Molnár Judit történeti kitekintéssel kezdi cikkét. A fizetési meghagyásos eljárást az 1983. évi XIX. törvénycikk szabályozta elsőként a magyar polgári eljárásjogban. A polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk már e nemperes eljárás szabályanyagát a Pp.-ben helyzete el véget vetve a külön törvényi szabályozásának. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény aztán változtatás nélkül építette be a nemperes fizetési meghagyásos eljárási szabályanyagot a polgári perrendtartásba, annak a különleges peres részébe, a XIX. fejezetbe. A Pp. 322. § (2) bekezdése és a 323. §-a jelenítették meg a nemperes és a peres eljárás közötti kapcsolatot. A fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvénnyel (Fmhtv.) a jogalkotó visszaállította az eljárás külön törvényi szabályozását. Az Fmhtv. a nemperes eljárási szabályozást egészében kiemelte a Pp.-ből, a XIX. fejezet azonban mégsem üresedett ki, mert a jogalkotó itt helyezte el továbbra is a perré alakulás esetén követendő eljárás speciális szabályait. Az új polgári perrendtartás a fizetési meghagyásos eljárás szabályait a Harmadik részben, az elsőfokú eljárás szabályai között, a XVI. fejezetben "A fizetési meghagyásos eljárással összefüggő perek" cím alatt helyezi el. A polgári perrendtartás szerkezetében a fizetési meghagyásos eljárást követő peres eljárás speciális szabályait az elsőfokú eljárás perfelvételre és érdemi tárgyalásra vonatkozó teljes szabályanyagát követően találjuk meg, és egyben ez a téma képezi a Harmadik rész lezárását is.
Mint a szerző megállapítja, az új polgári perrendtartás nem veszi át teljeskörűen a régi Pp. rendelkezéseit, szűkebb kört, kevesebb témát kíván a speciális szabályozás körében elhelyezni. Hat korábban szabályozást nyert intézmény eltűnik a speciális XVI. fejezetből. Ezek: bíró kizárása, az ún. második ellentmondás nyomán bekövetkező perré alakulás, az elektronikus kapcsolattartás, a joghatóság hiányában alkalmazható permegszüntetés (régi Pp. 157/A. §), a perújítás, valamint az európai fizetési meghagyásos eljárás perré alakulása esetén alkalmazandó szabályok. A tanulmány ennek indokoltságát vizsgálja.
- 56/57 -
Ami a kizárás témakörét illeti, az új polgári perrendtartás nem követi a régi Pp. szabályozási logikáját, a vizsgált XVI. fejezet helyett a kizárás általános szabályai körében, a 19. §-ban rögzíti a fizetési meghagyásos eljárással összefüggő perben érvényesülő speciális kizárási esetet, nem pedig a fizetési meghagyásos eljárási részletszabályok között.
2009. január 1-jétől van jelen a fizetési meghagyásos eljárásunkban az ún. második ellentmondás lehetősége, amellyel a kézbesítési vélelemmel jogerőre emelkedett meghagyással szemben a végrehajtási szakban is megnyílik a kötelezett számára az ellentmondás lehetősége. Garanciális jelentősége van ennek azokban az esetekben, amikor a kötelezett nem tud a vele szemben kibocsátott, adott esetben visszaélésszerűen előterjesztett fizetési meghagyásról. Az ellentmondás előterjesztésével a kötelezett megakasztja a már megindult végrehajtási eljárást. Megjegyzi azt is a szerző, hogy a jogosult a végrehajtói kézbesítés igénybevételével elkerülheti a kézbesítési vélelemmel történő jogerőre emelkedést, ekkor a kötelezett számára nem nyílik meg a második ellentmondás lehetősége. A kötelezett az ellentmondásával egyidejűleg köteles a végrehajtás során felmerült, a jogosult által előlegezett költségeket megfizetni (melyet az ügyben eljáró közjegyzőnél okirattal kell igazolnia). Az előző Pp. továbbá a perre illetékes bíróság számára pénzbírságolási kötelezettséget teremtett, amennyiben a kötelezett részéről előterjesztett ellentmondás ellentétes a jóhiszemű joggyakorlás követelményeivel vagy az egyébként nyilvánvalóan alaptalan, ezt az új Pp. már nem tartalmazza. Ennek az az oka, hogy a közjegyző elutasítja a második ellentmondást, ha a kötelezett nem igazolja a jogosult oldalán keletkezett költségek megfizetését, és kizárólag igazolás esetén függeszti fel az eljárást, valamint állapítja meg a szabályszerű második ellentmondás nyomán bekövetkező perré alakulást, tehát a bíróságokon ténylegesen rosszhiszemű második ellentmondások nyomán perré alakult eljárások nem jelennek majd meg. Ekként a szerző szerint a gyakorlatban nem keletkezik szabályozási hiány amiatt, hogy a bíróság pénzbírságot már nem szabhat ki ilyen okból az alperessel szemben.
