Három éve, hogy az egyik nagy múltú bírósági nemperes eljárás közjegyzői hatáskörbe került át. A 2010. június 1-jén hatályba lépett fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.) alaposan átrajzolta a honi igazságszolgáltatás térképét: a változás kétséget kizáróan a közjegyzőségen hagyta a legnagyobb nyomot, de nem hagyta érintetlenül a bíróságok, a jogi képviselők, és általában a jogkeresők szféráját sem. A kérdéskörnek számos alapjogi, a közjegyzők alkotmányjogi státuszát érintő vetülete van, jelen tanulmányban ezeket tekintjük át vázlatosan.
Az Európa-szerte ismert fizetési meghagyásos eljárás, mely Dániát, Finnországot, Nagy-Britanniát és Írországot kivéve minden EU-tagállamban megtalálható[1], egyedül Magyarországon tartozik közjegyzői hatáskörbe. Svédország kivételével ugyanis, ahol a svéd végrehajtói hivatal (kronofogdemyndighet) intézi ezen ügyeket, minden tagállamban a bírósági nemperes eljárások közé tartozik az eljárás.
Az ügyek tényleges intézésében ugyanakkor számos helyen visszaszorulóban van a bírói közreműködés: Magyarországon a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2008. évi XXX. törvény (a továbbiakban: XII. Ppn.) 2009. január 1-jei hatálybalépését követően bírón, bírósági titkáron, fogalmazón kívül már bírósági ügyintéző is önálló aláírási joggal járhatott el, Ausztriában és Németországban az egyébként elektronizált eljárásban pedig nem bíró, hanem az ún. Rechtspfleger jár el[2], míg például a német jogot a XIX.
- 55/56 -
században recipiáló Japánban - az elektronikus eljárás bevezetésétől, 2002-től - bíró helyett az ún. okmányhivatalnok intézi a fizetési meghagyásos ügyeket. És ugyan jelenleg hazánk még unikális a közjegyzői hatáskörrel, több kelet-közép- és délkelet-európai országban tudunk olyan törekvésekről, melyek a magyar megoldás átvételét célozzák (például Horvátországban, Szlovákiában, Csehországban, Romániában, Macedóniában és Törökországban).
Az Fmhtv. elfogadását a hazai szakmai közvélemény mindenfajta előzményt és elvi alapot nélkülöző jogpolitikai fordulatnak tekintette. Kevesen, ha tudták egyáltalán, hogy a közjegyzői hatáskör gondolata egyidős a magyar fizetési meghagyásos eljárással.
A fizetési meghagyásos eljárást hazánkban 1894-ban történt hatálybalépésével a fizetési meghagyásokról szóló 1893. évi XIX. törvénycikk honosította meg. Ezzel szinte egy időben a magyarországi királyi közjegyzők közlönyének hasábjain élénk eszmecsere bontakozott ki az akkor húszéves magyar polgári közjegyzőség fejlődését illetően, s a vita résztvevői közül többen a nemperes eljárások, azon belül is a fizetési meghagyásos eljárás bíróságoktól való átvétele mellett törtek lándzsát: "[A] bíróságok működési körében a jogügyek száma arra a mennyiségre van szaporodva, melynek tömegében a hátralékok száma a bírák létszámának minden szaporítása dacára mégis emelkedik. Eme körülmény folytán előbb-utóbb be fog állani az a szükségesség, hogy a bíróságok munkaköréből el kellene venni azt, a mi nem okvetlen bírói eljárás alá tartozik. [...A] perenkívüli eljárást, a perenkívüli ügyekben való intézkedést egészben a közjegyzők működési körébe kell utalni; - mert a közjegyzők azok, kik a tőlük megkívánt nagyobb jogi szakképzettség mellett a nekik törvény által nyújtott közhitelesség erejével az ezen szakba tartozó minden intézkedést a közbizalomnak megfelelően rendezhetnek"[3]. "Tisztán közérdek az és csak másodsorban közjegyzői érdek, hogy a peres és nem peres ügyek szorgosan ketté választassanak és csak a peres ügy maradjon bírói kezelés alatt, a nem peres eljárás pedig közjegyzői hatáskör alá soroztassék. [...] Ha a peres és nem peres ügyek kettéválasztatnak, én, mint ügyvéd, ebből hasznot várok magamra nézve [...]