A polgári per akkor tudja betölteni a társadalom által elvárt rendeltetését, ha a felek perbe vitt jogaival való legteljesebb körű rendelkezési jogán és a jogvita mielőbbi lezárását elősegítő eljárási eszközök alkalmazhatóságán alapul. Mindehhez a tényállás szabad megállapítása illeszkedik, amelynek értelmében a polgári ügyben eljáró bíróság alakszerű bizonyítási szabályok nélkül szabadon felhasználhatja és meggyőződése szerint értékelheti a per rendelkezésre álló bizonyítékait, amely fő szabály alól csak szűk körben indokolt kivételeket meghatározni. A kivételek közé tartozik a perjogban már több évtizede szabályozott büntetőbírósági, valamint az újonnan szabályozás tárgyává tett közigazgatási bírósági ítélethez való részleges kötöttség. Két jogterület találkozása mindig különleges kihívás elé állítja a jogalkalmazót. A tanulmány áttekinti a kivételes kötöttség által teremtett kihívásokat, a két jogintézmény koncepcionális és gyakorlati különbségeit.
A 2018. január 1-jén hatályba lépő, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) a bizonyítás eljárásjogi szabályainak a területén - a magánszakértői bizonyításnak a kirendelt szakértői bizonyítással egyenrangúvá tétele, egyben garanciális szabályainak meghatározása kivételével - nem eredményezett radikális, gyökeresen új szemléletmódot megkívánó változásokat. Az új Pp. inkább egyrészt beépítette a szabályozásba a bírói gyakorlatnak a jogfejlesztő értelmezés következtében kialakított megoldásait, másrészt pontosította, a belső ellentmondásoktól megtisztította a jogszabályi rendelkezéseket. A bizonyítási szükséghelyzet, a jogellenesen keletkezett, megszerzett bizonyítékok alkalmazhatóságának normatív rendezése az előbbi, míg a bizonyítási kötelezettség helyett a bizonyítási érdek megfogalmazása, valamint a bizonyítási mód, a bizonyítási eszköz és a bizonyíték következetes elhatárolása az utóbbi körbe tartozik.
Dogmatikailag mindenképpen helyeselhető lépése volt az új perjogi szabályozásnak az, hogy az alapelvi rész helyett a bizonyításra vonatkozó tételes előírások között helyezte el a szabad bizonyítási rendszert felváltó, a tényállás szabad megállapítására vonatkozó általános jellegű rendelkezéseket. A polgári per lényeges sajátossága, annak iránymutató célzatú meghatározása ténylegesen a bizonyítás szabályai közé tartozik. A korábbi megoldás nem csupán zavarossá tette a bizonyítástól elkülönült, elvi szinten megfogalmazott norma szerepét, de szükségtelenül választotta külön egyrészről a bizonyítási mód megválasztásában, a bizonyítási indítványok teljesítésében, másrészről a bizonyítékok értékelésében rejlő szabadságot. Az új perrendtartás viszont következetesen jelöli ki a polgári peres bizonyítás általános jellemzőit, helyesen helyezi a hangsúlyt a tényállás megállapításának szabadságára, és ehhez képest megfelelően értékeli a bíróságnak a felek által - eljárástámogatási kötelezettségükből következően - rendelkezésre bocsátott bizonyítékok felhasználásában való szabadságát.
Az érdemi döntés alapjaként szolgáló tényállás szabad megállapítása a polgári ügyekben eljáró bíróság egyik legfontosabb ítélkezési szabadsága. A jogvita kereteinek a meghatározása során a kereseti kérelmet vagy az ellenkérelmet alátámasztó tények állítása és - a bizonyítási érdekhez igazodóan - a vitatott tények bizonyítása a felek kötelezettsége, a rendelkezésre bocsátott peranyagból azonban a bíróságnak kell megállapítania azt a tényállást, amely jogi értékelése alapján az elé vitt jogvitát eldönti. A felek perbeli pozíciójához nem kapcsolódnak - a büntetőjog ártatlansági vélelmével párhuzamba állítható - bizonyítási kötöttségek, ezért nem vár el a jogalkotó "kétséget kizáró", "a valószínűséggel határos" vagy más hasonló bizonyítottságot; így a bíróság részére biztosított mérlegelési szabadság egyben jelentős felelősség is. Annak a biztosításához, hogy mindez ne váljon önkényessé, a jogalkalmazó alakította ki a korlátot, amelyet a logikai szabályoknak megfelelőségben határozott meg. A kötetlenség nemcsak az igénybe vehető bizonyítási eszközök terén, az
- 276/277 -
alakszerű bizonyítási szabályok mellőzésén, hanem a bizonyítás eredményének szabad mérlegelésén is megvalósul. Számos jogerős bírósági döntés indokolása fejtette ki: A bizonyítékok szabad mérlegelése során a bíróság azt értékeli, hogy a felek tényállításait az általuk rendelkezésre bocsátott bizonyítékok alátámasztották-e, vagy sem. A bíróság által megállapított tényállás akkor felel meg az eljárásjogi szabályoknak, ha az összhangban áll a periratokkal, okszerű és helyes következtetéseken nyugszik. A szabad bizonyítás kontrollja a bíróság indokolási kötelezettsége, amelyben számot ad arról, hogy milyen körülmények alapján fogadta el vagy vetette el valamely tény bizonyítottságát. Az indokolásnak az alapvető logikai szabályokkal kell összhangban állnia, nem lehet észszerűtlen, okszerűtlen vagy iratellenes.[1]
A tényállás szabad megállapítása alóli kivételként az új perjogi kódex kiterjesztette a polgári ügyben eljáró bíróság más hatósági határozatokhoz való kötöttségét - a korábbi szabályozásban is létező büntetőítélethez kötöttségen felül bevezette a közigazgatási ügyben eljáró bíróság döntéséhez kötöttségét is. A két szabály azonban mind koncepcionális alapját tekintve, mind gyakorlati következményei szempontjából lényeges eltéréseket mutat.
