"Le débiteur n'est tenu que des dommages et intéréts qu'on a pu prévoir, lors du contrat, que le créancier pourrait souffrir de l'inexécution de l'obligation." (Pothier: Traité des obligations)
1. A Ptk. [339. § (1) bek.] a megtérítendő kár nagyságát illetően a teljes kártérítés elvéből indul ki, és a szerződésszegéssel okozott károk körében ez alól az elv alól az általános szabályok körében nem is ad törvényi kivételt. A károkozó felelősség alóli részbeni bírói mentesítésére vonatkozó méltányossági lehetőség [339. § (2) bek.] csak deliktuális káresetekre nyitott [318. § (1) bek.].2 Több mint negyven év gyakorlata alapján az is megállapítható, hogy a bírói ítéletek a szerződésen kívüli káreseteknél sem éltek a törvényben biztosított méltányossági eszközzel.3 Helyette vagy bizonyítottság hiánya miatt, vagy az okozati összefüggés határainak megvonásával mentesítették a károkozót a felmerült kár egy részének viselése alól, amennyiben ezt az eset körülményeire tekintettel indokoltnak találták. Nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy vajon ilyenfajta kármérséklésre szerződésszegéssel okozott károk esetében is sor került-e. Ezt valószínűnek találhatjuk, de bizonyítani (s még inkább: számszerűsíteni) a BH-ban közzétett jogesetek kivonatos volta miatt nem tudjuk.
Megállapítható tehát, hogy a gyakorlat - helyesen -kivételt engedett ugyan a teljes kártérítés elve alól, de a bírói ítéletek a kártérítési felelősség mérséklésére deliktuális káreseteknél sem a Ptk. által felkínált méltányossági utat választották. A leggyakrabban azzal indokolják a keresetben érvényesített kárigény részbeni elutasítását, hogy az a károkozó magatartás és a kár közötti okozati összefüggés laza voltára vagy távolságára tekintettel indokoltnak mutatkozik. A judikatúra elemzése ugyanakkor azt is mutatja, hogy az ítélkezési gyakorlat ebből a szempontból nem húzott olyan éles választóvonalat a kontraktuális és a deliktuális káresetek közé, mint amilyent a törvényhozó szándékolt.4
Az okozatosság határainak megvonásával történő felelősség-mérséklés, elsősorban az ún. adekvát okozatosság elvének alkalmazásával, továbbá az okozatosság egyéb módon (az ok "távolsága", nem "döntő", vagy nem "lényeges" volta miatt) történő korlátozásával célját tekintve semmiképpen sem helyteleníthető. Különösen a német jogban, de a common law-ban is alkalmazzák a bíróságok ezt a módszert, és a nemzetközi jogirodalom is részben okozatossági, részben kockázatelosztási problémaként kezeli a kérdést. Megjegyezzük mégis: a szerződések (s főleg a gazdaság szerződései) körében a kockázatelosztási szempont dominál. Emellett az okozatosság problémája közismerten nehéz, sok bizonytalanságot hordoz magában.
Ebből fakad, hogy az okozati összefüggés hiányával érvelő döntések gyakran vitathatóak és nem mindig eléggé árnyaltak. Az adekvát okozatosság elvének elméletileg hibás kiindulópontját pedig helytállóan bírálják a jogirodalomban. Marton Géza joggal kifogásolja, hogy a megtérítendő kár mérséklésének ez az eszköze a felelősségre vonás jogpolitikai jellegű problémáját a ténykérdésként kezelendő okozatosság körébe helyezi át. Marton Géza ezért az adekvát okozatosság helyett eleve az "adekvát beszámítás" elvét tartaná helyesnek. Helytálló véleménye szerint a kártérítési felelősségnek az okozatosság behatárolásával történő mérséklése a vétkességi felelősség esetében még érthető volna, noha elvi kiindulópontja e körben is téves. A vétkességtől független felelősség körében viszont az adekvát okozatosság módszere metodológiailag is elhibázott, mivel az okozati lánc ily módon, tipikus mérték szerinti elvágásával a tipizált vétkesség gondolatát érvényesíti a vétkességtől elszakított felelősségi-kimentési rendszerben is.5
2. 1988. január 1-je óta Magyarország viszonylatában hatályban van a Bécsi Vételi Egyezmény.6 Így nemzetközi adásvételi ügyletekre a magyar jog részét képezi ennek az Egyezménynek az a szabálya (74. Cikk 2. mondat) is, amely a szerződésszegésből eredő károknál - kivételt téve a teljes kártérítés elve alól - a megtérítendő kárt a károsult által előre látható károkra korlátozza. A szerződésszegés következményeként járó kártérítés összege "nem haladhatja meg azt a veszteséget, amelyet a szerződésszegő fél a szerződés megkötésének időpontjában előre látott, vagy amelyet előre kellett látnia azon tények és körülmények alapján, amelyekről mint a szerződésszegés lehetséges következményeiről az említett időpontban tudott vagy tudnia kellett".
Itt utalhatunk arra, hogy egy speciális problémakörben, nevezetesen a fuvarozó felelősségénél maga a Ptk. is épít az erőleláthatósági elvre. Az 500. § (1) bekezdése szerint a fuvarozó a késedelmes teljesítéséből bekövetkezett kárért a késedelmi kötbért meghaladóan csak akkor felel, ha a határidőben történt teljesítéshez fűződő érdek ismeretében vállalta a határidőt.7
3. Elöljáróban rámutatunk arra is, hogy a kártérítési felelősség esetleges mérséklésének lehetővé tétele és a mérséklés jogdogmatikai útja szoros összefüggést mutat a felelősség alóli mentesülés módjával, és igazán csak azzal együtt értékelhető. Ezt jól példázza az adekvát okozatosság elvének alkalmazási gyakorlata, illetve annak az imént röviden bemutatott indokolt jogirodalmi kritikája is. A Ptk. azért választhatta a felelősség mérséklésének kivételes, "vészkijáratszerű", bírói méltányossági mérlegelésen alapuló útját, mert a kimentésre viszonylag tág és főleg rugalmas kaput nyitott "az adott helyzetben általában elvárható magatartás" károkozó általi bizonyítása esetében.
A Bécsi Egyezmény a Ptk.-nál szigorúbb és objektívebb kimentést tesz csak lehetővé. Az Egyezmény szerint csupán abban az esetben nem tehető felelőssé a fél valamely kötelezettségének nem szerződésszerű teljesítéséért, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést olyan akadály idézte elő, amelyet nem háríthatott el, és ésszerűen nem is volt elvárható tőle, hogy ezzel az akadály-lyal a szerződéskötés időpontjában számoljon, azt elhárítsa vagy következményeinek elejét vegye.8
4. A szerződésszegéssel okozott károk elvileg teljes megtérítési kötelezettsége a magyar bírói gyakorlatban folyamatosan gondokkal járt. Almási Antal kötelmi jogi kézikönyvének 1929-ben megjelent második kiadásában elvi éllel szögezi le, hogy "a vagyoni kár megtérítésére irányuló kötelem rendszerint az azt fakasztó jogi tény minden előrelátható következményét öleli fel". E megállapításhoz kapcsolva azt írja, hogy "gyakorlatunkban ritkán találkozunk olyan kárkövetelésekkel, amelyek a kártokozó ténnyel csak oly távoli összefüggésben állanak, hogy e miatt a kár meg nem ítélhető. Itt-ott a gyakorlatban is előfordul, hogy a bíróság nem ítéli meg a kárt, amely az által keletkezett, hogy a sértett valamely vagyontárgyat nem tudott a rendesen szokásos forgalmi úton értesíteni (tejet csak tej árura való feldolgozás útján: K. 383/1927. JHI. 41/1737.). ... A mi jogunk csak a károsult előzetes figyelmeztetése és csak szándékosan elkövetett tilos cselekmény esetében hajlandó rendkívüli és közvetett kárt is megítélni." Az ellentétes bírói döntések alapján megállapítja, hogy "a gyakorlat állásfoglalása különben e kérdésben nem túlságosan egységes".
Grosschmid Fejezetek-beli gondolataiból kiindulva alapos tanulmányt szentel a kártérítés mértékének meghatározásával kapcsolatos problémáknak Meszlény Artúr. Ma is aktuális írásában részletesen foglalkozik az okozati láncolat megszakításának lehetséges módozataival, és röviden kitér az előreláthatóság szempontjának bírói gyakorlatbeli alkalmazására is.
Ezek a problémák tükröződnek a Ptk. utáni jogirodalomban is. Világhy Miklós már 1971-ben szükségesnek látta a teljes kártérítés elvének korrekcióját a kontraktuális szférában, és hasonló gondolatokat vetett fel néhány évvel később Harmathy Attila is. Eörsi Gyula 1974-ben egy rövid cikkben hívta fel a figyelmet a szerződésszegésből eredő kártérítési igények korlátozásának szükségességére és lehetséges dogmatikai módjaira, különös tekintettel az előreláthatósági korlátra. Tercsák Tamás 1993-ban összehasonlító jogi tanulmányt írt e témakörről.9
Világhy a hibás teljesítéssel okozott károkért megállapítandó felelősség feltételeinek szigorítását javasolta, és ezzel párhuzamosan vetette fel a teljes kártérítés elve alóli kivétel szükségességét. (Megjegyzendő, hogy a Ptk. az 1977. évi Novella hatálybalépéséig a szavatossági határidők eltelte után csak igen szűk körben adott helyt a jogosult kártérítési igényének [eredeti 307. § (2) bek.]: a jogosultnak a kártérítési igény megalapozásához azt kellett bizonyítania, hogy a hibásan teljesítő kötelezett csalárd módon járt el.) A kártérítési felelősség mérsékléséhez nem tartotta kizártnak az - "angol és a francia jog, illetőleg jogi gyakorlat inspirációján" alapuló - előreláthatósági elv bevezetését, mint olyan megoldást, amely "a szerződésen alapuló csereviszonyok jellegének... elvileg megfelel". A "magyar jogi gondolkodástól idegen" elv törvényi kimondása helyett mégis azt javasolta, hogy "a kár összegének kifejezett törvényhozási szabályozására bírósági gyakorlat alakulna ki az ún. adekvát kauzalitás irányában, aminek szükségszerű következménye lenne, hogy szerződésszegésből eredő kárként csak annyit ítélne meg a bíróság, amennyit a feleknek a szerződés jellegére tekintettel a szerződésszegéskor számításba kellett venniök." Noha eredményét tekintve az előreláthatósági elv és az adekvát kauzalitás elve alig különbözik egymástól, elvi alapjuk - amint az előzőekben Marton Géza alapján kifejtettük - teljesen különböző: míg az előreláthatósági elv a kártérítési felelőssé tétel jogpolitikai döntésen alapuló normatív korlátozását teszi lehetővé, addig az adekvát kauzalitás doktrínája a ténylegesen létező okozatossági lánc bírói mérlegelésen alapuló mesterséges megszakításához ad segítséget. Világhy a probléma megoldásához, azaz a teljes kártérítési elv rugalmas korlátozásához az - organikusabb jogfejlesztéshez lehetőséget nyújtó, kevésbé szokatlan - adekvát okozatossági elv alkalmazását részesítette előnyben, nem törődve az általa is nyilván ismert feltétlenül megalapozott elméleti aggályokkal. Az 1978. évi IV. törvény gyakorlatilag az általa javasolt utat választotta. A ma is hatályos szöveg szerint a Ptk. elvileg a szavatossági határidők után is minden kárra kiterjesztette a hibásan teljesítő kötelezett kárfelelősségét, és annak esetleges mérséklését a bíróra bízta. A mérséklés módszeréül ma is - természetesen nem kimondva - az adekvát kauzalitás elve szolgálhat alapul. Ez elméletileg mindenképpen hibás megoldás.
