A tanulmány a jogi személy együttes képviseletére és cégjegyzésére vonatkozó törvényi szabályozást teljes körűen elemzi. A tanulmány 1-2. pontjai az általános kérdéseket, a 3-8. pontjai az egyes részletkérdéseket tárgyalja. A tanulmány utolsó pontja a kötelező együttes képviseleti (cégjegyzési) jog átruházásáról szóló 1/2021. Polgári Jogegységi Határozat kritikai elemzését tartalmazza.
The study fully analyzes the legal regulations on joint representation and signature of legal entities. The study 1-2. points the general questions, 3-8. points discusses the individual details. The last point of the study contains a critical analysis of Civil Law Unity Decision 1/2021. on the transfer of the mandatory joint representation (signature) right.
A magánjogi képviselet egy többszörösen összetett komplex, sokrétegű jogintézmény, amely alapvető jelentőségű személyi jogi, szervezeti jogi (társasági jogi), családjogi, dologi jogi, kötelmi jog és öröklési jogi kérdéseket egyaránt felölel. Amikor a jelen tanulmányban a későbbiekben a képviseletről beszélünk, azon kifejezetten a magánjogi képviseletet értjük.
A képviselet lényegi sajátszerűségének megragadásakor a joghatásbeli alaptulajdonságot kell kiemelnünk. Erre figyelemmel a képviselet lényegi sajátszerűsége a jogi beszámítás alapelvével magyarázható. Ekként a képviselet lényege nem más, mint emberi magatartás (cselekvés) kifejtése egy másik, önálló jogalany (személy) javára. A más javára történő magatartás kifejtés követelménye pedig azt jelenti, hogy a képviselő jogcselekményéből (jognyilatkozatából, reálcselekményéből) fakadó célzott joghatás(ok) egy másik, jogalany jogi helyzetében (vagyoni és személyi viszonyaiban) idéz(nek) elő jogváltozást: a képviseltet illetik meg az alanyi jogosultságok és a képviseltet terhelik az alanyi kötelezettségek.
A képviselet jogintézményét több szempont szerint lehet csoportosítani.
Az egyik szempont azon alapul, hogy a tételes jog teret enged-e a jogalany (képviselt) akarat-elhatározásának abban a vonatkozásban, hogy képviseleti jogviszonyt létesítsen. Ebből a szempontból megkülönböztethető:
a) az önkéntes képviselet, amikor a tételes jog megengedi a képviseletet;
b) a kötelező képviselet, amikor a tételes jog kifejezetten előírja, megköveteli a képviseletet;
c) a szükségszerű (szükségképpeni) képviselet, amikor a jogalany sajátszerűsége, jellege miatt van szükség képviseletre;
d) a tilos (kizárt) képviselet, amikor a tételes jog megtiltja a képviseletet.
A jelen tanulmányban kizárólag a szükségképpeni képviselettel foglalkozunk a továbbiakban.
A kötelező képviselethez nagyon közel álló, attól azonban mégis eltérő altípus a szükségképpeni képviselet. A cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes természetes személy, valamint a cselekvőképtelennek minősülő jogi személy szükségszerűen rászorul egy másik személy közreműködésére ahhoz, hogy jogcselekményt fejthessen ki. A jogi személy, mint olyan önállóan nem képes magatartás (cselekmény) kifejtésére, szükségszerűen csak képviselője útján tudja akaratnyilatkozatát kifejezésre juttatni.[1] A jogi személy jellegéből fakadó ezen tulajdonsága miatt szükségesek a jogi személy törvényes képviseletére és szervezeti képviseletére vonatkozó szabályai. A jogi személy képviselete tehát szükségképpeni, mivel e nélkül a jogi személy külső jogviszonyokban nem lenne képes részt venni, nem lenne képes jognyilatkozatot tenni és elfogadni, nem lenne képes reálcselekményt végrehajtani. Ebből a szempontból a jogi személy hátrányos helyzetűnek tekinthető a természetes személlyel szemben, ugyanis az ember - tipikusan életkorától függően - a születését követő bizonyos idő eltelte után a törvény erejénél fogva korlátozottan cselekvőképessé, majd teljesen cselekvőképessé válik, vagyis az ember bizonyos életkor betöltését követően már nem szorul rá a képviseletre; leszámítva az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel nem vagy csak részlegesen rendelkező embereket. A törvényes képviselő és a szervezeti képviselő magatartásait a normatív beszámítás főszabálya szerint a jogi személy magatartásának kell betudni.[2]
A már elfogadott, de még hatályba nem lépett, a jogi személyek nyilvántartásáról és nyilvántartási eljárásáról szóló 2021. évi XCII. tv. (a továbbiakban: Jsztv.) 25. § (1) bekezdés harmadik mondata értelmében "a szervezetnek képviseleti joggal rendelkező vezető tisztségviselővel rendelkeznie kell". A Jsztv. 2. § (1)-(5) bekezdéseiben és a Jsztv. 3. § 5. pontjában foglalt rendelkezések meghatározzák a "szervezet" fogalmát, amelybe -
- 3/4 -
egyéb jogalanyok mellett - a jogi személy is beletartozik. A jogalkotó a Jsztv. 25. § (1) bekezdés harmadik mondatában írt szabály megalkotásával a jogi személy szükségképpeni képviseletének jogdogmatikai alaptételét normatív szinten fogalmazta meg azonos tartalommal a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:1. § (5) bekezdésben szereplő rendelkezéssel. A Ptk. 3:1. § (5) bekezdésben írt szabály szerint a jogi személynek saját névvel, székhellyel, tagjaitól, illetve alapítójától elkülönített vagyonnal, valamint az ügyvezetését és képviseletét ellátó szervezettel kell rendelkeznie. Az idézett jogszabályi rendelkezés a jogi személy lényegi ismérveit sorolja fel. A Jsztv. Miniszteri Indokolása azt ugyan helytállóan állapítja meg, hogy e normatív előírás feltétel nélküli érvényesülést kívánó norma, csakhogy e normatív rendelkezés egy - gazdasági szempontból lényeges[3] - kivételt eltűrő főszabály, mivel a hatályos magyar polgári jogban létezik egy olyan, a Ptk. által nem nevesített jogi személy típus: a befektetési alap, amely saját önálló szervezetrendszerrel egyáltalán nem rendelkezik. A Ptk. introvertált, önmagába záródó szabályozási logikája miatt nem tartalmaz utaló szabályokat a Kódexben nem nevesített jogi személy típusokat meghatározó jogforrásokra, és a Ptk.-tól eltérő normatív szabályozás tényére, illetőleg lehetőségére. A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. tv. (a továbbiakban: Kbftv.) teljeskörűen szabályozza a befektetési alap jogviszonyait, ennek keretében kimondja, hogy a befektetési alap törvényes képviselője a befektetési alapkezelő, aki a befektetési alap nevében jár el.[4] A befektetési alap ügyvezetési és képviseletei feladatait a jogalanyiságán kívül eső másik jogi személy: a Kbftv. szerinti befektetési alapkezelő látja el. Észre kell vennünk azt is, hogy a Jsztv. hatályba lépését követően továbbra is a Magyar Nemzeti Bank fogja nyilvántartani a befektetési alapot, nem pedig a cégbíróság.[5]
A Ptk. megkülönbözteti egymástól a jogi személy törvényes képviseletét[6] és a jogi személy szervezeti képviseletét[7]. A már elfogadott, de még hatályba nem lépett Jsztv. 25. § (1) bekezdés második mondata - a Ptk. törvényes képviselő - szervezeti képviselő közötti megkülönböztetést tovább fejlesztve - azt az új rendelkezést tartalmazza, hogy "a szervezet törvényes képviseletét ellátó vezető tisztségviselőt a nyilvántartási jegyzékben fel kell tüntetni, a szervezet Ptk. 3:30. § szerinti szervezeti képviselője feltüntethető". A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) hatályos rendelkezései szerint ugyanis a törvényes képviselőt és a szervezeti képviselőt egyaránt kötelező "feltüntetni" a cégnyilvántartásban, míg az új szabályozás szerint csak a törvényes képviselő adatainak nyilvántartásba való bejegyeztetése lesz a kötelező. Ezen új szabály alapján tehát majd a jogi személy lesz jogosult eldönteni azt, hogy a szervezeti képviselő adatait egyáltalán be kívánja-e jegyeztetni a nyilvántartásba.
