A modern gazdasági társaságokban a hatékony irányítás érdekében a tagságtól függetlenedett vezető tisztségviselők látják el a mindennapi ügyvezetési feladatokat és a társaság képviseletét (Berle, Means: The Modern Corporation and Private Property. Macmillan, 1933. 119. o.). A tagságtól elkülönült ügyvezetés - kétségtelen előnyei mellett - veszélyeket is rejt magában. Míg a tagok közös érdekeinek a társaság vagyonának gyarapodása felel meg, az általuk megbízott vezető tisztségviselők személyes érdekei gyakran épp e közös érdekek rovására érvényesülhetnek. Kraakman és szerzőtársai négy nagyobb csoportra osztják az ilyen helyzeteket. A vezetők érdekei ellentétesek a tagokéival a) a vezetők és a társaság szerződéskötése alkalmával; b) a vezetők díjazásának megállapításakor; c) a társaság üzleti lehetőségének kisajátításakor; d) valamint akkor, ha a társaság értékpapírjaival kereskednek (Kraakman et al.: The Anatomy of Corporate Law. Oxford University Press, 2004. 102. o.).
Az alábbi elemzés az első, klasszikusnak tartott esetkörre terjed ki. Ennek fő jellemzője, hogy a vezető tisztségviselő - akár közvetlenül, akár az ügyvezető testületben való közreműködése útján - a társaság vagyona feletti rendelkezési jogának gyakorlása körében dönt olyan ügylet megkötéséről, amelyben ő maga a társasággal szemben ellenérdekelt fél. A társasági jog egyik fő funkciója a gazdasági társaságok működését átszövő érdekellentétek kezelése (Kisfaludi András: Társasági jog. Complex, 2007. 35. o.), ezért a törvényhozó feladata, hogy megfelelő jogi eszközöket biztosítson a gazdasági társaságok tagjai számára az elkülönült ügyvezetés által lehetővé tett vezetői visszaélések megelőzésére. Ahogy a jogalkotó - általában némi fáziskéséssel - követni igyekszik a gazdasági szereplők igényeinek változását, e jogi eszköztár folyamatosan változik. Bár a vezető tisztségviselő társasággal szembeni felelőssége e szabályozás - gazdasági és jogi tartalmat is magában foglaló elnevezéssel corporate governance - elengedhetetlen elemét képezi, önmagában nem elégséges a társaság és vezetője közötti szerződésekből eredő ellentétek rendezésére. Az alábbi dolgozat két olyan jogi eszközt vizsgál meg, amelyeket kifejezetten e probléma megoldására vezettek be az egyes nemzeti jogalkotók. Elsőként a korábban kialakult, a vezető tisztségviselővel kötött szerződések tilalmából álló módszert veszi számba, elvetve annak általános jelleggel történő alkalmazását a magyar társasági jogban. A második rész e megállapodások legfőbb szerv, illetve más társasági szerv általi jóváhagyására vonatkozó szabályozás fejlesztésének lehetőségeit taglalja, a francia megoldások tükrében.
Több jogrendszer sokáig teljes körűen tilalmazta a társaság és vezető tisztségviselője közötti megállapodásokat. Általános szerződéskötési tilalom ma már nem jellemző, bár egyes nemzeti jogalkotók továbbra sem engedélyeznek bizonyos típusú megállapodásokat. Az alábbiakban rövid nemzetközi kitekintés után hazai szabályozásunk alapvonalait vázolom fel. Ezt egy olyan bírósági jogértelmezés tárgyalása követi, amelyből kiindulva - az általános szerződési jogi szabályokra hivatkozva - a társaság és vezetője közötti szerződések általános jelleggel semmisnek nyilváníthatók. Az elemzés negyedik pontja végül elveti az általános szabályok e kiterjesztett alkalmazását a társasági jog, mint lex specialis körén belül.
