Az Alaptörvény és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) egyaránt kimondja, hogy a nemzeti vagyon tulajdonjogának átruházása főszabály szerint a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékarányosságával történhet.[1] Felvetődik a kérdés, hogy az értékarányosság követelménye nem következik-e önmagában a polgári jogi szabályokból. Nem egy olyan deklaratív rendelkezése ez a Nvtv.-nek, amely egy szerződéses jogviszonyból egyébként is következne? Vajon a polgári jog eszközei az értékarányosságot mennyiben képesek biztosítani?
A téma kiemelten fontos mérföldkövét jelentik a Kúria és a Fővárosi Ítélőtábla 2019-ben hozott határozatai, melyben az eljáró felsőbíróságok olyan szempontokat határoztak meg az értékarányosság megítéléséhez, amelynek alkalmazási tapasztalatai a jövőben várhatóak. Az aktualitásokhoz tartozik az a közelmúltban közzétett alkotmánybírósági döntés,[2] ami részben érintette az Alaptörvény 38. cikk (3) bekezdésében foglalt értékarányossági követelményt is.
Az Nvtv. III. fejezet 7. címe rendelkezik a nemzeti vagyon tulajdonjogának átruházásáról, mely rendelkezéseket mind az állami, mind a helyi önkormányzati tulajdon átruházása esetén alkalmazni kell.[3] A felek ebben az esetben tulajdonátruházási szerződést kötnek, melyre lex specialis alkalmazandó az Nvtv., és lex generalis a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.).[4] Utóbbi, véleményem szerint nem csak az Nvtv.-ből következik, mivel a Ptk. háttérjogszabályi jellegét a Ptk. 1:2. §-a önmagában is megalapozza. Az Nvtv. a tulajdonátruházás három garanciális elemét rögzíti: a versenyeztetési eljárást, melyben az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő nyerhet, és a szerződésnek értékarányosnak kell lennie. Nem elhanyagolható az sem továbbá, hogy a tulajdonátruházás, csak törvényben meghatározott célból történhet.[5]
A három feltétel közül az értékarányosság kérdéséhez a felsőbírósági gyakorlat olyan értelmezést nyújtott, aminek jogtudományi elemzése indokolt, hiszen várhatóan több eljárásnak is tárgyai lehetnek az ilyen típusú szerződések.
A BH 2019.114. számon közzétett kúriai felülvizsgálati, és az eljárásban másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla határozatának BDT 2018.3882. számon közzétett tényállása szerint a felperes helyi önkormányzat 2015. augusztus 7-én kötött ingatlan adásvételi szerződést versenyeztetési eljárást követően. A jogi minősítés szempontjából releváns körülmény, hogy az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló árverés korábban nem vezetett eredményre. Az árverés előtt szakvélemény készült az ingatlan árának meghatározásáról, melyet a 2015. augusztusi szerződéskötést megelőzően 2015 márciusában aktualizáltak. A szerződés megkötésére a versenyeztetés eredményéről július végén hozott döntés alapján került sor. A vételár meghatározásában fontos szempont volt a szerződéses biztosítékok mértéke, a megvalósítani kívánt funkció és vállalt beépítési határidő is.