A jogi személy vonatkozásában a törvényes képviselet és a szervezeti képviselet egymástól való megkülönböztetése a Ptk. újítása, ugyanis a Ptk. előtti társasági jogunk ezt a jogi distinkciót nem alkalmazta. A Ptk. konzekvensen a törvényes képviselő (törvényes képviselet) kifejezést kizárólagosan a vezető tisztségviselők tekintetében, míg a szervezeti képviselő (szervezeti képviselet) kifejezést a vezető tisztségviselőkön kívüli személyek vonatkozásában használja.
A Ptk. a vezető tisztségviselő fogalmát is egyértelműen meghatározza, mégpedig a Ptk. 3:21. § (1) bekezdésében. A törvény szerint szervezeti képviselő lehet a Ptk. 3:30. § (1) és (3) bekezdésében, valamint a Ptk. 3:113. §-ban írt személy. A jogi személy nevében a legfontosabb jognyilatkozatokat általában a vezető tisztségviselők teszik meg például: a gazdasági társaság nevében a nagy értékű szerződéseket általában a vezető tisztségviselők kötik meg.
A Ctv. elkülöníti, megkülönbözteti egymástól a képviseletet és a cégjegyzést olyképpen, hogy a képviseleti jogot átfogó jellegű gyűjtőfogalomként definiálja, míg a cégjegyzési jogot a cég írásbeli képviseletére, a cég nevében történő aláírásra való jogosultságnak minősíti[8].
A Ptk. 3:116. § (1) bekezdésében írt rendelkezés a gazdasági társaságok vonatkozásában határozza meg a cégjegyzés fogalmát. Ezen helyes tartalmú rendelkezést azonban nem a gazdasági társaságok közös szabályai, hanem a jogi személyek általános szabályai közé kellett volna beiktatni, mivel ez a szabály valamennyi jogi személy-típusra érvényes, nem csak a gazdasági társaságokra nézve. A jogalkotónak tehát eggyel magasabb szabályozási szinten kellett volna elhelyeznie ezt a jogszabályi rendelkezést.[9] A vonatkozó jogszabályi rendelkezésekből az következik, hogy a képviselet egy tágabb jogfogalom, mint a cégjegyzés jogfogalma, mivel a cégjegyzés "csak" a cég nevében írásbeli jognyilatkozat megtételét és elfogadását jelenti. Ebből a fogalmi elhatárolásból az is következik továbbá, hogy a képviselet nem csak a jogi személy írásbeli képviseletét, hanem annak más módon történő képviseletét is magában foglalja, ezek pedig a következők: szóbeli képviselet, ráutaló magatartás útján történő képviselet, valamint a reálcselekmények kifejtése.
A cégjegyzés, vagyis az írásbeli képviselet fogalma csak látszólag egyértelmű. Az írásbeli képviselet egyértelmű jelentéstartalmának megismeréséhez további jogfogalmak meghatározása szükséges. Hatályos polgári anyagi jogunk szabályozása azonban nem határozza meg sem az írásbeli jognyilatkozat, sem az aláírás, sem az írásbeli jognyilatkozat lényeges tartalmának jogfogalmát. A Kódex kizárólag az írásbeli jognyilatkozat egyik altípusa: az írásbeli magánvégrendelet fogalmát[10], fajtáit[11] és alaki érvényességi feltételeit[12] szabályozza egyértelműen és világosan. A többi írásbeli jognyilatkozat típusra nézve nincsenek ilyen szabályok a Ptk.-ban. A szabályozásbeli hiányosságok azért is szembetűnőek, mivel a Ptk. több rendelkezése - a 6:6. §, 6:7. §, 6:70. § - foglalkozik az alakisághoz kötött jognyilatkozat (szerződés), illetőleg az írásbeli alakhoz kötött jognyilatkozat (szerződés) egyes részletkérdéseivel a nélkül azon-
- 4/5 -
ban, hogy ezt a három alapvető jogfogalmat meghatározná.[13] A félreértések elkerülése végett felhívom a figyelmet arra, hogy a Ptk. 6:7. § (3) bekezdésében írt jogszabályi rendelkezés nem az írásbeli jognyilatkozat fogalmát határozza meg, hanem ez a magas absztrakciós szintű, tartalmát tekintve fikciós jellegű jogszabályi rendelkezés valójában arról szól, hogy mit kell írásba foglalt jognyilatkozatnak tekinteni a törvényben meghatározott három együttes feltétel fennállása esetén. Ezen rugalmas és szellemesnek tűnő szabály gyengesége azonban abban rejlik, hogy a Kódex maga a viszonyítási - vonatkoztatási - pont: az írásbeli jognyilatkozat fogalmának meghatározásával adós marad, így a fikciós jellegű szabály gyakorlati alkalmazhatósága jelentős mértékben relativizálódik. Világosan kell látnunk azt, hogy mind a képviselet, mind a jognyilatkozat polgári anyagi jogunk központi jogintézménye. Ezért e jogintézmények alapvető normáit a jogalkotónak a Ptk.-ban kell normatív szinten egyértelműen meghatároznia. Bizonyosan kijelenthető, hogy nem a bírói joggyakorlat feladata a központi jogintézmények alapvető normáinak tartalmi meghatározása.[14] Meglátásom szerint a Ptk. Hatodik Könyvének a jognyilatkozatról szóló fejezetébe kellene beiktatni mind az írásbeli jognyilatkozat, mind az aláírás, mind az írásbeli jognyilatkozat lényeges tartalmának magas absztrakciós szintű meghatározását tartalmazó jogszabályi rendelkezéseket. Ezen tételes jogi normák tennék egyértelművé, világossá, előreláthatóvá és kiszámíthatóvá a jogalanyok és a jogalkalmazók számára, hogy pontosan mit jelent az írásbeli alakban megtett jognyilatkozat, s ezáltal mit jelent a jogi személy cégjegyzése (írásbeli képviselete).
A Ptk. 3:29. § (2) bekezdés alapján a vezető tisztségviselő képviseleti jogát önállóan gyakorolja. A Ptk. 3:30. § (1) bekezdés értelmében a szervezeti képviselő képviseleti joga is önálló, míg a Ptk. 3:30. § (3) bekezdés szerint a képviseleti joggal felruházott munkavállaló egy képviseleti joggal rendelkező más személlyel együttesen gyakorolhatja képviseleti jogát. A törvény hallgat arról, hogy a cégvezető képviseleti joga önálló vagy együttes, ugyanis a cégvezetőre vonatkozó Ptk. 3:113. § ezt a kérdést nem szabályozza. A törvényes képviselő és a szervezeti képviselő képviseleti jogára vonatkozó Ptk. 3:29. § (2) bekezdés, Ptk. 3:30. § (1) és (3) bekezdés eltérést engedő, diszpozitív szabályok, figyelemmel a Ptk. 3:4. § (3) bekezdésben írtakra. A Ptk. 3:4. § (3) bekezdés a)-b) pontban írt feltételrendszerre figyelemmel megállapítható, hogy a törvény nem tiltja a Ptk. 3:29. § (2) bekezdésben, valamint Ptk. 3:30. § (1) és (3) bekezdésekben írt szabályoktól; kijelenthető, hogy ezen jogszabályi rendelkezésektől való eltérés a jogi személy hitelezőinek, munkavállalóinak, vagy a tagok kisebbségének jogait nyilvánvalóan nem sérti; kijelenthető végezetül az is, hogy a vizsgált jogszabályi rendelkezésektől való eltérés a jogi személy törvényes működése feletti felügyelet érvényesülését nem akadályozza.
