"[A]z MTE-döntés, bár nem írja felül a precedens értékű Delfi AS kontra Észtország ítéletet, a korábbi szerencsétlen döntés korrekciójaként fogható fel. A döntés bemutatása tehát jó alkalmat teremt, hogy az internetes szólásról alkotott ellentétes felfogásokra rámutassunk."
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete és Index.hu kontra Magyarország[1] (a továbbiakban: MTE) ügyben hozott ítélete váratlan pozitív meglepetést okozott az online szólásszabadság terén. A döntés alapján a magyar bíróságoknak felül kell vizsgálniuk eddigi gyakorlatukat. Ez az írás ehhez kíván hozzájárulni azzal, hogy az online szólás- és sajtószabadság egyes jogi és normatív kérdéseit vizsgálja meg az ítélet fényében.
Először az eddigi két strasbourgi komment-döntés értékelésére vállalkozunk. Amellett fogunk érvelni, hogy az MTE-döntés, bár nem írja felül a precedens értékű Delfi AS kontra Észtország ítéletet (a továbbiakban: Delfi),[2] a korábbi szerencsétlen döntés korrekciójaként fogható fel. A döntés bemutatása tehát jó alkalmat teremt, hogy az internetes szólásról alkotott ellentétes felfogásokra rámutassunk.
Elemzésünk második pontjában visszanyúlunk a felhasználói kommentekre vonatkozó legfontosabb jogszabályhoz: az Európai Parlament és Tanács 2000/31/EK irányelvéhez (2000. június 8.) az elektronikus kereskedelem egyes jogi vonatkozásairól (a továbbiakban: az irányelv). Az irányelv szövegéből az következik, hogy a felhasználói kommentekért az azokat elérhetővé tevő közvetítő honlapok (pl. az Index) csak korlátozottan felelnek. Ugyanakkor az MTE-ügyben a magyar bíróságok e szabály mellőzésével hozták meg döntésüket. Megvizsgáljuk, hogy milyen érvek szólnak a szöveg szerinti értelmezés mellett, illetve az ellen. álláspontunk szerint a kommentek jogi sorsára megnyugtató választ az adna, ha egy ilyen ügyben eljáró magyar bíróság a luxembourgi székhelyű Európai Unió Bíróságához (a továbbiakban: EUB) fordulna előzetes döntéshozatali kérelemmel. Konkrét javaslatot is teszünk a kérdések megfogalmazására.
Végül kitekintünk az irányelven túlra. Megfigyelhető, hogy az online írások és azok kommentjei egyre inkább a Facebookra terelődnek, ahol nehezen értelmezhetőek akár az irányelv, akár a magyar törvény fogalmai. írásunk utolsó részében ezt a nehézséget mutatjuk be egy nemrég született hazai bírói ítéleten keresztül, ahol egy polgármestert többszázezer forintos kártérítésre ítéltek egy harmadik fél által a polgármester Facebook-oldalán hagyott kommentért.
A Delfi és az MTE-ítéletekben az Emberi Jogok Európai Egyezménye (továbbiakban: Egyezmény) által védett sajtószabadság kérdése a következőképpen vetődött fel: a sajtószabadság aránytalan sérelmét jelenti-e, ha a tartalomszolgáltató sajtótermék, illetve a nonprofit szervezet honlapján a felhasználók által közzétett jogsértő tartalmakért a honlapok üzemeltetőit felelősségre vonják? A két strasbourgi ügy ellentétes kimenetellel zárult. Az EJEB csak a magyar ügyben állapította meg az Egyezmény 10. cikkének megsértését, az észt ügyben nem találta egyezménysértőnek azt, hogy a nemzeti bíróságok kártérítés megfizetésére kötelezték a Delfi hírportált egy komptársaság vezetőjének becsületét sértő felhasználói kommentekért.
Noha az ügyek ellentétes előjellel zárultak, a kommentelt cikkek összevethetőek, amennyiben hasonló közérdekű témában járultak hozzá a nyilvános vitához: mindkét cikk fogyasztók sokaságát hátrányosan érintő üzleti gyakorlatot kritizált. A Delfi-ügyben a kommentelők azt vetették az észt komptársaság szemére, hogy a télen befagyott tengeren természetes módon képződött és ezért ingyenes autóutat feltörette, így csak a fizetős komppal lehetett átkelni a partról a szigetre. A magyar ügyben érintett cikk pedig egy ingatlanhirdetéssel foglalkozó honlap megtévesztő díjszabását kritizálta. A felháborodott kommentelők a csalónak és kapzsinak tartott cégvezetőknek estek. Az EJEB mindkét esetben elfogadta, hogy a kommentek közérdekű vitához járultak hozzá.
A két ellentétes döntés valójában nem áll kibékíthetetlen ellentétben.[3] A bíróság három ponton különböztette meg a két ügyet. Az első szerint a ma-
- 113/114 -
gyar ügy egyik honlapja egy nonprofit szervezeté volt, és az időben korábbi Delfi-döntés már utalt arra, hogy nem profit orientált honlapok esetében indokolt korlátozni a jogi felelősségre vonás lehetőségét. Mivel a magyar ügyben érintett másik honlap az egyik legnagyobb hazai tartalomszolgáltató volt, az MTE honlapját önmagában ezen érv alapján másként kellett volna kezelni, mint az Indexet.
Az MTE-ügy strasbourgi bírái azt is kiemelték, hogy a Delfi-ügyben hat, míg az MTE-ügyben csupán két hétig voltak elérhetőek a kommentek (igaz, a felszólítások nyomán mindkét esetben azonnal eltávolították azokat). Ez a distinkció azonban rozoga lábakon áll. Még egy elhúzódó komment-csata esetén is atipikus, hogy egy cikk megjelenése utáni kommentáradat és az így felfokozott figyelem ne haljon el napokon belül. Ez könnyen belátható az online tartalomszolgáltatás sebességére tekintettel, ahol a kettő vagy hat hétig elérhető komment-olvasottság tekintetében a különbség csekély, mivel az online írások szavatossága rendkívül rövid. így viszont kérdéses, hogy a kettő és hat hét közötti vitathatatlan matematikai különbség milyen jogi relevanciával bír. Az MTE indoklása nem tett kísérletet, hogy ezt megmagyarázza.
Az ítélet azonban tartalmaz egy ennél erősebb érvet is az észt és a magyar ügy megkülönböztetésére. A strasbourgi bíróság több helyen is kiemelte, hogy a gyűlöletbeszéd-tartalmú és erőszakra felhívó kommentek csak a Delfi-döntésnek képezték tárgyát (MTE § 70). Márpedig az EJEB szerint azok "nyilvánvalóan jogellenesnek" minősültek (MTE § 63), szemben a magyar ügy kommentjeivel, amelyek legfeljebb személyhez fűződő jogokat (jóhírnevet és becsületet) sértő hozzászólásokat tartalmaztak. Egyértelmű, hogy a strasbourgi gyakorlat értékelésének legfontosabb kérdése az, hogy elfogadható-e ez, vagyis a gyűlöletbeszéd alapján tett különbségtétel.
