Az értékpapír intézményét a középkori kereskedelem kibontakozásával hívta létre a készpénz nélküli fizetési forgalom, valamint a követelések vagyoni értékének felhasználása iránti igény. Az értékpapír, mint neve is mutatja, eredeti értelmében papírba foglalt jogot jelentett, amelynek lényege, hogy az írásba foglalás által a követelésekre a dologi jog szabályait lehetett alkalmazni, amellyel párhuzamosan az értékpapírban foglalt kötelem sajátos jelleget nyert, absztrahálódott. A kialakított konstrukció kínálta előnyök olyannyira praktikusnak bizonyultak, hogy az értékpapír idővel a megerősödött és globalizálódó tőke- és hitelpiacok működésének alapvető és megkerülhetetlen eszközévé válhatott.
Az értékpapír lényegét tekintve mindig gyakorlatias jelentőséggel bírt, amelynek működési attribútumaira a jogdogmatika nem volt kellőképpen felkészülve. Megítélésének és kezelésének szempontjából ezért már a kezdetektől fogva problémát jelentett a jog fogalmi rendszerébe történő megfelelő beillesztése, az értékpapír kettős természete, az irányadó kategóriák alapján vett dologiasult kötelem jellege, amelyet tovább komplikált az értékpapír dologként megragadható megjelenési formájának demateralizációval[1] történő elvesztése.
Az értékpapír fogalmát talán azzal lehet a legkézenfekvőbb módon körülírni, hogy az valamely jog érvényesíthetőségére vonatkozó, dologhoz vagy dolognak nem minősülő eszközhöz elválaszthatatlanul kapcsolt forgalomképes ígéret. Az értékpapírokkal biztosítható a vagyontárgyak vagyoni értékének térben és időben történő mobilizálása, a vagyoni értéket képviselő jogügyletek alapjogviszonyból eredő korlátaitól - legalább részben - elszakadó gazdasági hasznosítása.
Az értékpapír létrejötte kapcsán megválaszolandó kérdés, hogy az milyen feltételeket kíván meg, keletkezése mely időállapothoz köthető, hogy ennek megfelelően egyértelműen eldönthetővé váljon, hogy mit és mikortól nevezhetünk értékpapírnak. Ennek tisztázása érdekében számos elmélet látott napvilágot, amelyek közül Szécsényi László tanulmánya[2] alapján meghatározó jelentőséggel a váltójogban kidolgozott joglátszat elmélettel módosított szerződéses elmélet és a kreációs elmélet bírhat.
A szerződéses elmélet lényege, hogy az értékpapír kiállítását mindig megelőzi valamely - később értékpapírosításra kerülő - alapügylet, amely egyben azon megállapodást is tartalmazza, hogy az alapügylet szerint kötelezett fél e kötelezettségét értékpapírban fogja megjeleníteni. A kiállító által az első jogosult részére történő átruházás (kibocsátás) az alapügyletre épülő újabb kétoldalú jogügylet, amely értékpapírjogi kötelezettségvállalást hoz létre. Ennek megfelelően értékpapírjogi joghatások az érvényesen kibocsátott értékpapírból származhatnak. Mivel azonban az értékpapír későbbi jóhiszemű birtokosának jogszerzése veszélybe kerülhet érvénytelen kibocsátás vagy kibocsátás nélkül forgalomba került instrumentum esetén, a szerződéses elméletet kiegészíti a felróható látszatért való felelősség elve, amely egy fikció felállítását jelenti. Eszerint annak okán, mivel az alakilag hibátlan értékpapírjogi kellékekkel rendelkező instrumentum olyan látszatot kelt, hogy az egy hibátlanul létrejött értékpapír, a kiállítónak a jóhiszemű
- 28/29 -
birtokossal szemben helyt kell állnia, irányába az értékpapírt érvényesen létrejöttnek kell tekinteni, ekként a jóhiszemű birtokos az alaki legitimáció védelme alá kerül.
A szerződéses elmélet hátránya, hogy a korrekcióval együtt is ellentmondásos marad, feleslegesen összetett és az értékpapír jogintézményét is gyengíti azáltal, hogy kibocsátás hiányában nem ismer el minden, egyéb tekintetben szabályosan kiállított instrumentumot értékpapírként. Meglátásom szerint problematikus, hogy az elmélet a kiállításra pusztán mint reálaktus tekint annak ellenére, hogy a cselekmény már hordozza az értékpapír-kötelem felállításának szándékát és annak kézzel fogható, okirati eredményét produkálja. Érdemes átgondolni azt is, ha az értékpapír-minőség keletkezésének elengedhetetlen kellékeként jelenik meg a kibocsátás, akkor például a kibocsátó (azaz ez esetben helyesen a kiállító) saját rendelkezésére szóló váltó[3] értékpapírként történő elfogadása is kérdésessé válik. Távolabbról szemlélve pedig eleve jól mutatja a szerződéses elmélet logikai következetlenségét, hogy gyakorlati alkalmazása fikció felállítását teszi szükségessé.
