"A büntető rendelkezések társadalmi korlátokat állítanak az egyén gazdasági törekvéseinek totalitása elé." (Erdősy Emil)
A hazai szakirodalomban a gazdasági büntetőjog fogalmának meghatározását először a szocialista korszakban kísérelték meg a büntetőjogászok. A gazdásági bűncselekményekkel kapcsolatos tényálláscsoport ekkorra kezdett ugyanis a büntetőjog önálló, egyre inkább elkülönülő szegmensévé válni. A meghatározási kísérletek többsége a védett jogi tárgyak körének kijelöléséből indul ki, és gyakran meg is elégedett ezzel. Valódi definícióval ritkán találkozhatunk a korabeli munkában. Az egyik ritka kivétel Fonyó Antal meghatározása, amely szerint "az átmeneti korszak gazdaságát, gazdaságpolitikáját sértő bűncselekmények fajlagos (csoport) tárgya: az állam gazdasági rendje. Minden olyan magatartás tehát, amely ezt a gazdasági rendet - amely magába foglalja az állam gazdasági politikáját is - bűnös módon sérti és amelyet jogszabály büntetni rendel, gazdasági bűncselekményt képez"[2]. Ez a definíció lényegében azt mondja ki, hogy gazdasági bűncselekmény az, amely:
- büntetni rendelt és
- veszélyes a szocialista gazdasági rendre és a tervgazdasági szisztémát működtető állami gazdaságpolitikára.
Két évtizeddel később ugyane szerző tollából már egy rövidebb, letisztultabb definícióval találkozhatunk: "A gazdaság elleni bűncselekmények a gazdaság szocialista rendszereinek, e rendszer lényegét és működését meghatározó társadalmi viszonyoknak olyan bűnös megsértései, amelyek veszélyeztetik a népgazdaság törvényszerű fejlődését."[3] Kicsit érezhető e definícióból a korszak indokolatlan optimizmusa, amely tántoríthatatlanul hisz a gazdaság "törvényszerű fejlődésében". Ma már tudjuk, hogy törvényszerű, folyamatos fejlődés nincs: a szocialista gazdasági és társadalmi rendszer kevesebb mint egy évtizededdel a definíció megszületése után, 1989-90-ben összeomlott. Újabb húsz év eltelte után, amikor még nem látjuk, hogy a XXI. század első nagy gazdasági világválságának mikor és hogyan lesz vége, a kapitalista rendszer "törvényszerű fejlődéséről" is indokolatlan optimizmus lenne beszélni.
Földvári József három évtizeddel ezelőtt kifejtett álláspontja szerint "a termelési viszonyokban megnyilvánuló társadalmi kapcsolatoknak kettős jellege és ennek megfelelően kettős funkciója van: a termelési viszonyoknak van gazdasági funkciója, amely azt tartalmazza, hogy a dolgot melyik osztály javára lehet felhasználni. Nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy a hatalmi funkciót sértő cselekmények minősülnek vagyon elleni bűncselekményeknek, míg a gazdasági funkciót támadó cselekményeket cselekményekként helyes értékelni. Más szóval kifejezve: a tulajdonviszonyok sérelme jellemzi a vagyon elleni bűncselekményeket, míg a gazdasági, kooperációs viszonyok sérelme a népgazdaság elleni bűncselekmények sajátja"[4]. A szocialista korszak szakirodalmában általánosan jellemző volt a gazdasági bűncselekmények fogalmát úgy próbálták megragadni a jogtudósok, hogy a vagyon elleni bűncselekményektől határolták el őket.
A szocialista korszakban a témával foglalkozó legnagyobb hatású monográfia szerzője Wiener A. Imre a következőképpen határozta meg a gazdasági büntetőjog fogalmát: "A gazdasági bűncselekmények az állam gazdasági tevékenységét (a költségvetést és a közhatalmi gazdaságirányítást) sértik vagy veszélyeztetik. A gazdasági bűncselekményekre vonatkozó jogalkotás (gazdasági büntetőjog) és ennek alkalmazása közvetlen kapcsolatban van az
- 74/75 -
állam mindenkori gazdaságpolitikájával és az ezt kifejező gazdaságigazgatási szabályokkal"[5]. Ez a definíció nagyjából akár ma is igaz lehetne, és átvezet bennünket a következő korszakba.
A rendszerváltozás után Kiss László úgy foglalt állást, hogy "egységesen használt definíciója ennek a jelentéscsoportnak nem alakult ki, egyes jogrendszerekben másutt szűkebben határozzák meg az ide sorolható bűncselekmények körét"[6]. Kiss László definíciója szerint tehát nincs definíció...
A rendszerváltozás után a Btk. XVII. fejezete átalakult, a szocialista tervgazdálkodásról áttértünk a kapitalista piacgazdasági szisztémára. Megjelent egy új kategória, a gazdálkodással összefüggő bűncselekmények csoportja is, amelyek körébe tartozónak tekintették - Pusztai László nyomán - a XVII. fejezetbe sorolt tényállásokon kívül:
- a vagyon elleni bűncselekmények fejezetéből a gazdálkodás körében elkövetett sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, orgazdaság, vásárlók megkárosítása szerzői jogokkal kapcsolatos bűncselekmények, bitorlás és hitelsértés,
- a hivatali bűncselekmények közül a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó hivatali visszaélés,
- a közélet tisztasága elleni bűncselekmények közül a gazdálkodással kapcsolatos vesztegetés (nem csak a gazdasági vesztegetés!) és a befolyással üzérkedés,
- a közrend elleni bűncselekmények közül a környezetvédelemmel kapcsolatos bűncselekmények, a nemzetközi jogi kötelezettség megszegése, az ártalmas közfogyasztási cikkel, méreggel, sugárzó anyaggal stb. visszaélés, ha ez utóbbiak forgalmazással valósulnak meg.[7]
A gazdálkodással összefüggő bűncselekmények csoportja a gazdasági bűnözés kriminológiai fogalmához vezet el bennünket. Pusztai László emellett még két másik definíciót is ad. "Köznyelvi fogalom: a gazdasági bűnözés köznyelvi fogalma felölel minden olyan bűncselekményt, szabálysértést, valamint etikátlan magatartást, amelynek eredményeként a mindennapi gazdasági élet szereplői a közfelfogás szerint jogtalan anyagi előnyökre tesznek szert"[8]. Végül Pusztai László szerint a gazdasági bűncselekmények büntetőjogi fogalma alapján ebbe a körbe tartoznak azok a bűncselekmények, "amelyek a gazdasági élet egyének feletti jogi tárgyait sértik, azaz azt a társadalmi érdeket, amely a piacgazdaságon alapuló gazdasági rend zavartalan működéséhez fűződik"[9].
Kereszty Béla elsősorban nem fogalmat ad, hanem a gazdasági bűncselekmények jellemző vonásait sorolja fel. A gazdasági bűncselekmények kategóriájához a következő levezetéssel jut el: "A modern piacgazdaság a jogbiztonság érdekében és a társadalom szociális érzékenysége miatt sem nélkülözheti az állami befolyásolás és a beavatkozás jogi rendszerét. Az a kör, amelyben az állam beavatkozik, illetve befolyásolja a gazdaságot, az alábbiak szerint húzható meg:
- az állam pénzügyi (monetáris) érdekeinek védelme,
- a gazdasági igazgatás rendje és a gazdálkodás szervezeti keretei,
- a gazdálkodásban részt vevők, kiemelten a hitelezők és a fogyasztók védelme,
- az állam által felvállalt társadalombiztosítási és szociálpolitikai értékek védelme.
Mindezek megvalósítása érdekében az állam:
- meghatározza a gazdálkodás általános rendjét,
- a gazdálkodási tevékenység jogi kereteit és szabályait,
- kötelezettségeket és tilalmakat állapít meg.