A kérdés vizsgálatát érdemes Sajó András és Nona Tsotsoria bíráknak a Delfi-döntéshez csatolt különvéleményével kezdeni. A magyar és a grúz bíró meggyőzően mutatott rá a többségi érvelés gyengeségére, amennyiben nem világos, milyen alapon minősítették "egyértelműen jogsértő" gyűlöletbeszédnek, illetve erőszakra uszító tartalmúnak a kommenteket a Delfi-ügyben. A többségi döntést jegyző bírák az ügy húsz kommentjéről sommásan kijelentették, hogy azok többsége jogellenes gyűlöletbeszédet vagy erőszakra felhívást tartalmaz. Ez azonban több okból is megkérdőjelezendő. Egyrészt, a kommentek fele vulgáris volt ugyan, de jogszerűségükhöz kétség nem fért.[4] A hozzászólások jellegét jól érzékelteti az egyik felhasználó epés hozzászólása: "egy jó ember sokáig él, míg egy szar ember egy vagy két napot" (Delfi § 18). Másrészt, az észt ügy alapja egy személyhez fűződő kereset volt, amely csak a strasbourgi bírák értelmezésében lényegült át gyűlöletbeszéddé, illetve erőszakra uszítássá. Ez a felülminősítés annak tükrében még furcsább, hogy a húsz komment közül mindössze egyet lehetett egyértelműen gyűlöletbeszédnek minősíteni. A gyűlöletbeszéd fogalma vitatott ugyan, de abban a tekintetben egyetértés mutatkozik, hogy az szükségszerűen egy sérülékeny kisebbségi csoportot vesz célba. Ez azonban csakis az egyik hozzászólás esetén állt fenn, amelynél a komptársaság tulajdonosának vélt kapzsiságára - amely az összes kommentek központi eleme volt - tett megjegyzést egy odavetett "burn in your own ship, sick Jew" kijelentéssel toldotta meg.[5]
Az erőszakra uszítás vádja ugyancsak eltúlzottnak tűnik. Több komment valóban a tulajdonos halálát kívánta durva módon. Ugyanakkor nehéz máshogy olvasni ezeket a kommenteket, mint amelyek a felháborodásukat magukból kiíró olvasók dühét tükrözik. Annak megmagyarázására a bíróság kísérletet sem tett, hogy a "menj és fulladj vízbe" vagy a "tegyétek a sütőbe" és az ezekhez hasonló kommentek miért minősülnének erőszakra uszításnak, és miért nem egyszerűen a felháborodott komphasználók frusztrációjának kifejezéseként értékelhetőek. Az erőszakra uszítás bármilyen plauzibilis értelmezésének számot kell adnia a feltételezett veszély (itt erőszak) és az elmondott szavak közti kapcsolatról. Egy közelmúltban Nagy-Britanniában történt eset jól szemlélteti ezt a dilemmát. A "Twitter-vicc" ügyként ismert Chambers kontra DPP[6] esetben egy reptéri utas, miután a gépét a rossz időjárási körülmények miatt törölték, egy viccnek szánt fenyegető tweetet posztolt arról, hogy mindjárt felrobbantja a repteret, ha nem indítják útjára a gépeket azonnal. A brit bíróságok nem értették egyből a viccet, és az alsóbb fokú bíróság elítélte a bosszús utast az erőszakra uszításhoz hasonló tényállásért. A legfelső fok azonban felmentő ítéletet hozott, mert a hatóságok a tweet élesítése után csak napokkal később észlelték a posztot, és indítottak eljárást. Így viszont nem volt életszerű, hogy bárki is komoly fenyegetésnek vette volna a 133 karakternyi üzenetet.
- 114/115 -
A Delfi-ügy bírái az ilyen konkrét veszély kérdését nem vizsgálták. Volt-e bármi előzménye, valószínűsége, hogy az erőszak a komptársaság tulajdonosa ellen fordul? E vizsgálat elmaradása azért is problematikus, mert az ellentétes kimenetellel zárult MTE-ügy bírái elfogadták, hogy a valóban vulgáris kommenteket fogyasztói felháborodás motiválta, és azok nem jelentettek valódi veszélyt. A kettős mérce még inkább kifogásolható annak tükrében, hogy az MTE-ügy egyik vitatott hozzászólása éppen az ingatlanos honlap üzemeltetőjének haláláról értekezett. Összességében, ha leszámítjuk a Delfi-ügy egyetlen gyűlöletbeszéd-megjegyzését, akkor a vizsgált kommentek valójában a bankárokat vagy a politikusokat átkozó, halálukat kívánó - mindennapos - kommentekkel esnek funkcionálisan egy kategóriába. Ezeket lehet ízléstelenek minősíteni, de jogsértőnek nehezen.
Mindebből nem következik, hogy komment vagy kommentfolyam soha ne okozhatna komoly és jogi eszközökkel is orvosolandó veszélyt. A verbális agressziót meghaladó és valóban erőszakra uszító kommentek nem eshetnek a jogi szabályozáson kívül. Ilyenre szolgál szomorú példát a Meleg Méltóság Menetét megelőző uszító hadjárat az interneten, amely közismerten többször is a menet megtámadásához vezetett.[7] 2015 őszén a menedékkérők tömeges érkezésekor hasonlóan megvalósulhattak ilyen uszítások, amelyek ténylegesen erőszak kirobbanásához vezethettek.[8] Ezek az uszítási esetek azonban távol állnak a Delfi-ügy kommentjeitől. Az erőszakra uszító online kommenteken nem életszerű a büntetőjogban ismert - és sajnos indokolatlanul mellőzött - uszítási teszt közvetlen veszélyszintjét elvárni. Egy ennél alacsonyabb valószínűségű veszélyt elváró, több tényezőt figyelembe vevő mérce kialakítása lenne a legmegnyugtatóbb.[9] Ebben azonban a Delfi-ügy felületes uszítás-értelmezése nem segít.
Érdemes a strasbourgi gyűlöletbeszéd esetjognál maradni egy további érv erejéig. A gyakorlat ismerői számára nem okozhat meglepetést, hogy az EJEB a gyűlöletbeszédet és az erőszakra felhívást nem tartja az Egyezmény értékeivel összeegyeztethetőnek, ezért azokat nem tekinti védett szólásoknak. A gyűlöletbeszéd tartalomalapú korlátozásának elfogadását azonban nem követte annak tisztázása, hogy mit is tekint a tiltott körbe eső szólásnak a bíróság. Milyen módon azonosíthatóak az e körbe eső szólások? Sajó András és Nona Tsotsoria bírák a Delfi-ügyhöz csatolt különvéleményükben hasonló módon azt kritizálták, hogy a bíróság túl kiterjesztően és nem világos kritériumok mentén használta a gyűlöletbeszéd kategóriáját. A kritika azért is érdekes, mert Sajó András tudományos munkásságában évek óta határozottan érvel a gyűlöletbeszéd tiltása mellett.[10] Ugyanakkor éppen ő volt az, aki a 2009-es Féret kontra Belgium ügyhöz írt különvéleményében kritizálta bírótársait azért, mert különösebb vizsgálat és érvelés nélkül fogadták el egy választott politikus szólásának gyűlöletbeszéddé minősítését.[11] Fontos, hogy a nézeteltérés nem a tiltás elfogadása és elvetése között húzódik, hanem annak alkalmazási körében. Ennek tükrében elgondolkoztató, hogy mi lett volna a Delfi kimenetele, ha a bíróság egy közérdekű vitában elhangzó becsületsértésként kezelte volna a kommenteket, és nem az Egyezménnyel ab ovo nem védett szólásként.
A két strasbourgi ítélet közti különbség azonban túlmutat a gyűlöletbeszéd kérdésén. A Delfi- és az MTE-döntés indoklását az online szólásról alkotott eltérő háttérfeltevések tükrében érdemes olvasni. Az észt ügyben a bírák sokoldalú, kiegyensúlyozott elvi álláspontra törekedtek. Egyrészt elismerték, hogy az internet "példa nélküli platformot teremtett a szólásszabadság gyakorlásához" (Delfi § 110). Ugyanakkor e haszon mellett felhívja a figyelmet a rágalmazó, a gyűlölködő és az erőszakra uszító beszédek terjedésének gyorsaságára és mennyiségére. A hasznok és veszélyek kettősségének bemutatására két jelenséget idéztek: az online szólások anonimitását és azok permanens elérhetőségét. Könnyen belátható, hogy ezek egyszerre járnak hasznokkal és veszélyekkel. Az Egyezmény szintjén ez a kettősség a magánélethez (8. cikk) és a véleménynyilvánítás szabadságához (10. cikk) való jog közti egyensúlyozásban ölt testet. A sokoldalúságra való törekvés természetesen minden érvelés előnyére válik. Ugyanakkor az internet kettősségének értékelése a Delfi-döntésben inkább hátráltatta a világos magyarázatot. A kiegyensúlyozás során a bíróság odáig jutott, hogy az információáramlás felgyorsulása és az online szólások állandósága azért jelentős körülmény, mert azok "jelentősen súlyosbíthatják a jogszerűtlen szólások hatását, a hagyományos sajtóhoz képest" (Delfi § 147). Tehát a több jogsértő beszédből és azok fokozott elérhetőségéből az online szólás túlnyomóan negatív normatív értékelése következik. Másként szólva az internetet és az online szólást elsősorban "a jogsértő tartalmak hangszórójaként" kell látni.
