Az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépése érthetően számos új jogértelmezési kérdést vet fel, és a vitatott magánjogi, így kötelmi jogi problémákat is új megvilágításba helyezi. A Ptk.-nak a kötelmi jogot érintő egyik legfontosabb újítása abban áll, hogy szétválasztja a kontraktuális, illetve a deliktuális kártérítést, és a kontraktuális kártérítést objektív jogalapra helyezi. A Ptk. nem engedi meg a károsult számára a választás lehetőségét sem, ha ugyanis a felek között szerződéses jogviszony áll fenn, akkor a jogosult (károsult) a kárigényét csak szerződésszegési kártérítés jogcímén (6:142. §) követelheti, akkor is, ha egyébként a károkozás a szerződésen kívüli kártérítés valamely tényállását is megvalósítja (párhuzamos kártérítési igények kizárása, 6:145. §). Lényeges változás az is, hogy az új Ptk. megszüntette a nem vagyoni kártérítés intézményét, és helyette a személyiségi jogok védelmének szankciójaként vezette be a sérelemdíjat. A kártérítési jogot érintő, csak példálózóan felemlített lényeges változások felvetik a joggyakorlatban akut jogértelmezési kérdések új szempontok szerinti újragondolását. Ilyen neuralgikus kérdéskörnek tekintjük az esély elvesztése és a kártérítés viszonyát, amely különösen kiélezetten az egészségügyi intézményeknek a gyógyulási (túlélési) esély csökkenéséért (elvesztéséért) való felelősségében mutatkozik meg. Aligha véletlen, hogy az esély elvesztésének polgári jogi, kártérítési relevanciája nemcsak a hazai, de - amint azt Jójárt Eszter tanulmányában szemléletesen bemutatja[1] - a külföldi joggyakorlatot és jogirodalmat egyaránt élénken foglalkoztatja.
Az esély köznapi értelemben egy jövőbeli esemény bekövetkezésének a lehetőségét jelenti. Az esély elvesztése, azaz a jövőbeli esemény tényleges bekövetkezésének elmaradása nem feltétlenül hátrány. Influenzás megbetegedés esetén fennáll az esély valamilyen szövődmény, például tüdőgyulladás kialakulásának, ha ez az esély nem válik valóra, a beteg számára kifejezetten előnyös. Adott esetben az orvosi beavatkozás a negatív irányú esély bekövetkezésének az elhárítására irányul.
Az esély elvesztése akkor hátrány, ha valamilyen kedvező, várt jövőbeli változás lehetősége szűnik meg. Az esélynek nem fogalmi eleme, hogy a jövőbeli esemény bekövetkezésének mekkora a valószínűsége - az esély lehet csekély, vagy minimális mértékű is -, az esély elvesztése miatti hátrány jogi megítélése azonban már nagymértékben attól függ, hogy milyen valószínűséggel lehetett számolni a jövőbeli pozitív esemény bekövetkeztével. Jogi relevanciája van, hogy a jövőbeli esemény bekövetkezésének a lehetősége - az esélye - mennyiben reális, valóságos, ellenőrizhető adatokon, számításokon nyugszik, a valószínűsége százalékosan kifejezve mennyiben nagyfokú, vagy pedig más oldalról spekulatív, csekély, minimális mértékű.
Polgári jogi szempontból a hazai (és külföldi) joggyakorlatot és szakirodalmat az foglalkoztatja, hogy az esély elvesztése, mint hátrány milyen esetekben, milyen feltételek mellett értelmezhető normatív értelemben vett
- 657/658 -
"kárnak", illetve az esély elvesztésében álló hátrány mikor releváns a polgári jogi felelősség oldaláról.
Az 1959-es Ptk. 355. § (1) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a kárért felelős személy köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni. A kár normatív fogalmába beleértendő volt a vagyoni (értékcsökkenés, elmaradt haszon, költségek) és a nem vagyoni hátrány egyaránt. Ilyen jogszabályi környezetben felvethető volt, hogy az esély elvesztése - akár vagyoni, akár nem vagyoni értelemben - kárnak minősülhet-e.
Az új Ptk. megváltozott szabályozásában a kérdés felvetése ebben a formában nem tartható. A Ptk. 6:522. §-a egyértelművé teszi, hogy a normatív kárfogalom a magánjogban pénzben kifejezhető, tipikusan összegszerűen is meghatározható szükségszerűen vagyoni hátrány. A nem vagyoni kár fogalmát az új Ptk. nem ismeri, az immateriális sérelem, a személyiség bármely dimenziójának megsértésével okozott következmények hozzávetőleges ellensúlyozása pénzben történik ugyan, de ez nem kártérítés[2]. A kérdés tehát helyesen az, hogy az esély elvesztése vagyoni, illetve nem vagyoni hátrányt jelent-e, felelősségi szempontból mely feltételek mellett válthat ki kártérítést, illetve sérelemdíjat.
Felelősségi szempontból az esély elvesztése alatt azt a szituációt értjük, amikor valamely magatartás (mulasztás) és a kedvező változás elmaradása között az okozati összefüggés tényszerűen nem állapítható meg, de másfelől nem is zárható ki. Általában, ha nem bizonyítható az okozati összefüggés a jogellenes magatartás és a hátrányos eredmény között, de nem is zárható ki, akkor a kártérítés az okozati összefüggés hiányában nem ítélhető meg. Más szóval: az esély elvesztése általánosságban irreleváns, önállóan nem védett jogtárgy, a polgári jog nem szankcionálja.
Mégis három jól behatárolható területen - a pályáztatás szabályainak megsértése, a pernyertesség esélyének elvesztése és a gyógyulási esély elvesztése - a jogirodalom és joggyakorlat látókörébe került és váltott ki eltérő álláspontokat kompenzációjának lehetősége.
Vagyoni értelemben a várt jövőbeli kedvező esemény általában a károsult vagyonának növekedése, a kár a vagyonnövekedés lehetőségének az elmaradása. A nyereség esélyének elveszítése miatti vagyoni hátrány megtérítését a károsult elmaradt haszon címén követelheti, amelyet a Ptk. 6:522. § (2) bekezdés b) pontja változatlanul biztosít. Az elmaradt haszon valójában nem más, mint a vagyonnövekedés esélyének elvesztése: a kártétel esetében a károsult vagyona nem csökken, hanem károkozó magatartás hiányában nőtt volna, azaz a károkozó magatartás a vagyonnövekedéshez vezető ok-folyamatot (láncolatot) szakította meg. Másfelől a vagyonnövekedés tényleges realizálódása és mértéke még számos jövőbeli körülménytől, bizonytalan tényezőtől is függött volna, amelyek utólag már el sem dönthetők. Teljes bizonyossággal, kétséget kizáróan ezért nem állítható, hogy a jövőbe vezető (virtuális) oksági láncolat milyen mértékű vagyonnövekményt eredményezhetett volna. A kérdés tehát az, hogy mekkora esélye lett volna a vagyonnövekedésnek, illetve milyen mértékben. A károsult részéről a vagyonnövekedés várható esélyének a valószínűsége támasztható alá bizonyítékokkal. Az elmaradt haszna, mint kár: a valószínűség mértékével arányos, elvesztett esélye a vagyonnövekményre.
Az elmaradt haszon megítélése során az ítélkezési gyakorlat - esetenként talán túlzottan is - szigorú: csak a reális, ellenőrizhető adatokon alapuló igényt ismeri el, és azt a feltételt támasztja, hogy a jövőbeni várt vagyonnövekmény bekövetkezése olyan nagyfokú valószínűséget érjen el, amit köznapi értelemben bizonyosságnak tekinthetünk[3].
A károsultat terhelő bizonyítási kötelezettség különösen a pályáztatás szabályainak megsértésével összefüggésben éleződött ki. A bírói gyakorlat lényegében kezdettől az elmaradt haszon megítélésétől elzárkózott. A pályázat ugyanis csak esélyt jelent a pályázók számára a megmérettetésre, így annak kockázatát is magában rejti, hogy a résztvevő a pályázat szabályszerű elbírálása esetén sem nyeri meg a versenyt, vagy pedig a pályázatot eredménytelenné nyilvánítják, és így a résztvevők egyike sem nyer. A pályáztatás szabályainak megsértése esetén valóban romlik vagy elvész a pályázó esélye a pályázat elnyerésére, de teljes bizonyossággal ilyenkor sem állapítható meg, hogy a szabályszerű eljárás esetén a pályázat nyertese a sérelmet szenvedett lett volna[4].
A pályáztatás szabályainak megsértése miatt az esély elvesztését speciálisan szabályozza a közbeszerzésekről szóló törvény. A BDT 2013.2913. szám alatt közzétett jogeset ezzel összefüggésben rögzítette, ha az ajánlattevő a pályázat kiírójának jogsértése miatt lesz vesztes a közbeszerzési eljárásban, az elmaradt haszon megtérítése iránti igénye kapcsán az okozati összefüggés körében azt kell bizonyítania, hogy az ajánlatkérő jogsértése vezetett az ő vesztességére, azaz ha a jogsértés nem történt volna meg, a pályázaton ő nyer. Ennek bizonyítása azért okoz nagy nehézséget, mivel korábban a Legfelsőbb Bíróság 4/1999. Polgári Jogegységi Határozata a pályázati eljárások megsértésével összefüggésben általánosságban fogalmazta meg: "a bírói út lehetősége nem terjed odáig, hogy a bíróság átvegye a pályázat elbírálásával kapcsolatos döntési jogkört". Ez a jogosultság a közbeszerzési eljárásban a pályázat kiíróját illeti, így kétséget kizáróan megállapítani nem lehet, hogy ha az ajánlatkérő az elbírálás során jogszerűen jár el, akkor bizonyosan a károsulttal köt szerződést. A bizonyítási nehézség kompenzálására biztosította viszont a régi Kbt. 351. §-a - átvéve a 92/13/
- 658/659 -
EGK Irányelv 2. cikkének 7. bekezdését - jogsértés esetére a közbeszerzési eljárásban való részvétel kapcsán felmerült költségek megtérítését, speciális kártérítési tényállás keretében. A költségek megtérítésében álló kártérítési igény érvényesítéséhez a sérelmet szenvedett pályázónak elegendő azt bizonyítania, hogy az ajánlatkérő megsértette a közbeszerzésre vonatkozó valamely rendelkezést, valódi esélye volt a szerződés elnyerésére, és a jogsértés kedvezőtlenül befolyásolta ezt az esélyét.
Az ítélkezési gyakorlat a közbeszerzések újraszabályozását (2011. évi CVIII. törvény, 2015. évi CXLIII. törvény), illetve az új Ptk. hatályba lépését követően is változatlan maradt. Érdemes ennek illusztrálására egy közelmúltbeli jogesetet bemutatni.
