1. A polgári jog, azon belül a kötelmi jog és a büntetőjog - büntetőjogi szempontból - általában kétféle összefüggésben kerülhetnek kapcsolatba egymással. Egyfelől egyes bűncselekmények törvényi tényállásában magánjogi alapfogalmak jelennek meg, a bűncselekmény megvalósulása és minősítése szempontjából e törvényi tényállási elemek helyes értelmezése nélkülözhetetlen. Idetartoznak elsősorban a gazdasági és a vagyon elleni bűncselekmények. Másfelől a büntetőeljárás során a magánfél polgári jogi igényt érvényesíthet, amelynek helyes, a törvénynek megfelelő elbírálása a Ptk. rendelkezései, adott esetben kötelmi jogi szabályai alapján történhet.
Az érintett bűncselekmények törvényi tényállásai rendszerint a kár fogalmát tartalmazzák, a Be. 56. § (1) bekezdés pedig a büntetőeljárásban érvényesíthető polgári jogi igények körét a kártérítésre, valamint a dolog kiadására vagy pénz fizetésére irányuló követelésekre korlátozza. A kárfogalom polgári jogi és büntetőjogi kapcsolódási pontjai ezért adott esetben kitüntetett szerephez juthatnak valamely ügy megítélése szempontjából.
A pénz megfizetésére irányuló követelés jogcíme nem feltétlenül kártérítés akkor sem, ha a pénzkövetelés valamely vagyoni hátrány reparálását, a megsértett vagyoni egyensúly kiegyenlítését célozza. Nem kár és nem kártérítés a szerződés érvénytelensége jogkövetkezményeinek alkalmazása akkor sem, ha pénzvisszafizetési kötelezettséggel jár, és nem az a szerződés teljesített szolgáltatása ellenszolgáltatásának követelése sem a szerződésszegés jogkövetkezményeként.
Célszerűnek tűnik ezért a szerződési jogi alapvető jogintézmények, mint az érvénytelenség, a szerződésszegés és a kártérítés téma szempontjából történő rövid elhatárolása, annál is inkább, mert a büntetőjogi szempontból releváns bűncselekmények problémái mögött valójában a kötelmi jogintézmények helyes jogértelmezése húzódik meg.
2. Az érvénytelenség a szerződés megkötéséhez kapcsolódó jogintézmény, amely a szerződés létrejöttének valamilyen rendellenessége miatt a felek által célzott joghatás beálltát kizárja. Egyfelől jelenti az érvénytelenségi okokat, azokat a rendellenességeket, amelyek miatt nem állhat be a célzott joghatás, azaz milyen okból érvénytelen, semmis vagy megtámadható a szerződés; másfelől jelenti azt is, hogy az érvénytelenségi oknak mi a jogkövetkezménye, azaz mit lehet és mit kell tenni az érvénytelen szerződéssel. Az érvénytelenség tehát egyik oldalról az érvénytelenségi okokat, a másik oldalról pedig a szankciós jogkövetkezményeket tartalmazza.
Fontos hangsúlyozni, hogy az érvénytelenség - mint ahogy általában a polgári jogi szankciók - nem "büntetés": a szerződés érvénytelenségének nem az az oka, hogy a felek vagy valamelyikük csalárd, rosszhiszemű, esetleg bűncselekményt megvalósító magatartást tanúsított, hanem az a funkciója, hogy helyreállítsa a vagyoni árukapcsolatok rendjét megzavaró, abnormális vagyoni viszonyok kialakulását és beteljesedését. Általában jellemző: a magánjogi szankcionálásnak nem a megtorlás, a büntetés, vagy valamiféle nevelés a célja, hanem a helyreállítás, kompenzálás, reparálás.
Az új Ptk.-ban az áttekinthetőséget szolgálja, hogy az érvénytelenségi okokat csoportosítva tárgyalja. Külön fejezetben szerepelnek az akarati hibák: tévedés, megtévesztés, fenyegetés, színlelt szerződés; a jognyilatkozat alaki hibája; végül a célzott joghatás tartalmi hibái: a jogszabályba ütköző szerződés, nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző szerződés, uzsora, feltűnő aránytalanság, egyes hitelbiztosítékok tilalma, tisztességtelen szerződési kikötések, lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződés. Az érvénytelenségi okok egy része a szerződés semmisségét okozza, más érvénytelenségi okok a szerződés megtámadására nyújtanak lehetőséget. Büntetőjogi szempontból is fontos kiemelni, hogy míg a semmis szerződés a törvény erejénél fogva érvénytelen, a megtámadható szerződés érvényesnek minősül mindaddig, amíg a sérelmet szenvedett fél az érvénytelenségi okra hivatkozással azt nem támadja meg.
A joghatást illetően az érvénytelenség alapvető jogkövetkezménye nem az eredeti állapot helyreállítása, hanem az, hogy az érvénytelen szerződésre jogot alapítani - azaz az érvénytelen szerződés teljesítését követelni, bírósági úton kikényszeríteni - nem lehet. Az érvénytelenség további jogkövetkezményei kétirányúak:
- a szerződés megmentése: a Ptk. olyan helyzetet kíván teremteni, mintha a felek már eredetileg is érvényes szerződést kötöttek volna, a bíróság ezért a szerződést érvényessé nyilváníthatja;
- a jogviszony felszámolása: ebben az esetben a törvény olyan helyzet megteremtésére törekszik, mintha a felek egyáltalán nem kötöttek volna szerződést, azaz az eredeti állapot helyreállítása. Az érvénytelen szerződés alapján nyújtott szolgáltatások visszatérítése, az eredeti állapot helyreállítása vagy az ennek helyébe lépő elszámolási kötelezettség pénzbeli megtérítési kötelezettséget is jelent, ami azonban nem kártérítés, a jogalapot illetően a kártérítéshez nincs köze.
Az érvénytelenségi okok közül büntetőjogi szempontból kitüntetett szerepe van a tilos szerződéseknek. A Ptk. 6:95. §-a szerint semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz. Más jogkövetkezmény mellett is semmis a szerződés akkor, ha a jogszabály ezt külön kimondja, vagy ha a jogszabály célja a szerződéssel elérni kívánt joghatás megtiltása.