A kreációs elmélet letisztultabb magyarázatot ad az értékpapír jelenségére, annak absztrakt jellegére. Eszerint az értékpapír a kiállítás egyoldalú aktusával keletkezik, amelyben foglalt kötelezettség a kiállítás tényével fennáll, de csak akkor hatályosul, ha az értékpapír a jogosult birtokába jut. Az elmélet legegyszerűbb változata szerint a birtokszerzés módja közömbös, amely annak veszélyét hordozza, hogyha a kiállító akarata nélkül kerül ki az értékpapír a birtokából, akkor is helytállási kötelezettséggel tartozik a benne foglaltakért. Ennek a problémának a megoldására számos kiegészítő elmélet látott napvilágot, amelyek a hatályosulás szempontjából már nem tekintik közömbösnek a későbbi jogosult birtokszerzésének módját, kezelve a tényleges joghatás korlátozásával a fentiekből eredő aggályokat. A kreációs elmélet tehát úgy fogja meg a keletkezés kérdéskörét, hogy nem tagadja az értékpapírként kiállított instrumentum értékpapírként való létezését, a kötelezettségvállalás létrejöttét azzal, hogy a papírt elvi alapon is elválasztja a benne foglalt jogtól egészen a kibocsátás pillanatáig. Hasonlatos a kérdéskör, ekként megfelelő analógiaként szolgál a szerződések vagy jogszabályok esetén felmerülő érvényesség - hatályosság kettőse, miszerint ez utóbbi hiányában bár a szerződés/jogszabály létező, a benne foglaltak joghatásokat nem keletkeztetnek, hivatkozási alapként nem szolgálhatnak.
A hatályos magyar polgári jogi kódex egyes megközelítések szerint a szerződéses elméletet veszi alapul az értékpapírjogban. Előbbiek alátámasztására hozzák általában a jogelméleti munkák[4], hogy a Ptk. 6:565. § (2) bekezdése a fogalom részeként utal a kibocsátás aktusára[5] és ezáltal egyértelművé válik az értékpapír-kötelem keletkezésének kibocsátáshoz kötöttsége is. A Ptk. vonatkozó rendelkezése előbbieket valójában nem teszi meg. A vitatott rendelkezés kifejezetten értékpapírként nevezi meg az átadás pillanatát megelőző időállapotban is az értékpapírjogi alaki kellékekkel rendelkező, kötelezettségvállalást rögzítő instrumentumot, amelynek megfelelően a törvény felhívott rendelkezése nem az értékpapír keletkezése kapcsán rendelkezik, pusztán deklarálja az átruházással egyébként beálló joghatások tényét, amelyek azonban következnek az (1)[6] és (3)[7] bekezdés tartalmából.
A Ptk. továbbá egyértelműen értékpapírnak minősít minden olyan egyoldalú kötelezettségvállalást, amely az értékpapír alapjául szolgáló instrumentumban foglaltak szerint és által biztosít jogot valamely személy részére [Ptk. 6:565. § (1) bekezdés]. Az ilyen értékpapír-kötelem pedig akként valósítható és ismerhető meg, hogy az alapjául szolgáló instrumentum rendelkezik a Ptk. 6:565. § (4) vagy (5) bekezdésének megfelelő alaki kellékekkel. A Ptk. tehát nem nevesíti a kibocsátás aktusának szükségességét az értékpapír keletkezése kapcsán, annak hiányában is értékpapírként ismer el adott jognyilatkozatot.
Fentiekből levezethető, hogy a Polgári Törvénykönyv a kreációs elmélet alapján közelíti az értékpapír fogalmát. A Ptk. ugyanakkor az elmélet nyitottságát korlátozza azzal, hogy az értékpapír - értékpapír-kötelemből eredő jogosultság átszállásával járó - átruházásához jogcím szükséges[8], továbbá
- 29/30 -
a kifogáskorlátozás fordított logikájú előírásával, miszerint az értékpapír által kötelezett személy - leggyakoribb esetben a kiállító - jóhiszemű jogosulttal szemben nem hivatkozhat olyan kifogásokra - ide nem értve az értékpapírból kitűnő kifogásokat - amelyek valamely korábbi jogosulttal szemben fennálló személyes viszonyán alapulnak.[9] Előbbiekből indirekt módon következik, hogy az értékpapíron kívüli körülményből fakadó kifogással általában lehet élni az értékpapírban foglalt jog érvényesítése kapcsán, de csak a kötelezettnek a jogosulttal fennálló személyes viszonyára korlátozva vagy megkötések nélkül a rosszhiszemű jogosult esetében. Mindezek alapján a törvény a jóhiszeműség mércéje és a felek közötti kapcsolat alapján kíván arányosságot teremteni a forgalombiztonsághoz fűződő érdek érvényesítése és a kötelezettet terhelő kockázatok mérséklése között.
Visszatérve a kibocsátás kérdéskörére, szükséges annak rögzítése, hogy a hatályos magyar jogszabályok bár kezelik a fogalmat, azt nem definiálják. A Ptk. 6:565. § (2) bekezdése csak zavart teremt ennek kapcsán, mivel a fentiek alapján legjobb esetben is egy sikertelen kísérletet tesz a kibocsátás meghatározásra, valódi támpontot azonban annak megragadására nem ad, arra nem is alkalmas. Ennek ellenére előfordul, hogy a vonatkozó rendelkezésre való hivatkozással az értékpapír érvényes létrejöttét tévesen a kibocsátáshoz kapcsolja a jogalkalmazó. Normatív alapon nem tisztázott továbbá a kérdéskörben, hogy a kiállítás és a kibocsátás egymáshoz képest milyen tartalommal bír, illetve jelentéstartalmuk különbözősége esetén a kiváltott joghatás szempontjából mi a jelentősége a különbségtételnek. A hatályos jogszabályok és a Ptk. is jellemzően - de nem minden esetben - a kibocsátás fogalmát használja értékpapírjogi szabályok megállapítása esetén, a különböző elméletek alapján pedig levonható azon következtetés, hogy az értékpapír-kötelemből származó joghatások tényleges érvényesítéséhez főszabályként hozzátartozik a kibocsátás aktusa. Az értékpapír-elméletek és a közmegegyezés[10] leggyakrabban a már létrejött értékpapír - vagy szemlélettől függően annak alapjául szolgáló instrumentum - első jogosult részére történő átruházással azonosítja a kibocsátást a gyakorlatban.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról szóló 2016. évi LXXVII. törvény 2017. január 1-jei hatállyal módosítja a Ptk. értékpapírjogi szabályait.
