A Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma célul tűzte, hogy a 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv jogalkalmazása során a kontraktuális kártérítés témakörében felmerülő joggyakorlati kérdéseket az illetékességi területén összegyűjti és elemezi. Megkíséreljük bemutatni, hogyan működik az új Ptk. a gyakorlatban, melyek a kontraktuális kártérítés első jogértelmezési problémái az eddigi tapasztalatok alapján.
A felmérések szerint azonban az új Ptk. szerződési jogával kapcsolatosan a bírósági ítélkezés során eddig viszonylag kevés probléma merült fel, és ez vonatkozik a kontraktuális kártérítésre is. A Szegedi Ítélőtábla illetékességi területén működő törvényszékekhez és az ítélőtáblához a vizsgálatok szerint ilyen jellegű vitás jogeset nemigen érkezett, ezért az új Ptk. kontraktuális kártérítésre vonatkozó szabályaival kapcsolatosan ítélkezési joggyakorlat még nem alakulhatott ki.
Mindez nem jelenti, hogy a kontraktuális kártérítést érintő jogértelmezési kérdésekkel akár a közeli jövőben nem kell számolnunk.
Az első joggyakorlati probléma mindjárt abból adódhat, hogy a konkrét ügyben el kell határolni egymástól a kontraktuális, illetve a deliktuális kártérítési jogviszonyt: mindenekelőtt azt kell tisztázni, hogy a felek között szerződéses, vagy szerződésen kívüli jogviszony áll fenn. A per eldöntésének mintegy előkérdése, hogy a felperesi károsult az alperesi károkozóval szemben kontraktuális vagy deliktuális kártérítést érvényesíthet-e.
El kell ismerni, hogy a korábbi bírói gyakorlat ezt a kérdést meglehetősen felületesen, elnagyoltan kezelte, az ítéletek gyakran sematikusan a Ptk. 339. § (1) bekezdésére hivatkoztak. Az 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: 1959-es Ptk.) alkalmazása során a kérdésnek joggyakorlati jelentősége nem volt, mert a Ptk. nem szabályozta külön a deliktuális és a kontraktuális kártérítést: egész pontosan a deliktuális kártérítést szabályozta, és egy utaló normán keresztül - az 1959-es Ptk. 318. §-a folytán - ugyanezeket a rendelkezéseket kellett alkalmazni a szerződésszegéssel okozott károkra is. Az új Ptk.-nak a szerződési jogot érintő egyik legfontosabb újítása viszont abban áll, hogy szétválasztja a kontraktuális és deliktuális kártérítést, a kontraktuális kártérítést külön szabályozza és objektív jogalapra helyezi. Az elhatárolás a joggyakorlat szempontjából azért különösen fontos, mert az új Ptk. nem engedi meg a károsult számára a választás lehetőségét. Ha a felek között szerződéses jogviszony áll fenn, akkor a jogosult a kárigényét csak a szerződésszegési kártérítés jogcímén (6:142. §) követelheti, akkor is, ha egyébként a károkozás a szerződésen kívüli kártérítés tényállását is megvalósítja. Ezt a rendelkezést tartalmazza a Ptk. 6:145. §-a, az ún. "párhuzamos kártérítési igények kizárása" cím alatt (ún. non-cumul elv). Leegyszerűsítve: ha a károsult a szerződéses jogviszony ellenére szerződésen kívüli kártérítés jogcímén lép fel - a 6:519. §-ra hivatkozik a 6:142. § helyett - akkor keresete alaptalan lesz, és el kell utasítani. Ugyanez a helyzet fordítva is: ha a szerződésen kívüli károsult a 6:142. §-ra hivatkozik a 6:519. §-a helyett, akkor ugyancsak alaptalan lesz a keresete és el kell utasítani. Az anyagi jogi szabá-
- 1/2 -
lyozás tehát e körben eljárásjogi jogcímhez kötöttséget eredményezett.
