Ritkán szoktunk olyan cikket szemlézni ebben a rovatban, amellyel egyáltalán nem értünk egyet; jelen esetben egyfelől ilyen kuriózumként, másfelől pedig azért ismertetjük Siklósi Iván írását, mert a közjegyzői mindennapjainkat érintő témában született, ezért érdeklődésre tarthat számot e fórumon.
A szerző azt a témát járja körül, hogyan kell dogmatikai szempontból minősíteni a végrendelet visszavonását: a végrendelet a visszavonás folytán utólagosan hatálytalanná válik, netán érvénytelenné, avagy a visszavonás folyamatának minősítésére esetleg egy harmadik dogmatikai kategória: a megdőlés fogalmának bevezetése indokolt.
A magyar polgári jogi gondolkodásban az érvényesség és a (szűkebb értelemben vett, vagyis az érvényes jogügyletnek a célzott joghatások kiváltására való tényleges képességét jelentő) hatályosság közötti különbségtétel mind elméleti, mind gyakorlati szempontból jelentőséggel bír. Az érvényesség és a hatályosság elhatárolása a szerződések jogában úgy jelenik meg, hogy egy felfüggesztő feltétellel kötött szerződés alapján a feltétel bekövetkezéséig nem követelhető teljesítés, ugyanakkor a szerződés nem szenved hibában (tehát nem érvénytelen), vagyis nem érvénytelenségi ok miatt nem vált ki joghatást, hanem azért, mert a feltétel - mint jövőbeli, bizonytalan esemény - még nem következett be.
Az érvényesség és a hatályosság elhatárolásának megkülönböztetett jelentősége van a végrendeleteknél. Földi Andrást idézve a végrendelet hatályba lépésének időpontját a végrendelkező bizonytalan időpontban, de elkerülhetetlenül bekövetkező halála határozza meg.
A magyar polgári jog szerint a végrendeletek esetében míg az érvénytelenségi ok csak egy már eredetileg is fennálló jogi hibában állhat, addig a hatálytalansági ok csak valamilyen utólagos ténybeli körülményre vezethető vissza. Így tehát érvénytelenségi ok csak a végrendelet megtételekor keletkezhet, ezzel szemben a hatálytalansági ok csak a végrendelet megtétele után állhat be; másképp fogalmazva a végrendelet érvénytelensége csak eredeti, hatálytalansága pedig csak utólagos lehet.
Régi és hatályos Polgári Törvénykönyvünk megfogalmazása egységes abban, hogy a vég-
- 45/46 -
rendelet a visszavonással hatálytalanná válik. Mint Földi András korábban kifejtette, mivel a visszavont végrendeletnek még alkalma sem volt arra, hogy hatályba lépjen, a végrendelet az örökhagyó haláláig nem hatályos, ezért hatályát sem vesztheti. A végrendelet annak visszavonása folytán dogmatikailag nem utólagosan hatálytalanná, hanem utólagosan érvénytelenné válik Földi szerint. Vékás Lajos is foglalkozott a kérdéssel. Szerinte a végrendeletnél a hatályosság üres, tartalmatlan fogalom. A végrendelet hatálytalanságának okai teljesen eltérőek a szerződés hatálytalanságának okaihoz képest, és a végrendelet hatálytalansága jogi természetét illetően nem különbözik a végrendelet érvénytelenségétől A hatálytalanság fogalmának alkalmazását Vékás mégis eligazítónak, illetve hasznosnak tartja, hiszen a hatálytalanságot kizárólag a végrendelet megalkotása utáni jogi tények váltják ki. (Talán erre is figyelemmel Bessenyő András az egész cikkbeli problémafelvetést álproblémának minősítette.)
A szerző ezzel szemben amellett tesz hitet hogy sem az utólagos hatálytalanság, sem pedig az utólagos érvénytelenség minősítése nem adekvát, és e kategóriák alkalmazása helyett a megdőlés fogalmát célszerű használni, amely az eredetileg is hatálytalan végrendelet hatálytalanságának fokozódását jelenti egy utólagos ténybeli körülmény (a visszavonás) folytán. A visszavont végrendelet nem utólagosan hatálytalanná, és nem is érvénytelenné vált, hanem megdőlt végrendeletnek minősül.
Siklósi Iván ezt követően végigveszi mindhárom értelmezési lehetőséget.