A vonatkozó hatályos és a módosításokat tartalmazó rendelkezések összevetése alapján megállapíthatjuk, hogy a módosítás nem érinti az értékpapír jogintézményének alapvető szabályait, azonban egyszerűsíti és ésszerűsíti is az értékpapírjogi rendelkezéseket, a jogalkalmazás számára vélhetően kezelhetőbbé téve azokat a jövőben.
Fontos eleme a fentieknek, hogy nagy részben megszüntetésre kerülnek a külső és belső párhuzamosságok, amelyeket az alábbi három csoportba lehet foglalni.
Egyrészről a tőkepiaci szabályozásban megjelenő, jellemzően eljárási normák mellőzésre kerülnek a törvényből, így a Ptk.-ban a dematerializált értékpapírok vonatkozásában csak az értékpapír jogintézményével szoros kapcsolatban álló anyagi jogi szabályok maradnak fenn.
Másrészről az új szabályozás megszünteti a dematerializált és materiális formában létrejövő értékpapírok kódexen belüli párhuzamos szabályozását és a sok ponton azonos normaanyag megkettőzése helyett csak a szükségszerű különbségek jelennek meg. Ennek keretében egységesítésre kerülnek az értékpapír alaki legitimációs hatására, átruházására és megsemmisítésére irányuló rendelkezések.
Harmadrészről egyes normatív többletet nem adó rendelkezések is mellőzésre kerülnek, mint amilyen például az értékpapír alapján nyújtott szolgáltatás kategóriája.
Az első csoport kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a tőkepiaci szabályok Polgári Törvénykönyvbe történő inkorporálásakor a nagymértékű duplikáció - amelynek általában egyenes következménye az inkonzisztencia és jogbizonytalanság - elkerülésére figyelmet kellett volna fordítania a jogalkotónak, és a Tpt.-ből ki kellett volna vezetnie az átültetett szabályanyagot. Mivel ez nem történt meg, helyesnek tekinthető a párhuzamosságok megszüntetésére irányuló törekvés, amelynek iránya már inkább értékválasztás kérdése. A jogalkotó a módosítással amellett foglalt állást, hogy a dematerializált értékpapírok szerepe a pénz- és tőkepiaci rendszerhez kötődik a legszorosabban, ezért a vonatkozó rendelkezéseket a Tpt.-ben tatja fenn, a Ptk. normatételeinek egyidejű csökkentése mellett. Ezt alátámaszthatja a dematerializált értékpapírok szabályozási hátterének dinamizmusa is, ekként a Ptk. időtállóbbá válhat.
A Ptk. újraszabályozott 6:565. § (1) bekezdése[11] az egyszerűsítés jegyében a hatályosnál lényegesen rövidebb meghatározást ad az értékpapírra, amely az Ockham borotvája elvnek megfelelően egy pregnáns és funkcionálisabb definíció
- 30/31 -
keretében összevonja a hatályos Ptk. 6:565. § (1) és (3) bekezdését.
A definíció az értékpapír fogalmát annak megjelenési formáinak rögzítésével, valamint az értékpapír alapjául szolgáló instrumentum és a benne foglalt jog elválaszthatatlan voltával írja le, továbbá az értékpapír jogintézményét azon klasszikus sajátossága alapján jellemzi, hogy az értékpapírban foglalt jog gyakorlásához az értékpapírral való tényleges rendelkezés, dologi forma esetén a birtoklás ténye is elengedhetetlen. A fogalom a külső megjelenésnek az értékpapírjelleggel történő határozott összekapcsolásával továbbra is kreációs álláspontot tükröz, amelyet erősít az alaki legitimációra vonatkozó szabályoknak áthelyezése is a Ptk. 6:566. §-ába, azok tehát közvetlenül a fogalmat követően kerülnek rögzítésre.
Nem alapvető jelentőségű, de félrevezető jellege miatt e helyen említem az átruházással történő jogosultváltozás tényét ismétlően rögzítő, hatályos Ptk. 6:565. § (2) bekezdésének elhagyását, amely eztán nem jelenthet csalóka kapaszkodót a jogalkalmazók számára a kibocsátás meghatározására.
A kibocsátás definiálása mindemellett az új szabályok alapján sem történik meg, valamint a pozitív jogban meghatározottan továbbra sem rendezett a kiállítás-kibocsátás kategóriák viszonya és tartalma. Előbbiek azonban a gyakorlatban vélhetően a jövőben sem fognak fennakadást okozni, a fogalmak - összhangban a kreációs megközelítéssel -azonosíthatóak az értékpapír érvényes megalkotásával és a hatályosulást általában eredményező első jogosult részére történő átruházással.
Az értékpapír fogalma egyéb tekintetben fenntartja a kétlépcsős megoldását az értékpapír követelményeknek való megfeleltetés kapcsán. Az értékpapírjelleget a következőképp lehet megállapítani az újraszabályozott rendelkezések szerint: a Ptk. 6:565. § (1) bekezdésben rögzít egy általános követelményt tartalmazó keretszabályt, amelyen felül adott instrumentumnak a (2) bekezdés alapján valamely speciális jogszabály által szabályozott értékpapírtípus iránt támasztott követelményeknek vagy különös szabályozás hiányában a (3) bekezdésben rögzített alaki feltételeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy értékpapírnak minősüljön.[12] Ez utóbbival továbbra is fennmarad az ún. nyitott értékpapír-fogalmi megközelítés, amely a nevesített értékpapírfajták mellett lehetővé teszi sui generis értékpapírok létrehozását. Ennek megfelelően egy új tőkepiaci termék esetén továbbra sem kell majd várni arra, hogy a jogalkotó elismerje annak értékpapírjellegét, de ezzel egyben vállalja a jogalkotó a nyitottsággal járó esetleges kockázatokat, bizonytalanságokat[13] is.