Az MTE strasbourgi bíráinak érvei ettől az értékeléstől jócskán eltértek. A hasznok és veszélyek számbavételét a Delfiével ellentétes megállapítások
- 115/116 -
követik. Az online szólások prima facie jogellenesek lehetnek, de figyelembe kell venni, hogy az interneten megszámlálhatatlan hozzászólás jelenik meg szakadatlanul. Ez a sebesség pedig, ahelyett, hogy súlyosbítaná, inkább tompítja az egyes jogsértő kommentek hatását. Az ítélet kulcsbekezdése szerint "a kommentekben használt kifejezések egy közönséges stílushoz tartoznak ugyan, azok egyes internetes portálokon elterjedt köznapi kommunikációnak számítanak. Ez pedig olyan tényező, ami csökkenti az ezen kifejezéseknek tulajdonítható hatásokat."[12] Az MTE bírái az online szólások közegét, az internetet "a jogsértő tartalmak tompítójaként" fogták fel, és nem azok hangszórójaként. A két döntés közti markáns ellentét nem ragad meg e metaforikus szinten. Azok az online szólásról alkotott háttérelképzelések lényegi eltérésére mutatnak rá.
Vessük össze egy nagy forgalmú online lap cikkét az alatta folyó durva kommentekkel. Jogi értelemben mindkét írás kommunikatív tartalomnak, azaz szólásnak minősül. A legjobb érv amellett, hogy minden digitális szólást azonosnak kezeljünk, éppen az, hogy technikailag ugyanott jelennek meg: a képernyőnkön. Kételyeink lehetnek ugyanakkor afelől, hogy egy felelős szerző által írt cikk tartalma és az arra reagáló tipikusan anonim, gyakran átgondolatlan és spontán kommentek közé egyenlőségjelet lehet-e tenni. Egy pillanatra érdemes offline-ra váltani a különbség érzékeléséhez. Az internet tele van szólással, kis túlzással nem más, mint egy kaotikus zajdoboz. Az odavetett kommenteket egyesével jogi mérlegre tenni olyan lenne, mintha egy nyüzsgő köztéri gyűlésen minden egyes elkapott beszédfoszlányt, spontán bekiabálást jogi kérdésként kezelnénk. Az ilyen offline szólások nyilván tele vannak jogsértő tartalmakkal, de mégsem lenne helyes, ha minden egyes megfontolatlan spontán jogsértő beszéd orvoslására jogi eszközöket vetnénk be. A helyzet online hasonló: a rengeteg elérhető online beszéd között elvész az egyes jogsértő szólás éle, ezért nem érdemes az odavetett alacsony értékű hozzászólásokat jogi eljárás tárgyává tenni. Az egyedüli különbség az, hogy az offline világ szava a szó szoros értelmében elvész, míg a komment visszakereshető.
Egy potenciális félreértés elkerülésére érdemes itt kitérni. Az MTE-döntés online szólást érintő felfogásából nem következik, hogy bárkinek joga lenne a moderálás nélküli kommenteléshez. Egy másik írás tárgya lehetne, hogy beszélhetünk-e alanyi jogú online szólásszabadságról. A komment-ügyek valójában az online szólás infrastruktúráját érintik; a beszélőről a közvetítő felé tolódik a hangsúly. Ennek azonban nem csak obskúrus dogmatikai jelentősége van. Az MTE-döntés "zajtompító" érvéből nem alanyi jogú szólás vagy sajtószabadság-követelmény fakad, hanem tolerálási kötelezettség. Nem az egyes online beszélőknek a jogsértő szóláshoz való jogáról, hanem arról van szó, hogy kell-e tolerálni a felhasználók által írt, akár prima facie jogsértő tartalmakat is megjelenítő sajtóhonlapok közvetítési tevékenységét. Az alanyi jogú megközelítés helyett a kérdést a tolerálási elv tekintetében helyes feltenni. A tolerálási elv alapján nem a prima facie jogsértő tartalmú szólás kommunikálása a kérdés, ezért nem is akad fenn - a Delfi-döntés módjára - a jogsértés kérdésénél. Az első haszna ennek a megközelítésnek, hogy reálisabb mederbe helyezi a vitát, mintha arra az álkérdésre keresnénk a választ, hogy a felhasználóknak van-e joguk jogsértő szóláshoz. A tolerancia követelménye, helyesen, a sajtó közvetítéshez való jogát helyezi a középpontba. Természetesen a tolerancia elvének meghirdetésével a nehéz kérdések még nem oldódnak meg egy csapásra. Azonban így átkerül a hangsúly a kommentek jogsértő jellegének vizsgálatáról a sajtó által választott prevenciós eszközökre. Az MTE-ítélet, helyesen, ebbe az irányba tett lépésként értékelhető, hiszen - összhangban a toleranciaelvvel - az értesítési-eltávolítási mechanizmust ajánlja a zajdoboz ártalmainak kezelésére (§ 91).[13]
A Delfi-ügy indoklása tartalmaz mindazonáltal egy komoly ellenérvet. A jogellenes beszéd áldozatainak tipikusan limitáltak a kapacitásai a jogaikat sértő tartalmak monitorozására (§ 158). A közvetítőkkel szembeni szigorú felelősségi szabályokra azért van szükség, mert a jogsértő szólások a károsultak tudta nélkül, ugyanakkor az ő sérelmükre történnek. Kétségtelen, hogy több szólás több monitorozási kapacitást kíván a jogsértő tartalmak kiszűréséhez. Az érv tehát információs kiszolgáltatottságot feltételez, melynek orvoslására a legkézenfekvőbb magát a közvetítőt kötelezni. Ugyanakkor gondoljunk bele, hogy ez a kiszolgáltatottság az offline sajtó világában sincs másként. Ha egy becsületsértő cikk jelenik meg rólunk az ÉS-ben, de mi történetesen nem olvassuk azt, és ismerőseink sem riasztanak, akkor pont ugyanaz a helyzet áll elő, mint amitől az ellenérv óv. A monitorozási korlátokból fakadó kiszolgáltatottság offline és online hasonló.
* * *
- 116/117 -
Érdemes végül kitérni a Delfi egy másik védhetetlen érvére. Az online kommentek tipikusan a tartalomszolgáltató honlapján a cikk alatt, a főszövegtől elkülönülten találhatóak; a lapot legörgetve, de ugyanazon az oldalon olvashatóak. A Delfi-döntés szerint az észt portált azért is lehetett felelősségre vonni olvasói kommentekért, mert a felhasználói kommentek "szorosan integrálva voltak" a hírportál által előállított tartalomba. A döntés szerint a portál nem passzív és nem pusztán technikai, hanem "aktív közvetítői szerepet" játszott a jogsértő kommentek terjesztésében (Delfi § 144). Az aktív szerep úgy állt elő a Bíróság szerint, hogy (1) a honlap ösztönözte a kommenteket; (2) amiből a megnövekedett forgalomnak köszönhetően gazdasági haszna származott; ráadásul (3) a kommenteket csak maga a honlap távolíthatta el, maguk a szerzők posztolás után már nem. Ez a háromlépcsős érvelés azonban teljességében tarthatatlan.