Ami az utólagos hatálytalanná válást illeti, a végrendelet az örökhagyó haláláig kétségtelenül nem váltja ki a célzott öröklési joghatásokat, ezért ezt az állapotot nem szerencsés hatályosságként tételezni, amelyet a végrendelet - annak visszavonása folytán - elveszíthetne. Ezzel együtt, bár a hatályvesztés elutasítása tekintetében Földinek a szerző nézete szerint igaza van, a végrendelkező halála előtti stádiumban lévő végrendelet - mivel a célzott joghatásokat ténylegesen nem válthatja ki (hiszen az örökhagyó még él) - eredetileg is hatálytalan. Ez a hatálytalanság az örökhagyó halála előtti stádiumban lévő végrendelet természetében rejlő, eredeti és nem a hatályvesztés következtében beálló hatálytalanság.
A szerző ezt követően elővezeti saját elméletét, amely szerint a hatálytalanság nem homogén, hanem fokozható kategória, azaz a végrendelet a visszavonás következtében "még hatálytalanabbá" válik. Ebben a fogalmi rendszerben teljesen hatálytalannak csupán az az ügylet tekinthető, amelyik nem létezik. Siklósi a maga részéről hatálytalannak tekinti a végrendeletet az örökhagyó halála előtt a célzott joghatások kiváltásának képtelensége miatt, azzal, hogy megengedi, az bizonyos, alacsonyabb szintű joghatásokat, melyek nem a célzott joghatások (ilyen maga a visszavonás aktusa is) kiválthat, ezért lehet beszélni az örökhagyó halála előtti stádiumban lévő végrendelet alacsonyabb szintű hatályosságáról is. A visszavonáskor (aminek csak érvényes végrendelet esetén van jelentősége) ez az eredetileg is konstatálható hatálytalanság tovább fokozódik, bár a feléledés képessége még mindig megvan.[1]
- 46/47 -
A Földi-féle érvénytelenségi koncepció a szerző szerint nem kevésbé problematikus, mint a hatálytalanná válás. Az utólagos érvénytelenség kategóriája ugyanis egyáltalán nem bír létjogosultsággal a magánjogban. A visszavont végrendelet az örökhagyó akaratnyilatkozatánál fogva nem alkalmas a célzott joghatások kiváltására. A joghatások kiváltásának képtelensége nem érvénytelenségi, hanem hatálytalansági okra vezethető vissza. A jogügylet érvénytelenségének oka mindig az, hogy az ügylet sérti a jogrendet. A jogügylet létrejötte után nem keletkezhet olyan jogi hiba, amely érvénytelenné tenné akár a szerződést, akár a végrendeletet. Az a jogügylet, ami jogilag egyszer már érvényesen létrejött, utóbb nem válhat érvénytelenné, sem úgy, hogy a jogrend állapít meg utólagos érvénytelenséget, sem pedig bármelyik fél jognyilatkozata folytán. Egy jogügyletnek nem szűnhet meg az "érvénye", ez a jogbiztonság alapelvével is ellenkeze. Az érvénytelenségről a felek nem dönthetnek, az csak a jogrend privilégiuma lehet. Ezt a gondolatmenetet a végrendeletre vetítve az örökhagyó akaratának utólagos megváltozása nem eredményezheti a végrendelet utólagos érvénytelenségét. Az érvénytelenség, mint a szerző kifejti, minden esetben szankciós jelleggel bír. Mivel a visszavonás nem jogellenes magatartás, erre a jog nem alkalmaz szankciót
A harmadik értelmezési lehetőség a római jogi alapokkal rendelkező és egyes külföldi jogrendszerekben is ismert "megdőlés", amelynek eredményeképpen az eredetileg hatálytalan végrendelet továbbra is hatálytalan, pontosabban - ha elfogadjuk, hogy a hatálytalanság fokozható kategória - még hatálytalanabb lesz. A megdőlt végrendelet nem utólagosan érvénytelen, hanem hatálytalan végrendelet, de nem hatálytalanná vált, hanem csak hatálytalanságában megerősödött (fokozottan hatálytalan) jogügylet. A hatályvesztés és az utólagosan érvénytelenné válás helyett tehát a megdőlés kategóriája az, ami a szerző szerint dogmatikailag adekvátabban írja le a végrendelet visszavonásának joghatását.
