A klímaváltozás eredői és az arra adandó válaszok sokrétűek. A globalizálódó világ, a Föld népességének folyamatos emelkedése és az ezzel járó élelem- és energiaszükséglet csak néhány probléma. Az éghajlatváltozás folyamatának mérsékléséhez kulcsfontosságú az energiaelőállítás és -ellátás klímabarát átalakítása, mert az energiaszektor az egyik fő szén-dioxid-kibocsátási forrás. A szénkibocsátás kontroll alatt tartására több út kínálkozik, amelyeket az Európai Unió alacsony szénkibocsátású gazdaságra való áttérés gyűjtőnévvel illet. A Bizottság rögzíti, hogy az Unió kibocsátáskereskedelmi rendszere - amelyet ez idáig a klímavédelem kiemelt eszközeként kezeltek - nem ösztönzi eléggé hatékonyan az alacsony szén-dioxid kibocsátású technológiákba való beruházásokat.[1] Az alacsony szén-dioxid-kibocsátás eszközei körében említi az energiahatékonyságot és - takarékosságot, a megújuló energiaforrások használatát, valamint az intelligens hálózatokat. Továbbá ekként jelöli meg az atomenergia alkalmazását is.[2] A következőkben főleg ennek a klímavédelmi (illetve érintőlegesen a környezetvédelmi) szempontú áttekintésére vállalkozom. Ehhez szemlézem a nemzetközi szabályozást, ami alapot biztosít az európai uniós előírások áttekintésére. Ezt követően munkámat az atomenergiát érintő hazai jogi rendszer, valamint politika vizsgálatával, és összegző gondolatok megfogalmazásával zárom. A célom annak bemutatása, hogy melyek is az atomenergia jogi keretei; megállja-e a helyét klímavédelmi szempontból; alkalmazása illeszkedik-e a jelenlegi éghajlatvédelmi jogi rendszerbe; ha igen, hogyan, illetve ha nem, miért és hogyan lehetne integrálni?
Napjainkban az egyik legaktuálisabb kérdés és legégetőbb probléma az energiaellátásé. Társadalmunk olyan rendszeren alapul - a fosszilis energiahordozókén -, amelyik semmilyen szempontból nem tekinthető fenntarthatónak. Ez nem csak azt jelenti, hogy az energia előállítás és felhasználás a leginkább környezetterhelő és szennyező magatartásnak minősül,[3] melynek során a legalapvetőbb életfeltételeinket tesszük tönkre, hanem azzal is foglalkoznunk kell, hogy a kőolaj, földgáz kitermelése egyre nehezebb és költségesebb. A készletek kimerülőben vannak. Elértük vagy hamarosan elérjük azt a határt, mikor a kitermelési görbe csúcspontját meghaladva, folyamatosan csökken majd a bányászatuk.[4] Ekkor már egyre nehezebb lesz olyan technológiát választani vagy létrehozni, ami nyereségesen eredményez fosszilis energiahordozót.
Sokan az atomenergia alkalmazását tartják menekülő útnak, jelenleg Magyarország is a nukleáris energiatermelő kapacitás fejlesztésében gondolkodik. Meglátásom szerint nem ez a megfelelő irány. Fenntarthatóbb és biztonságosabb megoldásnak tűnik a megújuló energiaforrások - szél-, víz-, nap-, hullám-, geotermikus energia, biomassza, biogáz - arányának növelése, amit az Európai Unió is célul tűzött ki (20% elérése 2020-ig).[5] Emellett szükséges az energiahatékonyság és -takarékosság növelése. Előbbi azt jelenti, hogy valamely terméket vagy szolgáltatást kevesebb energia alkalmazásával állítunk elő[6], azaz ugyanazt kapjuk kevesebb energia "feláldozása" árán, utóbbi pedig azt, amikor magunk teszünk valamit, hogy kevesebb energia kerüljön felhasználásra, pl. lekapcsoljuk a villanyt, kihúzzuk a konnektorból a nem használt háztartási berendezéseket, stb. Itt a fogyasztás csökken. Az Európai Unió azt a célt tűzte ki, hogy az energiahatékonyságot 20%-kal fejleszti 2020-ig.
A nukleáris energia alkalmazási köreként több területet jelölhetünk meg. Egyrészt beszélhetünk nukleáris fegyverekről, másrészt az atomlétesítményekben történő energia-előállításról, mellyel civilizációs igényeinket elégítjük ki, pl. fűtünk, világítunk, stb. De nukleáris energiát használnak, pl. az orvostudományban, az élelmiszertartósításban, és a mezőgazdaságban a növénynemesítés körében is. Ezen alkalmazási köröket a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség[7] (továbbiakban: NAÜ) felügyeli nemzetközi szinten, amely tevékenységével a békés célú atomenergia-felhasználást hivatott elősegíteni.[8]
Napjainkban a növekvő energiaigény szükségessé teszi az energia-előállítás kreatív és differenciált megvalósítását. Életünk minden területét áthatja az energiaszükséglet: energiát használunk a közlekedéshez, az ételeink elkészítéséhez, komfortérzetünk kielégítéséhez (tisztálkodás, fűtés, szórakozás, pihenés, stb.). Mindennek fedezésére nagyrészt fosszilis energiahordozókat - kőolaj, földgáz, szén - használunk, kisebb mennyiségben megújulónak tekintett fát, meghatározó részben pedig atomenergiát. Valamilyen szempontból ezek mindegyike problematikus.
- 202/203 -
Magyarországon a villamosenergia-szükséglet 42%-át fedezik a Paksi Atomerőmű működéséből. (Teljesítménye 2000 MW évente; 2010-ben az összes erőmű teljesítőképessége 8900 MW teljesítmény volt). Mindebből az következik, hogy hazánkban jelenleg az atomerőmű-termelést - annak környezeti kockázataival együtt - szükségszerűnek tekintik.[9]
Az atomenergia-felhasználás helyzete meglehetősen vitatott. Sokan környezetbarát megoldásnak tekintik, mert nem jár széndioxid-kibocsátással,[10] így éghajlatvédelmi szempontból kedvezőnek minősül. Ellenzői vélemények szerint azonban több komoly kockázatot is rejt magában. Egyrészt, mert a kiégett fűtőcsövek és más radioaktív hulladékok biztonságos szállítása és elhelyezése nem megoldott, másrészt mert a létesítményekben bekövetkező legkisebb baleset vagy üzemzavar is horribilis környezeti és emberi károkat eredményez. Intő példák a csernobili atomreaktorban (1986), valamint a fukushimai atomerőműben (2011) történt balesetek.[11] Előbbi (amely méretét és hatását tekintve máig a legnagyobbnak számít)[12] a reaktor tervezési hibája, és egy meg nem engedett kísérlet következménye volt.[13] Utóbbi esetében, pl. kiderült, hogy emberi tényező is közrehatott, a cég figyelmen kívül hagyta a biztonsági előírásokat, és összejátszott az állami felügyelettel.[14] Látható tehát, hogy születhet bármilyen biztonsági intézkedés, lehet bármilyen üzembiztos egy létesítmény, az emberi tényezőt, és vele együtt a hibázás lehetőségét nem lehet kizárni. Noha az atomenergia pártolói szerint egyre biztonságosabban kivitelezhető megoldásról van szó, és ha ezt esetleg el is fogadjuk, akkor is figyelembe kell venni - a környezetjog egyik alapelvének tekintett - elővigyázatosság elvét, amelynek minden körülmények között feltétlenül kellene érvényesülnie, beleértve az atomenergia helyzetét is.
