A címben feltett kérdés az európai joggal foglalkozókat régóta foglalkoztatja; talán nem is adható rá egyértelmű válasz. Az uniós jog határproblémáinak lényegét, az elsőbbség és az elsődlegesség fogalmának és működési elveinek értelmezési körét alapvetően határozza meg a választott nézőpont. Az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) az optikájából vizsgálva - a jogi aktus időbeli, személyi, területi és tárgyi hatályán kívül maradó eseteket leszámítva -, lényegében egy omnipotens érvényesülési igényhez juthatunk. Ennek kifejeződése volt már a korai Costa v. ENEL-ügytől[1] kezdődően az elsőbbség elve, amit az EUB az Internationale Handelsgesellschaft-ügyben[2] kimondottak szerint akár a tagállami alkotmányokkal szemben is alkalmazhatónak tartott. A luxembourgi testület azt pedig első ízben a Foto-Frost-ügyben[3] hozott ítéletében szögezte le, hogy a tagállami bíróságoknak nincs hatáskörük arra, hogy maguk állapítsák meg a közösségi intézmények jogi aktusainak érvénytelenségét.
Ezzel szemben a tagadás elemei az egyes tagállami alkotmánybíróságoknak az uniós jog elsőbbségére vonatkozó értelmezési aspektusában jelentek meg. E régi szuverenitásvita könyvtárnyi irodalmának teljes aktualizálására természetesen nem vállalkozhatunk jelen írás keretei között, ugyanakkor 2020 késő tavaszán és kora nyarán a német alkotmánybíróság az elsőbbség kérdéséről olyan figyelemre méltó döntést hozott, amely a kérdés alapproblémáinak új párbeszédét nyitotta meg.
Az Alkotmánybíróság 2020. május 5-én hozta meg azt az ún. PSPP-határozatát,[4] amelyben megállapította a Szövetségi Kormány és a Szövetségi Parlament - az indítványozók alapjogát sértő - mulasztását azzal összefüggésben, hogy nem tettek megfelelő intézkedéseket az Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) Kormányzótanácsának 2015-ben bevezetett határozatának,[5] és annak módosításainak érvényesülésével szemben. Nem kevesebbet mondott ki a karlsruhei testület, mint, hogy a Szövetségi Kormány és a Szövetségi Parlament a német Alaptörvényben[6] (a továbbiakban: Grundgesetz - GG) biztosított választójogát[7] sértette meg az indítványozóknak azáltal, hogy nem lépett fel megfelelő határozottsággal az EKB PSPP-programjával szemben, így nem tett eleget integrációs kötelezettségének, és ezért felelőssége fennáll. Az alkotmányos szervek fellépési, intézkedési kötelezettségének alapját az ún. "alkotmányos identitás" sérelmében látta.[8] Ennek következtében az Alkotmánybíróság PSPP-határozatában ultimátumot adott az EKB-nak, hogy három hónapon belül igazolja, hogy megfelelően mérlegelte a kötvényvásárlások arányosságát; ellenkező esetben a német jegybank, mint az eurórendszer egyik legmeghatározóbb tényezője, a továbbiakban nem vesz részt a kötvényvásárlásokban.
A Szövetségi Kormány és a Szövetségi Parlament integrációs felelőssége az alkotmányos identitásért úgy merült fel, hogy a vizsgált aktusok a szupranacionális hatalomgyakorlás és hatáskörmegosztás alapkérdéseit érintik, mert az Alkotmánybíróság értelmezésében a közhatalom demokratikus legitimációja a népszuverenitás szubsztantív eleme, melyet végső soron a választójog útján gyakorolnak. Az alkotmányos identitás sérül, ha ultra vires aktust fogad el az uniós jogalkotó, amely ezáltal közvetlenül sérti az indítványozók választójogát.[9] Az ultra vires-tan szerint nem érvényesül az elsőbbség, s nem kell alkalmazni azt az uniós szabályt, amelyről ultra vires kontroll keretében az Alkotmánybíróság azt állapítja meg, hogy az uniós jogalkotó hatáskörét túllépte. A Honeywell-döntés[10] óta az Alkotmánybíróság ultra vires kontroll hatáskörét az alapozza meg, ha a közösségi szerv hatáskörének túllépése megfelelően valószínűsített, azaz, ha az uniós hatáskörmegosztási szabályok figyelembevételével az uniós
- 1/2 -
szerv nyilvánvalóan tagállami hatáskört von el. A hatáskör túllépése, és ezen keresztül az ultra vires csak akkor állapítható meg, ha az alapító szerződéseket a vizsgált aktus kirívóan és súlyosan sérti. A karlsruhei testület saját dogmája az is, hogy az ultra vires aktus-felülvizsgálat keretében az EUB-nak önálló hatásköre van, azaz kötelező előzetes döntéshozatalt kérni az vizsgált aktus megsemmisítése érdekében. Az Alkotmánybíróságot köti az EUB értelmezése; azt azonban mellőzheti, ha az értelmezés módszertana önkényes.[11] Az elsőbbségét magyarázó elméletek divergenciáját, és az 1970-es évektől sokasodó EUB elsőbbségi doktrínák nehezen követhető rendszerét[12] helyezi tulajdonképpen a német alkotmánybíróság "ultra vires"-tana mederbe.
A három hónapos határidő 2020. augusztus 5-én lejárt, s a EKB egy nagy terjedelmű, gazdagon indokolt dokumentációt állított össze annak érdekében, hogy a kötvényvásárlások arányosságát megfelelően igazolja. Mindezzel párhuzamosan már ez év június végén a német pénzügyminiszter és a Szövetségi Parlament is kijelentette, hogy az EKB értékelése megfelelt az Alkotmánybíróság határozatában elvárt követelményeknek, így a jegybank számára folytatható a PSPP-program.
A PSPP-határozat az ultra vires hatásköri problémák kétirányú vizsgálata miatt vált meghatározó jelentőségűvé, ugyanis az ultra vires aktus fogalmának, illetve az ultra vires aktus kontroll lehetőségének és határainak alkotmányos problematikáját egyszerre érintette. A német Alkotmánybíróság egyfelől azt állította, hogy az EKB-határozatok ultra vires aktusok, melyek a választójog tartalmán keresztül sértik az alkotmányos identitást, mert nem felelnek meg az arányosság - a német alkotmánybíróság dogmáiban kidolgozott - követelményeinek.
