A vallás rendszerbe foglalt és kinyilvánított, tehát megismerhetővé tett hitelvek, valamint az azokhoz igazodó, kötelező magatartásszabályok összessége és ezek megvalósulási folyamata. A hitelvek a világ és az ember eredetére, rendeltetésére és kapcsolatára, az emberi test és lélek viszonyára, az emberek, illetve más élőlények halál utáni sorsára, a megismerhető világon túli legfőbb lény vagy lények létére és szerepére, a világmindenséget átható bizonyos természeti vagy természetfeletti erők, szellemek és törvényszerűségek lényegére és hatására, továbbá a vallási közösség (egyház) viszonyaira vonatkozó, a hitvalló, a vallásos emberek által elfogadandó és tiszteletben tartandó megállapítások összessége.
A hitelvekhez igazodó vallási normák között sajátos csoportokat alkotnak a vallásgyakorlás rituális, liturgikus előírásai, a vallásos életvitel illetve magatartás szabályai, valamint a vallási közösség (egyház) szervezetére, intézményeire, tisztségviselőinek, papjainak, szerzeteseinek helyzetére és szerepére vonatkozó rendelkezések.
A hitelvek és a hozzájuk kapcsolódó magatartási szabályok átfogják a hívő ember személyiségének teljességét, meghatározó szerepet töltenek be az emberi méltóságtudatra, életvitelre, az emberi személyiség kibontakozásának, megvalósulásának és magatartásának milyenségére, a vallási közösség belső életére és kapcsolataira. Minden vallás lényeges megnyilvánulása tehát a hit az általa megjelölt természetfeletti, misztikus lényben, lényekben, erőkben, törvényszerűségekben, valamint az ehhez igazodó vallási normák szerinti egyéni és közösségi életrend.
A bölcseletek és a vallások főbb irányzatainak tanulmányozása alapján azt is megállapíthatjuk, hogy a vallási tanítások hitre épültsége nem zárja ki sem a mindenható legfőbb lényre, sem más vallási tételekre vonatkozó bölcseleti és tudományos igényű következtetéseket. A vallásokat érintő filozófiai és tudományos megállapítások, valamint a vallási tanítások együttes megismerése ezért nemcsak lehetséges, hanem előnyös tanulságokkal is járhat. A hit, a bölcselet, a tudomány, az etika, az erkölcs, az erény, az éthosz, az áldozat, valamint a hozzájuk kapcsolódó lehetőségek, kötelességek és felelősségek csak együtt képesek hozzájárulni a folyton felmerülő problémák megoldásához, az újabb veszélyek elhárításához, valamint a szellemi, az anyagi és egyéb értékek gyarapításához.
A hitelvek és a vallási normák követése állandó tanulást, elmélyült gondolkodást, rendszeres önvizsgálatot, az egyéni és a közösségi kapcsolatok, a magán- és közügyek körültekintő értékelését és alakítását, a körülmények változásaihoz igazodó állásfoglalásokat, egyensúlyozott, következetes és hasznos életvitelt, illetve magatartást igényel. Mindez hozzájárulhat a jellemszilárdsághoz, a szellemi, a lelki és testi egészség őrzéséhez.
Ezekből a rövid megállapításokból többek között az következik, hogy a vallás a világnézet egyik változatának tekinthető. A világnézetnek azonban emellett előfordul vallásellenes vagy ateista, vallásmentes materialista és vallási szempontból közömbös változata is. Az előbbi fogalom-meghatározás kifejezi az isteni kinyilatkoztatású és egyistenhívő (monoteista) zoroasztriánus, zsidó, keresztény és iszlám vallások lényegét, valamint az ún. örök világtörvényekből kiinduló és nagyrészt több istenséget, szellemet, szellemi lényt tisztelő (politeista, animista, misztikus) vallások tanításait, így különösen a brahmanizmus vagy hinduizmus és a buddhizmus válfajainak tanait, a főleg három összetevőből - nevezetesen a totemizmus és animizmus elemeire épülő ősi kínai vallásból, a taoizmusból és a konfucianizmusból, sőt esetenként a buddhizmus bizonyos elemeiből - ötvöződő, tehát
- 7/8 -
szinkretista kínai univerzizmus alapvető elemeit, az iszlám és a hinduizmus bizonyos összetevőit vegyítő szikh vallás, továbbá a rendkívül sok égi és földi jószellemet (kamit) tisztelő és több gonosz szellemet (onit) is ismerő japán sinto vallás és a vele szoros kapcsolatban alakult, számos szent lényt (bucut és boszacut) tisztelő japán buddhizmus lényegét.[1]
Széles körben elfogadott és általam is vallott felfogás szerint az ember testi, lelki és tudatos szellemi adottságaihoz természetszerűen kapcsolódik az az igény, hogy választ kapjon, adjon, fogadjon el alapvető világnézeti kérdésekre. A válaszok körében központi helyet foglalnak el a transzcendens lények létére és szerepére, valamint az ember által közvetlenül megismerhetetlen erőkre, törvényszerűségekre és az ember halál utáni sorsára vonatkozó hitelvi állásfoglalások, tanítások. Az emberek többsége elfogadja, követi a vallási válaszokat. Nem csekély arányban előfordul azonban a vallási válaszokat elutasító vagy ezek iránt közömbös viszonyulás is. Mindhárom megnyilvánulás a vallásos világnézetet érintő reflexió. Mindezek alapján és értelmében megalapozottnak tekinthetjük azt a megállapítást, hogy az ember homo religiosus.
Mivel bármely vallás mitológiája, mítoszai és misztériumai iránti hitben, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó egyéni és közösségi kultikus, rituális, liturgikus és más magatartásszabályok követésében az azonos vallású emberek egybeeső és egymás irányában is kölcsönös kötelességeket tartalmazó, markáns értékirányultsága testesül meg, a vallást elméletileg és a gyakorlati tapasztalatok alapján is erős és hatékony közösségképző köteléknek tekinthetjük. Ez a megállapítás azt is érzékelteti, hogy a vallásos hitre épülő értékirányultságot rendszerint azonosságtudati, érdekeltségi és érzelmi elemek is erősítik. A vallási közösségben az internálódott egyéni értékszemléletből olyan interiorizálódott közösségi értékorientáció képződik, amely folytonosan figyelemmel kíséri, értékeli, minősíti, javításra, tökéletesítésre készteti a tagok megnyilvánulásait és ezáltal autopoietikusan élteti és alakítja a közösség arculatát is. "Az igazi közösségeket a tagok közösen vallott és követett értékei, normái és tapasztalatai fűzik egybe. Minél mélyebbek és erősebbek ezek a közös értékek, annál erősebb a közösségi összetartozás érzése", állapítja meg Francis Fukuyama is.[2] A közösség tagjainak kölcsönös bizalmát, korrekt kapcsolatait, kellemes és hatékony együttműködését szolgáló mértékek, értékek és az ezeket kifejező szabályok együttes megjelölésére szerencsésen terjed a szakirodalomban a "társadalmi tőke" metafora. A vallásos ember és a vallási közösség saját vallását szépnek, jónak, nemesnek és előnyösnek ítéli meg, tehát értékesnek tartja. A vallás ezért egyik igen jelentős személyiségformáló és közösségteremtő tényező. Az Alaptörvénybe nem ütköző, valódi vallásokat és vallási közösségeket ezen az alapon minősíti értéknek és részesíti védelemben, illetve meghatározott intézményes támogatásban a világnézetileg semleges, fejlett jogállam is.
A vallások mibenlétére vonatkozó tudományos vizsgálódás egyik vitatott kérdése, hogy az ún. abszolút egyéni, a rendszerbe foglalt és meghirdetett vallásokétól eltérően, megismerhetővé nem tett és mások általi követésre igényt nem tartó, de hitelvi, tehát vallásos jellegű felfogás, a vallás körvonalazott fogalmát figyelembe véve, vallásnak minősül-e? Szerintem az ilyen abszolút individuális hitelvi koncepció nem tekinthető vallásnak, mert hiányzik belőle a mások általi követést igénylő kinyilvánítottság, a vallási közösség léte és az ahhoz való tartozás. Az ilyen egyéni hitelvi koncepció kialakítását és követését nem a vallásszabadság, hanem az annál tágabb lelkiismereti szabadság biztosítja. A lelkiismereti szabadság ugyanis a meggyőződés kialakításának, kinyilvánításának, vagy a kinyilvánítás mellőzésének alapjoga. A meggyőződés tárgya felsorolhatatlanul sokféle lehet. A vallásszabadság a lelkiismereti szabadságnak olyan nevesített változata, amelynek gyakorlásában a vallás nem nélkülözheti az előbb jelzett ismérvek érvényesülését.
A vallás az ember egyik kiemelkedő egyéni ügye, a vallás azonban mégsem tekinthető kizárólag magánügynek. A valláshoz és egyházhoz kapcsolódás, a vallás követése, az egyház illetve egyházak működése nem volt pusztán magánügy a történelem korábbi korszakaiban és nem az a modern jogállam keretei között, jelenleg sem. Közismert, hogy a vallások meghatározó közösség- és történelemformáló szerepet töltöttek be a földkerekség valamennyi jelentős kultúrkörében, hozzájárultak a tudományok, a művészetek, a kultúra, a szakismeretek, az állami és társadalmi intézmények, az emberi viszonyok fejlődéséhez. A vallások gyakran megalapozták és erősítették a nemzeti azonosságtudatot, fejlesztették a hazafiságot, sőt esetenként annak túlhajtását, a nacionalizmust, a sovinizmust és a xenofóbiát is. A vallás- és egyháztörténet nem nélkülözte a véres vallásháborúkat, az eretnekek kegyetlen büntetését és az egyházi hatalommal való visszaélést sem. Ilyen jelenségekkel sajnos napjainkban is találkozunk. A vallás és egyház politikai összefüggéseit látványosan érzékelteti az a körülmény, hogy a politikai pártok világnézeti felfogásuktól függetlenül szavazatok és politikai támogatás szerzése céljából gyakran nagy gondot fordítanak a vallásos rétegek sajátos arculatának figyelembe vételére és igényeik teljesítésére.
- 8/9 -
A vallások, a vallásosság, a vallási közösségek, a felekezetek, az egyházak története arról tanúskodik, hogy szinte mindegyik hosszabb ideig érvényesülő és magasabb számú hívőt tömörítő vallás hitelvei, normarendszere és gyakorlata folytonosan alakult, tisztult, rendszereződött. A hitelesnek tartott tanításhoz és gyakorlathoz tekintélyes reformerek, bátor újítók által kimunkált és sokak által követett, az eredeti tanítás több tételét elvető, módosító, kiegészítő koncepciók, illetve irányzatok születettek. A keleti világvallások, közöttük különösen a hinduizmus, a buddhizmus, a kínai univerzizmus és a japán sintoizmus képviselői nemcsak elviselik, hanem kifejezetten e vallások jellemzőinek tekintik a színes belső sokféleséget, a közösségek és a személyek által formált változatos szinkréciót. Több, kölcsönösen tolerált irányzata alakult ki és érvényesül a judaizmusnak is. Súlyosak és megrendítőek voltak, sőt jelenleg is élesek az ellentétek és gyakoriak a megrázó véres küzdelmek az iszlám vallás síita, szunnita és fundamentalista irányzatai között. A kereszténység története a keresztes háborúk[3] könyörtelen kíméletlenségeivel, az eretneknek minősített mozgalmak (így különösen a manicheusok, az ariánusok, a bogumilok, a katharok, az albigensek, a valdensek, a donatisták, a pelágiánusok, a husziták, a janzenisták stb.) és az eretnekek, valamint más reformerek és gondolkodók kegyetlen üldözésével és megtorlásával, a keleti és a nyugati kereszténység schismájával, a katolikusok és protestánsok meg-megújuló vallásháborúival terhes.[4]
Az emberiség vallásainak szaporodásában és fejlődésében az ősi vallások kialakulását megelőző, de bizonyos változataikban még korszakunkban is előforduló primitív vallási hiedelmek és kultuszok gyakori jellemzőiként említhetjük a nomád életmódot, a törzsi kötődést, a totemizmust, a jószellemek tiszteletét, oltalmuk igénylését, az ártó erőktől, szellemektől (manáktól) való félelmet, a szellemvilág jelzéseinek (ómenjeinek) ismeretét, a lélek (anima) létének és halál utáni bolyongásának, esetenként visszatérésének feltételezését, a változatos halottkultuszokat, a megalitikus (kő-) építmények (megalitsírok, dolmenek, mehnírek, kromlechek, tehát kőasztalok, kőoszlopok, kőkörök), alkalmazását, fétisek, bálványok, tabuk tiszteletét, mágusok, varázslók, táltosok, sámánok létét
és működését, a varázslás, a boszorkányság, a babona, a jóslás segítő és ártó változatait, áldozatok bemutatását, kábító hatású szerek fogyasztását, csontok és kövek viselését, a test bőrének változatos színezését, esetleg meghasítását, a mágikus tűz körüli élénk zenei, táncos, gyakran az extázisig fokozott szertartásokat.
A segítő és ártó szellemek, bizonyos fetisizált tárgyakból eredő erők, az érinthetetlen tabuk sokaságába vetett hit nem zárja ki, hogy több törzsi vallás korábbi vagy jelenlegi követői gondoltak illetve gondolnak egy, a világ feletti teremtő istenre is, akiről részletező írott források hiányában keveset tudnak, és akit talán nem is szellemi lénynek, hanem valamilyen erőnek, különös hatalomnak vagy más létezőnek képzelnek el. Ettől eltekintve az is megállapítható, hogy a primitív népek általában nem különböztetik meg élesen a természetes és a természetfeletti szférát, nem törekszenek a valós oksági kapcsolatok érdemi feltárására.
Tonhaizer Tibor publikált adatai szerint Afrikában még korszakunkban is mintegy 65 millió ember, az összlakosság több mint 12%-a követi őseinek vázolt jellegű vallási hiedelmeit. Tudományos igényű megállapítás szerint a XXI. század kezdetén Földünk mintegy 5000 vallása között kb. 3000 primitív vallási irányzat érvényesülése feltételezhető.[5] Természetesen az ezeket követő népcsoportok életvitelét is befolyásolhatják a modern kor őket érintő hatásai. Ehelyütt is megállapíthatjuk, hogy a primitív vallások, az ősi vallások, a jelenleg is érvényesülő világvallások, valamint korszakunk új vallási mozgalmai között található jelentős különbözőségek mellett hasonló elemek és vonások, bizonyos folytonosságok és feltűnő összekapcsolódások, vegyülések, tehát változatos szinkrétizmusok is tapasztalhatók.
Az általános vagy külső vallástudományok - így különösen a vallásfilozófia, a vallástörténelem, az összehasonlító vallástan, a vallási néprajz, a vallásszociológia, a valláspszichológia, a vallásetika, a vallási rítustan, a vallási esztétika, a vallásjog, az egyházjog - művelői számára bármely mitológia, teológia, valláserkölcs, liturgia, vallási művészet és szimbolika stb. tanulmányozásának visszatérő feladatai közé tartozik a más vallásokhoz viszonyított hasonlóságok, egybeesések, kölcsönhatások, továbbá az eltérések és az egyes vallásokban előforduló különlegességek feltárása, rendszerezése és értékelő bemutatása. Az ősi vallások közé a kereszténység kialakulása előtt létrejött és primitívnek[6] nem minősülő vallások sorolhatók. Ezeknek két nagyobb csoportja
- 9/10 -
különböztethető meg. Közülük az egyik csoportba azok a Krisztus előtt kialakult vallások sorolhatók, amelyeket korszakunkban nem követnek. Ebbe a körbe tartoznak pl. a sumér-akkád, a hettita, a kánaáni, az ősi egyiptomi, az ősi görög, a római, a kelta, az ógermán, az ősi eurázsiai vallások, valamint a Mithra kultusz. Az első csoport különös összetevőinek tekinthetjük a XVI. században megszűnt azték, maja és inka vallást.[7] A második csoportban említhetjük azokat a Krisztus előtt létrejött ősi vallásokat, amelyek - természetesen továbbfejlődött változatokban - napjainkban is érvényesülnek. Ennek a csoportnak jellegzetes alakzatai a zoroasztriánizmus, a judaizmus, a kínai univerzizmus három összetevője, nevezetesen az ősi kínai vallás, a taoizmus és a konfucianizmus, továbbá a brahmanizmus vagy hinduizmus változatai, a buddhizmus és alakzatai, valamint a japán sintoizmus és annak válfajai.
Az ősi vallásokban - természetesen különböző arányban és sajátos változatokban - előforduló lényeges jellemzők és alapvető összetevők közül a következőkre emlékeztetek.
1) Az ősi vallások népei a primitív vallási hiedelmeket és kultuszokat követő, a hierarchikus társadalom-tagozódáshoz még el nem jutott népcsoportok gyűjtögető, halászó, vadászó, pásztorkodó és kezdetleges állattenyésztő életviszonyaihoz képest fejlettebb civilizatórikus-kulturális szinten, a földművelés, az állattenyésztés, a kézművesség, a kereskedelem kialakult lehetőségeit hasznosítva, a földrajzi, éghajlati, népesedési, néprajzi, nemzetségi, nyelvi és más adottságokhoz is igazodva, ősi hagyományaikat gazdagítva alakították vallási mítoszaikat, kultuszaikat és normáikat. Életvitelük formálásában ugyancsak meghatározó szerepe volt az évszakok, az időjárás változásainak, a tengeri-, a folyó- és állóvizeknek, a termékenységnek, az égitestek helyzetének és egyéb megnyilvánulásainak, a fénynek, a mennydörgésnek, a villámlásnak és a viharnak, valamint a nemzetségek, a népcsoportok, a népek közötti kíméletlen, öldöklő háborúskodásnak. Az ősi vallások mitológiájának, mítoszainak, misztériumainak, kultuszainak, magatartási követelményeinek, szokásainak megismerését immár korabeli vagy későbbi írott források, régészeti leletek, himnuszok, énekek, fohászok, áldozati és egyéb rítusok gyűjteményei, époszok, mondák, legendák, filozófiai, irodalmi, történelmi feldolgozások teszik lehetővé az utókorok érdeklődői számára.
2) Az ősi vallásokban gyakori a világmindenség, az istenek és az emberek létrejöttének, teremtődésének, születésének, tehát a kozmogóniának, a theogóniának és az antropogóniának sokszínű összefonódása. Csekély kivételtől eltekintve ezekben a vallási rendszerekben nem egyetlen örök és mindenható
isten teremtette a felsorolt összetevőket, hanem változatos kapcsolódásokban alakultak ki, jöttek létre, illetve születtek meg az istenek és az emberek, valamint a kozmosz más elemei.
3) Többnyire kemény, véres küzdelem (theomakhia), esetenként teremtő gyilkosság, vagy valamely isten feldarabolása és elfogyasztása tapasztalható az istenek generációi, illetve tagjai között.
4) A küzdelem vagy a szaporodás következtében egyes istenek elpusztultak vagy visszavonulttá, háttérbe szorítottá, inaktívvá, békéssé, tehát deus otiusszá váltak.
5) Általánosnak mondható a kozmosz részei (az Ég, a Föld, az Alvilág), az istenek, az isteni funkciók és bizonyos égitestek (a Nap, a Hold, az Esthajnalcsillag) hármassága, hármas osztottsága és az utóbbiak meghatározó szerepe (szolarizáció).
6) Az istenek hármasságában gyakori az Égnek, a mennydörgésnek, a villámlásnak, a viharnak és a főhatalomnak összekapcsolt elsődlegessége, valamint a harc, a háború, a küzdelem isteni irányításának és istenének önállósulása, továbbá a szerelem, a termékenység, a Földanya többnyire kiemelkedő isteni szerepének megszemélyesített érvényesülése.
7) Nem ritkák egyes istenek, esetleg istenek és emberek kalandos és termékeny (néha vérfertőzéses) szerelmi kapcsolatai, nászai, hierosz gamoszai.
8) Tapasztalható bizonyos istenek kettős (isteni és démoni, teremtő-pusztító, jó és gonosz vagy kifejezetten megveszett, esetleg uni- és biszexuális) minősége.
9) Gyakori motívum az ősvallásokban a világ közepe, az Eget és a Földet összekötő világoszlop (axis mundi), torony (ziqqurat), vagy a világfa, továbbá a templompalota, mint a világmindenséget jelképező imago mundi, valamint az ősi Édenkert szerepe és a kezdeti életviszonyok mesésen békés, boldog jellegének feltételezése.
10) Az élet és a halál egymást feltételező, folytonos ciklikussága sajátos kifejezésének tekinthetjük némely istenek időnkénti hosszabb idejű eltűnését, majd visszatérését, valamint a megölt, harcban elesett istenség újraéledését, feltámadását.
11) Az isteni és az emberi világ valamennyi szférájában így a mitológiában, különösen a konkrét történetet, eseménysort tartalmazó mítoszokban és az eredeti vagy rituálisan reprodukált misztériumokban rendszeresek a kegyetlen megpróbáltatásokkal járó és az alkalmasságot bizonyító próbák, beavatási eljárások, szertartások.
12) Több ősi vallásban az állam élén álló vezető, király, fáraó isteni származású, vagy istenné változik, szerényebb esetben pedig isteni kiválasztottságot, meghatalmazást élvez, és közvetítő szerepet tölt be az istenek és az általa irányított emberek között.
- 10/11 -
E funkció keretében a király jelentős rítusok irányítója vagy kivitelezője.
13) Szinte mindegyik ősi vallásban fontos helyet foglalt el és kiemelkedő szerepet töltött be az Újév. Az előző év többnyire orgiasztikus tombolással, tivornyázással zárult. Az újévi szertartások a megújulást, a megtisztulást, a célok, a feladatok meghatározását fejezték ki és szolgálták.
14) Egyes vallásokban markánsan jelent meg a kő, a víz, a fény, a phallosz, a férfimag, az anyaméh létesítő, keletkeztető szerepe, bizonyos állatok (pl. a bika, az oroszlán, a kígyó, a szarvas, a sólyom, a sas, a sárkány) pozitív vagy negatív szimbolikája, továbbá a prófécia, a mágia és a babona jelentősége.
15) Néhány ősi vallásban is szerepel az eredeti paradicsomi állapot és az annak elvesztését előidéző ősbűn, valamint a vízözön mindent elpusztító büntető szerepe.
16) A jelzett közös, illetve hasonló jellemzők és összetevők mellett az ősi vallások mindegyike a sajátos történelmi, földrajzi, időjárási, gazdasági, kulturális és más adottságokhoz igazodva sok különös és egyedi megoldást is tartalmaz.