Az állam ezt a funkcióját a jogi szabályozás útján valósítja meg: egyrészt meghatározza a gazdálkodási jogviszonyok tartalmát, megsértésük polgári jogi szankcióit, másrészt pénzügyi és adópolitikája révén meghatározott irányú tevékenységre ösztönzi a gazdálkodás résztvevőit. A jog feladatai teljesítésének zavartalanságát, a kötelezettségek és tilalmak betartását végső soron a büntetőjog eszközrendszere biztosítja".[10]
Molnár Gábor definíciót nem ad ugyan, ehelyett viszony az Alkotmány 9. §-ának (1) és (2) bekezdéséből indul ki, amely szerint Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a
- 75/76 -
vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. Molnár Gábor álláspontja szerint "a gazdásági büntetőjog rendeltetése a piacgazdaság védelme. A piac működésének elengedhetetlen feltétele a gazdasági verseny, mert a verseny kényszeríti ki az egyenjogú felek hatékony együttműködését. Valamennyi gazdasági bűncselekmény általános (absztrakt) jogi tárgy a gazdasági verseny szabadsága és tisztasága, e bűncselekmények a tisztességes piaci meghatározással ellentétes cselekményeket tiltják".[11] Kőhalmi László a ma elfogadott definíciók szintetizálása mellett a fehérgalléros és a vagyon elleni bűnözéstől határolja el a vizsgált jelenséget, így próbálva közelebb jutni a lényeghez.[12]
Gula József történeti megközelítésből indul ki, és a gazdasági bűncselekmények szabályozásának kodifikációját tekinti át, majd a közös jogi tárgy (a szociális piacgazdaságon alapuló gazdasági rend) alapján sorolja egy kategóriába a gazdasági bűncselekményeket.[13]
Elek Balázs a gazdálkodással összefüggő bűncselekmények kategóriáját különbözteti meg, amelybe a gazdasági bűncselekmények mellett a gazdasági élettel szorosan összefüggő vagyon elleni bűncselekményeket is beleérti. A gazdálkodással összefüggő bűncselekmények speciális és különleges szaktudást igénylő jellemzői miatt még a közgazdász szakértők gyakoribb alkalmazásának a szükségességét is felveti ezekben a büntetőperekben.[14]
A leginkább elfogadottnak a rendszerváltozás utáni korszak legismertebb és legtöbbet idézett gazdasági büntetőjogászának, Tóth Mihálynak a meghatározása tekinthető. E szerint "kriminológiai értelemben gazdasági bűnözésnek azt a gazdálkodás menetében megvalósuló, vagy ahhoz szorosan kapcsolódó bűnözési formát kell tekinteni, amely - akár az elkövetés módjára (gyakran a gazdálkodás legális formáinak, keretinek felhasználásával vagy az azokkal való visszaélés révén), akár eredményére tekintettel - alkalmas arra, hogy esetleges egyéni érdekek sérelmén túlmenően elsősorban és jellemzően a gazdálkodás rendjét, a gazdálkodási kötelezettségeket, a tisztességes és törvényes gazdálkodás kereteit sértse vagy veszélyeztesse"[15]. Tóth Mihály kísérletet tesz a gazdasági bűnözés közgazdasági fogalmának meghatározására is: "Közgazdasági értelemben az ilyen tettek kívül esnek a legális, törvényes gazdaságosan - ennyiben a fekete-vagy szürkegazdaság részei -, és jelentős részben intellektuális "fehérgalléros" formát öltenek."[16] Figyelemre méltó a gazdasági és a vagyon elleni bűncselekmények modern szempontokat is figyelembe vevő elhatárolása is. "Mind a gazdasági bűnözés, mind a vagyon elleni bűnözés vagyoni viszonyokat sért, ám míg a gazdasági bűnözés a gazdálkodás folyamatához - a termeléshez, forgalmazáshoz, elosztáshoz - kapcsolódik, a vagyon elleni bűnözés nem e folyamatokban, hanem az elkövetéskor éppen aktuális birtok- vagy tulajdonviszonyok megsértésében jelentkezik. Röviden azt lehet mondani, hogy a gazdasági bűnözés dinamikus folyamat során, e folyamatokhoz szükségképpen kapcsolódva jelentkezik, a vagyon elleni bűnözés általában statikus jellegű, egy adott helyzet, állapot, a folyamatoktól független vagyoni viszonyok ellen irányul"[17].
A magunk részéről a gazdasági bűnözés kriminológiai fogalmának Tóth Mihály definícióját fogadjuk el minden változás nélkül. A gazdasági bűnözés fogalmától azonban el kell határolnunk a gazdasági büntetőjog meghatározását. Ehhez a büntetőjog általános definíciójából indulunk ki, és megjelöljük a gazdasági büntetőjog megkülönböztető ismérveit.
Kiindulópontunk, hogy a gazdasági büntetőjog csak végső magatartásbefolyásoló eszközként szolgálhat, miként a büntetőjog is szubszidiárius jellegű jogág. Vagyis csak akkor célszerű alkalmaznunk a gazdaságban, ha a többi jogág szankciói várhatóan nem hoznák meg a kívánt hatást az üzleti élet szereplőinek viselkedése befolyásolásában. A többi jogág (az adminisztratív szabályok) valamilyen szempontból szabályozza a gazdaságot, a büntetőjog pedig pusztán védi a különféle visszaélésektől, és míg a többi jogág viselkedési normáinak céljuk, hogy az állampolgárok a szerint tevékenykedjenek az üzleti életben, a büntetőjogban leírtak tanúsításától (azaz a gazdasági bűncselekmények elkövetésétől) mindenkinek tartózkodnia kell. A büntetőjog tehát az utolsó a jogágak között abban az értelemben, hogy csak a legvégső esetben szabad alkalmazni a gazdaságban magatartásbefolyásoló eszközként, egyszersmind a legerősebb jogág is, hiszen ez teszi lehetővé a legnagyobb fokú, leg-
- 76/77 -
drasztikusabb beavatkozást az állampolgárok életébe.
A gazdasági büntetőjog a büntetőjog egyik részterülete, méghozzá a leginkább elkülönülő szegmense. Büntetőjogi értelemben azoknak a büntetőjogon belüli és büntetőjogon kívüli jogszabályoknak az összessége, amelyek meghatározzák, hogy a gazdasági rendet (azaz az aktuális, uralkodó gazdasági szisztéma szabályszerű működését) fenyegető cselekmények közül melyek minősülnek bűncselekménynek, ezek elkövetőit hogyan kell felelősségre vonni, és velük szemben milyen szankciókat, miként kell alkalmazni.
A bűncselekmény mindig konkrét emberi magatartásként realizálódik a külvilágban (magatartás, azaz vagy tevékenység vagy mulasztás). Ebből következően az állatok "magatartása" soha nem minősül bűncselekménynek, másrészt pusztán az emberi gondolkodást szintén nem büntetjük, csak akkor, ha ez a külvilágban észlelhető módon realizálódik. Büntetőjogi értelemben cselekményről (emberi magatartásról) csak akkor beszélhetünk, ha annak van egy pszichikai fázisa, amellyel okozati kapcsolatban áll a második fázis, amely testmozgásokból (aktivitás) vagy testmozgásoktól való tartózkodásból (passzivitás) áll.
Ha tehát valakit a székhez kötözve úgy kényszerítenek a hamis váltó aláírására, hogy közben vezetik a kezét, büntetőjogi értelemben cselekményt sem követ el (hiszen nem a saját akaratának megfelelő testmozgásokat végezte).