. [Jól fog esni a gyors és alapos igazságszolgáltatásban gyönyörködnöm, ha a bíró kizárólag bírói funkciójának hagyatván meg és elegendő idővel rendelkezvén, engem oda segít, hogy ügyfeleimet is megnyugtatva bocsáthatom el, a mi egyedül biztosítja az én kenyeremet. [...] Azért minden ügyet, a mi csak törvénykezési ügy és a melynek eligazításához a felek beleegyezése vagy nem szükséges, vagy a felek megegyezve vannak - közjegyzői kezelés alá bocsátanék és csak a contradictorius ügyeket hagynám a bíróság előtt, melyekben a felek határozatra várnak. [...] Mi szükség van arra, hogy a fizetési meghagyást akár polgári, akár váltóperekben a bíró bocsássa
- 56/57 -
ki, midőn az ellenfél meghallgatását szükségtelennek mondta ki a törvény és így contradictorius eljárás nincs, bírói működés nem kell?"[4]
A régi Pp. megalkotása kapcsán ismét felszínre kerültek a közjegyzői hatáskörök bővítése melletti érvek: "A közjegyzőség, ha nem is eredetét, de mai kialakulását ugyancsak annak köszönheti, hogy az állami jogsegély szervezésében is, a hatáskörök fokozatos elkülönítésének irányzata érvényesült, melynek folyamán az intézmény, mint tudva van, azt a különös rendeltetést nyerte és szervezetében is ahhoz lett alkalmazva, hogy a perenkívüli jogszolgáltatásnak sajátlagos közege legyen és hatáskörébe mindazt felvegye, ami perenkívüli törvénykezés körében a bírói hatáskörről, ennek szorosabb elkülönülésével fokozatosan lefejlik."[5] Erre alapította Anka Tibor azt a megállapítását, miszerint "[a] közjegyzőség alkalmas mindazon igazságszolgáltatási feladatok ellátására (átvételére), ahol nincs (avagy még nincs) jogvita, így például a fizetési meghagyásos eljárás lefolytatására"[6].
Ahhoz, hogy megértsük, miként volt lehetséges 2010-ben alkotmányos módon közjegyzői hatáskörbe utalni a fizetési meghagyásos eljárást, elkerülhetetlen a négy évtizedes kényszerszünet után jogaiba visszahelyezett latin típusú közjegyzőség közjogi státuszát megvizsgálnunk.
A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Kjtv.) 1. §-a kimerítően definiálja a közjegyző funkcióját: A törvény közhitelességgel ruházza fel a közjegyzőket, hogy a jogviták megelőzése érdekében a feleknek pártatlan jogi szolgáltatást nyújtsanak. A közjegyző a jogügyletekről és jogi jelentőségű tényekről közokiratot állít ki, okiratokat őriz meg, a felek megbízásából pénzt, értéktárgyat és értékpapírt vesz át a jogosult részére történő átadás végett, a feleket a hatáskörébe utalt eljárásokkal kapcsolatban - a felek esélyegyenlőségének biztosításával - kioktatással segíti jogaik gyakorlásában és kötelességeik teljesítésében. A közjegyző folytatja le a hatáskörébe utalt hagyatéki eljárást és egyéb nemperes eljárásokat. A közjegyző a jogszabály által meghatározott hatáskörében az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez. Utóbbi rendelkezés [Kjtv. 1. § (4) bek.], mely a közjegyzőség intézményének a magyar igazságszolgáltatási szervezeten belüli helyét és a közjegyzői tevékenység jellegét egészében határozza meg, megszövegezését tekintve szinte szó szerinti átvétel az Alkotmánybíróság 944/B/1994. számú határozatából.
