Jelen szemlecikk alapja egy csaknem 900 oldal terjedelmű, német nyelvű tanulmánykötet (20 Jahre Recht der Erneuerbaren Energien, szerkesztette Thorsten Müller, kiadta a Nomos Verlagsgesellschaft, Baden-Baden 2012, 896 o.). A kötet 36 tanulmányt foglal magában, amelyek közös témája a megújuló energiahordozókból (szél-, nap-, víz- stb. energiából) előállított villamos energiának az ellátó rendszerbe való betáplálását (azaz kötelező átvételét) előíró, szövetségi törvény (közkeletű német nevén: Stromeinspeisungsgesetz, 1991), valamint az azt idővel felváltó, a megújuló energiák előnyben részesítéséről szóló törvény (Erneuerbare-Energien-Gesetz, 2000) és annak novellái (2009-ig). A tanulmányok reprezentálják valamennyi, szóba jövő tudományterületet, hiszen a jogtudomány mellett a közgazdaság- és politikatudomány, a műszaki és természettudományok, illetve a pszichológia megközelítéseit és módszereit egyaránt alkalmazzák. Ezzel nemcsak a szűkebb témának, hanem a klímaváltozás, az energiapolitika, a társadalomszerkezet és a jog széles összefüggésrendszerének a valaha volt legátfogóbb feldolgozását adják.
Magyar szemmel nézve rendkívül izgalmas az ekként dokumentált szabályozási terület, érdemes ehhez már elöljáróban néhány szempontot megadni. A megújuló energiák elterjedésének az ösztönzése Németországban jelentős múltra tekint vissza, s ráadásul eredményes: a szabályozás első 20 éve alatt érdemben nőtt a megújulókból előállított villamos energia aránya, s a 2020-ig terjedő időszakra annak további megháromszorozódását prognosztizálják.[1] Az Európai Unió 2009-ben elfogadott, ún. klíma-energia szabályozási csomagja valamennyi tagállam, köztük hazánk számára is előírja, hogy 2020-ra milyen minimális részarányt kell elérni e tekintetben, s megszabja azt is, hogy milyen módon lehetséges a teljesítés érdekében a megújulók támogatása. (Erről szól az Európai Parlament és a Tanács 2009/28/EK irányelve a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról és az Európai Parlament és a Tanács 2009/406/EK határozata az üvegházhatású gázok kibocsátásának a 2020-ig terjedő időszakra szóló közösségi kötelezettségvállalásoknak megfelelő szintre történő csökkentésére irányuló tagállami törekvésekről.) A német tapasztalatok - az eltérő gazdasági, társadalmi és politikai berendezkedés ellenére is - hasznosak lehetnek a magyar kötelezettségek teljesítése során. Az, hogy mi történik Németországban, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok révén (hiszen Németország hazánk első számú partnere) további jelentőséggel bír a magyar gazdaság számára.
Az uniós klímavédelmi elképzelésektől függetlenül is jelentős kihívásokkal néz szembe az ágazat: elegendő csak az energiafüggőségre (pl. az orosz földgázra) vagy az atomenergiával járó kockázatok változó megítélésére (Fukushimára) gondolni. Németország mindezekre egy ún. energiapolitikai fordulattal reagál, amelyben kulcsszerepe van a megújuló energiák terjedésének, valamint az atomerőművek végleges bezárásának (2021-ig).
Hazánk a megújuló energiák arányát tekintve sokkal csekélyebb eredményekkel büszkélkedhet, mint Németország, s úgy tűnik, hogy jelentős részben a Paksi Atomerőmű bővítésével, vagyis az atomenergia fejlesztésével kíván megfelelni az időszerű kihívásoknak.[2] Arra, hogy létezik más szabályozási alternatíva, s hogy az akár az Európai Unió céljaihoz képest is ambiciózusabb lehet, aligha kínálkozik jobb a német példánál.
Az alábbiakban csak a magyar, illetve jogászszemmel is érdekes, aktuális kérdésekkel foglalkozom, ami reményeim szerint a magyar szabályozás jövőbeli kialakítása, illetve a jelenlegiek értékelése szempontjából lényeges következtetések levonását teszi lehetővé. Egy összefüggésrendszer megvilágítására törekszem, mégpedig több (a kötetben foglalt tanulmányok olvasása során egymásba fonódó) gondolatmenet segítségével (a legszükségesebb mértékben utalva más forrásokra, mellőzve ugyanakkor - már csak terjedelmi okokból is - a hagyományos könyvismertetések módszereit).