Összefoglalóan a szerződés megkötése versenyeztetési eljárás lefolytatásával történt, a tulajdonos értékbecslést végzett, melyet a pályázati eljárást megelőzően aktualizált, továbbá rögzítette a tulajdonos előre azt is, hogy a megállapított értéktől legfeljebb 10%-os eltérés a megengedett. A szerződés megkötését követően, 2015 októberében készült szakvélemény alapján az ingatlan forgalmi értékét a szakértő a szerződéses ellenérték mintegy másfélszeres összegére becsülte. A felperes ezt követően keresetet nyújtott be - többek között - a szerződés érvénytelenségének megállapítása, az eredeti állapot helyreállítása iránt. A szerződés érvénytelenségének elsődleges jogalapja az Nvtv. 15. §-ába foglalt rendelkezés, ami az Nvtv.-be ütköző módon megkötött szerződés semmisségét mondja ki.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.[6] A másodfokú bíróság a szerződés semmisségét állapította meg. A másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla érvelése szerint a pályázati eljárás - amelyet a tulajdonos ilyen típusú jogügyleteire jogszabály ír elő - arra hivatott, hogy az összességében legelőnyösebb ajánlat kerüljön kiválasztásra. A pályázati felhívás ajánlattételre vonatkozó felhívás, ami az eljáró ítélőtábla szerint ugyan a vevőkiválasztás rendjét szabályozza, de nem minősül a Ptk. 6:66. §-a szerint a szerződés létrejöttéhez vezető elfogadó nyilatkozatnak. A felek között a szerződés 2015. augusztus 7-én jött létre, így a szolgáltatás-ellenszolgáltatás értékarányosságát is ebben az időpontban kellett vizsgálni. Az eljáró bíróság által kirendelt szakértő a forgalmi értéket a kikötött vételárnál mintegy 30%-kal magasabb értékben állapította meg, de a szerződés egyes rendelkezéseit - a kötbér mértékét, az ingatlan hasznosításának célját - értékcsökkentő tételeknek minősítette, így mintegy 20%-os különbséget állapított meg a szerződéskötéskori értékhez képest. Az eljáró bíróság a szakértő által megállapított értékcsökkentő tételek mértékével nem értett egyet, ezért döntésében a az értékcsökkentő tételek nélkül, a magasabb értéket tekintette irányadónak. A Fővárosi Ítélőtábla szerint a perbeli ingatlan átruházásakor a nemze-
- 1/2 -
ti vagyon fokozott védelmére vonatkozó "konjuktív garanciális feltételeknek" érvényesülniük kell, bármely feltétel hiánya a szerződés semmisségét vonja maga után.[7] A Fővárosi Ítélőtábla szerint az Nvtv. - az Alaptörvény 38. cikk (3) bekezdéséből következően - a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között értékarányosságot követel meg, és az értékarányosság kapcsán nem kizárólag a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalansága eredményezheti a szerződés érvénytelenségét. Az eljáró bíróság rögzítette, hogy a pályázati eljárás és a bírálat megfelelt az Nvtv. követelményeinek, azonban a vételárkülönbség a szakértői vélemény alapján a szerződés létrejöttének időpontjában nem felelt meg az értékarányosság követelményének, ezért a szerződés semmis.[8]
A felülvizsgálat során eljárt Kúria azt a kérdést vizsgálta, hogy az értékarányosság követelményét és annak a perbeli okát helytállóan értelmezte-e a másodfokon eljárt bíróság.
A Kúria a szerződés létrejöttének időpontját illetően egyetértett a másodfokú bíróság álláspontjával, azaz a szerződés a pályázati eljárást követően, a szerződés aláírásával jött létre, így az érvénytelenségi ok fennálltát is erre az időpontra vetítve kell vizsgálni.
A Kúria az értékarányosság kapcsán kiemelte azt, hogy az Alaptörvény és az Nvtv. két irányban módosított a jogszabályi rendelkezéseken: a jogügyletek kiemelt tárgya, a nemzeti vagyon tulajdonjogának átruházása miatt bevezette az egyenértékűség követelményét, és azt, hogy a törvényben meghatározott követelmények megsértése esetére az érvénytelenség fajtái közül a semmisség jogkövetkezményét kötötte ki. A Kúria álláspontja szerint az értékarányosság mércéje a Ptk. szabályozásához képest fokozottabb, szigorúbb elvárást jelent, ezért a Ptk. szerinti feltűnő értékaránytalanság mércéjénél - melynek a Kúria szerint a jogügylet megfelelt - szűkebb, kevésbé megengedő kategóriaként kell értelmezni. Azaz, a semmisség már a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűségének csekélyebb különbsége esetén is megállapítható.