- 57/58 -
Az Alkotmánybíróság a 944/B/1994. AB határozatában, melyben a közjegyzőség magyar jogrenden belüli helyét is kijelölte, a következő elvi megállapításokat tette: "A közjegyzői tevékenység az állam igazságszolgáltató tevékenységének részét képezi. [...] A közjegyzőség az állami igazságszolgáltatás rendszerében foglal helyet. [...] Minthogy a közjegyzőség az állami igazságszolgáltatás része, [...] ennek megfelelően felépítése a bírói szervezethez igazodik. [...] [A] közjegyzői foglalkozás sajátossága az igazságszolgáltatás és a jogalkalmazás rendszeréből folyik."[7]
A fenti érveléssel összhangban utalt a közjegyző bíróságéval azonos hatósági tevékenységére az Alkotmánybíróság számos határozatában:
"A közjegyzőség az állami igazságszolgáltatás rendszerében foglal helyet. A közjegyző állami, hatósági státuszát bizonyítja továbbá, hogy egyes tevékenységi körében hozott határozatainak jogosultságot megállapító jellege lehet (értékpapírok vonatkozásában gyakorolt jogkörei, öröklési jogi határozatai stb.)."[8] "[J]ól láthatóan a közjegyzői foglalkozás sajátossága az igazságszolgáltatás és a jogalkalmazás rendszeréből folyik, s minthogy a közjegyzői foglalkozás gyakorlásának szabályai közjogi tartalmúak, így normatívák által erősen behatárolt."[9] A végrehajtandó okiratok körének meghatározásával kapcsolatban követelményként támasztotta az Alkotmánybíróság azt, hogy a végrehajtási záradékolást előzze meg "olyan bírósági vagy közjegyzői eljárás, amely garanciát jelent [...] arra nézve, hogy az állítólagos adós egyértelműen tudomást szerez a vele szemben támasztott követelésről"[10]. A pénzintézeti közvetlen letiltás intézményének megsemmisítésekor pedig előbbi határozatára visszautalva szintén egy szinten szól a "bírósági vagy garanciális ellenőrzést nyújtó közjegyzői előzetes eljárás[ra]"[11], mint amely elengedhetetlen a végrehajtás elrendeléséhez.
Az Alkotmánybíróság a Kjtv. módosítását követően meghozott további határozataiban is többször megerősítette korábbi - a közjegyzői tevékenységet egységesen az igazságszolgáltatás keretébe tartozó jogszolgáltató hatósági tevékenységnek tekintő - álláspontját[12].
Ezt az álláspontját fejtette ki az Alkotmánybíróság legutóbb az 1/2008. (I. 11.) AB határozatában is: "A bírósági titkárok az ítélkezési tevékenység differenciált feladatain belül, megfelelő eljárási mód keretében - a törvényben meghatározott korlátok között - rendkívül fontos igazságszolgáltatási feladatot látnak el, ugyanúgy, mint az ügyészségi titkárok vagy a közjegyzők."
Az Alkotmánybíróság határozataival összhangban foglalt állást a közjegyző funkcióját illetően a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében is: "A közjegyzői tevékenység az igazságszolgáltatás része."[13] "A közjegyző nem peres eljárásban végzett tevékenysége a bírósági eljárás része..."[14]
- 58/59 -
A közjegyzői tevékenység egésze igazságszolgáltatási jellegének a kérdését a Legfelsőbb Bíróság a közjegyző közokirat-készítő tevékenységével okozott károkért való felelősségéről szóló 3/2004. Polgári jogegységi határozatával döntötte el, akként, hogy abban a közjegyzői tevékenység egészére nézve is kifejtést adott az alábbiak szerint:
"A közjegyzőség intézménye az igazságszolgáltatásnak az. a része, amelynek célja a jogviták kialakulásának megelőzése, a jogi prevenció. [...] [A] közjegyző közjogi jogállását tekintve nagyon közel áll a bíró (az ügyész) jogállásához. A Kjtv.-nek a közjegyzői kinevezés feltételeire (17. §), az összeférhetetlenségre [7. § (1) bek.], az elvárható magatartás tanúsítására (8. §), az áthelyezés tilalmára [20. § (1) bek.], a szolgálat felső korhatárára (22. § f) pont) vonatkozó szabályai lényegében azonosak a bíróra vonatkozó ugyanilyen szabályokkal. A közjegyző kizárására a Polgári perrendtartásnak a bíró kizárására vonatkozó szabályait kell alkalmazni (4. §). A közjegyzői hivatás is összeegyeztethetetlen a politikai életben való részvétellel (24/A. §). [...] A közjegyző a bíróhoz hasonlóan független, mert csak a törvénynek van alárendelve, és nem utasítható [2. § (1) bek.]. A közjegyző tevékenységéhez közhitelesség [1. § (1) bek.], személyéhez pedig közbizalom (8. §) fűződik. A közjegyzőnek pártatlannak és részrehajlástól mentesnek kell lennie [1. § (1) bek., 2. § (2) bek.]. [...]
