A házastársak vagyoni viszonyait rendező törvényes vagyonjogi rendszerek közül három nagy típust különít el a jogirodalom.[1] Egyfelől a vagyonösszesítő rendszereket, melyek lényege, hogy a házastársak házassági vagyonközösség kezdetekor meglévő és az azt követően szerzett vagyona összevegyül és a házastársak osztatlan közös tulajdonát képezi. Ennek teljes ellentéte a vagyonekkülönítő rendszer, mely szerint a házastársak vagyonjogi szempontból megőrzik függetlenségüket, így főszabály szerint a két különvagyoni alvagyon mellett nem keletkezik házastársi közös vagyon. A kettő között találjuk a vegyes jellegű házassági vagyonjogi rendszereket, melyek fő jellegzetessége az előbbiekben említett két típus markáns jellemzőinek keveredése. Ennek egyik altípusaként tekinthetünk a házastársak szerzeményén alapuló vagyonjogi megoldásokra. Hazánkban a szerzeményi rendszernek két formája is megtalálható a hatályos jogi szabályozásban: ezek a törvényes vagyonjogi rendszerként elfogadott házastársi vagyonközösség és a házastársak által vagyonjogi szerződésben kiköthető közszerzeményi rendszer.
A házastársi vagyonközösség lényege, hogy a házastársak vagyonát három alvagyonra bonthatjuk fel: egyes vagyontárgyak a férj külön vagyonába, mások a feleség külön vagyonába tartoznak és lesznek olyan vagyonelemek, melyek a házastársi vagyonközösséget erősítő vélelem alapján a felek közös vagyonába kerülnek. Ez utóbbi körbe tartoznak azok a vagyontárgyak, amelyeket a házastársak a vagyonközösség fennállása alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek[2], és ebből a feleket osztatlanul és egyenlő arányban illeti meg a
- 24/25 -
részesedés.[3] Ezzel szemben a törvény taxatív módon és tételesen sorolja fel a különvagyon elemeit.[4]
A közszerzeményi rendszer ezzel szemben a vagyonelkülönítés elvén alapszik, ugyanis a házastársak az együttélésük alatt önálló vagyonszerzőnek minősülnek, kizárva ezzel, hogy a házastársi vagyonközösséghez hasonló közös vagyon, mint alvagyon keletkezhessen. A házastárs kizárólag az életközösség megszűnésekor követelheti a másik házastárs alvagyonában a közszerzemény megállapítását, valamint a rá jutó rész kiadását. A házastársat - eltérő szerződéses megállapodás hiányában - a közszerzemény fele része illeti meg, míg a de facto élettársak esetében ezt az arányt a szerzésben való közreműködés határozza meg. A konstrukciónak éppen ezen sajátosságai azok, melyek számos kérdést vetnek fel a gyakorlati alkalmazás kapcsán, és amelyek szükségessé teszik ennek a vagyonjogi megoldásnak az alaposabb vizsgálatát. Bírói gyakorlat hiányában még nem találkozhatunk a közszerzeményi rendszer alkalmazásából eredő jogvitákkal. Ennek oka egyfelől, hogy a házassági vagyonjogi szerződések tartós jellegű jogviszonyok, ideális esetben évtizedekig fennállnak, ugyanakkor a közszerzeményi rendszer csak a Polgári Törvénykönyv 2014. március 15-ei hatályba lépésével került be (újból) a családjogi szabályozásba. A Polgári Törvénykönyvet hatályba léptető rendelkezések is úgy fogalmaznak, hogy ha a felek házassági életközössége a Ptk. hatálybalépése előtt szűnt meg, de az ezzel kapcsolatos vagyonjogi igényt a Ptk. hatálybalépése után érvényesítik az érintettek, akkor a vagyonjogi igényekre az életközösség megszűnésekor hatályos jogszabályi rendelkezéseket kell alkalmazni[5]. A másik ok, amiért nem találkozhatunk a gyakorlatban a közszerzeményi rendszerből eredő vitás kérdésekkel, az a vagyonjogi rendszer bonyolultsága. Sokszor ugyanis a felek inkább választják a vagyonelkülönítést követendő vagyonjogi rendszerként, mint a közszerzemény le nem tisztázott részletszabályainak követését. Bár a de facto élettársi kapcsolatban élők számára is a közszerzeményi rendszerhez hasonló törvényes vagyonjogi rendszert ír elő a Ptk., azonban ebben a körben azért sem alakulhatott ki bírói gyakorlat, mert a de facto élettársi kapcsolatot a Ptk. a Hatodik Könyvben a kötelmi jog körében szabályozza, ahol a törvényi előírás szerint a Ptk. hatálybalépésekor fennálló kötelmekkel kapcsolatos, a Ptk. hatálybalépését követően keletkezett tényekre, megtett jognyilatkozatokra a Ptk. hatálybalépése előtt hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.[6]
Mindezek alapján vizsgálódásunk kiindulópontja nem lehet más, mint a közszerzeményre vonatkozó, századforduló alatt és után érvényesülő korai magánjogi szabályok, jogirodalmak és joggyakorlat megismerése és elemzése.
- 25/26 -
A közszerzeményi rendszer nem új jogintézmény a magyar magánjogban, történeti gyökerei meglehetősen régre nyúlnak vissza. A rendi kor társadalmi berendezkedése egyértelműen hatást gyakorolt a házastársak vagyoni viszonyaira, melynek következtében az eltérő társadalmi csoportokban eltérő szabályok érvényesültek. A nemesi származás fontos elhatárolási szempont volt, hiszen csak a nemesi származással nem rendelkező jobbágyok és városi polgárok esetében volt alkalmazható a közszerzeményi rend törvényes házassági vagyonjogi modellként. Nemesrendűek esetén, illetve a vagyonjogi szempontból vele egy tekintet alá eső honorácioroknál csak akkor voltak alkalmazhatóak a közszerzeményi szabályok, ha azt a házastársak házassági (vagyonjogi) szerződésben "megállapították"[7] vagy a szerzési okiratba a feleség is szerző félként került feltüntetésre, továbbá, ha a szerzés alapjául a nő vagyona szolgált.[8] Mindezek alapján helytálló Herczeg Mihály azon megállapítása, hogy a törvényi szabályozás inkább kedvezett a nem nemes nőknek, mint a nemeseknek.[9]
A közszerzemény fogalma tekintetében már kezdetektől számos jogértelmezési probléma merült fel. Szladits Károly is utal rá Frank Ignác és Grosschmid Béni mellett, hogy a jogintézmény eredetileg öröklési jogi természetűnek lett megalkotva és csak később kezdték el házassági vagyonjogi kérdésként megközelíteni.[10] A korabeli felfogás indokolta ezt a megközelítést, hiszen akkoriban nem nézték jó szemmel, ha a házasságnak válás miatt kellett megszűnnie. Később azonban - a válások számának növekedésével - egyre inkább a fogalom házassági vagyonjogi jellemzői kerültek előtérbe.