Nem világos, hogy mi számít kommentelésre ösztönzésnek, mint ahogy az sem, hogy ettől miért lesz a saját és az elkülönülten, a cikk alatt folyó kommentelés "integrált". Az sem érthető, hogy miért releváns, hogy a kommentelő maga nem vonhatta vissza kom-mentjeit. Valószínűsíthetően a bírák azt feltételezték, hogy az anonim kommentelők rosszul sikerült hozzászólásaik után vissza kívánnak térni a tett színhelyére és törölni az azóta megbánt kommentjeiket. Azt gondoljuk, hogy ennek az elképzelésnek a realitásához nem szükséges megjegyzést fűzni. Feltehető, hogy az aktív szerep és az integráltság érve mögött kimondatlanul az a feltételezés áll a bírák részéről, miszerint a portál a komment-őrjöngésből húzott hasznot. Ez az erkölcsösködő kiállás azonban nem áll összhangban az online sajtó üzleti realitásával. Ellentétben a strasbourgi bírák feltételezésével, a többek közt gyűlölködő (illetve off-topic, spamtartalmú) kommentek a hírportáloknak egyáltalán nem állnak érdekében. Azok ugyanis elszívják az értelmes kommentelés lehetőségét. Ha bármilyen gazdasági hatása van e kommenteknek, akkor az éppenséggel negatív. Elég utalni arra, hogy a közelmúltban több neves tartalomszolgáltató szüntette be vagy szigorúan korlátozta a kommentelési lehetőséget itthon is, mert a trollkodó és gyűlölködő kommentek tönkretették fórumaikat. Összességében tehát a Delfi-ben jelentősnek tartott "integrált szolgáltatási érv" egyik elemében sem tartható. Pozitív jel, hogy az MTE-döntés már mélyen hallgat erről a szerencsétlen érvről, holott az Index kommentelési szolgáltatása jellegében nem tért el az észt hírportálétól.
A Delfi-döntés az EUB több korábbi ítéletét is idézi, ám az ott felmerült kérdésben az Európai Unió Bírósága nem foglalt még állást. Az idézett ügyekben annyi közös csupán, hogy az elektronikus kereskedelmi irányelv szerinti közvetítő szolgáltatói felelősség egyes kérdéseit rendezik, ezért az EUB-döntések segítséget nyújtanak a kommentekkel kapcsolatos jogértelmezés során, de egyértelmű iránymutatást nem adnak.
Az irányelv szabályait átültető elektronikus kereskedelmi törvény (az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Ektv.) összhangban van az uniós irányelvvel. Annak szerkezete és felelősségi rendszere is követi az irányelvet, így az irányelv értelmezése megfelelő alappal szolgál a magyar jogi szabályozás értelmezéséhez is. Az uniós jogalkotó az internetes szolgáltatókat két nagy csoportra osztotta: tartalomszolgáltatókra és közvetítő szolgáltatókra. Tartalomszolgáltató az, aki maga szerkeszt, állít elő tartalmat, míg a közvetítő szolgáltató a más által előállított tartalomnak a közönséghez való eljuttatásában segít. Így az MTE, az Index, a Delfi a saját cikkeit illetően tartalomszolgáltató, a kommentek tekintetében pedig - álláspontunk szerint - közvetítő szolgáltatók. A közvetítő szolgáltatói csoporton belül az uniós jogalkotó három kategóriát különböztet meg: 1) tárhelyszolgáltató; 2) hírközlő hálózaton keresztül történő továbbító vagy hozzáférés-biztosító; 3) gyorsító tárolást végző. A magyar jogalkotó negyedik kategóriaként a keresőszolgáltatókat is közvetítő szolgáltatóként határozza meg. Amellett érvelünk, hogy ez utóbbi csoportba tartoznak a kommentek tekintetében a tartalomszolgáltatók, hiszen felületet biztosítanak más tartalmának - a kommentelő véleményének - közzétételére.[14] Ennek egyértelmű kimondására azonban nem került sor: sem a magyar rendes bíróságok, sem az Alkotmánybíróság nem alkalmazta az elektronikus kereskedelmi szabályokat, az EUB pedig abban
- 117/118 -
a kérdésben, hogy az online hírportál a kommentek tekintetében közvetítő szolgáltatónak minősül-e, eddig még nem döntött.
Az irányelv 14. cikke azt mondja ki, hogy az információt, így a kommenteket csupán tároló szolgáltató esetében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a szolgáltatót ne terhelje felelősség akkor, ha a) a szolgáltatónak nincsen tényleges tudomása jogellenes tevékenységről vagy információról, és b) a szolgáltató, amint ilyenről tudomást szerzett, haladéktalanul eltávolítja azt, feltéve, hogy a szolgáltató nem irányítja vagy ellenőrzi azt, aki a jogellenes információt közzéteszi. A magyar törvény a tárhelyszolgáltató felelősségének kizárása esetére azt írja elő, hogy akkor nem felel, ha nincs tudomása az információval kapcsolatos jogellenes magatartásról, vagy arról, hogy az információ bárkinek a jogát vagy jogos érdekét sérti; illetve, amint a fentiekről tudomást szerzett, haladéktalanul intézkedik az információ eltávolításáról, vagy megszünteti a hozzáférést.[15]
Az irányelv értelmezése kapcsán az EUB több ítéletében is hangsúlyozta, hogy a mentesítés feltételei csak akkor állnak fenn, ha a szolgáltató aktívan nem működik közre a tartalom közzétételében vagy elérésében, csupán passzívan helyet biztosít a felhasználói tartalomnak. A strasbourgi bíróság által hivatkozott L'Oréal kontra eBay (C-324/09) ügyben[16] az EUB - a védjegy használati kérdéseken túl - azt vizsgálta, hogy mennyiben alkalmazható az Unió elektronikus kereskedelmi irányelvének mentesítő klauzulája. A pert azért indította a L'Oréal kozmetikai cég, mert az eBay kereskedelmi honlapon hamis L'Oréal termékeket, valamint nem kereskedelmi forgalomba szánt tesztereket és doboz nélküli termékeket árusítottak felhasználók. A kérdés az volt, hogy az eBay felelős-e a felhasználói által elkövetett védjegyoltalom megsértése miatt. Ennek megállapítására a nemzeti bíróság - egyebek mellett - azzal a kérdéssel fordult az EUB-hoz, hogy mikor állapítható meg, hogy egy szolgáltatónak tudomása van a jogsértésről. A EUB kimondta, hogy a nemzeti jog az irányadó ebben a kérdésben, de vizsgálni kell, hogy az irányelv mentesítő klauzulái fennállnak-e. Az eBay esetén a bíróság megállapította, hogy a szolgáltatása során nem csak tárolja az eladók által feltöltött információt, de az eBay segítséget is nyújt bizonyos szolgáltatások - a termékek eladása - kapcsán, optimalizálás vagy promóció révén. Az EUB a L'Oréal kontra eBay ügyben kimondta, hogy a felelősségtől való mentesülés csak akkor lehetséges, ha az az adatok tisztán technikai és automatikus kezelésére korlátozódik, valamint ha nincs "tényleges tudomása jogellenes tevékenységről vagy információról", vagy ha miután a jogsértésről tudomást szerzett, haladéktalanul eltávolítja, vagy elérhetetlenné teszi az információt. Az EUB szerint, ha a szolgáltatónak bármilyen módon tudomása van a jogsértésről, akkor az a felelősség megállapításával jár, amennyiben a szolgáltató nem teszi meg a szükséges intézkedéseket azért, hogy megakadályozza a hozzáférést a jogsértő tartalomhoz. Az EUB azt a példát hozta fel, hogy ha valamely online piac üzemeltetője saját kezdeményezésére indult vizsgálat folytán felfedezi, hogy a honlapján jogellenes tevékenység zajlik, vagy jogellenes információ található, akkor a helyzet számára megegyező azzal, mint ha erről értesítést kapna. Az EUB kimondta, hogy ha a közvetítő szolgáltató nem játszott olyan tevőleges szerepet, amelynek révén megismerte vagy kezelte a tárolt adatokat, akkor nem állapítható meg a felelősség; ha azonban bármilyen promóciót végzett, akkor már nem mentesülhet. Mutatis mutandis ezt az érvet használta az EJEB is a Delfi-ügyben, amikor az online lapot aktív tárhelyszolgáltatóként határozta meg. Ha a szolgáltató nem játszik tevőleges szerepet, akkor sem feltétlenül mentesül a kártérítési klauzula alól: ha például tudomása volt azokról a tényekről vagy körülményekről, amelyek alapján egy gondosan eljáró gazdasági szereplőnek fel kellett volna ismernie a tartalom jogszerűtlenségét, és ezek ismeretében nem cselekedett haladéktalanul.