Az atomenergia megújuló energiaforrásokkal való összevetése is egy külön tanulmányt érdemelne, több szempontból vizsgálandó kérdés. A gazdasági, fenntarthatósági aspektusa mellett a politikai nézőpontból való átvilágítás is érdekes képet mutatna. Erre itt nem vállalkozom, csupán egyes, a téma szempontjából nélkülözhetetlen összefüggésekre mutatok rá. Fontos vizsgálati szempont a fenntarthatósága mindkét technológiának: milyen környezeti hátrányokkal, illetve előnyökkel jár, melyik kedvezőbb az ökológiai egyensúlyra? Ehhez szorosan kapcsolódik a várható élettartam problémaköre és a klímacsökkentő intézkedések körébe való beillesztés lehetősége is. Míg a megújuló energiaforrásoknál ez egyértelmű, addig ilyen utalás nem jelenik meg az atomenergiát érintő valamennyi kérdésben, erről az EU nagyvonalúan hallgat. Az üzemeltetési kockázatok nem mérhetőek össze a két technológia kapcsán: míg egy esetleges üzemzavar vagy baleset bekövetkezte egy szélerőműnél elhanyagolható környezeti károkat okozhat, addig ez a nukleáris energia alkalmazásánál nagyságrendekkel nagyobb terhet jelent, akár más országok életére is kihatással lehet egy katasztrófa.
A gazdasági szempontok közül a telepítés várható költségei ugyan mindkét technológiánál magasnak mondhatóak (a jelenlegi fosszilis energiahordozókkal való összevetésben), azonban ez az érték az atomerőmű építésénél kiugró, több ezer milliárdos összegeket emészt fel. A jövőben pedig a megújuló energiahordozók és a nukleáris energia előállítási költségei közti olló csak tovább tágul, utóbbi gazdaságosságáról már napjainkban viták folynak.
Ha az atomenergia kérdéséről szeretnék állást foglalni, akkor csak az előzőek fényében tehetem meg: klímavédelmi célzatból lehet előnyös, az energiaellátás szempontjából szükséges, de az emberi és környezeti egészséget tekintve semmiképpen sem kívánatos.
A nemzetközi közösség széleskörűen és átfogóan szabályozza e témakört. Az atomenergia alkalmazásának kockázatai, költségei és egyéb körülmények (pl. az üzemanyag lelőhelyek geológiai elhelyezkedése, a radioaktív hulladékok szállítása, az esetlegesen fellépő üzemzavar vagy baleset során szükséges nemzetközi összefogás, információáramlás és együttműködés) indokolják a nemzetközi előírások rögzítését, és minél szélesebb körű alkalmazását. Ezek egyúttal alapot biztosítanak a további szabályozási szinteknek, így az uniós és nemzeti előírásoknak, ami az összhang és a hatékony együttműködés lehetőségét illetve kötelezettségét teremti meg.
A nukleáris energia alkalmazásának kezdetei a múlt század közepére nyúlnak vissza, amikor a II. világháború sújtotta nemzetek biztonságuk és szuverenitásuk fenntartásának garanciáját látták a minél erősebb fegyverek kifejlesztésében és birtoklásában. Ha az atomenergia alkalmazási köreit tekintjük, akkor azt láthatjuk, hogy az a békés célú, valamint a nem békés célú atomenergiafelhasználás köré szerveződik. Érdekesség, hogy ez utóbbi volt a kiinduló alap, hiszen a békés célú atomenergia-felhasználás voltaképpen a hadiipar melléktermékének tekinthető.[15] A békés célú felhasználás körébe esik - a már említett - energiaelőállítás, amelyhez szorosan kapcsolódnak az atomkárok, a nukleáris balesetek és a nukleáris biztonság szabályanyagai. Mindkét körhöz egyaránt hozzátartozik a nukleáris anyagok, hulladékok, üzemanyagok szállításának, tárolásának szabályozása.
Ezen, jelleg szerinti felosztás egy fontos információt hordoz magában: a békés célú felhasználást a
- 203/204 -
nemzetközi közösség elfogadja - bizonyos tekintetben szükségszerűnek tekinti -, míg a nem békés célú nukleáris fegyverek előállítását, használatát, stb. kifejezetten tiltja. E mögött az a felismerés áll, hogy a békés célú felhasználás a társadalom javát szolgálhatja, míg a nukleáris fegyverek a pusztítást jelentik.
Az atomenergia nemzetközi szabályozását az alkalmazási körök felől érdemes megközelíteni. Így beszélhetünk a nukleáris fegyverekre, a nukleáris biztonságra, a kárfelelősségre, a nukleáris balesetekre, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel kapcsolatos és a kutatás körében alkalmazott nemzetközi dokumentumokról. A nukleáris fegyverek körében három jelentősebb egyezményről van szó: ez az ún. atomsorompó szerződés (hivatalos elnevezése: Szerződés a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról, 1968); a new yorki Átfogó Atomcsend Szerződés (1996), ami a fegyverkísérletek, nukleáris robbantások tilalmát rögzíti; végül az Egyezmény a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés szerinti biztosítékok alkalmazásáról.
A nukleáris biztonságra vonatkozó nemzetközi szabályozás a nukleáris létesítményeket jelöli alkalmazási köréül. Ide tartozik a nukleáris biztonságról szóló bécsi egyezmény 1994-ből; az 1979-es a nukleáris anyagok fizikai védelmére vonatkozó egyezmény; továbbá a kiégett fűtőelemek és a radioaktív hulladékok kezelésének biztonságára létrehozott közös egyezmény (1997).
A nukleáris kárfelelősség körében a szabályozás cizellált és bonyolult rendszert képez, ami több körben érvényesül, de - bizonyos szempontból - nem tekinthető eléggé hatékonynak. A kárfelelősségi szabályokat ún. atomkáregyezmények rögzítik. Egyrészt létezik a szűkebb kört felölelő, csupán a nyugat-európai fejlett államokban érvényesülő párizs-brüsszeli rendszer, másrészt van egy bécsi egyezmény, mely a világ minden állama számára nyitott. Elvileg elképzelhető, hogy egy állam mindkét rendszer része legyen, azonban a gyakorlatban nem találunk erre példát.[16]
A párizsi egyezményt 1960-ban hozták létre az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete (ma: Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete, az OECD) révén, majd ennek korrigálására, pontosabban a kártérítési összegek megemelése végett fogadták el a brüsszeli egyezményt, 1963-ban. A rendszer felülvizsgálatának eredményeképpen 2004-ben módosító okmányokat fogadtak el, melyek azonban a mai napig nem léptek hatályba. Ha erre sor kerül, akkor a rendszer 1500 millió euró mértékben biztosítana fedezetet a károsultak igényeinek a kielégítésére. Ez jóval meghaladja a bécsi rendszerben felállított értéket.
A bécsi egyezményt a részes felek az atomenergia békés célú felhasználása és az atomenergia alkalmazása révén keletkező károk elleni anyagi védelem biztosítása érdekében a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség égisze alatt fogadták el 1963-ban. Ehhez kapcsolódik egy 1997-es módosító jegyzőkönyv. Az egyezményt a hatálybalépésétől számított tíz éves időtartamra kötötték, azonban a hatály ötévente meghosszabbodik, amennyiben részes államai nem szüntették meg az alkalmazását. Az egyezmény - a fogalmak definiálásán túl - mint pl. az üzemeltető, nukleáris üzemanyag, nukleáris anyag, nukleáris létesítmény, atomkár, nukleáris baleset - a polgári jogi felelősség minimumkövetelményeit fekteti le.