A legnagyobb fejtörést akkoriban a közszerzemény jogi természetének megítélése okozta. Voltak, akik arra helyezték a hangsúlyt, hogy a házastársak között a házasság ideje alatt egy speciális tulajdonközösség jött létre. Minden, amit a házastársak a házasságkötést követően szereztek, az a közszerzeményt gyarapította. Ez azonban egy dologi jogi igényt jelentő reálszerzés elvén alapuló megközelítés volt, ami a Tripartitumon alapuló 1848 előtti jogunkat tükrözte.[11] A még hosszú ideig érvényesülő ítélkezési gyakorlat szintén ehhez
- 26/27 -
igazodott..[12] Kolosváry szerint "közszerzemény alatt azt a vagyont értjük, melyet törvényesen egybekelt házastársak, akár külön-külön, akár együttesen szereztek, a házasságkötés napjától kezdve mindaddig, míg közöttük a házasegyüttélés tart."[13] A másik megközelítés az értéktöbbleti elven alapuló közszerzemény volt. Eszerint a felfogás szerint a szerzeményi részesedés kötelmi követelés, ami a házasság megszűnésekor érvényesíthető és azon többlet fele részének kiadására vonatkozik, amellyel a házasság megszűnésekor meglévő vagyon a házasságkötéskor meglévő vagyont meghaladja.[14] A Magánjogi Törvényjavaslatban is ennek érvényre juttatását találjuk: "A házasság megkötésével a házastársak között a házasság idejére szerzeményi közösség keletkezik, amelynél fogva a házasság megszüntekor mindegyik házastársat kölcsönösen fele része illeti annak, ami vagyonukban közszerzemény. Közszerzemény az a tiszta vagyoni érték, amely mindegyik házastársnak a szerzeményi közösség megszüntekor meglévő vagyonában különvagyonának és az adósságoknak levonása után fennmarad."[15] A Magánjogi Törvényjavaslat célja az volt, hogy egy olyan általános vagyonjogi szabályozást teremtsen, mely a rendi különbségtétel nélkül egységesen biztosítja a házastársak érdekeit, emellett a jogfolytonosság követelményének is eleget tesz.
A közszerzmény akármelyik formájáról, értelmezéséről legyen is szó, mindkettőre igaz, hogy a szerzeményi közösség a felek házasságkötésével (az életközösség megkezdésével) jön létre és annak felbontásáig tart. Maga a közszerzeményi igény is sajátos természetű. A szakirodalom általában úgynevezett "lebegő igényként"[16] határozta meg, a házastárs ugyanis csak a házasság megszűnésekor követelhette a közszerzeményi részesedése kiadását, a házasság alatt csak közös megegyezéssel volt megszüntethető a rendszer, egyoldalúan soha.[17] Ebből következik tehát, hogy nem a vagyontárgy megszerzésének időpontjában, hanem csakis a kötelmi igény természetbeni teljesítésekor szerezhetett tulajdont a közszerzeményi részesedés felett a házastárs. Az értéktöbblet pénzbeni megfizetése esetén pedig tulajdonszerzés fel sem merült.
A jogalkotó a 2013. évi V. törvény hatályba lépésével nemcsak a magánjogi kódex részévé tette a családjog szabályozását, hanem a házassági vagyonjog területén is jelentős változásokat eszközölt. Ennek okát Weiss Emília abban látta, hogy a régi szabályozás "a tulajdoni viszonyok mai alakulása mellett, a gazdasági élet, az üzleti élet mai viszonyai között mégsem kielégítőek már".[18] A változtatások eredménye - többek között - a házassági vagyonjogi szerződésekben alkalmazható
- 27/28 -
alternatív vagyonjogi rendszerek törvényi szintű részletszabályainak megalkotása volt, melyben leporolásra és némileg átalakításra került a közszerzeményi rendszer. Mielőtt a konkrét normaszöveg elemzésébe kezdünk, érdemes megvizsgálni, hogy melyek azok a markáns jegyek, melyek megkülönbözetik a közszerzemény intézményét a házastársak közötti törvényes vagyonjogi rendszerben található házastársi vagyonközösségtől:
a) A vagyonközösség alapgondolata, hogy a házastársak egységes gazdasági közösséget alkotnak, míg közszerzemény esetén a cél az, hogy a felek vagyoni önállóságukat megőrizzék.
b) A házastársi vagyonközösség során minden olyan vagyontárgy a közös vagyon részét képezi, amit a házastársak akár külön-külön, akár közösen szereztek az életközösség fennállása alatt, kivéve a házastársak különvagyonát. Ebbe beletartoznak mind az aktívák, mind pedig a házastársak közös adósságai. A közszerzemény ezzel szemben csak aktívákat foglalhat magába, hiszen a Ptk. rögzíti, hogy a házastársak adósságának az adott házastársra eső része nem számítható hozzá a közszerzeményhez.[19]
c) A házastársi vagyonközösség alapján megszerzett vagyon a házastársak osztatlan közös tulajdonát képezi, dologi hatályú igényt teremt, a házastársak tulajdonjogának keletkezése pedig a szerzés pillanatában bekövetkezik. Ezzel szemben a közszerzemény kötelmi jellegű igény, mely az életközösség megszűnésekor jön létre, addig csak "lebeg" a házastársak vagyona felett.
d) A közös vagyon feletti rendelkezés csak a házastársak együttes döntésén, illetve tényleges vagy vélelmezett hozzájárulásán alapulhat és ezért kölcsönösen felelnek mind a közösen, mind pedig a külön-külön vállalt kötelezettségekért. Ezzel szemben a közszerzemény esetén a házastársakat önálló rendelkezési jog illeti meg, s ebből kifolyólag egymás tartozásaiért nem terheli őket felelősség.
e) A közös vagyon védelme sokkal inkább érvényesül a Ptk.-ban: hiszen vélelmezni kell, hogy a házassági életközösség megszűnésekor meglévő vagyon szerzése a házassági vagyonközösség alatt történt, továbbá vélelmezni kell azt is, hogy a házassági vagyonközösség alatt szerzett vagyon teljes egészében közös vagyon. Közszerzemény esetén a jogi védelem alacsonyabb szintű, maga a jogszabály is csak a házastárs pazarló rendelkezésivel szemben nyújt védelmet a másik házastársnak.