Harmathy a közreműködőért fennálló felelősség problémáit vizsgáló kitűnő monográfiájában szintén elemzi a szerződésszegésből eredő kártérítési igények határait. Következtetéseinek megalapozásához rövid színvonalas jogösszehasonlító szemlét tart a kártérítés mértékének korlátozására alkalmazott dogmatikai eszközökről a francia, angol és német jogban, valamint a magyar kódex-tervezetekben és a szocialista jogokban. Álláspontját akként foglalja össze, hogy "általánosan jelentkezik igény a szerződésszegésért való felelősség korlátozására. Ez érthető azért, mert a szerződések megkötésekor a felek bizonyos kockázattal, az események szokásos menete mellett felmerülő károsodásokkal számolnak, és ennek tekintetbe vétele mellett állapodnak meg a szerződések kikötéseiben." Összegezésében kifejezetten az "előreláthatóság" feltételének beiktatását javasolja a szerződésszegésből eredő károkért megállapítandó felelősség korlátozására, mivel ez a megoldás "van leginkább tekintettel a forgalmi szempontokra". A kár előrelátható mértékének megállapításához Harmathy objektív és szubjektív szempontok egyidejű figyelembevételét javasolja. "Objektív jelleg áll fenn annyiban, hogy a kárnak az a része jön számításba, amellyel a tapasztalatok szerint az adott körülmények között számolni kellett; szubjektív pedig annyiban, hogy felöleli a kárnak azt a részét is, amelyet a tapasztalatok szerint nem lehetett ugyan várni, de a szerződésszegő a szerződéses tárgyalások, a szerződés tartalmának meghatározása során olyan adatok birtokába jutott, amelyekből az átlagost meghaladó kár előfordulásának valószínűsége következett."
Eörsi - König általunk is hivatkozott tanulmánya alapján - röviden összefoglalja az előreláthatósági korlátnak a francia, az angol és az amerikai jogban történő alkalmazását, majd - Hellner itt ugyancsak idézett összehasonlítójogi írására támaszkodva - röviden elemezi a szerződésszegésből eredő kártípusokat ebből a szempontból. Kifejezett de lege ferenda javaslatokat nem tesz ugyan, de írásából egyértelműen kitetszik az a véleménye, hogy nem tartja korszerűnek a teljes kártérítés elvét, és annak oldására a magyar polgári jogban is lehetőségeket lát az előreláthatósági elv bevezetése segítségével.
Tercsák a kártérítési felelősség mértékének az előrelátható kárra történő korlátozását a kontraktuális kártérítési jog körében a prevenció és a gazdasági racionalitás szempontjából egyaránt kívánatosnak tartja. Ösz-szehasonlítja ezt a megoldást a kártérítési felelősség korlátozására a fontosabb jogrendszerekben alkalmazott egyéb módszerekkel: a kártérítési felelősségnek a vétkesség mértékével arányos megállapításával, a különböző okozatossági elméletek segítségül hívásával stb. Végkövetkeztetése az, hogy szerződésszegéssel okozott károk megtérítésénél az előreláthatóság minden más metódusnál hatékonyabban képes iránytűt adni a felelősség határainak megvonásához.
5. Az alábbiakban az előreláthatósági klauzulát elemezzük. Célunk az, hogy a Ptk. reformjához megoldási alternatívát kínáljunk a kártérítési felelősség mérsékléséhez a szerződésszegésből eredő károknál.10 Egy ilyen alternatív megoldás felvetését különösen szükségessé teheti az a körülmény, hogy a Ptk. reformja a kimentési lehetőség tekintetében változtatást tervez.11 Ha ugyanis - amint az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója javasolja - a kimentést a felróhatóság hiányának bizonyítása nem alapozza meg, hanem ahhoz a Bécsi Egyezményben foglalthoz hasonló objektív körülmények bizonyítása szükséges, a felelősség mérséklését is a mainál szilárdabb és főleg kiszámíthatóbb alapokra kell helyezni. Erre kínál nemzetközileg széles körben alkalmazott és beváltnak tekinthető dogmatikai formát az előreláthatósági klauzula.
1. Az előreláthatósági klauzula nyilván azért nyert viszonylag könnyen elfogadást a Bécsi Egyezményben, mert több mértékadó nemzeti jogban ismert.12
a) Első újkori megjelenését a francia jogban találjuk,13 s onnan átkerült a legtöbb olyan jogrendszerbe, amely a francia kódexet választotta mintául. A Code civil maga az 1150. Cikkben kifejezetten kimondja az előreláthatóság követelményét a kártérítés mértékének meghatározásával kapcsolatban.
A francia bírói gyakorlatban a kártérítés mérséklésének ez az eszköze ugyanakkor nem játszik igazán nagy szerepet. Ennek részben anyagi jogi okai vannak. A szándékos szerződésszegés esetét ("par son dol") a Code civil eleve kiveszi az előreláthatósági elv hatóköréből. További megszorítást eredményez az elv alkalmazásánál a francia magánjog jellegzetes megkülönböztetése "obligation de résultat" és "obligation de moyens" között. Ezen túlmenően feleslegessé teszik az előreláthatóság követelményére történő hivatkozást az általános szerződési szabályoknál (1153. Cikk), illetve az adásvételi szerződésnél (1630. és köv. Cikkek, 1644. Cikk) adott speciális törvényi kivételek is.14 Ezekhez az okokhoz járul még az a perjogi körülmény, hogy az előrelát-hatósági klauzula kifogását - mint ténybeli megfontolásokat is feltételező jogi ellenvetést - a Cour de cassation előtt már nem lehet felhozni.15 Az előreláthatósági szabály alkalmazásának kisebb gyakorisága végül nyilván azzal is összefügg, hogy a Code civil 1151. Cikke a megtérítendő kárt a damnum emergens és a lucrum ces-sans körén túl a szerződésszegés azonnali és közvetlen ("immédiate et directe") következményeire korlátozza.
b) Sokkal nagyobb jelentőséghez jutott az előrelát-hatósági klauzula az angol common law-ban.
Az angol judikatúrában a Hadley v. Baxendale esetben16 a Court of Exchequer alkalmazta először ezt az elvet. A sokat idézett eset lényege az, hogy a fuvarozó nem a vállalt határidőben, hanem négy nappal később szállította le egy molnár elromlott gőzmalom-alkatrészét a szükséges javítás után, s a molnár emiatt a kiesett jövedelmet perelte a fuvarozótól. A jogtörténet hajszálgyökereinek kiszámíthatatlan inda-játékára jó példa, hogy a perben a felperesi ügyvédek és az egyik bíró egy amerikai tankönyv17 nyomán a francia jogra hivatkoztak.18 Az ítélet, amelyet a négy bíró közül Alderson bíró fogalmazott meg, és amely - itt nem említendő - lényeges perjogi újítást is tartalmazott, a konkrét esetben valószínűleg helytelen jogi érveléssel igazságtalan eredményre vezetett.19 Mégis máig vezető precedensnek számít az angol jogban ("the most celebrated case in the field of contract demages")20 mint az előreláthatósági klauzula, a "contemplation rule" (vagy "contemplation doctrine") megfogalmazása. A híres ítélet szentenciája a következő: szerződésszegés esetén a "general damages"-en, azaz a tényleges káron kívül elmaradt haszon címén annyi kár követelhető, "as may reasonably by supposed to have been in the contemplation of both parties, at the time they made the contract, as a probable result of the breach of it".21 Az ítélet indokolása külön kiemeli, hogy amennyiben a szerződésszegő fél azért a kárért is felelőssé volna tehető, amelyet a szerződésszegéskor nem kellett előre látnia, úgy a károsult nem volna érdekelt abban, hogy az esetleges szerződésszegés várható kárkövetkezményére vonatkozóan megállapodást kössön szerződő partnerével, illetve a későbbi szerződésszegő fél nem tudná kellően kivédeni a túlzott kárkövetkezményt a felelősség megfelelő szerződéses korlátozásával.22 Az előreláthatósági klauzula 1854 után az angol bírói gyakorlat általános elvévé vált, és az maradt az 1893-as Sale of Goods Act és annak 1979-es megújítása (Section 54) után is.23
c) Hasonlóképpen klasszikus common law-elvként alkalmazza a "contemplation rule"-t az amerikai bírói gyakorlat is.24 A UCC § 2-715 (2) a) pontja pedig tételes szabállyá tette az előreláthatósági klauzulát a vevő vagyonában keletkezett következménykárok tekintetében: "Consequential damages resulting from the seller's breach include any loss resulting from general or particular requirements and needs of which the seller at the time of contracting had reeasonably to know and which could not reasonably be prevented by cover or otherwise."25 Fontos kiemelni, hogy a UCC [§ 2-715 (2) b)] a megvett dolog hibájából ("resulting from any breach of warranty") a vevő személyében vagy vagyonában bekövetkezett károkra nem alkalmazza az előre-láthatósági klauzulát.