Másfelől - az aktusok felülvizsgálatával kapcsolatban - azt is állította, hogy az EUB az arányosságot és az EKB intézkedésének tényleges, effektív hatásait nem vizsgáló, módszertanilag helytelen, önkényesen indokolt ítélete túlterjeszkedik hatáskörén, a tagállamokra a hatáskörmegosztás szempontjából strukturálisan hátrányos következményekkel jár, ezért nem felel meg az ultra vires aktus-felülvizsgálat elveinek; így a német jogrendszerre nézve nem kötelező, következésképpen az EUB döntését Németországban mellőzni kell.
A német alkotmánybíróság az ultra vires tanokat újrafogalmazó döntésének vehemenciája azért döbbentette meg az uniós és összehasonlító alkotmányjoggal foglalkozó jogászokat, mert az ultra vires hatásköri hivatkozásokat az Alkotmánybíróság korábban éppen saját maga kötötte olyan szigorú feltételekhez, amelyekből nem volt kiolvasható annak effektív alkalmazhatósága.[13]
A német Alkotmánybíróság által felvetett probléma lényege abban foglalható össze, vajon az Alkotmánybíróság képes-e egy alapvetően pénzpolitikai intézkedés előnyeit és hátrányait értékelni, vagy - az elsődleges jog alapján - ezt a feladatot hatékonyabban látja el egy független uniós intézmény, amely kifejezetten a monetáris politikáért felelős.[14] Kérdés továbbá, miként alakul az egyéni választójog, és az alapvető jogok gyakorlásába történő beavatkozás kapcsolata, valamint - kifejezetten az Alkotmánybíróság határozataiban újabban megjelenő érvelésre tekintettel - az arányosság kérdése. A döntés hátterében valójában az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 125. cikkének,[15] az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdésének,[16] valamint az EUMSZ 124. cikkének[17] értelmezése körüli vita és politikai érdekkonfliktus fejthető fel.
A PSPP az Unió több mint öt éve indult kötvényvásárlási programja. Célja az volt, hogy az eurózónában a monetáris és financiális feltételeket - az euróválság folytán - enyhítse, a fogyasztást és a beruházásokat támogassa, és ennek következtében az évi 2 százalék alatti inflációs cél elérhető legyen. A PSPP keretein belül olyan államkötvények és egyéb piacképes, euró alapú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok megvásárlására nyílt lehetőség, melyeket a tagállamok kormányai vagy ún. "elismert szervei", illetve nemzetközi szervezetek vagy az euróövezetben székhellyel rendelkező multilateriális fejlesztési bankok[18] bocsátottak ki. Egyes értékpapírok vásárlása csak az EKB által meghatározott időtartam, az ún. tilalmi időszak (Sperrfrist) után volt engedélyezett, annak érdekében, hogy meghatározható legyen a jegybankképes értékpapírok piaci ára. A tilalmi időszak hosszát azért nem hozták nyilvánosságra, hogy annak célját ne veszélyeztessék. A PSPP keretében megvásárolt, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 10 százalékát nemzetközi szervezetektől és multilateriális fejlesztési bankoktól, míg 90 százalékát a központi kormányzatok által "elismert szervektől" kellett megvásárolni. Az EKB és a nemzeti jegybankok mindennek megfelelően 2015. évtől kezdődően államkötvényeket és azzal egyenértékű, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat vásároltak. Az egyes nemzeti jegybankokra eső rész az ún. tőkekulcs (Kapitalschlüssel - az EKB össztőkéjéből az egyes tagállamokra jutó hányad) alapján került meghatározásra. A német szövetségi jegybankra (Deutsche Bundesbank) 2019. év eleji állapot szerint 26,4 százalék jutott. Az egyes nemzeti jegybankok kizárólag a saját központi kormányzatuk vagy joghatóságuk által kibocsátott államkötvényeket vásárolhatták meg; ez alól csak a nemzetközi szervezetek és multilateriális fejlesztési bankok képeztek kivételt, amelyek kötvényeit bármelyik tagállami jegybank megvásárolhatta. A PSPP keretein belül az EKB és a nemzeti jegybankok együtt vásárolták meg a kötvényeket; meghatározták a kockázatmegosztás elvét a kötvények "hipotetikus vesztesége" alapján. Mindennek eredményeként a vásárlások 20 százaléka tekintetében kellett megosztani a kockázatokat úgy, hogy 10 százalék azoknál a papíroknál merült fel, melyeket az EKB maga vásárolt, 10 százalék pedig a nemzeti jegybankok által az európai intézményektől vásároltak esetében. Ezt meghaladóan a nemzeti jegybankok saját maguk feleltek a vásárolt kötvényekért, de a veszteség viselésére vonatkozóan egyik EKB határozat sem tartalmazott szabályokat.[19]
- 2/3 -
A politikai érdekvita tehát nagyon leegyszerűsítve arról folyik, hogy a Bundesbanknak kell-e, és ha igen, úgy milyen feltételek mellett kötelezettséget és felelősséget vállalnia az EKB PSPP-programja keretében vásárolt értékpapírokért. Ha úgy tetszik, a kérdés az, hogy milyen feltételek mellett kell finanszíroznia értékpapír-vásárlással az eurozóna fiskális és monetáris zavarait. Az alkotmánybírósági panaszt előterjesztők feltehetően azzal a céllal léptek fel, hogy a Bundesbank kikerüljön az alkotmánybírósági határozatok eredményeként a programból. Erre akkor került volna sor, ha az EKB nem tudja igazolni, hogy a programot még annak elindítása előtt alaposan átgondolta, és a program végrehajtása során is folyamatosan mérlegelte annak gazdasági és pénzügyi következményeit, ezáltal azt, hogy az aktus és annak végrehajtása összességében arányos volt.
Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszokat nagyobb részben nem fogadta be, vagy azokat elutasította. Az EKB hatáskörét érintően azonban helyt adó határozatot hozott. Megállapította, hogy a Bundestag, azaz a német parlament alsóháza és a Szövetségi Kormány megsértették az indítványozók alkotmányos jogait, azáltal, hogy nem tettek lépéseket annak érdekében, hogy az EKB ne lépje át uniós jogi hatáskörét, és az értékpapír-vásárlással ne végezzen olyan monetáris műveleteket, amelyek tagállami gazdaságpolitikai hatáskörbe tartoznak. A karlsruhei testület szerint az EKB az eljárásokkal érintett határozatokban nem vizsgálta aktusainak kibocsátása körében, hogy a rendelkezések megfelelnek-e az arányosság követelményének, és így az uniós hatásköröket telepítő szabályokat nyilvánvalóan megsértette, ezért a német Szövetségi Kormányra és a Parlamentre hárult annak a kötelezettsége, hogy kellő eréllyel fellépjen az integráció érdekében.[20] Az Alkotmánybíróság arra mutatott rá ugyanis, hogy a GG 38. cikk (1) bekezdésének első mondatában foglalt szabály azt a kötelezettséget telepíti a Szövetségi Kormányra, illetve a Szövetségi Parlamentre, hogy ellenőriznie kell, az Unió szervei tiszteletben tartják-e az integrációs programot. Az Unió intézményeinek tartózkodniuk kell ugyanis minden olyan intézkedés elfogadásától, amely az integrációs program közösségi határain túlmutat.[21] Ha az Unió szervei hatáskörüket átlépik - feltéve hogy az ilyen intézkedések nyilvánvalóan és jelentős mértékben meghaladják az EU hatásköreit -, úgy a Szövetségi Kormánynak és a Szövetségi Parlamentnek intézkedési kötelezettsége keletkezik: aktívan lépéseket kell tenniük az integrációs programnak való megfelelés és a tagállami hatásköri korlátok tiszteletben tartása érdekében. A német Alkotmánybíróság szerint azt várja el a GG 38. § (1) bekezdése a Szövetségi Kormánytól és a Szövetségi Parlamenttől, hogy cselekvési tervet fogadjon el arról, a hatásköröket milyen eszközök útján lehet helyreállítani. Ezt meghaladóan kezdeményezhetik az elsődleges jog módosítását a GG 79. § (3) bekezdésében írt korlátok között,[22] illetve, ha a módosításra lehetőség nincs, úgy annak érvénytelenítését.[23], [24]
Az Alkotmánybíróságnak saját alkotmányjogi problémájának vizsgálata előtt először arról kellett állást foglalnia, hogy az EKB rendelkezik-e hatáskörrel a PSPP-vel kapcsolatban. Ennek vizsgálata során arra jutott, hogy a 2015/774/EU határozat és annak módosításai - az arányosság elégséges mérlegelésének hiányában - túlterjednek az EKB valutapolitikai kompetenciáján. Utalt arra,[25] hogy egy olyan gazdaságpolitikai hatással járó programnak, mint a PSPP, arányosnak kell lennie. Az arányosság tesztjének a programról szóló határozat akkor felel meg, ha annak gazdaságpolitikai céljait és hatásait nevesítették, egyenként mérlegelték és egymással összevetették, súlyozták, de nem csupán azt állapították meg, hogy a kitűzött cél elérésére szükséges és alkalmas eszközről van szó. Az Alkotmánybíróság arra hivatkozott, hogy önmagában a PSPP gazdaságpolitikai végső célja, vagyis az inflációs ráta közel évi 2 százalék alá csökkentése, nem kifogásolható, ezzel együtt azonban a PSPP tervezett végrehajtása nem volt tekintettel alapvető gazdaságpolitikai hatásokra, így nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyta az arányosság követelményét.[26] A testület hiányolta a PSPP közvetlen gazdasági hatásainak részletes indokolását és annak vizsgálatát, hogy az ilyen hatások arányban állnak-e a célzott gazdaságpolitikai előnyökkel. Kifejezetten is kifogásolta egy olyan kilépési eljárás szabályozásának hiányát, amely alkalmas az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdésében rögzített előírás megkerülésére tett intézkedések veszélyének minimalizálására, és ennek érdekében kellően pontosan rögzíti a program megszüntetésének feltételeit.[27]
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a kérdéses határozatok a szükséges mérlegelés és az elégséges indokolás hiánya miatt az arányosság alapvető követelményét sértik, amelynek az a következménye, hogy az EKB vizsgált határozata ultra vires aktusnak minősül.[28]
A hatáskörmegosztás kapcsán a PSPP-határozat az arányosság elvét kifejezetten részletesen indokolta. Tisztán látszik, és ebben a német Alkotmánybíróság gyakorlatát elemző jogirodalmi álláspontok is egyetértenek, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában megjelenő arányossági teszt, valamint az EUB által alkalmazott, az Európai Unióról szóló Szerződés (a továbbiakban: EUSZ) 5. cikk (1) bekezdésére épülő arányosság fogalom nem azonos módszertani szempontokon alapuló mérlegelést követnek és követelnek meg.[29] Ez a párbeszéd úgy is tematizálható, vajon az EUSZ 5. cikk (1) bekezdésében foglalt arányossági szabály hatáskört telepítő szabály, vagy a hatáskörgyakorlás kérdését szabályozó norma. A határozat kapcsán megjelenő jogirodalmi álláspontok kiemelik, hogy az EUSZ 5. cikk (1) bekezdése szerinti arányosság - ellentétben az Alkotmánybíróság második tanácsa által megfogalmazottaktól - nem hatáskörmegosztási szabályként érvényesül. Éppen ellenkezőleg: az EUSZ 5. cikk (1) bekezdése által rögzített arányosság az EUSZ által az Unióra ruházott hatáskörök gyakorlása során jut jelentőséghez. Nem a hatáskörmegosztás jogalapja, hanem annak gyakorlásának kereteit meghatározó norma. Ha a hatáskörgyakorlás jogalapja hiányzik - és ezzel párhuzamosan az arányosság esetlegesen sérül -, e tényt alaposan
- 3/4 -
és nyilvánvaló indokokkal kellet volna alátámasztani; hasonlóan, mint azt a karlsruhei testület Németországon belül a szövetség és a tartományok közötti hatáskörök elválasztásának kérdése körében korábban már megtette (Kalkar II-döntés [BVerfG, Urt. v. 22.5.1990, 2 BvG 1/88, Rn. 105]).[30] Ennek alapján a GG-ben szereplő jogállamiság klauzulából levezethető arányosság fogalom, mint az állam számára az egyéni szabadságjogok gyakorlására vonatkozó korlátozás jelenik meg, s nem a szövetség és a tartományok viszonyának a rendezésére. Az arányosság elve ugyanis az egyéni alapjogok és szabadságjogok érvényesülésének a védelmét szolgálja (vö.: BVerfGE 79, 311 [341]). Éppen ezért az arányosság fogalma és az ahhoz kapcsolódó jogértelmezés nem alkalmas a szövetség és a tartományok közötti hatásköri vita eldöntésére.[31] Kérdés mindennek alapján, hogy a német Alkotmánybíróság miként tud az EKB - mint független európai intézmény számára - bármilyen (akár jogértelmezési) követelményt, kötelezettséget megfogalmazni.[32]
Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a Bundestag elé terjesztett indítvány szerint az EKB a PSPP-ről szóló döntése során vizsgálta annak alkalmasságát (Geeignethet), szükségességét (Erfordlichkeit), valamint megfelelőségét (Angemessenheit). Ennek keretében kiegyenlítettnek találta a PSPP gazdaságpolitikai hatását és az ezzel a pénzpiaci intézkedéssel elérni kívánt, prognosztizálható előnyöket. Éppen ezért az indítvány szerint a Bundestagnak határozatban kellene azt a tényt kinyilvánítania, hogy az EKB az arányosság vizsgálatát megfelelően elvégezte, és így az Alkotmánybíróság döntésében megfogalmazott követelményeknek is eleget tett.[33] (A Bundestag 2020. július 2-án nagy többséggel el is fogadta az indítványt.)