A joghatóság hiányában alkalmazható permegszüntetés (a cikk megírásakor még hatályos, mostanra már régi Pp. 157/A. §) kapcsán az állapítható meg, hogy az új kódex e kérdéskör tekintetében is az osztott perszerkezethez igazodik, azonban maga a szabályozás változatlan tartalommal él tovább.
Az e-kapcsolattartás kapcsán arra mutat rá a szerző, a régi Pp. kifejezetten felhívta a jogosulti kört arra, hogy a kötelezett ellentmondását követően a per előkészítésére irányuló beadványát elektronikus úton terjessze elő, amennyiben az elektronikus kapcsolattartást maga a jogosult vagy képviselője választotta, a jogosult belföldi székhelyű gazdálkodó szervezet vagy jogi képviselővel eljáró személy. Az új polgári perrendtartásban az elektronikus kapcsolattartás szabályozása nem tekinthető tartalmában újnak a korábbi szabályokhoz képest; mind a régi Pp., mind az új polgári perrendtartás azonos tartalmú, az informatikai, technikai lehetőségekhez igazodó szabályozást kíván biztosítani azzal, hogy az új polgári perrendtartás XLVI. fejezetében mind a választható, mind a kötelező elektronikus kapcsolattartás szabályozásra kerül.
Ami a perújítást illeti, az új polgári perrendtartás kodifikációja során a régi Pp. 260. § (1) bekezdés a) pontja alapján igénybe vehető perújítási ok is bekerült a jogalkotói gondolkodás
- 57/58 -
körébe. Ugyanezen § (2) bekezdése azt a feltételt támasztja, hogy az adott új tényt, bizonyítékot vagy határozatot a korábbi eljárás során hibáján kívül nem érvényesíthette a perújító fél. A tervezet újrafogalmazta ezt a perújítást kizáró körülményt, mert a bírói gyakorlatban az önhiba fogalmának értékelése kapcsán bizonytalanság, túlságosan szigorú értelmezés jelent meg. Ezentúl a jogalkotó szándéka szerint önhiba fennállása akkor állapítható meg, ha a fél a perújítás okaként hivatkozott tényt, bizonyítékot, határozatot a korábbi eljárás során jogi kötelezettsége ellenére nem érvényesítette ugyan, de e jogellenes mulasztásában vétkesség nem terhelte. Az új polgári perrendtartás a perújítás új szabályozása körében helyezi el a fizetési meghagyással kapcsolatos specifikus szabályokat is, és a perújítás megengedhetősége körében a 394. § (1) bekezdése kiemeli, hogy a perújítási kérelemben tényt, bizonyítékot, határozatot [393. § a) pontja szerinti perújítás] akkor jelölhet meg a perújítás okaként a perújító fél, ha ezeket önhibáján kívüli okból nem tudta a korábbi eljárás során, így különösen ellentmondás (fellebbezés, csatlakozó fellebbezés) keretében előadni. A perújításra vonatkozó szabályozás tehát - a szerző értékelése szerint helyesen - kikerült a fizetési meghagyásos eljárással összefüggő perek fejezetéből, és a perújításra vonatkozó önálló fejezetben nyert elhelyezést.
Utolsóként az európaifizetési meghagyásos eljárás perré alakulása esetén alkalmazandó szabályokkal foglalkozik a szerző. E körben megállapítja, hogy az új polgári perrendtartás a külföldi elem esetén alkalmazandó eljárási szabályokat nem esetszerűen, hanem tematikusan összefogva, a nemzetközi polgári eljárásjogi szabályokat felölelő részben jeleníti meg. Itt került sor két uniós eljárás, a kisértékű követelések európai eljárása és az európai fizetési meghagyásos eljárás különös eljárási szabályainak elhelyezésére. Kritikai éllel mutat rá azonban Molnár, hogy a tárgykörök és szabályozásuk tartalmilag változatlan, tehát az új szabályozás sem hozza összhangba a magyar és az európai fizetési meghagyásos eljárás kapcsán a perelőkészítési kötelezettség teljesítésére felhívó magyar hatóságokat. Így továbbra is a magyar eljárás kapcsán a közjegyző kötelezi erre a jogosultat, míg az európai eljárás esetében - hiába a közjegyző bocsátja ki ezt a meghagyást is - a bíróság kötelezettsége a jogosultnak szóló felhívás kibocsátása.