2. Noha a BGB a kárfelelősség mérséklésére egy kissé más utat választott, az angol "contemplation rule" a német jogtudományban is utat tört magának.26 Érdekes és tanulságos egyébként a BGB megoldása is.27 A német kódex az elmaradt haszon címén követelhető kárnak a valószínűséggel várható hasznokra történő korlátozása (252. §) mellett a károsult kármegelőzési kötelezettsége körében ad lehetőséget a kár mérséklésére. A 254. § (2) bek. szerint a szerződésszegő kötelezett nem kell, hogy megtérítse a jogosult károsultnak azt a kárát, amelynek megelőzésében vagy mérséklésében a károsultat vétkes mulasztás terheli. A károsult mulasztásának minősül az is, ha - lehetőleg a szerződéskötéskor - nem hívta fel a szerződő partnere (a későbbi szerződésszegő fél) figyelmét olyan szokatlanul nagy károsodás veszélyére, amelyet a szerződő partner nem ismert és nem is kellett, hogy ismerjen.28
A BGB megoldása más dogmatikai úton hasonló célokat követ mint az előreláthatósági klauzula. Szokatlanul nagynak minősül ebből a szempontból az a kár, amely jelentősen meghaladja a hasonló üzleti helyzetben elvárható mértéket. Ha például egy banki átutalás elmulasztása egy szabadalom elvesztését eredményezi, a felmerülő kár szokatlanul nagynak számít. A jogosultnak a mulasztás természetesen csak akkor felróható, ha ő maga a kárt és annak nagyságát ismerhette. Nem terheli a jogosultat a figyelemfelhívás kötelezettsége, ha szerződő partnere maga ismerte, vagy kellett, hogy ismerje a rendkívüli kockázatot.29 A jogosult figyelemfelhívása a szokatlanul nagy kár kockázatára a kötelezettet a következő (az első három esetben párhuzamosan is megjelenő) megfontolásokra indíthatja:
- különös gondot fordít a szerződésszerű teljesítésre,
- megkísérli felelősségkorlátozó (felelősségkizáró) kikötéssel behatárolni saját kockázatát,
- a nagyobb kockázat miatt megemeli az árat,
- nem köti meg a szerződést a (fenyegető) túlzott kockázat miatt.
A figyelemfelhívás vétkes elmulasztása kármegosztásra vezet a szerződésszegő fél és a károsult között. A kármegosztásnál a kárt előidéző okokat és a felek vétkességét is mérlegre kell tenni.30
A BGB 254. § (2) bek. első mondatában biztosított kárfelelősség-mérséklési lehetőséggel (amely egyébként deliktuális káreseteknél is alkalmazható) a gyakorlat nagyon ritkán él.31 Deliktuális károk esetében a BGB szabálya is csak a már bekövetkezett kár - pl. a kártérítés késedelmes megfizetése miatti - további növekedését képes megakadályozni.32 A szabály gyér alkalmazási gyakorlata - egyéb okok: az elmaradt haszon eleve behatárolt köre, külön törvényekben (pl. a HGB-ben) foglalt korlátok mellett - minden bizonnyal a BGB vétkességi kimentésével is összefügg: vétlen szerződésszegésnek eleve nincs kárfelelősségi következménye.
3. Ha az előreláthatósági klauzulát és a BGB megoldását összevetjük, akkor a következőket állapíthatjuk meg.33 Mindenekelőtt látható, hogy mindkét itt röviden bemutatott megoldás annyiban felülmúlja mind az okozatosság bírói behatárolásának módszerét, mind a bírói méltányossági kármérséklést, hogy a bíró helyett a felek kezébe adja a döntés kulcsát. És ez a szerződési jogban igen nagy előny!
Az előreláthatósági klauzula - kétségtelenül úgy tűnik - biztosabb és pontosabb támpontot ad a szerződő félnek a szerződési kockázat előzetes beméréséhez és döntései ehhez igazításához. Ugyanakkor mindkét megoldás piaci szemléletet tükröz, és a vagyoni forgalom önálló és egyenrangú partnereiként kezeli a feleket: az egyiket a kockázat feltárására, a másikat a kockázat üzleti mérlegelésére ösztönzi.
Az előreláthatósági elv annyiban hatékonyabb talán, hogy a kötelezett a nagyobb kockázatot mindig figyelembe tudja venni az ellenszolgáltatás meghatározásánál. A BGB alapján ez nem mindig lehetséges, mivel a szerződő fél nem feltétlenül a szerződéskötéskor, hanem csak akkor köteles partnerét a szokatlanul nagy kár lehetőségére felhívni, amikor arról tudomást szerez. Emellett fennmarad a károsult teljes kárigénye akkor is, ha a figyelemfelhívás elmulasztásában a károsult nem volt vétkes, vagy ha ez a mulasztása a kár elhárítására nem volt kihatással. A BGB viszont a kármegelőzés szempontjából hatékonyabb. Míg az előre-láthatósági klauzula a szerződéskötés után megnövekedő kár-kockázatot már nem veszi figyelembe, a BGB alapján erre is lehetőség van, hiszen a jogosult figyelem-felhívási kötelezettsége a jogviszony teljes tartama alatt fennáll. A BGB emellett annyiban igazságosabb, mint az előreláthatósági elv, hogy a felek egyike által sem belátott nagyobb kockázatot a szerződésszegő fél vállán hagyja.34
Mind az előreláthatósági elv, mind a BGB-beli szabály hatékony érvényesülésének nehézségét jelenti viszont, hogy - különösen az üzleti életben - a szerződő felek gyakran nem szívesen tárják fel üzleti megfontolásaikat (gyakran spekulációjukat) a másik fél előtt.
Megállapíthatjuk végül azt is, hogy - mint már utaltunk rá - olyan jogi alapállás mellett, amelynél a szerződésszegésből eredő kárt az illető fél csak vétkessége esetén köteles megtéríteni, a kárfelelősség mérséklésére vezető finomabb dogmatikai eszközök jelentősége lényegesen kisebb, mint szigorú kárfelelősség mellett. Az is kétségtelen, hogy a kockázat felmérésének legbiztosabb (bár távolról sem piacinak tekinthető) eszköze a kárfelelősség összegének törvényi limitálása. Ez a megoldás eléggé elterjedt például a fuvarozási és szállítmányozási szerződésekkel kapcsolatban.35
1. Az előreláthatósági klauzula - Rabel nyomán36 -szinte vitathatatlan elem volt a nemzetközi adásvételi jog egységes szabályozására vonatkozó első tervezetekben (1935, 1939, 1963) is.37 Szinte természetes volt ezért, hogy a Hágai Vételi Egyezménybe38 is felvették: 82. és 86. Cikkek.39 Innen pedig már egyenes út vezetett a Bécsi Vételi Egyezmény 74. Cikkéhez.40 Ez utóbbi csak megfogalmazásbeli árnyalatokban tér el a Hágai Vételi Egyezmény hivatkozott szabályától, és a Bécsi Egyezmény megalkotásának dokumentumai szerint nem is volt szándék vagy törekvés érdemi eltérésre.
Szemben a Code civil vagy a BGB vétkességi alapon álló szerződésszegési kártérítési felelősségi jogával, a Bécsi Egyezmény (79. Cikk) - mint utaltunk rá -szigorúbb kimentési okot követel meg. Ennek a kimentési rendszernek a kiegészítését jelenti az előrelátható-sági klauzula felvétele az Egyezmény szabályai közé. A szerződésszegő fél vétkességétől elszakított kártérítési felelősség a szerződésszegőre telepíti a szerződésszegés kárkövetkezményeinek teljes kockázatát, de csak az általa a szerződéskötéskor belátható mértékig. A kommentárok mind alá is húzzák a vétkességtől független helytállás és az előrelátható mértékre korlátozott felelősség szoros összefüggését. Ez a két elv képezi a Bécsi Egyezmény kárfelelősségi rendszerének alapvető pilléreit. E felelősségi rendszer mögött az a lényegi megfontolás húzódik meg, hogy a szerződés érdekkielégítő szerepét akkor tölti be, ha egy esetleges szerződésszegés következményei nem függenek a szerződésszegő fél szubjektív elmarasztalhatóságától, viszont az ő kockázatvállalása az általa a szerződéskötéskor átlátható és az általa vállalat mértékre korlátozódik.41 Érdemes megismételni: az előreláthatósági klauzula igazán jelentős szerephez a vétlenségnél szigorúbb követelményt támasztó kimentési lehetőség mellett jut. ABécsi Egyezmény kárfelelősségi rendszerének belső egyensúlyához tartozik végül az a megoldás is, hogy kártérítési felelősség - kár felmerülése esetén - nem csak "lényeges szerződésszegés"-hez (25. Cikk) fűződik.
2. Amint fentebb röviden bemutattuk, az előrelátha-tósági elv az angol és az amerikai bírói gyakorlatban teljesedett ki. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a common law "contemplation rule"-ja és a Bécsi Egyezmény előreláthatósági klauzulája között vannak különbségek; és ugyancsak van eltérés a Bécsi Egyezmény 74. Cikke és a Code civil 1150. Cikke között is.
a) Ezek közül a különbségek közül itt azt a körülményt kell kiemelni, hogy a common law - legalábbis kiindulópontként - a mindkét fél által előre látható (kontemplálható) kárt tekinti a kártérítés összegszerű felső határának.42 Ezzel szemben a Bécsi Egyezmény
- a Code civil 1150. Cikkéhez hasonlóan43 - a szerződésszegő fél által előrelátható kárra szűkíti a kárfele-lősséget.44 Megjegyezzük, hogy az újabb angol ítéletek
- noha mindig a Hadley v. Baxendale ügyre hivatkoznak - gyakorlatilag mégis csak a szerződésszegő fél oldalán vizsgálják az előreláthatóságot.45 Bizonytalanságok ellenére hasonló tendencia figyelhető meg az amerikai bírói gyakorlatban is,46 a UCC pedig - amint idéztük is - kifejezetten így rendelkezik.
A common law általában is hajlik a szerződéskötéskor nem valószínűsíthető károk kizárására a kártérítési felelősség köréből, mégpedig nemcsak deliktuális (tort-) káreseteknél, hanem kontraktuális károk megítélésénél is.47 A Bécsi Egyezmény egyértelmű: elegendő, ha a szerződésszegő fél az adott kárral, mint szerződésszegése "lehetséges következményével" számolhatott. A kárkövetkezmény "lehetséges" volta, mint feltétel nem szigorú követelmény. Helyeselhető az a felfogás, amely szerint a kár bekövetkezésének "lehetséges" volta mindig eseti mérlegelés tárgya, és általános jelleggel (például százalékos meghatározással) nem rögzíthető.48
b) Uralkodó felfogás szerint az előreláthatósági klauzula a Bécsi Egyezmény rendszerében alkalmazandó vétkes, sőt szándékos szerződésszegés esetén is. Ezen a ponton a Bécsi Egyezmény tudatosan eltér az "ősi szabálytól", azaz a Code civil 1150. Cikkétől, amely - mint utaltunk rá - szándékos szerződésszegés esetére kizárja az előreláthatósági klauzula érvényesülését. Megemlítjük mégis, hogy van olyan vélemény, amely szerint a Bécsi Egyezmény elvei alapján meggondolandó volna a szándékos szerződésszegő felelősségénél mellőzni az előreláthatósági klauzula felelősségcsökkentő lehető-ségét.49
3. Az előreláthatóság követelménye a Bécsi Egyezmény szerint kifejezetten és kizárólag a szerződő partnernél esetlegesen bekövetkező kárra és annak nagyságára vonatkozik. Nem fogja át tehát ez a követelmény magát a szerződésszegést vagy annak lehetőségét és az okozati összefüggést. Egy ily módon kiterjesztett előreláthatóság ugyanis nemcsak a megtérítendő kár mértékét, hanem a felelősség alapját is érintené, ráadásul a Bécsi Egyezményben nem ismert vétkességi elemet emelne be a felelősség feltételei közzé.50
Különösen fontos az előreláthatóság követelményének a kárra történő leszűkítése a hibás teljesítéssel okozott károk esetében. E kárfajtáknál ugyanis az előreláthatósági klauzula alkalmazása nem igazán kézenfekvő, sőt gyakran nem is lehetséges.51 A rejtett hiba kárkövetkezményét a kötelezett nyilván nem láthatja a szerződéskötéskor, sőt még a szerződés teljesítésekor sem, felelnie mégis kell érte.52 Nyilván ezért kezeli ezt a káresetet eltérően az UCC, amint már említettük.53
A hibás teljesítés keretében felmerülő ún. "tapadó" károkkal kapcsolatban gyakorlatilag nincs lehetőség a szerződésszegő fél felelősségének mérséklésére azon a címen, hogy ő az adott kárt nem látta előre, és nem is kellett előre látnia. E károkkal ugyanis a szerződésszegő félnek mindenképpen számolnia kellett. A kártérítési kötelezettség csökkentésére ezért ilyen esetekben rendszerint csak a károsult önhibája adhat alapot, például akkor, ha a károsult szakszerűtlenül vagy rendeltetésellenesen használja a megvett terméket.54 Itt jegyezzük meg, hogy a jogosultat - természetesen - az előreláthatósági klauzula körében is terheli kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség.55
A jogirodalomban határozott törekvés figyelhető meg ugyanakkor az előreláthatósági klauzula kitágító értelmezésre, éspedig lehetőleg minden szerződésszegés valamennyi kárkövetkezményével kapcsolatban. E felfogás szerint az előreláthatósági klauzulát akként kell felfogni, hogy a szerződésszegő fél azokért a károkért is felelősséggel tartozik, amelyeket egy az ő helyzetében lévő ésszerűen gondolkodó személynek előre kellett volna látnia. Egy ilyen értelmezés egyben mérlegelési jogot adna a bíró kezébe a károk, illetve a kárkockázatok ésszerű megosztásához a szerződő felek között.56 Ez az értelmezés önmagában elfogadható, hiszen "az előre kellett volna látnia" fordulatból ez valóban levezethető. A Bécsi Egyezmény 74. Cikkének ilyen felfogása sem tud azonban különösebb segítséget adni a hibás teljesítés következménytárainak megítéléséhez. Ezért e problémakörben az a vélemény57 tűnik meggyőzőbbnek, amely kétségeket nyilvánít az előre-láthatósági klauzula "mindenhatóságával" kapcsolatban. Valóban sokkal életszerűbb az előreláthatósági klauzula Stoll által javasolt "normatív" koncepciója helyett hibás teljesítésnél az előreláthatósági elvet - mint adott esetben gyakran inadekvát követelményt - figyelmen kívül hagyni, és helyette - ha a konkrét eset ezt kívánja - a károsult önhibája miatt mérsékelni a szerződésszegő fél kárfelelősségét.
Itt utalunk arra, hogy a károkozó terhére a kár mérséklésére vonatkozó tények közül csak azok a tények számíthatók be, amelyeket ő valójában ismert, de azok nem, amelyeket ismernie kellett volna.58
4. Figyelemmel arra, hogy a Bécsi Egyezmény elő-reláthatósági klauzulája a szerződő felek közötti kockázatmegosztást a szerződéskötés időpontjához köti, uralkodó felfogás szerint a később (de akár még a szerződésszegés előtt) felismerhetővé vált károkért a szerződésszegő fél nem felel.59 Ez a nézet a kármegelőzés szempontjából jogos kétségeket támaszthat, amint arra a BGB és a Bécsi Egyezmény megoldásainak összevetésénél már rámutattunk. Talán ez a felismerés vezeti azokat az újabb keletű amerikai ítéleteket, amelyek a szerződéskötés után fenyegető kárra vonatkozóan adott tájékoztatásból kitűnő károkat az előrelátott károk körébe kezdik vonni.60
Ami konkrétan a kár felismerhetőségét illeti, a kommentárirodalom alapján a következőket kell kiemelni.61 A szerződésszegő fél kártérítési felelősségének megállapításához egyrészt nem elég csupán annak bizonyítottsága, hogy a fél a fenyegető kár jellegével (például elmaradt haszon lehetőségével) tisztában volt a szerződéskötéskor. Másrészt viszont nincs szükség a felelősség beálltához arra is, hogy a szerződésszegő fél a kár mértékéről összegszerű pontossággal tudjon az adott időpontban.62 A felelősség mértékét az határozza meg, hogy a szerződésszegő fél a szerződéskötéskor menynyiben tudott, vagy mennyiben kellett tudnia a fenyegető kár fajtájáról és lehetséges nagyságrendjéről. Így valósulhat meg a norma célja, nevezetesen a vállalandó kockázat előzetes tervezhetősége. Ha például a szerződésszegő eladó a szerződéskötéskor tisztában volt azzal, hogy vevője tovább-eladás céljából vásárolja meg a szerződéses árut, de a vevő az általa elérhető spekulációs extraprofitot nem közölte vele, akkor az eladó felel az elmaradt haszonért a szokásos piaci nagyságrend erejéig, de nem kell megfizetnie a konkrét esetben a vevő által bizonyítottan elérhető spekulációs nyereséget. Erről ugyanis a szerződés megkötésekor nem tudott és nem is kellett tudnia.63
5. Az előreláthatósági klauzulának a különböző szerződésszegéseknél, illetve a különböző kárfajtáknál egészen eltérő jelentősége van. Erre a körülményre már a fentiekben is több ízben utaltunk, hasznosnak látszik mégis egy rendszerező szemle.
a) Nemteljesítésnél vagy lehetetlenülésbe átforduló késedelem esetén a szerződésszegő félnek mindig számolnia kell - mint lehetséges kárral - a fedezeti vételárral, illetve a fedezeti eladás során elszenvedett veszteséggel, továbbá az ügyleti költségekkel. Ez így van akkor is, ha a szerződéses áru piaci ára a fedezeti vétel időpontjában akár lényegesen meghaladja a szerződéskötéskori árat. Általános felfogás szerint a szokásos piaci árváltozások az üzleti kockázat körébe tartoznak, s azokat a szerződéskötéssel a későbbi szerződésszegő fél magára vállalja.64 Ugyanez a következtetés vonható le a 74. Cikk értelmezéséből is: a piaci árváltozásokból származó károkat a szerződésszegés azon következményei közé kell sorolni, amelyeket az illető félnek a szerződéskötéskor előre kellett látnia. A károsultat - mint általában65 - természetesen ilyenkor is terheli a 77. cikk szerinti kárenyhítési kötelezettség.66
Hasonló a helyzet akkor, ha a szerződésszegés következményeinek elhárításához a jogosultnak kölcsönt kell felvennie: a kamatok a károkozót terhelik, csakúgy, mint a kár elhárításához vagy mérsékléséhez szükséges helyénvaló intézkedések (szállítás, raktározás, megvizsgálás stb.) költségei. Ugyanez a megoldás a kár reparálásához szükséges más költségek és járulékos kiadások tekintetében is.
Általában is megállapítható, hogy a szerződésszegésnek magának a közvetlen elhárításához szükséges költségeket, kiadásokat - mint kárt - a szerződésszegő félnek viselnie kell, és ebben a körben az előrelátható-sági klauzula nem jut szerephez. Ez látszik a helyes álláspontnak, noha a Bécsi Egyezmény 75. és 76. Cikke a fedezeti vétel (fedezeti eladás) mellett, illetve anélkül történő kárelhárítás szabályozásánál utalást tartalmaz a 74. Cikkre. Ez a normaszerkesztési megoldás elvben azt is jelenthetné, hogy az előreláthatósági klauzula - mint a 74. Cikk 2. mondata - az itt tárgyalt esetben is érvényesül. A helyes és uralkodó vélemény mégis kizárja ebben a körben az előreláthatósági elv alkalmazását. A nyelvtani értelmezés önmagában is ebbe az irányba mutat: mind a 75. Cikk, mind a 76. Cikk a 74. Cikk szerint érvényesíthető "egyéb károk" megtérítéséről szól, önmagában is kizárva ily módon az előrelát-hatósági klauzula érvényesülését a szóban forgó károkkal kapcsolatban. Ugyanezt a felfogást erősítik a történeti értelmezés,67 valamint a rendszeri és teleologikus értelmezés68 érvei is.
Arról már szó volt, hogy a hibás teljesítés kártérítés formájában történő reparálásánál, azaz az ún. "tapadó károk" esetcsoportjánál az előreláthatósági klauzula nem alkalmazható adekvát módon.
b) Mint már az eddigiekből is kiderült, az előreláthatósági klauzula igazi érvényesülési területe a szerződésszegés következménykárainak és - mindenekelőtt - az elmaradt hasznoknak a megtérítésénél van.69 Ezek a károk ugyanis gyakran a szerződésszegő fél által nem ismert és a jogosult felvilágosítása nélkül meg sem ismerhető tényezőktől függenek. Ahhoz tehát, hogy a kockázat nagyságát és az elhárításához szükséges költségeket az érintett szerződő fél felmérhesse, és ezen ismeretek birtokában tudjon dönteni magáról a szerződéskötésről, az ellenszolgáltatásról vagy az esetleges felelősségkorlátozásról, őt a szerződéskötéskor az elmaradt hasznok és a következménykárok kockázatáról tájékoztatni kell. Ha pedig ez a tájékoztatás nem adható meg, mert a másik fél maga sincs tisztában egy esetleges szerződésszegés kárkövetkezményeivel, vagy - mondjuk: üzleti titkainak védelme céljából - nem akarja a másik felet a saját üzleti körülményeibe beavatni, akkor a szerződésszegő fél az előreláthatósági klauzula alapján mentesül az olyan károk megtérítésének kötelezettsége alól, amelyekről a szerződéskötéskor nem tudott, és nem is kellett, hogy tudjon.