A karlsruhei testület mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a PSPP arányosságát az EKB nem indokolta, ezért az ultra vires aktusnak minősül.[34] Kimondta, hogy a Szövetségi Kormánynak és a Szövetségi Parlamentnek törekednie kell arra, hogy az EKB az arányossági vizsgálatot elvégezze, nyilvánvalóvá kell tenniük a jogi álláspontjukat, vagy egyéb módon kell gondoskodniuk a Szerződésekkel összhangban lévő állapot helyreállításáról.[35] A szövetségi jegybanknak ezért a Központi Bankok Európai Rendszerében (a továbbiakban: KBER) szükséges szavazáshoz előírt három hónapos átmeneti időszakot követően tilos közreműködnie a vizsgált határozat és az annak alapján hozott későbbi határozatok[36] átültetésében, végrehajtásában, mindaddig, amíg az EKB tanácsa egy újabb határozatban megfelelő módon nem rögzíti, hogy a PSPP- kötvényfelvásárlási program valutapolitikai céljai nem aránytalanok az azzal kapcsolatos gazdaság- és költségvetési politikai hatásokkal.[37]
A PSPP-határozat - megítélésünk szerint - másik kiemelten fontos következménye az ultra vires aktus és aktusfelülvizsgálat elválasztásának problémája. A német alkotmánybíróság döntésének felépítéséből és az érvelés logikájából nem látszik teljesen egyértelműen elválasztottnak az aktus ultra vires jellege, azaz az aktust hozó uniós szerv hatáskörének - uniós jogon alapuló - vizsgálati szempontrendszere, valamint a német Alkotmányjog ultra vires arányossági dogmáinak hatóköre. Továbbá az sem tűnik ki, hogy az Alkotmánybíróság és az EUB ultra vires vizsgálati kötelezettségének hol húzódnak a terjedelmi határai. Az EUB és a német alkotmánybíróság indokrendszerében egyaránt összemosva jelenik meg a jogalkotó és a jogalkalmazó hatásköri túllépésének feltételrendszere, a jogalkotás és a jogalkalmazás arányossága, illetve annak hiánya, valamint a jogértelmezés önkényességének keretei.
Alapvetésként rögzítendő: a karlsruhei testület 2010-ben deklarálta, miszerint az ultra vires kontroll csak abban az esetben érvényesülhet, ha az európai intézmények hatásköreinek ütközése kellően súlyos[38] (hinreichend qualifizitert). A kellően súlyos hatásköri konfliktus abban az esetben állapítható meg, ha nyilvánvaló, hogy az uniós szerv által hozott aktus ellentétes a hatáskörök gyakorlására vonatkozó rendelkezésekkel, és ez a hatáskörök megosztásában a tagállamok hátrányára eredményez strukturális eltolódást.[39] Az EUB a Fresh Marine Company A/S-ügyben e fogalmat az uniós szervek vonatkozásában úgy értelmezte, hogy kellően súlyos jogsértés csak akkor állapítható meg, ha valamely uniós intézmény a mérlegelése számára rendelkezésre álló kereteket nyilvánvalóan (offenkundig) és jelentősen (erheblich) túllépi.[40]
Ezzel összefüggésben a Honeywell-határozatban a német alkotmánybíróság azt mondta ki, hogy az ultra vires kontroll előfeltétele az EUB által lefolytatott előzetes döntéshozatali eljárás, amelynek keretében a luxembourgi testületnek lehetősége kell, hogy nyíljon - a szerződések értelmezésével - a támadott aktus érvényességéről határoznia. Azaz mindaddig, amíg az EUB-nak nem áll módjában előzetes döntéshozatali eljárásban vizsgálni az esetleges ultra vires uniós aktust, a tagállami alkotmánybíróság nem nyilváníthatja azt ultra viresnek.[41]
Ugyanakkor megállapította az Alkotmánybíróság, hogy az ultra vires kontrollt kizárólag európai joggal barát módon lehet gyakorolni.[42] A Honeywell-határozattal szoros összefüggést mutat a német alkotmánybíróság OMT-határozata[43] is, mely megerősítette, hogy az alkotmányos szerveknek kötelességük az esetleges ultra vires aktusok ellen fellépni.[44] E határozat szerint is kizárólag az integrációs program (Integrationsprogramm) kellően súlyos (hinreichend qualifizitert) megsértése alapozhatja meg az ultra vires kontrollt.[45] A "kellően súlyos" fordulat jelentését úgy értelmezte, hogy annak szükségszerű része egyrészt a nyilvánvalóság (offensichtlich), azaz a hatáskör gyakorlásának hiányzó jogalapja,[46] másrészt fogalmi elemenként definiálta, hogy a tagállamok és az Unió közötti hatáskörmegosztásra strukturális jelentőséget (struktureller Bedeutung) kell gyakorolnia; például, ha valamely uniós szerv által hozott határozat az EUSZ módosítását igényelné,[47] azaz a határozat jogalapja csak így lenne utólagosan megállapítható. Leszögezte ugyanakkor a határozat azt is, hogy az ultra vires kontrollt kizárólag visszafogottan, óvatosan és európai joggal barátságos (Europa-
- 4/5 -
rechtsfreundlichkeit) módon kell értelmezni, azaz cél az uniós jog működőképességének fenntartása.[48] Az Alkotmánybíróság öt kérdést fogalmazott meg a PSPP-vel kapcsolatban, melyek közül az EUB az ötödik kérdést hipotetikusnak minősítette, így azt nem fogadta be, míg az első négy kérdést együttesen vizsgálta. Úgy értékelte, a kérdések teljes köre arra irányul, hogy vizsgálja meg a 2015/774/EU határozat érvényességét,[49] azaz az Alkotmánybíróság több megfogalmazásban és megközelítésben lényegében ugyanarra kíváncsi: ellentétes-e a határozat az arányosságot előíró jogalkotási hatáskört telepítő elvekkel. Az EUB annak vizsgálatára korlátozta saját hatáskörét, hogy fennáll-e az EKB "nyilvánvaló" értékelési hibája, azaz, hogy a PSPP-program végrehajtása körében hozott intézkedések "nyilvánvalóan" meghaladják-e a vállalt célkitűzés eléréséhez szükséges eszközök mértékét. Górcső alá vette végül azt is, hogy a bekövetkező hátrányok nyilvánvalóan aránytalanok-e a kitűzött célokhoz képest.
