Egy nem megfelelő átláthatósággal és szabályozottsággal vezetett cég, melynek feltételezzük erős piaci pozícióját, a visszaélések melegágya. Ahol pedig egy erős pozícióval rendelkező piaci szereplőnél visszaélések történnek, ott nagy valószínűséggel ennek hatása lesz a versenytársakra is.[1] Ezáltal a szabad piac, a szabad versenyhez való alapjog csorbul, nem beszélve az individuumokról, legyen az természetes vagy jogi személy, melyek anyagi és erkölcsi károkat szenvedhetnek, ezáltal akár egzisztenciájuk is veszélybe kerülhet.
Az internet, illetve egyéb források segítségül hívásával bárki felkutathat egy-egy nagyobb port kavart vállalati botrányt, és a hozzá kapcsolódó forrásokban láthatja a társadalomra, gazdaságra gyakorolt hatásukat, mely erősen a negatív tartományba húz.
A digitális forradalom[2] újabb és újabb vívmányainak eredményeképp a 21. században egyre nagyobb jelentőséggel bíró transzparencia, tehát az átláthatóság, az átlátható működés fogalmi elemeinek gyakorlatban való alkalmazása iránt mutatkozó igény társadalmunk egyre szélesebb körében üti fel a fejét és válik annak alapvető elvárásává melyet az a politikai és a gazdasági szféra egyes szereplőivel szemben támaszt. Ezzel szemben a transzparenciával szembehelyezkedő fogalmak, mint például a titkosság, titkosítás és bürokrácia, többnyire a hatalmat és az azzal való visszaélést testesítik meg.[3] Ezen gondolatmenet természetesen a közszférában ténykedő, közpénzek felett rendelkező, illetve bizonyos széles kiterjedésű, tőzsdén jelenlévő, erős piaci pozícióval rendelkező gazdasági szereplőkre értendő, melyek működése, üzletpolitikája sok esetben jelentős hatást gyakorol életünk mindennapjaira.
A felelős társaságirányítás (corporate governance) jelentőségének napjainkban való felértékelődése nem a véletlen műve. A transzparencia iránti igény 21. századi térnyerése és a 2000-es évek elején napvilágra kerülő vállalati botrányok - többek között az Enron-botrány[4] az Egyesült Államokban, illetve az olaszországi székhelyű Parmalat[5] cégcsoport által hosszú éveken keresztül végrehajtott pénzügyi machinációk - elég motivációval szolgáltak a tengerentúli és az európai jogalkotásnak és jogtudománynak arra, hogy a problémakör törvényi szintű szabályozása és gyakorlati alkalmazása, továbbá akadémiai szintű vizsgálata, fejlesztése a napirendi pontjaik közé kerüljön.[6] Hasonló esetek elszaporodása, illetve elszaporodásuk megállítása végett lett egyre fontosabb a társaságok felelősen való irányításának kérdésköre, és csakúgy, mint az Egyesült Államokban, Európában is elkezdtek részletesebben foglalkozni a témával.[7]
A felelős társaságirányítás fogalmi elemei a következő definícióval ragadhatóak meg a legérthetőbb módon: "a társaságok felelős irányítási rendszere, amely a társaság ügyvezetése, tulajdonosai, munkavállalói és más érintettek közötti relációk viszonylatában realizálódik, amely a profitorientált működés törvényes, etikus, ésszerű, hatékony és társadalmilag is hasznos megoldásain alapul, és amelynek szabályait a jogszabályok, a piac és az üzleti szféra önszabályozó mechanizmusai adják"[8]. A felelős társaságirányítás alapvető célja tehát a transzparens és hatékony piaci működés elősegítése, a jogszabályok érvényre juttatásának támogatása illetve a vállalat és a befektetők érdekeinek összehangolása mellett a vállalat társadalmi felelősségével kapcsolatos irányelvek és eljárásmódok összefoglalása.[9]
Az elengedhetetlen és szükséges fejlődés tehát a gazdasági jog társaságirányítással, átláthatósággal kapcsolatos elemeinél is megfigyelhető, sőt, hatványozottan elvárható is. Elvárható, tekintve a multinacionális cégek, globális vállalatok kezében összpontosuló hatalmat, amely a 21. századi információs társadalom erőteljes befolyásolására képes.[10] Társadalmunk nagy részét érinti a nagyvállalatok mindennapi működése, így a transzparens és felelős, a személyes érdekek helyett a gazdasági racionalitást szem előtt tartó működés alapvető elvárás velük szemben.
A felelős társaságirányítás és a hozzá fogalmi elemeiben szorosan kapcsolódó transzparencia interdiszciplináris[11] jellege okán jelen tanulmány (hasonlóan a tanulmánysorozat soron következő részeihez) a problémakört nem csupán szűk társa-
- 389/390 -
sági jogi értelemben véve kívánja megközelíteni, hanem az azt befolyásoló számos egyéb jogi, gazdasági és társadalmi tényezők illetve vonatkozó szabályozások figyelembevételével egyaránt. A tanulmánysorozat I. része részletesen tárgyalja az 1990-es évek második felében kirobbanó és nagy visszhangot kiváltó Postabank-ügyet, míg a további részek hasonló szemszögből kívánják vizsgálni a Quaestor, Lex Mol, BorsodChem, illetve egyéb, napjainkban is aktuális ügyeket, különös hangsúlyt fektetve a felelős társaságirányítás és a transzparencia szerepének bemutatására. E két fogalom gyakorlatban történő megjelenésének, illetve hiányának bizonyos pozitív és negatív ügyek segítségével történő szemléltetésén keresztül a tanulmánysorozat a lényegi elemeik bemutatására, illetve a hiányuk okozta esetleges következmények megelőzésének hangsúlyozására törekszik.
A vállalati botrányok hazánkba is begyűrűztek, a nemzetközi botrányok vihara nem kerülte el Magyarországot sem.
Az 1990-es évek második felében kirobbanó Postabank-botrány nagy politikai, jogi és társadalmi hullámokat kavart, mint az addig legnagyobb volumenű fehérgalléros bűncselekmény, amely idehaza a közvélemény elé került. Az ügyet lezáró legfelsőbb bírósági ítélet sem találkozott a társadalom jelentős részének értékítéletével. Az ügy - és annak befejezése - magában hordozza a magyar gazdasági-társadalmi változások ellentmondásos és sajátos viszonyait. Azt lehet állítani, hogy rendszer-specifikus, a személyektől független, nem egyetlen kisiklás volt, hanem bele volt kódolva a rendszerbe, ezért Postabank-jelenségről érdemes beszélni és nem egyetlen elszigetelt ügyről. A szocialista rendszer bukása és a piacgazdaságba való erőltetett átmenet kedvező táptalajt adott annak, hogy a tényleges hatalom a bank menedzsmentjének kezébe kerüljön a tulajdonosok helyett. A menedzsment a saját érdekeit érvényesítette tulajdonosi korlát nélkül.[12]
A pénzintézetnél történtek megközelíthetőek két közgazdasági szervezetelméleti modell segítségével is, a tulajdonjogi elmélettel és az ügynök elmélettel.[13] A tulajdonosi jogok gyakorlása - különösen állami vagy köztulajdonban álló vagy nyílt részvénytársaságok esetén - egy adott mértékig szükségszerűen a menedzsment kezében összpontosul. Az alkalmazottak, így a vezérigazgató is, elvben a tulajdonosok szerződéses "megbízottjaként" illetve "ügynökeként" tevékenykedik, alapvetően a tulajdonosok érdekei szerint jár el. Az elmélet lényegéhez az is hozzá tartozik, hogy a menedzsment - a helyzetéből adódóan - mindig több információval rendelkezik a cég működéséről, mint a tulajdonos. Fenn áll annak a lehetősége, hogy a menedzsment az információ többletből adódó előnyét kihasználva a saját érdekeit kezdi érvényesíteni a tulajdonoséval szemben.
