A bolgár polgári eljárásjog[1] az ország nemzeti önállóságának elnyerését követően, a 19. század végétől különböző eljárási törvények hatása alatt fejlődött. Bulgária először 1892-ben a francia alapokon nyugvó 1864. évi orosz polgári eljárási törvényt recipiálta. Az 1930-as novellák azonban már osztrák, német és olasz hatást türköztek. 1952-ben pedig új, szovjet típusú polgári eljárásjogi törvényt fogadtak el, amely a rendszerváltozást követően is hatályban maradt.
Bulgáriát az utóbbi évtizedekben a jogrendszerével kapcsolatos számos kritika érte: elsősorban a jogállamiság, a hatékonyság, a gyorsaság, valamint az állampolgárok személyi és vagyoni jogai megfelelő védelmének hiányosságai miatt. Ezek különösen abban mutatkoztak meg, hogy a követeléseket nem lehetett megfelelő módon és gyorsan érvényesíteni. A polgári eljárásjog területére is jellemző alapjogvédelem hiányosságait pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságának elmarasztaló ítéletei bizonyították.
A rendszerváltást követően Bulgáriában a mai napig is tartó intézményi és az eljárásjogi reformok zajlanak. Ebben a folyamatban az első fontos lépést az 1991. évi alkotmányreform jelentette, amely biztosította a jogállamiság intézményi feltételeit. Ennek keretében az Alkotmánybíróság is újra felállításra került. Az Alkotmány 119. cikke pedig kialakította a bírósági szervezet ma is hatályban lévő rendszerét: egy kezdetben két-, 2003 óta pedig főszabályként háromszintű szervezetet, amelyben elsőfokú hatáskörrel 112 járásbíróság (Районен съд), első- és másodfokú hatáskörökkel 28 körzeti bíróság (Окръжен съд), kizárólag másodfokú hatáskörrel pedig 5 fellebbviteli bíróság (Апелативният съд) működik. A bírósági szervezet csúcsán a Legfőbb Semmítőszék (Върховният касационен съд), mint legfelső bírói szerv van. A bírósági szervezet önigazgatására pedig 1991-ben egy 25 főből álló szervet, a Legfőbb Bírósági Tanácsot hoztak létre, amely azóta a Parlamenttel a kielégítő pénzügyi keretek biztosítása, az Igazságügyi Minisztériummal pedig a függetlenségének megőrzése érdekében küzd.
A későbbi alkotmányreformok a Parlamentnek biztosítottak hatékonyabb ellenőrzési jogosultságokat a bíróság felett, hogy az igazságszolgáltatás magasabb szintjein előforduló korrupcióval fel tudják venni a küzdelmet és a bírák mentelmi jogát korlátozni tudják.
Ebben az időben kísérletek ugyan történtek az 1952. évi polgári eljárási törvény[2] reformjára, de világos elképzelések és széles körű konzultációk hiányában, átfogó reformra végül nem került sor.
Bulgária 1995-ben nyújtotta be az Európai Unióhoz a csatlakozási kérelmet, a csatlakozási tárgyalások 2000-ben kezdődtek meg. 2005. április 25-én aláírták a csatlakozási szerződést, 2007. január 1-je óta pedig Bulgária az Európai Unió tagja.
Az Európai Unió számos projektje célozta, hogy strukturális és jogalkotási eszközökön keresztül a jogalkalmazás az alkotmányos igényeknek megfeleljen. Bulgária a csatlakozás előtt (és jelentős részben arra tekintettel) nagy erőfeszítéseket tett, hogy megfeleljen az Unió által kitűzött céloknak. Ezek a reformtörekvések ahhoz vezettek, hogy 2004 és 2007 között a jelentősebb eljárási törvények (polgári, büntető- és közigazgatási eljárás), valamint az ezekhez kapcsolódó jogszabályok különböző mélységig ugyan, de nagymértékben átdolgozásra kerültek.
Az Európai Unió, ahogy a többi csatlakozni kívánó államot, Bulgáriát is támogatta ún. twinning projektek segítségével. Egy-egy ilyen projekt keretében a közösségi vívmányok (az Acquis) egy speciális részének az átültetését próbálta az Unió elősegíteni. Ennek lebonyolításához a csatlakozni kívánó állam az Európai Unió tagállamai közül keres egy partnert, akivel együtt hajtják végre a projektet.
Bulgáriában több twinning program is futott a polgári és büntető igazságszolgáltatás, az ezekhez kapcsolódó intézmények és képzések megújítására. Ezek közül három irányult a tágabb értelemben vett polgári eljárás megreformálására. A bolgár Igazságügyi Minisztériumnak mindhárom esetben az osztrák "Center of Legal Competence" nevű szervezet volt a partnere, amelynek az elsődleges célja az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országokkal való együttműködés. A projektek minden esetben egy status quo vizsgálattal kezdődtek, annak érdekében, hogy a projekt résztvevőinek a bolgár igazságszolgáltatás helyzetéről aktuális és valós kép álljon rendelkezésre. A program későbbi részeiben ezeket az eredményeket vették alapul a reformjavaslatok
- 185/186 -
kialakításánál, amelyek végül a konkrét jogszabálytervezetek alapját is képezték.
Az első projekt[3] a jogi segítségnyújtást és a bírósági végrehajtást érintette. Az erőfeszítések eredményeként 2005-ben újraszabályozták a jogi segítségnyújtás rendszerét[4] és megvalósult a bírósági végrehajtás első reformja. A magánvégrehajtásról szóló törvény[5] tette elsőként lehetővé, hogy az állami végrehajtók mellett magánvégrehajtók is végrehajtási cselekményeket foganatosíthassanak.
A második projekt[6] a polgári eljárás reformjának lett szentelve. 2005-ig több osztrák bírónővel és bíróval együtt, én is tagja voltam annak a csapatnak, amelyik ezt a programot végrehajtotta. Együttesen kidolgoztuk a polgári eljárásjogi törvény átfogó tervezetét. Ezt átdolgozásra bolgár szakértőknek továbbítottuk, akik néhány változtatást végeztek rajta. Ezt az átdolgozott tervezetet az Igazságügyi Minisztérium törvényjavaslatként a Parlament elé terjesztette, ahol részletes konzultációt követően a Parlament ismét módosította és kiegészítette azt. A törvényt végül 2007 júliusában elfogadták és annak legtöbb eleme 2008. március 1-jén hatályba is lépett. Az elfogadott törvény több részében is felismerhetők Franz Klein nevéhez fűződő gondolatok és az osztrák perrendtartás megoldásai.
A harmadik projekt[7] az új polgári eljárási törvény alkalmazásának megkönnyítése érdekében a bírák képzését célozta.
Miként kell egy igazságügyi reformot végrehajtani? Tökéletes recept hiányában erre a kérdésre nem állt rendelkezésünkre egyértelmű válasz. Ebben se az Európai Unió, se Bulgária, de a jogtudomány sem tudott sok gyakorlati segítséggel szolgálni nekünk. Egy "nyitott" helyzettel találtuk szemben magunkat. Az általános célkitűzés az volt, hogy a reformot szoros határidőn belül végre lehessen hajtani. Bulgáriát ugyanis még az Európai Unióhoz való csatlakozást megelőzően el kellett látni egy EU-konform, a "legjobb megoldásokon" felépülő, gyors és a jogállamiság kívánalmait biztosító polgári eljárási törvénnyel. Ugyanakkor Bulgária politikai és társadalmi szempontból bonyolult helyzetben volt. Miközben ugyanis az Európai Unió fejlesztési programokkal próbálta csábítani, amelyet nem is utasított vissza és egy gyors csatlakozás érdekében különböző erőfeszítéseket is tett, addig az ország próbált saját magára is rátalálni. A korábbi rendszerből a demokráciába való váltás még nem fejeződött be teljesen. A "régi" és "új" értékek közötti konfliktus pedig az igazságszolgáltatáson belül is érvényesült. A mindent átszövő korrupció állandó problémát jelentett. Az infrastruktúra az igazságszolgáltatás területén is vagy teljes egészében hiányzott, vagy rossz minőségű volt. Az igazságügy költségvetése pedig nem tett lehetővé átfogó strukturális reformokat. A bírói kar és az egyéb igazságügyi alkalmazottak személyi megújítása pedig nem is jöhetett számításba.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