A közjegyző közokirat-készítési tevékenységét a polgári eljárásjog tudománya önálló nemperes eljárásnak tekinti. Az elmélet a közjegyző hatáskörébe tartozó külön szabályozott nemperes eljárások mellett, a közjegyzői nemperes eljárások másik csoportjaként tartja számon az ún. "felek részére végzett közjegyzői tevékenységeket", amelyek körébe tartozik a közjegyzői okirat készítése; a tanúsítvány kiállítása; a hiteles kiadmány, másolat, kivonat és bizonyítvány kiadása; az okirat megőrzése; pénz, értéktárgy és értékpapír bizalmi őrzésbe való átvétele (dr. Kengyel Miklós: A Magyar Polgári Eljárásjog, Osiris Kiadó Bp. 2000. 466. o.). [...]
Ami a közokiratot kiállító közjegyző és az ügyfél viszonyának jogi megítélését illeti, a közokiratot a közjegyző ugyan az ügyfél kérelmére, az ügyfél "megbízásából" állítja ki, ez azonban nem jelenti azt, hogy itt magánjogi értelemben vett "megbízási szerződésről", az ügyfél és a közjegyző közötti magánjogi jogviszonyról lenne szó. A közjegyző és az ügyfél között nem a Ptk. szerinti megbízási szerződés jön létre, hanem közöttük közjogi jellegű jogviszony keletkezik. Az ügyfél a közjegyzőt nem "megbízza" a közokirat kiállításával, hanem igénybe veszi a közjegyző közreműködési kötelezettségét. A közjegyző ugyanis nem szabad belátása szerint "elfogadja" vagy "visszautasítja" az ügyfél felkérését, hanem eleget kell, hogy tegyen a Kjtv. 5. §-ban írt közreműködési (szolgáltatási) kötelezettségének. [...] A közjegyző a fél részére - az aláírási címpéldány tervezet kivételével - nem is készíthet magánokiratot [Kjtv. 7. § (4) bek.], ami által a törvény kifejezetten kizárja, hogy a közjegyző hatósági eljárása a magánokirat készítés hatóságinak nem tekinthető eljárásával keveredjen."[15]
- 59/60 -
A közjegyzőnek a Kjtv. 1. §-ában, valamint az idézett alkotmánybírósági és legfelsőbb bírósági határozatokban megfogalmazott jogállásából következik, hogy fogalmilag nincs és nem is lehet olyan tevékenysége, amely az állam igazságszolgáltató tevékenységeként végzett jogszolgáltató hatósági tevékenységen kívül helyezkedne el. A fenti megállapítások azt tanúsítják, hogy a közjegyző kizárólag jogszabályi felhatalmazás alapján végez az igazságszolgáltatás körébe tartozó hatósági tevékenységet, a másik oldalról nézve pedig a közjegyzői tevékenység minden területén (közokirat-szerkesztéstől kezdve, a csőd- és felszámolási eljárásbéli közreműködésen át, a bizalmi őrzésen keresztül a nemperes eljárások lefolytatásáig) kizárólag az igazságszolgáltatás körébe tartozó hatósági tevékenységet végez.
Azok a közjegyzői tevékenységek - így különösen a jogi tanácsadás -, melyeket a szakirodalom és némely AB határozat egyéb jogi szolgáltatásnak minősített, az évek folyamán ugyanis kikerültek a Kjtv.-ből.
A fizetési meghagyásos eljárás közjegyzői hatáskörbe telepítése ellen felhozott legfontosabb szakmai ellenérv azonban nem a közjegyző igazságszolgáltatásban elfoglalt státuszát kérdőjelezte meg, hanem azt állította, hogy a (2011. december 31-ig hatályban volt) Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (a továbbiakban: Alkotmány) által kimondott bíróságok igazságszolgáltatási monopóliumának elvével ellentétes, hogy a fizetési meghagyást a közjegyző bocsássa ki úgy, hogy az ilyen meghagyás ellentmondás híján ítélet hatállyal rendelkezzék. Az Alkotmány 45. §-ának (1) bekezdése ugyanis kimondta: "A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, az ítélőtáblák, a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok, valamint a helyi és a munkaügyi bíróságok gyakorolják." (Megjegyzendő, hogy a hagyatéki eljárás során egyezséget jóváhagyó közjegyzőtől e jogát - azaz hogy az általa jóváhagyott egyezség ítélet hatállyal bírjon - senki nem vitatta el.)