A jogszabályhely elsősorban nem a más jogági jogszabályokra, hanem a kógens polgári jogi jogszabályokra vonatkozik. A nem polgári jogi, hanem más jogágak - főként közigazgatási jog, pénzügyi jog, büntetőjog - szabályainak a megsértése differenciált közelítést igényel. A más jogági jogszabályok ugyanis az adott jogági norma sérelméhez rendszerint saját, "más jogkövetkezménye-
- 1371/1372 -
ket" (szankciókat) fűznek; kérdés tehát, hogy a "más jogkövetkezmények" mellett a jogszabályba ütköző szerződés polgári jogi szempontból mikor érvényes, vagy érvénytelen. Nem vet fel értelmezési kérdést, ha a más jogági jogszabály külön kimondja, hogy az érvénytelenséget - a saját jogági szankciók mellett - külön is alkalmazni rendeli [pl. az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 257/2007. Korm. rendelet 1. § (5) bekezdés]. Külön jogszabályi rendelkezés nélkül azt, hogy valamely jogszabály megsértése a szerződés érvénytelenségét is okozza-e, mindig az adott jogszabály egyedi értelmezése útján lehet csak megállapítani és a konkrét esetben vizsgálni, hogy a jogalkotói szándék - az egyéb szankciók alkalmazása mellett - a szerződés ügyleti hatályának a kizárására is kiterjedt-e. A BH 2013. évi 7. számában közzétett 2013.G.8. számú elvi döntés szerint: aki hatósági engedélyhez kötött tevékenységet enélkül végez, az az adott közigazgatási normában meghatározott szankciókkal sújtható, a jogosítvány hiánya azonban önmagában nem vonja maga után a szerződés semmisségét. Egy másik jogeset szerint üzletszerű pénzügyi tevékenységnek az ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett az előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötésére irányuló, rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység minősül. A hatósági engedély nem a kölcsönszerződés megkötéséhez, hanem a tevékenység üzletszerű folytatásához szükséges, ezért a kölcsönszerződés érvényes, azt a pénzügyi tárgyú törvény sem tekinti külön szankcióként az engedély hiánya miatt semmisnek (BDT 2007.1643.). A jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekménye miatti elítélés sem eredményezi szükségképpen a szerződés polgári jogi semmisségét, mert az elkövetési magatartás nem a kölcsönszerződés megkötése, hanem valamely pénzügyi tevékenység - pl. betétgyűjtés - üzletszerű folytatása (BDT 2006.1450.).
A büntetőjogi jogszabályok, a bűncselekmények törvényi tényállásai persze rendszerint éppen a szerződéssel elérni kívánt célzott joghatás beálltát kívánják tiltani, külön jogszabályi kinyilvánításra a Btk.-ban ezért szükség nincsen. A büntetőjogi normák a közrend védelmét általános érvénnyel fejezik ki, az ilyen jogszabályba ütköző szerződés rendszerint akkor is semmis, ha a büntetőjog a saját szankcióit kapcsolja a magatartáshoz. Lényeges azonban felhívni a figyelmet egy másfajta összefüggésre: a Btk. több olyan bűncselekmény tényállását is tartalmazza, amelyeket a polgári jog saját tényállásban önállóan, külön szabályoz, és amely magatartásokhoz maga is más jogkövetkezményeket (nem a semmisséget) fűzi. Ilyen például a rossz minőségű termék forgalomba hozatala, vagy áru hamis megjelölése, ami nem érvénytelenséget, hanem szerződésszegést, hibás teljesítést eredményez; vagy a tartozás fedezetének elvonása, amely polgári jogi szempontból érvényes, de a sérelmet szenvedett szempontjából relatíve hatálytalan jogügylet [Ptk. 6:120. § (1) bekezdés]. A Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20486/2009. számú határozata szerint ha a magatartás bűncselekmény törvényi tényállását ugyan megvalósítja, a polgári jog azonban ugyanazon magatartáshoz önállóan, saját jogkövetkezményeket fűz, a szerződés nem jogszabályba ütközik, hanem a polgári jogi következmények szempontjából a speciális polgári jogi szabályok az irányadóak. A kölcsönszerződés uzsora miatti érvénytelensége szempontjából ezért a bíróságnak a kamat mértékét, ezzel összefüggésben a tartozás összegét, a visszafizetésre vonatkozó kötelezettség beálltáig terjedő időtartamot, a biztosítékokat, a tartozás keletkezésének okát, célját, az ezzel összefüggésben felvállalt gazdasági kockázatot kell önállóan mérlegelnie.
A Kúria a Pfv.VI.21.539/2009. számú jogesetben a biztosítéki adásvételi szerződés érvényességével összefüggésben fejtette ki, hogy a büntetőbíróságnak nem feladata egy polgári jogi szerződés jogi minősítése, különösen nem valamely szerződés érvénytelenségének a megállapítása. A polgári bíróságot ebben a kérdésben a büntetőbíróság által megállapított tényállás nem köti, az adásvételi szerződés semmissége - a büntetőítélet ellenére - sem volt megállapítható[1].
A joggyakorlatban felmerült elhatárolási kérdések közül külön is kiemelhető a csalás bűncselekményét megvalósító magatartás. A Legfelsőbb Bíróság (Kúria) több jogesetben kifejtette, ha az adós a felvett pénzkölcsönt már a szerződés megkötésekor eleve nem akarja visszafizetni, vagy a vevő a vételárat már a szerződéskötéskor sem kívánja megfizetni, és így büntetőjogi szempontból a csalás tényállását megvalósítja, a kölcsönszerződés vagy az adásvételi szerződés - a büntetőjogi jogszabály sérelme ellenére - nem jogszabályba ütköző és emiatt nem semmis. A Ptk. 6:91. § (1) bekezdése szerint ugyanis akit a másik fél szándékos magatartásával tévedésbe ejt vagy tévedésben tart, a megtévesztés hatására tett szerződési jognyilatkozatát megtámadhatja. Polgári jogi szempontból tehát a szerződések a tévedésbe ejtés miatt megtévesztés címén a szerződés megtámadását teszik lehetővé, megtámadás hiányában a szerződés érvényes (BH 1996.253., 1999.157.).Az elhatárolás a polgári ítélkezésben következetesen érvényesül, ezt rögzíti a 2013.G.8. számú elvi döntés (BH 2013. évi 7. szám), és számos jogeset (BDT 2014.3158., 2010.2252.). Ha tehát az ingatlan vevője már a szerződés megkötésének időpontjában azzal a tudattal és szándékkal tesz vételi nyilatkozatot, hogy a vételár megfizetése a későbbiekben sem áll szándékában, magatartása büntetőjogi szempontból a csalás törvényi tényállását valósítja meg, polgári jogi szempontból viszont a tévedésbe ejtés miatt az adásvételi szerződés megtévesztés jogcímén történő megtámadására ad lehetőséget, az érvénytelenség jogkövetkezményei az eredményes megtámadás esetén alkalmazhatóak (BDT 2008.1903.). Ha viszont a sérelmet szenvedett pénzügyi intézmény vagy eladó a szerződést (határidőn belül) nem támadta meg, akkor az érvényes szerződés alapján a kölcsönösszeg visszafizetését, illetve a vételárat követelheti. Az esetek túlnyomó részében a pénzügyi intézménynek nem is áll érdekében a szerződés megtámadása, az érvénytelenségi jogkövetkezmények alkalmazása, ez esetben ugyanis a szerződés biztosítékaként kikötött kezesség, zálogjog is érvénytelen lesz. A büntetőjogilag bűncselekményként értékelt magatartás az érvényes szerződés nem teljesítése miatt szerződésszegésnek minősül, amelynél fogva az ellenszolgáltatás a szerződés teljesítése - és nem kártérítés - címén követelhető. Ezért van egyebek között nagy jelentősége a Btk. 373. § (7) bekezdésének, amely szerint a csalás megvalósulása szempontjából kárnak kell tekinteni az igénybe
- 1372/1373 -
vett szolgáltatás meg nem fizetett ellenértékét is - jóllehet, az polgári jogi szempontból nem kárnak minősül.