A tulajdonosok ennek kiküszöbölésére ellenőrző mechanizmust (pl. felügyelő bizottság) építenek be a menedzsment felügyeletére. Az ellenőrző szervezet szintén megbízottakból, "ügynökökből" fog állni, akiknél ismét megjelenhet a saját érdek. Fenn áll a lehetősége a két ügynök csoport közötti szövetségnek. Az ügynöki szövetség lépten-nyomon tetten érhető volt a Postabank-ügyben is.[14]
A Postabank tulajdonosai kialakítottak egy ellenőrző mechanizmust, ami a mindenkori menedzsment ellenőrzését szolgálta. A Postabank tulajdonosi struktúrájában a magyar állam is jelen volt. A tulajdonosi ellenőrzés fellazítására, kikerülésére a menedzsment és a résztulajdonos államot képviselő, az ellenőrző mechanizmus tagjaként szereplő egyes megbízottak hamar egymásra találtak és egyéni érdekük érvényre juttatása érdekében szövetséget kötöttek. A tények azt mutatták, hogy a bank üzletpolitikájában jelentős fegyelemsértések és elkendőzések történtek. A hitelezési és befektetési döntéseket a banknál nem testületileg hozták meg. A pénzintézetnél a vezérigazgató saját hatáskörben, tehát igazgatósági döntés nélkül akár több százmillió forintos hitel kihelyezéséről dönthetett.[15]
Az 1988-ban alapított pénzintézet elsősorban lakossági bankként indult, azonban 1992-re már kétes követelésállományt halmozott fel. A bajok alapvető gyökere a tőkehiány volt. A Postabank banküzemi tevékenységének eredménye folyamatosan romlott, melyre a nagymértékben csökkenő kamatkülönbözet és a jelentősen megnövekvő költségek együttes hatása döntő befolyást gyakorolt. A bank rendkívül erőteljes betétgyűjtésbe kezdett és magas betéti kamatokat ígért azoknak az ügyfeleknek, akik rábízták a pénzüket. A pénzintézetnél meghatározásra került azon üzletpolitika, mely céljaként a lakossági betétes ügyfélkör intenzív bővítését illetve erőteljes forrásbevonási szándékot jelölt meg.[16] Mint alapvetően lakossági bank, a Pos-
- 390/391 -
tabank kihasználta azt a piaci előnyét, hogy a lakosság körében ismert és nagy hálózattal rendelkezve, könnyen elérhető volt. 1995-ig visszafogott betétgyűjtést végzett, ám ekkor szakított az előző évek óvatos üzletpolitikájával és a versenytársainál jóval magasabb betéti kamatokat kínált annak érdekében, hogy több betétet helyezzenek el nála A pénzintézet megtehette volna, hogy az így összegyűjtött betéteket állampapírba vagy más biztonságos befektetésbe helyezi el, mint ahogy azt több versenytársa is tette akkoriban.[17]
A bank egy sajátos pilóta játékba kezdett bele. A betéteseinek rövid lejáratú és a piacinál lényegesen magasabb kamatokat adott, miközben a hosszútávon kihelyezett hiteleinek a kamatát pedig csökkentenie kellett. Ez instabilitást idézett elő. A betéti és hitel kamatok közötti rés csökkenése - vagyis a bank jövedelmének csökkenése - állandó nehézséget okozott. Ez akkor is folyamatos problémát jelent, ha a kihelyezett hitelek megtérülése (visszafizetése) biztos lábakon áll. A folyamatosan visszafizetett hitelkamatok (problémamentes hitelek) nyereség tartamából lehet kifizetni a betétesek kamatait is. A Postabank hitelkihelyezései messze voltak az ideálistól, így újabb és újabb betéti összegekkel volt kénytelen kockáztatni és kipótolni a rosszul teljesítő hitelek miatt elmaradó nyereséget.[18]
A pilótajáték jelen ügyben is érvényes eleme, hogy a játékot szervező az új belépők pénzéből - és nem a tényleges nyereségből - fizeti meg az ígért nyereséget, hozamot. A közvélemény előtt pilótajátékként megismert tevékenységet piramisjáték szervezése néven önálló törvényi tényállás alatt szabályozta a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Régi Btk.) 299/C. §-a, illetve szabályozza jelenleg is a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Új Btk.) 412. §-a.[19] A magyar büntetőjogba a piramisjáték szervezése tényállás 1996-ban, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 1996. évi LII. törvénnyel került be.
Drámai változás következett be az 1990-es évek második felében, a Postabank kedvezőtlen kihelyezései 9 milliárdról 100 milliárdra növekedtek. A drámai változás egyik legvalószínűbb oka a pénzintézet és benne a vezérigazgató személye körül kialakult kapcsolati hálókban keresendő. Amennyiben a bank mélybehullása sok frekventált személyt, szervezetet rántana magával, úgy védettsége elérhető, ha mélyen integrálódott a hálózatban. Ez előfeltételez egy politikai / vállalati vezetői réteget, melynek "egyedül a mindenkori hatalom iránti lojalitásból és kapcsolati tőkéből összeálló pragmatikus hálózat számít"[20]. A hálózat szereplői nem a gazdasági racionalitást, hanem a hálózat érdekeit tartják szem előtt.