A fenti álláspont - ahogy arra az Fmhtv. javaslatának miniszteri indokolásában is történt utalás - azonban nem vág egybe az Alkotmánybíróság azon értelmezésével, mely megkülönböztet érdemi és nem érdemi ítélkező tevékenységet, és csak az előbbit tekinti az igazságszolgáltatás monopóliuma körébe tartozónak.
Az Alkotmánybíróság az utóbbi években legrészletesebben a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvénynek a bírósági titkár részére biztosított döntési jogköreivel összefüggésben vizsgálta az igazságszolgáltatás bírói monopóliumának egyes kérdéseit. Az 1/2008. (I. 11.) AB határozatában az Alkotmánybíróság a következő megállapításokat tette: "A bírósági titkárok döntéshozatali jogkörökkel való feljogosítása a bíróságok (pontosabban az ítélkező bírák) tehermentesítése céljából történt. Ez a jogalkotói cél nem vezethet arra az eredményre, hogy az Alkotmány kifejezett rendelkezésével ellentétes módon, az igazságszolgáltató, érdemi ítélkező tevékenység kikerüljön
- 60/61 -
a hivatásos bírák hatásköréből. [...] A hivatásos bíró egyesbírókénti eljárása a bíróság ítélkező tevékenységének megvalósítását jelenti. Az ítélkező tevékenység pedig a bíróságoknak az 50. §-ban megjelölt feladataival összefüggő érdemi cselekménysorozat. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a bíróságok (és így az egyesbíróként eljáró hivatásos bíró) nem minden eljárási cselekménye és nem minden döntése vonható az Alkotmányban írt "ítélkezik" vagy "ítélkezés" fogalmi körébe. [...] Amennyiben az "ítélkezés"-"ítélkezik" kifejezés alatt minden olyan tevékenységet értenénk, amelyet a bíróságok végeznek, akkor e fogalmak tulajdonképpen jelentés nélkülivé válnának. Az ítélkezés szűkebb értelmű jelentése [az Alkotmány 50. § (1)-(2) bekezdésére és a 70/K. §-ra is figyelemmel] a bíróságok olyan tevékenységére utal, amikor jogvitát vagy jogsértést jogszabály alapján bírálnak el, vagy valamely alkotmányos jog megsértésével vagy vélt megsértésével összefüggésben hoznak olyan döntést, mely a jogokra, kötelezettségekre vagy az érintettek törvényes érdekeire érdemi kihatással van."[16]
Az Fmhtv. alkotmányossága körül kialakult szakmai diskurzust az Alkotmánybíróság gyorsan, a törvény hatálybalépését követő fél éven belül eldöntötte. Az eljárást kezdeményező bíró többek között a jogerős fizetési meghagyás res iudicata hatására tekintettel hivatkozott a törvény, azon belül is a közjegyzői hatáskör igazságszolgáltatási monopóliumba, így az Alkotmány 45. §-ának (1) bekezdésébe való ütközésére. Megjegyzendő, hogy az indítvány elsiklott afölött a tény fölött, hogy amennyiben a fizetési meghagyásos eljárás a bíróságok igazságszolgáltatási monopóliumába tartozna, a Pp. szabályai sem állták volna ki az alkotmányosság próbáját, ti. bírósági titkár, fogalmazó, ügyintéző nem, csak hivatásos bíró járhatott volna el az ügyekben[17].
