Dr. Tarczay Áron ügyvéd cikkét a következőképpen vezeti be: "A parkolási díjak és pótdíjak érvényesítése iránt indított perek az elmúlt években tömegesen érkeztek a magyar bíróságokra, és úgy tűnik, hogy a jövőben is rengeteg ilyen perrel kell számolni. A gyakorlatban számos jogalkalmazási kérdés merült fel, melyek jelentős része mára a jogalkotó által, vagy az Alkotmánybíróság, illetve a rendes bíróságok gyakorlatában - a kezdeti igen jelentős bizonytalanságokat követően - eldőlt, ugyanakkor az ilyen jellegű perek nagy számára is tekintettel várható, hogy újabb és újabb kérdések merülhetnek fel." A szerző írásában a legalapvetőbb és legfontosabb, illetve az egyes perekben leggyakrabban felmerülő jogalkalmazási problémákat próbálja meg számba venni, a téma szerteágazó voltára tekintettel azonban mindenképpen a teljesség igénye nélkül.
Elsődlegesen alkotmánybírósági határozatok és jogegységi határozatok ismertetésén keresztül igyekszik felvázolni választott témája jogi hátterét.
Az Alkotmánybíróság 109/2009. (XI. 18.) AB határozatban megsemmisítette a helyi közútkezelőket parkolási díj és pótdíj szedésének elrendelésére felhatalmazó törvényi rendelkezéseket: a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 15. § (3) bekezdését és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 63/A. § h) pontját.
A határozat meghozatalakor az AB megállapította: a közlekedéssel összefüggő lényeges garanciákat, közvetlen és jelentős korlátozásokat - azoknak az alapjoggal való szoros összefüggése folytán - csak törvény állapíthatja meg. Az önkormányzati tulajdon - így a közút, mint önkormányzati tulajdon is - a köztulajdon egyik formája, olyan helyi "közjószág", amelynek fogalmi eleme a kollektív jelleg, ezért annak használatából nem lehet kizárni senkit. A helyi "közjószág" nem áll korlátlanul rendelkezésre, ez a tény a fogyasztás és a hozzáférés biztosításának szabályozását, a használat, fogyasztás befolyásolását teszi szükségessé. A parkolási díj lényegében nem más, mint egyike a lehetséges "késztető eszközöknek", "amelyek a használat időtartamának mérséklésére szolgálnak, a véges javak megfontolt, gazdaságos használatára vonatkozó szabályok betartását hivatottak biztosítani. A vizsgált két törvényszakasz önkényes jogalkotási lehetőséget biztosított az önkormányzatok számára a parkolási díjak- és pótdíjak megállapításakor. Az Alkotmánybíróság ebben az esetben az önkényes jogalkotás lehetőségét
- 57/58 -
szüntette meg a megsemmisítéssel. A törvények olyan kérdéseket hagytak az önkormányzati jogalkotó szabad döntésére, amelyek - alapjoggal, illetve alkotmányban védett joggal mutatott szoros összefüggésük okán - törvényi szabályozást igényeltek volna. A szolgáltatás nyújtására, illetőleg annak megszervezésére kötelezett önkormányzat lényegében árhatósági jogkört gyakorol, amikor a közszolgáltatás igénybevételével létrejövő polgári jogi szerződés ellenszolgáltatásra (díjra) vonatkozó szabályait rendeletben jogosult megállapítani. A kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztókat védeni kell a díj mértékében gazdaságilag érdekelt önkormányzattal, és a monopolhelyzetben lévő szolgáltató céggel szemben. A semleges törvényi szabályozás ezért a kiszolgáltatott fogyasztók érdekvédelmének egyik garanciája. Az Alkotmánybíróság vízdíjjal, szennyvízdíjjal, hulladékszállítás díjával stb. kapcsolatos helyi szabályokra vonatkozó határozataiban is hangsúlyozta, hogy a polgári jogi jogviszony keretei közötti közszolgáltatás esetében a jogállamiság alkotmányos elve alapján az önkormányzati szabályozáson számon kérhető kötelezettség a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűsége. A díj mértéke nem szakadhat el a nyújtott közszolgáltatástól, azaz nem lehet önkényes.
A 35/2011. (V. 6.) AB határozatában az Alkotmánybíróság a parkolási "sorozatperekkel" és a fent idézett határozatával kapcsolatban helyezte új alapra az eljárásában felmerülő res judicata és a jogbiztonság elve közti kapcsolatrendszert. Egyes bírók az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatára tekintettel úgy ítélték meg, hogy res judicata folytán nem kereshetik meg az Alkotmánybíróságot saját ügyükben az alkalmazási tilalom kimondása végett, míg más bírák ezt megtették. Alkotmányos követelmény, hogy a bíró az elé tárt jogvitát alkotmányos jogszabály alapján döntse el. Az indokolás értelmében az alkotmányellenességnek az Alkotmánybíróság által megállapítható több jogkövetkezménye is létezik. A legfontosabb jogkövetkezmény a megsemmisítés, egy másik jogkövetkezmény az alkalmazási tilalom kimondása, azaz a határozatban konkrétan megjelölt jogvita esetében nem lesz a jogszabály alkalmazható. Az Alkotmánybíróságnak a tárgyalt határozatot megelőző gyakorlata szerint azonban csak az alkotmányellenességet kimondó határozatnak volt erga omnes hatálya, míg az alkalmazási tilalom kimondásához ilyen hatás nem fűződött. Az Alkotmánybíróság alkotmányvédelmi feladatának egyik lényeges célja az, hogy alkotmányellenes norma ne érvényesülhessen a jogrendben. A peres fél törvényes bíróhoz való joga sérül, ha a bíró nem keresi meg az Alkotmánybíróságot az alkalmazási tilalom kimondása iránt. A fentiekből ered az Abtv. 43. § (4) bekezdésének azon értelmezése, hogy nem csak a megsemmisítésnek, hanem az alkalmazási tilalomnak is lehet általános és visszamenőleges hatálya. Ami a res judicata jogintézményét illeti, a határozat indokolása szerint nem hagyható figyelmen kívül a "ius facit inter partes" hatás, így ítélt dologról csak akkor lehetne beszélni, ha ugyanazon perben ugyanazon alkotmányossági indítványt kellene ismét elbírálnia a testületnek. Az egyedi alkalmazási tilalom kimondása nem tekinthető járulékos, egyedi döntést nem igénylő kérdésnek, ezért a megsemmisítést kimondó határozat jogereje nem zárja ki az alkalmazási tilalom kimondására irányuló eljárás lefolytatását. Nincs akadálya annak, hogy nem csak az alkotmányellenességet kimondó és a jogszabályt megsemmisítő, de az egyedi alkalmazási
- 58/59 -
tilalmat kimondó alkotmánybírósági határozatnak is erga omnes hatálya legyen, vagyis hogy az Alkotmánybíróság általános alkalmazási tilalmat mondjon ki.