Konklúziói között a szerző leszögezi, hogy véleménye szerint a hatálytalanság fokozatainak megkülönböztetése alapján oldható meg a probléma. Ezen a ponton nem álljuk meg, idézzük szó szerint Siklósi Ivánt: "azonban kénytelen vagyok korábbi álláspontomhoz mégis némiképp kritikusan viszonyulni. Joggal merül fel ugyanis a kérdés, hogy a fenti, talán szőrszálhasogató és kínos pontosságra törekvő, egy hermetikusan elzárt rendszer elemeit képező, a logikai hibák minimalizálására törekvő dogmatikai fejtegetések menynyiben szolgálják a joggyakorlatot, ill. mennyi értelme van ezek túlhangsúlyozásának? Ez a sematikus, ill túlzottan is dogmatikus gondolkodás talán csak egy légüres térben bírhatna igazi létjogosultsággal, márpedig a jog nem ilyen. Bessenyőnek az a megállapítása ezért, miszerint jogi tartalmukat tekintve a különböző álláspontok (nevezetesen, hogy a végrendelet a visszavonás következtében utólagosan érvénytelenné, hatálytalanná, esetleg egyszerre érvénytelenné és hatálytalanná is válik, netán megdől) jogi tartalmukat tekintve megegyeznek egymással, nem kevés igazságtartalmat hordoz magában".
A fentiek fényében nem tudunk nem egyetérteni a szerző által is idézett Bessenyő Andrással, aki szerint örökölni a végrendelet alapján csak az örökhagyó halála után lehet, a visszavont végrendelet alapján pedig nyilván nem lehet örökölni.
- 47/48 -
A szerzők kiemelik, hogy a végrehajtás megszüntetésének elsődlegesen végrehajtási nemperes eljárásban van helye.
A nemperes eljárás keretén belül a végrehajtási törvény "három plusz két eszközt" biztosít a végrehajtás megszüntetésére. Az első a Vht. 55. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt eset. Ha a végrehajtást kérő végrehajtás megszüntetése iránti kérelmet terjeszt elő és a végrehajtás megszüntetése másnak a jogát, jogos érdekét nem sérti, a végrehajtási költségek pedig maradéktalanul kiegyenlítésre kerültek, akkor sor kerülhet a végrehajtás megszüntetésére. A második a Vht. 55. § (1) bekezdés b) pontja, amely szerint a végrehajtást foganatosító bíróság köteles végzéssel megszüntetni a végrehajtást, ha külön törvény így rendelkezik. A harmadik Vht.-beli eset az 56. § (1) bekezdésében írt azon lehetőség, amikor a végrehajtást elrendelő bíróság közokirat alapján megállapította, hogy a végrehajtandó határozatot jogerős határozat hatályon kívül helyezte, illetőleg megváltoztatta.
A hatályos Vht. a fentieken túl két további eszközt biztosít a végrehajtás megszüntetésére, amelyeket a szerzők azért vesznek külön, mert ezek nem a hagyományos értelemben vett végrehajtás-megszüntetést eredményezik, hanem a végrehajtás megszűnését. Az első ezek közül az az eset, ha az adós okirattal valószínűsítette, hogy a végrehajtandó követelés részben vagy egészben alaptalan, azt már teljesítette vagy az egyébként megszűnt, és ezt a végrehajtást kérő elismeri, a végrehajtási költségek pedig maradéktalanul kiegyenlítésre kerültek (Vht. 41. §). Ekkor tehát a végrehajtási eljárás megszűnik külön rendelkezés nélkül is. A Vht.-ban biztosított "jogorvoslati" lehetőségek között [Vht. 211. § (1)-(2), 212. § (1)] találjuk továbbá a végrehajtási lap visszavonását, illetve a végrehajtási záradék törlését akár a felek kérelmére, akár az eljáró végrehajtó jelentésére, akár hivatalból; ezek szintén a végrehajtás megszűnését eredményezik. A végrehajtási lap visszavonása, illetve a végrehajtási záradék törlése esetén nem kell külön rendelkezni a végrehajtás megszüntetéséről; mondhatjuk, hogy a végrehajtási lap visszavonására irányuló és a végrehajtási záradék törlési kérelmek kvázi megszüntetés iránti kérelmek is.
A szerzők cikkük további részében a fenti öt esetkört fejtik ki a gyakorlatban felmerülő problémák ismertetésével.
Az első eset tehát a végrehajtás megszüntetése a végrehajtást kérő kérelme alapján. A végrehajtást kérő az ügy ura, rendelkezési jogából következik, hogy bármikor kérheti a végrehajtás megszüntetését, korlátozását, vagy más módon történő folytatását. A foganatosító bíróság rendelkezik ekkor hatáskörrel, fellebbezhető végzéssel dönt a kérelem tárgyában. Nincs helye ilyenkor a végrehajtás megszüntetésének, ha a végrehajtási költség megfizetésére a nem került sor, etekintetben a foganatosító bíróságnak vizsgálódnia kell döntése meghozatala előtt.