A büntetőjogi értelemben vett cselekményfogalomra építkezve felépíthetjük a bűncselekmény fogalmát. A bűncselekmény olyan emberi cselekmény, amely megfelel a következő három ismérvnek:
a törvényhozó a Btk. különös részében már a magatartás tanúsítását megelőzően büntetni rendelte, ráillik tehát az itt megfogalmazott valamelyik magatartástípus diszpozíciója, és megfelel a Btk. Általános része egyéb rendelkezéseinek is (röviden összefoglalva: büntetni rendelt vagy tényállásszerű);
veszélyes a társadalomra, azaz sérti vagy veszélyezteti a Magyarország Alaptörvénye szerinti állami, társadalmi illetve gazdasági rendjét, vagy mások személyét vagy jogait (a gazdasági bűncselekmények természetszerűleg a gazdasági rendet sértik vagy veszélyeztetik);
az elkövetőt büntetőjogi értelemben bűnösség terheli, azaz magatartását fő szabály szerint szándékosan (a következményeket kívánva vagy abba belenyugodva) követte el, illetve azon esetekben, amikor a törvényi tényállás a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli, elégséges de egyben szükséges is a gondatlanság megléte (azaz az elkövető előre látta a lehetséges következményeket, de könnyelműen bízott azok elmaradásában, vagy azért nem látta előre a cselekménye lehetséges következményeit, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta).
Hangsúlyozni szeretnénk, hogy bármelyik ismérv hiánya azt eredményezi, hogy az adott magatartás nem minősül bűncselekménynek. Lássunk ezekre a fenti sorrendben három példát:
1) A legegyszerűbb és egyértelmű eset: ha valaki vezető pozícióban eljárva olyan cselekményt követ el, amely több milliárd forint hátrányt okoz a magyar nemzetgazdaságnak (pl. pazarló gazdálkodást folytat), de erre a cselekményre egyébként ma már egyetlen bűncselekmény törvényi tényállása sem illeszthető rá, akkor - mivel a cselekménye nem tényállásszerű - nem követett el bűncselekményt.
2) Ha egy rendőrtiszt a nyomozás érdekében átvesz egy tálca süteményt egy informátorától, és erről nem tesz idejében jelentést, ugyan formálisan megvalósította a passzív hivatali vesztegetés tényállását, mégpedig szándékosan valósította meg (tehát a bűnösség is fennáll), ez azonban a konkrét esetben nem veszélyes a társadalomra (mert nem sérti és nem is veszélyezteti sem az állami, sem a társadalmi vagy a gazdasági rendet, illetve az állampolgárok személyét vagy jogait), következésképpen nem bűncselekmény.
3) Ha valaki véletlenül a saját aktatáskájával külsőre teljesen megegyező, ámde a cég tulajdonát képező kétmillió eurót tartalmazó aktatáskát viszi haza a munkahelyéről, akkor formálisan megvalósította ugyan a lopás tényállását, amely a társadalomra veszélyes ugyan, de csak
- 77/78 -
szándékosan lehet elkövetni a Btk. szerint, mégpedig csakis egyenes szándékkal. Itt a szándékosság hiánya (azaz jelen esetben a bűnösség hiánya) miatt nincs bűncselekmény, a táskát a tartalmával együtt azonban vissza kell adni.
"A nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság időbeli lefolyása és terjedése három szakaszra bontható: 1. a bankrendszer válsága, 2. a reálgazdaság válsága és 3. a fiskális válság. A három szakasz természetesen szorosan összefügg, hiszen a bankrendszer válságában szerepet játszott a túlfűtött gazdaság finanszírozási szükséglete, illetve fordítva is: a reálgazdaság válságát többek között éppen a bankrendszer összeomlásától való félelem által kiváltott keresleti sokk is okozta. A háztartások elkezdték elhalasztani a fogyasztásukat, ami automatikusan a termelés és a kereskedelem zuhanásához vezetett. A gazdaságok zsugorodása ugyanakkor a fiskális helyzet automatikus romlásával járt együtt, amelyet tovább tetézett, hogy a bankkonszolidáció is óriási mértékben növelte az államok adósságát, emellett a kormányok a keresleti sokkot különböző keresletösztönző programokkal próbálták tompítani, ami szintén az államháztartási deficit és adósság növekedésével járt együtt."[18]
A 2007-2008-ban kirobbant gazdasági világválság ellen küzdelem büntetőjogi eszközei közé sorolhatók azok a büntetőjogi szabályok is, különösképpen az offshore ipar elleni nemzetközi összefogás, amelyek végső soron az USA-ból indultak ki a válság kirobbanása után. A világ GDP-je tőzsdei és egyéb virtuális értékpapírok figyelembevételével egyes becslések szerint 500.000 milliárd dollár, míg a virtuális/spekulációs "bit-pénz" nélkül csak 50.000 milliárd. Az említett tőkeáramlások több, mint fele offshore-cégek közreműködésével zajlik.[19]
Az offshore[20] a Brother Layman által citált, nemzetközileg is elfogadott meghatározás szerinti angol szóösszetétel eredetileg a hajózásban elterjedt, part menti, parthoz közeli jelentéstartalommal bír, a part ("shore"), illetve az azon túli ("off") dolgokra vonatkoztatva, pl. ilyen olajfúrótornyot, hajózást, de széljárást is. Korábban az adózással kapcsolatban a területen kívüliség, az adómentesség vagy az adóparadicsom szinonimájaként hallhattunk róla, ma már az adócsalás megszüntetendő eszközeként kerül legtöbbször említésre. Az angolszász "a szigetünk partjainál végződik a mi világunk" szemlélet alapján az "offshore" a külföldi, a mások világa, s nem angol, vagy amerikai, vagy ausztrál, stb. emberre/entitásra is utal, mely jelentésnek ekkor nincs köze az offshore-céges adóparadicsomhoz a hétköznapi szóhasználatában ezen nemzeteknek. Erre ők a tax heaven szót használják inkább.
Ezen társaságok a bejegyző ország joga szerint olyan megkülönböztetett adó- (régebben gyakran még vám-) előnyökre jogosultak, amelyekre a belföldi ("onshore") társaságok nem. Ennek feltétele az, hogy csak külföldön végezhetik tevékenységüket, belföldről jövedelmük nem származhat, s jogrendszerükben a belföldi tulajdonos ki volt zárva ezen cégek valódi tulajdonlásából (de a névleges/nominee tulajdonlás sokszor engedélyezett volt), valamint kellő titoktartási szabályozással védték azt, hogy ne kelljen kiadniuk az ilyen cégek valódi irányítóinak/haszonélvezőinek (UBO) adatait. Mivel az offshore-cég meghatározást régen is minimum az adóelkerülés diszkrét bája lengte körül, ezért az ilyen lehetőséget biztosító országok szalonképesebb megnevezést használtak jogrendszerükben ezek megnevezésére, mint pl. International Business Company (IBC).
Magyarország erre a "külföldön tevékenységet végző" kifejezést találta legkevésbé árulkodónak - amíg létezett a magyar bejegyzésű, ilyen típusú cég, azaz 1998-2005 között.
Az offshore-cégek általános besorolása szerint a következő kategóriákat különböztethetjük meg, Brother Layman osztályozásában:
1. Adóparadicsomok - Tax heavens/havens
Egyszerű, olcsó cégbejegyzés és az évi pár száz dolláros fix adón kívül minden adónemben mentesség, mely mentesség kiterjed a könyvelésre és az adóbevallásra is. Ilyenek abc-sorrendben például: Bahamák, Belize, Bermuda, Brit-Virgin-szigetek, Dominikai Köztársaság, Kajmán-szigetek, Cook-szigetek Gibraltár, Jersey, Man-sziget, Marshall-szigetek, Mauritius, Seychelles. Ezek az IBC (International Business
- 78/79 -
Company) néven ismertek, s a "ring fenced" metódus alapján működnek, azaz bejegyzési helyszínükön nem folytathatnak tevékenységet, ekkor adómenetesek csak.
2. Alacsony adókulcsú országok
Némileg bonyolultabb cégeljárás, de az országban bejegyzett belföldi (onshore) adóalanyiságú társaságokhoz képest jóval kisebb adóterhelés, ám előírt könyvelési és adóbevallási kötelezettség is van. Ilyenek: Dubai, Nagy-Britannia, Holland Antillák, Liechtenstein, Luxemburg, Málta, Svájc, Új-Zéland.