3. A szerződésszegés az érvényesen létrejött szerződés teljesítésének a fogyatékosságát jelenti. A Ptk. 6:137. §-a szerint a szerződés megszegését jelenti bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása. A szerződésszegés objektíve jogellenes helyzet, amelyhez a Ptk. szankciókat fűz. A szerződésszegés esetén alkalmazható négy alapvető jogkövetkezmény:
- a szerződésben vállalt szolgáltatás teljesítését a sérelmet szenvedett fél tipikusan bírói úton követelheti, kikényszerítheti (6:138. §);
- szerződésszegés esetén a jogosult a saját esedékes szolgáltatása teljesítését visszatarthatja, a nem teljesült szolgáltatásért ellenszolgáltatás nem jár (6:139. §);
- súlyosabb szerződésszegés, érdekmúlás esetén a jogosult a szerződéstől elállhat, illetve azt felmondhatja (6:140. §);
- a szerződés megszegésének további jogkövetkezménye a kártérítés: a Ptk. 6:142. §-a szerint, aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.
A szerződésszegéssel okozott (kontraktuális) kártérítés tehát a szerződésszegés egyik jogkövetkezménye. Feltételezi, hogy a felek között létrejött egy érvényes szerződéses jogviszony, e szerződésből eredő kötelezettség megszegésével okozati összefüggésben bekövetkező vagyoni hátrány követelhető kártérítés címén. Ha a felek között érvényes szerződés nem jött létre, a kontraktuális kártérítés nem alkalmazható, ha viszont a kár az érvényesen létrejött szerződés megszegésével összefüggésben keletkezett, a jogosult a kártérítési igényét csak a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint érvényesítheti.
Az új Ptk.-nak a kötelmi jogot érintő egyik legfontosabb újítása éppen abban áll, hogy szétválasztja és külön szabályozza a kontraktuális és a deliktuális kártérítést. A kontraktuális kártérítés generál klauzulája a Ptk. 6:142. §-a, ezzel szemben a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség általános szabályát a Ptk. 6:519. §-a tartalmazza. Eszerint: aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható.
A lényegi különbség abban áll, hogy a kontraktuális kártérítés objektív, míg a deliktuális kártérítés felróhatósági alapú. A joggyakorlat szempontjából a megkülönböztetés azért fontos, mert a Ptk. nem engedi meg a károsult számára a választás lehetőségét sem (Ptk. 6:145. § - párhuzamos kártérítési igények kizárása). Leegyszerűsítve: ha a károsult a szerződéses jogviszony ellenére szerződésen kívüli kártérítés jogcímén lép fel - azaz a Ptk. 6:519. §-ára hivatkozik a 6:142. § helyett -, akkor követelése alaptalan lesz, és el kell utasítani. Ugyanez a helyzet fordítva is: ha a szerződésen kívüli károsult a Ptk. 6:142. §-ára hivatkozik a 6:519. §-a helyett, akkor ugyancsak alaptalan lesz követelése és el kell utasítani. Az anyagi jogi szabályozás tehát e körben jogcímhez kötöttséget eredményezett.
A korábbi bírói gyakorlat ezt a kérdést - így a büntetőeljárásban a polgári jogi igény elbírálása során is - meglehetősen felületesen, elnagyoltan kezelte, a határozatok gyakran sematikusan a Ptk. 339. § (1) bekezdésére hivatkoztak. Az 1959-es Ptk. alkalmazása során a kérdésnek joggyakorlati jelentősége azért nem volt, mert a Ptk. nem szabályozta külön a deliktuális és a kontraktuális kártérítést; egész pontosan a deliktuális kártérítést szabályozta, és egy utaló normán keresztül - a Ptk. 318. §-a folytán - ugyanezeket a rendelkezéseket kellett alkalmazni a szerződésszegéssel okozott károkra is. A helyzet e tekintetben alapvetően megváltozott, a jogosult kártérítési igénye szempontjából előkérdés, hogy a felek között szerződéses vagy szerződésen kívüli jogviszony állt fenn, ennél fogva a károsult a károkozóval szemben kontraktuális vagy deliktuális kártérítést érvényesíthet-e.
A kontraktuális kártérítés elhatárolása a deliktuális károkozástól egyebekben egyszerűnek tűnik. A kontraktuális károkozást ugyanis időben és logikailag mindig megelőzi egy már létező relatív szerkezetű jogviszony, a szerződés - a károkozó magatartás ennek a szerződésnek a megszegése. Ezzel szemben deliktuális kártérítés esetén a károkozó magatartást megelőzően a károkozó és a károsult között nem létezik érvényes szerződés, hanem egy abszolút szerkezetű jogviszony; mindenki köteles tartózkodni attól, hogy másnak kárt okozzon. Az abszolút szerkezetű jogviszonynak a megsértése keletkezteti a relatív szerkezetű kárkötelem létrejöttét.
A megkülönböztetésnek a büntetőeljárásban is jelentősége van.
4. A polgári jogi kárfogalom tekintetében az 1959-es Ptk. 355. § (1) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a kárért felelős személy köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni. A kár normatív fogalmába beleértendő volt a vagyoni kár - az értékcsökkenés, az elmaradt haszon és az indokolt költségek - továbbá a nem vagyoni kár egyaránt. Lényeges változás, hogy az új Ptk. megszüntette a nem vagyoni kártérítés intézményét, és helyette a személyiségi jogok védelmének szankciójaként vezette be a sérelemdíjat. A Ptk. 6:522. §-a egyértelművé teszi, hogy a normatív kárfogalom a magánjogban pénzben kifejezhető, tipikusan összegszerűen meghatározható, szükségképpen vagyoni hátrányt jelent. A nem vagyoni kár fogalmát az új Ptk. nem ismeri, az immateriális sérelem, a személyiség bármely dimenziójának megsértésével okozott következmények hozzávetőleges ellensúlyozása pénzben történik ugyan, de ez nem kártérítés.