Az Alkotmánybíróság - összhangban a korábbi, az igazságszolgáltatás fogalmának szűkebb és tágabb értelmezésén alapuló gyakorlatával - az alábbi indokok alapján elutasította az indítványt:
"A fizetési meghagyásos eljárás polgári nemperes eljárás. A jogosult által kért fizetési meghagyást - a fent leírt formai vizsgálatot követően - a közjegyző lényegében automatikusan, mindenfajta érdemi vizsgálat nélkül bocsátja ki. Ezért a közjegyző ebben az esetben nem dönt el jogvitát, hanem a jogosult követelésének teljesítésére hívja fel a kötelezette(ke)t. Önmagában az, hogy a kötelezett ellentmondásának hiányában a meghagyás jogerőre emelkedik, végrehajthatóvá is válik, később sem teszi a fizetési meghagyás kibocsátását igazságszolgáltatási tevékenységgé, mint ahogyan a más hatóság által kibocsátott fizetési meghagyás sem tekinthető igazságszolgáltatási tevékenységnek. A fizetési meghagyás tehát a peres eljárást megelőző (preventív), azt - ellentmondás hiányában - elkerülő, ezzel a bíróságok tehermentesítését célzó olyan egyszerű megítélésű, automatizált nemperes eljárás, amely nem jogvitát dönt el, hanem - a nem vitatott követeléssel összefüggésben - per nélkül keletkeztet végrehajtási jogcímet. Emellett az Alkotmánybíróság hangsúlyozza azt is, hogy a közjegyző hatáskörei között nem kivételes a végrehajtható határozat meghozatala. Ilyen határozat nyomán kerül sor a hagyaték
- 61/62 -
átadására, vagy az értékpapír és okirat semmissé nyilvánítására, valamint a bejegyzett élettársi kapcsolat közjegyző általi megszüntetésére is. Az Alkotmánybíróság emellett megjegyzi, hogy az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény 13. § (1) bekezdése szerint a közjegyzőnek az eljárás során hozott határozata a jogorvoslat szempontjából a helyi bíróság végzésével azonos hatályú. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása ugyan közhatalmi tevékenységnek minősül, azonban nem tekinthető szűk értelemben vett igazságszolgáltatási (ítélkezési) tevékenységnek, emiatt az Fmhtv.-nek az e jogosultságot biztosító 1. § (1) bekezdése, valamint a 36. § (1) bekezdése nem sérti az Alkotmány 45. § (1) bekezdését."[18]
Mindezek alapján kijelenthető: a fizetési meghagyásos eljárás szervesen illeszkedik a mára klasszikussá vált közjegyzői nemperes eljárások rendszerébe. Az eljárás jogviták (perek) megelőzését szolgálja, az eljárás lefolytatása közhatalom gyakorlását valósítja meg, ugyanakkor a fizetési meghagyás kibocsátása nem minősül érdemi ítélkező tevékenységnek.
Sajátos módon a közjegyző hatáskörébe tartozó ügycsoportok - így például a fizetési meghagyásos eljárás - a közjegyző jogállására is visszahatnak. Paczolay Péter szerint ugyanis a közjegyző státuszát vizsgáló határozataiban "az Alkotmánybíróság nem adhatott olyan értelmet a közjegyzői tevékenységnek, amellyel a jogérvényesítés és az állami kényszer alkalmazásához ilyen szorosan kötődő eljárásokat «kiengedte volna» a közhatalom-gyakorlással szemben elvárt alkotmányos garanciák alól. Nyilvánvaló például, hogy a közjegyzők hatáskörébe utalt eljárásokat csakis a jogbiztonság által megkövetelt nagyfokú szabályozottság és kiszámíthatóság mellett, pontosan körülhatárolt szervezeti és működési rendben szabad lefolytatni."[19]
2012. január 1-je óta kérdésként merülhet fel, hogy miként viszonyul az Fmhtv., és azon belül is a közjegyzői hatáskör Magyarország Alaptörvényéhez (a továbbiakban: Alaptörvény)?
Az Alaptörvény 25. cikkének (1) bekezdése szerint "[a] bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el." Ha a rendelkezést összevetjük a korábbi Alkotmány 45. §-ának (1) bekezdésével - "[a] Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a [...] bíróságok gyakorolják" -, egyértelművé válik a bíróságok (amúgy is alkotmánybírósági jogértelmezéssel szűkített tartalmú) igazságszolgáltatási monopóliumának relativizálódása. És hogy ne legyen kétség afelől, hogy itt nem pusztán az Alkotmánybíróság álláspontjának a kodifikálásáról van szó, az Alaptörvény kifejezetten jogvitákban, tehát az érdemi ítélkező tevékenység körében is expressis verbis megengedi állami
- 62/63 -
bíróságokon kívüli más szervek eljárását: "Törvény egyes jogvitákban más szervek eljárását is lehetővé teheti." [Alaptörvény 25. cikk (6) bek., 2013.04.01-től (7) bek.]