A hatályos szabályozás az értéktöbbleti elven alapuló rendszert követi. Rögzíti, hogy a házastársak a házassági életközösség fennállása alatt vagyonelkülönítésben élnek, és mindazon vagyonelem kiadását, ami a vagyonukban közszerzeménynek minősül, csak az életközösség megszűnése után lehet követelni.[20]
A rendelkezés értelmezése és gyakorlati alkalmazása számos kérdést vet fel. A vagyonelkülönítés lényege ugyanis abban áll, hogy a felek között nem jöhet lére vagyonközösség csak a feleség és a férj különvagyonáról beszélhetünk, mint
- 28/29 -
alvagyonokról, még akkor is, ha az esetleges szerzés közösen történt. A közös szerzés ugyanis közös tulajdont keletkeztet a felek között, melyre már nem a családjogi normák lesznek irányadóak, hanem a dologi jogi értelemben vett közös tulajdon szabályai. Mindezt figyelembe véve, azt kell, hogy mondjuk, hogy a közszerzeményi rendszerben családjogi értelemben 2 alvagyont, míg a valóságban 3 alvagyont különíthetünk el: a férj különvagyonát, a feleség különvagyonát és a dologi jogi értelemben vett esetleges közös tulajdonként létrejött vagyonelemeket. A különvagyonokat és a közös tulajdont összekapcsolja az a tény, hogy ezek felett a házastársaknak önálló tulajdonjoga vagy pontosan meghatározható tulajdoni hányada van, míg keletkezhetnek olyan vagyonelemek a közszerzeményi rendszerben, amelynél a tulajdoni hányadok megállapítása nehézségekbe ütközhet.
A régi magyar magánjog szerint a házastársak vagyona a házassági életközösség fennállása alatt szerzett vagyonelemekből tevődött össze, viszont e vagyon tekintetében sem terjedt ki minden elemre, ugyanis nem tartozott bele az, ami a felek különvagyonát képezte:
- a házasság előttről való vagyontárgy,
- a házasság alatt ingyenesen, főképp öröklés útján szerzett javak,
- a "női díszítmények", ékszerek, ruhák (hasonlóképpen a férfiak ilyen javai is),
- a különvagyoni szurrogátumok, vagyis minden vagyoni érték, ami adásvétel, csere, kártérítés vagy megtérítés jogcímén lép a különvagyon helyébe,
- a házasságkötést megelőzően keletkező jogügylettel szerzett vagyontárgy,
- a különvagyon rendkívüli értéknövekedése,
- a házassági vagyonjogi szerződésben különvagyonként megjelölt vagyontárgyak,
- a különvagyoni passzívák.[21]
Sokáig vitatott volt azonban, hogy mint követelés a közszerzeménybe tartozik-e a házasság alatt a közszerzeményből kifizetett különvagyoni adósság. Kolosváry kezdetben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a közszerzeményi vagyon "szenvedő állományát" jelenti a közszerzeményi tartozások köre, melybe beletartoznak a közszerzemény azon esetleges megtérítési igényei is a különvagyon felé, amely a házasfelek közös gazdálkodásának veszteségeiből származtak. Később azonban ennek ellentmondó joggyakorlatról számol be, mely szerint "amíg adósság van, addig közszerzeményről nem lehet szólani."[22]
A hatályos szabályozás szerint közszerzeménynek azt a tiszta vagyoni értéket kell tekinti, amely a házastársnak az életközösség megszűnésekor meglévő
- 29/30 -
vagyonában az őket terhelő adósság ráeső részének és a különvagyonának a levonása után fennmarad.[23]
A házastársi vagyonközösség különvagyonra vonatkozó rendelkezései[24] alapján kell megállapítani azt, hogy mely vagyontárgyakat, terheket és tartozásokat kell különvagyonként figyelembe venni: [25]
- a házastársi vagyonközösség létrejöttekor meglévő vagyontárgy,
- a házastársi vagyonközösség fennállása alatt a házastárs által örökölt vagy részére ajándékozott vagyontárgy és részére nyújtott ingyenes juttatás,
- a házastársat, mint a szellemi tulajdon létrehozóját megillető vagyoni jog, kivéve a vagyonközösség fennállása alatt esedékes díjat,
- a személyét ért sérelemért kapott juttatás,
- a személyes használatára szolgáló szokásos mértékű vagyontárgy,
- a különvagyona értékén szerzett vagyontárgy és a különvagyona helyébe lépő érték.