A 2/2009. (I. 23.) AB határozatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy alkotmányellenesek a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2008. évi XXX. törvény azon rendelkezései, melyek szerint a keresetlevelet (fizetési meghagyás iránti kérelmet) a bíróságnak idézés kibocsátása nélkül el kell utasítania, illetve a perindítás hatályainak beállta után a pert a bíróság köteles hivatalból, az eljárás bármely szakában megszüntetni, ha a közút területén vagy a közút területén kívüli közterületen létesített, illetve kijelölt várakozóhely jogosulatlan használata folytán keletkezett igények érvényesítésére a keresetlevelet (fizetési meghagyás iránti kérelmet) a jogosulatlan úthasználattól számított egy éven túl nyújtották be s e határidő elmulasztása esetén igazolásnak helye nincs. Az Alkotmánybíróság a rendelkezéseket a kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisítette. Álláspontja szerint a jogállamiság alkotmányos elvével ellentétes a szabályozás, mert az azonnali hatálybalépés, az átmeneti idő hiánya, illetve a módosítás hatályának a folyamatban lévő peres eljárásokra történő kiterjesztése következtében a módosítás az egy éven túli igényérvényesítés anyagi jogi alapját, a felek közötti jogviszony létrejöttét is relativizálja, hiszen az egy éves határidő eltelte esetén a bíróság a perlést nem engedheti meg, a korábban megindított pert pedig meg kell szüntetnie, így a jogszabály a hatálybalépést megelőzően létrejött jogviszonyokban kíván változást előidézni. Alkotmányellenes, mivel a kihirdetéssel hatályba lépő módosítást felkészülési idő nélkül, a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni rendelte, ami a visszamenőleges hatályú jogalkalmazás tilalmába ütközik. A törvényi rendelkezések ex tunc megsemmisítésével az Alkotmánybíróság helyreállította a módosító törvény kihirdetését megelőző állapotot.
A 105/2009. (X. 30.) AB határozatban az Alkotmánybíróság Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének vonatkozó határozata egyik rendelkezésének alkotmányellenességét deklarálta, mivel a külföldi állampolgárságú vezetőket a jogalkotó eltérően kezelte a belföldi állampolgárságú személyektől annyiban, hogy külföldi állampolgárságú vezető esetén rögtön a forgalmi engedélybe bejegyzett tulajdonost terhelte a pótdíj fizetési kötelezettség, míg ha a vezető belföldi volt, a tulajdonos csak végső soron tartozott helytállási kötelezettséggel, ami diszkriminatívnak minősült.
A jogviszony természetét illetően a járművek helyi közutakon, valamint helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, tereken, parkokban és egyéb közterületeken történő várakozása a helyi önkormányzat, vagy az Ötv. [a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény] 9. § (5) bekezdésben meghatározott szolgáltató és a várakozási terület igénybevevője közötti polgári jogi jogviszony. A jelenlegi szabályozás alapján tehát a várakozási díj és a várakozási pótdíj egyértelműen polgári perben érvényesíthető követelés. A parkolási díj (pótdíj) bíróság előtti érvényesíthetőségéről szóló 2/2005. Közigazgatási-polgári jogegységi határozat kimondta, hogy az önkormányzat által alapított intézmény, illetve gazdasági társaság az önkormányzati rendeleten alapuló parkolási díj (pótdíj) iránti követelését bírósági
- 59/60 -
úton érvényesítheti. A jogegységi határozat meghozatalának szükségességét azzal indokolta, hogy az alsóbb szintű bíróságok eltérően ítélték meg a parkolási társaságok parkolási díj (pótdíj) megfizetése iránti igényének bíróság előtti érvényesíthetőségét. Az egyik jogi álláspont szerint a parkolási társaságok által a parkolási díj (pótdíj) megfizetése iránt indított pert meg kell szüntetni, mert a fizető parkolóhelyek létesítéséről, valamint üzemeltetési szabályairól szóló helyi önkormányzati rendelet kiadása az 1988. évi I. törvény 15. § (3) bekezdésén alapul, és ugyanezen törvény 48. § (5) bekezdése szerint a díjakat megfizetésük elmulasztása esetén adók módjára kell behajtani. Ez a rendelkezés a bírósági út igénybevételét kizárja. A fizetési kötelezettség elmulasztójával szemben a végrehajtási eljárás adóigazgatási eljárás keretében bírósági határozat nélkül megindítható. Más bíróságok által elfoglalt jogi álláspont szerint a parkolási díj (pótdíj) iránti követelés polgári jogviszonyból származik, ezért annak érvényesítésére polgári perben lehetőség van. A parkolás, mint a közterület közlekedési célú használata ráutaló magatartással egy nem nevesített polgári jogviszonyt keletkeztet a parkolási díj beszedésére jogosult gazdálkodó szervezet és a gépjármű tulajdonosa között.