A kontraktuális kártérítés elhatárolása a deliktuális károkozástól egyszerűnek tűnik. A kontraktuális károkozást ugyanis időben és logikailag mindig megelőzi egy már létező relatív szerkezetű jogviszony, a szerződés - a károkozó magatartás ennek a szerződésnek a megszegése. Ezzel szemben deliktuális kártérítés esetén a károkozó magatartást megelőzően a károkozó és a károsult között nem létezik relatív szerkezetű jogviszony, hanem egy abszolút szerkezetű jogviszony: mindenki köteles tartózkodni attól, hogy másnak kárt okozzon (neminem laedere elve). Az abszolút szerkezetű jogviszonynak a megsértése eredményezi a relatív szerkezetű kárkötelem létrejöttét.
A különbséget a normaszöveg is kifejezésre juttatja. A Ptk. 6:142. §-a szerint: "Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni". A 6:519. § szerint pedig: "Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni". Vagyis: a szerződésen kívüli kártérítés tényállásához képest eltérőek a kárkötelem alanyai; a kontraktuális kártérítésnél az "aki" - a károkozó - az egyik szerződő fél, aki nem általában "másnak" okoz kárt, hanem "a másik szerződő félnek". Eltérő a jogellenes magatartás is: a kontraktuális kártérítés esetén a károkozó magatartás szükségképpen a szerződésszegés, azaz a másik szerződő fél irányában a szerződésben felvállalt valamely kötelezettség nem, vagy nem megfelelő teljesítése, elmulasztása, vagy ahogy a Ptk. 6:137. §-a fogalmaz: valamely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása. Ezzel szemben a szerződésen kívüli jogviszonyban külön, önként felvállalt, meghatározott személlyel szembeni kötelezettség nem létezik, így a károkozás nem valamilyen kötelezettség teljesítésének elmulasztásában áll, hanem a károkozástól való tartózkodási kötelezettség megsértésében, ami tipikusan aktív, tevőleges magatartást feltételez. A látszólag egyszerű megkülönböztetés ellenére a bírói gyakorlat huzamos ideig szerződésen kívüli jogviszonyként minősítette és kezelte az egészségügyi intézményekkel szembeni ún. orvosi műhiba pereket, jóllehet a károkozás ez esetben egy már létező kötelmi kötelezettség megsértéséből keletkezett.
Az eltérő szabályozás a kontraktuális kártérítés egyik fontos sajátosságára is visszavezethető. A károkozás előtt már létező relatív szerkezetű jogviszony ugyanis nem más, mint a szerződés, amelynek lényege: önkéntes és kölcsönös kockázatvállalás, kölcsönös előnyök reményében. A szerződő felek azt vállalják, hogy vagy teljesítik a vállalt szolgáltatást, vagy ha nem, akkor őket terheli a másik fél ebből eredő vagyoni veszteségének, kárának a megtérítési kötelezettsége. Azért vállalják a többletkockázatot, mert a másik fél is ugyanezt vállalja, kölcsönös előnyökért, kölcsönös kockázat.
A kontraktuális kártérítés tehát kockázattelepítési funkciót tölt be, amely a kockázat előzetes, önkéntes felvállalásán alapul. A dilemma felvethető úgy is: ha a szerződésszegő fél bizonyítja, hogy a szerződésszegésével okozati összefüggésben bekövetkezett kár tekintetében felróhatóság nem terheli, a vagyoni hátrányt, a kár kockázatát ki viselje - a vétlen károkozó vagy a vétlen károsult. A kontraktuális kártérítés objektív jogalapra helyezése a dilemmát úgy oldja meg, hogy a vétlen károkozás kockázatát általában a károkozóra telepíti.
(A szakirodalomban az elvet plasztikusan fogalmazza meg Fuglinszky Ádám: "...miért is kellene a károsultnak bármilyen kárveszélyt, kockázatot is viselnie... ha egyszer akaratlan elszenvedője volt a károkozásnak? Ki más viselje az ebből eredő valamennyi kockázatot, ha nem a károkozó? ... mindenki számol ezzel, akár elszenvedi a kárt, akár okozza". Kártérítési jog. HVG-ORAC Kiadó Budapest, 2015. 51. o.).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