A fentiekből tehát az következik, hogy a jogi személy alapítóinak, tagjainak magánautonómiájába tartozik annak a kérdésnek eldöntése, hogy saját jogi személyük esetén a törvényes képviselő és a szervezeti képviselő részére önálló vagy együttes képviseleti jogot intézményesítenek-e. Másként fogalmazva: a képviselet módjának meghatározása a jogi személy létrehozásának, működtetésének szabadsága körébe tartozik. A Ptk. 3:29. § (3) bekezdésben, Ptk. 3:30. § (1) bekezdésben és a Ptk. 3:30. § (3) bekezdésben írt jogszabályi rendelkezések csak hézagpótló jelleggel érvényesülnek, arra az esetre nézve, ha az alapítók (tagok) a jogi személy létesítő okiratában erről nem rendelkeznek. Viszont azáltal, hogy a Ptk. 3:113. §-ában írt szabály a cégvezető képviselet módjáról egyáltalán nem tartalmaz rendelkezést, az alapítók (tagok) kötelesek a létesítő okiratban azt egyértelmű módon rendezni.
A Ptk. a képviselet módjára vonatkozó szabályainak diszpozitivitását támasztja alá a Ctv. 8. § (2) bekezdés első mondatában írt jogszabályi rendelkezés, amely értelmében a cégjegyzés módja önálló vagy együttes. Választási jog illeti meg tehát az alapítókat (tagokat) a cégjegyzés két lehetséges módja között, és mivel a Ctv. 8. § (1) bekezdés második mondata szerint a cégjegyzés nem más, mint az írásbeli képviselet, az a következtetés vonható le alappal, hogy a képviselet módja is kétféle lehet. A képviselet (cégjegyzés) módjának nincs több alternatívája. A törvényi szabályozás csak annyiban korlátozza az alapítók (tagok) magánautonómiáját, hogy a képviselet, valamint a cégjegyzés módja csak azonos lehet[15]. A Ctv. ezen szabálya eltérést nem engedő (kógens) norma. A törvény ezen eltérést nem engedő szabállyal a kívülálló harmadik személyek érdekeit kívánja védelmezni azáltal, hogy egységessé, átláthatóvá teszi a képviseleti és a cégjegyzési jog módját. Ebből az következik, hogy amennyiben az alapítók (tagok) úgy rendelkeznek, hogy a törvényes képviselő és a szervezeti képviselő képviseleti joga önálló, akkor érvényesen csak úgy rendelkezhetnek a létesítő okiratban, hogy cégjegyzési joguk is önálló. Amennyiben pedig az alapítók (tagok) úgy rendelkeznek, hogy a képviseleti jog együttes, akkor érvényesen csak úgy rendelkezhetnek a létesítő okiratban, hogy a cégjegyzési jog is együttes.
Az együttes képviseleti jog valójában a képviseleti jog megosztását jelenti. A képviseleti jog megosztása azt jelenti, hogy a jogi személynél több törvényes képviselő és/vagy több szervezeti képviselő működik, és a létesítő okirat rendelkezése szerint a törvényes képviselők és a szervezeti képviselők képviseleti joga nem önálló, hanem együttes. Az együttes képviseleti joggal rendelkező képviselők csak együttesen tehetnek, illetve együttesen fogadhatnak el jognyilatkozatot. Sem a Ptk., sem a Ctv. nem tartalmaz rendelkezést arra nézve, hogy együttes képviseleti (cégjegyzési) jog esetén hány személy gyakorolhatja e jogot. Elvileg bármennyi személy felruházható együttes képviseleti (cégjegyzési) joggal, a joggyakorlatban azonban kettő vagy három személyt szokás együttes képviseleti joggal felruházni. Ennél több személy együttes képviseleti (cégjegyzési) joggal való felruházása a jognyilatkozat elfogadását, megtételét számottevően megnehezítené, ami nem kívánatos
- 5/6 -
az üzleti életben. A társasági jogi praxisunkban az együttes képviseleti jog alkalmazása egyértelműen meghonosodott, ugyanakkor a joggyakorlat szinte kizárólag két képviselő között osztja meg a képviseleti jogot, holott a törvény valójában tetszőleges számú képviselő között lehetővé teszi a képviseleti jog megosztását. Nyilvánvalóan nem lenne racionálisan működtethető egy olyan együttes képviseleti jog, amelyet nagyszámú képviselő között osztanánk meg, mindazonáltal például három képviselő közötti képviseleti jog megosztása még észszerűen működtethető lenne.
A Ctv. 8. § (2) bekezdés második mondata értelmében kettővel több cégjegyzésre jogosult esetén a cég úgy is rendelkezhet, hogy egyes jogosultakat önálló, más jogosultakat együttes cégjegyzési jog illeti meg, vagy hogy az együttes cégjegyzésre jogosultak közül az egyik aláíró mindig meghatározott személy. Első példa: A gazdasági társaság létesítő okirata három vezető tisztségviselőt jogosít fel képviseletre (cégjegyzésre). 'A' ügyvezetőt önálló képviseleti (cégjegyzési) joggal ruházza fel, míg 'B' és 'C' ügyvezetőt együttes képviseleti (cégjegyzési) joggal ruházza fel. Második példa: A gazdasági társaság létesítő okirata három vezető tisztségviselőt együttes képviseleti (cégjegyzési) joggal ruház fel, olyképpen, hogy a gazdasági társaságot két ügyvezető együttesen jogosult képviselni, és az egyik cégjegyzésre jogosult mindig az 'A' ügyvezető kell, hogy legyen.
A Ctv. 8. § (3) bekezdés szerint ugyanaz a személy csak egyféle módon - vagy önállóan, vagy mással együttesen - jegyezheti a céget. Ez a rendelkezés nem csak a cégjegyzési jog, hanem a képviseleti jog gyakorlását is meghatározza, tartalmát tekintve egy olyan eltérést nem engedő szabály, amely korlátozza az alapítók (tagok) döntési szabadságát a képviseleti (cégjegyzési) jog módját illetően. A vizsgált jogszabályi rendelkezés ugyanis csak azt a megoldást tekinti érvényesnek, ha a képviselő ugyanazon módon gyakorolja képviseleti (cégjegyzési) jogát. Például: A létesítő okirat azon rendelkezése érvényes e szabály alapján, miszerint 'A' ügyvezető önállóan, míg 'B' ügyvezető és 'C' ügyvezető együttesen gyakorolhatja képviseleti (cégjegyzési) jogot. A létesítő okirat azon rendelkezése viszont érvénytelen e szabály alapján, miszerint 'A' ügyvezető 100 millió forint értékhatárig a szerződéses ügyletek megkötése során önállóan gyakorolhatja képviseleti (cégjegyzési) jogát, míg 100 millió forint értékhatár feletti szerződéses ügyletek megkötése esetén 'B' ügyvezetővel vagy 'C' ügyvezetővel együttesen gyakorolhatja képviseleti (cégjegyzési) jogát.