A parkolási díj (pótdíj) iránt indított perekből ismert, hogy országosan a helyi önkormányzatok rendeletben szabályozzák a közterületen való várakozás (parkolás) rendjét, a parkolóhelyek használatáért fizetendő díjak mértékét és a fizetés módját. Az önkormányzatok a fizető parkolóhelyek üzemeltetésével és a parkolási díjak behajtásával rendszerint az általuk alapított gazdasági (parkolási) társaságokat bízzák meg. Az önkormányzatok ugyanakkor azáltal, hogy a fizető parkolás és parkolásgazdálkodás rendszerét rendeletalkotás útján szabályozzák, nem közhatalmi jogkört gyakorolnak, hanem a helyi közszolgáltatás körébe tartozó feladatot látnak el. Ezért a járműnek fizető várakozóhelyen való parkolása a helyi közszolgáltatás igénybevételét jelenti, amellyel a felek között polgári jogviszony keletkezik. A jogviszony jellegét az sem érinti, ha a szolgáltató a fizetési kötelezettség elmulasztásához a
pótdíjfizetés jogkövetkezményét fűzi (267/B/1999. AB határozat III. rész 1. pont). Az adóigazgatási eljárásban végrehajtható okiratnak minősülő, a behajtást kérőtől származó megkeresésnek viszont nélkülözhetetlen tartalmi eleme a fizetési kötelezettséget megállapító jogerős határozat, valamint annak a jogszabálynak a megjelölése, amely a tartozásnak az adók módjára való behajtását lehetővé teszi. A jogegységi határozat szerint amikor a gépjármű üzemben tartója fizető várakozóhelyen parkol, a helyi önkormányzat által nyújtott és a parkolóhely üzemeltetője által gyakorolt közszolgáltatást vesz igénybe. A parkolás tényével, mint a Ptk. 216. § (1) bekezdés szerinti ráutaló magatartással a gépjármű üzemben tartója tudomásul veszi, hogy a parkolóhelyen feltüntetett tájékoztatás szerint díjfizetésre köteles.
Mint a szerző rögzíti, az 1/2009. Közigazgatási-polgári jogegységi határozat megállapította, hogy a 2/2005. Közigazgatási-polgári jogegységi határozat e jogegységi határozat közzétételétől (2009. XII. 28.) nem alkalmazható, mert az a jogszabályi változásokra tekintettel meghaladottá vált. Annak kimondása ugyanis feleslegessé vált, hogy ezek az igények polgári perben érvényesíthetők, ezt a szabályt ugyanis már maga a törvény tartalmazza. Az új törvényi szabály
- 60/61 -
kifejezetten rögzíti, hogy a kötelezett lakhelye szerinti helyi bíróság kizárólagosan illetékes ezekben a perekben, illetve az adók módjára történő behajtás lehetőségét is jogszabályváltozás szüntette meg. A fentiek ellenére álláspontja szerint a 2/2005. Közigazgatási-polgári jogegységi határozat indokolásában foglaltak irányadóak továbbra is a jogviszony jellegének meghatározása szempontjából.
A perbeli legitimáció kérdése (a jogviszony alanyai) kapcsán a szerző a következőket állapítja meg.
A perbeli legitimáció igényérvényesítési jogosultság, amely azt határozza meg, hogy a perbeli alanyi jog a konkrét felperest az adott tényállás alapján konkrét alperessel szemben megilleti-e avagy sem. Az aktív perbeli legitimáció arra utal, hogy a felperes-e az igényjogosultja, míg a passzív perbeli legitimáció arra, hogy az alperes-e az igény kötelezettje. Ezek mellett megkülönböztethető anyagi jogi perbeli legitimáció, amely hiánya esetén a bíróság érdemben dönt, ítélettel elutasítja a keresetet, míg az eljárásjogi perbeli legitimáció hiánya esetén a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítására, ennek hiányában a per megszüntetésére kerül sor.
Ami az aktív perbeli legitimációt illeti, az Ötv. részletes szabályokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy milyen szervezet érvényesíthet várakozási díj, pótdíj iránti igényt: helyi önkormányzat, vagy kizárólag ezen közszolgáltatási feladat ellátására alapított költségvetési szerv, kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, vagy e gazdasági társaság 100%-os tulajdonában álló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, illetve önkormányzati társulás. Alperesi részről amennyiben a felperes gazdasági társaság, a cégnyilvántartásban érdemes a gazdasági társaság tulajdoni viszonyait is ellenőrizni. Ami az alperesi perbeli legitimációt illeti, a várakozási dij és a pótdíj megfizetéséért a jármű üzembentartója felel. Az üzembentartó a jármű tulajdonosa, vagy a tulajdonos által meghatározott, a jármű üzemben tartásának jogát és kötelezettségét gyakorló személy vagy szervezet. A jármű üzembentartója mentesül a várakozási díj és pótdíj megfizetése alól, ha a jármű a díjfizetés nélkül történt várakozást megelőzően jogellenesen került ki a birtokából, és igazolja, hogy a jogellenességgel összefüggésben kezdeményezték a megfelelő hatóság eljárását. Ha viszont az üzembentartó maga engedte át a gépjármű vezetését bárkinek, aki a gépjárművel díjfizetés nélkül parkolt, akkor az üzembentartó köteles megfizetni a várakozási díjat és a pótdíjat, függetlenül attól, hogy a járművet bérbe adta, vagy szívességből adta át. Természetesen ez nem érinti az üzembentartó igényét a befizetést követően a gépjárművel ténylegesen várakozó személy felé. Az üzemben tartói minőség magában foglalja a gépjármű tényleges használatát is, ezért vélelem szól amellett, hogy a gépjárművet a parkoláskor az üzemben tartó használta. Az üzemben tartó ezt a vélelmet csak azzal tudja megdönteni, ha kétséget kizáró módon bizonyítja, hogy a gépjárművet a parkolási szolgáltatás igénybevételekor nem ő használta.