* * *
A L'Oréal kontra eBay ügy azonban csak részben analóg a Delfi- vagy az MTE-üggyel, hiszen ott kizárólag védjegyhasználatról és üzleti érdekről volt szó. Strasbourg tehát annak ellenére vont párhuzamot, hogy a sajtószabadság és a becsület megsértésének kérdése fel sem merült az eBay-jel kapcsolatban. Az EUB-döntés alapján feltételezhetjük, hogy ha egy MTE-vagy Delfi-ügyhöz hasonló esetben erős szólásszabadság érdek jelenne meg, az jelentősen nyomna a latban az Unió bírósága előtt. Még inkább az online tartalomszolgáltatók felelősségének korlátozhatóságára enged következtetni, hogy az eBay keresőszolgáltató is, ezért természetéből adódóan aktívan segíti a felhasználókat az információhoz való hozzáféréshez, ez esetben jogellenes információhoz való hozzáférésben. Ezzel szemben az MTE, az Index vagy a Delfi portál a kommentek szempontjából tárhelyszolgáltató, amely passzív módon biztosít lehetőséget más tartalmának
- 118/119 -
megjelenítésében. Ennek ellenére a strasbourgi bíróság már amiatt is megállapította a Delfi-ügyben az aktív közreműködést, hogy a honlapon kommentelésre bátorítottak, és a cikkek alatt közvetlenül elérhetőek voltak a hozzászólások. álláspontunk szerint ez utóbbi megállapítás és a L'Oréal kontra eBay üggyel vont párhuzam téves: az, hogy lehetőség van a kommentelésre egy honlapon, és erre közvetlenül ez érintett cikk alatt kerül sor, még nem teszi a honlapot aktív közreműködővé a kommentek tekintetében - ilyesmit az EUB sem állapított meg.
A fent idézett magyar törvény és az uniós irányelv, valamint az EUB jogértelmezése alapján álláspontunk szerint az MTE, az Index és a Delfi portál is tárhelyszolgáltató, amely kommentelési lehetőséget biztosít. Mivel sem nem promotálták a hozzászólásokat, sem aktívan nem működtek közre azok elérésében, ezért nem nevezhetőek aktív szolgáltatónak. Ebből az következik, hogy sem az MTE, sem az Index nem felel a felhasználói által közzétett kommentekért egészen addig, amíg tudomására nem jut a jogsértés: tipikusan valaki felhívja a figyelmét arra, hogy egy komment becsületsértő, rágalmazó állítást tartalmaz. Amennyiben erről a szolgáltató tudomást szerez, úgy kizárólag akkor mentesül a felelősség alól, ha haladéktalanul eltávolítja a kommentet.[17] A szabályozás és a véleménynyilvánítás határait meghúzó bírói gyakorlat is arra ösztönzi a szolgáltatókat, hogy ha felmerül a jogsértés gyanúja, haladéktalanul töröljék a kommenteket. Már csak azért is, mert a feltételezett jogsértés miatt a sértett felek általában a tárhelyszolgáltató ellen indítanak polgári eljárást; egyrészt azért, mert tőlük várhatóan nagyobb sérelemdíjra lehet számítani, akár peren kívüli megállapodással; másrészt pedig azért, mert a kommentelőket sokszor lehetetlen megtalálni.
Az MTE-ügyben minden egyes szakban eljáró hazai bíróság arra jutott, hogy a kommentekre nem terjed ki az Ektv. hatálya, ezért nem alkalmazták a törvény felelősséget kizáró klauzuláját. Az első fokon eljáró bíróság azért nem alkalmazta az Ektv-t, mert a kommenteket olvasói levélnek minősítette, és a szerkesztett tartalom részeként kezelte. A másodfokú bíróság ugyan érdemben vizsgálta, hogy az Ektv. hatálya alá tartoznak-e a vitatott kommentek, azonban arra a megállapításra jutott, hogy azok magánjellegű közlések, ezért nem tartoznak az Ektv. hatálya alá. A bíróság úgy ítélte meg, hogy az Ektv. és az irányelv hatálya nem terjed ki "az olyan közlésekre, amelyet gazdasági vagy szakmai tevékenység vagy közfeladata körén kívül eső célból eljáró személy tesz információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevételével, ideértve az ilyen módon tett szerződési nyilatkozatokat is".[18] A másodfokon eljáró bíróság ugyan megállapította, hogy a hozzászólások nem minősülnek olvasói levélnek, de magánjellegű hozzászólásokként értelmezte azokat, ezért a bíróság újfent nem tartotta az Ektv. hatálya alá tartozónak a hozzászólásokat. Ezzel összhangban a bíróság kimondta, hogy ha egy internetes oldal ellenőrzés nélkül biztosít lehetőséget hozzászólások elhelyezésére, akkor annak számolnia kell azzal, hogy "azok között jogsértő közlés is szerepel".
A Kúria ítélete[19] helybenhagyta a másodfokú döntést, egyetértett a másodfokú bírósággal abban, hogy mivel az MTE és az Index "az általuk üzemeltett honlapon lehetőséget biztosítottak blogbejegyzések [sic!] megtételére, az ily módon megjelentetett tartalom tekintetében nem vonatkoztatható rájuk az Ektv. 2. § lc) pontja által meghatározott tárhelyszolgáltató korlátozott felelőssége". A kommentek a Kúria szerint is magánjellegű megnyilvánulások voltak, ezért az Ektv. 1. § (4) bekezdése értelmében nem tartoznak a törvény tárgyi hatálya alá, így az MTE és az Index sem mentesülhetett a felelősség alól az Ektv. közvetítő szolgáltatóra vonatkozó előírásai alapján. A Kúria egyetértett azzal is, hogy az internetes oldalon kommentelést lehetővé tevő szolgáltatónak számolnia kell a jogsértő közlés következményeivel, ha előzetes moderálás nélkül teszi azokat közzé.[20] Az MTE-ügyben az alkotmányjogi panaszról hozott határozatában[21] az Alkotmánybíróság szerint a kommentek "nem lehetnek magánjellegű megnyilvánulások; ha azok lennének, nem állhatnának a véleménynyilvánítás szabadságának védelme alatt". Az Alkotmánybíróság szerint az MTE-ügy kommentjei nem tekinthetők magánközléseknek. álláspontunk szerint helyesen állapította meg az Alkotmánybíróság, hogy a komment valóban magánvélemény, "de ettől még a nyilvánosságnak szánt közlés". Az Alkotmánybíróság azonban tévedett akkor, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Ektv. hatálya nem terjed ki ezekre a kommentekre arra hivatkozva, hogy az Ektv. 1. § (4) bekezdése "pl. az interneten kötött szerződésekkel kapcsolatos jognyilatkozatok"-ra vonatkozik, amelyek nem állnak a véleményszabadság védelme alatt.
- 119/120 -
A magyar bíróságok az Ektv. helyett az általános Ptk. szabályokat alkalmazták az MTE-ügyben, emiatt a harmadik fél által közzétett kommentek úgy minősültek, mintha azt a tartalomszolgáltató tette volna közzé. Ezzel a hazai bíróságok a szólásszabadság amúgy sem tág kereteit még szűkebbre szabták: a felhasználói tartalomért való objektív felelősségi rendszert alakítottak ki. A strasbourgi MTE-ítélet és a L'Oréal kontra eBay ítélet azonban egyértelművé teszik, hogy a felelősségi szint megállapítása komolyabb vizsgálatot követel, mint amilyet a hazai bíróságok végeztek az ügyben. Az EUB gyakorlatából[22] következik, hogy a tartalomszolgáltatásra vonatkozik az elektronikus kereskedelmi irányelv, azzal kapcsolatban azonban még nincs uniós ítélet, hogy ez a cikkekhez fűzött kommentekre is vonatkozik-e. Éppen ezért nem lehet megmondani, hogy egy komment miatti felelősségkizárást megalapozottnak tartana-e az EUB. A döntésekből szerintünk úgy tűnik, hogy az előzetes moderálást előíró, akár emberi erőforrást igénylő, akár szoftveres megoldást alkalmazó szűrőrendszert nem tartaná az EUB arányos tehernek egy közvetítő szolgáltató számára.[23] Ám az, hogy az EUB milyen feltételek mellett tartja korlátozhatónak a közvetítő szolgáltatói felelősséget, megjósolhatatlan.