A hálózat úgynevezett előnye, hogy a Kádár korszakban kialakult kijáró rendszerrel[21] - kapcsolati tőkén keresztül - elérhető, hogy újból és újból az állam mentse meg a bankot az állami pénzből származó adós és bank konszolidációkkal.[22] A hálózatnak való megfelelés érdekében szaporodhattak el a gazdasági racionalitásnak ellentmondó kétes kihelyezések is, melyektől az állam időnként megszabadította a bankot. A hálózat így tökéletesen működhetett.[23]
A hálózati érdek fennállásának és működésének tökéletes példája a Dunaholding céggel kapcsolatos tranzakció. A Dunaholding kissebségi tulajdonosa volt a Postabanknak. A Postabank 1996-ra már 50 milliárd forint nagyságú rossz minőségű kihelyezéseket halmozott fel. A kintlévőségeket eladta a Dunaholdingnak halasztott 10 éves részletfizetési lehetőséggel. A Dunaholding nem fizette meg az első részletet sem, hanem visszaadta a kintlévőségeket a Postabanknak, aki ezeket újból eladta a G Modus nevű cégnek, szintén részletfizetéssel. A G Modusról tudni lehetett, hogy tulajdonosai végső soron a Dunaholding és a Postabank volt, és az utóbbi által létrehozott Modus-cégbirodalom tagjaként működött. A G Modus nem készpénzből, hanem a Postabanktól kapott hitelből fedezte a portfólió vételárát. Időközben az állam garanciát vállalt a G Modus hitelért, de a garanciáért viszontgaranciát kért a Postabank tulajdonosaitól. A viszontgaranciát a tulajdonosok egy része, így a Dunaholding sem vállalta. Helytállást vállaltak viszont a tb. önkormányzatok,[24] mint kisebbségi tulajdonosok. A Postabank megkapta az aktuális vételár részt az állami garancia keretében, a viszontgaranciát az állam beváltotta a tb. önkormányzatok felé, akik helyt álltak az állammal szemben. A tb. önkormányzatok hiányát pedig a költségvetés visszapótolta.[25]
A stratégia a hálózaton keresztül működött, az állam rosszul járt, a nevető harmadik, a pénzintézet pedig jól. Az ilyen állami bújtatott tőkejuttatáshoz pedig csak a hálózat tagjain keresztül lehet
- 391/392 -
hozzájutni, ehhez pedig a hálózat érdekeit kell szem előtt tartani és nem a gazdasági racionalitást.
1997. második felében ment végbe a Pénzintézeti Központi Bank (PKB) privatizációja.[26] Ebben az időszakban a Postabank kölcsönöket nyújtott olyan cégeknek, melyek a lekötelezettjei voltak. Az ezekből a cégekből szerveződött konzorcium tulajdoni részesedést szerzett a PKB-ban. Ezt követően a PKB hitelt nyújtott a saját holdudvarába tartozó cégeknek, hogy azok a Postabanknak alárendelt kölcsöntőkét nyújtsanak. Amennyiben nem a tranzakció formáját, hanem tartalmát nézzük, akkor azt lehet mondani, hogy a bank a betétesek pénzéből nyújtott hitellel emelte meg saját tőkéjét, azaz a betétesek pénzét használta fel arra, hogy saját tőkeellátottságát növelje. Ebben az esetben felmerül a bankfelügyelet felelőssége is, mivel azt pontosan a hasonló helyzetek megakadályozására hozták létre. Hasonló ügyletekkel a bank addig fújhatja fel magát, ameddig végül ki nem pukkad.[27]
A Postabank az alárendelt kölcsöntőke jogintézményét használta fel a kölcsönadásokhoz. Az alárendelt kölcsöntőke egy speciális tőkejuttatás, melyet az azóta már hatályon kívül helyezett 1991. évi LXIX. törvény a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről vezetett be a magyar jogba. Lényege, hogy a pénzintézet nem csupán a részvényeseitől juthat tőkéhez, hanem más jogcímen is javíthatja tőkeellátottságát. A 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szabályozza jelenleg az alárendelt kölcsöntőke intézményét, illetve az Európai Parlament és a Tanács 575/2013/EU Rendelete a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU Rendelet módosításáról tartalmaz idevonatkozó szabályozásokat és definíciókat.
A bank még 1996-ban hozta létre a már fentebb is említett Modus-cégbirodalmat: a D-, az M-, a P-, SZ. stb. elnevezésű Modus cégeket. A kezdőbetű a bejegyzés helyéül szolgáló városokat jelenti (Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged stb.). A Modus cégek létrehozása a veszteség elhalasztásának klasszikus eszköze volt. A hitelek vesztesége ne terhelje a bank papíron jól alakuló veszteségét, ezért tulajdoni részesedéssé változtatták őket és így a tényleges veszteség jelentkezését évekre elodázták.
Spanyolországban akkoriban jelentős fejlesztések folytak főleg üdülő és golfpályák építése címén. Egy helyi ingatlan fejlesztő vállalat, Spanyol 1, több kis cégen keresztül tulajdonolt bizonyos ottani ingatlanokat. Ezek a kis cégek azonban súlyosan el voltak adósodva, a tulajdonukban lévő ingatlanok értéke a nullához közelített. Építési vagy fejlesztési tervek sem voltak a telkekre. Az akkori róluk készült értékbecslés a jövőbeni értéküket becsülte meg, tehát azt az értéket, melyet akkor érnének, ha bizonyos fejlesztések hiánytalanul megvalósulnának.
Léteztek tehát a szétaprózott "értékes" Modus cégek és az "értékes" ingatlanokkal rendelkező eladósodott spanyol cégek. Ekkor lépett színre a nagy ötlet, és a bank elcserélte 44,5 milliárd forintos becsült értéken a Modus-cégbirodalom egy részét a Spanyol 1 által tulajdonolt cégcsoportért. A csereügyletet megelőzte egy szokatlan hitelügylet is. A Postabank 12 milliárd forint hitelt folyósított egy jelentéktelen alaptőkéjű, Spanyol 1 tulajdonában álló cégnek, Spanyol 2-nek, ingatlan fejlesztésre. A döntés úgy született, hogy az előterjesztésben a céget nem nevesítették, a hitelt felvevő társaság mezőgazdasági termelést folytatott, ingatlannal nem rendelkezett és veszteséget mutattak a könyvei. A tervezett beruházást a később tulajdonukba kerülő ingatlanon hajtották volna végre, melynek értékét szintén az előzőekben ismertetett módon jövőbeni érték alapján határozták meg. Spanyol 2 a tulajdonában nem lévő ingatlanok fejlesztésére felvett 12 milliárd forintos hitelt aztán továbbadta tulajdonosának, Spanyol 1-nek, a későbbi cserepartnernek, aki azt sosem fizette vissza. Spanyol 2-től a Postabank hiába követelte a hitelt, mivel az fizetésképtelenné vált és fizetni nem tudott.
A történetet ismét összefoglalva: kezdetben voltak a bebukott hitelek a Postabanknál, azokból Modus cégek lettek, melyek több lépcső után ismét a banknál kötöttek ki, de útjuk alatt - papíron - profitot termeltek és még begyűjtöttek egy 12 milliárdos állami garanciát is. A Modus cégek aztán elcserélődtek spanyol cégekre, melyeknek a leányvállalatát - nem létező ingatlanokra - szintén a bank finanszírozta 12 milliárddal. Közben a bank nyeresége papíron egyre nőtt. A spanyol ügy kapcsán a mérlegben szereplő nyereséggel szemben valójában mintegy 55 milliárdos veszteség keletkezett.[28]
A nyereségnövelő akciók legegyszerűbb fajtája az volt, amikor a bank egy befektetést jóval magasabb áron eladott egy baráti cégnek, és az elért nyereséggel növelte az eredményét. További lufi volt,
- 392/393 -
amikor a Postabank a kétes követeléseinek egy részét eladta a Globex nevű cégnek azzal a feltétellel, hogy a bank ugyanezen az áron visszavásárlási garanciát ad rá. A Postabank ezek után a visszavásárlási garanciát átadta egy harmadik cégnek. A harmadik cég belépett a tranzakcióba úgy, hogy kölcsönt nyújtott a Globexnek, a hitel fedezeteként pedig a Globextől megvásárolt kétes követelések szolgáltak. A kör bezárult azzal, hogy a harmadik cég nem fizette a hitelt, a Globex átvette a fedezetként adott követeléseket és egyben visszaadta a Postabanknak. Az egész ügyletet úgy időzítették, hogy a csomag, tehát a kétes követelések csak mérlegzárást követően kerültek vissza a feladóhoz, azaz a Postabankhoz.
