A 2014. március 15-én hatályba lépett Ptk. szabályai közül a szerződésszegési normákat csak a közelmúltban kellett alkalmazniuk a felsőbíróságoknak. A Ptké. 50. §-a ugyanis - főszabályként - csak a törvény hatálybalépése után kötött szerződésekből származó jogvitákra rendeli alkalmazni az új kódex szabályait. A judikatúra első tapasztalatai megnyugtatóak: a felsőbíróságok színvonalas jogértelmezéssel kiegyensúlyozott válaszokat adnak a felmerült kérdésekre. A következőkben az ítélkezési gyakorlat tükrében tekintjük át a Ptk.-ban megújult kontraktuális kártérítési felelősségi jog rendszerét.
1. A szerződésszegési kártérítési felelősség kiinduló konjunktív feltételein nem változtatott a Ptk. A felelősség megállapításához változatlanul
a) a szerződés megszegése,[1]
b) kár és
c) az előbbi két feltétel közötti okozati összefüggés szükséges (6:142. §).
Nem változtatott a Ptk. a bizonyítási teher viselésének meghatározásánál sem: mindhárom előbbi feltételt, a károsultnak kell bizonyítania.[2] Instruktív lehet a jövőben is az a korábbi ítéleti megállapítás, amely szerint "a kárfelelősségnél bármely felelősségi feltétel bizonyítatlansága kizárja a marasztaló döntés meghozatalának lehetőségét, és nincs olyan eljárási jogi rendelkezés, amely a bíróság részére előírná az egyes feltételek vizsgálatának sorrendiségét. Ezért nem jogszabálysértő az, ha a bíróság csak a felperes által állított szerződésszegés és a kár közötti okozati összefüggés kérdését vizsgálja; ha ugyanis ez nem állapítható meg, a kártérítési felelősség megállapítására eleve nem kerülhet sor."[3]
Az előbbi felelősségi feltételek sikeres bizonyítása esetén kell a kötelezettnek kimentenie magát a Ptk.-ban megszigorított, új kimentési rendben.
2. A kontraktuális térben a felelősség megállapításának első feltétele tehát szerződésszegés elkövetése. A Győri Ítélőtábla egyik ítélete helytállóan állapította meg a kárfelelősség hiányát azért, mert a felperes által állított szerződésszegés nem valósult meg.[4]
A szerződésszegés, mint jogellenes magatartás kérdése sajátosan ítélendő meg a gondossági kötelmeknél. Ez a probléma már azelőtt jogirodalmi téma lett, hogy konkrét jogvitában felmerült volna. Mára uralkodónak tekinthető az a nézetünk szerint helyes álláspont, amely szerint a gondossági kötelezettséget eredményező megbízási szerződéseket csak a felróhatósági mérce megsértésével lehet megszegni [Ptk. 6:276. § (1) bekezdés]. Ha tehát a károsult nem tudja bizonyítani, hogy a megbízott felróhatóan járt el, vagyis nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható [Ptk. 1:4. § (1) bekezdés], akkor a megbízott
- 557/558 -
szerződésszegését nem lehet megállapítani. S ezért ilyen esetben a kártérítési felelősség és a kimentés kérdése már fel sem merül, mivel a felelősség első feltétele: a szerződésszegés nem következett be.[5] Az itt elmondottak megfelelően érvényesülnek minden visszterhes megbízási jellegű szerződés esetében, tehát minden altípusánál is: a megbízási szerződés alapján eljáró vezető tisztségviselő esetében, a bizalmi vagyonkezelő szerződésszegésénél stb. A megbízási (gondossági) típusú visszterhes szerződés megbízottjának szerződésszegése nem állapítható meg tehát, ezért ő kártérítési felelősséggel sem tartozik, ha az ügyet az adott helyzetben általában elvárható gondossággal látta el. Ezt az álláspontot fogadta el a Szegedi Ítélőtábla ítélete[6] és az azt helybenhagyó kúriai ítélet[7] is. Az Új Ptk. Tanácsadó Testület (a továbbiakban: Tanácsadó Testület) véleménye ugyancsak ezt a véleményt osztotta. Megállapította: "Abban az esetben, ha a szerződés alapján a kötelezettet a gondos eljárás kötelezettsége terheli, a szerződést akkor szegi meg, ha a tevékenysége az elvárt gondosság mércéjének nem felel meg. Jellemzően ilyen kötelezettség terheli a megbízottat a megbízási szerződés alapján (Ptk. 6:272. §). Megbízási jellegű jogviszonyok (gondossági kötelmek) esetén abban az esetben, ha a kötelezett (megbízott) tevékenysége a szerződés alapján megkövetelt gondos eljárás követelményének megfelelt, szerződésszegést nem követett el, ezért a szerződésszegésért való felelősség alapvető feltétele sem valósul meg. Így nem szükséges a szerződésszegésért való felelősség alóli kimentés feltételeinek vizsgálata (Ptk. 6:142. §) sem."[8]
Ezek az elvek érvényesülhetnének a legtöbb egészségügyi szolgáltatással összefüggésben keletkezett kárigények tekintetében is, mivel az egészségügyi szolgáltatások többségét megbízási természetű, tehát gondossági kötelmet eredményező szerződés alapján teljesítik. A jogalkotó azonban - az egészségügyi szolgáltatások gyakran bonyolult és kényes volta miatt érthetően, de az előbb írtak miatt feleslegesen - megváltoztatta az Eütv. 244. §-át.[9] E törvényhely eredeti szövege alapján az egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben keletkezett kárigények tekintetében a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályait kellett megfelelően alkalmazni. A megváltoztatott és hatályos 244. § (2) bekezdése szerint viszont az egészségügyi szolgáltatással összefüggésben okozott kár esetében a felelősségre a Ptk.-nak a szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. Ez a rendelkezés kiveszi tehát a megbízási jellegű, szerződéses természetű egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban okozott károkért való felelősséget a kontraktuális felelősség szabályai alól, és ezeket a károkat a deliktuális, felróhatósági felelősség rendszerében helyezi el. Ez pedig azt jelenti, hogy a károkozó (vagyis az egészségügyi szolgáltató, ha pedig az egészségügyi dolgozó a saját nevében és felelősségére nyújtott szolgáltatást, akkor ő) a felróhatósága [Ptk. 1:4. § (1) bekezdés] hiányának bizonyításával az okozott károk megtérítési kötelezettsége alól mentesül. Helytállóan állapította meg ezért a Pécsi Ítélőtábla: "A Ptk. 6:142. §-ban írt kimentési feltételek fennállásának bizonyítása az alperest nem terhelte. Kétségtelenül szerződéses jogviszony állt fenn a beteg és az egészségügyi szolgáltató között, de az Eütv. 244. § (2) bekezdése szerint az egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben keletkezett kárigényekre a Ptk.-nak a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni."[10]
3. A kártérítési felelősség kiinduló feltételeivel kapcsolatban az eddigi bírói gyakorlatban elsősorban az okozati összefüggés kérdései merültek fel. A felsőbírósági ítéletek meggyőző válaszokat adtak. Példaszerűen indokolta az okozati összefüggés hiányára alapított elutasító ítéletet a Győri Ítélőtábla, amikor a következőket állapította meg: "A Ptk. 6:142. §-a alapján a perben a felperes volt köteles bizonyítani, hogy az alperes jogellenes, szerződésszegő magatartásával okozati összefüggésben kára következett be. A fellebbezésben foglaltakkal szemben a törvényszék nem tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a felperes kára nem az alperes magatartásával okozati összefüggésben keletkezett. Az ítélőtábla egyetértett a fellebbezési ellenkérelemben foglaltakkal abban, hogy a konkrét esetben az okozatossági elméletek közül az adekvát kauzalitás elvét kellett szem előtt tartani. Így az adott eredmény, a felperes kára bekövetkezéséhez vezető okok közül azon meghatározó oknak van jelentősége, amely nélkül a felperes kára nem következett volna be. Ez az ok pedig nem a keresetben részletezett ágazati jogszabályok esetleges megszegéséből - a belépést tiltó jel, az elkerítés, a felelős műszaki vezető és koordinátor alkalmazásának hiányából - fakad, hanem a felperes önhibájából."[11] A Fővárosi Ítélőtábla is az okozati összefüggés hiánya miatt hozott a keresetet elutasító döntést: "A felperes vagyoni kár iránt előterjesztett keresete alaptalan, mert olyan következményi károk iránti igénnyel lépett fel, amelyek semmilyen okozati összefüggésbe nem hozhatók a szerződésszegéssel, illetve amelyek nem kárigényként lennének alappal érvényesíthetők, hanem egyéb igényt alapozhatnának meg."[12] A Szegedi Ítélőtábla ítélete pedig megállapította: "A felperes jövedelem-kiesése nem az alperes jogellenes magatartásának eredménye." Helyes ennek az ítéletnek
- 558/559 -
az az indokolásbeli megállapítása is, hogy "okozati összefüggés hiányában a felperes kártérítésre nem tarthat igényt, hiszen a szerződésszegéssel okozott kártérítés konjunktív feltételei közül az egyik eleve hiányzik".[13]
Az okozati összefüggéssel kapcsolatban kiemeljük végül, hogy nincs lehetőség és nincs is szükség a bírósági ítéletben a deliktuális kártérítési szabályok között elhelyezett Ptk. 6:521. §-ra történő hivatkozásra. A Ptk. 6:144. §-a ugyanis kimerítően meghatározza azokat a kártérítési felelősségi elemeket, amelyek vonatkozásában mód van a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályainak kiegészítő alkalmazására, és ezek között az okozati összefüggés kérdése (és így a Ptk. 6:521. §-a) nem szerepel.