A már elfogadott, de még hatályba nem lépett Jsztv. 25. § (1)-(4) bekezdésekben írt szabályok, a Ctv. 8. § (1)-(3) bekezdésekben írt szabályokkal azonosan határozzák meg a képviseleti (cégjegyzési) jog tartalmát.
A képviseleti jog megosztásának harmadik személyekkel szembeni hatálytalanságáról a Ptk. sem a jogi személyek általános szabályai között, sem a gazdasági társaságok közös szabályai között rendelkezést nem tartalmaz. (A jogi személyek általános szabályai között szereplő 3:31. §-ban írt jogszabályi rendelkezés nem a képviseleti jog megosztásáról, hanem a képviseleti jog korlátozásáról szól. A képviseleti jog korlátozása és a képviseleti jog megosztása két különböző jogfogalom.) A Ptk. a közkereseti társaságra és a betéti társaságra vonatkozóan sem tartalmaz szabályt a képviseleti jog megosztásának harmadik személyekkel szembeni hatálytalanságáról. A Ptk. kizárólag a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság vonatkozásában tartalmaz olyan szabályt, amely szerint a képviseleti jog megosztása harmadik személyekkel szemben nem hatályos[16]. Álláspontom szerint e szabályozási megoldás rendkívül aggályos. A helyes szabályozási megoldás az lenne, ha a Ptk. valamennyi jogi személy típus vonatkozásában általános jelleggel mondaná ki azt, hogy a képviseleti jog megosztása harmadik személyekkel szemben hatálytalan. Ennek okszerű magyarázata az, hogy nincs olyan polgári jogi szempontból releváns tény, amely miatt különbséget kellene tenni a korlátolt felelősségű társaság, a részvénytársaság és a többi jogi személy típus, társasági forma között a képviseleti jog megosztásának harmadik személyekkel szembeni hatálytalansága kérdésében. A képviseleti jog megosztásának harmadik személyekkel szembeni hatálytalansága azt jelenti, hogy ha a gazdasági társaság létesítő okirata szerint a vezető tisztségviselő csak a létesítő okiratban meghatározott jognyilatkozat megtételére jogosult vagy több vezető tisztségviselő vagy szervezeti képviselő együttesen jogosult képviselni - jegyezni - a társaságot, és a gazdasági társaság nevében valamely jognyilatkozatot ennek ellenére a vezető tisztségviselő megteszi vagy csak egy vezető tisztségviselő, szervezeti képviselő tesz meg, a társaság nem hivatkozhat alappal harmadik személlyel szemben arra, hogy a jognyilatkozat joghatás kiváltására alkalmatlan. A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. tv. (a továbbiakban: 2006-os Gt.) 29. § (1) bekezdés második mondatában írt szabály helyesen valamennyi gazdasági társaság vonatkozásában még kimondta azt, hogy a képviseleti jog megosztása a harmadik személyekkel szemben nem hatályos.
Megvizsgálandó jogkérdés az, hogy a képviseleti jog megosztásának harmadik személyekkel szembeni hatálytalanságát kimondó, Ptk.-ban elhelyezett rendelkezések kógens vagy diszpozitív szabálynak minősülnek-e. Tény az, hogy a törvény sem a Ptk. 3:196. § (1) bekezdésben írt szabály kapcsán, sem a Ptk. 3:282. § (3) bekezdésben írt szabály kapcsán nem írja elő azt, hogy semmis a létesítő okirat e szabálytól eltérő rendelkezése. Azonban a Ptk. 3:4. § (3) bekezdésben írt keretszabály alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy a vizsgált jogszabályi előírástól a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság létesítő okirata eltérő rendelkezést érvényesen nem tartalmazhat, mivel az eltérés a korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság hitelezőinek jogait nyilvánvalóan sérti. Meglátásom szerint ugyanis a hitelezőkkel - harmadik személyekkel - szembeni hatálytalanság előírásával a törvény éppen a korlátolt felelősségű társasággal, részvénytársasággal polgári jogviszonyt létesítő személyek jogait kívánja biztosítani azáltal, hogy a korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság utóbb alappal ne hivatkozhasson arra, hogy a nevében tett/elfogadott
- 6/7 -
jognyilatkozat azon ok miatt nem érvényes, hogy saját létesítő okirata, belső szabályzata vagy döntéshozó szervi határozata szerint képviselőinek képviseleti (cégjegyzési) joga megosztott.
A jogi személy működése során az ügyvezetés kettős feladatot lát el.[17] A vezető tisztségviselő egyik alapvető feladata a jogi személy belső ügyeinek intézése, amelyet a Ptk. 3:21. § (1) bekezdésben írt jogszabályi rendelkezés akként fogalmaz meg, hogy a jogi személy irányításával kapcsolatos olyan döntések meghozatala, amelyek nem tartoznak a tagok vagy az alapító hatáskörébe, egy vagy több vezető tisztségviselő, vagy a vezető tisztségviselőkből álló testület jogosult. A vezető tisztségviselő másik alapvető feladata a jogi személy külső ügyeinek ellátása, amelyet a már korábban is hivatkozott Ptk. 3:29. § (1) bekezdésben írt jogszabályi rendelkezés akként fogalmaz meg, hogy a jogi személy törvényes képviseletét a vezető tisztségviselő látja el. A tételes jog, a jogirodalom és a joggyakorlat egyaránt elkülöníti egymástól az ügyvezetési és a képviseleti tevékenységet.
Mind a képviselet, mind az ügyvezetés vonatkozásában a törvényi szabályozás megkülönbözteti az önálló és az együttes eljárást. A képviselet vonatkozásában a Ctv. 8. § (2) bekezdés első mondatában írt jogszabályi rendelkezés teszi egyértelművé, hogy a jogi személy képviselete (cégjegyzése) önálló vagy együttes lehet. Az ügyvezetés vonatkozásában pedig a Ptk. 3:21. § (1) bekezdésben írt szabály fejezi ki egyértelműen és világosan azt, hogy egy vagy több vezető tisztségviselő önállóan vagy vezető tisztségviselőkből álló testület láthatja el ezt a tevékenységet. Valójában a vezető tisztségviselőkből álló testület esetén együttes ügyvezetésről van szó. Jóllehet a Ptk. jogi személyek ügyvezetésére vonatkozó általános szabályok között nem találunk olyat, amely a testületi ügyvezetés működésére vonatkozó előírás lenne, azonban a közkereseti társaság, a betéti társaság és a korlátolt felelősségű társaság több ügyvezetőjének együttes eljárására, valamint a részvénytársaság és a szövetkezet igazgatóságának működésére vonatkozóan már vannak részletszabályok a Kódexben. A közkereseti társaság, a betéti társaság és a korlátolt felelősségű társaság együttes ügyvezetése kapcsán, ha a társasági szerződés úgy rendelkezik, hogy több ügyvezető együttesen jár el és az ügyvezetők között nincs egyetértés, bármelyikük jogosult az adott kérdésben a legfőbb szervnek a döntését kérni[18]. A halaszthatatlan intézkedéseket az ügyvezetők önállóan is megtehetik. Az ilyen intézkedésről a többi ügyvezetőt késedelem nélkül tájékoztatni kell. A Kódex a részvénytársaság és a szövetkezet igazgatóságának működése kapcsán egyaránt azt a szabályt tartalmazza, hogy az igazgatóság jogait és feladatait testületként gyakorolja[19]. Az ügyvezetési tevékenység testületként történő gyakorlása pedig azt jelenti, hogy a több tagból - legalább három tagból - álló testület hozza meg közösen, együttesen az ügyvezetési döntéseket. Nem jogosult tehát az igazgatóság egy tagja sem önálló ügyvezetési döntés meghozatalára. A testületi ügyvezetés döntéshozatala során nem érvényesül a többségi elv, vagyis a szótöbbségen alapuló döntéshozatal elve.