A büntetőjogi kárfogalmat a Btk. 459. § (1) bekezdés 16. és 17. pontjai definiálják. Az értelmező rendelkezés szerint e törvény alkalmazásában kár: e törvény eltérő rendelkezése hiányában a bűncselekménnyel a vagyonban okozott értékcsökkenés; vagyoni hátrány: e törvény eltérő rendelkezése hiányában a vagyonban okozott kár és az elmaradt vagyoni előny. Megállapítható, hogy a büntetőjogi értelemben vett vagyoni hátrány és kár nem valamiféle önálló, sui generis jogi kategóriák, hanem a polgári jogi kárfogalmon alapszanak, ahhoz képest egyfajta szűkítésről van szó. A kár büntetőjogi definíciója kizárólag az értékcsökkenést (damnum emergens), míg a vagyoni hátrány az értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt (lucrum cessans) tartalmazza. Nem része a büntetőjogi kárfogalomnak a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségek [Ptk. 6:522. § (2) bekezdés c) pont]. E kártétel alatt azt ért-
- 1373/1374 -
jük, ha a káresemény bekövetkeztét követően a károsult a saját elhatározásából eszközöl kiadásokat abból a célból, hogy a vagyoni hátrány növekedését elkerülje vagy csökkentse.
5. A vagyoni hátrány, illetve a kár jellemzően a vagyon elleni, valamint a gazdasági típusú bűncselekmények törvényi tényállási eleme. Ilyen például a rongálás (Btk. 371. §), a csalás (Btk. 373. §), a gazdasági csalás (Btk. 374. §), az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás (Btk. 375. §), a hűtlen kezelés (Btk. 376. §), a hanyag kezelés (Btk. 377. §), a bitorlás (Btk. 384. §), a szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése (Btk. 385. §), az iparjogvédelmi jogok megsértése (Btk. 388. §), a költségvetési csalás (Btk. 396. §), a társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélés (Btk. 395. §), a gazdasági titok megsértése (Btk. 413. §). E bűncselekmények valójában olyan polgári jogi (kötelmi jogi) tényállások, amelyeknek az a sajátosságuk, hogy a jogellenes magatartás különösen, kirívóan súlyos, ezért - a polgári jogi jogkövetkezményeken túl - büntetés kiszabását is indokolttá teszik.
A kár mint törvényi tényállási elem megvalósulása a joggyakorlatban a csalás bűncselekményével összefüggésben vetett fel jogértelmezési kérdéseket. Felmerült abban a tipikus esetben, ha valaki éttermi vagy szállodai szolgáltatást fizetési szándék nélkül vesz igénybe, okoz-e kárt ezáltal - büntetőjogi értelemben - a szolgáltatónak, elköveti-e a csalás bűncselekményét. A Kúria szállodai szolgáltatással kapcsolatos, BH 2011.127. szám alatt közzétett döntésével kapcsolatban Deák Zoltán: A kár büntetőjogi fogalmáról - megjegyzések egy eseti döntés margójára[2] tanulmányában azt fejti ki, az igénybevevő azáltal, hogy "igénybe vette a sértett által nyújtott szállodai szolgáltatást, de iure növelte a sértett vagyonát, hiszen ezzel a sértett oldalán vagyoni értékű jog keletkezett követelésének érvényesítésére. Ez a jog az, amely a szolgáltatás értékét tulajdonképpen a sértett (jogosult) vagyonához rendeli". A kár régi Btk. 137. § 5. pontjának büntetőjogi fogalmából kiindulva arra a következtetésre jut, az elkövető azzal, hogy "a szolgáltatás ellenértékét nem fizette meg, a sértett vagyonában nem okozott értékcsökkenést, hiszen a követelés érvényesítését biztosító, vagyoni értékű jogot ez nem érinti, nem szünteti meg, e jog, a sértett igénye az ellenszolgáltatásra továbbra is a sértett vagyonának részét képezi, lényegében a kötelmi viszony maga is vagyontárgyként szerepel a hitelező vagyonában. A meg nem fizetett szállásdíj éppen ezért a károsult oldalán nem vagyoni értékcsökkenésnek, hanem a jogosan várt vagyonnövekedés elmaradásának, azaz elmaradt haszonnak (lucrum cessans) minősül, s mint ilyen kívül esik a kár büntetőjogi fogalmán."
Valójában bármely szerződéses szolgáltatás - idetartozik a szállodai vagy az éttermi szolgáltatás is - pénzbeli ellenértékének a megfizetése (vagy annak elmaradása) nem esik a polgári jogi értelemben vett normatív kárfogalom alá, a követelés jogcíme nem kártérítés, hanem az ellenszolgáltatás megfizetése. A szolgáltatás pénzbeli ellenszolgáltatása - az árbevétel, a díj stb. - egyfelől a szolgáltatást nyújtó által már befektetett eszközöknek (gépek, berendezések, épületek amortizációja, fenntartási költségei, munkabér és terhei) utólagos megtérülését biztosítja, másfelől az árkalkuláció része a tervezett nyereség is. Ha az elmaradt árbevételt mégis az "értékcsökkenés-elmaradt haszon" viszonyában értelmezzük, az árbevétel költség részének (c + v) a kiesése tényleges értékcsökkenés, míg a tervezett nyereség (m) hiánya elmaradt haszon. A szolgáltatás árába beépülő tényleges kiadásoknak, költségeknek nincs közük a Ptk. 6:522. § (1) bekezdés c) pontja szerinti, a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségekhez, az árbevétel előzetesen megfinanszírozott költség összetevői megtérülésének elmaradása a szolgáltatást nyújtó tényleges vagyonát csökkenti, azaz tényleges kár. Helyesen mutat rá Katona Sándor: Miféle kár a csalási kár?[3] tanulmányában a következőkre: "Sem szállodát, sem éttermet nem lehet ingyen üzemeltetni, nincs ingyen szolgáltatás. Az épületet vagy meg kell venni, vagy bérelni kell, a közműveket fizetni kell éppúgy, mint a személyzetet. […] A költségek mintegy beépülnek szolgáltatásba, a szolgáltatások ezeket a költségeket immanensen tartalmazzák. A bevétel egy része nem igazán haszon, mivel annak jelentős része csak a már korábbi vagyoncsökkenés ellentételezése, a költségek megtérülése, és csak ezt meghaladóan haszon."
Magától értetődik, hogy a szolgáltató részéről kötelmi követelés keletkezik a szolgáltatás ellenértékének megfizetésére, csakúgy, mint bármilyen szerződésen kívüli károkozás esetén kötelmi igény keletkezik a kár megtérítésére. Ha a kártérítési igényt mint kötelmi követelést a károsult vagyonaként kezeljük, úgy a károsultat soha nem érhetné vagyoni hátrány, akkor viszont kártérítési igénye sem lehetne. Valójában a kötelmi jogi igényt, mint vagyoni értékű követelést - akár a szolgáltatás ellenértéke, akár kártérítés - éppen érvényesíteni, realizálni szükséges ahhoz, hogy a vagyoni veszteség reparálása megtörténjen
Az előzményekre is figyelemmel az új Btk. 373. § (7) bekezdése külön is tartalmazza - ezáltal a kérdést törvényi szinten rendezi -, hogy a csalás törvényi tényállása szempontjából kárnak kell tekinteni az igénybe vett szolgáltatás meg nem fizetett ellenértékét is. A Btk. Kommentár hívja fel a figyelmet arra, hogy "ezen új rendelkezés és a kár általános fogalmának összevetéséből a contrario ugyanakkor az is következik, hogy más bűncselekmények esetén a meg nem fizetett szolgáltatás ellenértéke nem tekinthető kárnak"[4].