A Kúria ebből következően megállapította, hogy "a forgalmi értékmeghatározással járó, elfogadható hibahatár ténye, valamint az adott ingatlan egyedi jellege figyelembevételével 10-15%-os értékkülönbözet mellett nem állapítható meg az értékarányosság követelményének sérelme".[9] A Kúria szerint az értékarányosság megállapításához a bírói gyakorlatban a feltűnő értékaránytalanság esetén alkalmazott módszertant[10] kell követni, mert a szabályozás különbsége csak a mértékben és az érvénytelenség jellege között van. A bírói gyakorlat alapján nemcsak annak van jelentősége, hogy az összehasonlító adatokon alapuló forgalmi érték között milyen differencia van, hanem az értékcsökkentő tényezőket is megfelelően értékelni kell, például a kötbért vagy a rövid határidejű beépítési kötelezettséget. Ezek alapján a Kúria szerint a szakértői értékbecslés alapján 15%-os különbséget lehet megállapítani, amely az előbbiek alapján az értékarányosság követelményének megfelel. Mindezek alapján a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és részletes iránymutatás mellett új eljárásra utasította.
A jogalkotó az Alaptörvényben foglalt értékarányossági követelményt az Nvtv. III. fejezetének 7. címében is előírja, melynek megsértése - mint az Nvtv.-ben rögzített törvényi feltételbe ütköző - a szerződés semmisségét eredményezi.
A Fővárosi Ítélőtábla és a Kúria az értékarányosságot a szerződés megkötésének időpontjában vizsgálandó érvényességi feltételnek tekintette. Kérdéses, hogy az értékarányossági szabály dogmatikailag egy lex specialis követelmény - mint például egy minősített okirati forma vagy egy szerződéses tartalmi elem -, vagy ennél többet is jelenthet. Véleményem szerint az értékarányossági feltételt - és mellette a versenyeztetési követelmény összességében legelőnyösebb ajánlat feltételét - találóan és helyesen értelmezte a Fővárosi Ítélőtábla "konjunktív garanciális feltételeknek". Az Nvtv. 15. §-a ezeknek a megsértését semmisséggel sújtja.
A "konjunktív garanciális feltételek" lényegében két feltételt tartalmaznak: a szerződéses partnerválasztás követelményét és a szerződés értékarányosságát. Polgári jogi értelemben - a Ptk. alapján - ezek hiánya önmagában kevésbé veti fel a szerződés érvényességének kérdését. A bírói gyakorlatban uralkodó álláspontnak tekinthető az, hogy önmagában a szerződéskötést megelőző pályázati eljárások hibája nem eredményezi a szerződés érvénytelenségét. A bírói gyakorlatban megjelenő elv gyakorlati és elméleti kérdéseihez sok szakirodalmi forrás áll rendelkezésre, így ehelyütt elegendőnek tartom csak utalni arra, hogy a pályázati eljárások szabálytalansága önmagában nem eredményezi a szerződés érvénytelenségét, de a bíróság a pályázati eljárásnak a szerződés tartalmára kiható szabálytalanságait értékelheti úgy, hogy azok a szerződés semmisségét eredményezik.[11] A jogrendszer a közbeszerzési eljárások kapcsán kifejezetten nevesít is ilyen jogsértéseket.[12]
Az értékarányosságot mint feltételt a szerződés tartalmával szemben a szinallagmával írhatjuk le. A szerződéses szinallagma védelménél a szerződés érvénytelensége körében csak a szélsőséges esetet szankcionálja a Ptk.[13] Az értékarányosság hiányát csak a feltűnő értékaránytalanság eredményezi, azaz a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás értékaránytalanságának feltűnő mértéke vonja maga után a szerződés érvénytelenségét, sikeres megtámadás esetén.[14] Ezzel szemben az Nvtv. már az értékarányosságot követeli meg, és a hiányát semmisséggel sújtja. Polgári jogi értelemben véleményem szerint a tilos szerződés egy esetét alkalmazza az Nvtv. A Ptk. 6:95. §-a szerint a jogszabályba ütköző szerződés semmis, kivéve, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz. Az Nvtv. ezt a szabályt alkalmazza fordított logikával. A más jogkövetkezmény
- 2/3 -
valójában polgári jogi, és az általános polgári jogi szabályokhoz képest szigorúbb, mert nem kell, hogy az értékaránytalanság kirívó, feltűnő legyen ahhoz, hogy a szerződés érvénytelenségét eredményezze.