A két rendszer sajátossága, hogy polgári jogi alapon rendezi a felelősséget, csak békés célú nukleáris tevékenységekre, valamint csak "külső személyek" káraira vonatkoznak, azaz a károsult nem lehet alkalmazott, vagy más jogcímen foglalkoztatott a nukleáris létesítményben. Jellegzetesség még a felelősség kanalizációja, ami azt jelenti, hogy egy személyre összpontosul a felelősség, adott esetben az üzemeltetőre, az engedélyesre. Közös jellemző még az anyagi felelősség korlátozottsága, azaz bármekkora is a keletkezett kár, az üzemeltető csupán egy maximált összeghatárig felel a károsultak felé.[17]
A két rendszer között nagy különbséget sikerességük megítélése jelenti. Kétségtelen, hogy a párizsbrüsszeli rendszer tekinthető az egyetlen működőképes kárfelelősségi rendszernek, az EU vezető nagyhatalmai is ennek részesei, valamint ez biztosítja a legmagasabb kártérítési összegeket.[18] A bécsi egyezmény kárösszegei ehhez képest alacsonyabbak, másrészt a részes államokról elmondható, hogy nagyrészt fejlődő országok - Kuba, Egyiptom, Fülöp-szigetek, Argentína, Peru, stb. -, melyeknek vagy nem fejlett a nukleáris ipara, vagy nincs is - mint pl. Kamerun, Trinidad, Tobago, Bolívia, Niger. Napjainkban csupán 32 részes állama van, ami világviszonylatban kevés.[19] Csupán Nagy-Britannia az, amelyikről elmondható, hogy fejlettebb nukleáris iparral rendelkezik.[20]
A két rendszer "áthidalására" 1988-ban Közös Jegyzőkönyvet fogadtak el, amely lehetővé teszi az egyezményekben "részes államok károsultjai számára, hogy a másik kárfelelősségi rendszer államában bekövetkező nukleáris balesetből származó káraikért is jogosultak legyenek kártérítésre".[21] Fontos azonban, hogy a közös jegyzőkönyvre önállóan kárigény nem alapítható, szerepe csupán a két rendszer kiegészítése, a kártérítési összegek közelítése.[22]
1997-ben ennek továbbfejlesztésére létrehozták a kiegészítő kompenzációs alapról szóló egyezményt (továbbiakban: kiegészítő egyezmény), mely a világon bárhol keletkező atomkatasztrófa esetén biztosít kárösszeget. A kiegészítő egyezménnyel a bécsi egyezmény rendszerét kívánták felerősíteni, amely alapján a károsultak számára a bécsi egyezmény-
- 204/205 -
ben foglalt kárösszegeken felül biztosítanak pénz-összegeket.[23] Ez a dokumentum azonban mai napig nem lépett hatályba, mert az ezt szolgáló feltételek nem teljesültek. (A ratifikáló államok száma ugyan meghaladja az ötöt, ami által az egyik feltétel teljesül, azonban a másik feltétel, miszerint a ratifikáló államok nukleáris kapacitásának a 400 000 MW(e)-ot meg kell haladnia, már nem.)[24]
A kárfelelősségi rendszerekről elmondható, hogy harmonizálásuk továbbra sem megoldott. Ennek a problémának az áthidalására törekszik egyébként saját területén az Európai Unió, egy egységes európai kárfelelősségi rendszer kialakításával.[25]
A nukleáris balesetekhez kapcsolódóan három dokumentumot érdemes megemlíteni: a nukleáris balesetekről adandó gyors értesítésről szóló Egyezményt (1986), mely a csernobili atomkatasztrófához hasonló atombalesetekre kíván választ adni, valamint apropójának is az Ukrajnában, 1986 tavaszán történtek tekinthetők. De ilyen a nukleáris baleset vagy sugaras veszélyhelyzet esetén való segítségnyújtásról szóló egyezmény is, szintén 1986-ból. A harmadik dokumentum az EURATOM és a nem EU tagállamok közötti radiológiai veszélyhelyzeti korai információcsere rendszerének felállítására vonatkozik, melyet 2003-ban hoztak létre.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel kapcsolatos nemzetközi egyezmények körébe a NAÜ-t létrehozó Alapokmány (1958); a NAÜ-t megillető mentességekről és kiváltságokról szóló egyezmény (1959); valamint a NAÜ műszaki segítségnyújtásának biztosítására vonatkozó felülvizsgált kiegészítő megállapodás (1979) tartozik.
A kétoldalú nemzetközi szerződések is meghatározó jelentőségűek az atomenergia körében. Hazánknak számos országgal (köztük Ausztriával, Kanadával, Németországgal, Amerikai Egyesült Államokkal, Szlovéniával, Romániával, Ukrajnával, Horvátországgal, Ausztráliával) több kérdést érintően vannak megállapodásai, így pl. az atomenergia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről, nukleáris biztonsággal és sugárzásvédelemmel összefüggő kérdésekről, nukleáris balesetek esetén történő értesítésről.[26] Napjaink sokat vitatott két megállapodása, amelyik a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatban, az Oroszországi föderációval köttetett (és kihirdette a 2014:II. törvény, illetve a 2014:XXIV. törvény).
Az előzőek alapján az a kép rajzolódik ki előttünk, hogy a jogi szabályozás rendszere nem tökéletes, inkább töredékes, bár az utóbbi időszakban láthatóan törekszik a teljességre, és az elővigyázatosság elvének szellemében a biztonság hangsúlyos szerepet kap benne. A nemzetközi szint alatt a nemzetállamok maguk is alkotnak szabályozást, mely a felhasználás kereteit és a kockázatok bekövetkezésének csökkentését célozza. Az atomenergiát érintő kérdések jellemzően az energiaelőállításra, valamint az alkalmazásával járó kockázatok kiküszöbölésére irányulnak. Az éghajlatvédelem és a nukleáris energia kifejezett összekapcsolására nem találunk példát, a nukleáris energia fejlesztése azonban nemzetközi kötelezettségek teljesítésének eszközeként szóba jöhet, ha és amennyiben arra mint klímacsökkentő tényezőre tekintenek.[27]
A fő kérdés az, hogy az EU számol-e az atomenergia alkalmazásával a jövőben; illetve látszik-e olyan irányú törekvése, hogy beépítse azt a klímaenergiapolitika cél- illetve eszközrendszerébe. Ennek megválaszolásához szükséges annak a rövid áttekintése, hogy az EU hogyan körvonalazza energiapolitikai elképzeléseit. Az EU felismerte azt, hogy jelenlegi energiarendszere, - szerkezete nem fenntartható, és ezen változtatni kíván a versenyképesség, a diverzifikáció, ellátásbiztonság és fenntarthatóság jegyében.[28] Az EU a belső energiapiaca működőképessé tételét jelölte ki irányvonalként, ehhez a fogyasztók (energiaszolgáltatók közötti) választási lehetőségeinek bővítését szeretné, ezáltal csökkentve a fogyasztók energiaköltségeit. Az energiahatékonyság fejlesztését, továbbá a megújuló energiaforrások elterjedését szorgalmazza. Mindezen törekvések egybecsengenek az alacsony szén-kibocsátású gazdaságra való áttérés jövőképével, valamint a fenntarthatóság gondolatával.[29]
A belső energiapiac fejlesztésének egyik alappillére az intelligens energiahálózatok kialakítása, ennek révén az EU valamennyi tagországát összekötő rendszer a szélsőséges ingadozásokat, valamint az import-szükséglet miatti kiszolgáltatottság csökkentését tenné lehetővé. Mindezen célok a versenyképesség, az ellátásbiztonság megőrzésének terhe mellett hozzájárulna az Unió klímavédelmi vállalásainak teljesítéséhez.
Az EU a transzeurópai energiahálózatok fejlesztésével kapcsolatos szabályozásának[30] célja a belső piac teljes körű integrációja úgy, hogy egyetlen állam se szigetelődjön el az európai hálózattól. Ennek révén kíván hozzájárulni a 20-20-20-as célkitűzésekhez. Ehhez az infrastruktúra bővítése, valamint fejlesztése során szükséges beruházások engedélyezési eljárásának megkönnyítését tűzi ki célul időkorlát bevezetésével, valamint ún. egyablakos rendszer kialakításával. Továbbá a közös érdekű villamos energia- és gázprojektre vonatkozó szabályozás egyszerűsítését célozza, valamint közös érdekű projektek végrehajtását a szükséges piaci alapú és közvetlen uniós pénzügyi támogatás biztosításával.
Ezen hálózatok hivatottak az energiaellátás zavartalan működését, illetve biztonságát szavatolni.