Több jogrendszer sokáig tilalmazta a vezető tisztségviselő és az általa vezetett gazdasági társaság közötti szerződéskötést. A common law szerint ilyen ügylettel óhatatlanul érdekellentét született volna a két fél között, ami összeegyeztethetetlen a kettejük közötti jogviszony fiduciárius jellegével. Az 1867-es francia társasági törvény 40. cikke is tiltotta a vezető tisztségviselőknek, hogy érdekeltséget szerezzenek a társasággal közös "vállalkozásban vagy beszerzésben". A modern társasági jogra azonban már nem jellemző ilyen általános tilalom, ugyanis a vezető tisztséget ellátó személlyel való szerződéskötést gyakran a vállalati működés gazdasági szempontjai igénylik. Különösen a szerződések megkötésével, illetve teljesítésével kapcsolatos költségek csökkentése, valamint a megállapodások bizalmas jellege indokolhatja a vezetőkkel kötött szerződéseket. Emellett a nagyobb részvénytársaságok gyakran az igazgatóknak biztosított részvényopciókkal igyekeznek érdekeltté tenni utóbbiakat a társaság eredményes működésében.
Az általános tilalom megszűnése nem jelenti azt, hogy egyes jogrendszerek ne tiltanák meg bizonyos tárgyú szerződések megkötését. Több ország társasági joga más megállapodásoknál szigorúbban kezeli a kölcsönszerződést és a kezességvállalást. E megkülönböztetést az indokolhatja, hogy egyéb szerződésekkel ellentétben az utóbbiakról szinte még elvileg sem tételezhető fel, hogy a társaság érdekeit szolgálják (Kraakman et al.: The Anatomy of Corporate Law, i. m. 112.). A francia társasági törvény hatályba lépése, 1966 óta tiltja a korlátolt felelősségű társaságoknak (Code de commerce L223-21. cikk) és a részvénytársaságoknak (L225-43. cikk), hogy kölcsönt nyújtsanak vezető tisztségviselőiknek, vagy kezességet vállaljanak azok tartozásaiért. A tilalom megszegésével kötött szerződéseket a törvény a semmisség jogkövetkezményével sújtja. Nem vonatkozik azonban a korlátozás a jogi személyiséggel rendelkező vezető tisztségviselőkre: számukra megengedett, hogy kölcsönvevőként szerepeljenek a társasággal szemben. Ezen kívül kölcsönadóként a pénzügyi intézmények is mentesülnek alóla, amennyiben a szerződés a megszokott tevékenységük körébe tartozik, és "szokásos feltételekkel" kötik azt.
A kölcsönszerződésekre vonatkozó korlátozás az angol részvénytársaságok jogában is régóta ismert (Molnár Gábor Lajos: Bevezetés az angol társasági jogba. BIP, 2002. 202. o.). Az amerikai jog ezzel szemben csak a 2002-ben, az Enron-botrányt követő szabályozási hullám során megalkotott Sarbanes-Oxley törvény hatályba lépése óta tiltja a tőzsdén jegyzett társaságoknak, hogy kölcsönt nyújtsanak vezetőiknek (Kraakman et al.: The Anatomy of Corporate Law, i. m. 112.).
A magyar társasági törvény általános rendelkezései nem korlátozzák a társaság szerződési szabadságát a vezetőkkel kötött megállapodások vonatkozásában. A Gt. 29. § (1) bekezdése a vezető tisztségviselőre ruházza a társaság törvényes képviseletét, aki ezt harmadik személyekkel szemben, valamint bíróságok és más hatóságok előtt látja el. Ez az általános képviseleti jog minden ügykörre kiterjed, az uralkodó joggyakorlat szerint az olyan szerződésekre is, amelyekben a vezető tisztségviselő ellenérdekelt félként szerepel. A Legfelsőbb Bíróság eseti döntése szerint nincs jogszabályi akadálya annak, hogy egy kft. az ügyvezetőinek tulajdonában álló ingatlan használatára kössön bérleti szerződést (BH 2007/347.). Önmagában egy ilyen szerződés megkötéséért felelősségre sem vonhatók az ügyvezetők, ugyanis az további - visszaélésre utaló - körülmények hiányában nem jelent vétkes kötelezettségszegést. Az indokolás szerint "az önálló jogi személy, a tevékenységéhez telephellyel rendelkezni köteles gazdasági társaságnak, az ingatlan használatára kötött szerződését, az üzleti életben elfogadottnak, érdekeivel megegyezőnek kell tekinteni".
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