Érdemes utalni arra, hogy a két érvénytelenségi fajta között milyen különbségek érhetők tetten. A feltűnő értékaránytalanság megtámadhatósági ok, a tilos szerződés ezen esete semmisségi ok. A két érvénytelenségi ok közötti különbség vizsgálatakor figyelembe kell venni azt is, hogy a semmisség mögött általában a magánjogi dogmatika nemcsak a felek magánjogi pozíciójának védelmét, hanem a közérdeket is védi.[15] A nemzeti vagyon védelmének Alaptörvényben rögzített követelménye olyan célt jelöl meg, mely mögött a közvagyon és annak értékének védelme áll. Különösebb igazolás nélkül belátható, hogy az Nvtv. szerinti értékarányosság mögött meghúzódó jogpolitikai cél a közérdek védelméhez sorolható. A semmisség mint jogkövetkezmény az értékaránytalanság esetére hatékony szankció lehet, és ez leginkább a további jellemzők alapján látható. A feltűnő értékaránytalanság címén a szerződés nem támadható meg a Ptk. alapján, ha a fél a feltűnő értékaránytalanságot felismerhette vagy annak kockázatát vállalta, valamint a megtámadás lehetősége kizárható - kivéve a fogyasztói szerződést.[16] A kockázat vállalásának egyik esete a bírói gyakorlat szerint, ha a felek előre megállapodnak abban, hogy szakértő állapítja meg majd a szerződéses vételár mértékét.[17] Egy válogatott felsőbírósági döntés alapján a feltűnő értékaránytalanság eredményes megtámadása kizárt akkor, ha a fél az értékaránytalanság ismeretében kötötte meg a szerződést vagy őt a forgalmi érték felderítésével kapcsolatban gondatlanság terheli.[18]
Véleményem szerint felvethető az a kérdés is, hogy a nemzeti vagyon elidegenítése esetén a versenyeztetés kihatással lehet-e a vételár alakulására, ugyanakkor a versenyeztetés során a legalkalmasabb partner kiválasztása is cél. Ehhez a szerződéses tárgy értékének minél pontosabb meghatározása szükséges, mert a vételár determinálja a nemzeti vagyonnal kapcsolatos vagyoni tranzakciók későbbi sorsát is. A Ptk. alapján is látható, hogy a versenyeztetés során a partner kiválasztása zajlik, és a szerződés megkötése ettől lényegileg elkülönülő jogi mozzanat.[19] Ugyanakkor a nemzeti vagyon átruházásakor a versenyeztetés egy hosszabb folyamat. Vajon akkor jár-e el helyesen a nemzeti vagyon tulajdonosa, ha a versenyeztetés végén fenntartja az árkorrekciót? Véleményem szerint ez elvárható lenne, ugyanakkor a versenyeztetés során ez a lényeges feltétel nem maradhat örök változó.
Elképzelhető az, hogy egy bizonyos százalékos arány alkalmazásával az a versenyeztetés során is alkalmazható, de a vételár mint lényeges elem meghatározottsága nélkül a versenyeztetés kevésbé tűnik kivitelezhetőnek. Logikailag ez felmerülhet úgy is, hogy a magasabb vételár a potenciális szerződő fél visszalépését jelenti, és ez fordítva - a vételár leszállítása, mely talán kevésbé életszerű - a verseny torzítását eredményezheti. A versenyeztetés során lezajlott partnerválasztás, és a versenyeztetés során megismert szerződési feltételek felvethetik azt is, hogy az eset feltűnő értékarányosság szempontjából a kockázatvállalás körébe tartozónak minősül. Azaz, aki a versenyen részt vett ismerte a megkötendő szerződéses feltételek lényeges elemeit, az eladó pedig a szakértői ármegállapítás után döntött az értékesítés mellett a szakértői áron. Véleményem szerint a versenyeztetési eljárás és a szakértői értékbecslés intézménye minimumra szorítja annak lehetőségét, hogy a feltűnő értékaránytalanság okán a szerződés megtámadható legyen. Természetesen a fentiek abban az esetben bírnak jelentőséggel, ha a Kúria által kidolgozott teszt nem lenne alkalmazható. Az Nvtv. semmisségi szabálya megelőzi a Ptk. szerinti megtámadhatósági szabályt az értékarányosság körében. A fentiek alapján azonban vajon kizárható az is, hogy a szerződés értékarányossága később vitatható legyen?