1. Az 1959-es Ptk. - a 318. § utaló normája segítségével - egységesen szabályozta a szerződésszegéssel és a szerződésen kívüli magatartással okozott károkért való felelősséget.[14] Az egységes kártérítési rendszer kiterjedt mind a felelősség alóli kimentés, mind a kár megtérítésének szabályaira, mind pedig a kapcsolódó részletkérdésekre, mind például a kártérítés módjára. Emellett azonos volt az elévülési idő is. Ez a kodifikációs szempontból rendkívül elegáns megoldás komoly gyakorlati előnyökkel is járt: a kontraktuális (szerződésszegési) és a deliktuális (szerződésen kívüli) kártérítési felelősségi tényállások között esetlegesen felmerülő elhatárolási kérdéseknek nem volt gyakorlati következménye. Ha ugyanis a felelősség alóli kimentés szabályozása és a megtérítendő kár meghatározása a két felelősségi rendszerben egyforma volt, ráadásul a kártérítési igény elévülési ideje is ugyanaz volt, legfeljebb elméletileg lehetett érdekes, de gyakorlati következménnyel nem járt, hogy egy kártérítési felelősséget maga után vonó jogellenes károkozó magatartást szerződésszegésnek kellett tekinteni vagy szerződésen kívül elkövetett magánjogi deliktumnak. (Ez a kérdés merülhetett fel például akkor, ha a kötelezett a szerződésszerűen teljesített szolgáltatás jogosultnak történő átadásánál a jogosult vagyonában kárt okozott: a szerződéses árut szállító gépjármű megrongálta a vevőnek az átvételi telephelyen lévő valamely vagyontárgyát stb.)
2. A Ptk. az itt kiemelt kodifikációs és gyakorlati előnyök ellenére két döntő ponton szakított az egységes kártérítési jog rendszerével. Eltérő alapra helyezte a kimentést a kontraktuális és a deliktuális kártérítési felelősség esetében, és ugyancsak különböző szabályokat állapított meg a megtérítendő kár feltételeinél. A koncepcionális változásnak az az alapvető oka, hogy a kártérítési felelősségnek eltérőek a gyökerei szerződésen kívüli jogellenes károkozó magatartás és szerződésszegés esetében, és ezekre a különbségekre piacgazdasági körülmények között súlyt kell helyezni. Deliktuális felelősség esetében a károkozó és a károsult között a károkozó magatartást megelőzően "csak" egy abszolút szerkezetű jogviszony létezik, és egy tartózkodásra kötelező tiltó norma megsértése hozza létre a relatív szerkezetű kárkötelmet. Kontraktuális felelősség esetében viszont a károkozást megelőzően is fennáll egy relatív szerkezetű jogviszony a felek között, nevezetesen: a szerződés, amely meghatározza a felek egymással szembeni jogait és kötelezettségeit. Az eltérő kiinduló helyzetből adódik, hogy a károkozó magatartás más természetű a két területen. Deliktuális felelősségnél a károkozás általános tilalma (a neminem laedere elve) szenved sérelmet, és a magatartást (bármely magatartást) éppen az teszi jogellenessé, hogy kár kapcsolódik hozzá. Kontraktuális felelősségnél viszont a károkozó magatartást a szerződésben vállalt kötelezettség megszegése jelenti, egy olyan kötelezettség nemteljesítése vagy nem szerződésszerű teljesítése tehát, amelyet a kötelezett a helyzete és a szerződéssel járó kockázatok felmérése után önként vállalt magára. A szerződéses jogviszony a kárkötelem alanyait, a károkozó és a károsult személyét is behatárolja: a károkozó a kárt nem általában "másnak", hanem a "másik szerződő félnek" okozza. A döntő különbség tehát az, hogy a kontraktuális felelősséget egy önként, tudatosan, átgondoltan vállalt szerződéses kötelezettségvállalás megszegése alapozza meg; ez a feltétel a deliktuális kárfelelősség esetében hiányzik.[15]
A kontraktuális és a deliktuális kárfelelősség kiinduló alapjában mutatkozó különbség következményeit a Ptk. az említett két vonatkozásban vonja le. Egyrészt a szerződésszegési kártérítési felelősség szabályozásánál megszigorítja a szerződésszegő fél kimentését (Ptk. 6:142. §), elszakítva azt a deliktuális felelősség körében változatlanul megtartott felróhatósági elvtől (Ptk. 6:519. §). Másrészt, a kimentés megszigorítását ellensúlyozva, a szerződésszegő fél által a szerződéskötéskor előrelátható károkra korlátozza a megtérítendő következménykárok és az elmaradt haszon mértékét (Ptk. 6:143. §). A két változtatás szorosan összefügg egymással. A megszigorított, objektív alapú kimentés és a kártérítés nagyságának korlátozása egészséges egyensúlyi helyzetet teremt a szerződő felek közötti kockázatmegosztás terén.
E két alapvető ponton kívül a Ptk. is megtartja a kártérítési felelősségi jog egységét; utaló szabállyal (Ptk. 6:144. §) kiegészíti a szerződésszegés miatti kártérítés szabályait a deliktuális kárfelelősség szabályaival a kár fogalma és a kártérítés módja tekintetében, és a deliktuális szabályokat alkalmazni rendeli a szerződéses jogosult kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettségére és a közös károkozók felelősségére.
Az elmondottak után hangsúllyal kell kiemelnünk: a
- 559/560 -
kontraktuális kártérítési felelősség szabályai a Ptk.-ban is diszpozitívek. A törvény a szerződési szabályokra kimondott általános diszpozitív jellegének tételét [Ptk. 6:59. § (2) bekezdés] csak egy vonatkozásban szorítja meg: a szándékosan okozott, továbbá emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősséget korlátozó vagy kizáró szerződési kikötés semmis (Ptk. 6:152. §). E határon belül a felek a kártérítési felelősségi szabályoktól egyező akarattal, megegyezéssel eltérhetnek.