Az EUB az így átfogalmazott kérdésre előzetes döntésében azt a választ adta, hogy nem állapítható meg olyan körülmény, amely a 2017. január 11-i (EU) 2017/100 európai központi banki határozattal módosított, a közszektor eszközeinek másodlagos piacon történő megvásárlására irányuló programról szóló, 2015. március 4-i (EU) 2015/774 európai központi banki határozat érvényességét érintené.[50] Indokai között arra mutatott rá, hogy az EKB határozata meghozatalakor indokolási kötelezettségének eleget tett; nem merült fel olyan indokolási hiányosság, amely a határozat érvénytelenségét eredményezné. Egyértelműen megállapítható az elérni kívánt cél, a határozat gazdasági indokai, továbbá rendelkezésre állnak a határozatok indokolását alátámasztó dokumentumok, sőt az EKB rendszeres sajtóközlemények és sajtótájékoztatók útján tájékoztatást adott határozatairól. Az EUB ítéletében tehát azt állapította meg, hogy az EKB Kormányzótanácsa határozatában és annak későbbi módosításaiban nem lépett túl közösségi hatáskörén.[51]
A német alkotmánybíróság megütközést kiváltó PSPP-határozatában ezzel szemben azt az álláspontot foglalta el, hogy az EUB értelmezése egyszerűen követhetetlen, tarthatatlan, figyelmen kívül hagyja a program valós gazdaságpolitikai és egyéb politikai hatásait.[52] Kifogásolta, hogy az arányosság értékelése során az EUB nem az "átfogó felülvizsgálat" követelményeit tartotta szem előtt amikor azt vizsgálta, hogy a KBER és az EKB betartják-e a monetáris politikai felhatalmazásuk korlátait.[53] Az Alkotmánybíróság szerint ugyanis tényleges hatásaiban a program az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdésében tilalmazott gazdaságpolitikai intézkedéshez vezethet. Kifejtette: nem szól elfogadható érv amellett, hogy a tilalmi időre vonatkozó részleteket utólagosan sem tették közzé. Nem lehet az arányosság alkotmányos tesztjén mérni ugyanis, hogy az előirányzott tilalmi időszak alkalmas-e a másodlagos piaci árképzés védelmére, és azt sem, hogy így a tilalmi időszak képes-e funkciójának betöltésére.[54] Arra a következtetésre jutott, hogy az EUB nyilvánvalóan nem veszi figyelembe az EUSZ 5. cikk (1) bekezdésének második mondatában és ugyanezen cikk (4) bekezdésében[55] rögzített arányosság elvét, ezért az EUB átlépte az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második mondatában ráruházott hatáskört, mivel a hatáskörök szempontjából döntése jelentős változást eredményez a tagállamok kárára, így az aktus-felülvizsgálat eredménye, vagyis az ítélet maga is ultra vires jogi aktusnak minősül, következésképpen Németországban nem rendelkezik kötelező érvényű hatással.[56]
Az arányosság kritériuma tekintetében az Alkotmánybíróság érvendszeréből - jóllehet a határozat rendkívül részletes elemzést tartalmaz - megítélésünk szerint nem derül ki egyértelműen, hogy a német alkotmányjogban megfogalmazott és kifinomított arányossági tételeket miért és milyen terjedelemben kell a EUB-nak döntése során figyelembe vennie.[57] Nem lett tisztább a PSPP-határozat kapcsán az sem, hogy az EUSZ 5. cikk (1) bekezdésében megjelenő arányosság fogalom mint hatáskörgyakorlási korlát, hogyan viszonyul a német, háromszintű arányosságfogalomhoz. Ez a viszonyítási pont az EUB gondolkodásában - hasonlóan a német joghoz - az egyéni alapjoggyakorlásba beavatkozás lenne. A német alkotmánybíróság határozatában (Leitsatz 6a) hiányolja ezt és az ügyben irányadó hatáskör-elhatárolásához figyelembe venni kéri. Nehezíti ezt azonban, hogy a testület által felhívott, az arányosság vizsgálatának ún. harmadik szintjét[58] az EUSZ nem tartalmazza.[59]
Az arányosság vizsgálata körében a német Alkotmánybíróság felrótta továbbá, hogy az EUB kizárólag a PSPP gazdaságpolitikai hatásait elemezte, de nem vizsgálta az alapjogok érvényesülésének korlátait. Azt nem vitatta, hogy a piacon jelen lévő jogalanyok önkéntes elhatározásán múlik, kívánnak-e kötvényeket vásárolni,[60] ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ennek, a lényegét tekintve a szerződési szabadságot rögzítő alkotmányos alanyi jognak a gyakorlása mások olyan alapvető jogát, mint a választójog nem sértheti. Meglehetősen nehéz érveket felsorakoztatni annak cáfolatára, hogy az Alkotmánybíróság nem az alkotmányjogi panasz elbírálásának formai okai miatt vezette le a választójog sérelmét. Vincze Attila arra mutatott rá, az alapjogok megsértésének német dogmatikájától nem idegen, hogy olyan esetben is alaposnak találja az alapjog korlátozását, ha az aktus által elérni kívánt cél ugyan nem alapjogot korlátozó, de indirekt hatása eredményezhet korlátozást[61].