Konklúzióként a szerző arra a megállapításra jut, hogy a jogalkotó különösen azokat a témákat emelte át a III. rész XVI. fejezetébe, amelyek megfeleltek az új polgári perrendtartáson belül történő elhelyezésnek, így kifejezetten az elsőfokú eljárással kapcsolatos speciális peres szabályok kerültek ide. Két szabályozási irány mutatható ki: áthelyezés és szabályozás-megszűnés. A szerző szerint az új polgári perrendtartás helyeselhető szabályozási racionalizációt hajtott végre a fizetési meghagyásos eljárással összefüggő per speciális szabályait illetően megvalósítva a szabályozások egységes és áttekinthető alkalmazását.
- 58/59 -
Mohai Máté cikke a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (Jat.) 2. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással kezdődik. Eszerint a jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie. Az egyértelmű értelmezhetőség követelménye a jogalkotás egyik legalapvetőbb tartalmi követelménye, betartásával elkerülhető, hogy a nem kellően pontosan megfogalmazott jogszabályok hibáit későbbi jogszabály-módosításokkal kelljen kiküszöbölni.
A jogszabályok megalkotásakor ugyanakkor azt is biztosítani kell, hogy a jogszabály megfeleljen az európai uniós jogból eredő kötelezettségeknek [Jat. 2. § (4) c) pont]. Ha a magyar bíróságnak aggálya merül fel az előtte levő üggyel összefüggésben a hazai és az uniós jog összeegyeztethetősége kérdésében, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 267. cikke alapján az Európai Unió Bíróságát hívhatja segítségül előzetes határozathozatali eljárás keretében. Mint a szerző megállapítja, az ilyen eljárásokban a hazai jogalkalmazó általában arra keresi a választ, hogy a nemzeti jogalkotó megfelelő módon tett-e eleget az uniós irányelv átültetésére vonatkozó kötelezettségének.
Egy irányelv az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja. A polgári jog területén igen elterjedt ez az uniós szabályozási forma, tekintettel az egyes tagállami szabályozások nagyfokú eltéréseire e téren. Az irányelvek átültetése kapcsán többnyire tartalmi problémák merülnek fel, nevezetesen, hogy a nemzeti szabályozás minden szempontból eleget tesz-e az irányelvben megfogalmazott céloknak; biztosítja-e mindazon jogokat és kötelezettségeket, amelyeket az uniós jogi norma előír. A szerző rámutat, hogy bár a nemzeti bíróságoknak a konkrét jogvita eldöntésekor közvetlenül a harmonizált nemzeti jogszabályt kell alkalmazniuk, azt azonban az irányelv fényében kell értelmezniük. Amennyiben a kettő között ellentétet tapasztalnak, az irányelv rendelkezéseit kell alkalmazniuk. Annak eldöntésére ugyanakkor, hogy az adott nemzeti jogszabály és az irányelv előírásai megfelelnek-e egymásnak, az Európai Unió Bírósága rendelkezik felhatalmazással.
A Bíróság jogkörének fontos korlátozása, hogy a fenti értelmezés keretében nem kerülhet sor az uniós jog és a nemzeti jogszabályok összeegyeztethetőségének kérdésében történő állásfoglalásra. A Bíróság tehát - mint a szerző rögzíti - nem ítéli meg a nemzeti jogot az uniós joggal való összhangja szempontjából, hanem feladata iránymutatást adni az uniós norma értelmezésével a nemzeti bíróságnak abból a célból, hogy a nemzeti bíróság maga tudjon állást foglalni az összeegyeztethetőség kérdésében az előtte fekvő ügy eldöntésekor.
A fenti célnak való megfelelés érdekében az Európai Unió Bírósága hármas követelményt állít fel: olyan jogforrásban kell a direktívákat átvenni, amelyek általánosak, kötelező erejűek és effektívek. Ez alapján úgy tűnik, hogy a törvényi formában történő jogharmonizáció kerül előtérbe.
- 59/60 -
A szerző két konkrét jogesetet idéz részletesen, amikor a luxemburgi testület egy tagállam magánjogi szabályaival foglalkozott. A döntéseket terjedelmi okokból nem ismertetjük részletesen. A szerző a két döntéssel azt kívánta érzékeltetni, hogy adott esetben az Európai Unió Bírósága előzetes határozathozatali tevékenységével is cselekvésre kényszerítheti a nemzeti jogalkotót, ha annak adott magánjogi jogszabálya nem egyeztethető össze az alapjául szolgáló irányelvnek a luxemburgi testület általi értelmezésével. A hazai jogalkalmazó szerveknek pedig érdemes rajta tartaniuk a szemüket az Európai Unió Bíróságának gyakorlatán, hiszen egy megfelelően átültetett irányelv kapcsán is elképzelhető az uniós jog megsértése, ha annak rendelkezéseivel kapcsolatban olyan gyakorlat alakul ki a nemzeti jogalkalmazásban, amely ellentétes a Bíróság által a direktívának tulajdonított tartalommal. ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes.
Visszaugrás