1. A szerződésszegési kárfelelősség szabályozásánál a Ptk. kiindulópontja az, hogy a felelősség alóli kimentés rendezésénél a törvénynek mindenekelőtt a kockázatok felek közötti helyes elosztását kell szem előtt tartania és a lehető legkiegyensúlyozottabban megosztania. A felelőssé tételtől csak másodsorban kell megelőző (preventív) hatást elvárni. A Ptk. modelljéül szolgáló viszonyokban a felelősség megállapításánál a merőben szubjektív szempontok egyébként sem igazán használhatók. A 19. század elejéig visszanyúló hagyományos felelősségi értékelés, a vétkesség középpontba állítása individuális emberi hibát, magatartási rendellenességet feltételez. Ráadásul máig ingadozik az elmélet és a gyakorlat, hogy a "felróhatóság" kategóriája szigorúan objektíve értelmezendő-e vagy pedig bizonyos személyes körülmények figyelembevételét is lehetővé teszi. Pusztán a "felróhatóság" hiányának bizonyítása melletti mentesülés lehetővé tétele a kontraktuális kárfelelősség területén még akkor sem célravezető, ha arra objektíve tipizált mérce felállításával kerül sor, mint az 1959-es Ptk. 339. §-ában.
Az üzleti viszonyokra jellemző nagyszámú, egymással bonyolult kölcsönhatásban álló tényező közül eleve igen nehéz kiválasztani a releváns magatartásokat, és azok között ugyancsak problematikus értékelni az esetleges emberi hibák szerepét és súlyát. E helyett abból helyes kiindulni, hogy valamely tevékenység üzletszerű folytatása szükségszerű kockázatvállalást jelent, és az esetleges konfliktus feloldása nem a magatartás utólagos értékelésével, hanem a tevékenységgel együtt járó kockázat telepítése útján célszerű. A magánjogi szerződéseknél a szerződésszegés kárkövetkezményeinek telepítése tehát elsősorban kockázatelosztást, és nem valamely egyéni hiba szankcionálását kell, hogy jelentse. Ez a megközelítés a nem kifejezetten üzleti szerződések körében is megfelelő, általában itt is helyes tehát a szerződésszegésért megállapítandó kártérítési felelősség alóli kimentés elszakítása a felróhatósági elvtől. A Ptk. ezért a károkozó kimentési lehetőségét - az ingyenes szerződéseknél kivételt téve (Ptk. 6:147. §) - minden visszterhes szerződésnél, tehát a nem üzleti szerződési viszonyokban is megszigorítja.
A Ptk. felfogása szerint - az elmondottak miatt - a szerződéses, azaz önkéntes kötelezettségvállalás nem szerződésszerű teljesítésének szankcionálása nem lehet a szerződésszegő fél igyekezetének függvénye. A másik fél kárának megtérítésére tarthat igényt akkor is, ha a szerződésszegő történetesen úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A szerződéses vállalás megszegése miatt ennél szigorúbb kimentési mércét kell alkalmazni, mert a másik fél jogos ügyleti és üzleti várakozásai a szerződésszegés folytán meghiúsultak.
A kontraktuális kárfelelősség alóli mentesülés nehezítésének szükségességét a bírói gyakorlat - esetenként már a piacgazdaság újbóli bevezetése előtt - is felismerte. Különösen a szervezeti jogalanyok által szerződésszegéssel okozott káresetek megítélésénél fokozatos szigorítás volt megfigyelhető az ítélkezésben.[16] Megemlítjük azt is, hogy az 1959-es Ptk. is megállapított felróhatóságtól független kimentést előíró szerződésszegési felelősségi eseteket, például a kötelezetti késedelem miatt a szolgáltatásban bekövetkezett kárért, a fuvarozási szerződésnél, a rendhagyó letétnél vagy közreműködő jogosulatlan igénybevételének eseteiben.
2. A Ptk. - ha tetszik - a bírói gyakorlatban megjelent szigorító tendenciát kívánta normatív formába önteni, és ennek megfelelően a szerződésszegéssel okozott károkozásért való felelősséget elszakította a felróhatósági elvtől. Természetesen szerződésszegés esetében sem lehet abszolút a kártérítési felelősség, a szerződésszegő fél számára biztosítani kell megfelelő kimentési lehetőséget. A Ptk. nemzetközi példák (CISG 79. cikk, PECL 3:104. cikk, UNIDROIT Alapelvek 7.1.7. cikk) alapulvételével fogalmazta meg a kimentési klauzulát, és három feltétel együttes (konjunktív) meglétét kívánja meg.[17]
2.1. Elsőként azt kívánja meg a Ptk. a szerződésszegés miatt bekövetkezett kárért való felelősség alóli mentesüléshez, hogy a károkozó körülmény a szerződésszegő fél ellenőrzési körén kívül merüljön fel. Ez az elvárás tulajdonképpen a mentesülés alapfeltétele. Ha az e feltétellel kapcsolatos bizonyítási tehernek a kötelezett nem tesz eleget, (a feltételek konjunktív jellege miatt) a kimentés további feltételeit már nem is kell vizsgálni.[18] Ha viszont bizonyítást nyer, hogy a szerződésszegést a szerződésszegő fél ellenőrzési körén kívül eső körülmény okozta, a kimentés másik két feltételét (lásd a 2.2. és a 2.3. pontban) is vizsgálni kell, és a kimentés csak akkor lesz sikeres, ha azok is bizonyítást nyernek.
A kötelezett ellenőrzési körén kívül eső körülményeket természetesen nem lehet tételesen felsorolni, de bizonyos típusokat ki lehet emelni. Ilyen körülménynek tekinthetők mindenekelőtt a vis maior hagyományos esetei. A fél ellenőrzési körén kívülinek tekinthetők tehát a természeti katasztrófák: földrengés, tűzvész, járvány [például a 2019-ben kezdődött ún. új korona-vírusos világméretű járvány (Covid-19) bizonyos következményei], aszály, fagykár, árvíz, szélvihar, villámcsapás stb., továbbá bizonyos politikai-társadalmi események, mint például: háború, forradalom, felkelés, szabotázs, közlekedési útvonal
- 560/561 -
(repülőtér) lezárása. Ide sorolhatók ezen kívül meghatározott állami intézkedések: behozatali-kiviteli tilalmak, devizakorlátozások, embargó, bojkott, országhatár-, országon belüli régiók vagy települések lezárása járvány esetén és hasonlók. Ebbe a körbe tartozhatnak adott esetben súlyos üzemzavarok, valamint a szerződésszerű teljesítést lehetetlenné tevő radikális piaci változások (mint drasztikus árrobbanás, a fizetés pénznemének rendkívüli meggyengülése stb.).
