Megrendelés

Beköszöntő (KBJ, 2020/3.)

Úgy tartják, hogy ha egy folyóirat megéri az egy évet, akkor már van esélye az életben maradásra. Örömmel jelentjük, hogy szeptemberi számunkkal folyóiratunk immár egyéves, ami a jövőt illető bizakodás kifejezésén túl arra is alkalmat ad, hogy röviden visszatekintsünk az eddig végzettekre. Úgy tűnik, sikerült elérni potenciális olvasóközönségünket vagy legalábbis annak egy részét, amit az adatok igazolnak. A folyóirat weboldalát egy év alatt több, mint hétezren keresték fel, az oldalmegtekintések száma meghaladta a húszezret. Ez nyilván annak is tulajdonítható, hogy kitűnő szerzőket és nívós, a szakmában sokakat érdeklő témákat tárgyaló tanulmányokat sikerült megnyernünk folyóiratunk számára. A "Máshol nem publikált határozatok" rovatunk izgalmas, csak nálunk olvasható ítéleteket mutatott be, továbbá a kártérítés és biztosítás területét érintő érdekes ítéletekre sikerült felhívnunk olvasóink figyelmét "publikált határozatok" rovatunkban. Úgy gondoljuk, hogy a folyóirat struktúrája mára kialakultnak tekinthető, de tovább gazdagítható, hiszen számos elképzelésünk, ötletünk vár még megvalósításra. Persze van hiányérzetünk is. Mindenekelőtt arra gondolunk, hogy még nem sikerült olvasóinkat a kívánatos mértékű aktivitásra serkenteni, de erre is keressük a megoldást. E számunk megjelenését követően bocsájtjuk útjára LinkedIn-oldalunkat, amelynek elsődleges célja, hogy csoportba gyűjtse folyóiratunk barátait és szimpatizánsait, ezúton is fórumot kínálva az eszmecserére.

Végezetül felhívjuk Olvasóink figyelmét a szeptemberi számban közölt két tanulmányra a kontraktuális kárfelelősség és az életbiztosítási szerződések témájában. Mára már nyilvánvaló, hogy a Ptk. a kontraktuális kárfelelősség megváltozott szemléletének bevezetésével a szakmai viták új, nagyon izgalmas területét nyitotta meg. Csöndes Mónika tanulmánya a COVID-járvánnyal való összefüggés szempontjából vizsgálja a kérdést. Kiser Dóra az életbiztosítási szerződéstől való elállás témáját elemzi egy új európai bírósági döntés tükrében. Pataky Tibornak a bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított perről szóló 2020. évi LXX. törvényt eljárásjogi szempontból elemző írása pedig gondolkodásra invitálja az Olvasót. A Fórum rovatban most egy szomszédjogi eset margóján kodifikációs megfontolásokra hívja fel a figyelmet a szerző, Bárdos Péter.

Jó olvasást kívánunk!

A Szerkesztőbizottság ■

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére