A világjárvány közepette is - vagy épp amiatt - nagy sajtóvisszhangot váltott ki a Német Szövetségi Alkotmánybíróság 2020. május 5-én meghozott döntése,[1] amely az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlási programjának alkotmányosságát vizsgálta. Ezt a programot még 2015. január 22-én határozta el az EKB Kormányzótanácsa, és 2015. március 4-én döntött róla az EKB, lényege pedig az volt, hogy az eszközvásárlásokat kibővítették a közszektor eszközeinek másodlagos piacokon történő megvásárlására irányuló programmal (public sector asset purchase programme, PSPP) is.
A német alkotmánybíróság megállapította, hogy a szövetségi kormány és a szövetségi parlament mulasztása következtében sérült a német Alaptörvényben (GG) garantált választójog az örökkévalósági klauzulával összefüggésben, mivel az említett alkotmányos szervek nem tettek megfelelő lépéseket, hogy megtámadják az EKB és a Kormányzótanács döntéseit, amelyek arányossága se nem alátámasztott, se nem igazolt. Nem mellesleg az Európai Bíróságnak (EUB) az ügyben hozott előzetes döntését[2] objektíve önkényesnek, ezért alkalmazhatatlannak minősítette.
A döntés kihirdetését követően a napi sajtó szalagcímei hadüzenetről, gigantikus harcról, legitimációs és alkotmányos válságról szóltak.[3] Hamar napvilágot láttak az első tudományos igényű blogbejegyzések is,[4] az elemzések és kritikai olvasatok száma azóta is exponenciálisan nő.
A német alkotmánybíróság ítélete kétségtelenül fordulópont az Európai Bírósággal folytatott együttműködésében, még akkor is, ha az érvelés bizonyos elemei egyáltalán nem előzmény nélküliek,[5] és az sem először fordul elő az integráció történetében, hogy valamely tagállami bíróság ellenszegül az EUB döntésének.[6]
Az ügy középpontjában álló, 2015-ben bevezetett, majd többször módosított és meghosszabbított PSPP-n belül az EKB és az euróövezeti tagállamok központi bankjai speciális feltételek mellett vásárolnak államkötvényeket és hasonló, euróban denominált, forgalomképes adósságeszközöket, amelyeket elsősorban az euróövezet tagállamainak központi kormányai bocsátottak ki. A program célja az euróövezet monetáris és pénzügyi helyzetének, finanszírozási feltételeinek könnyítése, ezáltal a fogyasztás és a beruházások ösztönzése, miközben az inflációs ráta 2 százalékon vagy az alatt marad. A német szövetségi bank, mint az eurozóna legnagyobb központi bankja mindeddig jelentős részaránnyal képviseltette magát a program finanszírozásában.
A német alkotmánybírósághoz indítványozók csoportjai[7] 2015-től összesen négy alkotmányjogi panaszt nyújtottak be, amelyekben kifogásolták
- a német szövetségi bank közreműködését az EKB PSPP-határozatainak[8] végrehajtásában és az e határozatokkal kapcsolatos mulasztását (az érintett EKB-határozatok ultra vires aktusok, és sértik a német alkotmányos identitást), továbbá
- a szövetségi kormánynak és a szövetségi parlament alsóházának mulasztásait a PSPP-ben való részvétellel kapcsolatban (sérül a demokráciaelv és az alkotmányos identitás, felmerül az integrációs felelősség), valamint utóbb
- az EUB Weiss-döntésének alkalmazhatóságát a GG alkalmazási körében.