A másik oldalról közelítve, mindenképpen a szerződésszegő fél ellenőrzési körén belül lévő okoknak kell tekinteni a kötelezett üzemi rendjében és a szerződésszerű teljesítéshez vezető folyamat szervezésében, a kötelezett alkalmazottainak magatartásában, beszerzési nehézségekben megnyilvánuló okokat, továbbá az áru tervezési (fejlesztési) hibáját, különösen, ha a kötelezett maga állítja elő az árut. A bíróságnak az eset összes körülményeit mérlegelve kell állást foglalnia abban a kérdésben, hogy a fél ellenőrzési körén kívül eső körülményként merült-e fel a szerződésszerű teljesítés akadálya. Adásvételi és vállalkozási típusú szerződések megszegéséből eredő kárigények megítélésénél sokban eligazítóak a CISG kiterjedt nemzetközi bírósági és választottbírósági gyakorlatából nyerhető tapasztalatok.[19]
Egyetértéssel idézzük a Tanácsadó Testület következő véleményét: "A Ptk. 6:142. §-ában foglalt rendelkezés kockázattelepítési szabály. Az 'ellenőrzési körön kívül eső' mentesülési ok megfogalmazása a felelősség többi eleméhez hasonlóan absztrakt, amelyet a jogalkotói szándék szerint objektív mércével, és nem felróhatósági alapon kell megközelíteni. Az "ellenőrzési körön kívül" fordulat a jogalkotói törekvés fényében, helyesen a vis maior tartalmi elemeként értelmezendő. A szerződésszegésért való felelősség alóli kimentés feltételrendszere a fokozott veszéllyel járó tevékenységgel okozott károkért való felelősség kimentési feltételeihez áll közel, és a "belső" vis maior esetében nem teszi lehetővé a felelősség alóli mentesülést. A szerződést szegő fél a kártérítési felelősség alól csak akkor mentesül, ha az elháríthatatlan körülmény az ellenőrzési körén kívül esik. Önmagában az, hogy a szerződést megszegő fél az adott körülményt nem képes befolyásolni, illetve nem képes arra hatást gyakorolni, nem eredményezi azt, hogy a körülményt ellenőrzési körön kívül esőnek kell tekinteni. Ebből következően ellenőrzési körbe eső lehet az olyan "belső" objektív körülmény is, amely a szerződésszegő által nem volt befolyásolható, és amely a gondos ellenőrzéssel sem volt elhárítható."[20]
A bírói gyakorlat helyesen alkalmazza a Ptk. megszigorított kimentési rendjének első és alapvető feltételét. A Fővárosi Ítélőtábla ítélete szerint nem minősül a tó partján álló szálloda ellenőrzési körén kívül eső oknak az, hogy a stéghez vezető úton - a helyi önkormányzat által elrendelt elsőfokú víz- és kárelhárítási készültség miatt - homokzsákokból álló védgát készült.[21] Ugyancsak a Fővárosi Ítélőtábla állapította meg a következőket: A Ptk. 6:142. §-ára figyelemmel a felperesnek az a nyilatkozata, hogy az ő működési körében felmerült okok miatt nem állt meg a buszsofőr a kijelölt megállóhelyen, a kárfelelősség alóli mentesülésének további vizsgálatát szükségtelenné tette.[22] A Szegedi Ítélőtábla (egy a vevő közreműködésével előállított mezőgazdasági áru szolgáltatására kötött adásvételi szerződés lehetetlenülése kapcsán) ítélete indokolásában a következőket állapította meg: Önmagában nem mentesít a kárfelelősség alól az a körülmény, hogy a szerződésszegés olyan okra vezethető vissza, amelyre a kötelezett nem képes hatást gyakorolni, az nem volt általa befolyásolható. Ha ugyanis a károkozó számára elháríthatatlan körülmény a szerződésszegő fél ellenőrzési körén belül merült fel, akkor nem mentesülhet a szerződésszegő a kárfelelősség alól akkor sem, ha a körülmény egyébként elkerülhetetlen volt.[23]
A hivatkozott ítéletek - különböző életbeli tényállásokhoz kapcsolva - véleményünk szerint a törvényhozó szándékával egyező álláspontot foglalnak el:
- a kimentés első és alapvető feltételeként kezelik a szerződésszegést előidéző körülmény ellenőrzési körön kívüli jelentkezését, amelynek bizonyítottsága nélkül a másik két feltétel vizsgálata szükségtelen, és megállapítható a kimentés sikertelensége;
- szigorúan, a felróhatósági mércénél magasabb követelményt támasztva értelmezik a kimentés e feltételét;
- az ellenőrzési körön belül jelentkező elháríthatatlan körülményt (belső vis maiort) nem tekintik kimentési lehetőségnek.
Véleményünk szerint az alakulóban lévő gyakorlat megerősíti azt az eredeti törvényhozói koncepciót, amely szerint a Ptk.-ban a szerződésszegésért való kártérítési felelősség kimentési feltételrendszere - eredményében - nem különbözik a fokozott veszéllyel járó felelősség alóli kimentés feltételeitől. A bírósági ítéletek - helyesen! - ellenőrzési körön belül jelentkező elháríthatatlan körülmény (belső vis maior) esetén ugyanúgy nem teszik lehetővé a kontraktuális kárfelelősség alóli kimentést, ahogy a veszélyes üzemi felelősségre vonatkozó törvényi rendelkezés [Ptk. 6:535. § (1) bekezdés második mondat.]. A két törvényhely megfogalmazásbeli különbsége nem a jogilag releváns mozzanatot, hanem a két felelősségi mező tényállása közötti eltérést juttatja kifejezésre. A veszélyes üzem üzembentartója a fokozott veszéllyel járó tevékenységért tartozik helytállni, a szerződésszegő fél az ellenőrzési körén belül történtekért, mindkét esetben függetlenül attól, hogy a "belső körben" jelentkező károsító körülmény elhárítható volt-e vagy sem. A tevékenységi körön, illetve az ellenőrzési körön kívül felmerülő mozzanatot is eltérő módon súlyozza a törvény. A "külső körülménynek"
- 561/562 -
a veszélyes üzemi felelősség alóli mentesüléshez elháríthatatlannak (vis maior-jellegűnek), a kontraktuális kárfelelősség alóli mentesüléshez előre nem láthatónak, továbbá elvárható módon el nem háríthatónak és elkerülhetetlennek kell lennie. Az eltérő terminológia itt is a két tényálláscsoport különbözőségét juttatja kifejezésre, eredményében nem jelent mást. Mindezen szövegbeli eltérések ellenére fenntartás nélkül kimondható tehát: a megszigorított szerződésszegési kártérítési felelősség alól ugyanolyan nehezen lehet mentesülni, mint a veszélyes üzemi felelősség alól. Véleményünk szerint ilyen értelmezés felel meg a törvényhozói szándéknak. A törvénynek ezt az értelmet tulajdonítva érhető el, hogy a szerződésszegésért megállapítandó kártérítési felelősség alóli mentesüléshez (Ptk. 6:142. §) szigorúbb követelményeket támasszon a bíróság, mint szerződésen kívüli kárfelelősség (Ptk. 6:519. §) esetében.
Itt térünk ki a Ptk. egy másik tudatos terminológiai distinkciójára. Az "ellenőrzési kör" kategóriája sem funkciójában, sem tartalmában nem azonos a Ptk.-ban a vállalkozási szerződés objektív lehetetlenülésének következményeit megállapító szabályokban [Ptk. 6:248. § (1) bekezdés] alkalmazott "érdekkör" kategóriájával. Az "ellenőrzési kört" a Ptk. felelősségi kategóriaként alkalmazza. Ezzel szemben az "érdekkör" olyan szerződésszegési (közelebbről: lehetetlenülési) eseteknél dönti el a jogkövetkezményeket (így mindenekelőtt a kárveszélyviselés telepítését), amelyeknél egyik fél felelősségét sem lehet megállapítani. Az "érdekkör" tehát kifejezetten felelősség nélküli kárelosztási funkciót tölt be a törvényben.
2.2. A kimentés második feltételeként támasztja a Ptk. azt, hogy a szerződésszegő fél számára a saját ellenőrzési körén kívül felmerülő körülmény ne legyen előre látható. Következésképpen nem ad alkalmat a kártérítési felelősség alóli mentesülésre a fél ellenőrzési körén kívül felmerülő teljesítési akadály sem, ha azzal (például a közlekedési útvonal lezárásával vagy az állami export- vagy import-tilalommal) a kötelezettnek a szerződés megkötéskor objektíve, azaz a szerződésszegő fél helyzetében lévő személy mércéjével mérve, számolnia kellett. Az előreláthatóságot tehát nem a konkrét szerződésszegő személyre vonatkoztatva, hanem az ő helyzetében lévő személy objektivizált mércéjével mérve kell vizsgálni. Egyértelműen kifejezésre juttatja a törvényszöveg, hogy az előreláthatóság a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülményre, vagyis a szerződésszegésre és nem a kárkövetkezményekre vonatkozik, másként értelmezendő tehát, mint a Ptk. 6:143. § (2) bekezdésében.