A parkolás tényével szerződéses jogviszony jön létre a parkolóhely üzemeltetője és a gépjárművel várakozó személy között. E kötelmi jellegű követelés nem tekinthető a Ptk. 99. §-ában szabályozott, a gépjárművel, mint dologgal szükségképpen, együtt járó tehernek. Dologgal járó
- 61/62 -
terheknek csak azok a kötelezettségek tekinthetők, amelyek magával a dolog tulajdonjogával járnak együtt. (Gépjárművel kapcsolatos teher - amelynek viselésére így a tulajdonos köteles - pl. a gépjárműadó, a kötelező felelősségbiztosítás díja.) Kötelmi jogi kötelezettségvállalásból származó igény (tehát a szerződéses ellenérték megfizetésére vonatkozó igény) nem vonható a dologgal járó teher fogalmi körébe. A parkolás tényével keletkező szerződéses jogviszonyban a parkolási díj mint szerződéses ellenszolgáltatás megfizetésére a helyszínen a szerződő fél, vagyis a parkolási szolgáltatást ténylegesen igénybe vevő személy köteles és ugyancsak ő tartozik utóbb is felelősséggel a meg nem fizetett parkolási díj, pótdíj megfizetéséért. Az üzemben tartóra (tulajdonosra) hárul a bizonyítási teher, neki kell a vélelmet hitelt érdemlő módon megdöntenie ahhoz, hogy szabaduljon a felelősség alól. Ez történhet pl. annak bizonyításával, hogy a díjfizetés elmulasztásának az időpontjában már nem ő minősült a gépjármű tulajdonosának, mert a gépjármű tulajdonjogát átruházta, ez a változás azonban még nem került átvezetésre a járműnyilvántartásban. Előfordulhat az is, hogy az üzemben tartótól a gépjárművet bizonyítottan eltulajdonították, ez szintén alkalmas a vélelem megdöntésére. A tipikusabb eset, amikor az üzemben tartó (tulajdonos) arra hivatkozik, hogy a gépjárművet az adott időpontban nem ő használta, annak használatát bérlet vagy más jogcímen más személynek átengedte. A szerződéses kötelezettség teljesítéséért az elsődleges felelősség a szerződő felet terheli, jogszabály azonban másodlagosan (közvetlenül vagy mögöttesen) más személy felelősségét, helytállási kötelezettségét is megállapíthatja.
Az igényérvényesítéssel kapcsolatos határidők tekintetében az alábbiakat emeli ki a szerző. A várakozási díj és pótdíj igények érvényesítésével kapcsolatos szabályozás meghatároz egy jogvesztő határidőt és speciális szabályt tartalmaz az elévülési idő tekintetében. A határidők célja nyilvánvalóan az, hogy az üzembentartó az idő előre haladtával egyre nehezebben tudja igazát bizonyítani. Így például azt, hogy megfizette a parkolási díjat. A nap mint nap keletkező nagy számú parkolási cédula rendszerezése és megőrzése komoly adminisztratív terhet jelentene. Ezért alakult úgy a szabályozás, hogy az üzembentartó minél hamarabb kapjon tájékoztatást arról, hogy a szolgáltató álláspontja szerint díjfizetés nélkül parkolt: a vonatkozó jogszabály szerint a szolgáltató a díj- és pótdíjfizetési felszólítást a várakozási terület díjfizetés nélküli használatának időpontjától számított 60 napos jogvesztő határidőn belül a jármű üzembentartója részére postai küldeményként, vagy más egyéb igazolható módon megküldi. A bírói gyakorlat szerint a szolgáltatónak azt kell igazolnia, hogy a levelet megküldte, de azt nem, hogy azt át is vette az üzembentartó (elegendő ajánlott küldeményként postára adni).
Problémát jelent, ha szolgáltató a küldeményt a gépjármű-nyilvántartásba bejegyzett címre küldi meg, amely azonban már nem az üzembentartó lakóhelye, vagy székhelye. Ha a parkolási díjat megfizetni elmulasztó cég székhelye megváltozott, és a cég ezt a cégbíróságon be is jelentette, ugyanakkor a gépjármű-nyilvántartásban a régi székhely maradt feltüntetve, az a cég mulasztása, hiszen minden cég a közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítására okot adó körülmény bekövetkeztétől számított 15 napon belül köteles bejelenteni a címének megváltozását
- 62/63 -
a bejegyzésre jogosult hatóságnál. 2010. június 5. óta a jogszabály kimondja, hogy a 60 napos jogvesztő határidő nem alkalmazható abban az esetben, ha a gépjármű üzembentartója a nyilvántartott adataiban bekövetkezett változásokat a gépjármű-nyilvántartás központi szervéhez elmulasztotta bejelenteni és ezért a fizetési felszólítás nem a tényleges üzembentartó részére került megküldésre. A szerző véleménye szerint ugyanakkor abból kellene kiindulni, hogy a parkolási társaságtól is megkövetelhető az ingyenes, ma már az interneten is hozzáférhető cégnyilvántartás ellenőrzése és nem lehet figyelmen kívül hagyni a felek közötti méretbeli különbségeket. Egy kisvállalkozásnak szerinte kevésbé felróható az, hogy a gépjármű-nyilvántartásba teljesítendő - talán nem is kellőképpen közismert - bejelentési kötelezettségének nem tett eleget, mint a professzionálisan azonos típusú ügyeket intéző parkolási társulásnak az, hogy az ingyenesen, különösebb munka ráfordítása nélkül ellenőrizhető cégnyilvántartás adatait nem tekinti meg. A természetes személyek lakcímváltozásuk esetén a gépjármű-nyilvántartásba való bejelentési kötelezettségüket ráadásul még kevésbé ismerik!
A terjedelmes cikkből még a bizonyítási kérdések témakörét tartjuk kiemelésre érdemesnek. A Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Így a parkolási díjjal, pótdíjjal kapcsolatos perekben főszabály szerint az üzembentartó vitatása esetén a jogosult köteles bizonyítani, hogy az üzembentartó gépjárműve a keresetben megjelölt helyen és időpontban parkolt, hogy a KRESZ 17. § (1) e/2) pontja szerint megfelelően ki volt jelölve az adott várakozási övezet, valamint, hogy a jogvesztő határidőben postára adta a fizetési felszólítást. Az üzembentartó köteles ugyanakkor bizonyítani, hogy a várakozási díjat megfizette.
Ami a parkolás tényét illeti, a gyakorlatban fényképfelvételekkel történik a bizonyítás, amelyekről a kérdéses gépjárművet azonosítani kell tudni. Ehhez szükséges, hogy a fényképen olvasható legyen a gépjármű rendszáma. Az üzembentartó vitatása esetén bizonyításra szorul, hogy a fényképfelvétel valóban a jogosult által állított időpontban és helyen készült. A jogosult ezt elsősorban informatikai szakvéleménnyel tudja igazolni, amelynek a költsége rendszerint igen jelentős. A várakozási övezet kijelölésével kapcsolatban a bírói gyakorlat elfogadja az adott önkormányzat polgármesteri hivatalának közokiratba foglalt nyilatkozatát, amely gyakorlat az ügyvéd szerző megítélése szerint vitatható, hiszen az önkormányzat közvetlenül vagy áttételesen, de érdekelt a felperes pernyertességében.