Az alperes az ELI kutatási nagyberendezésnek helytadó, a Széchenyi Terv keretében megvalósuló lézer kutatóközpont építési-kivitelezési munkálatainak elvégzésére nyílt közbeszerzési eljárás keretében ajánlati felhívást tett közzé. Bírálati szempontként az összességében legelőnyösebb ajánlat feltételét szabta azzal, hogy a nettó ajánlati ár (vállalkozói díj) súlyszáma 90, míg a vállalt többlet próbaüzem súlyszáma 10 volt. Az ajánlati határidőben két ajánlattevő nyújtott be ajánlatot: az S. Kft. pályázatában a nettó ajánlati ár 25 088 629 320 forint, a felperes ajánlatában a vállalkozói díj 24 769 023 129 forint volt, a próbaüzem időtartama mindkét pályázat szerint 60 nap. Az alperes a felperes ajánlatát három, külön megjelölt ok miatt érvénytelennek nyilvánította, az eljárást lezáró döntésében nyertes ajánlattevőként az S. Kft.-t nevezte meg. A felperes jogorvoslati kérelme folytán eljárt Közbeszerzési Döntőbizottság, majd utóbb a felülvizsgálati eljárásban a Kúria a felperesi ajánlat érvénytelenségéül felhozott mindhárom okot megsemmisítette. A felperes keresetében kérte a bíróságot, hogy kötelezze a szabálytalanul eljáró kiíró alperest 1 585 262 000 forint elmaradt haszon, továbbá 20 473 000 forint közbeszerzési eljárásban való részvétellel, az ajánlat elkészítésével kapcsolatban felmerült költségek megfizetésére. Keresetét azzal indokolta, a Közbeszerzési Döntőbizottság, illetve a Kúria jogerősen megállapította, az alperes a nyílt közbeszerzési pályázatra adott ajánlatát a Kbt. rendelkezéseinek megsértésével nyilvánította érvénytelennek és zárta ki a pályázatból. Ha az alperes nem nyilvánította volna érvénytelenné az ajánlatát, akkor vele kellett volna a szerződést megkötnie, miután ő tette az összességében legelőnyösebb ajánlatot. A vagyoni kár azáltal érte, hogy az alperes nem vele kötötte meg a kivitelezésre vonatkozó szerződést, így a követelt összegű tiszta haszontól esett el. Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperes kártérítési felelősségének jogalapja - a felperes pályázati eljárásból való jogellenes kizárása miatt - a vagyoni károk tekintetében fennáll. Az indokolás szerint, ha az alperes jogsértő módon nem nyilvánította volna érvénytelenné a felperes ajánlatát és nem zárja ki az eljárásból, úgy megállapítható, hogy a két pályázó összpontszáma azonos volt, az összességében legelőnyösebb ajánlat azonban a felperesé, mert alacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazott. A pályázat nyertese a felperes lett volna.
A felperes fellebbezése folytán eljárt Szegedi Ítélőtábla a Gf.III.30.052/2017. számú közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét részben megváltoztatta, a felperes elmaradt haszon iránti igénye tekintetében a keresetet elutasította, egyben megállapította, hogy a közbeszerzési eljárásban való részvétellel kapcsolatban felmerült költségek megtérítése iránt a felperes kártérítési keresetének jogalapja fennáll. Az indokolás utalt rá, hogy a közbeszerzésekről szóló törvény irányadó rendelkezései szerint, ha egy ajánlattevő a pályázat kiírójának jogsértése miatt lesz vesztes a közbeszerzési eljárásban, egyfelől jogorvoslati eljárás révén megkísérelheti elérni a szerződés megkötésének megakadályozását, felbontását, semmissé nyilvánítását, és az új közbeszerzési eljárásban ismét pályázhat; másfelől - e jogorvoslati eszközökön túl - a Ptk. szerint kártérítést követelhet, illetőleg igényelheti költségeinek megtérítését a jogsértőtől. A Legfelsőbb Bíróság (Kúria) 4/1999. Polgári Jogegységi Határozata azonban a pályázati eljárások megsértésével összefüggésben úgy foglalt állást, "a bírói út lehetősége nem terjed odáig, hogy a bíróság átvegye a pályázat elbírálásával kapcsolatos döntési jogkört". A 4/1999. PJE határozatot a 3/2015. PJE határozat ugyan hatályon kívül helyezte, az ítélőtábla álláspontja szerint azonban változatlanul érvényesül, hogy a pályázat elbírálásával kapcsolatos döntési jogkör a pályázat kiíróját illeti, ennek értelmében - az elsőfokú ítélettől eltérően - a bíróság nem jogosult vizsgálni, mérlegelni és összemérni az ajánlatok tartalmát, nem foglalhat állást abban a kérdésben, hogy melyik érvényes ajánlat az előnyösebb a kiíró és a támogató számára, azaz a bíróság nem dönthet arról, hogy melyik pályázat a nyertes. Önmagában abból, hogy a felperesi pályázatot érvényesként kell kezelni, nem következik, hogy a pályázat eredményessége mellett a szerződést vele kötötték volna meg. Ennek elbírálására a bíróság nem rendelkezik hatáskörrel. A felperes az elmaradt haszon iránti kárigénye kapcsán az okozati összefüggést nem bizonyította, azt ugyanis kétséget kizáróan megállapítani nem lehet, hogy az alperesi jogsértés vezetett ahhoz, hogy nem a felperes lett a pályázat nyertese, vagyis ha az ajánlatkérő az elbírálás során jogszerűen jár el, akkor bizonyosan a felperessel köt szerződést és ő valósíthatja meg a kivitelezést. A közbeszerzési eljárásban való részvétellel összefüggésben felmerült költségek megtérítését ugyanakkor a felperes jogszerűen követelte. Ezek a költségek a pályázat - pályázó által ismert és felmért - kockázati körébe tartoznának, szabályszerűen lefolytatott eljárás esetében ugyanis sem a nyertes, sem a többi pályázó ezek megtérítését nem követelhetné. A Kbt. speciális törvényi tényállása értelmében a költségek megtérítésében álló kártérítési igény érvényesítéséhez a sérelmet szenvedett pályázónak azonban elegendő azt bizonyítania, hogy a) az ajánlatkérő megsértette a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok valamely rendelkezését, b) valódi esélye volt a szerződés elnyerésére, valamint c) a jogsértés kedvezőtlenül befolyásolta a szerződés elnyerésére vonatkozó esélyét. A felperes a perben a Közbeszerzési Döntőbizottság, valamint a Kúria határozatával igazolta a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályok alperesi megsértését, ennek hiányában - a másik érvényes pályázatot benyújtóval együtt - esélye lett volna a szerződés elnyerésére, és miután a jogsértő döntés nyilvánította eredménytelennek pályázatát, az kedvezőtlenül befolyásolta a nyerési esélyeit, pályázatát emiatt érdemben el sem bírálták. A speciális kártérítési tényállás elemei megvalósultak, a pályázati költségek, mint kár megtérítése iránt a felperesi igény jogalapja fennállt.
- 659/660 -
A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a Gfv.VII.30.495/2017. számú határozatával a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az indokolás szerint az elmaradt haszon megítéléséhez szükséges közvetlen okozati összefüggés akkor áll fenn, ha kétséget kizáróan igazolható, hogy a közbeszerzési eljárás jogszabályoknak megfelelő lefolytatása esetén a felperes lett volna a pályázat nyertese, vele kellett volna a szerződést megkötni. Ennek egyértelmű megállapítása azonban annak ellenére sem lehetséges, hogy a pályázaton csupán két ajánlattevő vett részt, és érvényes ajánlatok esetén csak két részszempont összehasonlításával kellett a pályázat nyerteséről dönteni. A pályázat elbírálása ugyanis rendkívül összetett feladat, amelynek keretében nemcsak a pályázati feltételek teljesítését, hanem az ajánlattevő személyének alkalmasságát is meg kell ítélni. Kétséget kizáróan megállapíthatónak kell lennie, hogy a felperes pályázata érvényes volt, az alperes az eljárást nem nyilváníthatta volna eredménytelenné, a Miniszterelnökség pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 42. § (3) bekezdése alapján jogszerűen nem tagadhatta volna meg a szükséges szabályossági tanúsítvány kiállítását. Mindezek azt jelentik, hogy a felperes által állított elmaradt haszon és az alperes jogellenes magatartása közötti közvetlen ok-okozati összefüggés fennállása ítéleti bizonyossággal nem állapítható meg. A Kúria döntése utalt arra, hogy hasonló jogértelmezésre jutott a Gfv.VII.30.220/2013. számú ítéletében is.[5]
Az ismertetett - véleményünk szerint helytálló - ítélkezési gyakorlat ismeretében a közbeszerzési eljárásban sérelmet szenvedett részéről az elmaradt haszon iránti kárigényének bizonyítása szemérmesen fogalmazva is nagyon nehéz, gyakorlatilag lehetetlen. Az esély elvesztése miatt az elmaradt üzleti haszon megtérítése feltételeinek, mértékének a meghatározása - ilyen szándék esetén - a jogalkotóra hárul[6].
Az esély elvesztése miatt az elmaradt haszon megítélésében megengedőbb volt viszont a bíróság egy másik ügyben. A jogeset szerint a megbízó önkormányzat a megbízott ügyvédi irodával abban állapodott meg, hogy építési pályázat benyújtásához szükséges dokumentumokat készít el. A szerződés tartalmazta, amennyiben a pályázat sikeres, az önkormányzat az ügyvédi irodát bízza meg a pályázathoz kapcsolódó jogi-menedzsmenti munkák elvégzésével, az erre vonatkozó megbízást külön szerződésbe foglalják. A felperes a szerződéses kötelezettségeinek eleget tett, a pályázat sikeres volt. Az alperesi önkormányzat ezek után a jogi képviseletre és a projekt menedzser feladatainak ellátására hirdetmény közzététele nélküli, egyszerű közbeszerzési eljárásban ajánlattételi felhívást küldött meg három címzettnek, akik között a felperes nem szerepelt. Az ügyvédi iroda a szerződésszegésre hivatkozással az elmaradt hasznának megtérítését követelte. Az ügyben másodfokon eljárt Szegedi Ítélőtábla a Pf.I.20.427/2011. számú jogerős döntésében kifejtette, hogy az alperes az érvényes szerződésben vállalt kötelezettségét megszegve nem biztosított a felperesnek valós, érdemi esélyt arra, hogy a jogi szolgáltatásra eredménnyel pályázhasson, így - az esély elvesztése kapcsán - a szerződés megszegésével kárt okozott. Elmaradt haszna nem a szerződés biztos megkötésének elmaradásából adódik, hanem az esély elvesztésében áll, ezért annak mértéke pontosan nem meghatározható. Az alperest olyan összegű általános kártérítés megfizetésére kötelezte, amely a károsult felperes anyagi kárpótlására alkalmas, arányban áll a szerződéskötési esély elvesztésével.