A szerzők cikkükben több eseti döntést ismertetnek, amelyek azt a kérdést járták körül,
- 48/49 -
hogy a végrehajtó díjjegyzéke (illetve költség-beterjesztése) hogyan értelmezendő e körben, és azzal szemben van-e helye külön vitatásnak. Ugyanazon törvényszék különböző tanácsai eltérően értelmezték a Vht. 34. § és 41. §-ait a végrehajtás megszüntetése körében felmerülő költségviselésről. Az egyik esetben a másodfokú bíróság a végrehajtást foganatosító elsőfokú bíróságra rótta azt a feladatot, hogy a végrehajtót nyilatkoztassa meg a felmerült és meg nem fizetett végrehajtási költségek vonatkozásában, mely beterjesztést kvázi díjjegyzéknek kell tekinteni. A másik esetben a törvényszék a végrehajtóra rótta azt a feladatot, hogy hívja fel a végrehajtást kérőt a felmerült, de meg nem térült költségei megfizetésére, ha pedig nem fizeti meg a költségeit, akkor az ügy iratait a végrehajtónak be kell terjesztenie a végrehajtást foganatosító bírósághoz.
A fentiek alapján látható, hogy a Vht. költségviselésre vonatkozó szabályozása nem egyértelmű, és a bírói gyakorlat sem egységes. Megállapítható ugyanakkor, hogy egységes a bíróságok álláspontja abban, hogy a végrehajtást nem lehet megszüntetni, ha a végrehajtó költségei nem térültek meg maradéktalanul.
A végrehajtást foganatosító bíróság a Vht. 55. § (1) bekezdés b) pontja alapján a végrehajtást köteles végzéssel megszüntetni, illetőleg korlátozni, ha külön törvény így rendelkezik. Mint a szerzők rámutatnak, a jelenlegi szabályozás szerint erre egyetlen esetben kerülhet sor, a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 38. § (1) bekezdése alapján, amely kimondja, hogy az adós ellen a felszámolás kezdő időpontjában folyamatban lévő - a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos - végrehajtási eljárásokat a végrehajtást foganatosító bíróságnak (hatóságnak) haladéktalanul meg kell szüntetnie, a lefoglalt vagyontárgyakat és a befolyt, a végrehajtás költségeinek levonása után fennmaradó, de még ki nem fizetett pénzeszközöket pedig a kijelölt felszámolónak át kell adni. Fontos kiemelni, hogy csak a felszámolási vagyonnal kapcsolatos végrehajtási eljárásokat kell megszüntetni. Itt elsősorban a pénzkövetelés behajtására indult végrehajtási eljárások azok, amelyek megszüntetésre kerülnek, a meghatározott cselekmény (valamely vagyontárgynak, ingatlannak a végrehajtást kérő birtokába adása) végrehajtására irányuló eljárásokat a Cstv. ezen rendelkezése a gyakorlatban az esetek túlnyomó részében nem érinti.
A Cstv. 38. § (1) bekezdése alapján, ha a bíróság megállapítja az adós fizetésképtelenségét és elrendeli a felszámolást, akkor a bíróság a felszámolást elrendelő jogerős végzést megküldi a végrehajtást elrendelő vagy - ha azt ismeri - közvetlenül a foganatosító bíróságnak (hatóságnak); a végrehajtást elrendelő bíróság (hatóság) pedig a felszámolás elrendeléséről haladéktalanul tájékoztatja a végrehajtást foganatosító bíróságot (hatóságot). A gyakorlatban problémaként szokott előfordulni, hogy a végrehajtónak nem volt tudomása arról, hogy az adóssal szemben a végrehajtás elrendelését követően felszámolási eljárás indult, mert a fizetésképtelenség megállapításáról és a felszámolás elrendeléséről rendelkező jogerős végzést a bíróság sem a végrehajtást elrendelő és/vagy foganatosító bíróságnak, sem a végrehajtást már foganatosító önálló bírósági végrehajtónak nem küldte meg. Erre közjegyzői mindennapjainkban is figyelnünk kell hisz - mint a szerzők írják - a végrehajtó természetesen nem követi nyomon mindennap a Cégközlönyt, hogy mely folyamatban lévő ügyében érintett adós adataiban milyen változások következtek be,
- 49/50 -
és cégkivonatot vagy cégmásolatot sem szerez be újonnan valamennyi eljárási cselekmény foganatosításánál.
