmát: a büntetőjogi felelősség vizsgálata kizárólag a felróható előcselekményre összpontosul, cselekménytanilag és a bűnösség szempontjából is csak a szabályszegés vonatkozásában kell a bíróságnak vizsgálnia ezen körülményeket. Az objektív büntethetőségi feltétel az elkövető tudattartamától független körülmény, melynek a tényleges megtörténtét azonban szükséges bizonyítani.
Kiemelendő, hogy ez a megoldás nem jelenti a bűnösségi elv sérelmét, nem eredményez objektív felelősséget. Az elkövető bűnösen szánja el magát a fejlesztési szabályok be nem tartására, az objektív büntethetőségi feltétel alkalmazása pedig nem az elkövetőtől független eredmény büntetését jelenti. Az elkövető a technológia veszélyességének tudatában jár el szabályszegően, csupán azt nem láthatja előre a kiszámíthatatlan működés miatt, hogy mi lesz pontosan az eredménye a szabálytalanul fejlesztett vagy felhasznált MI-rendszer működésének. ■
JEGYZETEK
[1] Megjegyzendő, hogy a black box hatást előidézheti a gép megmagyarázhatatlan, bonyolult működése mellett az algoritmus szerzői jogi védelme is. Ebben az esetben előfordulhat, hogy a gép működése nem a technológia sajátossága miatt, hanem jogi okokból megismerhetetlen a felhasználók számára. Természetesen ebben az esetben az algoritmus megalkotói ismerik a működést. Lásd: Cynthia Rudin: Stop explaining black box machine learning models for high stakes decisions and use interpretable models instead. Nature Machine Intelligence, 2019. (5), 206-215. DOI: https://doi.org/10.1038/s42256-019-0048-x
[2] A mélytanulásos (deep learning) modellekben a súlyszámok határozzák meg, hogy egy adott bemeneti információ (például egy kép képpontja) mennyire fontos a végeredmény szempontjából. A tanítás során az algoritmus folyamatosan finomhangolja ezeket az értékeket, hogy csökkentse a hibákat, és pontosabb előrejelzéseket adjon. Gyakorlatilag olyanok, mint a digitális kapcsolók vagy hangerőszabályzók, amelyek felerősítik a lényeges jeleket, és elnyomják a felesleges zajt a hálózatban.
[3] Ambrus István: A mesterséges intelligencia és a büntetőjog. Állam- és Jogtudomány, 2020. (4), 4-23.
[4] Rudin: Stop explaining black box machine learning models...
[6] Finkey Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1914. 238.
[7] Megjegyzendő, hogy bár valóban domináns nézetnek tekinthető a redukált cselekménytan, egyes szerzők ezzel szemben a természetes cselekményfogalom mellett foglaltak állást. Lásd: Erdősy: A mai magyar bűncselekménytan és a társadalmi valóság. 60-67.
[8] Belovics Ervin - Nagy Ferenc - Tóth Mihály: Büntetőjog I. Általános rész. 3. kiadás, Budapest, HVG-ORAC, 2015. 144-146.
[9] Nagy Ferenc - Tokaji Géza: A magyar büntetőjog általános része. Szeged, JATE Könyvkiadó, 1987. 33.
[10] Belovics - Nagy - Tóth: Büntetőjog I. Általános rész. 146-147.
[11] Belovics - Nagy - Tóth: Büntetőjog I. Általános rész. 146.
[12] Szomora Zsolt: 4. §-hoz fűzött magyarázat. In: Karsai Krisztina (szerk.): Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez. Budapest, Wolters Kluwer, 2024.
[13] Tokaji Géza: Adalékok a bűncselekményfogalom felépítéséhez. Szeged, Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, 1972. 7.
[14] Kónya István (szerk.): Magyar Büntetőjog I-III. - új Btk. - Kommentár a gyakorlat számára. Harmadik kiadás, Budapest, HVG-ORAC, 2023. 4. §-hoz fűzött magyarázat.
[15] Lásd Finkey: A magyar büntetőjog tankönyve. 197.
[16] Belovics - Nagy - Tóth: Büntetőjog I. Általános rész. 147.
[17] Miskolczi Barna - Szathmáry Zoltán: Büntetőjogi kérdések az információk korában. Budapest, HVG-ORAC 2018. 77.
[18] Miskolczi - Szathmáry: Büntetőjogi kérdések az információk korában. 77.
[19] Ambrus István: Digitalizáció és büntetőjog. Budapest, Wolters Kluwer, 2021. 100.