A tilos szerződési klauzula ellenben lehetővé teszi azt, hogy a szerződést semmisség okán egy, a megtámadhatósággal szemben lényegesen tágabb alanyi kör - például törvényességi felügyeletet gyakorló szerv - is a szerződés érvénytelenségét kérje, hosszabb időn keresztül. Azaz, a nemzeti vagyon védelme esetén maga az Alaptörvény és az Nvtv. is egy kettős védelmi mechanizmust épített be.
A versenyeztetési eljárás és az abban foglalt vételárkialakítási kötelezettség a nemzeti vagyon jogosultjának biztosítja azt, hogy a szerződés megkötésének időpontjában értékarányos és érvényes ügylet jöjjön létre. A semmisségi szabályozás pedig a másik oldalról azt garantálja, hogy ha ez mégsem következett be, akkor a későbbiekben is legyen jogi eszköz az értékarányosság biztosítására, ha az általános polgári jogi szabályok erre már nem adnak lehetőséget.
Ez a kettősség két kérdést vet fel, melyeket vélhetően a kúriai és az ítélőtáblai ítéletek oldanak meg. Az egyik, hogy a semmisség megállapításának lehetősége nem mentesít azon kötelezettség alól, hogy a vételár kialakítása a szerződéskötés időpontjában értékarányos legyen. Ha ez nem így lenne, akkor a későbbi, semmisség megállapítására és a jogkövetkezmények levonására irányuló peres eljárások a forgalom biztonságát veszélyeztetnék.[20] Azaz az értékarányosság követelményének nem utólag kell érvényesülnie, hanem a polgári jogi alapelveknek megfelelően, a feleknek - különösen a nemzeti vagyonnal rendelkező jogosultnak - a szerződéskötés előtt kell gondoskodniuk az értékarányosságnak megfelelő vételár kialakításáról. Amennyiben a nemzeti vagyon jogosultja maga olyan módon - szakértő igénybevétele nélkül, felróhatóan - jár el, hogy az értékarányos vételár kialakítása nem történik meg, akkor az kétségessé teszi, hogy a későbbiekben a szerződésekbe vetett bizalom érvényesül-e, hiszen az ilyen vagyonátruházás véglegessége megkérdőjelezhető.
A másik oldala a jogintézménynek, hogy a polgári jogi szabályoknál szigorúbb követelmények szerint, a sem-
- 3/4 -
misség megállapítását kérheti egy tágabb alanyi kör, határidő nélkül.[21] Ez a jogi eszköz kellően súlyos jogkövetkezmények alkalmazására biztosít lehetőséget, és hatékony ahhoz, hogy a felmerült értékaránytalansági helyzetet orvosolja, ennek indoka pedig a közérdek védelme, a nemzeti vagyon védelme szempontjából elfogadható. Ugyanakkor a visszaélések megelőzésére alkalmas a Kúria értelmezése, amely ebben az esetben is el tud fogadni egy alkusávot, ami 10-15%-os mértéken belül az ügyletet értékarányosnak minősíti.
Az értékarányossági szabály az Nvtv.-ben az Alaptörvény 38. cikk (3) bekezdését bontja ki, és helyezi el a nemzeti vagyonnal kapcsolatos gazdálkodásra irányadó jogi szabályozás körében. Az Alaptörvény 38. cikk (3) bekezdésének értelmezéséhez eddig csekély támpont állt rendelkezésre, azonban az utóbbi hónapokban ezt a szabályt az Alkotmánybíróság egy konkrét ügyben értelmezte.