Szembetűnő, hogy az értékpapír-fogalomból mellőzésre kerül a kötelezettségvállalás kifejezése. A jogosulti oldal kizárólagosan jelenik meg a normában, amely persze nem jelenti, hogy az értékpapír megszűnne kötelezettségvállalás lenni vagy azt, hogy igényjogon[14] - tehát olyan alanyi jogon, amely elsődlegesen és jellemzően másvalaki magatartására irányul, amelynek tanúsítását a jogosult követelheti - kívül más értelemben vett jog rögzítése is lehetséges lenne ilyen formában, figyelemmel arra, hogy az értékpapír kötelemkeletkeztető tény voltát kifejezi a Ptk. 6:2. §-a[15], az igényjoggal szemben pedig korrelatív pozícióban szükségszerűen kötelezettség áll.
Szintén feltűnő módon, új elemként kerül rögzítésre az értékpapír-fogalomban a papíralapúság követelménye a dolog módjára létrejövő értékpapírok esetében. A módosítás szűkíti ezzel az előállítási formák körét, de észre kell venni, hogy a gyakorlatban jellemző forma meghatározásával a forgalombiztonságot is erősíti az olyan extrém formában kiállított értékpapírok lehetőségének mellőzésével, mint a téglára vagy tehénre írt váltó. A papíralapúság kikötése felfogható továbbá az értékpapír hagyományos formájának eredeti jelentéséhez igazodó megerősítésének is, miszerint annak elnevezése hozzávetőleg pontosan jelöli a megjelenését.
- 31/32 -
A vizsgált módosítással kapcsolatban nem elhanyagolható azon körülmény sem, hogy az okirat dogmatikai meghatározása szerint egy általánosan vett bizonyítási eszköz, amely a benne foglalt jogok, tények, adatok, egyéb körülmények valódiságát bizonyítja, ekként meglehetősen tág és bizonytalan kategóriát képvisel. A pontosítás így azért is indokolt, mert logikai szempontból aggályos, hogy a dematerializált értékpapír is értelmezhető okiratként. Éppen ezért a papíralapúság feltüntetése az anyagi formában megjelenő értékpapírnak a dematerializált formától történő tényleges megkülönböztetését is szolgálja. Az okirati és dematerializált formában megjelenő kategóriák ekként történő, tehát némileg következetlen elhatárolása általánosan elterjedt a jogalkotásban és joggyakorlatban egyaránt, a Ptk. módosítása az okirati fogalmat ezért úgy pontosítja, hogy azt nem kívánja felváltani, a módosított szöveg az okirati értékpapír kifejezését a későbbiekben a "papíralapú" jelzős szerkezet nélkül is alkalmazza. Az anyagi forma megjelölése így csupán egyértelműsítésre kerül azzal, hogy nyilvánvalóvá teszi a normatétel azt, hogy okirati értékpapírforma a papíralapú okiratokat jelöli.
Az új szabály elhagyja a Tpt. által nem kezelt elektronikus jel fogalmát, és a két törvény közötti összhang jegyében a dematerializált értékpapír meghatározását a Tpt. szerinti fogalommal azonosan rögzíti. Ennek megfelelően a dematerializált értékpapír pontos jelentése a Tpt. fogalma alapján ismerhető meg részletesebben, amely szerint a dematerializált értékpapír valamely, a Tpt.-ben és külön jogszabályban meghatározott módon, elektronikus úton létrehozott, rögzített, továbbított és nyilvántartott, az értékpapír tartalmi kellékeit azonosítható módon tartalmazó adatösszesség.
Érdemes kitérni arra, hogy a tőkepiaci szabályozással való összhang megteremtése annyiban továbbra sem teljes, hogy míg a Tpt. következetesen az értékpapír-tulajdonos kifejezését alkalmazza, a Ptk. ezt kikerülve általában jogosultat említ.[16] Az értékpapír jellegéből adódóan a tulajdonos persze szükségszerűen jogosult is egyben, de a dematerializált értékpapírral kapcsolatban gondot jelenthet, hogy az nem valamely jogot megtestesítő testi tárgy, hanem egy fizikai kiterjedés nélkül nyilvántartott jog, egy immateriális vagyontárgy, amelyből fakadóan arra nézve a tulajdon dologi kategóriájának használata is kérdéses lehet. A Ptk. 5:14. § (2) bek. alapján azonban a dologra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell az értékpapírokra is, és a rendelkezés nem tesz különbséget az előállítási módok között. A Ptk. 5:40. §-a pedig - ugyancsak előállítási módtól, megjelenési formától függetlenül - kifejezetten kimondja, hogy akire az értékpapírok átruházására vonatkozó szabályok szerint értékpapírt ruháznak át, tulajdonossá válik akkor is, ha az átruházó nem volt tulajdonos. A kódex ezzel rendezi, hogy a dematerializált értékpapír tulajdon tárgya lehet, ha materiális formájának hiányában a birtok, legalábbis hagyományos fizikai formája nem értelmezhető rajta. Meg kell jegyezni, hogy a Ptk. 5:3. §-a alapján a birtokátruházás hangsúlya sem a fizikai állapotváltozásban van, hanem a dolog feletti tényleges hatalomnak az átengedésén, a tényleges hatalmat biztosító uralom megléte pedig már értelmezhető a dematerializált értékpapírok esetében.