A XX. század nagy eszmeáramlatai és kortünetei - így különösen a polgári radikalizmus, a keresztény szocializmus, a marxista-leninista-sztálinista kommunizmus, a szociáldemokratizmus, a nemzeti szocializmus, a fasizmus, az antikommunizmus, az antifasizmus, az emberi jogok és alapvető szabadságok nemzetközi jogi és nemzetállami biztosítása és védelme, a természet-, a környezet- illetve az állat- és növényvédő mozgalmak, a polgári rendszer alapértékeit elvető, polgárpukkasztó hippymozgalmak, a társadalmi középosztály tradicionális családi, szexuális, öltözködési, gyermeknevelési, egyéb életviteli mentalitásának fellazulása, az általános műveltség, a szorgalom, a korrektség devalválódása, a ravaszság, a csalárdság, az improvizációs készség felértékelődése, a fogyasztói értékrend kiterjedése, a sport professzionalizálódása, a látványos modern zenei rendezvények, a turizmus tömegméretűsége, a kábítószer-fogyasztás, a vandalizmus terjedése, a tudásalapúság, az információs, illetve e-társadalom gyarapodása, a fokozatos vallástalanodás, majd a reszakralizáció és a deszekuralizáció, a posztmodernitás és a posztdemokrácia stb. - között a poszthippy kornak markáns jellemzőjeként bontakoztak ki és folytatják aktivitásukat a XXI. század elején is az új vallási mozgalmak, vagyis az ún. ÚVM-ek és New Age mozgalmak, a NAM-ok.[8]
A magyar történelemben meghatározó szerepet betöltő katolikus, protestáns (református és evangélikus), unitárius és izraelita vallások mellett a XIX. században megjelentek a szekták. A szekták mint "kimetszettek" a nagyobb vallások peremén, azokhoz viszonyítva kisebbségként jelentek meg. A szekta kimetszi magát az anyavallás tekintélye alól, meghatározza az eredeti vallás tanításaiból megtartott és módosított tételeket, valamint az általa vallott teljesen új elemeket. A szekták normái rendszerint szigorúbbak, vallási életük elmélyültebb, bensőségesebb, következetesebb, tartalmasabb az eredeti, vagy annak tartott tanításhoz és gyakorlathoz képest.
Az ÚVM alakzatai és a NAM típusú formációk létrejöttének okait, általános jellemzőit, különbözőségeit és konkrét szerveződéseinek sajátosságait a kutatók publikált megállapításai és személyes tapasztalatok alapján a következőkben foglalom össze. E mozgalmak kialakulását és terjedését előidéző, illetve megkönnyítő körülményekkel összefüggésben megállapíthatjuk, hogy ezek a mozgalmak olyan egyéni illetve közösségi lelki, szellemi, érvényesülési igények, szükségletek táplálására, kielégítésére vállalkoznak, amelyeket sem a hagyományos vallások illetve szekták, sem a világi intézmények nem ígérnek és nem nyújtanak. A közelebbi vizsgálódások többnyire felsorakoztatják a hagyományos vallásokkal szembeni kifogások, elégedetlenségek változatait: így különösen bizonyos hitelvek és normák eltorzítását, megalapozatlan dogmák kialakítását, illetve a merev, elavult dogmákhoz ragaszkodást, a hierarchizáltságot, a szervezeti túlméretezettséget, a rituális, liturgikus, ceremoniális formalizáltságot, a nemek közötti egyenjogúság hiányát, a képek, szobrok, ereklyék, kegytárgyak, díszítőelemek túlzott szakralizálását, a születésszabályozás ellenzését, a papi cölibátust stb. Jelentős kiváltó oknak minősül a vallástalanodással járó lelki szegényedés, a transzcendencia-éhség, a spiritualitás iránti szomj, a szellemi bizonytalanság, a fogódzóhiány, a magánélet sikertelensége, a tartalmas közösséghez tartozás hiánya, a perifériára sodródás, a magányosodás, a kirekesztettség, a megrázó személyi tragédiák, traumák átélése. A kiváltó körülményekre reflektálás jellege lehet: a) forradalmi lázadó, b) korszerűsítő reformer, c) csendes, szelíd visszavonuló, d) másokat kizáró, ortodox, fundamentalista, e) világvégét próféciáló és f) az evilági törekvésektől, javaktól elszakadó, határidőhöz kötött megtéréstől függő üdvözülést ígérő, g) valamint a meg nem térőket örök kárhozattal fenyegető.
Több ÚVM vallási csoportnak a hagyományos vallásokétól és a korábbi szektákétól is eltérő vonásaiként jelölhetők meg a következők:
a) viszonylag kis méret, vagyis alacsony létszám és személyes ismeretséget, intenzív
- 11/12 -
emberi kapcsolatokat érvényesítő közösségi életvitel;
b) a hívőknek a társadalmi átlagostól eltérő összetétele, amely zömmel egyedülálló, függő helyzetű fiatalokból áll, akiknek első generációja az új hitbe nem beleszületett, hanem azt maga választotta;
c) az új hitrendszert alakító vagy lényegesen fejlesztő tisztelt, sőt csodált, karizmatikus (kegyelemmel felruházott, hiteles tudású, erős lelkületű, nagy életerejű) vezető kiemelkedő szerepe;
d) a tagságnak az ellenséges, barátságtalan környezettel szembenálló, mi-ők szemlélete.
A felsorolt jellemzők többsége az új vallás alapítását közvetlenül követő, a működés első időszakában tapasztalható. A létszámnövekedés együtt jár bizonyos szervezetrendszer kiépülésével. Az idő múlásával a korábbi fiatalok idősebbekké válnak, akiknek gyermekei beleszületnek szüleik választott vallásába. A törzstagoknak együtt kell élniük a mozgalomhoz nem tartozó rokonokkal, valamint az intenzív vallási életre képtelen hívő társakkal. Változás következhet be a vezetésben is, a vezetők személyes kapcsolatait felváltja vagy kiegészíti az írott illetve elektronikus informálás és kommunikáció. Módosul, gazdagodik, egzaktabbá, esetleg rugalmasabbá válik a hitrendszer is. Erre gyakran akkor lesz szükség, ha némely dogmatikus ígéretek és próféciák nem következnek be. Mindezzel együtt módosulhat, enyhülhet vagy szigorodhat a megkövetelt életstílus, mérséklődhet a mi-ők szemlélet megkülönböztető szigora, bizonyos kivételektől eltekintve javulhat a mozgalom külső megítélése és megkezdődhet, illetve erősödhet a mozgalom illeszkedése a társadalmi és a közhatalmi környezethez.
Az ÚVM változataitól lényegesen különböznek a NAM típusú individualizált, privatizált vallási koncepciók, amelyek a hívők számára egészséget, lelki szilárdságot, magabiztosságot, helytállást, érvényesülést, sikereket és mindehhez támogató közösséget ígérnek. Mindkét mozgalom összetevői között találhatók keleti - főleg hinduista és buddhista -, katolikus és protestáns bázisú, továbbá keleti és nyugati vallási elemeket ötvöző, ún. szinkretista vallások.
A lényeges mitológiai különbözőségek, a világ eredetére, az ember rendeltetésére és halála utáni sorsára, az erkölcsi normák szerepére vonatkozó eltérő felfogások ellenére korszakunkban csökkennek a feszültségek és szembenállások a világ nagy vallásai között, sőt több tárgykörben, főleg az emberiség sorskérdéseiben, az egyénnek és a közösségnek is előnyös erkölcsi szabályok feltárásában illetve egyeztetésében kibontakozóban van az együttműködés. Napjainkban az ellentétek inkább a fundamentalista és nem fundamentalista irányzatok, az eredetinek, hitelesnek nyilvánított tanítások, valamint az újabb vallási mozgalmak, továbbá a hagyományos mitológiával rendelkező vallások és az azoktól lényegesen különböző paravallási szerveződések között élesednek.
Sokat ígérő kezdeményezések és erőfeszítések révén részeredmények is születtek már a világvallások kölcsönös megismerésének, tiszteletének és bizalmának javításában, sőt néhány tárgykörben együttműködés folytatásában is. Ebben a keleti vallások hagyományos nyitottsága mellett jelentős szerepe lehet annak, hogy a II. Vatikáni Zsinat elismerte a vallásszabadságot, ezáltal a vallási pluralitást, a katolikus egyház feje pedig kifejezte sajnálatát az egyház más vallási meggyőződést követőkkel szemben korábban tanúsított türelmetlen, bántó megnyilvánulásaiért, esetenként kegyetlen, megtorló tetteiért. Órigenész, Cyprianus és Augustinus már a kereszténység korai évszázadaiban megalapozták azt a hagyományos katolikus felfogást, amely szerint az egyházon kívül nincs üdvösség. (Extra Ecclesiam nulla salus). Ezt a merev dogmát a XVII. században a janzenisták elméletileg azzal a megfogalmazással igyekeztek enyhíteni, hogy az egyházon kívül nincs kegyelem (Extra ecclesiam nulla gratia). A változást e tekintetben II. Vatikáni Zsinat következő állásfoglalása tartalmazza: "Elnyerhetik az örök üdvösséget mindazok, akik önhibájukon kívül nem ismerik Krisztus evangéliumát és egyházát, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatása alatt arra törekszenek, hogy teljesítsék akaratát, amelyet lelkiismeretük szavában ismernek fel". A II. Vatikáni zsinat "Ad gentes" konstitúciója azt is megállapítja: "az egyház nincs igazán megalapítva, nincs igazi élete és nem tökéletes jele Krisztusnak az emberek között, ha - a hierarchia mellett - nincs meg a világi hívők komoly és dolgos rétege..." Buzdítja őket, hogy vegyenek részt a gyermekek és fiatalok nevelésében, valamint "azoknak a népeknek erőfeszítéseiben, amelyek az éhség, a tudatlanság ellen harcolva, magasabb életszínvonal elérésére és a világbéke megszilárdítására törekszenek". A laikusokra is vonatkozik a zsinati buzdítás, hogy "tanítsanak az iskolában, intézzék az anyagi ügyeket, vegyenek részt a plébánia és az egyházmegye munkájában, szervezzék meg és mozdítsák elő a világiak apostolkodásának különféle formáit, hogy a fiatal egyházak hívei minél előbb kivehessék részüket az egyház életéből...Különösen méltóak a dicséretre azok a világiak, akik egyetemeken és tudományos intézetekben történelmi és vallástudomá-
- 12/13 -
nyi kutatásaikkal mozdítják elő a népek és a vallások megismerését, és ezzel segítik az evangélium hirdetőit, a nem keresztényekkel való párbeszédet pedig előkészítik".[9] (Kiemelés tőlem: Á. A.)
A globalizálódás sokféle egységesülő, illetve etnikai, vallási, politikai stb. differenciálódási folyamatait erősítő tudományos, műszaki, pénzügyi, gazdasági tényezőkhöz szerencsésen kapcsolódik az önmagában is ellentmondó, ún. európai kultúrfölény dőre beképzeltségének csökkenése, valamint földünk hosszú múltra visszatekintő más, gyakran varázslatosan színes, tartalmas és tanulságos kultúráinak, ezeken belül a kultúrák alapvető jellegzetességeit meghatározó vagy befolyásoló vallások tanulmányozása, megismerése, tisztelete és az arra épülő együttműködés. Ezzel összefüggésben hangsúlyozandó, hogy a vallás és a kultúra fogalma, illetve ezek érvényesülési formái nem esnek teljesen egybe. A vallások azonban a Föld mindegyik nagy kultúrkörében meghatározó hatást gyakorolnak a hívők mentalitására, a családhoz, az emberekhez, a közösségekhez, a hazához, a hatalomhoz, a tanuláshoz, az alkotáshoz, a munkához, a művészetekhez, a szórakozáshoz stb. fűződő viszonyára. A történelem számos példát szolgáltat arra is, hogy ugyanaz a vallás különböző kulturális környezetekben egymástól eltérő, sajátos elemekkel egészült ki. A vallástudomány ezt a jelenséget az inkulturalizáció egyik sajátos esetének tekinti.