Ahhoz, hogy a fenti kérdésekre választ kapjunk, célszerű lenne a jövőben az EUB elé terjeszteni egy, az MTE-hez hasonló kom-ment-ügyet. Mivel a kommentekért való felelősség kérdése igen gyakran felmerül a hazai bíróságok előtt, ezért a magyar bíróságok bármikor előzetes döntéshozatali eljárás keretében az EUB-hoz fordulhatnak, amivel tisztázhatnák ezt a kérdést. Ezért azt javasoljuk, hogy a következő komment-ügyben eljáró magyar bíróság, forduljon előzetes döntéshozatali eljárás keretében az EUB-hoz - az adott ügy sajátosságainak figyelembevételével - az alábbi kérdéssel:
A 2000. június 8-án elfogadott 2000/31/EK Elektronikus Kereskedelemről szóló Irányelv 14. cikke szempontjából az alábbi szolgáltatások melyike tekinthető "tárhelyszolgáltatásnak"?
a) Az olyan, szabadon hozzáférhető online újság, amely esetében a szolgáltató lehetőséget biztosít a felhasználók számára, hogy megjegyzéseket (kommenteket) fűzzenek egy adott tartalomhoz úgy, hogy előzetesen a megjegyzéseket nem ellenőrzi az újság szerkesztője;
b) az olyan, szabadon hozzáférhető oldal, amely lehetőséget biztosít blogok vagy más online tartalmak közzétételére;
c) az olyan közösségi oldalak, ahol a felhasználó saját oldalt hoz létre, és az ott közzétett tartalomhoz bárki megjegyzést fűzhet saját profilja alatt.
Az utolsó pontban megfogalmazott kérdés némileg eltér a fent tárgyalt MTE- és Delfi-ügytől, hiszen a közösségi oldalakon felmerülő kommentekkel kapcsolatos jogviták értelmezéséhez kér iránymutatást. A magyar bíróság nemrég első fokon megállapította egy szélsőjobboldali polgármester felelősségét a saját közszereplői Facebook-oldalán a saját posztja és egy szimpatizánsa kommentje miatt.[24] Történt, hogy a polgármester egy kritikus és korábban vele sajtójogi vitában álló újságírót "szennycsatorna-töltelék"-nek nevezett a Facebook-oldalán, ehhez pedig egyik követője a következő a kommentet fűzte: "Először talán az újságírót lelőni, ha lehetne". A komment és a minősítés miatt az érintett újságíró indított pert a polgármesterrel szemben. Ezt első fokon meg is nyerte. Kiemelendő, hogy nincs nyoma annak, hogy az alperes polgármester a kereset kézhezvétele vagy egyéb kommunikáció után eltávolította volna a kommenteket (az MTE és az Index eljárásával szemben). A jogsértés megállapítása és a komment törlése mellett 350 000 forint sérelemdíjat is kiszabott a bíróság. Az ítélet kimondta, hogy míg "az idióta, szarházi, rohadék rágalmazó" a véleménynyilvánítás határain belül van, addig a "szennycsatorna-töltelék" és az "újságírót lelőni, ha lehetne" kifejezések indokolatlanul bántóak, sértőek, megalázóak. Az ügy számunkra releváns kérdése az, hogy felelősséggel tartozik-e valaki azért, ha saját Facebook-oldalán egy másik felhasználó jogellenes kommentet tesz közzé.
A perben a felperes újságíró azzal érvelt, hogy a Facebook-oldalért az alperes felelősséggel tartozik, a hozzászólásokat törölheti, ezáltal szerkesztője a Facebook-oldalának, és így felelős a kommentekért is. Ez az érvelés összecseng az MTE-ügyben hozott hazai ítéletek indokolásával. Az alperesi védekezés az volt, hogy a polgármester a Facebook-oldal tekintetében nem tartalomszolgáltató, ezért nem vonatkozik rá az Ektv., valamint hivatkozott arra, hogy az MTE-ügyben hozott határozatában az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a határozat megállapításai nem vonatkoznak a közösségi oldalakra és blogokra.
Az eljáró szegedi bíróság ítéletében kimondta, hogy a blogok és a közösségi oldalak valóban közelebb áll-
- 120/121 -
nak a magánközlésekhez, mert zárt számú felhasználóhoz jutnak el - csak azokhoz, akiknek az oldal kezelője engedélyezi. Ugyanakkor a közszereplők Facebook-oldalai ehhez képest kivételek. Az ügyben a bíróság első fokon kimondta: "Mindebből az következik, miután az alperes kifejezetten és általa is kinyilvánítottan közszereplőként működteti a Facebook profilját (oldalát), ezért az ott megjelent kommentekre irányadóak a 19/2014. (V. 30.) AB határozatban az internetes tartalomszolgáltatókkal kapcsolatban kifejtett felelősségi szabályok, azaz az alperes bejegyzéseihez fűzött kommentek vonatkozásában nem mentheti ki felelősségét arra hivatkozva, hogy azok a közlések nem tőle származnak"
Ehhez képest a 19/2014 (V. 30.) AB határozat csupán annyit mondott ki, hogy "jelentős különbség van az internetes oldal üzemeltetője által szerkesztett, és ekként tartalmi egységet alkotó (tartalom)szolgáltatás és az úgynevezett Web 2.0, vagyis a közösségi oldalak és a tisztán véleményoldalak között (például Facebook, blogszféra stb.). [...] A blogok és közösségi oldalak viszont közelebb állnak a VI. cikkben védett magánközlésekhez, mert az ezekben foglalt közlésekhez csak a közlő személy által meghatározott (zárt számú) felhasználó jut hozzá (ismerősök), akiknek ő megengedi. (A közszereplők, intézmények Facebook-oldalai ehhez képest kivételek.) Az ilyen oldalakra az előbb kifejtettek nem érvényesek, mert működésük elvei és gyakorlata az elemzett tartalomszolgáltatástól alapjaiban különbözik, így róluk e határozatban az Alkotmánybíróság nem foglalt állást."[25] Az AB tehát nem kizárta a felelősség korlátozása alól a Facebook-oldalakat, hanem egyszerűen nem foglalt állást ezekkel kapcsolatban. Ezzel szemben a szegedi bíróság a közszereplők Facebook-oldalát a tartalomszolgáltatókéval hozza egy platformra. Maga az AB-határozat arra jutott, hogy az általuk működtetett oldalon való kommentért a felelősség korlátozásának lehetősége nem áll fenn, a vitatott komment eltávolítása nem alapozza meg a mentesülést a polgári jogi felelősség alól. Ebből pedig egyenesen következik, hogy egy közszereplő politikus is felel a Facebook-oldalán közzétett kommentért, és a felelősségét az eltávolítással sem korlátozhatja. Ez nyilvánvalóan abszurd. Bárki, aki le akar járatni valakit, több százezer forintos sérelemdíj megfizetését eszközölheti ki egy egyszerű kommenttel.
A polgármesterrel kapcsolatban először azt érdemes átgondolnunk, hogy egy személyes oldal fenntartója minősülhet-e bármilyen szolgáltatónak az Ektv. értelmében. Vagyis például mi, akiknek van Facebook-profilunk, milyen felelősséggel tartozunk azért, ha valaki a falunkra szülinapi jókívánság helyett egy közös barátunkat jogsértően rágalmazó bejegyzést tesz közzé? Ehhez képest másképp kell-e megítélni egy politikus Facebook-oldalát? Egyik oldalról a Facebook nem véletlenül biztosít lehetőséget arra, hogy a saját falunkról bármit eltávolítsunk, beleértve az általunk posztolt hírek alatti kommenteket is. Mivel a Facebook-oldal fenntartójának kontrollja van a tartalom felett, ezért közvetítő szolgáltatónak minősülhet. Ebből pedig az következik, hogy ha tudomására jut, hogy valaki jogsértő megjegyzést tett közzé akár az oldalán, akár a bejegyzése alatt, akkor a felelőssége kizárása érdekében el kell távolítania azt. Ez az érv felel meg a Ektv. logikájának.