Az esetcsoport közös jellemzője, hogy az ügyvéd és a megbízója között létrejött megbízási szerződés alapján az ügyvéd a megbízó valamilyen vagyoni, személyiségi, családjogi stb. jogainak szakszerű gyakorlását, illetve a jogosultságok sérelme miatt igényének - tipikusan bíróság előtt történő - érvényesítését vállalja el. A megbízás teljesítése során azonban - gondatlanul - valamilyen eljárási határidőt (keresetindítási, hiánypótlási, jogorvoslati határidőt stb.) elmulaszt, amelynek következtében megfosztja a megbízó ügyfelét attól, hogy igényét a bíróság érdemben bírálja el. A mulasztás az ügyvéd részéről felróható szerződésszegés, amelynek jogkövetkezményeként megbízotti díjra nem (esetleg csak részben) tarthat igényt. Az ilyen tárgyú ügyekben azonban a megbízó rendszerint kártérítés címén azt az összeget követeli, amelyet peresített (vagy peresíteni kívánt), mert álláspontja szerint azt a bíróság megítélte volna. Az ügyvédi mulasztás folytán elvesztette azt az esélyét, hogy bírói úton igényét kikényszerítse.
A megbízó által az ügyvéddel szemben indított kártérítési perben a bíróságnak elviekben azt kellene eldöntenie, hogy a fél az alapperben - ügyvédi mulasztás hiányában - megnyerte volna a pert vagy sem. Más szóval: az ügyvéd szerződésszegése okozati összefüggésben áll-e azzal a vagyoni kárral (elmaradt haszonnal), amely a megbízót azáltal érte, hogy a perbe vitt követelését - pernyertesként - nem ítélték meg a részére.
Az ítélkezési gyakorlat az okozatosság utólagos tisztázásától következetesen elzárkózik. Az ügyvéd ellen indított kártérítési per bírósága érdemben nem vizsgálhatja azt a kérdést, hogy a felperes az ügyvéd mulasztása hiányában az elmulasztott pert megnyerte volna, illetőleg időben előterjesztett kérelem esetén a bíróság mit ítélt volna meg a részére. Az alapperben hozott jogerős ítéletben foglalt döntésre beállt az anyagi jogerő, és ez kizárja, hogy az ítéletben már elbírált jogot bárki is vitássá tegye. A kártérítési per nem lehet az alapperben hozott döntés
- 660/661 -
újabb jogorvoslati eljárása[7]. A megbízó vagyoni kártérítési igénye az okozati összefüggés hiánya miatt alaptalan: az okozati összefüggésnek ugyanis nem az ügyvédi mulasztás és a között kell fennállnia, hogy ha időben benyújtja a kérelmet, akkor lett volna esély arra, hogy a megbízó pernyertes legyen, hanem a megbízónak azt kell bizonyítania, hogy az ügyvédi mulasztás hiányában a bizonyos pernyertessége folytán a követelt összeghez hozzájutott volna, vagyis az ügyvédi mulasztás a vagyoni kárával (elmaradt hasznával) közvetlen jogi oksági kapcsolatban áll. A megbízónak ez az állítása azonban csupán feltételezés, az ügyvédi mulasztás és a vagyoni kár közötti okozati összefüggés nem állapítható meg[8].
A döntések mindegyik esetben megállapították, hogy az ügyvédi megbízási szerződés megkötésével elérni kívánt cél olyan ok miatt maradt el, amelyért az ügyvéd a szerződésszegése miatt felelősséggel tartozik, a megbízási szerződés hibás teljesítése vagyonjogi jogkövetkezményeként a megbízó a kifizetett megbízási díjat visszakövetelheti. A megbízónak az a tényállítása azonban, hogy az alapperben érvényesített, az őt megillető követeléséhez bizonyosan hozzájutott volna, csupán feltételezésen alapul, nem bizonyított és nem is bizonyítható. A feltételezések szintjén nem állítható, hogy a kérelem érdemi elbírálása milyen eredménnyel zárult volna a vagyoni kártérítési felelősség szempontjából, a megbízó az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek nem tudott eleget tenni[9].
A jogosultat a pernyertesség esélyének elvesztése miatt vagyoni kártérítés ugyan nem illeti, az esély elvesztése folytán őt ért nem vagyoni hátrány miatt azonban megfelelő kompenzációt követelhet. A Kúria BH 2013.89. szám alatt közzétett jogesete szerint, amennyiben az ügyvéd az ügyfelével kötött megbízási szerződést megszegve a megbízó igényét a jogvesztő határidőn túl terjeszti elő és ezzel megfosztja ügyfelét az igény érvényesítésének e lehetőségétől, ezáltal sérül a félnek azon alkotmányos joga, hogy bírósághoz fordulhasson és jogait a törvény által felállított független és pártatlan bíróság bírálhassa el. Ez olyan immateriális hátránynak minősül, amely kellő alapul szolgál a személyiségi jogok megsértésének a megállapításához és ennek alapján nem vagyoni kártérítés megítéléséhez. A BH 2012.90. számú jogeset pedig azt fejtette ki, hogy a jogorvoslat jogától - akár rendes, akár rendkívüli jogorvoslatról (felülvizsgálati kérelem) van szó - való megfosztás személyhez fűződő jogot sért és alapja lehet a nem vagyoni kártérítésnek. A jogeset indokolása szerint az ügyvéd hibája elzárta a felperest az Alkotmányban biztosított alapjogának, a Polgári perrendtartásról szóló törvényben biztosított jogorvoslati lehetőségének a gyakorlásától, és ez a személyhez fűződő jogának a sérelmével járt.
Ez a döntés ugyan a jogorvoslathoz való alapjog megfosztását értékeli személyhez fűződő jogsérelemként, a BH 2013.89. szám alatti határozat azonban már világossá teszi, hogy a személyiségi jogsérelem ennél általánosabb, szélesebb körű. Az ügyvéd nem csak a fellebbezési, vagy a felülvizsgálati kérelem benyújtására szabott jogorvoslati határidőt mulaszthatja el, hanem a számos jogszabályban szereplő keresetindítási jogvesztő határidőt, vagy a Pp.-ben előírt különböző eljárási határidőket (hiánypótlás, keresetváltoztatás stb.).
A megbízó önrendelkezési jogának sérelme abban áll, hogy az ügyvédi mulasztás megfosztja őt attól, hogy a törvényben biztosított jogait bírói úton érvényesítse, amelyet pedig a Ptk. 1:6. §-a is rögzít. Tény, hogy az új Ptk. indokolása szerint: "A polgári jogi személyiségvédelem köre nem azonos az alapjogok katalógusával". Ugyanakkor azt is hozzáteszi: "Kétségtelen, hogy bizonyos alapjogok (pl.: az élethez, testi épséghez, az egészséghez fűződő jogok) megsértése a személyiségi jogok magánvédelme körében is szankcionálható"[10]. Változatlanul irányadó lehet ezért, hogy az önrendelkezési jog magában foglalja azt is, mindenkinek joga van ahhoz, hogy alanyi jogait törvényes fórumok előtt érvényesíthesse. Érdemes ezzel összefüggésben utalni arra, hogy az ügyvédi mulasztás a megbízót olyan per érdemi lefolytatásának esélyétől is megfoszthatja, amelynek a tárgya a megbízó valamilyen nevesített személyhez fűződő jogának sérelme, adott esetben az élet, testi épség, egészség sérelmével összefüggő egészségügyi kárigénye lett volna.
Véleményem szerint az új Ptk. hatálybalépését követően is indokolt fenntartani azt a gyakorlatot, hogy a pernyertesség esélyének elvesztése - az okozati összefüggés hiánya folytán - vagyoni kártérítést ugyan nem alapoz meg, de a személyiségi jogok védelme miatt a sérelmet szenvedett sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni hátrányért. A sérelemdíj mértékét a bíróság a Ptk. 2:52. § (3) bekezdésében részletezett szempontok szerint határozhatja meg, és ebben a körben mérlegelheti az ügyvédi mulasztás súlyát, illetve azt, hogy az elvesztett esély mennyiben volt reális, valós.
Lényeges, hogy a pernyertesség esélyének elvesztése miatti sérelem nem állítható párhuzamba a bíróságokkal szembeni, a tisztességes eljáráshoz és a perek észszerű időn belül való befejezéséhez való jogok sérelmével. A tisztességes bírósági tárgyaláshoz és a tárgyalt ügy észszerű időn belül való elbírálásához fűződő jogok igazságügyi alapelvek, amelyek fogalmi elemei a bírósághoz fordulás alkotmányos alapjogának. Ilyen relációban a jogorvoslathoz való jogosultság is olyan alkotmányos alapjog, amely nem minősül önmagában személyiségi jognak is[11]. Az alkotmányos (alapjogi) sérelmet az ügyvédi megbízási szerződéses jogviszonyban a jogosultság érvényesítése (a pernyertesség) esélyének elvonása, az önrendelkezési jogot sértő esélyvesztés transzformálja személyiségi jogsérelemmé és alapozza meg a sérelemdíjat.
- 661/662 -
Az ítélkezési gyakorlatban az esély elvesztése és a vagyoni kár viszonya leggyakrabban az egészségügyi intézmények kártérítési felelősségével összefüggésben merül fel, amely - sajátosságainál fogva - önálló, külön elemzést igényel.
Az új Ptk. az egészségügyi intézmény és a beteg közötti jogviszonyra nem tartalmaz külön szabályokat. A ma már egységesnek mondható felfogás szerint a beteg és az egészségügyi intézmény között polgári jogi kötelmi jogviszony, tipikusan egészségügyi szolgáltatás nyújtására vonatkozó, nem nevesített kezelési szerződés jön létre[12]. A kezelési szerződés megbízási jellegű gondossági kötelem: az egészségügyi intézmény a beteg gyógykezelését az egészségügyi ellátásban résztvevőktől elvárható gondossággal, a szakmai, etikai szabályok, irányelvek betartásával az 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) kezelési, ellátási tevékenységet meghatározó szabályai szerint vállalja. Az egészségügyi intézmény jellemzően arra vállal kötelezettséget, hogy a páciens által várt eredmény - a beteg egészsége, fizikai állapota javulása és gyógyítása - érdekében úgy jár el, ahogy az az egészségügyi intézménytől (orvostól) általában elvárható, az objektív eredményesség kockázata azonban nem terheli.
A kezelési szerződés sajátosságaihoz tartozik, hogy a szerződéskötés rendszerint a beteg ráutaló magatartásával kezdődik - rendelésen való megjelenés, betegfelvétel -, az intézményt általában szerződéskötési kötelezettség terheli, az orvosi szolgáltatás ellenértékének megfizetése pedig az egészségbiztosítási rendszer közvetítésével - járulékfizetés és társadalombiztosítási finanszírozás formájában - történik. Előfordulhat az is, hogy az orvosi beavatkozás a beteg szándékától független, mert a jogviszonyt jogszabály hozza létre (például baleseti-, sürgősségi gyógykezelés, kötelező védőoltások, kényszergyógykezelés stb.), a jogszabály vagy hatósági határozat által létrehozott kötelmi jogviszonyra azonban ez esetben is a szerződési szabályokat kell alkalmazni [Ptk. 6:2. § (3) bekezdés].