A hatályos normaszöveg a jog gyakorlását és a követelés érvényesítését vagylagos, egymástól elhatárolt módon rögzíti az értékpapír meghatározásakor, amelyből a követelés szó alkalmazását elhagyja a módosítás. A követelések értékpapírba történő foglalásának kétség kívül erős történelmi megalapozottsága van az értékpapírok jelentős hitelezési funkciója miatt. Az 1959. évi Ptk. is alapvetően a pénzköveteléseket szabályozta, amely szabályanyag került a Ptk. 338/D. §-ában kiterjesztésre más típusú jogokra is. Érdemes észrevenni azonban, hogy a követelés ilyen módon történő kiemelése tartalmi többletet nem ad a fogalomhoz. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a Ptk. újragondolt szabálya megszüntetné a követelést megtestesítő értékpapírok előállíthatóságát, hanem csupán a tágabb kategóriát tartja meg a pregnáns szabályozás érdekében. A Ptk. a vagyontárgy[17] meghatározásánál bár a jog mellett jeleníti meg a követelést, ebből nem következik, hogy a követelés ne valamilyen jog lenne, mert ennek megengedése esetén a követelések érvényesíthetőségét kérdőjeleznénk meg. A követelés nem más, mint az igény állapotába került jog, amelynek érvényesítése adott jog gyakorlásával azonosítható. Meglátásom szerint a jogalkalmazásra káros is lehet a rész-egész viszonyban álló fogalmak egymástól elkülönített megjelenítése a köztük álló logikai kapcsolat egyértelmű rögzítése nélkül, mert megtévesztő módon felvethetik önálló, egymástól élesen elhatárolt jellegüket. Ezt a hibát az új fogalom igyekszik elkerülni.
Szintén mellőzi az új normaszöveg annak kifejezését, hogy az értékpapírban foglalt jog bizonyítása is csak az értékpapír által lehetséges. Az értékpapírból származó jogok sajátos bizonyításának kérdése az indokolás alapján nem az értékpapír fogalmához tartozik, hanem az egyik következménye az értékpapírjellegnek, összefüggésben az alaki legitimációs hatással. Mivel továbbá az értékpapír elválaszthatatlanul összefonódik a benne foglalt joggal, amelynek gyakorlásához kapcsolódik az értékpapírról való rendelkezés, tehát az értékpapír átruházása is, hasonlóképp elhagyásra kerül az átruházás intézménye a (3) bekezdés kontextusából.
Szükséges kitérni rá, hogy az értékpapír fogalmának újraszabályozott meghatározása esetleges olyan szándékos félreértésre is okot adhat, miszerint az értékpapír jogintézményének egyik alapvető fogalmi elemévé vált a joggyakorlás lehetősége, amelyből fakadóan, ha a joggyakorlás lehetősége sérül, az érintett instrumentum sem tekinthető a továbbiakban értékpapírnak. Fontos ezzel kapcsolatban tisztázni, hogy a Ptk. újraszabályozott 6:565. § (1) bekezdésében rögzített rendelkezés tartalma nem az, hogy az értékpapírban foglalt jog minden esetben érvényesül, hanem hogy az értékpapírban
- 32/33 -
foglalt jog az alapját jelentő nyilatkozatban meghatározott feltételek szerint alkalmas a kötelezett általi teljesítés kikényszerítésére, és az értékpapírban foglalt jog gyakorlásához az értékpapír mint egyoldalú jognyilatkozat szükséges és elégséges. Az értékpapír tehát kikényszeríthetőségi alapot nyújt a benne foglaltakra. Nem a jog gyakorlása határozza meg az értékpapírminőséget, hanem az értékpapírjelleg befolyásolja a jog gyakorlását.
A Ptk. 6:3. § c) pontja rendelkezik arról, hogy a kötelem megszűnik a kötelezett halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével, ha kötelezettsége személyesen teljesíthető szolgáltatás nyújtására irányult. Az értékpapír kötelezettjének halálával vagy megszűnésével így a biztosított jog típusától függően felmerülhet az értékpapírban foglalt kötelem megszűnése, amely azonban nem jelenti az azt megtestesítő értékpapír ebbéli minőségének megszűnését is egyben. Az értékpapír - lényegét tekintve - egy egyoldalú kötelezettségvállalást tartalmazó jognyilatkozat, amely jogi értelemben értelmezhető és fizikai valójában is fennmarad függetlenül attól, hogy a jognyilatkozat tartalma már teljesült vagy ahhoz már további joghatások nem fűződnek.
A Ptk. újraszabályozott 6:565. § (4) és (5) bekezdésében az értékpapír fogalmához kötötten kerülnek áthelyezésre az értékpapírok egyes előállítási formáihoz kapcsolódó alapvető érvényességi korlátok, miszerint okirati értékpapírt egyedileg vagy sorozatban, bemutatóra vagy névre szólóan, dematerializált értékpapírt viszont kizárólag sorozatban, névre szóló módon lehetséges előállítani. A nyitott fogalom kapcsán leírtakra visszatekintve látni érdemes, hogy dematerializált értékpapírt kizárólag sorozatban lehet előállítani, ekként arra mindenképpen kiterjed a Tpt. hatálya. Nem fordulhat elő tehát a nyitott megközelítés lehetővé tétele okán olyan eset, amely lényegében szabályozás nélküli dematerializált értékpapír kibocsátásával jár.
A Ptk.-nak a módosítással megalkotott 6:565. § (7) bekezdése új szabályként mondja ki, hogy nem jár kötelemszüntető hatással, ha az értékpapír jogosultja válik annak kötelezettjévé. Mivel a kötelem confusio kapcsán történő megszűnését követő feléledésének megítélése nem egyértelmű, a jogalkotó e szabállyal kívánja biztosítani az értékpapír-visszavásárlási megállapodások piaci gyakorlatát.