A másik oldalról azonban önmagában a kontroll lehetősége nem tesz senkit tárhelyszolgáltatóvá, hiszen a tárhelyet a Facebook biztosítja. A jelenlegi jogszabályok nem is a kontroll lehetőségét, hanem a szolgáltatást vették alapul a felelősségi szabályok kialakítása során. Ennek jelentősége az, hogy a polgármester hiába nem távolította volna el a felhasználói hozzászólást a profiljáról (amit egy közvetítő szolgáltató jogsértő tartalom esetén köteles megtenni a felelőssége kizárása érdekében), az eltávolítás kérdése érdektelenné válik, hiszen a szegedi ügy alperese nem is minősülne közvetítő szolgáltatónak.
Ha azonban az oldal fenntartója nem minősül szolgáltatónak, akkor a jogi felelőssége is tisztázatlan. átgondolandó, hogy az internetes felelősségi kérdések alapvetése helyes-e. A felelősségre, illetve annak korlátozására vonatkozó szabályok abból indultak ki az ezredforduló táján, hogy a felhasználót - az anonim kommunikációs lehetőségek miatt - nem lehet megtalálni. Ezért kellett valaki, aki helyt áll ezekért a jogsértő tartalmakért, ez pedig az elérhető és azonosító szolgáltató. A kérdés, hogy a kommunikációs formák megváltozását tekintve, az elmúlt években kialakult kommentelési és posztolási szokások közepette továbbra is tartható-e az Ektv. felelősségi rendszere.
* * *
Álláspontunk szerint annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy valakinek fennállhat-e a felelőssége egy közösségi oldalon más hozzászólása miatt, három kérdést kell tisztázni.
Az első kérdés az volt, hogy az elektronikus kereskedelmi törvény rendszerébe beleilleszthető-e a "Facebook-oldal". A 2000-ben kialakított közvetítő és tartalomszolgáltatói rendszer abból indult ki, hogy ha valaki tartalmat tárol, vagy más módon hozzáfér-
- 121/122 -
hetővé tesz, akkor felelőssége keletkezik azért, hogy ha jogsértő - elsősorban szerzői jogot sértő - tartalom elérésében működik közre. Ennek egyszerű oka volt: 16 évvel ezelőtt a tárhelyszolgáltatónak volt technikailag lehetősége a jogsértő tartalom eltávolításra. A hozzáférés megszüntetése lehetett volna a másik megoldás, az internetszolgáltatókon keresztül, de az már a cenzúra határát súrolta volna, ezért az amerikai rendszert átvevő európai szabályozás is az értesítés-eltávolítás rendszerét alakította ki. 2016-ra a helyzet jelentősen megváltozott. A polgármester hivatalos oldala esetében a tárhelyszolgáltató a Facebook, hiszen a Facebook az, amely az Ektv. definíciójának megfelelően az igénybe vevő által biztosított információt tárolja (tárhelyszolgáltatás). Ezzel szemben a polgármester saját bejegyzéseit tekintve tartalomszolgáltató (és a Ptk. szerint felel), de az azokhoz fűzött kommentek vonatkozásában nem értelmezhető a tevékenysége.
Ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, a polgármester felelős-e a kommentért, a második vizsgálandó kérdés, hogy a Facebookon kinek milyen ráhatása van egyes kommentek megjelenésére. A polgármester technikailag képes arra, hogy eltávolítson egy jogsértő kommentet; sőt, a Facebooktól értesítést is kap, ha új komment érkezik a bejegyzéséhez. Erre a fajta szolgáltatótípusra nem alkotott definíciót a jogalkotó sem az irányelvben, sem az Ektv.-ben. Mivel azonban az oldalt fenntartó polgármester képes arra, hogy eltávolítsa a jogsértő tartalmat, ezért kvázi közvetítő szolgáltatói szerepe lehet.
Végül azt kell megvizsgálnunk, hogy amennyiben a polgármester felelősséggel tartozik a Facebook-oldalán közzétett kommentért, akkor vajon felelős-e a Facebook a szolgáltatása igénybevételével közzétett bármely tartalomért? Az analógia egyáltalán nem légből kapott. Ha az Indexet felelőssé tesszük a blogszolgáltató felületén vagy a kommentekben közzétett tartalmakért, abból következhetne a Facebook felelőssége is az ott közzétett tartalmakért. Ennek abszurditását nem kell hosszasan magyarázni. Arra viszont felhívja a figyelmet, hogy az elektronikus kereskedelmi irányelv és az azt átültető törvény tizenhat évvel ezelőtt megalkotott szabályaihoz képest az internetes szolgáltatások és az egyéni véleménynyilvánítási lehetőségek megváltoztak, ezért a felelősségi szabályokat is újra kell gondolni. A technikai lehetőség biztosítása már nem elég közvetlen kapcsolat ahhoz, hogy a felelősségi szabályokat rendezzük.
A kommentelés pusztán technikai lehetőségének biztosítása ma már sokkal inkább hasonlít a hírközlési szolgáltató szerepéhez, amelynek felelősségét senki sem veti fel. A UPC-t ma már abszurd lenne felelősségre vonni egy, a szolgáltatása igénybevételével közzétett jogsértő tartalom miatt. A közösségi oldalak és a felhasználói tartalom közzétételét lehetővé tevő szolgáltatások esetén a technikai eltávolítás követelménye elvárható a szolgáltatótól, de sem a polgári jogi, sem a büntetőjogi felelősség megállapításához nem elegendő az az érv, hogy a jogaiban sértett fél nem képes megtalálni az anonim kommentelőt.[26] Ez az érv ugyanis megegyezne azzal, ha a zöldségest tennénk felelőssé a lecsópaprikán összevesző vásárlók egymást becsmérlő vitája miatt.
A felelősségi rendszer átgondolása során óva intünk attól, hogy újra abba a hibába essünk, hogy üzleti célú, szerzői jogi jogsértéseket veszünk alapul a szabályozás kialakításánál, és ezt az eljárást tágítjuk a vélemények ütköztetése során felmerülő jogsértések kezelésére. Itt az ideje, hogy elfogadjuk: a kommentek színvonalán nem jogi eszközökkel kell változtatni. ■
JEGYZETEK
[1] Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülte és Index.hu Magyarország elleni ügye, no. 22947/13, EJEB, 2016. február 2.
[2] Delfi AS Észtország elleni ügye, no. 64569/09, EJEB Nagykamara, 2015. június 16. A szövegben minden Delfi-ügyre utalás a Nagy Kamara döntésére vonatkozik.
[3] E mellett érvel például: Sepsi Tibor: No comment? - Az internetes hozzászólásokért való jogi felelősség, Fundamentum, 2015/4, 106-110.
[4] Példálózó jelleggel idézünk néhányat: 9. "a good man lives a long time, a shitty man a day or two"; 11. "and can't anyone defy these shits?"; 5. "aha... [I] hardly believe that that happened by accident... assholes fck"; 15. "this [V.] will one day get hit with a cake by me." Delfi §18 A szövegben szereplő idézetek a szerzők saját fordításai.
[5] 2. számú komment: "Égj el a saját hajódban, beteg zsidó" (Delfi § 18.).
[6] [2012] EWHC 2157 (Admin).
[7] 2008-ban a TASZ feljelentést tett közösség elleni uszítás gyanúja miatt. A rendőrség eredmény nélkül szün-
- 122/123 -
tette meg a nyomozást. Molnár Péter: Uszítás a Meleg Méltóság Menete ellen, Népszabadság, 2008. július 18., http://nol.hu/archivum/archiv-499322-297978.