Az előreláthatóság vizsgálatának időpontja a szerződéskötés időpontja, azaz a kötelezettség vállalásának időpontja. Ekkor kell ugyanis a kötelezettnek felmérnie azt, hogy képes-e szerződésszerű teljesítésre. Tartós szerződéseknél: vállalkozási és megbízási típusú szerződéseknél (így a megbízottként eljáró vezető tisztségviselő jogviszonyában is), használati szerződéseknél stb. a szerződés fennállása alatt változhatnak a kötelezettségek; azok módosulhatnak, új kötelezettség vállalására kerülhet sor stb. Értelemszerűen, ilyen esetben a megszegett kötelezettség vállalásának időpontjában vizsgálandó a szerződésszegésre vezető körülmény előreláthatósága. Egyértelműen erre a következtetésre kell jutnunk a rendelkezés teleológiai értelmezése alapján.
A fogalmi tisztánlátás érdekében utalunk arra, hogy Ptk. 6:521. §-a más szerepben alkalmazza az "előreláthatóságot" mint terminus technikust a deliktuális kárfelelősség szabályai körében. Itt (Ptk. 6:142. §) a felelősség alóli kimentés egyik feltétele; ott (Ptk. 6:521. §) a felelősség megállapításához szükséges okozati összefüggés láncának elvágásához adott törvényi segítség az "előreláthatóság". E különbség ellenére a két rendelkezés funkciója nagyon hasonló: mindkét rendelkezés a teljes kártérítés elvének észszerű korlátozását célozza.
2.3. Harmadik konjunktív feltétele a kimentésnek, hogy nem volt elvárható, hogy a szerződésszegő fél a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülményt elkerülje, vagy annak kárkövetkezményeit elhárítsa. E normában a "vagy" kötőszó használata nem vagylagosságot, hanem együttességet jelent; a szerződésszegő félnek a fenyegető kár elkerülésére és a kár elhárítására egyaránt törekednie kell. A törvény elvárja tehát a kötelezett tevőleges kármegelőző és kárelhárító magatartását.[24]
A kimentésnek e feltétele lényegében a Ptk. 1:4. § (1) bekezdésében meghatározott alapelvi tétel megfelelő alkalmazását, konkretizálását kívánja meg.[25] Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy ez nem jelentheti a felróhatósági mérce általános érvényesítését a kimentésnél. Az elvárhatóság követelménye kizárólag a kimentés e harmadik feltételének vizsgálatánál játszik szerepet, amikor tehát a kötelezettnek sikerült azt bizonyítania, hogy a teljesítés akadálya az ellenőrzési körén kívül merült fel, és azt is, hogy az akadály a kötelezettség vállalásakor nem volt előre látható. Az elvárhatóság követelménye a szerződésszegésre vezető körülmény elkerülése és elhárítása szempontjából a kötelezettől a szerződésszerű teljesítés érdekében elvárt erőfeszítés végső határát jelöli ki. Rendszerint akkor teljesül ez a kimentési feltétel, ha a teljesítési akadály kárkövetkezménye a kötelezett által nem volt befolyásolható.
Míg a Ptk. az előző (második) kimentési feltételt, azaz az akadály előreláthatóságát a szerződéskötés időpontjában rendeli vizsgálni, addig ez a harmadik feltétel - értelemszerűen - a szerződésszegés időpontjában vizsgálandó.
3. A Ptk. kimentő (exculpációs) bizonyítási rendszert fogad el: a törvény a bizonyítási terhet mindhárom kimentési feltétel tekintetében a szerződésszegő fél vállára helyezi.[26]
- 562/563 -
A Ptk. - a korábbi joggal egyezően - a szerződésszegési kártérítés körében is a teljes kártérítés elvéből indul ki. A kártérítésnek a jogosultat lehetőség szerint olyan helyzetbe kell hoznia, mint amilyenben szerződésszerű teljesítés esetén lett volna. A kár kiszámításánál azt a vagyoni veszteséget kell mérni, amelyet a jogosult vagyona a szerződésszegés következtében elszenvedett. A jogosult vagyonának (adott esetben: vagyoni veszteségének) részét képezik vagyoni értékek mellett immateriális javak: goodwill, védjegyjog stb. is. (Evidens volta ellenére említést érdemel, hogy a szerződésszegés következtében harmadik személy vagyona is szenvedhet kárt. Ezt azonban egy másik szerződés keretében vagy - gyakrabban - szerződésen kívül okozott kárként kell felfogni és rendezni.)
1. Korlát nélkül érvényesül a teljes kártérítés elve a szerződésszegés következtében magában a szolgáltatásban felmerült károk, az ún. "tapadókárok" tekintetében. A kárért felelős szerződésszegőnek teljes egészében meg kell tehát térítenie magában a szolgáltatás tárgyában keletkezett károkat [6:143. § (1) bek.]. Tapadó kárnak számít például hibás teljesítés esetén a szolgáltatásban a szavatossági jogok keretében nem reparálódott kár (értékcsökkenés), a kötelezett késedelme alatt a szolgáltatásban bekövetkezett értékcsökkenés (fizikai, erkölcsi amortizáció). A kártételeknek ebbe a körébe tartoznak az elmaradt szolgáltatás pótlásához, a hibás teljesítés reparálásához (kijavításához, kicseréléséhez) szükséges vagy a teljesítés késedelméből eredő indokolt költségek is. Általánosítva megállapíthatjuk: tapadókárok mindazok az indokolt kiadások, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a szerződésszegésnek a szolgáltatásban magában jelentkező következményei megszűnjenek, és a jogosult teljesítési érdekének sérelme kompenzálódjék. A tapadókárok körébe sorolt kártételekkel, vagyis a teljesítési érdeksérelem okozta károkkal - mint a szerződésszegés lehetséges következményeivel - a szerződésszegő félnek (pontosabban: az ő helyzetében lévő személynek) szerződésszegése esetére mindig eleve számolnia kell. Ezért kell a tapadókárokat teljes egészükben megtéríteni. Természetesen: a kárt a károsultnak - mint a kártérítési felelősség alapvető feltételét - az igénye előterjesztésénél meg kell határoznia, és a bizonyítás terhe is az ő vállán nyugszik.