Általános felfogás szerint a szerződésszegő fél csak abban az esetben köteles megtéríteni a jogosultnak a tovább-eladásból remélt és elmaradt hasznát, ha a tovább-eladási szándékról tudott a szerződéskötéskor. Ha vevő kereskedő, és a szerződés tárgyát kereskedelmi árucikk képezi, a tovább-eladással és az abból származó előnnyel, mint szerződésszegés esetén elmaradó haszonnal a kötelezettnek ilyen irányú külön tájékoztatás nélkül is számolnia kell.70 Ugyanígy, ha ingatlan adásvételi szerződés vevője ingatlanforgalmazással (ingatlanlízingeléssel) foglalkozó cég, az eladónak számolnia kell a tovább-eladás hasznával, mint szerződésszegés esetén elmaradó nyereséggel. Egészen hasonló az az eset is, amikor a szállító előtt a szerződéskötéskor ismert, hogy a megrendelő az adott nyersanyagot saját üzemében feldolgozni, majd a késztermékeket értékesíteni kívánja.
Ugyanebbe a kategóriába tartoznak azok az esetek is, amelyeknél a szerződésszegés a jogosult üzemének átmeneti leállásához és ezáltal a reálisan várt haszon elmaradáshoz vezet.71 A jogirodalomban képviselt ugyanakkor az a nézet is, amely szerint az ilyen károkért a szerződésszegő fél csak abban az esetben felel, ha az üzem leállásának veszélyére a szerződő partner kifejezetten felhívta a figyelmet. Ilyen tájékoztatás hiányában ugyanis a szerződésszegő fél abból indulhat ki, hogy a jogosult, aki hivatásszerűen űzi az adott ipart, megfelelő kárelhárító lehetőségekkel (pótalkatrészekkel stb.) maga rendelkezik.72
c) Az elmaradt haszonhoz hasonlóan az előrelátható-sági klauzula mércéje szerint ítélendők meg azok az esetek is, amelyekben a jogosultat amiatt éri kár, hogy szerződő partnere szerződésszegése miatt ő maga is szerződésszegést követett el, és a harmadik személynek emiatt kártérítéssel vagy egyéb reparációval (pl. szavatossági kötelezettséggel) tartozik. Ha a jogosult kereskedő, a kötelezettnek külön figyelemfelhívás nélkül is számolnia kellett ezzel a következménnyel, és ezért viselnie kell az így felmerült kárt.73 Ha viszont a jogosult a harmadik személy irányában a törvényi szankciókon kívüli, azokat meghaladó kötelezettségeket (jótállást, az adott üzletágban szokásosnál magasabb kötbért stb.) vállalt, ezeknek a vállalásoknak a következményeit csak akkor háríthatja át szerződésszegő partnerére, ha őt az ilyen károk felmerülésének lehetőségéről a szerződéskötéskor tájékoztatta, vagy a szerződő partnernek az adott többletvállalásokról egyébként tudnia kellett.74
d) Még szigorúbban ítéli meg általában a jogirodalom a szerződésszegés (pl. a hibás teljesítés) következtében a jogosult üzleti jóhírneve (goodwill-je) csökkenése miatt (például ügyfélkörének megcsappanása formájában) előállt károk átháríthatóságát. Van olyan vélemény is, hogy a jogosult az ilyen károkat csak akkor érvényesítheti szerződésszegő partnerével szemben, ha a szerződéskötéskor erre a veszélyre felhívta a figyelmét.75 A német Bundesgerichtshof egy a Hágai Vételi Törvény alapján elbírált esetben az adott ügyben érintett üzletág szokásai alapján látta megítélhetőnek a jóhírnév-csorbulás és üzletvesztés előreláthatóságát.76
e) Itt említjük meg, hogy a termékfelelősségi jog kifejlődésével a hibás teljesítés miatti következménykárok jelentős része külön szabályok77 alá tartozik.78
6. Nem könnyű egyértelmű álláspontra jutni az elő-reláthatósági klauzulához kapcsolódó bizonyítási teher mikénti elhelyezésével kapcsolatban.
a) Az angol bírói gyakorlatban különböző álláspontok ütköznek.79 Többséginek, sőt mértékadónak tekinthető mégis az a vélemény, amely a károsultra hárítja a bizonyítási terhet,80 vagyis a károsultnak kell bizonyítania, hogy az adott kárt a szerződésszegő fél előre láthatta, vagy legalábbis előre kellett, hogy lássa azt. Hasonló álláspont tükröződik az amerikai ítéletekben is.81
A francia irodalomban fordított a helyzet. A többségi álláspont a károkozóra hárítja a bizonyítás terhét, azaz neki kell a mentesüléshez azt bizonyítania, hogy az adott kárt nem látta előre, és azt nem is kellett előre lát-nia.82 Ennek a felfogásnak a hátterében azonban perjogi okok is meghúzódhatnak.83
Röviden azt mondhatjuk tehát, hogy az előrelátható-sági klauzulával kapcsolatos bizonyítási teher tekintetében a Bécsi Egyezmény mintájául szolgáló jogrendszerekben nincs egységes álláspont. A lényegesen nagyobb gyakorlatot tükröző angol-amerikai esetek alapján mégis inkább a károsult terhére billen a mérleg nyelve.
b) A Bécsi Egyezmény 74. Cikkével kapcsolatos jogirodalmi nézetek ugyancsak rendkívül megosztottak a bizonyítási teher témájában.
Egyesek egyszerűen abból indulnak ki, hogy az előreláthatósági szabály kivételes norma a teljes kártérítés elvét kimondó szabályhoz képest (74. Cikk első és második mondat), és ezért a bizonyításra vonatkozó teher a szerződésszegő károkozóé. Ebben a felfogásban az a meggondolás húzódik meg, hogy a kártérítési felelősség előfeltételeit (a szerződésszegést, az okozati összefüggést, továbbá a kárt és annak nagyságát) a károsultnak kell bizonyítania, a részbeni mentesülést jelentő "előre látottság" hiányát viszont a károkozónak.84 Magnus ezt az álláspontot annyiban korrigálja, hogy a károsultnak kell bizonyítania azt, hogy a szerződésszegő fél a releváns, különösen a kockázatnövelő körülményeket ismerte, vagy legalábbis ismernie kellett azokat.85
Az ellentétes nézet az előreláthatósági klauzulát is felelősséget megalapozó elemnek tekinti, és ezért a vele kapcsolatos bizonyítási terhet a károsultra telepíti. Ezt a megoldást támasztja alá - a hivatkozott szerzők szerint - az előreláthatósági klauzula alapgondolata: a későbbi szerződésszegő félnek a szerződéskötéskor ismernie kellett a szerződésből rá háruló kockázatot. Márpedig ezzel a helyes jogpolitikai kiindulóponttal ellentétes volna egy olyan vélelem felállítása, hogy a szerződésszegő fél a szerződéskötéskor az egész bizonyított kárral számolt, vagy azzal legalábbis számolnia kellett. Ellenkezőleg: csak a károsult által bizonyítottan ebbe a körbe tartozó károk kockázatának szerződéses vállalását lehet a terhére róni. Ez az álláspont az előreláthatósági klauzulát nem tekinti tehát kivételes szabálynak, hanem a felelősségalapító tényezőket magában foglaló általános szabály részének, ugyanúgy, mint magát a szerződésszegést, a kárt és a kettő közötti okozati összefüggést.86 A magunk részéről ezt az utóbbi álláspontot tartjuk helyesnek, különös tekintettel arra, hogy az előreláthatósági klauzula céljának megvalósulása ezt a megoldást kívánja. Ahhoz ugyanis, hogy a későbbi szerződésszegő fél a szerződés megkötésekor megalapozottan és tudatosan tudjon a kockázatvállalás ügyében állást foglalni, a későbbi károsultnak kell őt megfelelő ténybeli (ismeretbeli) helyzetbe hoznia. A későbbi károsultnak kell végül is - megfelelő tájékoztatás formájában - gondoskodni arról, hogy szerződő partnere a várható károk kockázatának minél pontosabb ismeretében tudjon dönteni a kockázat vállalása kérdésében, ugyanúgy mint az esetleges kockázatvállalás ára tekintetében.
7. A Bécsi Egyezmény 74. Cikkének még nincs komoly bírói gyakorlata. A kommentárok is a Hágai Vételi Egyezményhez kapcsolódó jogeseteket használják fel illusztrációként. Az előreláthatósági klauzula alapvetően sikerült voltát bizonyítja ugyanakkor az a tény is, hogy ezt az elvet - lényegét tekintve - átveszik az újabb modelltörvények is.
a) Az UNIDROIT Principles of International Commercial Contracts (1994)87 vétkességtől függetlenül állapítja meg a szerződésszegő fél kártérítési felelősségét, és csak a fél ellenőrzési körén kívül eső vis-maior-jellegű okokból biztosít számára kimentési lehetőséget.88 A 7.4.4. Cikk a következőket mondja: A szerződésszegő fél csak azokért a károkért felel, amelyeket a szerződéskötéskor előre látott, vagy ésszerűen előre kellett, hogy lásson mint szerződésszegésének valószínű következményét.89 Ez a szabály tartalmilag nem különbözik, inkább csak megfogalmazásbeli árnyalatokban tér el a Bécsi Egyezmény 74. Cikkében foglalt normától. Ilyen különbség a "could reasonalby have foreseen" fordulat az "ought to have foreseen" kitétel helyett, és a "as being likely to result from" fordulat az "as a possible consequence" kitétel helyett. Megjegyzendő, hogy az UNIDROIT Principles rendszerében a "non-performance"-fogalom minden szerződésszegési fajtát átfog.90
Úgy vélem, hogy az UNIDROIT Principles normája a Bécsi Egyezmény 74. Cikkénél kevésbé hagy kétséget abban a kérdésben, hogy az előreláthatósági klauzula a kárnak, mint a szerződésszegő fél felelőssége egyik előfeltételének definíciójához (7.4.2. és 7.4.3. Cikkek) tartozik, és ezért a bizonyításával kapcsolatos teher a károsult oldalán van.