A Ptk. újraszabályozott 6:566. § (6) bekezdése kiegészítésre kerül az ellenkező bizonyítás lehetőségével annak kapcsán, hogy a dematerializált értékpapír jogosultjának annak az értékpapírszámlának a jogosultját kell tekinteni, amelyiken az értékpapírt nyilvántartják. Ennek megfelelően hangsúlyozásra kerül azon körülmény, hogy csak ellenkező bizonyítás hiányában kell a dematerializált értékpapír jogosultjának a nyilvántartásául szolgáló értékpapírszámla jogosultját - tehát az alakilag legitimált személyt - tekinteni. Előbbiek lehetőséget teremtenek megelőzni azt, hogy a dematerializált értékpapír jogosultjának változása és tényleges transzferálása közötti időtartamban a korábbi jogosult hivatkozhasson arra, hogy az alaki legitimáció feltétlen érvényesülést kíván, és a számlajóváírásig az értékpapír felett még rendelkezhet, az abból fakadó jogokat gyakorolhatja.
A kifogáskorlátozás intézményéről szóló rendelkezésben alkalmazott személyes viszony felváltásra kerül a jogviszony kifejezésével akként, hogy az értékpapír által kötelezett személy jóhiszemű jogosulttal szemben - ha az kívül esik az értékpapír vagy az értékpapírszámla tartalmából kitűnő körülményeken - harmadik személlyel szembeni - sem fennálló, sem pedig korábban fennállt és azóta megszűnt - jogviszonyára nem hivatkozhat. Figyelemmel arra, hogy a személyes viszony nem jogi kategória, a jogviszony rögzítésével dogmatikailag egyértelműen értelmezhetővé válik, hogy az értékpapír-kötelezett milyen körülmények mellett köteles az alaki legitimáció alapján teljesíteni az értékpapír jóhiszemű jogosultja számára.
A Ptk. hatályos szabályozása alapján csak nemzetközi egyezményt kihirdető jogszabály állapíthat meg eltérő szabályokat a Ptk. Hatodik Könyv, Ötödik Részében foglalt előírásokhoz képest, amelyet azonban a Ptk. újraszabályozott 6:568. §-ában foglalt szabály bármely más jogszabály esetében megenged a jövőben. Látni kell, hogy a lex specialis derogat legi generali, valamint a lex posteriori derogat legi priori jogelvek révén törvény eddig is bármikor áttörhette a Ptk.-beli szabályozást, hiába szűkítette annak lehetőségét látszólag a normatétel. Azzal, hogy a Ptk. tárgybeli szabályaitól a jövőben bármilyen jogszabály - de kizárólag az - eltérhet, a kógencia megtartása mellett az új szabály egyrészről megfelelő teret nyithat egy esetleges speciális szabályozásnak a Ptk. módosítási kényszere nélkül, másrészt pedig törvény eltérő szabályozása esetén kizárható az inkonzisztencia veszélye.
A dematerializált értékpapírok egyes speciális szabályait tartalmazó alcímből az eredeti szabályozásból kizárólag a hatályos Ptk. 6:577. § (1) bekezdésének normatételét tartja meg a jogalkotó, annak sajátos, de alapvető jellegére tekintettel. Eszerint a dematerializált értékpapír átruházásához az átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím, valamint az átruházó értékpapírszámlájának megterhelése és az új jogosult értékpapírszámláján a dematerializált értékpapír jóváírása szükséges. A rendelkezések egyéb tekintetben vagy összeolvadnak a materiális formára vonatkozó azonos szabályokkal (átruházást érintő további előírások, alaki legitimáció) vagy pedig a részletesebb tőkepiaci szabályozás tárgyát képezik a jövőben (dematerializált értékpapír előállításával, dematerializált értékpapírrá történő átalakítással, értékpapírszámlával kapcsolatos szabályok).
A módosítás a Tpt.-vel való összhangon túl más jogszabályokkal való koherencia irányába is tesz lépést azzal, hogy a közjegyzői nemperes eljárásokról szóló törvény szerinti semmissé nyilvánítás kifejezését alkalmazza a megsemmisítés terminus technicusa helyett a Ptk. újraszabályozott 6:571. §-ában. A módosítással egyszerre félreérthetetlenné teszi azt is, hogy jogi, nem pedig fizikai megsemmisítést takar a jogintézmény. A semmissé nyilvánítással az elveszett, megsemmisült vagy tartalmának megismerhetőségét ellehetetlenítő
- 33/34 -
módon megrongálódott értékpapír elveszíti értékpapírjogi joghatásait, és a benne foglalt jogosultság az arra egyébként irányadó szabályok szerint válik érvényesíthetővé. Megjegyzem ennek kapcsán, hogy az értékpapír Ptk.-ban nem szabályozott érvénytelenítése a kötelem megszűnésével érintett, meglévő értékpapírok fizikai jelölését jelenti a fizikai megsemmisítést megelőzően, tehát lényegesen eltérő esetben alkalmazott.
A hatályos szabályhoz képest változást jelent az is, hogy a semmisé nyilvánítás elvi lehetősége valamennyi értékpapírra kiterjeszthetésre kerül, ekként a Ptk. a jog oldaláról lehetőséget kíván teremteni azon helyzetek későbbi kezelésére is, ha az értékpapírszámlán nyilvántartott információ valamely okból azonosíthatatlanná válik, e rendelkezés gyakorlati alkalmazásához szükséges azonban ágazati részletszabályok kidolgozása.
A normaszövegek vizsgálata alapján az értékpapír keletkezésének megközelítésével kapcsolatban arra a megállapításra juthatunk, hogy mind a hatályos Polgári Törvénykönyvben, mind annak 2017. január 1-jétől hatályos változatában a kreációs elméletből indul ki a szabályrendszer. Ezzel összhangban az értékpapír-kötelmet létrejöttnek kell tekinteni az előírt alakiságokkal megtörtént kiállítás pillanatától, de az értékpapírban foglalt kötelezettség hatályosuláshoz szükséges a reménybeli jogosult jogcímes szerzése is.