A szerződéses jogviszony tartalma meghatározóan pozitív magatartás, az intézmény (orvos) a páciens részére egészségügyi, gyógyító szolgáltatás nyújtására vállal kötelezettséget. A gyógyító szolgáltatást az intézmény a személyi és tárgyi feltételeivel egységesen nyújtja, az alkalmazottként vagy szerződés alapján eljáró, szakosított orvosok, nővérek, betegmozgatók, a gyógyellátáshoz szükséges műszerek, berendezések, elhelyezési feltételek útján, adott esetben közreműködők igénybevételével (Ptk. 6:129. §). Az egészségügyi szolgáltatások meglehetősen sokrétűek, és nem feltétlenül a köznapi értelemben vett betegek veszik igénybe. Ebbe a körbe tartoznak például: - a hagyományos értelemben vett gyógyítás, kezelés (belgyógyászati, sebészeti, szemészeti, fogorvosi stb. szolgáltatások); - szakorvosi közreműködéssel történnek bizonyos természetes életfolyamatok levezetése (szülészet); - gyakorinak mondhatók az egyéni igények kielégítésére szolgáló fizikai-testi beavatkozások (plasztikai műtét, egyéb esztétikai beavatkozások, súlycsökkentés); - ide sorolhatók a rekreációs, felerősítő vagy pihentető (szanatóriumi) jellegű egészségügyi szolgáltatások.
A hagyományos értelemben vett gyógyító szolgáltatás irányul arra, hogy a beteg szervezetében végbemenő negatív fiziológiai folyamatokat megakadályozza, megállítsa és pozitív irányban változtassa meg, az általában elvárható gondos magatartást az intézmény ennek érdekében fejti ki[13].
Felelősségi szempontból az egészségügyi jogviszony kontraktuális vagy deliktuális minősítése alapkérdés. A kontraktuális jogviszonyban - a deliktuálistól eltérően - az egészségügyi intézményt terhelő kötelezettségeket a szerződés tartalma határozza meg, a felelősség a jogviszony tartalmát adó kötelezettségek megsértéséhez - a szerződésszegéshez - kapcsolódik. A kezelési szerződésre irányadók a Ptk. szerződési jog általános szabályai, továbbá - a megállapodás egyedi sajátosságaitól függően - a megbízási típusú szerződés különös részi szabályai. A szerződéses jogviszony tartalmát kitöltik az 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) rendelkezései, továbbá az orvosi szakmai, etikai szabályok, irányelvek, az írott vagy íratlan szakmai szokások (protokoll). A szerződés tartalmát adó bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása a szerződés megszegését jelenti (Ptk. 6:137. §).
A Ptk. hatálybalépéséig az egészségügyi jogviszony kontraktuális természetének megfelelően az Eütv. 244. §-a azt a rendelkezést tartalmazta, hogy az egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben keletkezett kárigények tekintetében a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség polgári jogi szabályait kell megfelelően alkalmazni. Az 1959-es Ptk. alkalmazása során a megkülönböztetésnek joggyakorlati jelentősége nem volt, mert a Ptk. nem szabályozta külön a deliktuális és a kontraktuális kártérítést: részleteiben a deliktuális kártérítést szabályozta, és egy utaló normán keresztül - az 1959-es Ptk. 318. §-a folytán - ugyanezeket a rendelkezéseket kellett alkalmazni a szerződésszegéssel okozott károkra is. A megváltozott törvényi szabályozás folytán - vélelmezhetően attól tartva, hogy az egészségügyi intézményekkel
- 662/663 -
szemben a szigorú, objektív szerződésszegési kártérítési szabályok kerülnek alkalmazásra - a Ptk. saláta 8. § (20) bekezdése az Eütv. 244. §-át megváltoztatta. Az új rendelkezés szerint az egészségügyi szolgáltatás keretében végzett ellátás során okozott kárért a Ptk.-nak a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. A Ptk. Kommentár szerint: "Ez a rendelkezés azt jelenti, hogy a megbízási természetű egészségügyi szolgáltatási jogviszony megszegésével okozott kártérítési felelősségre - az utaló norma folytán - a Ptk.-nak a deliktuális felelősségre irányadó, felróhatósági alapú kártérítési szabálya vonatkozik. Az egészségügyi szolgáltató tehát a felróhatósága hiányának bizonyításával a hibás teljesítésével okozott kár megtérítési kötelezettsége alól mentesülhet."[14]
A jogalkotói félelem véleményem szerint eltúlzott volt, mivel a megbízási típusú gondossági szerződések esetében a szerződésszegés objektív ténye (a jogellenesség) és a felróhatóság relativizálódik, egybefonódik. A megbízási típusú gondossági kötelmek körében ugyanis a szerződéstípus sajátosságai miatt nem alkalmazható a Ptk. 6:142. § szerinti objektív kontraktuális kártérítési felelősség. A megbízási típusú szerződések tartalma, a megbízott szolgáltatása a rábízott ügy érdekében történő gondos eljárás, következésképpen a megbízási szerződés megszegése csak akkor következik be, ha a megbízott a feladatát felróható módon látja el, - illetve nem látja el -, azaz a megbízott szerződésszegése a gondossági kötelemből adódóan mindig szükségképpen felróható magatartást (mulasztást) feltételez. A gondossági kötelmek esetén egybeesik az objektív és a szubjektív elem, mert a szerződésszegés megállapításának szükségszerű feltétele a felróható magatartás tanúsítása, vagyis a megbízott akkor szegte meg a szerződést, ha nem járt el az adott helyzetben általában elvárható kellő gondossággal[15]
Azonos következtetésre jutott a kérdésben a Kúria mellett felállított Tanácsadó Testület is: "Megbízási jellegű jogviszonyok (gondossági kötelmek) esetén abban az esetben, ha a kötelezett (megbízott) tevékenysége a szerződés alapján megkövetelt gondos eljárás követelményének megfelelt, szerződésszegést nem követett el, ezért a szerződésszegésért való felelősség alapvető feltétele sem valósul meg. Így nem kerül sor a szerződésszegésért való felelősség alóli kimentés feltételeinek vizsgálatára (Ptk. 6:142. §) sem. Abban az esetben, ha a kötelezett (megbízott) tevékenysége a szerződés alapján elvárt gondosság mércéjének nem felelt meg, a szerződést megszegte és a szerződésszegésért való felelősség feltételeinek vizsgálatára, köztük a szerződésszegésért való felelősség alóli mentesülés feltételeinek a vizsgálatára kerül sor."[16].
Az okfejtés általában vonatkozik a megbízási típusú szerződésekre, az egészségügyi intézmények esetében pedig a jogértelmezéssel levezethető következtetést külön törvényi szabályozás írja elő. Részben a gondossági kötelmek specialitásai miatt a felelősség elemei az egészségügyi jogviszonyban azonban sajátos vonásokat mutatnak.
Kiindulópontunk, hogy az egészségügyi jogviszony kontraktuális természetű, a szerződéses jogviszonyban pedig az objektív jogellenességet a szerződésszegés ténye valósítja meg.
Az esetek nagy többségében az a jellemző, a beteg azért fordul orvoshoz, mert egészségi, fiziológiai állapotát illetően negatív irányú változást észlel. A gyógyintézmény (orvos) feladata - jogi nyelvre lefordítva szerződéses kötelezettsége - ilyen helyzetben az, hogy a negatív irányú változás mibenlétét, okát felderítse és megállapítsa (diag-
- 663/664 -
nosztizálás), majd pedig szakszerű beavatkozással (kezelés) a negatív irányú (oksági) folyamatot megállítsa, pozitív irányban visszafordítsa. Szerződésszegés (orvosi hiba) minden olyan közbeavatkozás elmulasztása, amely alkalmas lehetett volna valamilyen módon és mértékben a negatív irányú folyamat megakadályozására (enyhítésére, csökkentésére, rövidítésére, vagy éppen az élet meghosszabbítására, az életfeltételek könnyítésére stb.). A kedvező irányú változást a gyógyintézmény azonban csak a beteg szervezetének "közreműködésével", pozitív reakciójával érheti el. A várt eredmény szempontjából az orvosi közrehatás rendszerint járulékos (adhéziós): a negatív irányú természetes (sorsszerű) biológiai okozati összefüggés megakadályozására (lassítására, megfordítására) törekszik, az eredményesség kockázata azonban nem terheli. Az egészségügyi intézmény arra vállal kötelezettséget, hogy a beteg által várt kedvező eredmény - a negatív irányú változások megakadályozása, illetve a pozitív irányú változások elősegítése, vagyis a gyógyítása - érdekében úgy jár el, ahogy az az egészségügyi intézménytől általában elvárható.
A kezelési szerződés megszegését az jelenti, ha az egészségügyi intézmény az Eü. törvény, a szakmai, etikai szabályok, irányelvek, az írott vagy íratlan szakmai szokások, a szakmai gyakorlat által kialakított kötelezettségeit elmulasztja, de mindezeken túlmenően általános és elvont értelemben az minősül szerződésszegésnek, ha a kezelési szerződés célja, vagyis a beteg egészségi állapotának kedvező irányú változása - a gyógyító szolgáltatás teljesítése - érdekében az egészségügyi intézmény az általában elvárható gondos magatartást elmulasztja, a magatartása annak nem felel meg.
Az ítélkezési gyakorlatban visszatérően megjelenik, hogy a szakmai szabályok megszegésének nem a jogellenesség, hanem a felróhatóság alóli kimentés körében van jelentősége. E tétel a kezelési szerződés vázolt sajátosságaiból következik.