Bár vélhetően az alkotmányozót az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseinek a megszövegezésekor nem az a cél vezette, hogy a fizetési meghagyásos eljárást jogvitás eljárássá minősítse, afelől viszont nem lehet kétségünk, hogy a 25. cikk (6) bekezdése a törvényhozó szerint a közjegyzőre (is) vonatkozik:
A Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezései (a továbbiakban: Átmeneti rendelkezések) címet viselő, tartalmilag alkotmánykiegészítésnek tekinthető - és a negyedik alaptörvény-módosítással azóta hatályon kívül helyezett - norma 12. cikkének (2) bekezdése ugyanis a következő dodonai rendelkezést tartalmazta: "Ha az Alaptörvény 25. cikk (6) bekezdése szerint törvény alapján egyes jogvitákban a Kormány tagjának egyedi közhatalmi döntésével kinevezett, nemperes eljárásban igazságszolgáltatási tevékenységet folytató személyek is eljárhatnak, az Alaptörvény 26. cikk (2) bekezdésének a legmagasabb életkor meghatározására vonatkozó rendelkezését 2014. január 1-jétől e személyek tekintetében is alkalmazni kell." A miniszteri kinevezés és a nemperes eljárások lefolytatása már sejteti, hogy a közjegyzőre és az önálló bírósági végrehajtóra vonatkozhatott a szabály, ám a jogvitákban való eljárás és az expressis verbis igazságszolgáltatási tevékenység - legalábbis az eddigi ismereteink szerint - nem kellően pontos körülírása e két igazságszolgáltatási hatóság feladatkörének.
Az idézett rendelkezés értelmezéséhez azonban nem kell messzire mennünk. Az egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló 2011. évi CCI. törvény 45. §-ának (4) bekezdése a közjegyzőségre is kiterjesztette a bírói kényszernyugdíjazás szabályát. A rendelkezés a törvénybe az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának módosító javaslatával került bele, amit az előterjesztő az alábbiakkal indokolt: "Miután benyújtásra került a Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezéseiről szóló T/5005. törvényjavaslathoz az a módosító javaslat, amely a miniszteri kinevezés alapján nemperes eljárásban igazságszolgáltató tevékenységet ellátók felső korhatárára vonatkozik, és előírja a bírói korhatárra vonatkozó rendelkezések alkalmazását, szükségessé válik a közjegyzőkről szóló törvény, valamint a bírósági végrehajtásról szóló törvény megfelelő módosítása."[20] Összefoglalva: az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága szerint tehát a közjegyző jogviták tárgyában lefolytatott nemperes eljárások során igazságszolgáltató tevékenységet végez. Ezen pedig nem változtat az, hogy utóbb elfogadott törvénymódosítás okán a hivatkozott törvényhely már sosem lép hatályba[21].
Noha az Alaptörvény 25. cikkének új számozással (7) bekezdése és az Átmeneti rendelkezések együttesen látszólag a végtelenségig tágították annak határait, hogy milyen bírósági feladatokat
- 63/64 -
vehet át a közjegyzőség, ki kell emelni, hogy az Alaptörvény ma is tartalmaz implicit korlátot erre nézve. "A szűk értelemben vett igazságszolgáltatás bíróságoktól való kiszervezésének alapjogi korlátját az Alaptörvény XXVIII. cikkének (1) bekezdése adja."[22] Eszerint [m]indenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el. Vagyis a közjegyzői hatáskör a bírósághoz való fordulás jogát és a tisztességes eljárás elvét nem sértheti.
Mindezek alapján leszögezhető: az Fmhtv. nem azért van összhangban az Alaptörvénnyel, mert a közjegyző az alapján akár jogvitát is elbírálhatna, hanem azért, mert ahogy az Alkotmány értelmében sem, úgy a jelenlegi Alaptörvény értelmében sem minősül a fizetési meghagyásos eljárás lefolytatása jogvita elbírálásának. Ugyan a közjegyző határozata képes a polgári ügyet a véglegesség jellegével (res iudicata) és a bíróság közbejötte nélkül rendezni, jogvitáról az eljárásban fogalmilag nem beszélhetünk, a bírósági eljárásra pedig a felek akaratából nem kerül sor.
A latin típusú közjegyzőség ezer éves története nem szól másról, mint a bíróságok tehermentesítése céljából bírósági - de nem ítélkezési - hatáskörök folyamatos átvételéről. Magát az intézményt is a bíróságok leterheltsége hozta létre a XI-XII. században Észak-Itáliában, és ha jobban megvizsgáljuk, szinte minden közjegyzői hatáskörben kimutatható a bírósági eredet.