A köztársasági elnök indítványára indult alkotmánybírósági eljárás tárgya a bérlakástörvény egyes rendelkezéseinek vizsgálata volt. Az ügy tárgya a tulajdoni rendszerváltozáshoz is kapcsolódó egyes önkormányzati bérlakásokra törvényi vételi jog alapítása volt, méghozzá úgy, hogy az a lakásbérleti jogviszony létrejöttének idejére vonatkozóan - az eltelt idő függvényében - eltérő mértékű vételárat állapított volna meg. A ki nem hirdetett törvény egyes rendelkezései kapcsán az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenességet állapított meg, mely során értelmezte az Alaptörvény 38. cikk (3) bekezdésében szereplő értékarányossági feltételt is.
Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a helyi önkormányzatot is megillető tulajdonhoz való jog speciális korlátjaként értelmezhető az Alaptörvény 38. cikk (3) bekezdése. Ebből következően a helyi önkormányzat a nemzeti vagyon körébe tartozó vagyonelemek értékesítésénél nem tekinthet el az Alaptörvény által felállított korlátoktól, így többek között az értékarányosságtól sem. Az értékarányosság az Alkotmánybíróság szerint "nem más, mint a nemzeti vagyon értékével arányban álló ellenszolgáltatás".[22] Az Alkotmánybíróság az értékarányosságot az értékgarancia eszközének tekintette ebben az ügyben.
Az értékgarancia a tulajdonkorlátozásnak az egyik következménye, ugyanis a tulajdonkorlátozásnak vagy kivételes esetben elvonásnak - kisajátításának - a kompenzálására az állag- vagy értékgarancia szolgál. Az értékgarancia a tulajdonelvonással egyidejűleg teljesítendő kártalanítási kötelezettség, mely pénzben kifejezhető ellenértéke, értékgaranciája az elvont tulajdonnak. Az Alkotmánybíróság az értékarányosságot a tulajdonátruházás követelményeként értelmezte, amely egyrészt a tulajdonátruházás szolgáltatásának és ellenszolgáltatásának egyenértékűségét, értékarányosságát jelenti. Másrészt viszont ez az értékarányosság biztosítja azt, hogy a nemzeti vagyon átruházásával a nemzeti vagyoncsökkenés mint tulajdonkorlátozás értékgaranciája érvényesüljön.
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor ennek konkrét módjait illetően nem tett megállapítást, csak utalt arra, hogy az értékgarancia nyújtásának módját a törvényhozónak kell kialakítania. Az alkotmánybírósági érvelés szerint ebben számos változat alkalmas arra, hogy a tranzakció értékarányos legyen, példaként hozza fel az indokolás azt, hogy nem kell minden terhet a szerződéses partnernek, az új tulajdonosnak viselnie.[23]
Véleményem szerint az ügy sajátosságából fakad, hogy az értékarányosság törvényhozói kötelezettségét állapította meg az Alkotmánybíróság. Az ügy tényállása egy törvény által generálisan elrendelt tulajdonkorlátozási kérdést vetett fel. Nem látom ugyanakkor akadályát annak, hogy egyedi ügyben, akár alkotmányjogi panaszban merüljön fel annak a kérdése, hogy egy adott nemzeti vagyon körébe tartozó vagyontárgy tranzakciója esetén az értékarányosság kérdéses legyen, mely kérdés alkotmányjogi megítéléséhez a fenti döntés a főbb támpontokat tartalmazza.
A Kúria által alkalmazott értékaránytalansági dogmatika véleményem szerint helytálló. Nincs dogmatikai indoka annak, hogy az értékarányosság szankciói között különbség álljon fenn az értékarányosság elvi megítélését illetően, a bírói gyakorlat eredményei az értékaránytalanság körében is alkalmazandóak azzal, hogy a mértéket illetően von le más konzekvenciát az eljáró bíróság.