Jól látható tehát az, hogy a kkt., a bt. és a kft. esetén a több ügyvezető együttes eljárásának szabályozása eltér az rt., szövetkezet igazgatósága testületi döntéshozatalának szabályozásától. Az eltérés igazából nem abban a kérdésben van, hogy az együttes döntéshozatalra kötelezett vezető tisztségviselők konszenzus hiányában fordulhatnak-e a legfőbb szervhez, mert a kkt., bt. és a kft. kapcsán ez a lehetőség megjelenik a tételes jogi szabályozásban, míg az rt. és a szövetkezet kapcsán ez ugyan nem jelenik meg, de ettől függetlenül az ügyvezető testületeknek erre joguk van; hanem az eltérés lényege abban a mozzanatban ragadható meg, hogy a kkt., a bt. és a kft. esetében a halaszthatatlan ügyvezetési intézkedések önálló meghozatalát még az együttes döntéshozatalra kötelezett ügyvezetők számára is lehetővé teszik, míg ez a jog az rt., szövetkezet ügyvezető testületeit nem illeti meg.
A Ptk. módosításáról szóló 2021. évi XCV. tv. valamennyi, a jogi személy irányítását végző testület vonatkozásában 2022. január 1. napjától hatályon kívül helyezte azt a klauzulát, amely eltérést nem engedőnek minősítette a szótöbbségen alapuló döntéshozatalt. A módosító törvény Miniszteri Indokolása ehhez a következő magyarázatot fűzi: "A rendelkezés bár értelemszerű szabályt rögzít (vagyis, hogy kisebbségben nem lehet érvényes döntést hozni), a gyakorlatban e rendelkezés mégsem ezen tartalommal került kitöltésre, hanem azzal a következménnyel járt, hogy az adott (a Ptk. hatálybalépésekor már működő) jogi személy nem tudta a korábbi - kógens magánjogi - szabályozás mellett működőképes eljárásrendjét tovább fenntartani. Sok esetben ugyanis ezen testületekben súlyozott szavazást rendszeresítettek - akár úgy, hogy szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt -, vagy egyes testületi tagok (valamely kérdésben) többes szavazati joggal rendelkeztek, vagy akár "elnöki" szavazatelsőbbségről rendelkeztek. E gyakorlat bár nem áll ellentétben a Ptk. rendelkezésének céljával, a nyilvántartó bíróság mégis eltérést tiltó klauzulába ütközőnek minősítette. A rugalmasabb gyakorlat fenntarthatósága érdekében így a Javaslat megszünteti ezen esetekben a szótöbbséghez kapcsolt korlátozást, amely azt a célt szolgálja, hogy a jogi személy az egyes szerveinek működését szabadon határozhassa meg. Mivel ezen szerveket, a szervek tagjait a tagok (alapító) nevezik ki, és ezen szervek, személyek a tagokkal (alapítóval) szemben felelnek azért, hogy a rájuk bízott feladatot megfelelően ellássák, végső soron a tagok (alapítók) mozgásterébe tartozik az is, hogy milyen működési szabályok szerint látják el ezen szervek a feladatukat."
Ennek megfelelően a létesítő okirat vagy a testületi ügyvezetés ügyrendje érvényesen tartalmazhat olyan szabályt, amely szerint valamely testületi tagnak többletszavazata van a többi testületi taghoz képest a testületi döntés meghozatala során.
Amennyiben a jogi személynek több önálló ügyvezetésre jogosult vezető tisztségviselője van, előfordulhat
- 7/8 -
az a helyzet, hogy az egyik vezető tisztségviselő tervezett vagy már megtett ügyvezetői döntésével nem ért egyet a másik (többi) vezető tisztségviselő. Erre az esetre a kkt., a bt., és a kft. vonatkozásában egyértelmű rendelkezések szerepelnek a Ptk.-ban. A Kódex a kkt. és a bt. vonatkozásában akként rendelkezik, hogy az ilyen esetben az ügyvezető a másik ügyvezető tervezett vagy már megtett intézkedése ellen tiltakozhat[20]. Ebben az esetben a tagok gyűlése jogosult az intézkedés felülbírálására. A tervezett intézkedés - halaszthatatlan intézkedés kivételével - mindaddig nem tehető meg, amíg arról a tagok gyűlése nem határoz. A kft. vonatkozásában pedig ha a társaságnak több ügyvezetője van, az ügyvezetők önállóan jogosultak az ügyvezetés körében eljárni, azzal, hogy bármelyikük a másik ügyvezető tervezett vagy már megtett intézkedése ellen tiltakozhat[21]. Ebben az esetben a tiltakozást a taggyűlés bírálja el, a taggyűlés döntéséig a tervezett intézkedés nem hajtható végre. Jól látható, hogy az idézett törvényi szabályok minden részletkérdésre nem adnak választ, ezért célszerűnek tűnik, ha az alapítók (tagok) a létesítő okiratban további részletszabályokat írnak elő annak érdekében, hogy a legfőbb szerv a lehető legrövidebb időn belül képes legyen meghozni a szükséges ügyvezetési döntést. Ilyen részletszabály lehet például az, ha a létesítő okiratban előírják azt, hogy az ügyvezető milyen határidőn belül köteles összehívni a tagok gyűlését (taggyűlést), a létesítő okiratban pontosan meghatározzák milyen tartalmú határozati javaslatokat kell előterjeszteni, vagy az előterjesztéshez milyen döntéselőkészítő dokumentumokat kell csatolni.
Az együttes képviseleti (cégjegyzési) joggal felruházott vezető tisztségviselők képviseleti tevékenységük ellátása során kizárólag együttesen járhatnak el a jogi személy nevében, az ettől eltérő eljárás nem megengedett.[22] A törvény nem tartalmaz kivételszabályt a konszenzusos eljárás követelménye alól még a sürgős, halaszthatatlan ügyek esetében sem. Amennyiben tehát az együttes képviseleti (cégjegyzési) joggal felruházott vezető tisztségviselők között nem jön létre egy adott ügyben a konszenzus, úgy nem jogosultak a jogi személy nevében az adott jogügylet megkötésére, módosítására vagy megszüntetésére.
Kihangsúlyozandó, hogy - a tanulmány 7. pontjában tárgyalásra kerülő kötelező együttes képviselet (cégjegyzés) kivételes eseteitől eltekintve - az önálló vagy testületi ügyvezetés, illetőleg az önálló vagy együttes képviselet bármilyen kombinációja érvényesen létrehozható. Joglogikai szempontból tehát négy változat lehetséges:
a) önálló ügyvezetés mellett önálló képviseleti (cégjegyzési) jog;
b) önálló ügyvezetés mellett együttes képviseleti (cégjegyzési) jog;
c) testületi ügyvezetés mellett önálló képviseleti (cégjegyzési) jog;
d) testületi ügyvezetés mellett együttes képviseleti (cégjegyzési) jog.
Ennek okszerű magyarázata az, hogy a törvényi szabályozás nem kapcsolja össze az ügyvezetési módokat a képviseleti módokkal, vagyis az alapítók (tagok) magánautonómiájába tartozik annak eldöntése, hogy a négy lehetséges változat közül melyiket alkalmazzák.
A vezető tisztségviselők jogi személlyel szembeni felelőssége valójában független a képviselet (cégjegyzés) módjától. A képviseleti tevékenység kifejtése mögött ugyanis tipikusan valamilyen ügyvezetési döntés áll. A vezető tisztségviselő elsődlegesen az ügyvezetési döntésével képes kárt okozni a jogi személy részére. A károkozó ügyvezetési döntés lehet önálló vagy testületi (együttes) döntés. Vizsgáljuk meg röviden a több vezető tisztségviselő közös károkozásért való felelősség problémakörét!