- 205/206 -
Noha a transzeurópai hálózatok létrehozatalára irányuló folyamat már az Európai Parlament és a Tanács 2006. szeptember 6-i 1364/2006/EK határozatával elkezdődött, mely ezen energiahálózatokra vonatkozó iránymutatásokat rögzít, mégsem tűnik megfelelőnek, amennyiben hiányzik belőle a jövőkép, a célzottság valamint a rugalmasság. Ennek célja a belső uniós energiapiac megteremtése és ezzel egyidejűleg az energiaforrások ésszerű alkalmazása, szállítása és elosztása, valamint a hátrányos helyzetű régiók elszigeteltségének csökkentése.
A már előzőekben említett belső energiapiac kialakítása elengedhetetlenné válik mind a transzeurópai hálózatok kialakításához, mind a megújuló energiaforrásokból előállított energiahálózatba való integrálásához. Noha a belső energiapiac már jogilag létezik,[31] valójában a nemzeti energiahálózatok közötti megfelelő kapcsolatok hiánya miatt továbbra is széttagoltnak tekinthető.
A megújuló energiaforrások körében az uniós jogalkotó a decentralizált energiatermelés irányába való elmozdulást ösztönzi[32], melynek számos előnye kimutatható. E körben említhető a helyi energiaforrások hasznosítása, a helyi energiaellátás biztonságának fokozása, ami rövidebb szállítási távolságokat jelent, valamint csökkenti az energiaátviteli veszteségeket. A megújulókra vonatkozó szabályozás célja az, hogy a nemzeti támogatási rendszerek sérelme nélkül megkönnyítse a megújuló energiaforrásokból előállított energia határokon átnyúló támogatását. Együttműködési mechanizmusokat vezet be, melyek révén lehetőségük van a tagállamoknak megállapodni arról, hogy az egyik tagállam milyen mértékben támogatja a másikban folyó energiatermelést, és azt milyen mértékben kell beszámítani valamelyikük összesített nemzeti célértékébe.
Az Európai Unióban a villamosenergia fogyasztás harmadát, az energiafogyasztás 15%-át biztosítják atomerőművekben előállított energiából.[33] Az EU atompolitikája speciális: annak jogi alapja nem az EUMSZ, hanem az Európai Atomenergia Közösséget létrehozó szerződés. Jogalapot az EURATOM Szerződés 31. és 32. cikke biztosít, amit az Európai Közösségek Bírósága (mai nevén: Európai Unió Bírósága) 2002-ben megerősített.[34]
Az EU meghagyja a döntés jogát a tagállamoknak arról, hogy igénybe kívánják-e venni a nukleáris energia nyújtotta lehetőségeket vagy sem, tagállamai pedig eltérően viszonyulnak az atomenergia alkalmazásának kérdéséhez. Hazánk mellett Finnország, Franciaország és Bulgária például új reaktorok építésére vállalkozik, és vannak, akik nyitottak a nukleáris energiára, mint pl. Csehország, Litvánia, Szlovákia. Spanyolország fokozatosan csökkenteni kívánja az atomenergia arányát az energiatermelésben, míg Németország[35] és Belgium pedig a leállítás mellett döntöttek. Németország például megújuló energiaforrásból kívánja fedezni a kieső mennyiséget.[36]
Az EU a nukleáris energia jövőjét elsősorban gazdasági érdemeitől teszi függővé, vagyis, hogy képes-e költséghatékonyan és megbízhatóan villamos energiát szolgáltatni. Figyelembe veszi, hogy mennyiben járul hozzá a közös energiapolitika célkitűzéseihez, mennyire biztonságos, milyen környezeti hatásokkal jár, valamint mennyire elfogadott a társadalom számára.
A szabályozási tárgykörök közé tartozik az atomenergetikai kutatás és fejlesztés, nukleáris biztonság és a nukleáris hulladékok kérdése. A biztonság körében többek között a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásával, az ionizáló sugárzásból eredő veszélyekkel, a nukleáris létesítmények biztonságával, nukleáris anyagok biztosításával foglalkozik az EU. Az atomhulladékok esetében a radioaktív anyagok és hulladékok szállítására, a kiégett fűtőelemek és radioaktív hulladékok kezelésére vonatkozóan találunk előírásokat.[37]
Az Európai Unió számára döntési szempontot jelentenek a nukleáris energia-alkalmazás esetleges előnyei. Az atomenergia melletti érvnek tekintik, hogy a nyersanyagként szolgáló természetes urán elérhetőbb mint a fosszilis energiahordozók. Ez azt eredményezi, hogy az atomerőművek kevésbé lesznek érzékenyek az üzemanyagárak változásaira, mint más energiatermelő létesítmények. A nukleáris fűtőanyag költsége a villamosenergia-termelésben csupán a költségek 10-15%-át teszi ki, míg a fosszilis energiahordozókénál ez jóval magasabb. A közeljövőben nem kell uránhiánnyal számolni, az elkövetkező 85 évre biztosítottnak tűnik az uránforrások mennyisége. Végezetül pedig az uránforrások és termelők geopolitikai eloszlása kedvező: a lelőhelyek a világban elszórtan találhatóak, legtöbbjük a világ politikailag stabil régióiban van. (Kanada és Ausztrália szállítja az EU szükségletének 45%-át.)[38]
Összességében véve az EU atomenergiaszabályozása - a nemzetközi előírások tiszteletben tartása mellett - a biztonsági előírások fejlesztésére és a kutatásra helyezi a hangsúlyt. A klímavédelmi szempontok az EU atompolitikájában, illetve szabályozásában nem játszanak kiemelt szerepet. Az EU nem várja el tagállamaitól az atomenergia alkalmazását és fejlesztését, hiszen a fenntartható, biztonságos és gazdaságos energiarendszer más irányvonalak mentén is elképzelhető. Egyes elképzelései (pl. az intelligens hálózatra jellemző decentralizáció, a megújuló energiák jelentős aránya) nehezen
- 206/207 -
egyeztethetők össze a nagy kapacitású erőművekre alapozott atomenergia jelentős arányával az energiamixben, de az EU ilyen irányból sem korlátozza a tagállamok választását.
Jelentőségénél fogva az atomenergia hazai szabályozását törvényi szinten találjuk meg.[39] Az 1996. évi CXVI. törvény (továbbiakban: Atomtörvény) a fogalmi rendszer felállításán túl szabályozza az alapelveket, az atomenergia alkalmazására vonatkozó általános szabályokat, a hatósági felügyeletet, nyilvántartást. Külön rendelkezik a radioaktív hulladék és kiégett üzemanyag tárolásáról és elhelyezéséről, a rendkívüli események - üzemzavar -esetén alkalmazandó intézkedésekről, valamint az atomkárokért fennálló felelősségről és a károk megtérítésének rendjéről. Legáltalánosabb rendelkezéseinek felidézése lehetőséget ad néhány fogalmi kérdés tisztázására.
A törvény az atomenergia alkalmazásának a nukleáris[40] vagy más radioaktív anyaggal[41] kapcsolatos tevékenységet, továbbá az ionizáló sugárzást létrehozó, valamint a nukleáris vagy más radioaktív anyag alkalmazását szolgáló létesítményekkel, berendezésekkel összefüggő tevékenységet tekinti.
Nukleáris létesítménynek minősül a dúsítóüzem, a nukleáris üzemanyagot gyártó üzem, az atomerőmű, az újrafeldolgozó üzem, nukleáris üzemanyagot vizsgáló laboratórium, a kutatóreaktor, oktatóreaktor, a nukleáris kritikus és más neutronsokszorozás célját szolgáló rendszer, valamint a friss és kiégett üzemanyag tárolására szolgáló létesítmény, továbbá az ezekhez a létesítményekhez közvetlenül kapcsolódó radioaktív hulladék tárolására szolgáló létesítmények, amennyiben külön létesítménynek minősülnek.