A Ptk. értékpapírjogi részét érintő módosításának legnagyobb érdeme, hogy leegyszerűsíti és ésszerűsíti az értékpapírjogi szabályanyagot, megszünteti a felesleges párhuzamosságokat, mellőzi a normatív többlettartalmat nem szolgáló részeket. A dematerializált értékpapírokat szabályozó, technikai jellegű rendelkezések nagyrészt kikerülnek a kódexből. Fontosabb változtatásként értékelhető, hogy materiális formában csak papíralapú értékpapír kiállítása lehetséges a jövőben, kimondásra kerül, hogy az értékpapír kötelezett általi megszerzése nem jár kötelemszüntető hatással, a vonatkozó előírásoktól való eltérés lehetősége pedig bármely jogszabály számára megengedetté válik. Az értékpapír jogintézményét szabályozó alapvető rendelkezéseket változatlanul hagyja a jogalkotó, amely kapcsán lényeges, hogy azonosan elismerést nyerhetnek a speciálisan nem szabályozott, tipizálatlan értékpapírok. Érdeklődésre tarthat számot azon körülmény, hogy a kibocsátás fogalmát bár alkalmazza Ptk. és más jogszabályok, annak tartalma sem korábban, sem a módosítást követően nem nyer normatív meghatározást. A kibocsátás értelmezése így a jogelmélet és a jogalkalmazók feladata marad a későbbiekben is. ■
JEGYZETEK
[1] Nem tartozik szorosan a tanulmány témájához, de e ponton a nehézségek érzékeltetése okán szükségesnek látom megemlíteni Szécsényi László azon elméletét, miszerint helytelen az a törekvés, amely a kizárólag értékpapírszámlán rögzített, okirati formában meg nem testesülő értékpapírszerű jelenségeket "dematerializált értékpapírnak" nevezi, hiszen a funkcióvesztés oka nem az adatrögzítés módjában (tinta helyett mágnes), hanem a legitimáció módosult eszközrendszerében van. Álláspontja szerint észre kell venni azt is, hogy a dematerializált rendszer lényegében azonos a gyűjteményes megőrzés rendszerével. A jelentős különbségek okán pedig helyesebb lenne az értékadat kifejezés, amely természeténél fogva nem dolog, ezért nem is illeszthetők az értékpapírjogi dogmatika rendszerébe. Erről ld. Szécsényi László: Az anyagi értékpapírjog és az új Polgári Törvénykönyv. Polgári jogi Kodifikáció, 2001/2. sz. 18-26. p.
[2] Szécsényi László: Az értékpapír elmélete. A Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tudományos lapja. IV. évfolyam 2. szám, Pécs, 1997. 5-10. p.; ld. még Szécsényi László: Értékpapírjog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2002. 64-68. p.
[3] A váltójogi szabályok szövegének közzétételéről szóló 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 3. § (1) bekezdése erre lehetőséget ad.
[4] Ld. pl. Vékás Lajos-Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Wolters Kluwer Kft., Budapest, 2014. A hivatkozott műben a szerző idézi a Ptk. 6:565. § (2) rendelkezését, majd arról ír, hogy a Ptk. - a korábbi szabályozástól - eltérően állást foglal abban az értékpapír-elméleti kérdésben, hogy az értékpapírban foglalt jog vagy követelés mikor, milyen jogcselekmény által keletkezik. A szerző véleménye szerint azzal, hogy a normaszöveg az értékpapír kibocsátására utal a jog keletkezésével kapcsolatban, egyértelművé teszi, hogy az értékpapírban foglalt jog nem az alapjogviszony keletkezésével, de még csak nem is az értékpapír kiállításával keletkezik, hanem szükséges az értékpapírnak a kötelezett általi kibocsátása is.
[5] Ptk. 6:565. § (2) Aki a kötelezettségvállalását tartalmazó értékpapírt a kötelezettség vállalásának céljával más birtokába adja, vagy intézkedik annak érdekében, hogy a dematerializált értékpapír a jogosult értékpapírszámláján nyilvántartásba vételre kerüljön, az értékpapír tartalma szerint válik kötelezetté az értékpapír által jogosultként igazolt személlyel szemben.
[6] Ptk. 6:565. § (1) Ha valaki írásban, nem elektronikus formában vagy elektronikus formában rögzített és értékpapírszámlán nyilvántartott (dematerializált) módon egyoldalúan kötelezettséget vállal arra, hogy ő maga vagy a nyilatkozatában megjelölt más személy a nyilatkozatban rögzített jog gyakorlását a nyilatkozatban meghatározott feltételek szerint az okirat vagy az értékpapírszámla által jogosultként igazolt személy részére biztosítja, vagy az okiratban, illetve az elektronikus úton rögzített nyilatkozat szerinti szolgáltatást az okirat vagy az értékpapírszámla által jogosultként igazolt személy részére teljesíti, az okirat, illetve a nyilatkozatot rögzítő elektronikus jelsorozat értékpapírnak minősül.
[7] Ptk. 6:565. § (3) Az értékpapírban rögzített jog gyakorlása vagy követelés érvényesítése, továbbá a jog vagy követelés bizonyítása, illetve átruházása kizárólag az értékpapír által lehetséges.
[8] A Ptk. kissé pontatlan azzal, hogy az átruházást helyezi középpontba és annak jogcímes jellegét hangsúlyozza, mivel az értékpapírjogi joghatások kiváltásához szükséges birtokszerzésnek szerzésmódtól független jogcímhez kötöttségét kellene kiemelnie, azonban contra legem lenne egy olyan értelmezés, amely szerint a jogcímes jelleg nem megkövetelt valamennyi szerzésmód esetében.