[8] A TASZ feljelentette a menekültek ellen szervezkedőket 2015 júliusában. Elérhető: http://tasz.hu/romaprogram/vadaszatra-keszulnek-szelsosegesek-elokeszulet.
[9] Lásd az erre kísérletet tevő eddigi legjobb javaslatot: Hegyi Szabolcs: Mikor támadnak a szavak?, Szuverén. hu, 2012. május 20., http://szuveren.hu/jog/mikor-tamadnak-a-szavak.
[10] Lásd például: Sajó András: "...A faji gyűlölet igazolása büntetendő", Fundamentum, 2004/4, 21-34.
[11] Féret Belgium elleni ügye, no. 15615/07, EJEB, 2009. július 16.
[12] MTE § 77 (kiemelés a szerzőktől).
[13] A tolerancia elv alkalmazásáról és jelentőségéről az online beszéd tekintetében lásd Jacob Rowbottom: To Rant, Vent and Converse: Protecting Low Level Digital Speech, Cambridge Law Journal, 2012/71, 355383.
[14] Hasonlóan például a blog.hu-hoz, ahol a blog.hu üzemeltetője tárhelyszolgáltató, aki lehetőséget biztosít arra, hogy más az ő szerverén blogot üzemeltessen.
[15] Az irányelv ehhez képest egyszer tényleges tudomásszerzésről (14. cikk 1.a pont) majd egyszerű tudomásszerzésről (14. cikk 1.b pont) ír. Úgy tűnik, a különbség mögött egyszerű fordítási hiba rejlik. Az irányelv angol szövege szerint a felelősség kizárásához az kell, hogy a szolgáltatónak ne legyen tényleges tudomása ('actual knowledge') a jogsértésről, míg ha erről tudomást szerzett (mégpedig 'such knowledge or awareness'), akkor beáll a felelőssége, ha elmulasztja az eltávolítást. Az irányelvhez képest a magyar szabályozás egyszerű tudomásszerzést ír elő, azonban a szabályozás szövegezésében megjelenő különbség gyakorlati következményei nem világosak.
[16] L'Oreal kontra eBay, C-236/08 és C-238/08. sz. egyesített ügyek (EUB, 2010. március 3.).
[17] Gyakorlati kérdésként merül fel, hogy képes-e akár az MTE, akár az Index megalapozott döntést hozni arról, hogy egy-egy cikkhez fűzött komment átlépi-e a szabad véleménynyilvánítás határát. A kommentelési lehetőséget biztosító szolgáltatóknak egészen biztosan nincs arra kapacitásuk, hogy egy-egy vitatott komment megítélésével foglalkozzanak. Sőt, az üzleti logikának is ellentmondana, ha egy-egy vitatott komment miatt évekig húzódó bírósági tárgyalást és többszázezres sérelemdíjat kockáztatnának. Ez a szabályozás arra ösztönzi a szolgáltatókat, hogy haladéktalanul távolítsák el a bárki szerint jogsértőnek tartott kommentet. Így a beszélő érdekei a szolgáltató oldalán lévő erőfölény miatt érvényesíthetetlenek maradnak.
[18] MTE-ügy másodfokú döntése: Fővárosi ítélőtábla 8.Pf.21.129/2011/4., 7. oldal.
[19] Az MTE és Index ügyének felülvizsgálata: Kúria Pfv.IV.20.217/2012/5.
[20] Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz keretei között vizsgálta a kérdést [19/2014 (V. 30.) AB határozat]. Az Alkotmánybíróság érveléséből az következik, hogy a kommentek közzétételéért való felelősség nem függ a moderálástól, mert az a közlés tényén alapszik, ezért nem indokolt a moderált és nem moderált kommentek között különbséget tenni az alapjogkorlátozás arányosságának vizsgálata során. Ez az érvelés azonban sántít. A moderált és nem moderált tartalom közötti felelősség kérdése azon alapszik, hogy ismeri-e a szolgáltató előzetesen a kommentet. Az előzetesen moderált komment ugyanis az olvasói levéllel esik egy megítélés alá, míg az előzetesen nem moderált kommentek esetében csupán a tudomásul vételtől állhat be a felelősség. Annak elvárása, hogy a felelősség megállapítása érdekében az előzetes moderálás legyen a főszabály, az internet működésének és üzleti logikájának mond ellent.
[21] A 19/2014 (V. 30.) AB határozat összefoglaló elemzéséhez lásd: Zsugyó Virág: Az Alkotmánybíróság legutóbbi döntéseiből - 19/2014 (V. 30.) AB határozat, Fundamentum 2014/4, 117-119.
[22] A Papasavvas kontra O Fileleftheros Dimosia Etaireia Ltd., C-291/13. sz. ügyben (EUB, 2014. szeptember 11.) az EUB arról döntött, hogy az elektronikus kereskedelmi irányelvet úgy kell értelmezni, hogy a hatálya alá tartozik az olyan típusú online szolgáltatás is, amikor a weboldalon közvetített reklámokból származó bevételek vannak. Így függetlenül attól, hogy egy weboldal ingyenes vagy fizetős, a szerkesztett tartalomért a weboldal felelősséggel tartozik.
[23] A Scarlet Extended SA et al. C-70/10. sz. ügyben (EUB, 2011. november 24.) hozott ítéletében az EUB azt vizsgálta, hogy összhangban van-e az uniós irányelvekkel az, ha egy internetszolgáltatót arra kötelez a bíróság, hogy olyan rendszert alkalmazzon, amely kiszűri, ha a felhasználók a szerzői és szomszédos jogokat sértő tartalmakat cserélnek egymás között. A tét az volt, hogy kötelezhető-e egy internetszolgáltató arra, hogy prevenciós jelleggel telepítsen olyan szoftvert, amely megakadályozza a felhasználókat a későbbi jogsértésben. Az EUB az adatvédelmi irányelvnek, a szerzői jogot érintő irányelvnek és az elektronikus kereskedelmi irányelvnek való megfelelést vizsgálta. A EUB kimondta, hogy az uniós irányelvvel ellentétes az internethozzáférést nyújtó szolgáltatónak az olyan szűrőrendszer létrehozására való kötelezése, amely valamennyi elektronikus adatátvitelt érinti, teljes ügyfélkörére, megkülönböztetés nélkül alkalmazandó, megelőző jellegű, költsége kizárólag a szolgáltatót terheli, időbeli korlátozás nélküli, és alkalmas arra, hogy blokkolja azon fájlok továbbítását, amelynek cseréje sérti a szer-
- 123/124 -
zői jogot. Ehhez hasonló ítélet született a SABAM kontra Netlog C-360/10. sz. ügyben (EUB, 2012. február 16.).
[24] Szegedi Törvényszék 7.P.20.528/2015/10. ítélete. Az alperes ásotthalom polgármestere volt, akinek a "Toroczkai László-közszereplő" Facebook-oldalán jelent meg a saját posztja alatt több felhasználó kommentje. A közszereplő minősítést maga a polgármester állította be saját oldalán.
[25] 19/2014. (V. 30.) AB határozat 61. bekezdés.
[26] Csak utalunk arra, hogy komoly szakmai vita folyik az anonimitás visszaszorulásáról. Több közösségi médiumon, elsősorban a Facebookon, az anonimitás ma már egyre kevésbé jellemző, köszönhetően annak, hogy a szolgáltatók komoly erőfeszítéseket tesznek a felhasználók azonosíthatóságának növelésére. Könnyű belátni, hogy ha ez a trend erősödik, akkor a közvetítő szolgáltatókkal szemben támasztott "helyettesítői" felelősség egyre kevésbé lesz tartható, mert a felhasználók közvetlenül felelőssé tehetők lesznek. Lásd például témáról: Danielle Keats Citron: Hate Crimes in Cyberspace, Cambridge, Harvard University Press, 2014.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD hallgató, University of Oxford (Lincoln College).
[2] A szerző jogász, Civil Liberties Union for Europe.
Visszaugrás