A Ptk. szabályozása e körben hiányos, mivel nem tartalmaz szabályt a több vezető tisztségviselő közös károkozására. Mondhatnánk ugyan azt, hogy a Ptk. Hatodik Könyve ezt a kérdést rendezi, mivel a Ptk. 6:144. § (2) bekezdés alapján alkalmazandó Ptk. 6:524. § szabályozza a többek közös károkozását és azt "megfelelő módon" alkalmazni lehet a több vezető tisztségviselő közös károkozására. Azonban ez nem teljesen helytálló így. Abban az esetben ugyanis, amikor a létesítő okirat testületi ügyvezetést intézményesít és a testületi ügyvezetés által hozott határozattal történik a károkozás, speciális mentesülési szabályra van szükség. A testületi ügyvezetés által hozott károkozó döntés esetében a Ptk. 6:524. § (1) bekezdés értelmében a károkozó határozatra igenlő szavazatot leadó vezető tisztségviselők egyetemleges felelőssége állapítandó meg a jogi személlyel szemben.
Amikor a vezető tisztségviselők kivételesen nem testületi határozattal, hanem más módon okoznak kárt - például a korlátolt felelősségű társaság két ügyvezetője együttesen, ittas állapotban megrongálja a gazdasági társaság irodabútorait egy vállalati rendezvény alkalmával - a Ptk. 6:524. §-ban írt szabályok teljes mértékben alkalmazandóak.
A 2006-os Gt. - helyesen - tartalmazott speciális mentesülési szabályt a testületi ügyvezetés által hozott károkozó határozat kapcsán. A speciális mentesülési szabály a 2006-os Gt. 30. § (4) bekezdés második mondata alapján úgy szólt, hogy ha a kárt a testületi ügyvezetés határozata okozta, mentesül a felelősség alól az a tag, aki a döntésben nem vett részt, vagy a határozat ellen szavazott. A Ptk. ezt a helyes szabályt nem tartotta fenn, így a testületi ügyvezetés károkozó döntésében részt nem vevő vezető tisztségviselő vagy a károkozó határozat ellen szavazó vezető tisztségviselőt ilyen speciális mentesülési szabály nem védi, azonban - álláspontom szerint - erre továbbra is hivatkozhat kimentési okként visszterhes jogviszony esetén a Ptk. 6:142. § második mondata alapján, ingyenes jogviszony esetén a Ptk. 6:147. § (2) bekezdés második mondata alapján.
- 8/9 -
A jogi személyek többségénél az alapítók (a tagok) a döntési és cselekvési szabadságot biztosító magánautonómia keretében szabadon dönthetik el azt, hogy a törvényes és szervezeti képviseleti jogot megosztják-e, és ezáltal önálló vagy együttes képviseletet intézményesítenek-e. Ennek magyarázata az, hogy a Ptk.-nak a képviseleti jog megosztására vonatkozó előírásai, vagyis az önálló vagy együttes képviseletet előíró rendelkezései diszpozitív szabályok. A Ptk. 3:4. § (3) bekezdésben írt keretszabály alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy ezen szabályoktól a jogi személy létesítő okirata érvényesen tartalmazhat eltérő rendelkezést, mivel az eltérés a hitelezők jogait nyilvánvalóan nem sérti. Nem állíthatjuk alappal azt, hogy kizárólag az önálló képviselet, avagy kizárólag az együttes képviselet felelne meg a hitelezők jogos érdekeinek. Amennyiben a jogalkotó másként vélekedett volna, úgy a Ptk.-ban valamennyi jogi személy vonatkozásában kötelező jelleggel írta volna elő az önálló képviseletet vagy az együttes képviseletet. Kijelenthető, hogy ilyen előírást a törvény nem tartalmaz, azonban külön jogszabályok már igen, ugyanakkor a külön jogszabályok sem a hitelezők érdekeinek megóvása miatt írják elő a kötelező együttes képviseletet. Az önkéntes együttes képviselet intézményesítését általában a jogi személy vagyonának fokozott védelme indokolja, ugyanis az együttes képviselet a jogi személy, valamint végső soron a jogi személy alapítói (tagjai) számára jelenthet nagyobb biztonságot az önálló képviselethez képest.[23]
A hatályos magyar jogban tehát léteznek olyan speciális tevékenységet végző jogi személyek, amelyek vonatkozásában törvény írja elő az együttes képviseletet. Ilyen jogszabályi rendelkezés a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (továbbiakban: Hpt.) 141. §, amely a hitelintézet vonatkozásában, és a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bit.) 51. §, amely a biztosító és a viszontbiztosító vonatkozásában írja elő a kötelező együttes képviseletet. Megvizsgálandó jogkérdés, hogy a Hpt. 141. §-ban és a Bit. 51. §-ban szereplő jogszabályi rendelkezések egyáltalán polgári anyagi jogi szabályok-e.
Kijelenthető, hogy a Hpt. és a Bit. komplex kódex, mindkét törvény különböző jogágakba (például polgári jogba és közigazgatási jogba) tartozó normákat egyaránt tartalmaz, amelyeknek az a közös vonása, hogy azonos vagy szorosan összefüggő gazdasági viszonyokhoz - a Hpt. a pénzügyi szolgáltatási jogviszonyokhoz, a Bit. a biztosítási jogviszonyokhoz - kapcsolódó, de nem azonos jellegű magatartásokat, eljárásokat szabályoznak. A Hpt. 141. §-ban és Bit. 51. §-ban elhelyezkedő szabályok tartalmuk alapján egyaránt polgári anyagi jogi normák, ugyanis azok kétséget kizáróan a hitelintézet, illetve a biztosító, a viszontbiztosító polgári jogi jognyilatkozatainak megtételével összefüggő képviseleti szabályok. A Hpt. 141. § (1) bekezdésben írt szabály értelmében a cégjegyzésre és a hitelintézet nevében pénzügyi, és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségvállalásra két törvényes vagy szervezeti képviselő együttesen jogosult. A Bit. 51. § (1) bekezdésben szereplő szabály alapján a részvénytársaság, szövetkezet vagy kölcsönös biztosító egyesület formájában működő biztosító vagy viszontbiztosító nevében valamennyi jognyilatkozatot két törvényes vagy szervezeti képviselő együttesen jogosult megtenni.[24]
A Hpt. és a Bit. vizsgált szabályai valójában azonosak: a hitelintézet, a biztosító és a viszontbiztosító - a fióktelep formájában működő biztosító és viszontbiztosító kivételével - valamennyi jognyilatkozata megtétele, elfogadása esetén kötelező az együttes képviselet. A Hpt. 141. § (1) bekezdés bevezető mondatának második fordulata szükségtelen kitételt tartalmaz, ugyanis ha tételes jogi szabály mondja ki, hogy a hitelintézet cégjegyzése (írásbeli képviselete) esetén kötelező az együttes képviselet, ezek után szükségtelen kimondani azt, hogy a pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségvállalás esetén is kötelező az együttes képviselet, figyelemmel a Hpt. 98. § (2) bekezdés első mondatában írt rendelkezésre.