Ami a várakozási díj megfizetésének igazolását illeti, a bírói gyakorlatban a fenti főszabály ellenére létezik olyan álláspont, amely szerint a fényképfelvételekkel a jogosult köteles bizonyítani azt a tényt, hogy a gépjárművön parkolójegy nem volt kihelyezve, ha pedig ki volt helyezve, az már lejárt. Amennyiben a fényképfelvételeken nem látszik a szélvédő teljes területe, vagy az erős visszatükröződés miatt nem vehető ki biztosan, hogy nincs parkolójegy, vagy az lejárt, úgy az üzembentartó vitatása esetén a jogosult keresetét ebben a körben el kell utasítani. A Pp. fent írt szabályával szembemenő ezen gyakorlat ugyanakkor a szerzői álláspont alapján helyeselhető, mert az üzembentartó a parkolójegy birtokában sem feltétlenül tudja igazolni a díj megfizetésének
- 63/64 -
tényét, tekintettel arra, hogy azon a gépjármű vagy az üzembentartó azonosító adatai nem szerepelnek.
Az üzembentartó mobiltelefonos parkolás útján is kiegyenlítheti a várakozási díjat. Erről egyrészről a távközlési szolgáltató, másrészről a mobiltelefonos fizetéseket elszámoló gazdasági társaság adhat igazolást. Fontos azonban figyelembe venni, hogy a távközlési szolgáltatók az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény szerint csak egy évig őriznek olyan adatot, amely az ügyben releváns lehet. Meglepő módon továbbá a Pp. 192. § (1) bekezdését - mely szerint bíróságnál, más hatóságnál, közjegyzőnél vagy valamely szervezetnél lévő irat beszerzése iránt a fél kérelmére a bíróság intézkedik, ha az irat kiadását a fél közvetlenül nem kérheti - egyes bírók akként értelmezik, hogy gazdasági társaságokat a bíróság nem kereshet meg, mert a törvény szerinti felsorolásban nem szerepelnek. Más bírói álláspont szerint megkereshetők a gazdasági társaságok is, de csak ha a fél igazolta, hogy közvetlenül részére a társaságok a kívánt bizonyítékot nem szolgáltatják.
Dr. Oskar Kollmann bécsi bírónak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara 'Die Entwicklung des Zivilprozessrechts in Mitteleuropa um Jahrtausendswende' című konferenciáján (2011. október 14-15.) elhangzott előadását ismerteti a Magyar Jog c. szakfolyóirat márciusi száma, amelyből a magyar közjegyzőség figyelmére is számot tartó fizetési meghagyásos eljárásra vonatkozó részt ismertetjük.
Bulgáriában a reformot megelőzően nem volt a tömeges igényérvényesítések kezelésére alkalmas jogintézmény. A fizetési meghagyásos eljárás bevezetésének szükségessége ezért a polgári eljárásjog reformja során nem volt vitás. A törvényjavaslat az európai fizetési meghagyásos eljárásról szóló rendelet tervezetét és a kipróbált osztrák modellt vette alapul. A jogalkotó végül egy saját megoldást támogatott, így a bolgár fizetési meghagyásos eljárás egy alternatív módon választható, ügyvédkényszer nélküli, írásbeli és egyfokú eljárás lett, amely nem korlátozódik a pénzkövetelések érvényesítésére. Az eljárás végrehajtási jogcím megszerzésére irányul, és a végrehajtási eljárással foglalkozó fejezetben lett, végrehajtási eljárásként szabályozva.
A bíróság először egy fizetési meghagyást bocsát ki, amellyel szemben ellentmondást lehet előterjeszteni. Jogerőre emelkedett határozat esetében a bíróság a végrehajtási kérelem tárgyában dönt. A fizetési meghagyásos eljárásnak a végrehajtási eljárással való kombinációja a jogorvoslati lehetőségek komplex rendszerét biztosítja mindkét fél számára, amelyeknél különböző határidőket kell figyelembe venni. Az ellentmondás és a különféle fellebbviteli jogorvoslat mellett megállapítás iránti keresetet is elő lehet terjeszteni, amely a fizetési meghagyással érvényesített követelés létezésének megállapítására irányul. Egy hatályon kívül helyezés iránti kérelemmel a
- 64/65 -
kézbesítési hiányosságokra alapítottan lehet a fizetési meghagyást megtámadni. Egy sajátos keresettel pedig meg lehet támadni a fizetési meghagyást.
Az előbb felvázoltak alapján könnyen belátható, hogy ez a megoldás a nehézkes szabályozás és a különböző eljárási szakaszok közötti átjárás biztosítása miatt számos nehézséget tud okozni a bíróságnak és a feleknek egyaránt.
Mint a szerző megállapítja, az új fizetési meghagyásos eljárásra vonatkozó rendelkezések bonyolultak és nehézkesen szerkesztettek, egy jövőbeli elektronikus alkalmazásra nem alkalmasak.
Közjegyzői szempontból megjegyezhető még, hogy a hagyatéki eljárást a reform nem érintette. A gyakorlatban ezek az eljárások bizonyultak a legbonyolultabb bírósági eljárásoknak és ezek lefolytatása tart a legtöbb ideig. A Legfőbb Semmítőszék négy kollégiuma közül az egyik kizárólag ilyen ügyekkel foglalkozik.
A Magyar Jog 2013. februári számában Prof. Dr. Szalma József akadémikus (a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja), egyetemi tanár[1] ismerteti a 2011. május 9-én kihirdetett szerbiai közjegyzői törvényt (Zakon o javnom beleznistvu RS, a továbbiakban: KJT). A szerbiai hatályos közjegyzői törvény előkészítése a vártnál és a kívántnál hosszabb ideig tartott. Ugyanakkor javára írható, hogy hatályos tartalmában alapvetően harmonizáltnak minősíthető az európai nemzeti és közösségi közjegyzői jogszabályi elvekkel.
A közjegyzőség közbizalmon alapuló szolgálat. A közjegyző ügyféli megbízás alapján, a törvényi jogszabályokban előírt alakban jogügyletek megkötése során működik közre, okiratokat hitelesít, az okirattárában levő okiratokról hiteles másolatot vagy annak tartalmáról szóló kivonatot ad ki, jogi tényekről szóló megállapítást tesz. A közjegyzői forma, alakszerűség biztosítja a közhitelességet.