Európa, illetve a Nyugat tagadhatatlanul óriási tudományos, művészeti és egyéb értékekkel járult hozzá az emberiség kulturális és civilizációs fejlődéséhez. Ezek az értékek - közöttük a jogállamiság, az alapjogok, a demokrácia, illetve a demokratizmus, fontos műszaki és más civilizációs vívmányok stb. - továbbra is oltalmazandók és fejlesztendők. A multikulturális világ sajátosságainak, veszélyforrásainak beható elemzése alapján azonban mellőzhetetlen S. P. Huntington alábbi következtetéseinek megszívlelése is. Más civilizációk ügyeibe való beavatkozás valószínűleg a legnagyobb veszélyforrás, amely bizonytalansághoz és potenciálisan globális konfliktusokhoz vezet a multicivilizációs világban. Az emberiség olyan korszakba lépett, amikor a különböző civilizációknak meg kell tanulniuk a békés egymás mellett élés szabályait, meg kell ismerniük egymást, s ha egymás történelmét, gondolkodásmódját, művészetét és kultúráját tanulmányozzák, kölcsönösen gazdagabbá tehetik életüket. Ebben a túlzsúfolt, piciny világban sok választási lehetőség nincs, mert egyébként viszály, feszültség, háború és katasztrófa veszélye fenyeget. A béke, az emberiség jövője a világ nagy civilizációinak, politikai, vallási és szellemi vezetőinek együttműködésén és megértésén múlik.[10]
Hasonló tartalmú felismerések jegyében nyilvánította az ENSZ Közgyűlése az 1998 november 4-én egyhangúlag megszavazott határozatával a 2001. évet a civilizációk közötti dialógus évének. E határozat preambuluma szerint: "Tudatában lévén a különböző civilizációk által elért eredményeknek, amelyek a kulturális pluralizmus valóságáról és az emberiség kreatív képességeinek különféle formáiról tanúskodnak; kiemelve a türelem nagy fontosságát a nemzetközi kapcsolatokban és a dialógus hasznos szerepét egymás megértésében, a békét fenyegető tevékenységek elkerülésében, valamint a civilizációk közötti együttműködésben és kölcsönös megértésben; megerősítve azt a felismerést, hogy a különféle civilizációk által elért eredmények az emberiség örökségét képviselik, s az egész emberiség számára a haladás megvalósítására irányuló ösztönzés forrásai; ...a Közgyűlés kinyilvánítja megingathatatlan elhatározottságát a civilizációk közötti dialógus könnyítésére és előmozdítására". A Közgyűlés ennek alapján felkérte a tagállamok kormányait, az ENSZ szerveit, elsősorban az UNESCO-t, valamint a többi érdekelt nemzetközi szervezetet, ezek között a kormányoktól függetlenül működőket is (NGO), hogy valósítsanak meg a civilizációk közötti párbeszédet szolgáló kulturális, nevelési és társadalmi programokat.
A kölcsönös közeledést, tiszteletet, párbeszédet és bizonyos tárgykörökben a fokozatos együttműködést főként az azonos, illetve hasonló valláserkölcsi szabályok, az ember egyéni, családi, közösségi figyelmességét, jóindulatát, segítő munkáját ösztönző, az önzést, az álnokságot, a rosszindulatot, az önmagának és másnak kárt okozó megnyilvánulásokat elítélő, valamint az ezektől visszatartó tanítások könnyítik meg. Illusztrálásként az ilyen közös vagy hasonló valláserkölcsi parancsoknak, tilalmaknak, ajánlásoknak a következő csoportjaira utalok.
1) Szinte mindegyik nagy vallás tartalmaz néhány olyan alapnormát, mint az "aranyszabály", amely rendkívül bonyolult helyzetekben is eligazít. Az aranyszabály már megtalálható Konfuciusznál: "amit nem kívánsz magadnak, azt te se tedd más emberekkel", a zsidóknál: "ne tedd másokkal, amiről nem akarod, hogy mások veled tegyék" és Jézus hegyi beszédében: "amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük" szövegezésben.
2) Nagyon lényeges körülmény, hogy a Tízparancsolat előírásai közül öt nemcsak a zsidó és a keresztény vallásokban, hanem az egyéb vallási előírásokban is megtalálhatók. Ezek a következők: ne ölj, ne lopj, ne hazudj, ne paráználkodj és tiszteld szüleidet.
3) A buddhista kultuszoknak több összetevőjét ismerjük, amelyet később a keresztény (katolikus)
- 13/14 -
rítusoknak is jelentős elemeivé váltak. Ilyenekként említhetők a kolostori élet, a papi cölibátus, a szerzetesi tonzúra, a gyónás, a rózsafüzér, az ereklyetisztelet, a haranghasználat, a tömjén és a füstölő. A buddhista kolostorok már Buddha (Kr.e. 560-483) életének alkonyán kezdtek létrejönni. A keresztény szerzetesség bölcsőjeként az egyháztörténet Egyiptomot jelöli meg, ahol az első anakhoréták Kr.u. IV. században vándoroltak ki nagyobb számban a sivatagba. Ebben az időszakban kezdett megjelenni az anakhoréták körében az önként vállalt nőtlenség is, amelynek a keresztény papságra kiterjesztését VII. Gergely pápa rendelte el a XI. században. A papi nőtlenség kívánalma már Buddha életében kialakult. A fejtető kör alakú leborotválása, a tonzúra egyidős a buddhista szerzetesi élettel. A kereszténységben Kr.u. V. századtól alkalmazzák bizonyos szerzetesi felavatások egyik szertartási elemeként. A gyónás a buddhizmus egyik régi intézménye, a kereszténységben a bűnök megvallását felszentelt személy jelenlétében Kr.u. III. századtól alkalmazzák. Az ereklyetisztelet a buddhizmusban Buddha halálával kezdődött. Széles körben elfogadott egyháztörténeti megállapítás szerint a rózsafüzér használata nyugaton a keresztes hadjáratokkal kezdődött. Keleten azonban már a hinduizmus gyakorlatában is előfordult, az északi buddhizmus térhódításával pedig különösen elterjedt. A kereszténységben a harangozás gyakorlata a VI. században kezdődött. Indiában azonban már a II. század végétől használtak harangokat. Többnyire az egymástól távolabb fekvő kolostorok szerzetesei küldtek így jelzéseket egymásnak. A tömjénezés a buddhizmusban Buddha fellépésével kezdődött. A kereszténységben az apostolok és az apostoli atyák ellenezték ennek a sötétséget kifejező keleti pogány rítusnak az alkalmazását. Használata a constantinusi fordulattal kezdődött és vált később egyre gyakoribbá.
4) Különösen újszerű, modern vallásnak minősíthető a perzsa Mirza Huszain Ali Nuri által 1863-ban alapított bahai vallás. A vallásalapító a követendő célokat, elveket és elvárásokat az alábbi 12 pontban foglalta össze: az egész emberiség egységnek tekintendő; meg kell valósítani a világbékét; meg kell oldani a társadalmi problémákat, minden vallásnak közös az alapja; a vallást összhangba kell hozni a tudománnyal és az ésszerűséggel; a vallásnak az emberek közötti egység és egyetértés alapjává kell válnia; a férfiak és nők egyenjogúak; mindkét nem tagjainak a legjobb vallási és erkölcsi képzésben és nevelésben kell részesülniük; mindenkinek magának kell felkutatnia az igazságot; mindenféle előítélet elhagyandó; mesterséges világnyelvet és egységes írást kell kialakítani és alkalmazni; állandó választott bíróságot kell felállítani. A hívők tekintélyes száma mellett nem véletlen, hogy jeles személyiségek (pl. Lev Tolsztoj orosz író a vallás "legtisztább alakzatának" minősítette a bahait, Arnold F. Toynbee angol történész pedig a "holnap vallásaként" jelölte meg ennek a vallásnak a tanait. A bahaizmus magát az utolsó kinyilatkoztatott vallásnak tartja. A bahai istentiszteletek követik a vallási sokszínűséget.
5) Különböző megfogalmazásokban az emberiség számos nagy gondolkodója és szinte mindegyik vizsgált valláscsoport óv a szenvedélyektől, a túlzásoktól és serkent az ésszerű mértékek követésére.
Arisztotelész (Kr.e. 384-322) nem fogadta el a világ platóni megkettőzöttségét, ezen belül az erkölcsök és az erények örök eszményekből eredeztetését sem, hanem azt vallotta, hogy az ember természetének (eidoszának) a boldogságra törekvés felel meg. A boldogság erényes élettel érhető el.[11] Az erény pedig 1) okosság (phronészisz) birtokában, 2) megfelelő lelki alkat esetén, 3) helyes gondolkodással (orthosz logosz), 4) szabad akarattal (poairészisz) érhető el és 5) a középmérték (meszotész) megtalálásában nyilvánul meg.
Ez a középmérték nem a közepest, nem a középszerűt jelenti, hanem az ember adottságaihoz és változó körülményeihez igazodó optimálist testesíti meg. Az optimálisként elérendő meszotészre jellegzetes példaként a végletesnek tekintett gyávasággal és vakmerőséggel szemben a bátorságot jelölte meg. Az arisztotelészi meszotész igénye tehát lényegesen eltér a cicerói és horatiusi aurea mediocritas-tól, az ún. arany középúttól, amely a nemes ügyért folytatott áldozatos küzdelem helyett az egyéni nyugalmat célzó megalkuvást is megengedi. Arisztotelész is úgy véli, hogy minden túlzás ártalmas, de az optimálist szolgáló meszotész nem a jó és a rossz, az előnyös és a hátrányos közötti távolság közepén érhető el. Ez az egyéni és közösségi erkölcsi követelmény összetettebb, többet igénylő és tartalmasabb az ovidiusi "medio tutissimus ibis"-nél[12] is.
Lelki alkatuk sajátossága szerint embertársaink között találkozunk heves, szangvinikus vérmérsékletűekkel, melankóliára hajlamos mélabúsokkal, kesernyés, cinikus, szkeptikus kolerikusokkal és harmonikus, higgadt, derűs, sztoikus egyéniségűekkel. Számtalan tiszteletre méltó példa bizonyítja, hogy a hátrányos lelkület is ellensúlyozható okossággal, helyes gondolkodással, bölcsességgel és szabad akarattal.
Arisztotelész az általa megjelölt előnyös és hátrányos kormányzati rendszerek - nevezetesen a királyság és a türannisz, az arisztokrácia és az oligarchia, valamint a politeia és a demokrácia - közül a politeiát tartotta legjobbnak, mert abban a középrétegek, tehát a közepesen vagyonos és viszonylag képzett, erkölcsös polgárok gyakorolják a hatalmat a közösség szolgálatában. Ezzel szemben a politeia elkorcsosult változataként megjelölt demokráciában
- 14/15 -
a szegény szabadok bitorolják a hatalmat és nincsenek tekintettel az állam egészének szükségleteire és a társadalom közösségi érdekeire.
Az emberi létezés bizonytalansága, az istenektől származó aisza, vagyis a sors, az osztályrész, a végzet pesszimizmust válthat ki. A bölcsességben gazdag görög vallási kultusz azonban emellett ismerte az egyetemes rend és igazság, a diké fogalmát, amely az isteneket is kötelező Törvény (Themisz) megvalósulását jelentette. A diké érvényesüléséhez elengedhetetlen, hogy az emberek ne hágják át létmódjuk korlátait, kerüljék a mértéktelen kiválóságra (areté) törést, és az annak érzetéből fakadó dölyföt, a hübriszt, valamint a hübrisz által okozott elvakultságot (até). A hübrisz és az até következtében ugyanis súlyos szankcióként még a hősök, a királyok és a kalandorok számára is bekövetkezik a kudarc, a hátrányos sors, a moira.
Az emberi élet végességét és törékenységét figyelembe vevő bölcsesség azonban nem zárja ki, sőt arra int, hogy az ember aknázza ki mindazt, amit az élet, a jelen képes nyújtani, az ifjúságot, az egészséget, a testi örömöket, a szervezett társas együttélés - a rendezvények, a szertartások, a felvonulások, a játékok, a táncok, a dalok, a lakomák, a versengések és más látványosságok - kellemes élményeit. A hétköznapi szürkeség feloldásában, az idő elől való megszökésben, az életöröm szakralizálásában, a mostoha körülmények átlényegülésében, bizonyos erények szorgalmazásában a görög vallási kultúra - néhány jelentős más, főleg a keresztény, a zsidó, a hindu, a buddhista, a kínai és a japán ősi vallásokhoz hasonlóan - a későbbi nemzedékek számára is sok tanulsággal szolgálhat.
A keresztény sarkalatos erények közé tartozik az okosság és annak teljessége, a bölcsesség, az igazságosság és annak sajátos változata a méltányosság, a bátorság és a mérsékletesség. Amint a három isteni erény, vagyis a hit, a remény és a szeretet, úgy a négy sarkalatos erény is szorosan kapcsolódik egymáshoz, sőt egymásra épül. Az utóbbi erények keretében bölcsen kell igazságosnak, méltányosnak, bátornak és mérsékletesnek lenni. Ezek a követelmények tehát magukba foglalják az adottságokhoz, a képességekhez igazodó fokozatosságot és arányosságot is. Mindenkinek saját talentumait kell kamatoztatnia. A mérsékletesség, a temperantia a túlzásoktól, a szertelenségtől, a bármilyen irányú szélsőségtől óvja az embert. Amint az arisztotelészi meszotész nem közepest, nem középszerűt kívánt jelenteni, hanem az ember képességeihez és változó körülményeihez folyton igazodó optimálist, úgy a keresztény erénynek minősülő mérsékletesség sem középutat, hanem ésszerű mértéktartást, valós arányosságot, szükséges egyensúlyozást, összehangolást és egyensúlyt követel. Az ilyen mérsékletesség nem zárja ki az ember lehetőségei között gyakorlandó platóni kalokagathiát, vagyis az összetett igényességet, a szebbre, jobbra, igazságosabbra és színvonalasabbra törekvést. Keresztény erkölcsi erénynek minősül továbbá a szelídség, az engedelmesség, az állhatatosság, a türelem, a hűség, a tisztaság, a megbocsátás stb.
A keresztény értékorientáltság magasztosságát érzékeltetik azok a - gyakran számos egyéb bűnök elkövetéséhez vezető, ezért - főbűnnek nevezett tulajdonságok, amelyeket ez az erkölcs szigorúan elítél, és amelyektől féltően óv. Ilyen főbűnök: a kevélység, a képmutatás, a harag, az irigység,[13] a gyűlölet, a kapzsiság, a falánkság, a bujaság és a jóra való restség. A keresztény erkölcsi normák a jelzetteken kívül még rendkívül sok más parancsot, tilalmat, ajánlást tartalmaznak és számos egyéb értékes erényt jelölnek meg.[14]
A zsidó vallás kiemelkedő rendeltetése a földi élet egyéni, családi és közösségi viszonyainak részletes szabályozása. A parancsok és tilalmak követése révén érhető el a Tikkun olam, az a cél, hogy jobb világot hagyjunk magunk után, mint amelybe beléptünk. Ehhez folytonos tanulásra, az igazság keresésére, rendszeres testi és lelki megtisztulásra, szilárd hitre, gyakori imádkozásra, szolidáris jótékonyságra, bűnbánatra, böjtre, szigorú étkezési és magatartási szabályok megtartására van szükség. E követelmények gyakorlása között érhetők el a szelíd örömök az egyéni, a családi és a közösségi életben. A kicsapongás, a tivornya, a féktelen tombolás, az orgia, a mámor, a szaturnália, a bacchanália, az extatikus őrjöngés, az önkívület távol áll a judaizmus szelíd örömeinek középmértékétől is.
Az iszlám felfogás szerint a kötelező és lehetséges emberi magatartások a következő öt csoportba sorolhatók:
- ami megparancsolt - elmulasztásért büntetés jár;
- ami ajánlott - elmulasztásáért nem jár büntetés, elvégzéséért jutalom jár;
- ami tiltott - elkövetéséért büntetés jár;
- ami helytelenített - mellőzéséért jutalom jár, gyakorlásáért nem jár büntetés;
- ami közömbös - azért sem jutalom, sem büntetés nem jár.
Viszonylag kevés olyan magatartás van, amely konkrétan tilos vagy megparancsolt, a mindennapi élet legtöbb cselekvése az ajánlott, a helytelenített és a közömbös kategóriába tartozik.
Az egyén szellemi, lelki tökéletesítésére törekvő hinduizmus[15] megkülönbözteti a személyiség négy hordozóját, nevezetesen a manaszt, tehát az elmét, a buddhit, az intellektust, továbbá az ahamkárát, az én-tudatot és a csittát, vagyis mindezek együttesét.
- 15/16 -
Az általános törvények alapfokú előírásait tartalmazzák a védák, ezek tudásán túllépve a törekvő embernek fel kell adnia önzését és vágyait. Ha az ember önzetlenül munkálkodik másokért, megszűnik extrovertáltnak lenni, és elméje visszavonul. Az ilyen elme testesíti meg az uparati állapotát, amely révén az ember képes a lemondás gyakorlására. A befelé tekintő, introvertált, elmélyült szellemi, lelki állapotban az elme lecsendesítésével az ember megérti a különbségekben, a sokféleségben rejlő egységet. Ha az ember elérte énjének, az Átmannak felismerését, már nem kell keresnie a világ anyagi örömeit, azok maguktól jönnek lábaihoz. Ha azonban tudatlanságból csak a vagyon, a hatalom, a vágyak után rohan, legjobb esetben is szerény eredményt érhet el. A legmagasabb tudatállapot, az ellentétek feletti lét arra int, hogyha a gondolatok folyamata alacsony, tehát tamaszikus minőségű, vagy ha állandó mozgásban, változásban van, azaz radzsasztikus, akkor az Átman elérhetetlen. Csak a tiszta és emelkedett, vagyis a szattvikus gondolatfolyamok vezethetnek el az önmegismeréshez. A tudatfolyamatok már jelzett három minősége, vagyis a három gúna közül a tamasz a tunya, a lomha, suta, nehézkes, ostoba minőségek összefoglaló neve. A radzsasz a mozgás, az átalakulás, az aktivitás és a sietség állapota. A szattva a tisztaság, a higgadtság, a nyugalom, a béke, a tudás, az átszellemültség, a megkülönböztető és összerendező képesség minősége. A test jellegzetessége a tamasz, az elme principális állapota a radzsasz, az intellektus kiindulópontja pedig a szattva. A szattvára és az intellektusra épülő teljes énfelismerés, a turija állapota teszi lehetővé a kiegyensúlyozott, tehát a túlzásoktól mentes, tartalmas életvitelt. E kategóriák irányultsága azonban a földi élet szenvedésként való felfogása, valamint a móksára, illetve a nirvánára törekvés folytán, az egyén lelki, esetenként testi tökéletesedésére összpontosító hinduizmusban és buddhizmusban egészen sajátos.
Buddha saját tanítását általános értelemben a "középút" tanításának madhjamakának nevezte, amely utal a szélsőséges nézetek (pl. az idealizmus), a szélsőséges életmód (pl. az aszkétizmus vagy a hedonizmus) és a túlzó vallásgyakorlat (pl. a bigott áhítatosság vagy a cinikus dekonstruálás), tág értelemben bármilyen szélsőséges megnyilvánulás mellőzésére. A középút tiszteletét fejezi ki a buddhizmusban a "barátságos érzület" (maitrí) is, amely hasonló, de nem azonos a keresztény szeretettel. A buddha szentek lelki egyensúlya nem teszi lehetővé a lelkes, rajongó szeretetet és a haragos gyűlöletet sem.
Konfuciusz által leírt ideális társadalmi viszonyok eszméit[16] nagyrészt a tanítványai által összeállított Analekták, vagyis Konfuciusz beszélgetései és mondásai tartalmazzák. További három mű (A Menciusz, A jeles tudás és A középút tana) szintén az erényes kormányzás és a harmonikus társadalom megteremtésének előírásait és módszereit tárgyalja. A konfuciánus etika a harmonikus társadalom, az erkölcsös, segítőkész állam és az illemtudó polgár magatartási követelményeit foglalja magában. Eszerint, ha mindenki odafigyel másokra, őszinte másokkal és gyakorolja az emberiesség és az igazságosság erényét, vagyis a mélyen gyökerező önzetlenséget, akkor elérhetőek az említett célok. A gyermeki engedelmesség, a szülők iránti kötelességtudat és tisztelet, valamint az ember rangjának megfelelő viselkedés alapvető követelmény. Az emberi kapcsolatokban legfontosabb a fiú és az apa, a feleség és a férj, a fiatalabb és az idősebb testvér, a barát és barát, valamint a miniszter és a császár közötti megfelelő, tehát a magasabb pozíciót tiszteletben tartó és az alacsonyabb helyzetben levőt is becsülő, illetve támogató viselkedés. A felsoroltak közül csak az azonos korú barátok kapcsolata nyugodhat az egyenjogúságon.
A sintoizmus tanítása szerint a tisztességes életvitel szabályának megsértése vagy a lényeges tilalmak figyelmen kívül hagyása olyan kisiklás, amelyet szabad akarattal a sinto hívő megszüntethet, helyrehozhat és így visszatérhet az egyensúlyozott, elvárható, sőt kifejezetten jó és boldog élet folytatásához. A "wa on giri ninio" ősi japán alapnorma mindenkit arra kötelez, hogy ismerje és kövesse a szabályokat, óvja a harmóniát és feladatait ne kényszeredetten, unottan, hányavetien, hanem figyelmesen, igényesen, előzékenyen, könnyedén, derűsen végezze. A wa on giri ninio olyan életviteli alapelv, amelynek ismerete és hasznosítása vallási, nemzeti és társadalmi hovatartozásra tekintet nélkül ugyancsak minden ember számára előnyös lehet.
Tanulságosak azok az ismeretek, amelyek a bekötött szemű, egyik kezében kardot, a másikban mérleget tartó Justitia istenasszony, valamint a kínai és a japán igazságszolgáltatási szemléletben élő unikornis, vagyis a homlokán hosszú szarvval ábrázolt, kistermetű fehér lóhoz hasonlító, erős, magabiztos, de egyébéként békés mesebeli állat jellegére és szerepére vonatkoznak. A nyugati kultúra igazságszolgáltatási szimbóluma rideg, sőt halálbüntetéssel is fenyeget, az egyszarvú nem öli meg, nem is sebzi meg a vétkest, csak félrelöki, hogy az megszégyenüljön, magába szálljon, magatartását értékelje, hibáját beismerje és helyes útra térését kialakítsa. Ez a felfogás közelebb áll a jézusi irgalmassághoz és jótékony szeretethez, jobban kifejezi a konfuciuszi, menciuszi ún. haszon nélküli, de a betöltött pozíciót és a tényleges érdemeket is respektáló, ún. fokozatos szeretetet, valamint azt a japán vallási felfogást, amely nem ismeri az áteredő bűnt, az örök kárhozat büntetését, de szorgalmazza a konfliktusba kerülők önvizsgálatát, a kisiklások elismerését és önkéntes helyrehozását.