A klímavédelem és a megújuló energiák kapcsolata legkönnyebben természettudományos megközelítésben világítható meg; a szén-dioxid légköri koncentrációjának növekedése és a földi hőmérséklet emelkedése közötti kapcsolat közismert.[3] A szerzők tudományosan immár kellően bizonyított tényként kezelik a klímaváltozáshoz való emberi hozzájárulást (ilyen különösen az energiatermelés és fogyasztás szén-dioxid-kibocsátása), s a tendencia megállíthatatlan voltára figyelemmel emelik ki a kockázatokat (extrém időjárási jelenségek, a tengerszint emelkedése, a víz- és élelmiszer-termelés elnehezülése stb.). E veszélyek csökkentésében szerepe lehet az energiahatékonyság javításának és a (kevesebb vagy nulla
68/69
kibocsátással járó) megújulók terjedésének. Ez az összefüggés egészen világos, ugyanakkor - tegyük hozzá kritikusan - az energiahatékonyság javítása és a megújulók terjedése önmagában kevés lehet, ha nem egészítjük ki az energiafogyasztás abszolút csökkentésének a követelményével, vagy nem tűzzük ki azt a célt - mint ez német szakmai körökben felmerült - hogy 100%-ban megújulókból elégítsük ki energiaigényeinket. Enélkül mindkét területen negatív visszahatások jelentkeznek (azaz végeredményben nő a fogyasztás, és így nem csökken a klímát érintő gázkibocsátás), de ez a céltételezés következik az ún. ökológiai (vagy erős) fenntarthatóság követelményéből is, amit ugyan még nem ismer el jogrendünk, de igazol a tény, miszerint az emberiség máris túllépte a Föld eltartó képességének a határait.[4]
A következő, szem előtt tartandó természeti tény, hogy az atmoszféra befogadó képessége korlátozott: ezért el kell dönteni, hogy a még meglévő kapacitást (üvegházgáz-kibocsátásaival) ki és milyen mértékben használhatja. Ez nemcsak környezet-, illetve klímavédelmi kérdés, hanem kőkemény gazdasági probléma is egyben, ami a nemzetközi klímapolitikai tárgyalásokra is rányomja a bélyegét. A klímavédelem első számú szabályozó eszköze a szerzők szerint egy olyan kvótarendszer (kibocsátáskereskedelmi rendszer), amelyik (a Kiotói Jegyzőkönyvvel szemben) minden szereplőre kiterjed.[5] A gazdasági előrejelzések az évszázad végéig az energiaigények további növekedését prognosztizálják, amit kompenzálni kell. Ehhez nem elegendő pusztán kibocsátáscsökkentési célokat, illetve teljesítési arányokat rögzíteni, hanem a tényleges természeti korlátokat figyelembe véve kell a kvótákat rögzíteni, mégpedig igazságosan: a klímavédelem nemzetgazdasági költségeinek, a fejlesztési lehetőségeknek, a fosszilis energiahordozók kimerülésének a figyelembevételével. Egy ilyen komplex megközelítésben eltérő az ipari országok, és pl. a Közel-Kelet vagy az afrikai országok megítélése. A konfliktusmező a szerzők szerint gyakorlatilag csak a kvótakereskedelem és persze a megújulók előretörése révén csökkenthető.
A globális összefüggések után a német példára rátérve[6] elmondható, hogy az utóbbi bő 20 évben 2%-ról 17%-ra nőtt a megújulók aránya. A megújulók támogatásának okai között a németek egyaránt számon tartják az ellátásbiztonság és a levegőminőség javítását, illetve - a több szereplő bevonásán keresztül - a demokrácia fejlesztését. A német energiapolitika jelenleg 60%-os (a villamosenergia-szektoron belül 80%-os) megújuló részarány elérését célozza 2050-ig. Ennek a megtervezéséhez különböző szcenáriók készültek (az energiaágazatban ez a módszer nélkülözhetetlen a hosszú tervezési időszakok miatt), amelyek közös eredménye, hogy 80-95%-os kibocsátáscsökkentésre van szükség a klíma védelmében, s hogy ez javarészt megvalósítható a már a jelenleg is rendelkezésre álló technológiákkal, ideértve a megújulók dinamikus fejlesztését és az energiahatékonyság erőteljesebb javítását is. Már jelenleg is kiemelt szerepük van a villamosenergia-ágazaton belül a szélparkoknak, illetve a hőenergia-ágazatban a nap- és geotermikus energiának. A biomassza aránya is nő, bár ennek megítélése vitatott (fenntarthatósági szempontból), akárcsak az, hogy az említett ágazatokban vagy a közlekedésben van-e rá nagyobb szükség. A fluktuáló (időjárás függvényében változó) megújulók további ösztönzése számos szabályozási kihívással jár: menedzselni kell a kereslet és kínálat közötti eltéréseket, biztosítani kell az energiatárolást[7] stb. A társadalmi folyamatok (az életstílus változása, a megújulók társadalmi elfogadottsága) figyelembevétele is rendkívül nehéz.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