A szerbiai közjegyzői törvény szerint vannak olyan jogügyletek, amelyek kizárólagos közjegyzői formában köthetők meg, a legtöbb jogügylet tekintetében ugyanakkor a közjegyzői forma konkurens a bírói formával, tehát ezek vagylagosan megköthetők bírósági és közjegyzői közreműködéssel, azonos hatállyal.
A közjegyző köteles a törvénnyel, valamint a jóhiszeműség és tisztesség elvével összhangban, pártatlanul eljárni. Ügyfél által igényelt eljárását csak a KJT-ben megszabott esetekben tagadhatja meg. A közjegyző jogszakértő, az egyetemi jogvégzettség mellett külön közjegyzői vizsgát kell letennie a miniszter által kinevezett vizsgabizottság előtt. Tevékenységének megvalósítása során önálló és független. Pályázati úton, a közjegyzői kamara véleményezése alapján az
- 65/66 -
igazságügyi miniszter nevezi ki. Közhatalmi felhatalmazás alapján az állampolgároktól jogügyleti nyilatkozatokat vesz fel és ezeknek megadja a törvény által megszabott alaki kelléket.
Az okiratairól kiadmányokat, másolatokat ad ki, melyek közokirati minősítésűek. Az okiratokat felelősen őrzi. Közhitelesen igazolhat jogi tényeket. Tevékenységének körében ügyfeleinek tanácsot nyújthat. A közjegyzőnek tilos politikai tevékenységet folytatni és köteles a közjegyzői titoktartásra. Egyéb törvényben rögzített tevékenységet is elláthat, mint pl. dolgok, értéktárgyak felelős őrzése. A munkadíj- és költségtérítést az igazságügyi miniszter szabja meg.
A közjegyző a felek jogügyleti és ténybeli nyilatkozatait olyan szükséges alaki kellékbe foglalja, melynek vagy közokirati vagy magánokirati jellege van. A közjegyzői okirat közérdekű, ha az adott kötelező formát közérdek oltalma céljából írta elő a törvény. Egyéni érdek oltalmát látja el, ha az előírt forma célja az egyéni (magán-) érdek védelme. A közjegyzői forma magánérdeket véd akkor is, ha a szerződés konszenzuális (solo consensu), mégis a felek szóbeli jogkeletkeztető jogügyleti akaratnyilatkozatukat követően közjegyzői formába öntötték nyilatkozatuk bizonyítása érdekében.
A jogügyletről szóló közjegyzői okirat, amely közjegyzői jegyzék formában jött létre, közokiratnak számít. Ezzel szemben, a jogi és ténybeli cselekményekre és tényekre vonatkozó közjegyzői jegyzőkönyv tanúsítvány a tényekről, melyet hitelesített a közjegyző és ennélfogva magánokiratnak minősül. Ebben az esetben a közjegyző csupán a felek aláírását, vagy az okirat egészét hitelesíti. Ugyanakkor hitelesítheti az eredeti okirat másolatát, fordítását, továbbá kivonatát, közjegyzői hitelesítési (tanúsítási) hatállyal. A közjegyzői törvény nevesítve tartalmazza, hogy melyek azok a jogügyletek, szerződések, amelyeknél kötelező a jegyzéki közjegyzői forma. Ezek pl. házassági, továbbá élettársi vagyonjogi szerződések, a házassági vagy élettársi közös szerzemény felosztásáról szóló szerződés, a törvényes eltartásról szóló közelebbi megállapodás; cselekvőképtelen személyek ingatlanával való rendelkezés; vagyonelosztási szerződés az örökösökkel az örökhagyó életében; eltartási szerződés; halál esetére szóló ajándékozási ígéret stb. Ezekre a szerződésekre nézve kötelező a közjegyzői törvényen kívüli, a Kötelmi törvény (Kt.) által előirányzott alaki kellék tiszteletben tartása. Habár a közjegyzői törvény ezekre a jogügyletekre nézve kötelező közjegyzői formát irányoz elő, tulajdonképpen nem kizárólagos közjegyzői alakiságról, inkább konkurens formáról van szó, mert a közjegyzői törvény egyéb rendelkezésében kifejezetten szól arról, hogy c szerződéseknél kiállított jegyzéki forma hatálya azonos ugyanezen szerződések bírósági vagy ügyintézési (adminisztratív) formájával. A törvény ún. fakultatív alakiságot is előír, ami azt jelenti, hogy egyébként közjegyzői alakiságot felvehetnek a nem formális szerződések is, mint pl. ingó dolgok adásvétele, ajándékozása stb. A szerző kritikai éllel jegyzi meg, hogy a törvény nem egészen világosan választotta el egymástól a kizárólagos, a konkurens és fakultatív közjegyzői formát. A jegyzéki közjegyzői forma kiállítása esetén a nemperes eljárás szabályai nyernek alkalmazást.
A hatályos törvény értelmében a jegyzéki közjegyzői okirat végrehajtási jogcím, amennyiben tevőleges kötelmi szolgáltatást tartalmaz.
- 66/67 -
Közjegyzői jegyzőkönyv állítható ki társaságok alapítói közgyűléséről, amennyiben a közgyűlésen több mint száz alapító tag vesz részt. Részvénytársaságok szerveinek üléséről is kiállítható közjegyzői jegyzőkönyv.
A közjegyzői és ügyvédi tevékenység egymást kizárja, a két tevékenység összeférhetetlen, ahogy az európai országok többségében is.
A szerbiai KJT szabályai szerint kivételesen a közjegyző választottbírósági, mediátori eljárásban részt vállalhat. Úgyszintén elláthatja a bírósági tolmács szerepét. Illetékes szerv határozata alapján elláthatja a végrendelet végrehajtását, az örökség gondnoki feladatait, cselekvőképtelen személy gondnoki vagy gyámi feladatát és más hasonló tevékenységet. Funkciót vállalhat az országos közjegyzői kamarában, továbbá a nemzetközi közjegyzői társulásokban, tudományos, oktatói és művészeti melléktevékenységet folytathat. Ezeken kívül nem folytathat egyéb kereső tevékenységet.