3. Területi mentességet nyújtó országok
Az ország elmaradott területeinek felzárkóztatását segítő, s itt adómentességeket biztosító helyszínek, melyek igen jelentős fejlődésen mentek keresztül emiatt is: Hong Kong, Írország, Szingapúr.
4. Szabadkereskedelmi övezetek, különleges gazdasági térségek: Dubai, Írország, Montenegro
5. Tőkeparadicsomok - ezeket a közelmúltig az jellemezte, hogy tőkeadó/kamatadó nincs, vagy nagyon kevés a külföldiek vagyonára, és igen erős (volt) a banktitok: USA, Svájc, Liechtenstein, Ausztria, Luxemburg, Szingapúr, stb.
6. "Onshore" adózású központok
Nincs offshore-kedvezmény ("hivatalosan"), de a normál nyereségadómérték alacsony, kedvező kettős adóegyezmény-hálózat, mely egyezmények elég régiek ahhoz, hogy ne tartalmazzák az újabb korlátozásokat (pl. LOB-cikket), amelyekkel a külföldi tulajdonban lévő cégek nem élvezhetnék az egyezmény előnyeit. Ugyanakkor csalárdságuk miatt abban is eltérnek a normál adórendszerű országoktól, hogy - a normál offshore-okhoz hasonlóan - ezen országok jelentősen megnehezítik az ott bejegyzett cégekről megkapható adóinformációk beszerzését, továbbá nominee-rendszert tartanak fönn, amivel viszont óhatatlanul elősegítik az okirat-hamisítás, adócsalás és pénzmosás elkövetését. Ilyen helyszín pl. Ciprus, Svájc, Málta, Luxemburg, Hollandia, stb. melyek viszont ezen tények miatt mára teljesen "leamortizálódtak".
A gazdaságra vonatkozó büntetőjogi rendelkezések minél hatékonyabb harmonizációja az Európai Unió egyes tagállamaiban szintén a lehetséges terápia része lehetne. Egyetértve az Európai Bizottság egyik, a közelmúltban kiadott közleményében foglaltakkal: "A pénzügyi piaci magatartásra vonatkozó uniós szabályok esetében a büntetőjog a hatékony végrehajtás biztosításának hasznos kiegészítő eszköze lehetne. Ahogy az a pénzügyi válság idején megmutatkozott, nem mindig kielégítő a pénzügyi piaci szabályok betartása és alkalmazása. Ez súlyosan alááshatja a pénzügyi szférába vetett bizalmat. Ha a tagállamok jogi szabályozásai között nagyobb lenne konvergencia - többek között a büntetőjog területén -, az segíthetne megelőzni a pénzügyi piacok nem megfelelő működésének kockázatát, és előmozdíthatná az egyenlő belső piaci versenyfeltételek kialakulását."[21]
A tagállamok büntetőjogának (részbeni) harmonizálása érdekében azonban létre kellene hozni egy európai ügyészséget is. "Jelenleg az Európai Ügyészség létrehozatalára irányuló projekt több kérdést vet fel, mint amennyi választ ad. A további előkészítő munkálatok előtt tisztázni kell, hogy mely bűncselekményekre terjedjen ki az Európai Ügyészség hatásköre. A Lisszaboni Szerződés említi az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményeket, de megállapítja, hogy más ügyekben is szükség van az együttműködés elmélyítésére, például a határokon átnyúló szervezett bűnözés esetében. Az EU tagállamok nemzetközi büntetőjogi együttműködésének eltérő színvonala a legégetőbb probléma."[22] Az Európai Bizottság a következő elképzeléseket hozta nyilvánosságra egy új európai büntetőpolitikával kapcsolatban:
- 79/80 -
Elképzeléseink a 2020-ig megvalósítandó koherens és következetes uniós büntetőpolitikára vonatkozóan:
- Az uniós büntetőjog a bűnözés elleni hatékonyabb küzdelem fontos eszköze lehet, amely megoldást kínálhat a polgárok félelmeinek eloszlatására, és biztosíthatja az uniós szakpolitikák hatékony végrehajtását.
- Azokon az uniós szakpolitikai területeken, amelyeken végrehajtási hiányosság állapítható meg, a Bizottság a gyakorlati végrehajtás értékelése alapján és a Szerződésben foglalt alapelvek -például a szubszidiaritás és az arányosság - maradéktalan tiszteletben tartása mellett alaposan megvizsgálja az új büntetőjogi intézkedések szükségességét. Ilyen terület lehet a pénzügyi piacok működésének védelme, az EU pénzügyi érdekeinek védelme, az euro hamisítás elleni védelme, a közúti fuvarozás szabályainak súlyos megsértése, az adatvédelmi szabályok súlyos megsértése, a vámbűncselekmények, a környezetvédelem, a halászati politika, valamint a belső piaci politikák az olyan illegális gyakorlatok elleni küzdelem területén, mint a hamisítás és a korrupció vagy közbeszerzések[23] esetében a be nem jelentett összeférhetetlenség.
- Fontos, hogy az érintettek azonosan értelmezzék az uniós büntető jogszabályok alapelveit, például az uniós büntetőjogban használt alapvető jogi fogalmak értelmezése területén; és annak vonatkozásában, hogy hogyan biztosíthatják a büntetőjogi szankciók uniós szinten a lehető legnagyobb hozzáadott értéket.
- A büntetőjogi intézkedéseket az Európai Unió Alapjogi Chartájának megfelelően szilárdan az eljárási jogokra és a bűncselekmények sértettjeinek jogaira vonatkozó erős uniós szintű normákra kell alapozni.[24]
Az egységes európai büntetőjogra legalább a legsúlyosabb gazdasági bűncselekmények területén szükség van. A globalizáció egyre veszélyesebb, transznacionális bűnözési formákat termel ki, amelyek ellen nemzeti büntetőjogi eszközökkel szinte lehetetlen küzdeni.[25]
"A társadalomkutatók szerint a civilizált világ jövője legfőképpen azon múlik, hogy miként lesz képes feloldani azt az ellentmondást, amely a globális piac és az államok hagyományos funkciói közt a 20. század végére kialakult. A globális piac szereplői "területen kívül" működnek, ahhoz fűződik érdekük, hogy megsemmisítsenek mindent, ami az általuk teremtett és működtetett, szinte korlátlan produktivitás útjában áll. A hagyományos demokratikus értékek szerint működő állam napjainkban a globalizációs fejlődés gátjaként jelenik meg. Az állam még mindig területhez kötődik, az ott élők számára kell biztosítania a békés és a harmonikus fejlődés kereteit. Ez teremtheti meg számára a legitim működés feltételeit, a kormányzati működéshez elengedhetetlen lakossági bizalmat. Mindezt azonban úgy kell megvalósítania, hogy ne alakuljon ki alapvető ellentét, sőt viszonylag hatékony és folyamatos legyen az együttműködés a területenkívüliséget élvező, sokoldalú befolyását érvényesítő globális piac és gazdaság szereplőivel. Ennek hiányában ugyanis az államnak nemcsak a gazdasági, hanem a politikai stabilitása is veszélybe kerülhet. Ez a dilemma nyomja rá a bélyegét korunkra, amelyet szokás nevezni posztmodernnek, kései modernitásnak, második vagy reflektív modernitásnak, illetve fluid vagy likvid modernitásnak."[26]
A megoldás egyik tényezője lehet továbbá a túlzottan magas adókulcsok csökkentése. "Az adómorált és a jogkövetést segítő intézkedések helyett az adóterhelés növelése csak az adóeltitkolások és a potenciális »bűnözők« számát növeli. A magas adókulcsok nem csak önmagukban negatív hatásúak, hanem lerontják a szankciók elrettentő hatását, hiszen a növekvő teher nagyobb eltitkolásra és nagyobb abból származó anyagi előnyhöz vezet. A magas adók miatt megnő az eltitkolt jövedelmek hasznossága."[27]
A büntetőjog-tudomány kialakulása (nem számítva az előző századokban felbukkanó, szórványosan megjelent büntetőjogot is érintő szakirodalmi munkákat) 1764-re datálható,
- 80/81 -
amikor Cesare Beccaria A bűnökről és büntetésekről (Dei delitti e delle pene) című műve megjelent. Ezzel indult el útjára a büntetőjog tudomány első nagy iskolája, a klasszikus iskola. Szinte ezzel azonos időben, mindössze tizenkét év különbséggel, 1776-ban jelent meg Adam Smith A nemzetek gazdagsága című könyve, amely a klasszikus közgazdasági iskola kezdőpontjának számít. Ebben Smith többek között kifejti, hogy az állam szerepe a társadalom védelme külső támadásokkal szemben. Vagyis a gazdaságpolitika egyik feladata és funkciója a társadalom védelme. A büntetőjog (és természetesen a kriminálpolitika) feladatai és funkciói között is ez az egyik legfontosabb. Smith szerint a társadalom tagjai közötti igazságtalanságok megszüntetése is az állam feladata, valamint olyan intézmények létrehozása és kiadások finanszírozása, amelyek a társadalom többségének az érdekeit szolgálják. Ez szintén a kriminálpolitika feladata is napjainkban, hiszen abból az axiómából indulunk ki, hogy a bűnelkövetők a társadalom kisebb részét alkotják. (A regisztrált bűncselekmények száma az elmúlt években 300.000 alá csökkent, az ismertté vált bűnelkövetők száma pedig egy évtized óta 100.000 körül ingadozik kis szórással. Ez a lakosság egy százaléka.) A társadalom védelme érdekében a kriminálpolitika is olyan intézményrendszert tart fenn (nyomozó hatóságok, ügyészség, bíróságok, büntetés-végrehajtás), amelynek a működése a társadalom többségének az érdekeit szolgálja.