A törvény az atomerőműveknek két alaptípusát és számtalan egyéb típusát különíti el attól függően, hogy magához a tényleges energiaelőállításhoz kapcsolódnak, vagy pedig a különböző tevékenységi fázisokhoz. Előbbi csoportosítás esetén beszélhetünk atomerőművekről, melyekben villamos energia előállítás történik, és vannak atomfűtőművek, ahol hőt termelnek.
Ami az atomerőműveket illeti, azokat természetesen más szempont alapján is lehet csoportosítani, például technológia alapján, ilyenkor megkülönböztethetjük a könnyűvizes, nehézvizes, grafitmoderátoros, egzotikus, valamint az újgenerációs reaktorokat.[42] Lehet generációk alapján tematizálni, így első-, második-, harmadik- és negyedik generációs erőművek léteznek, melyben az első generációs jelenti a legrégebben telepített létesítményeket, a negyedik generáció pedig napjaink erőműveit. Ennek a felosztásnak a biztonság szempontjából is meghatározó jelentősége van. Az egyes tevékenységi fázisokhoz kapcsolódó létesítmények lehetnek pl. dúsítóüzemek (mivel a nyersanyagként kitermelt urán még nem alkalmas a felhasználásra, így egy eljárással, ún. "dúsítással" érik el a megfelelő állapotot),[43] és ebbe a kategóriába sorolhatóak a kiégett fűtőcsövek végleges elhelyezésére szolgáló létesítmények is. Hazánkban a bátaapáti "atomtemető" látja el ezt a feladatot, melynek föld alatti létesítménye a felszín alatt több mint 200 méterre helyezkedik el, és 40 ezer köbméter kis és közepes radioaktivitású hulladék (kesztyűk, munkaruhák, munkaeszközök, tisztítófolyadék)[44] befogadására alkalmas.[45] Az atomhulladékokat tartalmazó acélhordókat betonkonténerekben helyezik a tároló kamrákba, melyeket aztán betonnal töltenek ki. A lerakó felszíni létesítményeit 2008 októberében, míg a felszín alatti tárolókat 2012 decemberében adták át.[46] Nagy aktivitású radioaktív hulladék kezelésére hazánkban nincs megoldás.
A szabályozás lényeges eleme a felügyeleti szerv kijelölése, illetve annak működése, melyet hazánkban az Országos Atomenergia Hivatal tölt be. Feladatai széleskörűek, de alapvetően a békés célú atomenergia-felhasználás koordinálásával, a létesítmények, berendezések biztonságával, a nukleáris fegyverek elterjedése elleni tevékenységgel, valamint tájékoztatási, ellenőrzési feladatok ellátásával foglalkozik.
A létesítményekkel kapcsolatos előírás, hogy az üzemeltetéshez a nukleáris biztonsági hatósági engedélyeken kívül a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal vonatkozó engedélyeivel is rendelkeznie kell az engedélyesnek (az üzemeltetőnek). Továbbá biztonsági övezet kialakítása szükséges, ezen fizikailag lehatárolt területen belül bizonyos korlátozások - pl. építési, vagy telekalakítási tilalom - érvényesíthető, szerepe pedig a környező területen élők egészségének védelme a normál üzemmenet mellett is fellépő sugárzástól. Ezen felül gondoskodni kell a radioaktív hulladékok és kiégett üzemanyagok kezeléséről. Az Atomtörvény rendelkezései magába olvasztották a bécsi egyezmény felelősségi szabályainak egyes elemeit, továbbá részletezték azokat.
A terület másik joganyaga - a már előzőekben említett - az atomkárokért való polgári jogi felelősségről Bécsben 1963. május 21-én kelt nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló 24/1990. (II. 7.) MT rendelet.
A következőkben az egyetlen hazai atomerőmű bővítésének a jogi előkészületeit tekintem át. A téma aktualitását mi sem bizonyítja jobban, hogy a magyar energiaszükséglet importra szorul, és a hazai villamosenergia-fogyasztás megközelítőleg 40%-át[47] a paksi atomerőműben előállított energiá-
- 207/208 -
ból fedezik, és ez az arány várhatóan emelkedni fog. A pártolók álláspontja szerint a bővítést az indokolja, hogy a jelenlegi atomreaktorok kiöregedőben vannak, és az újak lesznek hivatottak a régiek helyébe lépni.
Hazánkban az atompolitika a paksi atomerőmű üzemidejét meghosszabbította,[48] továbbá a meglévő atomerőmű új blokkokkal való bővítéséről[49] döntött. Ez érzékeny kérdésnek tekinthető: a döntéshozók arra hivatkoznak, hogy a lakosság nagy része (73%-a) elfogadja a paksi atomerőmű működését, bár ezt alátámasztó forrás nem áll rendelkezésre. Mindenesetre a Nemzeti Energiastratégia 2030 minden forgatókönyvi változatában meghatározó arányban számolnak az atomenergiával.[50]
A bővítés támogatása mellett felhozott érv az, hogy szükség van az atomenergia alkalmazására az energia-előállításban. Az ország ellátásbiztonságának fejlesztése, a lakosság által megfizethető villamos energiaár biztosítása, a klímavédelmi intézkedések (szén-dioxid-csökkentési kötelezettsége hazánknak) olyan tényezők, amik a nukleáris energiaelőállítás létjogosultságát erősítik - a pártolók szerint.
Az ellenzői oldalt a civil, szakmai szervezetek képviselik. Álláspontjuk szerint a nukleáris energia melletti elköteleződés azzal jár, hogy az energiarendszer rugalmatlanabbá, centralizáltabbá válik, egyúttal az atomenergia melletti döntés kiszorítja a megújuló energiaforrásokon alapuló energiaelőállítást, és ez utóbbiakra kevesebb forrás jut majd.[51]
Helyette a megújuló energiaforrások, az energiatakarékosság, valamint - hatékonyság fejlesztésének lehetőségeit emelik ki. A klímaváltozás mérséklési intézkedések (kibocsátás-csökkentés) pedig nem eredményezik szükségszerűen az atomenergia melletti elköteleződést, legalábbis - mint arra már utaltam - az Unió nem állítja ilyen kényszerhelyzet elé a tagállamokat.[52]
A bővítés kérdésével - az akkor még fennálló - jövő nemzedékek országgyűlési biztosa (továbbiakban: ombudsman) is foglalkozott.[53] Állásfoglalásában lényeges visszásságokra és hiányosságokra hívta fel a figyelmet. Megállapította, hogy elvi hozzájárulásával az Országgyűlés lényegében az atomenergiával fennálló viszonyáról és a jövőben érvényesülő atompolitikáról nyilatkozik. Éppen ezért szükséges lenne az atomenergia jövőbeli szerepének rögzítése, aminek előfeltétele a különböző szintű (környezeti- és energetikai-) tervek atomenergiaalkalmazásával történő összehangolása. Kiemelte, hogy megkerülhetetlen a döntés társadalmi, környezeti, gazdasági hatásainak feltárása, valamint annak a vizsgálata, hogy az "atomenergia melletti döntés" miként befolyásolja a fosszilis energiahordozók felhasználását, vagy a megújuló energiaforrások érvényesülését. Az állásfoglalás rögzíti, hogy "a Kormány által előkészített anyagból nem állapítható meg az, hogy a kormány a döntés előkészítéséhez szükséges szakmai, környezetvédelmi és társadalmi megalapozást megfelelő körben lefolytatta-e, illetve azok milyen eredményre vezettek, nem tartalmazta az atomenergiaszektor bővülésének mértékére vonatkozó környezeti információkat, a beruházás szükségességére, feltételeire, a nukleáris szektor energiapiaci részesedése növekedésének megállapításához szükséges mértékben az erőmű típusára és telepítésére vonatkozó javaslatokat." Továbbá megemlíti, hogy szükség lett volna annak meghatározására is, hogy hány új atomerőművi reaktor létesítéséről lenne szó, és hogy azok milyen időtartamra kapnának engedélyt a működésre. "Az előterjesztés szövege túl általános, a felhatalmazás tárgyi korlát nélküli".[54]