A magyar közjegyzőséget közjogi státusza - nevezetesen az, hogy közhatalommal felruházott igazságszolgáltatási hatóságként működik - tette alkalmassá arra, hogy a bíróságoktól a fizetési meghagyásos eljárások intézését átvegye. Ez a hatáskör-bővülés ugyanakkor tovább erősítette a közjegyzői jogállás közhatalmi jellegét, mely mára Európában a legmarkánsabbá vált.
A folyamatnak azonban nincs vége. A magyar közjegyzőség a következő időkben is vehet át hatásköröket a bíróságtól, de továbbra is kizárólag a tág értelemben vett, érdemi ítélkező tevékenységen kívüli igazságszolgáltatás köréből. Az ítélkező tevékenység a jövőben is a bíróságok privilégiuma marad. Annak azonban nincs akadálya, hogy a közjegyző a későbbiekben az Alaptörvény 25. cikkének (7) bekezdése alapján különböző jogviták békés úton történő rendezését végezze - nemperes eljárásban.■
JEGYZETEK
[1] Molnár Judit: A magyar fizetési meghagyásos eljárás az európai megoldások tükrében. PhD értekezés. Miskolc, 2012, 27. o. Rechberger, Walter H. - Kodek, Georg E.: Das Mahnverfahren in den Mitgliedstaaten der EU. Generalbericht. In: Rechberger, Walter H. - Kodek, Georg E.: (szerk.): Orders for payment in the European Union. Civil Procedure in Europe 4. köt. Kluwer Law International, The Hague, London, New York, 2001, 7. o.
[2] Molnár Judit: A magyar fizetési meghagyásos eljárás az európai megoldások tükrében. PhD értekezés. Miskolc, 2012, 124. o.
[3] Zimányi Alajos: A közjegyzői intézmény fejlődésének fokozatairól. In: A magyarországi királyi közjegyzők közlönye, 1895. 3. sz. 106-108. o.
[4] Bölöni László: A törvénykezés reformja és a közjegyzőség. In: A magyarországi királyi közjegyzők közlönye, 1895. 5. sz. 168-171. o.
[5] Charmant Oszkár: Kivánatos-e, hogy a bíróságok egyes perenkívüli teendői közjegyzőkre vagy ügyvédekre ruháztassanak át? Az 1911. évi országos jogászgyűléshez szerkesztett vélemény. In: Kir. Közjegyzők Közlönye, 1911. 7. sz. 225-226. o.
[6] Anka Tibor: A közjegyzői nemperes eljárás. Közjegyzők Közlönye 2008. 9. sz. 8. o.
[7] 944/B/1994. AB határozat, Indokolás II. 1. és 2.2. pont, In: Complex Közjegyző Jogtár
[8] 944/B/1994. AB határozat, Indokolás II. 1. pont, In: Complex Közjegyző Jogtár
[9] 161/B/2000. AB határozat, Indokolás III. 1. pont, In: Complex Közjegyző Jogtár
[10] 46/1991. (IX. 10.) AB határozat, Indokolás III. pont, In: Complex Közjegyző Jogtár
[11] 52/1991. (X. 22.) AB határozat, Indokolás, In: Complex Közjegyző Jogtár
[12] 27/1999. (IX. 15.) AB határozat; 161/B/2000. AB határozat; 32/2002. (VII. 4.) AB határozat
[13] BH 2000.453.
[14] BH 1999.25.
[15] 3/2004. PJE, Indokolás IV-VI. pont, In: Complex Közjegyző Jogtár
[16] 1/2008. (I. 11.) AB határozat, Indokolás V. 3. pont, In: Complex Közjegyző Jogtár
[17] Lásd: 1/2008. (I. 11.) AB határozat
[18] 1208/B/2010. AB határozat, Indokolás 3.2.2. pont, In: Complex Közjegyző Jogtár
[19] Paczolay Péter: A közjegyzők alkotmányos helyzete. A közjegyzők és a közhatalom. In: Közjegyzők Közlönye, 2013. 1. sz., 13-14. o.
[20] Az Országgyűlés irományai 2010-2014, T/5001/36. 5. o.
[21] Lásd az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvény 37. §-át.
[22] Köblös Adél: A közjegyzők és az Alaptörvény (kézirat)
Lábjegyzetek:
[1] A szerző a MOKK Jogi Iroda irodavezetője.
Visszaugrás