A gazdaságpolitika intézményrendszere az elmúlt évszázadban alakult ki. Adam Smith még a lehető legkisebb állami beavatkozást tartotta célszerűnek. a Nemzetek gazdasága című könyvében (teljes címe: An Inquiry into the Nature and Causes of the Wealth of Nations). kifejti, hogy mindenki a saját önérdeke szerint cselekszik, ezek együtt a közjó eléréséhez vezetnek. Ennek viszont az a feltétele, hogy ne avatkozzunk be a gazdaságba, mert a "láthatatlan kéz" majd megoldja a problémákat. Adam Smith is utalt már azonban - ugyan érintőlegesen, az egyes jószágok árainak kapcsán - a válságok kialakulásának lehetőségére: "Amikor szükséget szenvedünk abban, ami nélkülözhetetlen, akkor mindent fel kell áldoznunk, ami felesleges, és aminek éppen ezért úgy esik az ára a szegénység és válság idején, mint ahogyan a virágzó jólétben emelkedik. Más a helyzet a létszükségleti javak terén. Ezeknek a valóságos ára, vagyis az értük kapható munka mennyisége a szegénység és válság idején emelkedik, s a virágzó jólét, tehát a nagy bőség idején esik; nagy bőség nélkül nincs virágzó jólét. A gabona létszükséglet, az ezüst nélkülözhető."[28] Smith szerint azonban ezeket a válságokat a piaci mechanizmusok automatikusan megoldják.
Mindkét politikai részterület, vagyis a gazdaságpolitika és a kriminálpolitika közös jellemzője továbbá, hogy a politikai célkitűzések és preferenciák hatására nem minden esetben a kriminológiai és közgazdasági szempontból optimálishoz közelítő döntések is megjelennek benne. Gazdaságilag nem racionális döntések is hozhatnak többletszavazatokat, és bizonyos büntetőjogi jogszabály változtatások, összességében a kriminálpolitika szakmailag nem feltétlenül megindokolható szigorítása is növelheti az aktuális kormányzat népszerűségét.
A kriminálpolitika ma még nem tekinthető önálló tudománynak, csak egy önállósuló részterület a bűnügyi tudományokon belül. Része az állam általános politikájának, ezen belül a jogpolitikának. A már elkövetett bűncselekményekre adandó válaszstratégiák gyűjtőfogalma. A kriminálpolitika irányítja a büntető törvényhozást (például új bűncselekmények törvényi tényállásainak megalkotása, a büntetési tételek felemelése vagy csökkentése stb.), de csak mérsékelt szerepe van a jogalkalmazásban.
A kriminálpolitika fogalmának a meghatározásával több hazai szerző is foglalkozott. A múlt század nyolcvanas éveiben Földvári József monográfiája talán a legfontosabb monográfia ezek közül, de napjainkból feltétlenül meg kell említeni Farkas Ákos, Borbíró Andrea és Ligeti Katalin a témával kapcsolatos munkáit.
Földvári József álláspontja szerint míg a XIX. század a büntetőjog dogmatikájának az évszázada volt, addig a XX. század a kriminálpolitikai gondolkodás időszaka. Az érdeklődés megváltozásának a hátterében négy jelenség áll. Először a bűnözés helyzetének alakulása kapcsán megjegyzi, hogy minőségi és mennyiségi negatív változás (rosszabbodás) következett be. A második ok annak a meggyőződésnek
- 81/82 -
a kialakulása, hogy a bűnözés befolyásolható jelenség. Fel kell tárni az okait, és a lehetőségekhez mérten meg kell előzni. A harmadik tényező a természettudományos ismeretek gyarapodása, amelyeket a kriminológia és a kriminalisztika is folyamatosan átvesz. Végül Földvári szerint a negyedik ok a világméretű kodifikációs hullám kibontakozása, amelynek eredményeként minden állam egyre hatékonyabb büntető törvénykönyvet akart készíteni a XIX. század második felében. Földvári József definíciója szerint a kriminálpolitika tudománya azoknak az ismereteknek a rendszere, amelyek alapján szervezheti az államhatalom a bűnözés elleni küzdelmet, meghatározván e küzdelem eszközeit, ezen eszközök alkalmazásának feltételeit és módjait, összhangban az állam általános politikai célkitűzéseivel.
Ligeti Katalin a kriminálpolitika fogalmának a meghatározásakor a következőket írja: "A kriminálpolitika fogalmának számos külföldi és hazai meghatározása ismert. A tudományos meghatározások gazdag tárából - a fogalom és az általa jelölt tudományterület történeti fejlődésének szempontjait is figyelembe véve - néhány szerzőt meg kell említeni. Így Franz v. Liszt, a közvetítő iskola kiemelkedő alakja, a bűnözés okait és a büntetés hatásait vizsgáló tudományos kutatás alapelveit magába foglaló diszciplínának tekintette a kriminálpolitikát, amely megszabja - a büntetés és ahhoz hasonló jogintézmények igénybevételével - a bűnözéssel szembeni állami fellépést (Liszt 1905/I). Liszt megközelítésében a kriminálpolitika még nem vált el élesen a kriminológiától; a két tudományág szétválása és önállósulása csak az 1940-es években indult meg. A kriminológia és kriminálpolitika szétválásának folyamata a kriminológia kutatási területének és kutatási módszerének körvonalazódásával függ össze. Az 1950-es évektől kezdődően a növekvő bűnözésből fakadó társadalmi szükséglet és az időközben felhalmozódott ismeretanyag kölcsönhatásának eredményként a kriminológia elfoglalta önálló helyét a tudományágak között. Ezzel egy időben nyilvánvalóvá vált, hogy az addig kriminológia címszó alatt összefoglalt kutatások alapvetően kettős természetűek voltak: egyrészt a bűnözést mint társadalmi jelenséget és a bűnelkövetést mint egyedi jelenséget empirikusan vizsgálták, másrészt e vizsgálatok alapján értékelték a büntető igazságszolgáltatási rendszer működését, azzal kapcsolatban célokat, feladatokat fogalmaztak meg. Az 1960-as évekre általánosan elfogadottá vált, hogy a kriminológia empirikus, ontológiai tudomány, azaz a meglévő jelenségeket kutatja. Ezzel szemben a kriminológiai felismerésekből levont következtetések a kriminálpolitika mint önálló axiológiai tudomány körébe tartoznak. A két tudományterület kettéválását tükrözi Jescheck (1996) megközelítése, aki szerint a kriminálpolitika arról szól, hogy hogyan alakítható ki a büntetőjog a legcélszerűbben annak érdekében, hogy eleget tudjon tenni fő feladatának, a társadalom védelmének. Ezt a gondolatot továbbfejlesztve Zipf (1973) a büntető-igazságszolgáltatási rendszerre vonatkozó elképzelések kialakítását és megvalósítását érti kriminálpolitika alatt."