Mire volt jó a körbeutaztatása a kétes követelés állománynak? A mérlegzárás előtt kivezette mérlegeiből - a körbeutaztatással - a rossz követeléseket, majd a mérlegzárást követően visszavette azokat. Egy évet ismét nyert a pénzintézet arra, hogy leminősítse a rossz követeléseit.
Újabb fiktív nyereségnövelő akció volt, amikor a bank egy eredetileg 300 millió forintos ingatlant felértékeltetett a piaci ár többszörösére és a felértékelt értéken 900 millióért beapportálta egy Kft.-be. A bank oldaláról ez úgy nézett ki, hogy az árkülönbözet (600 millióval) javította az eredményét a mérlegben. A bank a felértékelt ingatlan ellenében 900 milliós üzletrészt kap az említett Kft.-be, amit elad részletfizetéssel egy újabb Kft.- nek. De vajon honnan fizeti ki ez a Kft. a részleteket? A válasz egyszerű: a bank visszabérli az ingatlant és a bérleti díjból kerül kifizetésre a részlet. Az üzlet lényege az, mintha független félnek került volna értékesítésre az ingatlan többszörös áron, holott a bank arra adott bujtatott hitelt (részlefizetés és bérlet), hogy magasabb áron jusson a Kft. az ingatlanhoz. Mindenki jól járt az üzlettel. A bank könyveiben nyereség képződött, a vásárlónak nem került igazán plusz készpénzébe, mivel a magasabb összeget a bank a bérleti díjban kompenzálta.[29]
A tények azt mutatták, hogy a vezérigazgató illetve a menedzsment nem professzionálisan, a gazdasági racionalitást szem előtt tartva irányította a bankot, hanem politikai valamint saját érdekek érvényesítésére törekedett.[30]
Egyértelműen tetten érhető a politikai szál a Budai Hengermalomnak nyújtott különféle hitelek ügyében is. A vezérigazgató személyes utasítást adott arra, hogy megvásároljanak 300 millió forintért egy olyan részvénycsomagot, mely csak 179 milliót ért. A Budai Hengermalomnak nyújtott hitelek után - melynek csak a kamatait törlesztette a cég, a tőkéjét nem - a Postabank megvásárolta a cég részvényeit a valós értéknél magasabb értéken. A cég részvényeiért a vételár egy, az akkori kormánypárthoz közelálló személy bankszámláján kötött ki. Hogy mihez kezdett az illető az összeggel, örök rejtély marad.[31]
A botrány kirobbanása után néhány évvel került napvilágra egy VIP lista, mely több ismert közéleti személyiség nevét tartalmazta. A kivételezettek a piaci ár duplájáért fektethették be pénzüket, illetve jelképes kamatokért kaphattak kölcsönt.[32]
A bankvezetés a pénzintézet rossz követeléseit nem tüntette fel a könyvelésben kellően. A banknak a rossz követelésekre tartalékképzési kötelezettsége áll fenn, azonban a pénzintézet tartalékpolitikája nem volt megfelelő, nem tükrözte a kellő óvatosság elvét. A Postabank veszteségeinek valódi nagyságáról több szakértő által megadott különböző összegek láttak napvilágot. Ahogy egyre több részlet vált világossá a szakértők előtt a korábbi bankvezetés rossz hitelezési és befektetési gyakorlatáról, úgy változtak a számok folyamatosan felfelé.[33]
A rendőrség 1999-ben indított eljárást, végül 2003-ban hűtlen kezeléssel gyanúsították meg Princz Gábor vezérigazgatót és három társát. A vádhatóság szerint a hibás üzletpolitikából következő törvénysértések és az okozott vagyoni hátrány együttesen kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát. Ez a bűncselekmény csak szándékosan követhető el, méghozzá az elkövető szándékának egyaránt ki kell terjednie a kötelezettség szegésre és az eredményre, vagyis a vagyoni hátrányra.[35] Amennyiben az eredmény tekintetében az elkövetőt gondatlanság terheli, akkor már többnyire hanyag kezelés vétsége terheli.[36]
A vádirat központi eleme meglepő módon az "expanzív betétgyűjtési politika" (4%-os emelés) taglalása volt, melyet minden baj okozójaként mutatott be az ügyészség. A valóságban a 4%-os kamat hozam nem volt kirívó, mivel abban az időben a piaci kamatok az égbe szöktek. A bank és vezetése csak a meglévő piaci előnyét (nagykiterjedésű hálózat) használta ki. A vádirat első látásra sem volt meggyőző a hűtlen kezelés tényállásának megvalósítása tekintetében. Az végkép nem látszott bizonyíthatónak, hogy az expanzív betétgyűjtést azért kezdték el, hogy azzal végül több milliárdos kárt
- 393/394 -
okozzanak. A vádirat inkább szólt ebben az értelemben a vádlottak javára, mint terhére.[37]
Az első fokú bírósági tárgyalást egy, a gazdasági ügyek specialistájának számító bírónő vezette a Fővárosi Bíróságon. A tárgyaláson Princz Gábor vezérigazgató tagadta az ellene felhozott vádakat. Hangsúlyozta, hogy a bank helyzetét ismerték az állami szervek is és azt nem kifogásolták egészen 1995-ig.[38]
Az előzetes szakmai várakozásoknak megfelelően a hűtlen kezelés - eleve kudarcra ítélt - vádja összeomlani látszott, mivel az elsőfokú ítélet felmentette a vádlottakat a vád tárgyává tett bűncselekményben. Az eljáró bírói tanács a vád törvényességét illetően megfogalmazta azon kételyét, miszerint az ügyészség nem egyedi ügyletek tényállásszerűségének okán, hanem a pénzintézet üzleti stratégiájára alapozva kísérelte meg bizonyítani a menedzsment büntetőjogi felelősségét.[39] A vád így kétséget kizáróan nem volt bizonyítható.
A Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú eljárásban a vezérigazgatót és három helyettesét hanyag kezelés vétségében találta bűnösnek, Princzet 3,6 millió, a másik három vádlottat pedig 1,5-1,5 millió forint pénzbüntetésre ítélte.
A büntetés szolidnak mondható. Az indokolás szerint az ügyészség szokatlan megoldást választott, amikor a vád tárgyává tette a pénzintézet üzletpolitikáját. Ez ugyanis magában foglalja a nyereség lehetőségét és a veszteség kockázatát is. Azt még senki sem találta fel - a bírósági indokolás szerint - a piacgazdaságban miként érhető el biztos nyereség. Az esetleges hibás üzletpolitika pedig nem büntetőjogi kategória. A szándékosság kizárt volt, ezért hűtlen kezelés nem állapítható meg, annak enyhébb alakzata - amely gondatlanságot feltételez csak - viszont igen. Az ítélet végül a Legfelsőbb Bíróságot is megjárta és maradt a viszonylag enyhe büntetés.