[9] Ezzel leginkább a kreációs elmélet jóhiszeműségi változatát valósítja meg a Ptk., ld. Szécsényi: Az értékpapír elmélete. 8. p.
[10] Ld. pl. Tomori Erika: Értékpapírjog és a tőkepiac szabályozása. Középeurópai Brókerképző Alapítvány, Budapest, 2014. 18. p.
[11] A Ptk. új 6:565. § (1) bekezdése: Az értékpapír olyan egyoldalú jognyilatkozat, amely papíralapú okiratként vagy jogszabályban megjelölt más módon létrehozott, rögzített, nyilvántartott és továbbított adatösszességként (dematerializált értékpapírként) a benne foglalt jogot úgy testesíti meg, hogy azt a jogot gyakorolni, arról rendelkezni csak az értékpapír által, annak birtokában lehet.
[12] A Ptk. 6:565. § (1) és (3) bekezdése együtt adja a normatív, míg a 6:565. § (1) és utaló jellegű (2) bekezdése által felhívott speciális szabályok az egyedi elismerés lehetőségét.
[13] A kockázatok kapcsán egy lehetséges példát említve: "A" személy "B" személy álképviseletében saját fizetési váltóhoz hasonló okiratot állít ki "C" személy részére adásvétel ellenértékeként "promissory note (pénzösszeg fizetésére szóló értékpapír)" megjelöléssel, amely a váltó nyelvének megfelelő elnevezésen kívül tartalmaz minden egyéb Vár., valamint Ptk. alapján kötelező - váltó/nem nevesített értékpapír - formai kelléket. Tételesen a határozott pénzösszeg fizetésére szóló feltétlen meghagyást, "B" személy címzettként történő rögzítését, a fizetés helyét és az esedékességet, a "C" személy részére történő fizetés tényét, a váltó kiállítási napjának és helyének megjelölését, "B" személy nevét és címét, "A" személy - mint kibocsátó nevében eljáró személy - aláírását. Előbbiek alapján a létrehozott instrumentum az okirat nyelve szerinti "váltó" elnevezés feltüntetésének hiányában nem minősül váltónak, ekként a Vár. rendelkezései sem irányadóak rá, de értékpapírjogi következményekkel jár a Ptk. alapján. A birtokbavétel után "C" személy a "promissory note" elnevezésű okiratot ellenérték fejében, forgatmányozással átruházza "D" személy részére, aki bízva a váltóhoz fűzött garanciákban elfogadja azt, ekként az értékpapír ténylegesen is absztrahálódik, elvont karaktere érvényesül. "D" ezt követően be kívánja váltani a "promissory note"-ot "B" személynél, aki a képviselet hibája ellenére az ellenérték megfizetésére köteles, habár azt váltó esetén a Vár. 8. §-a alapján visszautasíthatná azzal, hogy "A" személy vált a kötelezetté, figyelemmel arra, hogy "A" személy nem volt jogosult a képviseletében eljárni, de mivel a Vár. rendelet nem irányadó, a Ptk. szabályait kell alapul venni. Ezeknek megfelelően viszont "B" nem hivatkozhat "D"-vel szemben arra sem, hogy az okirat nem keletkeztetett kötelmet irányába, tekintettel a kifogáskorlátozásra, valamint az alaki legitimációs hatásra, pedig mindezt megtehetné akkor, ha a bemutatott "promissory note" nem minősülne értékpapírnak és egyszerű kötelezettségvállalási nyilatkozat maradna. Ha esetleg "B" fentiek ellenére - immár jogellenesen - nem fizetne a körülmények fényében, "D" személy a megtérítési adós "C" személyen sem követelhetné a tartozását, mivel arra a Vár. 43. §-ának rendelkezései alapján lenne lehetősége. Fentiek alapján az álképviselt "B" személy egyedül "A"-val szemben érvényesíthetne általános kártérítési igényt kereseti úton, illetve "D" személy is elsődlegesen "B"-n vagy esetlegesen álképviselettel történő károkozás jogcímén "A"-n próbálhatná behajtani a követelést, azonban meglehet, hogy "A"-val kapcsolata egyik károsultnak sem volt és mindösszesen egy aláírás maradt utána, személye pedig azonosíthatatlan.
[14] Ld. Vékás Lajos-Vörös Imre (szerk.): Tanulmányok az új Polgári Törvénykönyvhöz. Complex, Budapest, 2014. 2. tanulmánya: Blutman László-Görög Márta: Alapvető alanyi jogi pozíciók a Polgári Törvénykönyvben (Jogtudományi Közlöny 2013/6.)
[15] Ptk. 6:2. § (1) Kötelem keletkezhet különösen szerződésből, károkozásból, személyiségi, dologi vagy más jog megsértéséből, egyoldalú jognyilatkozatból, értékpapírból, jogalap nélküli gazdagodásból, megbízás nélküli ügyvitelből és utaló magatartásból.
[16] A hatályos Ptk. a demat. értékpapírok alaki legitimációs hatásánál nevesíti azzal kapcsolatban a tulajdonszerzés lehetőségét, amely az új, egységes szabályozásnál is megmarad mindkét előállítási forma vonatkozásában. A részvények esetében pedig a Tpt.-hez hasonlóan következetesen a tulajdonos kategóriáját alkalmazza a törvény a demat. részvényekre vonatkozó speciális rendelkezések esetében is, ld. Ptk. 3:221. § (2) bek., 3:254. § (3) bek. és 3:307. §
[17] A Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 5. pontja alapján vagyontárgy: a dolog, a jog, a követelés.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző szakmai tanácsadó, Igazságügyi Minisztérium.
Visszaugrás