A társadalom érdekeinek védelme, a társadalmi együttélés biztosítása az államhatalom feladata. E feladat teljesítésének semmiképpen sem elhanyagolható eszközei viszont a büntetőjog területéhez tartoznak. Ezen eszközök alkalmazásának feltételei és módja büntetőjogilag meghatározott. A kriminálpolitika feladata többek között azoknak a szempontoknak a kidolgozása, amely szempontok érvényesítendők a büntetőjogi jogszabályok alkalmazása során. A kriminálpolitika mindig a bűnözés mennyiségi, minőségi változásához, a társadalom biztonságérzetéhez igazodó, ennek következtében folyamatosan változó, dinamikus tevékenység, amelynek eszközrendszerét nem a bűnözés mennyiségi és minőségi változásai határozzák meg, hanem a társadalom civilizációs szintje.
"A második világháború után kialakuló jóléti társadalom- és büntetőpolitikát a gondoskodó állam lehetőségei és képességei körüli eufória határozta meg. Az egyén boldogulásáért és a társadalmi problémák feloldásáért felelősséget vállaló állam - az általános gazdasági fellendülés, a szociáldemokrata politikai retorika és az emberrel foglalkozó tudományok erőteljes támogatásával - a korábban ismeretlen mértékű beavatkozás intézményrendszerét építette ki. A felismerés, hogy az egyes társadalmi problémák egymással szorosan összefüggnek, és az ideológia, amely szerint az államnak kötelezettséget kell vállalnia e problémák megoldásá-
- 82/83 -
ban, a társadalomkontroll teljes eszköztárában visszaköszöntek. A jóléti szolgáltatások által alakított gazdaságpolitika a piac kedvezőtlen hatásaitól volt hivatott az egyént védeni, a társadalompolitika intézményrendszere pedig a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklését és a szociális biztonság megteremtését célozta. Ami a büntetőpolitikát illeti, a jóléti állam logikáját itt az elkövető felelősségének enyhítése és az elkövetéshez vezető okok orvosolhatóságába vetett hit jellemezte. Eszerint a bűnelkövetés tünet, annak szindrómája, hogy a társadalmi esélyegyenlőség az elkövető szocializációjában hiányosan valósult meg. A bűncselekményben megnyilvánuló "veszélyesség" tehát az elkövető felelősségén kívül esik, ehelyett olyan hátrányos társadalmi helyzetre vagy szocializációs zavarokra vezethető vissza, amelyek orvoslása a szakértők hada által megtámogatott jobbító célú állami beavatkozás feladata. Amennyiben pedig a bűncselekmény tünet, és okai ily módon diagnosztizálhatóak, nyomban mellérendelhető a "kezelés" is, amelynek kézenfekvő terepe a büntető igazságszolgáltatás és a büntetés-végrehajtás. Ebből a logikából azonban az is következik, hogy - mivel a probléma orvoslásának sem szükséges időtartama, sem szükséges módszere nem határozható meg pontosan előre - az eredményes kezelés a büntetőjog hagyományos garanciális eszközeinél jóval rugalmasabb keretet kíván meg. A határozatlan tartamú büntetések, a büntetés-végrehajtásban szükség szerint igénybe vehető kezelési módszerek a büntetőjogi garanciarendszer fellazulását eredményezték."
A kriminálpolitika főként a jogalkotás területén érvényesül. A jogalkalmazásban (legalábbis az alkotmányos jogállamban) csak a törvényhozói akaratként büntető jogszabályba foglalt kriminálpolitika érvényesülhet, vagyis direkt módon nem lehet irányítani a bíróságokat. A bírói hatalom ugyanis független, önálló hatalmi ág, a bírák csak a törvényeknek vannak alárendelve.[29] Éppen emiatt nem említjük külön területként a büntető igazságszolgáltatási politikán belül az ítéletkiszabási (büntető ítélkezési) politikát.
A gazdaságpolitika is inkább gyakorlati tevékenység, mintsem tudomány, bár alkalmazott közgazdaságtanként komoly elméleti háttere van. Fogalmát úgy határozhatjuk meg, hogy az állam aktív beavatkozása a gazdaságba, olyan tudatos, koherens és célirányos akciók összessége, amelyek a termelést, a fogyasztást, a cserét és a tőkeképzést érintik. A gazdaságpolitika fő összetevői a következők:
- a célok kitűzése: például a növekedés, a teljes foglalkoztatás, a folyó fizetési mérleg egyensúlya, az egyenlőtlenségek csökkentése, az árstabilitás, a tartós (és fenntartható) fejlődés biztosítása;
- a célhierarchia kialakítása: bizonyos célok összeegyeztethetetlenek, így fel kell állítani egy prioritási sorrendet;
- a célok közötti kapcsolatok elemzése: a gazdaságpolitika figyelembe veszi azokat a kapcsolatokat, amelyeket a közgazdászok mutattak ki az egyes célváltozók között;
- az eszközök kiválasztása: a gazdaságpolitika feltételezi a célok elérését biztosító eszközök alkalmazását (monetáris vagy fiskális eszköztár stb.).[30]
A gazdaságpolitika és a kriminálpolitika közötti viszony a gazdasági bűnözés elleni küzdelem területén úgy jellemezhető, hogy inkább a kriminálpolitikának kell a gazdaságpolitika szempontjaira figyelemmel lennie, mintsem fordítva. A rosszul megválasztott kriminálpolitika nem feltétlenül segíti a gazdaság fejlődését, a gazdaságpolitika és a büntetőpolitika szempontjait gondosan össze kell hangolni. A kriminálpolitika természetesen a gazdaságpolitikai szempontokon kívül egyéb tényezőket is kénytelen figyelembe venni, de a gazdasági bűncselekmények kapcsán érvényesülő kriminálpolitikának messzemenően figyelembe kell vennie a közép- és hosszú távú gazdasági célkitűzéseket. A büntetőjognak ugyan viszonylagos állandóságot kell mutatnia, a gazdasági bűncselekmények szabályozása viszont gyakran változik, átalakulóban lévő gazdasági viszonyok között ez érthető is. Nem célszerű súlyos büntetéseket kilátásba helyezni, de alapvető szempont a büntetőjog ultima ratio szerepének következetes biztosítása a gazdaságban. Erre még akkor is törekedni kell, ha ma még azzal szembesülünk, hogy a gazdasági élet szereplői kételkednek a gazdasági büntetőjog hatékonyságában - sokszor nem alaptalanul. "Annak ellenére, hogy az alapvető gazdasági érdekek védelmére vonatkozó
- 83/84 -