b) A Principles of European Contract Law (1997) ugyancsak vétkességtől függetlenül állapítja meg a szerződésszegő fél felelősségét.91 E megoldás kiegészítésére alkalmazzák az Európai Szerződési jogi elvek az előreláthatósági klauzulát: 9.503. Cikk.92 Ez a megoldás két vonatkozásban tér el az UNIDROIT Elvekben adott normától. Az Európai Elvek [9.501. Cikk (2) bek. b) pont] egyrészt a jövőben bekövetkező károk közül már eleve csak az ésszerű valószínűséggel bekövetkező károkat ("which is reasonably likely to occur") rendeli megtéríteni. Másrészt viszont - részben a Code civil 1150. Cikkéhez hasonlóan - az előreláthatósági klauzulával nem korlátozza a szándékos vagy súlyosan gondatlan szerződésszegéssel okozott károkért fennálló felelősséget. Ez utóbbi megoldás - véleményünk szerint - nem igazán illik a vétkességtől elszakított felelősségi rendszerhez, és idegen a piaci kockázatelosztás szempontjaira épülő előreláthatósági klauzula természetétől is, nem szólva a bizonyítási teher bonyolultságáról.93
1. Különösen egy a vétkességtől független, szigorú kontraktuális felelősségi rendszer elengedhetetlen kiegészítője egy megfelelő kártérítés-mérséklési lehetőség. A kármegosztáshoz vezető ismert jogdogmatikai megoldások közül az előreláthatósági elv látszik a legalkalmasabbnak e szerep betöltésére.
a) Az előreláthatósági klauzula bevált jogi eszköznek tekinthető a szerződésből eredő piaci és egyéb kockázatoknak a szerződő felek közötti megosztására. Ösztönzi a jogosultat arra, hogy a szerződéskötéskor szükség szerint tájékoztassa a kötelezettet egy esetleges szerződésszegés várható kárkövetkezményeiről, különösen a lucrum cessans és a lehetséges következménykárok nagyságáról. A kötelezett ezen károk kockázatának ismeretében tud reális döntést hozni arról, hogy a szerződést megköti-e, és ha igen, milyen feltételek mellett, azaz: milyen ellenszolgáltatás fejében, milyen esetleges felelősségkorlátozással stb. Különösen a rendkívüli, az adott szerződés szokásos következményeit lényegesen meghaladó károk kockázatát a kötelezett csak a jogosult figyelemfelhívása alapján ismerheti meg.
b) Az előreláthatósági klauzula egyúttal rugalmas eszköz a bíró kezében a szerződésszegés következtében előállott károk, mindenekelőtt az elmaradt hasznok és a következménykárok felek közötti megosztásához. Az előreláthatósági klauzula pontosabban határozza meg a kármegosztás feltételeit, mint egy méltányossági kármérséklésre lehetőséget adó törvényi felhatalmazás [pl. a Ptk. 339. § (2) bek.-e]; emellett - főleg az előző pontban kifejtettekre tekintettel - jobban illik a szerződési jogi szemlélethez, a piaci megfontolásokhoz, az üzleti gondolkodásmódhoz.
2. Önálló vizsgálat alapján dönthető csak el, hogy vajon az előreláthatósági elv a deliktuális károk körében ugyanígy használható-e. Szerződésen kívüli károk esetében a dolog természeténél fogva elesnek az 1. pontban kiemelt szempontok. Tercsák - a német jogirodalom elemzése alapján - "meglehetősen zavarosnak" találja az előreláthatóság elvének alkalmazását a szerződésen kívüli kárfelelősség mérséklésénél.94 Figyelemre érdemes ugyanakkor, hogy a common law bírói gyakorlata kitűnően alkalmazza az előreláthatósági klauzulát tort-ügyekben is, és a BGB 254. § (2) bekezdésének az előreláthatósági klauzulához céljaiban nagyon hasonló rendelkezését sem korlátozzák a kontrak-tuális káresetekre. Lábady az új Polgári Törvénykönyv Koncepciójához írt tanulmányában - az elmaradt hasznok tekintetében - a deliktuális károknál is bevezetni javasolja az előreláthatósági elvet.95
3. A fentiekre tekintettel a Ptk. folyamatban lévő reformjánál célszerűnek látszik mindenekelőtt a szerződésszegésből eredő károk felelősségi rendszerét - a kimentési lehetőség objektív alapra helyezése mellett -a kárfelelősség mérséklésére alapot adó előrelátható-sági klauzulával kiegészíteni. A Bécsi Egyezmény 74. Cikkének 2. mondatában foglalt norma mintául szolgálhatna ebből a szempontból az új Polgári Törvénykönyvhöz.
a) Az előreláthatósági klauzula elvben minden szerződésszegési kár tekintetében nyitott volna, vagyis ilyen természetű megszorítás nélkül lehetne megfogalmazni. A külföldi joggyakorlat tapasztalatai és a jogirodalmi nézetek is egyértelműen arra mutatnak, hogy az erőleláthatósági elv elsősorban az elmaradt hasznok és a következménykárok megítélésénél játszik majd jelentős gyakorlati szerepet.
b) Külön megfontolást érdemel, hogy - az UCC mintájára - kivegyük az előreláthatósági klauzula hatóköréből azt az esetet, amikor a jogosult a szolgáltatás hibáját magát kívánja kártérítés formájában (és nem szavatossági igényként) reparáltatni a szerződésszegő féllel. Erre a kárformára ugyanis - mint már fent rámutattunk - az előreláthatósági klauzula nem illik. Megjegyzendő, hogy ez a probléma jelentősen kisebb körre szorul vissza, ha az új Polgári Törvénykönyv - amint azt a Koncepció javasolja - a szóban forgó "tapadó" károkat csak a kellékszavatossági határidő alatt és nem az általános elévülési időn belül engedi érvényesíteni.
c) Az előreláthatóság szempontjából releváns időpont általában a szerződéskötés időpontja; még pontosabban: a kötelezettnek (a potenciális szerződésszegő félnek) a szerződés létrejötte szempontjából releváns jognyilatkozatához tartozó időpontot kell figyelembe venni. Ez az az időpont ugyanis, amikor a kötelezett a majdani esetleges felelőssége szempontjából mérvadó kockázatokat felmérve tudja meghozni szerződéses elhatározását. A releváns jognyilatkozat - tipikus esetben - elfogadó nyilatkozat, amikor egyben a szerződés létre is jön; de lehet ajánlati nyilatkozat is.
Megfontolandó továbbá, hogy súlyosan gondatlan és szándékos szerződésszegések esetében - az újabb amerikai bírói gyakorlat mintájára - a szerződésszegésig ismertté vált kockázatokért mindeneképpen felelősség terhelje a szerződésszegő felet.
d) Az új Polgári Törvénykönyvben - a Bécsi Egyezmény 74. Cikkében rejlő megfogalmazásbeli bizonytalanság megszüntetésével - egyértelművé kell tenni, hogy az előreláthatósági klauzulával kapcsolatos bizonyítás terhe a károsult oldalán van.
e) Végül számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy a szerződésszegésből eredő károk általános felelősségi és megtérítési szabályai alól (adott esetben: az előreláthatósági elv alól) valamely nevesített szerződéstípus normái kivételt tegyenek.96 Ilyen megoldás a hatályos kódexben is található: a letét különös nemei (Ptk. 467-468. §-ok, 471. §), a fuvarozás (500. és köv. §-ok), az ajándékozás (581. §) szabályai között. ■
JEGYZETEK
* E tanulmány első változata az Eörsi Gyula emlékére megjelent tanulmánykötetben látott napvilágot: Sárközy/Vékás: Eörsi Gyula Emlékkönyv. HVG-Orac Budapest 2002, 203-238. o.
1 A probléma összehasonlító jogi bemutatását l. Hellner: The Limits of Contractual Damages in the Scandinavian Law of Sales. Scand. Stud. Law 10 (1966) 37-79. o. (40 skk. o.).
2 Megemlítjük, hogy a svájci Kötelmi jogi Törvény (OR) a bírót hatalmazza fel a megítélendő kár fajtájának és mértékének megállapítására, mindenekelőtt a deliktuális káreseteknél (Art. 43, Art. 99).
3 A méltányossági felelősség-mérséklést a Ptk. 339. § (2) bek. alapján a törvényhozó is "csak rendkívüli esetekben" javasolta alkalmazni (Miniszteri indokolás az idézett törvényhelyhez). A judikatúra valóban visszafogottan gyakorolta a méltányosságot, s erre intett a Legfelsőbb Bíróság is a PK 804/1. sz. állásfoglalásban. A BH-ban mindössze 1961-ben tettek közzé két esetet, amelyekben felmerült a 339. § (2) bekezdésének alkalmazhatósága. Az egyik esetben a Legfelsőbb Bíróság - vitathatóan - élt a kármérséklés lehetőségével (BH 1961/12. sz. 3024. sz.), a másik esetben - helyesen - elvetette a méltányosság gyakorlását (BH 1961/6. sz. 2910. sz.). Kifejezetten a károkozó vagyoni helyzetére alapított méltányosságot gyakorolt a bíróság a LB Pf. III. 21. 027/1970. sz. ügyben (az esetet kommentálja Petrik: Kártérítési jog. Budapest 1991, 33. o.).
4 A felelősségcsökkentő méltányossági klauzula alkalmazásának kizárását a szerződésszegésből eredő károk körében a Ptk. 318. §-ához fűzött miniszteri indokolás a következőképpen indokolta: Ezt a különbségtételt "főleg az magyarázza, hogy nem lenne indokolt a szerződésileg vállalt, tehát előrelátható kötelezettség megszegése esetére mentesítést biztosítani". Határesetekre, például szerződésszegéssel történő oltalmi érdek megsértésére a miniszteri indokolás sem látta kizártnak a méltányossági kármérséklés bírói útját.
5 Marton: A polgári jogi felelősség. Budapest 1992, 121. pont, 222. pont.
6 1987. évi 20. tvr.; vö. Sándor: A nemzetközi adásvétel. Budapest 1990; Mádl/Vékás: 3. lj-ben i. m. XXII. fejezet (322-349. o.).
7 Említésre érdemes, és talán nem is véletlen, hogy az angol common law-ban az előreláthatósági elvre építő első jogeset, az alábbiakban tárgyalandó Hadley v. Baxendale-ügy középpontjában fuvarozási szerződés késedelmes teljesítése miatt bekövetkezett elmaradt haszon megítélése állt. S ezen túl a mai vezető angol kézikönyvek is - az adásvételi szerződés mellett - a fuvarozási szerződést tárgyalják kiemelten ezzel a problémakörrel kapcsolatban. Ld. pl. McGregor: On Damages. London 199716, 182. skk. o.
8 A Bécsi Egyezmény 79. Cikk (1) bek.-nek a szerző által adott - az 1987. évi 20. tvr.-rel közzétett hivatalos szövegtől árnyalatokban eltérő, az eredeti angol szöveghez hű - fordítása.