A Ptk. 6:141. §-ában felhatalmazza a jogosultat, hogy követelhesse a kötelezettől az eredeti szerződésben és a fedezeti szerződésben kikötött ellenértékek közötti különbség, továbbá a fedezeti szerződés megkötéséből eredő költségek megtérítését. A törvény ezzel a megoldással mintegy tapadókárként kezeli a fedezeti vétel (vagy fedezeti eladás) kapcsán felmerült veszteségeket is. Ezek ugyan nem a szolgáltatásban magában keletkező károk, mint az "igazi" tapadókárok, de közvetlenül a jogosult teljesítési érdekének kielégítéséhez tartoznak. A törvény ezzel a megoldással kifejezésre juttatja azt, hogy a fedezeti ügyletkötés során felmerülő kiadásokkal a szerződésszegő félnek mindig számolnia kell. Tapadó kárként való kezelésük mellett szól az is, hogy a szerződő felek között - a kárenyhítési kötelezettség esetleges megszegésével (például alkalmatlan időben kötött fedezeti szerződéssel) - megbomlott vagyoni egyensúly kármegosztással ugyanúgy biztosítható, mint a szolgáltatásban magában keletkezett károk esetében. Mindezek miatt a 6:143. § (2) bekezdésében a következménykárokkal kapcsolatban szereplő előreláthatósági klauzula alkalmazására nem kerülhet sor. A 6:141. §-ban "a kártérítés szabályai szerint" fordulat a felelősség feltételeire (6:142. §) és - a 6:144. § utaló szabályán keresztül - a kár megtérítésével kapcsolatos deliktuális kártérítési szabályokra vonatkozik.[27] Az itt kifejtett állásponttal egyezően állapítja meg a Győri Ítélőtábla ítéletének indokolása: "Ha a jogosult a teljesítéshez fűződő jogos érdekének kielégítése céljából fedezeti szerződést köt, kártérítés formájában követelheti a szerződésszegő kötelezettől az eredeti szerződés és a fedezeti szerződés ellenértéke közötti különbséget, továbbá a fedezeti szerződés megkötéséből eredő költségeit is."[28]
A bírói gyakorlatból kiemelhetők még a következő esetek. A Kúria ítélete példásan választja külön a hibásan teljesített dologban keletkezett tapadókárt és a hibás teljesítés következtében a jogosult egyéb vagyonában keletkezett következménykárt.[29] A Fővárosi Ítélőtábla a hibás teljesítés során keletkező károk körében különbséget tesz tapadókárok, következménykárok és elmaradt hasznok között. Megállapítja: "A jogosultnak többféle vagyoni érdeksérelme keletkezhet, egyrészt abból, hogy maga a szerződéses szolgáltatás hibás, a vagyoni hátrány elhárítása érdekében a jogosultnak kiadásai keletkezhetnek (tapadókárok), másrészt a hibás teljesítés olyan oksági folyamatot indít el, amelynek következtében a jogosult egyéb vagyontárgyai károsodhatnak (következménykárok), továbbá jövedelemtől, haszontól eshet (elmaradt haszon) el."[30]
2. A kártérítés kiegyenlítő funkciójából következik, hogy vele nemcsak a szolgáltatás tárgyában keletkezett hátrányokat, a tapadókárokat kell reparálni, hanem ki kell egyenlíteni a szerződésszegés következtében a jogosult egyéb vagyonában keletkezett károkat, az ún. következménykárokat, továbbá az általa a szerződésszerű teljesítéstől joggal várható vagyoni előnyök elmaradását, az ún. elmaradt hasznokat (lucrum cessans) is. A bizonyítás terhét e kártételek fennálltával kapcsolatban is a jogosult/károsult vállára telepíti a törvény, ahogy az 1959-es Ptk. is (BH 2001.114.). Következménykárként ítélte meg a Fővárosi Ítélőtábla a fuvarozó által két rakomány szójadara: egy vashulladékkal szennyeződött rakomány és egy kifogástalan minőségű rakomány kirakásnál történt összekeveredése folytán az utóbbi szállítmány használhatatlanná válásából keletkezett kárt.[31]
- 563/564 -
A Ptk. szerint a következménykárokkal kapcsolatban és az elmaradt hasznok tekintetében - szemben a tapadókárokkal - nem érvényesül automatikusan a teljes kártérítés elve. Utalnunk kell itt arra, hogy ezeknél a kártételeknél a bírói gyakorlat a Ptk. előtt is állított fel korlátokat, és tett kivételeket a teljes kártérítés elve alól. Ehhez a bírósági ítéletek különböző módszerekhez folyamodtak. Néha a bizonyítottság hiányával indokolták a jogosult által érvényesített kárigény részleges elutasítását, más esetekben az okozati összefüggés hiányát hozták fel döntésük indokaként. A kártérítés mértékének behatároló szempontjaként különösen gyakran szerepelt az utóbbi indok, vagyis az oksági kapcsolat megszakadása. Ezt természetesnek találhatjuk, mivel a kárkövetkezmények oksági láncolata elvileg végtelen, és a bíróság - a teljes kártérítés elvének fenntartása mellett - az okozati lánc elvágásával szoríthatta a - kárfelelősség céljával összhangban lévő - kívánatos keretek közé a ténylegesen megtérítendő kárt. Az okozatosság határainak megvonásával történő felelősségmérséklés elsősorban az ún. adekvát okozatosság elvének alkalmazásával történt. A bírói ítéletek ezen kívül nem ritkán egyéb módon (például a károkozó magatartás és a kár közötti okozati összefüggés "laza" voltára, távolságára, nem "döntő" vagy nem lényeges jellegére hivatkozással) szakították meg az okozati összefüggést a szerződésszegés és a következménykárok, illetve az elmaradt haszon között.[32]
A Ptk. tételes szabállyal, előreláthatósági klauzula felállításával [6:143. § (2) bek.] korlátozza a szerződésszegéssel okozott következménykárok és elmaradt hasznok megtérítendő mértékét.[33] Az előreláthatósági klauzula alkalmazása azt jelenti, hogy a következménykárok és az elmaradt hasznok megtérítendő összege nem haladhatja meg azt a veszteséget, amelyet a szerződésszegő fél a szerződés megkötésének időpontjában előre látott, illetve, amelyet előre kellett látnia azon tények és körülmények alapján, amelyekről mint a szerződésszegés lehetséges következményeiről az említett időpontban tudott vagy tudnia kellett.[34] Az előreláthatósági korlát célja a szokatlan, rendkívüli és ezért előre nem is kalkulálható károk megtérítési kötelezettségének kizárása. Az adott üzletágban szokásosnak tekinthető kárkövetkezményeket viszont a szerződésszegő félnek előre kell látnia és meg kell térítenie. A szerződés szokásos következményeit lényegesen meghaladó károk kockázatát nem ritkán kizárólag a szerződő partner tájékoztatása alapján ismerheti meg a kötelezett. E kockázatok ismeretében hozhat reális döntést a szerződés megkötéséről és annak feltételeiről: az ellenszolgáltatásról, az esetleges felelősségkorlátozásról, illetve biztosítási szerződés kötéséről stb. Az előreláthatóság követelménye nem megy el odáig, hogy a szerződő félnek a várható kockázatokat részleteiben, a kárkövetkezmények összegszerűségére kiterjedően ismernie kelljen. Elegendő, de egyben szükséges is, hogy az illető fél felismerhette: esetleges szerződésszegése milyen jellegű (vagyoni, személyi stb.), illetve a szokásosnál jelentősebb nagyságrendű kárt idézne elő.
Az előreláthatósági klauzula bevált, nemzetközi egyezményben (Bécsi Nemzetközi Adásvételi Egyezmény, CISG 74. cikk) és modelltörvényekben (PECL 9:503. cikk, UNIDROIT Alapelvek 7.4.4. cikk) is alkalmazott jogi eszköz a szerződésből eredő piaci és egyéb kockázatoknak a szerződő felek közötti igazságos megosztására. Ösztönzi a szerződő felet arra, hogy a szerződéskötéskor szükség szerint tájékoztassa partnerét egy esetleges szerződésszegés várható rendkívüli kárkövetkezményeiről, különösen a lehetséges következménykárok és a lucrum cessans szokatlan nagyságáról. Ha ugyanis az általa előre látott, de a másik fél által nem ismerhető kockázatról nem ad tájékoztatást, a bekövetkező kárt - a kárveszélyviselés alapvető elve szerint - neki kell viselnie. Az előreláthatósági klauzula rugalmas eszköz a bíró kezében a szerződésszegés következtében előállott elmaradt hasznok és a következménykárok felek közötti megosztásához, és jobban illik a szerződési jogi szemlélethez, a piaci megfontolásokhoz, az üzleti gondolkodásmódhoz, mint a megtérítendő kárnak az okozatossági lánc mentén történő mérséklése. El kell ismerni ugyanakkor, hogy az olyan kár kockázata, amelyet egyik fél által sem láthatott előre, a Ptk. megoldása mellett is a károsult félnél marad. Ez a következmény azonban nem az előreláthatósági klauzula hibája, hanem a kárveszélyviselés általános elvéből következik.