Változatlanul irányadónak tartjuk ezzel kapcsolatban az okfejtést: "Az orvosi jogviszony rendszerint megbízási jellegű, gondossági kötelem. A gondossági szerződések, így az orvosi jogviszony sajátossága, hogy az "objektív" szerződésszegés - a vállalt gondossági szolgáltatás folytán - egyben szükségképpen gondatlanságot, "szubjektív" (felróható) szerződésszegést valósít meg. Kinek kell tehát bizonyítani? A dilemma adott: a károsultnak a jogellenességet, azaz az "objektív" szerződésszegés tényét kell bizonyítania, de ebben az esetben egyben szükségképp neki kell bizonyítania a kötelezett felróhatóságát; vagy pedig a kötelezettnek (gyógyintézet) kell kimentenie magát a felróhatóság (gondatlanság) vélelme alól, de akkor egyben azt is bizonyítja, hogy szerződésszegést (szabályszegést) nem követett el. A "bizonyítási szükséghelyzet" indokolja, hogy a felróhatóság, és egyben a szerződésszegés - a szakmai szabályok megszegésének - hiányát a szakmailag ebben a helyzetben lévő gyógyintézet bizonyítsa. Akkor tehát, amikor a gyógyintézet azt bizonyítja, hogy őt felróható kötelezettségszegés nem terheli, egyúttal azt is bizonyítja, hogy szerződésszerűen járt el, a szerződésből, és az annak tartalmát adó jogszabályból eredő kötelezettségeit teljesítette. A megbízási jogviszonyban a gondossági kötelem természete folytán a kötelezettségszegés szükségképpen felróható lenne. Az orvosi megbízási jogviszony sajátosságából adódik, hogy:
- az orvost terhelő bizonyítási kötelezettség a kötelezettségszegés hiányára, illetve a felróhatóság hiányának bizonyítására (a kötelezettségszegés szükségképp felróható) egyidejűleg terjed ki;
- a jogellenesség és a felróhatóság elhatároló ismérvei az orvosi kártérítési jogviszonyban relativizálódnak, mivel az elvileg objektív kötelezettségszegés a gondossági kötelemben szükségképpen felróható kötelezettségszegést jelent."[17]
A tág értelemben vett orvosi közbeavatkozás lényegében mindegyik esetben arra irányul, hogy a beteg egészségi állapotában valamilyen módon és mértékben pozitív irányú változást eredményezzen, ha pedig a beteg állapota a kezelés során nem javul, sőt rosszabbodik, a szerződésszegés és a felróhatóság átfedése folytán a felróhatóság hiányának bizonyítása egyben a szerződésszegés objektív tényének hiányát is bizonyítja. Ezért van az, hogy az egészségügyi intézménynek kell bizonyítania, a részéről minden tekintetben szakszerű orvosi beavatkozás történt, felróható mulasztás nem terheli, másként fogalmazva a kezelési szerződést nem szegte meg - orvosi hiba nem történt.
A felelősség alóli kimentés szempontjából van jelentősége az Eütv. módosított 244. §-ának, amely az egészségügyi szolgáltatás keretében végzett ellátás során okozott kárért a Ptk.-nak a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre vonatkozó szabályait rendeli alkalmazni. A Ptk. 6:142. §-a ugyanis a szerződésszegéssel okozott károkért objektív felelősséget ír elő, ezzel szemben a Ptk. 6:519. §-a szerint a szerződésen kívül okozott kárért való felelősség alól mentesül a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható. A felróhatóság definícióját a Ptk. 1:4. § (1) bekezdése tartalmazza: a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A Ptk.-ban megfogalmazott "az adott helyzetben általában elvárható" fordulat az 1959-es Ptk. 339. § (1) bekezdéséhez hasonlóan változatlanul "objektivizált felróhatósági" mércét állít fel. Ez azt jelenti, hogy nem a károkozó egyéni adottságainak, szubjektumának van jelentősége a gondosság megítélése során, hanem - a konkrét károkozótól függetlenül - egy elvont, a társadalmi közfelfogásból eredő elvárhatóságnak, amelyet éppen a bírói ítélkezési joggyakorlat közvetít. A kártérítési felelősség szempontjából nem az egyedileg perbevont egészségügyi intézmény tárgyi és személyi feltételeinek, továbbá nem az orvosai, ápolók, személyzet egyéni adottságainak, képességeinek, gyakorlatának van jelentősége - nem a "tőle elvárható" mérce irányadó -, hanem annak, hogy általában az adott speciális szakte-
- 664/665 -
rületen egészségügyi ellátást nyújtó intézményektől mi az elvárható gondos eljárás. A "tőle elvárható" felelősségi kritériumot a Ptk. nem ismeri (az a büntetőjogi felelősség eleme), ezért nem csak téves, hanem kifejezetten törvénysértő az olyan, sajnos még mindig fellelhető bírósági döntés, amely a "tőle elvárható" mérce felhívásával értékeli a károkozás felróhatóságát.[18]
Szükséges ugyanakkor hangsúlyozni, a felróható szerződésszegés ténye önmagában nem jelenti egyben azt is, hogy kötelezettségszegés hiányában a negatív irányú oksági összefüggés megállt, megfordult volna. Az egészségügyi intézmény sikertelen kimentése a felróható szerződésszegés alól még nem vonja maga után szükségképpen a kártérítési felelősséget. Az egészségügyi intézmény kártérítési felelősségéhez a felróható szerződésszegés tényén kívül - a Ptk. rendelkezéseiből következően - a további felelősségi elemek megléte, az okozati összefüggés és kár is szükséges. Bármelyik elem hiánya kizárja a kártérítési felelősség alkalmazását. Az általános kártérítési alakzattól eltérő, speciális szabályok az egészségügyi intézmény kártérítési felelősségére nincsenek, vagyis ugyanazon felelősségi elemek megléte szükséges, mint bármely más esetben.
Az orvosi kártérítési perekben mégis létezik olyan felfogás, amely szerint ha valószínűsíthető, hogy az időben történő felismerés és beavatkozás mellett akár minimális, de reális esély lett volna a hátrányos következmények elkerülésére, akkor az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelőssége megállapítható. A gyógyulási esély csökkenése maga a kár, a kártérítési felelősség alapja. Ebből következően a gyógyulási esély csökkenése teljes kártérítési felelősséget alapoz meg mind a nemvagyoni, mind a vagyoni károk részében[19].
Ezzel szemben nem világos, hogy az esély csökkenése miként feleltethető meg a Ptk. 6:522. § (2) bekezdésében definiált vagyoni kár bármelyik fordulatának, mint ahogy az sem magyarázható, hogy a gyógyulásra való esély csökkenése, elvesztése milyen okból pótolja az okozati összefüggés hiányát. Valójában ez az "értelmezés" - ami kizárólag az orvosi kártérítési perekben jelent meg - a kártérítési felelősséget törvényi felhatalmazás nélkül alkalmazza olyan esetekben is, amikor a kártérítési felelősség szükségszerű elemei, a Ptk. által definiált vagyoni kár és okozati összefüggés hiányoznak. A felfogás veszélyeire már Dósa Ágnes is felhívta a figyelmet: "Álláspontom szerint ennek az elvnek a következetes alkalmazása a felelősség szinte parttalan kitágításához vezethet, hiszen ez szinte minden mulasztáshoz kártérítési következményt kapcsol. A gyógyító eljárások mindegyike esetében legalábbis valószínűsíthető, hogy a betegnek a gyógyulási (vagy életben maradási) esélyei javulnak, mert ha ez nem így lenne, akkor az adott kezelést nem lenne szabad alkalmazni. Sőt, önmagában a kórházi beutalás, megfigyelés a legreménytelenebb esetekben is rendszerint - legalábbis valószínűleg - növeli a beteg esélyeit, tehát elegendő a felelősség megállapításához."[20]
Véleményünk szerint a kezelési szerződés megszegésével összefüggő kártérítési felelősségre nincsenek az általánostól eltérő különös szabályok, ennélfogva ugyanúgy irányadók a kártérítési felelősség alapvető dogmatikai tételei. Nem elfogadható, hogy a szerződésszegés (mulasztás) ténye önmagában, kimutatható okozati összefüggés hiányában is kártérítési felelősséget alapozhatna meg (valamiféle esély elvesztése miatt), mint ahogy az sem, hogy az egészségügyi intézmény akár "minimális valószínűségi esély" mellett is a "teljes kárért" felel (függetlenül a további közreható tényezőktől, azok közrehatási arányától).
Más kérdés, hogy a kezelési szerződés tartalma - a vállalt szolgáltatás - az élet, testi épség, egészség megőrzése, javítása, az egészségkárosodás enyhítése, következésképpen a szerződésszegés ténye feltételezi az élethez, testi épséghez, egészséghez fűződő személyiségi jog sérelmét. A személyiségi jogsérelem: annak az esélynek elvesztése, amelyet a kezelési szerződés rendeltetésszerű teljesítése nyújt (illetve nyújtott volna). A kezelési szerződés sajátossága, a megbízott egészségügyi intézmény speciális szolgáltatása miatt a szerződésszegés szükségképpen személyiségi jogsérelmet - az esély elvesztését - valósítja meg, ami miatt sérelemdíj követelhető. A sérelemdíj azonban nem a beállott egészségromlásért (élet elvesztéséért), mint eredményért jár: ha az egészségügyi intézmény kötelességszegésének nincs semmilyen - szakértői módszerekkel sem bizonyítható, bármilyen mértékű - közrehatása a beálló egészségromlásban (vagy a javulás hiányában), akkor megállapítható okozati összefüggés hiányában a kártérítési felelősség elemei hiányoznak, és az eredményt tekintve sérelemdíj sem jár. Az esély elvesztése miatti sérelemdíj nem azonos a kialakult hátrányos egészségügyi állapot miatti sérelemdíjjal.
Joggal vethető fel ezek után a kérdés: lehetséges-e paradigma váltás az egészségügyi intézmények felelősségével kapcsolatos jogvitákban, aktuálisan az új Ptk. differenciált szabályaihoz kapcsolódóan.
Ha az egészségügyi intézmény bizonyítja, hogy semmilyen felróható kötelezettségszegés nem történt, akkor szerződésszegés hiányában a kártérítési felelősség fel sem merül. A további felelősségi elemek - így az okozati ösz-
- 665/666 -
szefüggés és a kár - vizsgálata akkor szükséges, ha valamilyen orvosi hiba, mulasztás, azaz a szerződésszegés tényként megállapítható. Másfelől viszont a szerződésszegés (hiba, mulasztás) ténye nem jelenti szükségképpen, hogy azzal okozati összefüggésben vagyoni kár következett be.
Az egészségügyi intézménytől elvárható magatartás elmulasztásának konkrét megjelenési formái az ítélkezési tapasztalatok szerint rendkívül eltérőek lehetnek, számbavételük nem lehetséges. A tág értelemben vett orvosi hiba jellemzően diagnosztikai tévedés, időben késve tett intézkedés, nem kellő körültekintéssel, alapossággal tett intézkedés, illetve nem adekvát kezelés lehet. Felelősségi szempontból annak van jelentősége, hogy az egyébként tényként megállapítható felróható kötelezettségszegés, mulasztás okozott-e vagyoni hátrányt (kárt), illetve nem vagyoni hátrányt (sérelmet). Ebből a szempontból alapkérdés a perekben beszerzett szakértői vélemények megállapításainak értékelése, amelyek eredményeként bizonyos típus-csoportok felállíthatók.
a) Egyértelmű a helyzet abban a viszonylag ritka esetben, amikor a felróható kötelezettségszegés a meghatározó kiváltó oka a hátrányos eredménynek. Ha a beteget nyilvánvalóan téves diagnózis folytán félrekezelik, tévedésből nem megfelelő összetételű gyógyszert alkalmaznak, vagy tévedésből nem a beteg végtagon végzik el a műtétet[21], az egészségügyi intézmény a bekövetkező vagyoni és nem vagyoni hátrányért teljes mértékben felelős.