büntetőjogi rendelkezéseket a hagyományos értelemben felfogott büntetőjog részének lehet tekinteni, a modern kapitalizmus büntetőjog-tudománya felismerte azt a tényt, hogy a gazdasági tevékenységgel összefüggésben elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban nem érvényesülnek maradéktalanul a büntetőpolitika elvei. Töréseket mutattak ki mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás büntetőpolitikájának érvényesülésében a gazdasági tevékenységgel összefüggésben elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban. A fehérgalléros bűnözők kriminológiai kategóriájának kialakításához éppen az a felismerés vezetett, hogy létezik a bűnelkövetőknek egy olyan csoportja, amellyel szemben a büntetőpolitika általános célkitűzései nem jutnak érvényre."[31] Ugyanezen következtetésre jut Kereszty Béla is: "A gazdasági bűncselekmények elszaporodása - szinte biztosra vehetően - nem súlyosabb büntetések alkalmazását teszi szükségessé, hanem inkább figyelmeztetést jelen a gazdaságpolitika számára. A büntetőjogi kényszer ugyanis csak a mindennapi gyakorlattól eltérő, a kivétel szintjén megjelenő magatartásokkal szemben alkalmazható hatékonyan. A büntetőjogi szankció generális és preventív hatását csak társadalmi egyetértés mellett érheti el, ha pedig elvileg mindenki "bűnöző", az elítéltet nem társadalmi megvetés, hanem társadalmi együttérzés övezi. Ha tehát a gazdaság területén a mindennapi gyakorlattal szentesített tevékenységet bűncselekménynek lehet minősíteni, akkor vagy a büntetőjogi szabályokban, vagy - mivel a büntetőjogi tényállások csak a kereteket adják - a kereteket kitöltő gazdaságigazgatási szabályokban van a hiba. Gondoljunk csak az elmúlt évek szokványos vám- és devizabűncselekményeire és azok elkövetőire! A "bűncselekmények" elszaporodása tehát a gazdaság területén nem feltétlenül vonja maga után annak az általános elvnek az érvényesítését, amely szerint ilyenkor a büntetőjogi szigor fokozása szükséges. Ha valahol indokolt, akkor éppen a gazdasági büntetőjog területén kell ragaszkodnunk az "ultima ratio" elvének következetes betartásához. Igen helyesen jutott Wiener A. Imre még az előző politikai szisztéma gazdasági bűncselekményeinek elemzése során arra a megállapításra, hogy a "gazdasági bűncselekményekre vonatkozó jogalkotás (gazdasági büntetőjog) és ennek alkalmazása közvetlen kapcsolatban van az állam mindenkori gazdaságpolitikájával és ezt kifejező gazdaságigazgatási szabályokkal." A sajátos kodifikációs technikából következik tehát a büntető jogtudománynak az a feladata, hogy a kerettényállások alkotását a büntetőjogi alapelvek - nullum crimen sine lege és a bűnösség elve - szempontjából állandóan figyelemmel kísérje és bírálja. A gazdasági bűnözésnek mint társadalmi jelenségnek alapvető vonásait azok a társadalmi-gazdasági körülmények formálják, amelyek között a bűnözés kialakul. Ennek következtében a gazdasági bűnözés leírása ezért is jelent sajátos feladatot a kriminológia számára, mertitt nem egyszerűen a bűnelkövetés különféle megjelenési formáit kell kutatni, hanem a változó jogi rendelkezésekre is tekintettel kell lenni."[32]
A gazdaságpolitika és a kriminálpolitika közös jellemzője, hogy mindkettő szoros kapcsolatban áll a szociálpolitikával. A legjobb kriminálpolitika a jó szociálpolitika, azaz a bűnözés ellen elsősorban nem büntetőjogi eszközökkel lehet eredményesen küzdeni. A bűnözés társadalmi jelenség, a visszaszorítása tehát elsősorban társadalmi jellegű eszközökkel történhet hatékonyan. Ugyanakkor a gazdaságpolitika is elválaszthatatlan a szociálpolitikától, mivel minden gazdaságpolitika társadalmi következményekkel jár. Megfordítva ezt az állítást, a szociálpolitikai intézkedéseknek is szinte mindig vannak gazdasági következményei. A jó szociálpolitika és a sikeres gazdaságpolitika tehát együttesen hozzájárulhat a bűnözés csökkenéséhez, ezáltal képes fokozni a kriminálpolitika hatékonyságát.
Hazánkban a rendszerváltás óta a liberális (enyhítő) és a konzervatív (szigorító) kriminálpolitika váltja egymást időről időre. Magyarország negyedik büntető törvénykönyve a konzervatív kriminálpolitikai alapelveket és gondolkodást tükrözi vissza. Számos jogtalan és néhány jogos kritika ellenére a 2012. évi C. törvényt, amelyet még néhány évig "új Btk." néven fogunk emlegetni, jómagam egy kifejezetten jól sikerült jogszabálynak tartom. Rögtön hozzá kell tennem azonban, hogy nem tudok teljesen elfogulatlanul nyilatkozni, hiszen 2010-2012 között tagja voltam annak a négyfős szakértői testületnek , amely a törvény megal-
- 84/85 -
kotásában segítette Miskolczi Barna és kollégái munkáját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban.
Az új Btk. kifejezetten mértéktartó jogszabály, amelynek megalkotásakor a hatékonyság, következetesség, egyszerűség, korszerűség négyes követelményének kellett érvényesülnie a minisztérium által kiadott koncepcionális kiindulópontok című munkaanyag szerint. A konzervatív kriminálpolitikai koncepció alapján a jogalkotó abból indult ki, hogy lehetőleg vagy szigorúbb, vagy ugyanolyan szigorú legyen az egyes részleteiben az új Btk. is, mint a korábbi. Ezt persze minden apró részletrendelkezés esetében nem lehetett teljes mértékben betartani, de összegészében véve legalább az elmondható, hogy nem lett enyhébb a korábbi törvénynél. Bár rögtön tegyük is hozzá: a jelenlegi kormány által a hatalomra kerülésük előtt, még ellenzékben tervezett szigorítások jó részét már a korábbi kormányok már beiktatták az előző Btk.-ba 2008-2010 között.
Sokak szerint sikerült megalkotnunk a 28 tagállamú Európai Unió legszigorúbb büntető kódexét. Ezzel persze lehet vitatkozni, de a Sanghaji Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete 2014-2015-ben lefordította az új magyar Btk.-t mandarin nyelvre, és könyv formájában 2015 őszén publikálni is fogja Sanghajban. Kínában tehát sok szempontból követendő mintaként tekintenek az új kódexünkre, mint amely egy demokratikus, de mégis kellőképpen szigorú törvény.
A szigorítások egyik oka a 2008-tól kibontakozó, és Magyarországot az átlagnál erősebben sújtó gazdasági válság volt. Ilyen szituációkban a kormányon lévő politikai erők - politikai hovatartozástól függetlenül - a büntetőjog szigorításával (is) szoktak reagálni. A szakma képviselői pedig teszik a dolgukat, és megalkotják majd alkalmazzák a hatályba lépett szigorúbb büntetőjogi rendelkezéseket. Álláspontom szerint a büntetőjog csak nagyon korlátozott mértékben képes a gazdasági válság tüneteinek a kezelésére - ha képes rá egyáltalán. Mondom ezt annak ellenére, hogy közel 150 év óta mutatnak ki összefüggéseket a kutatók a gazdasági válságok és a bűnözés alakulása között.
Az új Btk. általános értékelésekor szeretném megemlíteni azt is, hogy több olyan jogintézményt magtartott illetve átemelt az új jogszabály a korábbi törvényből, amelyekről korábban komoly szakmai viták folytak. Egyet emelnék csak ki a bevezetőben: a materiális bűncselekmény fogalom egyik eleme, a szovjet büntetőjogból az 1950. II. törvénnyel a magyar büntetőjogba behozott társadalomra veszélyesség megmaradt a hatályos büntetőjogunkban is. Ami eddig is jól működött a gyakorlatban, azt nem vettük ki a törvényből csak azért, mert mára már diszkreditálta magát az a korszak, amelyben született.