Az ítélet kapcsán számos kritika fogalmazódott meg. Érthetetlen, hogy a vádhatóság miért tette a vád központi elemévé az üzletpolitikát, ahol a vádlottak beosztásuknál fogva információtöbblettel rendelkeztek és behozhatatlan előnybe voltak. Miért próbálkozott egy szándékos bűncselekmény bizonyításával mely eleve kudarcra volt ítélve, és miért nem tett a vád tárgyává egyedi ügyleteket, a pénzintézet hitelezési gyakorlatát, illetve többek között pl. a jelentős "spanyol ügyet". Számos újságcikk még az ítélethozatal előtt megjósolta a végkifejletet.[40] A Postabank-ügy és a több mint tíz évet igénybe vevő bírósági eljárás, végül a Legfelsőbb Bíróság ítéletének jelentősége elsősorban az, hogy olyan - a felelős társaságirányítás szempontjából is fontos - kérdésben foglalt állást, mint például a menedzsment döntéseinek büntetőjogi értékelhetősége.[41]
Az Enron-nál és a Postabanknál is jelentős volt a veszteség eltitkolása és a kreatív könyvelés, mely végső soron a befektetők, a tulajdonosok megtévesztésére szolgált.
Mindkét ügyben speciális céllal létrehozott leányvállalatokat, un. SPE (special purpose entity) hoztak létre, hogy az anya vállalat veszteségét ezekbe a leányvállalatokba tereljék át. Az Enron-nál kezdőbetűkből betűszó formájában (pl. LJM), vagy a vezető tisztségviselő családtagjai nevének kezdőbetűiből, a Postabank gyakorlata pedig az volt, hogy Modus leányvállalat-hálózatot hozott létre, melyek elnevezése a székhelyül szolgáló város kezdőbetűje volt.
A leányvállalatokba átterelt veszteség célja mindkét ügy esetében az volt, hogy az anyavállalat mérlege továbbra is megfelelő képet mutasson kifelé. Mindkét esetben a leányvállalatokat használták fel színlelt szerződésekre, elrejtve azt a körülményt, hogy a cég tulajdonképpen saját magával kötött ügyleteket. "Fiktív tőkét" hoztak létre, amely nem is létezett, de alkalmas volt arra, hogy növelje a befektetők bizalmát. További azonosság, hogy az elviekben a befektetők védelme érdekében működő un. "gatekeeperek"[42] ("kapuőrök"), tehát a cég vezetésének munkáját segítő független külső szakértők (könyvvizsgáló cégek, ügyvédi irodák stb.) tevékenysége nem, hogy kontrollálta volna a menedzsmentet, hanem kreativitásával segítette azt.[43]
A Magyarországon végbemenő privatizáció és a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet sajátosan megvalósult módja okán - pl. a hálózatok léte miatt - nem, hogy elszigetelt jelenség, hanem a rendszer egyenes következménye volt a botrány. A Postabank a már korábban elemzett folyamatokból következően nem tudott ellenállni a hálózat követeléseinek, és így létrejött az ördögi kör, aminek lényege, hogy egyre kockázatosabb és egyre kisebb nyereségtartamú betétgyűjtés révén táplálni a hálózatot, bízva abban, hogy a hálózat megsegít, és helyrebillenti állami pénzekkel a bank egyensúlyát.[44]
A Postabank ügyben a transzparencia többszörösen sérült, mivel a mérlegadatok eltorzításával folyamatosan valótlan gazdálkodási adatokat közölt a pénzintézet a részvényesei felé. A nagyobb mértékű transzparencia, illetve jelen esetben a
- 394/395 -
transzparencia alapvető léte (mivel hasonló fogalomról a Postabank üggyel kapcsolatban egyáltalán nem beszélhetünk) valószínűleg visszatartó erő lehetett volna a "nem független felek" közötti szerződéseknek a piaci viszonyoktól eltérő tartalmú megállapodásai, ügyletei tekintetében.
A társaságirányítás körében előforduló konfliktusok, problémakörök, botrányok rendkívül széles palettán mozognak és globálisnak mondhatók, mivel az Egyesült Államokból kiindulva Európán át jutottak el Magyarországig. Az Enron ügyet követően az Egyesült Államokban megalkotásra került a Sarbanes-Oxley Act (SOX), vagyis a Részvénytársaságok Könyvelési Reformjáról és a Befektetők Védelméről szóló 2002. évi törvény, melynek létrehozására és elfogadására több hasonló ügy mellett az energetikai vállalatóriás körül kialakult botrány illetve az annak nyomán fellépő nagymértékű társadalmi felháborodás is jelentős hatást gyakorolt.[45] Az Európai Unió több lépésen keresztül szabályozta a problémát irányelvek és ajánlások formájában. A szabályozás alapját 2003. májusában meghirdetett akcióterv adta. Az akcióterv jelen kutatás szempontjából lényeges pontja egyrészt az önkéntesség (önbevallás) másrészt az a tény, hogy az éves beszámoló (mérleg) részeként kell becsatolni a vállalatirányítási jelentést.[46]
A Postabank ügyet követően 2004-ben a magyar szabályozás is lépett, ugyanis megalkotásra került a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Felelős Társaságirányítási Ajánlások (FTA). Az FTA személyi hatálya azon nyilvánosan működő részvénytársaságokra terjed ki, melyek részvényei a BÉT-en bevezetésre kerültek.
Szükséges megjegyezni azonban, hogy ameddig a SOX mint extraterritoriális, vagyis az USA területén kívül is ható szigorú törvényként él a köztudatban, addig az FTA kizárólag a BÉT-en lévő cégek számára jelent zsinórmértéket, és ajánlás, tehát soft law formában van jelen. A két szabályozás súlya nem egyenrangú. A SOX területen kívülisége egyben azt jelenti, hogy azon vállalat, mely jelen van az USA értékpapír piacán - függetlenül attól, hogy hol a székhelye - a SOX szigorú szabályai alá tartozik.[47]
A 2006. évi IV. törvény a gazdasági társaságokról (Gt.) volt az első magyar társasági törvény mely foglalkozott a felelős társaságirányítás témakörével. Az egyesült államokbeli valamint európai szabályozások megjelenése ebben a témakörben, illetve az 1990-es években hazánkba is begyűrűző vállalati / bankbotrányok a magyar törvényhozás számára is kellő motivációval szolgáltak. A Gt. 312. § megfogalmazott bizonyos követelményeket a BÉT-en jelenlévő részvénytársaságokkal szemben, miszerint azok igazgatósága köteles a számviteli törvény szerinti beszámoló mellett az éves közgyűlés valamint a felügyelőbizottság elé terjeszteni az úgynevezett felelős társaságirányítási jelentést is, melyben a menedzsment összefoglalja az adott üzleti évre vonatkozóan a vállalat felelős társaságirányítási gyakorlatát. A felelős társaságirányítási jelentésben az FTA-tól való esetleges eltéréseket az igazgatóság köteles indokolni, majd a felelős társaságirányítási jelentést a honlapján közzétenni.[48] Ezen szabályozás a tőzsdei cégek működésének átláthatósága és a befektetők bizalmának növelése érdekében került megalkotásra. A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.) hatálybalépése óta a magyar társasági jog felelős társaságirányítással kapcsolatos rendelkezéseit e törvény 3:289. § tartalmazza.[49]
Összefoglalva: a BÉT ajánlásai (tehát az FTA) nem kötelezőek a társaságokra nézve, de az attól történő eltéréseket indokolni kell a közgyűlés által elfogadásra kerülő jelentésben és a jelentést a nyilvánosság elé kell tárni annak érdekében, hogy a tulajdonosok (befektetők) és a hitelezők tisztában legyenek a társaság által követett (vagy nem követett és ekkor megindokolt) vállalatirányítási gyakorlattal. Az ajánlások be nem tartása azonban - az indokolási kötelezettségen túl - közvetlen szankciót nem von maga után.[50] Az FTA egyfajta mintaként szolgál a társaságok számára. Azonban a társasági szerződésükbe beépítve a minta már kikényszeríthetővé válik a tulajdonosok részéről. Az ajánlások azzal nyerik el kikényszeríthetőségüket, hogy a tagok önkéntesen rögzítik kötelező szabályként.[51]
A vállalati botrányok magyarországi nagykövetétől, a Postabank-ügytől eltelt idő óta - dacára az FTA ajánlásainak - lényeges változás nem állt be a csalárd ügyletek tekintetében. Erre mi sem jobb példa, mint a jelenleg is aktuális Quaestor-ügy, mely büszkén veheti át a Postabank-ügy nagyköveti címét. Ebben az összefüggésben érdemes azonban említést tenni a 2015. évi LXXXV. törvényről, mely a befektetők bizalmának növelése érdekében új szabályokat vezetett be, például a nyilvános részvénykibocsátást végző cégekre (és egyéb befektetési szolgáltatókra) vonatkozóan. Ezen jogalanyok esetén könyvvizsgálat csak öt éves maximális megbízhatósági periódussal és három éves szüneteltetéssel végezhető (tehát a könyvvizsgáló megbízatása legfeljebb öt évig tarthat és a megbízatás lejártát követő három éven belül ugyanazon
- 395/396 -
könyvvizsgálóval újabb megbízást nem lehet kötni).[52]
Amit nagy valószínűséggel állítani lehet, hogy a csalárd ügyek tekintetében az ügyészség által kedvelt büntetőjogi eszközök (hűtlen kezelés tényállása) - például a Postabank-perben, vagy Tátrai Miklós ellen a Bábolna-ügyben[53] illetve a Hunvald-perben[54] stb. - nem látszanak hatékony fegyvernek. Az ügyek jelentős része a vád összeomlásával végződik. A bilincsben való elvezetésnek és évekkel később a bírósági szakban történő felmentésnek inkább csak aktuálpolitikai jelentősége van, mint szakmai. Szükséges azonban megemlíteni, hogy a Sukoró-ügy nyomán lefolytatott elsőfokú büntetőeljárásban például bizonyításra került a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérletének vádja Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezérigazgatójával szemben,[55] ám a másodfokú eljárásban felmentették.[56] Nem lehet szó nélkül elmenni az Európán belül tapasztalható nagymértékű eltérések mellett az ügyek megítélésének kapcsán. Amíg az olaszországi Parmalat ügyben Calisto Tanzi-t 18 év szabadságvesztésre ítélték[57], addig a Postabak ügyben Princz Gábor "fővádlottat" 3.600.000 forint, két társát pedig 1.500.000 - 1.500.000 forint pénzbüntetésre. A védelmi vonalak tekintetében a bűnüldözési tevékenység jelen kutatásnak nem tárgya, de az ügyek Európán belüli más-más társadalmi megítéléséről az ítéletek markáns véleményt mondanak.
A kutatás összegzéseként a szerző a polgárjogi - üzleti jogi védekezés erősítésében látja a legegyszerűbb előrelépést, nem elhanyagolva természetesen a többi védelmi vonal, így a bűnüldözés és a külső felügyeletek szerepének fontosságát sem. Az uniós szabályok beillesztése szükséges ugyan, de messze nem elegendő. Elengedhetetlen a nemzeti sajátosságok, hagyományok figyelembevétele és a kettő együttes alkalmazása. Ennek keretein belül érdemes lenne a magyar jogi hagyományokhoz is bátrabban nyúlni.
Érdemes tanulmányozni a kereskedelmi társaságok képviseletére és üzletvezetésére vonatkozó kereskedelmi törvény, az 1875. évi XXXVII. törvénycikk megoldásait és a hozzájuk kapcsolódó szakirodalmat. A társaság ügyeinek rendezése során már akkor is generálisan elvárható kötelezettség volt az igazgatósági tagokkal szemben a rendes üzletemberi gondossággal való eljárás. Az igazgatósági tagok kártérítési felelősségét megalapozó vétkes magatartásnak minősültek a korabeli szakirodalom alapján többek között:
- a társaság számára előnytelen, kárt okozó ügyletek,
- tisztességtelen versenyüzletek,
- ha az igazgatósági tag túllépte a megbízása határait,
- helytelen mérlegkészítés, stb.
Létezett a vezető tisztségviselők kimentést nem tűrő felelőssége is. Ilyen volt pl. a tagjegyzék összeállításának elmulasztása, a nem megfelelő, gondatlan könyvvezetés, a mérleg nem határidőben és jogszabályoknak megfelelő összeállítása.[58] Megfontolható volna a szabályokból, kötelezettségekből kiválasztani azokat, amelyekhez egyfajta kimentési lehetőséget korlátozottan tartalmazó felelősség tapad.
A mai rendelkezések alapján - Ptk. 3:289. § - csak az szankcionálható, ha nem kerül közzétételre a felelős társaságirányítási jelentés.[59] Ez esetben pl. törvényességi felügyeleti eljárás indítható a cégbíróságon. A jelentés nyilvánosságra hozatalának elmulasztása a Ptk. 3:289. §-ba ütközik. Megfontolandó lenne szigorítani például azzal, hogy a tőzsdei regisztráció törlését vonja maga után az eset.[60] Hatékonyabb védelmet eredményezne, ha az FTA-ban szereplő fontos adatok egy részének az éves beszámolóban való közzététele nem csupán ajánlott, hanem kötelező normaként jelenne meg. Befejezésként tehát elmondható: az FTA szélesebb körben történő alkalmazása növelné a transzparenciát és a befektetői, tulajdonosi, hitelezői bizalmat. ■
JEGYZETEK
[1] Waller, Spencer Weber. (2011). Corporate Governance and Competition Policy. George Mason Law Review, Volume 18, Issue 4. 849., 884. o.
[2] Vermeulen, E. P. M. (2015). Corporate Governance in a Networked Age. Wake Forest Law Review, 2015 Forthcoming, Lex Research Topics in Corporate Law & Economics Working Paper No. 2015-4, Tilburg Law School Research Paper No. 16/2015. 1-2. o.
[3] Bianchi, A. - Peters, A. (2013). Transparency in International Law. Cambridge University Press. 2. o.