Az EUB PSPP-ügyben 2018. december 11-én hozott Weiss-döntése a német alkotmánybíróság előterjesztésén alapult, mivel a Honeywell-döntésében[9] maga a német testület szabta feltételként önmaga számára, hogy az ultra vires kontroll gyakorlása előtt előzetes döntést kér, lehetőséget adva az Európai Bíróságnak az esetleges érvénytelenség kiküszöbölésére.[10] Az alkotmánybíróság négy ultra vires-típusú kérdést tett fel arra vonatkozóan, hogy a PSPP-vel összefüggésben az EKB a szerződésekben rögzített hatáskörén belül maradt-e, és egy nemzeti identitás tiszteletben tartására vonatkozó felvetést tett [összeegyeztethető-e az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésével az EKB-határozatnak a veszteségmegosztás lehetőségére vonatkozó előírása valamely tagállam esetleges nemteljesítése esetén, ha a korlátlan kockázatmegosztás a nemzeti központi bankok költségvetési forrásokból történő feltőkésítését teheti szükségessé]. Ez utóbbi kérdést az EUB nem válaszolta meg, mert azzal túllépné a hatáskörét: hipotetikus problémára vonatkozó tanácsadó véleményt adna.[11] Részletesen foglalkozott viszont az ultra vires kérdésekkel, és vizsgálta az arányosság követelményének teljesülését is. Az érvelés az ESM- és OMT-ügyekben hozott Pringle- és Gauweiler-ítéletekre[12] támaszkodik és az euróválság kezelésé-
- 74/75 -
nek logikájába illeszkedik. Ebben az esetjogi vonalban az alapprobléma az, hogy a szerződések alapján a monetáris politika az EKB hatásköre, míg a gazdaságpolitika a tagállamoké, ugyanakkor nem választható el egyértelműen a két terület,[13] és nem zárható ki, hogy a monetáris politikai intézkedéseknek reálgazdasági hatása lesz.[14] Az EUB szerint ugyanakkor nem is lehet eleve kiküszöbölni minden lehetőségét annak, hogy az EKB és az euróövezeti központi bankok rendszere a monetáris és pénzügyi feltételeket könnyítő, de reálgazdasági hatásokkal is járó intézkedéseket fogadjon el, ha azok hatásait előre láthatja és tudatosan számításba veszi. Ez ugyanis egyet jelentene annak megtiltásával, hogy felhasználja a szerződések által a monetáris politika célkitűzéseinek elérése érdekében rendelkezésére bocsátott eszközöket, és ez különösen egy deflációs kockázattal járó gazdasági válsághelyzet körülményei között olyan akadályt képezhetne, amely ellehetetlenítené az elsődleges jog alapján rá háruló feladat teljesítését.[15] Ezért az ilyen "közvetett" hatások az intézkedés minősítésénél nem vehetők figyelembe. Ezt követően az EUB viszonylag hosszan fejtegette a PSPP keretében hozható intézkedések arányosságát, figyelemmel azok célszerűségére, a célok elérésére való alkalmasságára, a szükséges mérték megtartására, az időtartamra és az ideiglenes jellegre, és arra jutott, hogy az EKB határozata nem sérti az arányosság elvét.[16]
Érdekesség, hogy az ügyben az olasz kormány a teljes előzetes döntéshozatali kérelem elfogadhatatlanná nyilvánítása mellett érvelt, arra hivatkozva, hogy a német alkotmánybíróság "úgy kéri a Bíróság véleményét, hogy nem ismeri el az ezen előzetes döntéshozatal iránti kérelemre adható válasz kötelező érvényét". Ezzel szemben az EUB úgy látta, hogy "[e]zek az állítások [...] nem igazolhatják az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlanságát, mivel egyrészt e kérelem közvetlenül az uniós jog értelmezésére és uniós jogi aktusok érvényességére vonatkozik, másrészt pedig a Bíróság által az előzetes döntéshozatali eljárás során hozott ítélet az alapügy elbírálásánál a nemzeti bíróságra nézve kötelező erejű e jog értelmezését vagy az ilyen jogi aktusok érvényességét illetően."[17]
Érdemes előrebocsátani, hogy a német alkotmánybíróság az indítványozók panaszainak jelentős részét nem fogadta be, vagy megvizsgálta ugyan, de megalapozatlannak tartotta. Az ítélet rendelkező részében csak annak adott helyt, hogy a német szövetségi kormány és a szövetségi parlament az indítványozóknak a GG 38. cikk (1) bekezdés 1. mondatában biztosított választójogát - összefüggésben a GG megváltoztathatatlan rendelkezéseivel [GG 20. cikk (1)-(2) bekezdés, 79. cikk (3) bekezdés] - azáltal sértette meg, hogy elmulasztotta megtenni a megfelelő intézkedéseket, amikor az EKB PSPP-határozataiban a Kormányzótanács nem értékelte és nem is támasztotta alá, hogy az e határozatokban előírt rendelkezések megfelelnek az arányosság elvének.[18]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