9 Almási: A kötelmi jog kézikönyve. Budapest 19292., 172 sk. o.; Meszlény: Kártérítés terjedelme, in: Glossza Grosschmid Béni: Fejezetek kötelmi jogunk köréből című művéhez. I. k. Budapest 1932, 265-305. o. (285 sk. o.); Világhy: A Polgári Törvénykönyv felülvizsgálatának elvi kérdései II. Magyar Jog XVIII (1971) 456. o.; Harmathy: Felelősség a közreműködőért. Budapest 1974, 243-251. o.; Eörsi: A szerződésszegési kártérítés korlátozásáról. Magyar Jog XXI (1974) 142-144. o.; Ter-csák: Előreláthatóság - mint a szerződésen belül okozott kár megtérítésének korlátja, in: Harmathy: (szerk.): Polgári jogi dolgozatok. Budapest 1993, 231-254. o.
10 A Bécsi Egyezmény megoldását ajánlja a Ptk. reformjához Sándor is: 10. lj.-ben i. m. 276. o. 9. lj.
11 Vö. Vékás: Javaslat a szerződések általános szabályainak és a szerződéstípusok szabályainak korszerűsítésére (Vitaindító tézisek az új Ptk. koncepciójához, II. rész). Polgári jogi kodifikáció III. évf. (2001) 4-5. sz.
12 Hellner: 5. lj.-ben i. m. 47. o., a 3. és 4. lj.-vel.
13 Dupin (ed.): Oeuvres de Pothier, contenant les traites du droit français. Paris 1824, 1. k.: Traité des obligations, Nr. 159. skk. Az elv római jogi gyökereihez l. Zimmermann: The Law of Obligations (Roman Foundations of the Civilian Traditions). Cape Tawn 1990, 829. sk. o.
14 Mazeaud, H./Mazeaud, L./Mazeaud, J./Chabas, F.: Traité théorique et pratique de la responsabilité civil délictuelle et contractuelle, 3/1. kötet. Paris 19786, Nr. 2190 (vö. Nr. 2378 és 2390 is); Ghestin/Desché: Traité des contrats - La vente. Paris 1990, Nr. 853. skk.
15 Viney: La responsabilité: effets. Paris 1988, Nr. 324.
16 (1854) 9 Exch 341 156 Engl. Rep. 145 (1854); az eset újabb elemzéseit l.: Danzig: Hadley v. Baxen-dale: A Study in the Industrialization of the Law. J. Legal Stud. 4(1975) 249-284; Faust: Hadley v. Baxendale - an Understandable Miscarriage of Justice. J. Legal Hist. 15(1994) 41-72. o.; vö. még Zimmermann: 17. lj.-ben i. m. 830. o.
17 Sedgwick: A Treatise on the Measure of Damages. New York 1847, 64. skk. o.
18 Hadley v. Baxendale, (1854) 9 Exch 341, 345. sk., 350. o. Parke bíró a jegyzőkönyv szerint a szóbeli tárgyaláson a következőket mondta: "I wish the sensible rule was established, that damages must be confined to what the parties reasonably anticipated. My attention has been drawn to the subject by reading Mr. Sedgwick's work." Hadley v. Baxendale, 23 L.J.R. [N.S.] Exch 179, 181(1854). (Eörsi egyetemi előadásaiban nagy kedvvel "játszott" angol jogesetekkel.) Pothier tanait egyébként előszeretettel vették át 19. századi angol ítéletek, sőt a Sale of Goods Act is. L. Zimmermann 17. lj.-ben i. m. 336. o., 830. o. König szerint az előreláthatósági gondolat egyenesen Dumoulin-ig (Molinaeus: Tractatus de eo quod interest: 1546) vezethető vissza a francia magánjogban: König: Voraussehbarkeit des Schadens als Grenze vertraglicher Haftung - zu Art 82, 86, 87 EKG, in: Leser/von Marschall (Hrsg.): Das Haager Einheitliche Kaufgesetz und das deutsche Schuldrecht. Karlsruhe 1973, 75-130. o. (76. sk. o.).
19 Danzig: 20. lj.-ben i. m. 260. o.; Faust: Die Vorhersehbarkeit des Schadens gemäß Art. 74. Satz 2 UN-Kaufrecht. Tübingen 1996, 80. sk. o.
20 McGregor: 11. lj.-ben i. m. 157. o.
21 Bradley, (1854) 9 Exch 341. o., 354. o.; az angol irodalomban az előreláthatósági elvet "test of remoteness"-nek is nevezik.
22 Uo. 355. o. Az előreláthatósági klauzula megszilárdulásához, illetve továbbfejlesztéséhez jelentősen hozzájárultak a következő angol bírósági esetek: Victoria Laundry (Windsor) Ltd. v. Newman Industries Ltd. (1949) 2. K. B. 528.; Monarch Steamship Co. Ltd. v. Karlshamus Olejfabriker (A/B) (1949) 196., 224. Az elv angol jogbeli fejleményeihez és részproblémáihoz a legjobb útmutatást adja Ogus: The Law of Damages. London 1973, 71-79. o.; McGregor: 11. lj.-ben i. m. 157-184. o. (247-281. pontok).
23 Ogus: uo.; McGregor: uo.; Benjamin's: Sale of Goods. London 19975, §§ 16-040 (856. o.), 17-001 (894. o.), 17-045 (929. o.); vö. továbbá Faust: 23. lj.-ben i. m. 82. skk. o.
24 Howard v. Stillwell and Bierce Manufacturing Co., 139 U.S. 199, 208 (1891); Primrose v. Western Union Telegraph Co., 154 U.S. 1, 29(1894) stb. König szerint az amerikai bírói gyakorlatban az előreláthatósági elvet már a Hadley v. Baxendale eset előtt alkalmazták: 22. lj.-ben i. m. 80. skk. o.
25 A UCC a vevő szerződésszegése által az eladónak okozott károkra nem ad szabályt. Ezt az egyoldalúságot joggal kritizálja az irodalom: White/Summers: Uniform Commercial Code, 1. kötet. St. Paul/Minn. 19954, 412. skk. o. A jogirodalom ugyanakkor helyesen mutat rá arra, hogy a vevő vételár-fizetési késedelme által az eladónak okozott károk rendszerint előre is jól bemérhetők: Hellner: 5. lj.-ben i. m. 78. sk. o.; Huber: Leistungstörungsrecht, 2. kötet. Tübingen 1999, 264. o.: 3p lj.; vö. Schwenzer: Freizeichnung des Verkäufers von der Sachmängelhaftung im amerikanischen und deutschen Recht. Frankfurt/M. 1979, 38. skk. o.
26 Rabel: Das Recht des Warenkaufs, 1. kötet. Berlin 1936 (utánnyomás: 1964), 491. skk. o.; von Caem-merer: Das Problem des Kausalzusammenhangs im Privatrecht, in: Gesammelte Schriften (I. kötet). Tübingen 1968, 395. skk. o.
27 A BGB kárfelelősségi jogát Mommsen tanulmánya alapozta meg: Zur Lehre von dem Interesse. Braunschweig 1855. Mommsen a teljes kártérítés elvének feltétlen híve volt: i. m. 168. skk. o., és ettől az elvtől a BGB tervezetei is nehezen szakadtak el, vö. Faust: 23. lj.-ben i. m. 340. skk. o.
28 Ld. Lange: Schadenersatzrecht. Tübingen 19902, 574. sk. o.; Huber: 29. lj.-ben i. m. 263. sk. o.
29 Lange: uo.
30 BGB Handkommentar. Baden-Baden 2001, Schulze: ad § 254, Rn. 10.
31 König: 22. lj.-ben i. m. 96. o.; Tercsák: 13. lj.-ben i. m. 237. sk. o.
32 Ld. pl. BGH 23.2. 1960, VersR 1960, 526. o.
33 Vö. Huber: 29. lj.-ben i. m. 267. sk. o.; Faust: 23. lj.-ben i. m. 339. skk. o.; Az előreláthatósági elv alkalmazási korlátaihoz ld. Hellner: 5. lj.-ben i. m., különösen 77. skk. o.
34 Uígy Faust: 23. lj.-ben i. m. 344. o.
35 Vö. Huber: 29. lj.-ben i. m. 267. sk. o.
36 Rabel: 30. lj.-ben i. m. 495-511. o.
37 Ld. Hellner: 5. lj.-ben i. m. 47. o., 3. lj.
38 1964. július 1.; vö. Mádl/Vékás: 3. lj.-ben i. m. 320. sk. o.
39 Vö. Dölle/Weitnauer: Einheitskaufrecht. München 1976, 531. sk. o., 537. skk. o., magához a Hágai Vételi Törvényhez: 543. skk. o.
40 Vö. Knapp, in: Bianca/Bonell: 4. lj-ben i. m. 540. skk. o.; Stoll, in: Schlechtriem (Hrsg.): 2. lj-ben i. m. 698. sk. o., 714. skk. o.; Sándor: 10. lj-ben i. m. 275. skk. o.
41 Így már Rabel is: 30. lj.-ben i. m. 495. o.
42 A Hadley v. Baxendale-ítélet ezt a tételt kifejezetten megfogalmazza: "contemplation of both parties": (1854) 9 Exch 341, 354. o.
43 Mazeaud/Chabas: 18. lj.-ben i. m. 2381-82. pontok; Viney: 19. lj.-ben i. m. 323. o.
44 Stoll: 44. lj.-ben i. m.; Staudinger/Magnus: 3. lj.-ben i. m. Art. 74, Rn. 31.
45 A legegyértelműbben a Czarnikow Ltd. v. Koufos (The Heron II) ügyben: [1966] 2 Q.B. 695, 730 (C. A.)
46 Redgrave v. Boston Symphony Orchestra, Inc.: 602 F. Supp. 1189, 1212 (D. Mass. 1985), 855 F. 2d 888 (1st Cir. 1988), 488 U. S. 1043 (1989).
47 Ld., pl. a Lordok Háza ítéletét a The Heron II-ügy-ben: [1969] 1 A.L. 350; hasonlóan a Restatement of Contracts 2d, § 351.
48 Uígy Faust: 23. lj.-ben i. m. 33. sk. o., 331. o.
49 Enderlein/Maskow/Strohbach: Internationales Kaufrecht. Berlin 1991, Art. 74., Anm. 8. Alább még szó esik a Európean Principles-ről, amely (9.503. Cikk) úgyszintén nem korlátozza az előre nem látott károkra a szándékos vagy súlyosan gondatlan károkért fennálló felelősséget.