A törvény szerint a közjegyző közfelhatalmazással és közbizalommal felruházott független jogalany és ennek megerősítését szolgálja, hogy eljárása során a törvénnyel összhangban, az ügyfelek érdekében felelősen végezze tevékenységét. Amennyiben azonban a közjegyző törvényellenesen járt el, a KJT értelmében köteles az ügyfélnek vagy harmadik személynek okozott kárt megtéríteni. Összhangban a jogösszehasonlítási gyakorlattal, a KJT előirányozza a közjegyző kötelező felelősségbiztosítását, tevékenységének kezdetétől azon károk fedezése tekintetében, melyet hivatali munkájának végzése során okoz. A biztosítási felelősségfedezet alsó határát a Közjegyzői Kamara szabja meg az Igazságügyi Minisztérium jóváhagyásával.
- 67/68 -
A Költségmegállapítási Rendelet reformja a célegyenesbe érkezett, ezért a cikk írója bemutatja a 2012. 08. 29.-én nyilvánosságra hozott, egy új bírói- és közjegyzői díjszabásról szóló törvény tervezetét.
A cikk szerzője szerint az 1936-ból származó hatályos jogszabályt már ideje leváltani egy új bírói- és közjegyzői díjakról szóló törvénnyel. Ennek legfőbb célja az lenne, hogy egyszerűsödjenek a költségviselési szabályok. A sok tartalmi változás mellett ugyanakkor az illetékfizetési kötelezettségek is nőttek. 25 év után ez az első emelés, hiszen a közjegyzői költségek legutóbb 1986-ban változtak, ennek eredményeképp a közjegyzőségnek 20%-os többlet bevétele keletkezett.
A tervezet bevezető része tartalmazza az általános előírásokat, mint az esedékesség és az elévülés, vagy az ügyérték meghatározása. A változások előtt érdemes bemutatni, hogy mely alapelveket tartja meg az érvényes költség-megállapítási tervezetből:
a) A közjegyzői költségeket és a peren kívüli bírósági eljárások költségeit továbbra is egy törvény szabályozza.
b) Marad az illeték-megállapodás tilalma; azonban egyéb, pontosan megnevezett ügyleteknél, mint például a mediáció vagy az egyeztetés, lehetőség van a közjegyző és az ügyfél írásbeli megállapodására - mégpedig egy úgynevezett közjogi szerződésben.
c) Marad az ár-értékarány elve, ami azt jelenti, hogy az illetéket a jövőben az üzleti érték után a táblázat segítségével kell megállapítani. Immár két táblázat létezik, az A és a B. A közjegyzői illetéket kizárólag a B táblázat szerint kell meghatározni.
Amiben változtat a törvény az az, hogy pontosan körülírja, mely tevékenységekért számolható fel illeték. Ez azt jelenti, hogy a díjtáblázatot bezárták, amennyiben egy meghatározott közjegyzői tevékenységhez a díjjegyzékben nem található illetékszám és illetékösszeg, akkor az illetékmentes. Illeték-megállapodás csak nagyon szűk határokon belül engedélyezett, mégpedig a már említett közjogi szerződések esetén. A mediáció és az egyeztetés mellett alkalmazni kell részvényjegyzék vagy a tárgyak letétbe helyezése esetén. Az illetékek kiszabásában újdonság, hogy az okiratba foglalás díja, a végrehajtás és a módosítás díja ugyanabban az okiratba foglalási eljárásban csak egyszer merül fel.
Az okiratba foglalási díj egyszeri számításának az is a következménye, hogy egy Kft-alapításnál a szerződés díját a szabályzatért és az üzletvezető választáshoz szükséges határozat díját többé már nem külön-külön kell kiszabni. Ez azt jelenti, hogy a régi jó alapelv már nem érvényes, a jogügyleti
- 68/69 -
nyilatkozatokat és a határozatokat már nem szabad összeszámolni. Sokkal inkább felmerül ebben az esetben is egy dupla díj az okiratba foglalási eljárásért, persze az összeadott értékből számolva, mert az okiratokba foglalt nyilatkozatok és a határozatok találkozásánál tárgyi különbözőségek fordulnak elő. Jellemző még a díjszabás változására, hogy az okiratba foglalási illetéket eljárási illetékként vetik ki. Ez azt jelenti, hogy aki egy közjegyzőt okiratba foglalással megbíz, egy olyan eljárásba megy bele, amely minden esetben díjköteles.
Újdonság a keretilleték bevezetése. Visszavont okiratba foglalási megbízásnál érvényes, ha már egy tervezet elkészült, vagy okiratba foglalási eljáráson kívüli tervezeteknél vagy tanácsadási tevékenységeknél. Ezekben az esetekben a törvény egy illetékrést ír elő, például egy okiratba foglalási eljáráson kívüli szerződéstervezetnél. Ezen kereseten belül az ügylet nehézségét és terjedelmét figyelembe véve a közjegyző belátása szerint meghatározhatja a konkrét díjat.
Végezetül különlegességként megjegyzendő a minimumdíj díj bevezetése bizonyos ügyletekre nézve.
Főleg az okiratba foglalási eljárásoknál van minimum díjazás megszabva:
• 120 euró a szerződésekért, szerződésajánlatokért, határozatokért, öröklési szerződésekért és közös végrendeletekért,
60 euró az egyoldalú nyilatkozatokért,
30 euró a meghatározott egyoldalú nyilatkozatokért, mint például az ingatlannyilvántartási nyilatkozat és az ingatlanjegyzékbe való felvétel,
• az aláírás hitelesítés legalacsonyabb díja 20 euró, legmagasabb díja 70 euro.
A nemzetközi együttműködés a közjegyzőségben 20 évre tekint vissza, ebből az alkalomból az ünneplés mellett lehetőség volt a vissza- és kitekintésre. Ezt tette meg a cikk írója is, mely különösen azért érdemel figyelmet, mert a cikk a változások egyik elindítójának a magyarországi átalakulást tekinti, és megemlékezik a Kollokviumról is.