Az Alkotmánybíróság nem csupán az arányosság hiányával érvelt, hanem azt is állította, hogy az EUB önkényes jogértelmezése kifejezetten ellentétes az EUSZ 5. cikk (1) bekezdésében[62] meghatározott hatáskör-átruházás elveivel. Az uniós jog értelmezése és alkalmazása, ideértve a jogértelmezés módszereinek meghatározását is, elsősorban az EUB hatáskörébe tartozik. Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második mondata alapján ugyanis az EUB biztosítja a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során. Az EUB jogértelmezési módszerei a tagállamok közös alkotmányos hagyományain alapulnak. Olyan jogértelmezési módszereken, amelyek a tagállamok alkotmánybíróságainak, legmagasabb szintű rendes bíróságainak, továbbá az Emberi Jogok Európai Bíróságának
- 5/6 -
(a továbbiakban: EJEB) ítélkezési gyakorlatában megtalálhatóak. Nem követelmény, hogy az EUB gyakorlata teljes mértékben megfeleljen ezeknek a standardoknak, ugyanakkor nem hagyhatja figyelmen kívül azokat. Ha az EUB a jog értelmezésére elismert módszertani alapelveket alkalmaz, és így határozata objektív szempontból nem önkényes, úgy az Alkotmánybíróságnak tiszteletben kell tartania az EUB határozatát. A figyelembevétel és a figyelmen kívül hagyás határának vékony ösvényén annyi feltétlenül biztos, hogy az önkényesség objektív kategória, s azt csak olyan feltételek alapozzák meg, amelyek ilyen módon értékelhetőek. Az OMT-határozat erről a kérdésről úgy nyilatkozott, hogy a tagállami alkotmánybíróságnak mindaddig el kell fogadnia az EUB jogértelmezését, jogfejlesztését (Rechtsfortbildung), amíg az EUB érvelése elismert módszertani elveken nyugszik, és nem tekinthető objektíve önkényesnek. Irányadó ez annak ellenére is, ha az EUB ítéletében olyan megállapításra jut, amelyekkel szemben nyomós ellenérveket lehet felsorakoztatni.[63],[64]
Megítélésünk szerint az uniós jog értelmezése kapcsán az EUB által alkalmazott funkcionalista jogértelmezési módszer, azaz, hogy a jogintézmény "megfelelő funkcionalitása" - mint elérendő cél, és jogértelmezési szempont - válik a módszer alapjává, továbbá a német Alkotmánybíróság gyakorlatában megjelenő német jogértelmezési dogmatika és módszertan összeütközése, avagy ezek határpontjai, nem válhatnak az EUSZ 5. cikkében rögzített hatáskörmegosztási szabályok lényegét adó tartalmává; ezt a lojalitási klauzula kizárja. Érzékelte ezt már korábban a karsruhei fórum is. Az elsőbbségi doktrínát érintően ún. Maastricht-határozatában[65] azt rögzítette, hogy - az akkori terminológia szerinti - közösségi jog alkalmazhatóságára vonatkozó joggyakorlatnak az EUB-bal megvalósuló együttműködési viszonyon kell nyugodnia.[66] Ugyanez a probléma jelenik meg a szubszidiaritás elvét rögzítő másik hatáskörmegosztási szabállyal kapcsolatban is. Az ún. Lisszabon-határozat[67] ugyanis szinte ugyanezt a kérdést - részben - a szubszidiaritás elve mentén kísérelte megválaszolni. Arra kereste a választ, hogy ha a nemzeti alkotmánybíróság vizsgálhatja az európai intézmények által hozott jogi aktusokat, vajon az EUSZ 5. cikkében megfogalmazott szubszidiaritás elve sérül-e. A módszertan kapcsán leszögezte, hogy a vizsgálat során itt is figyelemmel kell lenni az európai jog iránti barátság elvére (Grundsatz der Europarechtsfreundlichkeit).[68]
A PSPP-határozatból tisztán látszik, hogy az elsőbbség fogalmát és az azzal összefüggő hatáskörmegosztási dogmákat elsődlegesen nem az uniós jog alakítja, hanem az egyes tagállami jogrendszerekben szabályozott elsőbbség kontroll intézmények, azaz ultra vires klauzulák működésének reflexhatásaiként alakul. A német Alkotmánybíróság ezzel a döntésével első pillantásra úgy tűnhetett, szintet lép, és áttöri az elsőbbség korábban sérthetetlennek hitt falait. A jogfejlődés láthatóan arra halad, hogy a tagállami alkotmányos szabályok, az alkotmányos identitás védelmében, uniós elsőbbséget korlátozó, de legalábbis megkérdőjelező szelepeket tartalmazzanak. A PSPP-határozatból az is egyértelmű, hogy a német jogban ez a kontroll funkció írott jogalaphoz, alkotmányos feltételekhez, jogértelmezési dogmákhoz és az EUB előzetes döntéséhez kötött. Világos az is, hogy az elsőbbséget áttörő döntés vertikális viszonyban, saját tagállami alkotmányos szerveket kötelező határozatban ölthet testet. A felmerülő kérdésekkel együtt három hónap elteltével, a kezdeti kemény hang szelídült, az ultra vires kontroll megmaradt olyan, az elsőbbséget kontrolláló eljárásjogi eszköznek, amely a korábbi dogmák áttörését nem eredményezi, inkább csak keretezi.
A PSPP-határozat kapcsán az elsőbbség problémakörét a tagállami, valamint az uniós jog viszonyrendszerén keresztül, a német Alkotmánybíróság és a kapcsolódó jogirodalom alapján elemeztük. Az elsőbbség értelmezésének kérdése azonban nem csak a német jog problémája. A jogalkalmazás számára a döntés számos kérdést nyitva hagyott. A jövőben választ kell találjunk olyan kérdésekre, mint, hogy mennyiben érvényesülhet az ultra vires probléma horizontális jogviszonyokban. Hivatkozhat-e peres eljárásban közvetlenül magánfél az aktus ultra vires jellegére? Ha az ultra vires döntést kimondó tagállam jogrendszere részben, vagy egészben érintett egy jogvitában más tagállamban, mennyiben alkalmazható az uniós jogszabály?
