Jelen dolgozat az esély elvesztésének, mint kárnak a megítélhetőségével foglalkozik. A kérdés nem pusztán elméleti és nem is csupán a külföldi joggyakorlatban merül fel. A hazai bírósági döntések körében is fellelhetők olyan határozatok, amelyek az esély elvesztésének kárként való megítélését mérlegelik anélkül azonban, hogy ennek anyagi jogi dogmatikai hátterét tisztáznák. Reményeim szerint ez a dolgozat e tisztázási folyamathoz járulhat hozzá.
A dolgozat fogalmi alapvetéssel kezdődik, majd a kár és az okozatosság fogalmának az esély elvesztéséhez való viszonyát tárgyaljuk. Ezután röviden vázoljuk az esély elvesztésének a külföldi jogrendszerekben való megjelenési formáit. Végül a hazai joggyakorlatban jelentkező tendenciákat vesszük számba. A dolgozat rövid összegzéssel zárul.
Ha abból indulunk ki, hogy a jog az emberi magatartásszabályozás egyik eszközeként rendezni kívánja a mindennapi élettel együtt járó káreseményeket, akkor nem tűnik indokolatlannak az a kérdésfeltevés, hogy mit ért(het) a polgári jog a kár fogalma alatt? S vajon a jogi kárfogalom hogyan viszonyul az esély elvesztéséhez: tekinthető-e jogi értelemben kárnak az esély elvesztése? Ha igen, ebből az következik, hogy az esély elvesztéséért a bíróság a polgári jogi felelősségi feltételek fennállása esetén köteles kártérítést megítélni a károsult javára. E kérdések megválaszolása előfeltételezi az esély és az esély-elvesztés fogalmának tisztázását.
Hétköznapi értelemben az esély egy jövőbeli esemény bekövetkezésének valószínűsége. Az esély fenti meghatározása sem pozitív, sem negatív jelzőt nem rendel a fogalomhoz, azaz az esély fogalma alatt mind kedvező, mind kedvezőtlen előjelű esemény bekövetkezésének valószínűségéről szó lehet. Pozitív értelemben beszélhetünk a nyereség/nyerés, a pernyertesség és esetleg a gyógyulás esélyéről,[1] míg negatív értelemben a veszteség esélyéről is.
Az esély elvesztését a kártérítési jog keretében - negatív jogkövetkezmény hozzáfűzésével - állítani azonban csak az esély pozitív értékű attribútummal való felruházása esetén lehet értelmes: veszteség elvesztése, még a hétköznapi logika alapján sem érthető kárként, sőt, ez utóbbi olyasmi, aminek örülni szoktunk, amiért hálánkat fejezzük ki, esetleg jutalmazunk. A negatív esély (veszteség) csökkenése/elvesztése tehát nem hátrány, azaz nem kár.
A fent elmondottak alapján az esély fogalmát a továbbiakban pozitív értelemben fogjuk használni: mindig valamilyen számunkra kedvező jövőbeli esemény bekövetkezési valószínűségét értve alatta.
- 518/519 -
Az 1. pontban adott definícióban nem beszéltünk arról, hogy mit értünk valószínűség alatt. Érthetjük alatta a bizonyosságot is? Azaz azt, hogy a nyerés/nyereség, a pernyertesség vagy a gyógyulás bekövetkezésére a jövőben bizonyosan számíthatunk? Vagy csak a hétköznapi értelemben bizonyosan bekövetkező eseménynél (valamivel, illetve jóval) kisebb bekövetkezési valószínűséggel számolhatunk, akkor, ha eltekintünk attól, hogy elvi, akár filozófiai, akár tudományos, értelemben sosem mondható, hogy valami 100%-os bizonyossággal be fog következni?