[20] Belovics - Nagy - Tóth: Büntetőjog I. Általános rész. 147.
[21] Az actio libera in causa konstrukciójának alkalmazhatóságát vizsgálja: Ambrus István: Az önvezető járművek várható hatása a közlekedési bűncselekményekre. Ügyészek Lapja, 2018. (6), 5-14., 13.
[22] Domokos Andrea: Büntető anyagi jog - általános rész. Budapest, Patrocínium Kiadó, 2016. 15.
[23] Belovics - Nagy - Tóth: Büntetőjog I. Általános rész. 73.
[24] Mészáros Ádám: A bűncselekmény fogalmának alapkérdései. Budapest, Országos Kriminológiai Intézet, 2020. 70.
[25] Karsai Krisztina (szerk.): Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez. 4. §-hoz fűzött magyarázat.
[26] 2/1999. büntető jogegységi határozat.
[27] Mészáros: A bűncselekmény fogalmának alapkérdései. 165.
[28] Vö. Mészáros: A bűncselekmény fogalmának alapkérdései. 163.
[29] Mészáros: A bűncselekmény fogalmának alapkérdései. 164.
[30] Mészáros: A bűncselekmény fogalmának alapkérdései. 93.
[31] Molnár Erzsébet: Objektív büntethetőségi feltételek a büntetőjogban. Magyar Jog, 2020. (4), 235.
[32] Molnár: Objektív büntethetőségi feltételek a büntetőjogban. 235.
[33] A kérdés dogmatikai bizonytalanságát jellemzi, hogy például a hamis vád minősítő körülményei objektív büntethetőségi körülményként és eredményként is meghatározásra kerülnek a jogirodalomban. Lásd: Molnár Erzsébet: A büntetőeljárás megindulására és a megvádolt elítélésére kiterjedő tettesi tudattartalom a hamis vád tényállásában. In: Ambrus István - Kőhalmi László (szerk.): Mészáros Ádám emlékére. Budapest, Magyar Jog- és Államtudományi Társaság, 2022. 188.
[34] Belovics - Nagy - Tóth: Büntetőjog I. Általános rész. 159.
[35] Mészáros: A bűncselekmény fogalmának alapkérdései. 145.
[36] Molnár Erzsébet: A gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének speciális büntetőjogi felelőssége. Szeged, Iurisperitus Kiadó, 2020. 177.
[37] Molnár: A gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének speciális büntetőjogi felelőssége. 177.
[38] Belovics - Nagy - Tóth: Büntetőjog I. Általános rész. 164.
[39] Btk. 397. §-a: A gazdálkodó szervezet vezetője, ellenőrzésre vagy felügyeletre feljogosított tagja vagy dolgozója, ha a felügyeleti vagy az ellenőrzési kötelezettség teljesítését elmulasztja, és ezáltal lehetővé teszi, hogy a költségvetési csalást a gazdálkodó szervezet tagja vagy dolgozója a gazdálkodó szervezet tevékenysége körében elkövesse, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
[40] Molnár: Objektív büntethetőségi feltételek a büntetőjogban. 238-240.
[41] Karsai: Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez. 397. §-hoz fűzött magyarázat.
[42] Kónya: Magyar Büntetőjog I-III. - új Btk. - Kommentár a gyakorlat számára. 397. §-hoz fűzött magyarázat.
[43] 1978-as Btk. 314. § (3) bekezdése: Az (1) bekezdés szerint büntetendő a gazdálkodó szervezet vezetője, ellenőrzésre vagy felügyeletre feljogosított tagja vagy dolgozója, ha az (1)-(2) bekezdésben írt bűncselekményt a gazdálkodó szervezet tagja vagy dolgozója a gazdálkodó szervezet érdekében követi el, és a felügyeleti vagy az ellenőrzési kötelezettségének teljesítése a bűncselekmény elkövetését megakadályozhatta volna. A bűncselekmény az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló Egyezmény alapján, Magyarország nemzetközi jogi kötelezettsége folytán jelent meg a régi Btk.-ban törvényi tényállásként.
[44] Tóth Mihály: A gazdasági bűncselekmények. In: Erdősy Emil - Földvári József - Tóth Mihály: Magyar büntetőjog. Különös rész. Budapest, Osiris Kiadó, 2004. 413.
[45] Mészáros: A bűncselekmény fogalmának alapkérdései. 146.