A végrehajtás megszüntetése a Vht. 56. § (1) bekezdése alapján (amikor a végrehajtást elrendelő bíróság közokirat alapján megállapította, hogy a végrehajtandó határozatot jogerős határozat hatályon kívül helyezte, illetőleg megváltoztatta). Ennél a témánál tárgyalja a cikk a végrehajtás megszüntetésének ezen módja és a végrehajtási lap visszavonása jogintézményeinek különbségét.
2010. június 1. napja óta a közjegyzők is jogosultak végrehajtási lap kiállításával végrehajtást elrendelni. A Vht. 224/A. § a) pontja alapján, ha a bírósági végrehajtás elrendelése a közjegyző hatáskörébe tartozik, a végrehajtást elrendelő bíróságon a közjegyzőt, a végrehajtást elrendelő bíróság által hozott határozat alatt a közjegyző által hozott határozatot kell érteni. Amikor a végrehajtást a közjegyző rendelte el a kézbesítési vélelem szabályai alapján jogerőre emelkedett fizetési meghagyás alapján, majd amikor az adós részére kézbesítésre kerül a végrehajtható okirat, és az Fmhtv. 32. § (1) bekezdésére hivatkozva kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelmet és ellentmondást terjeszt elő, a végrehajtást a közjegyző felfüggeszti, majd bármely oknál fogva a perré alakult fizetési meghagyásos eljárás megszüntetésre kerül, mi lesz a végrehajtási eljárás sorsa? Megszüntetésre kerül a Vht. 56. § (1) bekezdésének rendelkezése alapján, vagy a végrehajtási lap visszavonásra kerül a Vht. 211. § (1) bekezdése alapján? A szerzők által ismertetett jogesetben etekintetben hatásköri összeütközés keletkezett.
Az eljáró közjegyző a végrehajtást felfüggesztette az Fmhtv. 32. § (2) bekezdése alapján, a fizetési meghagyásos eljárás perré alakult, és az iratokat megküldte a bíróságra a peres eljárás lefolytatása végett. A bíróság a pert megszüntette, melyről a közjegyzőt tájékoztatta. Az eljáró közjegyző a végzésével megállapította a hatásköre hiányát és áttette az ügyet a bírósághoz a végrehajtás megszüntetése végett. Az eljáró közjegyző a végzés indokolásában az Fmhtv.-hez kapcsolódó kommentárra hivatkozott, mely szerint analógia útján a Vht. 56. § (1) bekezdése alapján a végrehajtás megszüntetésének van helye jelen esetben, mely tekintetében a döntés meghozatala a végrehajtást foganatosító bíróság hatáskörébe tartozik. A végrehajtást foganatosító bíróság arra az álláspontra jutott, hogy a végrehajtható okirat kiállításának feltételei nem állnak fenn, ugyanis a kötelezett a fizetési meghagyással szemben ellentmondást terjesztett elő és az eljárás perré alakult, a fizetési meghagyás nem emelkedhetett jogerőre, ezen túlmenően pedig a peres eljárás is megszüntetésre került, ezáltal a Vht. 13. § szerint a végrehajtható okirat kiállításának feltételei hiányoznak. Minderre figyelemmel nem a végrehajtás megszüntetésének, hanem a végrehajtási lap visszavonásának van helye, ugyanis egyrészt a Vht. 56. § (1) bekezdésében foglalt feltételek egyike sem áll fenn, másrészt nincs olyan jogerős és végrehajtható határozat, amely alapján a végrehajtás elrendelhető lenne. A fentiek alapján a végrehajtást elrendelő bíróság, jelen esetben a közjegyző hatáskörébe tartozik a végrehajtás megszüntetése a Vht. 56. § (1) bekezdésére hivatkozással. A bíróság így megállapította hatásköre hiányát és az ügy iratait áttette a közjegyzőhöz végrehajtási lap visszavonása végett. A közjegyző ezt követően hatásköri összeütközés miatt felterjesztette az ügyet az ítélőtáblához, amely a hatásköri összeütközést a közjegyző kijelölésével oldotta fel azzal az indokolással, hogy az
- 50/51 -
Fmhtv. 32. § (1) bekezdéséből nem az következik, hogy a fizetési meghagyás nem emelkedhetett jogerőre, hanem az, hogy a meghagyás a hatályát vesztette. A végrehajtási lap kiállítására nem a törvény megsértésével hanem a jogerős fizetési meghagyás alapján került sor, tehát a végrehajtási lap visszavonásának nincs helye. Helyesen indult ki a közjegyző abból, hogy a Vht. 56. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kell eljárni, tévedett azonban a hatáskör kérdését illetően, ezért az ügyintézésre az ítélőtábla őt jelölte ki.