A közszerzeménybe tartozó vagyonelemek számításánál azonban tágabban kell értelmeznünk a különvagyon fogalmát annál, mint amit a a házastársi vagyonközösség esetében a törvény előír. Egy példával élve, a Ptk. 4: 38. § (2) bekezdése kimondja, hogy házastársi vagyonközösség esetén a különvagyon haszna - a kezelési és fenntartási költségek levonása után - a házastársak közös vagyonába tartozik. Közszerzemény esetében ez a rendelkezés nem helytálló, hiszen az életközösség alatti vagyonelkülönítés fogalmilag kizárja, hogy a különvagyonból keletkező haszon közszerzeménnyé váljon. Ugyanez a helyzet a (3) bekezdésben szereplő, különvagyonhoz tartozó mindennapi közös életvitelt szolgáló, szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy cserélődése esetén. Házastársi vagyonközösség fennállásakor öt évi házassági együttélést követően a kicserélt vagyontárgy közös vagyonná válik[26], közszerzemény esetén azonban a vagyonelkülönítés miatt erre nincs lehetőség, bármennyi idő telik is el, a vagyontárgy megőrzi különvagyoni jellegét. Mindebből megállapítható, hogy közszerzeményi rendszer esetében a szerzés szándéka az, amely a különvagyon és a közszerzemény elkülönítéséhez segítségül szolgálhat, ennek, valamint a különvagyoni jellegnek a bizonyítása kulcsfontosságú lehet a jövőbeni jogviták eldöntése szempontjából. Visszatérve a közszerzeménybe tartozó vagyonelemek számítására vonatkozó Ptk.-beli szabályokhoz, a a házastársnak a házasság megszűnésekor meglévő vagyonából le kell vonni mindazt, ami a különvagyonát képezi, illetve ami a meglévő adósságokból őt terheli. A különvagyonhoz kell számítani tehát a meglévő különvagyon mellett annak a különvagyonnak az értékét, amit a házastársi életközösség alatt a házastársak a közszerzeményi vagyonra vagy a másik házastárs különvagyonára fordítottak; a hiányzó különvagyon megtérítésének (redintegrációjának) erre irányuló kifejezett kikötés esetén van helye. A fennmaradó vagyoni érték lesz a közszerzemény, melynek fele részére jogosult a másik házastárs. A korábbi magyar magánjog bírói gyakorlata
- 30/31 -
sem engedte a helyreállítást olyan esetekben, ha a megtérítést igénylő házastárs elajándékozta, eltékozolta vagyonát vagy az elpusztult.[27] Ez a megoldás a mai hatályos szabályozásban is helyet kapott, hiszen a megtérítési igények elszámolásának és rendezésének szabályaiból egyértelműen levezethetőek a redintegráció korlátai. Ez alapján a hiányzó különvagyonból csak annak a különvagyonnak az értékét kell számításba venni - azaz a közszerzeményből redintegrálni - amit a vagyonjogi megállapodás fennállása alatt a közszerzeményi vagyonra vagy a másik házastárs különvagyonára fordítottak. Ugyanakkor nincs helye megtérítési igénynek a házastársak által közös életvitel körében felélt vagy elhasznált vagyon tekintetében, kivéve, ha a házastársak a házassági vagyonjogi szerződésben eltérően állapodtak meg.[28]
Szintén megoldást jelenthet, hogy a jogalkotó lehetővé teszi, hogy a házastárs bizonyos szerződéskötései során, melyek veszélyeztethetik a közszerzeményi igényeket, biztosítékot kérjen a másik fél. Erről azonban a következő fejezetben lesz szó részletesen.
Az elszámolást megkönnyítendő a Ptk. megdönthető vélelmet állít fel, mely szerint az életközösség megszűnésekor a házastársak vagyonában lévő vagyonelemekről azt kell vélelmezni, hogy valamennyi a közszerzemény részét képezi. Erre tekintettel is nagy súlyt helyez a jogalkotó a házastársak vállára, hiszen csak sikeres bizonyítás eredményeként kerülhet ki egy-egy vagyontárgy a közszerzeményből.
A közszerzemény megosztását az életközösség megszűnésekor meglévő vagyonból a törvényes vagyonjogi rendszernek a közös vagyon megosztására vonatkozó szabályai szerint lehet követelni azzal a megkötéssel, hogy a házastárs nem tarthat igényt a másik házastárs foglalkozásának vagy egyéni vállalkozásának gyakorlásához szükséges vagyontárgyakra és a másik házastárs gazdasági társaságbeli részesedésére akkor sem, ha azok anyagi fedezetének biztosításában részt vett.[29] Ez azonban nem jelenti azt, hogy azok értékét ne kellene figyelembe venni a közszerzemény megállapításánál. Ezen üzleti vagyon tekintetében azonban - szemben a házastársi közös vagyon megosztásával[30] - a természetbeni kiadásra nincs lehetőség. Egyebekben azonban az alapvető rendező elv a természetbeni megosztás, valamint az igények egységes elbírálása.
A régi magyar magánjog közszerzeményi rendszerének sajátossága, hogy a házastársak által gyakorolható rendelkezési jog is közelebb állt a vagyonelkülönítés jellemzőihez. A házasság tartama alatt ugyanis szabad rendelkezési jog érvényesült, az a fél rendelkezhetett a közszerzemény felett "aki éppen
- 31/32 -
megszerezte"[31], ha pedig olyan vagyonelemről volt szó, amit a házastársak ténylegesen közösen szereztek, akkor a férj főszerzői minősége került előtérbe, így ő kezelte azt a vagyont.
A szabad rendelkezési jog velejárója volt, hogy a másik házastárs közszerzeményi részesedése a házasság ideje alatt semmilyen védelemben nem részesült. A redintegrácó során a különvagyon teljes helyreállítását végre kellett hajtani a közszerzemény terhére, tekintet nélkül arra, hogy esetlegesen a házastárs szándékos tékozlása, pazarlása vezetett a különvagyoni vagyonelem elvesztéséhez. A joggyakorlat azonban méltányosabb álláspontra helyezkedett és rögzítette, hogy "az elpusztult, eltékozolt és könnyelműen elajándékozott különvagyont a közszerzemény rovására restaurálni nem lehet."[32]
A hatályos magyar jog nem tartalmaz előírást a közszerzemény feletti rendelkezési jogra vonatkozóan, viszont a vagyonelkülönítés elvéből az következik, hogy mivel a házastárs önállóan kezeli saját vagyonát, így afelett önállóan rendelkezik, elvégre a saját tulajdona. A Ptk. szerint "a tulajdonost tulajdonjogának tárgyán tejes és kizárólagos jogi hatalom illeti meg"[33], amely magában foglalja többek között a birtoklást, a használatot és a szabad rendelkezési jogot. Ez alapján a házastárs az életközösség ideje alatt szabadon dönthet vagyona sorsa felől. A dologi jogi értelemben vett közös tulajdon esetén az önálló rendelkezési jog leredukálódik a tulajdoni hányadra, így a házastárs csak a vagyonelem azon részéről dönthet, mely a tulajdonrészéhez tartozik. A közös tulajdon egésze feletti rendelkezés azonban már csak a házastársak közös döntésének eredménye lehet. Nem találunk azonban jogi megoldást a közszerzemény sorsát illetően. Ez nem is olyan nagy hiba, hiszen a közszerzemény egy későbbi időpontban realizálódó igény lesz. Ha ugyanis elismerjük, hogy a közszerzemény már az életközösség ideje alatt elkülönül a házastársak egyéb vagyonától, akkor máris inkább a házastársak közös vagyonaként tekinthetünk rá, ami a reálszerzés elvét követő szerzeményi rendszerekhez áll közelebb. Ez azonban összeférhetetlen lenne a vagyonelkülönítés lényegével és ellentmondásossá tenné a Ptk. normaanyagát.