Az új Ptk. tükrében meghaladott és helytelen a felelősséget az egészségügyi intézmény által okozott kárra (illetve kártérítési felelősségre) szűkíteni, a Ptk. szerinti normatív kárfogalom ugyanis kizárólag a vagyoni károkozást jelenti, a felelősség viszont a nem vagyoni hátrányra, a sérelemre is kiterjed. A beteg - tényállástól függően - az élethez, a testi épséghez, az egészséghez való személyiségi jogainak megsértése miatt, a közeli hozzátartozók a teljes családban éléshez való személyiségi joguk megsértése miatt érvényesíthetnek igényeket, követelhetnek az őket ért nem vagyoni sérelemért sérelemdíjat [Ptk. 2:43. § a) pont, 2:51. § (1) bekezdés, 2:52. §]. A sérelmet szenvedett másfelől követelheti az előidézett hátrányos egészségi változás miatti vagyoni kárát (Ptk. 2:53. §). A vagyoni kártérítési felelősség körében azt már a károsultnak kell bizonyítania, hogy a felróható kötelezettségszegés miatt előállt hátrányos egészségi állapot változás miatt - azzal okozati összefüggésben - milyen jellegű, tételesen megjelölt vagyoni kára merült fel és milyen összegben. A vagyoni kártérítési felelősség terjedelmét illetően érvényesülnek a kártérítési felelősség általános szabályai, ezek között az okozati összefüggést behatároló előreláthatósági elv is (Ptk. 6:518-522. §).
b) Az orvosi műhibás perek leggyakoribb tényállása az, amikor a beszerzett szakvélemény megállapítja valamilyen orvosi mulasztás (kötelezettségszegés) tényét, és azt is, hogy az adott konkrét esetben a szakszerű beavatkozás a negatív irányú egészségi változás megakadályozására, enyhítésére, illetve visszafordítására alkalmas lett volna. A mulasztás miatti hátrány az állapotjavulás, vagyis a teljes vagy részleges gyógyulás elmaradása, más esetben az állapot stabilizálás, vagyis a rosszabbodás elhárításának elmaradásában áll, de az is hátrány, ha az egyébként elkerülhetetlen állapotrosszabbodás mellett az elmaradt szakszerű beavatkozás a rosszabbodás mértékét enyhítheti, időben "kitolhatja", illetve élhetőbbé, elviselhetőbbé teszi (illetve tette volna). Visszatérő megállapítás ugyanakkor, hogy a bekövetkező negatív irányú egészségi változást (egészségromlás, halál) nem csak a szakszerűtlen kezelés vagy az orvosi mulasztás okozta, hanem a beteg fennálló természetes okú megbetegedése. Nem a mulasztás az oka a hátrányos változás bekövetkeztének, azonban a szakszerű beavatkozás (a mulasztás hiánya) a hátrányos változást egyértelműen, valamilyen módon és mértékben, de bizonyosan kedvezően befolyásolta volna. Az egészségügyi intézmény mulasztása a bekövetkező hátrányos eredménynek releváns oka, abban bizonyítottan közrehatott, de nem egyedüli oka, önmagában nem a mulasztás idézte elő a hátrányos helyzetet. A hátrányt különböző besorolású okok együtthatása okozza: a sérelmet szenvedett személyében rejlő objektív okok, egyéb, így például a műtéti kockázat körébe tartozó körülmények, és a felróható orvosi mulasztás, kötelezettségszegés[22].
Fuglinszky kifejezésével élve osztott okozatosságról van szó: "Osztott okozatosságról akkor beszélünk, ha a kárt részben a károkozó releváns magatartása, részben pedig olyan más tényező okozta, ami nem a károsult magatartásához kapcsolódik".[23]
Véleményem szerint ilyen esetekben nem valamiféle "esély elvesztéséről" van szó. A mulasztás és a hátrány közötti részoki összefüggést a konkrét esetre vonatkoztatva a szakértői vélemény egyértelműen megállapítja, a közrehatás bizonyított. Más kérdés, a konkrét esetben a szakvélemény a különböző közreható okok, ezek között az orvosi mulasztás súlyát, arányát - a szakmai tapasztalatok alapján - szükségképpen csak mérlegeléssel, becslés útján tudja megjelölni, és az elkerülhetetlen bizonytalansági tényezők miatt fogalmaz úgy, hogy milyen százalékos valószínűsége - esélye - lett volna mulasztás hiányában, szakszerű orvosi beavatkozás esetén a folyamat kedvező irányú megváltoztatásának.
A bizonytalansági tényezők nem változtatnak azon, hogy az egészségügyi intézmény kötelezettségszegése a hátrányos eredmény bekövetkezésével részoksági kapcsolatban áll, a sérelmet szenvedett jogszerűen érvényesítheti a vagyoni kára és a nem vagyoni sérelme miatti igényeit.
- 666/667 -
A joggyakorlatban felmerülő dilemma valójában abban áll, hogy a sérelmet szenvedett a részoki összefüggés mellett is a beállott állapotrosszabbodás miatti összes, teljes összegű kárát követelheti, vagy pedig az állapot rosszabbodással együtt járó vagyoni hátrányait az egészségügyi intézménnyel szemben a közrehatása arányában érvényesítheti.
Az ítélkezési gyakorlatban fellelhető döntések egy része ilyen esetben a teljes kártérítés elvére hivatkozással a hátrányos egészségi változás minden vagyoni következményét a felelőssé tett károkozó egészségügyi intézménnyel megtérítteti, a közrehatása arányától függetlenül. Ez a felfogás mindmáig támaszkodik Eörsi Gyula közelítésére, amely szerint ha a felróható kötelezettségszegés egyéb körülményekkel elválaszthatatlanul összefonódva fejti ki a hatását, akkor - mivel a természeti erőkkel, egyéb körülményekkel nem lehet kármegosztást alkalmazni - a felróható kötelezettségszegést tanúsító személy általában az egész kárért felel[24].
A szakirodalomban a "mindent vagy semmit" elvet alkalmazó ítélkezést okkal érte kritika. Jójárt Eszter rámutat, hogy: "A teljes kártérítés elvében mintegy az is benne foglaltatik, hogy az okozott kár mértékénél nagyobb kártérítés megítélésére nincs lehetőség, azt a jog jogalap hiányában nem támogatja.". A "mindent vagy semmit" elv helyett azt javasolja, hogy: "Ha a potenciális károkozó jogellenes és felróható magatartása fennáll, és azt is nagymértékben valószínűsíteni tudjuk, hogy a károkozó magatartása alkalmas lehet - több más okkal, így a károsult terhére róható okkal együtt - a károsult kárának a kiváltására, akkor a károsulti közrehatás esetén alkalmazott kármegosztáshoz hasonlóan proporcionális felelősség-megállapításnak, illetve kártérítés kiszabásnak lehet helye."[25].
Az ítélkezési gyakorlat másik része a közrehatás aránya szerinti marasztalást - nem csak az orvosi műhibás perekben - alkalmazza. A BH 2013.267. számú döntés szerint "a munkaképesség csökkenés mértékének meghatározása során valamennyi azt előidéző tényezőt arányosan kell figyelembe venni" (hasonlóan: BH 2006.241.)[26]. A teljes kártérítés elve valójában azt jelenti, hogy a károkozó az általa okozott kárt térítse meg; a vagyoni hátránynak az a része, amely meghaladja a károkozás közreható mértékét, a károsult terhén marad. Nem arról van szó, hogy a vagyoni hátrány bekövetkezésében együttható természeti erőkkel és más hasonló körülményekkel nem lehet kármegosztást alkalmazni - kármegosztás több károkozó magatartás, ezek közt a károsulti közrehatás mellett lehetséges -, hanem arról, hogy az együttható objektív, elháríthatatlan körülmények miatti vagyoni hátrányt nem a kötelezettségszegő fél okozta, ezért - e tényezők közrehatása mértékében - az másra át nem hárítható. Kétségtelen, hogy a közreható okok egymás közti súlyának, arányának megállapítása sokszor nem csekély bizonytalansági elemet hordoz, ez azonban általában akár a szerződésen kívüli, akár a szerződésszegéssel okozott (különösen hibás teljesítés miatti) kártérítési perek egyáltalán nem ritka, visszatérő sajátossága. Egyetértek Fuglinszkyval, hogy az osztott okozatosság "sokkal inkább igazságos megoldáshoz vezet, mint a mindent vagy semmit elv következetes alkalmazása", és a következő megállapításokkal is: "A bíróságnak - ha elfogadja és alkalmazza az osztott okozatosság koncepcióját - abban is állást kell foglalnia, hogy a közrehatás aránya szakértői közreműködést igénylő ténykérdés, avagy bírói mérlegelést kívánó jogkérdés, esetleg mindkettő. Ez utóbbi esetben el kell határolni a szakértő és a bíró kompetenciáját, feladatait. A szakértő feladata feltehetően, hogy a fizikai hatásokat elemezze és körülírja, amiből a bíróság következtetéseket tud levonni a jogi értelemben vett okozatosság százalékos arányaira".[27] Ha tehát a vagyoni hátrányt több közreható ok együttesen idézte elő, a bíróságnak - szakértői bizonyítás lefolytatása mellett - meg kell állapítani a károkozó magatartás közrehatási arányát, és az okozásnak megfelelő arányban kell kötelezni a teljes vagyoni hátrányból rá eső, általa okozott kár megtérítésére. A mérlegelés során előállhatnak szélsőséges esetek. Lehetséges egyik oldalról, hogy a károkozó magatartás közrehatási aránya, az okozás "valószínűsége" olyan nagymértékű, hogy az már bizonyosságként értékelhető, és ilyenkor a károkozó valóban a teljes vagyoni hátrány viselésére kötelezhető. Lehetséges más oldalról viszont az is, hogy a mulasztás közrehatási aránya a bekövetkezett hátrányos eredményt illetően olyan csekély mértékű, amely százalékosan alig kifejezhető, bagatell okozásnak minősül, amelynél fogva a kárigény vele szemben elutasítható.
A személyhez fűződő jog megsértése, a nem vagyoni sérelem miatt a közrehatási arány szerinti marasztalás nem lehetséges, hanem ilyen esetben a bíróság a sérelemdíj mértékét a Ptk. 2:52. § (3) bekezdése alkalmazásával az eset körülményeire, így különösen a jogsértés súlyára, a felróhatóság mértékére, a jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatására tekintettel határozza meg.