6. Katona Sándor a hivatkozott tanulmányában[5] behatóan elemzi a csalás másik gyakori esetét, a pénzintézet sérelmére elkövetett csalást, amelynek lényege, hogy az elkövető visszafizetési szándék nélkül vesz fel kölcsönt, a visszafizetési szándék tekintetében megtéveszti a pénzintézetet. A büntetőbírói felfogás szerint a kölcsön pénzintézet általi folyósításával a kár a teljes összegre bekövetkezik, a csalás bűncselekménye ezáltal befejezetté válik, így a későbbi szerződésszerű törlesztés már csak a kár teljes vagy részleges megtérítését eredményezi[6].
Okkal vethető fel a kérdés, hogy a kölcsönszerződés keretei között megtévesztéssel felvett pénz visszafizetése iránt a pénzintézet követelésének mi a jogalapja. Katona
- 1374/1375 -
szerint a bírói gyakorlat lényegében ezt "töretlenül szerződésen kívül okozott kár" megtérítése iránti igényként kezeli, az 1959-es Ptk. 339. §-át felhíva, aminek - a szerző szerint - az új Ptk. 6:519. §-a felel meg. Bócz Endre ezt a gyakorlatot "súlyosan szakszerűtlennek" tartja, mivel "a sikkasztó és a csaló […] a Ptk.-nak a szerződésszegésre vonatkozó szabályai szerint felelős"[7].
Valóban: a kölcsönszerződés alapján felvett pénz visszafizetésének jogalapjaként a szerződésen kívüli károkozást kezelni finoman fogalmazva is szakszerűtlen, sokkal inkább törvénysértő. Az új Ptk. - az 1959-es Ptk.-tól eltérően - külön szabályozza a szerződésszegéssel, illetve a szerződésen kívül okozott kártérítési felelősséget, ennélfogva a Ptk. 6:519. §-a önmagában nem felel meg az 1959-es Ptk. 339. §-ának, hanem szerződésszegéssel okozott károk esetén a Ptk. 6:142. §-a a kárigény jogalapja. A csalás a felek között kölcsönszerződés létrejöttét feltételezi, ennélfogva a jogosult pénzintézet a kárát kizárólag a szerződésszegés alapján követelheti. A Ptk. 6:145. §-a értelmében: a jogosult kártérítési igényét a kötelezettel szemben akkor is a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint érvényesítheti, ha a kár a kötelezett szerződésen kívül okozott károkért való felelősségét is megalapozza (párhuzamos kártérítési igények kizárása).
Felmerülhet az is, hogy a kölcsönszerződés a Btk.-ba ütköző okból jogszabályba ütköző, ezért semmis szerződés; ha a szerződés érvénytelen, a kártérítési igény valóban deliktuális alapon lenne követelhető. Megjegyzésre érdemes, az új Ptk. kodifikációja során kifejezetten felmerült annak lehetősége, ha a megtévesztés bűncselekményt valósít meg, a szerződés ne megtámadható, hanem semmis legyen. Az ilyen irányú felvetést éppen a pénzintézetek vétózták meg: ha ugyanis a kölcsönszerződés érvénytelen, az szükségképpen kihat a járulékos biztosítékokra is, és így a zálogjog vagy kezesség szintén érvénytelen. Éppen ezért biztosítja a Ptk. a sérelmet szenvedett jogosult számára, maga dönthesse el, hogy a kölcsönszerződést megtévesztésre hivatkozással megtámadja - és akkor a szerződés érvénytelen -, vagy pedig nem támadja meg, és ebben az esetben a kölcsönszerződés érvényes. Az érvényes kölcsönszerződés esetén a pénzintézet követelésének jogalapja a szerződés teljesítése, az adós által felvett tőkeösszeg, a pénzhasználat ellenértékeként felszámított kamat, költségek (THM) szerződésszerű, az esedékességi időpontokban történő visszafizetése. Ha viszont a sérelmet szenvedett megtévesztésre hivatkozással megtámadja a kölcsönszerződést, az érvénytelenség folytán az ellenszolgáltatást egy összegben esedékessé teszi.
Az adós szerződésszerűen jár el, ha a kölcsönszerződésben meghatározott esedékességi időpontokban maradéktalanul visszafizeti a tartozását. Szerződésszerű teljesítés, törlesztés esetén szerződésszegést nem követ el, a pénzintézetnek - sem szerződésszegéssel, sem pedig szerződésen kívül - semmiféle vagyoni hátrányt, kárt nem okoz. Ez akkor is így van, ha a kölcsönszerződés megkötésekor, illetve a pénz folyósításakor az volt a szándéka, hogy azt majd nem fizeti vissza, és ezt fűnek-fának híreszteli. Feltételezhető, hogy olyan adóst, aki a pénzintézettel kötött kölcsönszerződést maradéktalanul betartja és szerződésszerűen teljesíti, csalás befejezett bűncselekménye miatt nem vádolnak meg a szerződéskötéskori szándéka miatt. Praktikusan éppen az a jellemző, a szerződéskötéskori megtévesztő szándékra abból lehet visszakövetkeztetni, hogy az adós a felvett kölcsönt nem fizeti vissza. Ha a miért nem fizet kérdésre a válasz az, hogy az már eredetileg sem állt szándékában, a csalás bűncselekményét ez esetben követheti el.
Mi okozza mégis a tisztánlátás hiányát? Minden valószínűség szerint az, hogy Katona szerint: "Büntetőjogilag értékelve […] a kiutalással a pénzintézet mint sértett kára bekövetkezett, ezért szerződésen kívüli károkozásért a kártérítési igénynek van jogalapja. Ebben a megoldásban viszont furcsa, hogy szerződésen kívülinek nevezünk olyat, ami egy szerződéses kötelmi viszonnyal azért legalábbis kapcsolatos." Véleményem szerint a megoldás nem "furcsa", hanem helytelen. Meg kell érteni, hogy a kölcsönszerződés alapján önmagában a kiutalással a pénzintézetet semmilyen vagyoni hátrány nem éri, kára büntetőjogi szempontból sem következett be. A Btk. 373. § (7) bekezdésének egyértelmű szövegezése szerint kárnak az igénybe vett szolgáltatás meg nem fizetett ellenértékét kell tekinteni. A kár tehát nem az igénybe vett szolgáltatás átvétele, hanem annak vissza nem fizetése; a visszafizetés pedig értelemszerűen a szerződésben rögzített törlesztési időpontokban esedékes. Mindaddig, amíg az adós szerződésszerűen törleszt, a bűncselekmény tárgyi oldalát tekintve károkozás nem történik. A csalás objektív tényállási eleme, hogy legyen kárt okozó magatartás; a kölcsönösszeg kiutalása és átvétele - a visszafizetési szándéktól függetlenül - önmagában nem kárt okozó magatartás, a pénzintézetnek semmilyen vagyoni hátránya nincs. A kár Btk. szerinti fogalma a teljesítési szakhoz, a meg nem fizetéshez, más szóval a szerződésszegéshez - és csak ahhoz - kapcsolódik.