Ami miatt mégis foglalkozni kell a rendelkezési jog gyakorlásával, az a közszerzemény biztosításának kérdése. A szabad rendelkezési jog ebben a rendszerben ugyanis visszaélésekhez vezethet. Ennek visszaszorítása érdekében teszi lehetővé a jogalkotó a közszerzeményi részesedés megállapítását már az életközösség fennállása alatt is a következő feltételek fennállása esetén:
- a másik házastárs adósságot halmozott fel,
- melyről a közszerzemény megállapítását kérő fél nem tudott, és
- az adósság olyan mértékű, hogy meghaladja a házastárs közszerzeményi részét.
Az igényérvényesítéskor megállapított közszerzeményi részesedés erejéig biztosíték követelhető, illetve a kérelmező házastársnak lehetősége van a közszerzeményi rendszert lefektető házassági vagyonjogi szerződés egyoldalú megszüntetésére, sőt
- 32/33 -
a másik fél elzárkózása esetén bírósági igényérvényesítésre is. A bíróság döntése többféle lehet:[34]
- Megállapíthatja a közszerzemény értékét, majd a házastársakra eső részét és elrendelheti a pazarló házastárs általi biztosítékadást. Felmerül azonban a kérdés, hogy a közszerzeményi részesedés megállapításával megszűnik-e a házastársak közötti közszerzeményi rendszer is, vagy sem. Álláspontom szerint nem, hiszen a törvény is úgy fogalmaz, hogy "A házastárs az életközösség fennállása alatt is igényelheti a közszerzeményből rá eső rész megállapítását és annak erejéig megfelelő biztosíték nyújtását vagy a vagyonjogi szerződés megszüntetését..."[35] Megállapítható tehát, hogy a felperesi házastárs döntésén múlik, hogy csak biztosíték adásra való kötelezést kér, vagy a szerződés bíróság általi megszűntetésére irányul a kereseti kérelme. Előbbi eset ugyanis nem eredményezheti a közszerzeményi rendszer (és ezzel együtt a házassági vagyonjogi szerződés) megszűnését, ugyanakkor utóbbi esetben kifejezetten a felek közötti vagyonjogi megállapodás megszüntetése a cél, aminek természetes következménye a közszerzeményi rendszer megszűnése. További kérdésként merül fel, hogy a biztosítékadást követően fennmaradó közszerzeményi rendszer esetében a későbbiekben kérhető-e a biztosíték felemelése vagy esetleg csökkentése a clausula rebus sic stantibus elve alapján, ha a házastárs továbbra is pazarlóan kezeli a vagyont, vagy időközben jelentős vagyongyarapodás következett be nála. A válasz úgy véljük erre a kérdésre csak az lehet, hogy a bíróság döntését követően (azaz a jövőben) szerzett vagyontárgyak tekintetében helye lehet újabb biztosítékadásnak, vagy a biztosíték csökkentésének mindaddig, amíg a közszerzeményi rendszer meg nem szűnik a felek között.
- A bíróság másik döntése a házassági vagyonjogi szerződés megszüntetése lehet a fentebb idézet jogszabályhely értelmében, aminek egyértelmű következménye, hogy a felek által kikötött közszerzeményi rendszer is megszűnik a megállapodással együtt. Ilyenkor értelemszerűen a házastársi vagyonközösség, mint törvényes vagyonjogi rendszer szabályainak alkalmazása lép életbe. Ez azonban méltánytalan következményekhez vezethet, hiszen a korábbi vagyonjogi szerződés megszűnésének oka ilyen esetekben éppen a másik házastárs vagyont tékozló magatartása, ami a házassági vagyonközösség ismételt helyreállítása esetén a korábban jogvédelemért forduló házastárs jelentős érdekésérelmét idézheti elő. Ennek megakadályozása érdekében a jogalkotó a bíróság jogkörét kiterjesztette a közszerzeményi rendszert magában foglaló házassági vagyonjogi szerződés megszüntetése mellett annak módosítására, melyben elrendelheti a jövőre nézve a házastársak közötti vagyonelkülönítést.[36]
- 33/34 -
- Amennyiben tehát a házastárs az életközösséget nem kívánja megszüntetni, csupán a közszerzeményi részesedése és a különvagyona védelme érdekében kíván igényt érvényesíteni, akkor megoldást jelenthet a szerződés módosítással történő fenntartása is. A módosítás - ahogy említettük - megvalósulhat a felek által a vagyonjogi szerződésekre vonatkozó előírásoknak megfelelően[37], és bírói út igénybevételével. A Ptk. 6:192. § alapján a tartós jogviszonyokba lehetőség van arra, hogy a megváltozott körülményekre tekintettel a bíróság módosítsa a felek szerződéses viszonyát, feltéve, hogy a szerződés megkötését követően fellépő körülményváltozás valamelyik fél lényeges jogi érdekét sérti. Kizárt azonban a bírói szerződésmódosítás, ha a körülmények megváltozásának lehetősége előrelátható volt a megkötés pillanatában, a körülményváltozást a módosítást kérő fél maga idézte elő, illetve, ha a körülmények változása az érintettek rendes üzleti kockázatának körébe tartozik.[38] A házastárs közszerzeményi részesedésének veszélyeztetése megfelel valamennyi, a Ptk. által támasztott feltételnek, így a bíróságnak lehetősége van a házassági vagyonjogi szerződésben kikötött vagyonjogi rendszer módosítására és ennek eredményeképp ilyen módon is elrendelheti a vagyonelkülönítés alkalmazását is az életközösség fennállásának időtartamára. Mindez azonban nem sértheti azon harmadik személyek jogát, akiknek a követelése korábban keletkezett, hiszen az fedezetelvonást valósítana meg.[39] A rendelkezést az teszi kifogásolhatóvá, hogy a házastárs nyilvánvalóan akkor fog tudomást szerezni az adósságokról és akkor fogja igényét érvényesíteni, amikor már nem lesz fedezete a biztosítéknak, ezáltal ellehetetlenül a norma által megteremtett jogi védelem. Másfelől a bizonyítási teher a közszerzeményi részesedését biztosítani kívánó házastársat fogja terhelni mind az adósság fennállását, mind annak összegszerűségét illetően, ami ismételten nehéz helyzetbe hozza ezt a felet, hiszen az adós házastárs valószínűleg nem lesz ebben a segítségére.[40]
Németországban 1957-ben került bele a BGB szabályai közé a magyar értéktöbbleti elven alapuló közszerzeményhez hasonló szerzeményi közösség rendszere, a Zugewinngemeinschaft, ami mind a mai napig a házastársak törvényes vagyonjogi rendszereként funkcionál. A magyar rendszerrel történő összehasonlítás indokoltságát és ezzel együtt jelen tanulmányban történő rövid ismertetését az
- 34/35 -
támasztja alá, hogy a két megoldás - bár eltérő alapokból indul ki - ugyanazon célt és eredményt éri el. A német szabályozás sokkal részletesebb és akár válaszul szolgálhat olyan vitatott kérdésekre, melyek a magyar közszerzeményi rendszer kapcsán a mai napig nem kerültek megválaszolásra.