A Ptk. az előreláthatóság fogalmát (ugyanúgy, mint a Ptk. 6:142. §-ában a kimentésnél) objektív értelemben alkalmazza. Ennek megfelelően az előreláthatósági követel-
- 564/565 -
ményt nem a konkrét szerződésszegőre, hanem egy hasonló helyzetben lévő személyre vonatkoztatva, általánosítva kell érteni. A szerződést megszegő fél felelőssége ezért nemcsak az általa ténylegesen előre látott károkra terjed ki, hanem mindarra, amit egy, az ő helyében megfelelően [Ptk. 1:4. § (1) bekezdés], azaz észszerűen és gondosan eljáró személy előre látott volna. Ebbe a körbe tartozik mindaz, amit a jogosult (esetleg üzleti titkainak a másik féllel történő, azok bizalmas kezelését kérő közlésével) a szerződéskötést megelőzően a szerződéssel kapcsolatban a kötelezett tudomására hozott. Ilyen információk lehetnek különösen a szerződés teljesítéséhez fűződő speciális elvárások, az áru (szolgáltatás) különleges felhasználási módja és célja stb. A Fővárosi Ítélőtábla példásan alkalmazta az itt tárgyalt törvényi rendelkezést egy általa elbírált ügyben. Helytálló megállapítása szerint "mindenkinek, aki éttermet üzemeltet, számítania kell arra, hogy ha nem tartja be a közegészségügyi előírásokat, annak az lehet a következménye, hogy a szerződő fél a szolgáltatás hibája következtében megbetegedik. Azzal is számolnia kell, hogy betegség esetén munkabérkiesés keletkezhet a betegállomány időtartamára, közlekedési többletköltség merülhet fel az orvosi kezelésekkel kapcsolatban, gyógyszerköltség keletkezhet, illetve a hétköznapi élet részeként folytatott sporttevékenység akadályozottsága következtében is felmerülhet vagyoni kár."[35]
A kárkövetkezmények és kockázatok előreláthatósága szempontjából a szerződéskötés időpontja mérvadó. Ebben az időpontban tud ugyanis dönteni a szerződő fél a szerződéses kötelezettségvállalásról és annak feltételeiről: ellenértékéről, esetleg a kockázat biztosításáról stb. Ahhoz pedig, hogy a kötelezett megalapozottan hozhasson döntést, szerződő partnerének (a későbbi károsultnak) eddig az időpontig kell a helyzet kívánta tájékoztatás formájában gondoskodnia a szükséges információkról. Az e kérdés körül a jogirodalomban felmerült viták miatt hangsúlyozzuk: az előreláthatóság vizsgálatának időpontja tartós szerződéses jogviszonyok esetében - például megbízási szerződéseknél - is a szerződéskötés időpontja. Ha a kötelezett a jogviszony keretében új feladatot vállal, természetesen ennek az időpontja mérvadó, hiszen ilyenkor - legalábbis ráutaló magatartással - szerződésmódosításra kerül sor, amelynek során a megbízott újra mérlegelheti a szerződésszegésével járó kockázatot, és adott esetben új feltételeket (ellenszolgáltatást) is kiköthet. Hasonlóan ítélhető meg a vezető tisztségviselő felelőssége az ügyvezetési tevékenysége során a jogi személynek okozott károkért. Ezekre a Ptk. [3:24. § (1) bek.] a kontraktuális felelősség szabályainak alkalmazását írja elő, függetlenül attól, hogy a tisztség betöltésére megbízási vagy egyéb jogviszony keretében kerül sor.
Mivel a megtérítendő kár (és azon belül annak mértéke) a szerződésszegő fél felelősségének egyik alapvető előfeltétele, bizonyítása a kárt szenvedett jogosult terhére esik. A Ptk. [6:143. § (2) bek.] egyértelművé teszi, hogy a kárkövetelés bizonyítása keretében a károsultat terheli a bizonyítási kötelezettség arra vonatkozóan is, hogy a szerződésszegő fél a szerződésszegés kárkövetkezményeit mennyiben látta előre, illetve kellett, hogy előre lássa.[36] A károsult van ugyanis abban a helyzetben, hogy bizonyítani tudja: a rendkívüli nagyságú kárkövetkezményekről tájékoztatta a kötelezettet, illetve ő milyen más forrásból kellett hogy ismerje azokat.
Azt a felet, aki a szerződést szándékosan szegi meg (például megtagadja a teljesítést, másnak adja el a leszerződött árut), a Ptk. nem védi az előreláthatósági klauzulával, neki a jogosult teljes kárát meg kell térítenie. E megoldásban a Ptk. nem a Bécsi Nemzetközi Adásvételi Egyezmény (CISG)[37] és az UNIDROIT Alapelvek, hanem más nemzetközi (például fuvarozási) egyezmények és a PECL példáját követi. A szándékosság a szerződésszegésre és nem a károkozásra vonatkozik. A Győri Ítélőtábla által helybenhagyott ítélet alkalmazta ezt a törvényhelyet és kimondta: a 6:143. § (3) bekezdése szerint szándékos szerződésszegés esetén a jogosult egyéb vagyonában keletkezett teljes kárát meg kell téríteni.[38] Természetesen a kártérítési felelősség kiinduló alapfeltételei, köztük a szerződésszegés és a kár közötti okozati összefüggés itt is vizsgálandó. A Fővárosi Ítélőtábla helyesen állapította meg például, hogy mivel szándékos szerződésszegés történt, a kötelezett a következménykárokat teljes egészében köteles lenne megtéríteni; a jogosult azonban olyan következménykárok iránti igénnyel lépett fel, amelyek semmilyen okozati összefüggésbe nem hozhatók a szerződésszegéssel, illetve amelyek nem kárigényként lennének érvényesíthetők, hanem egyéb igényt alapozhatnának meg.[39].
Magától értetődő, hogy az előreláthatósági klauzula alkalmazására sor kerül akkor is, ha az elmaradt vagyoni előnyt, illetve következménykárt - szerződésszegéssel (pl. személyfuvarozási vagy utazási szerződés megszegésével) okozott - személyiségi jog megsértése idézi elő. Fontos kiemelni ugyanakkor: a sérelemdíjra nem lehet alkalmazni a kontraktuális felelősségnek a kártérítés mértékére - így az annak részeként szabályozott előreláthatóságra - vonatkozó szabályait, mert a sérelemdíj összegének meghatározására speciális szabályok [Ptk. 2:52. § (3) bekezdés] vonatkoznak.[40] Hasonlóképpen: nem vonatkozik az előreláthatósági klauzula az egészségügyi szolgáltatásokkal okozott károkért való felelősségre sem. Az Eütv. 244. § (2) bekezdése kiveszi a megbízási jellegű, szerződéses természetű egészségügyi szolgáltatások által okozott károkért való felelősséget a kontraktuális fele-
- 565/566 -
lősség szabályai alól, és ezeket a károkat a deliktuális felelősség rendszerében helyezi el. Ez pedig azt jelenti, hogy az egészségügyi szolgáltatási jogviszonyban a szerződésszegési kártérítési szabályok nem alkalmazhatók, így a kár meghatározásánál az előreláthatósági klauzula sem kerülhet alkalmazásra. E helyett a megtérítendő kárra teljes egészében a deliktuális felelősség szabályait (Ptk. 6:518. § és a következő §-okat) kell alkalmazni.
Utalunk itt végül arra, hogy az itt tárgyalt, a megtérítendő kár mértékét behatároló előreláthatóság és a Ptk. 6:142. §-a szerinti, a felelősség alóli kimentés egyik feltételét képező előreláthatóság más-más kritériumot jelent. A törvényszöveg egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy itt az előreláthatóság a káros eredményre: a következménykárokra és az elmaradt haszonra, nem pedig a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülményre (a szerződésszegésre) vonatkozik. A megtérítendő kár meghatározásánál az előreláthatóság követelménye nem terjed ki tehát magára a szerződésszegésre vagy annak lehetőségére és a felelősség további előfeltételeire: az okozati összefüggésre és a kimentés feltételeire sem. A fogalmi tisztánlátás érdekében kell kiemelni végül azt is, hogy a Ptk. 6:521. §-a más szerepben alkalmazza az "előreláthatóságot" mint terminus technikust a deliktuális kárfelelősség szabályai körében. Mindkét rendelkezés a teljes kártérítés kiinduló elvének (Ptk. 6:522. §) észszerű korlátozását célozza. A két szabály azonban - eltérő szerepüknek megfelelően - különböző módon kívánja elérni ugyanazt a célt. A deliktuális felelősségi mezőben az "előreláthatóság" a felelősség megállapításához szükséges okozati összefüggés láncának elvágását segíti (Ptk. 6:521. §). A kontraktuális felelősségi szabályban (Ptk. 6:143. §) viszont - a szerződő felek közötti kockázatelosztó funkcióhoz híven - a kár fogalmát szűkíti az "előreláthatóság".