- 16/17 -
6) Végül csak általánosságban említem meg azokat a nagyszámú egyéb tanulságos és értékes erkölcsi normákat, amelyeket a vallások ugyancsak kölcsönösen hasznosíthatnak saját morális rendjük fejlesztésében és együttműködésükben. Gondoljunk a kínai csan és a japán zen helytállást, jellemszilárdságot, testi és lelki egészséget, munkaszeretetet, fegyelmet erősítő tanításaira, a hinduizmus, a buddhizmus és a dzsainizmus erőszak tilalmára (ahimsza), valamint féltő szeretetére és gondosságára valamennyi élőlény iránt, a taoizmusnak a természeti törvények tekintetében tanúsított figyelmességére és tiszteletére, a zsidó és az iszlám vallás tisztálkodási és étkezési előírásaira, a legtöbb vallás fellépésére a részegséggel és az ahhoz hasonló toxikomániával, valamint a durva beszéddel szemben, az iszlám engedelmességi tanára, a keleti vallások egymás közötti és a nyugati vallások iránti türelmességére és nyitottságára stb.
7) Csak jelzem ama kérdés megválaszolásának fontosságát, hogy milyen célok, hátrányok és jutalmak ösztönöznek a vallások előírásainak teljesítésére. Általánosságban megjegyezhetjük, hogy a kérdés vallásonkénti áttekintése lényeges különbségek megállapításához vezet. Erőteljes a vallási tilalmak megsértésétől való visszatartó hatása és a parancsok teljesítésére gyakorolt ösztönző szerepe a halált követő átmeneti bűnhődés vagy az örök kárhozat fenyegetésének, illetve a mennybéli örök boldogsággal járó üdvözülésnek a keresztény és az iszlám vallásokban, valamint a buddhizmus mahájána irányzatában. Elsősorban a zsidók egyéni és közösségi megnyilvánulásait szigorúan elbíráló és alakító, saját Istenük iránti bizalomra, félelemre és elkötelezettségre, a vallási szabályok megtartásának evilági előnyeire, az etnikai és vallási sorsközösség szolidaritásának szükségességére helyezi a hangsúlyt a zsidó vallás. Az életet nagyrészt szenvedésként felfogó hinduista és buddhista tanítások középpontjában az egyén olyan erkölcsi, szellemi tökéletesedésének következményei találhatók, amelyek elvezethetnek az emberi vágyakból, szenvedélyekből fakadó szenvedések érzékelésének megszűnéséhez, végsősorban az inkarnációs körforgás megszakadásához. A kellemes, békés emberi kapcsolatok és az egyensúlyozott, hatékony közösségi illetve állami munka ígéretével emberséges, előzékeny magatartásra, az ősök és az idősebbek tiszteletére, kölcsönösen szabályos, korrekt hierarchikus viszonyok alakítására ösztönöznek a kunfucianizmus előírásai. A monoteista vallásokban kiemelkedik az egyetlen teremtő, örök Isten iránti elkötelezettség, szeretet, alázat és az isteni irgalom, kegyelem, igazságosság, segítés szerepe. A hinduizmus és a buddhizmus politeista és monoteista ágazataiban, valamint a kínai univerzizmus változatos szinkrétizmusaiban és a sintoizmusban is megtalálható az Isten, az istenek és bizonyos szellemek hívők által kérlelt, köszönettel és dicsőítéssel fogadott támogató, sőt esetenként büntető megnyilvánulása is. Nem hiányoznak a vallások többségéből a hitre, a szellemi, lelki hangulatokra, az érzelmekre, az akaratra és a magatartásra hatást gyakorló művészeti rangú katarktikus és szublimáló rítusok, liturgiák, misztériumok, kultuszok sem.
Magyarország 2011 április 25-én kihirdetett Alaptörvénye (a továbbiakban Alaptörvény), valamint "A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról" szóló 2011. évi C. törvény számos korszerű és néhány vitatható rendelkezést tartalmaz a vallásszabadság összetevőiről és a hazai egyházak helyzetéről. E megállapítás alátámasztására a következőkre hivatkozom. Előrebocsátom, hogy a továbbiakban idézett törvényi szövegben található kurzív kiemelések tőlem (Á. A.) származnak.
1. Az Alaptörvény "Nemzeti hitvallás" c. preambuluma többek között megállapítja: "Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait". A VII. cikk szerint "Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását és azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja vagy tanítsa. Az állam és az egyházak különváltan működnek. Az egyházak önállóak. Az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal. Az egyházakra vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg".
2. Az Alaptörvény utóbbi előírása alapján fogadta el az Országgyűlés 2011. július ülésnapján "A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról" szóló 2011. évi C. sarkalatos törvényt
- 17/18 -
(a továbbiakban: Ehtv.). Az Ehtv. Preambuluma a következő jelentős megállapításokat tartalmazza. "A magyarországi egyházak és vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú értékhordozó és közösségteremtő tényezői, amelyek hitéleti tevékenységük mellett, nevelési, oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek-és ifjúságvédelmi, valamint kulturális, környezetvédelmi, sport- és más tevékenységükkel, valamint a nemzeti tudat ápolásával is jelentős szerepet töltenek be az ország és a nemzet életében. Magyarország elismeri és támogatja a külhoni magyar közösségek életében meghatározó szerepet játszó egyházak és vallási közösségek tevékenységét is.
Az Országgyűlés
- a lelkiismereti és vallásszabadság érvényre juttatása, a mások meggyőződését tiszteletben tartó és ennek biztosítékaként az egyházak önállóságának biztosítása, az állammal fennálló kapcsolatainak szabályozása céljából;
- figyelemmel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, az Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményre, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság alapvető emberi jogával kapcsolatban megfogalmazott nemzetközi dokumentumokra, valamint arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 17. cikke szerint az Európai Unió tiszteletben tartja, és nem változtatja meg az egyházak és vallási egyesületek vagy közösségek tagállamokban meglévő státuszát;
- az Alaptörvényben foglaltakkal összhangban, az állam és egyház különvált működésének alkotmányos követelményét figyelemben tartva, de az együttmunkálkodás kölcsönös előnyökön alapuló elveit megfelelően érvényesítve;
- folytatva a vallásszabadságot biztosító törvényekben, különösen a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényben testet öltő hagyományt;
- tekintettel az állam világnézeti semlegességére és a felekezetek közötti békés együttélésre való törekvésre;
- tiszteletben tartva az egyházakkal megkötött megállapodásokat;
- felismerve, hogy a közjó előmozdításának kulcsa az emberi személy méltóságának a tisztelete, amely lehetővé teszi nemcsak az emberek és a családok számára, hanem az egyházak részére is, hogy szabadon teljesítsék küldetésüket;
- külön is elismerve Magyarország történelmében és kultúrájában folyamatosan meghatározó jelentőséggel bíró egyházak kiemelkedő szerepét az Alaptörvény végrehajtására a VII. cikk (3) bekezdése alapján a következő törvényt alkotja."
3. Az Ehtv. I. fejezete az alaptörvényi meghatározástól részben eltérően állapítja meg a lelkiismeret és vallás szabadságát. Az 1. és 2. § szerint ugyanis "Magyarország elismeri a lelkiismeret és a vallás szabadságát. A lelkiismereti és vallásszabadság joga magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, megváltoztatását, valamint a meggyőződés kinyilvánításának és megvallásának jogát. A lelkiismereti és vallásszabadság joga magában foglalja továbbá azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését bármely természetes személy vallásos cselekmények, szertartások és más cselekmények végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal közösen, nyilvánosan, akár kommunikációs eszköz útján vagy a magánéletben kinyilvánítsa, gyakorolja, tanítsa, vagy kinyilvánítását mellőzze. A lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlását az oktatási, egészségügyi, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményben ellátott, valamint a büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartott számára egyéni és közösségi szinten is lehetővé kell tenni. A lelkiismereti és vallásszabadság joga a rendvédelmi és a honvédelmi szerveknél szolgálati jogviszonyban állók számára szolgálatteljesítésük során - a szervezet működési rendjével és a honvédelmi kötelezettség teljesítésével összhangban - szabadon gyakorolható. A szülőnek, gyámnak joga van ahhoz, hogy a kiskorú gyermek erkölcsi, vallási neveléséről, vallásos oktatásáról döntsön, és arról megfelelően gondoskodjék. A lelkiismereti vagy vallási meggyőződés megválasztása, elfogadása, kinyilvánítása és megvallása, továbbá annak megváltoztatása, illetve gyakorlása miatt senkit előny vagy hátrány nem érhet. A lelkiismereti és vallásszabadság jogának gyakorlása csak az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében foglaltak szerint korlátozható. A lelkiismereti és vallásszabadság jogával összefüggésben az állami hatóságok adatokat nem gyűjthetnek, és nyilvántartást nem vezethetnek. A népszámlálás során nem kötelező jelleggel, azonosításra alkalmatlan módon kérhető adat a vallási hovatartozásról". Az Alaptörvény 1. cikkének (3) bekezdése így hangzik: "Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható".
- 18/19 -
4. Az Ehtv. "Az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállása" c. II. fejezetében először a vallási tevékenység fogalmát határozza meg a következőkben. "E törvény alkalmazásában vallási tevékenység olyan világnézethez kapcsolódó tevékenység, mely természetfelettire irányul, rendszerbe foglalt hitelvekkel rendelkezik, tanai a valóság egészére irányulnak, valamint az erkölcsöt és az emberi méltóságot nem sértő sajátos magatartás követelményekkel az emberi személyiség egészét átfogja. Önmagában nem tekinthető vallási tevékenységnek a) a politikai és érdekérvényesítő; b) a pszichikai vagy parapszichikai; c) a gyógyászati; d) a gazdasági-vállalkozási; e) a nevelési; f) az oktatási; g) a felsőoktatási; h) az egészségügyi; i) a karitatív; j) a család-, gyermek- és ifjúságvédelmi; k) a kulturális; l) a sport; m) az állat-, környezet- és természetvédelmi; n) a hitéleti tevékenységhez szükségesen túlmenő adatkezelési; o) és a szociális tevékenység". E meghatározásban "az erkölcsöt" szó tartalma kétséges, hiszen Földünkön korszakunkban is számos rendszerbe foglalt és követett erkölcsi normacsoportot találunk.
