A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 2. § (1) bekezdése szerint a jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie. Az egyértelmű értelmezhetőség követelménye tehát a jogalkotás egyik legalapvetőbb tartalmi követelményének minősül, melynek betartásával elkerülhető, hogy a nem kellően pontosan megfogalmazott jogszabályok e hibáit felesleges és plusz terheket okozó jogszabály-módosításokkal kelljen utólag kiküszöbölni. A jogszabályok megalkotásakor - egyebek mellett - azt is biztosítani kell, hogy a jogszabály megfeleljen az európai uniós jogból eredő kötelezettségeknek [Jat. 2. § (4) bek. c) pont]. A hazai és az uniós jog közötti összhang megteremtésének elmulasztása is ahhoz vezet, hogy a nemzeti jogalkotónak még egyszer neki kell rugaszkodnia az utóbbi követelményt is kielégítő szabályozás megalkotásának. Ha a magyar bíróságnak aggálya merül fel az előtte lévő üggyel összefüggésben a hazai és az uniós jog összeegyeztethetősége kérdésében, úgy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ.) 267. cikke alapján az Európai Unió Bíróságát hívhatja segítségül előzetes határozathozatali eljárás keretében. Az ilyen eljárásokban a hazai jogalkalmazó a legtöbb esetben arra keresi a választ, hogy a nemzeti jogalkotó megfelelő módon tett-e eleget az uniós irányelvek átültetésére vonatkozó kötelezettségének.
Az EUMSz. 288. cikke szerint az irányelv az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja. Ez az uniós jogszabály tehát lehetővé teszi, hogy a nemzeti jogokba történő átvétele után is maradjanak különbségek, s általában az uniós szervek olyan területeken élnek ennek alkalmazásával, ahol a tagállami szabályozásokban - történelmi, társadalmi okok miatt - eleve lényeges eltérések találhatóak. Ide tartozik a polgári jog, amely kapcsán elég, ha egy pillanat erejéig felidézzük a német Bürgerliches Gesetzbuch, a francia Code civil, az olasz codice civile, vagy éppen az angolszász esetjogi rendszer és módszer közti különbségeket. Ebből a szempontból érthető és indokolt, hogy az uniós magánjogot jelenleg elsősorban irányelvek szabályozzák. Az EUMSz. 288. cikke azonban nem írja elő a tagállamok számára, hogy milyen formában (törvény, rendelet stb.) kell eleget tenniük átültetési kötelezettségüknek, annak megválasztását rájuk bízza. Az irányelvek átültetése kapcsán leggyakrabban nem a forma kiválasztása, hanem az a tartalmi probléma jelenti az igazi nehézséget, hogy a vonatkozó nemzeti szabályozás minden szempontból eleget tesz-e az irányelvben megfogalmazott céloknak, azaz biztosítja-e mindazokat a jogokat és kötelezettségeket, amiket az uniós jogi norma előír. Bár a nemzeti bíróságoknak a konkrét jogvita eldöntésekor közvetlenül a harmonizált nemzeti jogszabályt kell alkalmazniuk, azt azonban az irányelv fényében kell értelmezniük. Amennyiben arra a következtetésre jutnak, hogy a kettő között ellentét van, úgy az irányelv rendelkezéseit kell alkalmazni. Annak eldöntése érdekében, hogy az adott nemzeti jogszabály és az irányelv előírásai megfelelnek-e egymásnak, az Európai Unió Bíróságának segítségét lehet kérni a már említett módon.[1]
Fontos korlátja azonban a Bíróság jogkörének, hogy az értelmezés keretében nem kerülhet sor az uniós jog és a nemzeti jogszabályok összeegyeztethetőségének kérdésében történő állásfoglalásra. A Bíróság tehát nem ítéli meg a nemzeti jogot az uniós joggal fennálló összhangja szempontjából sem; a Bíróság feladata e körben az, hogy az uniós norma értelmezésével iránymutatást adjon a nemzeti bíróságnak abból a célból, hogy ez utóbbi maga tudjon állást foglalni az összeegyeztethetőség kérdésében az előtte lévő ügy eldöntése érdekében.[2]