[46] Mindössze a Pesti Központi Kerületi Bíróság B.34.030/2016/35. sz. ítéletének indokolásában található arra vonatkozó utalás, hogy a Be. LXXVI. Fejezete szerinti előkészítő ülésen történt, a bűnösséget beismerő nyilatkozat alapján került sor az ítélettel nem érintett terhelt felelősségének megállapítására a Btk. 397. §-a alapján, vagyis a másért való felelősség dogmatikai problémájának vizsgálata nélkül.
[47] Susan Dimock: Actio libera in causa. Criminal Law and Philosophy, 2013. (7), 550. DOI: https://doi.org/10.1007/s11572-013-9245-6
[48] Angyal Pál: A magyar büntetőjog tankönyve. Budapest, Athenaeum, 1920. 154.
[49] Földvári József: Magyar büntetőjog. Általános rész. Budapest, Osiris Kiadó, 2006. 154-155.
[50] Karsai: Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez. 18. §-hoz fűzött magyarázat.
[51] Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. Budapest, HVG-ORAC, 2010. 168.
[52] Mészáros: A bűncselekmény fogalmának alapkérdései. 153-154.
[53] Mészáros: A bűncselekmény fogalmának alapkérdései. 158-159.
[54] Mészáros: A bűncselekmény fogalmának alapkérdései. 159-160.
[55] Belovics - Nagy - Tóth: Büntetőjog I. Általános rész. 160-161.
[56] Domokos: Büntető anyagi jog - általános rész. 40.
[57] Az okozatosság kérdését részletesen kifejtve lásd: Erdősy Emil: Kérdőjelek az okozatosság büntetőjogi értelmezésében. In: Korinek László - Kőhalmi László - Herke Csongor (szerk.): Emlékkönyv Irk Albert egyetemi tanár születésének 120. évfordulójára. Pécs, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2004. 15-29. és Györgyi Kálmán: A büntetőjogi okozatosság kérdéséhez. Jogtudományi Közlöny, 1968. (7), 361-370.
[58] Wiener A. Imre: Kerettényállások és büntetőjogi garanciák. In: Tóth Károly (szerk.): Cséka Ervin Emlékkönyv. Szeged, SZTE ÁJK, 1992. (Acta Jur et Pol.) 618.
[59] A kapcsolódó szabályozási sarokköveket lásd: Rideg Gergely: Bevezető gondolatok a mesterséges intelligencia adatvédelmi kérdéseivel kapcsolatosan, különös tekintettel egy pénzügyi vállalkozás adatkezelési tevékenységére. In: Miskolczi-Bodnár Péter (szerk.): XXIII. Jogász Doktoranduszok Országos Konferenciája. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2022. 179-188.
[60] Az akaratlagosság körében hasonlóan ír Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1984. 102.
[61] Tokaji: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. 8.
[62] Alexandra Dearman: The Wild, Wild West: A Case Study of Self-Driving Vehicle Testing in Arizona. Arizona Law Review, 2019. (61), 996.
[63] Dearman: The Wild, Wild West... 984.
[64] Dearman: The Wild, Wild West... 997-998.
[65] Dearman: The Wild, Wild West... 999-1000.
[66] A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal az Egyesült Államokban a kormánytól függetlenül működő, szövetségi ügynökség, melynek feladata a polgári közlekedés biztonságának javítása, a balesetek kielemzése.
[67] A sértett a balesetet megelőzően metamfetamint és marihuánát fogyasztott. Lásd: National Transportation Safety Board: Accident Report - NTSB/HAR-19/03 PB2019-101402. https://www.ntsb.gov/investigations/accidentreports/reports/har1903.pdf 22.
[68] National Transportation Safety Board: Accident Report. 59.
[69] https://www.maricopacountyattorney.org/DocumentCenter/View/2780/Rafaela-Vasquez-Plea-Agreement
[70] Például az MI-rendszer felhasználásával megvalósított információs rendszerbe történő jogosulatlan belépés, adat megváltoztatása stb. hasonló kiberbűncselekmények tekintetében megfelelő szabályozást nyújt a büntető törvénykönyv az információs rendszer vagy adat megsértése (423. §), információs rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszása (424. §) és egyéb tényállásokon keresztül. Ezekkel kapcsolatosan részletesen lásd: Domokos Andrea: A magyar büntetőeljárás és a digitalizáció. Miskolci Jogi Szemle, 2020. (1), 67-76.
[71] Ezúton is köszönetemet fejezem ki dr. Tóth Mihály professzor úr részére a korlátlan enyhítés lehetőségének a de lege ferenda javaslatban történő megjelenítése ötletéért.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bíró; adjunktus, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar. https://orcid.org/0009-0004-7729-1181
Visszaugrás