A szerződésszegési kártérítési jog a szerződési jog egyik központi intézménye; rendkívüli jelentősége van ezért szabályai helyes alkalmazásának. A Ptk. néhány fontos változtatással tette alkalmassá ezt a jogterületet a piacgazdaság követelményeinek kielégítésére. A felsőbírósági gyakorlatban eddig a törvény célkitűzéseinek valóra váltása érdekében, helyesen alkalmazták a megújított kontraktuális kártérítési jogot. Jelen tanulmány ehhez kíván további segítséget adni. ■
JEGYZETEK
[1] Az intézmény kitűnő monografikus feldolgozása Leszkoven László: Szerződésszegés a polgári jogban. Wolters Kluwer, Budapest 2018
[2] Az 1959-es Ptk. gyakorlatából lásd: EBH 2008.1885.
[3] BH 2007.124.
[4] Győri Ítélőtábla Gf. 20.309/2018/8.
[5] Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 108.o.; Vékás Lajos: Szerződési jog. Általános rész.1 ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2016, 241 sk. o.; Kemenes István: A kontraktuális kártérítés egyes kérdései. Magyar Jog 2017/1. sz., 1-10. o.; Vékás Lajos - Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz, 2. kötet.2 Wolters Kluwer, Budapest, 2018, 1653. o.
[6] PJD 2017.11.
[7] BH 2018.47.
[8] http://www.kuria.birosag.hu/ptk
[9] 2013. évi CCLII. törvény 8. § (20) bekezdése.
[10] Pécsi ítélőtábla Pf. 20.060/2017/4. A felróhatóság hiányának vizsgálatával és bizonyításával kapcsolatban lásd a Szegedi Ítélőtábla két ítéletét: Pf. 20.331/2019/4. sz. és Pf. 20.476/2018/10. sz.
[11] Győri Ítélőtábla Pf. 20.178/2017/4.
[12] Fővárosi Ítélőtábla Pf. 20 620/2018/6.
[13] BDT 2018.3821.
[14] Természetesen ez a homogenitás az 1959-es Ptk.-ban is csak a főszabályok által rendezett körben érvényesült. Mindkét területen voltak speciális szabályok: a szerződésszegési jogban például a fuvarozási szerződésnél (501. §), a deliktuális kártérítési mezőben a veszélyes üzemi felelősségnél (345. §) stb.
[15] Lásd Vékás Lajos (szerk.): Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Complex Kiadó, Budapest, 2008., 808 sk. o.
[16] Lásd például BH 1996.34., BH 2006.400.
[17] Helyesen döntött így a Pécsi Ítélőtábla Pf. 20.013/2018/7. sz. alatti ítélete.
[18] Helyesen döntött így a BDT 2017.3695. sz. alatt közzétett ítélet.
[19] Lásd Sándor Tamás - Vékás Lajos: Nemzetközi adásvétel. HVG-ORAC, Budapest, 2005, 468-477. o.
[20] http://www.kuria.birosag.hu/ptk Ugyanígy már a Tanácsadó Testület állásfoglalása előtt Kemenes István: i. m.
[21] BDT 2017.3719.
[22] BDT 2017.3695.
[23] BDT 2018.3952.
[24] Ugyanígy Leszkoven: i. m., 168. o.
[25] Más megközelítéssel eltérő álláspontot foglal el Kemenes: i. m.
[26] A kontraktuális kárfelelősség alóli kimentés témájához kapcsolódó mérvadó jogirodalomból lásd Fuglinszky Ádám: i. m. 111-116. o.; Kemenes: i. m.; Leszkoven: i. m., 165-170. o.; Vékás Lajos: Szerződési jog. Általános rész.2 ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2019, 244-246. o.
[27] Eltérően közelíti meg a kérdést Boronkay Miklós: Kártérítés fedezeti szerződés alapján. Magyar Jog, 2015/5. sz., 474-488. o.
[28] Győri Ítélőtábla Pf. 20.014/2018/7.
[29] Kúria Pfv. 20.904. 2018/9.
[30] PJD 2018.30.
[31] Fővárosi Ítélőtábla Gf. 40.195/2017/4.
[32] Lásd Sólyom László: A felelősség korlátozása a közvetlen kárra. Állam- és Jogtudomány 1969/4. sz. 697-714. o.; Eörsi Gyula: A közvetett károk határai. In: Németh János - Vékás Lajos (szerk.): Emlékkönyv Beck Salamon születésének 100. évfordulójára. Budapest 1985., 59-68. o.; Uő: A szerződésszegési kártérítés korlátozásáról. Magyar Jog, 1974/3. sz., 142-144. o.
[33] Lásd Vékás Lajos: Előreláthatósági klauzula szerződésszegésből eredő kártérítési igényeknél. Magyar Jog, 2002/9. sz., 513-526. o.; Vékás Lajos (szerk.): Szakértői javaslat (15. lj-ben i. m.) 811-813. o.; Csöndes Mónika: A Ptk. 6:143. § (2) bekezdésében foglalt előreláthatósági korlátról. Polgári Jog (online), 2016/7-8. sz.; Csöndes Mónika: A Ptk. 6:143. § (2) bekezdésében foglalt előreláthatósági korlát szabályának tényállási elemeiről. Polgári Jog (online), 2017/2. sz.; Fuglinszky Ádám: Megy-e kártérítési jogunk az előreláthatósági klauzula által elébb? Felróhatóság, adekvát kauzalitás és előreláthatóság a szerződésszegéssel okozott következménykárok kezelésében. Acta Conventus de Iure Civili, Tomus VII (2007) 225-261. o. Az "előreláthatóság" egész intézményét történeti és jogösszehasonlító módszerrel is feldolgozó monográfia Csöndes Mónika: Előrelátható károk? Az előreláthatósági korlát hatása a szerződésszegési kártérítési jogunkra. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2016.
[34] Nem volt ismeretlen ez a kártérítési korlát a korábbi magyar jogban sem. Az 1959-es Ptk.-nak a külgazdasági kapcsolatokra történő alkalmazásáról szóló 1978. évi 8. törvényerejű rendelet 18. §-a szerint például a károkozó magatartás közvetlen következményét és azt a kárt kellett megtéríteni, amellyel a szerződésszegő fél "a szerződéskötés időpontjában a szerződésszegés lehetséges következményeként előre számolhatott".
[35] Fővárosi Ítélőtábla Pf. 20.693/2018/5.
[36] Lásd Kúria Pfv. 20.904. 2018/9.
[37] Lásd Sándor Tamás - Vékás Lajos: i. m., 433-445. o.
[38] Győri Ítélőtábla Pf. 20.014/2018/7.
[39] Fővárosi Ítélőtábla Pf. 20.620/2018/6.
[40] Eredményében ugyanezt mondja a Tanácsadó Testület véleménye: "Mivel a sérelemdíj nem kártérítés, a Ptk. 6:143. §-ában foglalt, a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésének mértékére vonatkozó szabályok a sérelemdíj fizetése iránti kötelezettségre nem alkalmazandók." http://www.kuria.birosag.hu/ptk Helytálló a Győri Ítélőtábla döntése: Pf. 20.014/2018/7.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző prof. emeritus, akadémikus, ELTE ÁJK.
Visszaugrás