A közjegyzői tevékenységre különleges feltételek és előírások vonatkoznak. A közjegyzők közhivatalnokok, tehát személyek, akik az állam szolgálatában meghatározott feladatok ellátására illetékesek. Ez az államigazgatás és a szabad foglalkozás közötti feszült viszonyhoz vezet. Ha a bírókhoz egyértelműen államigazgatási közhivatal, az ügyvédekhez pedig egyértelműen a szabad foglalkozás tartozik, akkor a közjegyzők - ahogy Németországban is - Janus-arcú tevékenységet folytatnak. Ez a reformtörekvések és azok kivitelezése miatt az egykori szocialista államokban volt igazán nehéz, de egyben vonzó is. A személyes kapcsolatfelvétel nagy előnye, hogy a közjegyzők magukat az állam jogi gondnokságának szentelik, másképp, mint a (részben) szabad foglalkozásúak, akik nem keverednek gyanúba azzal, hogy a saját gazdasági érdekeiket követik, a
- 69/70 -
közjegyzők tevékenységi területe qua lege mégiscsak az állam felségterületére, a németek esetében a Német Szövetségi Köztársaságra korlátozódik. A szakma önkormányzata alapján különösen rugalmas lehetőségei vannak a személyes és pénzügyi eszközök felhasználására, tehát nem úgy, mint a hivatalnokok és bírák esetében, nem az állam szervezési struktúrájához van kötve. Ez megkönnyíti és ténylegesíti a "hozzáférési lehetőségeket" a jogállami struktúrák felépítésénél. Különösen hozzájárult ehhez az a tény, hogy a német közjegyzőség reformmunkát teljesített, melyek a reformállamban mély nyomokat hagytak hátra.
1992-ben hozták létre a Német Alapítvány a Nemzetközi Jogi Együttműködésért szervezetet. A jogi szisztémát szolgáló erőfeszítések reformja már a vasfüggöny lehullása előtt érezhető volt. Amikor 1989 augusztusában Magyarországon megnyíltak az első határok, a közjegyzőség már megalapozta a keleti partnerek cseréjét a Kelet-európai államokban. Ez az osztrák közjegyzők érdeme, akik 1989 novemberében a magyar kollégákkal egy Kelet-európai közjegyző-találkozót szerveztek a Balatonnál a keszthelyi kastélyban. A jog neves képviselői Magyarországból, Lengyelországból és más egyéb déli és keleti országokból gondolatokat cseréltek egy közös szakmapolitikai jövőről. A változás a levegőben volt. Ez döntően megkönnyítette az együttműködést a fal lebontása után.
A német közjegyzőség szempontjából 1990-ben konkretizálódott az együttműködés az igazságügyi hatóságokkal. Néhány hónappal később a német-német jogegységesítés során a feltételek adottak voltak egy közjegyzőség megalapítására, amit az egyezségi szerződésben végül jogilag is jóváhagytak. A rengeteg feladatot belföldi és külföldi segítséggel sikerült megoldani, valamint a Szövetségi Igazságügyi Minisztérium akkori államtitkárának, Dr. Klaus Kinkelnek a támogatásával. Kinkel volt az, aki kezdeményezte a Német Alapítvány a Nemzetközi Jogi Együttműködésért szervezet létrehozását is.
A közjegyzőség egy, a többi szakmától eltérő státusszal rendelkezett és rendelkezik a mai napig, melyek nem elsősorban a politikai szisztéma az alapja, hanem a rábízott feladatok jellemzik. A közjegyzőség funkciója, mint a népességről gondoskodó intézmény minden államban összehasonlítható, legyen az szocialista vagy kapitalista. A Német Demokratikus Köztársaság idejében például minden héten volt egy nap, amikor a lakosok ingyenes jogi tanácsadást kérhettek.
A német közjegyzők Észak-kelet Európa, az osztrák közjegyzők Dél-kelet Európa közjegyzőinek támogatására kidolgoztak egy tervet. A német közjegyzők fókuszában a balti-, az osztrákokéban pedig a balkáni államok álltak. Ezek között ott volt Lengyelország, amely már 1991 márciusában közjegyzői törvényt hozott, ezzel a reformmozgalom egyik előfutárai voltak. A következő közjegyzői törvényt - egy "szabad" közjegyzőség meghonosításával - 1992-ben hozták Litvániában és 1991-ben Magyarországon. A reformmunkának a célja a közjegyzőségben egy jogállami szisztéma meghonosítása kontinentális európai jelleggel. A vezérfonal ehhez a szociális piacgazdaság alapja volt, amely egy megfelelő jogi alátámasztást igényelt.
Ez a szociális piacgazdaság azt is feltételezi, hogy a felek közötti érdekellentétek a jogszolgáltatás független szervein keresztül kell, hogy megoldásra találjanak. A jogvitákat
- 70/71 -
a bíróságnak kell eldönteni, a közjegyzőknek pedig a kontinentális európai jellegnek kell megfelelniük. Ők tehát egy államilag szervezett intézmény, amely további szervezeti formákkal összejátszva - mint például a Cégbíróság vagy a Földhivatal - megpróbálja elkerülni a jogvitákat. A közjegyzők közvetlenül nem vesznek részt a piaci tevékenységben, csak államilag rendezett keretek között tartják azt. A közjegyzői tevékenység eszköze emellett az okirat hitelesítési eljárás. A közjegyzői tevékenység lényeges eredménye a közhitelességgel rendelkező nyilvános okirat, mely különös bizonyító erővel bír és végrehajtói közokiratként is használható.
A német közjegyzőség már az újraegyesítés során kidolgozott egy stratégiát, amivel a regionális gondoskodási kapcsolatot és a források effektív befektetését támogatja. A gondozási területek felosztása részben még ma is fennáll. Ebben az 1991-ben alapított Német Közjegyző Egyesület is intenzíven részt vett, főleg a balti államokban és Ukrajnában.
A Német Közjegyzőség a nemzetközi jogi együttműködésben a kontinentális Európa példaképe. Még Vietnámban és Kínában is találhatók a német példa alapján a közjegyzőség-, és a telekkönyvi szisztéma bevezetésére tett konkrét együttműködések. A szakma szempontjából nagyszerű, hogy a német jogi tradíció minden országban szívesen látott, melyek egy jogállami alkotmányra törekednek. Ez a törekvés pedig a jövőben is kötelesség.■
JEGYZETEK
[1] Újvidéki Egyetem, Jogi Kar, Polgári Jogi Tanszék
Lábjegyzetek:
[1] dr. Székely Erika, közjegyző helyettes, Budapest dr. Horváth Gyöngyi, Magyar Országos Közjegyzői Kamara ügyvezetője
Visszaugrás