Az utóbbi néhány évben a hazai atompolitika még erőteljesebb kontúrokat nyert: az elköteleződésünk mellette hangsúlyosabb, új reaktorok építésének az előkészületei zajlanak, és a messzemenőkig hangsúlyos szerepét a villamos-energia előállításban tovább kívánják erősíteni. Az első konkrét lépések - a 40/2008. (IV. 17.) sz. Ogy. határozatot, valamint 25/2009. (IV. 2.) sz. Ogy. határozatot követően, amelyek az elvi elköteleződést jelentették - 2012-ben születtek meg. A 1194/2012. (VI. 18.) sz. Korm. határozat a beruházás elősegítésének szándékával az új atomerőművi blokkokkal kapcsolatos feladatok meghatározásáról szól. Külön rendelkezik - többek között - a kiemelt beruházássá minősítés jogszabályi feltételeinek megteremtéséről, a beruházás és a közbeszerzési rendszer viszonyának tisztázásáról, az engedélyezésben részt vevő hatóságok felkészítéséről, a finanszírozási kérdésekről, valamint az atomerőművi blokk létesítése kapcsán a hazai vállalkozások részvételének elősegítéséről.[55]
További konkrét lépésként értékelendő az Atomtörvény rendelkezéseinek utóbbi időben történt módosításai is, ami a létesítendő blokkok megvalósításának egyszerűsítését, folyamatának gyorsítását szolgálja. Ennek egyik lépcsője a 246/2011. (XI. 24.) sz. Korm. rendelet, amelynek értelmében a védőtávolságot (és ezzel a biztonsági övezet terjedelmét) atomerőmű esetében legalább 500 méterben állapították meg. Ez a korábbi szabályozásban még 3000 méterben volt megállapítva. Már pusztán ezen módosítás alapján felvetődik a visszalépés tilalmába való ütközés, s ezen az alapon a környezethez való jog sérelme.[56] Az általános előírást követte az Országos Atomenergia Hivatal döntése a Paksi atomerőmű biztonsági övezetének - a jogszabály által megengedett mértékig való - csökkentése,[57] amit azzal kívántak alátámasztani, hogy az utóbbi években végrehajtott intézkedések eredményeképp a biztonsági követelmények ezen 500 méteres sugarú körön belül is betarthatóak, így a nagyobb távolság nem szükséges ahhoz. A visszalépés tilalmának elve és az atomenergia esetén kiemelten fontos
- 208/209 -
elővigyázatosság elve alapján kétséges, hogy a biztonsági zóna csökkentését a védelem felesleges voltával vagy más alkotmányos alapjog érvényesítéséhez való, elengedhetetlen szükségességgel alá lehetne támasztani.[58]
A bővítéssel kapcsolatos egyes elképzelések körvonalazódni látszanak;[59] az elérhető adatok alapján két reaktor telepítését tervezik Pakson, ahol eddig négy darab blokk volt. Az új blokkok egyenként 1200 MW-os bruttó villamos teljesítménnyel fognak rendelkezni. Ez nagyságrenddel nagyobb a jelenlegi 500 MW-os darabonkénti teljesítményhez (összesen 2000MW). Az újak létesítésének célja egyfelől a meglévő blokkok majdani felváltása. 60 éves üzemidőre tervezik, és az üzembe állítást 2025-2026-ra teszik.[60]
Adalékként szolgáljon, hogy a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatosan népszavazás kiírására irányuló aláírásgyűjtést kezdeményeztek azzal a kérdéssel, hogy "Egyetért-e Ön azzal, hogy az államadósságot növelő hitelből ne épüljenek új atomerőművi blokkok Magyarországon?". A népszavazási kérdés azonban már az Nemzeti Választási Bizottság előtti hitelesítés során elbukott, majd ezt kúriai és alkotmánybírósági döntés követte, amelyek szintén kedvezőtlen eredménnyel jártak egy esetleges népszavazásra.[61] Érdekesség, hogy az alkotmánybírósági döntéshez kapcsolódóan Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolásban hiányolja, hogy az Alkotmánybíróság a Kúria végzésében szereplő legfontosabb tartalmai megállapításokat nem idézte fel. Többek között azt, hogy a Kúria megállapította, hogy "a népszavazásra feltenni kívánt kérdés összefüggésben áll az [az Orosz Föderáció Kormánya és a Magyar Kormány között a nukleáris energia békés célú felhasználása tárgyában megkötött] együttműködési egyezménnyel, amely így érintené a 2014. évi II. törvénnyel beiktatott nemzetközi szerződésben foglaltakat. Az eredményes és érvényes népszavazás pedig az együttműködési kötelezettség lényegét hiúsítaná meg".[62]
Az előzőekben a nukleáris energia-szabályozás egyes szegmenseit jártam körbe. Központi gondolatként azt vizsgáltam, tényleg szükségszerű-e klímavédelmi szempontból az atomenergia, amelynek az alkalmazása napjaink egyik legvitatottabb kérdése. Sokak vélik úgy, hogy szükségünk van az atomenergiából előállított energiára, és hogy nincs mivel pótolni, azonban ha elfogadjuk ezt az álláspontot, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy egy ilyen értelmű döntés következményeként még évtizedeken keresztül leszünk ráutalva. Egy-egy erőmű létesítése egy évtizedet vesz igénybe, működése pedig 40-60 évig tart.
Sokan nem gondolnak arra sem, hogy az atomenergia uránbányászattal jár, ami szintén súlyosan érinti a környezetet, arról nem is beszélve, hogy az urán radioaktív anyag. Éppen ezért tiltakoztak a lakosok a Kassa mellett talált uránérc lelőhely feltárása és kiaknázása ellen.[63]
A korábban említettekkel megegyezően fontos hangsúlyozni, hogy a fokozódó energiaigény olyan megoldásokra kényszerít rá bennünket, amelyeket józanul átgondolva nem szívesen vállalnánk. Az atomenergia alkalmazása lehet klímavédelmi célzatból előnyös, az energiaellátás szempontjából pedig szükséges, de az emberi és környezeti egészséget tekintve már jóval kevésbé kívánatos. Sokan úgy vélik, hogy a biztonsági előírások szigorítása és betartatása révén az atomenergia biztonságosan alkalmazható. Meglátásom szerint azonban a balesetek nem küszöbölhetőek ki maradéktalanul: nem az a kérdés, hogy lesz-e probléma ezekkel a létesítményekkel, hanem az, hogy mikor.
Az Európai Unió, aki a környezet-, klímavédelem terén élen jár, és akinek az ellátásbiztonság garantálása legalább olyan fontos mint hazánknak, nem mutat egyértelmű elköteleződést az atomenergia-alkalmazás mellett, és még kevésbé teszi kötelezővé tagállamainak, vagy vezeti le ezt a klímapolitikai céljaiból. Az uniós célokra tekintettel az alkalmazása melletti döntés inkább politikai választás kérdése.