Az esetcsoportra vonatkozó javaslatunk: ha a beteg állapotrosszabbodását, mint hátrányos eredményt különböző okok együtthatása idézi elő, amelyek közül az egészségügyi szolgáltató egyébként tényként megállapítható mulasztása az egyik, az egészségügyi szolgáltató a közrehatása arányában köteles a vagyoni kárt megtéríteni, és arányos sérelemdíj ítélhető meg.
c) Az előző esetektől megkülönböztetve külön csoportba soroljuk a gyógyulási esély elvesztése miatti sérelmet.
- 667/668 -
E tekintetben különösen indokoltnak tűnik egyfajta fogalmi tisztázás. A gyógyulási esély alatt azt értjük, amikor az orvosszakértői vélemény kimutat ugyan valamilyen mulasztást az egészségügyi intézmény terhére, azonban - a szakvélemény szerint - a konkrét egyedi esetben szakmailag lehetetlen arra nyilatkozni, hogy az elmulasztott, vagy késve megtett intézkedés szakszerű beavatkozás esetén milyen hatást válthatott volna ki. A szakvélemény alapján csak annyit lehet mondani, hogy általánosságban, statisztikailag szemlélve a hasonló eseteket az elmulasztott (késve tett) beavatkozás a tapasztalatok szerint nagy átlagban alkalmas lehet a negatív irányú folyamat valamilyen módon és mértékben kedvező alakítására. A konkrét egyedi esetben azonban nem meghatározható, hogy mulasztás hiányában a jövőbeli pozitív várakozás bekövetkezhetett volna-e, illetve a negatív irányú változás csökkent, esetleg elmaradt volna, hogyan és milyen mértékben. Erre nézve olyan általános adatok állnak rendelkezésre, amelyek csak a nagyobb számok tükrében mutatnak tendenciákat. Az esély tehát a statisztikai nagy átlaghoz képesti "gyógyulási (továbbélési) esélyt" jelenti, amely ugyanakkor szakmai szempontból létező, érdemi, nem csupán hipotetikus és spekulatív.
A gyógyulási esély elvesztése miatti sérelmet az különbözteti meg az osztott okozatosság tényállásaitól, hogy míg az utóbbi esetekben a mulasztás és a beteg egészségkárosodása között a részoksági összefüggés bizonyosan fennáll, csak a mulasztás, mint részok közrehatási aránya az egyéb közreható okok - így a külső soktényezős befolyásoló körülmények, a beteg egyéni fizikai adottságai, egészségi állapota - súlyához képest bizonytalan, a gyógyulási esély elvesztésének esetében szakmai szempontból semmilyen bizonyossággal nem állítható, hogy a kellő időben elvégzett szakszerű vizsgálatok, kezelések elmulasztása, illetve a beteg maradandó egészségkárosodása között akár részoksági okozati összefüggés állna fenn. Az egyik esetben a bizonytalansági tényező a részokság közrehatási arányát érinti, a másik esetben az okozati összefüggés egyáltalán nem állapítható meg. A szakértői közelítésben nem annak van jelentősége, hogy a beteg egészségromlása az egészségügyi intézmény hibája (mulasztása) nélkül, sorsszerűen is bekövetkezett volna, hanem az egészségügyi intézmény azt bizonyíthatja, hogy a beteg állapota a szakszerű orvosi eljárás ellenére, szükségképpen ugyanígy alakult volna, vagyis az egészségügyi intézmény eljárásának (pl. a műtétnek, az azt követően fellépő szövődménynek, a szövődmény felismerése időpontjának és kezelésének stb.) nincs semmilyen oksági kapcsolata (közrehatása) a kialakult állapottal.
Abban az esetben, ha az okozati összefüggés szakmai szempontból - a szakvélemény szerint - nem állapítható meg, de másfelől nem is zárható ki, a beteg kimutatható (nem vagyoni) hátránya kizárólag a szakszerű kezelés - egyébként megállapíthatatlan - pozitív hatása esélyének elvesztésében áll.
Az okozati összefüggés hiánya nem változtat azon, hogy az egészségügyi intézmény részéről az elvárható szakszerű beavatkozáshoz képest történt valamilyen mulasztás, amelynek hiányában a beteg negatív egészségi változásához képest az általános tapasztalatok szerint akár kedvezőbb folyamatok is lejátszódhattak volna, hiszen minden szakszerű orvosi beavatkozás éppen erre irányul. A beteg a felróható kötelezettségszegés folytán ezt az esélyt vesztette el.
A gyógyulási esély elvesztése az élet, a testi épség és az egészséghez való személyiségi jog, illetve - különösen a beteg halála esetén - a hozzátartozók teljes családban éléshez való személyiségi jogainak sérelmét okozza. A gyógyulási vagy túlélési esély önállóan védendő érték, csökkenése vagy elvesztése - meghatározott személyiségi jogokhoz kapcsolódóan - önmagában is személyiségi jogsértés. A gyógyulási esély - feltéve, hogy reális (érdemi, létező, nem spekulatív) - személyhez fűződő jogként önállóan védendő jogtárgy, megsértése nemvagyoni sérelem.[28]
Másfelől mindebből nem következik egy egységes, elvont esély-elvesztés fogalom: általánosságban az esély elvesztése nem releváns, nem önállóan védendő jogtárgy, hanem speciálisan akkor, ha meghatározott személyiségi jogok megsértéséhez kapcsolódik, nevezetesen az élet, testi épség és egészséghez, illetve a teljes családban éléshez való személyiségi jogokhoz.
A gyógyulási, túlélési esély csökkenése vagy elvesztése jogkövetkezményeként a személyiségi jogaikban sértettek (ide értve a közeli hozzátartozókat is) sérelemdíjat követelhetnek az őket ért nemvagyoni sérelemért [Ptk. 2:52. § (1) bekezdés]. A sérelemdíj mértékét ez esetben is a bíróság a Ptk. 2:52. § (3) bekezdése alapján, az eset körülményeire tekintettel, mérlegeléssel határozza meg.
- 668/669 -
A sérelemdíj összege nyilván igazodik a felróható kötelezettségszegés súlyához, ismétlődő jellegéhez, illetve a bekövetkező negatív változás természetéhez.
Az esély százalékos mértéke szakmai szempontból ugyan becsülhető, a sérelemdíj mértékét befolyásolhatja, evonatkozásban azonban valamiféle százalékos megosztás nem alkalmazható. Más személyiségi jogsérelmekhez hasonlóan azt viszont célszerű elkerülni, hogy "minimális esély" elvesztése miatt a bíróság bagatell sérelemdíjat ítéljen meg.
Nyomatékkal szükséges hangsúlyozni, hogy az új Ptk. terminológiájában az esély elvesztése ugyan hátrány, nem vagyoni sérelem, azonban nem minősül kárnak. A Ptk. értelmében a kár alatt kizárólag a vagyoni kár értendő, önmagában az esély elvesztése miatt nem jár kártérítés, és az egészségügyi intézmény kártérítési felelősségének jogalapja pusztán a gyógyulási esély elvesztésére hivatkozással közbenső ítélettel sem állapítható meg. A sérelmet szenvedett vagyoni kártérítési igénnyel akkor élhet, ha a kötelezettségszegés és a vagyoni kár között az okozati összefüggés bizonyított.
Az ítélkezési gyakorlat helyes törekvése, hogy az orvosi műhiba perekben a bizonyítási teher szabályait nem kezeli mereven, hanem az adott jogviszonyhoz, az ezzel kapcsolatos sajátos tényállásokhoz igazítja. Ellentétes azonban a kártérítési jog törvényi szabályaival és dogmatikájával, ha a bíróság az egészségügyi intézményt pusztán a felróható kötelezettségszegésének ténye folytán a sérelmet szenvedett olyan vagyoni kártételeinek a megfizetésére kötelezi, amelyekre nézve részben sem állapítható meg az okozati összefüggés a felróható kötelezettségszegéssel. A kártérítés nem büntetés az egészségügyi intézmény felróható kötelezettségszegése miatt.[29]
Összegzésként: a gyógyulási esély elvesztése vagy csökkenése miatt - javaslatunk szerint - a jogkövetkezmények a következők szerint alakulhatnak.
- Ha az egészségkárosodás, illetve az egészségügyi intézmény részéről a szakmailag szükséges vizsgálatok és kezelés (műtét) elmaradása vagy késedelmes elvégzése, azaz a felróható mulasztás között az okozati összefüggés nem állapítható meg, de nem is zárható ki, a hátrány a gyógyulásra való esély elvesztésében, csökkenésében és nem az egészségkárosodás bekövetkeztében áll. A gyógyulási esély elvesztése vagy csökkenése esetén a sérelmet szenvedett kompenzációként arányos, de az egészségkárosodás - mint eredmény - számbavételénél alacsonyabb mértékű sérelemdíjra tarthat igényt.
- Az olyan vagyoni kártérítési igény alaptalan, amely kifejezetten az egészségkárosodással, mint végeredménnyel áll okozati összefüggésben, és nem az egészségügyi intézmény gyógyulási esélyt csökkentő mulasztásával. A vagyoni kárigények tekintetében legfeljebb az életben maradási vagy gyógyulási esély csökkenése képezheti a kártérítés jogalapját, ezért a tényleges egészségromlás vagy a halál a vagyoni kártérítési igény szempontjából figyelmen kívül marad. A teljes kártérítés elvén nyilvánvalóan túlmutat, ha az egészségügyi intézménynek olyan kártételeket kell megtérítenie, amelyek nem az esélycsökkenéssel, hanem magával az egészségkárosodással vagy halállal okozati összefüggésben merültek fel.[30]
- Nem lehet kizárni, hogy felróható mulasztás és emiatt a gyógyulási esély csökkenése, elvesztése miatt a sérelmet szenvedett vagyoni kárigényt is érvényesíthet, de csak olyan kártételeket, amelyek valóban a gyógyulási esély csökkenésével állnak oksági kapcsolatban. Ilyen lehet például magánpraxisban az orvosi megbízási díj visszakövetelése, vagy a szakszerűtlen kezelésekkel összefüggő utazási és egyéb költségek megtérítése.
d) A gyakorlatban viszonylag ritkán előforduló esetcsoport végül, hogy az egészségügyi intézmény az egyébként megállapítható felróható kötelezettségszegése ellenére a nemvagyoni sérelemdíj megfizetése alól is mentesül. Ez akkor következhet be, ha az egészségügyi szolgáltató bizonyítja, hogy a szakmai szabályoknak megfelelő kezelés és az elvárható gondosság tanúsítása ellenére sem lett volna reális esély az egészségkárosodás akár részleges elkerülésére. A szakvéleményből ilyenkor egyértelműen megállapítható, hogy a helyes diagnózis, illetve a szakszerű kezelés is legfeljebb csak a passzív, tehetetlen szemlélő szerepéhez lett volna elegendő.[31] Nemcsak arról van szó, hogy az okozati összefüggés nem állapítható meg (de nem is zárható ki), hanem az okozati összefüggés bizonyítottan kizárt. ■
JEGYZETEK
[1] Jójárt Eszter: Az esély elvesztése, mint kár? Jogtudományi Közlöny 2009. évi 12. szám
[2] Lábady Tamás: A nem vagyoni kártérítés metamorfózisa sérelemdíjjá. Polgári Jog 2016. évi 2. szám
[3] Hasonlóan: Jójárt Eszter: i. m. 520. old.