Mindezek zárásaként kiemelendőnek tartjuk, hogy a német alkotmánybíróság az ultra vires kontroll keretében kísérel meg egy rendkívül speciális normakontroll-eljárást fenntartani az uniós jog felett. A normakontroll-eljárás specialitása egyrészt annak ultima ratio jellegén, másrészt a kötelezően igénybe veendő előzetes döntéshozatali eljáráshoz kötöttségében nyilvánul meg. Az ultima ratio jelleg pedig azt is feltételezi, hogy az uniós aktust kibocsátó intézménynek az integrációs programot kellően súlyosan meg kell sértenie, amely egyfelől a nyilvánvaló jelleget, másik oldalról a tagállamok és az Unió közötti hatáskörmegosztásra gyakorolt strukturális jelentőséget hordozza magában. Az ultra vires kontroll gyakorlása során azonban - a német Alkotmánybíróság határozataiban kinyilvánított szándék szerint - megfogalmazódott az az elv, hogy a tagállami szerveknek hatásköreik gyakorlása során - lehetőség szerint - az Európai Unió jogával összhangban álló eredményre kell jutniuk, így az európai egység megteremtését kell szem előtt tartaniuk.[69] ■
- 6/7 -
JEGYZETEK
[1] C-6/64. sz. ügy.
[2] C-11/70. sz. ügy.
[3] C-314/85. sz. ügy.
[4] BVerfG, Urteil des Zweiten Senats vom 05. Mai 2020 - 2 BvR 859/1.
[5] Az Európai Központi Bank (EU) 2015/774 Határozata (2015 március 4.).
[6] Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland.
[7] A GG 38. cikk (1) bekezdése szerint: Die Abgeordneten des Deutschen Bundestages werden in allgemeiner, unmittelbarer, freier, gleicher und geheimer Wahl gewählt. Sie sind Vertreter des ganzen Volkes, an Aufträge und Weisungen nicht gebunden und nur ihrem Gewissen unterworfen.
[8] GG 79. cikk (3) bekezdés.
[9] Lásd erről bővebben Chronowski Nóra: Fordulópont az Európai Bírói Párbeszédben: A német Szövetségi Alkotmánybíróság PSPP- döntése. In.: Közjogi Szemle. 2020. évi 2. szám. 76. o.
[10] BVerfG - Beschluss des Zweiten Senats vom 6. Juli 2010 - 2 Bvr 2661/106.
[11] 11 BVerfG - Beschluss des Zweiten Senats vom 21. Juni 2016 - 2 BvR 2728/13, 2 BvR 2729/13, 2 BvR 2730/13, 2 BvR 2731/13, 2 BvE 13/1 (a továbbiakban: OMT-határozat) Rn. 161.
[12] Kecskés László: EU Jog és Jogharmonizáció. HVG-ORAC, Bp. 2003. 396-397. o.
[13] Vincze Attila - Chronowski Nóra: Magyar Alkotmányosság az európai integrációban. HVG-ORAC. Budapest. 202. o.
[14] Bernhard Wegener: Verschroben verhoben https://verfassungsblog.de/verschroben-verhoben/ (utolsó megtekintés napja: 2020. szeptember 11.).
[15] Az EUMSZ 125. cikke szerint az Unió nem felel a tagállamok központi kormányzatának, regionális vagy helyi közigazgatási szerveinek, közjogi testületeinek, egyéb közintézményeinek vagy közvállalkozásainak kötelezettségeiért, és nem vállalja át azokat; ez nem sértheti a valamely meghatározott projekt közös megvalósítására vonatkozó kölcsönös pénzügyi garanciákat. A tagállamok nem felelnek egy másik tagállam központi kormányzatának, regionális vagy helyi közigazgatási szerveinek, közjogi testületeinek, egyéb közintézményeinek vagy közvállalkozásainak kötelezettségeiért, és nem vállalják át azokat; ez nem sértheti a valamely meghatározott projekt közös megvalósítására vonatkozó kölcsönös pénzügyi garanciákat.
[16] Az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy az EKB, illetve a tagállamok központi bankjai (a továbbiakban: nemzeti központi bankok) nem nyújthatnak folyószámlahitelt vagy bármely más hitelt az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok, a tagállamok központi kormányzata, regionális vagy helyi közigazgatási szervei, közjogi testületei, egyéb közintézményei vagy közvállalkozásai részére, továbbá ezektől közvetlenül nem vásárolhatnak adósságinstrumentumokat. Ehhez képest a (2) bekezdés úgy fogalmaz, hogy az (1) bekezdés nem alkalmazható a köztulajdonban lévő hitelintézetekre, amelyeket a jegybanki pénzkínálat vonatkozásában a nemzeti központi bankoknak és az EKB-nak a magántulajdonban lévő hitelintézetekkel azonos elbánásban kell részesíteniük.
[17] Az EUMSZ 124. cikke ezzel szemben azt írja elő, hogy tilos minden olyan intézkedés, amely nem prudenciális megfontoláson alapul, és amely az Unió intézményeinek, szerveinek vagy hivatalainak, a tagállamok központi kormányzatának, regionális vagy helyi közigazgatási szerveinek, közjogi testületeinek, egyéb közintézményeinek vagy közvállalkozásainak kiváltságos hozzáférést biztosít a pénzügyi szervezetekhez.
[18] A multilateriális fejlesztési bankok felsorolását a 2000/12/EK bizottsági irányelv 1. cikk 19. pontja tartalmazza.
[19] Ultra vires aktusnak minősített uniós határozatok - A német Szövetségi Alkotmánybíróság 2020. május 5-i határozata és annak fogadtatása. Az Európai Szaktanácsadói Hálózat kézirata. Készítették: dr. Barsi-Fodor Bea Éva, Breczkáné dr. Békési Gabriella, dr. Szabó Anna, dr. Palkó Tamás. 2020.
[20] Leitsatz 9.
[21] Rn 105.
[22] A német Alaptörvény 79. § (3) bekezdése rögzíti az ún. örökkévalósági klauzulát (Ewigkeitsklausel), amely értelmében az Alaptörvény olyan módosítása, amely a szövetségi állam tartományokra történő felosztását, a tartományok törvényhozásban betöltött alapvető szerepét, vagy az 1-20. cikkekben meghatározott alapelveket érinti, nem lehetséges.
[23] Rn. 109.
[24] Lásd bővebben: Chronowski i. m. 74. old.
[25] Részletesen: Rn. 116.
[26] Részletesen: Rn. 166-168.
[27] Részletesen: Rn. 183-184.
[28] EUMSZ 127. cikk (1) bekezdés.
[29] Vincze Attila: A német Szövetségi Alkotmánybíróság döntése a PSPP-ügyben: az európai integráció jogi és fiskális határainak feszegetése. In.: Jogtudományi Közlöny. 2020. évi 7-8. szám. 329.old.