A megújuló energiaforrások és a nukleáris energia nyújtotta lehetőségek közti választás a centralizáció-decentralizáció kérdéskörét nyitják meg előttünk. Az atomenergia-előállításra támaszkodó energiarendszer a centralizált modellt képviseli. A nukleáris energia előállítása a hatékonyság, a méretgazdaságosság, és a költségoptimalizálás szempontjain alapulva a nagy erőművek létesítésének kedvez. ("A liberalizált villamos-energiapiacokon a villamos energia árának kiszámíthatatlansága a kisméretű blokkok építésére ösztönöz, [..., azonban] az egységméret csökkentése nem tűnik gazdaságosnak a jelenlegi technológiákkal.")[64] Ez a fogyasztók számára kevésbé látványos és kézzelfogható, mint a megújuló energiaforrásokon alapuló hálózat. Utóbbi esetén a decentralizált hálózat azt eredményezi, hogy több kisebb erőmű van a rendszerben, ami egyúttal kiszolgálja a fogyasztókat, és ők magunk is pl. áramtermelőkké válhatnak (gondoljunk, csak a háztetőn elhelyezett napelemekre, amelyek többlettermelés esetén betáplálhatóak a rendszerbe). Ez erősíti a fogyasztói tudatosságot. A decentralizált rendszer egyúttal erősíti a demokratikus vonásokat[65] is, pl. a transzparencia révén is. A fogyasztók egyúttal felelős résztvevőivé válnak a rendszernek, ami egy fenntartható energiaszerkezet kialakításához vezet. Nem utolsósorban ezen helyi hálózatok esetén az önkormányzati mozgástér szélesebb, az energiafüggőség csökkenthető, és ver-
- 209/210 -
senyt jelent az energiaszolgáltatók részéről, ami tovább növeli az átláthatóságot.
A kettő közti választás meghatározó amiatt is, mert az egyikre fordított források elemésztik a másik elől az anyagi lehetőségeket.[66] A megújuló és atomenergia kompatibilitásának kérdése szintén fontos szempont: a két megoldás együttes alkalmazása a finanszírozási kérdéseken túlmenően azt a problémát veti fel, hogy nem lehet megfelelően beépíteni együttesen a két energiaforrást az energiaellátó rendszerbe. Ez centralizáció-decentralizáció problémaköréhez vezet vissza minket.
A helyzetről kialakult képünket tovább árnyalhatja, hogy az Európai Bizottság a Paksi bővítéssel összefüggésben novemberben (2015) két kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben, az egyik az európai uniós közbeszerzési szabályok megsértésével,[67] a másik pedig a finanszírozási kérdésekkel[68] kapcsolatos.
Összességében úgy vélem, hogy a nukleáris energia nyújtotta lehetőségek számtalan kockázatuk mellett nem építhetőek be koherensen a jelenlegi éghajlatvédelmi, valamint energiapolitikai eszközrendszerbe. A mai világ környezetvédelmi szabályozása (ehhez kapcsolódóan a klíma- és energiajogi előírások), akár a nemzetközi, akár uniós színtért tekintve a fenntarthatóság elvének érvényesítésére törekszik. Ehhez képest a nukleáris energia a maga költségigényével, rugalmatlanságával, centralizált jellegével és a környezetre gyakorolt esetleges vagy várható hatásai okán nem tudja azt a szerepet betölteni, amit a ma embere a fenntartható energiarendszertől elvár.
Tulajdonképpen ez a kettősség, illetve összeilleszthetőség hiánya tükröződik vissza a szabályozáson is. Az EU említi az atomenergia-alkalmazást, számol a létezésével, de nem építi be klímaszabályozásába. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány a K 115530 ny. sz. kutatási projekt keretében, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával készült.
[1] Éghajlat- és energiapolitikai keret a 2020-2030-as időszakra, COM(2014) 15 final, 3.
[2] Nukleáris tájékoztató program, COM(2007) 565 végleges, 16-18. o.
[3] Sembery Péter - Tóth László: Hagyományos és megújuló energiák, Szaktudás Kiadó Ház, Budapest 2004. 220. o.
[4] Hetesi Zsolt, Van-e élet az olaj után? (előadás) www.youtube.com/watch?v=dGoJJN75kjo (2012. január 4.)
[5] Az Európai Bizottság Közleménye, Energiahatékonyság: a 20%-os cél elérése, COM/2008/0772 végleges
[6] Molnár László: Az energiahatékonyság szerepe az Európai Unióban és a magyar energetikában, Energiagazdálkodás, 2009. 1-2. sz. 36. o.
[7] 1957-ben jött létre az ENSZ szakosított szerveként, jelenleg 144 részes állama van.
[8] http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/AT_ENSZ/hu/hu_tevekenyseg/ (2013. január 2.)
[9] Szunyog István: A villamos erőműi szén-dioxid-kibocsátás föld alatti tárolásának lehetőségei Magyarországon, Műszaki Földtudományi Közlemények 2012. 1. sz. 214. o.
[10] Ezen állítás nem feltétlenül tekinthető valósnak. Ld. Az atomenergia esélyei a XXI. században. Energiaklub, Budapest 2008. 8. o.
[11] A baleset előzménye egy földrengéssorozat, melyből a legnagyobb 9-es erősségű volt. Ez volt Japán történelmének legnagyobb földmozgása. A földrengést szökőár követte, melynek magassága a 14 méteres magasságot érte el.
[12] Az erőműben 1000 megawattos, könnyűvizes, grafithűtésű, RBMK típusú, külső szigetelő burkolat nélküli reaktorok működtek. "1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor a négyes blokk reaktorát két robbanás vetette szét, felszakítva az épület tetejét és falait. A reaktorban tíz napig égett a tűz, és több százszor annyi radioaktív szennyeződés jutott a levegőbe, mint a második világháborúban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák felrobbanása után."
[13] http://mult-kor.hu/20110426_csernobil_egy_atomkatasztrofa_tortenete (letöltés ideje: 2013. január 17.)
[14] http://hvg.hu/vilag/20130104_fukusimai_atombaleset_karteritesek#rss (letöltés ideje: 2013. január 10.)
[15] Lamm Vanda: Az atomsorompó-szerződés rendszerének 40 éve. Állam- és Jogtudomány 2008. 406. o.
[16] Lamm Vanda: Huszonöt évvel Csernobil után - A nukleáris károkért való nemzetközi felelősségi szabályozás fejlődése. Magyar Tudomány 2011. 6. sz. 695. o.
[17] Uo. 695. o.
[18] Lamm Vanda: Lesz-e egységes európai nukleáris kárfelelősségi jog? In: Nótári Tamás (Szerk.): Ünnepi tanulmányok Sárközy Tamás 70. születésnapjára, Lectum Kiadó, Szeged 2010. 179-180. o.
[19] http://www.haea.gov.hu/web%5Cv2%5Cportal.nsf/biztonsag_hu/703B9C4BFEE53510C1257109005FBB24?OpenDocument (2013. február 28.)
[20] Lamm Vanda: Néhány megjegyzés a nukleáris kárfelelősségi nemzetközi szerződésekről. Állam- és Jogtudomány 1985. 3. sz. 476. o.
[21] Lamm: Lesz-e egységes európai... 183. o.
[22] Lamm Vanda: A nukleáris kárfelelősségi rendszerek harmonizálása - Kísérletek egységes nukleáris kárfelelősségi szabályok létrehozására. In: Lamm Vanda (Szerk.): Nukleáris jog a 21. század első évtizedeiben, Complex Kiadó, Budapest 2013. 24. o.
[23] A kiegészítő kompenzációs egyezmény rendszeréről ld. bővebben Lamm, A nukleáris kárfelelősségi rendszerek., 29-36. o.
[24] Uo. 174-175. o.
[25] Marcus Fillbrandt: Die Entwicklung des internationalen Atomhaftungsrechts in der Post-Tschernobyl-Zeit unter Einbeziehung des Beispiels Japan. NVwZ 2011. 526-527. o.
[26] http://www.haea.gov.hu/web/v3/OAHPortal.nsf/web?openagent&menu=04&submenu=4_8 (2015. november 3.)
[27] Az atomenergia dekarbonizációs szerepére több helyen is utal a Nemzeti Energiastratégia 2030 c. dokumentum. 77/2011. (X. 14.) OGY határozat, melléklet.
[28] A belső energiapiac működőképessé tételéről. A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának, Brüsszel, 2012. 11. 15. COM(2012) 663 végleges, 3-6. o., valamint Éghajlat- és energiapolitikai keret a 2020-2030-as időszakra, COM(2014) 15 final, 3. o.
[29] Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemterve, A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának, Brüsszel 2011. 3. 8. COM(2011)112 végleges. 7-8. o.