A német szerzeményi rendszer elnevezése nem szerencsés, ugyanis akár a jogintézmény célját, akár a tételes jogi szabályokat vizsgáljuk, közösségről aligha beszélhetünk. A német rendszer célja, hogy bár a házastársak mindvégig megtartják vagyonjogi önállóságukat, a házasság végén a "szerzeményeik" kiegyenlítésre kerüljenek. Véleményem szerint ez az alapkoncepció összeegyeztethető a családjog legfőbb alapelveivel, így biztosítani képes a házastársak egyenjogúságát, még akkor is, ha vagyonjogi szempontból egymástól függetlenek a felek.[41] Emellett, habár egyetlen szakirodalom sem említi, mégis úgy vélem érezhető a konstrukció felépítéséből, hogy az egymás különvagyonából történő kompenzáció a házasélet erkölcsi követelményeinek is eleget tesz.[42]
A tételes jog oldaláról vizsgálva elmondható, hogy a német szerzeményi közösség, valójában semmilyen közösséget nem teremt, a házastársak mindvégig megőrzik vagyonjogi függetlenségüket. Ezt maga a BGB is rögzíti, mikor kimondja, hogy "a férj vagyona és a feleség vagyona nem válik a házastársak közös vagyonává; ez érvényes arra a vagyonra is, melyet a házastárs a házasságkötést követően szerez."[43] Ebből következik, hogy a jogalkotó egyértelművé teszi, hogy a szerzemény kiegyenlítése iránti igény csakis kötelmi természetű lehet. Ugyancsak megállapítható, hogy a magyar jogban használt különvagyon - közszerzemény szerinti felosztás nem alkalmazható, ehelyett a BGB a házastárs kezdeti és végvagyonából állapítja meg a szerzemény[44] értékét, majd ebből a kiegyenlítés összegét.
A kezdeti vagyon (Anfangsvermögen) nem más, mint a házastárs azon vagyona, mely a házasságkötést megelőzően már megvolt, leszámítva belőle a tartozásokat, vagyis csak az aktívák számítanak.[45] A végvagyon (Endvermögen) pedig nem lesz más, mint az a vagyon, amellyel a házastárs a szerzeményi rendszer megszűnésekor rendelkezik, szintén levonva belőle a passzívákat.[46]
- 35/36 -
Vannak azonban olyan tényezők, amelyek befolyásolhatják ezeket a vagyonállapotokat és méltánytalanságot eredményezne, ha ezek a vagyonelemek a kiegyenlítési alap részét képeznék. Ennek kiküszöbölésére alkalmazza a BGB a fiktív hozzászámítás[47] intézményét. Ez alapján meghatároz olyan vagyonelemeket, melyek ugyan a szerzeményi rendszer fennállása alatt keletkeznek, de mégsem képezik a vagyongyarapodás alapját. Ennek megfelelően rögzíti a törvény, hogy a kezdeti vagyonhoz hozzászámítandó az a vagyonelem, amelyet a házastárs a szerzeményi rendszer fennállása alatt különböző jogcímeken ingyenes juttatásként kapott:
- ha a juttatást halál esetén vagy későbbi öröklésre való tekintettel kapta[48],
- az az ajándék, melyet a házastárs a házasságkötésére tekintettel vagy az önálló életének megkezdése céljából a szüleitől kapott.[49]
A végvagyon tekintetében a vagyonjogi önállósággal történő visszaélés eredményezhet méltánytalanságot, ezért a BGB kimondja, hogy a végvagyon összegét növelni kell azzal a vagyonnal, amit a házastárs:
- erkölcsileg indokolatlanul másnak ellenszolgáltatás nélkül juttatott,
- amit eltékozolt, elpazarolt,
- illetve ha a rendelkezési jog gyakorlása során a másik házastárs megkárosításának szándéka vezette.[50]
Ez alól két kivételt enged a törvény, egyfelől, ha az előbbiekben említett cselekmények hatására bekövetkező vagyoncsökkenés a szerzeményi rendszer megszűnését megelőző 10 évvel korábban történt, vagy ha a másik házastárs egyetértett ezekkel a cselekményekkel.[51]
A szerzemény megállapítása szempontjából a szerzeményi rendszer megszűnésének időpontja (a rendszer megszűnésének napja) az irányadó, ami lehet:
- a házasság felbontásának napja,
- a házasság érvénytelenítése iránti kérelem beadásának napja,
- a szerzemény előrehozott kiegyenlítésének teljesítésére irányuló keresetindítás napja.[52]
A kiegyenlítés alapja a szerzemények közötti különbség,[53] ennek fele részére jogosult az a házastárs, akinek a szerzeménye kisebb volt.