[4] Az Enron egykori vállalatóriás, az Egyesült Államok legnagyobb energiakereskedelemmel foglalkozó cége az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején. A 2001-ben napvilágot látott hírek alapján a vállalat vezető tisztségviselői és könyvelése több milliárd dollár veszteséget tüntetett el, amely különböző sikertelen projektet és ügyletek nyomán keletkezett. A részvények értékének ezt követő zuhanása végül a cég csődjét eredményezte. A világszerte jelenlévő Enron csődje több tízezer ember munkanélkülivé válását jelentette, valamint erőteljes negatív hatást gyakorolt a tengerentúli és az európai energiaszektorra.
[5] A Parmalat-botrány egy több éven keresztül folytatott fehérgalléros bűncselekmény volt, melyben az olaszországi multinacionális élelmiszeripari cég többségi tulajdonosa (a vállalat vezető tisztségviselőinek illetve könyvvizsgálóinak hathatós közreműködésével) offshore cégek és leányvállalatok hálózatán keresztül jelentős pénzösszegeket tüntetett el, így a kisebbségi részvényeseket súlyos mértékben megkárosítva. A pénznyelő
- 396/397 -
hálózat kiépítésében és működtetésében bankok és a közszféra több szereplője is közreműködött.
[6] Yang, Lei. (2006). Corporate Scandals and Corporate Governance Agenda. US-China Law Review, Volume 3, Issue 4. 75., 77-78. o.
[7] Hill, Jennifer G. (2005). Regulatory Responses to Global Corporate Scandals. Wisconsin International Law Journal, Volume 23, Issue 3. 368-369., 386-387. o.
[8] Kecskés András. Felelős Társaságirányítás (Corporate Governance). HVG-Orac Kiadó Kft., Budapest 2010. 13. o. valamint Kecskés András - Halász Vendel. Stock Corporations - A Guide to Initial Public Offerings, Corporate Governance and Hostile Takeovers. HVG-ORAC - LexisNexis, Bécs - Budapest 2013. 179. o.
[9] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja. Opten Kft., 2014. Bodor Mária. 3:289. § [Felelős társaságirányítási jelentés]. 879. o.
[10] Kecskés András - Bujtár Zsolt: Egzotikus problémák a társaságok irányítási rendszerében. Jura 2015. 2. sz. 168. o.
[11] A fent említett fogalmak interdiszciplináris jellegét többek között alátámasztja azon jogterületek interdiszciplináris jellege is, melyeknek azok részeit alkotják illetve melyekhez azok szorosan kapcsolódnak. Lásd Ferencz Barnabás. Interdiszciplinaritás a kereskedelmi jogban. A jog és a közgazdaságtan összefüggései. JURA 2016/2. 248. o.
[12] Perczel Tamás. Posta(va)bank. Élet és Irodalom 2003. 11. sz. http://www.es.hu/old/Evergrns/dox/princz.htm
[13] Lukács Edit. (2005). A Vállalatelméletek Meghatározó Csoportja - A Magatartási Elméletek. Gazdaságtudományi Közlemények, 4. kötet 1. sz. 38-40. o.
[14] Perczel Tamás. Posta(va)bank. Élet és irodalom 2003. 11. sz.
[15] Ószabó Attila-Sipos Zoltán-Vajda Éva. Bank bán. Élet és Irodalom 2003. 11. sz.
http://www.es.hu/old/Evergrns/dox/princz.htm
[16] Sándor Lénárd. A Legfelsőbb Bíróság határozata a Postabank ügyben. Az üzleti stratégiát meghatározó menedzsmenti döntések büntetőjogi értékelhetősége. Jogesetek Magyarázata 2012. I. sz. 63. o.
[17] Várhelyi Éva. Ekotrip. Magyar Narancs 2004. 51. sz. http://magyarnarancs.hu/egotripp/varhegyievaekotrip-52411
[18] Vajda Éva. Indul a Postabank-per: Princz a derék katona. Magyar Narancs, 2004/44.
http://magyarnarancs.hu/belpol/indul_a_postabank-per_princz_a_derek_katona-53458
[19] Régi Btk. 299/C. §, illetve Új Btk. 412. § Indokolás. file:///C:/Users/G%C3%A1bor/Downloads/btk_indokolas.pdf
[20] Perczel Tamás: "Posta(va)bank. Élet és irodalom 2003/11. Az idézet Lengyel Lászlótól származik, kinek munkásságába bepillantást enged a következő honlap: https://www.libri.hu/szerzok/lengyel_laszlo_60266.html
[21] Horváth Sándor. Járt Nekik. Magyar Narancs, 2012/7 "A rendszer eleve úgy működött, hogy már a hivatali illetékeshez is csak megvesztegetés árán lehetett bejutni, de például a lakáscserét is csak a "megfelelő" kapcsolatok révén lehetett engedélyeztetni. Az efféle mutyizás tehát hétköznapi gyakorlattá vált - ezt az emberek elfogadták, tudomásul vették, az efféle kijárás az egyedüli piaci érvényesülési móddá változott" http://magyarnarancs.hu/belpol/jart-nekik-78767
[22] Érdekességképpen megemlíthető, hogy az Egyesült Államokban a 2007-es pénzügyi válság során is az állam és az adófizetők mentettek ki egyes pénzintézeteket (pl. Troubled Asset Relief Program). Lásd: Kecskés András: "Say on Pay" -Részvényesi szavazás a vállalati vezetők javadalmazásáról az Egyesült Államokban. Jura 2015. 1. sz. 59. o.
[23] Perczel Tamás. Posta(va)bank. Élet és Irodalom 2003. 11. sz.
[24] A társadalombiztosítási rendszer önkormányzati jellegű igazgatását megvalósító intézmények. 1998-ban szűntek meg, miután a társadalombiztosítási rendszer központi igazgatás alá került. Lásd: Bizonytalan a jövő. A Munkaadó Lapja 8. szám, 1998. augusztus 15. továbbá: Igazné Prónai Borbála - A kötelező társadalombiztosítás kialakulása, fejlődése Magyarországon. Doktori értekezés, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Történelemtudományi Doktori Iskola, Gazdaságtörténeti Műhely, 2006. 32. o. https://btk.ppke.hu/DR/igazne.pdf
[25] Perczel Tamás. Posta(va)bank. Élet és Irodalom 2003. 11. sz.
[26] A Pénzintézeti Központról bővebben: Varga Bence. 100 éve alakult a Pénzintézeti Központ. Hitelintézeti Szemle, 15. évf. 1. szám, 2016. március. 141. o.
http://www.hitelintezetiszemle.hu/letoltes/6-varga.pdf továbbá: Bank(ár) Dilemmák, Nem túl sikeres év. Cégvezetés 21. sz. 1999. december 1. http://cegvezetes.hu/1999/12/bank-ardilemmak/
[27] Ószabó Attila, Sipos Zoltán, Vajda Éva. Bank bán. Élet és Irodalom 2003. 11. sz.