Katona felfogása szerint: "Szerződéses jogviszonyban álló felek kapcsolatában történik tehát károkozás, és ekként keletkezik megtérítési igény, de ez bűncselekmény okozásával és nem a tipikus esettel, a szerződésszegéssel történik. […] Nem ugyanaz a magatartás alapozza meg a különböző kártérítési jogalapokat." Ezzel szemben "bűncselekmény okozásával" nem történhet károkozás, érthetőbben: nem a bűncselekmény létesíti, hozza létre a kárkötelmet, hanem a károkozás szükséges a csalás bűncselekménye törvényi tényállásának megvalósulásához. A bűncselekményt megvalósító magatartás és a károkozás nem két különböző magatartás, hanem ugyanaz, és különösen nem eredményeznek "különböző kártérítési jogalapokat".
A kérdés eltérő kezelése polgári jogi szempontból odavezetne, hogy bankkölcsönszerződés esetén a pénzösszeg kiutalása és átvétele bármely kölcsönfelvevő részéről - objektív értelemben, a tárgyi oldalt tekintve - mindig károkozás, a kölcsön visszafizetése pedig a kár részletekben való megtérítése lenne. Más kérdés, hogy a visszafizetési szándék miatt, megtévesztés hiányában - a szubjektív oldalt tekintve - nem valósul meg a csalás bűncselekménye. Abszurd és elfogadhatatlan, hogy a felek között létrejött érvényes szerződés alapján a szolgáltatás nyújtása és az ellenszolgáltatás szerződésszerű megfizetése - akár szerződésen kívül - károkozásnak minősüljön, függetlenül attól, hogy a csalás bűncselekményének törvényi tényállása - a szubjektív oldalt tekintve, megtévesztő szándék hiányában - nem valósult meg.
- 1375/1376 -
7. Bankkölcsönszerződések körében tipikusnak mondható, hogy a pénzintézet a követelés biztosítására valamilyen biztosítékot, tipikusan jelzálogjogot és kezességet köt ki. A szakirodalomban és a joggyakorlatban is megjelent olyan nézet, hogy - a csalás megvalósulása szempontjából - ilyenkor nem beszélhetünk kárról, mivel a bank a jelzálogból kielégítheti magát, a vagyoncsökkenés helyébe lényegében azonos értékű követelés lép.[8] Valójában a szerződésekben biztosíték kikötése azt a célt szolgálja, hogy a jogosult az adós szerződésszegése esetén a biztosítékból a követeléséhez hozzájusson. A biztosítékból való kielégítés semmilyen módon nem érinti, hogy az adós szerződésszegése miatt a jogosultat - a pénzintézetet - vagyoni hátrány érte, a biztosíték éppen a már bekövetkezett vagyoni hátrány, kár egyszerűbb, biztosabb megtérülésére szolgál. Más szóval a csalás megvalósulását a jelzálogjog kikötése nem érinti.
Megjegyzésre érdemes, a bűncselekmény megvalósulása szempontjából a követelés, a kárigény polgári jogi elévülése sem érinti a kár létét, mivel az elévülés a kár megtérítésére vonatkozó jogosultságot - magát az alanyi jogot - nem szünteti meg, csupán a polgári bírói úton való érvényesítését akadályozza meg, feltéve, hogy erre az ellenérdekű fél hivatkozik.
8. A kárfogalomnak nemcsak a bűncselekmény - így a csalás - megvalósulása és minősítése szempontjából van jelentősége, hanem a büntetőeljárásban érvényesíthető polgári jogi igény megítélése szempontjából is. A Be. 56. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a büntetőeljárásban polgári jogi igényként érvényesíthető az a kártérítésre irányuló követelés, amely a vád tárgyává tett cselekmény közvetlen következtében keletkezett. A Be. 556. § (2) bekezdés c), d) és e) pontjai értelmében pedig a polgári jogi igénynek tartalmaznia kell a bíróság ítéleti rendelkezésére irányuló határozott kérelmet, különösen a követelés összegét vagy mennyiségét; a polgári jogi igénnyel érvényesíteni kívánt jogot; az érvényesíteni kívánt jogot és az ítéleti rendelkezésre irányuló kérelmet megalapozó tényeket.
Számos bűncselekmény közvetlen következtében kártérítési követelés keletkezik olyankor is, amikor a bűncselekmény törvényi tényállásában a kár, illetve a vagyoni előny nem szerepel. Ebbe a körbe tartoznak például egyebek között klasszikusan az élet, a testi épség és az egészség elleni, vagy a közlekedési bűncselekmények. Elvileg felvethető: a büntetőeljárásban a kártérítés iránti polgári jogi igény csak akkor terjeszthető elő, ha a bűncselekmény törvényi tényállásának eleme a "kár" (vagyoni előny); vagy szélesebben más olyan esetekben is, amikor a vád tárgyává tett cselekmény közvetlen következtében kár keletkezik, függetlenül attól, hogy a kár a bűncselekménynek nem tényállási eleme. Az új Be. - a régi Be.-től eltérően - erre nézve törvényi szabályozást nem tartalmaz.
Véleményem szerint külön szabályozás hiányában is a törvényi felhatalmazás szűken értelmezendő. A kiinduló elvi tétel az, hogy a kártérítésre irányuló igények tárgyában polgári bíróságok járjanak el. Nincs arra mód és nem is várható el, hogy a büntetőeljárás keretében a nem ritkán bonyolult kártérítési ügyekben a felelősségi elemekre kiterjedő bizonyítási eljárás folyjon olyankor, amikor a kár bekövetkeztének a bűncselekmény megvalósulása szempontjából nincs relevanciája. A büntetőeljárásban polgári jogi igényként érvényesíthető kártérítés alatt továbbá a Btk. 459. § (1) bekezdés 16. és 17. pontjaiban szereplő kár, illetve vagyoni hátrány értendő - noha a Btk. értelmező rendelkezése a kárfogalmat csak "e törvény alkalmazásában" írja elő. Ez azt jelenti, hogy a bűncselekmény törvényi tényállásától függően a vád tárgyává tett cselekmény közvetlen következtében keletkezett tényleges kárt, más esetben az elmaradt hasznot is magában foglaló vagyoni hátrányt, illetve - a csalás bűncselekménye esetén - a szolgáltatás meg nem fizetett ellenértékét lehet megítélni. Az bizonyos, hogy a büntetőeljárásban nem lehet érvényesíteni sérelemdíjat, mivel az nem kártérítés, akkor sem, ha a bűncselekmény tényállása valamilyen személyiségi jog megsértését feltételezi (rágalmazás, becsületsértés stb.). Ha a bűncselekmény törvényi tényállása csak a kárfogalmat tartalmazza, az elmaradt haszon nem követelhető és arra semmiféle bizonyítási eljárást sem kell lefolytatni, ha viszont a bűncselekmény tényállása a vagyoni hátrányt tartalmazza, a tényleges kár mellett elmaradt haszon is követelhető. Polgári jogi igényként az indokolt költségek ez esetben sem érvényesíthetők.