[4] Legfelsőbb Bíróság EBH2005/1220. számon közzétett eseti döntés
[5] Közzétéve: BDT 2018.3815.; BH 2018.54. szám
[6] Hasonlóan: Fuglinszky Ádám: Létezik-e osztott okozatosság, avagy a kármegosztás új útjairól. In: Ünnepi dolgozatok Vékás Lajos tiszteletére, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2009. Czine Aliz: Az elveszett esély megítélése a kártérítési jogban. In: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola Elektronikus Folyóirata 2015. december
[7] BH 2009.356., BH 2012.90., BH 2013.89.
[8] BDT 2008.1836.; BH 2012.90.
[9] BH 2013.89.
[10] Ptk. Második Könyv III. Rész XI. Címhez fűzött miniszteri indokolás
[11] Kúria Pfv.III.22.210/2017.
[12] BDT 2016.3445., BDT 2016.3510.
Kifejezésre jutott az egészségügyi jogviszony természetére vonatkozó felfogás a 2013-as Polgári Törvénykönyv kodifikációs előkészítési anyagai között is. Közzétéve: Az Igazságügyi Minisztérium iratanyaga a 2013-as Polgári Törvénykönyv előkészítésével és hatálybaléptetésével kapcsolatban. III. Kötet. 1342-1350. old. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., 2018.
[13] Részletesen: Kemenes István: Az orvos kártérítési felelősségének egyes kérdései. Bírósági Döntések Tára 2008. évi 1. szám
[14] Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz Wolters Kluwer Kiadó Budapest, 2014. 2. kötet 1608. old.
[15] Kemenes István: A kontraktuális kártérítés egyes kérdései. Magyar Jog 2017.1. szám. Hasonló érvelés az egészségügyi intézmények kártérítési felelősségével összefüggésben már felmerült, lásd: Kemenes István: Az orvos kártérítési felelősségének egyes kérdései. BDT 2008. 1. szám 15. old.: "A gondossági szerződések, így az orvosi jogviszony sajátossága, hogy az objektív szerződésszegés - a vállalt gondossági szolgáltatás folytán - egyben szükségképpen gondatlanságot, szubjektív (felróható) szerződésszegést valósít meg". Egyező álláspontot vall a szakirodalomból Fuglinszky Ádám: "Gondossági kötelmek esetében (így különösen megbízásnál, például ügyvéd, könyvvizsgáló, vezető tisztségviselő) ugyanis szerződésszegésről csak akkor beszélhetünk, ha a kötelezett nem az általában és az adott hivatást gyakorló személyektől e körben elvárható fokozott gondossággal törekedett a szerződésben meghatározott cél elérésére". Kártérítési jog. HVG-ORAC Kiadó Budapest 2015. 108. old. E felfogásnak megfelelő okfejtést tartalmaznak az új Ptk.-hoz fűzött kommentárok is: Kommentár a Polgári Törvénykönyvöz. Wolters Kluwer Kiadó 2014. 2. kötet 1742. old., Az új Ptk. magyarázata V/VI. HVG-ORAC Kiadó 2013. 237. old.
Az elvet elfogadta a Szegedi Ítélőtábla 3/2016. (XI.24.) kollégiumi véleménye, amelyben kimondta, hogy a megbízási (gondossági) típusú visszterhes szerződés kötelezettjének (pl. ügyvéd, szakértő, könyvvizsgáló, vezető tisztségviselő) szerződésszegése nem állapítható meg, ezért kártérítési felelősséggel sem tartozik, ha a kötelezett az ügy ellátása során úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. BDT 2017. évi 1. szám.
Eltérő véleményt fogalmaz meg Leszkoven László: Szerződésszegés a polgári jogban. Wolters Kluwer Kiadó. Második kiadás. Budapest, 2018. 81-82. old. E szerint szerződésszegést nemcsak a kötelezett magatartása okozhat, hanem szerződésszegésnek minősül a szerződésszerű teljesítés bármely okból történő elmaradása, és ez alól a Ptk. nem tesz kivételt a gondossági kötelmek esetében sem. Noha a gondolatmenet kiinduló pontja a szerződésszegésről általánosságban helytálló, a gondossági kötelmekre vetítése azért vezet tévútra, mert a megbízási szerződésben vállalt szolgáltatás nem egyszerűen valamely feladat ellátása, hanem lényegi, fogalmi eleme a feladat gondos ellátása. A szerződésszerű teljesítés a feladat gondos ellátását jelenti, a szerződésszerű teljesítés elmaradása (a nem szerződésszerű teljesítés) következésképpen és fogalmilag a feladat "nem gondos" (gondatlan, azaz felróható) ellátásával azonos.
[16] Fellelhető a Kúria honlapján; http://www.kuria-birosag.hu/ptk
[17] Kemenes István: Az orvos kártérítési felelősségének egyes kérdései. BDT 2008.1. szám 15. old.
[18] Hasonlóan: A Polgári Törvénykönyv magyarázata. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest 1981. In: Eörsi Gyula: Felelősség szerződésen kívül okozott károkért Második kötet 1538. old.
[19] Pribula László: A gyógyulási esély elvételének értékelése a bírói gyakorlatban. Med.EtJur. 2017. 5. szám 12. old. A megosztott újabb bírói gyakorlatot ismerteti Farkas Antónia: A gyógyulási esély elvesztése. Med.EtJur. 2017. 4. szám. Az ítélkezési gyakorlatot részleteiben bemutatja és értékeli Pribula László: Orvosi kártérítés. Bírói gyakorlat füzetek 20. Opten Kiadó 2016.
[20] Dósa Ágnes: Az orvos kártérítési felelőssége. HVG-ORAC Kiadó 2004. 163. old.
[21] BDT 2017.3690
[22] Dósa Ágnes: Az orvos kártérítési felelőssége HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2010. 117-119. old.
[23] Fuglinszky Ádám: Létezik-e osztott okozatosság, avagy a kármegosztás új útjairól, In: Ünnepi dolgozatok Vékás Lajos tiszteletére, ELTE Polgári Jogi Tanszék, 2009., 151. old.
[24] Eörsi Gyula: A polgári jogi kártérítési felelősség kézikönyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1966. 135. old.
[25] Jójárt Eszter: i. m. 526. old., 533. old.
[26] Részletesen ismerteti Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog HVG-ORAC Kiadó 2015. 253-255. old.
[27] Fuglinszky Ádám: i. m. 255. o. Hasonló felfogást képvisel Dósa Ágnes: Az orvos kártérítési felelőssége. HVG-ORAC Kiadó 2010. 182. old.
[28] Jójárt Eszter a hivatkozott tanulmányában e felfogással egyetértve szemléletesen mutatja be, hogy a francia jog a "perte d'une chance" körében egy szituáció romlása megelőzésének mint esélynek az elvesztését értékeli, ha az esély valódi, reális és nem csupán hipotetikus. Az elvet tipikusan a gyógyulási esély elvesztésénél használják, ha a sérelmet szenvedett nem tudja bizonyítani sérelmének az orvos törvénysértő mulasztásával való teljes okfolyamatát. Az amerikai jogban pedig a "lost chance" elv alkalmazásával részleges kártérítést ítélnek meg a személyében sérelmet szenvedett részére, de nem a sérülésre hivatkozással, mivel e tekintetben nem bizonyított az okozati összefüggés fennállása, hanem az elveszett esély mint önállóan védendő érdek erejéig ítélnek meg kártérítést. Jójárt Eszter felfogásához hasonlóan Fuglinszky Ádám is konstruktívnak tekinti azt a törekvést, miszerint a gyógyulási vagy túlélési esély csökkenése, elvesztése önmagában személyiségi jogi jogsértésnek minősül. A Szegedi Ítélőtábla Pf.III.20.329/2007. számú ügyben hozott döntését méltányolja: "Az ítélőtábla megtalálta azt a dogmatikai és logikai érvelést, amely segítségével az élethez, testi épséghez és egészséghez kapcsolódó esély elvesztésének kompenzálását különösebb dogmatikai törés nélkül indokolni lehet." Az ítélőtábla határozatának indokolása szerint: "A személyiség életminőségének hátrányos megváltozása egyértelműen kifejeződhet egy olyan helyzettel is, amelyben a személy életlehetőségei korlátozottá válnak, esélyei valamely szabadságjogra korlátozottá válnak. Ez a hátrány, életminőség változás az esély elvesztése" (Fuglinszky Ádám: Létezik-e osztott okozatosság, avagy a kármegosztás új útjairól. 160. old.)
[29] A kártérítési felelősség Ptk.-ban rögzített törvényi előfeltételeivel ellentétesek például a Kúria Pfv.III.22.375/2016/6. sz. határozatának fejtegetései: "...az okozati összefüggésnek nem az alperes (klinika) felróható magatartása és az I. r. felperes egészségromlása között kellett fennállnia, hanem a mulasztás és aközött kellett jogi értelemben az oksági kapcsolat, hogy ha a szükséges vizsgálatot korábban elvégzik, lett volna esély arra, hogy a maradandó egészségkárosodás nem következik be... A kártérítési kötelezettség terjedelmére sem lehet kihatása annak, hogy a felelősség a gyógyulási esély elvesztésén, csökkenésén úgy alapul, hogy ahhoz kötődően az egészségkárosodás bekövetkezett." A döntés szerint az alperesnek a gyógyulási esély elvesztésében álló felróható magatartása nem értékelhető olyan tényezőként, amely az alperest akár csak részben is mentesíthetné a vagyoni kártérítési felelősség alól. Ezzel szemben a Pécsi Ítélőtábla Pf. III.20.107/2016/12. számú határozata kiemeli, hogy az esély elvesztése kapcsán az oksági összefüggésnek relevánsnak kell lennie. Az orvosi közrehatás akkor releváns, ha a betegnek "értékelhető esélye" lett volna megfelelő kezelés esetén a gyógyulásra. (BDT 2017.3755.)
[30] Hasonlóan: BDT 2017.3649., BDT 2010.2197., BDT 2013.2874.
[31] Fuglinszky szerint: "Az esély elveszítése címén csak akkor nincs helye sérelemdíjnak, ha nyilvánvaló (aggálymentesen megállapítható), hogy a valós kór ok felismerése, illetve a megfelelő terápia megválasztása esetén sem lett volna remény a gyógyulásra, illetve a túlélésre." (Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. 266. old.)
Lábjegyzetek:
[1] Kemenes István kollégiumvezető, Szegedi Ítélőtábla.
Visszaugrás