A bekövetkezési valószínűség mértékére vonatkozó első elhatárolást a jogalkotó sugallja a Ptk. eredeti szövegének 358. §-ához fűzött miniszteri indokolással, mely szerint: "Az elmaradt haszon megítélésének feltételeit a bírósági és különösen a döntőbírósági gyakorlat lényegesen szigorította: ilyenként csak reális, ellenőrizhető adatokon alapuló igényt ismer el. E gyakorlat teljes összhangban van a javaslat rendelkezéseivel, annak szabályként való külön kimondása azonban szükségtelennek látszott; ez ugyanis lényegében annak a tételnek a következménye, hogy a kártérítés megállapításának csupán bizonyított kár esetén van helye." Az elmaradt haszon - mint jövőben bekövetkező nyerésre, nyereségre, pernyertességre vonatkozó esély[2] - valakinek jogellenes és felróható magatartása következményeként való jelentkezése, és az ezért megítélhető kártérítés a hatályos Ptk. 355. § (4) bekezdése alapján követi a miniszteri indokolásban megfogalmazott kritériumokat: azt feltételezi, hogy a jövőbeli esemény - tudniillik a pozitív előjelű esély elvesztése - olyan nagyfokú valószínűséggel bekövetkezzen, amit hétköznapi értelemben bizonyosságnak tekintünk, s az egyszerűség kedvéért a továbbiakban egy ideig 100%-ként tételezünk.[3]
A fentebb vázoltak szerint arra a következtetésre juthatunk, hogy a kártérítési jog csak a pozitív attribútummal felruházott esély elvesztésére reagál, s csak az ilyen nyerésre, nyereségre, gyógyulásra irányuló esélyek elvesztésének jogellenes és felróható okozása miatti szankcionálás képzelhető el. A pozitív előjelű esélyek köréből azonban - a 2. pont alapján - kivehetjük az elmaradt haszon mint vagyoni kár miatt megítélhető kártérítést, hiszen a nyerés/nyereség biztos elvesztése a károsult személyétől különböző személy által előidézett jogellenes és felróható magatartás miatt az elmaradt vagyoni előnyért járó kártérítés körében a hatályos jog alapján megítélhető. A jogalap kérdése ebben az esetben tehát tisztázott, az összegszerűség vonatkozásában pedig végső soron, ha a kár mértéke a bizonyítási eljárás lefolytatása után sem számítható ki, az általános kártérítés jogintézménye jelenthet megoldást.[4]
Az esély elvesztésének ekként szűkített fogalmát tehát a következőképpen szemléltethetjük:
A) a bizonyosan várható haszon elvesztése (elmaradt haszon):
t1 E1 = 100 %
t2 0 ? E2 < E1
B) a nyereség/nyerés, a pernyertesség vagy a gyógyulási esély elvesztése:
t1 0 < E1 < 100 %
t2 0 ? E2 < E1
Ahol t1 = az első időállapottal; t2 = a második időállapottal; E1 = az eséllyel a t1 időállapotban; E2 = az eséllyel a t2 időállapotban.
Összefoglalva: jelen tanulmányban arra keressük a választ, hogy a nyerés/nyereség/pernyertesség/gyógyulás kezdő időpontban meglévő 0-100% közé tehető bekövetkezési valószínűségének egy X személy jogellenes és felróható károkozása miatti megsemmisülése[5] csökkenése[6] esetén - vö. B) pont - a hatályos polgári jog értelmében megítélhető-e kártérítés.
Az esély-elvesztés fogalma után szükséges kitérnünk a hatályos kárfogalomra. Dogmatikai értelemben a legelegánsabb az volna, ha a felelősségi feltételeket és a kártérítést egymástól elhatárolva vizsgálnánk, ez azonban a kár fogalmát tekintve szinte kivitelezhetetlen. A jogilag releváns kárfogalom tartalmának meghatározását ugyanis a megtérítési szempont, a kártérítés módja, mértéke és mindezek mögött meghúzódva
- 519/520 -
a kártérítési jog céljai, funkciói mind befolyásolják.[7] A kár fogalmának meghatározását nehezíti a hétköznapi és a jogi értelemben vett fogalmak közötti eltérés is. Nyilvánvaló, hogy a hétköznapi értelemben vett kárfogalom szélesebb, mint amit a jog a kárfelelősség révén kezelni képes. A hétköznapi értelemben vett kárfogalom minden vagyoni és érzelmi sérelmet felölelhet, amit a szubjektum veszteségként él meg függetlenül attól, hogy a sérelem/hátrány forgalmi értékkel rendelkezik-e, máshonnan megtérült-e. Sőt, a hétköznapi gondolkodás a veszteség értékét alapvetően előszereteti értéken méri. A kárnak ezzel a pszichés és morális jellegével a jog csak viszonylag szűk körben tud számolni,[8] ha egyáltalán tud, nemcsak a bizonyítás nehézségei, hanem a károkozó érdekeinek figyelembe vétele miatt is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