5. Az Ehtv. "Az egyház" alcím alatt először a következőket rögzíti. "Az egyház, vallásfelekezet, vallási közösség (a továbbiakban: egyház) azonos hitelveket valló, természetes személyekből álló, önkormányzattal rendelkező autonóm szervezet, amely elsődlegesen vallási tevékenység gyakorlása céljából működik. E törvény alkalmazásában egyháznak minősülnek a vallásfelekezetek és vallási közösségek is. Az azonos hitelveket valló, Magyarországon lakóhellyel rendelkező cselekvőképes természetes személyek vallásuk gyakorlása céljából egyházat hozhatnak létre. Az egyház kizárólag olyan vallási tevékenységet gyakorolhat, amely az Alaptörvénnyel nem ellentétes, jogszabályba nem ütközik, nem sérti más közösségek jogait és szabadságát, valamint az emberi méltóságot. Az egyház elnevezést csak e törvény szerint nyilvántartásba vett szervezet viselheti. Magyarországon az állam és az egyház különváltan működik. Az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházzal. A kiemelkedő jelentőségű társadalmi támogatottságú, történelmi és kulturális értékeket megőrző, nevelési, oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint kulturális, sportintézményeket fenntartó (a továbbiakban: közcélú tevékenység) egyházakkal működésük biztosítása érdekében az állam - illetékes szervei útján - megállapodásokat köthet. Az egyházakat azonos kötelezettségek terhelik, és azonos jogok illetik. Az egyházak tényleges társadalmi szerepét, az általuk ellátott közcélú tevékenységet az állam az egyházak társadalmi szerepéhez kapcsolódó további jogszabályok megalkotásánál és a velük való kapcsolattartás során figyelembe veheti. Magyarországon az állam az egyházak irányítására, felügyeletére szervet nem működtethet, és nem hozhat létre. Az egyház hitelvei és belső szabályai, illetve szervei által hozott határozatok érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható, azokat az állami hatóságok nem vizsgálhatják. Az egyházi jogi személy belső egyházi szabályokon alapuló döntését állami szerv nem módosíthatja vagy bírálhatja felül, a jogszabályban nem szabályozott belső jogviszonyokból eredő jogviták elbírálására állami szervnek nincs hatásköre. Az egyház a vallási tevékenységhez kapcsolódó személyes adatokat belső szabályai szerint kezeli, az érintett hozzájárulása nélkül - egyházon kívül - nyilvánosságra nem hozhatja, valamint másnak át nem adhatja".
6. Jelentősek az Ehtv-nek az egyházi jogi személyre, az egyházi intézményre és az egyházi személyre vonatkozó következő rendelkezései is. "Az egyház jogi személy, amely jogalanyiságát nyilvántartásba vétellel nyeri el. Az egyesület egyházként történő elismeréséhez az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Az egyház belső szabályai szerint jogi személyiséggel rendelkező egysége vagy szervezete jogi személy (belső egyházi jogi személy). Nem minősül egyházi jogi személynek az egyház belső szabályai szerint egyházi jogi személyiséggel nem rendelkező, az egyház által létrehozott, külön jogszabály alapján jogalanyisággal rendelkező szervezet (egyesülési jog alapján létrejött civil szervezet, alapítvány, gazdasági társaság). Az egyes belső egyházi jogi személyeket az egyházakkal való kapcsolattartásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) az egyház egészének vagy legfőbb szervének képviselője kérelmére külön nyilvántartásba veszi. A nyilvántartás a belső egyházi jogi személyeket az adott egyház szerveiként tünteti fel. Az itt nem említett, más belső egyházi jogi személyek jogi személyiségét az egyház egészének, illetve legfőbb szervének, vagy az adott jogi személy közvetlen felettes egyházi szervének a miniszternél bejelentett képviselője, belső rendje szerint erre feljogosított tisztségviselője igazolja.
Az egyházi jogi személy nevelési, oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint kulturális, sporttevékenységet végző intézményt létesíthet és tarthat fenn. Ezek az intézmények az egyház belső szabályai szerint rendelkezhetnek egyházi jogi személyiséggel. Az egyházi intézmény világnézeti szempontból elkötelezett, így a felvételnél és a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésénél, fenntartásánál és megszüntetésénél a sajátos identitás megőrzéséhez szükséges feltételek határozhatók meg.
Az egyházi személy az egyház belső szabályai szerinti szolgálatban álló természetes személy, akit az egyház illetékes képviselője annak minősít. Az egyházi személy szolgálatát sajátos egyházi szol-
- 19/20 -
gálati viszonyban, munkaviszonyban vagy egyéb jogviszonyban látja el. Az egyházi személy a hitéleti szolgálata során tudomására jutott, személyiségi jogot érintő információkat nem köteles állami hatóság tudomására hozni. Az egyházi személyek fokozott szabálysértési és büntetőjogi védelemben részesülnek".
Az idézett szövegekből kitűnik, hogy az Ehtv. több szakértő korábban kinyilvánított állásfoglalásától eltérően fenntartotta, sőt kifejezetten intézményesítette annak lehetőségét, hogy az egyház belső szabályzata előzetes állami nyilvántartásba vétel nélkül létesíthessen jogi személyiséget belső egyházi szervek számára.
7. Az Ehtv.-nek sok vitát, sőt kifogásoló ellenzést különösen azok a rendelkezési váltottak ki, amelyek révén a törvény megjelenéséig Magyarországon szabályos bírósági nyilvántartásba vétel által egyháznak minősülő több mint 300 szervezet közül a sarkalatos törvény mellékletében, "Az Országgyűlés által elismert magyarországi egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek" cím alatt csak a következők szerepelnek: 1) Magyar Katolikus Egyház; 2) Magyarországi Református Egyház; 3) Magyarországi Evangélikus Egyház; 4-6) Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Statusquo Ante), Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség; 7-11) Budai Szerb Ortodox Egyházmegye, Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus - Magyarországi Ortodox Exarchátus, Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház, Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye, Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarchátus); 12) Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete; 13) Magyarországi Baptista Egyház; 14) HIT Gyülekezete.
Kiemelkedő jelentőségű az Ehtv.-nek a Záró rendelkezések között található az a rendelkezése, amely szerint az illetékes miniszter a felsorolt egyházakat és az általuk meghatározott önálló, illetve az Ehtv. 11. § (2) bekezdésében megjelölt belső egyházi jogi személyeket 30 napon belül nyilvántartásba veszi. Ezek az egyházak, illetve ezek belső egyházi jogi személyei a bejegyzés időpontjától függetlenül folytonosan működnek.
8. Rajtuk kívül az egyház nyilvántartásba vételére irányuló kérelmet a vallási tevékenységet is végző egyesület képviselője a miniszterhez nyújthatja be. Az Ehtv. 14.§ (3) bekezdése, valamint a 15-18. §-ai szerint "Az egyház nyilvántartásba vételére irányuló kérelem akkor nyújtható be, ha a) az egyesület elsődlegesen vallási tevékenységet végez; b) tanításának lényegét tartalmazó hitvallással és rítussal rendelkezik; c) legalább húsz éve, szervezett formában, egyesületként működik Magyarországon. Az időtartamba beszámít az e törvény hatálybalépése előtt egyházként történő működés is; d) az alapszabályát, létesítő okiratát, belső törvényét, szervezeti és működési szabályzatát vagy azoknak megfelelő más szabályzatot elfogadta; e) a szervezet az ügyintéző és képviseleti szerveit megválasztotta, vagy kijelölte; f) tagjai nyilatkoznak arról, hogy az általuk létrehozott szervezet tevékenysége nem ellentétes az Alaptörvénnyel, jogszabályba nem ütközik, valamint nem sérti más jogait és szabadságát. Az egyházi nyilvántartásba vételre irányuló kérelemhez csatolni kell a) tanításának lényegét tartalmazó hitvallását vagy legfőbb vallási tanainak összefoglalását; b) annak igazolását, hogy a szervezet 14.§ (3) bekezdésének c) pontjában meghatározott idő óta működik; c) a legalább ezer természetes személy tag nevét, magyarországi lakóhelyét, aláírását tartalmazó aláírási ívet; d) az alapszabályát, létesítő okiratát, belső törvényét, szervezeti és működési szabályzatát vagy azoknak megfelelő más szabályzatot, legfőbb szervének alakuló üléséről felvett jegyzőkönyvet és az erről készült jelenléti ívet, valamint a székhely használat jogcímét igazoló okirat másolatát; e) a szervezet ügyintéző és képviseleti szervei tagjai személyazonosításra alkalmas adatait; f) tagjai nyilatkozatát arról, hogy az általuk létrehozott szervezet tevékenysége nem ellentétes az Alaptörvénnyel, jogszabályba nem ütközik, valamint nem sérti más jogait és szabadságát; g) képviseleti szerve nyilatkozatát arról, hogy elnevezése, jelképrendszere, szertartásrendje a már nyilvántartásba vett egyház nevével, jelképrendszerével, szertartásrendjével nem azonos, vagy nem téveszthető össze; h) legalább 5 éves egyszerűsített beszámolót vagy egyszerűsített éves beszámolót, vagy azzal egyenértékű beszámolót; i) a személyi adat- és lakcímnyilvántartó hatóság által kiadott, a benyújtott adatok valódiságáról szóló igazolást. Az egyház nyilvántartásba vételére irányuló kérelmet benyújtó személynek saját személyazonosító adatait is meg kell adnia a kérelemben. A benyújtott kérelemben feltüntetett adatok valódiságáért a kérelmező büntetőjogi felelősséggel tartozik.
A nyilvántartás az alábbi adatokat tartalmazza: a) nyilvántartási szám; b) az egyház neve, esetleg rövidített neve, illetve a köznyelvben meghonosodott elnevezése; c) az egyház székhelye; d) az egyház képviselőjének neve, lakóhelye és a képviselet módja; e) az egyház, címerének és lógójának tartalmi leírása. A nyilvántartásba szükség szerint bejegyzendő adatok: a létesítő okirat módosítása esetén a) a létesítő okirat módosításának időpontja, b) a módosítás nyilvántartásba vételéről szóló határozat száma, jogerőre emelkedésének napja.
Amennyiben az egyesület a 14. §-ban foglalt feltételeknek megfelel, a miniszter az egyház nyilvántartásba vételére irányuló kérelmet az Országgyűlés elé terjeszti. A nyilvántartásba bejegyzett adatok változását - a változástól számított tizenöt napon belül - a minisz-
- 20/21 -
ternek kell bejelenteni. A miniszter a nyilvántartásba vételi kérelmet elutasítja, ha a 14. §-ban foglalt feltételek nem állnak fenn. A feltételek hiánya esetén a nyilvántartásba vételi kérelemről az Országgyűlés nem dönt. A 14. §-ban foglalt feltételek teljesítése mellett sem jegyezhető be egyházként olyan közösség, amellyel szemben működése során az illetékes állami szerv nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg. Ha a nyilvántartásba vételi kérelmet elutasító döntés közlését követően nyolc napon belül ismételten kérik az egyház nyilvántartásba vételét, az elutasításhoz fűződő jogkövetkezmények nem alkalmazhatóak, és a korábbi eljárás során benyújtott okiratok egy alkalommal ismételten felhasználhatók. A határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye. Az egyház nyilvántartásba vételének elutasítása esetén, a bejegyzési kérelem egy éven belül ismételten nem terjeszthető elő. Belső egyházi jogi személy nyilvántartásba vételére, valamint a nyilvántartásba bejegyzett adatok változására az egyház nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályokat az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni: a) a nyilvántartásba vétel az egyház egészének, illetve legfőbb szervének vagy az adott jogi személy közvetlen felettes egyházi szervének képviselője kérelmére történik; b) a nyilvántartás az egyház nyilvántartási száma alatt történik; c) a miniszter a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet kizárólag formai szempontból vizsgálja. A miniszter a benyújtó egyház kérelmének Országgyűlés elé terjesztését megelőzően, külön jogszabályban meghatározott feltételek alapján szakértőt rendelhet ki a törvényben foglalt vallási tevékenységgel kapcsolatos feltételek fennállása megállapításának tisztázására. Nem kérhető fel szakértőként egyház vagy egyházi jogi személy ügyintéző és képviseleti szervének tagja. Az egyháznak az Ehtv.-ben meghatározott nyilvántartásba bejegyzett adatai nyilvánosak.
Az Ehtv. lényeges rendelkezéseinek felidézése után a következő tájékoztató és kritikai észrevételeket fogalmazom meg.