[30] Bernhard Wegener: Stellungnahme für den Europa-Ausschuss des Bundestages zum Urteil des Bundesverfassungsgerichts vom 5. Mai 2020 (2 BvR 859/15) in Sachen Staatsanleihekäufe der Europäischen Zentralbank 4-5. o.
[31] Uo. 5. o.
[32] Franz C. Meyer: Auf dem Weg zum Richterfaustrecht: https://verfassungsblog.de/auf-dem-weg-zum-richterfaustrecht/ (utolsó megtekintés napja: 2020. szeptember 12.).
[33] Antrag der Fraktionen CDU/CSU, SPD, FDP und BÜNDNIS 90/DIE GRÜNEN - Urteil des Bundesverfassungsgerichtz zum Anleihekaufprogramm PSPP der Europäischen Zentralbank https://dip21.bundestag.de/dip21/btd/19/206/1920621.pdf
[34] Rn. 154. és Rn. 167.
[35] Rn. 232.
[36] 2015/2101 (EU); 2015/2464 (EU); 2016/702 (EU); 2017/100 (EU); és a 2019 szeptember 12-i határozat.
[37] Rn. 235.
[38] Ezzel megegyező magyar terminológiát használt Blutman László is, részletesen ld.: Blutman László: Szürkületi zóna: Az Alaptörvény és az uniós jog viszonya In: Közjogi Szemle 2017/1. szám 14. o. 66. végjegyzet.
[39] Honeywell-határozat Leitsatz 1a.
[40] C-472/00-ügy 26. pont; Honeywell-határozat Rn. 61.
[41] Honeywell-határozat- Leitsatz 1b és Rn. 60.
[42] Honeywell-határozat Rn. 58.
[43] BVerfG - Beschluss des Zweiten Senats vom 21. Juni 2016 - 2 BvR 2728/13, 2 BvR 2729/13, 2 BvR 2730/13, 2 BvR 2731/13, 2 BvE 13/1
[44] Leitsatz 3.
[45] OMT-határozat Rn. 143.
[46] OMT-határozat Rn. 148-149.
[47] OMT-határozat Rn. 148, és 151.
[48] OMT-határozat Rn. 155-158.
[49] Az EUB a feltett négy kérdést átfogalmazva arra folytatta az eljárását, hogy az EUMSZ 119. cikk, az EUMSZ 123. cikk (1) bekezdése, az EUMSZ 127. cikk (1) és (2) bekezdése, valamint az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdése, továbbá a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 17-24. cikke alapján megállapítható-e az EKB és a Kormányzótanács döntésével az arányosság elvét sértve átlépte-e hatáskörét.
[50] Weiss-ítélet, C-493/17. sz. ügy.
[51] Weiss-ítélet, C-493/17. sz. ügy 29-44. pont.
[52] Rn. 123.
[53] Rn. 123.
[54] Részletesen: Rn. 187-191.
[55] Az EUSZ 5. cikk (4) bekezdése szerint: "Az arányosság elvének megfelelően az Unió intézkedése sem tartalmilag, sem formailag nem terjedhet túl azon, ami a Szerződések célkitűzéseinek eléréséhez szükséges. Az Unió intézményei az arányosság elvét a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló jegyzőkönyvben foglaltak szerint alkalmazzák."
[56] Rn. 119.
[57] Vincze im. 329. old.
[58] Az arányosság elvének alkalmazásakor a német jog különbséget tesz az alkalmasság (Geeignetheit), a szükségesség (Erforderlichkeit) és a megfelelőség (Angemessenheit) elemei között. Részletesen ld. a PSPP-határozat Rn. 125, valamint az ott hivatkozott alkotmánybírósági gyakorlat, így: vgl. BVerfGE 16, 147 <181>; 16, 194 <201 f.>; 30, 292 <316 f.>; 45, 187 <245>; 63, 88 <115>; 67, 157 <173>; 68, 193 <218>; 81, 156 <188 f.>; 83, 1 <19>; 90, 145 <172 f.>; 91, 207 <221 ff.>; 95, 173 <183>; 96, 10 <21>; 101, 331 <347>; 120, 274 <321 f.>; 141, 220 <265 Rn. 93>. A magyar jogirodalomban kiemeli: Chronowski Nóra: Fordulópont az európai bírói párbeszédben: A német Szövetségi Alkotmánybíróság PSPP-döntése In: Közjogi Szemle 2020/2. szám 75. o.
[59] Matthias Kottmann - Roya Sangi: Gut gemeint, nicht gut gemeint https://verfassungsblog.de/gut-gemeint-nicht-gut-gemacht/ (utolsó megtekintés napja: 2020. szeptember 12.).
[60] Vb vom Blatt: Das BVerfG und die Büchse der ultra-vires Pandora https://verfassungsblog.de/vb-vom-blatt-das-bverfg-und-die-buechse-der-ultra-vires-pandora/ (utolsó megtekintés napja: 2020. szeptember 12.).
[61] Vincze im. 329. o.
[62] EUSZ 5. cikk (1) bekezdése szerint: "Az Unió hatásköreinek elhatárolására a hatáskör-átruházás elve az irányadó. Az uniós hatáskörök gyakorlására a szubszidiaritás és az arányosság elve az irányadó."
[63] OMT-határozat Rn. 161.
[64] Jelentőségénél fogva - többek között - ugyanezt a bekezdést emeli ki Várnay Ernő: Az Alkotmánybíróság és az Európai Bíróság. Együttműködő alkotmánybíráskodás? című tanulmányában In: Állam- és Jogtudomány LX. évfolyam 2019. évi 2. szám 88. o.
[65] BVerfG - Beschluss vom 12.10.1993 - 2 BvR 2134/92, 2 BvR 2159/92.
[66] Maastricht-határozat Leitsatz 7.
[67] BVerfG - Beschluss des Zweiten Senats vom 30. Juni 2009 - 2 BvE 2/08, 2 BvE 5/08, 2 BvR 1010/08, 2 BvR 1022/08, 2 BvR 1259/08, 2 BvR 182/09.
[68] Lisszabon-határozat Leitsatz 4.
[69] OMT-határozat Rn. 155-158.; Lisszabon-határozat Leitsatz 4.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bíró, Szombathelyi Törvényszék, európai jogi szaktanácsadó (EJSZH).
[2] A szerző bírósági titkár, Pesti Központi Kerületi Bíróság, európai jogi szaktanácsadó (EJSZH).
Visszaugrás