Következik mindebből, hogy a büntetőeljárásban a polgári jogi kárigény nem jelent a károsult számára teljes kártérítést, és így az el nem bírált kártételeket tekintve ítélt dolgot sem jelent a károsult számára. A büntetőeljárásban elbírált káron felüli további kártételeket a károsult polgári perben követelheti.
9. A Be. 56. § (1) bekezdése pontosan és szakszerűen fogalmaz, amikor a vád tárgyává tett cselekmény - mint károkozó magatartás - közvetlen következtében keletkezett kártérítés polgári jogi igényként való követelését szabályozza. Nem használja a "bűncselekménnyel okozott kár" kifejezést, ilyen polgári jogi igény ugyanis nem létezik. A Ptk. Kommentár szerint: "Mellőzi viszont a törvény a »bűncselekménnyel okozott szerződésszegés« fordulatot, mivel szerződésszegést bűncselekménnyel okozni nem lehet, hanem csak olyan magatartással, amely egyben bűncselekmény törvényi tényállását is megvalósítja, és e magatartás egyúttal a polgári jog szempontjából szándékos szerződésszegésnek minősül."[9]
Az 1959-es Ptk. 339. § (1) bekezdésének mechanikus felemlítése ma már nyilvánvalóan törvénysértő és téves, ehelyett az új Ptk. megfelelő törvényhelyeit kell alkalmazni és azokra hivatkozni. A kártérítés pedig az új Ptk.-ban nem egységes, hanem differenciált jogintézmény, külön létezik kontraktuális, és külön deliktuális kártérítés. Fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy a szerződésen kívüli kártérítési felelősség ugyan szabályoz különös, nevesített károkozási tényállásokat (pl. fokozott veszéllyel járó tevékenységgel okozott kár, közhatalom gyakorlásával okozott kár, vétőképtelen személy károkozása, termékfelelősség stb.), ezek között azonban "bűncselekménnyel okozott kár" nem szerepel[10]. A Ptk. ugyanis nem ismeri a bűncselekménnyel okozott kár deliktuális törvényi tényállását, hanem arról van szó, hogy a büntetőjogi szempontból bűncselekményt megvalósító magatartás a
- 1376/1377 -
polgári jogi minősítés szempontjából - ha a magatartást szerződéses jogviszony keretében fejtették ki - megvalósíthat szerződésszegést, más esetben lehet érvénytelenségi ok, amelynek szerződésszegési vagy érvénytelenségi jogkövetkezményei vannak. A bűncselekményt megvalósító magatartás szerződéses jogviszony hiányában minősülhet szerződésen kívüli károkozásnak. A polgári jogi kártérítési felelősség akkor állapítható meg, ha az alapvető, Ptk. szerinti törvényi feltételei - jogellenesség, kár, okozati összefüggés, felróhatóság - fennállnak.[11] A büntetőeljárásban - a jogszabályhely pontos megjelölése mellett - vagy szerződésszegéssel okozott kártérítést lehet megítélni, és ez esetben a Ptk. 6:142. §-ára kell hivatkozni, vagy szerződésen kívüli kártérítést a Ptk. 6:519. §-a alapján.
Hangsúlyozni kell, ha a Be. törvényi felhatalmazása alapján eljáró büntetőbíróság polgári jogi igény tárgyában hoz döntést, akkor ezt polgári jogszabályhelyek alapján teszi meg, a Ptk. vonatkozó rendelkezéseinek pontos felidézése elkerülhetetlen, és a döntés indokolásának is a polgári jogi szabályokkal összhangban álló levezetést kell tartalmaznia. Az új Be. tükrében nem állja meg a helyét az a közelítés, amely a polgári jogi igény kérdésében való döntést "járulékos kérdésként" kezeli. A kártérítés ugyanis sem funkciója, sem jogi feltételei szerint nem tartozik a büntetőjog büntetési nemei közé, nem valamiféle "mellékbüntetés"; a kártérítést mint polgári jogi igényt a büntetőeljárásban sem lehet az elkövetővel szembeni járulékos szankcióként alkalmazni. Olyan önálló - valójában más jogági - igényről van szó, ahol a polgári jogi törvényi feltételek fennállását kell érdemben vizsgálni, és a követelés jogszerűségét a polgári jogszabályok helyes alkalmazásával lehet megítélni.
10. A kártérítési felelősség polgári jogi szempontból a károkozóval szemben alkalmazható. A polgári jogi értelemben vett károkozó azonban nem szükségképpen esik egybe azzal a természetes személlyel, aki a bűncselekmény tényállása szempontjából kárt okozó elkövetőnek minősül. Ha a jogi személy tagja, alkalmazottja vagy vezető tisztségviselője a jogi személy tevékenységi körében, e jogviszonyával összefüggésben jár el, magatartását a jogi személynek kell betudni (betudás elve), és a jogi személy elkülönült felelőssége folytán külső harmadik személyek irányában polgári jogi felelősséggel a jogi személy tartozik. Kárt adott esetben a természetes személy magatartása okoz, károkozónak mégis a jogi személy minősül.
A jogi személyt terhelő polgári jogi felelősségi következmények nem érintik a természetes személy büntetőjogi felelősségének megállapítását, és vele szemben a büntetőjogi következmények alkalmazását. Ha a bűncselekmény törvényi tényállása káreredmény beálltát feltételezi, az magától értetődően megállapítható olyankor is, amikor a természetes személy a bűncselekményt megvalósító magatartást jogi személy tagjaként, alkalmazottjaként vagy vezető tisztségviselőjeként fejtette ki, függetlenül attól, hogy a polgári jog kit tekint károkozónak, illetve az adott vagyoni érdeksérelmet és jogkövetkezményeit a polgári jog nem kárnak, nem kártérítésnek minősíti.