1. Elsőként arra emlékeztetek, hogy e sarkalatos törvény tervezetét és igényes indokolását 2011. június 14-i keltezéssel ún. egyéni képviselői törvényjavaslatként Dr. Lukács Tamás, Dr. Wejkey Imre, Varga László és Harrach Péter KDNP képviselők nyújtották be az Országgyűlés elnökének. E törvényjavaslat 14. §-a szerint egyház nyilvántartásba vételére irányuló kérelmet a vallási tevékenységet is végző egyesület képviselője a Fővárosi Bírósághoz nyújtja be. A törvényjavaslat mellékletében megjelölt 24 egyházat a Bíróság a 36.§ (1) bekezdése szerint az egyházakkal való kapcsolatért felelős miniszter kezdeményezésére 30 napon belül vette volna nyilvántartásba. Ezek az egyházak a bejegyzés időpontjától függetlenül a 36. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint folytonosan működhettek volna. Erről a javasolt megoldásról szólva a következőkre emlékeztetek.
A magyar állami egyházjoggal foglalkozó kutatók hosszú idő óta szinte hiánytalanul képviselték azt a tudomásom szerint először általam megfogalmazott felfogást, hogy új egyház nyilvántartásba vételéről a továbbiakban ne a megyei - vagy a Fővárosi Bíróság döntsön -, hanem egyetlen központi bírósági fórum - így pl. az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság vagy országos illetékességgel a Fővárosi Bíróság.[17] A szakemberek többsége számára elfogadhatónak tűnt az az igény is, hogy új egyház alapítására jogosultak létszámát az 1990. évi IV. tv-ben megállapított 100 természetes személy helyett növelni kell, és a bejegyzés iránti kérelemben az alapszabályon kívül a hitleveket is mellékelni kelljen, továbbá, hogy szűnjön meg annak lehetősége, hogy egyház valamely belsőszervi egysége belső egyházi szabály eredményeként, bírósági nyilvántartásba vétel nélkül, tehát automatikusan jogi személyi státust nyerhessen. Ezeknek a törekvéseknek helyesléséhez kapcsolódó publikációimban azonban többször hangsúlyoztam, hogy a jelzett tartalmú újítások nem lehetnek visszaható hatályúak, már bejegyzett egyházra nem vonatkozhatnak, tehát csak pro futuro változásokat eredményezhetnek.
2. Az Ehtv. záró szavazására 2011. július 11-én késő éjszaka került sor. A záró szavazás előtti vita illetve módosító javaslatok intézménye az Országgyűlés Házszabálya szerint a törvényjavaslatokban esetleg megmaradt koherencia-zavarok kiküszöbölését hivatottak szolgálni. Ezúttal azonban az Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottság javaslatára a Parlament lényegesen módosította az általános és részletes vitán túljutott törvényjavaslatot. Ennek következtében - amint ez az Ehtv. kapcsolódó rendelkezéseinek előbbi bemutatásából is kitűnik - új egyház nyilvántartásba vételéről nem a Fővárosi Bíróság, hanem az Országgyűlés dönt. Egyházként való elismeréshez az országgyűlési képviselők legalább kétharmadának egyetértő szavazata szükséges. A törvényi feltételek megléte esetén sem jegyezhető be egyházként olyan közösség, amellyel szemben működése során az illetékes állami szerv nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg. Ha az Országgyűlés elutasítja a nyilvántartásba vételt, jogorvoslati lehetőség nincs. Egy éven belül ismételt bejegyzési kérelmet nem lehet előterjeszteni.
3. Állami egyházjoggal több mint két évtizede foglalkozó alkotmányjogászként, volt alkotmánybíróként - aki korábban Erdő Péterrel, Kukorelli Istvánnal, Hack Péterrel és más szaktekintélyekkel együtt érdemben közreműködhettem az 1990. évi
- 21/22 -
IV. törvény előkészítésében - néhány nemzetközi jogi és EU-jogi alapelvvel, valamint az egyházak és az állam Alaptörvényben rögzített elválasztottságával és a magyar államnak az Ehtv-ben kinyilvánított világnézeti semlegességével is ellentétesnek tartom, továbbá az államhatalmi ágak elválasztásának alapelvét és a diszkrimináció alaptörvényi tilalmát is sértőnek ítélem meg az Ehtv. alábbi megoldásait.
a) A korábban nyilvántartott egyházak egyenjogúságát sértik azok a rendelkezések, amelyek az Ehtv. mellékletében megjelölt 14 egyházat privilegizálják.
b) Az Országgyűlés az Ehtv. elfogadása előtt törvényesen nyilvántartásba vett egyházak szerzett jogait visszaható hatállyal megszüntette, és ezek, valamint a létesítendő egyházak tekintetében saját magának olyan utólagos egyedi döntési jogot statuált, amely sérti az államhatalmi ágak elválasztásának klasszikus alapelvét. Az Országgyűlés ugyanis túlnyomó részt politikai pártok választott képviselőiből álló, politikai programok megvalósítására hivatott törvényhozó testület. Egyházi státust és egyházi jogi személyiséget létesítő nyilvántartásba vételi jogosítványok a kapcsolódó törvényi feltételek meglétét elfogulatlanul, szakszerűen elbíráló, független bíróság hatáskörébe illenek.
c) Egyetértéssel fogadom Schweitzer Gábornak az "Észrevételek az új egyházi törvényről" c., az Egyházfórum 2011. évi 2. számában publikált kitűnő tanulmányában olvasható következő megállapítását. "Az egyházi törvény nem ad magyarázatot arra, mi indokolja a jogszerűen működő egyházi jogállású vallási közösségek státuszelvonását. Méltatlan helyzetbe kerülnek még azok a vallási közösségek is, amelyeket az Országgyűlés utóbb egyházként "elismer", hiszen nem a törvény erejénél fogva, mint a kivételezettek, hanem nehezített körülmények és feltételek mellett szerzik meg - pontosabban vissza - azt a közjogi státuszt, amelyet korábban már élveztek. Ily módon szükségszerűen kétféle egyházi kategória fog kialakulni: az egyházi törvény erejénél fogva elismert egyházak mellett ugyanis idővel megjelennek az Országgyűlés által elismert egyházak. Aligha ez a legmegfelelőbb módja az ún. bizniszegyházak kiszűrésének."[18]
Megjegyzem, hogy az Egyházfórumnak ebben a számában olvashatók Wildmann János főszerkesztő "Ajánlás" c. bevezetője után 11 egyházi, illetve vallási közösség hivatalviselőjének vagy tagjának kapcsolódó megállapításai. Ezeket a közleményeket Szathmáry Bélának, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara habilitált egyetemi docensének értékelő és kiegészítő összefoglalója követi, amelyet Szerző a következő megfogalmazással zár. "Az ülésszak végére tolódott s a késő éjszakába nyúló jogalkotói tevékenység magán viseli a képviselők fizikai fáradtságából is adódó tévedések, a fennmaradó ellentmondások alkotmányossági problémákat is felvető bélyegét. Ezekre a terjedelmi korlátok miatt nem térek ki. A szakmai folyóiratokban vélhetően részletes vita keretében ezek az ellentmondások feltárásra kerülhetnek. Célszerű lenne ezeket a kérdéseket törvénymódosítással, mintsem alkotmánybírósági döntésekkel korrigálni. Legyen ez a törvényalkotás intő jel arra, hogy sarkalatos törvények esetében nem a sietség, hanem a megfontolt, a vitának, a jószándékú, jobbító javaslatoknak teret adó munka a megfelelő és elvárható módszer."[19] ■
JEGYZETEK
[1] Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás. Gondolat, Budapest 1984
Hunyadi László: Az emberiség világvallásai az őskortól napjainkig. Budapest 1998
Michael D. Coogan (szerk.): Világvallások. (Képes Enciklopédia) Magyar Könyvklub, Budapest 1999
Nemeshegyi Péter: A világvallások típusai. Magyar Szemle 1999. 11-12. sz.
Michael Keene: Világvallások. Magyar Könyvklub, Budapest 2003
Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I-III. Osiris Kiadó, Budapest 1998-1999
Mircea Eliade: A szent és a profán. A vallási lényegről. Budapest 1987
Ádám Antal: Bölcselet, vallás, állami egyházjog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2007
[2] Francis Fukuyama: Nagy Szétbomlás. Az emberi természet és a társadalmi rend újjászületése. Európa Könyvkiadó, Budapest 2000. 30-31. o.
[3] Vö. Steven Runciman: A keresztes hadjáratok története. Osiris Kiadó, Budapest 2002
Walter Zöllner: A keresztes háborúk története. Kossuth Kiadó, Budapest 1980
[4] Török József: Egyetemes egyháztörténelem I. II. Szent István Társulat, Budapest 2000
Paul Johnson: A kereszténység története. Európa Könyvkiadó, Budapest 2003
Hans Küng: A katolikus egyház rövid története. Európa Könyvkiadó, Budapest 2005
[5] Tonhaizer Tibor: Egyetemes vallástörténet. Sola Scriptura Teológiai Főiskola, Budapest 2003
[6] Az ún. primitív vallási hiedelmek jellemzését ld. különösen Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I. Osiris Kiadó, Budapest 1998. 11-54. o.
[7] Vö. Ádám Antal: Az azték, a maja és az inka vallásról. Jura 2006. 1. sz.
[8] Ld. különösen Kamarás István: Kis magyar religiográfia. Pannónia Könyvek, Budapest 2003
Ld. még Korpics Márta - Wildmann János: Vallások és egyházak az egyesült Európában. Typotex Kiadó, Budapest 2010
Herger Csabáné: Polgári állam és egyházi autonómia a 19. században. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest 2010
[9] Az idézetetteket ld. Wildmann János: Egy reformzsinat üzenete. Gyakorlati teo-trilógia II. Kriteriológia. Egyházfórum, Veszprém 2006
- 22/23 -
Ld. még Ádám Antal: Zsinati konstitúció a katolikus egyház és a világ viszonyáról. Jura 2007. 2. sz.
[10] Ld. Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Európa Könyvkiadó, Budapest 1999
[11] Vö. Arisztotelész: Eudémoszi etika. Nagy etika. Gondolat, Budapest 1975
Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa, Budapest 1987
Arisztotelész: Az athéni állam. Akadémiai Kiadó, Budapest 1954
Sir David Ross: Arisztotelész. Osiris, Budapest 1996
[12] "Középütt jársz a legbiztonságosabban."
[13] Ádám Antal: Az emberi irigységről, ellenszenvről és kajánságról. Pécsi Munkajogi Közlemények 2009. 3. sz. 7-11. o.
[14] Zlinszky János: Keresztény erkölcs és jogászi etika. Szent István Társulat, Budapest 1998
[15] Ádám Antal: A hindu forrású ősi bölcselet néhány irányzatáról. In: Ünnepi tanulmányok Prof. Dr. Kalas Tibor egyetemi tanár oktatói munkásságának tiszteletére. (Szerk. Torma András) Z-Press Kiadó, Miskolc 2008. 15-35. o.
[16] Ádám Antal: A konfucianizmus főbb irányzatairól. In: Ünnepi tanulmányok Móró Mária Anna tiszteletére. (Szerk. Kokovai Szabina, Pohánka Éva) Pécsi Tudományegyetem Könyvtára, Pécs 2009. 9-16. o.
[17] Vö. Schanda Balázs: Magyar állami egyházjog (Második, átdolgozott kiadás) Szent István Társulat, Budapest 2003. 113-120. o.
[18] Egyházfórum XXVI. (I. új) évfolyam 2. sz. 4. o.
[19] Egyházfórum XXVI. (I. új) évfolyam 2. sz. 29. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző professor emeritus.
Visszaugrás