[30] Az Európai Parlament és a Tanács 347/2013/EU rendelete (2013. április 17.) a transzeurópai energiaipari infrastruktúrára vonatkozó iránymutatásokról és az 1364/2006/EK határozat hatályon kívül helyezéséről, valamint a 713/2009/EK, a 714/2009/EK, a 715/2009/EK rendelet módosításáról, Az Európai Unió Hivatalos Lapja, L 2013.4.25.
- 210/211 -
[31] A belső piac létrejöttét a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 2009. július 13-i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 211., 2009.8.14.), valamint a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 2009. július 13-i 2009/73/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 211., 2009.8.14.) kívánták megvalósítani.
[32] Az Európai Parlament és a Tanács 2009/28/EK irányelve (2009. április 23.) a megújuló energiaforrásokból előállított energia támogatásáról, valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt követő hatályon kívül helyezéséről.
[33] Nukleáris tájékoztató program, a Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek, Brüsszel, 4.10.2007. COM(2007) 565 végleges, 3.
[34] Európai Közösségek Bírósága, C-29/99 sz. ügy, 2002.12.10, Határozatok tára 2002 I-11221.
[35] A németországi atomstop szabályozási kérdéseivel, alkotmányjogi vetületével Fodor László több tanulmányában foglalkozik. Pl. Fodor László: Egy sikertörténet - a megújuló energiák terjedésének ösztönzése Németországban. Közjogi Szemle 2013. 2 sz. 68-76. o.; uő., A németországi atomstop alkotmányjogi kérdései. Iustum, Aequum, Salutare 2013. 4. sz. 93-114. o.; uő., A németországi energiafordulatról. Pro Futuro 2013. 2. sz. 111-119. o.
[36] A német atomleállásról sem egységesek a vélemények, miközben azonban sikereket érnek el. http://energiaoldal.hu/ugy-tunik-sikeresen-szakit-nemetorszag-az-atomenergiaval/, illetve http://energiainfo.hu/cikk/nemetorszag_sem_tud_ szakitani_az_atomenergiaval.30097.html (2014. január 5.)
[37] Bővebb áttekintést nyújt az Európai Unió atompolitikára vonatkozó aloldala. http://europa.eu/legislation_summaries/energy/nuclear_energy/index_hu.htm (2014. január 5.)
[38] Nukleáris tájékoztató program..., 11-12.
[39] Vannak nem törvényi szintű jogszabályai is a területnek, amelyekre most nem térek ki részletesebben, de ilyen például a 227/1997. (XII. 10.) Korm. rendelet az atomfelelősségre vonatkozó biztosítási vagy más pénzügyi fedezet jellegéről, feltételeiről, összegéről, vagy 130/1992. (IX. 3.) Korm. rendelet az atomkárokért való polgári jogi felelősségről szóló Bécsi Egyezmény és az atomenergia területén való polgári jogi felelősségről szóló Párizsi Egyezmény alkalmazásáról szóló, 1989. szeptember 20-án aláírt közös jegyzőkönyv kihirdetéséről
[40] Nukleáris anyag pedig az a radioaktív anyag, amely önfenntartó nukleáris láncreakcióra képes vagy képessé tehető. Ilyen például az urán, a tórium, valamint a plutónium. Új fogalmi elem a szabályozásban, hogy gazdaságosan kitermelhető koncentrációban jelen legyen, korábban ez a feltétel nem jelentkezett. Atomtörvény 2. § 4. pont.
[41] A radioaktív anyag jelenti azt a természetesen előforduló vagy mesterségesen előállított anyagot, amelynek egy vagy több összetevője ionizáló sugárzást bocsát ki. Atomtörvény 2. § 3. pont.
[42] http://atomeromu.hu/az-atomeromuvek-tipusai (2013. január 10.)
[43] http://atomeromu.hu/az-uran-eletutja (2012. december 20.)
[44] http:// sikloshirado.hu/orszag-vilag-1/hatszaz-evig-marad-a-paksi-atomhulladek-bataapati-alatt (2013. április 17.)
[45] http://www.vg.hu/vallalatok/energia/atadtak-az-atomtemetot-bataapatiban-393043 (2013. január 10.)
[46] http://sikloshirado.hu/orszag-vilag-1/hatszaz-evig-marad-a-paksi-atomhulladek-bataapati-alatt (2013. április 17.)
[47] Vajda György: Energia és társadalom. MTA Társadalomkutató Központ, Budapest 2009. 271. o.
[48] 85/2005. (XI. 23.) OGY határozat a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tárolójának létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez szükséges előzetes, elvi hozzájárulásról és a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbításáról
[49] 25/2009. (IV. 2.) OGY határozat az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján, a paksi atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítésének előkészítését szolgáló tevékenység megkezdéséhez szükséges előzetes, elvi hozzájárulás megadásáról
[50] Nemzeti Energiastratégia 2030, Magyar Közlöny 2011. 119. sz. 30289. o.
[51] Paks II nélkül a világ, Energiaklub, Budapest, 2015. január, 10-11. http://www.energiaklub.hu/sites/default/files/paksii_nelkul_a_vilag_web_0.pdf (2015. november 4.)
[52] Fodor László: Néhány jogi kérdés a Paksi Atomerőmű bővítése kapcsán. Miskolci Jogi Szemle 2013. 2. sz. 27. o.
[53] A Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának Állásfoglalása a paksi atomerőmű bővítésére irányuló kormányzati előterjesztés tárgyában, JNO 128/2010, Budapest, 2011. április 22.
[54] Vonatkozó JNO állásfoglalás 42-55. pontjai
[55] Fodor: Néhány jogi kérdés. 33. o.
[56] A visszalépés tilalmának rögzítését az Alkotmánybíróság tette meg a 28/1994. (V. 20.) AB határozatában.
[57] http://www.haea.gov.hu/web/v2/portal.nsf/att_files/kozmh/$File/PAE%20bizt%20%C3%B6vezet.pdf?OpenElement (2015. december 9.)
[58] Fodor: Néhány jogi kérdés. 36-37. o.
[59] Ennek jogszabályi megjelenései - csak a legfrissebbeket megemlítve - a 2014. évi II. törvény a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről, valamint 2015. évi VII. törvény a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról.
[60] http://www.mvmpaks2.hu/hu/technikai-menupontok/gyik/Lapok/default.aspx (letöltés: 2015. október 6.)
[61] Csink Lóránt: A Kúria határozata a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatos népszavazásról. JeMa 2014. 3. sz. 37-24. o.
[62] Kovács Péter párhuzamos indoklása a 3195/2014. (VII. 15.) AB végzéshez, Alkotmánybíróság határozatai, 2014. 20. szám, 2014. július 15. 1016. http://www.kozlonyok.hu/kozlonyok/Kozlonyok/1/PDF/2014/20.pdf (2015. október 6.)
[63] Bővebben erről: http://ujszo.com/napilap/regio/2013/02/27/ismet-az-urankitermeles-ellen-tiltakoztak-kassan, http://www.parameter.sk/rovat/belfold/2013/02/01/kormanynak-kell-kassai-uran-kozsegek-vetozhatnak, http://www.parameter.sk/rovat/regio/2013/01/11/kassa-mellett-van-vilag-egyik-legertekesebb-uranlelohelye (2013. március 1.)
[64] Nukleáris tájékoztató program, 15.
[65] Fodor László: Klímavédelem az energiajogban - szabályozási modellek Németországból, Complex, Budapest 2014. 38. o.
[66] Fodor, Klímavédelem az ., 38. o.
[67] http://europa.eu/rapid/press-release_MEMO-15-6006_hu.htm (2015. december 21.)
[68] http://europa.eu/rapid/press-release_IP-15-6140_hu.htm (2015. december 21.)
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tudományos segédmunkatárs, Debreceni Egyetem ÁJK Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék.
Visszaugrás