A költségvetési csalás nevű új bűncselekmény tényállása még az 1978. évi IV. törvény utolsó évében, 2012. január 1-től hatályba lépett. Tanulmányunkban - ahogy az elején előre bocsátottuk - nem kívánjuk elemezni az új tényállást, inkább annak a gazdasági büntetőjogi hátterét mutattuk be. Röviden azonban utalunk arra, hogy az új Btk. kodifikációja 2010-től már folyamatban volt, melynek során a szigorúság elvéből kiindulva alapvetően nem lehetett a korábbinál enyhébb büntetőjogi normákat alkotni. (A költségvetési csalás tényállásának beiktatása az 1978. évi IV. törvénybe álláspontom szerint az új Btk. kodifikációjának első látványos lépése volt.) Így kimaradt a tényállásból az adócsalásnál korábban szereplő büntethetőséget megszüntető ok, az elmaradt adóbevétel teljes megtérítése legfeljebb korlátlan enyhítést tesz ma lehetővé, bár az is igaz, hogy összeghatártól függetlenül, így ez akár némi enyhítésnek is felfogható. A költségvetési csalás 100.000 forinttól bűncselekmény[33], az elhatárolási ismérv a bűncselekmény és az adójogi normaszegés között azonban sokkal inkább a bűnösségben keresendő: költségvetési csalás csak szándékos elkövetés esetén valósulhat meg, hanyagság vagy tudatos gondatlanság megállapítása esetén csak adóügyi szankciókkal büntethető az elkövető. Erdősy Emil, a pécsi Büntetőjogi Tanszék egykori híres professzorának szavaival: "Minden elmélet annyit ér, amennyit a gyakorlatban lehet belőle hasznosítani." Az új tényállás eddig láthatóan kiállta a gyakorlat próbáját, mint ahogy az új Büntető törvénykönyv is. ■
JEGYZETEK
[1] A mű a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 azonosítószámú, "A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés" elnevezésű kiemelt projekt keretében működtetett Államtudományi Kutatóműhely keretében, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felkérésére készült.
- 85/86 -
[2] Idézi: Horgosi György: Árdrágító és közellátási bűncselekmények. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1960. 5. o.
[3] Fonyó Antal: A gazdálkodási kötelezettségeket sértő bűncselekmények. Magyar Büntetőjog Különös rész. BM Könyvkiadó, Budapest 1981. 417. o.
[4] Földvári József: Büntetőjog Különös rész. Tankönyvkiadó, Budapest 1978. 255. o.
[5] Wiener A. Imre: Gazdasági bűncselekmények. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1986. 137. o.
[6] Kiss László: Gazdasági bűnözés és bűnüldözés Magyarországon. Co-Nex-Trading Bt., Budapest 1991. 21. o.
[7] Pusztai László: A gazdasági bűnözés megelőzésének koncepcionális kérdései. Ügyészek Lapja, 1996/3. 28. o.
[8] Pusztai László: A gazdasági bűnözés. In: (Gönczöl Katalin - Korinek László - Lévay Miklós szerk.): Kriminológiai ismeretek - Bűnözés - Bűnözéskontroll. Corvina Kiadó, Budapest 1996. 186. o.
[9] Pusztai: i.m. 187. o.
[10] Kereszty Béla: A gazdasági bűncselekmények. In: (Nagy Ferenc szerk.): A magyar büntetőjog különös része. Korona Kiadó, Budapest 2005., 609. o.
[11] Molnár Gábor: A gazdasági bűncselekmények. HVG-ORAC Kiadó, Budapest 2006. 422. o.
[12] Kőhalmi László: A gazdasági és a szervezett bűnözés. In: (Csemáné Váradi Erika szerk.): Bevezetés a bűnügyi tudományokba. Miskolc 2007. 141-144. o.
[13] Gula József: A gazdasági bűncselekmények. In: (Csemáné Váradi Erika - Görgényi Ilona - Gula József - Lévay Miklós - Sántha Ferenc szerk.): Magyar büntetőjog Különös rész 2. Complex Kiadó, Budapest 2006. 243-245. o.)
[14] Elek, Balazs: Economical crimes in the Hungarian Code Penal. In: Studies regarding criminality in the economic field Romanian and Hungarian legislations. Agora University Oradea TKK, 2008. pp 219-233.
[15] Tóth Mihály: Gazdasági bűnözés és bűncselekmények. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest 2002. 22. o.
[16] Tóth Mihály: A fehérgalléros bűnözés; a gazdasági bűnözés. In: (Gönczöl Katalin - Korinek László - Lévay Miklós szerk.): Kriminológiai ismeretek - Bűnözés - Bűnözéskontroll. Corvina Kiadó, Budapest 1996. 405. o.
[17] Tóth: i.m. 405. o.
[18] Palócz Éva: Fiskális politikák a válság tükrében: a nemzetközi pénzügyi válságra adott fiskális politikai reakciók Közép-Kelet-Európában és Magyarországon. Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és a Kopint Konjunktúra Kutatási Alapítvány, Budapest 2010. 9. o.
[19] Brother Layman: Az offshore halála. HVG Kiadó, Budapest 2010. 108. o.
[20] Layman: i.m. 106-108. o.
[21] Towards an EU Criminal Policy: Ensuring the effective implementation of EU policies through criminal law 6. oldal www.ec.europa.eu/justice/criminal/files/act_en.pdf (2012. augusztus 19.)
[22] Ld. "Tátrai Nyilatkozat" http://www.mklu.hu/pdf/tatrai_nyilatkozat2012.pdf (2012. augusztus 19.)
[23] Ld. részletesebben: Szilovics Csaba: Korrupció és közbeszerzés. KÖZJOGI SZEMLE 2010. 3:(1). 46-52. o.
[24] Towards an EU Criminal Policy: Ensuring the effective implementation of EU policies through criminal law 6. oldal www.ec.europa.eu/justice/criminal/files/act_en.pdf (2012. augusztus 19.)
[25] Kőhalmi László: Európai biztonság avagy az egységes európai büntetőjog víziója. In: (Hautzinger Zoltán szerk.): "Tanulmányok a Magyar Határellenőrzés - Európai Biztonság" című tudományos konferenciáról. Pécsi Határőr Tudományos Közlemények III. Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoportja, Pécs 2004. 92.o.
[26] Gönczöl Katalin: Pesszimista jelentés a posztmodern büntetőpolitika klimatikus viszonyairól. http://mozgovilag.com/?p=1190 (2012. augusztus 20)
[27] Szilovics Csaba: Az adózás igazságosságának elvi és gyakorlati feltételeiről. (kézirat, 39. o.) valamint: Szilovics Csaba: Az igazságosság elveinek érvényesülése a természetes személyek adóztatásában. JURA 2012. 18:(1) pp. 119-126. o.
[28] Adam Smith: A nemzetek gazdagsága. Akadémiai Kiadó, Budapest 1959. 241-242. o.
[29] Finszter Géza: Kriminálpolitika tegnap és ma. Rendészeti Szemle 2006. 12. szám 77. o.
[30] Közgazdasági és Társadalomtudományi Kisenciklopédia Napvilág kiadó, Budapest 2005. 165-166. o.
[31] Wiener A. Imre: Gazdasági bűncselekmények. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1986. 42. o.
[32] Kereszty Béla: Gazdasági bűnözés, feketegazdaság és pénzmosás. 139-140. o. http://acta.bibl.u-szeged.hu/6849/1/juridpol_048_137-150.pdf (2018. május 30.)
[33] Bár vannak olyan vélemények, amelyek szerint 5 millió forint alatt ezt a magatartást nem lenne szabad a büntetőjog eszközeivel üldözni, hanem adójogi szankcióval kellene csak fenyegetni. Vankó László dandártábornok, a NAV bűnügyi főigazgatója ezt 2016-2018 között több konferencián is kifejtette; a jelen tanulmány szerzője maximálisan egyetért ezzel a gondolatmenettel.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár, PTE ÁJK Büntetőjogi Tanszék.
Visszaugrás