Egy másik jogeset szerint a bíróság megállapította a hatásköre hiányát és az adós beadványát áttette a végrehajtási záradék törlése és végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem elbírálása végett a végrehajtási záradékot kiállító közjegyzőhöz. A közjegyző ezt követően szintén a hatásköre hiányát állapította meg, felterjesztette az ítélőtáblához az általa végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránti kérelemnek minősített kérelmet az eljáró bíróság kijelölése végett. Az ítélőtábla a hatásköri összeütközést a közjegyző kijelölésével oldotta fel azzal, hogy a Vht. 9. § alapján alkalmazandó Pp. 3. § (2) bekezdése szerint a bíróság a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van, az adós pedig egyértelműen végrehajtási záradék törlése iránti kérelmet terjesztett elő, amelyet a közjegyzőnek kell elbírálnia.
A szerzők a fentieket elemezve arra a következtetésre jutnak, hogy sem a Vht. 56. § (1) bekezdése, sem a Vht. 211. § (1) bekezdése szerinti minősítés nem rendezi pontosan a gyakorlatban felmerülő problémákat, e körben szükséges lenne a Vht végrehajtás megszüntetésére vonatkozó szabályainak módosítása. Egyértelmű, hogy a Vht. szabályozása a végrehajtás megszüntetése körében hiányos, pontatlan, mert nem követte a 2010. június 1. napján hatályba lépett (a végrehajtási eljárás körében közjegyzői hatáskörbővüléssel járó) változásokat.
A cikk elején említett másik azon eset, amikor a végrehajtási eljárás megszűnik külön rendelkezés nélkül is, az az eset, amikor az adós okirattal valószínűsíti, hogy a végrehajtandó követelés részben vagy egészben alaptalan, azt már teljesítette vagy az egyébként megszűnt, és ezt a végrehajtást kérő elismeri, a végrehajtási költségek pedig maradéktalanul kiegyenlítésre kerültek (Vht. 41. §). Gyakori, hogy a végrehajtás foganatosítása során az adósok olyan tartalmú kérelmeket terjesztenek elő a végrehajtást foganatosító bíróságon, hogy kérik a végrehajtás megszüntetését, mert a tartozást már megfizették teljes egészében, vagy nem annyi a tartozásuk, amennyi megfizetésére a végrehajtó felhívta őket. Ebben az esetben a végrehajtást foganatosító bíróságnak egyetlen lehetősége az, hogy felhívja az eljáró végrehajtót a Vht. 41. § szerinti eljárás lefolytatására, majd a végrehajtást kérő nyilatkozatának beterjesztésére, amennyiben a végrehajtást kérő nem ismerte el az adós tényállítását. Ha a végrehajtást kérő elismerte, hogy az adós a tartozását maradéktalanul kiegyenlítette és a végrehajtási költségek is megfizetésre kerültek, akkor a végrehajtási eljárás megszűnik. Ha bármelyik feltétel hiányzik, akkor nem szűnik meg a végrehajtás és nincs is lehetőség nemperes eljárásban a végrehajtás megszüntetésére. A végrehajtást foganatosító bíróságot ebben az esetben csak tájékoztatási kötelezettség terheli az adós irányába arról, hogy a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránt pert indíthat a végrehajtást kérő ellen.
A szerzők zárszava szerint ha a végrehajtási eljárás végrehajtási nemperes eljárás keretén belül megszüntethető, akkor törekedni kell arra, hogy ne a költségesebb és időben hosszadalmasabb peres eljárásban döntsön a bíróság a végrehajtási eljárás sorsáról. ■
JEGYZETEK
[1] Díjazható a szerző önkritikája, amikor nem hallgatja el, hogy Bessenyő szerint álláspontja a "naturalista képzavar kirívó esete". Megjegyezzük, ha nem is pontosan így fogalmaznánk, a mi álláspontunk is Bessenyőéhez áll közelebb.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes.
Visszaugrás