A büntetőügyben eljáró bíróság a büntetőjogi felelősséget megállapító ítéleti rendelkezéséhez kötöttség nem új intézmény a polgári perjogban. A kapcsolódó szabály az 1952-es Pp. hatálybalépése óta lényegében változatlan szövegezéssel és szabályozási környezetben írja elő, hogy a bűncselekmény elkövetését megalapozó tényeket a bűncselekmény vagyoni jogi következményeinek - gyakorlatilag kizárólagosan a bűncselekménnyel okozott kárnak - alkalmazása során a polgári ügyben eljáró bíróság annak ellenére, hogy egyébként a tényállást szabadon állapíthatná meg, nem mérlegelheti felül - azzal együtt, hogy a büntetőítélet önmagában nem feltétlenül teremti meg a polgári jogi felelősség jogalapját, a polgári jogi felelősség feltételeinek a fennállását teljes egészében a polgári peres bíróságnak kell megítélnie.
Az 1952-es Pp. a hatálybalépésétől kezdődően szabályozta a polgári bíróság más bíróság döntéséhez kötöttségét. Az 1999. december 31-ig hatályos 9. §-ának (1) bekezdése kimondta, hogy ha jogerősen elbírált bűncselekmény anyagi jogi következményei felől polgári perben kell határozni, a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt; míg a jogszabályhely (2) bekezdése úgy fogalmazott, hogy a bíróságot határozatának meghozatalában más hatóság döntése vagy a fegyelmi határozat, illetőleg a bennük megállapított tényállás nem köti. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az eljárási kódex a mai megoldáshoz képest teljes mértékben eltérően látta a bíróságnak a jogviták elbírálásában betöltött szerepét. Az 1999. december 31-ig hatályos normaszöveg szerint - bár a 6. §-ának (1) bekezdése úgy szólt, hogy amennyiben a törvény másként nem rendelkezik, a bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyító eszközök alkalmazásához nincs kötve, és szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás kiderítésére alkalmas - a kódex 1. §-ában megfogalmazott iránymutatás értelmében a törvénynek az volt a célja, hogy a bíróságok előtti eljárásban az állampolgárok személyi és vagyoni jogaival, továbbá az állam és a jogi személyek vagyoni jogaival kapcsolatban felmerült jogviták eldöntését az igazság alapján biztosítsa; és ehhez igazodón mondta ki a 3. § (1) bekezdése, amely szerint a bíróságnak az a feladata, hogy a törvény céljának megfelelően az igazság kiderítésére törekedjék. Az 1999. évi CX. törvény hozott alapvető szemléletbeli változtatást. Az újraszabályozás egyértelművé kívánta tenni a hivatalbóliság elvének visszaszorítását, ehhez kapcsolódóan meg kívánta akadályozni, hogy a perhatékonysággal ellentétesen a bíró a bizonyítási eljárást mindaddig folytassa, amíg álláspontja szerint az szükséges, és a tényállás megállapításához szükséges peranyag rendelkezésre bocsátását következetesen a felekre kívánta bízni. Ennek a törvénynek az átfogó módosításaival együtt a perjogi szabályok változatlan szövegezéssel, csak az egyes rendelkezések fordított sorrendű meghatározásával, más szakaszban tartották fenn a korábbi előírást, ennek értelmében - a 4. § (1) bekezdése szerint - ugyan a bíróságot határozatának meghozatalában más hatóság döntése vagy a fegyelmi határozat, illetve az azokban megállapított tényállás nem köti; azonban - a 4. § (2) bekezdése szerint - ha jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni jogi következményei felől polgári perben kell határozni, a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. Ezzel együtt a korábbi 6. § (1) bekezdésének a szabad bizonyítási rendszert most már félreérthetetlenül alátámasztó szabálya a 3. § (5) bekezdésében került elhelyezésre.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