Az Európai Unió Bírósága által felállított hármas követelmény (mely szerint olyan jogforrásban kell a direktívákat átvenni, amely általános, kötelező erejű és effektív) szigora úgy tűnik, hogy a törvényi formában való jogharmonizációt helyezi mindinkább előtérbe.[3] Ez a megállapítás természetesen a magánjogi jogközelítésre is igaz. Az adott területen a jogharmonizálás alapját képező irányelv változtatásai természetesen az átültetést megvalósító törvény módosítását is szükségessé teszik. Sőt, bizonyos esetekben az EU Bíróságának ítéleteiben foglalt megállapítások is megkövetelik a
- 26/27 -
cselekvést a nemzeti jogalkotótól (lásd pl. a C-210/06. sz. Cartesio-ügyet). Éppen ezért elengedhetetlen, hogy a hazai törvényhozó az unió jogi aktusai mellett a Bíróság jogalkalmazási tevékenységét is folyamatosan figyelemmel kísérje. Az alábbiakban két, a közelmúltban meghozott határozatát mutatom be az Európai Unió Bíróságának, melyekkel áttételesen ugyan, de a magyar magánjogi szabályozást érintően is állást foglalt a luxemburgi testület.
A portugál Tribunal do Trabalho de Leiria által kezdeményezett előzetes határozathozatali eljárásban, a C-343/13. sz. ügyben 2015. március 05-én hozott ítéletet a Bíróság. Az ügy tényállása nagyon érdekes jogkérdést vetett fel a jogi személyek jogutódlással történő megszűnésével kapcsolatban.
2011. február 15-én az Autoridade para as Condiçőes de Trabalho - Centro Local do Lis (munkafeltételek ellenőrzésére hatáskörrel rendelkező hatóság, lisi körzeti központ, a továbbiakban: ACT) megvizsgálta a Good and Cheap - Comércio Retalhista SA elnevezésű társaság (a továbbiakban: Good and Cheap) munkavállalói által 2010 decemberében és 2011 januárjában végzett munkaórák nyilvántartását és a portugál munkajogi rendelkezések megsértését állapította meg az egyes munkavállalók megszakítás nélkül végzett munkaóráinak számát, és egyes esetekben a munkavégzési időszakok közötti pihenőórák számát illetően. 2011. február 22-én a Modelo Continente Hipermercados SA elnevezésű társaság (a továbbiakban: MCH) és a Good and Cheap az illetékes cégbíróságon egyesülési tervet jegyeztettek be, amelyet az igazságügyi minisztérium közleményeinek internetes oldalán közzétettek.
2011. március 7-én az ACT két jegyzőkönyvet vett fel a Good and Cheappel szemben az említett jogsértések tárgyában, melyeket azonban csak 2011. április 4-én küldött meg. 2011. március 31-én bejegyezték a Good and Cheap vagyonának az MCH-ba történő beolvadása révén létrejövő egyesülést, aminek következtében az első társaság az utóbbi társaságba történő beolvadással megszűnt. 2012. szeptember 24-i határozatával az ACT megerősítette a fent említett jegyzőkönyveket, és a szóban forgó valamennyi munkaügyi jogsértés után bírságot szabott ki az MCH-ra.
A Tribunal do Trabalho de Leiria elé e határozattal szemben benyújtott keresetében az MCH felvetette a portugál gazdasági társaságokról szóló törvénykönyv (Código das sociedades comerciais, a továbbiakban: CSC) 112. cikk ACT általi értelmezésének az 2011/35 irányelv 19. cikkével való összeegyeztethetőségét. E tekintetben az említett bíróságban felmerült a kérdés, hogy a beolvadással történő egyesülés során a beolvadó társaság összes, aktív és passzív vagyonának az átvevő társaságra való, az utóbbi cikk (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett átruházása maga után vonhatja-e a beolvadó társaság által az ezen egyesülést megelőzően elkövetett munkaügyi jogsértésekért kiszabott bírság megfizetéséért viselt felelősségnek az átvevő társaságra való átszállását.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