A tőkés piacgazdaságban a pénzügyi közvetítőrendszert alkotó-működtető szervezetek közül a saját tőke, az eszközállomány, a mérlegfőösszege és az ügyfélállomány nagysága okán a hitelintézetek, a biztosítók és a viszontbiztosítók a legfontosabbak. E három szervezettípus vonatkozásában a Hpt. és a Bit. kötelező együttes képviseletet előíró szabályainak jogpolitikai rendeltetése kettős: egyfelől a hitelintézet, a biztosító és a viszontbiztosító vagyonának megőrzésén, megóvásán keresztül a betétesek és más idegen (külső) forrás tulajdonosok, illetőleg a biztosítottak vagyoni érdekeinek fokozott védelme; másfelől a pénzügyi közvetítő rendszer makroszintű stabilitásának biztosítása. Az első védendő jogi érdek valójában a pénzügyi közvetítőrendszer valamennyi szervezete kapcsán fennáll, míg a második védendő jogi érdek a pénzügyi közvetítőrendszer legfontosabb szervezetei vonatkozásában áll fenn, mivel ezek a szervezetek hivatottak biztosítani a makroszintű stabilitást. Az együttes képviseleti jogot előíró jogszabályi rendelkezések tehát garanciális jellegű szabályok, amelyek mellett természetesen mindkét törvény nagy számban tartalmaz további garanciális szabályokat. A témánk szempontjából lényegesek azok a garanciális szabályok, amelyek meghatározzák, hogy a hitelintézet, a biztosító és a viszontbiztosító milyen szervezeti formában működhet.
- 9/10 -
A Hpt. 8. § (3) bekezdés első mondata szerint hitelintézetnek három formája van: a bank, a szakosított hitelintézet vagy a szövetkezeti hitelintézet lehet. A Hpt. 11. § (1) bekezdés szerint a bank és szakosított hitelintézet részvénytársaságként vagy fióktelepként, szövetkezeti hitelintézet szövetkezetként, pénzügyi vállalkozás részvénytársaságként, szövetkezetként, alapítványként vagy fióktelepként működhet
A Bit. 6. § (1) bekezdés értelmében Magyarország területén biztosító részvénytársaság, európai részvénytársaság, szövetkezet, egyesület, másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosító magyarországi fióktelepe vagy harmadik országbeli biztosító magyarországi fióktelepe formájában létesíthető. A Bit. 6. § (2) bekezdés alapján Magyarország területén viszontbiztosító részvénytársaság, európai részvénytársaság, szövetkezet, másik tagállamban székhellyel rendelkező viszontbiztosító magyarországi fióktelepe vagy harmadik országbeli viszontbiztosító magyarországi fióktelepe formájában létesíthető.
A részvénytársasági és a szövetkezeti formában működő hitelintézet, biztosító és viszontbiztosító esetén pedig a Ptk. szabályai szerint a testületi ügyvezetés a főszabály[25].
A hitelintézetek, biztosítók és viszontbiztosítók legfontosabb és legnagyobb értékű ügyleteiről jellemzően az ügyvezető testületek döntenek. A kötelezettségvállaló ügyletek megkötésére döntési hatáskörrel rendelkező további szervek (személyek) döntési jogosultsága valójában az ügyvezető testülettől származik, ezért az ügyvezető testület bármikor, bármely ügylet megkötésére vonatkozó döntési hatáskört magához vonhat. A kötelező együttes képviseletet előíró garanciális szabály az ügyvezető testület által meghozott döntésekkel összefüggő szerződések és egyoldalú jognyilatkozatok több képviselő által történő aláírása útján hivatott továbberősíteni a törvények által védett két jogi érdeket.
A polgári jogágban a garanciális szabály minden esetben kógens, eltérést nem engedő jogi normaként jelenik meg. Amennyiben a garanciális szabályt diszpozitív, eltérést megengedő jogi normának tekintenénk, úgy bizonyosan nem lenne képes jogi rendeltetését betölteni, ugyanis a polgári jog alanyai attól bármikor eltérhetnének saját jognyilatkozataik megtétele vagy saját szerződéseik megkötése során. Kijelenthető tehát az, hogy a Hpt. és a Bit. együttes képviseletet előíró rendelkezései kógens szabályok.
A Hpt. 141. § (1) bekezdésében és a Bit. 51. § (1) bekezdésében írt szabályok kógens jellegét támasztják alá a Hpt. 141. § (2) bekezdésben, illetőleg a Bit. 51. § (3) bekezdésben foglalt kógens szabályok, amelyek szerint az együttes aláírási jog kizárólag együttes aláírási jogként ruházható át. A szabályokból az következik, hogy a hitelintézet, illetőleg a biztosító és viszontbiztosító esetén - a fióktelep formájában működő biztosító és viszontbiztosító kivételével - érvényesen kizárólag együttes ügyleti képviseleti jog létesíthető.
Ha a jognyilatkozat (szerződés) a Hpt. vagy a Bit. együttes képviseletet előíró kógens szabályába ütközik, úgy ez a jognyilatkozat (szerződés) érvénytelennek (semmisnek) vagy létre nem jöttnek minősül. Észre kell vennünk egyrészt ugyanis azt, hogy a Hpt. és a Bit. együttes képviseletet előíró szabályainak megsértése tartalmát tekintve azt jelenti, hogy valamely személy(ek) képviseleti jog hiányában vagy képviseleti jogkört túllépve tesz(nek) meg, vagy fogad(nak) el jognyilatkozatot. Ez pedig a magyar polgári jog szabályozási rendszerében álképviseletnek minősül (minősülhet). Látnunk kell másrészt azt, hogy álképviselet csak akkor áll elő, amikor a Ptk. és a Ctv. vonatkozó szabályai alapján a képviseleti jog korlátozása, illetőleg a képviseleti jog megosztása harmadik személlyel szemben hatályos. Ha a képviseleti jog korlátozása vagy a megosztása harmadik személlyel szemben nem hatályosul, akkor a képviselő nyilatkozata a képviseltet kötni fogja, ezért álképviselet nem áll fenn.[26]
A kúriai gyakorlatban eltérő álláspontok alakultak ki a hitelintézet képviselőit megillető együttes "aláírási jog" átruházása tárgyában: az egyik álláspont az volt, hogy a meghatalmazás esetén nem érvényesül az a korlát, hogy csak két személy együttesen képviselheti a hitelintézetet[27]; az ezzel szembenálló másik álláspont szerint alaki követelmények megsértését jelenti az együttes aláírási jog egyetlen személyre történő átruházása meghatalmazással, mert az aláírásra nem a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően került sor, ezért az ilyen meghatalmazott a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: rPtk.) 221. § (1) bekezdés szerinti álképviselet szerint jár el[28]. Ezért a Kúria Jogegységi Tanácsa (a továbbiakban: KJT) az 1/2021. Polgári Jogegységi Határozatában arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv. (a továbbiakban: 1996-os Hpt.) 47. § (2) bekezdés szerinti aláírási jog együttes átruházására vonatkozó rendelkezés nem irányadó, ha az 47. § (1) bekezdés szerinti együttes cégjegyzésre jogosultak az rPtk. 222. § alapján meghatalmazást adnak a hitelintézet képviseletére a pénzügyi szolgáltatási tevékenységi körében meghatározott szerződéstípusok tekintetében.
A KJT arra a felismerésre jutott, hogy az 1996-os Hpt. 47. § (1) bekezdésében foglalt szabályozás objektív célja az együttes aláírási jog előírásával a hitelintézet vagyonának védelmét szolgálja. A KJT kihangsúlyozta, hogy az elvi kérdés kiindulópontja az a tény, hogy a cégjegyzési jog, a szervezeti, a törvényes és a meghatalmazotti képviselet szabályai az egyes cégformáknál eltérőek, más jogszabályok rendelkeznek erről, ezek a fogalmak nem azonosíthatóak egymással. A KJT szerint az 1996-os Hpt. 47. § (1) bekezdésben írt cégformákra vonatkozó speciális anyagi jogi szabályozás "tartománya" is azt az értelmezést erősíti, hogy az aláírási jog együttes átruházására alkalmazható a régi Ptk. ügyleti képviseletre vonatkozó rendelkezése. Az 1996-os Hpt. ezt kizáró rendelkezése, a jogi szabályozás "hiánya" nem eredményezhet olyan kiterjesztő értelmezést, amely az 1996-os Hpt. 47. § (1) bekezdésében írt hitelintézeteknél kizárja a meghatalmazás útján való képviseletet.