50 Az egyöntetű jogirodalmi véleményeket ld. Stoll: 44. lj.-ben i. m. 715. o. a 152. lj.-el.
51 Vö. Hellner: 5. lj.-ben i. m. 75. o.; Dölle/Weitnauer: 43. lj.-ben i. m. 546. sk. o.
52 Téves ezért a LG Duisburg v. 16. 7. 1976. sz. ítélete (még) a Hágai Vételi Törvény alapján; vö. Stoll: 44. lj.-ben i. m. 716. o. a 153. lj.-el. Megemlítendő mégis, hogy von Caemmerer is csak akkor tenné felelőssé az eladót (legalábbis akkor, ha az nem iparszerű-en ténykedik) a hibás teljesítés következménykáraiért, ha neki a hibát előre fel kellett volna ismernie. von Caemmerer: Probleme des Haager einheitlichen Kaufrechts. AcP 1978, 121-149. (149.) o.
53 UCC § 2-715(2)(b), vö. Schwenzer: 29. lj.-ben i. m.
54 Staudinger/Magnus: 3. lj.-ben i. m., Art. 74, Rn. 46-47. Magnus mégis szerepet szán az előrelátha-tósági klauzulának a bekövetkezett kár valószínűségének megítélésénél: uo. Rn. 46.
55 Uígy Hellner: 5. lj.-ben i. m. 78. o.
56 Ezt a felfogást képviseli mindenekelőtt Stoll: 44. lj.-ben i. m. 716. o. a 154. lj.-el; Schlechtriem: Internationales UN-Kaufrecht. Tübingen 1996, 169. sk. o., 171. skk. o.; Staudinger/Magnus: 3 lj.-ben i. m., Art. 74, Rn. 35.
57 Faust: 23. lj.-ben i. m. 34. skk. o., 273. skk. o., 331. sk. o.
58 Uígy Faust: 23. lj.-ben i. m. 269. o., 307. skk. o.
59 Knapp, in: Bianca/Bonell: 4. lj.-ben i. m. 542. o.; Staudinger/Magnus: 3. lj.-ben i. m., Art. 74, Rn. 38.; Stoll: 42. lj.-ben i. m. 717. o.
60 Ld. Faust: 23. lj.-ben i. m. 114. skk. oldalakon elemzett ítéleteket; vö. Eisenberg: The Principle of Hadley v. Baxendale. Cal. L. R. 1992, 563-613. o. Eisenberg a következőképpen összegezi véleményét (599. sk. o.): "Finally, reasonable forseeability should be determined as of the time of breach, so the in deciding whether to breach the seller must sweep into its calculus all the costs that it should reasonably foresee will be incurred by the buyer as a result of breach. Application of the forseeability standard at the time of breach, rather than at the time the contact is made, gives precedence to the rate of efficient breach over the rate of precaution. However, it is inescapable in this context that one of these rates must dominate the other. It is preferable to give precedence to efficient breach, because in practice the rate of precaution is likely to depend on contractual allocations of loss and precontract judgements based on probability, rather than on in formation communicated at the time of contracting. Moreover, contracting parties should not be encouraged to make decisions on breach that fail to sweep into their calculus all costs that are reasonably foreseeable at the time the decision is made."
61 Knapp, in.: Bianca/Bonnell: 4. lj.-ben i. m. 541. o.; Stoll: 44. lj.-ben i. m. 717. o.; Faust: 23. lj.-ben i. m. 238. skk. o.
62 Így már Rabel is: 30. lj.-ben i. m. 509. o.
63 Stoll példája: 44. lj.-ben i. m. 717. o.
64 Nem ilyen egyértelmű a helyzet a valuta-átváltási veszteségnél, amely késedelmes fizetés miatt éri a jogosultat az időközben történt - számára kedvezőtlen - átváltási kulcsváltozás következtében. Vö. Faust: 23. lj.-ben i. m. 21. sk. o.
65 Faust: 23. lj.-ben i. m. 297. skk. o.
66 Staudinger/Magnus: 3. lj.-ben i. m., Art. 74., Rn. 40-41.
67 Stoll: 44. lj.-ben i. m. 718. o., 166. lj.
68 Faust: 23. lj.-ben i. m. 26. sk. o., 329. o.
69 Erre az eredményre vezettek Hellner összehasonlító jogi elemzései is: 5. lj.-ben i. m. 78. o.
70 Rabel: 30. lj.-ben i. m. 509. o. Ilyen értelmű bírói ítéletet idéz a Bécsi Egyezmény gyakorlatából Stoll: 44. lj.-ben i. m. 78. o. a 168-169. lj.-ekkel.
71 Uígy Staudinger/Magnus: 3. lj.-ben i. m., Art. 74, Rn. 40.
72 Schlechtriem: 60. lj-ben i. m. 171. o. Érdekességként utalunk arra, hogy hasonló álláspontot foglaltak el a bírák a Hadley v. Baxendale ügyben is. Még szigorúbb, és általános elvként a jogosultra terheli a szóban forgó kárt von Caemmerer: 56. lj-ben i. m. 147. o.
73 Ilyen értelmű bírói döntés a Bécsi Egyezmény gyakorlatából: Staudinger/Magnus: 3. lj-ben i. m., Art. 74, Rn. 45.; Stoll: 44. lj.-ben i. m. 719. o., 172. lj.
74 Uígy Stoll: 44. lj.-ben i. m. 719. o. a 173. lj.-el.
75 Így Staudinger/Magnus: 3. lj.-ben i. m., Art. 74, Rn. 50.; Stoll: 44. lj.-ben i. m. 719. o. (az eltérő nézetek l.: u. o. 175. lj.).
76 BGH 24. 10. 1979, idézi Faust: 23. lj.-ben i. m. 21. o. a 94. lj.-el.
77 A magyar jogban az 1993. évi X. törvény szabályai, amelyeket a Ptk. reformja során szervesen be kell építeni a Kódexbe.
78 Így látta már az európai termékfelelősségi jog kezdeti lépéseinél is Hellner: 5. lj.-ben i. m. 79. o.
79 McGregor: 11. lj.-ben i. m. 83. o. (138. pont)
80 Lord Summer a S. S. Singleton Abbey v. S. S. Palu-dinas ügyben, [1927] A. C. 16, 25-26; további esetek McGregor-nál: 11. lj.-ben i. m. 2. lj.; uígy Lord Merriman P. a The Guildford-ügyben, [1956] P. 364, 370. Ellenkező álláspont: a károkozó mentse ki magát azzal, hogy nem láthatta előre az adott kárt, ha mentesülni kíván megfizetése alól: Lord Haldane és Lord Dunedin a The Metagama-ügy-ben, [1927] 29 Ll.L. Rep. 253, 254, 256 (Lord Dunedin véleménye "dissenting judgement" volt). A kommentáló McGregor is azt az álláspontot tartja helyesnek, amely szerint a károsult viselje a bizonyítási terhet. Megjegyzi, hogy a hivatkozott esetek egytől egyig deliktuális káresetek (torts) ugyan, de véleménye szerint semmi akadálya nincs annak, hogy a bennük kifejtett elvet általános elvként fogadják el, és minden ügyben, azaz a szerződéses kártérítési esetekben is alkalmazzák.
81 Redgrave v. Boston Symphony Orchestra, Inc.: 602 F. Supp. 1189, 1212 (D. Mass. 1985), 855 F. 2d 888 (1st Cir. 1988), 488 U. S. 1043 (1989); Larsen v. A. C. Carpenter, Inc., 620 F. Supp. 1084, 1132 (E.D.N.Y. 1985), 800 F. 2d 1128 (2d Cir. 1986); Lassen v. First Bank Eden Prairie, 514 N. W. 2d 831, 838 (Minn. Ct. App. 1994).
82 Lalou/Azard: Traité pratique de la responsabilité civile. Paris 19626, 495. pont; le Tourneau: La responsabilité civile. Paris 19823, 246. pont. Chartier általános jelleggel ugyancsak a károkozó vállára helyezi a bizonyítás terhét, de éppen a leggyakrabban előforduló problémával, a következménykárokkal kapcsolatban fordított nézetet vall; szerinte ebben a körben megdönthető vélelem szól amellett, hogy az adott kár nem volt előre látható: La réparation du préjudice dans la responsabilité civile. Paris 1983.
83 Vö. Faust: 23. lj.-ben i. m. 190. o. 739. lj.
84 Enderlein/Maskow/Strohbach: 53. lj.-ben i. m., Art. 74, 10. pont.
85 Staudinger/Magnus: 3. lj.-ben i. m., Art. 74, Rn. 62.
86 Stoll: 44. lj.-ben i. m. 721. o.; Faust: 23. lj.-ben i. m. 324. sk. o., 333. o., bizonyos nem lényeges megszorítások: 325. o., 326. sk. o.
87 A szöveget közli, egyebek mellett az Eu. J. Law Reform 1998/99. száma: 345-363. o.
88 7.17. Cikk, Force Majeure: Non-performance by a party is excused if that party proves that the nonperformance was due to on impediment beyond its control and that it could not reasonably be expected to have taken the impediment into account at the time of the conclusion of the contract or to have avoided or overcome it or its consequences.
89 The non-performing party is liable only for harm which it foresaw or could reasonably have foreseen at the time of the conclusion of contract as being likely to result from its non-performance.
90 7.1.1. Cikk: Non-performance is failure by a party to perform any of its obligations under the contract, including defective performance or late performance.
91 8.108. Cikk: A party's non-performance is excused if he proves that it is due to an impediment beyond his control and that he could not reasonably have been expected to take the impediment into account at the time the conclusion of the contract, or to have avoided or overcome the impediment or its consequences.
92 A szabály szinte szó szerint azonos az UNIDROIT elvek imént ismertetett normájával. Eltérést csak a szándékos és súlyosan gondatlan szerződésszegéssel okozott károk kivétele jelent az előreláthatósági klauzula érvényesülési köréből: "The non-performing party is liable only for loss which he foresaw or could reasonably have foreseen at the time of conclusion of the contract as a likely result of his nonperformance, unless the non-performance was international or grossly negligent."
93 Ugyanígy fogja fel az Európai Szerződési jogi elvek felelősségi rendszerét - alapos érvrendszerre támaszkodva - Faust: 23. lj.-ben i. m. 314. skk. o., 333. o.
94 Tercsák: 13 lj.-ben i. m. 251. skk. o.
95 Lábady: Felelősség a szerződésen kívül okozott károkért; a biztosítási szerződés. Polgári jogi kodi-fikáció III. (2001) 4-5. sz.
96 Uígy Hellner: 5. lj-ben i. m. 79. o.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Vékás Lajos, egyetemi tanár, ELTE ÁJK, Akadémikus, Budapest
Visszaugrás