A kezdeti és végvagyon megállapítása tekintetében kiemelt jelentősége van a bizonyításnak, vagyis, hogy a házastársak igazolni tudják, hogy mely
- 36/37 -
vagyonelemek tartoznak a kezdeti és melyek a végvagyonhoz. A házastársak által készített vagyonleltár megfelelő megoldás lehet a bizonyítás megkönnyítésére, sőt a jogszabályi előírások között megtaláljuk, hogy bármelyik házastárs követelheti, hogy a másik fél működjön közre egy ilyen jegyzék összeállításában, valamint szakértővel fel is becsültethetik a vagyonelemek értékét, ám ennek költségét az értékbecslést kérő félnek kell állnia. A BGB továbbá vélelmet állít fel amellett, hogy ha nem készül nyilvántartás a kezdeti vagyonról, akkor a házastárs végvagyona teljes mértékben szerzeménynek minősül.[54] A végvagyon kapcsán pedig a tájékoztatási kötelezettség fontosságát emeli ki a jogszabály, vagyis, hogy a házastárs követelheti, hogy a szerzeményi rendszer megszűnésekor a másik fél a vagyoni állapotáról megfelelően tájékoztassa, sőt akár a végvagyonról is kérheti jegyzék felállítását.[55]
A szerzeményi rendszerek értelmezése a mai napig megosztja a jogásztársadalmat. Olyan sajátos konstrukció alakult ugyanis ki, mely a magánjog egészét tekintve ellentmondásokat vet fel. Különösen igaz ez a magyar közszerzeményi rendszerre, ami mind a régi időkben, mind a hatályos rendelkezések értelmezésekor nehézségek elé állítja a jogalkalmazókat. A közszerzemény kötelmi jogi igényként történő elfogadása a hatályos jog tükrében úgy véljük megalapozott, a tanulmányban korábban említett indokok mind ezt támasztják alá. Ami azonban súlyosabb aggályokat vet fel, az a közszerzeményi részesedés biztosításának kérdése, illetve a szabályozás korlátozott volta. Értelemszerű, hogy a jogalkotó szándéka egy keretjellegű szabályozás kialakítására irányult, szabad utat engedve a házastársak szerződési szabadságának és annak, hogy vagyoni viszonyaikat saját igényeiknek megfelelően maguk alakíthassák. Nem veszi azonban figyelembe azt az eshetőséget, ha a házastársak csak ennyit foglalnak a szerződésbe: a házasság ideje alatt a felek a közszerzeményi rendszert kívánják vagyoni viszonyaikra alkalmazni Ilyen esetben a megfelelő jogvédelem véleményünk szerint nem biztosított.
Sokkal fontosabb szempont azonban, hogy a közszerzeményi rendszer nem csak a házastársak vagyoni viszonyaira lehet irányadó, hanem az élettársak vagyonjogi kapcsolatát is jelentősen befolyásolja. Élettársak esetén ugyanis a Ptk. szabályozását megvizsgálva látható, hogy egy sajátos közszerzeményi rendszer kerül deklarálásra[56], mely szerint az élettársak az együttélés ideje alatt önálló vagyonszerzők, az életközösség megszűnésekor pedig bármelyikük kérheti a másiktól az együttélés ideje alatt keletkezett vagyonszaporulat megosztását. A vagyonszaporulathoz nem számítható hozzá, az, ami a házastársak esetén különvagyonnak minősül. A megosztás pedig a szerzésben való közreműködés
- 37/38 -
arányában történik, mely, ha nem állapítható meg, akkor egyenlőnek tekintendő. A vagyonszaporulatból megillető részesedés védelmére és a vagyonszaporulat élettársak közötti megosztására azonban már utalószabályt találunk, méghozzá a házastársak között kiköthető közszerzeményre való utalást.[57] Ennek fényében megállapítható, hogy a részletesebb szabályozás hiánya kiszolgáltatottabbá teszi az élettársakat, mint a házastársakat. Ugyan az élettársak esetén is lehetőség van a vagyoni viszonyok szerződéses rendezésére[58], a gyakorlat azonban azt támasztja alá, hogy nem igazán terjedt el annak alkalmazása. Éppen ezért lenne szükség a megfelelő jogvédelem biztosítására. Ennek elérésére két lehetséges utat látunk: az egyik, hogy a jogalkotó, amennyiben fenn kívánja tartani az előbb említett utalószabályt, úgy a házastársak között kiköthető közszerzemény szabályain kell, hogy pontosítson, viszont előnyösebb lehet, ha az élettársakra vonatkozó konkrét normák között bővíti a szabályozást, esetlegesen újragondolja azokat. Alternatívát jelenthet - legalább a házastársak vonatkozásában - az utolsó fejezetben ismertetett német szabályozás, mely álláspontunk szerint sokkal letisztultabb és a gyakorlatban jobban alkalmazható megoldásokat kínál a jelenlegi hazai szabályozáshoz képest. ■
JEGYZETEK
* Jelen tanulmány a K124797 számú projekt a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított támogatással, a K 17 pályázati program finanszírozásában valósult meg.
[1] Lásd részletesebben: Barzó Tímea: Családi Jog, Miskolc, Novotni, 2004, 50. o. Hegedűs Andrea: Házassági vagyonjogi rendszerek az új Ptk-ban. In: Decem anni in Europaea Unione III., (Miskolci Jogtudományi Műhely, Civilisztikai tanulmányok) Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó 2015, 217-236.o.
[2] 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a továbbiakban: Ptk.) 4:37. § (1) bekezdés
[4] Ptk. 4:38. § és 4: 39. §
[5] 2013. évi CLXXVII. törvény a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről (a továbbiakban: Ptké.) 27. §
[7] Meszlény Artur: Magyar Magánjog, Budapest, Grill Károly könyvkiadó vállalata, 1931, 604. o.
[8] "amikor a férj felesége vagyonában gazdálkodik s neki magának semmije sincs" - Kolosváry Bálint: Magánjog, Budapest, Studium, 1927, 347. o.
[9] Herczeg Mihály: A házassági vagyonjog Magyarországban, Jogtudományi Közlöny, (1873) 19., 146. o.
[10] Szladits Károly: A közszerzeményi vitához, Jogtudományi Közlöny, (1929) 18., 165. o.
[11] A Tripartitum III. részének 29. cím 2. §-a szerint "...a feleség abban a vagyonban, melyet férje a házasság tartama alatt szerint, mindig részessé és osztályossá válik...", majd később az 1622. évi LXVII. Törvénycikk 3. §-a különbséget tesz egyszerű és közös szerző özvegy között, végül az 1840. évi VIII. törvénycikk 8. §-a rögzíti, hogy "a házasság alatti közszerzemények a jobbágyok között mindegyik házastársat egyformán illetvén, azokról egyik ugy mint másik, felerészben szabadon rendelkezhetik." - Ádor Zoltán: A közszerzemény. Doktori értekezés a magyar magánjog köréből. 21-22. o.
https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/111797/A2722.pdf?sequence=1&isAllowed=y Utolsó megtekintés: 2018. január 24.
[12] "A házastárs közszerzeményi joga alapján a tulajdonközösség megszüntetését követelheti, mert a közszerző felet illetve örökösét közszerzeményi vagyonra vonatkozó tulajdonjog illetvén meg, a közszerzeményi vagyonnak felerészét természetben követelheti s amennyiben a közszerzeményt képező valamely vagyontárgy természetben nem osztható meg, a tulajdonközösség szabályának megfelelően követelheti a tulajdonközösségnek árverés utján leendő megszüntetését." C.4499/1922 számú határozat
[13] Kolosváry i.m. 347.o
[14] Östör András: Néhány szó a közszerzemény fogalmáról, Közjegyzők Közlönye, (1940) 11., 225-226. o.