A KJT helyesen ismerte fel az elvi kérdés fontosságát, jóllehet határozatát leszűkítette az 1996-os Hpt. és rPtk. hitelintézetre és meghatalmazásra vonatkozó rendelkezéseinek vizsgálatára, holott a hatályos törvényi szabályozás - Hpt., Bit., Ptk., Ctv. - vonatkozó előírásai alapján ugyanez az elvi kérdés fennáll, ráadásul nem csak a hitelintézet, hanem a biztosító és viszont-
- 10/11 -
biztosító kötelező együttes képviselete (cégjegyzése) vonatkozásában is. A KJT helyesen ismerte fel az 1996-os Hpt. szerint az egyik védett jogi érdeket: a hitelintézet vagyoni érdekének védelmét, azonban a KJT figyelmét vélhetően elkerülte az 1996-os Hpt. szerint is védendő másik jogi érdek: a pénzügyi közvetítő rendszer makroszintű stabilitásának védelme. A hatályos Hpt. és Bit. szintén ezen két jogi érdeket helyezi védelem alá a kötelező együttes képviselet (cégjegyzési) jog előírását tartalmazó garanciális szabályok segítségével. Az elvi kérdésnek tehát nem az a kiindulópontja, amit a KJT megállapított, hanem a valódi elvi kérdés az, hogy megvalósul-e a két jogi érdek védelme - a kettős jogpolitikai cél -, ha a meghatalmazás alapján egyetlen képviselő (meghatalmazott) köt szerződést, tesz, fogad el egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot a hitelintézet, a biztosító vagy a viszontbiztosító nevében? Meglátásom szerint erre az elvi kérdésre a helyes válasz az, hogy nem valósul meg a kettős jogpolitikai cél, ha a bírói gyakorlat lehetővé teszi, megengedi azt, hogy a kötelező együttes képviseleti (cégjegyzési) jogot előíró garanciális szabály megkerülhető, kijátszható legyen azáltal, hogy meghatalmazás útján egyetlen meghatalmazott önállóan gyakorolhassa a képviseleti (cégjegyzési) jogot a hitelintézet, a biztosító és a viszontbiztosító nevében. ■
JEGYZETEK
[1] Ugyanígy: Kecskés László: Magyar polgári jog - Általános Rész II. - Személyek joga. Budapest - Pécs, 1999. 152.; Kisfaludi András: Társasági jog. Budapest, 2007. 121., Sobor Dávid: A gazdasági társaság és a cégvezető képviselője közötti szerződések a társasági jogban. Gazdaság és Jog, 2009/7-8. 30.
[2] A jogi személy képviseletének alapvető kérdéseihez lásd részletesen: Török Tamás: A jogi személy képviselete. Gazdaság és jog, 2019/3. 21-29.
[3] A Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) 2023. 02. 15. napi hírlevele szerint a magyarországi székhelyű befektetési alapok 9.569 milliárd forint értékű vagyont kezeltek 2023. januárjában.
[4] Kbftv. 65. § (1) bekezdés második mondata.
[5] Jsztv. 2. § (5) bekezdés 5. pont.
[6] Ptk. 3:29. §.
[7] Ptk. 3:30. §.
[8] Ptk. 6:11. § (1) bekezdés, Ctv. 8. § (1) bekezdés második mondat.
[9] A jogi személyekről szóló Harmadik Könyv normaanyagának megalkotása és tagolása során a jogalkotónak komoly szakmai kihívást jelent a megfelelő szabályozási szint kiválasztása. Például: Az eredeti Ptk. csak az egyik társasági forma: a kft. vonatkozásában szabályozta a pótbefizetés jogintézményét. A 2021. évi XCV. tv. 2022. január 1. napjától akként módosította a szabályozási szintet, hogy a kft. szabályozásában bevált normaanyagot átültette a gazdasági társaságok közös szabályai közé, vagyis eggyel magasabb szintre emelte a pótbefizetésre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.
[10] Ptk. 7:15. §.
[11] Ptk. 7:16. §.
[12] Ptk. 7:17. §.
[13] A Magyar Értelmező Kéziszótár (2003) a "nyilatkozat" és az "írásbeli" szócikkei sem adnak kellő támpontot arra nézve, hogy mit kell értenünk az írásbeli (írásba foglalt) nyilatkozat fogalmán.
[14] A szerzővel azonos állásponton az "aláírás" jogfogalmának normatív szintű meghatározatlansága körében: Osztovits András: Az alakiság megsértésének jogkövetkezménye. In.: Uő (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2023. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagy kommentárja III. Kötet, Opten Informatikai Kft., Budapest, 2014. 45-47.
A szerzővel ellentétes állásponton "az írásbeli jognyilatkozat lényeges tartalma" jogfogalmának normatív szintű meghatározatlansága körében: Kisfaludi András: Az írásbeliség követelményének tartalma. In.: Petrik Ferenc (főszerk.): Polgári jog - kötelmi jog, első és második rész, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2013. 42.
[15] Ctv. 8. § (1) bekezdés harmadik mondat.
[16] Ptk. 3:196. § (1) bekezdés, Ptk. 3:282. § (3) bekezdés.
[17] Részletesen: Török Tamás: Felelősség a társasági jogban. VIII. fejezet 1.2. pont: A vezető tisztségviselő feladatai. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2015. 336-346.
[18] Ptk. 3:145. § (2) bekezdés, 3:196. § (2) bekezdés.
[19] Ptk. 3:282. § (3) bekezdés első mondata, Ptk. 3:344. § (1) bekezdés első mondata.
[20] Ptk. 3:145. § (1) bekezdése, Ptk. 3:155. § alapján alkalmazandó Ptk. 3:145. § (1) bekezdés.
[21] Ptk. 3:196. § (2) bekezdésében.
[22] Ugyanígy: Osztovits András: A képviselet; cégjegyzés. In.: Uő. (szerk.): A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény kommentárja. Opten Informatikai Kft., Budapest, 2015. 39-40.
[23] Ugyanígy a gazdasági társaságok vonatkozásában: Román Róbert: A gazdasági társaságok vezetőinek képviseleti jogosultsága. Sectio Juridica Politica, Miskolc, Tomus XXVIII. 2010. 475-476.
[24] A Bit. szabályozása annyiban következetlen, hogy a Bit. 51. § (2) bekezdésben írt rendelkezés a fióktelep formájában működő biztosító vagy viszontbiztosító esetében az önálló képviseletet megengedi.
[25] Ptk. 3:382. § (1) bekezdés, 3:285. § (1) bekezdés, 3:343. § (1) bekezdés.
[26] Ugyanezen az állásponton Kisfaludi András a képviseleti jog korlátozásával összefüggésben: Kisfaludi András: A képviselet. In: Petrik Ferenc (főszerk.): Polgári jog - Kötelmi jog - Kötelmi jog első és második rész. Budapest, 2013. 51.
[27] Kúria Gfv.VII.30341/2014/5., Pfv.VII.21707/2015/9., Pfv.V.20323/2015/4., Gfv.VII.30377/2016/6.
[28] Kúria Pfv.VI.20968/2015/6., Pfv.I.21272/2014/13., Pfv. I.21265/2017/8., Pfv.I.20557/2018/4., Pfv.I.21572/2019/2.
Visszaugrás