Mi következik a fentiekből? A nemzeti vagyon értékarányos átruházása olyan érdek, melyet a polgári jog eszközeivel is hathatósan lehet védeni. Az Nvtv.-beli semmisségi ok, ami véleményem szerint a tilos szerződés egyik esete ilyen, hatékony eszköznek minősíthető. Az értékarányosság nemzeti vagyon tekintetében fennálló kiemelt védelme azonban feszültséget teremt a szerződéses szinallagma védelme körében.
Amíg a Ptk. általában a feltűnően nagy értékaránytalanságot szankcionálja, az Nvtv. szerint a gazdasági kockázat minimálisabb mértéke is semmisséget von maga után. Kétségtelen, hogy a jogintézmény puszta léte is generális preventív hatással bír. Nem hagyható ugyanakkor figyelmen kívül az, hogy a nemzeti vagyonnal rendelkező tulajdonosnak törekedni kell a kockázatvállalás mértékét a minimálisra szorítani.
Ha a versenyeztetési eljárás, illetve a szerződéskötési eljárás nem biztosítja az értékarányosságot és rendszerint utólagos a korrekció a nemzeti vagyonnal rendelkező részéről, az a forgalom biztonságát sértő, a szerződésekbe vetett bizalom megrendüléséhez vezethet. Ebből fakadóan a nemzeti vagyonnal rendelkező jogalanyoknak a szerződéskötést megelőzően kell azt a helyzetet kialakítaniuk, amely a szerződés értékarányosságát biztosítja. Ez következik a 25/2021. (VIII. 11.) AB határozatból is, mely a jogügyletekre vonatkozóan törvényi, jogalkotói feladatnak minősíti az értékarányosság feltételrendszerének kidolgozását. Ez a köve-
- 4/5 -
telmény megerősíti a nemzeti vagyonnal rendelkező jogosult kötelezettségét arra, hogy ne utólagos korrekciókkal kerüljön sor a szerződéses értékarányosság kikényszerítésére, hanem a szerződés létrejöttét megelőző szakasz legyen olyan, amely alkalmas arra, hogy a nemzeti vagyon visszterhes átruházására értékarányos módon kerüljön sor. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.
[1] Alaptörvény 38. cikk (3) bek., Nvtv. 11. § (16) bek. és 13. § (1) bek.
[2] 25/2021. (VIII. 11.) AB határozat.
[3] Utóbbihoz lásd Mogyorósi Sándor: A nemzeti vagyonról szóló törvény alkalmazása a helyi önkormányzatok életében. Új Magyar Közigazgatás, 2014/4. 65-71.
[4] Nvtv. 17. § (3) bekezdéséből teleologikusan következik.
[5] Alaptörvény 38. cikk (3) bek.
[6] BDT 2018.3882. [5].
[7] BDT 2018.3882. [26].
[8] BDT 2018.3882. [35].
[9] BH 2019.114. [30].
[10] PK 267.
[11] BDT 2013.2928.; Kemenes István: A szerződés érvénytelenségének egyes kérdései a gazdasági szerződéses gyakorlatban. Polgári Jogi Kodifikáció, 2002/2. 7-27.; Auer Ádám: Megjegyzések a tilos szerződések polgári dogmatikájához a közbeszerzési szerződés kapcsán. Jogtudományi Közlöny, 2018/10. 486-495.
[12] A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 137. § (1) bek.
[13] Vékás Lajos - Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvhöz, 6:98. § magyarázata. Wolters Kluwer, Budapest, 2020.
[14] Ptk. 6:98. §, PJD 2018. 9.
[15] BDT 2018.3882.
[16] Ptk. 6:98. §.
[17] BH 2018.279.
[18] PJD 2018. 9.
[19] Ptk. 6:66. §.
[20] A feltűnő értékaránytalanság számítási módszere mellett a feltűnő értékaránytalanság IV.1. alpontban bemutatott jellemzőit is alkalmazandónak tartandó az ilyen típusú ügyekben.
[21] Lásd például A nemzeti vagyon védelmében lépett fel az ügyészség. Ügyészség.hu, 2020. június 17.
Visszaugrás