[15] Magánjogi Törvényjavaslat 140.§
[16] Közszerzeményi jogkérdések az elméletben és gyakorlatban, Királyi Közjegyzők Közlönye, (1944) 6., 102. o.
[17] Kolosváry i.m. 348. o.
[18] Weiss Emília: A családjogi kodifikáció elvi kérdései, Közjegyzők Közlönye, (2007) 1., 6.o.
[19] Ptk. 4:69. § (2) bekezdés
[20] Ptk. 4:69. § (1) bekezdés
[21] Barzó Tímea: A közszerzeményi rendszer sajátosságai a századforduló házassági vagyonjogában. In: Studia Iurisprudentiae Doctorandorum Miskolciensium (szerk: Szabó Miklós), Miskolc, Bíbor, 2014, 51. o.
[22] U.o. 52. o.
[23] Ptk. 4:69. § (2) bekezdés
[25] Ptk. 4:38. § (1) bekezdés
[26] Ptk. 4:38. § (3) bekezdés
[27] Barzó i. m. 65. o.
[28] Barzó Tímea: A magyar családjogi rendje, Budapest, Patrocínium Kiadó, 2017, 217-218. o.
[29] Ptk. 4:71. § (1) bekezdés
[31] Kolosváry i.m. 349. o.
[32] Kolosváry i.m. 350. o.
[33] Ptk. 5: 13.§ (1) bekezdés
[34] Barzó Tímea: A magyar családjogi rendje, Budapest, Patrocínium Kiadó, 2017, 216-217.o.
[35] Ptk. 4:70. §
[36] Ptk 4:70. § (4) bekezdés: A bíróság a perben bármelyik házastárs kérelmére a szerződést az (1) bekezdésben foglalt okból megszüntetheti és a felek között a jövőre nézve vagyonelkülönítést rendelhet el.
[37] Ptk. 4:66. §
[38] Klasszikusan ilyen lehet például a kereslet-kínálati viszonyok változása. Barzó Tímea - Juhász Ágnes - Leszkoven László - Pusztahelyi Réka: Kötelmi jog - kötelmek közös és a szerződés általános szabályai, Miskolc, Novotni Kiadó, 2016. 326-327. o.
[39] Barzó - Lábady - Navratyl - Csehi - Kenderes: Családjog a 2013. évi V. törvény alapján, Budapest, Menedzser Praxis, 2014, 107-108. o.
[40] Barzó Tímea: A magyar családjogi rendje, Budapest, Patrocínium Kiadó, 2017, 216. o.
[41] Wilfried Schlüter - Szabó Helga: A német családi jog áttekintése. Acta Universitatis Szegediensis Forum Acta Juridica et Politica 2013. 2. 233. o.
[42] Gondolok itt arra, hogy bár előfordulhat, hogy az egyik házastársnak semmi szerzeménye nem lesz a házasság végén, mert nem dolgozott, nem szerzett jövedelmet, hanem a háztartást vezette otthon, nevelte a gyermekeket stb. így rá nézve rendkívül méltánytalan lenne, hogy vagyon nélkül kezdje meg az új életét. Ez a funkció az, ami megalapozza, hogy inkább egy kompenzációs rendszerként tekintsünk erre a vagyonjogi rendszerre. Weiss Emília is kihangsúlyozta, hogy "a házastársak egyenjogúságának nemcsak a magyar jogra jellemző erősödése szinte mindenütt olyan házassági vagyonjogi rendszer elfogadását követeli meg, amelyben a feleségnek a háztartásban, a gyermekek nevelésében kifejtett tevékenysége is értékeléshez jut, amely valamilyen módon a házastársaknak a házasság alatti szerzeményekben, megtakarításokban kölcsönös részesedést biztosít" Weiss Emília: Az új Polgári Törvénykönyv és a családjogi viszonyok szabályozása. Polgári Jogi Kodifikáció 2000. 2. 9. o.
[43] Bürgerliches Gesetzuch (a továbbiakban: BGB) 1363.§ (2) bekezdés
[44] "Szerzeménynek minősül az az összeg, amennyivel az egyik házastárs végvagyona meghaladja a kezdeti vagyont." - BGB 1373.§
[45] BGB 1374.§ (1) bekezdés
[46] BGB 1375. § (1) bekezdés
[47] Schlüter - Szabó i.m. 235. o.
[48] BGB 1374. § (2) bekezdés
[49] BGB 1624. § (1) bekezdés
[50] BGB 1375. § (2) bekezdés
[51] BGB 1375. § (3) bekezdés
[52] Schlüter - Szabó i.m. 234. o.
[53] Felmerülhet a kérdés, hogy lehet-e a két vagyontömeg különbsége negatív, azaz előfordulhat-e, hogy a kezdeti vagyon nagyobb, mint a végvagyon? Az a tény, hogy mind a kezdeti, mind a végvagyon tekintetében csak az aktívák vehetők figyelembe, véleményem szerint kizárja ennek lehetőségét. Egy ilyen helyzet ugyanis csak akkor állhatna elő, ha a szerzeményi rendszer fennállása alatt a kötelezettségvállalások, tartozások mértéke meghaladná az aktív vagyont. Ezt támasztja alá a kommentárirodalom is, amely szerint csak a pozitív kiegyenlítési alap vagy a nullszaldó képzelhető el. - Jauernig, Othmar: Bürgerliches Gesetzbuch Kommentar. C.H.Beck, München 2004. 1431-1432. o.
[54] BGB 1377. §
[55] BGB 1379. §
[56] Lásd részletesebben: Hegedűs Andrea: Az élettársi kapcsolat a polgári jogi kodifikáció tükrében, Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 2010.
[57] Ptk. 6:516. §
[58] Hegedűs Andrea: Az élettársi kapcsolat családjogi hatásai, a bejegyzett élettársi kapcsolat, In: Sándor István (szerk.): Polgári Jog III.: Az öröklési jog, A családi jog (Jogi Szakvizsga Könyvek), Budapest, Patrocínium Kiadó, 2015, 252-253. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék.
[2] A szerző tudományos segédmunkatárs, Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék.
Visszaugrás