Más a helyzet azonban olyankor, amikor a büntetőeljárásban a bíróság polgári jogi igényt bírál el. Ilyen esetben a polgári jogi kártérítési felelősség szabályait kell maradéktalanul alkalmaznia, a kártérítés pedig a károkozóval szemben érvényesíthető. Az 1959-es Ptk. hatálya alatt számos elvi állásfoglalás született arról, ha a jogi személy tagja, alkalmazottja, vagy vezető tisztségviselője a jogi személy tevékenységi körében eljárva a jogi személlyel szerződéses vagy szerződésen kívüli jogviszonyban álló harmadik személynek vagyoni érdeksérelmet okoz, a polgári jogi kártérítési felelősségi jogkövetkezmények a jogi személlyel szemben alkalmazhatók. A taggal, alkalmazottal, tisztségviselővel szemben közvetlenül e jogkövetkezmények akkor sem alkalmazhatók, ha a magatartás bűncselekmény törvényi tényállását valósítja meg. Az ítélkezési gyakorlatban mégis visszatérően felmerült, lehet-e kivétel a jogi személy elkülönült felelősségét kifejező elválasztás elve alól. A kérdés elsősorban olyan jogesetekben éleződött ki, amikor a társaság tagjai, vezető tisztségviselői bűncselekményt megvalósító magatartásukhoz a jogi személyiséget lefedésként használták, valójában a bűncselekményt is megvalósító magatartásukkal a saját magánvagyonuk, magánérdekeik javára tevékenykedtek, gyakran nagy összegű kárt okozva. Ilyen eset, amikor például a kft. nagy összegű banki kölcsönt vett fel úgy, hogy ügyvezetője (egyben egyszemélyes tagja) azt eleve nem kívánta visszafizetni, hanem az összeget magáncéljaira fordította, és a bank a büntetőeljárásban a kölcsönadott összeget kártérítésként közvetlenül tőle követelte. Más esetben a vagyonvédő kft. tagjai pénzszállítás közben a szállított pénz eltulajdonításában közreműködtek, vagy a bankautomaták feltöltése helyett azokat megcsapolták, és a pénzt saját céljaikra hasznosították. A Ptk. Kommentár szerint: "A bírói gyakorlatban a büntetőjogi konzekvenciával is járó ún. »piramisjátékokkal« vette kezdetét a kárfelelősség »áttörésének« intézménye, amikor is a bírói ítéletek áttörték a vonatkozó felelősségi szabályt, és a bűncselekményt elkövető jogi személy tagját, vezető tisztségviselőjét is közvetlenül kötelezték kártérítésre, a jogi személlyel egyetemlegesen. A BDT 2006.1475. jogeset szerint a korlátolt felelősségű társaság tagja a társaság tartozásáért akkor felel közvetlenül, ha megállapítható, hogy a korlátolt felelősségű társaságot azért működtették, hogy a korlátolt felelősségével visszaélve bűncselekményeket kövessenek el, és durván visszaéljenek a társaság korlátolt felelősségével."[12]
A kártérítési felelősség a jogi személy keretei között eljárt taggal, alkalmazottal, vezető tisztségviselővel szemben közvetlenül akkor volt általában érvényesíthető, ha a tag a jogi személy elkülönült felelősségéből származó előnyökkel, szándékos magatartással súlyosan visszaélt. Ilyen visszaélés valósult meg különösen akkor, ha a jogi személyt olyan célból működtetik, amely a jogrenddel ellentétes, és a harmadik személyek kifejezett megkárosítását célozza. Visszaélést jelent az is, ha a tag külsőleg azt a látszatot kelti, hogy a jogi személy nevében és érdekében jár el, ténylegesen azonban a vagyoni előnyöket a magánvagyona javára vonja el.[13]
A büntetőeljárásban a polgári jogi igény elbírálása során
- 1377/1378 -
a büntetőbíróságok az elvi problémával (sajnálatosan) rendszerint nem foglalkoztak, hanem az 1959-es Ptk. 339. §-a mechanikus felidézésével a természetes személy elkövetőt károkozóként is marasztalták.
Az új Ptk. a polgári ítélkezést foglalkoztató problémát megnyugtatóan rendezi. A Ptk. 6:540. § (1) és (2) bekezdései értelmében ha a jogi személy tagja tagsági viszonyával, illetve az alkalmazott foglalkoztatására irányuló jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a jogi személy, illetve a munkáltató a felelős. A (3) bekezdés értelmében azonban ha az alkalmazott, illetve a tag a kárt szándékosan okozta, egyetemlegesen felel a munkáltatóval, illetve a jogi személlyel. A vezető tisztségviselő felelősségét illetően pedig a 2016. évi LXXVII. tv. 24. § c) pontjával módosított Ptk. 3:24. § (2) bekezdése rendelkezik úgy, ha a vezető tisztségviselő e jogkörében eljárva harmadik személynek kárt okoz, a jogi személy felel. A vezető tisztségviselő a jogi személlyel egyetemlegesen felel azonban akkor, ha a kárt szándékosan okozta. A szándékos károkozás gyakorlatilag csaknem teljeskörűen lefedi azokat az eseteket, amikor a természetes személy magatartása bűncselekményt valósít meg. A büntetőeljárásban az elkövető természetes személy - polgári jogi igény előterjesztése esetén - a Ptk. rendelkezései alapján közvetlenül kötelezhető a kár megtérítésére, a döntésnek a Ptk. 6:540. § (1), (2) bekezdésére, illetve 3:24. § (2) bekezdésére kell hivatkoznia. ■
JEGYZETEK
[1] Részletesen ismerteti a jogesetet Pribula László: A polgári perben eljáró bíróság kötöttsége a büntető és a közigazgatási bírói ítélethez - párhuzamok és eltérések. Jogtudományi Közlöny 2018. évi 6. szám 281. old.
[2] Magyar Jog. 2012. évi 6. szám 369-374. o.
[3] Ünnepi kötet Solt Pál 80. születésnapja alkalmából. Pázmány Press Kiadó Budapest 2017. 429. o.
[4] Kommentár a Büntető törvénykönyvhöz Complex Kiadó Budapest 2013. 975. o.
[5] Katona Sándor: i. m. 430-434. o.
[6] Kúria Bfv.II.1178/2016/5.
[7] Bócz Endre: Négy évtized az ügyészségen - pályám emlékezete. Budapest Pallas, 2010. 285.o.
[8] Horváth Péter: Nem csalás, csak ámítás? Ügyészek Lapja 2015. évi 1. szám 39-41. o. Ellentétes álláspontot fejt ki: Kéméndi Konrád: Nem csalás, ámítás? De igen csalás! Avagy ellenvélemény Horváth Péter cikkére. Ügyészek Lapja, 2015. évi 3-4. szám 85-89. o.
[9] Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Wolters Kluver Kiadó Budapest, 2014. 2. kötet 1557. old.
[10] Hasonló álláspontot fejt ki Pribula László: i. m. 278. old.
[11] Lásd például: BDT 2015.3364., Ítélőtáblai Határozatok 2013.106., 2011.116.
[12] A Polgári törvénykönyv magyarázatokkal. Complex Kiadó Budapest 2013. 952. o. A "piramisjáték" polgári jogi felelősségi összefüggéseivel foglalkozik a BDT 2004.959. számú jogeset.
[13] A Szegedi Ítélőtábla 2/2008. Kollégiumi véleményével módosított 1/2005. számú Kollégiumi véleménye, BDT 2009. évi 3. szám, BDT 2010.2249., BDT 2012.2727., BDT 2017.3718.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző a Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának vezetője.
Visszaugrás