[28] Király Júlia. Osztap Bender meghódítja Ibériát. Magyar Narancs 2006/29
http://magyarnarancs.hu/publicisztika/osztap_bender_meghoditja_iberiat_-_a_postabankrol-65805
[29] A Postabank-ügy vége még messze van. Cégvezetés, 11. sz. 1999. február 1.
http://cegvezetes.hu/1999/02/vesztesegosszegzes/ ; továbbá: Torkos Matild. A Globex Holding bukása: Oroszlánvész. Magyar Narancs 1999. 3. sz.
http://magyarnarancs.hu/belpol/a_globex_holding_bukasa_oroszlanvesz-62401
[30] Lentner Csaba. Postabank és ami mögötte van. Gazdaság és Társadalom 1-2. sz. (1997). 76-77. o.
[31] Vajda Éva. Indul a Postabank-per: "Princz,a derék katona". Magyar Narancs 2004. 44. sz.
[32] Bogár Zsolt. Fordulatok a Postabank ügyben: Hengermalom a pokolban. Magyar Narancs 2003. 12. sz. http://magyarnarancs.hu/belpol/fordulatok_a_postabank-ugyben_hengermalom_a_pokolban-61445
[33] Várkonyi Iván. A Postabank-ügy hullámai: Mérleg, mérleg, mondd meg nékem. Magyar Narancs 1994. 14. sz. http://magyarnarancs.hu/belpol/a_postabank-ugy_hullamai_merleg_merleg_mondd_meg_nekem-62412
[34] Sándor Lénárd. A Legfelsőbb Bíróság határozata a Postabank ügyben. Az üzleti stratégiát meghatározó menedzsmenti döntések büntetőjogi értékelhetősége. Jogesetek Magyarázata, III. évfolyam I. szám (2012). 67. o.
[35] BH1999. 287. valamint EBH2003. 840.
[36] BH1983. 13.
[37] Várhelyi Éva. Ekotrip. Magyar Narancs 2004. 51. sz.
[38] Bogár Zsolt. A Postabank-per első napjai: Intro. Magyar Narancs 2004. 49. sz.
[39] Sándor Lénárd. A Legfelsőbb Bíróság határozata a Postabank ügyben. Az üzleti stratégiát meghatározó menedzsmenti döntések büntetőjogi értékelhetősége. Jogesetek Magyarázata, III. évfolyam I. szám (2012). 64. o.
[40] Bogár Zsolt. A Postabank-per első napjai: Intro. Magyar Narancs 2004. 49. sz.; továbbá: Várhelyi Éva. Ekotrip. Magyar Narancs 2004. 51. sz.
[41] Sándor Lénárd. A Legfelsőbb Bíróság határozata a Postabank ügyben. Az üzleti stratégiát meghatározó menedzsmenti döntések büntetőjogi értékelhetősége. Jogesetek Magyarázata, III. évfolyam I. szám (2012). 71. o.
- 397/398 -
[42] Coffee, John C. Jr. (2004). Gatekeeper Failure and Reform: The Challenge of Fashioning Relevant Reforms. Boston University Law Review, Volume 84, Issue 2. 308. o.
[43] Kecskés András. Az Enron botrány és az üzleti jog rohadt almái. Európai és Külföldi Jogi Szemle. 2008. 6. sz. 429-431. o.
[44] Perczel Tamás. Posta(va)bank. Élet és Irodalom 2003. 11. sz.
[45] Kecskés András. Az Enron botrány és az üzleti jog rohadt almái. Európai és Külföldi Jogi Szemle. 2008. 6. sz. 437. o. valamint Kecskés, András. The Sarbanes-Oxley Act from a Legislative Viewpoint. The Theory & Practice of Legislation, Vol 4 Issue 1. 1-17. o.
[46] Kecskés András. Befektetővédelmi reformok az Egyesült Államokban és Európában. Magyar Jog 2009. 5. sz. 305. o.
[47] Falencki, Corinne A. (2004). Sarbanes-Oxley: Ignoring the Presumption against Extraterritoriality. George Washington International Law Review, Volume 36, Issue 5. 1211. o. továbbá lásd a Budapesti Értéktőzsde Felelős Társaságirányítási Ajánlásai. https://www.bet.hu/Kibocsatok/Felelos-tarsasagiranyitasi-ajanlas
[48] 2006. évi IV. törvény a gazdasági társaságokról. 312. §
[49] 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről. 3:289. §
[50] Kecskés András: Befektetővédelmi reformok az Egyesült Államokban és Európában. Magyar Jog 2009. 5. sz. 306. o.
[51] Auer Ádám. A felelős társaságirányítás megjelenése a magánjogban (viszonyítási pontok és dogmatikai következtetések). Doktori értekezés. Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola, 2013.185. o. http://doktori.bibl.u-szeged.hu/1909/7/PhD_t%C3%A9zisek.pdf
[52] Bujtár Zsolt - Kecskés András. Merre tart a gazdasági jogi szabályozás a Quaestor botrány után? (II.). Gazdaság és Jog 2015. 11. sz. 14. o.
[53] Dénes Zoltán. Bábolna: megkezdődött a nyomozás. Magyar Nemzet Online, 2010. január 28.
http://mno.hu/migr_1834/babolna_megkezdodott_a_nyomozas-250277 továbbá Bábolna ügy: jogerősen felmentették Tátrait. ATV, 2013. november 7.
http://www.atv.hu/belfold/20131107-babolna-ugy-jogerosen-felmentettek-tatrait
[54] Hunvald-per: enyhített és súlyosított is ítéletében a Kúria. Népszava Online, 2014 július 1.
http://nepszava.hu/cikk/1025691-hunvald-per-enyhitett-es-sulyositott-is-iteleteben-a-kuria továbbá Lándori Tamás. Előlről kezdődik a Hunvald-per. Magyar Nemzet Online, 2016. december 8. http://mno.hu/exlex/elolrol-kezdodik-a-hunvald-per-1375442
[55] Bán Károly. Tátrai Miklós, az MNV volt vezérigazgatója négy év börtönt kapott. Magyar Hírlap, 2015. október 1.
http://magyarhirlap.hu/cikk/36792/Tatrai_Miklos_az_MNV_volt_vezerigazgatoja_negy_ev_bortont_kapott
[56] Másodfokon felmentették a fővádlottakat Sukoró-ügyben. HVG, 2016. október 26.
http://hvg.hu/gazdasag/20161026_Masodfokon_felmentetttek_a_fovadlottakat_Sukorougyben
[57] Parmalat chief Calisto Tanzi sentenced to 18 years in jail over L11.7bn collapse. The Telegraph, 2010. http://www.telegraph.co.uk/finance/newsbysector/retailandconsumer/8192554/Parmalat-chief-Calisto-Tanzi-sentenced-to-18-years-in-jail-over-11.7bn-collapse.html
[58] Nochta Tibor. A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2005. 118-119. o., 121. o.
[59] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja. Opten Kft., 2014. Bodor Mária. 3:289. § [Felelős társaságirányítási jelentés]. 878879. o.
[60] Auer Ádám. A felelős társaságirányítás megjelenése a magánjogban (viszonyítási pontok és dogmatikai következtetések). Doktori értekezés. Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola, 2013. 187-188. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD hallgató, PTE ÁJK Doktori Iskola.
Visszaugrás
